A nemzeti összetartozásról a Mikes Kelemen Program kapcsán

2020. június 05. 12:59 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 1. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.  
Az elsőként közölt, bevezető írás szerzője Kaposváriné Dányi Éva, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetője, az OSZK-ban folyó munka irányítója.

bevezeto1.jpg

A Mikes Kelemen Program során hazaérkező anyagot külön raktárban fogadjuk és dolgozzuk fel

A Mikes Kelemen Programról az elmúlt években már sokszor beszámoltunk közgyűjteményi szakembereknek. Írtunk a szakmai célkitűzésekről, a munkamódszerekről, a statisztikai eredményekről és a programban rejlő gyűjteményfejlesztési lehetőségekről is. Kevés szót ejtettünk azonban arról, hogy a könyvtárszakmai tényeken túl mit jelent a program a diaszpórának, és mit tudhatunk meg távolba szakadt honfitársainkról a hazaérkezett adományok kapcsán mi, akik a hatalmas mennyiségű dokumentumot fogadjuk és feldolgozzuk. S mit tudhatnak meg majd a hazai olvasók, akik a gyűjteményeinkbe illesztett hiánypótló hungarikaanyagot kutatni fogják.
A tengerentúli magyarságnak már a határainkon kívül született második, harmadik vagy akár negyedik generációs leszármazottjai egyre kevésbé tudnak, olvasnak magyarul, sokan közülük mégis szívügyüknek érzik, hogy a felmenőik által még az óhazából menekített családi ereklyéket és a helyben összegyűjtött dokumentumokat ne hagyják veszni, noha ők már nem tudnak mit kezdeni az örökséggel. Ennek a helyzetnek a feloldására a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megszervezte az adományok Magyarországra szállítását, és felkérte az Országos Széchényi Könyvtárat és a Magyar Nemzeti Levéltárat, hogy gondoskodjon a hazaérkező dokumentumok hasznosulásáról.
A program hetedik évében járunk. Az elmúlt években közel harminc szállítmány több százezer dokumentuma ment át a kezünkön. Nagyrészt könyvek, periodikaszámok, de több ezer aprónyomtatvány, hangfelvétel, kézirat és fotó is érkezett. Óriási merítés, amely különösen részletgazdag képet ad a több hullámban kivándorolt magyarokról. Kötődésüket tükrözi, hogy sokan magukkal vitték az emigrációba a család legféltettebb könyveit, a múlthoz kötődő iratokat: a családfát, a birtokleveleket, a családi bibliát és az imakönyvet. Még 19. századi díszkötéses Petőfi-összest is találtunk! A kivándoroltak gyűjteményei a későbbiekben – az újhaza kulturális/tudományos/politikai életébe való beilleszkedés, sőt, a nemegyszer igazi karriernek nevezhető életút során – sok esetben érdekes további iratokkal egészültek ki. És olvastak, sokat olvastak. És nemcsak olvasták a hazulról menekített kedves irodalmat, hanem „nemzeti kiadókat” alapítva – többnyire szerény paperback, de némelykor drágább kivitelben – ki is adták azt, így is kapaszkodva a magyarságukba. S akkor a gazdag magyar lapkiadásról még nem is beszéltünk!
A háború előtti politikai és katonai elit és az ötvenhatos szabadságharcosok nemzedéke az emigrációban is határozott világnézettel és politikai állásponttal rendelkezett és aktív közösségben élt, s mindezt utódaira is igyekezett átörökíteni. Létrehozta a magyar szervezeteket és magyar egyesületeket, kulturális és önsegélyző egyleteket, templomokat épített és hétvégi magyar iskolákat szervezett, s a cserkészetben, a magyar bálokon és megannyi hagyományőrző rendezvény keretében is fenntartotta a magyarságtudatot. Sokan közülük figyelemmel kísérték a Közép-Európában zajló eseményeket, mi több, politikailag is aktívak voltak – például a kisebbségi helyzetbe került magyarok érdekében vagy a kommunizmus ellen nyilvánítva véleményt.
Ennek az aktivitásnak változatos bizonyítékait látjuk – a nyomtatott sajtó mellett – nemcsak a szervezeti iratokban, hanem a gazdag efemer anyagban is: meghívók, programfüzetek, szóróanyagok, belépőjegyek, hirdetmények és plakátok több ezer színes mozaikkockájából áll össze a kép a diaszpóra ünnepeiről és hétköznapi életéről. Ez a sok, önmagában talán sokszor jelentéktelennek tűnő aprónyomtatvány értékes és érdekes tudásbázis részévé válik a nemzeti könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárába kerülve.
Az előélet, a kivándorlás és a diaszpóralét jellemző történeteit az oral history interjúkból közvetlenül is meg lehet ismerni. Az interjúkat is a Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából tudtuk begyűjteni és – a nyilatkozó szándékát minden esetben tiszteletben tartva – közreadni. A Mikes-program során kutatók is kiutaztak, akiknek kifejezett munkatervi feladatuk volt a még élő emigránsokkal interjúkat készíteni. Ezek a digitális felvételek az OSZK Történeti Interjúk Tárában hallgathatók meg.
Álljon itt néhány jellemző szám, ami alapján az olvasó fogalmat alkothat a program jelentőségéről a nemzeti könyvtár életében:

  • 7.569-féle könyvjellegű kiadványból 8.066 példányt vettünk állományba, ezek közül 2.182-féle kiadványból a Mikes-program előtt nem volt példányunk.
  • Mintegy tízezer periodikaszámmal pótoltuk ki gyűjteményünk hiányait, és 114 eddig ismeretlen periodikacímet találtunk (amelyek között a hírlevelektől az évkönyvekig sokféle műfaj megtalálható).
  • Különgyűjteményeink 3.085 tétellel gyarapodtak a program révén.

bevezeto2.jpg

Lemezek várnak beszállításra, hogy a Zeneműtár munkatársai egyenként behasonlítsák és feldolgozzák őket

A program során hazatért dokumentumok mintegy 8%-a került az OSZK állományába – ez több, mint amire számítottunk. A Mikes Kelemen Programnak azonban nem az OSZK gyarapítása volt a legfontosabb célja, hanem hogy hidat képezzünk a tengerentúli diaszpórában élő és a Kárpát-medencei magyarság között, a nyugati könyvadományok által is segítve a határon túli magyar oktatást és a kultúra megőrzését. Ez a cél a tengerentúli adományozók szándékával is teljes mértékben megegyezik. Bár tudatában voltunk, hogy a program megvalósítása során az igazi kihívás a dokumentumok kiajánlása lesz, a szétosztandó mennyiség léptékéről sejtelmünk sem volt. A feladat jóval nagyobbnak bizonyult, mint amire felkészültünk, s ehhez menet közben kellett felnőnünk.
2020 májusában indítottuk el új önálló szolgáltatásunkat, amelyen keresztül közgyűjteményi partnereink továbbra is igényelhetnek kiadványokat – amint ez évek óta lehetséges volt a nemzeti könyvtár honlapján kiajánlott listák segítségével.

mikes-nyito.jpg

A Mikes Kelemen Program honlapjának nyitóoldala

Eddig mintegy 180 könyvtár lépett velünk kapcsolatba. Ezek közül 30 határon túli: vannak köztük egyetemi könyvtárak, tudományos gyűjtemények, települési közkönyvtárak és iskolai könyvtárak is. Sokan személyesen jönnek el a könyvekért, ahol pedig erre nincs lehetőség, türelmesen várnak, amíg megszervezzük a szállítást. Nagy örömünkre 2019 őszén kilenc erdélyi intézménybe is el tudtuk juttatni a kért könyveket – s ebből egyedül Székelykeresztúrra tízezernél is több kötet, több száz kotta és bakelitlemez érkezett

bevezeto3.jpg

Indulás előtt az erdélyi szállítmány

A Mikes Kelemen Program nagyszerű és sikeres kezdeményezés. Számos örömteli visszajelzés érkezett a diaszpórából is. A dokumentumok hasznosulása már nehezebb feladat: sziszifuszi munka, és nem is kecsegtet teljes sikerrel. A százezres nagyságrendű könyvmennyiségben természetesen sok az ismétlődés. Kétségeinket, hogy érdemes-e mégis a hatalmas mennyiségű kiadványt az óceánokon túlról hazaszállítani és kezelni, például a Székelykeresztúri Városi Könyvtár könyvtárosai, lelkes kollégáink oszlatták el: a szórványmagyarság diákjai a Mikes-program révén juthatnak hozzá a magyar irodalom alapműveihez, az iskolai kötelező olvasmányokhoz, akik, ha már a könyvtárban járnak – családjuk felnőtt tagjaival együtt –, szívesen kölcsönzik ki a nem kötelezőket is. A könyvtár vezetője, Lőrinczi Edit leveléből idézek:

„Úgysem tudjuk érzékeltetni teljes egészében a Mikes-könyvek hasznát, csak azok, akik itt dolgoznak és látták a napi mozgást, azok látták, hogy nem kellett senkit visszautasítanunk, hogy nincs meg valamelyik háziolvasmány. (Nálunk egyszerre 4–5 osztálynyi gyereknek adják fel pl. a Tüskevárt); hogy a régebbi meséskönyveket milyen örömmel viszik a nagyszülő-gyerek, szülő-gyerek párosok;hogy megszaporodott a verseskötetek kölcsönzése!
Megsokasodtak az adományozó magánszemélyek is (mert amelyik könyvtárnak az OSZK ennyi értékes könyvet ad, az támogatásra érdemes – mondták)…
Mindent köszönünk, azt biztosan tudom, hogy megváltozott a könyvtár és az olvasók élete itt a környéken a Mikes-programnak köszönhetően.”

A nemzeti könyvtár jelentősnek mondható gyarapodása mellett az ilyen és ehhez hasonló levelek tartják fenn a program iránti lelkesedésünket ennyi év után is.

Kaposváriné Dányi Éva

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3015742374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.