Révay Ferenc és az utazásairól tanúskodó fényképalbumok. 1. rész

2021. április 27. 07:30 - nemzetikonyvtar

Ki volt Révay Ferenc?

Könyvtárunk Történeti Fénykép- és Videótára fotótörténeti anyagrészének – azaz az 1945 előtt készült fényképeknek – digitalizálása során került sor nemrégiben azokra a fényképalbumokra is, amelyekről a gyűjteményi bélyegző tanúsítja, hogy egykor a sokat utazó, művelt és műgyűjtő báró Révay Ferenc (1835–1914) könyvtárához tartoztak. Sorozatunkban ezekről az albumokról, valamint eredeti tulajdonosukról lesz szó.

20210422_151940_opti.jpg

A Révay Ferenc könyvtárából bekerült példányok bélyegzője az OSZK-ban – Történeti Fénykép- és Videótár

A feldolgozott albumok közül három – Mekka és Medina, Algéria, valamint Kairó – már szerepelt a könyvtár közös katalógusában is, ám képek nélkül, csak rövid, adatokra szorítkozó tételekként. A fennmaradó két albumnak – Palesztina és Róma – viszont nem volt nyoma itt, noha régebbi, DM-kezdetű leltári számot mindkettő viselt. Nem csupán ez a néhány tárgy várakozott eddig kissé félreállítva: a báró hajdani gazdag kollekciójának többi darabját, sőt, egészét is elkerülte eddig a rendszerező kutatás.
Az 1914-ben elhunyt Révay Ferenc hagyatékának könyvgyűjteményként értelmezhető része 1916-ban került be a Nemzeti Múzeum könyvtárába, köztük a fényképalbumok, és egy személyesebb, részben családi vonatkozású fotókat tartalmazó mappa.

albumok_opti.jpg

Révay Ferenc két bőrkötéses fényképalbuma és a személyes fényképek mappája – Történeti Fénykép- és Videótár

A többi darab, mint pl. XVIII. századi szlovák nyelvű kalendáriumok, vagy politikatörténeti munkák, más gyűjteményi egységekben található, így kitartó keresgéléssel és némi szerencsével lassanként összeállhat a nemzeti könyvtárba jutott hagyaték.
A műkincsekkel részben más a helyzet: ezekből maga a báró ajándékozott több adagban (1876; 1879, 1880, 1881 és további évek) és nagy számban egyiptomi, bronzkori és kora újkori tárgyakat a Nemzeti Múzeumnak, illetve halála után, hagyatékként is kerültek be további darabok, köztük újfent ókori egyiptomi tárgyak is. Eredetük, valamint későbbi, intézményeken belüli útjuk még részben felderítetlen. Az egyiptomi tárgyak mindenesetre a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek át 1934-ben.

amenhotepskarab_3_opti.jpg

III. Amenhotep nagy emlékskarabeusza – Budapest, Szépművészeti Múzeum, Egyiptomi Gyűjtemény. Fotó: Szépművészeti Múzeum

Magára a kiinduló gyűjteményre, a beszerzések helyszíneire és mikéntjére, azaz a gyűjtő személyére korábban nemigen fordított külön figyelmet senki, noha több kutatónak is a látóterébe került egyéb nyomozásai során. Jelenleg a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársai, Gaboda Péter és Liptay Éva foglalkoznak provenienciakutatásaik keretében Révayval és gyűjtéseivel; egy másik irányból pedig, mint Szklabinya várának egykori urával a szlovák Miroslav Eliáš, illetve az egyiptológus Jozef Hudec is folytat kutatásokat Révay életével és műgyűjteményével kapcsolatban.

Az ősi nemes Révay családnak ez az 1835-ben született sarja nem tartozik a legismertebb főurak közé. Pesten látta meg a napvilágot, és a Ferenc Xavér János Nepomuk Móric nevet kapta a keresztségben, de közeli ismerősei csak Ferinek hívták: legalábbis Zichy József így emlegeti őt 1875-ös kairói útinaplójában. Ő volt a legfiatalabb Báró Révay György és Gróf Keglevich Róza összesen nyolc gyermeke közül, de a felnőttkort rajta kívül csak nővérei: Teréz, Róza és Gizella érték meg.

4_kep_opti.jpg

Családi fénykép a fiatal Révay Ferencről szüleivel és egyik nővérével, 1855-59 körül – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTB 0554

Maga a család a XVI. század óta a felvidéki Turóc vármegyében rendelkezett kiterjedt birtokokkal Mosócon és környékén, és a gyerekek is itt nevelkedtek. Ferenc házitanítója 1843 és 1845 között a fiatal Jonatán Dobroslav Čipka lelkész és költő volt, aki a formálódó szlovák irodalmi és szellemi élet egyik meghatározó alakjává vált a következő évtizedekben. Noha Ferenc a származása révén automatikusan a főrendiház tagja lett – neve 1861-től szerepel az országgyűlési almanachban – és valamilyen módon a kulturális életben is részt vett, úgy tűnik, egy bizonyos időponttól kezdve nem kívánt aktívan közreműködni sem a politikai, sem a könnyed társasági tevékenységekben. Jobban kedvelte a turóci erdőkben folytatott vadászatokat, esetenként kirándulásokat, a lovaglást; valamint az utazást távoli tájakra. Visszavonulásának, befelé fordulásának oka, ha egyáltalán megtudható, egyelőre nem ismert.

Szívesen foglalkozott számos tudományterülettel, érdeklődött a szlovák régiségek, valamint távoli kultúrák és nyelvek, elsősorban az ókori Egyiptom iránt. Ehhez a család mosóci kastélyában elhelyezett gazdag könyvtár, amely az egyik legkomolyabb magánkönyvtárnak számított már az 1820-as években, megfelelő alapot adott, de ő ezt további több ezer kötettel gyarapította. Ha igaz, már édesanyja családjában is őriztek ókori egyiptomi tárgyakat: amennyiben ez így volt, és ő gyermekként vagy fiatalemberként láthatta is ezeket, bizonyára fellelkesítették őt. Az uradalomhoz tartozó várak, Szklabinya és Blatnica, már önmagában a létükkel is kedveztek a múlt iránti érdeklődésének, de Szklabinya esetében bizonyított az is, hogy értékes régiségek lelőhelye volt.

Ismeretes, hogy őskori gyűjteményének darabjaival 1876-ban szerepelt a Rómer Flóris által Budapestre szervezett Ősrégészeti és Embertani Kongresszus alkalmával rendezett kiállításon.
Birtokai bevételeiből kényelmesen megélt, anyagi gondjai sohasem voltak, így szabadon élhetett kedvteléseinek, és nem foglalkozott sem az őt kissé különcnek tartókkal, sem rokonságával – nővéreivel és azok gyermekeivel –, akiktől mindig is kifejezetten távol tartotta magát. Kortársai furcsállották és megjegyezték, hogy az egyszerű emberekkel és szolgálóival nagyon közeli, bizalmas kapcsolatban volt. A komornyikból útitárssá és baráttá is vált Ján Reichl (1866–1944) iránti kedvezés nem csupán életében adott okot rosszallásra, hanem a báró halála után érvénybe lépett – korábban négyszer is módosított – végrendelet miatt pereskedésbe is torkollt.

10_kep_opti.jpg

Révay idős korában – Szlovák Nemzeti Könyvtár

Unokahúgai és unokaöccse ekkor szembesültek ugyanis azzal, hogy sem a mosóci birtokot, sem az árvai és sztropkói uradalmat, sem pedig a budapesti Andrássy úton 1885-ben épült villát nem ők örökölték. A fő kedvezményezett Reichl ekkor már mintegy húsz éve nem állt Révay szolgálatában, de a korábbi urától ajándékba kapott zaturcsányi birtokon családjával élő és gazdálkodó férfit a báró időről időre meghívta budapesti palotájába egy vacsorára és beszélgetésre – így írt legalábbis róluk Az Est 1915-ben, a végrendelet és az a körüli botrányok nyilvánosságra kerülése után. A további örökösök mind Révay korábbi, illetve halála idején is nála szolgáló alkalmazottak voltak. Közülük Stritz Éliás komornyiknak és feleségének – aki a báró elhunytával egyedül maradt a villában, férje éppen a fronton lévén – nemcsak egyszeri tízezer korona készpénzt, hanem egy ötezer koronás évjáradékot is szándékozott hagyni a főúr. A család azonban, Hubay Jenőné Cebrián Róza (Róza nevű nővérének leánya) vezetésével, nem hagyta annyiban a dolgot, és végül – legalábbis részint – sikerrel jártak, de a per részletei még feltáratlanok.
Feltehetően a hazai kulturális, szellemi életben elismert szerepe és Egyiptom iránti érdeklődése révén juthatott diplomáciai megbízatáshoz a kairói osztrák-magyar konzulátuson talán 1869-1870 körül.

Az 1870-es években huzamosabban is ott tartózkodott, ezt Goldziher Ignác, a világhírű magyar orientalista is tanúsítja, aki 1873–74-es első keleti tanulmányútjára visszaemlékezve említi Révay Ferencet a naplójában. Kairó környéki kirándulásainak megszervezésében segítette, és el is kísérte őt a báró, hazautazása előtt pedig búcsúvacsorát rendezett tiszteletére. Az első egyiptomi tárgy-adományozás dátumát, 1876-ot figyelembe véve ekkoriban térhetett vissza Európába.
Ha Révay albumainak helyszíneit – Palesztina, Mekka és Medina, Kairó és környéke, Róma – a térképre helyezzük, feltételezhetjük, hogy bejárta a Földközi-tenger mellékének és a közel-keleti térségnek a legjelentősebb helyszíneit. Azonban éppen ez az, ahol egyelőre egy nagy hiánnyal szembesülünk: az általa valóban meglátogatott városokban és tájakon látottakról-tapasztaltakról egyelőre nem ismerünk sem személyes beszámolót, sem ilyen jellegű fényképet. Az albumokba ragasztott képek ugyanis nem saját felvételek, hanem helyben működő, de nemzetközileg is ismert fotográfus vállalkozók által jegyzett, kereskedőktől beszerzett példányok. Érdekes, hogy míg könyvei és a kortársak említései alapján úgy látszik, erősen érdekelték az idegen népek szokásai, nyelvük és kultúrájuk, addig a Fényképtárban feldolgozott albumai túlnyomórészt inkább csak az építészet és a történelmi helyszínek iránti érdeklődésről tanúskodnak, amennyiben a „helyi típusokat” ábrázoló, az 1870–80-as években már elég nagy számban kapható fényképek szinte teljesen hiányoznak közülük.
A vegyes, családi jellegű mappa képei között azonban találni három-négy olyan darabot, amelyek egyiptomi embereket örökítenek meg, talán kairói ismerőseit, barátait, szolgáit. Ezek egyikén – egy félbevágott fényképen – két sötét bőrű, keleti viseletű, turbános férfi látható, s aki el van távolítva mellőlük – csak a lába, könyöke, és kezében tartott kalapja karimájának részlete látszik – sejthetően éppen Révay Ferenc.

14_kep_opti.jpg
Hiányos csoportkép Révay Ferenc vegyes tartalmú családi fényképalbumából – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTA 1911

Ez egybevág azzal az anekdotával, amelyet egy kortársa, a bányaorvos és amatőr régiségbúvár Gustáv Kazimír Zechenter-Laskomerský jegyzett fel: mosóci kastélyában egy fekete bőrű (egyiptomi vagy núbiai) fiatal szolga élt, nem szolgai státuszban, hanem inkább a báróval egyenrangú barátként.
Jóllehet konkrét egyiptomi és közel-keleti útjaival, tevékenységeivel egyelőre nem lehet összekapcsolni a fényképalbumok tartalmát, a régiséggyűjtő és utazó Révay portréját mindenképpen gazdagítja és árnyalja a gondosan beköttetett, címmel, dátummal és címeres monogrammal ellátott három album, valamint a Mekkát és Medinát bemutató értékes fotósorozat. Nem utolsó sorban pedig figyelemreméltó, hogy a három évszám – 1869, 1870 és 1871 – keleti utazásainak valószínűleg legkorábbi éveit jelölik. A folytatásokban magukat az albumokat vesszük majd közelebbről szemügyre.

Felhasznált irodalom:

Köszönöm a következő személyeknek, hogy kutatásaik eredményeit, a rendelkezésükre álló adatokat és ismereteket nagylelkűen megosztották velem, és így hozzájárultak egy nagyon izgalmas, feltárásra váró életút és gyűjtemény rövid bemutatásához: Yudith Caplan, Csillag Katalin, RNDr. Miroslav Eliáš, Gaboda Péter József, Horváth Zoltán, Jozef Hudec, Micah Messenheimer, Dr. Nissan N. Perez, Dr. Szántó Iván. 

Sebő Judit (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr10016508984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása