Sorozatot indítottunk a kisnyomtatványok különböző típusainak bemutatására – a teljesség igénye nélkül. Alapszabályt, árjegyzéket, igazolványt, beszédet, naptárt, oklevelet, előfizetési felhívást, címert, értékpapírt, kártyát, alkalmi költeményt és még sokféle – ahogy egymás közt mondjuk – „kisnyomit” mutatunk be.

Az alapszabály hatóságilag jóváhagyott működési rend, amely leírja egy egyesület, szervezet, párt célját, vezetőségét, tevékenységi területét, illetve meghatározza a tagok jogait és kötelességeit, valamint a közösségen belüli döntéshozatal módját. Jellegétől függően az alapszabályban szerepelhet, hogy mikor kell közgyűlést tartani, vagy – egyesületek esetében – a tagdíj összege.

A Plakát- és Kisnyomtatványtár legrégebbi alapszabályai a kaszinók alapszabályai. Magyarországon Széchenyi István javaslatára, angol mintára jöttek létre a kaszinók. Az első a Nemzeti Kaszinó volt, melyet Pesten 1826. január 10-én alapítottak 46-an, többek között: Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Fáy András, Clark Ádám és Marczibányi Lajos.

Ezt számos kaszinó követte az ország minden városában, melyek mind szabályozták működésüket.

Amikor Széchenyi István első ízben járt a szigetországban, vendéglátói természetesen az utóbbiakba, a zártkörű klubok világába vezették be. Itteni élményei ösztönözték arra, hogy itthon is valami hasonlóval kísérletezzék. Már az 1825-ös pozsonyi országgyűlés idején egyfajta „magánkaszinót” rendezett be gróf Károlyi Györggyel közösen fenntartott szálláshelyén, ahol élénk társadalmi élet zajlott. Ennek a gyűlhelynek állandóvá tételén kezdett el fáradozni 1826 végén.

Fővárosi kaszinók a 19. században. Budapesti negyed 46. 2004/4 – Elektronikus Periodika Archívum  

Gyűjteményünkben megtalálható a kassai, a kolozsvári, a szegedi és más kaszinók alapszabályai. A kaszinókat másképpen hívták társalkodási egyesületnek, társalkodónak, társaságos egyesületnek is, az alapszabályt pedig nevezték rendszabásnak, alapszabásnak vagy egyszerűen szabályoknak. Történelmi és művelődéstörténeti értékükön felül a magyar nyelv szépségei miatt is érdemes a régi alapszabályokat lapozgatni!

A Kassai Társaságos Egyesület kétnyelvű „alapszabásai”-ban találhatunk néhány érdekességet! Rögtön az I. pontban kiderül, hogy az Egyesület csak „mívelt férfiat” fogad bé tagjának! A XIV. pontból pedig kiderül, hogy a dohányosoknak és a nem dohányosoknak már akkor is biztosították, hogy ne akadályozzák egymás szórakozását.

A’ Kolozsvári Társalkodó Részvényesseinek nevei betű rendel, ’s annak szabályai 1840-ben martius 8-án tartott közgyűlés határozata szerént. Részlet.

A kolozsvári egyesület szokatlanul hosszú szabályaiban külön részt szentel az egyes tevékenységek szabályainak. Így tudhatjuk meg, hogy a kaszinóban társalkodni, olvasni, biliárdozni és kártyázni egyaránt lehetett.

A sütőiparosok körének alapszabályai a Plakát- és Kisnyomtatványtár egyik legújabb beszerzése. Érdekessége az alapszabály végén a kézzel beírt, de pecséttel, aláírással hitelesített apró módosítása a szövegnek.

S végül egy 1948-as kiadvány. Praktikusan az alapszabállyal egy füzetben jelent meg a tagsági könyv, és a befizetéseket igazoló táblázat.

Az Országos Széchényi Könyvtár Különgyűjteményi Igazgatóságának egyik osztálya, vagy ahogyan mi emlegetjük, egyik tára, a Plakát- és Kisnyomtatványtár. A nevéből nem biztos, hogy tudja a kedves felhasználó, mi is az, amit itt megnézhet, olvashat, kutathat.

A plakát az még csak rendben volna – bár annak is két nagy csoportja van: a grafikai plakát és a szöveges plakát –, de mi az a kisnyomtatvány?

Sorozatot indítunk a kisnyomtatványok különböző típusainak bemutatására – a teljesség igénye nélkül. Alapszabályt, árjegyzéket, igazolványt, beszédet, naptárat, oklevelet, előfizetési felhívást, címert, értékpapírt, kártyát, alkalmi költeményt és még sokféle „kisnyomit” mutatunk be.

A Corvin Áruházat reklámozó grafikai plakát 1926-ból, Póly Tibor alkotása – Plakát- és Kisnyomtatványtár PKG 1926/286

A kisnyomtatvány nevéből adódóan olyan nyomtatvány, ami kisméretű (bár ez sem mindig igaz!). Ez nagyjából így van, de nézzük a hivatalos megfogalmazást: a kisnyomtatvány olyan nyomdaipari technológiával vagy más sokszorosítási eljárással készült kiadvány, amelynek terjedelme nem éri el a könyvterjedelmet (16 lap), valamint tartalmilag és alakilag különbözik a könyvektől (pl. füzet vagy lap alakúak). A kisnyomtatványok egy része aprónyomtatvány, ez az egylapos nyomtatványok összefoglaló neve.

Aprónyomtatvány a labdarúgás szabályaival 1899-ből – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egyszerűbb megközelítéssel: többnyire olyan nyomtatványok, amelyek nem kerülnek kereskedelmi forgalomba; a mindennapi élet dokumentumai, nem tartós használatra készültek; megjelenésük általában tömeges, mégis kis számban maradnak fenn; terjedelmük, sérülékenységük miatt sajátos raktározási és kezelési igényekkel rendelkeznek.

Szöveges plakát 1906-ból – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lássunk néhány példát! Kisnyomtatvány a grafikai plakát (az óriásplakát is!), a képeslap, a szentkép, az ex libris, a kártya, a címke stb. A képi dokumentumok mellett természetesen, sőt talán elsősorban, kisnyomtatványok a szöveges dokumentumok. Például: szöveges plakát, prospektus, röplap, műsor, katalógus, táncrend, naptár, meghívó, értékpapír, előfizetési felhívás, oklevél, jegy, gyászjelentés stb. A „klasszikus” füzetes kisnyomtatványokat általában a tartalmuk szerint is megkülönböztetjük, így beszélhetünk alapszabályról, különböző beszédekről, igazolványról, étlapról, műszaki leírásokról és még rengeteg másról.

Klasszikus, füzetformátumú kisnyomtatvány – Plakát- és Kisnyomtatványtár Kny.C 3.616

Természetesen semmilyen gyűjtemény nem vállalkozhat arra, hogy a teljesség igényével gyűjtse ezeket a dokumentumokat. Például a kenyéren megjelenő címke is aprónyomtatvány, de ugye könnyen belátható, hogy ezt nem gyűjti egy könyvtár sem! A könyvtár mellett más közgyűjtemények (múzeum, levéltár) is gyűjtenek kisnyomtatványokat, valamiféle „munkamegosztás” létezik is az intézmények között. Például a bizonyítványok, igazolványok elsősorban levéltári anyagok.

Ezek is aprónyomtatványok! – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Plakát- és Kisnyomtatványtár önálló gyűjteményként, különböző elnevezések alatt 1935 óta működik, ez alatt az idő alatt közel 4 millió dokumentum halmozódott fel itt. Nekünk, könyvtárosoknak sem egyszerű az eligazodás a különböző dokumentumok között. Ezért is indítunk sorozatot a kisnyomtatványok különböző típusainak bemutatására – a teljesség igénye nélkül.

A sorozat következő részében alapszabályokat mutatunk be. Mi is az az alapszabály? Persze, hogy kisnyomtatvány.

120 évvel ezelőtt, 1896. február 28-án Zágrábban hunyt el Ante Starčević (Sztarcsevics Antal) politikus és publicista, akiben a horvátok a „haza atyját“ tisztelik. Jelmondata a „se Bécsért, se Pestért, csak a szabad, független Horvátországért” volt, azaz a horvát államjogiság, a horvát területek egysége és a horvát nép önrendelkezési joga mellett tette le a voksát.

Ante Starčević. In. Josip Horvat: Ante Starčević. Kulturnopovjesna slika, Zagreb, Velzek, 1940. – Törzsgyűjtemény

Petőfi Sándorral és Kölcsey Himnuszának megszületésével egy évben, 1823-ban jött a világra egy kis horvát hegyi faluban Lika vármegyében. Szegény származású lévén a papi pálya tűnt egyedül járhatónak a számára. Kezdetben teológiát tanult Pesten, a papi pályára azonban nem érzett elhivatást, így korábbi tanulmányaival felhagyva történelmet és filozófiát hallgatott, és végül bölcsészetből doktorált 1848-ban. Pesten társa volt a horvát politikai életben később szintén jelentős szerepet betöltő Eugen Kvaternik (1825–1871), akivel 1861-ben közösen alapították meg a horvát Jogpártot.

„1861-ben jöttek létre Horvátországban azok a pártok, amelyek a következő évtizedekben meghatározták a horvát politika alakulását. A legerősebb, a saborban nagy többséggel rendelkező párt a Strossmayer püspök vezetése alatt álló Nemzeti Liberális Párt volt, az egykori illír párt utóda, amelyben a horvát polgárság, az egyházi és világi értelmiség zöme tömörült. A párt célkitűzése az volt, hogy a föderatív alapon átszervezendő Habsburg Birodalom keretei között valósítsa meg a délszlávok nemzeti egységét és önálló államát, a Monarchia többi országával való teljes egyenjogúság alapján. A jugoszlávizmus programját képviselő liberálisokkal szemben ekkor jelent meg a politikai porondon a horvát nemzeti-államjogi ellenzékiség későbbi klasszikus pártja, az Ante Starčević és Eugen Kvaternik által alapított Jogpárt, amely a középkori horvát királyság történeti joga alapján szerette volna a nagyhorvát államot megvalósítani. E két irányzattal szemben kisebbségben volt a hagyományos államjogi kapcsolat felújítására törekvő unionista vagy »magyarón« párt.”

Katus László: Etnikumok, nemzetiségek. In Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

[Antun Starčević]: Govor što ga je u sednici sabora hervatskoga na 26. lipnja 1861 o odnošenju Hervatske naprama Ungarii izustio dr. Antun Starčević, Zagreb, Tisk. Gaj, 1861. [Starčević 1861. június 26-án tartott beszéde] – Törzsgyűjtemény

Starčević Zágrábban egy ügyvédi iroda alkalmazottjaként dolgozott egészen 1861-ig, amikor Fiume vármegye főjegyzője, majd a grobniki kerület országos képviselője lett. Politikai röpirataiban és későbbi előterjesztéseiben is Ausztria, a szerbség és pánszlávizmus ellen lépett fel. Ellenezte a délszláv politikai kulturális egység gondolatát, irodalmi munkásságában is ez utóbbi meggyőződés jutott érvényre. Ellene volt az 1850-ben megszületett ún. bécsi irodalmi egyezménynek is, amely a szlovének, szerbek és horvátok közös irodalmi nyelvének megalkotását tűzte ki célul a délszláv nemzeti egység jegyében.

Starčević 1861. június 26-án tartott nagyszabású beszédében megfogalmazta a Jogpárt programját, mely szerint Horvátországot Magyarországgal csak a perszonálunió köti, másban mindenben szabad, Ausztriával azonban még perszonálunió sem kapcsolja össze.

„Láttam Sztarcsevicset is a nagy, véres ködben,
hajlékában ült az Öreg s virginiát szítt eközben.
A diakovói ködben,
a felsővárosi ködben,
füstgomolyagot eregetve közben.
[…]
És ebben a zsarnokságban,
önkényben, szoldateszkában,
toldozásban-foldozásban,
Sztárcsevics volt az egyetlen,
ki talpán állt rendüleletlen,
s szembeköpte, amint illik, ezt a bandát,
a magyar grandoknak úri nagy hatalmát,
melyben mandátummal csak úgy kufárkodtak,
csak az Öreg állott ellen ez dugárusoknak…”

Miroslav Krleža: Planetáriom. In. Uő.: Éjtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái, ford.: Csuka Zoltán, Bp., Magyar Helikon, 1959, 114, 116. o. – Törzsgyűjtemény 

Izgatás vádjával Starčevićet 1863-ban főjegyzői hivatala elvesztésére és háromhavi fogházra ítélték, melyet le is töltött, de már 1865-ben a zágrábi III. kerületet képviselte az országgyűlésen. A Horvátország függetlenségéért küzdő, ám három nap alatt vérbe fojtott 1871-es rakovicei felkelés után, amelyben Eugen Kvaternik is az életét vesztette, a Horvát Jogpártot betiltották, Starčevićet pedig bebörtönzték. Szabadulása után egy időre visszavonult a politikától és csak 1878-ban tért vissza ismét képviselőként a horvát országgyűlésbe, a száborba.

Gyulai Pál 1889-ben írt Napirend című verse kevés megértést árul el a horvát politikai követelések iránt. A vers az országgyűlési vitákban a régi rend felborulását, a rendzavarást nehezményezi, Széchenyi és Deák neve után lekicsinylően említi Starčevićét:

„Mennyi szitok, milyen lárma,
Országház-e, avagy csárda
Ez a tisztes nagy terem?
Hát a ház-szabály s az elnök?
Nem hallgatnak rá ő kelmök.
Dulakodnak szüntelen.

Ki a legény a csárdában?
Jelszó az ország házában,
Utca-csíny a honfi-tett;
Durva élc a legszebb eszme,
A szabad szó zajba veszve,
Reng belé az épület.

Semmi joga a többségnek,
Hódolat a kisebbségnek:
Új tudomány, megsegits!
Szakítunk a mult világgal,
Széchenyivel és Deákkal
S eszményképünk Starcsevics!”

Gyulai Pál: Napirend. In. Gyulai Pál összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Starčević-ház (Starčevićev dom) Zágrábban. Képeslap, 1913 – Wikipédia 

Mivel a csak „az Öreg”-ként és már életében a „haza atyja”-ként emlegetett Starčevićről köztudomású volt, hogy egész életében szerény körülmények között élt, 1892-től 1895-ig közadakozásból fölépült Zágráb központjában, a mai Ante Starčević téren a Starčević-ház, amelyben a horvát politikus élete utolsó fél évét töltötte és végül ott is hunyt el. Az épület ad otthont ma Zágráb Város Központi Könyvtárának.

Ante Starčević portréja az 1993 óta forgalomban levő 1000 kunás horvát bankjegyen 

„Nem borjúszemeknek festett csalfa képet,
s nem is kancsal olvasónak írt hitvány rossz fércet,
nyálkás, vaksi éjben volt egyetlen lámpás,
bárgyú tökfejeknek mennydörgő kiáltás…
[…]
Cáger volt az Öreg ez rossz ciferblattban,
egyetlen húzás a hazai sakk-mattban,
egyetlen grádics a ködben, sár-ragacsban,
ki Dantét idézte s harsonaként zengte:
»per me si va tra la perduta gente.«”

Miroslav Krleža: Planetáriom. In. Uő.: Éjtszakának virrasztója. Petrica Kerempuh balladái, ford.: Csuka Zoltán, Bp., Magyar Helikon, 1959, 116. o. – Törzsgyűjtemény

Szerk.: Mann Jolán

77 éves korában elhunyt Bányai János (Szabadka, 1939. nov. 20. – Újvidék, 2016. febr. 21.) író, irodalomtudós, kritikus, egyetemi tanár.

Az Újvidéki Egyetem magyar szakán az első évfolyam hallgatójaként 1963-ban végzett. 1964 és 1984 között, valamint 1991-től ugyanott kortárs magyar irodalmat, irodalomelméletet és esztétikát tanított. A tanszéken doktorált 1974-ben Füst Milán költészetének strukturalista szempontú megközelítéséből. 1993-tól az Újvidéki Egyetem hungarológiai szakának vezetője 2007-es nyugdíjba vonulásáig. 1996 és 2000 között a Zombori Tanítóképző Kar, 1998-tól a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, 2000-től a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Tanszékének vendégtanára.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Választmányának alelnöke volt.

Bányai János. In. Kortárs magyar írók, 1945–1997. Bibliográfia és fotótár, szerk.: F. Almási Éva, Budapest, Enciklopédia, 1998–2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„… kultúra csak teljes kultúraként létezik. Olyan kultúra nincs, hogy részkultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi kultúra, akkor azt mondtam, hogy magyar kultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi irodalom, ha az ideológia kalapácsai el nem némítanak, akkor azt mondom, hogy magyar irodalom. Is nélkül. Mert nincs azon kívül kisebbségi magyar irodalom, hogy magyar irodalom. De a kisebbségi irodalomnak mégiscsak van valamilyen beszédmódja, és ha erre a beszédmódra nem figyelünk oda, és nem halljuk a hangját, hanem integráljuk, akkor valami nagyon fontosról mondunk le. Ezt akartam mondani. Ebben a mennyiségnek nincs szerepe. […] Azt hiszem, ebben a pillanatban végig kell gondolnunk, hogy a magyar irodalomban, az új magyar irodalom történetében a törésvonalak többé nem a határok mentén alakulnak ki. Ezért mondtam, hogy próbáljunk meg a határ szónak a másik jelentésével foglalkozni. Kíséreljük meg a határt a nyitottság metaforájának venni. Máshol alakulnak ki ezek a törésvonalak. Nyilvánvaló, hogy nemzedékek, affinitások, esztétikai, de akár politikai affinitások, választások, stílusirányok, egyáltalán az irodalmi folyamatok mentén alakulnak ki és alakulnak majd ki ezek a törésvonalak.”

A „határon túli magyar irodalom” integrációjának kérdései – Bányai János, Bertha Zoltán, Elek Tibor, Kántor Lajos, Szakolczay Lajos, Tőzsér Árpád kerekasztal-beszélgetése [2001]. In. Vízumköteles irodalom? Internetes konferencia az UngParty honlapján, 2003, szerkesztő Balla D. Károly. Konferencia előadások – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Kontrapunkt. Symposion antológia 1961–1963., szerk.: Bosnyák Istvánnal, Újvidék, 1964. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Bányai János egyetemi oktatómunkája mellett a vajdasági magyar kulturális sajtó és könyvkiadás történetében töltött be fontos szerepet: 1962-től az Indeks című újvidéki diáklap szerkesztője, majd a Képes Ifjúság című hetilap rovatvezetője volt. 1967 és 1969 között ez utóbbi kulturális rovatából kinövő emblematikus Új Symposion, 1976 és 1984 között pedig a Híd folyóirat főszerkesztője volt. 1984-től 1987-ig az újvidéki Forum Könyvkiadó felelős szerkesztője, 1987-től 1991-ig pedig vezérigazgatója volt.

A hatvanas évektől kezdve a magyarországi hatalom által megtűrt és elhallgatott szerzőkről – Nemes Nagy Ágnesről, Pilinszky Jánosról, Weöres Sándorról, majd Petri Györgyről, Mészöly Miklósról, Tandori Dezsőről – máig érvényes, új szempontokat felvető tanulmányokat írt, melyek a hazai állapotokhoz képest akkor szabadabb szellemi mozgásteret biztosító Vajdaságban meg is jelenhettek és idővel szerves részévé váltak a Magyarországon lassan elinduló nyitásnak.

Bányai János: Egyre kevesebb talán. Tanulmányok, kritikák, Újvidék, Forum, 2003. Címlap – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„A megértésre alapozó irodalomtanításnak az irodalom »történeti megértésére« nézve is fontos következményei vannak. A most érvényes programok úgy állítják be, mintha az irodalom története kiváló művek egymás után következő rendje lenne. A program időrendbe állítja a magyar költészet nagy műveit, az egymásra következés kontinuitását feltételezi, és ezt mint irodalomtörténetet árulja. Holott az igazság az, hogy a nagy és jelentős művek, éppen a megértés útján, kilépnek a maguk idejéből, és a jelenben szólalnak meg, a megértés emeli ki őket a saját idejükből, és emeli be őket a mi időnkbe. Ma már nem lehet úgy írni verset, ahogyan Vörösmarty írt a maga korában, de nem is lehet úgy érteni Vörösmarty versét, ahogyan az ő korában értették. Ma másként értjük, és a magunk részére értjük Vörösmarty versét. Ebből következően Vörösmarty verse a megértésben egyidejű Pilinszky vagy Tandori vagy Petri György versével. A nagy versnek nincs irodalomtörténete. A szépnek sincs. Az irodalmi értéknek sincs. Van azonban az irodalom intézményeinek története. Az irodalmi korszakoknak, irányzatoknak, az irodalmi élet tényezőinek, stílusoknak, beszédmódoknak, az irodalmi műfajoknak, a kánonoknak, és nem utolsósorban az irodalom megértésének van története. Ezért nem lehet előírásszerű irodalomtanítási programokat nagy művek címeiből összetákolni, és ezért nem kimondottan ésszerű arról vitázni, hogy mely költő és mely vers legyen a programban, és melyik maradjon ki belőle.”

Bányai János: Megértés és értelmezés. Az irodalomértés anomáliái. Idegen tollakkal ékesített előadás vajdasági magyartanároknak, In. Uő: Egyre kevesebb talán. Tanulmányok, kritikák, Újvidék, Forum, 2003, 194–195. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Bányai János fontos szerepet játszott a magyar irodalom közvetítésében a többségi, jugoszláviai, később elsősorban a szerb kultúra felé, és viszont – olyan délszláv szerzők magyar megismertetésében vannak érdemei, mint Danilo Kiš, Sveta Lukić, Danko Grlić, Boško Krstić, Aleksandar Tišma, Miroslav Krleža és mások.

Bányai János temetése február 24-én, szerdán 15 órakor lesz a bácsfeketehegyi temetőben.

Szerk.: Mann Jolán

Bányai János írásai a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Műfaj és változás. In. „de nem felelnek, úgy felelnek”. A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992, 123–134. o. 
• A költészetértés két aspektusa. In. Az irodalomértés horizontjai. Párbeszéd irodalomtudományunk modern hagyományával, szerk.: Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1995, 307–318. o. 
• Füst Milán biblikus versélménye. In. A magyar művelődés és a kereszténység. A IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai – Róma-Nápoly, 1996. szeptember 9–14. 3. kötet, szerk.: Jankovics József, Monok István, Nyerges Judit, Sárközy Péter, Budapest, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Szeged, Scriptum, 1998, 1509–1514.
• Egyre kevesebb talán. Tanulmányok, kritikák, Újvidék, Forum, 2003. 
• „Franz Kafka kivégző-masina”, avagy mítosznyomok elbeszélhetősége. In. Hatalom és kultúra. Az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Jyväskylä, 2001. augusztus 6–10.) előadásai, szerk.: Jankovics József, Nyerges Judit, Budapest, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 2004, 141–146. o. 
• Hagyomány és modernitás konfliktusa: a kisebbségi kulturális kánon. [Plenáris előadás]. In. Irodalom, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 23–26.) elhangzott előadások, szerk.: Jankovics József, Nyerges Judit, Budapest, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 2010. 

195 évvel ezelőtt, 1821-ben ezen a napon született Feszl Frigyes (megh. 1884) építész, festő- és grafikusművész, Ybl Miklós mellett a magyar romantikus építészet legjelesebb képviselője, aki európai viszonylatban is e stílus egyik legjelentősebb alkotója volt.

Sterio Károly: Feszl Frigyes portréja, 1847. . In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Müncheni képzőművészeti akadémiai tanulmányok után 1845 táján telepedett le végleg Pesten. Ekkor a pesti Országháza pályázatán újszerű romantikus tervével általános elismerést és első díjat nyert, végül azonban egy későbbi pályázat után a Millennium évére épülhetett fel az Országháza, akkor már Steindl Imre tervei alapján. 1851-től Kauser Lipóttal és Gerster Károllyal társulva építette Budán a vízivárosi volt kapucinus templomot és kolostort, az alagút krisztinavárosi bejáratát, és Pesten a Nádor utcai Oszwald-házat, Pán Józseffel pedig a kiskörúti volt London Szállót. 1855-ben részt vett a bécsi Votivkirche tervpályázatán.

Fő műve a hosszú és küzdelmes tárgyalások után 1859–64 között épített Pesti Vigadó, amely az 1849-ben Hentzi ágyúival elpusztított, Pollack Mihály által készített Redut alapfalaira épült.

Pesti Vigadó a felújítás utáni mai állapotában – Digtális Képarchívum

„Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy ez az épület az egész romantikus architektúrának egyik legkiválóbb alkotása. Benne van ugyan ezen építészetnek alaphibája, mely minden feladatot – pályaudvart, bérházat, középületet egyaránt – valami fantasztikus középkori várideál szellemében, nehéz, komoly formákkal oldott meg; de ha ebbe belenyugszunk, s ha ez egyoldalúságot az általános korszellem rovására írjuk, el kell ismernünk, hogy a Vigadó tömegelosztása, formái igazán nagyszabásúak, s hogy erőteljes fantáziájú tervezője a monumentális hatásnak mestere. A magyar romantika szellemében Feszl a magyar stílus megteremtésére törekedett; e tendenciája főleg a díszítő elemekben vehető észre s az épület korjellemző erejét növeli.”

Meller Simon: A magyar művészet kialakulása a XIX. század első felében Részlet a római magyar művészeti kiállítás katalógusából. (Forrás: Művészet, Tizedik évfolyam, 1911. Negyedik szám 174–186. o.). In. Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. Száz szép kép; szerkesztő Laskay Gabriella (Száz szép kép, 17.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

M. J. (szerk.)

Csiby Mihályt 2016. február 10-én, szerdán délután kísérték utolsó útjára a Budapest 5. kerületi Szent Mihály-templomban. A festő- és grafikusművész 2010-ben 270 kisgrafikát ajándékozott a Plakát- és Kisnyomtatványtárnak. 2011 folyamán Vasné Tóth Kornélia elkészítette Csiby Mihály teljes kisgrafikai alkotásjegyzékét. Az anyagból 2012-ben, 90. születésnapján A kisgrafika nagymestere, Csiby Mihály címmel kiállítást rendeztünk a Plakát- és Kisnyomtatványtár előtti térben.

A könyvtárunk és a Kisgrafika Barátok Köre képviseletében Vasné Tóth Kornélia által elmondott nekrológ szövegével emlékezünk a művészre!

In memoriam Csiby Mihály

Megrendüléssel hallottuk a hírt, hogy Csiby Mihály (1922. április 9. – 2016. január 6.) festő- és grafikusművész, a „kisgrafika nagymestere”, mindannyiunk szeretett Miska bácsija 94 éves korában elhunyt.

Csiby Mihály különleges személyisége és munkássága több forrásból táplálkozott, ezek a hit, a humánum, az általános emberi értékek mélységes tisztelete. Vezérelvét leginkább a Homo sacra res homini (Az ember a legszentebb dolog az ember számára) és a Iustum amore! (Igazságot szeretettel!) szentenciák fejezik ki a leghitelesebben.

Alkotói sokrétűségét mutatja, hogy tevékenységi köre a festmények, táblakép-festmények, freskók, templomdíszek, üvegfestmények, üvegablak-tervezés, az illusztrációk, kisgrafikák, ex librisek, alkalmi grafikák készítése mellett még plakátokra is kiterjedt. Művészi munkásságát a múlt, kulturális értékeink őrzésének, megörökítésének fontossága jellemezte, mely belülről átérzett felszólítás, feladat volt a számára. Kivételes gondolati tömörségű, hatalmas kultúrtörténeti tudásról számottevő, letisztult formanyelvű alkotásai az egyéni emlékezeten túlmutatva a kollektív emlékezet részét képezik.

Csiby Mihály, a művész – a szovjetunióbeli elhurcoltatás, a „malenkij robot” éveit (1945–1949) hittel túlélő ember – művein keresztül neveli, formálja közönségét: mélységes életigenlésre, humanizmusra, a Teremtő és a teremtett világ megismerésére, szépségeinek felfedezésére. Erről tanúskodik a Szu-rágta 1459 nap (1995) c. prózai műve is. Magáénak érezte és hirdette a Teilhard de Chardintól származó, a Keresztény Művészek Nemzetközi 1969-es Kongresszusa mottójául is választott gondolatot: „A cél egy emberhez méltó föld – egy megformált környezet –, ami lehetővé teszi az embernek, hogy képességeit a legnagyobb mértékben kibontakoztathassa – teljes énje személyiséggé váljék.” E vezérgondolat jegyében teljesedett ki művészeti munkássága.

Tudományos illusztrátori pályája során foglalkozott az erdő állat- és növényvilágával, a vízi élet titkaival. A Magyar Természettudományi Múzeum Állattára munkatársaként pókokról, bogarakról, lepkékről, legyekről, poloskákról készített tudományos igényű, aprólékos rovarillusztrációkat. Műveivel egyaránt szolgálta a tudományt és az ismeretterjesztést.

Csiby Mihály témavilágának egy másik fontos vonulata az elvont, transzcendentális mondanivaló kifejezése, vallásos tartalmak formába öntése. Hitvilága szorosan kapcsolódott természettudományos látásmódjához, alkotásai sok esetben ún. transzmateriális képek. A művész vallásos érzékenysége, a Teremtő és a teremtett világ dicsérete szólal meg ezeken keresztül. Számos templomban láthatók murális egyházművészeti alkotásai, díszítőfestményei, freskói, színes ablakai, stációk és általa tervezett ornamentika. Vallásos tárgyú, Jézus születését, szenvedéstörténetét, az eukarisztiát, a szentségeket, a Szentlelket, a magyarországi szenteket bemutató illusztrációi rendszeresen helyet kaptak az Új Ember c. katolikus hetilapban és a Párbeszéd Istennel: Imakönyv katolikus híveknek c. könyvben.

Munkásságában tekintélyes részt tett ki a kisgrafikák, ex librisek, alkalmi grafikák készítése. 1979–1980 folyamán vállalta körünk, a Kisgrafika Barátok Köre titkári teendőit. Alapítója volt a belgiumi Nemzetközi Ex libris Centrumnak. A könyvjegy műfajához való vonzódását a következőkkel indokolta: az ex libris „az ember legbensőbb énjének tömör kifejezője; ismeretterjesztést és közművelődést szolgáló forrás; kis mérete miatt a mívesség, a lelkiismeret, a szakmai tudás művészete; a művészi szép terülj-terülj asztalkája; házi képtár, valóságos múzeum.” Példaként említhetjük történelmi–irodalmi–egyházi témákat feldolgozó ex libriseit és alkalmi grafikáit, a híres természettudósokról megemlékező in memoriam lapjait, a karácsonyi-újévi ünnepkört felidéző PF lapokat.

Csiby Mihályt kimagasló munkásságáért többször díjjal tüntették ki. A hazai múzeumok közül kiemelem a Magyar Természettudományi Múzeumot, az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárát, a Ráday Múzeumot, a Szabó Ervin Könyvtárat, mint amelyek fontos egységet őriznek életművéből.

Sokoldalú munkásságát néhány percben összefoglalni lehetetlen vállalkozás lenne. Hadd idézzem fel végezetül, az emléke előtt való tisztelgésül egy ex librisét Tóth Sándor nevére, mely Goethe: Vándor éji dala c. költeménye nyomán született:

„Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed
Lendül:
Sohajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
Nyugszol, ne félj...”

Miska bácsi! Nyugodj békében!

Vasné dr. Tóth Kornélia

Válogatás Csiby Mihály ex libriseiből.

A „szomszéd várban”, a Magyar Nemzeti Galériában február 13-án tartják az El Kazovszkij kiállítás finisszázsát, ahol többek között egy emlékkoncert erejéig fellép a Fölöspéldány csoport is. A meghívóból az is kiderül, hogy a művészcsoport 1979-ben alakult El Kazovszkij részvételével. Az elmúlt hetekben közösségi oldalakon művészek találgatták, mit rejthet ez a szó: fölöspéldány?

Könyvtáros körökben ellenben azon csodálkoztak, milyen intenció alapján öltötte magára a művészcsoport ezt a könyvtári szakszót?

Az Országos Széchényi Könyvtár keretében 1954-től működött egy osztály, amely országos szinten az államosított könyvek újraelosztásával, valamint a könyvtárak számára fölöslegessé vált kiadványok hasznosításával, illetve selejtezésével foglalkozott. Az osztályt 1973-ig Könyvelosztónak (röviden, és könyvtáros körökben általánosan KEO-nak) hívták. 1958 novemberében a KEO keretén belül hozták létre a Fölöspéldány csoportot. Az 1973-as átszervezés során ebből a csoportból nőtt ki és jött létre a Fölöspéldány Központ, amely 2000-ben önállóságát elveszítve, a Raktári Osztály keretében újra csoportként működött 2008-as megszűnéséig. Az osztály létrejöttéről és működésének első éveiről bővebben itt olvashatunk.

Az avantgárd művészcsoport névválasztására a tömör magyarázatot Havasréti József Punk/rock kultúra és az avantgárd „élő folyóiratok”. A Fölöspéldány csoport című tanulmányában találjuk, amely ebben a kötetben jelent meg:

Né/ma? Tanulmányok a magyar neoavantgárd köréből. Szerk.: Deréky Pál és Müllner András. Budapest , Ráció, 2004. – Törzsgyűjtemény

A csoport tagjai közül ketten – Kemenczky Judit és Györe Balázs – az OSZK Fölöspéldány-központjában dolgoztak, ebből származott a csoport neve.

„A Fölöspéldány név úgy ragadt ránk, hogy 1979-ben [Györe] Balázs és [Kemenczky] Judit az Országos Széchényi Könyvtár Fölöspéldány Központjában dolgoztak. Ők nyomogatták a pecsétet a kiselejtezett könyvekbe: fölöspéldány. A név szinte magától tágult ki képzeletünkben, magától nyert egzisztenciális és ontológiai vonatkozást személyes és irodalmi sorsunkra, magától kínálkozott a haldokló évtized szellemének megnevezéséül.”

Szilágyi Ákos 1998-ból származó kommentárjai jól megvilágítják a csoport neve és a csoport működését meghatározó történelmi, társadalmi, kulturális, szellemi, spirituális kontextusok természete közötti összefüggéseket. Érdemes közelebbről is megvizsgálni mindezt, ugyanis a Fölöspéldány névben, illetve Szilágyi Ákos ahhoz kapcsolódó, a nyolcvanas évek elején írott A fölöspéldány szomorúsága című esszéjében koncentrált formában fogalmazódnak meg egyrészt a korszak depressziós szellemi közérzetéhez, másrészt az avantgárd felforgató szellemiségéhez kötődő képzetkörök és észrevételek.

Deréky Pál és Müllner András: A Fölöspéldány csoport (1979–1982). In. Uők (szerk.): Né/ma? Tanulmányok a magyar neoavantgárd köréből, Budapest, Ráció, 2004. – Digitális Tankönyvtár portál – Törzsgyűjtemény

Szkárosi Endre, József Attila-díjas költő 2008-ban írta meg a Fölöspéldány csoport történetét:

1979-ben Kőbányai János, akit még a jogi karról ismertem, ahol ő eggyel felettem járt, a csöves kultúrával kezdett foglalkozni, és a Beatrice együttes egyik legnagyobb szószólója lett az értelmiség körében. Ezúttal egy olyan irodalmi-zenei estet akart összehozni a Fiatal Művészek Klubjában, amelyen egyrészt a Beatrice, másrészt olyan írók-költők vennének részt, akiknek a munkájában kitüntetten volt jelen a beat-zene tapasztalata. Ez lett a Beat-ünnep nevű rendezvény, amelyre Csató Károlyt, Györe Balázst, Kemenczky Juditot, Szilágyi Ákost, Temesi Ferencet, Turcsány Pétert és engem hívott meg. Az írók-költők többsége felolvasott, Ákos talán valamelyik hangosversét szavalta, én pedig, azt hiszem, a "Fogdadal"-okat és a "Militarista dal"-t adtam elő. A műsor előtt persze megbeszélést és némi próbát tartottunk a Beatricével, ennek során, mint az máskor is elő szokott fordulni, gondok támadtak az író-zenész kommunikációban. Kértem például egy feszes ritmust a "Militarista dal"-hoz, mire Feró kicsit tanácstalanul nézett rám: hát ezzel most mihez kezdjünk. Mire Donászi Tibi megszólalt: nekem annyi, hogy feszes ritmus, elég – és ütött valamit rögtön. Rengetegen voltak aztán az esten, az irodalmi része is kifejezetten jó hangulatban telt, utána pedig egy fergeteges Beatrice-koncert következett. Akkor még öten voltak, Gidófalvy Attila is ott műsorozott a billenytűs hangszerek fölött, valami űrhajóssapkában.

Már itt a fejébe vette Kőbányai, hogy csoportot kellene alapítani, amelynek az említett zenei érdeklődés közössége lenne az alapja, és utána közös koncerteket szervezni a Beatricével. Mivel láttunk fantáziát az ötletben, igen gyorsan neki is indultunk: egy hónap múlva – talán az őshonos Temesi közbenjárása révén? - már a szegedi JATE-klubban volt a Beatricével közös fellépésünk. Nem jöttek rá sokan, de erős volt a hangulat. Akadt egy-két közjáték is: Temesi például nagyon berúgott, alig bírt menni, de amikor fent volt a színpadon, gyönyörűen olvasott fel az első kötetéből egy novellát. A műsor végén a közönségből valaki megrótta az ittassága miatt, amit a színpadi fellépéshez méltatlan állapotnak tartott, de megvédtük Ferit: az ivás magánügy, a lényeg, hogy az előadása több, mint hibátlan volt - megrázó. Utánunk ismét egy fergeteges Beatrice-koncert következett, saját számaik mellett eredeti punk-nótákat is játszottak, mi meg táncoltunk rá bolondul.

Ekkor tájt már folyt a vita a névválasztásról, ami sehogyan sem akart osszejönni, valami miatt minden névötlet alkalmatlannak bizonyult. Végül valahogyan szóba került az Országos Széchenyi Könyvtár Fölöspéldány Központja, ahol Kemenczky és Györe is dolgozott, és abban a pillanatban rácsodálkoztunk: ez az! Ennél tökéletesebb nevet keresve sem találhattunk volna.

Szkárosi Endre: Fölöspéldány. Részlet – Litera.hu

A Fölöspéldány csoportnak 1986-ban, a Magvető kiadó JAK füzetek sorozatában antológiája jelent meg KÁ! KÁ! KÁ! címmel.

Ká! ká! ká! A Fölöspéldány gyűjtése. Szerk.: Parti Nagy Lajos, írta: Kemenczky Judit et al., Bp., Magvető, 1986. – Törzsgyűjtemény

Az antológia fülszövegében az alábbiakat olvashatjuk:

A csoport idáig csak „élő” irodalmi koncerteken lépett fel – több ízben az azóta feloszlott Beatrice együttessel közösen –, ez a füzet első nyomtatott „fellépésük”.

Ká! ká! ká! A Fölöspéldány gyűjtése. Szerk.: Parti Nagy Lajos, írta: Kemenczky Judit et al., Bp., Magvető, 1986. – Törzsgyűjtemény

A ká! ká! ká! dalszövege:

Györe Balázs

ká! ká! ká! (II.)

e zitt a ká! be tü
be tü za nap a zab lak on
be tü zi a te tü a be tü ket
pon tot rak o da ho va nem le het
köz pon toz za za a szö szö ve get
köz pon ti ti ter vet szö szö vö get
e szi nyel i a na po kat be lő lem
e melt fő vel el e szi e lő lem
ez ál la tot ál lo mány oz e köz pont
pont os abb ne vén a FÖLÖSPÉLDÁNY
ma gá ba v esz mint egy dö gös vén lány
ma gá ból es té re min dig ki hány

haladni szépen be tü ről te tü re
pontosan hányni te tü ről be tü re
csak ugy érdemes

Ká! ká! ká! A Fölöspéldány gyűjtése. Szerk.: Parti Nagy Lajos, írta: Kemenczky Judit et al., Bp, Magvető, 1986. – Törzsgyűjtemény

A Fölöspéldány csoport a Beatrice együttessel 
Ká! ká! ká! A Fölöspéldány gyűjtése. Szerk.: Parti Nagy Lajos, írta: Kemenczky Judit et al. Bp.: Magvető, 1986 – Törzsgyűjtemény

Elbe István

50 éve hunyt el Rideg Sándor (Törtel, 1903. február 12. – Budapest, 1966. február 8.)

Rideg Sándor. Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Bár a 30-as évektől jelennek meg rövidebb novellái különböző lapokban (Népszava, Gondolat, Korunk, Magyarország, Híd), nevét mindenki az Indul a bakterház című regénye miatt ismeri.

Rideg Sándor: Indul a bakterház, Budapest, Móricz Zsigmond Könyvkiadó, 1943 – Törzsgyűjtemény 

Az irodalomtörténet széljegyzetben emlékezik meg róla – ha egyáltalán megemlékezik –, a lexikonok-életrajzok ugyanazt a pálya- és életképet hozzák (öt elemit végzett, volt vöröskatona, csikós, gyári munkás, vasúti alkalmazott, pék, katonatiszt, rendőri megfigyelés alatt állt, internáló táborba hurcolták), tipikus „egykönyvű” szerzőnek tartják. 

Rideg Sándor: Urak országa, Budapest, Athenaeum, 1945 – Törzsgyűjtemény

Pedig a 40-es évek második felétől sorban adják ki egybegyűjtött elbeszéléseit (Urak országában, 1945; A tükrösszívű huszár, 1950; Históriás idők, 1955; Csongrádi hun király, 1957; Lelkek szakadékai között, 1963; Hűvös csillag alatt, 1965; halála után az Érchangú kakas, 1978); regényeit (Tűzpróba, 1949; Sámson, 1951; Daruszegi vasárnapok, 1953; Tizenkét lépcsőfok, 1954; Kristóf rózsafái, 1960), és egy mesekötetét is (A szegény ember és az ördög, 1957 – a műfajmegnevezés becsapós, hiszen szinte minden novelláskötete tartalmaz meséket, feldolgozott népmeséket.). Bár az Írószövetség tagja volt, munkái nagy része visszhangtalan maradt.

Rideg Sándor: Kristóf rózsafái, Budapest, K. O. – Produkció Bt., 2003 – Törzsgyűjtemény  

A korban kötelező „termelési regényeket” letudva (Tűzpróba, Sámson) a mesének titulált szövegeiben hozza vissza azt a stílust és segítségével azt az ábrázolt világot, melyet a Bakterházban bemutatott. Említett két önéletrajzi ihletésű regénye közül a Tűzpróba – melyben bemutatja, miként éltek a kommunizmus előtt a sanyarú sorsú cselédek, munkások – több nyelven is megjelent: oroszul, bolgárul és szlovákulis megjelent.

Rideg Sándor: Tűzpróba, Moszkva, 1958 – Törzsgyűjtemény   

Mesélgetős elbeszéléstechnikája, népies fogalmazásmódja, humoros beszédmódja egyéni hangot adnak szövegeinek.

„Most már akár el se mondjam, hogy mekkora öröm volt ezen a napon a király palotájában. A király azon nyomban fölajánlotta koronáját Kapanyányi Monyónak, a leányával együtt, de Monyó azt mondta, hogy ő csak olyan együgyű foltozó varga fia, nem illik fejére a királyi korona és arra sincs eset a mesében, hogy ilyen szegény varga rokonságba került volna a királlyal. A király bölcs ember volt és nem erőszakolta sem országát, sem leányát Monyóra, úgy gondolta, akad herceg is, aki elveszi leányát. Ebben aztán igaza volt.”

A kapanyányi Monyó, In: A tükrösszívű huszár, Budapest, Atheneum, 1950 – Törzsgyűjtemény    

Rideg Sándor: A tükrösszívű huszár, Budapest, Athenaeum, 1950 – Törzsgyűjtemény    

Tájszólás(ok)ban előadott történetei nemcsak a falusi nyelvet idézik, hanem ezek stílusában furcsa keveredés mutatható ki a külvárosok munkásnyelvével, sok helyütt az argóval is. E sajátos nyelvezet mögött találkozik a valóság és a mesevilág, a történelem és a folklór.

Rideg Sándort egyéni meseszövése, áradó stílusa érdemessé tennék arra, hogy műveit ne csak „Az indul a bakterház írójától” címkével lássák el, hanem önálló kötetekként újra felfedezzék.

Rideg Sándor: Ifjúkori törtenetek Bakterház előtt, bakterház után: ifjúkori történetek, Budapest, K. O. – Produkció Bt., 2004 – Törzsgyűjtemény  

Szerk.: KE

Nézz meg további tíz magyar és idegen nyelvű könyvborítót lapozható galériánkban :)

Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek címmel hiánypótló kötet jelent meg munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia szerzőségével és szerkesztésében, az Országos Széchényi Könyvtár és a Kossuth Kiadó közös kiadásaként. A képes album 352 oldalon 1054 magyar ex librist mutat be, 14 fő tematikus fejezetben, a képeket magyarázó szövegekkel, tartalmas bevezetővel, képjegyzékkel, névmutatóval. A könyv gazdag ex libris anyagát részben kiállításon is szemlélhetjük. A kiállítással egybekötött könyvbemutató 2016. február 24-én 15 órakor lesz az OSZK 7. emeleti katalógusterében.

Vasné Tóth Kornélia: Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek. Borító. – Törzsgyűjtemény

A könyv bevezetőjében Vasné Tóth Kornélia megállapítja, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban az 1960-as években volt az ex libris fénykora, ekkoriban ugyanis számos ex libris kiállítást rendeztek az akkor még a Nemzeti Múzeum épületében működő könyvtárban. 

A sort 1961-ben Bordás Ferenc (1911–1982) grafikusművész kiállítása nyitotta. Kiemelkedő tematikus tárlat volt a Magyar írók, művészek és tudósok ex librisei 1964-ben, kísérő katalógussal. Ezen híres magyar írók, művészek és tudósok ex librisei voltak kiállítva. E tárlat több szempontból a mostani előzményének tekinthető! 1965-ban került sor Fery Antal (1908–1994) szerencsi fametsző, 1966-ban Diskay Lenke (1924–1980) ex libriseinek kiállítására, utóbbi hagyatékából egyébként a későbbiekben is rendeztek tárlatot, 1999-ben, majd legutóbb 2009-ben. A szovjet ex libris 1917–1967 c. kiállítás a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulójáról emlékezett. 1968-ban került sor Meskó Anna–Póka György grafikusművész házaspár tárlatára. Ezt követte Stettner Béla, a KBK művészeti vezetője OSZK-beli kiállítása 1969-ben. 1970-ben a XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszushoz kapcsolódóan régi magyar ex libriseket állítottak ki.

Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek – Törzsgyűjtemény

Stettner Béla: OSZK Irodalomtudományi Olvasótermének könyve, papír, linómetszet, fekete-fehér, 70x64 mm – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ex libris újabb virágkorának tekinthető az OSZK-ban az utóbbi évtized: 2009-ben Diskay Lenke, 2012-ben Csiby Mihály grafikusművész ex libris kiállítása. Ezt a sort folytatja a mostani, 2016-os, modern magyar ex libriseket tematikusan bemutató tárlat, az Ex libris és képkultúra c. könyvhöz kapcsolódóan. E kiállítást a képes album teszi teljesebbé, mely a modern magyar ex librisek eddigi legteljesebb körű összegző bemutatását nyújtja.

Válogatás ex libris kiállítások katalógusaiból

A szerző, Vasné dr. Tóth Kornélia 2008 óta dolgozik az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárában, azóta egyre jobban elmélyült a több tízezres 20–21. századi ex libris anyag feldolgozásában és kutatásában, a publikálásban. Több ex libris kiállítás kurátora az Országos Széchényi Könyvtárban (2009. Diskay Lenke, 2012. Csiby Mihály tárlata). A témából doktorált 2014-ben az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén. Szerkesztője és rendszeres szakírója a Kisgrafika folyóiratnak, ez ideig megközelítőleg száz cikke, tanulmánya jelent meg az ex librisekről, pl. a Magyar Könyvszemlében, a Magyar Grafikában, a 3K-ban, az OSZK tanulmányköteteiben stb. Számos előadást tartott, kiállítást nyitott és szervezett a témában. A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület elnökségi tagja, nemzetközi ex libris kongresszusok rendszeres résztvevője.

2015-ben megjelent a nemzetközileg is nagy érdeklődésre számot tartó A moszkvai Rudomino-könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban c. monográfiája (OSZK–Gondolat Kiadó). Tóth Kornélia hivatásának érzi az ex librisek mint művelődéstörténeti dokumentumok széles körű ismertté tételét – ezért is született meg ez az újabb, tág olvasóközönségnek szóló Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek c. kötet, és a kapcsolódó kiállítás.

Gratulálunk a szerzőnek!

142 évvel ezelőtt jelent meg az Erdélyi Múzeum Egyesület enciklopédikus jellegű tudományos folyóirata, az Erdélyi Múzeum első száma. A folyóirat 1874 és 1917, valamint 1930 és 1947 között jelent meg. Újabban 1991-től napjainkig ismét megjelenik. Legelső szerkesztője Finály Henrik (1825–1898) történész, filológus volt, aki 1882-ig látta el ezt a feladatát. A folyóirat nemcsak kiadójának legrégibb kiadványa, de a legidősebb erdélyi magyar tudományos orgánum is.

Erdélyi Múzeum, (Kolozsvár), 1. évf. (1874), 1. sz. – Törzsgyűjtemény 

A kezdetben enciklopédikus jellegű, elsősorban irodalomtörténeti, történettudományi és nyelvészeti cikkeket közlő folyóirat az 1930-as évektől egyre inkább a társadalomtudományok felé tolódott el, akkori szerkesztőinek figyelmét követve. Ekkortól közölt néprajzi cikkeket is nagyobb számmal. A néprajz szempontjából fontosak az Erdélyi Múzeumban megjelent helytörténeti, művészettörténeti, építészettörténeti tanulmányok is.

„A kolozsvári tudomány-egyetem felállítása nagyon tetemesen szaporította a tudományos erőket; még mindig oly erőkkel, amelyeknek nem kevésbé óhajtása mint kötelessége a világ előtt is megmutatni, hogy a tudomány érdekében működnek és sikeresen működnek. Ez óhajtás az egyetemi tanárok körében abban a több ízben és több oldalról felmerült indítványban lelte kifejezését: hogy alapítani kellene egy közlönyt, amely komoly, tudományos irányban szerkesztve, kiválóan az egyetemi tanároknak nyitna tért tudományos működésükről értesíteni és e működés sikeréről meggyőzni a közönséget.”

Finály Henrik: A szerkesztőség bémutatja magát az olvasó közönségnek. In. Erdélyi Múzeum, (Kolozsvár), 1. évf. (1874), 1. sz., 4. o. – Törzsgyűjtemény 

Az „Erdélyi Múzeum-Egyesület” az év őszén éri meg alapításának félszázados évfordulóját, Kolozsvárt, Stief J. és Tsa, 1909. Kisnyomtatvány – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Kolozsvárott 1859-ben alakult Erdélyi Múzeum-Egyesület a legrégibb erdélyi magyar tudományos egyesület. Alapítója Mikó Imre volt, titkára pedig Finály Henrik. Tudományos szakosztályai (bölcsészeti, nyelvi, történettudományi, természettudományi, orvostudományi, jog- és államtudományi) az erdélyi tudományos és irodalmi élet fellendítésén dolgoztak. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadásokat, vándorgyűléseket és kiállításokat rendezett.

Barabás Miklós: Gróf Mikó Imre, 1884. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az Erdélyi Múzeum digitalizált változata az Elektronikus Periodika Archívum állományában: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak közlönye, 1874. 4. sz. – Elektronikus Periodika Archívum 

M. J. (szerk.)