Az idén 214 éves Széchényi Könyvtár alapítási évfordulóján rangos plenáris előadók, s tudományos munkájukban kiemelkedő kollégáink előadását hallgathatják meg a Tudományos Ülésszakra látogatók november 24-én és 25-én. A konferencia öt szekciójának programja nyilvános és ingyenes.
A nemzeti könyvtárban dolgozó közel 70 kutató (akadémikus, MTA-doktor, PhD-doktor és doktorandusz, fiatal kutató) közül huszonegy előadó filológiai kérdéseket megoldó, áttekintő vagy vitaindító gondolatait hallgathatják meg az érdeklődők a Fordítás, tolmácsolás, értelmezés fogalomhármasának tematikáiban.
A program mellett a kiállítások is ingyenesen láthatók, a könyvtár díjmentes napi jeggyel is látogatható, továbbá a beiratkozni szándékozók féláron válthatnak éves olvasójegyet.
A nemzeti könyvtárban dolgozó közel 70 kutató (akadémikus, MTA-doktor, PhD-doktor és doktorandusz, fiatal kutató) közül huszonegy előadó filológiai kérdéseket megoldó, áttekintő vagy vitaindító gondolatait hallgathatják meg az érdeklődők a Fordítás, tolmácsolás, értelmezés fogalomhármasának tematikáiban.
A program mellett a kiállítások is ingyenesen láthatók, a könyvtár díjmentes napi jeggyel is látogatható, továbbá a beiratkozni szándékozók féláron válthatnak éves olvasójegyet.
Sárközy Réka előadása november 25-én 12 óra 30 perckor kezdődik, a címe: Megkísérelt engesztelés.
Az előadás rezüméje:
Egy rég elfeledett 1989-es dokumentumfilm előadásom témája, ez Schiffer Pál: Engesztelő c. alkotása. 1956 decemberében, a salgótarjáni sortüzet követő napokban eltűnt két nemzetőr, Hadady Rudolf és Hargitay Lajos. Pár nappal később két felismerhetetlenné torzított holttestet fogtak ki az Ipolyból.
Évtizedek teltek el, és remény sem volt rá, hogy kiderüljön, mi történt 1956 telén. 1989 kora tavaszán az egyik nemzetőr özvegye nyomozásba kezd, hogy megtudja az igazságot, és megtalálja férje holttestét, hogy eltemethesse végre. Emlékezők sora tesz tanúságot a filmben, minden történet közelebb visz az események megértéséhez. Elkövetők állnak szemben áldozatokkal, ez a fő oka annak, hogy az „igazság” kiderítése lehetetlen, mert az emlékezés konstrukciói mindenkinél mások, saját, a történetben játszott szerepüknek megfelelően.
Minél többet tudunk meg a történtekről, annál bizonytalanabbá válik minden, és válik egyre biztosabbá az özvegy abban, hogy sosem fogja megtalálni a sírt. Engesztelési kísérlet minden interpretáció, de sem bizonyosságot, sem megnyugvást nem hoznak. Az exhumálás mégis megtörténik, egy olyan sírhelyen, amely sok emlékező tanúságának megfelel – mégis kudarccal végződik a feltárás, minden racionális ok nélkül, de igazolva az özvegy várakozását. Sosem kerülnek elő a meggyilkoltak, sírhelyük titok marad. Mindez párhuzamosan történik a budapesti, sikeres feltárási folyamattal a 301-es parcellában, jelezve azt, megtalálásukra megvolt az esély.
A szereplők is tisztában vannak ezzel, érzik, történelmi pillanatot élnek át – ez is meghatározza azt az emlékezési folyamatot, melyet a film ma is hitelesen közvetít. A történettudomány kritikusan viszonyul az oral historyhoz, nem tekinti forrásnak, ez a film akár bizonyíthatná is ennek az álláspontnak az igazát – a rengeteg tanú emlékezése ellenére nem ismerhető meg a múlt, csak annak néhány lehetséges eleme válik egy történet építőkockájává. Mindent meghatároz az, hogy a jelen perspektívájából miként értelmezzük újra a múltat.
Forrásnak csak egy temető-skicc, és egy boncolási jegyzőkönyv tekinthető, ez kevés a „bizonyosság” megállapításához, sőt, a jegyzőkönyvet nem is láthatjuk fizikai valójában, az orvosnő emlékezetének egyik pillérje az is csupán, fizikai létezésére az elbeszélés módjából következtethetünk. Nem kerülünk közelebb a tények pontos megismeréséhez, de a különböző emlékezeti konstrukciókból ennek ellenére kirajzolódik az a világ, ahol mindez megtörténhetett, szereplőinek motivációi, az események rendjét előidéző harag, gyűlölet, félelem, igazodási kényszer, és a lelkiismereti dilemmák, amelyekből mégis pontosan megértjük azt, hogy miért és hogyan történt az, amelynek pontos kronológiája örökre titok marad. A film pedig megőrzi gesztusaikat, leleplezi hazugságaikat, elszólásaikat, a zavart, amelyet a történet felidézése okoz, további dimenziót adva ezzel a történeteknek.
Évtizedek teltek el, és remény sem volt rá, hogy kiderüljön, mi történt 1956 telén. 1989 kora tavaszán az egyik nemzetőr özvegye nyomozásba kezd, hogy megtudja az igazságot, és megtalálja férje holttestét, hogy eltemethesse végre. Emlékezők sora tesz tanúságot a filmben, minden történet közelebb visz az események megértéséhez. Elkövetők állnak szemben áldozatokkal, ez a fő oka annak, hogy az „igazság” kiderítése lehetetlen, mert az emlékezés konstrukciói mindenkinél mások, saját, a történetben játszott szerepüknek megfelelően.
Minél többet tudunk meg a történtekről, annál bizonytalanabbá válik minden, és válik egyre biztosabbá az özvegy abban, hogy sosem fogja megtalálni a sírt. Engesztelési kísérlet minden interpretáció, de sem bizonyosságot, sem megnyugvást nem hoznak. Az exhumálás mégis megtörténik, egy olyan sírhelyen, amely sok emlékező tanúságának megfelel – mégis kudarccal végződik a feltárás, minden racionális ok nélkül, de igazolva az özvegy várakozását. Sosem kerülnek elő a meggyilkoltak, sírhelyük titok marad. Mindez párhuzamosan történik a budapesti, sikeres feltárási folyamattal a 301-es parcellában, jelezve azt, megtalálásukra megvolt az esély.
A szereplők is tisztában vannak ezzel, érzik, történelmi pillanatot élnek át – ez is meghatározza azt az emlékezési folyamatot, melyet a film ma is hitelesen közvetít. A történettudomány kritikusan viszonyul az oral historyhoz, nem tekinti forrásnak, ez a film akár bizonyíthatná is ennek az álláspontnak az igazát – a rengeteg tanú emlékezése ellenére nem ismerhető meg a múlt, csak annak néhány lehetséges eleme válik egy történet építőkockájává. Mindent meghatároz az, hogy a jelen perspektívájából miként értelmezzük újra a múltat.
Forrásnak csak egy temető-skicc, és egy boncolási jegyzőkönyv tekinthető, ez kevés a „bizonyosság” megállapításához, sőt, a jegyzőkönyvet nem is láthatjuk fizikai valójában, az orvosnő emlékezetének egyik pillérje az is csupán, fizikai létezésére az elbeszélés módjából következtethetünk. Nem kerülünk közelebb a tények pontos megismeréséhez, de a különböző emlékezeti konstrukciókból ennek ellenére kirajzolódik az a világ, ahol mindez megtörténhetett, szereplőinek motivációi, az események rendjét előidéző harag, gyűlölet, félelem, igazodási kényszer, és a lelkiismereti dilemmák, amelyekből mégis pontosan megértjük azt, hogy miért és hogyan történt az, amelynek pontos kronológiája örökre titok marad. A film pedig megőrzi gesztusaikat, leleplezi hazugságaikat, elszólásaikat, a zavart, amelyet a történet felidézése okoz, további dimenziót adva ezzel a történeteknek.
Hargitay Lajos kislányával 1954-ben.
Sárközy Réka filmtörténész. Az OSZK 1956-os Intézet munkatársa, kutatási területe a történelmi dokumentumfilm. Producerként vett részt 16 dokumentumfilm elkészítésében. Az 1956-os Intézet fotódokumentációs adatbázisának egyik létrehozója. A Színház és Filmművészeti Egyetemen doktorált 2011-ben, „Elbeszélt múltjaink” címmel jelent meg monográfiája a magyar történelmi dokumentumfilm történetéről. Tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetében és a Színház és Filmművészeti Egyetemen.Az előadásokról szóló sorozatunk összes bejegyzése itt érhető el.
A Tristan-témának természetesen számos földolgozása, újraírása és fordítása létezik. Thomas Mann 
Eisemann György
Komlós Juci mint Roxane, Benkő Gyula mint Christian és Szabó Sándor mint Cyrano Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című drámájában. Bemutató: A Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. dec. 18. Ismeretlen fényképész felv. OSZK Színháztörténeti Tár, jelzet: SZT KA 5411/2
Sebastian Henricpetri baseli nyomdász nyomdászjelvénye – App. H. 1869
Bíró Csilla
Vigilia 1972 címlap – 
Tabajdi Gábor – Fotó: Béres Attila 
Millenniumi Kiállítási Értesítő, 1896. január 1. (II. mutatványszám) – 
Ezredéves Kiállítás: a Mezőgazdasági Csoport Főépületei In: Az ezeréves Magyarország múltjából és jelenéből. Összeáll. Gelléri Mór. Budapest, Posner Ny., 1896 – 
Az Ezredéves álmok című kiállítás megnyitója a FSZEK Dagály utcai Könyvtárában, 2016. szeptember 2. Fotó: Vári Ildikó 
Karl Pfeffer-Widenbruch és Carl Lutz
Ungváry Krisztián
Farkas Ferenc: Három dal Shakespeare Ahogy tetszik c. vígjátékából. Szerzői kiadás, 1940. – Zeneműtár, Farkas-hagyaték
Babits Dante hat soráról című esszéjének kézirattöredéke
Rózsafalvi Zsuzsanna egyetemi tanulmányait és diplomáit követően (magyar szak 1999, ELTE BTK; könyvtár szakos bölcsész régi könyves specializációval 2001, ELTE és SZTE; esztétika szak 2003) elvégzését követően 2009-ben szerzett doktori fokozatot az ELTE-n. 
