Mesélnek a dokumentumok: Szász Marianna hagyatéka

2020. október 16. 08:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 12. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A tizenkettedik, befejező részben munkatársunk, Kádár Krisztina írását olvashatják az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt Marianne Szasz-Burgos, született Szász Marianna hagyatékát mutatja be.

Ritkaságszámba megy Marianne Szasz-Burgos hagyatéka, több szempontból is. Egyrészt, ami az emigrációs hagyatékok esetében ritka, a hivatalos és a magánszféra itt szétválasztható, illetve az előbbi másodlagosan, kisebb volumenben van jelen. Továbbá, az anyag nem egy híres férfiember vagy egy közszereplő anyaga, hanem egy női magánszemélyé, aki nagy gonddal gyűjtötte a saját, valamint a felmenőinek életútjáról tanúskodó dokumentumokat. A forrásanyag sokrétűsége is rendkívüli: az életutat a néhány oldalnyi két naplórészleten, a pár önéletrajzírás-jellegű dokumentumon és a több újságcikken kívül az igen gazdag kéziratos és gépelt iratanyag, a rengeteg fénykép és az ezekhez társuló tárgyi annalektákból álló (a hajfürttől a medalionon át a pecsétnyomóig) gyűjtemény alapján lehet rekonstruálni. Eme rendkívül gazdag anyagú és tárgyú írott és tárgyi hagyatékból egy részt emelek itt ki, ami egyfelől Szász Marianna és az emigránsok sorsának, másfelől a hagyaték hazakerülésének is egyfajta tükre: az utat a régi világból az újba, és a két végpontot összekötő hajóutat mint az emberi élet folyamatának, az akadályokon, viszontagságokon túljutásnak, az élet viharaival való küzdelemnek a szimbólumát.

„Marianne Szasz-Burgos, barátainak „Babi”, 81 évesen, 2009. október 10-én, szombaton távozott közülünk. 1928. október 1-én született Budapesten, Magyarországon. Egész élete egy nagy kaland volt. Nyugalmazott katonatiszt apjával és bárónő anyjával mindent hátrahagyva kellett menekülniük Ausztriába, amikor a Szovjetunió elfoglalta Magyarországot a második világháborút követően. A többi menekülttel együtt négy évig éltek a menekülttábor barakkjaiban, mígnem a Lutheránus Világszövetség anyagi támogatásával az Egyesült Államokba nem jöhettek. Toledo városában telepedtek le, és Marianne a Toledo Egyetem diplomásaként megkezdte laborasszisztensi karrierjét. 37 év múltán, a Flower Hospital Vérbankjának igazgatójaként vonult nyugdíjba. Marianne mindent szeretett, ami magyar volt; a zenét, a néptáncot, a pulikat, szeretett magyarul beszélgetni a barátaival, magyar ételeket főzni, és mindenekelőtt férjével, Gabriel Burgos-szal hazalátogatni Magyarországra.”

Nekrológ, Toledo, 2009. október 15. Kisnyomtatvány (Fordítás: Kádár Krisztina)

Marianna édesapjával, vitéz Szász Oszkár magyar királyi honvéd ezredessel és édesanyjával, báró Collas Gittával, azaz Margit Baronin von Collas de Ramaille et Liancourt-al, 1944 őszén-telén érkezhetett meg Ausztria egyik menekülttáborába, abban az időszakban, amikor „a »nyugatra« menekülés nagy hulláma kezdődött, amely a háború végéig körülbelül egymillió embert szakított ki otthonából”. (Puskás, 1996: 67–102.) A család a brit zóna tengelyében húzódó Feffernitz-Villach-Klagenfurt-Graz-Großwilfersdorf útvonalon létrehozott számos angol ellátású segélyhely közül több táborban is megfordult az Ausztriában töltött esztendők alatt. Marianna később úgy emlékezett vissza, hogy a tábori élet nehézségei közül a legrosszabb az volt, hogy nem lehetett tudni, hova és mikor kell továbbmenni.

A menekültek, azaz a Displaced Person-ok (hontalan személy, magyarosan „dípi”, noha a kategóriának nem volt jogi differenciáló vagy diszkrimináló tartalma) túlnyomó része nélkülözések közepette táborokban élt. Mivel kevés munka akadt, a DP-k nagy része még 1948-ban is élelmiszersegélyre szorult. (Nyári, 2017: 53–57.) A mindennapi életet igyekeztek megszervezni, többek között iskolákat, kórházakat tartottak fent. Így Marianna, aki a debreceni Dóczi Református Leánygimnáziumban kezdte meg tanulmányait, a feffernitzi majd a kellerbergi magyar tábori középiskolában folytathatta azokat. A letelepedésre várakozás évei alatt azután Marianna a kellerbergi és a spittagi kórházakban szerzett laborasszisztensi tapasztalatot, míg édesanyja a Feistritz a.d. Drau cégnél a szabóság elsajátításáról szerzett tanúsítványt.
A család végül 1949. szeptember elején, az IRO (International Refugee Organization, Nemzetközi Menekültügyi Szervezet) szervezésében és a Lutheránus Világszövetség anyagi támogatásával a németországi Bremen külvárosában található amerikai katonai bázison létrehozott menekülttáborból, a Grohn táborból (Camp Grohn) indult a brémai kikötőbe, hogy felszálljon az Amerikába induló hajóra, melynek célállomása a massachussettsi Boston városa volt. Noha már 1946 őszén voltak kezdeményezések, az Egyesült Államok csak 1948-ban nyitotta meg kapuját az európai menekültek előtt. Az 1948. július 1-én életbe lépett Displaced Persons’ Act tette lehetővé, hogy az elkövetkezendő két évben kiadjanak 200 000 kvótavízumot az „olyan alkalmas személyek bevándorlására, akik Németország, Olaszország és Ausztria amerikai, brit vagy francia zónájában tartózkodtak”. (Puskás, 1996: 67–102.) A hazatelepítésre, személyazonosság megállapítására, segélyezésre, jogi és politikai védelemre, valamint a harmadik országba település elősegítésére létrehozott IRO több mint egymillió „DP”-t telepített le 1948 és 1952 között. Ebből 1947. július 1-től 1951. december 31-ig a Németországból, Ausztriából a tengerentúlra, illetve a kontinensre az ENSZ égisze alatt megalapított szervezet 62 001 magyar menekültet telepített harmadik országba (számuk több lehetett).
A hajóútról számos érdekfeszítő dokumentum mesél, és egyben árulkodik arról is, hogy nem pusztán egy egyszerű utazásról van szó, hanem az emigráció folyamatának egy olyan láncszeméről, amely egyszerre bír szimbolikus erővel és a történelem intézményesítő erejével.

1949. 09. 03.
„[…] A vonat 5kor indul a brémai kikötőbe: „Kiszállás, névellenőrzés, a hajóhíd előtt érkezési és egyúttal hajójegy kiadása. Először a nők libasorban, utána a férfiak szállnak be, amerikai Military Police szigorú ellenőrzése mellett. Gitta és Baby mint „Schwester”, Oszkár mint „Gruppenführer” beosztással amit nálam megváltoztattak „tester”-re (?) 7.sz. E Decken. […] A szállító hajó General Leroy Eltinge egy 15.000 ezer tonnás amerikai hadsereg csapatszállító hajója, mély járatu, alacsony felső vizi építésű, erős acélfalú hajó: Órasebessége átlag 17 tengeri mérföld, szép, ragyogó tiszta; 4 Deckből áll, „A” a legfelső, „B” olasz (?) amerikai tiszti és legénységi férőhelyek stb, „C” gyermekes nayák kabinjai 4-6 főd ágyakkal, „D” korház-étterem-irodák. „E” és „F” Deck férfiak hállói kb a hajó közepén, alatta deckkek, gépek, raktárak, üzem, viztartályok, konyhák, Podgyász stb. Parancsnak kaptam: (?) és legénység amerikai haditengerészettől. Van sok néger és Chinai (szakács).

09. 04.
„14hkor a 4 erős kötelet kioldják, hajókürt jelzés és a hajó lassan elindul. Isten veled öreg Európa. Gitta sír. A tenger nyugodt, derűs ég, sok hajóval találkozunk, A La Manche csatorna felé haladunk, német, belga, holland majd francia partok előtt, de nem látjuk. Éjjel soká a decken maradunk, a hajó fényesen kivilágítva. […]

09. 07.
 […] Gitta már jól van – dolgozni is jár, Baby még szédül, nem eszik. A fedélzet zsufolva van, a megafon naponta zenét bömböl és utasításokat és utasításokat ad a munkásoknak, utasoknak stb. […] Az utasok zöme lengyel, észt, lett, litván, ukrán és zsidó. Magyar 3 család – összesen 16-an vagyunk. Átlagban elég rendesen viselkedő emberek.

09. 11.
[…] Hétfő éjjel fogunk érkezni, de csak reggel kedden szállunk partra, Zollrevízió ott. Még a hajón ki kapjuk az iratokat és a „Landingscard”-ot azokat kézbe kell vinni mert mindig fognak kelleni. Még hétfőn az orvos elé és az immigrationcomissió elé kerülünk. […] Hát ha igaz, hétfőn az ígéret és szabadság földjére érkezünk, és új életet kezdhetünk öregségünkre. Se baj! D.P.-k már nem leszünk – az elég rossz volt!

Szász Oszkár hajónaplója. Kézirat

[A Hajónaplóban a hibák nem elütés eredményeképp jöttek létre, hanem a hajónapló szerzőjének az írásmódjáról tanúskodnak.]

eltinge-news.jpg

The Eltinge News. Eine Bordzeitung, 6. Sept. 1949. Gépirat

„Ez a hajó az Egyesült Államok hadseregének a tulajdonát képezi, annak fennhatósága és felügyelete alá tartozik; itt tartózkodásuk alatt a hadsereg szabályai vonatkoznak önökre. Amerikába vezető útjuk biztonsága és kényelme érdekében el kell végezniük bizonyos feladatokat és munkákat. Önök a felügyelői tisztet betöltő utasok csapatába tartoznak, képességeik és intelligenciájuk vezetői és munkafelügyelői szerep betöltésére teszik önöket alkalmassá. Az önök felelőssége, hogy az önökhöz beosztott személyek megfelelően végezzék el a rájuk bízott feladataikat. Amennyiben ezeket a feladatokat nem hajtják végre, a szállítmányozási parancsnok büntetést róhat ki önökre. A büntetés maga után vonhatja étkezési jegyeik elkobzását vagy a közreműködni nem akaró egyén Németországba történő visszatoloncolását. A szállítmányozási parancsnok vágya és kívánsága, hogy ne kerüljön sor ilyen intézkedésekre.”

A Usat General Leroy Eltinge hajó Haditengerészetének Szállítmányozási parancsnoka által a felügyelői tisztet betöltő utasok számára szóló felhívása. 1949. szeptember. 3. Fordítás: Kádár Krisztina

felhivas_szallitmanyozasi_parancsnok_1949-1.jpg

A Usat General Leroy Eltinge hajó Haditengerészetének Szállítmányozási parancsnoka által a felügyelői tisztet betöltő utasok számára szóló felhívása. 1949. szeptember. 3. Angol nyelvű gépirat

A család úticélja az Ohio állambéli Luckey falucskája volt, ahol Marianna édesanyja és édesapja a farm körüli munkákban segédkezett, míg ő maga, hála laborasszisztensi tudásának, egy kórházban, a Kansas Leopold Hospitalban helyezkedett el, ugyanebben a munkakörben. Később a család átköltözött a falutól nem messze fekvő Toledo városába, mely Ohio állam negyedik legnagyobb városa. Az amerikai állampolgárságot a család 1955 júniusában kapta meg. Miután Marianna megszerezte diplomáját a Toledo Egyetem Orvosi biotechnológia szakán, a Riverside Hospital Vérbankjánál dolgozott hosszú esztendőkön át, majd az Északnyugat Ohio-i Regionális Vöröskereszt Véradó Központjánál (NW Ohio Regional Red Cross Blood Donation Center) előbb vezető technológus, majd a Flower Hospital Vérbank igazgatója 1993-as nyugdíjba vonulásáig. Édesanyja varrónőként helyezkedett el, édesapja pedig huszonkét esztendőn át a Strater Cleaners vegytisztító és mosoda cégnél dolgozott. Marinna 1985-ben ment feleségül Gabriel Vera-Burgos-hoz, akivel 2009-ben bekövetkezett haláláig boldogan élt. Gabriel Burgos 1925-ben született Columbiában, 1949-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol mint könyvelő dolgozott a detroiti Wayne State Egyetemen. Marianne-nak saját gyermeke nem volt, de férjének előző házaságából született három gyermekét a sajátjainak tekintette. A közöttük lévő mély szeretetről és kötődésről tanúskodik az is, hogy fogadott lánya gondoskodott hagyatékáról; megőrizte, rendszerezte és felajánlotta azt a közgyűjtemény javára.

Szász Marianna, azaz Marianne Szasz-Burgos a családjának, barátainak és munkájának élt. A Vérbank igazgatói posztja mellett több szervezetnek is tagja volt: egyebek közt a Vöröskeresztnek, illetve az Ohio-i Vérbank Egyesület (Association of Blood Bank) végrehajtó bizottságának. De ahogy a többi emigráns hagyaték, Mariannáé is az óhaza köré rendeződik. Ugyanis a fond java részét az ősöktől származó és ősökről, valamint Marianna gyermekkoráról, az ausztriai évekről és az amerikai útról, a letelepedésről szóló különböző dokumentumok teszik ki. Ezeket egészítik ki a már amerikai állampolgár Marianna személyes levelezése új barátaival és a munkájával kapcsolatos újságcikkkivágatok, valamint az emigráns hagyatékokban jellemzően megtalálható dokumentumok: a Magyarországra vonatkozó (kis)nyomtatványok, magyar emigrációs folyóiratok példányai (például a Magyar Szabadság, a Vitézi Tájékoztató, a Virrasztó), különféle amerikai magyar egyesületek (Magyar Kongresszus Árpád Akadémia 2002, Magyar Segély Egyesület 2001, Center for Hungarian American Congressional Relations, World Federation of Hungarian Veterans Assoc., Kossuth Club, American Hungarian Foundation, Hungarian Club of Toledo) meghívói, értesítői.
Az életút folyamán tudatosan összegyűjtött hagyatékra tekinthetünk biográfiaként is. Ahogy maga az életrajz, a fond is a külvilág „komplex hatásainak alkotó beavatkozásaiból, illetve az erre adott reakciókból épül fel”. (K. Horváth, 2011: 154–176.) A hagyaték arról tanúskodik, hogy Szász Marianna életének meghatározó eseménye az emigráció volt; a benne található forrásanyag Marianna és az emigráns lét bonyolult és egymásra ható viszonyrendszerének folyamatos alakulásáról és alakításáról (is) szól. Az, hogy milyen ez a viszonyrendszer, és hogy miként fogható meg a hagyaték segítségével, hosszú tanulmányok témáját képezheti.

Kádár Krisztina (Kézirattár)

Hivatkozott irodalom:

  • Puskás Julianna: Magyar menekülők, emigránsok – „DP-k” és „56-osok” 1944-1957, Aetas 1996. 67–102.
  • Nyári Gábor: „45-ösök”. A német és osztrák területeken élő magyar emigráció története. 1945–1956, PhD-disszertáció, Budapest, 2017. 53–57.
  • K. Horváth Zsolt: Az életrajzi térről, Korall 44. 2011. 154–176.

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1216240358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.