Farkas Gábor Farkas művelődéstörténész, a Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása-iroda vezetője a nemzeti könyvtár különgyűjteményein alapuló több évtizedes kutatások eredményeit gondolta újra a nagyközönségnek szóló sorozatában.
A Szent György napjától hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként jelentkező tizenegy részes sorozatban egy-egy kincs és egy-egy értékes muzeális könyvtári dokumentum kerül a megszokottól különböző, színesebb megvilágításba. A történetek sok esetben bonyolult és az olvasó nyomozására váró összefüggései nem véletlenek. A nyomozáshoz adhatnak támpontokat a szövegbe ágyazott kapcsolatok (linkek). A sorozat péntekenként megjelenő részei után egy-egy kérdést közlünk: minden héten egy – első ránézésre – csavaros történet kibogozását várjuk a kedves olvasótól.
Az 1577-es üstökös korabeli ábrázolása. In. Laurence Johnson: Cometographia quaedam lampadis aeriae que 10. die Novemb. apparuit, anno a Virginto partu, 1577, London, Robertus Walley, 1578. – Houghton Library, Harvard University STC 1416. A kép forrása: Wikipedia
Alig múlt el az új csillag megjelenése és eltűnése által okozott izgalom, amikor 1577 novemberében feltűnt egy új égitest, egy üstökös az égen, amelyről a legrészletesebb méréseket a már említett Tycho Brahe közölte. Ez az égitest is komoly érvekkel és bizonyítékkal szolgált a ptolemaioszi kozmosz tarthatatlanságára. Dudith András magyar humanista egy értekezést (Commentariolus de cometarum significatione) írt a kométa feltűnésével és az elszaporodott babonaságokkal, téveszmékkel kapcsolatban. Ennek az írásnak az elején arról elmélkedett, hogy egy üstököst a rómaiak istenként tiszteltek.
„Ezek babonaságáról az a véleményem, hogy hasonló a régi rómaiakéhoz, akik az istenek sorába iktatott üstököst Róma templomában tisztelték.”
Dudith András: Rövid kommentár az üstökösök jelentőségéről, in Janus Pannonius. Magyarországi humanisták, vál., szöveggond. és jegyz. Klaniczay Tibor, Bp., Szépirodalmi, 1982 (Magyar Remekírók), 1143. – Törzsgyűjtemény
A Dudith Andrással foglalkozó szakirodalom nem tudta azonosítani ezt az istenséget. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a szövegrész idősebb Plinius Természetrajzának II. könyvére megy vissza, ezt használhatta a magyar humanista forrásként, amit könyvtárának Stockholmban fennmaradt példánya is tanúsíthat. Dudith könyvtára rekonstrukciójában fellelhető még egy hannoveri és egy drezdai Plinius-példány. A leírásokból úgy tűnik, hogy Dudith András a stockholmi példányból dolgozhatott. Plinius a következőképpen említette meg az égitestet, amit később Caesar csillagának neveztek el:
„Az egész földkerekségen csak egy helyen tisztelik az üstökösöket templomban, mégpedig Rómában: éppen az isteni Augustus volt az, aki magára nézve igen kedvezőnek ítélte meg egy üstökös megjelenését, aki ezzel nyitotta meg azoknak a játékoknak a kezdetét, amelyet Venus Genetrixnek ajánlva nem sokkal atyjának halála után még az általa felállított collegium rendezett.”
Caius Plinius Secundus: Természettudományának 2. könyve, ford. és feld. Gábli Cecília, Pécs, Lomart, 2005 (Bibliotheca Pliniana, 2), 69. – Törzsgyűjtemény
Dudith halála után egy darabig Boroszlóban maradt könyvtára, majd özvegye 1610 körül adhatta el, s így kerülhetett a könyv feltételezhetően a nikolsburgi Dietrichstein-könyvtárba. A bibliotéka akkori tulajdonosa Franz Dietrichstein olmützi érsek-bíboros volt. A 30 éves háború svéd hadvezére, Lennart Tostensson 1645-ben elfoglalta és kirabolta Nikolsburgot (ma: Mikulov), s a zsákmányolt könyveket Krisztina svéd királynőnek küldték el Stockholmba, ahol a neves filológus, Isaac Vossius udvari könyvtáros vette állományba. A könyvben szövegkiemelések és margón lévő jegyzetek találhatók Dudith (és más) kezétől vörös (és fekete) tintával. Sajnos a tárgyalt résznél (ahol Plinius az üstökösről beszél) nincs megjegyzés vagy aláhúzás a magyar humanistától. A hannoveri Stadtsbibliothek és a drezdai Universitätsbibliothek példányaival kapcsolatban a könyvtár-rekonstrukció adatai alapján még inkább negatív eredményre számíthatunk. A Dudith-kollekció másik része Drezdába, II. Frigyes Ágost fejedelmi könyvtárába került. A drezdai példány tulajdonosa Valentin Engelhart erfurti matematikus volt, aki például az 1556-os üstököst is megfigyelte. A hannoveri-példány esetében sincs semmiféle jel Dudith tulajdonlására.
A drezdai könyvtárosok szerint Otto Walde svéd könyvtörténész Dietrichstein ex librise miatt gondolta, hogy a példány a magyar humanistáé lett volna. A Dudith-könyvtár monográfusai a következő ismérvek alapján próbálták meghatározni egy-egy könyvnek a magyar humanistához való tartozását: tulajdonosi bejegyzés, dedikáció, jelmondat, metszésen lévő D-szám vagy marginália. A kérdéses szövegrésznél nincs semmiféle jegyzet, marginália vagy aláhúzás. Úgy tűnik mégis, hogy Dudith a stockholmi (s nem a drezdai vagy a hannoveri) példányt használhatta, mivel Plinius egy másik, gyakran idézett helyén aláhúzások és margón lévő megjegyzések vannak.
Erre a legjobb bizonyíték maga az üstökösökről írt traktátusa, ahol Julius Obsequens, Liviust kivonatoló római író mellett, igaz közvetve, Pliniusra is utal:
„Most szemünk elé tárulnak a csodálatos égi tüzek különféle formái: a szakadékok, árkok, gyertyák, üszkök, gerendák, repülő sárkányok, függőleges tüzek, oszlopok, kardok, lándzsák, lámpák, dárdák, pajzsok, tornyok, hajók, keresztek, továbbá azok a kettős tüzek, amelyeket Castorról és Polluxról neveztek el, azután égő hadsorok és tüzes fegyverek, amelyekről Julius Obsequens és mások bőven értekeznek.”
Dudith András: Rövid kommentár az üstökösök jelentőségéről, in Janus Pannonius. Magyarországi humanisták, vál., szöveggond. és jegyz. Klaniczay Tibor, Bp., Szépirodalmi, 1982 (Magyar Remekírók), 1159. – Törzsgyűjtemény
Plinius így ír erről:
„Fáklyák is feltűnnek időnként az égbolton, de ezek csak akkor láthatóak, ha lehullnak; ilyen szelte át az eget akkor is, amikor Germanicus Caesar gladiátori játékokat tartott, mégpedig délben, a nép szeme láttára. A fáklyáknak két féle fajtája van: világítótesteknek hívják az egyenes fáklyát, a másikat nyílnak, amilyen a mutinaiaknak szerencsétlensége idején volt látható. A két fajta abban különbözik egymástól, hogy a fáklyák hosszú nyomot hagynak maguk után, miközben elülső részük lángol, a nyíl pedig vég nélkül lángolva hosszabb lángoló csíkot húz maga után. Hasonlóképpen feltűntek gerendák is, amelyeket dokos-nak neveznek, amilyeneket akkor láttak, amikor a lakedaimoniaiak, hajóhaduk legyőzése után elveszítették a Görögország feletti hatalmukat.”
Caius Plinius Secundus: Természettudományának 2. könyve, ford. és feld. Gábli Cecília, Pécs, Lomart, 2005 (Bibliotheca Pliniana, 2), 70–71. – Törzsgyűjtemény
A sidus Iulium ábrázolása Augustus császár pénzérméjénnek hátlapján (Kr. e. 19–18. körül). A kép forrása: Wikipedia
A következő évszázadban Komáromi Csipkés György debreceni református tanár asztrológia-kritikájában (1665) szintén megemlítette Caesar csillagát és név szerint citálta Pliniust, mint forrást.
„Így nem sokkal az Augustus császár atyja halála után, mikor ő uralkodni kezdene, látszott egy üstökös csillag, mely ezen Augustustól igen jó szerencsésnek ítéltetett a maga részéről, mely tiszteltetett is az templomban Róma várasában, s tartott hét napig. Ennek históriáját megbeszéli Plinius.”
Komáromi Csipkés György: Az Iudiciaria Astrologiarol és Üstökös Csillagokrol valo Judicium, Debrecenben nyomt., Karanci Gyoergy, 1665, 85. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: RMK II. 1043/1. péld.
Ugyanis az üstökös feltűnésekor rendezték meg a Iulius nemzetség mitikus ősanyja tiszteletére a Venus Genetrix ünnepi játékokat, amelyet éppen Caesar alapított a Pompeius felett aratott győzelme után. Erre utalhatott Dudith, mikor a rómaiak babonaságáról értekezett. Plinius szerint Caesar halála (március 15.) után, a tiszteletére rendezett játékok alatt jelent volna meg a híres üstökös, amelyet sidus Iuliumnak neveztek el.
Üstökösünkről rengeteg forrást ismerünk, beszámolt róla például Caius Suetonius Tranquillus római életrajzíró:
„Ötvenhatodik évében halt meg, az istenek sorába iktatták, éspedig nemcsak a senatus határozata alapján, hanem a nép őszinte meggyőződéséből is. Az első ünnepi játékok idején ugyanis, melyeket örököse, Augustus, nyomban Caesar istenné avatása után tiszteletére rendezett, délután öt óra felé üstökös tűnt fel, és hét napig egyfolytában ragyogott az égen; általában azt tartották, hogy az égiek közé befogadott Caesar lelke az, és ezért ábrázolják őt azóta is csillaggal a feje fölött.”
Suetonius: Julius Caesar i. e. 100–44. In. Uő: Caesarok élete. Tizenkét életrajz, Budapest, Európa, 1968. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Lucius Annaeus Seneca szerint:
„Ezenkívül nincs okunk úgy gondolni, hogy ugyanaz az üstökös jelent meg Claudius idejében, amelyet Augustus idejében láttunk, sem hogy ez a mostani, amely Nero Caesar idejében tűnt fel, és megfosztotta az üstökösöket rossz hírüktől, ahhoz hasonlított, amely az isteni Iulius halála után a Venus Genetrix-játékokon délután öt óra tájban bukkant fel.”
Lucius Annaeus Seneca, Prózai művei, II. Természettudományos vizsgálódások, ford. Bollók János et al., Bp., Szenzár, 2004 (S.P.Q.R.), 686. – Törzsgyűjtemény
Ilyen csavaros módon kapcsolódik az 1577-es üstökös és a Caesar halálakor feltűnt kométa.
Farkas Gábor Farkas
Heti kérdés: Mikor volt az utolsó szupernóva-robbanás a Tejút-rendszerben?
A sorozat korábbi részei itt olvashatók: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész
