A főcím a zirci apátsági könyvtár ex librisére utal, amit 1795-ben alkottak meg. A gyűjtemény 70 éve, 1953 óta működik az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében. Az évforduló tiszteletére indítottuk azt a sorozatot, amelyben minden hónapban bemutatunk egy-egy értékes dokumentumot az intézmény állományából. De nemcsak bemutatjuk, hanem ki is állítjuk ezeket Zircen. Így, ha a bejegyzés alapján kedvet kapnak rá, eredetiben is megtekinthetik e dokumentumokat.

Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. A fektetett negyedrét formátum nem gyakori a régi könyvek világában – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

A műemlékkönyvtári pletyka szerint egy sarokba dobva találták meg ezt a jelentéktelennek tűnő, fektetett negyedrét könyvecskét. Az enyhén koszolódott pergamenkötésen két régi jelzet, pár sor elhalványult írás (Alphabeta …) van. Ahol átlátszik a pergamen, megállapítható, hogy a kötéstáblához korabeli kéziratot használtak. Belelapozva azonban megszűnik a világ körülöttünk, elkezdődik egy utazás a pompásan kivitelezett rézmetszetek, ábécék, kezdőbetűk, rébuszok világába. 
A rézmetszetes címlapon a címmezőt két alak övezi, balról Kadmosz, aki a legenda szerint megtanította Théra szigetének lakóit az írásra, és jobbról Ábrahám, akit a káld írás megalkotójának tartott a hagyomány. Felül a Szentírásra utaló kőtábla, alul pedig Bábel tornya látható. A címmezőben pedig:

A de Bry család a 16-17. század jelentős rézmetszői és kiadói voltak. Theodor de Bry (1528–1598) a németalföldi Liège városában született, gazdag protestáns családban. Az ötvös és rézmetsző hívatást édesapjától tanulta. Biztosabbnak látta a jövőt a protestantizmus felé forduló Strasbourgban, mint a katolikus Liège-ben, így 1570-ben áttette oda a székhelyét. Itt együtt dolgozott Ètienne Delaune francia metszővel, aki döntő hatással volt művészi látásmódjára, a groteszkről alkotott elképzelésére. 1588-ban költözött a Majna parti Frankfurtba, ahol fiaival, Johann Theodorral (1561–1623) és Johann Israellel (1565–1609) rézmetsző műhelyt és kereskedést, valamint kiadót alapított. Kezdetben részben szöveg nélküli rézmetszetgyűjteményeket adott ki, például Jean Jacques Boissard emblémás (Emblematum liber, 1593.) és a tudósok portréit bemutató (Icones virorum illustrium, 1597.) könyvét. Fő művéhez 1586 és 1588 között londoni kutatómunkáján gyűjtött anyagot, Amerikát érintő expedíciókról jelentéseket és illusztrációkat. Ezt 1590-ben kezdte megjelentetni, Thomas Hairot tudósításaira, valamint a helyszínen rajzolt vázlatokról készült metszett képekre alapozva (Wunderbarliche, doch warhafftige Erklärung von der Gelegenheit und Sitten der Wilden in Virginia…). Ebből aztán egy 25 részes sorozat kerekedett, amit fiai fejeztek be, akik apjuk halála előtt saját vállalkozást alapítottak. Johann Theodor 1609-ben – vallási okok miatt – a céget Oppenheimbe telepítette át, ahol olyan fontos rózsakeresztes szerzők – mint például Robert Fludd vagy Michael Maier – műveit adta ki. Érdekesség, hogy mindkét szerző munkái megtalálhatók Zircen de Bry kiadásában. Johann Theodor csak 1619-ben tért vissza Frankfurtba, ahol haláláig dolgozott. Meg kell említeni, hogy Oppenheimben kapcsolatba került Szenczi Molnár Alberttel is, aki kétszer töltött hosszabb időt a városban. És Oppenheimben csatlakozott a családhoz az akkor már neves rézmetsző, Matthäus Merian, aki de Bry lányát, Maria Magdalenát vette feleségül, majd apósa halála után ő vitte tovább a vállalkozást. De ez már egy másik történet…

Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. A mű kötéstáblájának verzója és címlapja – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

Ahogy a címből látszik, a könyvet még együtt adta ki a két testvér Frankfurtban. A címlap mellett, a kötéstábla belső verzóját egy ex libris ékesíti. Benne két címer, „Cornum [Cor Unum] Et Anima Una” (Egy szív, egy lélek, ApCsel 4, 32) jelmondattal. Bár nincs név rajta, de a címerek alapján azonosíthatók voltak a tulajdonosok: Michael Rötenbeck (1568–1623) nürnbergi orvos, botanikus és fizikus, és felesége, Anna Ammon. Rötenbeck két kéziratával vonja magára a figyelmet, ugyanis összegyűjtötte a nürnbergi templomokban található sírfeliratokat. Ez magyarázhatja a könyv megvásárlását, talán hasznosítani tudta a munkája folyamán az ábrázolt karaktereket. De igazi hírnevet nagybátyjával, Lazarus Rötinggel, az autodidakta festővel közösen jelzett munka hozott számára. 1615-ből egy Theatrum Naturae című kéziratos műről van szó. Ebben állat- és növényfestmények és természeti témájú tanulmányok vannak. A képeket Röting, a tanulmányokat Rötenbeck készítette. A könyv nagy érdeklődésre tart számot a zoológusok körében, mert a festmények elsősorban Nürnberg és a környéke faunáját ábrázolják, számos állatillusztrációt, különösen madarakat mutat be részletesen, valamint fantáziadús mitikus lények és egzotikus állatok keverednek a német területről származó kacsákkal, pintyekkel és baglyokkal. Az ex libris felett pedig egy kézírásos bejegyzés olvasható: Andreae Nagy. 1765. Gyakori név, de valószínűleg arról a győri mérnökről és rézmetszőről lehet szó, aki Tomka Szászky János Magyarország térképét újra metszette és magyar helynevekkel Bécsben kinyomtatta. A térképből pedig két példányt a Ráday családnak adott. A feltevésemet egyrészt erősíti, hogy egy rézmetszőről van szó, akit nagyon is érdekelhet a de Bry testvérek kiadványa. Másrészt még egy könyv van a bibliotékánkban Nagy András bejegyzésével, egy német nyelvű bányászati monográfia, Anleitung zur Markscheidekust nach ihren Anfangsgründen und Ausübungen kürtzlich entworfen címmel (Dresden, 1749, Georg Conrad Walther). Ez utal Nagy András mérnöki érdeklődésére.
A címlap után következő ajánlás II. Fülöp Lajos hanau-münzenbergi grófnak szól, ennek első oldalán a gróf köralakba foglalt monogramját az Iustitia és Veritas (Igazságosság és Igazság) között ábrázolták, a másodikon egy verset olvashatunk a grófhoz.
A következő hét oldalon a de Bry testvérek bevezetőjét olvashatjuk az írás történetéről. Ebben értekeznek arról, hogy az írást, a betűket a legnagyobb ajándéknak tartják, a tudományok és a művészetek alapvető fontosságú eszközének. Mítoszokat és legendákat idéznek fel, miszerint az első írás a káld (kháld, kháldeus) vagy az asszír volt. Az ókorból pedig hét írásfajtát különböztetnek meg: a hébert, a görögöt, a latint, a szírt, a káldot, az egyiptomit és a gétát. Az írásokat aztán sok más nép is átvette, sokszor rontottak rajtuk, ahogy a gótok és a longobárdok „megbecstelenítették” a latint. Megállapítják, hogy a nyelvek is eltűnnek, mint például az etruszk, amely megtalálható ókori feliratokon, de megérteni már nem tudják. Kiderül, a testvérek követik a legújabb eseményeket, mert tudnak arról, hogy a mexikói őslakók ismerik az írást, könyveik elkészítéséhez pedig fák leveleit préselték, majd varrták össze. Ilyen könyveket küldött Hernán Cortés, a hírhedt konkvisztádor Spanyolországba.
A bevezető írás után 34 rézmetszetes ábécétáblán káld, szír, héber, kopt, arab, szamaritánus, görög, illír, valamint horvát, örmény és római betűk (karakterek), továbbá más nemzeti betűtípusok – német, flamand, francia és egyéb – változatai láthatók, ezek több különböző variációkban, a nagy- és kisbetűket is felvonultatva mutatják be az írásstílusokat.

Ezt követi 12 tábla 24 gyönyörűen kidolgozott manierista kezdőbetűvel a de Bry testvérektől, pompásan díszítve oroszlánokkal, lovakkal, egyszarvúakkal, kutyákkal, majmokkal, macskákkal, pávákkal, pulykákkal, pelikánokkal, baglyokkal stb. A betűk körül ábrázolt élőlények latin elnevezése az adott betűvel kezdődik.

Gyönyörűen kivitelezett manierista kezdőbetűk. Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

A következő oldalon Tommaso Fazello (1498–1570), palermói dominikánus szerzetes által a Baych-torony (a ma is látható Porta dei Patitelli fölé magasodott egykor) falán talált régi feliratot bemutató illusztráció van. Ezt korábban káld nyelvűnek tartották (a metszet felirata is ezt jelzi), amely szerint a helyet Ézsau népesítette be káldokkal, damaszkusziakkal és föníciaiakkal. A tornyot azóta lebontották, de a felirat megmaradt, és a későbbi kutatók a szöveget a Hidzsra utáni negyedik századból származó Korán versként (38. szutra) azonosították.
A befejező rész a mű talán leghíresebb ábrázolásával kezdődik, amely egy vagy két tornász különböző pozícióiból kialakított ábécé. Némelyik elég pikáns ábrázolás lett. Utána a de Bry család különböző tagjainak monogramjait felvonultató oldal, majd két képrejtvényekkel (rébuszokkal) nehezített négysoros verset tartalmazó oldal következik.

A híres humán ábécé. Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

A kötet érdekessége, hogy a C1 oldal verzójára beragasztották Jacques Granthomme metszetét, ami egy arab ábécét mutat be, annyival több, mint a de Bry testvérek ábécéi, hogy itt a latin átírásukat is megadták. A nyomatot Jean-Baptiste Du Val francia orientalista (1570–1632) adatta ki, professzora, Etienne Hubert emlékére 1601-ben. Hubert (1567–1614) orvos, orientalista és diplomata volt, 1600 és 1613 között tanította az arab nyelvet a párizsi Collège de France-n. Az kötetünkben szereplő metszetet sajnos kivágták az eredeti keretéből, amelynek szépen kidolgozott ornamentikáját madarak, rovarok, növények és vázák alkották. Az F1 verzóján pedig egy tatár ábécé szerepel Marco Polo utazásának első német nyelvű kiadásából. A mű fordítója Hieronymus Megiser (1554 k.–1619) német történész és nyelvész, Johannes Kepler barátja. Az ábécé a kis könyv 354a oldalán található.

Bal oldalon az utólag beragasztott tatár ábécé. Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

A könyvben találhatók kézírásos bejegyzések is. Az I2 oldal verzóján egy „Alphabetum Anglo-Saxoninicum” kerül bemutatásra a betűk latin feloldásával. Az N4 oldal utáni befűzött, üres oldalon pedig német szöveg alatt kínai karaktereket lehet látni. A két kézírás megegyezik, talán az első tulajdonos, Michael Rötenbeck jegyzetelte meg a könyvét.
A bemutatott könyv – ahogy az aukciós oldalak is írják – rendkívül ritka. Példányunk értékét növeli, hogy teljesen hiánytalan, valamint egyediségek találhatók benne, az ex libris és a jegyzetek. Magyarországi közgyűjtemények közül egyedül a zirci bibliotékában van meg, ahol féltőn vigyázunk rá.
Hogy is búcsúzhatnék máshogy, mint a de Bry testvérek szavait idézve: „Ezt a munkát nem más szándékkal vállaltuk magunkra, kedves olvasó, minthogy a kedvedre tegyünk neked, hálásak lennénk, ha elfogadnád. Ha jó néven veszed, akkor kegyelmeddel kísérsz minket. De ha kegyesebbnek tapasztaltunk volna, nemcsak a legmagasabb tisztelet kötne hozzád, hanem nagyobb és szellemdús érdeklődésedtől ösztönözve mindig arra törekednénk, hogy jót érdemeljünk tőled. Isten veled!”

Kézírás a könyvben, egy tartalomjegyzék, ami befejezetlenül maradt. Alphabeta et characteres…, Frankfurt am Main, [Johannes Theodor de Bry et Johannes Israel de Bry], 1596. – A Zirci Apátság Műemlékkönyvtára

Felhasznált irodalom:

• A Deutsche Biographie vonatkozó cikkei
• Katrin Böhme, Sabine Hackethal, Kurzmitteilung, Das „THEATRUM NATURAE” von 1615: der Weg einer Bildersammlung. In: Zoosystematics and Evolution, 76 (2000), 155–156.
• Fritz Funke: Könyvismeret. Könyvtörténeti áttekintés, Budapest, Osiris, 2004. (Osiris kézikönyvek)
• Kéki Béla: Az írás története. A kezdetektől a nyomdabetűig, [Szekszárd], Vince, [2000.]
• Segesváry Viktor: A Ráday Könyvtár 18. századi története, Budapest, [Ráday Gyűjt.], 1992, 98.
• Viskolcz Noémi: A mecenatúra színterei a főúri udvarban. Nádasdy Ferenc könyvára, Szeged–Budapest, SZTE, HEH, 2013 (A Kárpát-medence kora újkori könyvtára, VIII.), 261–262.

Németh Gábor (OSZK Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc)

A sorozat további részei: Második rész, Harmadik rész

Sávoly Pál Budapesten született 1893. január 30-án. Idén emlékezünk meg halálának 55. évfordulójáról is († Budapest, 1968. december 29.). A neves és külföldön is sikeres hídtervező gyakorlatilag minden jelentősebb magyar híd tervezésében részt vett, egyik leghíresebb munkája Budapesten az V. kerületet az I. kerülettel összekötő új Erzsébet híd volt.

Kilátás a Gellérthegyről az Erzsébet hídra. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A budapesti Műegyetemen végzett tanulmányait követően tervezőmérnöki pályáját 1920-ban Hollandiában kezdte, majd Belgiumban és Luxemburgban folytatta. Több európai, egy kínai és egy mexikói híd társtervezője volt. 1925-ben Budapesten nyitott önálló mérnöki irodát. Számos vasbetonvázas épületet, zsilipet és egyéb műtárgyat tervezett magánvállalkozóként.
Nevéhez fűződik a Lánchíd és a Margit híd, valamint a Boráros tér aluljáró rendszerének kialakítása. Tervezője volt a Boráros téri Petőfi híd hídfőinek és az angyalföldi szennyvízátemelőnek, továbbá részt vett az Árpád híd tervezésében.
A Nyugati pályaudvar mögött található, Terézvárost és Újlipótvárost összekötő Ferdinánd felüljáróhidat 1940 és 1942 között az ő tervei alapján újították fel.

Az új Ferdinánd híd. Magyar Világhíradó 924., 1941. november. In: Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma. Filmhíradók online

A második világháború után számos híd újjáépítésében közreműködött. Az Ipoly felett Magyarország és Szlovákia határán Szob és Helemba között vasúti híd, a Sávoly híd, szlovákul Most Šávoľ (1946–1949), majd a Széchenyi lánchíd helyreállítási munkáinak is ő volt a tervezője.

Sávoly híd (SK.) (GCSPH). In: A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület hivatalos lapja

Az 1896-ban – a Lánchíd, a Margit híd és az Összekötő vasúti híd után – Budapest harmadik közúti átkelőjeként átadott Ferenc József hidat (Fővám téri híd) 1945. január 16-án a visszavonuló német hadsereg – a többi budapesti Duna-híddal együtt – felrobbantotta. A XI. kerületi Szent Gellért tér és az V–IX. kerületi Fővám tér közötti híd helyreállítása 1946 tavaszán kezdődött el Sávoly Pál tervei szerint. Új neve Szabadság híd lett.
Az 1933–37 között épült, Pest IX. kerületét budai XI. kerülettel összekötő, akkor Horthy Miklós nevét viselő Petőfi híd újjáépítése Sávoly Pál kiviteli terve alapján 1950 és 1952 között zajlott. A forgalomnak 1952. november 22-én adták át.
1948-tól a Mélyépítési Tervező Vállalatnál (Mélyépterv) dolgozott, majd ennek jogutódja, az Uvaterv hídtervező részlegét vezette. Kiemelkedő munkái közé sorolható az újpesti, a bajai és a dunaföldvári vasúti Duna-híd, a tokaji és a szolnoki Tisza-híd. Az ő irányításával készültek hazánkban az első modern hegesztett hídszerkezetek.

A szolnoki közúti Tisza-híd építése, mellette az ideiglenes pillérekre tolt előző híd. 1962. A kép forrása: Fortepan / UVATERV (Képszám: 91800)

A tervezővállalatnál külföldi megrendelésre is dolgoztak. A vezetésével épült hidak közül a legfontosabbak a Naft-folyó kábelhídja, az India részére tervezett híd, 52 sziámi híd és a tiencsini Hao-Ho folyamot áthidaló nyitható híd.
Jelentős feladat volt a helwani (Egyiptom) közúti és vasúti Nílus-híd megalkotása (1956–1959), amely tekintélyes méretekkel rendelkezett 9 nyílású, 812 méter hosszú építményként. A híd acélszerkezetének anyagát az ózdi és a diósgyőri acélművek készítette, a hídszerkezetet a győri Rába Művek gyártotta, a szerelést a Ganz–MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyár gárdája végezte.

Sávoly Pál főműve és legismertebb alkotása az új budapesti Erzsébet híd megtervezése és építése volt. Ez a munkája gazdaságos és korszerű megoldásáért 1965-ben A Magyar Népköztársaság Állami Díja I. fokozatának elismerésben részesült. Az első hazai dunai kábelhíd komoly nemzetközi elismerést is aratott és a főváros egyik legtöbbet fényképezett ékessége lett.

Sávoly Pál átveszi A Magyar Népköztársaság Állami Díja I. fokozatának elismerését az Országházban az Erzsébet híd megtervezésének és megépítésének gazdaságos és korszerű megoldásáért. A kép forrása: Ünnepségek az országban. Magyar Filmhíradó 1965. április 14. In: Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma. Filmhíradók online

A visszavonuló német haderő által 1945. január 18-án a reggeli órákban felrobbantott, 1898 és 1903 között épült szecessziós díszítésű láncszerkezetű híd utódjául Sávoly Pál modern külsejű, de az eredeti pilléreket hasznosító új hidat tervezett. A Sávoly vezette munkacsoport tagjai Szánthó Pál, Sigrai Tibor, Petur Alajos, Kékedy Pál, Loykó Miklós, Knébel Jenő, Kemény Ádám és Kozma Károly voltak. A híd építése az 1959. október 15-i kormányszintű döntést követően 1960 tavaszán indult meg és 1964. november 21-i adták át a forgalomnak. Az Erzsébet híd az utolsó volt a II. világháború végén felrobbantott, majd a háború után újjáépült budapesti Duna-hidak sorában. Egyik mintája az 1951-ben újjáépült kölni Mülheim híd lehetett, amelyet Sávoly Pál és munkatársai a helyszínen tanulmányoztak, konzultálva az építőkkel annak méretezési elveiről.

Az épülő Erzsébet híd a Gellérthegyről nézve. 1963. A kép forrása: Fortepan / UVATERV (Képszám 26989) 

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

Az egyetemes kultúra egyik legnagyobb tudósát, keresztény gondolkodóját fiatalkorában szótlan, szórakozott, lusta, nehézkes embernek tartották kortársai, akihez nem lehet igazán közel kerülni. Később ez megváltozott, hiszen már életében felismerték képességeit, és mindazt, amit tudott és tett. A hagyomány szerint egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Ő így felelt: „Egyedül csak téged, Uram! Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”

Fiatalkora, tanulmányai

A nápolyi grófi családból származó Tamás apja második házasságából ötödik gyermekként született 1224-ban, vagy 1225-ben. Ötéves korában a bencés rendnek ajánlotta családja, majd a rend központjába, Monte Cassinóba került, ahol alapiskoláit végezte, a bencés szerzetesek nevelték. 1239-ben tért vissza a családi kastélyba, Roccaseccába, és nem sokkal később Nápolyba utazott, ahol megkezdte egyetemi tanulmányait.

A diákok a bencés szerzetesi iskolába érnek (14. század) UB Leipzig, Rep. II 9b (CCXLIII), fol. 200v. A kép forrása: Wikipédia

II. Frigyes német-római császár uralkodása legnagyobb részét a Nápoly-Szicíliai Királyság területén töltötte, palermói udvara a tudományosság egyik fellegvára volt. Az uralkodó nem csupán pártfogó volt, nem is csak presztízse növelése érdekében vette körül magát a korszak legnagyobb tudósaival, hanem ő maga is jól képzett, érdeklődő, tudós volt, aki legalább hat nyelven olvasott és beszélt, köztük görögül és arabul is. Kortársai világ csodájának (stupor mundi) tartották. Az 1224-ban alapított nápolyi egyetem nagyon különlegesnek számított, hiszen a korszakban a hét fő tárgy mellett – trivium (grammatica, rhetorica, dialectica) és quadrivium (musica, arithmetica, geometria és astronomia) – Tamás és társai a tananyag részeként egyedül itt találkozhattak Arisztotelész természetfilozófiájával és metafizikájával. Párizsban és más európai karokon ekkor ezek a művek be voltak tiltva. Szintén itt ismerte meg az arab filozófus, Averroës (1126–1198) Arisztotelész-kommentárjait, amelyeket az uralkodó felkérésére Michael Scotus (1175–1232) fordított latinra.

II. Frigyes német-római császár (1212–1250) Biblioteca Vaticana, Pal. lat 1071, fol. 1v. A kép forrása: Wikipédia

Nápolyi évei alatt csatlakozott az 1216-ban a pápa által hivatalosan elismert (approbált) domonkos rendhez, ez a döntés pedig nem nyerte el anyja és testvérei tetszését. Olyannyira nem, hogy a hagyomány szerint 1244 májusában, amikor a domonkos generális kíséretében észak felé tartott, két testvére egy kisebb had élén elrabolta és Roccaseccába hurcolta. Egyszer még egy prostituáltat is felbéreltek, hogy Tamást elcsábítsa és eltántorítsa elhatározásától, de a legenda szerint Isten angyalokat küldött, akik övet adtak rá, a három szerzetesi fogadalom egyike, a tisztaság jelképeként.

Diego Velázquez: Szent Tamás megkísértése (1632). A kép forrása: Wikipédia

A fogságban töltött több mint egy év alatt kitartott döntése mellett, és családja végül a domonkos rend közbenjárására szabadon engedte. Johannes Teutonicus általános rendfőnök s kísérte Párizsba 1245-ben, ahol először találkozott Albertus Magnusszal, a rend legtekintélyesebb tudósával, akinek előadásait három éven át hallgatta.
Amikor a rend nagykáptalanja megbízta a mestert, hogy Kölnben irányítsa a domonkos studium generale megalapítását, a tanítvány is követte. Ez volt Teutonia rendtartomány első ilyen rendi intézménye, amely az egyetemmel azonos módon felépülő, de oktatótevékenység gyakorlására nem jogosító képzést adott. A korai domonkos rendi szabályokkal ellentétben részben a nápolyi egyetem hatására, és főként, mert a domonkos rend volt az első, amely az eretnekek megtérítése érdekében az igehirdetés minden formájára engedélyt kapott, az ekkor sorra alapított rendi studium generalékban ókori filozófusok munkáit is megismerték és értelmezték a hallgatók. Albertus Magnus a filozófia ellenségeit egy bibliai fordulattal oktalan állatokhoz hasonlította. „De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják.” (2Pt 2,12)

Albertus Magnus Tommaso da Modena freskójának részletén (1352). A kép forrása: Wikipédia

Kölnben a hallgatag Tamást néma ökörnek nevezték termete és szótlansága miatt. Mivel nem beszélt feleslegesen és gyakran gondolataiba merült, azt gondolták róla, hogy szerény képességekkel rendelkezik. A legenda szerint egy napon tanára, Albertus Magnus különösen nehéz kérdést taglalt. Tamás egy lapra jegyzetelve röviden és világosan megfogalmazta a tételt. A papírlap véletlenül a földre esett. Egyik tanulótársa meglátta, és az volt a legsürgősebb dolga, hogy a tanárhoz vigye. Albert mester elolvasta Tamás lejegyzett gondolatait, és megkérte, hogy készüljön föl a másnapi nyilvános vitára. Végül így szólt hozzá mestere: „Tamás testvér, te nem úgy ülsz itt, mint egy diák, aki felel, hanem mint egy tanár, akinek döntenie kell.” Erre Tamás szerényen így válaszolt: „Mester, nem látom, mi mást kellene csinálnom.” A hallgatókhoz fordulva pedig állítólag így nyilatkozott a mester: „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük (higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt), de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.”
Tamás kézírásának elolvasása egyébként Albertus Magnuson kívül csak keveseknek sikerült. Későbbi segítője, Reginaldus de Piperino volt az egyik, aki az utókor számára megkönnyítette a hatalmas életmű feldolgozását. A fennmaradt autográf kódexek közül lássunk egyet a Vatikáni Apostoli Könyvtárból! Ha nem maga jegyezte le gondolatait, előfordult, hogy egyszerre három írnoknak is diktált párhuzamosan. Korai írásait újra le kellett diktálnia, mert azokat csak ő maga tudta elolvasni.

Szent Tamás tanít 

1252-ben Tamás ismét Párizsba ment, ahol mestere ajánlására akkor már baccalaureusként maga is előadásokat tartott. Érdemes megjegyeznünk, hogy ekkor még csak huszonhat éves volt, és maga Albertus Magnus is csak negyvenes éveiben kapott engedélyt Párizsban az oktatásra. Ebben az időben a párizsi egyetemen hatalmas viszály alakult ki a világi magiszterek és a ferences és domonkos rendből való oktatók között, amely néhányszor tettlegességig is fajult. A szembenállás oka volt egyrészt a már említett, Arisztotelész és Averroës munkáit illető szemléletbeli és módszertani különbség, valamint az is, hogy a rendtagok konkurenciát jelentettek a világi tanárok számára. Tamás természetesen rendjének jogait védelmezte, és a vitában Az Isten tiszteletét és a vallást támadók ellen című munkájában foglalt egyértelműen állást. A munka megjelenésének évében, 1256-ban IV. Sándor pápa közbelépésére fölvették a magiszterek sorába, és engedélyt kapott mint professzor. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. Párizsi működése alatt (1252–1259) keletkeztek kommentárjai, valamint Az igazságról szóló értekezése.
A hatvanas évek nagyobb részét (1259–1269) hazájában töltötte, teológiát tanított. 1260-ban IV. Orbán (1261–1264) a pápai udvarba hívta, hogy részt vegyen a VIII. Mihály (1261–1282) bizánci császárral folytatott tárgyalásokon, ahol Tamásnak kellett a római egyház álláspontját képviselnie. 1265-ben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését, 1267-től 1269-ig pedig VI. Kelemen (1265–1268) udvarában tartózkodott. A legenda szerint a kolostorba egy napon idegen magiszter érkezett, aki csomagjával a Lateráni bazilikához igyekezett, s körülnézett, hogy ki segíthetne neki. Meglátott egy feszület előtt imádkozó testvért, és odakiáltott neki: „Hé, te dagadt! – kiáltott oda a szerzetesnek. – Elöljáród azt üzeni, hogy kísérj el, és vidd a csomagomat!” A szerzetes, Tamás, akit az idegen magiszter nem ismert, megfogta és vitte a nehéz útizsákot, mezítláb. Útközben az idegen még szellemeskedett is kísérője rovására, akit együgyűnek nézett. Ám egyszer csak szembe jött velük a Szent Péter-bazilika plébánosa. Tamáshoz sietett, megcsókolta ruhája szegélyét és fölkiáltott: „Tamás atya, mit művelsz te itt?” A magiszter akkor tudta meg nagy szégyenkezve, hogy kit alázott teherhordó szamarává, s bocsánatot kért Tamástól. Tamás csak annyit mondott: „Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más, mint szolgáló testvér.

Aquinói Szent Tamás Gentile de Fabriano poliptichonjának részletén (1400 körül). A kép forrása: Wikipédia

Római évei alatt szívósan folytatta a tudományos munkát. Erről tanúskodik többek között a Summa contra gentiles, a domonkos misszionáriusok számára írt tan- és tanítókönyv, továbbá Tamás mesterműve, a Summa Theologiae, A teológia foglalata. Ismerünk himnuszokat is, amelyek nevéhez kötődnek. Az egyik legjelentősebb az Oltáriszentségről szóló, amely ide kattintva meg is hallgatható.

1269-ben Tamást a rend ismét a párizsi egyetemre küldte teológiai professzornak (1269–1274), ahol a kolduló rendekkel szembeni ellenállás nem csillapodott, sőt a rendek között is kirobbant, a – főképp ferencesek által képviselt – konzervatív irányzat, valamint Albertus Magnus és Tamás haladó szellemű megközelítése között. 1272-ben Tamást a rend visszahívta és megbízta, hogy Nápolyban is studium generalét szervezzen. Két évvel később pedig X. Gergely pápa elküldte a második lyoni zsinatra. A tanácskozás két legfőbb témája a Szentföldre indítandó keresztes hadjárat, és a nagy egyházszakadás felszámolása volt. A résztvevők kikiáltották a keresztény egyház egységét, de ezt a határozatot VIII. Mihály utóda, II. Andronikosz bizánci császár (1272–1328) később semmisnek nyilvánította. Súlyos betegsége ellenére Tamás útra kelt, de 1274. március 7-én a fossanuovai ciszterci kolostorban elhunyt. XXII. János pápa (1316–1334) 1323-ban szentté avatta, XIII. Leó (1878 –1903) 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette. A magyar pálosok is nagyon tisztelik, a hagyomány szerint közbenjárására jöhetett létre a magyar szerzetesrend. Végül álljon itt egyik imája, ami talán jobban segít megmutatni nagyságát, mint az adatok.

Felhasznált irodalom

• Jean-Pierre Torrell O.P.: Aquinói Szent Tamás élete és műve, Budapest, Osiris Kiadó, 2007.
• Babits Mihály: Amor Sanctus – A középkor latin himnuszai, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933. ó
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat. Negyedik, bővített, átdolgozott kiadás, 1993.
• Anthologia humana. Ötezer év bölcsessége. Összeállította és bevezette: Hamvas Béla. Átdolgozta és sajtó alá rendezte: Kemény Katalin, Budapest, Medio. Ötödik kiadás, 1996.

Orsós Julianna (ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport)

Január 25. a pálfordulás napja; a néphagyományban időjósló nap, eredendően Szent Pál apostol (Tarzusz ? – Róma, Kr.u. 67) megtérésnek ünnepe.
A római polgárjoggal rendelkező zsidó családból származó Saul (Pál) Gamaliel rabbi tanítványa volt, s vad gyűlölettel fogott a keresztények üldözésébe. A keresztények elleni elfogatási paranccsal indult Damaszkuszba, ám a város közelében Jézus megjelent neki. Pál ekkor megtért, s ezt követően missziós útjain a kereszténység hithirdetőjévé, „a népek apostolává” lett. A szentírástudomány Pálnak a Biblia 14 levelét tulajdonítja (a Zsidókhoz írt levél páli szerzősége vitatott). A Római levélben az apostol így kezdi tanítását: „Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére”.
Szent Pál megtérésének történetét az Apostolok Cselekedetei beszéli el.

Négy kontinens, tizennégy könyv, felbecsülhetetlen gyűjtemény, számtalan vadászkaland. 125 éve született Széchenyi Zsigmond, hazánk ma is legnépszerűbb vadászírója. Könyvei nem csupán vadászati élmények, hanem úti beszámolók, melyekből az adott ország, nép társadalmi, földrajzi, történelmi helyzetéről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.

Széchenyi Zsigmond levele Hóman Bálinthoz a Csui!... megjelenése kapcsán – Kézirattár, Fond 15/1466

A kenyai utazást is sorra követték az újabb lehetőségek: 1932–33-ban, majd a következő évben, 1934-ben ismét expedícióra indult új ismerősével, barátjával, Yussouf Kamal egyiptomi herceggel. Ezen utak naplóiból készült az Elefántország, mely 1934-ben jelent meg. Második könyve szintén hatalmas siker lett. Rá egy évre, 1935-ben, két korábbi útitársával, Almássy Lászlóval és Horthy Jenővel tért vissza ismét, ezúttal Szudánban vadásztak antilopra. Ebből az útjából Hengergő homok címmel jelent meg útinaplója.
A gróf ekkorra már híres, népszerű íróként, utazóként számos lap hasábján jelenik meg. Nemcsak interjúk formájában foglalkoznak vele, de életének eseményeit – így például autóbalesetét is – rendre leírják. Igazi aranyifjúként élte mindennapjait, legtöbb idejét szenvedélyének, a vadászatnak szentelve. Nemcsak külföldön, hanem hazai vadászatokon, versenyeken is részt vett. Ahogy az afrikai táj, úgy lenyűgözte őt az itthoni állatvilág is, és örömmel használt ki minden lehetőséget, amikor a természetben lehetett.

Ismeretlen tájakon

Alig tért haza legutóbbi afrikai útjáról, néhány hónappal később újra hajóra szállt, viszont ezúttal egészen más irányba. Az úti cél most nem Afrika, hanem Alaszka volt. Az Alaszkában vadásztam című könyvből ismerheti meg a nagyközönség ennek az útnak az élményeit. A hatalmas kos, a kodiak medvék elejtésén túl az olvasók – akárcsak az afrikai élményeit összefoglaló könyvekben – betekinthetnek az európaitól olyannyira eltérő tájakba, életmódba. Széchenyi Zsigmond könyveiben remek arányérzékkel találja meg az egyensúlyt a személyes történet, a történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetés és a szórakoztató részletek megelevenítése között. Néha kiszínezi kissé az eseményeket. Nem csoda, hogy azonnal hatalmas sikereket ér el útirajzaival.

Nemcsak utazásaiban, de élethelyzetében is változás állt be, amikor 1936-ban megismerkedett Stella Crowtherrel, Stoner Crowther angol mágnás lányával Budapesten. A kor viszonylatában is meglepően gyorsan történtek az események, mert ugyanezen év májusában meg is kérte a lány kezét, és az eljegyzés után egy hónappal, június 2-án pedig megtartották az esküvőt. A nagyszabású eseményről, ahogy Széchenyi életének fontosabb eseményeiről, a sajtó is hírt adott. 1937-ben megvásárolták közös otthonukat az Istenhegyi úton. Ez a villa Széchenyi Zsigmond páratlan értékű trófeagyűjteményének is otthont adott. Az épület 1945-ben, Budapest ostromakor bombatalálatot kapott, és elpusztult a gyűjteménnyel együtt.
Felesége gyakran vett részt vele a vadászatokon. 1937-ben is együtt indultak indiai vadászatra. Erről az útjáról a Nahar című könyvében számol be. Afrikával ellentétben India csalódás számára. A nagy végletek – a szegénység és pazarló gazdagság – kulturális sokként érték őt. A nagy vadászatok, mikor csak a természet zajai veszik körül, itt nem léteztek.

A háború után

A második világháború kitörése után felesége visszaköltözött Angliába, az időközben megszületett, néhány hónapos fiukkal, Péterrel együtt. A háború alatt a válás is végbement. Zsigmond a főváros ostromát apja villájában, a Budai várban vészelte át szüleivel együtt. A város elfoglalása után az oroszok elfogták. A börtönben még találkozhatott édesapjával, aki néhány hetes fogság után szabadult ugyan, de az addigra már idős gróf a fizikai és lelki bántalmazások sebeiből nem gyógyult fel. Néhány nappal azután, hogy kiengedték a börtönből, tüdőgyulladásban hunyt el. A várban rekedtek életét az ostromról Viktor egyidejű naplóiból ismerhetjük, amelyet a Kézirattár őriz.

Széchényi Viktor ostromnaplója – Kézirattár, Fond 542.

A szovjet megszállás után, arisztokrata lévén, nehéz helyzetbe került. Vagyonától megfosztották, birtokait felosztották. Ennek ellenére Zsigmond, aki már szó szerint is megélt a jég hátán, ezúttal is feltalálta magát: 1947-ben a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek alkalmazásában vadászati felügyelőként dolgozott, majd miután az intézmény 1950-ben megszűnt, a Mezőgazdasági Múzeumban kapott mezőgazdasági muzeológus és vadászati tudományos szaktanácsadó állást. Bár úgy tűnt, sikerült megtalálnia azt a közeget, ahol értékelik szaktudását, 1951-ben kézhez kapta a hatósági levelet, melyben tájékoztatták, hogy 24 órája van elhagyni a lakását és a fővárosból átköltözni egy hortobágyi tanyára. Gyorgyevics Tamás kiváló monográfiájában idézi a Denaturált Afrika kimaradt lapjaiból az ide vonatkozó részeket:

Néhány évvel később kitartásának és barátai közbenjárásának köszönhetően a keszthelyi Helikon könyvtárban dolgozott. Itt ismerkedett meg második feleségével, a szintén nemesi származású Hertelendy Margittal, akivel 1959-ben házasodtak össze, és halálukig mély kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Széchenyi Zsigmondné jóval túlélte férjét, 2021-ben hunyt el. Férje emlékét élete végéig őrizte.
Széchenyi Zsigmond könyvei nem meglepő módon egy évtizeden át nem jelenhettek meg. 1955-től azonban újra kiadták első könyvét, majd újabb munkái is napvilágot láthatnak. Sokági úgy tűnt, minden remény szertefoszlott, hogy újra Afrikába, vagy akárcsak külföldre mehet. Azonban 1960-ban, mikor a Nemzeti Múzeum Afrika-gyűjteménye egy tűzvész hatására megsemmisült, állami expedíciót indítottak a trófeák pótlására, amelyhez szükség volt egy tapasztalt Afrika-vadászra is. Így esett a választás Széchenyi Zsigmondra, aki hivatalos expedíción újra Afrikába utazhatott Néhány évvel később, 1964-ben, ekkor már feleségével együtt mehettek ismét az általa annyira szeretett helyre. Utolsó éveiben betegségekkel küzdött: műtétek, gyógykezelések sora követte egymást. Végül 1967. április 22-én hunyt el.

Emlékezete

Az 1940-ben publikált Nahar, az indiai útjukat tartalmazó könyve után évtizedekig nem jelenhetett meg újabb műve. Ugyan korábbi köteteit újra kiadták, a hallgatást 1961-ben az Afrikai tábortüzek törte meg. Életében még egy könyve, az Ahogy elkezdődött jelent meg, amely a korai évek emlékeit idézi fel, az írótól megszokott bravúros stílusban mutatja be a világutazó vadásszá érő fiatalember fejlődését.
Összesen 14 könyvét ismerheti az olvasóközönség. Művei hatalmas számban, együttesen másfél millió példányban keltek el. Munkái ma is tanulságosak, szórakoztatóak, örömmel olvashatja őket bárki. Dacára a sok videós és egyéb tartalomnak, amelyek a mai ember számára rendelkezésre állnak, még mindig különleges élmény ezeken a műveken keresztül megismerni a világ különböző tájait. 

Felhasznált irodalom:

• Széchenyi Viktor: Töredékek a Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nemzetség történelméből, Székesfehérvár, Pannonia nyomdavállalat, 1933.
• Gyorgyevics Tamás: Széchenyi Zsigmond élete, Budapest, Amicus, 2021.

Feke Eszter (Kézirattár)

Az összeállítás első része.

Négy kontinens, tizennégy könyv, felbecsülhetetlen gyűjtemény, számtalan vadászkaland. 125 éve született Széchenyi Zsigmond, hazánk ma is legnépszerűbb vadászírója. Könyvei nem csupán vadászati élmények, hanem úti beszámolók, melyekből az adott ország, nép társadalmi, földrajzi, történelmi helyzetéről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.

Sárvár-Felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond arisztokrata családban született 1898. január 23-án. Édesapja, Széchényi Viktor, Fejér vármegye főispánja, édesanyja pedig Ledebur-Wicheln Karolina, a császári és királyi kamarás, Johann von Ledebur-Wicheln lánya. Gyermekéveit a család sárpentelei birtokán töltötte. Nagyon korán megjelent nála a vadászat szeretete. Gondolhatnánk, hogy a környezetében ez természetes, magától értetődő volt. De míg a legtöbb arisztokrata barátja, rokona számára ez inkább passziónak, közös időtöltésnek számított, Zsigmondnak ez szenvedélyévé, életcéljává vált.
Kézirattárunk őrzi Széchenyi Zsigmond hagyatékának egy részét. A családi hagyatékban található fotóalbumok pedig 1918-ig mutatják be az arisztokrata család mindennapjait képekben. Sok fotó örökíti meg Zsigát is, egészen kisgyerekkorától kezdve. Látszik ezeken a fényképeken a meghitt családi légkör, amiben nevelkedett. Követhetjük az utazásokat, vadászatokat, amelyeken a családtagok részt vettek. A Kézirattár állományában lévő családi albumok a világháborúval véget érnek, azonban megmaradtak a Zsigmond későbbi vadászatairól készült fotók is. Ezeket ma a Természettudományi Múzeum őrzi, páratlan gazdagságú vadászati szakkönyvtárával együtt.

Családi csoportkép – Kézirattár, Fond 542.

Széchényi vagy Széchenyi?

Mielőtt rátérünk Széchényi Zsigmondra, érdemes néhány szó erejéig kitérni arra, hogy miért láthatjuk a Széchényi nevet kétféleképpen is leírva. A család hivatalos névalakja a két ékezetes forma. Könyvtárunk alapítója, gróf Széchényi Ferenc, ahogy felmenői és legtöbb leszármazottja, két é-vel írta a nevét. Ferenc gróf legkisebb fia, a család leghíresebb tagja, Széchenyi István változtatott nevének írásmódján. Mivel az ő neve fémjelez szinte minden újítást a reformkorból, így ez a névalak égett be a köztudatba. István gróf fiai szintén meghagyták az édesapjuk által használt változatot, a család többi ága azonban a hivatalos alakot, a Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nevet használta. A családi közgyűlés 1905-ben tartott ülésén mondta ki a hivatalos formát.
Ám ha bemegyünk egy könyvesboltba, antikváriumba, rákeresünk az interneten, azt fogjuk látni, hogy Széchenyi Zsigmond könyvein „helytelenül” használják a nevét, Istvánhoz hasonlóan e-vel tüntetik fel a szerzőt. Erre is van magyarázat, ugyanis a könyvkiadók István iránti tiszteletből, meg talán azért is, mert a Széchenyi névalak volt elterjedt a köztudatban, szintén így, Széchenyi formában adták ki a könyveit. Így bár ő nem Széchenyi István egyenes ági leszármazottja, mégis rajta maradt ez a névforma.

Úri passzióból hivatás

Széchenyi Zsigmond már egészen fiatalon, hatéves korától részt vett a családi, baráti társaságok által szervezett környékbeli vadászatokon. Ekkor kapta karácsonyra az első légpuskáját, amit szinte napok alatt tökéletesen megtanult használni. Korán kibontakozott szenvedélye, megszállottsága a vadászat iránt. Gyerekkorától kezdve szívesebben vett részt a vadászatokon, mint bármi más tevékenységben. Jól mutatja, hogy míg nyáron a család a Balatonnál nyaralt, ő inkább csatlakozott baráti családok vadászataihoz. Egészen korán elkezdte feljegyezni egyes vadászatok eredményeit is: vadásznaplóiban évtizedeken keresztül minden elejtett vadról megemlékezett. Ezekből a naplókból nemcsak az derül ki, milyen vadból mennyit ejtett el, hanem hogy mikor hol tartózkodott. Tanulmányait tekintve az ifjú Zsiga nem volt kimondottan szorgalmas tanuló, ezt ellensúlyozta, hogy nagyon eszes, gyors felfogású fiú volt. Sokkal jobban érdekelte a természet, az állatok világa, a vadászat, mint a geometria. Egyetemi tanulmányait is aszerint választotta meg Németországban és Angliában, hogy a zoológia és az agrártudomány terén fejlessze tudását.

Zsigmond első elejtett kányájával 1911-ben – Kézirattár, Fond 542.

Írói vénáját is már korán bontakoztatja. 1915-ben, 17 évesen jelennek meg első írásai. Mi más lehetne az első szárnypróbálgatás, mint vadászati történetek leírása? A Vadászat és állatvilág, majd a Vadász-lap című lapok közlik őket, ekkor még csak monogrammal, nem a teljes nevével. Ezek a történetek is korához képest kifinomult stílust mutatnak, gyerekkori leveleiből, feljegyzéseiből pedig egy humorral teli, a nyelvet játékosan használó fiatalembert ismerünk meg. A kor szokásai szerint több nyelvet is bírt magas szinten. A nyelvek ismerete születésétől fogva alapélménye volt, hiszen édesanyjával németül, míg apjával magyarul beszélt. Így mindkettőt anyanyelvi szinten ismerte. Köszönhetően a francia nevelőnőnek, Mademoiselle Matild Albernek, akit a család csak Chichette-nek hívott, hamar elsajátította a francia nyelvet, majd később az angolt is. Világutazásai során remekül hasznát vette sokrétű nyelvismeretének.
A fiatal Zsigmond számára összekapcsolódik a valódi szenvedély, a vadászat annak szavakba öntésével, megörökítésével. A későbbiekben egyre pontosabb leírások, szórakoztató, időnként pedig fájdalmas, néha lírai, máskor egészen tényszerű úti élmények alkotják életművét.

Afrikai utazások – az első írói sikerek

Zsigmondot érettségi után besorozták a hetes huszárezredbe. Rövid kiképzés után 1916-ban az ukrajnai Borownóba, majd néhány hónappal később a román határhoz, Ozsdolába vezényelték őket. 1917-ben édesapja lemondott a Fejér vármegyei főispáni címről, és ő is bevonult a frontra, szintén a román határhoz, fiához közel. Bár időközben különböző helyekre kerültek, 1918-ban mindketten szerencsésen hazatértek a családi otthonba.

Apa és fia frontszolgálaton (Széchényi Zsigmond és Széchényi Viktor) – Kézirattár, Fond 542.

A háború után német és angol egyetemeken hallgatott agrártudománnyal és zoológiával kapcsolatos kurzusokat, a családi gazdaság ügyeiben is részt vett. Eltelt szinte tíz év, mire 1927-ben érkezett az első lehetőség egy afrikai expedícióra. Almássy Lászlóval (akit a legtöbben az Angol beteg című filmből ismerhetnek) közösen szervezték meg az utat. Hatalmas élményt jelentett ez az utazás a fiatalembernek. Afrika állatvilága, a vadászatok, a táj teljesen rabul ejtette, és nem engedte szabadon egészen haláláig. Bár jól jellemzi Széchenyit, hogy mikor külföldön vadászik, mindig a hazai vadászatokat, a szarvasokat, az otthoni tájat hiányolja. Itthon viszont mindig visszavágyik, legfőképpen Afrikába.
Hazatérése után egy évvel már a következő afrikai útjára készült Károlyi István, Horthy István, Horthy Jenő és Kittenberger Kálmán Afrika-vadászok társaságában. Afrikába érkezve a társaság kettévált, Széchenyi és Károlyi Kenya felé vették az irányt. Ennek az útnak a történetét már első kiadott műve, a Csui!... örökíti meg, amely megismertette Széchenyi Zsigmond nevét a nagyközönséggel. Hazatérésük után másfél évvel később, 1930 végén jelent meg a könyv, amely pillanatok alatt sikeressé teszi a fiatal vadászt.

Feke Eszter (Kézirattár)

Az összeállítás második része.

Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatójának köszöntő beszéde a magyar kultúra napja díjátadóján, 2023. január 21-én.

Tisztelt Államtitkár úr, Helyettes Államtitkár urak, Miniszteri Biztos úr, Szakmai Igazgatóhelyettes asszony, Főigazgató urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

Nehéz megszólalni az imént hallott csodálatos előadás után. Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt megszületett Hymnus-szövege örökre meghatározta nemzetünk gondolkodását, és kulturális emlékezetünk szerves részévé vált. Himnuszunk tartást ad és mindenkor utat mutat nekünk. Ezt az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjeként egy másik nézőpontból is megtapasztalhatom, hiszen immáron nyolcvan éve a nemzeti könyvtáré az a tisztesség, hogy Kölcsey műalkotását őrizze.

Nagyon köszönöm fenntartónknak, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a lehetőséget, hogy az ország első könyvtárában nyújtja át a könyvtári és a közművelődési intézmények minőségi működését tanúsító elismeréseit, s együtt ünnepelhetnek a kulturális akadálymentesítést a testvér szakterületeken végző könyvtáros és közművelődési szakemberek.

A Minősített Könyvtár Cím és a Könyvtári Minőségi Díj pályázatának lebonyolítását az OSZK egyik pillére, a Könyvtári Intézet végzi. Immáron hatodik éve tartozik hozzájuk a cím és a díj megpályázásához szükséges könyvtári önértékelési keretrendszer meghatározása és ezzel együtt a minőségbiztosítási folyamat kiépítésének elősegítése is az intézmények számára. A közművelődési területen jelentős fejlemény, hogy a Minősített Közösségi Színtér Cím, a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj adományozásáról szóló 11/2022-es KIM rendelet értelmében január 1-jétől önállóan kitüntetendő kategóriaként jelennek meg a közösségi színterek.

A nemzeti könyvtár ebben a kiemelt kulturális évfordulókban különösen gazdag esztendőben az olvasók, kutatók szolgálata mellett folytatja kulturális örökségünk javainak lehető legszélesebb körű közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és közzétesszük a falaink között őrzött Kölcsey- és Petőfi-fond kéziratos forrásait. Folytatódik a félezer esztendős Corvina-könyvtár virtuális újraegyesítése. Az első magyarországi könyv nyomtatásának 550. évfordulójára a Budai krónika kétkötetes hasonmás kiadását, Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából pedig az első összefüggő magyar szövegemléket tartalmazó Pray-kódex háromkötetes kritikai kiadását tervezzük.

Ma kezdődő kultúra napi rendezvénysorozatunkon a Himnuszé mellett egy másik emblematikus remekmű, a Szózat eredeti kézirata is látható a közönség számára. Mindezek az alkotások nem csupán keretbe foglalják történelmünket, hanem kiindulópontként szolgálnak a könyvtár történetének első, Esszencia című állandó kiállításához is, amelyet 2022 novemberében az OSZK alapításának 220. évfordulójára állítottunk össze. Szívből gratulálok minden díjazottnak! Amennyiben idejük engedi, kérem, hogy az ünnepség után kurátori vezetéssel tekintsék meg kiállításunkat.

Kívánom Önöknek, hogy mindannyian érezzék otthon magukat nálunk, és a magyar kultúráért végzett áldozatos szolgálatukhoz újabb erőt és inspirációt nyerjenek a mai napon.

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

Fotók: Visky Ákos László

Kölcsey Ferenc 14 évig a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A Himnusz 200 éves évfordulójának előestéjén, 2023. január 21-én koszorúzással, kiállításmegnyitóval, és emléküléssel tisztelegtek a 200 éves Himnusz költője előtt a közel 500 éves intézményben. Az emlékülésen Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója is beszédet mondott, ahol átadta a Himnusz nemesmásolatát Debrecen városának, facsimile másolatát pedig három debreceni intézménynek.

Főtiszteletű Püspök úr! Tisztelt Államtitkár úr, Alpolgármester úr, Rektor úr, Elnök úr, Képviselő asszony!

Tisztelt Emlékező közösség, Hölgyeim és Uraim!

Holnap lesz 200 éve, hogy Kölcsey megírta a Himnuszt. Megközelítően ugyanennyi idő telt el Kossuth Lajos ügyvédi oklevelének kézhezvétele, Liszt Ferenc első fővárosi hangversenye, Bolyai János nemeuklideszi geometriájának felfedezése vagy Petőfi Sándor és Madách Imre születése óta.

Kölcsey Ferenc a Debreceni Református Kollégiumba járt, és annak könyvtárában tett szert páratlan műveltségére. Költői mesterségének gyökerei is ide nyúlnak vissza, éppen ezért, ha a Himnuszról kívánunk gondolkozni, nem tekinthetünk el a debreceni évektől. A Himnusz költői jellem és nemzeti karakter ritkán megvalósuló rezonanciájának egysége. Korszakot zár és korszakot nyit ez a vers, amely 1828 decemberében jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában, és azóta megannyi különböző fénytörésben láttuk. Történeti adottságként van jelen, rólunk és azokról beszél, akik ebben a percben máshol ünneplik a magyar kultúra napját. Tartós monumentumként nyúlik a jelenbe, amellyel önmaga is egyidejű. Egyidejű a mai délutánnal és a holnapi nappal is egyidejű lesz. Olyan tapasztalatban részesít bennünket, amely kizárja az emberek egymástól való elszigetelődését.

Az ünnep közösség, s magát a közösséget ábrázolja, mutatja meg annak tökéletes formájában. A Magyar Kultúra Napja mindenki számára ünnep Sepsiszentgyörgytől Debrecenen át Sopronig, Eperjestől Újvidékig – olyan ünnep, amelynek eredete a Himnusz. Heidegger óta tudjuk, hogy „valaminek az eredete nem más, mint lényegének származása.” Éppen ezért a mai esemény lényege közvetlenül mi magunk vagyunk, közvetetten pedig azok az intézmények, amelyek a magyar kultúra archívumai.

Az Országos Széchényi Könyvtár büszke azokra az együttműködésekre, amelyeket kialakított a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárral, valamint Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatával. A jó kapcsolatok jövőbeli megtartását legalább annyira elsőrangúnak tartja az intézmény, mint a magyar kulturális örökség dokumentumainak megőrzését és közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és digitális tartalomszolgáltató felületeinken közzétesszük a nemzeti könyvtárban őrzött Kölcsey-fond és Petőfi-fond kéziratos forrásait, legfőképpen leveleket, szerzői verskéziratokat, mindezt a Kölcsey és Petőfi nevével fémjelzett 2023-as jeles évfordulók előtt tisztelegve. Jól bánni ezekkel a szövegekkel és más kincseinkkel, szűnni nem akaró felelősség, amelynek tudatában van mindenki, aki az Országos Széchényi Könyvtár mindennapjait alakítja. S mindemellett erősít bennünket a tudat, hogy Magyarország Kormánya nagy becsben tartja azt a gazdag kulturális örökséget, amelynek dignitása ebben a percben is ékesül.

Derrida Az idő adománya című szövegében leírja, hogy „az ajándék csak attól ajándék, csak akkor ad, ha időt ad. Az ajándékozásért felelősséget kell vállalni, ahogy az ajándékért is. Felelősnek kell lennünk azért, amit adunk, és amit elfogadunk.” Ezt meggondolva szeretném átadni Hoppál Péter államtitkár úr társaságában a Himnusz nemesmásolatát Puskás István alpolgármester úrnak, facsimile másolatát Győri Jánosnak, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei igazgatójának, Karácsony Gyöngyinek, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár igazgatójának, és Kovács Béla Lórántnak, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatójának.

Az ajándékozáskor az ajándékozó is ajándékozottá válik, hiszen megkapja az ajándékozott figyelmét, és idejét. Köszönöm, hogy meghallgattak!

Batthyány-Strattmann László magyar főnemes volt, akire az utókor mint a „szegények orvosára” emlékezik. Dunakilitiben született 1870. október 28-án és Bécsben halt meg 1931. január 22-én. A család eredetileg politikai pályára szánta; középfokú tanulmányait a kalocsai, valamint a kalksburgi jezsuitáknál végezte. A családi elvárásoknak engedelmeskedve rövid ideig gazdasági tanulmányokat folytatott. Jóllehet érdeklődött a tudományok iránt, de még kereste az útját. A gyógyítás és a szegények gyámolítása kora ifjúságától jelen volt életében. Batthyány Strattmann Lászlónak nem volt szép és boldog gyermekkora, édesapja korán elhagyta a családot, új házasságot kötött, édesanyja pedig meghalt. A nehéz gyermekkor tehette Őt alázatossá a szegények és elesettek iránt. 1896-ban megkezdte orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen, diplomáját az 1900-as esztendőben kapta meg.

Ismeretlen szerző: Batthyány-Strattmann László. A kép forrása: Wikipédia (magyar nyelvű kiadás)

Magánéletében jelentős változást hozott az 1898-as esztendő, amikor házasságot kötött az apai ágon tiroli, anyai ágon orosz-francia ősöktől származó Coreth Mária Terézia grófnővel.

Coreth Mária Terézia és Batthyány-Strattmann László. A jegyesek. In: Dr. Gyürki László: Coreth Mária Terézia Dr. Batthyány-Strattmann László hitvese, Körmend, Körmend Város Önkormányzata, 2005. 9. – Törzsgyűjtemény

Boldog házasságukból összesen tizenhárom gyermek született, akiket féltő szeretettel és hittel nevelt a házaspár. A katolikus hit gyakorlása és valódi megélése nagyon fontos volt a szülők számára. A családi sorscsapások elviselésében (elsőszülött fia Ödön, mindössze 21 évesen vakbélgyulladás következtében meghalt). A katolikus hit volt számára a menedék. A vallásos érzület nem csupán magánéletében, de orvosi hivatásában is kiemelkedő szerepet töltött be.

Batthyány-Strattmann László, az orvos

1898-ban saját birtokán Köpcsényben mai nevén Kittsee (Ausztria), húszágyas kórházat alapított, amely minden igénynek megfelelt; az eredményes gyógyítást a korszerű eszközök segítették: villanyvilágítás, telefon, röntgen, boncterem, és orvosi lakás is tartozott a kórházhoz. Érdeklődése igen szerteágazó volt: kórházban szüléseket, sebészeti beavatkozásokat végeztek, szükség esetén belgyógyászati vizsgálatokra is sor került. Orvostanhallgató korában elhatározta – bizonyára ehhez hozzájárult, hogy a századfordulón a különböző szembetegségek népbetegségnek számítottak –, hogy életét a szembetegek gyógyításának szenteli. Szakirányú végzettséget 1906-ban szerzett Bécsben. Munkássága hiánypótló volt és óriási társadalmi igényt elégített ki, hiszen naponta nyolcvan, száz beteg fordult meg a rendelőjében. Részletes beszámolókat, orvosi feljegyzéseket készített. 1905-ben nyomtatásban is megjelent beszámolójából kitűnt, hogy kórházának fekvőbeteg osztályán 427, a járóbeteg-rendelésen pedig 1149 műtétet végeztek, és különböző kezelésekben összesen 5442 beteg részesült.

Batthyány-Strattmann László: Tizenkét kórtörténet, Budapest, Batthyány-Strattmann Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium (Batthyány-füzetek 1. szám), 1990. – Törzsgyűjtemény

Az első világháborúban a köpcsényi kórházat kibővítette, és katonai kórháznak rendezte be sebesült katonák részére. Körorvosi teendőket is ellátott. 1915-ben meghalt nagybátyjától megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet, mely azt is jelentette, hogy még inkább megnövekedett társadalmi szerepvállalása. Ezúttal a körmendi kastélyban szemkórházat rendezett be. Trianon után az Ausztriához tartozó köpcsényi kórházat Burgenlandnak adományozta és a körmendi szemkórházat fejlesztette tovább. A korszak egyik jelentős kórháza a körmendi szemklinika. Már a kortársak is haladó szellemiségű orvosként emlékeznek Batthyány-Strattmann Lászlóra, aki röntgenképekkel dokumentálta az eseteket. A klinikán modern laboratórium működött, kórszövettani vizsgálatokat végzett. A modern orvostudomány előfutárjaként, holisztikus szemlélettel vizsgálta betegeit. Nem tett különbséget szegény és gazdag között, mindenkire egyforma figyelem irányult. Egész életét, így a munkáját is a hit járta át; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy hittankönyvet írt Nyisd fel szemeidet és láss! címmel, amely 1924-ben jelent meg először.

Batthyány-Strattmann László: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz egész életre, Szombathely, Martineum Kny. 1926. Címlap – Törzsgyűjtemény

A kortársak csodálkozását kivívta jótékonykodásával, hiszen a főúri pompa helyett életútjának a szegények gyámolítását választotta. Politikával nem foglalkozott, jóllehet tagja volt a főrendi háznak, és Vas vármegye örökös főispánja címet viselte. 1918 után is hű maradt a Habsburg-házhoz, legitimista érzületét nem titkolta, de a legitimista pártba soha nem lépett be. Élete végén súlyos betegséggel küzdött, 1931. január 22-én Bécsben halt meg.

Boldoggá avatási eljárás

Halála után emlékét a katolikus hívek tisztelettel ápolták. 1944-ben kezdeményezték a boldoggá avatási eljárást a bécsi és szombathelyi hívek, de a második világháború közbeszólt, és később a hazai politikai helyzet sem tette lehetővé az eljárás folytatását. 1981-ben a bécsi érseki levéltárból előkerült egy eddig ismeretlen, az 1940-es években készült vizsgálati anyag, ezt az Apostoli Szentszék Szentté Avatási Kongregációja elé terjesztették. 1992-ben a teljes életút összegzése alapján a vizsgálatok megállapították, hogy Batthyány-Strattmann László hősiesen gyakorolta a keresztény erényeket. A boldoggá avatási eljárás befejezéséhez, már csak egy ima meghallgatásra volt szükség. A szombathelyi egyházmegyében egy középkorú férfi rákbetegségben szenvedett, családja imádkozni kezdte a Szent kilenced Dr Batthyány László közbenjárásáért című imafüzetet a férfi gyógyulásáért, ami csodálatos módon bekövetkezett. 2001-ben az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a gyógyulás orvosilag, tudományosan nem magyarázható. II. János Pál pápa ünnepélyesen kihirdette, hogy Isten a gyógyulást Batthyány László közbenjárására adta meg.
A boldoggá avatási szertartásra a vatikáni Szent Péter téren került sor 2003. március 23-án. A szentmisén jelen volt a teljes magyar püspöki kar, a Batthyány család, valamint hatezer magyar zarándok. II. János Pál pápa homíliájában ekként fordult a hívekhez:

Felhasznált irodalom:

• Gyürki László: A körmendi szemorvos, Batthyány Boldog László, Körmend, Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány „Fidelitate et caritate”, 2004.
• Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök elődök, kortársak, utódok körében, Szombathely, Martinus Kiadó, 2017.
• Batthyány-Strattmann László herceg: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre, Szombathely, Martineum Könyvnyomda, 1926.
• Gyürki László: Coreth Mária Terézia, Dr. Batthyány –Strattmann László hitvese, Körmend, Körmend Város Önkormányzata, 2005.
• Batthyány-Strattmann László: Tizenkét kórtörténet, Budapest, Batthyány-Strattmann Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium (Batthyány-füzetek, 1. szám), 1990.
• Klemm Nándor: Csak eszköz vagyok. Dr Batthyány –Strattmann László élete, Szombathely, Egyházmegyei Hatóság, 1989, 183.

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Feldolgozó Osztály)

Madách Imre épp úgy 200 éve született, mint a széles hazában ünnepelt Petőfi. De ahogy Madách Imre életében szeretett a csesztvei krími hárs hűsében üldögélni, elmélkedni s írni, úgy halála után emlékezete is rendre kiemelkedő kortársai árnyékában marad.
A nagy gondolkodó és költő születésének 200. évfordulója sokkal kisebb hullámokat vet a mai közéletben, mint azt megérdemelné – de talán majd a fő mű, Az ember tragédiája színpadi ősbemutatójának 2023. szeptember 21-én következő 140. évfordulója… Vagy a világhírű magyar romantikus író-költő elhunytának 2024. októberi 160. fordulója. Hátha egyszer nem feledkezünk meg méltón emlékezni Madáchra.

Madách Imre: Az ember tragédiája. Nemzeti Színház, 1883. szeptember 30. (ősbemutató). Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A birtokos nemesi famíliából származó törékeny alkatú, beteges, emiatt is magányosan élő, alsósztregovai dolgozószobáját „oroszlánbarlangnak” nevező fiatalember – mert hisz halála idején is alig múlt 41 esztendős – költőként, íróként is későn érő volt. Nem úgy, mint a vele egyívású, élénk tekintetű Petrovics-fiú. Mire Petőfi már be is fejezte földi pályafutását és ikonná vált, akkoriban kezdett már nem csak maga magának írni Madách Imre. Pedig ugyanaz az eszmény vonzotta mindkettőjüket: a szabadság, az emberhez méltó alkotó élet. Ugyanakkor családi örökségük, műveltségük más-más talajba gyökerezett. A nemzet polgári fölemelésének és a magyarság, a magyar kultúra európai egyenrangúsításának és befogadási programjának megvalósítását is eltérően tervezték, de a különböző utakon ugyanoda kívántak elérkezni.
Petőfi plebejus lendülettel, hevesen lobogva, kamaszos bájjal-hebehurgyasággal, Madách filozófiát, természettudományokat, élő jogot és társadalomelméleteket tanulva, a fönnálló rendi keretek között is működve elmélkedett nagy és mély kérdésekről, az emberélet céljáról és értelméről nagyon is érzékeny költő-lélekkel és nagyszerű látomásokkal. Az ember tragédiája a romantika irodalmának csúcsműfajában, drámai költeményként született – nem szánta színpadra szerzője. Petőfi költői és epikus tehetsége mellett drámaszerzőként, fordítóként, még színészként is színpadra vágyott – nem oda szólt a tálentuma. Világirodalmi léptékben azonban kettejüket mint a magyar romantika reprezentánsait mégis egy sorban említhetjük. Az ember tragédiája közel 40 nyelven olvasható, Petőfi költeményeit és epikáját szintén sok tucat nyelven adták ki. Az ő nevük ismert az egész világon, Helyenként és koronként népszerűségük is kiemelkedő – Kínában, Észtországban, s persze a német nyelvterületen.

A magyar romantika irodalmának két eltérő pólusán helyezhetjük el életműveiket – de nem szükségszerű az értéksorrendbe állításuk, egymáshoz vagy másokhoz mérésükkel hamis fényeket-árnyékokat vetünk zsenijükre és teljesítményükre.
Az ember tragédiáját emlegetjük most is, mintha csak ez született volna Madách tollán, pedig a Tragédia csúcsára el kellett jutnia 1859-60 fordulóján. A fiatal Madách költőként indult. Lírája nem mutat túl a korszak, az 1840-es évtized „közköltészetének” témáin és színvonalán, problémakörei és gondolatai azonban (amint utólag értékeljük) előlegezik a későbbi művekéit. A jogász és vármegyei tisztséget, valamint országgyűlési követi megbízást is betöltött Madách közéleti szereplései, (különböző nyelveken elmondott) beszédei sem pusztán felszínes aktualitással bírtak, amint a Tudományos Akadémián elmondott székfoglaló beszéde sem (A nőről, különösen esztétikai szempontból, 1864).
Korai, színpadra sosem jutott, a romantikus színházi gyakorlatban előadásra nem is alkalmas drámáinak némelyike is olyan kérdéseket feszeget, melyek – esetenként hosszú gondolkodási folyamat után akár az ott megfogalmazottaktól egészen eltérő kicsengéssel – a késői művekbe, a Tragédiába, a Mózesbe is beépültek.
Az érett Madách a forradalom, a szabadságharc, a családi tragédiák és a bukás-elnyomatás tapasztalatával kiküzdve mélyen humánus, s egyszerre pesszimista és utópikusan optimista álláspontjait emberiségköltemény, drámai költemény írásába fogott. Alsósztregovai dolgozószobájában fölhalmozta könyvtárnyi forrását, irodalmi példaképeinek műveit, majd lázas költői hévvel összegezte gondolatait „az” emberről. Nem drámát írt, karakterek konfliktusait bemutatva és megoldva, nem szórakoztatóan látványos jelenetekben demonstrálta alakjai tulajdonságait és céljait, hanem saját töprengéseit rendezte dialógusokba, pontosan kimérve a használható formákat és a lehetséges kimeneteleket, arányosan súlyozva reményeit és csalódásait istenben-emberben. Így született a művészi gondolatkonstrukció – hogy az olvasót együtt gondolkodásra hívja. Ha figyelmesen olvassuk (és olvassuk újra) Az ember tragédiáját, könnyű dolgunk van, hiszen mindhárom főszereplő, Ádám, Lucifer és Éva (!) szavaiban is Madách gondolatmenetét követhetjük: tézist, antitézist, szintézist és újabb kísérleteket az autonóm emberi döntések értékelésére. Van-e egyetlen helyes válasz és választás? S ha volna, az kinek a kezdeményezése, Az Úré-e vagy Ádámé, Luciferé-e vagy Éváé? Színről színre hullámzik ez a kérdés: merre és hová tartunk? No és miért? Mi az ok és a cél? Mivégre az ember?

Jelenet- és színpadkép Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye 2. és 3. színéhez (a Paradicsomban). Népszínház, 1908. Rendező Hevesi Sándor. Beregi Oszkár mint Ádám, Báthory Giza mint Éva és Kürti József mint Lucifer. Fényképész: Kossak József – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KA 5809/5. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A válasz is ott áll a Tragédia legvégén: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál.” Ahogy már korábban is többször, Az Úr a küzdést jelöli meg az emberi élet értelmeként. Az út fontosabb, mint a cél. A Tragédia majd minden színében megjelenik ez a motívum, s a záró mondattal kap különös súlyt – visszamenőleg is értelmezve a korábbi útkereséseket. Nincsen lényegi különbség, különösen nincsen ellentét a férfiember és a nő-ember céljában: „az” emberről beszélünk. A küzdésre való tehetség különbözteti meg a halandó (végének tudatában létező) embert mindenféle öröklétű istentől-angyaltól-ördögtől. A végtelen létezés tét nélküli, nincs küzdés, mert nincs miért. Az emberlét határaival való szembesülés késztet minket arra, hogy célunkat, céljainkat határozott, tudatos erőbevetéssel közelítsük meg, érjük el – küzdve a célért. A tizenötödik szín az autonóm embert állítja elénk, majd Az Úr elé, szembe vele. Ádám térdhajtása azonban nem meghunyászkodás, hanem a sorozatos bukások-csalódások során megszerzett öntudat és önértékelés gesztusa. (Az már csak mellékkörülmény itt, hogy Madách tudatosan egy olyan megoldást és záró pozíciót választ a teremtéstörténetből, ami egyszerre tekinthető optimistának az imént írtak okán, de elgondolkodtató is, hiszen a gyermek, aki megfogant és biztosítéka az emberlét folytatódásának, nem más, mint Káin. Azaz egy képzelt folytatás ismét fölveti az értékvesztés miatti pesszimizmust, a morális értékek, a bűn, a büntetés, a megbocsátás kérdéseit.)
És következett a Mózes (1861). Ismét egy bibliai, ószövetségi történet, igen határozott, kemény mondanivalóval a Madách-kor és mindenkori jelenünk közösségeihez. Ki az, aki kiérdemelheti az egy Isten kegyelmét, jóindulatát, ígéretének megvalósulását? Az egyén? A közösség? A bűnösök, a bűntelenek? A kiválasztottak, a „kisemberek”? Miért nem juthat a Kánaánba Mózes maga? S a fiatalok, az eddig különösen nagy teljesítményt, tehetséget nem bizonyított ifjak miért igen? Ki az, aki megérdemli, hogy megízlelhesse a változás, az új világ, az új rend gyümölcseit?
És ott A civilizátor (1859), a szatíra, a „komédia Arisztophánész modorában”. Ki gondolta volna, hogy Madáchot ilyen vérbő és maró szöveg megírására ragadja az aktuális világ állapotával kapcsolatos indulat? A komoly gondolkodó új kommunikációs formát, csatornát talált, hogy elérje az olvasókat…
Madách nagy gondolkodó, nagy költő volt – tudta, látta, érezte és láttatni volt képes kora legfontosabb problémáit, messze kitekintett a múlt tanulságainak és a 19. század közepi Magyarország aktualitásainak „buborékjából” előre, a mi korunk felé is. Nem jós volt, de érzékelte az új, jövendő idők régi és új feszültségeit, ha megoldást nem is adhatott, de megjelölte az utat, a küzdés útját. Hogy az alternatívák közül melyik világban kísérletezünk tovább az emberi élettel, nem az eleve elrendelésen, nem az irodalmon, csakis rajtunk, a Tragédia és más művek olvasóin múlik. A mi felelősségünk a választás, még Madáchra sem háríthatjuk. Legyen más befejezése, legyenek más, újabb színek a 21. századi emberiségkölteményben.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)