Lassan végéhez közeledik a Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. – Longpont-sur-Orge, 1994. január 15.) előtt tisztelgő emlékév, melynek keretében sok program segített abban, hogy közelebb kerüljön hozzánk ez a rendkívüli előadóművész. Nehéz ebbe a sorba illeszkedni anélkül, hogy ismétlésekbe ne bocsátkoznék, ennek ellenére mégis kísérletet teszek arra, hogy a korabeli sajtóban megjelent néhány tudósítás és kortárs visszaemlékezését segítségül hívva próbáljak meg ezekkel az apró mozaikdarabokkal a magam csekély módján hozzájárulni Cziffra György emlékezetének fennmaradásához.
Cziffra György portréja, rajta dedikáció: „Sok szeretettel Kun Imrének. Paris 1972. G. Cziffra” – Színháztörténeti és Zeneműtár
„Meghalt Ciffra [!] Gyuri zongoratanárnője.” – olvasható a Magyar Országos Tudósító 1935. március 16-i számában, ami a következőképp folytatódik:
„[…] A főváros művészvilágában jól ismerték a kitűnő zongoratanárnőt, aki különleges zenepedagógiai képességével és szuggesztivitásával igen termékenyítően hatott számos fiatal zongoraművészünk fejlődésére. Tauszky Jolán Keéri-Szántó Imrének úgyszólván a jobbkeze volt és nagy szerepet kapott növendékeinek művészi kiképzésében. […] és attól kezdve, hogy Dohnányi felfedezte, Tauszky Jolán az utolsó percig foglalkozott teljesen önzetlenül Ciffra [!] Gyurival.”
Szirányi Gábor és Szirányi János Keéri-Szántó Imre emlékének szentelt kötetéből a Zeneakadémián folytatott tanulmányaival kapcsolatban további részleteket is megtudhatunk:
„Keéri-Szántó Imre ebben a tanévben [Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1932/1933] kilenc hallgatót tanított. Ekkor került hozzá Cziffra György, akit két másik növendékkel együtt az előkészítő tanfolyam első évfolyamába vett fel. […] Cziffra György 1933. március 11-én a harmadik házi hangversenyen Mozart d-moll fantáziájával lépett dobogóra. Először fordult elő Keéri-Szántó tanári pályafutásában, hogy pódiumra engedett első osztályba járó előkészítős hallgatót.”
Szirányi Gábor–Szirányi János: Zongorabillentyűk 2. Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete, [Budapest], Retkes Attila Kulturális Értékteremtő Kft., 2015., 114–115. – Törzsgyűjtemény
Keéri-Szántó Imre növendékeinek önálló hangversenyére 1934. január 25-én került sor, melyről a Magyar Hírlap hasábjain Péterfi István tollából január 26-án jelent meg beszámoló „Rendkívüli zenei tehetség feltűnése egy növendékvizsgán” címmel:
„A Zeneművészeti Főiskola ötödik nyilvános hangversenyén csütörtökön délután Keéri-Szántó Imre tanár növendékei szerepeltek. […] Először lépett azonban a közönség elé egy alig 12 éves, tömzsi gyermek, Cziffra György, aki a mi tehetségekben olyan gazdag zenei életünkben is szenzációt keltett játékával. Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy Mozart F-dúr zongoraversenyének két tételét játszotta, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől. A közönség a felfedezés örömével tapsolta, ünnepelte a kis Cziffra Györgyöt, aki a mai début-jével elindult a fényes hírnév útján.”
Peterfi István: Fél évszázad a magyar zenei életben. Válogatott zenekritikák (1917–1961), Budapest, Zeneműkiadó, 1962, 177–178. – Törzsgyűjtemény
Erről a hangversenyről hasonlóan lelkesült kritikát írt Tóth Aladár is, melyben az ifjú növendék játékát a következő szavakkal méltatta:
„[…] Az egymással versenyző szép produkciók közül azután mintegy versenyen kívül emelkedett ki egy zseniális csodagyermeknek egyenesen megdöbbentő művészete. Cziffra Gyuri. (...) ‘Már’ tizenkét éves, de csak két éve ismeri a zongorát. Ez alatt a két év alatt azonban olyan elkepesztően fölényes ura lett hangszerének, hogy Mozart koncertet játszik. Mégpedig olyan muzikális érettséggel, olyan hallatlan plaszticitással, és mindenekelőtt olyan diadalmas, átütő erejű egyéni lendülettel, mint holmi gyermek d’Albert.”
„Czifra Gyuri, a kis csodazongorás”. In. Tóth Aladár válogatott zenekritikái 1934–1939, Budapest, Zeneműkiadó, 1968, 23–24. – Törzsgyűjtemény
A korabeli sajtóban megjelent egy rövid kritika Keéri-Szántó Imre növendékeinek újabb önálló hangversenyéről:
mja: Növendékhangverseny. In. Pesti Hírlap, 57. évf., 1935. február 19. – Törzsgyűjtemény
Időben nagyot ugorva Határ Győző visszaemlékezéséből szeretnék idézni, aki az 1950-es évek elején együtt raboskodott Cziffra Györggyel. Életút című háromkötetes önéletrajzában a spontán tartott „rabkoncertekről” a következőket írta:
„Nem volt se behirdetett, se megtervezett hangverseny, s maga a Mester is eleinte csak futtatta rajta [zongorán] az ujjait, szidta, hogy mindene berozsdált, és improvizált; aztán egy ponton beletévedt Liszt második zongoraversenyébe. Akinek megütötte a fülét és ismerős volt, az közelebb merészkedett. […] A második tételnél már hatalmas tömeg vette körül a dobogót, közelnyomakodott a szájtáti nép; […] a hangverseny félhivatalos, ünnepi jelleget öltött: Cziffra György Isten dudujkai szabad ege alatt Liszt második zongoraversenyét szólaltatta, s minthogy kíséret nem volt, emlékezetből a zenekari részt is bele-beledörömbölte. S míg a futamok a mennyekbe szárnyaltak és megcsilingelték a nagyromantika szerelmi üdvösségét, én az arcokon nézelődtem.”
Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájának autográf cadenzája, mely mű szintén Cziffra kedvelt repertoárdarabja volt – Színháztörténeti és Zeneműtár, Ms. Mus. 274
A megemlékezést Ferenczy György elbeszélésének felidézésével szeretném zárni, aki egy unalmas hangversenyről távozva Budapest egyik füstös presszójában hallotta meg első ízben Cziffra György játékát:
„[…] A bárpulttól átmentem a belső terembe, és másfél órán keresztül hallgattam Cziffra zongorázását. Úgy tűnt, a század egyik legnagyobb virtuóza zongorázik a füstös, büdös presszóban. Másfél óra múltán odamentem hozzá, bemutatkoztam – nevemet ismerte – és megkérdeztem tőle, – hogyan lehetséges az, hogy valaki ilyen tehetséggel és ilyen képességekkel egy eszpresszóban játszik? Cziffra nem válaszolt rögtön. Éjfél után, amikor a műsor befejeződött, leült az asztalomhoz és elbeszélte rövid, de tragikus élettörténetét. Barátságunk ekkor kezdődött. […]
Végre hosszú hónapok után beadta a derekát. Elkezdett nálam tanulni a Zeneakadémián. Elértem, hogy Zathureczky, Kodály és Somogyi László is meghallgatták zongorajátékát. Persze, a hivatalos rész elintézése sem ment egyszerűen. Őt a Zeneművészeti Főiskola csak mint rendkívüli hallgatót vehette fel. Tizenkét éves korában egyszer már felvették a Főiskolára, Keéri Szántó Imre tanította, de másfél év után minden konkrét ok nélkül kimaradt. […] Két-három év után elérkeztünk arra a pontra, amikor rábeszéltem: adjon egy klasszikus hangversenyt. […] Így következett el 1956 októbere. Cziffra még az Erkel Színházban – Rossi, a világhírű karmester vezényletével – Bartók második zongoraversenyét játszotta elsöprő sikerrel. A továbbiakat tudjuk: október vége felé Cziffra felült egy motorbiciklire, feleségével és kisfiával szépen átpöfögött a határon.”
Ferenczy György: Pianoforte, [Budapest], Héttorony, 1989, 65–66. – Törzsgyűjtemény
A képen jobbról Cziffra György, középen Ferenczy György az 1970-es évek végén. – Színháztörténeti és Zeneműtár
Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)
