Az iszlám kultúra különleges világába enged bepillantást a British Library és a Qatar Foundation nagyszerű közös projektje, a Qatar Digital Library. A szabadon lapozgatható gyűjtemény 1000 év arab nyelvű tudományosságát tárja föl az érdeklődők előtt.

Az arab természettudomány, csillagászat és orvostudomány nem utolsósorban az ókori európai, latin, de főként görög szerzők műveinek köszönhetően vált magas színvonalúvá.

A fordítások révén az arab világ ugyanakkor számos klasszikus szerzőt mentett át az utókor számára. A tartalom mellett az illusztrációk is különleges csemegét jelentenek. Egy 1206-ban készült kézirat például az arab mechanika különlegességeit tárja fel, a víziórák különféle típusait gyűjti csokorba. 

A Qatar Digital Library valóban hiánypótló vállalkozás, a kutatás számára pedig nagy lehetőségeket rejt magában.

Zsupán Edina

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

16.25 – 16.45: Szőts Zoltán Oszkár: Balkáni gyűjtemény a Nemzeti Könyvtárban? Egy meg nem valósult tervezet az első világháború árnyékában

Az első világháború nem a tétlenség időszaka volt az Országos Széchényi Könyvtár számára, mely ekkor még a Magyar Nemzeti Múzeum osztályaként működött. 1914 augusztusában döntés született egy világháborús gyűjtemény létrehozásáról, mely számára valamennyi, a háborúra vonatkozó dokumentumot össze kívánták gyűjteni. A grandiózus vállalkozás árnyékában született egy másik gyűjteményszervezési tervezet is, mely a gyakorlatban nem került megvalósításra, mégis érdemes a részletesebb bemutatásra.

A tervezetet – melyben egy balkáni gyűjtemény háború utáni létrehozásának lehetőségét boncolgatja – 1915. augusztus 2-án juttatta el Fejérpataky László könyvtári osztályigazgató feletteséhez, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójához, Szalay Imréhez. A tervezet alapját képező memorandumot – mely két évvel később, 1917-ben a Magyar Könyvszemlében nyomtatásban is megjelent – a neves kroatista, Bajza József (1885–1938) vetette papírra, aki, mielőtt 1923-ban a horvát nyelv és irodalom rendes tanárává nevezték volna ki a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1906-tól, tizenhét éven keresztül az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt. A pályáját irodalomtörténészként kezdő Bajza figyelme itteni kollégája, az 1905 és 1908 között a Múzeumban gyakornokoskodó horvát történész, Milan Šufflay hatására fordult Horvátország felé. A „Könyvtárunk balkáni feladatai” című dolgozat egyik legkorábbi délszláv tárgyú írása, melyben a gyűjtemény létrehozása mellett érvelve a magyarság balkáni népekkel való kapcsolatait elemzi. Az előadásban Fejérpataky eddig publikálatlan előterjesztésének bemutatása után Bajza memorandumát elemezném, kitérve a balkáni nemzeti könyvtárak jelenlegi állapotára.

 A rendezvényünk programja itt érhető el.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

14.25 – 14.45: Mikusi Balázs: „Zeneművek, Goethe-szövegekkel, mintegy 782 szám, 376 kötet és füzetben”:

Elischer Boldizsár kottagyűjteménye Dr. Elischer Gyula, a Rókus Kórház főorvosa 1895 nyarán levélben fordult Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszterhez, hogy a nagybátyja, Elischer Boldizsár által több mint negyven esztendő alatt felhalmozott, s immár örökségképp reá szállott Goethe-gyűjteményt ajándékképpen a magyar államnak kínálja fel. Az anyagot bemutató ún. Goethe-szoba végül 1896. május 31-én nyílt meg a Tudományos Akadémia központi épületében, s eddigre Heller Ágost főkönyvtárnok el is készítette a gyűjtemény nyomtatásban is megjelent katalógusát. A sebtében összeállított katalógus azonban korántsem volt teljes: a Goethe-megzenésítéseket tartalmazó nyomtatott kottagyűjtemény – Elischer Gyula adományozólevelének VII. pontja szerint „zeneművek, Goethe-szövegekkel, mintegy 782 szám, 376 kötet és füzetben” – csupán említés szintjén jelenik meg a jegyzékben, s a Goethe-szobával kapcsolatos későbbi szakirodalom is hasonlóan mostohán bánt a gyűjteménynek egyébként szerves részét képező zenei anyaggal. Felismerve, hogy a Kézirattárban nem áll rendelkezésre megfelelő szakember ennek az állománynak a feltárásához, a Tudományos Akadémia a kottagyűjteményt 1980 őszén az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának adta át, ahol azt néhány hónapon belül be is vezették az állományba, szabványos leírásokkal. Az új őrzőhelyen ugyanakkor a dokumentumok Elischer Boldizsárral való kapcsolata merült feledésbe, s így a kottaanyag egységes gyűjteményként való részletes feltárása és elemzése ezután is elmaradt. Előadásomban e hiány pótlására teszek kísérletet.

 
A rendezvényünk programja itt érhető el.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Kétszáz évvel ezelőtt született Ivan Mažuranić költő, a horvát irodalom kiemelkedő alakja, államférfi, az első nem nemesi származású horvát bán.

Ivan Mažuranić szerteágazó kulturális és politikai tevékenységével meghatározó szerepet töltött be a modern horvát társadalom kialakulásában. Születésének kétszáz éves évfordulója alkalmából Horvátországban számos kulturális rendezvénnyel emlékeznek meg Ivan Mažuranićról. (A Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár honlapjának ismertetője és blogja.)

Életének és működésének több magyar vonatkozási pontja miatt eleveníti fel a magyar nemzeti könyvtár blogja Ivan Mažuranićnak a magyar kultúrához is kapcsolódó alakját, a Magyar Elektronikus Könyvtár pedig digitalizálta két legnagyobb jelentőségű művének magyar fordítását, a Čengić-Smail aga halála című poémáját és A' horvátok a' magyaroknak című politikai röpiratát. 

Ivan Mazuranić horvát bán  In. Kettős kötődés. az Osztrák-Magyar Monarchia (1867–1918), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 8.) 2001 – Magyar Elektronikus Könyvtár

A horvát tengermelléken Noviban (Novi Vinodolski) 1814. augusztus 11-én jómódú polgárosult földművelő családban született. A magyar nyelvvel és irodalommal fiumei (rijekai) gimnáziumi tanulmányai során kezdett megismerkedni a sokáig Dante első magyar fordítójának tartott Császár Ferencnek (1807–1858) a tanítványaként (Dante Isteni színjátékát először Döbrentei Gábor fordította magyarra 1806-ban.) Mint évfolyama egyik legjobb tanulója magyarországi ösztöndíjat nyert. Zágrábban megkezdett filozófiai tanulmányait végül Győr helyett 1835-ben Szombathelyen fejezte be. 

Korai versei között Berzsenyi ódaköltészetének hatása alatt magyar nyelven írottak is vannak. Minden bizonnyal egyike az első megjelent művei közül volt Fiume város alkormányzója, Ürményi Ferenc búcsúztatására 1832-ben aszklépiadészi strófában írt alkalmi ódája, mely emléklapként nyomtatásban is fennmaradt az Egyetemi Könyvtár gyűjteményében. A horvát irodalomba azonban az Egy tengermelléki a Danicának című ódájával lépett be, amely Ljudevit Gaj, az illír mozgalom elindítója éppen megindított lapjának, a Danicának második számában jelent meg 1835-ben. Az ifjú Mažuranić elköteleződött a horvát nemzeti ébredés mozgalma mellett, és hamarosan a horvát romantika legnagyobb hatású lírikusává vált.

Mazsuranics Iván: Csengics Szmail aga halála. Költői elbeszélés, ford. Margalics Ede, Budapest, Franklin, 1896. Címlap – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Később jogot végzett a zágrábi jogakadémián, majd Károlyvárosban (Karlovac) ügyvédi irodát nyitott. Legfontosabb publicisztikai és szépirodalmi munkássága a negyvenes évekre tehető. 1842-ben másodmagával német-horvát szótárt adott ki, majd befejezte Ivan Gundulić (1588–1638) raguzai költő csonkán maradt Oszmán című eposzát (XIV. és XV. ének), a horvát barokk irodalom remekét. Főműve a Čengić Smail aga halála című romantikus poémája (1846), amely a montenegrói (crna gorai) nép török elnyomás ellen vívott szabadságküzdelmének állít emléket. Jelentős volt nyelvújítói tevékenysége, olyan (szak)kifejezésekkel gazdagította a horvát nyelvet, mint a „piacgazdaság”, a „nagyváros”, a „váltó”, a „könyvelés”, vagy éppen neki köszönhető a „fagylalt”, a „csillagvizsgáló” és a „világítótorony” horvát elnevezése is.

1857-ben a hercegszántói születésű Kondor (Krauze) Lajos (1824–1870) ügyvéd és irodalomtörténész fordította le először magyarra a poéma rövidített változatát abban a tudatban, hogy szerb szerző művéről van szó. A fordítás a Magyar Sajtó című lapban jelent meg. Közel negyven évvel később, 1896-ban született meg a mű második fordítása Margalits Ede (1849–1940) filológus, irodalomtörténész, műfordító, nyelvész, egyetemi tanár tollából. Margalits Ede „alakhű“ fordítása elé írt előszavában tapintatosan elhallgatja a poéma példázatos jellegét, amelyben Mažuranić a montenegróiak törökök által való elnyomása ürügyén valójában saját korának, a nemzeti ébredés időszakának horvát-magyar nemzeti ellentétét ábrázolja, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan ezt Arany János tette A walesi bárdok című balladájában bő tíz évvel később, éppen abban az évben, amikor Mažuranić művének első fordításkísérlete is megjelent. Margalits – utalva Mažuranić eposzának történeti gyökereire és délszláv, elsősorban szerb népköltészeti előzményeire – keserűen jegyezte meg a mű fordításához írt előszavában:

„E népdalok és Mazsuranics műve között csak olyan a viszony, mint Ilosvai Toldija és Arany Toldija között: egy pár faragatlan követ szolgáltattak az öntudatos művészettel fölépített remekművek fundamentumába. És mégis a horvát és szerb testvérnép között dühöngő testvéri szeretet jellemzésére 1894-ben egy sajtópör folyt e tárgyban, melyet az elhunyt költő fia egy szerb ellen indított, a ki azt állította, hogy Mazsuranics műve szerb plagium! Gondolom Magyarországon homéri kacajt költene, ha valaki Arany Jánost Ilosvaival szemben plágiumról vádolná! A szeretet sokra képes: a gyűlölet képtelenségre is képes!”

Mazsuranics Iván: Csengics Szmail aga halála. Költői elbeszélés, ford. Margalics Ede, Budapest, Franklin, 1896. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ötvenes években megjelent Világirodalmi antológia című egyetemi segédkönyv negyedik kötete Lator László fordításában közölt részleteket a műből. Lator a magyar hősi epikában gyakran alkalmazott tizenkettes sorokkal adta vissza a költemény lüktetését.

De a legderekabb vitéznek is néha
Megremeg a keze, mikor nem is várja,
Most is valamilyen balsors úgy akarja,
Hogy jó deres lova lába megbotoljék.
Zúg a levegőben a megcsavart kopja,
Ide-oda billeg, bukdácsolva röppen,
Ott a bárány helyett találja a farkast,
Ott a fogoly helyett találja az őrit,
Eltalálja Száfert, félszemét kiüti,
Ki is folyt félszeme gyenge puha gyepre,
El is önti arcát csúf fekete vére.

Čengić Smail aga halála. (Részlet). Lator László fordítása. In. Világirodalmi antológia, 4. kötet. Egyetemi segédkönyv, a Világirodalom a XIX. században, szerk.: Kardos László. Budapest, Tankönyvkiadó, 1956. 920. o. – Törzsgyűjtemény

Később Csuka Zoltán fordításában jelentek meg szemelvények a poémából különböző délszláv, majd horvát költészeti antológiákban. Csuka az eredetit követve megőrizte a tízesek és nyolcasok váltakozását:

Bilincs, kötél, méreg és kés,
forró olaj, ezer gyötrés
jut eszébe az agának,
hogy a szégyen nyomát is törölje,
és a guszla húrja tiszta hírét
megőrizze időtlen időkig.

Szemöldökét sötét ránc megülte,
szeméből a poklok tüze csap ki,
vérvörös láng nyaldossa a képét,
orrcimpája bősz haragban tágul:
hab fehérlik tajtékozva száján.
iszonyatos arckifejezése,
mintha szólná: „Pusztuljon a rája,
csak a dalban hírem megmaradjon!”

Čengić-Smail aga halála. (Részlet). Csuka Zoltán fordítása. In. Horvát irodalmi antológia, vál. Lőkös István, Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2004. 159 o. – Törzsgyűjtemény

A' horvátok a' magyaroknak című 1848-as politikai röpiratát eredetileg horvátul írta (Hèrvati Madjarom), majd minden jel szerint saját fordításában magyarul is elkészítette és megjelentette. A művet a modern horvát próza első jelentős alkotásaként tartja számon a horvát irodalomtörténet-írás. A horvát röpirat szövegének lendületes és sodró erejű nyelvét a magyar változat is érzékletesen adja vissza. 

Félre tehát az elavult nemzet- vagy nyelv-elsőbbség eránti táplált eszmékkel. Mert mind a' nemzeteket, mind a' nyelveket, ugyan azon okért alkotta a' természet, t. i. az egymássali értekezés végett.
És a' ki magyar országban több nyelvet nem tűr, a' mellyek a' sors és a' természet által oda tétettek, fogjon a Tátra kiegyenlítéséhez egész magyar országot rónává teendő, vagy az alsó vidékeket hintse be az Urral bérczeivel, hogy magyar országból Schweizot alakítson.
Kedves a' róna emberének a' lapály, kedves a' hegyek fiának a bércz. 'S ki az, a' ki el merné ítélni, mi kényeseb a' természetben, a' hegy-e, vagy a' róna, midőn ez, még az is az Isten teremtménye.
Jobb-e a' magyar a németnél, jobb a' német a' szlávnál, jobb-e a' szláv az oláhnál? A' természetből bizonyosan nem, miért volna a' törvény szerint?

Iván Mažuranić: A' horvátok a' magyaroknak. Felelet az 1848-ik Mártzius és Április magyar hírdetményekre, Zágráb, Szuppán Ferenc Nyomdája, 1848. 6–7. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár (További online szövegkiadás: Az illír mozgalom. A horvát nemzeti megújhodás kordokumentumai, szerk. Lukács István, ELTE Eötvös József Collegium, 2013. 130–150. o.)

Iván Mažuranić: A' horvátok a' magyaroknak. Felelet az 1848-ik Mártzius és Április magyar hírdetményekre, Zágráb, Szuppán Ferenc Nyomdája, 1848. Címlap –  Magyar Elektronikus Könyvtár

1850-től Mažuranić fontos politikai-közéleti funkciókat töltött be: főállamügyész, majd a közigazgatási, igazságügyi, oktatási és vallási ügyekért felelős ideiglenes udvari dicasterium horvátországi és szlavóniai elnöke, 1861-től 1865-ig pedig horvát udvari kancellár volt. A nemzeti párt tagjaként részt vett a szábor, azaz a horvát országgyűlés munkájában, amelynek elnöke is volt. 1873-ban az uralkodó Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánjává nevezte ki. Lassan építkező reálpolitikus volt. Bánsága (1873–1880) idején épültek ki a legfontosabb nemzeti és kulturális intézmények (1874-ben nyílt meg a zágrábi egyetem), és épült ki a modern horvát államszerkezet. Zágráb ekkor vált Horvátország valódi kulturális és közigazgatási központjává. Reformjai nyomán hazája fejlődése fellendült, és bár életében éppen megfontoltan haladó intézkedései miatt sokszor érték támadások, az idő végül az ő politikáját igazolta.

Élete utolsó évtizedében a közélettől visszavonulva élt, természettudományokkal és filozófiával foglalkozott. 1890. augusztus 4-én hunyt el Zágrábban.

Mann Jolán

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

15:25 – 15:45 Sirató Ildikó: Németh Antal, a Színháztörténeti Tár könyvtárosa

A magyar színháztörténet, a Nemzeti Színház történetének meghatározó, kiemelkedő direktora és rendezője, az irodalom- és színháztudós Németh Antal pályafutásának utolsó szakaszában az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában kapott állást.

Amint minden korábbi munkája és tevékenysége, úgy a gyűjteményünkben végzett munkája is példaértékű a színházkutatók és az archivisták számára egyaránt. A saját igazgatói korszakára vonatkozó nemzeti színházi gyűjteményrészek, illetve kézirattári levelestári és irat-fondjának rendezése mutatja mindazokat a jellegzetességeket, melyekkel a színháztörténeti forráskutatás és a különgyűjteményi feldolgozás szempontjainak egyaránt megfeleltethető egy dokumentumegyüttes, azt a pontosságot és szakmailag elkötelezett alaposságot, ami más tevékenységeiben is karakterizálta Németh Antalt.
Sirató Ildikó, a Színháztörténeti Tár vezetője

A Színháztörténeti Tár munkatársai és kutatói szinte csodálattal és hálával veszik kézbe a Németh Antal jellegzetesen dőlt, szálkás betűivel, gyakran piros tollal megjelölt, besorolt dokumentumokat, illetve a már igazgatói korszakában is akkurátusan összeállított intézményi iratokat és a Nemzeti Színház előadásait dokumentáló fényképalbum-lapokat. Dr. Németh Antal még színházon kívül működve is azt az értékrendet tartotta szem előtt, amit irodalom- és színháztudósként, színházcsinálóként, intézményvezetőként, rendezőként, hogy csak a pontos, jól felkészült munkának lesz eredménye, s válik láthatóvá az értéke. Egy jó könyvtáros, archivista, dokumentátor sem alapozhat egyébre.
A dr. Németh Antal OSZK-s munkáját bemutató-fölidéző előadás néhány képi példát is hoz megőrzött keze munkájára.

 A rendezvényünk programja itt érhető el.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

350 éve, november 18-án halt meg Zrínyi Miklós, a költő. Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője harminc évvel ezelőtt a seregben finoman jelezte, hogy mi volt a különbség a költő és a hadvezér Zrínyi Miklós között. 

„Ismeretes, tisztelt Ház – mintegy népszerűen kívánván magam megérthetővé tenni –, hogy az idegen hatalmak képviselői területkívüliséget élveznek, vagyis a büntethetőség szempontjából úgy tekintetnek, mintha nem volnának itt. De facto ugyan itt vannak, de jure azonban a külföldön vannak. No mármost, tisztelt Ház, amint ezen egyénekre nézve fennáll a térbeli területkívüliség, ugyanezen jogköltés, fikció alapján kell élveznie Zrínyi és társainak az időbeli területkívüliséget, vagyis az időnkívüliséget.”

Mikszáth Kálmán: Regények és nagyobb elbeszélések, 1897–1898, Budapest, Akadémiai, 1957. (Mikszáth Kálmán összes művei 10. kötet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Farkas honvéd 1985 szeptemberében

1985 őszén J. L. hadnagy megállított a kanizsai laktanya (MN 4730) folyosóján, hogy tartsak délutáni foglalkozást az ütegnek az európai, illetve a magyar hadtörténet jeles eseményeiről.

„Kezdje a görögökkel Farkas honvéd, aztán zárja le a szovjetekkel. Ne cifrázza, elég két óra a kantinban.”

Különös küldetésnek tűnt ez még a kései Kádár-korban is, de akkor már túl voltam Medve Gáborékon (Iskola a határon) és a szolgálati szabályzaton, tehát tudtam, hogy csak a népellenes parancs megtagadását lehet elvileg megúszni. S ez közelről sem látszott annak. A III. vegyes páncéltörő üteg igen vegyes társaságból állt, de mindenki örült annak, hogy a hűvös októberi alakizás helyett az oktatási alakzatba helyezett stokikon (katonai hokedli) egyensúlyozva lehetett szundikálni, miközben végigszaladtunk a történelmen. Úgy a foglalkozás közepén belépett F. L. főhadnagy, a III. zászlóalj politikai tisztje, aki érdeklődve figyelte az előadást. A végén magához intett, s a következőket mondta:

„Rendben volt, Farkas honvéd, bár az arányokkal bajok voltak.” „Mit rontottam el?” – kérdeztem jámboran. „Sajnálatos, hogy a Vörös Hadsereg teljesen kimaradt, míg harcászati szempontból olyan jelentéktelen eseményt, mint a szigetvári kirohanás a kelleténél részletesebben taglalta.”

„Igyekeztem azokat az eseményeket kiemelni főhadnagy elvtárs, amikor egy maroknyi csapat egy gonosz birodalom ellen harcolva a bukás biztos tudatában mégis hősies példát mutatott.” – válaszoltam kissé elbizonytalanodva. A főhadnagy kommunista volt, de nem hülye. Október második felében jártunk, így azonnal megértette a parabolát. Ravaszul elmosolyodott, s megkérdezte: „Miért nem az eszéki híd felégetését választotta Farkas honvéd, ha már ez a Zrínyi szóba került, hiszen sokkal érdekesebb, nem?” Zavartan vakargattam a fejem búbján: „Az a másik Miklós volt, jelentem tisztelettel.” A főhadnagy érezte, hogy a helyzet azonnali tisztázásra szorul, s a láthatóan ijedt J. L. hadnagy felé fordulva rákérdezett:

„Valami politikai üzenet lenne ez, Farkas? Milyen maroknyi, milyen birodalom, milyen bukás???”

Elég bágyadt volt a délutáni napsugár október 23-án, megnyaltam a számat, hiányzott a koffein. „Természetesen az arnhemi hídra gondoltam főhadnagy elvtárs, John Frost könnyűfegyverzetű ejtőernyőseire, akik minden remény nélkül tartották a pozíciójukat Wilhelm Bittrich páncélosai ellen.” De mint tudjuk a híd túl messze volt. Szerencsém volt, mert a főhadnagy által említett eszéki híd eszembe juttatta rögtön Cornelius Ryan néhány hónapja olvasott monográfiáját. Nyilvánvaló, hogy F. L. nem hitt el ebből semmit sem, de a dramaturgia szabályai szerint ő balra el, én pedig megihattam a várva várt délutáni kávét ott, a kantinban.

Faithorne, William: Zrínyi Miklós költő lovasportréja (1663/64). Rézmetszet – Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 68. (Magyar Digitális Képkönyvtár)

Néhány hónappal ezelőtt, 2014 nyarán a Nemzeti Galéria munkatársai kerestek meg bennünket, hogy a novemberben nyíló Zrínyi-kiállításhoz témába illő nyomtatványokat és metszeteket kérjenek el a nemzeti könyvtártól. Elfogultság nélkül mondhatom, igen színvonalasra sikerült a válogatás. Az állapotleírás és a paszpartuzás miatt ismét elővettük a napokban Miklós dédapjának, a szigetvári hősnek két metszetét, és most is lenyűgöztek a különleges férfi felejthetetlen arcvonásai. Az első metszet Niccolò Nelli 16. századi itáliai metsző munkája, a mellvéd mögött álló, páncélba öltözött, jobbjában pisztolyt tartó igen marcona katonát ábrázolja.

Niccolo Nelli: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős portréja (1567).  Rézmetszet – Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 24. (Magyar Digitális Képkönyvtár)

Matthias Zündt kortárs nürnbergi metsző képén jobbjában kardot, baljában Szigetvár kulcsait tartó Zrínyiben már a szomorú véget sejtő, s az abba belenyugvó férfit láthatjuk. Mind a két kép igen gyorsan elkészült, az 1566-os szeptemberi események után pár hónappal már ott lehettek minden jelesebb vásáron.

Matthias Zündt: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős portréja (1566). Rézmetszet – Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 26. (Magyar Digitális Képkönyvtár)

Ez év májusában amerikai bibliofilek tettek egy nagy túrát Magyarországon, így sok gyönyörű muzeális gyűjteményt meglátogatva minket sem kerülhettek ki. A kötelezőkön (Budai Krónika, Gutenberg-töredék, Drakula-hírlap) túl egy olyan történetet szerettem volna bemutatni nekik, ami jellegzetesen magyar, van benne az angolszász kultúrára vonatkozó hívószó és szinte biztos, hogy a New York-i Grolier Club egy tagja sem hallott még róla. Kézenfekvő volt tehát Zrínyi Miklós szigetvári hős Zündt-féle metszetét, Zrínyi Miklós költő Adriai tengernek Syrenája kötetét és Jeszenszky János Tycho Brahe életrajzát egymás mellé tenni. Cseh Tamás és a dán csillagász közös történetét, mely valahol a devecseri lőszerraktár melletti őrtoronyban keletkezett pár hónappal a fenti bevezető történet után, már olvashatták ezen a blogon.

Allard Huych: Zrínyi Miklós költő lovasportréja (1663/64). Rézmetszet – Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 218. – (Magyar Digitális Képkönyvtár)

De hogyan kapcsolódhat mindehhez Szigetvár históriája? Mielőtt még rátérnék erre, egy apróságot érdemes megemlíteni. F. L. főhadnagynak nem volt igaza. Nemcsak a szabolcsi és a budai srácokat érdekelte Zrínyiék története a kanizsai laktanyában, hanem az amerikaiaknak is megtetszettek az önfeláldozás és a barokk eposz családi vonatkozásai, s a tipikus magyar végkifejlet a janicsárokkal, no meg a vadkannal. Tycho címerpajzsai és a Hamlettel való kapcsolata szintén ismeretlen volt a New Yorkiak számára, s azon már meg sem lepődtek, hogy szegény Jeszenszky is a fejét veszítette később közép-európai szokás szerint a fehérhegyi csata után. De hogyan kapcsolódik Szigetvár eleste Tycho Brahéhoz? Ennek a történetét is elmeséltem már egy másik posztban, Tycho asztrológiai jóslata az orrába került egy párbaj következtében: elszámolta II. Szulejmán halálát, aki jóval hamarabb halt meg Szigetvárnál, még Zrínyiék kirohanása előtt, s ezt az orra alá dörgölték – a szó szoros és átvitt értelmében – egy 1566-os decemberi táncmulatságon, mikor Rostockban volt egyetemista. Így kapcsolódik össze Szigetvár, Prága, Helsingør Apponyi Sándor világhírű gyűjteményében: a Bibliotheca Apponyiánában.

OSZK, Régi Nyomtatványok Tára, RMK I. 842. Adriai tengernek Syrenaia (1651)

1989 májusában türelmetlenül vártam Bata Imrét, hogy aláírassam vele az indexemet 19. századi magyar irodalomból a szegedi egyetem folyosóján. Néhány éve – egy lakásfelújítás miatt – kidobtam egy csomó egyetemi jegyzetet (ez még az internet és a fénymásoló előtti korszak volt, tehát naphosszat ültünk a könyvtárban és körmöltünk az asztal felett görnyedve) a kukába. Megtaláltam az akkori szemináriumi dolgozatom céduláit és a címét: „Mikszáth Kálmán időproblémája az Új Zrínyiászban és a Beszterce ostromában”. Úgy tűnt, hogy az akkori ÉS főszerkesztőjének tetszett a referátum, valamit hümmögött és dünnyögött az orra alatt, de nem történt semmi különös, egy jót beszélgettünk a szemináriumi csoporttal Mikszáth különleges megoldásairól az időt illetően. Végre sorra kerültem, Bata kezébe vette az indexemet, emlékezett rám. Elmosolyodott, beírta a jegyet és a következő mondattal bocsájtott útra: „Kedves fiatal kolléga, nem kell ám mindenbe belekeverni az oroszokat. Még bent vannak.” Ebben történetesen igaza volt, még Kádárnak is hátra volt vagy másfél hónap az életéből. „Ha gondolja, érdemes lenne ezt az időproblematikát megírnia. Feszesebb szerkezet, ügyelni a kifejtésre és az arányokra.” Mehettek a jegyzetek a szemétbe 2009 augusztusában.

„– A miniszterelnök úr válaszát a többség nem veszi tudomásul.” Mikszáth Kálmán két teljességgel lehetetlen dolgot kívánt ábrázolni az Új Zrínyiászban, a 19. század egyik legkiválóbb, s méltatlanul alulbecsült művében. Bánffy Dezső miniszterelnök került abba a képtelen helyzetbe, hogy a Bólogató Jánosok is ülve maradtak és nem fogadták el a válaszát a Parlamentben, illetve egy számítási hiba folytán Gábor arkangyal nem megfelelő időben fújta meg a harsonáját, minek következtében a szigetvári hősök feltámadtak a 19. század végén és szembe találkoztak Mikszáth Magyarországával. A cseles történetben bukásra volt ítélve a 16. századból – önhibáján kívül – a 19. századba került gróf, akit Apponyi Albert bölcsessége mentett meg a megszégyenüléstől: az időnkívüliséget (és Vajdahunyad várát) kapta meg a hazájáért tett szolgálatai miatt, ám a magyar történelem szigorú szabályai szerint nem élhetett boldogan, hanem újra meg kellett halnia.

1986 május elején heverésztünk a zalai Rezi vár lábánál, túl voltunk a hegyi kiképzés felénél, élveztük a napsütést. (Később tudtuk meg, hogy nem véletlenül ettünk hetekig salátát a Magyar Honvédség nagyobb dicsőségére, mivel valahol Ukrajnában gond akadt az egyik atomerőművel április végén.) A vegyes páncéltörő üteg két szakaszból állt: a hurkatöltőkből (SZPG-9) és a fagotokból (9M111), ez jelentette a vegyességet. Az első fagot raj második töltőjeként Mikszáth regényét olvasgattam az Olcsó Könyvtár kiadásában a harcászat szünetében. Néha valóban fontos a méret, hiszen a tártáskába belefért a gépkarabélyba tett tár helyére ez a kötet, így nem maradtam olvasnivaló nélkül. Dagadt Cimbi – prózai nevén Szabó II. József honvéd, megkülönböztetve Hosszú Cimbitől, Szabó I. József honvédtől – unatkozott, rágcsálta a radioaktív füvet, s kutakodva nézte, hogy mit olvasok. A kezdeti ellenszenvtől eljutottunk a cimboraságig, az öreg katonák vittek magukkal a kimaradásokra – persze tudták azt, hogy minden körülmények között visszatalálok a laktanyába – és még azt is elnézték nekem, hogy utálom a Hubertuszt. Hogy peregjen az idő, mesélni kezdtem Mikszáth történetét a fagotosoknak. Szemmel láthatóan érdekelte őket a dolog, feltámadás, hősi halál, szerelmi szál, igyekeztem néhány humoros betétet elmagyarázni. Nem mindig sikerült. „És mi lett a vége?” – kérdezte a rajparancsnokom, akit a háta mögött Első, avagy Aggodalmas Lajosnak hívtunk. „A vége mindig szomorú őrvezető elvtárs, de ennek így kell lennie.” – válaszoltam hunyorogva és felnéztem a Rezi vár romjaira. Megtámadtak minket az oroszok, Zrínyi keményen védekezett Vajdahunyadnál, de a túlerő őt is felemésztette. Nem volt mit tenni, maradék embereit összegyűjtötte, szép beszédet tartott nekik: haljunk meg a hazáért másodszorra is. Így is történt, kirohantak és hősi halált haltak. Majd „Gábriel bán lelkét két tized magával / Földrül fölemelé gyönyörű szárnyával…”

Zrínyi Miklós költő lovasportréja (1698 előtt) – Régi Nyomtatványok Tára, RNYT, App. M. 483.

350 éve, november 18-án halt meg Zrínyi Miklós, a költő.

Farkas Gábor Farkas

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

10:05 – 10:25 Tüske László: „Ha a sors belevájta a karmait …” A metafora a középkori arab stilisztikai hagyományban

A középkori arab stilisztikai irodalomban megkülönböztetett figyelemmel kezelték a metafora problémáit. Az OSZK állományában található al-Taftazanial-Mutawwal (A „hosszú”) című munkája. Ezt a művet a 19. században Goldziher Ignác szerezte be. A munka a középkori arab stilisztikai irodalom alapművének tekintett, al-Szakkkáki által készített összefoglalás, Miftáhal-’ulúm (A tudományok kulcsa) szuperkommentárja. Fő részei: a szintaxis stilisztikája, a szóképek stilisztikája és az alakzatok stilisztikája. A szóképek között tárgyalja a metafora különböző típusait. Előadásomban al-Taftazáni metafora-osztályozásának kérdéseit mutatom be a középkori arab stilisztikai irodalom hátterében.

Káldos János a Különgyűjtemények vezetője, dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, a rendezvény védnöke, Szőcs Géza az Országos Könyvtári Kuratórium vezetője, dr. Tüske László főigazgató, dr. Monok István az MTA Könyvtár főigazgatója és dr. Nagy Gábor Tamás az I. kerület polgármestere

 A rendezvényünk programja itt érhető el.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Egy 16. század elején befejezett corvinát mutat be november 24-én 10 óra 25 perckor Bíró Csilla a Régi Nyomtatványok Tára kutatója. 

Szerző – scriptor – kiadó: Andreas Pannonius Énekek éneke-kommentárjának készülő kritikai kiadásáról

Az előadásban azt az 1506-ban befejezett papírkódexet (Cod. Lat. 443., OSZK, Kézirattár) szeretném bemutatni, amely egyetlen példányban tartotta fenn Andreas Pannonius Énekek énekeue-kommentárját. A kódex fizikai jellemzőinek vizsgálata több olyan információt hordoz a szöveg keletkezési és használati körülményeivel kapcsolatban, amelyek kiegészítenek egy modern kritikai kiadást. Az előadás a következő témaköröket érinti: scriptor, keletkezési hely, idő, proveniencia- és possessorbejegyzések, csonkaság, vízjelek, díszítettség, kötés; illetve a szöveg szintjén: a margináliák és a fő szöveg viszonya. Jól érthető példákon keresztül mutatnám be, hogy a két szövegegység hogyan egészíti ki egymást, s ezt hogyan lehet majd megjeleníteni a kommentár készülő kiadásában.

A rendezvényünk programja itt érhető el.

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

1881. november 29-én Bük László ezekkel a sorokkal kereste meg Kézirattárunk első „őrét”, Csontosi Jánost:

„Tekintetes Ur!
Szabó Károly Ur 1879 E[sztend]oben ki nyomatta Régi Magyar Könyvtár kezi könyvét ennek 424 lapján. 1015. sz. a. Benitzki Péter Magyar Rhytmusok N. Szombatban 1664.ben ezt irja rólla ma egy példánya sem esmeretes. Helybeli tanitóknál meg van a ki szivesen el tsereli [...]."

Valóban létezett egy példány a sem korábban, sem azóta senki által nem látott kiadásból?

Földesi Ferenc, a Kézirattár vezetője november 24-én a Tudományos Ülésszak 2. szekciójában ad elő 11.45-kor. 

A rendezvényünk programja itt érhető el.

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorsliftfolyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorslift folyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Az ülésszak Szentmártoni Szabó Géza plenáris elődásával kezdődik.  

Szentmártoni Szabó Géza: Janus Pannonius lappangó művei nyomában

Janus Pannonius összes ismert művének tudományos igényű kiadása 1784-ben, Utrechben jelent meg, mégpedig Kovásznai Sándor gondozásában, Teleki Sándor költségén. Ma már tudjuk, hogy ebből a teljességre törekvő kiadásból sok szöveg hiányzik, illetve olyanok is akadnak benne, amelyekről kiderült, hogy más szerző tollából valók. Száz év múlva Ábel Jenő végzett eredményes kutatást a Vatikáni Könyvtárban, ahol egy 1794-es említésből ismert kolligátumban rátalált egy addig az ismeretlenségben lappangó, Nápoly veszedelmét elbeszélő, Anjou René (1409–1480) szicíliai király dicsőítésére készült panegyricus felerészben fennmaradt szövegére, amelyet Janus Pannonius 1452-ben, azaz 18 esztendős korában, tanulmányai színhelyén, Ferrarában írt. A szerző és cím nélküli szöveget Ábel Jenő azonosította, és adta ki 1880-ban, az Analectájában. A csonka szövegről, Huszti József 1929-ben írt kitűnő tanulmánya óta, csak kevés szó esett.

Janus Pannonius ikonográfiája iránti érdeklődésem hozta magával, hogy elém került annak az Albiban őrzött, Guarino Strabon-fordítását tartalmazó, Anjou René számára készült kéziratnak két illusztrációja, amelyek egyikén a költő arcát véltem felfedezni. Az attribúcióval kapcsolatos kutatásaim vezettek el a panegyricus teljes szövegének felfedezéséhez. A századokon át lappangó műnek a nápolyi Nemzeti Könyvtárban található, XIX. században másolt szövegét egy pozitivista történész, Léon-Gabriel Pélissier (1863–1912), ismeretlen szerző műveként mutatta be 1898-ban, egy francia folyóiratban. 111 esztendeig reflektálatlan cikkét 2009-ben, az interneten olvasva, ráismertem Janus művére, s e felfedezés révén sikerült a dicsőítő költemény teljes szövegét Nápolyból megszereznem, majd az eddig ismeretlen rész magyar fordításával együtt, nyomtatásban is közreadnom.

 

A panegyricust bemutató dolgozatom írása közben, a szakirodalmat olvasva, figyeltem fel egy mindeddig rejtőzködő, Janus Pannoniusnak tulajdonítható, száz soros versre, amely Párizsban, a Bibliothèque de L’Arsenal egyik kódexében maradt fenn. Az ő szerzőségét aprólékos érvekkel igyekeztem alátámasztani. Ennek a Holdsarló-lovagrend (Ordre du Croissant) védőszentjét, Szent Móricot, és a rendalapító Anjou Renét magasztaló versnek a szövegkiadását, valamint magyar fordítását ugyancsak elkészítettem.

2010 nyarán, Klebelsberg-ösztöndíjasként Nápolyban kutatva, sikerült azonosítanom a Renatus-panegyricus XIX. századi másolójának személyét, Scipione Volpicellát (1810–1883), a Nápoly történetét kutató tudós társaság hajdani elnökét. Az ő személye vezetett el a Castelnuovóba, a Società Napoletana de Storia Patria könyvtárába, ahol egy kolligátumba fűzve, megtaláltam a nápolyi Nemzeti Könyvtárban őrzött másolat XVII. század közepi előzményét, egy valódi forrásként kezelhető kéziratot.

2012-ben bukkantam rá egy 1639-ben nyomtatásban megjelent könyvtárjegyzékre, amelyben a nápolyi kéziratéval megegyező címmel szerepelt Janus Pannonius Renatus-panegyricusának egykori padovai kézirata, amely hajdan Marco Mantova Benavides (1489–1582) jogtudós könyvtárában volt meg. 2014 nyarán, egy Dublinban kutató kollégánk, Gelléri Gábor keresett meg levelével, amely egy újabb felfedezést osztott meg velem. Egy kolligátumot lapozgatva figyelt fel egy 16 oldalas, 1672-ben kiadott, aukciós könyvjegyzékre, amely egy XVI. századi párizsi könyvgyűjtő, Paul Petau (1568–1614) hagyatékának maradványait ismerteti. A jegyzék 179. számú tétele a következő: Ianus Pannonius De expugnata Parthenope. A lelet azért jelentős, mert egy olyan példányt ír le, amelyben szerepelt a szerző neve, és a mű eredeti, eddig ismeretlen címe is. (Ábel Jenő attribúciója most igazolódott véglegesen! Az általam magyarított cím, a Parthenope veszedelme is jónak bizonyult!) Talán ez a kötet lehetett az, amely Anjou René számára készült. Ugyanebben a könyvjegyzékben szerepel egy olyan tétel, amely azzal a párizsi Arsenalban található, Szent Móricról szóló, illusztrált kötettel azonos, amelyben a vélhetőleg Janus Pannonius által írt, 100 soros költemény is olvasható.

A részletes program itt olvasható.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.