Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet.
Blogunkban november 4-ig a naplóból közlünk izgalmas részleteket.

ÖTVEN ÉV MÚLVA
Kései utószó egy gyerekkori naplóhoz

Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956. Napló, Budapest, 1956-os Intézet, 2006. – Törzsgyűjtemény

„Titkosítva nagypapakorig. Ez volt a kiadandó Napló egyik címváltozata. Találónak éreztem, mert megírása óta csak ritkán vettem elő, alig néhányszor néztem bele. Nem a hatóságok, nem a titkos szolgálat, nem a családom, én magam »titkosítottam«, nem sokkal azután, hogy befejeztem az írását. Nem azért, mint ha féltem volna, hogy olyas mit írtam le, ami nem igaz. Nem is azért, mert valakit meg bánthattam benne. De amikor 1957-ben, a megtorlások időszakában teljesen világossá vált, hogy minden marad a régiben, tartottam attól, hogy gyerekes fecsegésem másokat bajba hozhat. Ebben az időszakban a szüleimet is féltettem, pedig ők neveltek olyan gyereknek, akit minden érdekelt, ami körülötte történt.

A naplóban én az igazat és csak is az igazat írtam le, gyermeki naivitással, válogatás nélkül, mindent tiszta lélekkel elfogadva. De a meg torlások időszakában, sőt később sem lehetett tudni, hogy kit miért akarnak »megvizsgálni«, csak mert valakinek nem tetszik valami. Mindemellett azonban azért titkosítottam, mert nagyon féltettem. Fél tettem, mert életem fontos darabja volt, semmiképp nem szerettem volna elveszteni azáltal, hogy rossz kezekbe kerül, és hibás értelmezés, gonoszság vagy rosszindulat miatt esetleg meg kell semmisítenem.

A ház, amelyben akkoriban laktunk, a Rökk Szilárd utca 10., Budapest központjában található. Az utcát később Somogyi Béláról nevezték el. Még később a Gutenberg tértől a Krúdy utcáig terjedő szakasz újra megkapta a teljes vagyonát a fővárosra hagyományozó ügyvéd nevét. Kovács Jancsi barátom nagyon sajnálta, hogy nem az a szakasz, ahol ő még akkor is lakott. A ház nem volt messze a Rákóczi út–Nagykörút kereszteződésétől, a Blaha Lujza tértől, ahol akkoriban még állt a Nemzeti Színház, ott volt a Corvin Áruház, a Szabad Nép székháza, az ahhoz tartozó nyomda és lapelosztó. Nagyjából ugyanolyan távolságra – mint egy tíz-tizenöt percnyi járásra – volt a háztól, a Bródy Sándor utca másik végén a Magyar Rádió és a legendás, nagy harcok színtere, a Corvin köz, a Kilián laktanya meg a Köztársaság tér: az 56-os magyar forradalom legfontosabb pesti helyszínei.

A ház maga egy szegényesebb, de mégis tipikus belső-józsefvárosi bérház a jellemző körfolyosókkal (gangokkal), egy első és egy hátsó lépcsőházzal. A hátsó lépcsőházból lehetett feljutni a padlásra és le a pincébe. Az emeleti lakók ide vonultak le, amikor úgy látták, hogy a harcok hevessége miatt nem maradhatnak saját otthonukban. Az orosz csapatok november 4-i bevonulása után ez bizony nemegyszer előfordult.

A ház utca frontján két üzlet volt. Góré nagybátyám egy kis kocsmát üzemeltetett, ahol anyám a pénztárban dolgozott, és néha besegített a konyhában és az italkiadásban is. A pincér, Szőke Pista a ház második emeletén lakott. A másik üzlet fűszerkereskedés volt – a szintén naplót író barátom, Kovács Jancsi szüleinek a boltja. Azért lakott a földszinten mind a két család, mert a lakásokból közvetlen bejárat volt az üzletekbe.

A ház a forradalom alatt nem volt a harcok középpontjában, de az események a közvetlen közelében zajlottak. A kapuból, az ablakokból nem sokat lehetett látni, de amikor a harci zaj alábbhagyott, vagy amikor el kellett menni kenyérért, némi élelmiszerért, igyekeztem anyám, apám vagy más felnőtt mellé szegődni, hogy láthassam azt is, ami kicsit távolabb történt. Apám mindenhova szívesen elvitt, egyedül a Köztársaság térre nem. Kategorikusan kijelentette, hogy az nem való kisgyereknek.”

Csics Gyula a napló írásának idején, 1956-ban

„A házban egészen hétköznapi emberek laktak. Voltak köztük kétkezi munkások, kereskedelmi alkalmazottak, lecsúszott egzisztenciák, az ifjú albérlők között vidékről felkerült, feltörekvő fiatalok. Ők laktak a ház függőfolyosóiról nyíló egy-két szobás lakásokban, vagy az egyetlen szobából álló »lakásokban«, amelyek a háború előtt irodák voltak. Ezekhez a lakásokhoz – mint a legtöbb pesti bérházban – nem volt még WC sem, ők az emeletenként kialakított közös mellékhelyiséget vették igénybe. A ház utcára nyíló nagyobb, komfortosabb emeleti lakásaiban néhány hivatalnok lakott, közülük többen egykor »jobb időket értek meg«, de ők is leg feljebb a középpolgárság alsó rétegéhez tartoztak.

A naplóban valószínűleg ennek a közösségnek az értékítélete tükröződik, hiszen tizenkét éves fejjel csak az események pátoszát éreztem, önálló véleményem nemigen lehetett. Egy biztos, hogy a leírtakat nem befolyásolták a későbbi történések, sem a propagandakiadványok, amelyek – az ellenforradalom-koncepció elfogadtatása érdekében – kizárólag a forradalmakkal a világon sajnos mindenütt együtt járó, kivédhetetlen negatív eseményeket (könyvégetés, lincselés, ártatlanok meggyalázása stb.) hangoztatták. A ház lakói maradéktalanul egyetértettek abban, hogy ez egy igazságos, spontán forradalom, amelyet az emberek nyomorúságos helyzete, az általános elégedetlenség, a megszálló orosz csapatokkal szembeni gyűlölet váltott ki.

A házban lakók társadalmi helyzete elég vegyes volt. Semmiképp nem volt az akkori magyar társadalom összetételére jellemző reprezentatív csoport, én pedig többnyire az ő meg nyilvánulásaik alapján alkottam képet az eseményekről, az ő beszédjüket figyeltem, és abból próbáltam összerakni a történteket. Ma is úgy gondolom, hogy a házból senki nem vett részt tevőlegesen a forradalomban, de itt-ott be lekeveredett az eseményekbe, szemtanúja volt a történteknek, és hazatérve természeten beszámolt róluk. Így jutottak el a hírek a közösséghez. Én ezeket a híreket szinte szívtam magamba, mindig nagyon füleltem, amikor a felnőttek beszélgettek.
A naplóírást 1956. október 24-én határoztam el. Egy iskolai füzetben kezdtem, majd néhány héttel később átmásoltam, mert az elsőt kivitelében nagyon jelentéktelennek ítéltem az eseményekhez képest. Ezért választottam a régi iskolafüzet helyett egy komolyabbnak vélt, nagy alakú füzetet, és kereteztem be minden oldalt nemzeti színeinkkel. Ahogyan erről a naplóban írok is, azért fogtam hozzá, mert meg tudtam, hogy gyerekkori játszótársam, a nálam egy évvel idősebb Kovács Jancsi naplót kezdett ír ni. Ekkoriban mindent közösen csináltunk, mindent megbeszéltünk, közösen terveztük és tettük meg »városmegismerő« sétáinkat. Úgy éreztem, hogy most olyan nagy dolgok történnek, amilyenek talán soha többé az életemben, és ezt meg kell örökíteni.”

Csics Gyula a könyvbemutatón, 2006

„A ház lakóközössége által elmondottakon kívül fontos hírforrásom volt az a sok újság és röplap, amit akkoriban osztogattak vagy repülőről szórtak szét, illetve amelyeket vásároltunk. Ezeket is gondosan eltettem egy dossziéba, mert nagyon értékesnek éreztem őket. Ma is elcsodálkozom, milyen rengeteget olvastam: újságot, röpcédulát és természetesen a megszokott könyveket. Minden röpcédulát, újságot eltettem, függetlenül attól, ki adta ki, illetve ki terjesztette. Természetesen akkor, tizenkét éves fejjel nem is tudtam megítél, hogy ez a forradalmárok, a régi kommunista hatalom röpcédulája, vagy az új, Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány propagandaanyaga, netán a nyugati kapitalista hatalmak »égi beavatkozása belügyeinkbe«.

Fontos hírforrás volt még számomra, illetve inkább szüleim számára a rádió. Ők kapcsolták be, ők hallgatták, én legfeljebb odafigyeltem, hogy mit hallgatnak. Többnyire a Magyar Rádiót hallgatták, de szinte ugyanannyit szólt a Szabad Európa Rádió is. A híreket természetesen nem tudtam felülbírálni, igyekeztem a tőlem elvárható tisztességgel lejegyezni őket. Ma is hallom a Szabad Európa hangját, a zavarásokkal, a zúgással együtt, ami miatt – érzésem szerint – mindig épp a legfontosabbat nem lehetett meghallani.

Nagyon sajátos volt az akkori légkör. Senki nem mondta meg nekem, legalábbis nem emlékszem rá, mi az, amiről idegenek előtt vagy az iskolában nem szabad beszélni, mégis mindenki pontosan tudta. A tizenkét éves gyerek is! Ezt biztosan az ötvenes években tanultuk meg, a Rákosi-diktatúra idején, amikor különösen keményen megtorolták, ha valaki nem akart igazodni a hatalom elvárásaihoz. 1956-ban már a kis gyerekek is tisztában voltak azzal, hogy az otthon hallottakból mit nem lehet elmondani másutt. Valószínűleg nem minden családban hallgatták az ötvenes, hatvanas években a Szabad Európa Rádiót, de a legtöbben mégis onnan próbáltak tájékozódni, a mi ismerőseink körében biztosan így volt. Az is teljesen spontán módon (szülői sugalmazás nélkül) alakult, hogy az akkori, az ötvenes években adott utcanevek helyett, ha tudtam, a régieket használtam a naplóban. (…)

Amikor a napló »titkosítását« feloldottam, megkezdődött második élete. Hogy az eredeti példányt kíméljem, lemásoltattam, és úgy adtam oda annak, aki kíváncsi volt rá. Ekkor ismerte meg a családom is, de húgom (aki természetesen a napló egyik szereplője volt) kért belőle egy másolatot, így megismerték az ő közvetlen családtagjai is. Ők voltak azok, akik mind arra biztattak, hogy adjam ki könyvben. Nehezen tudtam elképzelni, hogy van benne olyasmi, ami más számára is érdekes lehet, hiszen vajon kinek az érdeklődésére számíthatnak egy tizenkét éves kisfiú hétköznapjainak egyszerű stílusban megírt történetei? De minél többen olvasták, annál többen mondták, hogy igen is érdekes.
Így adtam át olyanoknak is, akik ezt el tud ták dönteni. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor az 1956-os Intézetből telefonáltak, hogy hozzájárulnék-e a napló megfilmesítéséhez. El nem tudtam képzelni, hogyan lehet belőle filmet csinálni, de rögtön igent mondtam. (…)

„Én a naplót több mint harminc évig az íróasztalom leghátsó zugában őriztem, alaposan becsomagolva, »titkosítva«. Ez idő alatt rengeteg minden történt az életemben. Befejeztem az általános iskolát, elvégeztem a gimnáziumot, felvettek az egyetemre, megkaptam a diplomámat. Dolgozni kezdtem egy budapesti gimnáziumban, majd Tatabányán, a bányaműszaki könyvtárában. Megházasodtam. Feleségem volt az első, aki megismerte a naplót, azokon kívül, akik a keletkezésekor tudtak róla. Budapestről elköltöztünk Tatára. Gyerekeink születtek, felnőttek, befejezték tanulmányaikat. Ők is csak akkor szereztek tudomást a naplóról, amikor az »ideiglenesen hazánkban állomásozó« szovjet csapatok elhagyták az országot. Tizenkét évesen fogadalmat tettem, hogy a naplót addig írom, míg a szovjet csapatok el nem hagyják az országot. (Senki nem gondolta akkor, hogy erre még harmincöt évet kell várni.) Nem addig írtam, amíg hazánkban állomásoztak, de csak akkor vettem elő, amikor már nem voltak itt. (…) 

Végezetül meg kell említenem, hogy többekben felmerült, adom-e nevemet a naplóhoz. Nagyon nehezen értettem meg a kérdést, mert hihetetlen volt, hogy ötven év elmúltával ez bárkinek is eszébe juthat. Mert mi történhet? Majd meglátjuk, majd meg látom! Én mindenesetre útjára bocsátom, hátha valóban érdekel másokat is, és hátha ad valami újat, valami mást az 1956-os magyar forradalomról.

Tata, 2006. február 5. Csics Gyula
2006”

Utószó Csics Gyula: Magyar forradalom 1956 című naplójához Budapest, 2006, 1956-os Intézet Közalapítvány

Az utószóban emlegetett film:
Naplófilm. 12 voltam 56-ban (animációs dokumentumfilm)
A naplót írta: Csics Gyula
Rendező: Edvy Boglárka és Silló Sándor
Producer: Sárközy Réka
Gyártó: 1956-os Intézet Közalapítvány
Hossz: 55 perc


A könyv 2013. október hónapban 50%-os engedménnyel vásárolható meg a könyvtárban.

1811. október 22-én született Liszt Ferenc, akit jó okkal tartunk számon magyar zeneszerzőként. Hiszen az Esterházy-hercegek birtokán jött a világra a Doborjánként is ismert Raidingban, s bár élete első szakaszában messzi országokba ragadta rendkívüli zongorista-pályafutása, a 30-as évek második felétől fogva egyre többször emlegette fel magyar származását, utolsó évtizedeiben pedig immár élete egyik központi helyszíneként tért vissza újra meg újra Pestre, több hónapos tartózkodásokra. Ettől aligha függetlenül műveiben is lépten-nyomon kitapintható a verbunkosban gyökerező nemzeti stílus hatása, s korántsem csupán a magyar rapszódiákból ismert, nyilvánvaló formában, de első hallásra kevéssé „magyarosnak” tűnő, nagyobb szabású kompozícióiban is. Az 1883-ban írott Magyar Király-dal albumlap-változatán szereplő híres bejegyzés („Mint Magyar hazámnak hű fia”) tehát nyilvánvalóan a nagyközönségnek szánt, kissé színpadias gesztus ugyan, de tartalmát a zeneszerző életének számos epizódja hitelesíti.

A Magyar Király-dal kezdete Liszt autográf lejegyzésében. (A lap az 1956-os forradalom idején sérült meg.) Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 1.210

Lisztet azonban korántsem csupán a magyarok vallják magukénak, s a nagyvilág éppenséggel Franz keresztnéven emlegeti őt. Annyiban nem is ok nélkül, hogy a zeneszerző német anyanyelvű volt – a magyar nyelv elsajátítására csupán évtizedekkel később tett kísérletet, s a passzív értésnél tovább nemigen jutott. Ráadásul élete egyik meghatározó helyszínének Németországot tekinthetjük, s azon belül éppen azt a Weimart, ahol Goethe és Schiller örököseként a zeneszerző a német kultúra aranykorának feltámasztására tett kísérletet. Liszt alighanem éppen a klasszikus költőpáros mintáját utánozva próbálta elérni, hogy az ő ikercsillagaként Wagner is Weimarban telepedhessen le, s bár e törekvése kudarcot vallott, az egységes német kultúra – s ezáltal egyszersmind az egységes Németország – életre hívása érdekében tett erőfeszítéseinek őszinteségét nehéz volna kétségbe vonni.

Richard Wagner az 1870-es években. Fotó – Zeneműtár. Jelzet: Wagner, Richard 1/9

A kulturális hovatartozás kérdése ugyanakkor még ennél is bonyolultabb, hiszen Liszt legszívesebben Párizsban töltött ifjúkorának kedves nyelvén, franciául nyilatkozott meg mind szóban, mind írásban. Gyakran emlegetett példája ennek, hogy amikor 1840. január 4-i pesti koncertjét követően hat magyar arisztokrata díszkardot nyújtott át a zongoristának, az franciául köszönte meg a lovagias gesztust. Ez az eset persze egyúttal arra is rávilágít, hogy a nyelv a 19. század közepe táján még sokkal kevésbé számított az identitás alapvető meghatározójának, mint a mai közvélekedés szerint – az ifjú Liszt szellemi tájékozódására azonban a nyelvhasználattól függetlenül is a francia kultúra volt döntő hatással, többek között a programzene iránti maradandó vonzalmat is elültetve benne.

Hector Berlioz Harold Itáliában című programszimfóniájának Liszt készítette zongoraátirata. Szerzői kézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 20

S ha már valóságos európai körútra indultunk, hogy Liszt különféle kulturális kötődéseit feltérképezhessük, aligha kerülhetjük el Itáliát, ahol a zeneszerző Párizsból való távozása után hosszabb időt töltött, ennek az időszaknak az élményeit gazdagon dokumentálva a Zarándokévek sorozat „Itália” címet viselő, második kötetében is. Még fontosabb azonban, hogy Róma az idős Liszt működésének is fontos színtere lett: az 1860-as években többnyire itt élt, s az ezt követően megkezdett „háromfelé szabdalt élet” (vie trifurquée) lényegében az örök város, Budapest és Weimar közötti folyamatos ingázással telt, mintha a komponista sehol sem találta volna meg a valódi nyugalmat. Olasz nyelvtudása ugyan sosem ért olyan irodalmi magaslatokra, mint franciasága, de Petrarca és Dante költészete mégis sokáig foglalkoztatta – így vált bizonyos fokig az olasz kultúra is egyfajta otthonává, bármiféle vérségi kapcsolat híján is.

A 2. Petrarca-szonett nyomtatott kiadása Liszt saját kezű javításaival. Kottanyomtatvány – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 18

Róma azonban természetesen nem csupán Olaszország fővárosaként jutott nagy szerephez Liszt életében, hiszen a zeneszerző számára a Vatikán közelsége legalább annyira fontos volt. Annál is inkább, mivel 1865-ben felvette a kisebb papi rendeket, s ezután abbéként jelent meg a világ előtt. Ez a gyermekkora óta tervezgetett lépés pedig mintha egyszersmind megoldást kínált volna a nemzeti hovatartozás az eddigiekben felvázolt problémájára is: a magát magyarnak valló, német anyanyelvű, de leggördülékenyebben franciául fogalmazó világfi végül is az egyházhoz kötötte életét, s a katolicizmus egyetemességében egyfajta „nemzetek feletti” otthonra lelhetett.

Liszt Ferenc az 1870-es években. Fotó – Zeneműtár. Jelzet: Liszt Ferenc 4/13

Mikusi Balázs Zeneműtár

2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és az 1993. október 31-i búcsút.

Megnyitó: 15 órakor.
Beszédet mond Szemerei Péter, könyvtárunk megbízott főigazgatója, Balogh László, a Közszolgálati Alapítvány kuratóriumi elnöke és Hanák Gábor történész, filmrendező. 

Részletet mutatunk abból a beszélgetésből, melyben Borbándi Gyula az 1956-os forradalom idején a müncheni Szabad Európa Rádió magyar osztályán történtekre emlékezik 2011-ben.

Borbándi Gyula író, történész, a rendszeres adások kezdetétől a Szabad Európa Rádió munkatársa, később helyettes igazgatója volt. Hanák Gábor történész, filmrendező „sokórás” életútinterjút készített vele az elmúlt évek során.

2013. október 31-én 9 órától 20 óráig a VIII. emeleten ingyenes napijeggyel látogatható a rendezvény.

Részletes program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból. 

Esőjegy – Halász Péter-portré

Egykori rádiósok a képernyőn:

László László – interjúrészlet
András Károly – interjúrészlet
Ekecs Géza – interjúrészlet
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából:

1993. október 31. – Búcsúműsor
1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt: a forradalom kilencedik napja percről percre
Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából 
Üznetek – 1956
Műsorszignálok

Valamint az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai

Krúdy Gyula születésnapja – 1878 

A magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója, aki pályája során egyaránt megélt páratlan sikereket és teljes elfeledettséget is, több mint 60 regényt, csaknem 3000 elbeszélést, több száz ifjúsági elbeszélést, ezernél több cikket, karcolatot (melyeknek egy része a mai napig lappang különféle lapokban) és négy színművet írt. Évente 2–3, sőt pályája csúcsán 7–8 kötettel jelentkezett; szinte naponta jelentek meg írásai.

Írásművészete magányos jelenség a 20. századi irodalmunkban. Ennek alapját elsősorban az impresszionista hangulatfestésben és jellemformálásban megmutatkozó sajátosan „krúdys” hangulat és stílusjegyek adják. A Nyíregyházán született író műveinek hangulatvilágát a nyírségi táj éppúgy meghatározza, mint a szepességi vidék vagy a századfordulós Budapest városnegyedei, köztük a Józsefváros, a Teréz templom környéke, a Belváros, a Margitsziget és Óbuda. Írói és publicisztikai tevékenységét még gimnazista korában elkezdte – első novellája tizenöt éves korában jelent meg –, és már tizenhét évesen főmunkatársú újságíróként kereste kenyerét. Ady Endréhez hasonlóan Debrecenben indult, majd Nagyváradon folytatódott újságírói pályája. 1897-ben költözött a fővárosba, ahol szintén újságíróként dolgozott. Első, még saját hangját kereső írói korszakában még a mikszáthi örökség jegyében születtek meg művei. 1908–10 táján témaválasztása megváltozott, stílusa átformálódott. Az igazi Krúdy végül Szindbád alakjának megalkotásával együtt született meg (Szindbád ifjúsága, 1911 és Szindbád utazásai 1912), a közönségsikert viszont csak A vörös postakocsi (1913) hozta meg az író számára, s e regényének fogadtatása nyomán ébredt érdeklődés korábbi művei iránt is. A tízes évek fordulóján, pályájának egyik legtermékenyebb időszakában sorra jelentek meg jelentős regényei, többek között a Napraforgó (1918), az N. N. (1922), az Asszonyságok díja (1919) és a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban (1921). A húszas évek derekától művészetében erős, új hajtás fejlődött: az álom és valóság határán mozgó ábrázolást közvetlenebb, világosabban realista színezetű hang váltotta föl, amely a mindennapi események rendkívül részletező föltárásában nyilvánult meg (Boldogult úrfikoromban, 1930; Az élet álom, 1931). Ennek az új hatásnak teljes kivirágzását azonban nem érte meg. Budapesten hunyt el 1933. május 12-én.

Műveinek kritikai kiadása folyamatban van: Krúdy Gyula összegyűjtött művei, sorozatszerkesztők: Bezeczky Gábor és Kelecsényi László, Pozsony, Kalligram, 2005– 

Major Henrik karikatúrája Krúdy Gyuláról. In. Major Henrik panoptikuma. Írók és hírlapírók karrikaturái, Békéscsaba, Tevan Kiadó 1913. (A facsimile kiadás alapján: Budapest, Tevan Alapítvány, 2007.) 

„– Milyen sültet lehetne enni? – kérdezte most a vendég, és a félretett étlapot kezébe vette. – Hm, látom, hogy kacsapecsenye van! De hát azt eleget eszem otthon…
– Igen, kacsa vörös káposztával – ismételte szórakozottan a kis pincér.
A vendég egy pillantást vetett a fogpiszkálótartóra, aztán megvetéssel tolta el magától. Vékony, modern fogpiszkálók voltak abban. A mellénye felső zsebébe nyúlt, és onnan egy hatalmas, keményfából való fogpiszkálót vont elő. És nagyszerű fogai közé döfte, amely fogak elegendők volnának egy szép címeres fehér ökör elfogyasztásához. A vendég a fogpiszkálón át beszélt:
– Tudja, Vendelin fiam, amikor én Pestre jövök, rendszerint valami vadat szeretek ebédelni, mert otthon a mi falusi szakácsnőink nem tudják úgy elkészíteni a vadat, mint ezek a pesti férfiszakácsok. A régi Lippert-féle vendéglőben készítették legjobban a vadpecsenyét, az öreg Lippert maga is nagy vadász volt, főlövészmester volt a budai lövészegyletben. Én ezt tudtam, és odajártam nyulat enni.
A kis pincér tanakodva nézte a vendéggel együtt az étlapot. A vendég a mutatóujjával, mint az iskolás gyerekek; kísérte az étlap mondanivalóit.
– Látom, itt van fácán gesztenyével. Csak az a kérdés, hogy milyen gesztenyével van töltve: olasz gesztenyével vagy magyarral?
– Fácán gesztenyével – ismételte a kis pincér.
– Nohát, ha nincs valamely különösebb hibája annak a madárnak, akkor jöhet – döntött végre a vendég, és az étlapot félretette, mint egy kiolvasott könyvet.”

Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek! Részlet. In. Uő.: Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések, szöveggond., magyarázatok, utószó: Stauder Mária, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai, 31.), 1996. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula: A gyomor örömei (a novella első oldalának részlete; autográf kézirat) –Kézirattár: Analekta 3460

„Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós történetünk előtt körülbelül huszonöt esztendővel kisdiák volt a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcertáncos a városka tánciskolájában. A mohos zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghúzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláíráson kívül a torony falán; ellenben a tánciskolában, táncos lányok és fiúk között, Szindbád emléke sokáig kedves emlékezetben maradott, amint a következőkből majd minden kiderül. Szindbád – akinek ez az álneve még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták, és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból – megnövekedett, széles vállú, deresedő férfiú lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjúkori emlékeit.
Vonatra ült, éjjel-nappal utazott vasúti kocsiban, végül szánon, melyet három ló vont, mert hiszen nem messzire volt ide az orosz határ. A csengők csörögtek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országúton, a széles fennsíkon Szindbáddal nyargaltak.”

Krúdy Gyula: Szindbád, a hajós. Első utazása. Részlet. In. Uő.: Szindbád, Budapest, Magyar Helikon, 1973. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula Szindbád ifjúsága című regényének Falus Elek által készített borítója. (Budapest, Nyugat, 1912.) – Törzsgyűjtemény 

„Szilvia egy másodpercig hallgatva nézett a barátnőjére. Egy kakukkos óra ketyegett a szobában igen hangosan. Az óra elkísérte őket mindenfelé vándorlásukban. Éjjel megszokták a ketyegését, és ó, hányszor tapadt reá reménykedve a szemük, csak még tíz percig lehetne lustálkodni az ágyban a reggeli próba előtt. Az óra hörgő köhögéssel jutott el kis állomásaira, a negyedórákra. A XII-es számnál azonban kakukk ugrott ki a kis ajtón, és tempósan billentett, szalutált a hölgyeknek, mint valamely kis állomásfőnök a végtelen élet egyik apró stációján. Színházba kellett menni, és a ruháskosarat, benne az illatos holmikkal, fehér, üde kendővel letakarva, a cselédlány a színházhoz vitte. A havas utcákra már leereszkedett a kékes alkonyat, a híd alatt még acélszürke volt a jég, s a fiúk félkorcsolyáikon olyan gyorsan igyekeztek előre meg körbe, mintha rettegnének a magas part hórongyokkal borított cserjéi mögött bujdosó holdvilágtól. Nagy, beépítetlen mező közepén állott a kisvárosi színház, egyik helyen itt tán még farkas is járt a nagy hidegekben. A másik városkában viszont a városi Vigadó egyik részét foglalta el a színház, és a színésznők ruhakosaras cselédkéikkel a keskeny korzón siettek végig. A sarkon gesztenyét sütöttek esernyő alatt, s a fedél megemelésénél sültgesztenye-szaga lett a keskeny utcának, hol a könyvkereskedő gyönyörű angol naptárakat akasztott ki, amelyeket az egész város megbámult. Piros frakkban kergették a rókát, máshol Dickens úr regényhősei utaztak postakocsin a hónapok címtáblájában, a nagy étvágyú Pickwick urat mindenki felismerhette szárnyas frakkjában, továbbá Weller urat, s a fogadó a Györgyhöz volt címezve. Míg az ékszerész kék bársonyba ágyalt gyémántjai mellett közömbösen haladtak el színésznőink, s a virágkereskedés virágzó pálmájára is csupán rejtett pillantást vetettek, a könyvkereskedőnél megállottak. A levéldobozokon Mylady ugratott sövényt, vagy egy régi skóciai kastélyon lengette a szél Mylord családi színeit. Egyszer egy varjakkal megrakott, őszi erdő díszlett a levéldobozon.”

Krúdy Gyula: A vörös postakocsi. Részlet. In. Uő.: A vörös postakocsi; Őszi utazások a vörös postakocsin, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai 3.) [1993] – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regénye első kiadásának borítója. (Budapest, Singer és Wolfner kiadása, 1912.) – Törzsgyűjtemény 

„Az ebédlőben, ahol amúgy is életunt öregemberek és a régi Margitszigetről ábrándozó asszonyságok üldögéltek, akik a jelenből, betegségből, testi zaklatásokból ebbe a szállodába költöztek, mert azt hitték, hogy a vörös bajszú, csőnadrágos, kifényesedett szárnyaskabátú hotelportás mindenféle bajt el tud hárítani a szálloda lakóiról – mondom, az éppen jelenlevő vendégek nagy érdeklődéssel kezdték figyelni, amint Podolini Lajos fontoskodva tologatta a székeket, márványasztalokat eddigi helyükből, mintha valamely műkedvelő előadáshoz készülődne. A végén talán még cigánykereket is hány az ádámcsutkás fiatalember? De nem, Podolini komolyan, lehetőleg mérsékelt hosszúságú léptekkel lemérte a távolságokat a szabaddá tett térségen, és megszólalt:
– Tíz lépés hosszában és öt lépés szélességében: ennyi lehetett a terjedelme Faykis bodegájának! – mondá most olyan mély hangon, mint valamely nagybőgő, amelynek húrjai a viszontagságok folytán megereszkedtek.”

Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban. Részlet. In. Uő.: Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések, szöveggond., magyarázatok, utószó: Stauder Mária, Budapest, Unikornis, (A magyar próza klasszikusai, 31.), 1996. 

Krúdy Gyula bejelentőlapja margitszigeti kastélybeli lakásáról – Kézirattár: Analekta 3452. 

„Vándorol a nagy szomjazó az évszakok hajóján, hétrétű szivárványon, lángpalotában. Hajózik a szerelem harmatán, kínok tuskóin át a végleges télbe. És csak árnya zuhan vissza a csókok és borok poharára. Szindbád havazik.
S mert a nagy szomjazók nagy szenvedők is: eljő a másnap, a megtestesült utálkozás, a bűntudat hóhéri csigasora. Eljő Búcsú bácsi feketén, atyamestere a vezeklésnek. De minden vezeklés elfajul pihenéssé. És a harmadnap: megújulás, csokornyakkendősen, violaszín mellényben a férfi föltámadása. Hajó lesz a koporsó, kitépi magát a siratók görcseiből. Megállj, a csókok és borok nem lehetnek mind a tiéd! Rikolt penésztorkával az arany középszer. De törekszünk, hogy a miénk legyen! Férfiasabb válasz nincs.”

Nagy László: Szindbád. Krúdy Gyula emlékének. Részlet. In. Uő.: Adok nektek aranyvesszőt. Összegyűjtött prózai írások. Válogatta és szerkesztette: Kiss Ferenc, Budapest, Magvető, 1979. – Törzsgyűjtemény, Szabadpolcos állomány 

Krúdy Gyula művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A Krúdy Gyula (Digitális) Alapítvány honlapja 

M. J.

 „1554. lett Balassa Bálint 20. octobris, 9. órakor délelőtt, szombat napon, Zólyomba.” – Balassi Bálint születésének pontos dátumát és helyét unokabátyjának a családi Bibliába írt feljegyzése őrizte meg. Balassi hetes számú énekében utal a jövendölésre, mely szerint Venus uralma alá rendelve, a szerelemnek van a legnagyobb szerepe életében.

„Mondják jövendölők bizonnyal énnékem,
Hogy születésemben Venus megkért éngem,
Arra, hogy csak magának szolgáltasson vélem.

Olyha, mintha hinném enmagam is ez szót,
Mert látom, hogy Venus kíván nékem sok jót,
Szerelmimben mert gyakran hoz énnékem hasznot.

Reám eleitől fogva gondot viselt,
Mint fogadott fiát, erkölcsemben kedvelt,
Látván természetemet, jól magához nevelt.”

Balassi Bálint: Hetedik. Morgai Kata nevére, az „fejemet nincsen már” nótájára, részlet – In: Balassi Bálint verseinek hálózati kritikai kiadása 

Magyar festő: Balassi Bálint arcképe, 17. század második fele, Keresztény Múzeum, Esztergom (fotó: Mudrák Attila) – In: Kereszt és félhold: A török kor Magyarországon (1526–1699); elektronikus dokumentum; Encyclopaedia Humana Hungarica, 5., – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A protestáns főnemesi családba született első magyar nyelven verselő világirodalmi nagyság, korának egyik legszélesebb látókörű embere volt. Értett horvátul, latinul, lengyelül, németül, olaszul, románul, szlovákul és törökül is. Tudása, műveltsége verseinek formavilágában is, s a Balassi-versek kötetkompozíciójában is tükröződik. A költő átfogó életrajza és pályaképe.

„Csókolván ez minap az én szép szeretőmet,
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém,
lelkem után szívemet.

Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét,
lelkemnél ott marada.

Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül,
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok,
majd elválom éltemtűl.”

Tizenhetedik. Kiben annak ádja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle, részlet  – In: Balassi Bálint összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Balassi versei – a kutatás jelenlegi állása szerint – nem jelentek meg nyomtatásban a költő életében. Művei – kivéve vallásos tárgyú verseit – kéziratos másolatban maradtak ránk egy összemásolt versgyűjteményben, az ún. Balassa-kódexben (1655 körül). A Balassa-kódex 1874-ben vált ismertté, amikor előkerült a Radvánszky-család könyvtárából. A Balassa-kódex kézirattárunk állományában található.

A Balassi-kódex egy lapja. A facsimile szövegét közzéteszi Kőszeghy Péter, Budapest, Balassi Kiadó, 1994, 127. oldal. – In: Kereszt és félhold: A török kor Magyarországon (1526–1699); elektronikus dokumentum; Encyclopaedia Humana Hungarica, 5., – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kódex és a fenti kéziratlapon látható vers szövege (Hetuen őtodik: Valedicit Patrić…) betűhű átírásban itt olvasható. 

A költő istenes versei már a szerző halála után megjelentek nyomtatásban. Balassit sokáig csak mint istenes versek szerzőjét ismerték olvasói.

„Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!”

Harmincharmadik. Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott, részlet – In: Balassi Bálint összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

2004-ben, a Balassi-évben a költő születése 450., halála 410. évfordulója alkalmából készült el róla szóló multimédiás tartalomszolgáltatásunk.

A Balassi-honlap egyik különlegessége, hogy lapjain 58 esetben „meg is szólalnak” a versek. A versek versmondók – Lázár Csaba és Szabó András – előadásában és a legkülönfélébb zenei feldolgozásokban is meghallgathatók Csörsz Rumen István, Huzella Péter, L. Kecskés András, Kobzos Kiss Tamás és a Misztrál együttes felvételein. A szolgáltatásban megtalálható a Balassi ihlette versek tárlata is, amelyben harminc költeménye olvasható.

„Drága szép aranyhalacskám,
tarka tollú madaracskám,
erdőm legszebb őzikéje!
Forró sóhajtozásomat,
nagytüzű lángolásomat
tested semmiképp se félje;
esdeklő kérlelésemet,
kérlelő esdeklésemet
lelked ugyan ne ítélje!

Ne tartsd bűnnek, ami nem bűn:
szakíts bátran a szívemből,
szelj nyugodtan kenyeremből! […] ”

Jékely Zoltán: Balassi módjára (részlet)  – Balassi Bálint Virtuális Kiállítás

–s–

Lukács evangélista és a magyar festészet napja

A kalendáriumban október 18. Szent Lukács evangélista napja, Lukács-névnap. A harmadik evangélium és az Apostolok Cselekedetei szerzőjéről, Lukácsról igen keveset tudunk. Pál egyik levele szerint orvos volt, („…Lukács, a kedves orvos…” – Kol 4,14), aki megtérése után elkísérte Pált néhány térítő útján. A bibliai szövegek tanúsága szerint Lukács jól ismerte Antiochiát, a kereszténység egyik bölcsőjét, így valószínű, hogy antiochiai születésű volt. Pál egyik leveléből tudjuk, hogy fogságában Lukács ott van mellette, még közvetlenül a vértanúsága előtt is: „Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Krescensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van velem” (2Tim 4,11). A hagyomány szerint Pál halála után Lukács Egyiptomban, Galliában és Dalmáciában hirdette az evangéliumot. Később, mint püspök, ő is vértanú lett, valószínűleg Patarában. Maradványait 357-ben vitték Konstantinápolyba, majd az ún. képromboló mozgalom elől Padovába menekítették a VIII. században.

„Lukács szír származású volt. Antiochiában született; mestersége szerint orvos, és némelyek azt tartják, hogy egyike az Úr hetvenkét tanítványának. Mivel azonban Jeromos azt mondja, hogy az apostolok, nem pedig az Úr tanítványa volt, s a Glossza is megjegyzi a Kivonulás könyvének 25. részénél, hogy ő maga nem hallgatta az Úr prédikációját, csak föltámadása után tért a hitre – így hát inkább azt kell tartanunk, hogy nem tartozott a hetvenkettő közé, noha egyesek ekképpen vélekedtek.”

Jacobus de Voragine: Szent Lukács evangélista [október 18.], részlet, fordította: Déri Balázs – In: Uő.: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

Lukács evangélista, I(n) iniciálé; a képen jól látható Lukács attribútuma, a szelíd ökör – In: Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, Cod. Lat., f 138v. (Kézirattár)

„Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.”

Szent Lukács evangéliuma, Lk. 1, 1–4. – Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az evangélium szövegét Lukács valószínűleg a Pál mellett gyűjtött anyagból állította össze. Mária életét, Jézus gyermekkorát Lukács mondja el a legrészletesebben, s csak nála szerepel Mária hálaéneke, az ún. Magnificat is, amely számos művészt ihletett meg az évszázadok során.

„Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

Szent Lukács evangéliuma, Lk 1,46–55. – Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár

Lukács evangélista – In: Anjou Legendárium. Sajtó alá rendezte: Levárdy Ferenc, Budapest, Magyar Helikon, 1973. XV. 78. (v. 44. v.) – Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437); elektronikus dokumentum; Encyclopaedia Humana Hungarica 2., – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Jászol a
bölcseje
fényekkel
úgy teli!

Állnak és
csodálják
feketén, –
s köztük két
hű tehén
leheli
a gyerek
csillogó
bőre tükrét.”

Radnóti Miklós: Lapszéli jegyzet Lukácshoz, részlet – Uő: Radnóti Miklós összes versei és versfordításai, a szöveget gond. és a jegyzeteket írta Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1994 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

–––

„Mikor Jézus asztalhoz ül, már első szavával elárulja szeretetét: »Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát…« Az utolsó alkalom fölmenti minden további »halogatás« alól; többé nincs miért »türtőztetnie« magát. Végre bevallhatja örök vágyakozását, hogy velünk lehessen. S hozzáteszi: »…mielőtt szenvedek«. A kettő ugyanis egy. Minden szeretet tragikus; nincs szeretet tragédia nélkül. És Istennek még csak választása sincs, hogy elfogadja a szeretetet, vagy elutasítsa a tragédiát, mivel ő maga a szeretet.”

Pilinszky János: Lukács margójára (részlet) – In. Uő.: Publicisztikai írások, Budapest, Osiris, 1999, 975. o. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

Minthogy megtérése előtt Lukács művelt pogány orvos volt, később az orvosok, a kórházak és a (gyógy)fürdők védőszentje lett (vö.: Szent Lukács gyógyfürdő és kórház Budapesten). Egyes legendák Szent Lukácsot festőként is említik, aki Máriát is megörökítette. A római Santa Maria Maggiore templom kegyképét a hagyomány szerint Lukács evangélista festette. Egyesek szerint e kép másolata a lengyelországi Częstochowa szentképe, a Fekete Madonna, egy másik vélekedés szerint ez utóbbi kegykép is Lukács evangélista eredeti alkotása.

A częstochowai Fekete Madonna – Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása. A Lukács evangélistának tulajdonított mintegy 70 közül az egyik. – In: Udvarhelyi Nándor: A częstochowai pálos kolostor magyar emlékei, Budapest, Kairosz, 2010 – Törzsgyűjtemény

Talán azért tartja festőnek is Lukácsot az emlékezet, mivel az evangélisták közül ő festette a legérzékletesebb képet Máriáról és a gyermek Jézusról. Így vált később a festők védőszentjévé is. A XV. században, amikor a festők céheket alapítottak, megsokasodtak a Lukács-ábrázolások is, melyeknek témája: az evangélista épp a Madonnát festi. Egyik leghíresebb ezek közül Rogier van der Weyden (1400–1464) németalföldi festő képe, amely a bostoni múzeumban található.

2002 óta október 18. – civil kezdeményezésre – A magyar festészet napja; elsősorban a kortárs alkotók ünnepe. A kezdeményezés honlapja szerint tudatosan esett a választás a festők védőszentjének, Lukács evangélistának az ünnepére. Az elmúlt években „a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe” többnapossá vált. Az idén 300 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte, valamint csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is.

–s–

Deák Ferenc születésnapja – 1803

210 éve született Deák Ferenc liberális politikus, jogtudós, közíró, országgyűlési követ, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere. „A haza bölcse”. A Zala megyei Söjtörön született középnemesi családban, szüleit még kamaszkorában elveszítette. Iskoláit Keszthelyen, Pápán és Nagykanizsán végezte, majd a Győri Királyi Tudományakadémián bölcseleti és jogi tanulmányokat folytatott. Zala megye jogszolgáltatásában végzett munkája során jártasságot szerzett a megyei jogi életben. 1833 és 1836 között – majd 1839–40-ben – a megye országgyűlési követe volt a pozsonyi diétán. A magyar alkotmány- és jogtörténet kiváló ismerőjeként szerzett hatalmas jogi tudása, taktikai érzéke és liberális elkötelezettsége révén hamarosan a reformellenzék egyik vezére lett; a jobbágyság helyzetének javításátért és a szólás, valamint a sajtó szabadságáért küzdött. A Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben választotta tagjai közé. 1845-ben a Védegylet tagja lett. Politikai nézeteit tekintve Kossuth és Széchenyi eszméi között állt. Nevéhez fűződik az Ellenzéki nyilatkozat (1847. június 5.) megszövegezése, mely a Bajza József szerkesztésében és a cenzúra beavatkozását megkerülendő Lipcsében kinyomtatott Ellenőr című politikai zsebkönyvben jelent meg.

Than Mór: Széchenyi és Deák kora, 1875. Szekkó mészfestékkel festve. A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza – A Száz Szép Kép című összeállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

„Csordultig áll a telt pohár
Somlyó arany nedvével,
Csordultig telve szívem is
Kedvemnek érzetével;
Kelyhem – s szivemnek fenekét
Ma még mindenki lássa –
Az áldomás, mit ma iszom,
Deáknak áldomása!”

Garay János Áldomás Deák Ferencre (Ápril 20-án 1845.) című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet 

Erkel Ferenc Deák Ferencnek ajánlotta Kölcsey Hymnusának megzenésítését. 1844. szeptember 10. körül jelent meg nyomtatásban a Himnusz kottája Wagner József zeneműkiadónál Pesten, mely lehetővé tette a mű országos terjedését. 1845. május 16-án Kolozsvárott Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján az ünneplő közönség a Himnuszt énekelte. A Pesti Hírlap 1845. május 27-i tudósítása szerint „Több mint száz fáklya’ világánál a’ helybeli hangászkar” felvonulását követte „megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a’ tisztelgő fiatalság általi eldallása”. Deák Ferenc „beszéde’ alapjául az eldalolt hymnusz’ azon szavait: megbűnhődte már e’ nép a’ multat ’s jövendőt” választja.

Deák az ajánlásért levélben fejezte ki köszönetét Erkelnek, melyben a zeneszerzőt „karnagy” megszólítással tüntette ki. Ettől az időtől ismeretes a magyar zenei szókincsben a „karnagy” szó.

Erkel Ferenc: A Himnusz kottájának címlapja, Deák Ferencnek szóló ajánlással. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1847/48-ban Deákot ismét országgyűlési követnek választották. Az 1848-as áprilisi törvények elfogadása után a Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány igazságügyi minisztere, a miniszterelnök jobbkeze lett. Batthyányval együtt mondott le szeptemberben, de továbbra is részt vett a képviselőház munkájában. Ő is tagja volt annak a békeküldöttségnek, amelyet a magyar országgyűlés az év végén Windischgraetz osztrák fővezérhez küldött, és nem is engedték visszatérni a Debrecenbe menekült országgyűléshez, így kiszorult a politikai életből.

Deák Ferenc névaláírása. In. A magyar irodalomtörténet képekben. Összeáll. és magyarázó szöveggel ellátta: Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Digitális Képarchívum 

A szabadságharc leverése után kehidai birtokára vonult vissza. 1851-ben Schmerling osztrák igazságügy-miniszter meghívta egy az igazságügyi reformok tárgyalása során megrendezett magánjogi kérdésekkel foglalkozó értekezletre, ami elől udvarias, de határozott hangú levélben kitért. Ezzel Deák lett a megszemélyesítője a passzív ellenállás politikájának. 1854-ben birtokát eladva Pestre költözött, és az „Angol királyné” szállóban bérelt lakást, amely rövidesen politikai és szellemi körének főhadiszállása lett. Nézetei szerint az együtt nem működés politikájának alkalmazásával ragaszkodni kell a ’48-as elvekhez, az ország alkotmányos önállóságához, így magát az alkotmányt kedvező pillanatban egy tollvonással helyre lehet állítani.

Rudolf Alt: Az Angol Királyné Pesten, Deák Ferenc lakóhelye. Az Angol Királyné vendéglő és vendégfogadó a pesti Duna-parton, az egykori Nagyhíd utca (ma: Deák Ferenc utca) torkolatában állt. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az irodalom kérdései iránt is érdeklődött. Vörösmartyhoz ifjúkorától fogva szoros barátság fűzte, a költő halálos ágyán őt kérte fel gyermekeinek gyámjául. Arany Jánossal, Kemény Zsigmonddal, Gyulai Pállal stb. is baráti viszonyba került, részben így alakult ki az ún. irodalmi Deák-párt.

„Alkudtál s mondtad: »nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal
És áleszmékkel küzdeni síkra kelek.
Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerűlni lehetlen,
Régi baráttól is tűrni a néma döfést.
S amint kezdettem fiatalkori lelkesedéssel
Arról hálaimát mondani vég napomon.
Mindezekért a díj, amelyet elérni reményem:
Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.«”

Vörösmarty Mihály Deák Ferenc (1845) című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

1855-ben az Deákot a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották. 1860. december 29-én Ferenc József császár kihallgatásra kérette, hogy vele is megvitassa a kiadatás előtt álló februári pátenst, mellyel azonban Deák nem értett egyet. Az Októberi Diploma (1860) kiadását követően az 1861-es országgyűlés előtt részt vett az országbírói értekezleten, Pest belvárosi képviselője és egyben a mérsékelt, ún. felirati párt vezére lett. Május 13-án megtartotta felirati beszédét és javaslatát: szerkesszenek feliratot a királyhoz a 48-as alkotmány visszaállítása érdekében. A felirati javaslat visszautasítása után, augusztus 8-án újat szerkesztett. 1865-ben, amikor az udvarban is megérlelődött a kiegyezés készsége, a Pesti Naplóban, a korszak legtekintélyesebb és legrégebbi folyamatosan megjelenő sajtóorgánumában (az április 16-i számban) megjelent ún. húsvéti cikke, amelyben a Habsburg-házzal való jövőbeni kiegyezés gondolatát körvonalazta közvetlenül készítve elő a kiegyezési tárgyalásokat. A birodalom fenntartásának szempontját az ország függetlenségének megóvása elé helyezte, elfogadta a kül- és hadügy, valamint a pénzügyek közösségét.

Deák Ferenc húsvéti cikke a Pesti Naplóban. In. A magyar nemzet története. Szerkesztő: Szilágyi Sándor, 1898 és 1908, Budapest, Athenaeum, 1895. – Digitális Képarchívum 

1867-ben Kossuth Lajos Deáknak címezte a kiegyezést ellenző ún. Kassandra-levelet. Kossuth nem értett egyet a ’48-as eszmék, az állami függetlenség lényeges csorbulását jelentő had-, kül- és pénzügyek közösségével, annak ellenére sem, hogy a korlátlan abszolutizmus megszüntetése, a politikai viszonyok rendeződésének lehetősége a korábbinál biztosabb alapokat teremtett a kapitalista gazdaság további kibontakozása számára.

„Lassan-lassan fellebben a fátyol a béccseli alkudozások titkairól. Úgy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: nézz körül magasb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változhatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. – Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!”

Kossuth Lajos: Deák Ferencnek. (Párizs. 1867. május 22.). Részlet. In. Deák Ferenc, Kossuth Lajos: Párbeszéd a kiegyezésről. Az előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor, Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák az 1867. febr. 17-én felállt új magyar kormányban nem vállalt szerepet, de gróf Andrássy Gyulát ő ajánlotta miniszterelnöknek.
A kiegyezést képviselőként védelmezte, annak pártja őt tekintette vezérének, tekintélye, befolyása is jelentős maradt, de nemsokára már kritikusan kellett szemlélnie a kétes pénzügyekkel összebonyolódó politikai életet. Mindinkább egyedül maradt őszintén liberális elveivel. Puritán egyénisége, ifjúkori liberális nézeteihez való ragaszkodása, logikus előadásmódja tiszteletet ébresztettek iránta. Kitüntetést, rangot nem fogadott el. Jelentős szerepe volt az első évek liberális polgári törvényeinek létrehozásában. Az állam és az egyház szétválasztásának, a kötelező polgári házasság bevezetésének szükségességéről tartott 1873. jún. 23-i képviselőházi felszólalását követő tapsvihar utolsó nyilvános szereplését jutalmazta.

Porcelántál Deák Ferenc és az Andrássy-kormány tagjainak fotóival, 19. század második fele. Magyar Nemzeti Múzeum. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Ezelőtt harmincöt esztendővel őfelsége, a király legmagasabb trónbeszédében felszólítá az egybehívott magyar országgyűlést, hogy formulázza a nemzet kívánalmait, amelyek szerint Magyarország és Ausztria között az alkotmányos kiegyezés létrehozattassék.
Mindkét országban csak ideiglenes kormány volt, mely az adminisztrációt vezette olyan közegekkel, amilyeneket éppen elöl-utol talált. A magyar országgyűlésre volt bízva a kezdeményezés.
Az országgyűlés egy hatvanhét tagból álló bizottságot választott meg, melynek feladata volt az alkotmány alapszervezése.
Engemet is beválasztottak e bizottságba.
A bizottság üléséből ki volt zárva a nyilvánosság. A tagokon kívül senkinek sem volt szabad megjelenni a tanácskozóteremben, s azok becsületszóval köteleztettek a titoktartásra.
Mikor a helyeinket elfoglaltuk, én magam elé tettem egy nagy csomó papirost meg egy szál plajbászt. Deák Ferenc odaszólt hozzám:
– Mit akarsz azzal a sok papirossal?
– Jegyzeteket csinálni a mai tanácskozásról.
– Tudod jól, hogy az itt elmondandókról nem szabad semmit nyilvánosságra hozni. Felfogadtuk.
Én erre az egész gyülekezethez fordulva azt kérdezém, hogy meddig tart a felfogadás záró ideje? (Azt hittem, legfeljebb egy esztendő lesz.)
Deák azt mondta, hogy harminc esztendeig.
Nyáry könnyíteni akart, az mondta: legyen huszonöt esztendő. Apponyi György harmincöt esztendőt javasolt. Az ő javaslatát fogadta el a bizottság. Erre én azt mondtam:
Jól van, hát majd közölni fogom ezeket a lapomban – harmincöt esztendő múlva.”

Jókai Mór: A felszabadult felfogadás (1901) In. Uő.: A históriai tarokkparti (Más hátrahagyott írásokkal). Az utószót írta és sajtó alá rend.: Gángó Gábor, Budapest, Unikornis, (Jókai Mór munkái 78.), 1996. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák később betegsége miatt és a vezető réteg közömbösségét, haszonhajhászását, megalkuvását látva elkedvetlenedett, és visszavonult a politikától, de haláláig neve tartotta össze különböző platformokból álló pártját. 1876. január 29-én hunyt el. Deák Ferencet a nemzet halottjának tekintették, a végtiszteletadást az országgyűlés rendezte.

A „haza bölcse” a Fiumei úti sírkert (Kerepesi temető) mauzóleumában nyugszik.

„Nem vonult félre: osztozott velünk mindenben, ami közös volt; óvott, tanácsolt, biztatott, megmutatta a középutat az elkeseredés és elernyedés között; világítótornyunk volt a sötétségben. – Annyira ragaszkodott hazájához, hogy időn élte alkonyán kórszenvedéseinek enyhítése, élte napjainak szaporítása végett a gyógyászat bölcsei enyhébb éghajlat alá tanácsolák átköltözni, nem hajlott rá; itt akart meghalni a haza ege alatt, mely szenvedéseit megnehezíté, éltét rövidebbre szabta.
Pedig nem kötötte e hazához sem vagyon, sem hivatal, sem család; egyedül a hon tiszta szerelme.”

Jókai Mór: Deák Ferenc temetése előtt. In. Életemből. (Igaz történetek, örök emlékek, humor, útleírás). Az utószót írta és sajtó alá rend.: Gángó Gábor, Budapest, Unikornis, (Jókai Mór munkái, 95., 96.), 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák Ferenc művei és Deák Ferencre vonatkozó szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Hernádi László Mihály: Deák Ferenc bibliográfia, 1817–1990   
Deák Ferencz beszédei. Összegyűjtötte: Kónyi Manó, Budapest, Franklin-Társulat, 1886.  
Deák Ferenc munkáiból. Sajtó alá rendezte és bev. ellátta: Wlassics Gyula, Budapest, Franklin, (Magyar Remekírók), 1906.  
Deák Ferenc, Kossuth Lajos: Párbeszéd a kiegyezésről. Az előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor, Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1981. 

M. J.

Teréz nap. – Eredendően Avilai Szent Teréz vagy Nagy Szent Teréz (1515–1582) ünnepe. Szent Teréz a katolikus egyház egyik legnagyobb női szentje, a világirodalom kiemelkedő alkotója, akit VI. Pál pápa 1970-ben egyházdoktorrá nyilvánított. 

,,…nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni” – írja Szent Teréz, aki – többek között – megreformálta a sarutlan karmelita rendet; valamint a sokszor vele ellenséges világban – s rendszerint drámai körülmények között – tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan karmeliták számára. Könyveiben – Az Úr irgalmasságának könyve (önéletrajz), A tökéletesség útja, A belső várkastély, Az alapítások könyve – misztikus magasságokban járó lírával hagyta ránk tanítását, óriási hatást gyakorolva mind a misztikára, mind a világi irodalomra és általában a művészetekre.

A hagyomány szerint egy szeráf az isteni szeretet tüzes lándzsájával döfte át a szívét (transverberatio). Ezt a jelenetet örökíti meg a Szent Terézhez fűződő egyik legnevesebb alkotás, Bernini híres barokk szobra a római Sancta Maria Vittoria templomban. Terézt rendszerint karmelita rendi apácaruhában ábrázolják, mellében egy nyíllal, a Jézus nevével (IHS) feliratozott szívvel, valamit egy vadgalambbal, máskor könyvvel és tollal a kezében.

„Belső imádságom módszere a következő volt. Mivel arra képtelen voltam, hogy az értelmemmel elmélkedjem, igyekeztem elképzelni Krisztus Urunkat saját bensőmben. Különösen az olyan jelenetek voltak reám, azt hiszem, a legjobb hatással, amikor ő leginkább el volt hagyatva. Úgy gondoltam, hogy nem lévén senkije, a szenvedések súlya alatt, mint afféle szorongatott ember nem utasíthatja vissza részvétemet. Ilyenféle naivság sok volt bennem. Különösen jól éreztem magamat vele, mikor a kertben imádkozott. Néztem azt a verejtéket és szomorúságot, amely ott elfogta Őt, s szerettem volna letörülni azt a fájdalmas verejtéket, de emlékszem, hogy sohasem merészeltem megtenni, mert visszatartott súlyos bűneimnek tudata.”

Avilai Szent Teréz: Önéletrajz, 9. fejezet, részlet, – fordította, a jegyzeteket és az előszót írta Sajó Tamás és Templom Kata, Budapest, Jel Kiadó, 2012. (Törzsgyűjtemény) 

 Bernini Szent Teréz elragadtatása – In: Kétfejű sas: A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790), elektronikus dokumentum, Encyclopaedia Humana Hungarica, 6., Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Kápolna-üregben, félre
állítva, hogy sose érje
kinti fény meg benti csillár
csillagképe, s mit az oltár
bocsát hívei felé,
e Santa Maria della
Victoria templom cella-
kövén kélő kőlegenda
olyan, mintha orfeumban
nyílna intim szeparé,

s mert a függöny nincs behúzva,
nyilvános, felettébb furcsa
látvány, már szentségtöréssel
ér fel” […]

Ágh István: Szent Teréz extázisa, részlet – In. Uő.: A képzelet emléke. Versek, Budapest, Nap Kiadó, 2000. (Törzsgyűjtemény) 

Avilai Szent Teréz - szentkép 1945 előttről. Teréz kezében toll és könyv. (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

„Mert ha túllép a természeten, megbénul az értelem,
És kiszárad a lélek a sivatag terepen.
Mellesleg, a szellem egész épületének mi az alapja?
Csak az alázat, semmi más. És Istenhez közelebb jutva
Növekszik az alázat – különben elvész minden eredmény.”

Vas István: Avilai Teréz intelmeiből, részlet, (Ars poetica helyett) – In.: Uő.: Válogatott versei, Budapest, Unikornis, 1999. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány) 

–––

„Diotima azt ajánlja, hagyjuk magunk mögött a szépség összes képmásait. Avilai Szent Teréz szerelmes egy jóságot megtestesítő halott férfi képmásába. Akár így, akár úgy, hátat fordítunk a testben való létnek. Ha senki emberfiának szépségére ügyet se vetünk, akkor érünk el a szerelem valóságába. Ha kizárólag egy isten egyetlen halott fiának jóságába vagyunk szerelmesek, akkor érünk el a szeretet valóságába.”

Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről, részlet, Pécs, Jelenkor, 2000. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány) 

A kerektemplom. A sarutlan karmeliták győri temploma, a Bécsi kapu téren (Digitális Képkönyvtár) 

Az idén látott napvilágot Csányi Vilmos új szépprózai munkája, amelyben Avilai Szent Teréz benső és külső útját és életművét sajátos kettős megközelítésben mutatja be.

„Pénteken nekem is sikerült! Igazán! A reggeli misén én nem imádkoztam a többiekkel, hanem arra koncentráltam, hogy lássam szenvedő Jézus Urunkat a kereszten. Jó sokáig egyáltalán nem ment, de amikor indultunk kifelé a mise után, csodálatos képet láttam, mintha ott lettem volna a kereszt alatt. Krisztus lehajtott fejjel függött a szegeken, csupa vér és izzadság borította meztelen testét, és olyan közel volt, hogy szinte megérinthettem volna, egy légy is mászkált rajta, de én csak elbűvölten néztem és magamban kértem, hogy tekintsen rám, lefele nézett nem rám, és egészen kicsit könnyezett. Soha nem érzett boldogságot éreztem, felé nyújtottam a kezem, hogy megérintsem, aztán elájultam.”

Csányi Vilmos: A tökéletesség illata, részlet, Budapest, Libri, 2013. (Törzsgyűjtemény) 

–s–

2013. október 31-én lesz 20 éve, hogy a Szabad Európa Rádió utoljára közvetített magyar nyelven. Ezen a napon a Történeti Interjúk Tára felidézi a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának történetét – a kezdeteket, az ötvenes évek hidegháborús időszakát és a magyar forradalmat, illetve a 80-as éveket, a rendszerváltozást és az 1993. október 31-i búcsút.

A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora az '59 májusában induló Tinédzserparti volt, amelyet Cseke László azaz Ekecs Géza szerkesztett. Ebben hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest.

A mikrofonnál Cseke László

Pár perces részletet mutatunk abból a Tinédzserparti-válogatásból, amelyet 2013 október 31-ére, a Szabad Európa Rádió napra állítunk össze. A rádióadást 1977 májusában sugározták, a Tinédzserparti „nagykorúvá válása” alkalmából.

„...Az erő a zene, egy új generáció lelkesedése, így született meg a Tinédzserparti András Károly (a SZER akkori helyettes vezetője) áldásával. Bede István (a magyar adás vezetője) is mondta – Öcsém, öcsém az amerikaiaknak nagyon tetszik, különösen a cím. –„Teenager party”, amerikai cím, de nem kellett lefordítani.” 

Szabad Európa Rádió napunk 2013. október 31-én 9 órától 20 óráig a VIII. emeletén ingyenes napijeggyel látogatható.

Tervezett program:

Egész nap folyamatos vetítés a Történeti Interjúk Tára Szabad Európa gyűjteményében található mozgóképes dokumentumokból.

László László a Szabad Európa Rádióról – portréfilm
Párhuzamos életrajzok – András Károly és Ekecs Géza a kezdetekről
Esőjegy – Halász Péter portré
Egy elmaradt mozielőadás emlékei – archív filmek és hangok 1956
Borbándi Gyula – interjúrészlet
Thassy Jenő – interjúrészlet
Deák István – interjúrészlet
Molnár József – interjúrészlet

Demonstrációs monitorokon fénykép-, mozgókép- és hanginstallációkat láthatnak, hallhatnak. 

A Rádió műsorából: 1993. október 31. – Búcsúműsor

1956. október 31. – 57 évvel ezelőtt a forradalom 9-dik napja percről percre

Tinédzserparti – összeállítás Cseke László műsorából

Az ötvenes és hatvanas években a Rádióról készült mozgóképes dokumentumok, filmrészletek vetítése. 

A vetítésekkel párhuzamosan munkatársaink a Szabad Európa Rádió 1956-os gyűjteményét és a több mint 4 évtizedes működés fennmaradt hangdokumentumaiból készített válogatást mutatják be. 

A rádió összegyűjtött szignáljai
– Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja –
Üdvözlet az egykori „szabadeurópás” munkatársaknak
Dedikál: Skultéty Csaba és Büky Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársai
Emlékezik: Ramsay Győző, Elekes István

Az aradi vértanúk emléknapja – Gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja – nemzeti gyásznap

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost (szül. 1807), az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka és egy főtisztje szenvedett vértanúhalált Aradon. Dessewffy Arisztid tábornokot (szül. 1802), Kiss Ernő (szül. 1799) altábornagyot, Schweidel József tábornokot (szül. 1796) és Lázár Vilmos ezredest (szül. 1815) golyó általi halálra ítélték, Aulich Lajos (szül. 1793), Damjanich János (szül. 1804), Knezić Károly (szül. 1808), Láhner György (szül. 1795), Leiningen-Westerburg Károly (szül. 1819), Nagysándor József (szül. 1804), Poeltenberg Ernő (szül. 1808?), Török Ignác (szül. 1795) és Vécsey Károly (szül. 1807) tábornokokat pedig felakasztották.

Barabás Miklós: A 13 aradi vértanú. Litográfia. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az aradi vértanúk sorában megemlékezünk a tizennegyedikként emlegetett és a börtönben megtébolyodott, majd elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokról (1807–1850), valamint az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert (szül. 1813) és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos (szül. 1820) ezredesekről is.

Az 1849–1850-ben lefolyt véres megtorlásnak legalább 128 hazafi esett áldozatul – köztük Csány László, a Szemere-kormány közlekedési minisztere (szül. 1787) és Jeszenák János báró kormánybiztos (szül. 1800), akiket október 10-én, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói – Perényi Zsigmond báró, a felsőház elnöke (szül. 1783) és Szacsvay Imre (szül. 1818), a képviselőház jegyzője, akiket pedig október 24-én Pesten végeztek ki. Több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. Számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. A külföldre menekültek közül többeket szintén halálra ítélték, az ítéleteket szimbolikusan végre is hajtották – az elítéltek távollétében neveiket szegezték az akasztófára.

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelet alapján nemzeti gyásznappá nyilvánították.

Barabás Miklós: Gróf Batthyány Lajos. Grafika – Digitális Képarchívum

Batthyány Lajos gróf (szül. 1807) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett Széchenyi István népszerűségével. 1847-ben az ellenzéki párt elnöke lett. 1848. március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki, ezt a megbízatását rövid megszakítással október 2-ig látta el. Az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is igyekezett megtartani, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra.
Október 11-i lovasbalesetéig részt vett a vas megyei harcokban, majd felépülése után Pestre ment, részt kívánva venni az országgyűlés munkájában a megegyezés érdekében. 1849. január 8-án Windischgraetz Pesten elfogatta. Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben előbb néhány évi börtönre, utóbb Schwarzenberg nyomására halálra ítélték és kegyelemre ajánlották, amit azonban Haynau nem vett figyelembe. Batthyány a halála előtti éjszakán egy becsempészett tőrrel olyan súlyos sebeket ejtett magán, hogy másnap nem lehetett végre hajtani rajta a kötél általi halálos ítéletet, így október 6-án golyóval végezték ki a pesti Újépületben. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat intézett Ausztria ellen. :Néhány nap múlva a pesti ferences templom kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés után, 1870. június 9-én temették el országos gyász közepette nyilvános tiszteletadással. Végső nyughelyére, a Kerepesi temető mauzóleumába 1874. május 26-án helyezték el. Kivégzésének helyén 1926 óta a Batthyány-örökmécses hirdeti emlékét.

„Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?”

Vörösmarty Mihály Előszó című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

Thorma János Aradi vértanúk. Október hatodika című festménye a Magyar Elektronikus Könyvtár Száz szép kép című összeállítása

„Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!”

Arany János Letészem a lantot című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

–––

„Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.”

Damjanich János imája. Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Kiss Ernő. Fénykép. Kézirattár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!”

Lázár Vilmos levele feleségének. Arad, október 5-én 1849. estve. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Vécsey Károly. Fénykép. Kézirattár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon. Azóta ötvennégy év telt el. Hosszú idő. Ma már csak kevesen élnek azok közül, akik annak a borzasztó napnak részleteire emlékeznek. Én Aradon laktam, tizenhárom éves fiú voltam már akkor. Megmaradt emlékezetemben. Mintha most is látnám a kilenc tábornokot egy sorban a bitófán függeni, és a négy agyonlőtt vértanút az aradi vár sáncában holtan feküdni. Emlékezetem visszaszáll azokra a messze időkre, és ma, annak a gyászos napnak évfordulóján elmondom azokat, amiket abban az időben láttam.”

Oláh Gyula: Oláh Gyula visszaemlékezése: október 6-a 1849-ben Aradon. Részlet. In. Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.

Arad. Várrészlet 1896–1905. Képes levelezőlap. Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„A nemzet azonban nem maradt hűtlen emlékezetükhöz. Az elnyomás éveiben titkon siratta, 1867 óta nyíltan és méltó kegyelettel az ország minden részében megüli a gyászos nap évfordulóját, 1874-ben szerény, majd 1881-ben méltóbb kőemlékkel jelölték meg az akasztás helyét, 1890 október 6-ikán Aradon a Szabadság terén a nemzet közadakozásából fölállították Zala György ihletett művét, a Vértanúk szobrát, a következő évben pedig Aradon külön múzeumban kezdték összegyűjteni a vértanúkra s a szabadságharcra vonatkozó ereklyéket. Kossuth 1883. március 15-ikén Aradot a magyar Golgothának nevezte el; s ez a történeti emlék adta meg Arad jellegét, melyhez többé sohasem lehet hűtelen.”

A magyar nemzet története. Szerkesztő: Szilágyi Sándor, Budapest, Athenaeum, 1895. Részlet

A 13 vértanú szobra Aradon. 1896-1905. Állították közadakozásából. Alkotó: Zala György. Képeslap. Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

„Súlyos tragédiákról a szélesebb közösség gyásszal emlékezik meg. Szerte a magyar nyelvterületen számon tartotta parasztságunk október 6-át, az aradi vértanúk kivégzésének napját. Hagyománytisztelő idős parasztemberek ma is megemlékeznek e napról: böjttel, ha munkájuk megengedi, tisztább öltözettel, a szebbik, sötét szalagos kalap feltételével, de leginkább csendes esti beszélgetésekkel. Ekkor idézik fel az öregek a nagyszüleiktől a forradalom napjairól, halottairól hallottakat. Egészen századunk közepéig e napon tették rendbe a 48-as hősi halottak sírjait, s felemlegették, ha élt a faluban egykori honvéd. Egerbaktán, Csíkszentdomokoson úgy emlékeznek meg e napon a módosabb gazdák, hogy tiszta szobájuk falán függő 48-as csatákat vagy a 13 aradi vértanút (rendszerint „A magyar Golgota” című) ábrázoló olajnyomatokra gyászszalagot függesztenek.”

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás: a magyar parasztság halálképe, Budapest, Gondolat, 1987. Részlet

–––

„Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér – a szabadság kovásza –
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mindig nagyobb körökben,
Életnek ott, hol a mártir-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben:
Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem.”

Arany János Magányban című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

Az aradi vértanúkról szóló szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
Az aradi vértanúk, vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest, Európa, (Pro memoria), 1983.
Aradi vértanúink, összeáll. Réthy Endre és Takács László, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988.

–MJ–