Százharminchárom éve, 1881. március 25-én született Bartók Béla, zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a 20. századi magyar és egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb klasszikusa. Születése napja Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára esett, amely – Kodály szép szavaival – „egész életét e naphoz fűződő képekben varázsolja elénk. Rügyfakadás, gyümölcsoltás, magvetés, megújulás, újjászületés”. Szavak, melyek akár az életpálya, akár az életmű vonatkozásában megannyi asszociációra késztethetik valamennyiünket. Mi e jeles napon a könyvtár Zeneműtárában található Bartók-kéziratok közül a Zongoraszonáta és a Magyarországi népzenei kutatások című előadás: a megújulás és magvetés egy-egy dokumentumával ismertetjük meg olvasóinkat.

 Bartók Béla 1926-ban. Fénykép – Zeneműtár. Jelzet: Bartók Béla 1/8

Bartók szólózongora-zenéjének zöme, ahogyan Somfai László rámutatott, általában akkor készült, ha a zeneszerző éppen stílusának megújításán dolgozott. Így volt ez 1926 nyarán is, amikor első zongoraversenyének írásához készülődve több rövidebb-hosszabb darabot komponált párhuzamosan. „Eddig valami 5 zongoradarabba fogtam bele, 2 már készen is van, a többi – na majd meglátjuk. Amit itt küldök az az a bizonyos valami amibe jun. 1.én fogtam. Mindjárt akkor ezt a vázlatot írtam le ...vajjon valamennyire kiigazodsz rajta? Most ez van munkában talán holnapra már be is fejezem” – írta feleségének, Pásztori Dittának június 17-én kelt levelében. A nyár folyamán összesen mintegy húsz zongoratételt írt le, de időbe telt, míg eldöntötte, milyen sorozatba rendezi azokat. Elsőként egy hagyományosabb forma, a Szonáta született meg. Többször is lejegyezte, mire kialakult ma ismert tételsorrendje: I. Allegro moderato, II. Sostenuto e pesante, III. Allegro molto. A kompozíció nálunk őrzött példánya a másodszori „autográf végig-írás”, s mint ilyen az alkotófolyamatnak egy különleges pillanatát ragadja meg. A kéziratban a darab rondóformájú harmadik tétele ugyanis még tartalmazza azt a dudazene-epizódot, amelyet a zeneszerző utóbb kiemelt belőle. Némileg átigazítva Musettes címmel a Szabadban ciklus része lett, melynek lazább szvitformában rendezett darabjai ugyancsak 1926 nyarán készültek el.

Bartók Béla: Zongoraszonáta (1926), Musette – a harmadik tétel részlete a szerzői kéziratból. Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 998

Bartók a Zongoraszonátát – A magyar népdal című tanulmányának kéziratával és egy Amerikában készült arcképével egyetemben – 1928 májusában ajándékként adta át a Zenei Osztálynak. A gyűjteményt vezető Isoz Kálmán – akinek egyik fő célkitűzése volt, hogy „hazai szerzőink eredeti, saját kezűleg írt műveinek minél tekintélyesebb sorozatát” a könyvtárban összegyűjtse – érthető örömmel fogadta a kéziratokat, s „jelentős nagy becsüket” az intézmény igazgatósága felé több alkalommal is jelezte.

Mintegy fél évvel később került be a gyűjteményünkbe Bartók újabb kézirata, a Magyarországi népzenei kutatások című előadásának magyar nyelvű szövegváltozata, amely a Népszövetség Szellemi Együttműködési Bizottsága (az UNESCO elődje) által kezdeményezett Nemzetközi Népművészeti Kongresszusra készült. Bartók az 1928 őszén Prágában megrendezett tanácskozás IV. (népzenei) szakosztályában olvasta fel értekezését. Rövid áttekintést adott a magyarországi népzenegyűjtés gyakorlati módszereiről, a dallamok fonográf általi rögzítéséről, lejegyzéséről valamint a magyar, szlovák és román anyag tudományos feldolgozásának, rendezésének-rendszerbe foglalásának pillanatnyi eredményeiről. Összefoglalójában külön hangsúlyozta, hogy munkatársaival a háború előtti Magyarországon – mely „zenefolklore szempontjából egyike volt a legérdekesebb és legváltozatosabb területeknek” – a gyűjtőmunkát mindenekelőtt azért terjesztették ki a nemzetiségek lakta országrészekre is, hogy ezáltal a népzenekutatás egyik legfőbb célja az „összehasonlító zenefolklore-tanulmányok elvégzése” lehetővé váljon.

Magyarországi népzenei kutatások (1928). Kézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. th. 4

Fontos megneveznünk a kézirat átadóját, Lajtha László zeneszerzőt is, aki Bartók közbenjárására szintén részt vett ezen a kongresszuson. A magyarországi népies játékokról és táncokról tartott nagy figyelmet keltő előadásának kutatástörténeti szempontból fontos érdeme, hogy elsőként fogalmazza meg a filmfelvevő (kinematográf) használatának szükségességét. 1929. január 30-án, a Néprajzi Társaság megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott rendkívüli közgyűlésen, a hazai érdeklődők is meghallgathatták Bartók értekezését. Dr. Madarassy László, a Társaság főtitkára így fogalmazott: „Szűkkörű belső házi ünnepségnek szántuk ezt az évfordulót, hogy mégis nagyobb esemény lett belőle, azt Bartók Béla választmányi tagtársunknak köszönhetjük, aki ez alkalommal átengedte azt a beszámolóját, amit a prágai nemzetközi népművészeti kongresszuson tartott. ... Bartók Béla minden zenei megnyilatkozása ma már ünnepnapja a magyar zenei életnek, ezért érthető, hogy előadásának hírére a főváros közönsége a M. T. Akadémia kistermét zsúfolásig megtöltötte. Bartók Béla személyét, sajnos, nélkülöznünk kellett, mert külföldi hangversenykörútjáról nem érkezett meg idejében […]”, így a korábban beküldött kéziratot – Hóman Bálint elnöki megnyitóbeszéde után – Lajtha László olvasta fel.

A Magyarországi népzenei kutatások című előadás egyik hangzó illusztrációja: a „Kemény kősziklának könnyebb meghasadni” kezdetű magyar népdal szerzői kézirata. – Részlet A magyar népdal (1924) dallampéldáiból. Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. th. 5

A hozzá tartozó magyar dallamokat Medgyasszay Vilma énekelte, a román és szlovák dallampéldák pedig „eredeti hengerekről fonográf útján kerültek bemutatásra. Az előadást a közgyűlés közönsége szűnni nem akaró zajos tetszésnyilvánítással fogadta.”

Kelemen Éva
Zeneműtár

1894. március 23-án, pénteken, Fejérpataky László, a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárának igazgató-őre hivatali szobájában kézhez vette Csáky Albin közoktatásügyi miniszter szűk szavú utasítását:

Fejérpataky vette a kalapját és „e magas rendeletnek megfelelve” már a kézhezvétel napján útra kelt. Úti beszámolójából tudjuk, hogy március 24-én éjfélkor meg is érkezett Torinóba.

Tekintsük át röviden ennek a sürgős ügynek az előzményeit:

1892-ben Kossuth pénzügyi gondjainak rendezésére a Függetlenségi és 48-as párt tagjaiból egy szűk körű bizottság alakult, Eötvös Károly országgyűlési képviselő elnökletével. A bizottság arra az elhatározásra jutott, hogy szűk körben, elsősorban az országgyűlés tagjait megkeresve, gyűjtést szerveznek és a befolyt összegből megveszik Kossuth könyvtárát. A könyvtár megvásárlása ürügy volt, egy kézenfekvő megoldás arra, hogy a nagy államférfi anyagi gondjait a lehető legnagyobb diszkrécióval rendezzék. Ugyanakkor zseniális felismerés is, hogy a gyűjteményt egyben kell megőrizni az utókor számára. Eötvös Károly egy 1892. augusztus 10-én kelt tervezetben javasolta, hogy: „nagy hazánkfia kéziratait, s tudományos értékű gyűjteményeit, ezek között könyvtárát a nemzet részére biztosítsuk.”

1893 végére, a nyilvánosság kizárásával, szűk körben összegyűlt a könyvtár megvételéhez szükséges pénzösszeg. Az adakozók névsorát az 1894. február 12-én kelt Eladási okiratban olvashatjuk az intézmények, pártok illetve települések aláíróíveinek bontásában:

Hatóságok és Testületek:
Budapest fö és székesváros. Magyar Tudományos Akadémia ivén: Entz Géza, Fröhlich Róbert, Hausmann Alajos, Horváth Géza, Ilosvay Lajos, Joannovics György, Krenner József, Réthy Mór, Szabó József, Szily Kálmán, Than Károly, Thanhoffer Lajos, Wartha Vincze akadémiai tagok.

Pénzintézetek:
Magyar Jelzálog és Hitelbank. Magyar Leszámitoló és Pénzváltóbank. Pesti Hazai Első Takarékpénztár. Pesti magyar Kereskedelmibank. Első Magyar Biztositó Társaság. Egyesült Fövárosi Takarékpénztár. Budapesti Bankegyesület. Központi Takarékpénztár. Budapesti III. ker. Takarékpénztár.

Országgyülési Pártok
a.) Országos Szabadelvü párt ivén: Báró Bánffy Dezső, Chorin Ferencz, Darányi Ignácz, Dókus Ernő, Földváry Elemér, Harkányi Frigyes, Hegedüs Sándor, Báró Huszár Károly, Kammerer Ernő, Dr Király Ferencz, Klobusiczky János, Láng Lajos, Markovics Kálmán, Miklós Ödön, Dr Münnich Aurel, Pap Géza, Perczel Dezső, Báró Podmaniczky Frigyes, Pulszky Ágost, Báró Radvánszky György, Rakovszky Géza, Rozenberg Gyula, Sváb Károly, Szájbély Gyula, Széll Kálmán, Szerb György, Gróf Teleki Sándor, Vargics Imre képviselök.
b.) Országos Nemzeti párt ivén: Gróf Apponyi Albert, Beöthy Ákos, Ernuszt Kelemen, Hodossy Imre, Horánszky Nándor, Horváth Lajos képviselök.
c.) Országos Függetlenségi és 48-as párt ivén: Justh Gyula, Szluha István képviselök.
d.) OrszágosFüggetlenségi párt ivén: Eötvös Károly, Fornszek Sándor, Hentaller Lajos, Herman Ottó, Gróf Károlyi Gábor, Luby Géza, Nagy Gyula, Pogrányi József, Sturman György képviselök.

Egyesek:
a.) Budapesten: Gróf Desewffy Aurelné, Herman Ottóné, Gróf Károlyi-Zichy Karolina, özvegy Patayné-Szathmáry K. Anna, özvegy Szathmáry-Király Pálné, Szücs Lujza, özvegy Szücs Sámuelné, Egy föuri nö, Egy föuri nö. Belvárosi Takarékpénztár ivén: Adler Lajos, Barta Miksa, Dalnoky Béla, Deutsch Samu, Ernyei Gyula, Freisleder Nádor, Fürst Jakab, Garai Károly, Girardi József, Grünbaum Miksa, Huzella Elek, Jankovich Aurel, Jeszenszky Danó, Schulz Vilmos, Székely Ferencz, Werkner Zsigmond. – Egyéb iveken: Arany László, Arányi Zsigmond, Beretvás Endre, Brázay Kálmán, Bródy Zsigmond, Gróf Desewffy Aurel, Dr Fromm Pál, Goldstein Szidor, Hauer Béla, Gróf Károlyi István, Gróf Károlyi Sándor, Gróf Károlyi Tibor, Kornfeld Zsigmond, Gróf Kreith Béla, Lukács Antal, Mendl István, Pallavicini Ede örgróf, Petanovich József, Szitányi Izidor, Vadnay Károly, Gróf Zselinszky Róbert.
b.) Vidéken – Miskolczon: Bársony János, Bartányi Gyula, özvegy Bató Istvánné, Bizony Ákos, Blumenstok József, Dr Csáthy, Debreczenyi Dániel, Debreczenyi Imre, Diószeghy György, Éder Elek, Evva Ernö, Fischer Lajos, Dr Frank, Dr Frankfurter Sándor, Gencsy Samu, Dr Glós Károly, Grőber József, Hajós Kálmán, Horváth László, Imre József, Jesze István, Dr Juhász Pál, Koós Soma, Kovács Lajos, Kubácska István, özvegy Kun Jánosné, Kun Bertalan, Kun Kálmán, Dr Kun Tamás, Dr Küpcz Jakab, Lévay József, Lichtenstein József, Lukács Béla, Dr Markó László, Melczer Béla, Melczer Gyula, Mikuleczky István, Molnár Bertalan, Dr Neumann Bertalan, Nozdroviczky Jenö, Nozdroviczky Károly, Nozdroviczky László, Nozdroviczky Pál, Nozdroviczky Sándor, Pallaghy Béla, Petrő József, Dr Popper József, Popper Károly, Radványi István, Rökk Pál, Sassy István, Dr Sassy János, Soltész Albert, Soltász N. Kálmán, Dr Szabó Gyula, Szaffka Pál, Szánthó Albert, Szeremley Lajos, Szikora János, Szinay István, Szobránczy Samu, Tóth Pál tanár, Vörösmarthy György. – Andornakon: Mocsáry Lajos, Mocsáry Miklós. – Giczen: gelsei Biró Vincze.

Az Eladási okiratot a bizottság tagjai 1894. március 15-én szentesítették. Ugyanaznap Alapító okiratban rögzítették szándékukat a megvásárolt könyvtárral kapcsolatban.

Alapítólevél
melynek erejével mi mint bizottsággá alakult budapesti lakosok, név szerint Eötvös Károly egyuttal bizottsági elnök, Herman Ottó, gróf Károlyi Gábor, Hentaller Lajos, Horváth Ádám és Sturman György országgyűlési képviselők ’s Eötvös Bálint egyuttal bizottsági jegyző kijelentjük ’s mind azoknak kiket illet, tudtul adjuk, hogy Kossuth Lajos országunknak egykoron nagy törvényhozója és kormányzója, hazánknak mindenkoron dicső nagy fia ’s minden magyar által örök tisztelettel körülvett honfitársunk egy Eladási Okirat által, mely Torinoban 1894-ik évi Február hó 12-ik napján kelt, melyet ő, valamint fiai: Kossuth Ferencz és ifjabb Kossuth Lajos aláirtak ’s mely ez Alapitó levelünkhöz hitelesen füzve és pecsételve, e levelünknek kiegészitő részét képezi, torinoi könyvtárát nekünk teljes tulajdoni joggal eladta; – mihez képest amaz emlitett Eladási Okirat rendelkezéseit hiven megtartva kijelentjük:
elöször: hogy mi amaz Eladási Okiratot ’s az abban megírt könyvtárt átvettük és átvesszük de nem a magunk nevében és személyeben, hanem csupán úgy, mint amaz Eladási Okiratban névszerint beiktatott ’s felsorolt adományozók és alapitók megbizott képviselői, ennél fogva ez Alapitólevelet is e jogi minőségben állitjuk ki ’s az ebben meghatározott alapitványt is e jogi minöségben tesszük; –
másodszor: hogy mi amaz Eladási Okiratban megirt könyvtárt a nekünk átadandó könyvjegyzék szerint a Magyar Nemzeti Muzeumnak letétként és örök alapitvány gyanánt teljes tulajdoni joggal felajánljuk, átengedjük, átadjuk és megalapitjuk azzal a kikötéssel, hogy e könyvtár se darabonként se tudományszakonként szét ne osztassék, hanem együtt és egymás mellett egy vagy több szekrényben e fölirat alatt „Kossuth Lajos könyvtára” a Magyar Nemzeti Muzeum nyilt helyiségében elhelyezve egy helyütt öriztessék és kezeltessék; –
harmadszor: hogy a könyvtárt a Magyar Nemzeti Muzeum Kossuth Lajos örizete alatt hagyja mindaddig, míg ő él vagy míg ő annak átadását el nem rendeli; – halála után vagy időközbeni rendelkezése szerint azonban a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatósága köteles a könyvtárt Kossuth Lajosnak vagy örököseinek minden megterheltetése nélkül azonnal átvenni és elszállítani.
negyedszer: a mennyiben a könyvtár átruházása után akár élők közti, akár halál esetén való államjövedéki illeték czimén akár az olasz, akár a magyar állami kincstárnak valamely összeget kellene fizetni: ez összeg egyelöe a Magyar Nemzeti Muzeum által lesz fizetendő, a muzeumi igazgatóság azonban erről minket előzöleg kellő időben értesiteni fog, hogy ennek fedezéséről gondoskodhassunk.
ötödször: ez Alapitólevélevelet a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatóságának azzal adjuk át, hogy ez akként kezeltessék, miként ezt ’s a hozzá hitelesen kapcsolt Eladási Okiratot, különösen pedig Kossuth Lajosnak, Kossuth Ferencznek ’s ifjabb Kossuth Lajosnak névaláirásait mindenki ’s föleg az adományozó alapitók szabadon megtekinthessék.
Kelt ’s mindnyajunk által aláiratott Budapesten 1894-ik évi Mart. hó 15-ik napján tartott bizottsági ülésünkben.

A bizottság tagjai valóban az utolsó pillanatban cselekedtek, Kossuth öt nappal később, 1894. március 20-án elhunyt.

Fejérpataky László útibeszámolójában ezt írta: „márcz. 24-én éjjel, Turinba történt megérkezésemkor már értesültem arról, hogy a könyvtár átadása a temetési dispositiok, a gyászoló családnak nagymérvű elfoglaltatása és a gyászban uralkodó zürzavar miatt jelenleg csak általánosságban történhetnék meg.” Az örökösök, Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tivadar kérésére a könyvtár tételes átvételét el kellett halasztani.

Elbe István

Íróként, költőként, képzőművészként, lapszerkesztőként, tipográfusként és irodalomszervezőként egyaránt egyedülálló jelentőségű személyiség a magyar irodalomban. Munkássága szorosan összefonódott a magyar avantgárd mozgalom történetével. A magyar avantgárd valamennyi jelentősebb folyóiratát ő indította és szerkesztette, és a mozgalom szinte összes jelentős alkotójára hatott: műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat is. Nevéhez fűződik az aktivizmus programjának meghirdetése, amely az avantgárd magyar változata volt.

Tihanyi Lajos: Kassák Lajos, 1918 (festmény) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Munkanélküli gyári munkásként 1909-ben gyalog bebarangolta Európát. Egészen Párizsig eljutott, s az ott tapasztalt pezsgő kulturális élet, a modern művészeti világ forrongása magával ragadta. Már korábban is írogatott, hol Petőfi, hol a nyugatosok modorában, de hazatérve már tudatosan írónak készült. Tudását autodidaktaként gyarapította, s szellemi fölemelkedését kemény jellemének és hatalmas munkabírásának is köszönhette. Vándoréveire is visszaemlékezve közölte 1929-ben, majd 1935-ben a Nyugatban azt az írását, amelynek végleges címe Csavargók, alkotók lett.

„Jó néhány évvel ezelőtt olvastam a lapokban, hogy Stuttgartban megtartották a csavargók világkongresszusát. A híradások szerint éppen olyan rendszer alapján dolgozott ez a furcsa gyülekezet, mint a diplomaták vagy tudósok kongresszusai. Egy évek óta fennálló egyesület elnökkel, tisztikarral és propagandaújsággal készítette elő a tanácskozást, melynek előadói voltak, s programjával az egész világ csavargóinak helyzetmegjavítását célozta. Hová jutott a világ?!
A csavargók törvényesíteni akarják törvényenkívüliségüket. Azok az individuumok, akik a saját életük leélését csakis a társadalom keretein kívül tudják elképzelni, segítséget kérnek, sőt követelnek a társadalomtól különvalóságuk kellő kihangsúlyozásához, dologtalanságuk táplálásához, életnívójuk általános megjavításához. Mi ez? A csavargók öntudatosodása? Ezek az önkéntes száműzetésben élők felismerték szörnyű »osztályhelyzetüket«, s mint társadalmi lények követelik társadalmi jogaikat? Ha így lenne, ez is eléggé furcsának tűnhetne a dolgozó, a társadalom szociális törvényeit magukra kötelezőnek tartó vagy éppen ezeknek a törvényeknek kiszélesítését és precízebbé tételét követelő emberek előtt. De nem is így van.”

Csavargók, alkotók – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1915-ben A Tett címmel megindította a magyar avantgárd első folyóiratát. Innentől számítjuk a magyar avantgárd mozgalmainak kezdetét. A lapot a 16. szám után „a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt” betiltották. Kassák alig másfél hónap múlva újabb avantgárd folyóiratot indított MA címmel, melynek működését a Tanácsköztársaság idején mint „a burzsoá dekadencia termékét” szintén betiltották. A lap története Kassák bécsi emigrációja idején tovább folytatódik, amikor a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált, teret nyitva a képzőművészetnek is. A húszas években Kassák számos képverset és kollázst, és saját elnevezésével élve, ún. képarhitektúrákat alkotott.

Kassák Lajos: Képarchitektúra V. 1922–1923 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A MA által meghirdetett aktivizmus nem jelentett művészeti programot: sem esztétikai, sem módszertani, sem tematikai tekintetben nem tartalmazott semmiféle megkötöttséget. Elsősorban a művész elkötelezettségét jelentette a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassáknak és követőinek társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig élesen pacifista volt. Kassák maga ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve. Mivel az aktivizmus címkéje és társadalmi ideológiája állandó maradt, esztétikai tartalma viszont folyvást változott, a MA az avantgárd folyóiratok között szinte egyedülállóan tíz évfolyamon át fenn tudott maradni.
Kassák az Egy ember élete című monumentális önéletrajzát 1924-ben kezdte közölni a Nyugat. A ló meghal, a madarak kirepülnek című legismertebb poémája, lírai eposza (1922) pedig újfajta versnyelvet valósított meg, mely a véletlenszerűséget (dadaizmus) a merész asszociációkkal (szürrealizmus) vegyíti.

„Bécsben 3 napig az utcán aludtunk
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni
kezd a tetvektől
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök-
zsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött
velünk az ürben arany mértföldlábakon
higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha
a vörös nem vörösebb mint a fehér
s ha mégis mi azért mentünk”

Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Kassák 1926-ban hazatérve az emigrációból Illyés Gyulával és Déry Tiborral közösen megindította a Dokumentum című folyóiratot, amely azonban a közönség érdeklődése hiányában hamar megszűnt. Még az emigrációban jelent meg Az új művészet él című aktivista-konstruktivista írása, melyet egy évvel később a kolozsvári Korunk külön kötetben is kiadott. 1928-tól 1938-ig pedig Munka címmel szerkesztett lapot, amely a munkásművelődés ügyét tűzte zászlajára.

Kassák Lajos dedikált portréja (Pécsi József felvétele) Budapest, 1928 – Színháztörténeti Tár: KC XVI 33

Kassák kései, klasszicizálódott lírája is nagy erejű. Munkássága utolsó évtizedeiben ismét konstruktív képépítési elveket alkalmazott festészetében. Életműve reneszánszát élte az 1960-as években, az avantgárd iránti érdeklődés általános felélénkülésének idején. Egymást követték külföldi kiállításai. Halála után örökségét elsősorban emigráns körök, főként a párizsi Magyar Műhely vitte tovább.

„De ekkor jött – K a s s á k L a j o s
(a peremekre szorult európa-ritmus)
és
átszáguldta a késést!
Az ő lábnyomaiból ihattuk
az európa mámort!
S az avant-garde-dal rohanó idők
hősei így lehettünk:
Kemény, Vasarely, Schöffer
és annyian még
az élvonalba robbanó utódok! ...
Én így látom:
ez volt Kassák Lajos!
Magyarok! Hej!
Jelen-vonalon túl és innen
– ne feledjétek soha el!”

Tamkó Sirató Károly: Kassák Lajos. Részlet. In. Tamkó Sirató Károly összegyűjtött versei, [Budapest], Alfa, 1993– Törzsgyűjtemény 

M. J.

Március 21-én visszakerül a Kalocsai Főszékesegyház Könyvtárába az a 15. századi Velencében nyomtatott különleges ősnyomtatvány, amiről sokáig az gondoltuk, hogy az OSZK tulajdona. 

• Mi köze van egy 15. századi francia domonkos szerzetesnek Grősz József (1887–1961) kalocsai érsek koncepciós peréhez?
• Hogyan kapcsolódik egy Szent Tamás-kommentár az Államvédelmi Hatóság mocskos módszereihez?
• Miért kell eltüntetni 15. századi bejegyzéseket egy régi könyv lapjairól a 20. század elején?
• Miért ajándékoz egy különleges régi könyvet az ÁVH az Országos Széchényi Könyvtárnak?
• Hogyan dolgozik egy könyvnyomozó?

Farkas Gábor Farkas kétrészes írásából tegnap  kiderült, hogy mikor és milyen körülmények között került a nemzeti könyvtárba a kalocsai ősnyomtatvány. Tovább követheted a nyomozás történetét.

FRISSÍTVE!! 2014.03.27.
Megtaláltuk az archívumban a március 21-én Kalocsára visszakerült ősnyomtatványról lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Eddig tévesen azt gondoltuk, hogy elvesztek ezek a maradványok. 

2. rész

A restaurálással tűnhettek el végleg a régi raktári jelzetek is. A régi jelzetelés segíthetett volna az azonosításban, hiszen logikus volt a kiosztása. Ezt olvashatjuk a kalocsai kötetek szennylapjain: [ceruzával] I. kötet: „G3 4.3”; II. kötet „G3 4.4” IV. kötet „G3 4.6” vagyis az OSZK kötetének az elején a következő szám-betű kombinációnak kellett lennie: „G3 4.5”. Ugyanez megfigyelhető egy későbbi vörös ceruzával írt jelzetelésre: I. kötet „V4 3-4” II. kötet „V4 3-5”; IV. kötet „V4 3-7”, vagyis a 3. kötetben (OSZK) a következőnek kellett lennie: „V4 3-6”. A restaurálás során megsemmisült a 18. századi aranyozott gerincfelirat is. A már idézett jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk: „ID CAPR DEFEN D. T. DA Q TOM III. 1483”. Valójában ez szerepelhetett a gerincen a többi kötet analógiájára: „IO CAPR DEFEN D. T. AQ. TOM. III. 1483”. Mivel ez a legvékonyabb kötet a négy közül, így tovább kellett rövidíteni a gerincre írt szöveget. Az első kötet gerincén ma is ez – valamivel hosszabb szöveg – szerepel: „IO CAPREOLI DEFENSIO D. THOMAE AQ. TOM. I. DE AO 1483”.

Capreolus első kötetének 18. században restaurált gerince raktári jelzetekkel

Ugyanakkor megerősíti a kötetek összetartozását az OSZK példányában is található egyedi ornamentikájú tollrajz az a2-es és a t8-as levél rektóján, illetve hasonló geometria díszítések az 1–3. kötet alsó metszésénél. Winkler Pál kalocsai könyvtáros 1910-es kéziratos céduláján a következőt olvashatjuk: „Présölt díszítéssel megrakott fatáblás kötésén a II. és III. kt. mintázata egyezik az I. és IV. köteten másféle.” Valamint megemlítette a példányok díszítését is: „Rubrikált példány az I, II, és III. kt. elején tollrajzzal díszített kék és vörös színre festett nagyobb, azután egyszerűen vörösre festett kezdőbetűkkel.”

Capreolus első kötetének díszítése

Rozsondai Marianne könyvtörténész szakvéleménye szerint is egybetartozott a négy kötet: „Nem lehet puszta véletlen, hogy a Kalocsán őrzött négy kötetes Capreolus műből a pars III hiányzik, viszont megvan az OSZK-ban, ahová az ÁVH-tól került 1952-ben, s e harmadik kötet belső díszítése, iniciáléja láthatóan ugyanabban a scriptoriumban készült, mint a Kalocsán lévő pars II és IV iniciáléja, és ezt a három kötetet ugyanabban a bécsi kolostori könyvkötő műhelyben kötötték be.”

Ugyancsak erre jutottak az 1960-as években az OSZK-s kollégák, mivel az ősnyomtatvány katalóguscéduláján szintén az szerepel, hogy gótikus kötése a bécsi domonkos műhely terméke.

Winkler Pál kalocsai könyvtáros cédulája 1910-ből

Winkler szerint a III. kötet 4. lap rektóján és a kötet végén 15. századi kézírással a következő olvasható: „Iste liber est Conventus Viennensis Ord. fratrum praedicatorum in Austria”, vagyis a bécsi domonkos rendház tulajdonában volt. Ezek a bejegyzések a szépen rajzolt ornamentika alatt lapulhatnak. Sajnos UV-lámpa segítségével sem sikerült megnyugtató módon elolvasni. Lehet, hogy Winkler rajzolta rá? Ennek ellentmond, hogy semmi értelme nem lett volna a 20. század elején eltüntetni egy 15. századi possessorbejegyzést. Rozsondai Marianne szerint a tollrajz egykorú, 15. századi, s hasonló található az MTA Könyvtárának bécsi domonkos provenienciájú ősnyomtatványaiban. Ebben az esetben Winkler hogyan tudta ezt az átfirkálást elolvasni? Vagy csak sejtette, hogy annak kell ott lennie? Mindenesetre megnyugtató tény, hogy a kérdéses oldalakon valóban szerepelt tulajdonosi bejegyzés, s a szöveg hosszúsága is ekkora lehetett. A kalocsai kollégák szerint mégis csak Winkler rajzolhatta át a tulajdonosi bejegyzéseket, mert a többi ősnyomtatványban szereplő ornamentika alatt sem olvasható el a szöveg. Talán Winkler tartott attól 1910-ben, hogy a könyvek visszakerülhetnek a bécsi domonkosokhoz.

Capreolus harmadik kötetének díszítése a könyv utolsó oldalán

Winkler szerint a régi raktári jelzete a következő volt: „12118/1-4”. A kalocsai példányokon szereplő jelzet analógiájára az OSZK-példányában benne kellene lennie a 12118/3. bejegyzésnek a kötet elején, a szennylapon és a végén, a kolofont tartalmazó oldal alján. Ez azonban hiányzik az OSZK-példányából. A kalocsai példányokon ma is megtalálható a pecsét, melynek felirata: „Kalocsai Főszékesegyház Könyvtára”. A pecsét legalább két helyen, a kötetek elején és a végén is megtalálható.

Capreolus második kötetében található régi jelzet és pecsét a könyv utolsó oldalán

Ez is hiányzik az OSZK-példányából. Ezekre a kérdésekre a következő magyarázatot kaptam Fischerné Grócz Zitától, a Székesegyházi Könyvtár vezetőjétől. A pecsételést és a régi raktári jelzetek beírását az 1960-as évek második felében végezték el Kalocsán, mikor a CIH munkálatai megkezdődtek. Eszerint azért nem található kalocsai pecsét és kalocsai raktári jelzet az OSZK példányán, mivel azt 1951-ben ellopták (az újságcikkben leírt módon). Ennek ellentmondani látszik, hogy akkor miért osztották ki a perszámokat 4-ig, hiszen a későbbi raktárrendezés során, az új jelzetek már így szerepeltek a Kalocsán maradt példányokon: In 137/1-3, s javították Winkler céduláján is a 4-es kötet-számot 3-ra. Zavaró körülmény, hogy a CIH munkálatai során a kollégáknak nyilvánvalóan feltűnt, hogy ebből a kiadásból Kalocsán lenne egy teljes példány, de pont hiányzik a harmadik kötete, amiből egy példányt éppen 1952-ben szerzett be az OSZK. Miért nem léptek ebben az ügyben, hogy tisztázzák a történetet? Talán túlságosan közel voltak még az 50-es évek koncepciós perei? S tény, hogy az OSZK példányát a CIH megjelenése után restaurálták 1975-ben. Ekkor még meglehettek a kalocsai eredetre utaló jegyek (pl. a szennylapra írt régi raktári jelzetek, vagy a 18. századi barna bőrmaradvány, amivel a gerincet megerősítették), melyek elvesztek a restaurálás során. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1951-es házkutatási jegyzőkönyv még felsorolja a gerincre írt szöveget és a régi raktári jelzetet.

A második, a harmadik és a negyedik kötet kötése a bécsi domonkos műhely terméke

Összegzés. Kimondhatjuk, hogy az OSZK ősnyomtatványa Kalocsáról került a gyűjteményünkbe 1952-ben, s ezt s az alábbi érvekkel támaszthatjuk alá.

• A kötés hasonlóságára: a bécsi domonkos műhely terméke a 2–4. kötet. 
• A kötet díszítésére: egy műhely terméke a 2–4. kötet iniciáléja, s az egyes oldalakon található ornamentika.
• Az alsó metszés díszítésére vagy jelölésére: az 1–3. kötetnél található.
• A 15. századi margináliák egy kéztől származnak a 3–4. kötetben.
• A pecsét és a raktári jelzet hiányára van elfogadható magyarázat.
• Feltételezhetjük, hogy a Winkler idejéből származó jelzet (12.118/1--4) csak a szennylapra került, s az 1960-as években -- mikor az állományt újrarendezték összefüggésben a CIH munkálataival -- írták rá újra a jelzeteket a kolofont tartalmazó oldalra, és ezért került rá csak a kalocsai kötetekre.
• Az 1952-es beszerzés az ÁVH-tól származik, s nem a Népkönyvtári Elosztótól.
• A két regisztrált magyarországi példány közül csak az OSZK-é illeszkedik bele a történetbe (kicsi a valószínűsége, hogy az ÁVH-nál elpusztították volna a könyvet, s az OSZK-ban levő és a Kalocsán levő példány egyezései csupán a véletlen műve lenne).
• A raktári jelzet anomáliájára magyarázat lehet az a könyvtárosi gyakorlat, hogy ha egy – mondjuk – négykötetes műből valami miatt hiányzik egy kötet, akkor a jelzetperlésnél ezt figyelembe veszik, hiszen az ellopott vagy lappangó kötet esetleg később előkerülhet vagy azt visszaszerezhetik. Esetleg vásárlással pótolják. S mivel a kalocsaiak tudták, hogy az ÁVH hetekig garázdálkodott a raktárakban a vizsgálat idején, így valahol reménykedhettek abban, hogy egyszer visszakerül hozzájuk a hiányzó kötet.
  
  

Búcsú az Apponyi-teremtől

Farkas Gábor Farkas

Egy 15. századi ősnyomtatvány 20. századi történetének befejező részét olvastad. Tegnap kezdtük.

A különleges ősnyomtatvány viszakerülését március 21-én délután élőben követheted Facebook-oldalunkon.