Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményünk fontos részét képezik a családi fényképalbumok. Ilyen különlegességnek számít a Dráveczky (máskor Dráveczi, néha meg Dráveczki) család bőrkötéses, aranyozott lapszélű, félszáz 19. századi fényképet megörökítő albuma is. Kik voltak a Dráveczkyek, s kik néznek vissza ránk a családi albumból?
Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a magyar nemesség 19–20. századi történetével, azon belül pedig a dzsentrik helyzetével. Itt most nekünk elég annyit definiálni, hogy a fogalommal jelölt társadalmi réteget elsősorban a nemesi címmel, az elaprózódó vagy már éppen teljesen elveszített családi földbirtokkal, valamint a közhivatalok felé való tájékozódással, ezzel egyidejűleg pedig a polgári foglalkozásoktól való ódzkodással szokták leginkább jellemezni.
„Semmi sincs annyira napirenden Magyarországon, mint minduntalan felsóhajtani: pusztul a dzsentri, vége van, elvész a középosztály anélkül, hogy egy másik osztály támadna, mely átvegye a kötelességeket, amiket olyan nemesen betöltött az előbbi.
Más államokban nincs meg ez a kérdés. Legalább nincs meg az ő aggodalmas voltában. A birtokváltozási processzus kétségtelenül mindenütt folyik, de nem így. A századok előrlik a neveket s újakat hoznak fel; de ez csak olyan – jegyzi meg egy politikai író –, mint a fogzás. Új fog nő a régi helyén s éppen olyan fehér, olyan jó és olyan erős, mint az előbbi.
Nálunk egy kicsit másképp van: a régi fogak helyett hamisakat rak be az idő. Nálunk nagy dolog az, hogy a középosztály pusztul; nemcsak nagy következményű társadalmi és politikai kérdés, de egy nemzeti panasz, egy zokogó szó mely belevegyül örömeinkbe keserűségnek, mely végigsüvít az országon, s mindenki megborzong tőle, mely mint a közeledő földrengés, megrázza a falait annak a vékony épületnek, amit ma Magyarország alkotmányának nevezünk.”
Mikszáth Kálmán: A magyar dzsentri. In: Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. XI. 1881. január – július. S. a. r. Bisztray Gyula (Mikszáth Kálmán összes művei, 61.), Budapest, Akadémiai, 1970. 18–19. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Az előző részben már írtam a család eredetéről, a nemesi származásról. Lássuk most röviden a földbirtokok családon belüli alakulását, hiszen ez volt leginkább meghatározó a nemesi társadalom számára. Az úrbérrendezés korában (1767 után) a család Szepes megyei ága jóval kisebb kiterjedésű birtokokkal rendelkezett, mint a Bihar megyeiek. Dráveczky Ferenc 210 holdja (magyar hold = 1200 négyszögöl) mellett Imre, illetve Zsigmond örökösei bírtak egy-egy kisbirtokot Szepesben. Özvegy Dráveczky Gáspárné Ung megyében volt birtokos (350 holddal), de a genealógusok fonaláról némileg lemaradt Szatmár megyei ág is magáénak mondhatott egy közepes méretű birtoktestet. Már ekkor, a 18. század derekán a Bihar megyébe szakadt ág lehetett a vagyonosabb, özvegy Dráveczky Lászlóné négy birtoka megközelítette az 1000 hold kiterjedést.
A történetírói (hipo)tézis szerint a dzsentrik a 19. század második felére egyértelműen szorult anyagi helyzetbe kerültek, a családi birtokokat elveszítették. Ezt nevezték „lesüllyedésnek”. A század végén (1895-ben) készült gazdacímtár szerint ekkoriban már csak István volt tulajdonos Szepes megyében. Kitüntetett helyet fogalt el Ung vármegye, itt négy Dráveczky leány összesen több mint 2500 holdat (kataszteri hold = 1600 négyszögöl) tulajdonolt. A gyarapodás visszavezethető adásvételre, házasodás révén való birtokszerzésre egyaránt, de még az is előfordult, hogy az unokatestvérek közötti házasságkötés vette elejét a birtokaprózódásnak (Dráveczky Aurél unokatestvérét, Amáliát vezette oltárhoz). A Bihar megyeiek közül Dráveczky Gyula (született 1835) több mint ezer holdon gazdálkodott. A hosszú évtizedeken keresztüli „lesüllyedésnek” nincs nyoma, legalábbis a család egészét tekintve.
Dráveczky Gyula (1835-1898) ülőportréja. Gondy és Társa felvétele, Debrecen, 1870 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218
Fontos „mérőszám” lehet a dzsentri társadalom dinamikájával és nyitottságával kapcsolatban az is, hogy kikkel, milyen más családokkal léptek műrokoni kapcsolatba. Hiszen igazán feltűnő, hogy a Csokalyon, illetve Berettyóújfalun földbirtokos, szintén nemes és szintén református (a források tanúsága szerint a Bihar megyei Dráveczky családtagok reformátusok voltak, szemben a szepesiekkel) Fényes család tagjai számtalanszor házasságot kötöttek a Dráveczkyekkel. A Gálospetriben földbirtokos, a fentebbi képen látható Gyula második felesége Fényes Erzsébet, míg a néhány településsel odébb található (Ér)Köbölkútról elszármazott Dráveczky Amália férje Fényes József kir. táblai bíró, vármegyei tisztviselő volt.
Szintúgy a Fényes családból választott magának párt Amália unokaöccse, Dráveczky Mihály (született 1843). Mihályról, valamint feleségéről, Fényes Matildról sajnálatos módon eddig nem sikerült többet megtudni (portréjuk sem ismert). A Fényes és Dráveczky család tehát a házasságok révén nem egy ponton összefonódott, ennek egyik tanújele a fényképalbumban megtalálható számos felvétel a Fényes család tagjairól. Itt látható többek között Fényes Károly három fia is: Fényes Vince törvényszéki bíró, Fényes Gusztáv vármegyei tisztviselő és ifj. Fényes Károly okleveles gazda, borászati szaktanár portréja.
De talán még érdekesebb maga az édesapa, csokalyi Fényes Károly mellképe. Az 1848-49-es nemzetőr, később megyei esküdt, megyebizottsági tag és tiszti ügyész valamikor az 1880-as években járulhatott a fényképész elé. Legalábbis a képről egy 60 év körüli, vagy talán még annál is idősebb férfi néz ránk, már pedig Fényes Károly 1820-ban született. A fénykép verzóján a Nagyváradon harmadikként műtermet nyitó Lojanek János neve szerepel. Lojanek 1863 elejétől működött Nagyváradon, 1864-ben a Bazár-szoros Karaguly-házába költöztette műtermét, mely a fényképész 1877-es haláláig itt fogadta a vendégeket. Lojanek műtermét Markely János vette át, aki elődjéhez hasonlóan a portréképek és csoportképek mellett gyakorta készített városképeket is. A műterem 1886-ban átköltözött a Bazár-szoros és az Apáca utca sarkára, a Fő utca 12-es számot felváltotta a Fő utca 14. Fényes Károly valamikor az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején rákanyarodott a Bazár-szorosra. Ismerős helyen járt. Édesapja, a Bihar megyei táblabíró id. Fényes Károly kezdeményezésére itt, a későbbi Park Szálloda épületében alakították meg a Biharmegyei Nemzeti Casino-t 1833-ban. A Fényes család tehát régtől fogva ismert volt a város előtt, és viszont.
Fényes Károly portréja. Lojanek János műterme, Nagyvárad, 1880 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218
A korosodó férfi ezzel szemben mintha szó szerint csak beesett volna a fényírdába. Kissé rendezetlen frizurája és arcszőrzete legalábbis erről árulkodik, no meg egyszerű szabású öltönye és a félrecsúszott csíkos nyakkendője is. A legzavaróbb azonban mindenképp a zakó alatt viselt mellény rendezetlensége, a legfelső mellénygombot sem sikerült megfelelően begombolni. Akár Lojanek, akár Markely készítette is a fényképfelvételt, a fotó alanya nem volt elkészülve a jeles eseményre, és ez alatt itt most nem csak a fizikai megjelenést kell értenünk. A vármegyei közéletben aktív szerepet vállaló Fényes és felesége, Böszörményi Paulina ugyanis 1879-ben magáncsődöt jelentett. Az 1880. évi árverésen elúszott a nagyjából 200 holdas vértesi (ma Létavértes) birtok, a kis-kágyai szőlő és erdőbirtok egyaránt. Így már érthető, hogy miért folyamodott vármegyei hivatalért, s miért töltötte be 1896-os halála idején is a debreceni dohánybeváltó felügyelőség tisztségét. A 77 éves korában is dolgozni kényszerülő férfit debreceni szolgálati lakásából kísérték utolsó útjára, talán mert a csőddel a családi lakóház is odalett. Fényes Károly társadalmi helyzete élete végére egyértelműen megrendült, a dzsentri „lesüllyedés” egyik eklatáns példájaként nézz vissza ránk a fényképalbumból. A vizitkártyából két példány is bekerült az albumba, ugyanarról a beállításról van szó, más-más kartonra kasírozva, tehát még az albumot lapozgató leszármazottaknak is csak egy ilyen, felemásra sikerült portrékép jutott a családi legendárium részeként. Egy felemás portré egy felemás magyar társadalomról.
csokalyi Fényes Károly gyászjelentése, Debrecen, 1896. július. 21.. In: Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára – Hungaricana Közgyűjteményi Portál
Felhasznált irodalom:
- A Magyar Korona országainak mezőgazdasági statisztikája, II. kötet. Gazdaczimtár. Budapest, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal,1897.
- Árverés (15035). Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 114. sz. 1880. május 20. 3838.
- Doby Antal: Magyarország családai. Draveczi Draveczky. In: Nagy Iván családtörténeti értesítő czimerekkel és leszármazási táblákkal. I. kötet. Szerk. Dr. Komáromy András – Pettkó Béla, Budapest, 1899. 193–196.
- Fónagy Zoltán: A nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. Adattár I–II., Budapest, MTA BTK TTI, 2013. (Magyar Történelmi Emlékek, Adattárak)
- Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára. Hungaricana Közgyűjteményi Portál
- Kulcsár Beáta: Büntetés és kizárás a Bihar megyei és Nagyváradi Nemzeti Kaszinóban. In: Korall, 19. évf. 71. sz. 2018. 48–68.
- Magyarország tiszti cím- és névtára, Budapest, 1873–1909. 1–28. évfolyam.
- Makay Dezső: A dráveczi és vinnai Draveczky család. In: Turul, 18. kötet, 1900. 75–82, 136–142.
- Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. XI. 1881. január – július. S. a. r. Bisztray Gyula (Mikszáth Kálmán összes művei, 61.), Budapest, Akadémiai, 1970.
- Péter I. Zoltán: Lojanek János, Nagyvárad fotográfusa. In: Várad, 17. évf. 9. sz. 2018. 51–55.
- Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840–1945). Adatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből, Budapest, MNM, 1997. című könyvének adattára
Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)
A további részek itt olvashatók: Első rész
