„A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, l. görög Aphrodité). Terentius Varro, római tudós a név eredetét népies etimologizálással az aperire „kinyílni, feltörni” igére vezeti vissza, mondván, most nyiladozik a természet, most töri fel az eke a talajt. A hónap római ünnepei a növényzet sarjadzását, az állatok szaporodását, általában a termékenységet voltak hivatottak elősegíteni.”

Jankovics Marcell: Április. In. Uő.: Jelkép-kalendárium (részlet). In. Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Kalendarium, es az ielen valo…”, 1583 (RMNY 503). – Digitális Könyvtár 

„Bika Hóban a’ bikákat
Ismét a’ tsordába verd.
Szőllőt köss, a’ báránykákat
El-választni meg ne merd.
Vess a’ mit még nem vetettél,
Kőfalat most jól kezdettél,
Méheket ki-menni hagyj,
Plántáidnak vízet adj.”

Földi János Aprilis, az Égi jegy szerént Bika hava című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Molnárfecske – Digitális Képarchívum 

„Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.”

Kányádi Sándor: Április hónapja (részlet) In. Valaki jár a fák hegyén. Kányádi Sándor egyberostált versei, Budapest, Magyar Könyvklub, 1997. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

A meggyfa virága – Digitális Képarchívum 

„Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! –
Hirdeti minden,
Hirdetem én is, Itt a tavasz!”

Dsida Jenő Tavaszi ujjongás című versének részlete – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Április a retek és fiatal hagyma hónapja, ahogy július a rózsák s december az irodalmi felolvasások hónapja. A reteknek is van költészete és ünnepe. Ez a néhány nap, április elején, ez az övé.

A retekkel, a hagymával, a friss salátával érkeztem a világra, kényesen, mint afféle „primeur”.

Márai Sándor: Április (részlet). In. Uő.: A négy évszak, [Budapest], Helikon, (Márai Sándor művei), 2000. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Kerti retek, Böjti kakukktorma… Gyógynövények XXVII. Tábla. In. Zelenyák János: A gyógynövények hatása és használata, Budapest, 1908 – Digitális Képarchívum 

„Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.

Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.”

Kosztolányi Dezső Az áprilisi délutánon című versének részlete – Magyar Elektronikus Könyvtár 

M. J.

„Kossuth temetésén mindenki ott volt, aki egy körömfeketényit is számított”– írta Krúdy A Kossuth-fiúk c. tárcaregényében (A Kossuth fiúk, vagy egy nemzeti küzdelem. Esti Kurír, 1931. 26 folytatásban). A nagy temetés leírása olyan szemléletes az alább is idézett írásban, hogy felmerül bennünk a kérdés: vajon a nem egészen 16 éves ifjú is jelen volt-e a gyászszertartáson 1894-ben? Krúdyt emlékezete csak egy dologban csalta meg: a nagy esemény dátumát tévesen április 2-ára, hétfőre tette. Erre rácáfolnak a korabeli újságok és kisnyomtatványok, amelyek bizonyítják, hogy Kossuth temetése 120 évvel ezelőtt, április 1-jén, vasárnap zajlott.

Belépő a Múzeum-kertbe. Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Két nevezetes temetést láttak az Osztrák-Magyar Monarchiában, akiknek alkalmuk volt az eseményekben részt vehetni: Kossuth Lajos és Ferenc József temetését. Ferenc József huszonkét esztendővel élte túl Kossuth Lajost, mégis 1916-i bécsi temetésén, e legnagyobbszerű gyászpompában, amikor az osztrák császárság és magyar királyság utoljára mutathatta meg a világnak díszét, koronáját, csodálatosságát az emberi pompának, a császárságnak: mégis ezen a bécsi temetésen sokaknak eszébe jutott Kossuth Lajos temetése. Kossuth temetésén sokkal többen voltak, mint Ferenc Józsefén. A két kemény öregember, akihez csaknem egy századéven át Magyarország sorsa volt kapcsolva, már temetésekor eldöntötte, hogy kinek az élete jelentett többet az emberiség szempontjából, mert a történelem ítélete már a temetés napján kezdődik.
Kossuth temetésén mindenki ott volt, aki Magyarországon egy körömfeketényit is számított. Az volt a ritka ember, aki nem jött el.”

Koszorúk a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Klösz György felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„Százezrek és százezrek szállták meg az utcákat, mert hiszen előre kihirdették, mely útvonalon viszik Kossuthot a temetőbe. A Múzeumból a fél város megkerülésével az Andrássy úton, Teréz körúton, Erzsébet körúton át a Kerepesi útra és onnan a temetőbe, ahol már felállították Kossuth fekete márványból való, de ideiglenesnek mondott kriptáját, a Deák-mauzóleum közelében. Ezrek és ezrek foglalták a helyeket a háztetőkön, ahová ugyan életveszélyes volt felmenni, de nem volt olyan négyemeletes ház a főváros főútvonalán, amely ne feketéllett volna nőktől, férfiaktól, gyermekektől. Élelmes kereskedők boltjaik kirakatába ültették vevőiket. A fiatalabb emberek felmásztak az égő gázlámpákra. Létrák álltak a falak mentén, amelyről emberfürtök lógtak. Minden utcai akácfa egy-egy páholy, amelynek tavaszi rügyei között már korán reggel elfoglalta helyét a bérlő.”

A Nemzeti Múzeum a temetés alatt. Weinwurm Antal felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„A Múzeum körúti paloták tetőin várakozók a megtisztított, kordonnal elzárt útvonalon először egy magas, fekete magyarruhás öreg embert láttak a Kossuth-ravatal felé haladni. Jókai Mór volt, akit színről színre láthatott sok ezer szem. Legnagyobb sikerét e napon érte el azzal a beszédével, amelyet Kossuth koporsója felett mondott.
Hatalmas beszéd volt, csaknem háromfertály óráig tartott. Megerősített hangon kezdte a magyar költőkirály, aztán mind fáradozóbban, végül könnybe borulva, alig hallhatólag fejezte be. (Mindegy. A beszéd megvolt kéziratban, és a másnapi újságokban megjelent.) A Kossuth-fiúk álltak Jókai két oldalán; ők, e hatalmas, remek férfiak támogatták a rogyadozó költőt, amint már a beszéd vége felé keblükre ölelték és megcsókolták. A Kossuth-fiúk ölelésétől új erőre ébredt a kimerült költő, és befejezhette szónoklatát, amely valóban méltó volt ahhoz a férfihoz, akinek koporsóját a magyar nemzet körülállotta.
A Kossuth-fiúk erős karjai nélkül nem is fejezhette volna be szavait Jókai. A beszéd után nyomban el kellett vezetni, mert komoly rosszullét lepte meg.”

A koporsó lehozatala a Nemzeti Múzeumból. Koller utódai felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„A múlt és a jövő találkozik Kossuth hamvainál
(Április másodika volt ezen a napon, hétfő, tündöklő tavasz.) Kossuth koporsóját hintóra emelték a Múzeum előtt. A hintó előtt elindult tizennyolc koszorús kocsi, körülbelül kétezer koszorúval. Aztán Vasvári Kovács József, egykori 48-as honvéd, akit a kitűnőbb hazafiak temetésén önkéntesen vállalt szereplése miatt a »nemzet funerátorának« neveznek: a koporsókocsi elé áll az egyszerű fejfával, amely a halott nevét mutatja, amely fejfa kis- és nagyemberek holtát egyformán hirdeti. »Kossuth Lajos. Élt 92 évet.« Az ősz szakállú Vasvári Kovács viszi a fejfát, miközben hangosan sír. A sírás közben megcsukló öreghangon mondogatja, hogy többé senkit se temet Kossuth után.
Öreg honvédek és egyetemi ifjak kísérik kétoldalt Kossuth koporsóját. »A múlt és jövő találkozik Kossuth hamvainál« – írja az egykori hírlapíró.”

Öreg honvédek csoportja. Cserna Károly rajza a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„A koporsó mögött a Kossuth-fiúk, és mögöttük Andrássy Tivadar gróf és Perczel Dezső, a képviselőház alelnökei, a főrendiház küldöttsége, Károlyi Tibor gróf vezetésével: Samassa József egri érsek, Szmrecsányi Pál kassai püspök, Zichy Nándor gróf, a kis Gyulai Pál, Szász Károly és Kiss Áron református püspökök, Zelenka Pál miskolci evangélikus püspök. Az utcákon még a cégtáblákon is énekesek ülnek, akik a néptömeg felett a Kossuth-nótá-t éneklik. A »Károly-kaszárnya«, ahol Budapest katonai központja van, lezárt kapujával, lefüggönyözött ablakaival némán mered a gyászmenetre. De a padlásablakokból huszárok és bakák fejei kandikálnak ki. Itt zúg leginkább a Kossuth-nóta.
A Deák téri evangélikus templom falai fekete posztóval vannak bevonva. Itt megáll egy percre a menet. Húszezer ember énekli a Szózat-ot.
A Bazilika legnagyobb harangja, a »György« (a rozsnyói püspök ajándéka) háromszor szólal meg. A magyar »Notre-Dame« tetőjét ugyancsak emberek tömege lepte el, akik haláluk napjáig emlékeznek a »György« közvetlen közelből hallgatott zúgására.
A Himnusz-t éneklik a Bazilika tetőjén, és az utcai sokaság felkapja a dallamot. A Himnusz hangjai mellett fordul be a halottaskocsi az Andrássy útra.”

A halottas kocsi az Andrássy út sarkán. Mai és társa felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„A főváros legszebb utcája fekete az embertömegtől, a gyászlobogóktól, amelyek a palotákról szinte a földig lengenek. Az Operán egyetlen gyászlobogó sincs, de a közeli Saxlehner- és Haggenmacher-paloták feketével vannak bevonva.
A hírlapíró megjegyzi, hogy az Opera mellett (amelynek padlásablakából csak két emberfej nézegetett ki, az intendánsé és a belügyminiszteré) nagy feltűnést keltettek a svájci állampolgárok gyászba borult palotái.
Az Oktogonnál ismét tömörül a menet. Itt, a sarkon a Batthyány-palota sötétlik a gyászban és két gyászba borult grófnő az ablakokban.
Dél van, de senki se ebédel. Budapesten mindenki Kossuth temetésén van. Árad a néptömeg a koporsó nyomában, mintha varázslat alatt állna az egész város. Nincs addig más gondolat, mit Kossuth, amíg ez a tölgyfa koporsó az égboltozat alatt utazik a temető felé.”

A gyászmenet az Erzsébet körút és a Kerepesi út sarkán (ma Blaha Lujza tér) Paur Géza felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„Egy órát mutat a Keleti-pályaudvar nagy órája, amikor a halottas menet ideérkezik. Innen már nincs messzire a temető, de senki se mozdul, a koporsót talán még többen kísérik utolsó útján, mint idáig, mert már csak rövid ideig láthatják azt.
A temetőben hirdetett szónoklatokat várják, hogy elhangozzék végre az első keserves, keserű, igazságos szó Kossuth hamvai felett. Egy kemény, ítéletet mondó, történelmi szó, amely Kossuth életének elégtételt adna, amely szót milliók várták e napon, de az még mindig késett. Vajon mikor kapja meg Kossuth Lajos a maga igazságát? A temetőben nem. Péchy Tamás a 48-as honvédek nevében nem mondta ki. De nem Justh Gyula, a Függetlenségi és 48-as Párt elnöke, de Horánszky Nándor, a Nemzeti Párt elnöke, de Bottlik József se, az egyetemi ifjúság szónoka se. Herman Ottó beszélt utolsónak Kossuth Lajos barátai nevében, de ő is mérsékelt volt.
A budai dalárda Mért oly borús? gyászdala után már oszladozott volna a temetés sokadalma, de ekkor a nyitott sír szélén fekvő koporsóhoz lépett Rákosi Viktor magyar író, és a koporsó mellett térdet hajtva: ajkával megérintette a deszkalapot. A temető sokadalma úgy érezte, hogy ez a csók volt az első őszinte, néma cselekedet, amely Kossuth temetésén történt.
Ezer és ezer ember követte a példát. Gyászruhás nők, férfiak, ifjak búcsúztak csókkal Kossuth koporsójától.
Erről a csókról többet beszéltek az országban, mint a szónokok beszédeiről, mert a csók szívből jött.”

Kossuth sírja a Kerepesi-úti temetőben. Paur Géza felvétele a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

„Két óra harminc percet mutattak az órák, amikor Kossuth Lajos koporsóját sírba bocsátották. Három óra volt, mikor Magyarországon e napon ebédhez ültek. A Kossuth-fiúk a Hungária-szálloda egy különtermében, a külföldi hírlapírók az Otthon-körben, a százezernyi vidéki szerteszéjjel. A délutáni és esti vonatok még a negyedrészét se vitték haza a fővárosba rándult vidékieknek. Másnapra volt kitűzve a küldöttségek fogadtatása, amikor a Kossuth-fiúkkal minden magyar ember beszélhet, aki őket felkeresi. Ezer és ezer ember várta, hogy a Kossuth-fiúkkal kezet szorítson, és őket szeretetéről biztosítsa, és itthon marassza.”

Krúdy Gyula: A holt Kossuth Pesten, részlet – In: Uő.: Krúdy Gyula: Kossuth fia. Bp., Magvető, 1976. 78– 83. old. – Törzsgyűjtemény

Elbe István

 Az Új magyar irodalmi lexikon szerint Rejtő „talán az egyetlen ponyvaíró, akit az irodalomtörténet is magasra értékel, nemcsak operettlibrettóiért, kabaréjeleneteiért, hanem légiós és más kalandregényeiért is. Mesélő fantáziája és komikus szemlélete, formakincse oly gazdag és szuggesztív, hogy művészetté nemesítette a műfajt.” Kiutasított bűnözők, akik a gyengék pártjára állnak, „hazaárulók”, akik az utolsó oldalakon azért becsületrendet kapnak, megfilmesíthetetlen nyelvi humor, plasztikusan ábrázolt hóhányók és pofonok – először ezek jutnak eszembe Rejtő Jenőről, akire születésének 109. évfordulója alkalmából emlékezünk.

[Rejtő Jenő arcképe] – In: Száz rejtély a magyar irodalomból, szerkesztette: Halmos Ferenc, Gesta Könyvkiadó, Budapest, 1996, 154. oldal 

Rejtő regényeit olvasva bizonyára sokakban felmerül, hogy milyen lenne egy-egy jelenetük filmen, ám jobban belegondolva legalábbis nagyon nehéz dolga lenne annak a rendezőnek, aki az emberfeletti erejű főhősök tetteit, a briliáns nyelvi humort és meseszerű fordulatokat mozgóképre akarná átültetni. A három testőr Afrikában Bujtor István rendezésében 1996-ban bemutatott filmváltozata – bár benne az eredeti poénok jelentős része elhangzik – közel sem ad olyan átütő élményt, mint az eredeti regény. Úgy tűnik, hogy Rejtő nyelvi játékai és az olvasói fantázia nagyon jól együtt tudnak működni.

„kivágódott az ajtó, vagy negyven ember rohant be a félszemű vezetésével és ránk vetették magukat. Mondanom sem kell, hogy keményen védekeztünk. Potrient valaki fejbe vágta egy léccel... Hopkins két emberrel lekaszált nyolcat, és minden keze ügyébe eső tárggyal csapkodta a támadókat. Nekem csak az egyik pad jutott, de Senki Alfonz a kunyhó hátsó falát hozta...”

Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

A három testőr Afrikában Rejtő Jenő azonos c. regénye nyomán rajzolta Korcsmáros Pál, [Budapest], Képes Kiadó, 2011. Rejtő-Korcsmáros sorozat – Törzsgyűjtemény 

A valóságban vagy egy filmen nem könnyű elképzelni egy épület falával verekedő embert. Ugyanakkor a játékos képzelet az olvasás során körvonalaz valamiféle irracionális jelenetet, illetve a nyelvileg lehetséges és az elképzelve valószerűtlen jelenet közötti feszültség az, amin nevethetünk:

„Csak akkor lett rend, amikor egy katona pofon ütötte a Levegő Ördögét, mire Izabella őrvezető mint egy anyatigris vetette magát közéjük, és megjelent King Roswang is, kezében egy fél szekeret tartott, amit hamarjában letört.”

Rejtő Jenő A láthatatlan légió című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

A láthatatlan légió. A képregényváltozatot Rejtő Jenő azonos c. regénye nyomán rajzolta Korcsmáros Pál, [Budapest], Képes Kiadó, 2012. Rejtő-Korcsmáros sorozat – Törzsgyűjtemény 

Tizenéves korunkban képregényekből ismertük meg Rejtő főbb műveit. Ezekből a képregényekből úgy látszik, mintha Korcsmáros Pálnak valahogy „közös lelke” lett volna Rejtővel, mert az általa megformált figurák tökéletesen visszaadják Rejtő plasztikusan ábrázolt figuráinak arcvonásait, alkatát. De ami ennél több: ezek az érzékeny vonalak az adott szereplő lelkét, esetenként sorsát vagy épp véleményét a világról is tökéletesen megmutatják. A kecses női alakok és a nyomortól eltorzult arcok szinkronban vannak a Rejtő által írt szöveggel, ahol szintén gyakran tűnnek fel megmentendő, vagy épp rafináltan csodaszép, szélhámos, vagy annak tűnő nők:

„Az egyik páholyban, a helyiség homályos hátterében egy nő ült. De milyen nő! Elállt a lélegzetem. Különös, sötét ibolyaszínű selyemruhája a legelőkelőbb párizsi műhelyben készülhetett. Apró, hófehér kezével egy cigarettát emelt éppen a szájához, és mialatt szippantott belőle, két szép, nagy fekete szeme lehunyódott. Csodálatosan hosszú pillái egy-egy dús ívben hajoltak ki a szemhéjak közül... Szóval... olyan remek szép nő volt ez, hogy elámultam.”

Rejtő Jenő Az elátkozott part című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

Gyakran találkozunk különös alakokkal, akiket néha torzzá és különössé tett valamilyen szélsőséges életesemény, mint például A három testőr Afrikában alábbi részletében: „Rongyos ember ült az asztalnál. Arca azokra az arizoniai megaszalt emberi fejekre emlékeztetett, amelyeket a dél-amerikai indiánok olyan csodás ügyességgel preparálnak egy felnőtt koponyájából ökölnyi nagyságra, hogy azért felismerhetően megmaradnak.” A szereplők külsejének hasonló képszerű leírással találkozhatunk például A tizennégy karátos autó című regényben is:

„A csomaghordó külsejű egyén barna zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a kikötőmunkások gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt nem. Az tette különössé, hogy csíptetőt viselt az orrán, és úgy helyettesítette az ingét, hogy egy sárga, úgynevezett frottírtörülközőt hordott a vállára borítva, és rojtos két végét az úszónadrágjába gyűrte. A fürdőruha kissé szokatlanul pongyola viseletét azzal ellensúlyozta, hogy egy aránylag jó állapotban levő szalmakalapot tett a fejére, fél számmal talán kisebbet a kelleténél, de úgyszólván teljesen ép karimájút.” 

Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

A 14 karátos autó. A képregényváltozatot Rejtő Jenő azonos c. regénye nyomán rajzolta Korcsmáros Pál, [Budapest], Képes Kiadó, 2012. Rejtő-Korcsmáros sorozat – Törzsgyűjtemény 

A lehetetlen helyzetek ábrázolásánál még nehezebb feladat lenne a Rejtő-regények nyelvi humorát visszaadni a film eszközeivel. Hisz a pofonok, Csülök világszerte ismert balegyeneseinek a leírása a lényeg, ezt hiába játssza még oly jól is el egy színész, ezt olvasni kell:

„Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a balkezeseimet tisztelik, a Jeges-tengertől az Indiai-óceánig és Melbourne-ben még ma is mindenki ismeri Takamakut, aki a »Pampák vad bikája« néven mint hivatásos ökölvívó járta a világot, de mióta egy balkezes egyenesemmel szembekerült, díszműáruk és képes levelezőlapok terjesztésével foglalkozik.” 

Rejtő Jenő Az elátkozott part című regénye a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

Rejtő nyelvi humorának az alapja a legtöbbször az, hogy egy szó, egy helyzet hirtelen egy másik környezetbe, másik szabályok közé kerül. Rejtő nagyon könnyeden játszatta egymásba a történet fordulatait és a nyelvi trükköket, tupírozta fel a félreértések rendszerét.A filmszövegkönyvhöz hasonlóan a képregények nyelve is óhatatlanul szegényesebb a regényekénél, mégis annak idején az ilyen és ehhez hasonló mondatok vettek rá, hogy a regényeket is elolvassam: „Az éj homályát kihasználva elcsentünk egy uszály borotvaszappant. Az őrt előbb óvatosan elhelyeztük néhány gyapjúzsák alá.” (Az elátkozott part)  Talán épp az ilyen nyelvi bravúrok mutatják meg, hogy Rejtő világának elsősorban az irodalomban van igazolt helye.

Gondos Gábor

Torino városa talán II. Viktor Emanuel megkoronázása (1861) óta nem látott akkora sokaságot, mint 1894. március 28-án, amikor Kossuth Lajos hamvait ravatalozták fel a Corso Vittorio Emanuelen álló valdensi templomban. A gyászszertartást követő napon a torinói pályaudvarról indult Budapestre a koporsókat szállító feldíszített vonat.

Kossuth ravatala Torinóban. Illusztráció a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

Kossuth holtteste mellett hazaszállították korábban elhunyt feleségének, Kossuthné Meszlényi Teréziának és lányának, Kossuth Vilmának a hamvait is.

A torinói gyászmenet. Illusztráció a Vasárnapi Újságból – Hírlaptár

A szerelvényt osztrák területen közöny kísérte, viszont Magyarország határát átlépve, Csáktornyától Budapestig, minden vasútállomáson több ezres gyászoló tömeg fogadta.

A nemzet halottjai. Kisnyomtatvány – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Elbe István

Ugyanis megtaláltuk az archívumban a március 21-én Kalocsára visszakerült ősnyomtatványról lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Eddig tévesen azt gondoltuk, hogy elvesztek ezek a maradványok.

Az előkerült tulajdoni jegyek egyértelművé teszik a kalocsai provenienciát.

Sőt, az is kiderült, hogy Patachich Ádám kalocsai érsek vásárolhatta 10 forintért a négy kötetet a most Kalocsán előkerült könyvszámla tanúsága szerint valamikor az 1780-as évek elején.

A Capreolus-kötet restaurálás előtti állapota (jobbszélen fotó) és a lefejtett bőrmaradványok, pergamen- és papírtöredékekkel illetve a 18. századi jelzetet tartalmazó cédulával

Elnézést kell kérnem Beöthyné Kozocsa Ildikótól, az OSZK Restaurátor Osztályának ny. vezetőjétől, a következő állításom miatt: "Úgy tűnik, hogy a restaurálás során sok értékes tulajdoni jegy veszett el örökre." Az igazság ezzel szemben az, hogy figyelmetlen voltam. Ma megtaláltam az archívumban ezeket a lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Így természetesen nem hibáztak ebben a restaurátor kollégák. Az előkerült tulajdoni jegyek egyértelművé teszik a kalocsai provenienciát. Farkas Gábor Farkas

Dr. Bábel Balázs érsek atya az ősnyomtatvánnyal További képek ITT.

A történetet hamarosan folytatjuk.