1956. november 4. 13.15.. Szabad Európa Rádió

Itt a Szabad Magyarország Hangja!

Az elmúlt 24 óra alatt a Szovjetunió az árulások egész sorát követte el Magyarországon. Az első volt az ország békés népe ellen indított minősíthetetlen támadás. Hajnal óta szovjet páncélosok lövik a fővárost. Tegnap este az orosz parancsnokságok még békés tárgyalásokra kérték a magyar kormány kiküldötteit. Tegnap este még arról beszéltek, hogy három hét vagy három hónapon belül kivonulnak az ország területéről. Amikor ezeket mondották, már töltötték az ágyúkat, és készültek az árulásra.

A Szabad Európa Rádió adásának részlete az alkalmazás bal szélére kattintva meghallgatható:

 További Szabad Európa Rádió részletek ITT.

A Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának archív hanganyagai 4617 tekercsen maradtak fenn, 1997-től kezdtek beérkezni az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárába.

Később, 2001 őszén kerültek a gyűjteménybe a Szabad Európa Rádió 1956-ban sugárzott hangdokumentumai, 311 db 90 perces audiokazettán. A hangdokumentumok szinte teljes egészében tartalmazzák az 1956. október 22. és november 13. között elhangzott SZER-adásokat, valamint a Kossuth Rádió adásait, melyeket a SZER úgynevezett Monitoring osztálya rögzített.
Tovább

1956. október 23. Szabad Európa Rádió

Gallicus rovatát, a Reflektort közvetítjük. Az ifjúság, a nemzeti szabadságküzdelem élén - ez a címe mai Reflektorunknak.

A Szabad Európa Rádió adásának részlete az alkalmazás bal szélére kattintva meghallgatható:

 További Szabad Európa Rádió részletek ITT.

A Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának archív hanganyagai 4617 tekercsen maradtak fenn, 1997-től kezdtek beérkezni az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárába.

Később, 2001 őszén kerültek a gyűjteménybe a Szabad Európa Rádió 1956-ban sugárzott hangdokumentumai, 311 db 90 perces audiokazettán. A hangdokumentumok szinte teljes egészében tartalmazzák az 1956. október 22. és november 13. között elhangzott SZER-adásokat, valamint a Kossuth Rádió adásait, melyeket a SZER úgynevezett Monitoring osztálya rögzített.
Tovább

Példamutató gesztusként a Princetonban található Scheide Library elküldte a Nemzeti Könyvtárnak a náluk őrzött Budai Krónika digitális másolati példányát. Ezzel az 1990-es aukción alulmaradt könyvtárunk régi vágya teljesült, az egyetlen magánkézben lévő példány digitális másolat formájában áll mostantól a kutatók rendelkezésére. A mai értékén hozzávetőlegesen százmillió forintért leütött ősnyomtatvány kalandos történetéről is beszélt csütörtöki előadásában Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a Könyvtárlaton. 

Az előadás szövegét három részben közöljük.

3. rész

Sajnos rekonstruálhatatlan, hogy a 16. század után kié lett a princetoni példány. Feltételezhetjük, hogy későbbi tulajdonosai továbbra sem voltak magyarok, s a régi nyomtatványt valószínűleg a régióban, Sziléziában őrizhették, talán egy magángyűjteményben. Borsa szerint a könyv Friedrich Georg Henrici (1844–1915) lipcsei evangélikus egyháztörténész és egyetemi tanáré volt a 19/20. század fordulóján, akinek unokája a berlini fal leomlása után, 1990-ben adta aukcióra a család féltett kincsét. A Hartung & Hartung müncheni árverésén rekordösszegért, 420000 nyugat-német márkáért ütötték le a Budai Krónikát.

A Magyar Nemzeti Bank 1990. május 15-i árfolyama szerint ez 16,380 M akkori forintot ért. Összehasonlítva ez 10 db 42 nm újonnan épített lakás ára volt Ferencvárosban ebben az időben. Ma egy ekkora méretű lakás ára 12,5 M forint körül van, tehát 10 lakás esetében ez 125 M forint.

A példány egy New York-i cég, a legendás Hans P. Kraus által alapított H. P. Kraus Rare Books tulajdonába került miután a londoni Quatrich alulmaradt a licitversenyben. A sikeres vétel – melyet a főként a presztízs motivált – után a Kraus cég igyekezett eladni a példányt a Nemzeti Könyvtárnak illetve az Akadémia Könyvtárának is, ám a tetemes félmillió nyugatnémet márka miatt meghiúsult a vétel. Az új tulajdonos Roland Folter, Kraus veje lett, aki az alapító 1988-as halála után vitte tovább feleségével a régikönyves ügyeket, s maga is komoly magángyűjteménnyel rendelkezik, benne számos értékes ősnyomtatvánnyal. Majd a legifjabb Scheide vásárolta meg a Kraus cégtől a Budai Krónikát könyvtára számára, feltehetően 1991 januárjában. Az online katalógusban 1990 januárja szerepel, de ez tévedés: az árverés 1990 májusában volt.

Mint utóbb kiderült – Borsa Gedeon osztotta meg ezt az értékes információt –, hogy Folter eredetileg is Scheide megbízásából verte fel az árat, mivel felfigyelt a Hartung & Hartung katalógusában egy olyan régi nyomtatványra, amelynek egyetlenegy példánya sincs Amerikában. Scheide megbízásának nem volt licithatára. Ez azért is érdekes, mert sem Folter, sem Scheide nem látta a díszes Henrici-példányt a megvásárlás előtt. A magyar könyvtáraknak szóló ajánlatot sem lehetett komolyan venni. Amennyiben a Nemzeti Könyvtár látott volna arra esélyt, hogy megvásárolja a könyvet, akkor a vételi ajánlata jó érv lett volna Folter számára. Ugyanis az amerikai antikvárius ezzel is a potenciális vevőt, Scheidét igyekezett volna meggyőzni, hogy mennyire jó vétel lennen számára a Budai Krónika. (Ettől eltérő történetet mesélt el 2003-ban az aukción résztvevő Borda Lajos, aki szerint a Kraus cég egy japán gyűjtőnek adta tovább a példányt csekély haszonnal.)


Az egykor olajüzleten meggazdagodott William T. Scheide (1847–1907) megengedhette magának, hogy a negyvenes éveiben visszavonulva a bibliofiliának szentelje élete utolsó harmadát. Könyvtárának ma is meglévő első darabját 18 évesen, mint a pittsburgi vasúttársaság fiatal telegráfusa vásárolta. A legidősebb Scheide, elsőgenerációs mindenevőként a jövedelmező olajnak köszönhetően hamarosan specializálódott, s érdeklődése Itália szerelmeseként a középkori oklevelek, kéziratok illetve ősnyomtatványok felé fordult. Fia, John H. Scheide (1875–1942), miután az üzleti életre alkalmatlannak bizonyult, szisztematikusan gyarapította tovább a már akkor tekintélyesnek számító gyűjteményt. Az 1896-ban Princetonban végzett Scheide-fiú a 20-as és 30-as évek Amerikájának egyik legjelentősebb régikönyv-gyűjtőjévé vált. William H. Scheide (1914–), a ma is élő zenész és Bach-kutató unoka nemcsak értékes zenei kéziratokkal, hanem különleges Biblia-kiadásokkal is gazdagította a könyvtárat. S végül 1959-ben a bibliotéka a pennsylvaniai Titusville-ben álló családi rezidenciából a már említett Firestone Library épületébe került, az ugyancsak Princetonban végzett (1936) legifjabb Scheide jóvoltából.


A legtávolabbra került példány W. H. Scheide magántulajdonaként jó társaságba keveredett 1991-ben. Hess András Budai Krónikája békésen meg-fér az európai nyomdászat első mesterei: Johann Gutenberg, Johann Mentelin, Albrecht Pfister, Johann Fust és Peter Schoeffer csodálatos Biblia-kiadásaival.

A példány hivatkozása: WHS S2.11A – The Scheide Library, Princeton, New Jersey. Mivel a filantróp magángyűjteményének része letétként a Chronica, így a tulajdonjogokat nem az egyetem gyakorolja.

Köszönet illeti Paul S. Needham könyvtárost, a princetoni Scheide Library kurátorát, aki első kérésre, ellenszolgáltatást nem várva odaajándékozta a Nemzeti Könyvtárnak a 10. Chronica Hungarorum kiváló minőségű elektronikus másolati példányát. Gesztusa példaértékű, s reméljük, hogy hasonló nemes cselekedetekre számíthatunk a további digitális példányok megszerzésében.


A Princetoni Budai Krónikáról szóló írásunk utolsó részét olvastad.

Ismételten szeretnék köszönetet mondani Borsa Gedeonnak, aki önzetlenül
megosztotta velem kutatási eredményeit, s eddig ismeretlen adatokra hívta
fel a figyelmemet.

Irodalom:
Új példánya került elő az első hazai ősnyomtatványnak

1. rész: A legkisebb példány Amerikában
2. rész: Hol harcoltak a hunok?

Példamutató gesztusként a Princetonban található Scheide Library elküldte a Nemzeti Könyvtárnak a náluk őrzött Budai Krónika digitális másolati példányát. Ezzel az 1990-es aukción alulmaradt könyvtárunk régi vágya teljesült, az egyetlen magánkézben lévő példány digitális másolat formájában áll mostantól a kutatók rendelkezésére. A mai értékén hozzávetőlegesen százmillió forintért leütött ősnyomtatvány kalandos történetéről is beszélt tegnapelőtti előadásában Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a Könyvtárlaton. 

Az előadás szövegét három részben közöljük.

2. rész

Elgondolkodtató a kötet egykori tulajdonosának egyik szövegkiemelése. Aláhúzta először, hogy Tolnát Pannonia városaként tartották számon (urbes Pannoniae computata), majd aláhúzta azt a mondatrészt, miszerint Tolna három nap járásnyira van Bécstől (tres rastas distat a Vienna): „Detrik látván, hogy népének milyen pusztulása esett az ütközetben a csata utáni második napon Tolna városa felé vonult, amelyet akkor Pannónia városai között az olaszok városaként tartottak számon. Tolna város Ausztriában van három napi járásra Viennától.” Ezek a kiemelések nem arra utalnak-e, hogy az egykori olvasó felfedezte a sajtóhibát, miszerint az alsó-ausztriai Tulln városa lenne három rastára Bécstől? A magyar fordításban szereplő három nappal is gond van. A két város, Bécs és Tulln mindössze 30 kilométerre vannak egymástól. Ha a korabeli német mértékegységben gondolkodunk (germanische Rasta), akkor ez nincs tizenöt kilométer sem (3 X 4900 méter), viszont, ha három régi magyar mérföldet veszünk alapul (3 X 8937,4 méter) – kézenfekvő lenne ez egy magyar krónikában –, akkor nagyjából kijön a szöveg szerinti távolság. S így már érthető Horváth János, a fordító (egyébként rossz) „megoldása”, miszerint Tolna nem feküdhet 3 mérföldnyire Bécstől. Thuróczy János már arról írt, hogy Tulln három mérföldnyi távolságra van Bécstől. De nála is megfigyelhető némi zavar ezzel kapcsolatban. Thuróczy azt írta, hogy „a hunok, vagyis a magyarok … Pannónia dunántúli vidékeit rohanták meg, birtokukba vették és igájuk alá hajtották, ideköltöztették házuk népét, majd megindultak Tulln városa felé.” A kritikai jegyzet meglepő módon ehhez a szövegrészhez a következő magyarázatot fűzi: „amíg a királyi székhely Fehérvár, Esztergom és Buda volt, addig a «Dunántúl» Duna-Tisza közét jelentette.” Nem tűnik logikusnak ez a jegyzet, a hunok először megtámadják a Duna-Tisza közét, s utána rögtön Alsó-Ausztria ellen vonulnának? Borsa kutatásaiból tudjuk, hogy mindössze két példányban, a római és a szentpéterváriban nem javította ki Hess Tolnát Tullnra. A princetoni példányban viszont megtörtént a korrekció (civitatem tullinam), ott, ahol a Budai Krónika beszámol Aba Sámuel 1042 eleji győzedelmes hadjáratáról, mikor seregével egészen az ausztriai Tullnig nyomult.


Régi tulajdonosa fontosnak tartotta kiemelni Attila címeit, s tulajdonságainak leírásakor kiírta a margóra: dispositio. Itt jegyzi meg Óbuda és Etzelburg (a körbevágás miatt csak „obuda Etzlb” olvasható) nevét is: „És bár Atila király a hunoknak és más népeknek megtiltotta, hogy ezt a várost Budavárának nevezzék, hanem Atila városának mondta, és a németek félve a tilalomtól Ecilburgnak, azaz Atila városának is hívják, a magyarok mit sem törődve a tilalommal, mindmáig Óbudának nevezik és hívják.” Egyik utolsó megjegyzése Szvatopluk-mondához kötődik: „Szavainak végeztével minden magyar felkiáltott: Isten, Isten, Isten – háromszor egymásután.” De érdekelte a Lehel kürtjének története is, itt a következő részt emelte ki: „Odavitték neki a kürtöt, és ő a császárhoz lépve – amint éppen hozzákezdene a kürtöléshez, mondják – olyan erővel sújtotta homlokon, hogy a császár ez egy csapástól szörnyethalt. Lél pedig így szólt: Te előttem mész, és szolgálni fogsz nekem a másvilágon.” Végezetül elmondhatjuk, hogy ez az első tulajdonos alapvetően a hun-magyar monda történetei iránt érdekelődött, s a magyar királyok kora – néhány apró kivételtől eltekintve – már jegyzetetlen maradt, nem tarkítják az oldalakat aláhúzások, figyelmeztető tollrajzok.


A másik kéz bejegyzése szemmel láthatóan későbbi, 16. századinak tűnik, talán azonos a már említett sziléziai Czułival. Első megjegyzése a Chronicában elbeszélt babiloni történetre vonatkozik a margón, amikor a torony méreteit részletezi a szerző. Fontosnak tartotta számmal is kiírni a hunok 40000 fős veszteségét Tulln mellett. A magyarok históriájából kiemelte Tata elnevezésének magyarázatát. A Budai Krónika – tulajdonképpen a 14. századi krónikakompozíció – szerint (a képzeletbeli) Deodatus gróf alapította meg a tatai bencés apátságot. Ő keresztelte volna meg Adalbert prágai püspökkel együtt Szent Istvánt, s első királyunk a keresztapja iránti tiszteletből nem szólította a nevén, hanem csak tatának hívta. Később Deodatus neve kiment a divatból és a helyet (innen jön az aláhúzás:) „Tatának nevezték. Ezért monostorát is így nevezik.” Egy apró javítást is tett a szövegben ott, ahol Vecellin, István oldalán Koppány ellen harcoló bajor vitézről esik szó: „Bajorországból költözött be Vecellin is, tudniillik Weisenburgból.” A Chronica szövegében „ueyzenburch” szerepel, s ezt javította át W-re, s a margóra is kiírta: Weysen(burg). Látszik, hogy a német eredetű családok izgatták az egykori olvasót, mert kiemelte az is, hogy a Keled-család a szászországi Meissenből származott: „Stephan(us) Mysnen(sis)”. Ugyancsak megjegyzésre méltónak tartotta Koppány felnégyelését, s kiemelte a margón Erdély (Erdeel), Keán bolgár fejedelem (Keain) nevét is. Az aláhúzások és a megjegyzések a Szent Jobb történeténél érnek véget: „A szentséges apa pedig aranyos erszényt szokott övében hordani tiszta ezüst dénárokkal tömve, és ha szegényeket látott, odament hozzájuk, és saját kezűleg gondoskodott róluk. És ezért van könyörületes jobbja, testétől különválva Magyarország szeme előtt mind a mai napig.” Borsa által alaposan megtárgyalt szedési különbségek közül néhányat megnéztem a princetoni példányban. Így a prágai példánytól eltérően (hasonlóan a többi nyolc példányhoz) itt is elválik a hosszú évszám a kötet végén: „Anno Domini millesimoquadrin- // gentesi moquinquagesimoseptimo” vagyis az Úr 1457. esztendejében.


Itt valószínűleg a munka vége miatt lankadó figyelem okozhatta az elcsúszó szedést a félsorban. Sajnos az 53. levélen (f1) fellelhető gens / gentes szedési illetve korrektori különbségek a princetoni példányból hiányoznak, mivel ott a Fraknói-féle facsimilekiadásból (1900) pótolták az eredeti lapot. Ugyanakkor a tipográfus – eltérően a prágai és a párizsi példányoktól – a principibus szó – bus végződését úgy oldotta meg (Hess a két említett példánynál a helyhiány miatt egyszerű-en berajzolta a következőképpen: b3), hogy a sort újraszedte, s immáron három szóban (occupatum, cum, principibus) nazális rövidítést alkalmazva nyerte meg a három szükséges betűhelyet. Végezetül a krakkói, a lipcsei és római példányban Aetius neve mellett nem csak az szerepel, hogy „romanorum Patricius”, hanem itt Hess betoldott egy rex szót is. A princetoni példányban ez a betoldás elmaradt.

A princetoni Budai Krónikáról szóló írásunk második részét olvastad.

1. rész: A legkisebb példány

3. rész: Tíz lakás ára

Példamutató gesztusként a Princetonban található Scheide Library elküldte a Nemzeti Könyvtárnak a náluk őrzött Budai Krónika digitális másolati példányát. Ezzel az 1990-es aukción alulmaradt könyvtárunk régi vágya teljesült, az egyetlen magánkézben lévő példány digitális másolat formájában áll mostantól a kutatók rendelkezésére. A mai értékén hozzávetőlegesen százmillió forintért leütött ősnyomtatvány kalandos történetéről is beszélt tegnapi előadásában Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a Könyvtárlaton. 

Az előadás szövegét három részben közöljük.

1. rész

1473. június 5-én, Pünkösd vigíliáján a Budai Vár egyik legboldogabb embere kétségtelenül egy német származású, Itáliából elcsábított tipográfus: Hess András lehetett. A nagyjából 200–240 példányban kinyomtatott Budai Krónikából mindössze 10 maradt fenn a világon. A budai ősnyomdász nyilvánvalóan nem is gondolhatott arra, hogy ebből egy példány a nagy tengeren túlra, New Jerseybe kerül, az 1746-ban alapított Princeton University könyvtárába. A Campus majdnem egy tucat bibliotékája közül a Firestone Library ad otthont az egyetem legértékesebb és legrégibb nyomtatványainak. Itt található a nevezetes Scheide Library, amelyet sokan Amerika egyik legszebb, magánkézben lévő gyűjteményeként tartanak számon a Scheide-család (nagyapa, fiú, unoka) bibliofíliájának köszönhetően. Az értékes Beethoven, Bach és Abraham Lincoln-kéziratok mellett kiemelkedő a könyvtár régi könyvgyűjteménye, amelyben megtalálhatók például az első négy nyomtatott Biblia példányai, illetve Amerikáról szóló igen korai és ritka 16. századi kiadványok is.

A Budai Krónika ritkasága, az európai nyomdászattörténetben elfoglalt előkelő helye mellett valószínűleg a példány igényes rubrikálása is felkelthette egykori tulajdonosai érdeklődését az évszázadok során. A korabeli díszítés végighúzódik a teljes nyomtatványon, a szókezdő nagybetűk, s a vesszők helyett alkalmazott kettőspontok piros tintával való kiemelése mind-mind a rubrikátor kezét dicséri. A középre szedett címeket keretbe zárta, s szalagokkal ékesítette. A kolofón fölé egy szerzetest rajzolt ugyancsak piros tintával.


Ez a játékosság figyelhető meg III. István és az ellenkirályok, Vak Béla fiainak uralkodásáról szóló fejezetnél: itt egy elegánsan ábrázolt gólyát láthatunk, amint egy üllőn áll, s csőrével a fejezet címére mutat. Ugyancsak szemet gyönyörködtető az ajánlás és a biblikus kezdeteket tárgyaló oldal díszítettsége. Ez utóbbi szövegkezdő P betűje több színben pompázik, s indafonattal látta el a rubrikátor.

A könyv erős körbevágása következtében – az ismert Budai Krónikák közül a princetoni a legkisebb példány – sajnos nemcsak a fontos margináliák vesztek el, vagy csonkultak értelmezhetetlenné, hanem a díszítésén is csorba esett, például mint a már említett gólya hátsó része hiányzik. Két szép – valószínűleg nota bene funkciójú – madárábrázolás található még benne. Az egyik madár egy (sajnos nagyobbrészt levágott) ragadozó csőréből mutat a szövegre, a másik madár szintén a csőrével utal a fontos szöveghelyre, a bukott Salamon király eltűnésére: „Salamon király pedig futva menekült néhány emberével, és könnyű vágtában átkelt a Dunán, mivel a folyó be volt fagyva. És amikor egy igen nagy berekhez érkezett, azt mondta embereinek, hogy etessék meg a lovakat, pihenjenek egy keveset. Ő maga pedig letévén a pajzsát, úgy tett, mintha rögtön visszatérne, bement az erdő homályába, és ott hagyta a gyanútlanokat, és nem is mutatkozott soha többé.”


De akad jellegzetes figyelemfelhívás is, egy tollrajz mutató keze jelöli ki a fontos szöveget az olvasónak. Érdemes megemlíteni még, hogy a princetoni példány vízjelbeosztása pontosan megegyezik az Országos Széchényi Könyvtár példányáéval. 

Hogyan kerülhetett a Budai Várban található, mai Litea Könyvesbolt területén álló officinából a Chronica Hungarorum egy példánya az Egyesült Államok egyik legelőkelőbb és legrégebbi egyetemének bibliotékájába?

Az első támpontunk a Kárai Lászlónak szóló ajánlás alatt olvasható bejegyzés, nevezetesen: „M(agister) Joannis Czuly Ab ober Glogaw(iae) Siles(iensis)”. A beírás szerint egykori lengyel tulajdonosa (czuły érzékenyt jelent lengyelül) a sziléziai Głogów (német nevén Glogau), az Odera partján fekvő városban élhetett a 16. században. Talán tulajdonosához tartozó két festett címer: egy kisebb, fekete alapon aranyszínű kereszt illetve egy valamivel nagyobb, kék alapon zöld színű hármas halom felett egy szarvasagancs (vagy legalábbis annak tűnő forma) és egy függőleges osztatú vörös-arany-vörös pajzs díszíti még az első oldalt. De egy korábbi, 15. századi tulajdonosa is megjegyzetelte a krónikát szénfekete tintával, tartalmi kiemelésekkel, szövegaláhúzásokkal, néha reflektálva a szövegre. Például a Botond-mondánál megjegyezte a margón, utalva a nagy erejű hősre: fortitudo. Időnként feljegyzett egy-egy érdekességet széljegyzetként, például amikor a Togata folyó került szóba: „Egy másik igen nagy folyó a Togata nevű, a szkíták országában ered, és lakatlan erdőségek, mocsarak és hóborította hegyek között kanyarog, ott, ahol a nap soha nem világít; végül Irkánia földjére lép, és az Északi-tenger felé fordul.” Lehet, hogy a Chronica 15. századi olvasója nem ismerve az Irtis folyó régi magyar nevét, furcsállotta a római vígjátékokat is jelölő togata szóval való egybeesését, s azt egyszerű nyomdahibának gondolva a „togala” szóra javította a margón.

Említésre méltó Zeiselmauer (a margón Czeislmaur) alsó-ausztriai település kiemelése is: „Miután tehát az előbbi ütközetben kitapasztalták [a hunok] a rómaiak bátorságát és fegyveres felkészültségüket, talpra állítva seregüket Tolna városa felé vonultak, ahol ellenfeleik gyülekeztek. Detrik és Matrinus állítólag Cezmaurnál szállt szembe velük, és a reggeltől kilenc óráig tartó ütközetben a rómaiak vereséget szenvedtek.” Kinagyítva jól látható, hogy olvasója a Krónika szövegében szereplő „Cezmaur” szót pontokkal keretezte be. A rómaiak vereségének színhelye természetesen a Zeiselmauertől alig 10 kilométerre fekvő Tulln an der Donau, ami csak a hasonló hangzás miatt keveredhetett össze az ugyancsak a Duna partján fekvő Tolna városával (civitas Tolna / civitas Tulna). Borsa Gedeon már negyedszázada felhívta a figyelmet, hogy éppen ez a tévedés és a legtöbb példányban jól látható korrekció mutatja be a Budai Krónika szedésének körülményeit. Úgymint a Hess András által használt kézirat valószínűleg rontott formában őrizte meg Tulln nevét. A feltételezhetően magyar másoló az ausztriai települést nem, viszont a magyar Tolnát ismerhette. Az első füzetbe így került be tévesen Tolna háromszor a szövegben, míg a negyediket – nyomtatás közben felismerve a hibát – egy a magyar földrajzban járatos személy – talán Kárai László – kijavította. A Budai Krónika szövegét átvevő Thuróczy János már helyesen, Tulln formában hozta a Duna parti várost a kérdéses helyen 1488-ban. 

A princetoni Budai Krónikáról szóló írásunk első részét olvastad.
2. rész: Hol harcoltak a hunok?
3. rész: Tíz lakás ára

Széchényi könyvtáralapításának híre nagy lelkesedést váltott ki a magyar értelmiségi körökben. Csokonai szeptember 24-én 16 oldalas levélben írja Széchényi Ferencnek:

„Tanúja vagyok, még a hidegebb és indifferentebb Magyaroknak is arról az ő meglepetésekről, amillyennel az Exczellenciád példátlan áldozatját, melylyel becses Nemzetét s a Hazai Eruditiót boldogítani méltóztatott, a minapi újságokból vették. Csak maga egy könyvtárnak összeszedése is, hát még azoknak a közkézen nem forgó kintseknek koronás fejekhez illő egybegyűjtése, már az egész Nemzetnek tiszteletét s minden korabéli tudósoknak háládatosságát megérdemelné: mit tudjunk hát szólani akkor, mikor annak még ingyen való elajándékozását kell hallanunk? El kell boríttatnunk a csodálkozástól, tele kell érzéssel telnünk, némán kell bámulnunk és tisztelnünk a szokatlan nagyságot, mint magát a természetet, tulajdon munkáiban,és aki legtöbbet tud is közülünk kifejezni, ennyit mondhat: Széchényi!!"  Kókay György: Nemzeti Könyvtárunk megalapításának visszhangja a korabeli magyar sajtóban = 01 Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1961/1962., p. 271.

Csokonai már régebben levelezésben állt a gróffal, sőt több ízben anyagi támogatásban is részesült. 1798-ban, amikor Széchényi Ferencet Somogy vármegye főispánjává nevezték ki, Csokonai pedig akkortájt a csurgói gimnázumban kapott tanári állást, „A ’haza’ templomának örömnapja” c. ódában ünnepli Széchényit. A gróf feleségét, Festetics Juliannát külön költeményben köszöntötte a jeles alkalomból („Osiris és Isis”), sőt neve napján is hódolt neki egy versben. A többszöri anyagi segítség és a grófék részéről tapasztalt jóindulat hálával töltötte el a költőt. Hátrahagyott iratai között fennmaradt, Széchényihez írt, töredékes, befejezetlen levél tanúskodik erről: „A Széchényi- és Festetics-név … Istenem és királyom után, legtiszteltebb én előttem. Tartozom ezzel, sokképen tartozom, mint magyar (hála szüleimnek), mint ember (hála az égnek), mint én önnönmagam (hála Nagyságtoknak.)” 02 Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, 1754-1820.  

Csokonai Vitéz Mihály: Forrás: EPA

Szeptember 24-i személyes hangú levelében nemcsak a könyvtáralapítás felett érzett örömét fejezi ki, hanem kéréssel fordul a grófhoz: állásért folyamodik a leendő könyvtárban: „Kevés van Kegyelmes Uram, a kit Exczellencziádnak ez a közönséges gyűjteménye nagyobban interesszálna, mint engemet, a honnan, ha többen könyörögnek is Exczellencziádnál azon Bibliotheca mellett való hivatalért, nem sok van, a ki nálam abban több gyönyörűséget találna, a kinek azt vagy szokott occupatiója, vagy pedig mostani állapotja szükségesebbé tették volna.” 03 Kollányi Ferenc: A Széchényi-országos-könyvtár megalapítása = Magyar Könyvszemle, 

Csokonait ez idő tájt súlyos csapás érte: az 1802. július 11-én tomboló debreceni tűzvészben porig égett édesanyja háza is. Ráadásul a költő állás nélkül volt, betegeskedett, megélhetési gondokkal küszködött. Mindezek miatt égetően fontos volt a számára, hogy alkalmazást nyerjen valahol, és erre legjobbnak az újonnan alapított könyvtárat vélte. Levelében hosszan és részletesen indokolta folyamodványát, beszámolt költői terveiről, fogadkozott, hogy a könyvtár gyarapítását gondosan fogja végezni. Még arra is kötelezné magát, hogy – hálája jeléül – ingyen leckéket adjon a nemzeti poézisból az egyetemi ifjúságnak. Hosszasan kifejtette, hogy az állás betöltésére tanulmányaival a képesítést megszerezte. De nem ragaszkodott a könyvtárőri tisztséghez: „Távol legyen, hogy abba az indiskrétióba essem, hogy magamat más, derekabb subjectumok elé toljam és a custosi első rangért zsaroljak; megelégszem én nemcsak, hanem boldognak fogom magamat tartani, ha cancellista fővel szolgálhatok a mellett a dicső gyűjtemény mellett, a mely én rám nézve Potosi, Bengala, földi paradicsom.” 04 Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, 1754-1820. 

Másnap, szeptember 25-én a grófnét is felkereste soraival, elmondván, hogy kénytelen hivatalba lépni: legjobban óhajtana a gróf pesti bibliothécája mellé szolgálatba állni azért is, mert ott a munkájához szükséges könyveket is megtalálhatná.

Széchényi Ferenc azonban az állhatatos és aprólékos szorgalmat igénylő munkakörre nem a költőt válaszotta. Szíves hangú levélben válaszolt: „Mivel azon hivatalok ¬ – írja – csak addig adatnak idegeneknek, miglen gyermekei nevelői a nevelést végzik, megbocsát neki, hogy ily rövid ideig tartó készségénel jelével nem szolgáhat.” Az elutasítás mellett azonban további pártfogásáról is biztosította a költőt, sőt „szomorú kárainak néminemű kárpótlására” 100 forintot is küldött neki – mentegetvén magát, hogy nem sok az adomány, de a könyvtárra és katalógusainak kinyomtatására fordítandó költség miatt nem tud többel szolgálni. 05 Kollányi Ferenc: A Széchényi-országos-könyvtár megalapítása = Magyar Könyvszemle, 

Még egy hátránya volt Csokonainak, amit a költő maga is említett folyamodványában: protestáns vallása. Széchényi ugyanis mindenképpen katolikus vallású személlyel akarta a három könyvtári állást betölteni.

A másik lehetséges jelölt, a Széchényivel szintén régóta kapcsolatban álló, és a könyvtár gyarapításában segítő Kovachich Márton György lehetett volna, azonban a gróf őt sem választotta. Csokonai és Kovachich helyett az 58 éves Miller Jakab Ferdinándot, a nagyváradi akadémia nyugalmazott tanárát helyezte a könyvtár élére – azzal a soha nem érvényesített megkötéssel, hogy később majd át kell engednie helyét a Széchényi-fiúk valamelyik nevelőjének. 06 Windisch Éva: Fejezet a könyvtárosi pálya magyarországi kialakulásának történetéből

01 Kókay György: Nemzeti Könyvtárunk megalapításának visszhangja a korabeli magyar sajtóban = Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1961/1962., p. 271. http://www.epa.oszk.hu/01400/01464/00005/pdf/ - p. 271.
02 Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, 1754-1820. Budapest, Osiris, 2002. p.182. http://mek.oszk.hu/05400/05481/html/04.htm#d1e3212 – 3. könyv., VIII. fejezet, p. 182.
03 Kollányi Ferenc: A Széchényi-országos-könyvtár megalapítása = Magyar Könyvszemle, 1902, p. 277. http://www.epa.oszk.hu/00000/00021/00117/pdf/ - p. 277.
04 Fraknói, i.m. p. 221. http://mek.oszk.hu/05400/05481/html/04.htm#d1e3212 – 4. könyv, III. fejezet, p. 221.
05 Kollányi i.m. p. 281. http://www.epa.oszk.hu/00000/00021/00117/pdf/ - p. 281.
06 Windisch Éva: Fejezet a könyvtárosi pálya magyarországi kialakulásának történetéből = Magyar Könyvszemle 1957. 2.sz., p. 141. http://www.epa.oszk.hu/00000/00021/00228/pdf/ - p. 141.

Rácz Ágnes

Facebook oldalunkon a könyvtár történetét kronologikus sorrendben jelenítjük meg 1802-től. Képekkel és videókkal illusztráljuk egy-egy fontos nap eseményét, folyamatosan bővítünk és töltünk fel információkat.

Hazánk éghajlattörténetének legfontosabb forrásgyűjteményének szerzőjéről, Réthly Antalról említettünk már néhány szót blogunk egy korábbi cikkében, melyben a klímatörténeti kutatást mutattuk be.

A neves meteorológus igazi széles látókörű tudós volt, aki élénk társasági életet élt, és figyelemmel kísérte kora eseményeit. Nemrég bukkantunk rá irattárunkban az alábbi levélre, mely arról tanúskodik, hogy az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteményének sorsát is szívén viselte.

„Budapest, 1918. jan. 20.
A Magyar Nemzeti Muzeum
Háborus Gyüjteményének
Budapest
Olvasva a NM. Igazgatóságnak felhívását a háborus emlékek gyüjtését illetőleg, mellékelten elküldöm az általam eddig gyüjtött anyagot. Lehet, hogy van közötte felesleges anyag, avval is méltóztassék tetszés szerint szabadon rendellkezni.
Mély tisztelettel:
Dr. Réthly Antal
meteorológiai intézeti asszisztens
Nb. amennyiben megkaphatnám a NM. évi jelentését, nagyon megköszönném.”

Sajnos az irattári aktából nem derült ki, pontosan milyen anyagot is ajándékozott, azonban a Réthly Antal kézírását tartalmazó levél így is kuriózum, melyet örömmel mutatunk be olvasóinknak.

Az Országos Széchényi Könyvtár Irattára, 1918/59

Szőts Zoltán Oszkár
Retrospektív Feldolgozó Osztály

2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén 10 és 18 óra között a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat eseményeként ingyenesen tekinthető meg a nemzeti könyvtárban az 1473-ban készült első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai Krónika Magyarországon található mindkét példánya.

Mitől különleges ez a szenzációs könyvtörténeti emlék? Öt részben mutatjuk be. Farkas Gábor Farkas írása.

5. rész

Miért is döntöttük úgy, hogy a 2012-es Magyar Könyv Napjára nemcsak a Széchényi Könyvtár példányát, hanem az Egyetemi Könyvtárét, s ez utóbbi őrzőkötetét is kiállítjuk két napra? A válaszért vissza kell mennünk 1875-ig. A Ferenciek terén álló Egyetemi Könyvtár épületének alapozását 1873-ban kezdték el. A földmunkák során különleges régészeti leletekre bukkantak a munkások. Az értékes kövek római és Mátyás-kori emlékek voltak, melyeket az Egyetem felajánlott a Nemzeti Múzeumnak néhány régi nyomtatványért cserébe.

"A magyarok történetének kezdete a Budai Krónika Jankovich-példányában (ELTE Egyetemi Könyvtár, Inc. 10.)"

Mivel a Széchényi Könyvtár szervezetileg 1949-ig a Múzeumhoz tartozott, így a kérést értelemszerűen a régi gyűjteményből kellett teljesíteni: Bornemissza Péter prédikációival együtt a Budai Krónika Jankovich Miklós-példánya került át az Egyetemi Könyvtár újonnan elkészült épületébe, az ünnepélyes megnyitó előtt egy évvel, 1875-ben.


17. ábra Az Egyetemi Könyvtár 1893-ban, Dörre Tivadar metszete Forrás: www.galeria_artcopy.abbcenter.com

A most bemutatott két példány történetét alaposan feltárta Borsa Gedeon. Bár időben a bécsi (1666) és a lipcsei (1769) példányokról ad hírt először a történetírás, ám szerencsés véletlenek következtében az Egyetemi Könyvtár kötetének históriáját sikerült a legrészletesebben kideríteni. A szerteágazó történet mindegyik elemét lehetetlen lenne itt felvázolni, így csak néhány fontosabb mozzanatot emelek ki. A 18. század közepén a lengyel határhoz közeli Hanusfalván őrizte családi bibliotékájában Dessewffy Tamás a Budai Krónikát. Egy meglehetősen bonyolult kölcsönadás következtében, melynek résztvevői között megtaláljuk Kaprinai Istvánt, a jezsuita történészt, Johann Kriebel evangélikus lelkészt, Dobai Székely Sámuel katonatisztet (és nem mellesleg neves régiséggyűjtőt). A szöveget részleteiben vagy teljesen többen lemásolják, s a jezsuita történész tervbe vette a mű újrakiadását is. Nyomdászattörténeti szempontból érdekelte a Dessewffy-birtokhoz közel lakó Fejérváry Károly gyűjtőt is, aki a 18–19. század fordulóján szintén meg kívánta szerezni a példányt. Emiatt került vitába a könyvet éppen akkor örökségképpen megszerző Szirmay-családdal, melyet élénk figyelemmel kísérte a 19. század első felének egyik legnagyobb magyar könyvgyűjtője, Jankovich Miklós is 1793-tól. Három évvel később Fejérváry özvegyétől sikerül is megvásárolnia 60 forintért a könyvet.

Széchényi Ferenc egy évvel később, 1797-ben megbízza Kovachich Márton Györgyöt, hogy Hess nyomtatványát bármi áron megszerezze Jankovichtól alapítandó Nemzeti Könyvtára javára. Ám Kovachich kudarcot vallott, ahogyan Széchényinek írta a levelében: Jankovich, „a ki három zsidón és öt görögön túltesz”, nem adja a könyvet semmi pénzért sem. Azzal próbálta nyugtatni a már ideges Széchényit, hogy az esztergomi káptalan régi könyvei között meglesz majd a Chronica Hungarorum másodpéldánya. Széchényi Ferenc már nem élhette meg, hogy az általa alapított Nemzeti Könyvtár büszke tulajdonosa legyen az első hazai nyomtatvány egy példányának, 1836-ban az Országgyűlés vásárolta meg számunkra az eladósodott Jankovich gyűjteményét, s benne a Budai Krónikát.

18. ábra Jankovich Miklós (1772–1846) műgyűjtő portréja Forrás: Wikipedia

Ám ez a példány nemcsak a történetével vívta ki a szakmai érdeklődést. Már a 18. századi források is arról írtak, hogy a Budai Krónika elé van kötve Julius Caesar egyik műve. Ahogyan ezt Borsa már bebizonyította, Jankovichtól kezdve többen is abban reménykedtek abban, hogy a nyomdahelyet és nyomdászt nem, csak az időpontot (1473) említő kolofón egy Budán, Hess András által nyomtatott könyvet takar. Ahogyan a lelkes Jankovich fogalmazott: „tulajdon régiségeim között oltalmazom e ritka tüneményt!” Az 1877-es könyvtörténeti kiállításon már budai nyomtatványként mutatták be Hess Krónikája mellett, Toldy Ferencre való hivatkozással. Ám az öt évvel későbbi nagy budapesti könyvkiállításon már tudatosan mellőzték ezt az ősnyomtatványt. Most már csak az volt a kérdés a 20. század végén, hogy melyik Caesar-kiadással volt egybekötve az Egyetemi Könyvtár példánya? A harmadik kiállított kötetből választották le ezt a példányt, mely nyomokban még őrzi a szép gótikus kötését, s egy hazai könyvkötő műhely terméke. Ehhez a Caesar-példányhoz kapcsolódik az a legenda, mely szerint az Egyetemi Könyvtár Budai Krónikája valaha Báthory Zsigmondé volt. Ezt néhányan a Caesar-kötet végén található latin és magyar nyelvű bejegyzésekre alapozták, de alaposan megvizsgálva a szöveget szomorúan kell látnunk, hogy ez valóban csak tollpróba és semmi köze nincs az erdélyi fejedelemhez. Viszont egy korai tulajdonos nevét megőrizte a kötet, nevezetesen Diószegi Mártonét, aki talán az a református lelkész, kinek Hodászi Miklós Disputációját ajánlotta (Leyden, 1631).

19. ábra Julius Caesar A gall háborúk 1473-as kiadásának kolofónja (OSZK, Inc. 545.)

Az előbb említettem, hogy Széchényi Ferenc nem tudta megszerezni Jankovichtól a Budai Krónikát, s nem sikerült más példányt sem felkutatni Európában. Majdnem negyedszázaddal a halála után, 1843-ban meghirdették Franz Hildebrand német orvos és botanikus bibliotékájának egy részét árverésre. Horváth István igazgató József nádor segítségével megszerezte a könyvtár számára másodpéldányként (hiszen az előbb említett Dessewffy–Jankovich példány már hét éve a könyvtáré volt) a különleges ritkaságot több mint 400 forintért. Az értékes nyomtatványt már az új igazgató, Kubinyi Ágost vehette át Pozsonyban nem sokkal később. Eddig összesen négyről adtam hírt, további példányt őriznek Rómában, Prágában, Párizsban, Krakkóban, Szentpéterváron, s Princetonban. Ez utóbbi a legutoljára előkerült példány, mely 1990 tavaszán bocsátották aukcióra, s ütötték le az addigi legmagasabb áron, 420 000 nyugat-német márkáért. Nagy valószínűséggel a szakirodalomból ismert Georg Henrici, 19–20. század fordulóján élt lipcsei tanár tulajdona lehetett.


137 év múlva, igaz csak két napra, újra egy térbe kerül a három nyomtatvány: Hess András Budai Krónikájának két hazai példánya mellett Julius Caesar nevezetes műve igen korai kiadásának egy fenn maradt kötete. Biztos, hogy 539 évvel ezelőtt a Nemzeti Könyvtártól körülbelül 1000 méterre ez a két magyar ősnyomtatvány ott hevert a budai nyomdász szekrényében, nagyjából kétszáz másik példánnyal együtt. S a boldog Hess András egyik első gondolata az lehetett, hogy melyik példányt sikerül majd eladnia a budai vásáron, 1473 Pünkösdjén.

Itt mondok köszönetet kollégáimnak: Bakos Józsefnek, Boross Klárának, Ecsedy Juditnak, Kulcsár Péternek, Monok Istvánnak és Varga Bernadettnek, hogy értékes megjegyzéseikkel segítették a munkámat. Külön hálás vagyok Borsa Gedeonnak, hogy a végigolvasva szerény írásomat, számos ponton élt kritikájával, javaslataival és kiegészítéseivel. A Nemzeti Könyvtár Hungarika-kutatásával összhangban szándékunkban áll a két magyarországi ősnyomda öt nyomtatványának tizenkilenc példánya digitális másolatát megszerezni és megfelelő körülmények között minden kutató számára elérhetővé tenni. Bízom abban, hogy ez az apró kamara-kiállítás segíteni fog a feladatunk elvégzésében.

2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén 10 és 18 óra között a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat eseményeként ingyenesen tekinthető meg a nemzeti könyvtárban az 1473-ban készült első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai Krónika Magyarországon található mindkét példánya.

Mitől különleges ez a szenzációs könyvtörténeti emlék? Öt részben mutatjuk be. Farkas Gábor Farkas írása.

4. rész

Bár a Chronica fogadtatásáról nem maradtak fenn egykorú források, a megmaradt példányok provenienciája alapján úgy tűnik, hogy a közép-európai régióban terjedt el. Nemcsak a két magyarországi példányban fellelhető bejegyzések utalnak a használatára, hanem például a nevezetes lipcsei kötethez részletes mutatókat készített egykori gazdája, s hozzácsatolta a magyar királyok névsorát. Néha további példányok sorsáról értesülhetünk egy-egy régi adomány kapcsán: Septei Péter kúriai jegyző négy másik könyvvel együtt egy nyomtatott Chronica Hungarorumot ajándékozott az Ágoston-rend budai kolostorának 1488 novemberében. Bár ekkorra megjelent Thuróczy krónikája Brünnben és Augsburgban is, ám valószínűleg a régebbi és szerényebb kiállítású krónikáról lehet szó, s nem a fametszetekkel ékesített, drágább, alig néhány hónapja megjelent kiadványról. Menestarffer János pedig 1481-ben másolta le a maga számára a nyomtatványt. Ugyancsak rendelkezett egy kéziratos példánnyal a neves német polihisztor Hartmann Schedel is. Kézirata (amit 1480-ban másolta le Ambergben) nemcsak Hess szövegét közli, hanem beszámol például a Mátyás győzelmes bécsi bevonulásakor „látott” új csillagról is. 

Mivel nincs más történeti forrás erről a csillagászati eseményről (üstökös, vagy szupernóva), itt nagy valószínűséggel az ismert antik toposzról (az uralkodó bevonulását kísérő égi csoda) vagy egy különleges légköri eseményről (halo, parhelion) lehetett szó. Így nem véletlen, hogy bár név nélkül, de Schedel közli Conrad Celtes humanista ódáját a Mátyás halálát megelőző szörnyű jelekről. (Rá két évre meg is jelent nyomtatásban, Ingolstadtban.) Bár Schedel másolata nem hozza Hess kolofónját, de tartalmazza ajánlását, így egészen bizonyos, hogy az 1473-as kiadásról készült. Talán az a másfél évtized (1473–1488) komoly előnyt jelenthetett a Thuróczy Krónika esetében, hogy az új technológiával elkészült mű a mindennapok részévé válva, határokat átlépve magasabb példányszámban megmaradhatott.

A hazai Lectio olvasmánytörténeti adatbázisát böngészve nem nagyon akadtam egyértelmű nyomára Hess krónikájának. Talán Vértesy Miklóshoz tudunk csatlakozni: ő hívta fel annakidején a szakma figyelmét a nagyszombati jezsuita egyetem könyvtárának kéziratos katalógusában található bejegyzésre. Szentiványi Márton, a rend tudós könyvtárosa 1690-ben a következő megjegyzést tette: „Hungarorum Cronica Typo Veteri, quarto, Venetijs 1483. membrana scripta 1632.” Vagyis a magyarok krónikája régi betűkkel nyomtatva Velencében, 1483-ban, negyedrét méretben, pergamenkódex töredékébe kötve. S Némethi Jakab 1632-ben katalogizálta az egyetem megalapítását megelőző nagy könyvtárrendezés során. Mivel a korból jól ismert Thuróczy krónikát Szentiványi külön feltünteti, így esetleg gyanakodhatunk arra, hogy Hess nyomtatványának az évtizedét elírta (van erre néhány példa a jezsuita katalógusban), s jezsuita kollégium, majd egyetem bibliotékájának polcán is ott volt az első magyarországi nyomtatvány egy példánya. De nem tarthatjuk azt sem kizártnak, hogy Velencében mégis kiadtak egy latin nyelvű magyar krónikát 1483-ban, csak nem maradt fenn belőle egyetlenegy példány sem.

13. ábra Szent László legenda a Thuróczy krónikában (Augsburg, 1488) (OSZK, Inc. 1041.)

Az biztos, hogy Thuróczy János nem is gondolhatott arra, hogy magyar nyomdánál jelentesse meg munkáját. Hess András pedig meghalhatott nem sokkal második műve kinyomtatása után, vagy – ahogyan Gárdonyi Albert feltételezte vagy hetven évvel ezelőtt – megélhetési forrását változtatta meg, megnősült és Borbála nevű feleségével élt békességben Budán haláláig. Persze akadt olyan feltételezés is, hogy a sikertelenség miatt Velencében folytatta tovább a nyomdászmesterséget. Ezek a találgatások vagy minden alapot nélkülöznek, vagy nincs rá egyértelmű bizonyíték.

Előbb utaltam arra, hogy jó választás lehetett egy latin nyelvű magyar krónika kiadása. Nemzeti történelmi munka kiadásában csak egy spanyol történeti mű előzi meg a mi Chronicánkat: Rodrigo Sánchez de Arévalo Compendiosa historia hispanica című műve, mely Rómában jelent meg 1470-ben Ulrich Han műhelyében. A spanyol diplomata a vizigót betöréstől (Kr.u. 414) IV. Henrik kasztíliai király – akinek dedikálta könyvét – uralkodásának első szakaszáig (1469) írta meg országa történetét. Tehát spanyol földön az első nyomdát Hess műhelyével egy időben alapították, melynek első terméke néhány hónappal a magyar tipográfia első kiadványa után, 1473 szeptemberében jelent meg Sevillában. Így elmondhatjuk, hogy a Budai Krónika volt az első nemzeti történeti mű, melyet hazai műhelyben nyomtattak. Talán megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy Hesst különösen inspirálhatták a különböző római nyomdákban az 1460-as évek végétől a 1470-es évek elejéig kiadott történelmi tárgyú művek. A spanyol történet mellett megjelent Curtius Rufus népszerű Nagy Sándor históriája, nem sokkal később Livius történeti munkája is.

14. ábra Compendiosa historia hispanica (Róma, 1470) Forrás: http://special.lib.gla.ac.uk

Hess szövege a 14. századi krónika-kompozíción alapult, s a Nagy Lajos halála utáni rész szerzője ismeretlen. Az eredetileg több önálló történeti mű összeolvasztásából létrejött szöveg 14–15. századi kódexekben maradt ránk, s kritikai kiadója, Domanovszky Sándor Budai Krónika családjának nevezte el, megkülönböztetve a Képes Krónika családjától. Vannak olyan részek, mint például Károly Róbert 1342-es halála és temetése, melyeket csak a Chronica Hungarorum őrzött meg és innen került át a Dubnici Krónikába vagy Thuróczy János históriájába. A krónika szerkesztője Nagy Lajos király történetét Küküllei Jánostól emelte át, kissé átdolgozva (s kihagyva természetesen Küküllei prológusát). A krónika utolsó szakasza – mint már említettem – egy ismeretlen szerkesztő munkája, Lajos király halálától (1382) Mátyás király moldvai hadjáratáig (1468) beszéli el nyolc évtized történetét. Érdemes megjegyezni, hogy mindössze négy oldalról van szó, tehát a szerkesztő igencsak összesűrítette a közelmúlt és saját korának – egyébként meglehetősen izgalmas és fordulatos – eseményeit. Ugyanakkor számos különleges részletre is kitér. Megemlékezett például a Lajos halála előtt feltűnt fényes üstökösről, ami lehetne az előbb említett, Mátyás bécsi bevonulásakor alkalmazott antik toposz, ám az égitest valóban létezett, s Európában, illetve Kelet-Ázsiában is megfigyelték 1382 szeptemberében. Bár az aránytalanságok szembeötlőek, az alig két évig regnáló király Albert nem sokkal kap kevesebbet, mint a fél évszázadig uralkodó Zsigmondunk.

15. ábra Nagy Lajos király halála a Budai Krónikában (OSZK, Inc. 326.)

Mátyásról mindössze egy rövid fejezetben írt, megemlékezett a koronázásáról (1458), Jajca visszavételéről (1463), a Szent Korona visszaszerzéséről (1464), s végül a moldvai hadjáratról (1468). Erről személyes élményét is megosztotta a szerkesztő: „Igen sok zászlót hozott innen Budára, híres győzelmének jeleit, és ezeket nagy ünnepélyességgel a Boldogságos Szűz Mária plébánia-templomában tűzette ki, ma is láthatók.” A Mátyás-templom említése ugyancsak érv amellett, hogy az első nyomdánk ettől nem messze lehetett, s a Budai Krónika szerkesztője talán a közelben lakó Kárai László lehetett. Mint már mások is megjegyezték, a krónika – aránytalansága mellett – hirtelen vége szakad, hiányzik az utolsó négy év magyar történelme. Ez magyarázható azzal, hogy az igen kényes 1471–1472 közötti belpolitikai események, az összeesküvés, Kázmér betörése, Vitéz fogsága és halála még friss volt és komoly problémákat okozott az első magyar műhelynek is.

Így elégnek tűnt erre csak egy mondattal utalni: „Bár a külföldiek, például a lengyelek és csehek és a szent koronának alávetett más lakosok sokat ármánykodtak ellene, Mátyás szembeszállt velük, mint bátor és győzhetetlen oroszlán.” De hiányzik más is a négy év történelméből. Például kimaradt az 1468-ban kezdődő cseh háború, a katonai sikerek és Mátyás cseh királlyá koronázása. A már említett és feltételezett kiadói program – melynek meglétét sokan vitatják – újabb apró jelét helyezte Hess András a krónika végére. Ez talán megmagyarázza a rövid Mátyás-fejezetet, s a hiányzó történelmi eseményeket. „Felséges és győzhetetlen urunknak, királyunknak többi nevezetes és emlékezetes tetteit, mivel oly sok van, és mivel ezeket röviden összefoglalni nem lehet, más alkalomra kell halasztanunk, és részletesebben kell majd elbeszélnünk.” Vagyis Hess szándékában állt a későbbiekben egy nagyobb terjedelmű művet kinyomtatni Mátyásról. Ha azonban ez volt a terve, akkor ismét felmerül az a kérdés, hogy Vitéz bukása után miért nem Mátyásnak ajánlotta a krónikát? Ugyanakkor Borsa figyelmeztetése óvatosságra int: Hess zárógondolata az ősnyomdászat igen gyakori toposza.

16. ábra Mátyás uralkodásáról szóló rész a Budai Krónikában (OSZK, Inc. 326.)

Farkas Gábor Farkas Budai Krónikáról szóló írásának negyedik részét olvastad.

Mozgatható betűk - Budai Krónika 1. rész
Havonta hét-nyolc oldal - Budai Krónika 2. rész
Az első könyvkiadási harc - Budai Krónika 3. rész

A félezer éves Budai Krónika egész pontosan 539 éves, találtunk az archívumban pár képet az 1973-as évfordulós ünneplésről. Akkoriban a Nemzeti Múzeum épületében szolgáltatott az OSZK.

1973-ban az Országos Széchényi Könyvtárban kiállítással emlékeztek a könyvnyomtatás 500 éves történetéről. Főkurátor: Dr. Borsa Gedeon, a Régi Magyarországi Nyomtatványok szerkesztőségének vezetője. Képek: OSZK Régi Nyomtatványok Tára archívum.

További képek az indafotó albumban.

2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén 10 és 18 óra között a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat eseményeként ingyenesen tekinthető meg a nemzeti könyvtárban az 1473-ban készült első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai Krónika Magyarországon található mindkét példánya.

Az OSZK kronológiájából: Adatforrás: Rácz Ágnes OSZK-történeti kronológiai gyűjtése

1973. június 4. A Régi és Ritka Nyomtatványok Tára ünnepség keretében emlékezett meg arról, hogy 500 éve, 1473. június 6-án jelent meg az első Magyarországon nyomtatott könyv, Hess András Chronica Hungaroruma. A Tár munkatársai előadásokkal, felolvasással, kiállítással ünnepelték az évfordulót.

1973. október 5. 500 éves a magyar könyvnyomtatás címmel könyv- és könyvtártörténeti kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Országos Széchényi Könyvtár, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ és más szervek rendezésében. Az 1974. január 6-áig látható kiállításhoz 56 oldalas katalógus is készült.

A Budai krónika megszerzésének történetéhez:

1803. december 20. A Pesten kiadott Zeitschrift von und für Ungern c. folyóiratban megjelent Miller Jakab Ferdinánd könyvtárőr hirdetése, amelyben hazai és külföldi irodalombarátokhoz fordult, hogy segítsék felkutatni és megszerezni a nemzeti könyvtár számára a Hess András első nyomtatványát, a Magyarok krónikáját (Chronica Hungarorum, Chronicon Budense, Budai Krónika). A hirdetés másodszor a lap 1804. január 20-i számában jelent meg. (A hirdetésre egyetlen ajánlat sem érkezett.)

1843. április 3. József nádor Franz von Hildebrand professzor könyvtárának első bécsi árverésén 100 ezüstforintért megvette és a Széchényi Könyvtárnak ajándékozta az első Magyarországon készült nyomtatott könyvet, az ún. Budai Krónikát (Chronicon Budense), amelyet Hess András 1473-ban nyomtatott Budán. (A teljes és szép kötet birtokában a könyvtár a Jankovich-gyűjteményből származó, sérült, foltos példányt 1874-ben csere útján átengedte a budapesti Egyetemi Könyvtárnak.)

1874. október 21. Kautz Gyulának, az egyetem rektorának kezdeményezésére az Egyetemi Könyvtár két római kori kőemléket és három, Mátyás király budai palotájából származó, faragott vörösmárvány töredéket ajánlott fel a múzeumnak. Cserébe két ősnyomtatvány egy-egy példányát: Hess András Budai krónikáját (Chronica Hungarorum, 1473.) és Mátyás király törvénykönyvét (Decretum maius, 1488.), valamint Bornemisza Péter 16. századból származó prédikációs könyvének három kötetét kérték. A csere - amelyben a Széchényi Könyvtár nem kapott semmit, csak adott - e napon történt meg.