„Áruló lennék, ha csak író akarok lenni”

2022. november 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

120 évvel ezelőtt született Illyés Gyula (1902–1983) író, költő, műfordító, szerkesztő

„Nem volt riadalom a pusztán,
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén,
novemberben, halottak napján,
gyertyagyújtáskor, amidőn
fejfák tövén a puszta népe
künn térdepelt a dombtetőn,
harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sírkertjei
hirtelen testvér-őrtüzekként
elkezdtek fényleni.”

Illyés Gyula: Egy sápadt nő egy kis szobában…, 1935. (Részlet). In: Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia

Illyés Gyula. A Nyugat-barátok Köre fotósorozata 1931. Fotó: Rónai Dénes – Kézirattár. Fond III/2133. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Illyés pályájának elején meghatározó volt az avantgárddal való találkozása – irodalmi kapcsolatai az 1920-as évek elején a bécsi magyar emigrációval kezdődtek, s később Párizsban megismerkedett a francia avantgárd jelentős alkotóival is, sokakkal életre szóló barátságot kötött. Első cikkei, fordításai is avantgárd folyóiratokban – a bécsi Ék és a Ma – jelentek meg, majd 1926-as hazatérését követően is kezdetben Kassák Lajos Dokumentum és a Munka című lapjaiban publikált.
1923-tól jelentkezett rendszeresen írásaival, és néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált.
A Nyugatban első írása 1927 novemberében jelent meg Georges Duhamel francia író Moszkvai utazás című útirajzáról. 1934-ben maga is megjelentetett egy útirajzot az első szovjet írókongresszus vendégeként átélt tapasztalatairól.
A Nyugatban megjelent első írása után tíz évvel Babits Mihály mellett a folyóirat társszerkesztője, annak megszűnte után pedig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944) lett. Első két verseskötetét – Nehéz föld (1928); Sarjúrendek (1931) – is a Nyugat adta ki.

Illyés az avantgárd vonzásában induló – főleg expresszionista és szürrealista – lírájának kifejezésmódja gyakran ötvöződik tárgyias elemekkel is. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa, az avantgárdtól elforduló tárgyias életközeliség.

1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége lett. 1934-től folyóiratuk, a Válasz munkatársa, 1946 és 1949 között szerkesztője volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója.
A Puszták népe (1936) című irodalmi szociográfiáját önéletrajzi és szépirodalmi elemek egyaránt jellemzik.

„A gyalogbéresek kivermelik a burgonyát, megtisztítják, osztályozzák, elvetik, egypárszor megkapálják, aztán kiszedik, és megint elvermelik. Nagy falapáttal búzát forgatnak, csáváznak, acatolnak, a rosta előtt hajlonganak, a kukoricamorzsolót hajtják. A szekeres béresek szántanak, boronálnak, takarodnak, elfuvarozzák a kicsépelt gabonát a vasúti állomásra, aztán trágyát hordanak vagy trágyalevet, az utóbbit nagy lajtokban. A kocsisok ugyanezt teszik. A kis mezei lóvasút kocsijai megindulnak a tejjel, amelyet a csirások fejtek, szűrtek, hűtöttek s töltöttek kannába a kitűnően felszerelt tejüzemben. A gazdák szaladgálnak és kiabálnak. A tisztek kétségbeesve homlokukat törlik, legyintenek, s fejcsóválva lépnek föl a hintókba, amelyek egyik dűlőből a másikba gördítik őket. A kovácsműhelyből szünet nélkül csattogás hallatszik, mert a kovácsok akkor is táncoltatják a kalapácsot az üllőn, ha csak két perc múlva ütnek rá a meleg vasra. A bognár farag, a kőműves vakol, a vincellér hordókat mos. Mit csinál az uraság? Arra nem felelhetünk; nincs a pusztán.”

Illyés Gyula: Puszták népe. In: Illyés Gyula munkái 3., Budapest, Szépirodalmi, 1970. (Részlet) – Digitális Irodalmi Akadémia

Illyés Gyula: Puszták népe, [Budapest], Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. kiadása [1936]. Címlap. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

„Nem ismertem a hazámra. Csak négy évig voltam távol – tizenkilenc éves koromtól huszonhárom éves koromig –, de épp ez az idő a legdöntőbb az ember életében, ez az igazi fejlődés – az állásfoglalásig való fejlődés – ideje. Akkor nem tudtam, csak most visszakövetkeztetve merem kimondani akkori érzésemet, a döntő elhatározást: áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán. Sétálhatok tovább itt is az avantgardista szabad gondolattársítások négy fala közt? Nem volt könnyű kitörnöm, nemcsak a helyet tartottam – tartom ma is – emelkedettnek, hanem az ajtókat is én falaztam be. Akkor ismerkedtem meg igazán egy fiatal költő rendkívüli irodalmi kísérletével és forradalmiságával, Petőfiével. »Hazát kell nektek is teremteni!« – nagyjából ez volt a bűvige a falak ellen.”

Illyés Gyula: Újabb szellemi front? (Részlet). In: Uő: Iránytűvel, Budapest, Szépirodalmi, 1975. – Digitális Irodalmi Akadémia

A Petőfi (1936) című könyve nemcsak a zseniális költőelőd lebilincselő pályaképe, hanem a magyarság bemutatása is a külföldi, elsődlegesen francia közönségnek.

„Pályája során máskor is, többször is felbukkan a Petőfi-párhuzam. A dikció racionalizáló hevületén, a költői képek tisztult pontosságán és a fiatal Illyés nyíltan vallott forradalmi vágyán túl („egy új Dózsa, egy új sereggel”) van ennek más oka is, amely a költői természetben rejlik. Illyés – ritkaság ez a XX. század magyar költői között – spontán költő. Minden élmény, a legáltalánosabb, a leginkább mindennapi is versre készteti. Csakúgy, mint Petőfit. Számára a versírás a létezésre adott válasz, mintegy a tudat feltételes reflexe.”

Lengyel Balázs: Mai klasszikusok. Illyés. (Részlet). In: Uő: Verseskönyvről verseskönyvre. Líránk a hetvenes években, Budapest, Magvető, 1982. – Digitális Irodalmi Akadémia

Kézirattárunkban őrizzük a József Attilával való utolsó, kórházi találkozását megörökítő Könnyező című verskéziratát.

Kézirattárunkban található a Babits Mihály műtétére visszaemlékező Ha mindent elvesztünk… című versének autográfja:

A Nyugat egyik utolsó számában jelent meg a Neved egyszerre… című verse, amelynek autográfját szintén Kézirattáruk őrzi.

Illyés Gyula: Neved egyszerre. Autográf verskézirat. Megjelent a Nyugat 1941. 6. számában. – Kézirattár. Analekta 11.955. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A második világháború után a fordulat évéig közszereplést vállat: rövid ideig a Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselője volt, majd a Magyar Népi Művelődési Intézetet vezette. 1948-tól lemondott az MNMI vezetéséről, a Rákosi-korszakban visszavonultan élt.
1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe. Születésnapján, az Irodalmi Újság november 2-i számában jelent meg az Egy mondat a zsarnokságról című korszakos jelentőségű verse.
A Kádár-korszakban csak 1961-től jelentek meg rendszeresen alkotásai. 1969-ben megindult életműsorozatának 1986-ig huszonkét, válogatott naplójegyzeteinek 1986 óta kilenc kötete jelent meg.

„Írásban és beszédben Illyést a mindenkori magyar irodalom »legnagyobb szabású taktikusaként« szokták emlegetni. Elfogadhatjuk a minősítést, ha ez a sárban meghurcolt idegen szó ezúttal nagy távlatú és mozgékony gondolkodót jelent. Illyés Gyula az utolsó ötven évben, ha nehezen is, de jó néhányszor kivágta magát és eszméit a történelem és a politika kelepcéiből – ez tagadhatatlan. Sokan – szemérmetlen önzésből – elvárták volna tőle a hősies, a felejthetetlen vértanúságot. Csakhogy ő kezdettől fogva nem az áldozat szerepére készült. Korán eldöntötte, hogy a véraláfutásos Magyarországon nem a vakmerőség, hanem a józanság az igazán hősi állapot. A józanság, amely részegítő is lehet. A cél tehát nem az, hogy vitézien rohanjunk fejjel a falnak, hanem inkább lássunk át rajta, vagy hordjuk szét téglánként, ha épp akadályt jelent.”

Csoóri Sándor: Illyés Gyula köszöntése. (Részlet). In: Uő: Tenger és diólevél. Összegyűjtött esszék, naplók, beszédek 1961–1994, Budapest, Püski, 1994. – Digitális Irodalmi Akadémia

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)