A Magyar Képregény Szövetség és az OSZK közös kiállításban mutatja be a magyar képregény történetének néhány meghatározó fejezetét a tegnap megnyílt többszintes tárlaton. A kiállítás nemcsak a képregényre, mint önálló művészeti formára és az önkifejezés egyik lehetséges módjára hívja fel a figyelmet, hanem a képregényes adaptációkra és az ezek alapjául szolgáló magyar irodalmi művekre is. A kortárs képregényrajzolók alkotásait is hangsúlyozó kiállítás három különböző térben is látható július 26-ig a Budavári Palotában!

A kiállítás kurátorai: Patonai Anikó Ágnes (OSZK), Szép Eszter (Magyar Képregény Szövetség), Szűts-Novák Rita (OSZK) 

 A megnyitó megzenésítve:

Miért képregény?

A képregény olyan önálló médium, amely sajátos formanyelve révén még azt a jogot is kivívta magának, hogy a kilencedik művészetként emlegessék. Bár többféle elmélet létezik arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal és a nyomtatott sajtóval való kapcsolata tagadhatatlan. Különösen így van ez a médium magyar vonatkozásait illetően: a legkorábbi magyar képregények szerzői között találjuk Jókai Mórt is.

A kilencedik művészetként is számon tartott képregényért sokan rajonganak és féltve őrzik gyűjteményüket, mások nem értik és tartanak tőle. Vannak, akik számára a képregény a szuperhősöket jelenti, mások számára kedves gyerekkori emlékeket idéz fel. Vannak, akik nem is olvastak még képregényt, és sokan vannak azok az alkotók, akik ebben a médiumban tudják leginkább kifejezni magukat. A képregény kalandos magyarországi történetéből kiállításunkban két meghatározó fejezetet mutatunk be: egyrészt magyar képregény talán legismertebb, irodalmi adaptációkon alapuló, 1957-től a rendszerváltásig tartó korszakát, másrészt a kortárs képregény sokszínű világát. 

Cél?

A kiállítás célja, hogy prezentálja, milyen sokszínű a képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy képregény, egyben rálátást adjon, hogy hol és hogyan használják fel ezt a médiumot/kifejezési formát. Ezen túl a kiállítás ízelítőt ad a Füles újság indulásával kezdődő, klasszikus irodalmi adaptációra épülő, magyar „szocialista” képregény jellegzetes alkotásaiból is, valamint ráirányítja a figyelmet a különböző adaptációk alapjául szolgáló, eredeti magyar irodalmi művekre is.

Képek a megnyitóról:

Eredeti alkotások?

A tárlaton a kortárs alkotók munkái mellett olyan legendás rajzolók eredeti alkotásai is láthatók, mint Korcsmáros Pál vagy Zórád Ernő. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak különleges, illusztrált kiadásai is megtekinthetők. A kiállítás több érdekességre is felhívja a figyelmet: mi köze például Pulitzer Józsefnek a legnagyobb showman, P. T Barnumhoz, ki javította ki Jókai kiadott művét az író kérésére, mit keres egy Karinthyról készült fénykép a képregény-kiállításon, melyik az a híres magyar író, aki Krúdy müncheni kiadású Ál-Petőfijét ajánlotta az olvasóknak 1978-ban. 

Nyugat + zombik?

Kiállító kortárs alkotók: Ambrus Izsák, Baranyai (b) András, Csepella Olivér, Cserkuti Dávid, Csordás Dániel, Dudás Győző, Erhardt Domonkos, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, Garisa Zsolt, Gróf Balázs, Halter András, Haragos Péter, Haránt Artúr, Haui József, Hegedűs Márton, Koska Zoltán, Lakatos István, Lanczinger Mátyás, Madarász Gergely, Marjai Petra Lilla, Molnár Gábor, Oravecz Gergely, Pilcz Roland, Sárdi Katalin, Sárosi Mátyás, Somogyi György, Stark Attila, Szabó Kriszta, Tebeli Szabolcs, Tondora Judit, Vass Róbert, Vidák Zsolt, Vincze Nóra 

Adaptációk?

Az adaptációkat bemutató teremben felhívjuk a figyelmet az adaptációk alapjául szolgáló irodalmi művekre is, a kortárs képregényekre fókuszáló teremben pedig eredeti oldalak, vázlatok és elkészült oldalak egymás mellé helyezésével a képregényrajzolást mint sokirányú kreatív folyamatot mutatjuk be. Sőt, a látogatóknak lehetőségük van kipróbálni a képregényalkotás analóg és digitális változatait is!

A tárlat két terme — az adaptációs és a kortárs — hűen tükrözi azt a szemléletbeli változást, amely a képregény megítélésében az elmúlt évtizedekben lezajlott. Az államszocializmus idején mesterségesen magasan tartott példányszámban jelentek meg olyan képregények, amelyek magát a médiumot az irodalomnak alárendeltként kezelték. Ezek az adaptációk elsősorban a fiatal, nevelhető olvasókat szólították meg. Az elképzelés mögött azonban téves sztereotípia húzódik: képregényt olvasni nem gyerekjáték. A képregény egész oldalas kompozíciókra épülő szerkezete más olvasási stratégiákat kíván, mint az irodalom. Ezek az olykor igen összetett értelmezési eljárások teszik egyedivé a képregényben elmesélt történeteket. Bár ma Magyarországon egy szűk réteg olvas rendszeresen képregényt, a képregény mint kommunikációs forma igen változatos közegekben jelenik meg, amelyekkel egy átlagos kultúrafogyasztó is találkozik: reklámokban, interneten, mémekben, irodalmi folyóiratokban, korlátozott számban a könyvesboltokban vagy a Sziget Fesztiválon. A képregényes szubkultúra tagjai számára a börzéken és képregény-fesztiválokon azonban sokkal több képregényként elmesélt történet férhető hozzá.

És még!

A kiállítás bevezető terének falain a Budapesti Nemzetközi Képregény-fesztivál plakátjai láthatók. Az eseményt nemzetközi és magyar vendégek meghívásával évente rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség. Itt adják át az előző év legjobb magyar képregényeinek járó Alfabéta-díjakat, valamint az egyik nyertes készítheti a következő év fesztiváljának plakátját.

A plakátok előtti tárlókban az elmúlt évek képregényterméséből válogattunk, hogy megmutassuk: ez a médium nagyon sokféle történet árnyalt elmesélésére és megmutatására alkalmas.

Az adaptációs és kortárs terek mellett a kiállítás harmadik egysége a könyvtár katalógusterében látható kamaratárlat, amely Filmstrip címmel Fritz Zoltán alkotásainak egy jelentős szegmensét mutatja be. A Filmvilág folyóiratban 2010 és 2014 között megjelent képregénycsíkok görbe tükröt mutatnak a jelölt időszak filmtermésének és viccesen kommentálják azt.

Hol, mikor és meddig?

 
2018. május 14–2018. július 26. Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet: Ars Librorum tér, I. és II. Corvina-termek, valamint 7. emelet: Katalógustér Belépési díj: 1200 Ft., kedvezményes jegyár: 600 Ft.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos lesz a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk május 3-i vendége, aki Egészséges játék? Játékos egészség! címmel tart előadást. A Testnevelési Egyetem rektorával Szilágyi Magdolna beszélgetett.

A sport játék vagy inkább küzdelem?

Külön kell választani a versenysportot és a szabadidősportot, ugyanis utóbbi esetben önmagunkkal vívunk belső harcot, saját magunkkal szállunk szembe, és a sport lényege nem a másik legyőzésén alapul. Ennek a tudatos küzdelemnek az is része, hogy sokszor egy tizenkét órás műszak után képes legyek időt találni a mozgásra. Ezzel szemben a versenysportnál az eredményesség számít.

Mi a különbség a között, amit a nézők látnak játéknak a lelátón, és amit a sportolók a pályán?

A nézők a minőségi sportért mennek a sporteseményekre, de a szurkolóknak olykor nagyobbak az elvárásaik, mint maguknak a sportolóknak. A sport a szórakoztatóipar része, egy szolgáltatás a közönség felé, de egy csapatot a játék mellett komoly taktikai gondolkodás is jellemez és ugyancsak a sikert várja el; itt találkozik a két oldal.

Ön a legsikeresebb magyar kézilabdaedző. Hogyan lehet sikeres a csapatjáték?

Egy vezető képes formálni a csapatot, amelynek tagjai egyszerre egyéniségek és világszinten teljesítő sportolók. Az értékrend az egyénekből álló csapat felett áll és fontos, hogy a játékosok a kondicionális képességek mellett stratégiailag és morálisan is a legjobb egyéni és csapatteljesítményt tudják hozni.

Az előadása címe Egészséges játék? Játékos egészség! A magyar emberek mennyire kaphatók a sportolásra?

Még inkább meg kell szerettetni a sportolást az emberekkel. A diákok nagy része a kötelező napi testnevelés órán kívül sajnos semmit nem mozog, ugyanakkor az általános iskolások 30-40 százaléka gyógytestnevelésre szorul. Leginkább azért fontos a gyermek- és fiatalkori sport, mert a mozgáshiány a későbbiekben különböző betegségek kialakulásához vezethet.

A Kossuth-díjas ének- és mesemondó a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk vendégeként tartott előadást 2018. április 19-én. Berecz András a meséről mesélt Szilágyi Magdolnának.

A történetben szereplő karakterek megelevenítése közben játszik a szavakkal, a hanglejtéssel. De mennyire játék a mesélés?

A mese a komolyságát játékossággal, látszólagos hazugságokkal, olykor tudatlanságokkal fedi el. A mesélőt az udvari és a szabad bohócokhoz lehet hasonlítani. Ahhoz, hogy nagyot, használhatót és igazat mondjon, először is felhúzza csörgősipkát. A mese nem akar a bölcsekkel vetekedni, képekben, tréfákban gondolkozik, ezért könnyen megjegyezhető, és szinte minden embert meg tud szólítani. Ugyanakkor vannak végtelenül bánatos mesék is, az én szívemhez viszont a mókásabb, csiklandósabb történetek állnak közelebb.

A szavak mellett fontos szerepet kap a test játéka, a gesztusok. E nélkül képes működni az előadás?

A magyar ember nem nagy testjátékos. A déli népek vagy a közelünkben élő cigányság élénkebb gesztussal mesél. A legjobb magyar mesemondók meg se nagyon mozdultak, ehelyett a szavaikat mozgatták.

Sokszor nagyszámú közönség előtt kell mesélnie…

Nem ugyanolyan nyolcszáz, vagy ezer embernek mesét mondani, mint amikor öten-hatan gyűlnek össze egy szobában, viszont a távolsághoz az évek során idomul az ember. Belülről érzem, hogy a hátsó sorban ülő hallgató figyelmét is meg kell ragadni valamivel, felé is hadonászom, hogy bevonjam, különben fészbukozik, vakarózik, iszogat, vagy éppen hazagondol. Egy rendes mesemondó az ilyet nem tűri. Nem fegyelmezéssel vagy haraggal áll elő, hanem igyekszik minél érdekesebb vagy viccesebb lenni, amivel fenntartja az érdeklődését.

Sikerül?

Hol így, hol úgy. A jó közönség elhiszi, hogy itt most valaki adni akar valamit, és megérti, hogy az ajándék átadásakor nem másra kell néznie, hanem arra, akitől kapja. De a levegővételből is lehet hallani; az a jó, ha könnyen kacagnak. 

Országos Széchényi Könyvtár

oszk_most KönyvTÁRlat Mesés est Berecz Andrással

Az esten Szabó Dániel cimbalomművész, a népművészet ifjú mestere játszott a meséi alá. A zene milyen szerepet tölt be az előadásaiban?

A zene olyan, mint a terpeszállás biztonsága. Nehezebb egy előadást úgy megtartani, hogy két órán át csak beszélek, ezért szoktam énekekkel megtördelni. De ha még egy ilyen jó muzsikus, mint Szabó Dániel mellém szegődik, úgy nagyon könnyű, mint ahogy lélegzik az ember. Veszi a levegőt, fújja ki. Megfrissül az este, a zenei hangok elröpítik a lelket, s az mindkettőnknek nagy segítség, hogy valamilyen elvarázsolt történetnek akaratlanul is részese lesz.

A közönséget is igyekszik bevonni az előadásaiba, például amikor közös éneklésre szólítja fel őket. Egy felnőttet vagy egy gyereket nehezebb belevinni a játékba?

A közös éneklés megrázza az embereket, és megébreszti az elalvót. Sokan úgy nőnek fel, hogy meg sem kóstolták a közös éneklést, de nagy élményekkel mennek haza. A mese akkor lett gyermekműfaj Európában, amikor a Grimm testvérek összegyűjtögették azokat, és nem tudtak mit kezdeni a manókkal, a boszorkányokkal, ezért átutalták a gyermekeknek. A gyermekirodalomban mai napig sok, felnőttektől levedlett mondóka szerepel. Így lett a mese hátán a „bílyog”, hogy ez gyerekeknek való.

2018. május 3-án Mocsai Lajos előadásával zárul a KönyvTÁRlat hetedik évada.

Egészséges játék? Játékos egészség! Mocsai Lajos előadása

Közreműködik: Tóth Mercédesz (ritmikus sportgimnasztika, a TF tehetséges fiatalok műhely tagja) Varázsgömb: Társaság és sport a századfordulón Dede...

Domokos Mátyás 1928. április 18-án, Gyulán született, háromévesen került Makóra, amire később szülővárosaként emlékezett. A középiskolát Makón végezte, majd a Szegedi Tudományegyetem német–filozófia szakos hallgatója lett. Tanulmányait a budapesti Eötvös József Collegiumban folytatta, ahonnan 1949-ben kizárták. 1950-ben szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet.

1953-ban került a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz felelős szerkesztőként, 1967-ben a kiadó főszerkesztője lett, de külsősként dolgozott a Magyar Rádióban is. 1989-tól 2000-ig a Holmi című irodalmi folyóirat társszerkesztője, 1991-től a Századvég, majd az Osiris Kiadó irodalmi vezetője volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt, 1994 és 1998 között az ügyvezető elnöki pozíciót töltötte be.

Fő kutatási területe a XX. századi magyar irodalom volt. Számos irodalmi antológiát állított össze. Gondozta Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Illyés Gyula műveit. Nevéhez fűződnek az Illyés Gyuláról, Weöres Sándorról, Karinthy Ferencről és Márai Sándorról készített portréfilmek is.

A wikipedia alapján.

Lakatos András kollégánk 1993-ban készített vele életútinterjút az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában. 

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370–1506) címmel Vásáry István professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora ad elő 2018. április 25-én 17 órakor az Orientalisták az OSZK-ban sorozatunkban.

Professzor úrral okafogyott és nagyon aktuális kérdésekről is beszélgettünk. 

Hogyan kell értelmeznünk a kancelláriát az iszlámban?

A kancelláriák az iszlám területeken, akárcsak a középkori Európában, olyan kormányhivatalok vagy tanácsok voltak, melyek fő feladata az írásbeliségre összpontosult: hivatalos iratokat bocsátottak ki és kérvényekre, beadványokra válaszoltak. Nevük mindenütt dīvān volt a muszlim világban, mely nem véletlenül egy perzsa eredetű arab szó. Ugyanis a 637–651 között a muszlim arabok által meghódított Irán államigazgatási és kulturális hagyományai kezdettől fogva nagy szerepet játszottak az iszlám kalifátus megszervezésében. Az első muszlim dīvān-t, melyben az adófizetést regisztrálták, ʿUmar b. Khaṭṭāb kalifa hozta létre. Az Omajjád és Abbászida kalifátus alatt (661–750 ill. 750–1258), utóbbinál a Bujidákat, Szamanidákat, Gaznevidákat, Karahanidákat és szeldzsukokat is ideértve, az iszlám államigazgatás bonyolult rendszere jött létre, melyben a különféle tanácsoknak, a dīvān-oknak nagy szerepe volt. Bagdad, a kalifátus székhelye 1258-ban lesz a mongol hadak prédájává s ezzel gyökeresen új fejezet nyílt az iszlám történetében: több mint öt évszázad után az iszlám kalifátus összeomlott a nem-muszlim ellenség támadásától.

Vásáry István. Forrás: tortenelemportal.hu 

A hódító mongoloknak volt államigazgatási gyakorlata és írásbelisége?

Amikor Dzsingisz kán (mgh. 1227) birodalommá szervezte a belső-ázsiai mongol és török törzseket s a birodalmi hódítások elkezdődtek, nem volt a mongoloknak saját írásbeliségük. Viszont a turkesztáni ujgurok meghódolása után, akik egy régi, magas kultúrával és kiterjedt írásbeliséggel rendelkező török nép volt, a mongolok Dzsingisz parancsára átvették az ujgur törökök írását és írásbeliségét a 13. század elején, és mongol nyelven kezdtek szövegeket lejegyezni vele. Így nem meglepő, hogy a mongolok első írnokai az ujgur törökök voltak. Nevük bitigči volt, egy jól ismert török szó az ‘írnok’-ra (csak érdekességként jegyzem meg, hogy a bitig ‘írás, betű’ jelentésű török szót találjuk meg régi átvételként a magyar betű szavunkban.) A 13. század második felében, Iránban a mongol ilkánok alatt a perzsa kancelláriák mellett megjelentek olyan új ügyosztályok, melyek már a hódító mongolok nyelvén készült oklevelek kibocsátásával is foglalkoztak. Hasonlatosképpen az ujgur betűs mongol írásbeliség a nyugati Arany Horda és a közép-ázsiai Csagatáj kánságban is elterjedt. Természetesen a nagy múltú, arab betűs perzsa írásbeliséget nem tudta kiszorítani az új mongol írásbeliség, de hosszabb ideig a kettő együtt élt a mongol utódbirodalmakban.

A mongol törvényeket, a jaszát megpróbálták akkoriban az iszlám saríával ötvözni? Milyen érzékenységekbe ütközhetett ez a két oldalon, milyen kompromisszumok születtek, milyen kritikákat kapott mindez kívülről?

A 13. századi mongol hódítások után a meghódított területek muszlim lakosságának bele kellett törődnie, hogy a mongol jasza (yasa) és a muszlim saría (sharī‛a) még hosszú ideig egymás mellett létezett. A török–mongol elit 14. században elindult iszlamizációját követően a mongol jog- és szokásrendszer nem egy eleme megmaradt, akár még muszlim köntösbe bújtatva is, és továbbélt egészen a 16. századig. Elvi síkon persze nem volt lehetőség kompromisszumra az iszlám és a mongolok között, hiszen mindkét félnek egyetemes világuralmi igényei voltak. A mongol hódítás szféráján kívül levő iszlám, mint például az indiai muszlimok, vagy a mameluk Egyiptom muszlimjai megtehették, hogy a mongol hódítás kérlelhetetlen ellenfelei voltak és a mongol jogrendszert, a jaszát mint az iszlám joggal, a saríával összeegyeztethetetlent, kíméletlenül elvetették. De a mongol uralom alá került muszlimok megpróbálták a tüzet és vizet egymással kibékíteni, és kényszerből fakadó pragmatizmussal kíséreltek meg egy elviselhető modus vivendi-t kialakítani a hódítókkal.

Meddig létezett a jasza és saría egymás mellett?

Az utolsó korszak, amikor a mongol törvények még léteztek és befolyásolták az állam és társadalom életét, Timur és a Timuridák idejére (ca. 1350–1500) tehetők. A 13. század vége felé, de különösen a 14. században, a mongol uralkodók és a török-mongol katonai vezetőréteg minden mongol részbirodalomban, a Dzsingiszidák harmadik és negyedik nemzedékében, tömegesen az iszlámra tért át és ez indította el a nomád eredetű lakosság teljes és nagyméretű iszlamizációját. De a mongol világkép és a mongol törvény, a jasza még most sem tűnt el rögtön, hosszú ideig tovább élt mindhárom mongol utódállamban, az Arany Hordában, Iránban és Közép-Ázsiában. Egyre inkább a háttérbe szorult és a mongol–török népesség szokásrendszerében élt legtovább, sokszor a mindennapi élet szokásainak bástyája mögé húzódva.

Timur Lenk és utódai, a Timuridák idején milyen szerepe volt a mongol írásbeliségnek?

Timur és utódai különösen érdekes kulturális elegyet képeznek Közép-Ázsia amúgy is tarka világán belül. Közép-Ázsiában, a Csagatáj Kánságban a túlnyomórészt török nyelvű lakosság pár nemzedék alatt nyelvileg eltörökösítette a hódító mongol törzseket, így azt a Barlasz törzset is, melyben Timur született. Tehát bár már török nyelvűek voltak és vitán felül buzgó muszlimok, a mongol birodalmi hagyományokat és dzsingiszida hagyományt is őrizték. Érdekes, hogy a kancelláriákban mongol nyelvű szövegek már nem készültek (a mongol nyelv a használatból kiveszett), de az ujgur betűk használata török szövegek lejegyzésére, fennmaradt, sőt az ujgur-mongol írás használatának egy sajátos reneszánsza indult meg. Úgy látszik az ujgur-mongol írásban a mongol birodalmi tradíciót látták és tisztelték, szemben az arab írással, melyet a legtöbb perzsa és török szöveg lejegyzésére általánosan használtak.

Timur halála után az utódok nem voltak képesek egyben tartani a birodalmat, ezek szerint a vezető személye, karizmája akkoriban is ennyire meghatározó volt?

Nemhogy meghatározó, de az egyik leglényegesebb dolog volt. A Dzsingisz leszármazóinak legitimitása Belső-Ázsiában a 19. századig szinte megfellebbezhetetlen volt. Mivel Timur maga nem volt Dzsingiszida, sohasem vehette fel a káni titulust, hanem egyrészt beházasodott Dzsingisz családjába, így biztosítván legitimitást uralmának, másrészt pedig mindig kézben tartott egy Dzsingiszida származású báburalkodót, aki quasi a kán volt, de a tényleges hatalmat mindig Timur gyakorolta mint emír. Bár Timur utódai között voltak kiváló képességűek (például Sáhruh vagy Huszajn Bajkara), de az apjuk, a hódító Timur által kivívott tekintélyt sohasem tudták már maguk számára biztosítani.

Igaz-e, hogy a nyugati államok szerették ezt a törökké lett mongol törzset, mert időt nyertek az iszlám terjeszkedésével szemben? Éltek-e a lehetőséggel?

A szeretet nem történelmi kategória, a politikát inkább csak érdekek mozgatják. Az viszont igaz, hogy Timur megjelenése a 14. század végén igen jól jött az oszmán-törökök balkáni expanziója miatt egyre aggódóbb európai keresztény hatalmaknak. Az oszmánlik elleni harcban keleti szövetségest láttak Timurban, aki rászolgált a reményre, mert 1402-ben az ankarai csatában fogságba ejtette I. Bajezid szulánt, aki rá egy évre meghalt a fogságban. Ezzel pedig, akarva-akaratlan, évtizedekre lelassította a törökök európai terjeszkedését.

Mit jelentett a 15–16. században a vallási dominancia a nemzetközi kapcsolatokban?

Mivel a vallások elválasztása az államtól, azaz a modern szekularizmus csak a 19. század európai találmánya, a kérdés a 15–16. században szinte okafogyott, mert minden államközi kapcsolat a vallás prizmáján keresztül jelent meg és nyert értelmezést. Ami persze nem zárta ki a politikától sohasem idegen pragmatizmust, vegyük csak például a 16. században kialakuló francia–oszmán érdekszövetséget, melyben a keresztény I. Ferenc francia király a szintén keresztény Habsburgokkal szemben kereste szövetségesét a muszlim oszmán-törökökben.

Tóth Péter

Vásáry István: A török-mongol hagyomány továbbélése (1370-1506)

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370-1506) - Vásáry István előadása. A mongol világbirodalom...

Ugye, ismerős az a sztereotípia, hogy egész nap csak olvasnak a könyvtárosok? No, ez nem teljesen igaz, mert még arra is volt időnk A magyar költészet napján, hogy verseket is mondjunk! Huszonnégy verset a könyvtár izgalmas tereiben szavaltak egész nap kollégáink.

József Attila 113. születésnapján folyamatosan töltöttük fel az intézmény közösségi oldalaira a munkatársaink által erre az alkalomra választott verseket, versrészleteket. Egészen este tíz óráig követhették a versfolyamot a felhasználók. Eddig mintegy húszezren néztek meg minket a közösségi térben. (Instagram, Youtube, Facebook)

Most megmutatjuk az összes verset egyben:

Berta Bernadett, a Kurrens Feldolgozó Osztály munkatársa
Vörösmarty Mihály: Szózat (részlet) 

Boka László, irodalomtörténész, tudományos igazgató
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (részlet) 

Dr. Deák László, Tájékoztató Osztály
Áprily Lajos: Ének a Küküllőhöz (részlet)

A költő a verset szülőfalujában, Parajdon írta 1941-ben.

Dede Franciska, tudományos titkár
Heltai Jenő: Szabadság (részlet)

Dobó Kocsis Zoltán, a Plakát - és Kisnyomtatványtár munkatársa
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (részletek)

 Tíz éves koromban hallottam először Bessenyei Ferenc előadásában a tévében. Másnap megtanultam. Harmadnap elmondtam az iskolai szavalóversenyen. Negyednap megírtam az első versem.

Elbe István, OSZK, tájékoztatási igazgató
Dsida Jenő: Tükör előtt (részlet) 

Elbéné Mester Magdolna, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa
Reményik Sándor: Kegyelem 

Reményik Sándor (1890-1941) a két világháború közötti líra egyik kiemelkedő alakja, sokak számára mégis a közelmúltig ismeretlen maradt. Ennek oka, hogy dacára az elnyert díjaknak, politikai szempontból a rendszerváltásig nem kívánatos személy volt a magyar irodalomban. Magyarsága és a keresztény hite határozta meg életét és természetes hangú költészetét. Szilárdan hitte, hogy a költő a lelkek építésze. A felvételen a Kegyelem című versének második része hallható. Érdemes az egészet egyben is elolvasni, mert az oldódás csak az első sorok mély reménytelensége után tud igazi katarzissá fokozódni.

Hegedüs Krisztina, a Hírlaptár vezetője
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (részlet) 

Kaposváriné Dányi Éva, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetője
Faludy György: 1980. Részlet. A század vallomásai : válogatott versek 1933-2003 c. kötetből (Budapest, Villon Kiadó, 2003.)

A példány, amiből felolvastam, a Mikes Kelemen Program révén érkezett haza Észak-Amerikából. 

Kápolnai Péter, a Humánpolitikai Osztály vezetője
Radnóti Miklós: Nem bírta hát... (részlet)

Kelemen Erzsébet, EPA, könyvtáros
Radnóti Miklós: Bájoló 

Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár vezetője
Fabiny Tamás: Egy-korintus-tizenhárom (részlet)

Lendvay Miklós, e-szolgáltatási igazgató
Rudyard Kipling: Ha… (ford.: Kosztolányi Dezső)

Lipthay Endre, a Kézirattár vezetője
Pilinszky János: Majd elnézem 

Mann Jolán irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Ady Endre: Az elveszett családok (részlet)

Az idézet Ady Endre Az elveszett családok című versének két utolsó sora. Ez a kevésbé ismert mű Ady olyan nagy veszteségversei mellett említhető, mint a Kocsi-út az éjszakában vagy a Valaki útravált belőlünk. Ez a vers nemcsak a családtalanságról, a családalapítás elveszett lehetőségéről szól, hanem az emberi közösségek fájó hiányáról is abban a pillanatban, amikor még képesek vagyunk érezni a veszteséget az éppen csak kihűlt tűzhely hamuja mellett.

Miksó Péter a Tájékozató Osztály munkatársa
Janus Pannonius: Barátnőjéhez (ford.: Csorba Győző) 

Dr. Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész, Színháztörténeti Tár
Arany János: Domokos napra (részlet) 

Sudár Annamária, irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Pilinszky János: Kegyelem 

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő 
Hölderlin emlékére

Munkatársunk saját versével a világirodalom egyik legnagyobb alakjára, Hölderlinre emlékezik. A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg.

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő
Szent Szír Izsák

A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg. Látásmód, ami áttör a dolgok és az emberek külső burkán. Nem a haszonszerzés és nem is a birtoklási vágy vezeti, hanem – Szíriai Szent Izsák (VI. sz.) gyönyörű szavaival – „a dolgok lángját szemléli.”

Szűts-Novák Rita, Tájékoztató Osztály
Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem... (részlet)

A vers Illyés Gyula feleségéhez, Kozmutza Flórához írott kései hitvesi verse. A szépsége abban (is) rejlik, hogy több évtizedes házasság után született, nem ismeretségük elején, az udvarlási szakaszban – ahogy a szerelmes versek általában. Ez a romantikus elem megragadott 2015-ben is, amikor a Mert szemben ülsz velem... címet adtam az Illyés Gyulánéról szóló, első könyvtári kiállításomnak.

Tóth Péter, tartalomrakodó, a Webtartalom Koordinációs Osztály munkatársa
Kányádi Sándor: Vannak vidékek 

Nagyapám megölte a felesleges kutyakölyköket. De még mielőtt a szemük ki nem nyílt volna.

Tüske László, az OSZK főigazgatója
József Attila: Imádság megfáradtaknak (részlet)

P. Vásárhelyi Judit, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztálya
József Attila: [Az Isten itt állt a hátam mögött…] (részlet) 

Hosszan tartó betegség után, életének 88. évében elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori magyar adásának munkatársa, akit a rádióhallgatók Palotai János álnéven ismerhettek, tudatta a családja kedden az MTI-vel. Ramsay Győzővel több alkalommal készült életműinterjú az OSZK Történeti Interjúk Tárában, ezek a felvételek megtekinthetők és kutathatók könyvtárunkban.

Ramsay Győző 1930-ban született Budapesten. A világháború megszakította a középiskolai tanulmányait, a család Nyugatra költözött, és csak a háború befejeztével költöztek vissza a magyar fővárosba. Édesapja katonatiszti múltja miatt csak 1950-ben érettségizhetett le; a továbbtanulás szülei megbélyegzése miatt szóba sem jöhetett. 1956 novemberében Nyugatra távozott, rövid ausztriai kitérőt követően Nyugat-Németországba került. Kölnben a színművészeti főiskolán tanult fél évig rendezői szakon, majd 1957 nyarán Münchenbe költözött, és élete végéig ebben itt élt.

Az Amerika Hangjánál vállalt alkalmanként hírolvasást, de főállása egy biztosítási cégnél volt. 1960 végén került hírolvasóként a Szabad Európa Rádióhoz, akkor még külsősként, de néhány évvel később véglegesítették.

Több mint harminc évet dolgozott a rádió több osztályán, különböző munkakörökben, majd 1993 legvégén, a magyar osztály megszűnésével ment nyugdíjba. A búcsúadást Lángh Júliával együtt szerkesztették.

Nyugdíjasként is vezetőségi tagja maradt a müncheni székhelyű Bajor–Magyar Fórumnak és dolgozott az Együtt című katolikus újság szerkesztőbizottságában. Nagy megtiszteltetésnek vette a Századunk című dokumentumfilm-sorozat fölkérését – melyet az OSZK Történeti Interjúk Tárában forgattak és állítottak össze –, hogy műsorainak újabb szakaszában műsorvezetőként szerepeljen.

A XX. századi magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja volt Gábor Miklós, akit leginkább – kiemelkedő más színpadi, illetve filmszerepei és versfelvételei mellett – korszakos jelentőségű Hamlet-alakítása miatt szoktunk felidézni. A színházi világnap alkalmából örömmel adunk hírt könyvtárunk állományának gyarapodásáról.

Gábor Miklós mint Hamlet. Rendezte Vámos László, Madách Színház, 1962. január 14. Bartal Ferenc felvétele (OSZK Színháztörténeti Tár)

2018. március 22-én délelőtt újabb hagyatékkal gazdagodott a Színháztörténeti Tár. Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész leánya, édesapja hagyatékának egy részét, három doboznyi kéziratot, naplókat és leveleket adott át a nemzeti könyvtárnak. A hagyatékot a Színháztörténeti Tár vezetője, Sirató Ildikó vette át.

Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya, irodalmi szerkesztő és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője

A szerződés szerint – mely rögzíti a dokumentumok közgyűjteményben való elhelyezésének feltételeit – a kéziratok Gábor Miklós rendelkezése nyomán, csak halála után 50 évvel, 2048-ban válnak kutathatóvá. Az Országos Széchényi Könyvtár addig, az ilyenkor szokásos módon biztosítja a kéziratok szakszerű őrzését, állományvédelmét és szavatolja, hogy addig még kutatók sem olvashatják el a dobozok tartalmát.

Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya a szerződés aláírásakor (2018. március 22.)

Gábor Miklós fiatal korától, több évtizeden át, 1998 nyarán bekövetkezett haláláig naplót vezetett. Életében több, általa szerkesztett naplókötetet is megjelentett. A hatvanas és a hetvenes évtizedben közreadott kötetei – Tollal (1963), A színész árnyéka (1972), Molière műhelyében (1975) – elsősorban színházi tárgyú elemzéseket tartalmaznak, amelyek egy mélyen gondolkodó, sokszor kételyekkel teli, önmagát szüntelenül vizsgáló művész önelemzéseit, vívódásait tárják az olvasó elé.

Később, a kilencvenes években, az idős művész régi, ötvenes évekbeli naplóit olvasva – s közben elsajátítva a számítógépes írástudást is –, kommentálta, értelmezte, elemezte a mintegy négy évtizeddel korábban írt feljegyzéseit. Ezek nyomán jelentek meg A kos a mérlegen (1990), az Egy csinos zseni (1995) és a Sánta szabadság (1997) című, nagy sikert arató kötetei. A régi és az új szövegek együtt modern, izgalmas egyedi olvasmánnyá lettek. Még a művész életében a Holmi című folyóiratban további részek jelentek meg Gábor Miklós naplóiból, majd halála után öt esztendővel, 2003-ban adták ki a Nyomozok magam után című kötetet, amely időrendben adta közre az egymástól olykor sokévnyi távolságban keletkezett naplókat és feljegyzéseket. A rendhagyó kötetben keverednek a szerző által írt, illetve újraírt részek olyan szövegekkel, amelyek már csak az utókor (Vass Éva, Réz Pál és Kelecsényi László szöveggondozók) munkája nyomán láthattak napvilágot.

Galéria Gábor Miklós szerepeiből

szerk.: Sudár A. és Sirató I.

Róna-Tas András előadásával március 21-én folytatódik az Orientalisták az OSZK-ban c. előadássorozatunk. Az előadás a kitan írás és nyelv megfejtésének történetét és mai állását mutatja be, majd a kitan nyelv egy-két váratlan és szenzációszámba menő sajátságát ismerteti.

Professzor urat nem csak a szenzációkról kérdeztük.

Ligeti Lajos 1920-as évek végén tett belső-mongóliai expedíciója során kezdte értelmezni a kitan feliratokat. Hogyan került egy magyar kutató erre a területre? Mit tudott akkor, és mit tud most hozzátenni az eredményekhez egy másik kultúrából, másik nyelvből érkező kutató?

Ligeti Lajos királyi gyűrűvel doktorált a budapesti egyetemen. Az akkori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno a kitüntetés átadásakor megkérdezte, hogy állást vagy külföldi ösztöndíjat kér-e. Ligeti az ösztöndíjat választotta, és három évig 1925-től Párizsban tanult. Mesterétől, Paul Pelliot-tól hallott először a kitanokról, a kitan írásról és nyelvről. A kitan nyelv helyét másokkal együtt Pelliot határozta meg, megállapítva, hogy az a mongollal rokon. Bár a kitan írás említése korai, néhány jele már 1842, Bicsurin munkája, óta több ízben felbukkant európai publikációkban, az első két kitan feliratot 1923-ban azonosította Louis Kervyn. Kervyn pekingi publikációját még abban az évben ismertette a Tʼoung Pao nevű tudományos folyóirat amelyhez Pelliot számos jegyzetet írt. Pelliot ez után több cikkben foglalkozott a kitanokkal, s Ligeti itt ismerte meg a kitan problematikát. Miután Ligeti hazatért Budapestre, nem kapott állást, azonban a Kultuszminisztérium és az Akadémia támogatásával elnyert egy keleti útra szóló ösztöndíjat. 1928-ban publikált munkatervében már szerepelnek feliratok; így ír: „Az utamba kerülő valamennyi inskripcióról (a már ismertekről is) pacskolatot és fényképet készítek” (Ligeti 1928/1979, p. 4). 1929-ben jelent meg az Akadémia Értesítőjében Ligeti első beszámolója, melyben már örömmel jelenti, hogy „beszereztem néhány klisé-levonatot a Ker által felfedezett és a Bulletin Catholique de Pekinben közölt egyik [kitan] feliratról, amelyek jóval olvashatóbbak, mint magában a Bulletinben megjelent másolat” (1929/1979, p. 9). Megemlít még egy jade tárgyat, amelyen 11 kitan jegy volt, s amelyről szintén levonatot készített.

Párizsi tanulmányainak kitaj vonatkozású eredményeit már 1927-ben kiadja. (Magyar Nyelv 1927 293-310). Ez az első összefoglaló bemutatása a kitan problémáknak. Ismerteti a kitanokra vonatkozó forrásokat, a kitan történelem fő vonásait, majd áttér a kitan nyelvemlékekre. Ismerteti, hogy a kitanoknak két írása volt a „nagy írás” és a „kis írás”. Ez utóbbiról azt írja, hogy „lényegében azonos volna a szogd eredetű ujgur írással” (1927/1979, 191). Hozzáteszi, hogy „Kitaj nyelvemlék ezzel a szogd-ujgur eredetű kis kitaj írással ezideig nem került elő….”. Ezt Ligeti még nekünk 1953-ban is így tanította. Ez azonban tévedés volt, a Kervyn által publikált felirat kis kitan írással készült. Ligeti világosan állást foglalt a kitan mongol jellege mellett, amit nem kis tudósok, közöttük K. Menges vitattak. Ligeti óriási érdeme a kitanra vonatkozó ismeretek első szisztematikus összeállítása. Sajnálatos, hogy ez a munkája csak magyar nyelven jelent meg, és gyakorlatilag ismeretlen maradt. Ligeti idejében a kétfajta kitan írás még megfejtetlen volt, a kitan nyelvről való ismeretek forrása akkor csak a kínaiul írott forrásokban volt található. Ezeket aknázta ki Pelliot és Ligeti. A mai kutató teljesen más helyzetben van, és erről fog szólni az előadásom.

Róna-Tas András (Budapest, 1931. december 30.) Széchenyi-díjas magyar nyelvész, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar őstörténet, a tibetológia, a turkológia és a mongolisztika területének neves kutatója. Segített megérteni a magyar nyelv és kultúra török elemeit. 1990 és 1992 között a József Attila Tudományegyetem rektora.

Munkássága: kutatási területe a tibeti, a mongol és a csuvas nyelv, valamint a magyar őstörténet és magyar nyelv török vonatkozásai.

Jelentős eredményeket ért el a honfoglalás előtti magyar–török kapcsolatok kutatásában, illetve a magyar nép kialakulása és az államalapítás kérdésében. Fontosak a keleti nyelvek nyelvjárásaival kapcsolatos kutatásai is. A tibetológia területén a tibeti nyelvtörténet alapjait, a tibeti nyelvjárások rendszerét és a modern tibeti nyelv fonémáinak alakulását vizsgálta. A mongolisztika területén a dariganga nyelvjárás, valamint a nomád népek néprajzának kérdéseivel és leírásával foglalkozik. Turkológiai kutatásaiban a csuvas nyelv történetét és forrásait, illetve a török nyelvek területén elfoglalt helyét vizsgálja.Emellett az őstörök nyelv helyreállítását kísérelte meg.

Több mint háromszázötven tudományos mű szerzője vagy társszerzője, ebből száznál több publikációja idegen nyelven jelent meg.

Mennyiben más a digitalizáció korában a kutató élete? Az eredeti kézirattal vagy a digitalizálttal dolgozik-e? Van-e különbség? Egyáltalán vannak-e már digitalizálva nyelvi emlékek?

A digitalizáció nagy lépés előre a nagyméretű szövegtárak feldolgozásában. Mint erre majd az előadásomban ki fogok térni, míg Ligeti idejében két nagy és egy kis kitan felirat volt ismert, jelenleg 44 nagy feliratot és 17 kis feliratot tartunk számon csak az ún. kis kitan írással. Ennek a 61 feliratnak elkészült a digitalizációja. Az így rögzített anyag több mint százezer adatból áll, amely tízezer címszó alá van csoportosítva. Az adatbázis segítségével elkészült a feliratok indexe, amely minden kitan szóról rögzíti, hogy melyik felirat hányadik sorában a hányadik helyen található. Ez az index jelenleg két példányban létezik, az egyik a Kínai Köztársaság Kitan Kutatócsoportjában, a Belső-Mongol Köke Kotában (Höhhot) van, a második példányt nekem küldték meg. Ez az index még nem teljesen kész, kisebb szerkesztési és technikai munkák még hátra vannak, ezeken dolgozunk. Ha kész lesz, a kínai kollégák publikálni kívánják. Ez a fajta digitalizálás a nagy szövegmennyiséget könnyen kezelhetővé teszi, de nem fejti meg.

Mit jelent a tudományos életben egy szenzációszámba menő sajátság, ahogy az előadásának beharangozójában írta? El lehet érni, hogy egy átlagos érdeklődésű ember is felkapja rá a fejét?

Egy korábban megfejtetlen írás és nyelv megfejtése mindig érdeklődést kelt. A kitanok 907 és 1125 között egy nagy és önálló birodalmat hoztak létre a mai Kína északi felében. Ennek a birodalomnak eddig csak kínai nyelvű forrásai voltak ismeretesek. A most megfejtés alatt álló kitan feliratok egy eddig ismeretlen nyelv megfejtését teszik lehetővé. A kitan nyelven írott történeti források segítségével pedig a történelem egy eddig ismeretlen részét lehet felfedezni és rekonstruálni. Mint erre akadémiai székfoglalómban rámutattam, a nomád kitanok nagyjából akkor foglalták el Észak Kínát, és létesítettek egy új birodalmat, mint amikor a magyarok a steppe másik végén elfoglalták a Kárpát-medencét és alapítottak új országot. A két honfoglalás közös és eltérő vonásainak vizsgálata az egyetemes középkor és néptörténet számára számos kérdést állít új megvilágításba, mint például a vándor és letelepült életmód átmenetei, városok keletkezése, kereskedelem, hatalmi szerkezetek, törzsek és nemzetségek viszonya.

A magyar nyelv keleti hátterének kutatását menyire segíti a kitan nyelv ismerete?

Jobban mint gondolnánk. Előadásom utolsó részében hét megfejtett kitan szó magyar vonatkozását fogom bemutatni. A magyar nyelv honfoglalás előtti török jövevényszavainak háttere, eredete nem érthető meg a mongol nélkül. Ezt a mongol hátteret a magyar nyelv török jövevényszavairól írott monográfiámban részletesen tárgyalom, azonban a kitan adatok nélkül. Mivel ma már tudjuk, hogy a kitan egy mongol nyelv, lépésről lépésre kitágul a magyar nyelv török elemeinek eurázsiai háttere.

Önálló jelentéssel bíró szó- és szótagjelekről, toldalékok önálló jeleiről, kis és nagy kitan írásról olvashatunk, eléggé bonyolultnak tűnik a rendszere. Össze lehet egyáltalán hasonlítani a magyarral?

Az ún. „nagy kitan írás” egyelőre alig van megfejtve. Az írás alapelvét ismerjük, s az lényegében azonos a kínai íráséval. Egy szó vagy alaktani egység egy jel. Ez nagyon nehezíti a megfejtést. 2017-ben jelent meg az első olyan tudományos cikk, kínai szerzőtől, Magyarországon angolul, amely a „nagy kitan írás” és a „kis kitan írás” összefüggéseit tárgyalja.

A kis kitan írás teljesen más elvre épül. Gyakorlatilag szótagírásnak lehet felfogni. A több mint 500 ismeretes írásjel egy része csak alakváltozat. Valóban vannak szójelek, de ezek olyan szavakat jelölnek, amelyeknek a jelentését már ismerjük, de a kiejtését még nem. Ezeknek a szójeleknek már több mint felét sikerült megfejteni, tudjuk a kiejtésüket. A nehézséget, többek között az jelenti, hogy a kis kitan írás a korabeli kínai hang és szótagszerkezetet vette alapul, holott maga a nyelv ettől lényegesen eltért. Kissé hasonlít ez ahhoz, ahogy magyar nyelvet az Árpád-korban a latin betűivel rögzítették, az sem volt mindig alkalmas magyar nyelv sajátosságainak visszaadására. Ezért a kitan nyelv megfejtéséhez jól kell ismerni a korabeli kínai nyelvet, pontosabban a beszélt nyelvjárásokat. Természetesen elengedhetetlen a mai mongol nyelvek és a mongol nyelvtörténet ismerete, hiszen a kitan a mai mongol nyelvekkel mintegy unokatestvéri viszonyban van. Mindezek figyelembevételével azonban jó megközelítéssel tudjuk rekonstruálni a kitan szavakat, kiejtésüket, ragozásukat, képzőiket. Az így felszínre bukkanó kitan nyelv jól hasonlítható más nyelvekkel így a magyarral is.

Egy steppei nép ismeretlen írásának és nyelvének megfejtése

Egy steppei nép ismeretlen írásának és nyelvének megfejtése

A Magyar Elektronikus Könyvtárban megjelent A tizenkét legszebb magyar vers című, 2007 és 2013 között rendezett konferenciasorozat mind a 13 kötete. A konferenciákat az irodalomtörténeti és oktatási szempontból legjelentősebbnek ítélt tizenkét, 19–20. századi versről rendezték, az adott költő életrajza, illetve a vers szempontjából nevezetes helyen. A 13. kötet a konferencia zárórendezvényéről szól.

Melyik ez a 12 legszebbnek vélt vers?

Petőfi Sándor: Szeptember végén,  Pilinszky János: Apokrif, Arany János: Szondi két apródja, Babits Mihály: Esti kérdés, Radnóti Miklós: Levél a hitveshez, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség, Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet, Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában, Berzsenyi Dániel: A közelítő tél,  Vörösmarty Mihály: A vén cigány, József Attila: Eszmélet, Weöres Sándor: Valse triste 

A verseket irodalomtörténészek, középiskolai tanárok és egyetemi oktatók, műfordítók, kortárs írók és költők járták körül előadásaikban saját szemszögükből nézve, ily módon interdiszciplináris keretbe illesztve azokat. A konferenciák szerves és látványos része volt az, amikor több száz diák szavalta el a verset a különböző helyszínek valamely közterületén.

A rendezvénysorozat fő kezdeményezője és szervezője Fűzfa Balázs irodalomtörténész, az ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatója volt. Neki köszönhetjük azt is, hogy a kötetek immár mindenki számára szabadon hozzáférhetők. A köteteket Vajda Henrik kollégánk dolgozta fel.

A könyvek az általános, a középiskolás és az egyetemi korosztályban egyaránt keresettek, a kötelezők és a róluk szóló elemzések mindig tömeges érdeklődésre tarthatnak számot.

A kötetek ingyenesen letölthetők:

• Szeptember végén 
• Apokrif 
• Szondi két apródja 
• Esti kérdés 
• Levél a hitveshez 
• Hajnali részegség 
• Ki viszi át a Szerelmet 
• Kocsi-út az éjszakában 
• A közelítő tél 
• A vén cigány 
• Eszmélet 
• Valse triste 
• Koltótól Koltóig (zárókonferencia)