Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményünk fontos részét képezik a családi fényképalbumok. Ilyen különlegességnek számít a Dráveczky (máskor Dráveczi, néha meg Dráveczki) család bőrkötéses, aranyozott lapszélű, félszáz 19. századi fényképet megörökítő albuma is. Kik voltak a Dráveczkyek, s kik néznek vissza ránk a családi albumból?
A Dráveczky család fényképalbuma – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218
A család gyökerei egészen I. László király uralkodásáig (1077–1095) nyúlnak vissza. Ekkoriban nyerte el Szkop János a csehországi Szigovitz várát. A későbbi évszázadokban Thluk néven is ismert család tagjai I. Ferdinánd uralkodónak tett szolgálataikért a magyar nemesi cím mellé megkapták a Szepes megyében található Dravecz községet, a szomszédos birtokokkal egyetemben. E község nevéből származik a család neve is. A családi legendárium és a későbbi genealógusok is megemlékeztek róla, hogy már a 17–18. században földeket bírtak az említett Szepes megyén kívül Zemplén, Ung és Bihar vármegyékben. Olyannyira, hogy a 19. század második feléből származó fényképfelvételeken kivétel nélkül Bihar megyei családtagokat azonosíthatunk be.
Oldalkép a Dráveczky család fényképalbumából – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218
A Csehországból származó, ősnemesi família gyorsan megtalálta helyét a magyar, illetve a Szepes megyei társadalomban. Miképp a család történetét feldolgozó historikus fogalmazott:
„Később [1543 után] előkelő magyar nemzetségekkel sógorosodván, tökéletesen megmagyarosodtak és háromszáz esztendő leforgása alatt hazánknak ugy a polgári, mint a katonai pályán sok jeles férfiút adtak.”
Doby Antal: Magyarország családai. Draveczi Draveczky. In: Nagy Iván családtörténeti értesítő czimerekkel és leszármazási táblákkal. I. kötet. Szerk. Dr. Komáromy András – Pettkó Béla, Budapest, 1899. 193. – Törzsgyűjtemény
A család egyik, ha nem a leghíresebb tagja nem meglepő módon a katonai pályának köszönhette ismertségét. Dráveczky Gábor 1726-ban született, édesapja ezredesként szolgált. Katonai pályáját a 3. Esterházy-huszárezredben kezdte, harcolt a hétéves háborúban, majd a Magyar Nemesi Testőrség kötelékébe lépett. 1777-ben léptették elő alezredessé, két évvel később a Szent István Rend elnyerése révén a bárói főnemesi rangot is kiérdemelte. A Szent István Rendet ugyanakkor nem katonatisztek, hanem polgári szolgálatot teljesítők – mindenekelőtt hivatalnokok – kapták, a választ, hogy ti. miért mégis ezt az elismerést tudhatta magáénak Dráveczky Gábor, a kortárs narratív források adhatják meg.
„Ismert dolog, hogy a császárné-királynő [Mária Terézia] lelkében milyen sok vallásos buzgalom lakozott. A konvertita Drávetzky kikémlelte, hogy a császárné mely órákban szokott misét hallgatni. Azonnal ő is megjelent az udvari belső kápolnának ezeken az istentiszteletein, s rábeszélte a vele együtt őrségen álló gárdisták egy részét is, hogy vele együtt mintegy testületileg, a belső kápolnába vonuljanak. A császárnénak ez a szokatlan templomlátogatás azonnal feltűnt. Érdeklődni kezdett Drávetzky másod-őrmester iránt, s nemsokára odáig fejlődtek a dolgok, hogy a templomból való elmaradás szinte ugyanolyan elbírálásban részesült, mint az őrszolgálat elmulasztása.”
Szemethy Tamás: Katonabárók és hivatalnok grófok. Új arisztokraták a 18. századi Magyarországon, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár – Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2020. 32–33. – Törzsgyűjtemény
A testőríró Báróczy Sándort idéző Szemethy Tamás szerint a családdal foglalkozó kutatók talán épp a katolizálás miatt (a család evangélikus volt) feledkeztek meg többször a bárói címet elnyerő alezredes sikereiről. Sőt, a kor viszonyaihoz képest a hadseregben történő felemelkedés inkább meritokratikus elvek alapján történt, a katonatisztek pedig a Mária Terézia Rendet kapták meg, így könnyen feltehető, hogy Dráveczky Gábor szűkén volt a katonai érdemeknek, s emiatt inkább az uralkodónővel való jó kapcsolatra és a Szent István Rend elnyerésére fókuszált.
Ahogy Dráveczky alezredes bárói címe és karrierje elhalványult a család emlékezetében az évtizedek során, úgy koptak ki a család tagjai a Szepes megyei címtárakból, sematizmusokból. A Dráveczky família a 19. századra elsősorban Bihar megye történetével forrt össze, Érmelléken Gálospetriben, Érolasziban, Köbölkúton és Székelyhídon voltak földbirtokaik, udvarházaik. Már ameddig, hiszen Dráveczky László ezredes, 1848-as szabadságharcos Gálospetriben található várkastélya megsemmisült az 1834. évi földrengésben. A jelentős anyagi károkat okozó földmozgás epicentruma éppen a település közelében volt, emberéletet nem követelt a katasztrófa, ugyanakkor a község református temploma is megsemmisült több lakóház és kúria mellett.
„Ezen évben roppant nagy volt a szárazság. Gállos-Petriben valék a református lelkész rokonomnál. Bámulatunkra október 14-iki esti órákban a kút az udvarban, mely egész nyáron víz nélkül volt, hirtelen színig megtelt vízzel. 15-én reggel félhét órákkor nagy földalatti zúgás, egynéhány percig, erre azután hatalmas két lökés. A toronynak fele leomlott, a templom meghasadozott, a templom közepén nagy hasadás, melynek fenekét súlyólommal nem lehetett kikutatni. […] A csordás állítása szerint a legelőre kihajtott marha fél órával a földrengés előtt már aggódva kezdett bőgni és futkosni.”
Egy régebbi földrengés. Napi hirek. Pesti Hírlap, 2. évf. 330. sz. 1880. november 29. 5. – Törzsgyűjtemény
A Dráveczky-féle kúria Gálospetriben, 1890 k. In: Magyarország vármegyéi és városai. Bihar vármegye és Nagyvárad. Szerk. Borovszky Samu, Budapest, Országos Monografia Társaság, 1901. 82. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A nemesi kúria, igaz, nem a régi pompájában, de újjáépült a 19. század derekán, a családon belül előforduló foglalkozásokat, hivatásokat, valamint a házasodási szokásokat tekintve pedig jól látható, hogy a Dráveczky família – legalábbis annak Bihar vármegyei ága – nem egy szálon kapcsolódott a helyi nemesi társadalomhoz. Nézzük meg például a Székelyhídon letelepült családtagokat. Dráveczky Béla (született 1837-ben) a publikált források tanúsága szerint 1867-ben megyei esküdt, majd 1872-től a székelyhídi járás szolgabírója volt, szintén nemes szunyogi Szunyoghi Amáliával kötött házasságából hat gyermek született.
Amália és Etelka huszonévesen elhunytak, nem ismert, hogy megházasodtak volna. A legidősebb fiú, ifj. Dráveczky Béla a család katonai sikereit volt hivatott gyarapítani, az 1900-as évek elején a pécsi hadapródiskola, majd az I. világháborúban a szatmári 12. honvédgyalogezred századosaként szolgált, 1914. szeptember 8-án hunyt el a ravaruskai harctéren.
Vinnai és dráveczi Dráveczky Béla gyászjelentése, Újfehértó, 1915. április. Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára – Hungaricana Közgyűjteményi Portál
Az elhunyt tiszt felesége Czibur Gabriella volt, az após – tán nem meglepő módon – szintén katonatiszt, Czibur László ny. vezérőrnagy. De a legfiatalabb gyermek, Zoltán is a katonai hivatást választotta.
Katonai sírok Wisniowczik község határában. Galícia, 1915. november, Kobek Béla ezredes felvétele – Történeti Fénykép- és Videótár, FVB 2123
Az 1874-ben született Teréz férje csokalyi Fényes Kálmán uradalmi intéző, gazdatiszt volt. A családtörténeti ismertetés körét itt le is zárhatjuk az összefonódó helyi nemesi társadalom jegyében, hiszen Dráveczky Lillát saját unokatestvére, az elszegényedett Szatmár megyei Olchváry család Zoltán nevű tagja (az 1920-as években a debreceni királyi tábla elnöke) kísérte oltárhoz.
Felhasznált irodalom:
- Doby Antal: Magyarország családai. Draveczi Draveczky. In: Nagy Iván családtörténeti értesítő czimerekkel és leszármazási táblákkal. I. kötet. Szerk. Dr. Komáromy András – Pettkó Béla. Budapest, 1899, 193–196.
- Egy régebbi földrengés. Napi hirek. Pesti Hírlap, 2. évf. 330. sz. 1880. november 29.
- Eőry Gabriella: Főszolgabírói mulatságok. Társasági élet és szórakozás Olchváry Pál naplójában. In: Aetas, 23. évf. 3. sz. 2008. 65–81.
- Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára
- Magyarország tiszti cím- és névtára, 1873–1909. 1–28. évfolyam. Budapest.
- Magyarország vármegyéi és városai. Bihar vármegye és Nagyvárad. Szerk. Borovszky Samu, Budapest, Országos Monográfia Társaság, 1901.
- Makay Dezső: A dráveczi és vinnai Draveczky család. In: Turul, 18. kötet, 1900. 75–82, 136–142.
- Szeidovitz Győző: Érmelléki földrengések. In: Magyar Geofizika, 41. évf. 2. sz. 2000. 75–84.
- Szemethy Tamás: Katonabárók és hivatalnok grófok. Új arisztokraták a 18. századi Magyarországon, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár – Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2020.
Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)
A további részek itt olvashatók: Második rész
