„Ahol kezdődhetnek a szövegek, fenn, valahol az egen túli égen”

2022. május 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

85 éve született Lászlóffy Aladár költő, író, műfordító, szerkesztő

Olvasói elsősorban költőként tartják számon, de írói, műfordítói, szerkesztői tevékenysége is igen jelentős. Gyermekverseivel évtizedeken át jelentős szerepet játszott a legifjabb nemzedékek olvasóvá nevelésében is. Tordán született 1937. május 18-án, örmény-magyar köznemesi családban. A kolozsvári református kollégiumban érettségizett 1954-ben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon végzett 1959-ben, de csak a politikai-ideológiai nyitást követően, 1971-ben tehette le az államvizsgát. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében (1961), a Napsugár című gyermekirodalmi lapnál volt belső munkatárs 1962 és 1969 között, külső munkatársként tovább dolgozott a Napsugárnak még a kilencvenes években is. 1970-ben rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Előre című bukaresti napilap és a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilap munkatársa volt. A rendszerváltás után az Utunk folytatásaként megjelenő kolozsvári Helikon szerkesztőségi tagjaként és a Korunk című kulturális folyóirat munkatársaként működött. A hatvanas évektől kezdődően foglalkoztatta őt a kultúrtörténet. 1994-től a kolozsvári egyetem filológiai karán meghívott előadóként kultúrtörténetet adott elő. Hosszas betegség után Budapesten halt meg 2009. április 20-án. Ebben az írásban csak költészetét próbáljuk meg röviden bemutatni.

1_kep_opti_8.jpg

Lászlóffy Aladár portréja. In. Széles Klára: Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, 1956–2004, Kolozsvár, Polis, 2005. – Törzsgyűjtemény

Hangok a tereken (1962)

Első írását a Dolgozó Nő című női magazin gyermekmelléklete közölte 1946-ban, még a bolsevik hatalomátvétel, a népköztársaság kikiáltása előtt. Első verseskötete (Hangok a tereken) 1962-ben jelent meg az Irodalmi Könyvkiadónál, a Forrás sorozat második köteteként. Ugyanebben az évben jelentkezett ebben a sorozatban első kötetével Szilágyi Domokos is (Álom a repülőtéren). Ez a sorozat a benne debütáló fiatal íróknak, költőknek köszönhetően (első, második, harmadik Forrás-nemzedék) később a romániai magyar irodalom fontos tényezője lett. A könyvet idősebb költőtársa, a megbízható pártkatona, Majtényi Erik ajánló sorai vezetik be. Versei nagyrészt a közelmúltban bekövetkezett rendszerváltásról, a fasizmus vereségéről, a bolsevik rendszer győzelméről, a romok fölött kibontakozó országépítő munkáról szólnak:

„Horogkereszt a küllő. Kígyó a ráf.
Roskadó járművek elől félre akart kúszni
a legázolt út, a sebesített domb.

...........................................................

De él a megölhetetlen nép...
Haldokló harcosok utoljára felénk nyújtották
ujjaikat, s virágok serkennek a sírokon.
A győzelem várai ezek az új, nagy
fehér paloták –
s termelő emberekké nőnek immár
az elsők e tájon,
kiknek szülőhazája népköztársaság.”

Lászlóffy Aladár: Emlékek éneke. Részlet. In. Uő: Hangok a tereken, Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1962, 30–31. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Még a Legszebb szerelmivers című költemény is egyszerre szól lírai titkokról, törvényekről, társadalmi formákról, aranyról, pénzről, erőről és materialista érvekről (86. o.). Az ezt követő Rózsa-vers azonban már átvezet a költő későbbi, érettebb, politikai-ideológiai nyitást követő lírai jelentésvilágába:

„Letéptem egy szálban az időket,
Tenyeremen nyílnak, rám lehelnek
Asszonyok: a holtak s még nem élők.
Higgyétek! a rózsák énekelnek.

S minden este más sziromsor perdül
Bimbó-belsejétől-váló táncra,
S másnapig az ő énekük hódít:
Uralnak a rózsa illatában.

Szirmai oly régi szépanyáknak,
Kiket ma már nem néznek rokonnak –
Rásimulnak szára tövisére,
Ezt tudnak még: szúrásoktól óvnak,

S hogy unokám mily szép! a bimbó súlyán
Érzem: ma hiány a könnyűsége...
De illat – csak a tied szól belőle,
Az én napomnak benned él a vége.”

Lászlóffy Aladár: Rózsa-vers. Részlet. In. Uő: Hangok a tereken, Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1962, 90. – Digitális Irodalmi Akadémia 

2_kep_opti_9.jpgLászlóffy Aladár: A hetvenes évek, Bukarest, Kriterion, 1971. Címlap – Törzsgyűjtemény 

A hetvenes évek (1971)

Lászlóffy Aladár költői képvilágát sok esetben időfölöttiség jellemzi. A teremtett világot, a történelmet idő fölötti perspektívából szemléli. Verseinek jelentésuniverzuma nem annyira a jelentésmezők, mezőösszefüggések szemléltetésére gyakran használt rács- vagy hálómetaforával, hanem inkább a nagyobb nyitottságot sugalló térkép metaforájával jellemezhető. Ez nem köznapi értelemben vett földrajzi térképet jelent, hanem a történelemben létező számos idősíkot, idővonalat egyszerre megjelenítő időtérképet. Mint például a Vers egy szalvétára című, háromszög alakba tördelt kis költeményben:

„Ahol kezdődhetnek a szövegek, fenn, valahol az egen túli égen,
nagy soraival sétál-sétál egy idegen költő, megpillant egy
zsebtükörnyi földi tájat, és lassan mást gondol már az
egészről, mely kiűzte töprengeni a délutáni mezőre
égre és egyre rövidebb ösvényt tapos, és egyre
lennebb, úgy, hogy ha megbotlik a nap elé
tartott ujjamba itt a szemem előtt
hatvan centiméterre, és idepottyan
elém, el is hiszem, hogy néha
onnan fennről valóban érke
zik valami, amire ér
demes v
árni
a.”

Lászlóffy Aladár: Vers egy szalvétára. In. Uő: A hetvenes évek, Bukarest, Kriterion, 1971, 47. – Digitális Irodalmi Akadémia

Méltán állíthatjuk, hogy ez a rövid szabadvers keresztény természetfilozófiai keretbe épül bele. A kezdet (principium, Alpha) „fenn, valahol az egen túli égen” vagyis a természetfölötti világban van. A háromszög itt a Szentháromság jelképe, továbbá a teremtett világnak az arisztotelészi természetfilozófiából, a keresztény arisztotelizmusból is ismert hármas princípiumú felépítettségét szemlélteti (sal, sulphur, mercurius). Az „idegen”, vagyis a földi valóság fölé emelkedett költő onnan fentről megpillant egy tenyérnyi, zsebtükörnyi földi tájat. Ezt a kis részt a nagy egészre vonatkoztatja, és verssorokkal sétálva újra meg újra bejárja a hermeneutikai kört: a résztől többször is visszatér az egészhez, egyre rövidebb ösvényt tapos, egyre lennebb. Így érti meg egyre tökéletesebben a partikuláris valóságot, a hétköznapi, emberi világot. A különböző történelmi korokból származó emlékek felidézése legtöbbször nem pusztán pozitív ismeretanyagot tesz elérhetővé, hanem szemléletes hasonlatok, metaforák megalkotására is lehetőséget ad. „Elhagytál, miként Hannibált az ókor” (Öregedés); „Dante szemrehányón a szemedbe néz, hogy te se voltál éberebb, pedig egy ideig tőled remélték a szabadulást” (Krimi) „Ne legyek hálátlan, de kezd a világ/ kiteljesedni, s rátok a csodák se hatnak./ Itt volt Bach, meséli, hogy a múlt héten/ Witgenmayerék megint összezördültek a/ feleségével...” (Himnusz egyedül). (Az idézett versek mind A hetvenes évek című kötetből valók.)
Az ég partja című költemény elején a keresztény gondviselés doktrínáját szemlélteti, sűríti bele néhány rövid sorba:

„Valami mindent beborító és értő
miért is uszítana bármit is bármi
ellen, ha befolyásol és nem takar el,
minek kívánjon feltűnni, mikor
az ő szeme a világosság. Ilyenek ezek
az alkonyatok körülöttem. Látni kell,
hogy bennük úszik, alszik a föld, hát nem
lehetetlen a boldog béke.”

Lászlóffy Aladár: Az ég partja. Részlet. In. Uő: A hetvenes évek, Bukarest, Kriterion, 1971, 60. – Digitális Irodalmi Akadémia

A „mindent beborító és értő” a gondviselő Isten, közelebbről a Szent Lélek. „Mert az Úr Lelke bé-töltötte a föld kerekségét: és a ki mindeneket bé-foglal, annál vagyon a szó értelme” – Quoniam Spiritus Domini replevit orbem terrarum: et hoc, quod continet omnia, scientiam habet vocis (Sap. 1. v. 7.). „Az ő szeme a világosság”: mivel idő fölötti, időn kívüli, átlátja a történelem egészét, és öröktől fogva megvan a helyes válasza a teremtett világban, a téridőben, a történelemben minden cselekvésre, történésre, létezésre. Nincs teremtmények nélküli, „üres idő”, vagyis a teremtett világban minden cselekvés, történés, létezés közvetlenül az Isten teremtő akaratából származik. „Mert őbenne élünk, és mozgunk, és vagyunk” – In ipso enim vivimus, et movemur, et sumus (Actus 17. v. 28.). A világ nem egy lélek nélküli mechanizmus. Így „hát nem lehetetlen a boldog béke.”

3_kep_opti_9.jpgLászlóffy Aladár: Ledőlési határidő. Versek, Bukarest, Kriterion, 1985. Címlap  – Törzsgyűjtemény 

Ledőlési határidő (1985)

E kötetének címadó verse egy haldokló diktátor utolsó gondolatait, utolsó kívánságait foglalja magába. Ugyanakkor ez a kis költemény is tartalmaz egy különböző történelmi korok közt kapcsolatot teremtő motívumot. A pisai ferdetorony, amelynek minden emberi számítás szerint megvan már a ledőlési határideje, a középpontjától elfordult, hiteles erkölcsi alapjaitól megfosztott világ, közelebbről a bolsevik rendszer jelképe.

„...Elvárom hát,
hogy vigaszomra az élet állandóan
nyitva tartsa illatszeres üvegeit és
jázminbokrait, titokban sírdogáljon, több-
millió júniust tömörítsen szerelmes
haláloságyam köré, a kedvem
védelmére, bort, búzát, békességet
hintsen le a Himalájáról és locsoljon a
tintakék tengerekkel. Egyetlen
reménye vagyok, hát lábamnál
sokáig felhúzott autók játsszanak
ügyesen tülkölve, ólomrendőrök
irányítsák a vidám parlamenteket,
ne kelljen délután aludni s valaki
éljen helyettem, hogyha mégis, mégis...”

Lászlóffy Aladár: Ledőlési határidő. Részlet. In. Uő: Ledőlési határidő. Versek, Bukarest, Kriterion, 1985. 90. – Digitális Irodalmi Akadémia

A kötet borítórajzával összevetve, amely egy török basaszerű óriást ábrázol, aki jobb kezében éppen egy letört templomtornyot nézeget, ez a vers a kötet megjelenésekor Romániában zajló, faluromboláshoz vezetett erőltetett urbanizációs programra, illetve az azt irányító Nicolae Ceauşescura utal. Amikor 1995 nyarán a Fiatal Írók Árkosi Találkozóján arról kérdeztem a költőt, hogy ez a kötet hogyan mehetett így át a cenzúrán, nevetve vállat vont: „Én nem tudom. A cenzort kellene megkérdezni.”

Szövegek szövetsége. Alázat és irónia

Emberi, költői attitűdjét két alapvonás jellemzi leginkább: alázat és irónia. Alázat az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Irónia az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Azon fontos összetevőkkel szemben, amelyekből embersége, lírai énje felépült. Kedves ember volt: a rendszerváltás után a Helikon szerkesztőségében mindig szívesen látta a fiatalokat, és adott teret a lapban a kibontakozó új tehetségeknek. Viszonylag korai halálát megérezte, néha jósolgatta is. Régi barátjáról, Kántor Lajosról mondta az alábbiakat, szintén a már említett árkosi írótalálkozón (emlékezetből idézem): „A koporsóm mellett ott áll majd legjobb öltönyében régi barátom, egyetemi padtársam, Kántor Lajos, irodalmunk főfő kanonizátora. És amikor a belső zsebéből előveszi nyolcoldalas búcsúbeszédét (mosolyogva), én a jobb kezemmel kinyúlok, és magam mellé berántom.”

4_kep_opti_6.jpg

Kántor Lajos portréja. Lászlóffy Aladár rajza 1957-ből. In. Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen. Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral, Kolozsvár, Kriterion, 2012. – Törzsgyűjtemény

A fentebb röviden elemzett versekben már volt szó időbeli, térbeli, metafizikai távlatról, amely a valóság megértéséhez feltétlenül szükséges. Zárszóként hozzátehetjük: Lászlóffy Aladár esetében egy olyan életművel állunk szemben, amelynek jót tesz a távlat. Megfelelő időbeli, aránybeli, történeti, műveltségi szemszögből nézve ezekben a szövegekben minden a helyére kerül, és számunkra, olvasók számára is világossá válik, hogy „ez az a hely, ahol vagyok/ és minden igaz.” (Valódi téli táj)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4317833811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása