100 éve született Illés György – a „Papi” –, kétszeres Kossuth-díjas operatőr, dokumentumfilmes és tanár, aki még húsz évesen a Filmgyárban segédvilágosítói munkatársként lépett arra a ranglétrára, melynek a későbbiekben a legtetejére ért fel.
Az interjút, melyből a részleteket válogattuk, Csala Károly készítette 1994-ben az akkor nyolcvan éves legendás mesterrel.
Összeállításunkat a Történeti Interjúk Tára gyűjteményéből munkatársunk, Hanák Luca készítette.
1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton (Martin Luther, 1483–1546) német Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség teológiai doktora a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
Bár az egyház megújulását célzó katolikus reformtörekvések (új vallási igények és a középkori egyházi struktúrák átalakítása) már Luther fellépését megelőzően is megjelentek, átfogó reformprogram csak a reformáció hatására jött létre ezekből, amelyet a tridenti zsinat (1545–1563) fogalmazott meg. A zsinat rendelkezéseivel megszilárdította az egyházfegyelmet, s a papság legfontosabb feladatául a lelkipásztori szolgálatot határozta meg. Mindenekelőtt pedig pontosította a katolikus egyház tanítását mindazokban a kérdésekben, amelyeket a reformátorok támadtak.
Luther arcképe Cranach Lukács fametszete. Fraknói Vilmos: Werbőczi István életrajza, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1899. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből, elvetette az egyházi rendet, a misét és a szentek tiszteletét. Téziseiben mindenekelőtt bírálta a bűnök pénzzel való megváltását, azaz az egyházi búcsúk pénzért való árusításának gyakorlatát (búcsúcédulák), támadva annak teológiai hátterét is:
Őszi sorozatunkban tíz népszerű lapot teszünk ki blogunk legjobban látható virtuális folyóiratolvasójába.
„E lap ... havonként minden hó első napjaiban legalább két nyomott ívnyi terjedtségben fog megjelenni, s annak tiszta jövedelme az erdőszeti irodalom előmozdíttatására fordíttatni.” (Előfizetési fölhívás 1862.)
Az Erdészeti Lapok az Országos Erdészeti Egyesület tulajdonában lévő havi lap, melyet 1862-ben Divald Adolf és Wagner Károly alapított Selmecbányán. A folyóirat kiadásának célja a magyar nyelvű erdészeti szakirodalom megteremtése, a szakmai képzettség fejlesztése és az erdészeti szakszemélyzet összefogása volt. Az Erdészeti Lapok meghatározó szerepet játszott a magyar erdészeti szaknyelv kialakulásában és elterjesztésében. A lap 1864-ben a Magyar Erdészegylet közlönye lett. 1866-67-ben „Erdészeti és Gazdasági Lapok”, majd 1868-tól ismét „Erdészeti Lapok” címen jelent meg, akkor már az Országos Erdészeti Egyesület közlönyeként. 1873-ban az Egyesület megvásárolta a lap tulajdonjogát Wagner Károlytól - a volt tulajdonosok és a szerkesztő, Bedő Albert egyesületi titkár a lap főmunkatársai lettek. E dátumtól az Erdészeti Lapok Budapesten jelenik meg, tulajdonosa és kiadója pedig az Országos Erdészeti Egyesület. A lap a története során történelmi okokból három kényszerű kiadási szünetet élt meg: 1919-ben, 1944-48. valamint 1950-52 között. Az 1952-től ismét megjelenő lap „AZ ERDŐ” címet viselte 1990-ig. 1991-től újra a régi címén, megújult tartalmi és formai keretek között jelenik meg az Erdészeti Lapok. Ez a lap nem csupán az Országos Erdészeti Egyesület közlönye, hanem a mindenkori magyar erdészet és erdőgazdálkodás szellemi értékeinek tárháza, iránymutató lámpása, a korabeli erdészeti gyakorlati és tudományos élet tapasztalatainak közreadója és az erdészettörténeti kutatások legfontosabb forrása is egyben.
Forrás: Erdészeti Lapok
A kiadvány 143 évfolyamának visszamenőleges digitalizálása 2009-ben történt meg az Országos Erdészeti Egyesület és a MEK Egyesület együttműködése keretében. Az azóta megjelent újabb számok az Erdészeti Lapok honlapján kívül szintén felkerülnek az EPA-ba is.
Hiányolsz a gyűjteményből fontos folyóiratot? Kérjük, segítsd munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánlj olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről. Ide kattintva #tizevesazepa lehet megnézni az összes, munkatársaink személyes ajánlásával is ellátott válogatott dokumentumot.
A Magyar Elektronikus Könyvtárban és az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázisban elsősorban digitálisan már meglévő műveket teszünk közzé, azonban időről időre mi is digitalizálunk. Az olvasói kérések a legfontosabbak, egyre több felhasználó segíti ajánlataival, kéréseivel is munkánkat.
A folyóirataink frissítései a Twitteren is követhetők:
Új efolyóirat: Danubian news: 1939 6. 12. , PDF http://t.co/KxPA08hVdB
— MEK (@oszkmek) October 22, 2014
2014. szeptember 25-én mutatták be Eörsi László legújabb kutatásának eredményét. Munkatársunknak, az 56-os Intézet kutatójának a könyvét nem forgalmazzák a könyvesboltokban, csak a könyvtárakban helyezik el.
A borítót Lux Antal tervezte.
Megkértük Eörsi Lászlót, hogy válassza ki a a kötet legizgalmasabb részét.
Ezt a részletet egyrészt azért választottam, mert még ennyiből is többszörösen kitűnik, hogy 1956 egyik nagyon fontos eleme: a civil erőknek a forradalom iránti feltétlen elkötelezettsége és ebből adódó rendkívüli elszántsága, bátorsága. Másrészt úgy érzem, hogy talán sikerül érdeklődést keltenem az iránt: vajon miképp történt az egyik legnagyobb összecsapás a forradalom és szabadságharc történetében?
Harc a Juta‑dombnál
November 4‑én, kora reggel megindult a szovjetek Forgószél fedőnevű hadművelete; az ágyúlövések hallatán Oltványi László ismét értekezletet hívott össze. A parancsnok ismertette az új helyzetet: Kádár János vezetésével megalakult a Munkás–Paraszt Kormány, amely segítségül hívta a szovjeteket, akik hitszegően agressziót kezdeményeznek, tehát véget ért a tűzszünet. Oltványi ismét azt hangsúlyozta, hogy az intervenciós csapatok elsősorban Budapest megtámadását tűzik ki célul, meg kell akadályozni, hogy bejussanak a fővárosba. Arról is tájékoztatta hallgatóságát, hogy központi utasítást nem kapott, sőt az éjszaka folyamán hiába próbálta megteremteni az összeköttetést a nemzetőr‑parancsnoksággal.
Mint ismert, előző éjszaka a tárgyaló magyar delegációt – amelyet Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetett – a KGB példátlan módon letartóztatta, akárcsak Mecséri Jánost, aki a parlamenti őrség, korábban az esztergomi gépesített hadosztály parancsnoka volt. Bár Nagy Imre miniszterelnök a jól ismert hajnali rádióbeszédében harciasnak tűnt, ám a Nemzetőrség főparancsnokát, Király Bélát nem utasította ellenállásra. A Honvédelmi Minisztérium tábornokai pedig – a szovjet fogságba került elöljárójuk távollétében – kifejezetten megtiltották az intervenciós csapatokkal történő szembeszegülést. Tőlük függetlenül a foglyul ejtett Mecséri is – egy parlamenti telefonhívással – megtiltotta a fegyverhasználatot, de parancsa nem jutott el a Juta‑dombon lévő alegységekhez, ott tehát az utolsó ellenállási parancs volt érvényben.
A XX. kerületi nemzetőrségi vezetők még az éjszaka folyamán megbeszélték a helyi katonai parancsnokokkal, hogy szembeszállnak az agresszorokkal. Kitartanak legalább addig, amíg a nyugati segítség meg nem érkezik. Oltványi már ekkor kilátásba helyezte a soroksári felüljáró felrobbantását és a Nagykőrösi út aláaknázását.
Először fel kellett mérniük a körzetek stratégiai helyzetét. Megfigyelőket küldtek a Dózsa György útra, a Nagykőrösi útra, a Határ útra, valamint Soroksárra – a soroksári rendőrőrssel megszakadt az összeköttetés –, hogy a begyűjtött információk alapján döntsenek. Egy másik verzió szerint viszont november 4‑én, hajnalban épp a soroksári őrsről jelentették telefonon, hogy hat szovjet harckocsi tart Pest felé, és Oltványi ezért hívta össze a vezetést.
A soroksári rendőrőrsön még hajnalban 40‑50 nemzetőr élén megjelent Oláh Ödön, és erélyesen felszólított mindenkit, hogy jöjjenek vele harcolni a Juta‑dombra. A húzódozókat lelövéssel fenyegette, a rendőrök nem mertek vele szembeszegülni. [...]
Oltványi azt is megtervezte, hogy erői pontosan hol fogadják az intervenciós csapatokat. A Juta‑domb szélén, a Pesterzsébeti Papírgyártól a Jéggyárig húzódó területen kb. félútig, Gyergyói Ferenc vezetésével a pesterzsébeti 47‑es számú rendőrőrs nemzetőrei foglaltak tüzelőállást. Onnan a Jéggyárig a kerületi rendőrkapitányság mintegy 60 fegyverese. A főút másik oldalán, az ATRA gyártól a Festékgyárig és a Vegyészeti Ktsz‑ig húzódó részen a pesterzsébeti pártbizottság és a tanácsháza épületében lévő nemzetőrök a Vegyészeti Ktsz‑től a Festékgyárig az akkori pesterzsébeti Kossuth Gimnázium szabadságharcosait állították fel.
[...]
Mintegy 100‑150 fő várta a 300‑400 méterre vonuló szovjet csapatokat a Juta‑dombon, amelyet ma már hiába keresnénk. Az országban az összes ellenálló csoport közül itt volt a legerősebb katonai támogatás létszámban és fegyverzetben egyaránt.
Legelőször 8 óra körül Soroksár felől haladt a főúton egy nagyobb szovjet harckocsizó alakulat, megtámadásukat az esztergomi tüzértisztek túlságosan kockázatosnak ítélték meg. A felkelők kérdőre is vonták a tüzérek parancsnokait, mire Kliebert százados a nagy túlerőre hivatkozott. Azt azonban megígérték, hogy a kisebb egységeket feltétlenül megtámadják. A civilek bejelentették, hogy ha a katonák nem hajlandóak lőni, akkor átveszik a helyüket.
A könyv hamarosan elérhető lesz a könyvtárakban, de hozzá lehet jutni a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Központban is.
nemzetikonyvtar készítette ezt a képet.
Október 7-én életének 91. évében elhunyt Bokor Péter, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező, író, dramaturg, érdemes művész.
Október 20-án 13 órakor vehetünk tőle végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-termében.
Századunk című történelmi sorozatát 1965 és 1989 majd 1999 és 2006 között nagy sikerrel vetítette a Magyar Televízió. A Történeti Interjúk Tára több mint 400 olyan interjút őriz melyet Bokor Péter készített – köztük sok órás életútinterjúkat, megismételhetetlen egyedi beszélgetéseket, a XX. század fontos, történeti mozgóképes dokumentumait.
1997-ben B. Révész László Bokor Péterrel készített interjút.
A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának most azonosított töredékét a külföldi szakmai bemutató előtt elsőként a hazai nagyközönség ismerhette meg 2014. szeptember 26-án. A művet a kézirat felfedezője, dr. Mikusi Balázs, valamint a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója, dr. Ulrich Leisinger és Kocsis Zoltán zongoraművész mutatta be, aki egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adta a teljes szonátát.
Kocsis Zoltán engedélyével három részletet mutatunk a szonáta előadásából.
A szonáta záró ütemei:
Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, a hosszú lappangás után megtalált kottatöredékből Kocsis Zoltán játszott a Kutatók éjszakáján 2014. szeptember 26-án.
A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának most azonosított töredékét a külföldi szakmai bemutató előtt elsőként a hazai nagyközönség ismerhette meg 2014. szeptember 26-án. A művet a kézirat felfedezője, dr. Mikusi Balázs, valamint a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója, dr. Ulrich Leisinger és Kocsis Zoltán zongoraművész mutatta be, aki egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adta a teljes szonátát.
Kocsis Zoltán engedélyével három részletet mutatunk a szonáta előadásából.
Az alábbi részleten a most megtalált kottából játszik Kocsis Zoltán.
Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, Kocsis Zoltán a Mozart korabeli első kiadásból játszotta 2014. szeptember 26-án.
A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfjának most azonosított töredékét a külföldi szakmai bemutató előtt elsőként a hazai nagyközönség ismerhette meg 2014. szeptember 26-án. A művet a kézirat felfedezője, dr. Mikusi Balázs, valamint a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója, dr. Ulrich Leisinger és Kocsis Zoltán zongoraművész mutatta be, aki egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adta a teljes szonátát.
Kocsis Zoltán engedélyével három részletet mutatunk a szonáta előadásából.
Az A-dúr szonáta kezdetének eredeti kézirata máig sem került elő, Kocsis Zoltán a Mozart-korabeli első kiadásból játssza:
Holnapi bejegyzésünkben megmutatjuk azt a felvételt, amelyen a most megtalált kottából játszik Kocsis Zoltán.
Mit tehetünk, ha látunk egy nyilvánvaló lopást? Nevezhetjük kulturális bűncselekménynek, ha egy aukción lopott könyvet árulnak? Ki ismeri egy régi nyomtatvány történetét? Az autóknál bevált eredetvizsgálat könyves verziója világosabbá tenné a magyarországi régi könyves üzletet?
Farkas Gábor Farkas megírta a három könyv történetét és ráadásként bemutatja kutatómunkánk egyik nagyszerű eredményét, melyet a kulturális javak szolgáltatásában végzünk nap mint nap.
Utolsó befejező rész.
Érdemes egy pozitív példával megvilágítani a védési eljárás lényegét. Két évvel ezelőtt meglepő módon egy új politikus vagyonnyilatkozatában bukkantak elő régi nyomtatványok. A műfajból eredő szűkszavú leírásokból igyekeztünk megfejteni, hogy mi lehetett ez a három nyomtatvány. Az első könyv Pázmány Péter nevezetes Kalauza, annak is az első, pozsonyi kiadása 1613-ból volt. A második feltehetően az erdélyi országgyűlési törvénycikkek 1613-as kolozsvári kiadása lehetett Bethlen Gábor erdélyi fejedelem aláírásával.
Kalendarium es ez jelen valo 1583 OSZK Digitális Könyvtár
A harmadik könyv esetében mindössze öt szóra támaszkodhattunk: „Kalendarium, es ez ielen valo”, ami alapján szinte biztosra vehettük, hogy ez az az igen ritka magyar nyelvű kalendárium, mely Bécsben jelent meg 1582-ben. Az egy példányból ismert könyvről tudtuk eddig is a szakirodalomból, hogy valamikor a Batthyányak őrizték a körmendi könyvtárukban és innen tűnhetett el a könyv 1945 után. A 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 79. § kimondja, hogy
„a védetté nyilvánított kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára. Ennek érdekében a hatóság kötelezheti a tulajdonost, hogy a védetté nyilvánított javakat kiállítás, illetve tudományos kutatás céljára közgyűjtemények számára rendelkezésre bocsássa. A tulajdonos érdekeinek figyelembevételével a kulturális javak átadásának időpontjáról, időtartamáról és feltételeiről a közgyűjtemény a tulajdonossal megállapodást köt.”
A Forster Központ segítségével felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, s sikerült megállapodni az unikum nyomtatvány digitalizálásában és szolgáltatásában. A könyv szabadon letölthető az OSZK Digitális Könyvtárából. Így a tulajdonos és a könyvtáros egyaránt jól járt, mi hozzájutottunk a világon csak egy példányban ismert könyv digitális másolatához, a tulajdonos pedig egy speciális védődobozt kapott az OSZK restaurátor műhelyétől, s megtudta, hogy milyen jó üzletet csinált, mikor nyilvánvalóan befektetési céllal megvásárolta a könyvet. Szomorúan szembesülünk azzal, hogy a 19–20. századi bibliofília kora lejárt Magyarországon, Széchényihez, Jankovich-hoz vagy Apponyihoz hasonló művelt, képzett és szenvedélyes könyvgyűjtőt nem nagyon találunk (féltucatnyit ismerünk) idehaza, így a korhoz igazodva minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a hungarika-gyűjtésünket – mégha másolati formában is – alapítónk szándéka szerint folytassuk. Ebben segít bennünket a patrióta könyvgyűjtői magatartás, a műtárgyvédelem és a digitális technika.
Farkas Gábor Farkas
Régi könyvek, új tolvajok. 1. rész
Félmillióról indult volna a licit. Régi könyvek, új tolvajok. 2. rész
Egy népszerű 17. századi útleírás a Dunáról. Régi könyvek, új tolvajok. 3. rész
Ki van átverve? A vásárló vagy az eladó? Régi könyvek, új tolvajok. 4. rész
