Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész, a modern magyar festészet egyik legérdekesebb és egyben legrejtélyesebb alakja. Látomásszerű festészetét expresszionista hév, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Paul Gauguinhez hasonlóan meglett emberként, közel 42 évesen, kenyérkereső gyógyszerészi foglalkozását hátra hagyva, autodidaktaként kezdett rendszeresen festeni. 1894-ben Hollósy Simon növendékeként fél évig Münchenben, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát. Az 1890-es évek végén Európa egzotikus vidékein – Dalmáciában, Olaszországban, Jajcében és a Hortobágyon –, majd 1904-től Egyiptomban, Palesztinában és Athénban alkotott. Ezekben az években születtek meg legfontosabb képei.

1905-ben, 1908-ban és 1910-ben voltak kiállításai, ám ezek visszhangtalanok maradtak, kortársai nem értették meg művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta. Több mint tíz évvel a halála után, csak az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Műveit Gerlóczy Gedeon (1895–1975) fiatal építész mentette meg a pusztulástól: 1919-ben fuvarosok elől vásárolva meg a piaci takaróponyvának szánt nagyméretű vásznakat. A hagyaték többi darabját pedig örökségét pénzzé téve megvette és egyben tartotta.

Önarckép (1900 körül). – Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A tízes évek elején Csontváry önéletrajzi variációin dolgozott és vitázó röpiratokat írt (Energia és művészet, 1912; A lángész, 1913). Önéletrajzában írta meg elhivatottsága történetét.

„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.
A principálisom nesztel enül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.
A legnagyobb szó után a következő szót nem értettem meg, kértem az ismétlését, de ez nem ismétlődött meg.
A kinyilatkoztatás az egy szón kívül értelmes magyar nyelven szólott; rendkívül komoly hangsúlyozással, mely arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük, ami egyremegy, mert tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelősség hárul reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz (részlet). – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi
vörös szemgolyó a kételyek fölött,

világnagy vásznon ecset- és üstökös-egység,
ágyúzzák lentről a köznapi méretek,

kicsi királyok, erőtlenek és nevetségesek,
mert ISTEN SZÖRNYETEGE, emberkék végzete ő,

temérdek sugár-erő, transzformált őrület,
kapcsolják rá uraim a várost: a lámpa mind kigyúl,

egyszeri csoda, a Nap fia ő, aki agyára
fölveszi koronának a lángoló Kárpátokat!”

Nagy László: Csontváry (részlet) – In. Uő.: Seb a cédruson. Összegyűjtött versek, Budapest, Magvető, 1995. 375 – 376. o. – Törzsgyűjtemény

Önarcképekként is felfogható két nagy műve, a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusfához (1907) a modern ember valós és vágyott identitásaként is értelmezhető.

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907). Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„There’s a tree of many one, mondja Wordsworth: fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán. Mint ahogy Van Gogh sem önarcképet festett, hanem szalmaszéket. Az arckép csak konfesszió lett volna, csak regény. Ez itt vízió. Látomás, amely a személyiség egyetlenségének apoteózisa az emberfölöttiben.”

Hamvas Béla: Csontváry nagy cédrusa (részlet) In. Uő.: Patmosz. Esszék. I., Szombathely, Életünk, 1992. 65. o. – Törzsgyűjtemény

1904-ben készültek nagy méretű, több négyzetméteres tájképei a Nagy-Tarpatak a Tátrában és a Görög színház Taorminában. Szintén 1904-ben született a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója. Fő művének érzett legnagyobb méretű vásznát, a Naptemplom Baalbekbent 1906-ban festette meg.

Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek. (1906) Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„Szívembe képet nem teszek, mert eltörik, mert eltörik,
nem értem a törvényeket, aligha számolok ötig.

Hiába nyúlok kéz után, hogy fogni kell, hogy fogni kell,
nem találkozhatom sehol se senkivel, se senkivel,

nem száll a szél, nem gyors az út, a fű se zöld, a fű se zöld,
menekülök én szüntelen a belülrő1 való elől:

sehogy se szabadulhatok: köröskörül, köröskörül
a sok sugár, élő szalag kék múmiává tömörül.

Vele fekszem az éjbe le, vele kelek, vele kelek
és hallgató arcával is feleselek, feleselek,

vele közös a börtönöm. Kiáltani, kiáltani
kell, de körülkerítenek a fények szörnyű rácsai!”

Gyurkovics Tibor: Csontváry. I. Ihlet (részlet). In. Uő.: Grafit, Budapest, Magvető, 1961. – Törzsgyűjtemény

1908-ban a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói embert festette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton.

Hóman Bálint (1885–1951) életpályája, történészi életműve és politikai szerepvállalása egyaránt jól ismert a szakirodalomból. Tevékenysége könyvtárunk életében is jelentős szerepet játszott. 1922–23-ban az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója volt, majd 1924-től a felettes intézményé – azaz a Magyar Nemzeti Múzeumé – egészen 1932-ig. A könyvtár igazgatását Lukinich Imre, majd Jakubovich Emil látta el Hóman főigazgatói éveiben.

A nemzeti könyvtár a hazai és külföldi kutatók, az egyetemi hallgatók, és a tizenhatodik életévüket betöltött gimnáziumi és szakiskolai tanulók igényeit kívánta kielégíteni. A kiszolgálás alapját ekkor még az 1909-ben kidolgozott, hivatalosan még be nem vezetett, de gyakorlatban mégis alkalmazott múzeumi szervezeti és szolgálati szabályzat-tervezet képezte.

Kérőlap 1925-ből

A dokumentumokat csak a könyvtáron belül lehetett használni, azonban szakemberek számára – a könyvtári tisztviselők egyedi elbírálása alapján – kölcsönöztek, maximálisan két hónap időtartamra. Hóman Bálintnak, mint múzeumigazgatónak vélhetően nem okozott gondot, hogy kölcsönzési szándékait keresztülvigye. Így vihette haza az alábbi kötetet is, amely a bélyegző tanúsága szerint rendben vissza is érkezett a raktárba.

Hóman Bálint kölcsönzési bizonylata

A cédula előkerülése a véletlennek köszönhető. Az Országos Széchényi Könyvtár Irattárának 1924/396-os aktájában havi statisztikai jelentéseket találhatunk, melyhez a dolgozók által leadott számsorokat is mellékelték. Az egyik munkatárs pedig beszámolóját a fenti bizonylat hátoldalára írta fel.

Hogy Hóman Bálint egyéni érdeklődésből, vagy valamely családtagjának kérésére kölcsönözte ki Andersen mesekönyvét? A választ természetesen nem tudhatjuk, de szívesen várjuk olvasóink ötleteit a kommentek között.

Szőts Zoltán Oszkár 

A várandós Mária és a várandós Erzsébet találkozásának ünnepe az aratási munkálatok kezdete miatt kapta népies magyar nevét. A Bibliában megörökített találkozás előzménye, hogy Szűz Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól megtudja, idős rokona, Erzsébet, már a hatodik hónapban jár – a szíve alatt hordja a későbbi Keresztelő Szent Jánost. 

„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!«”

Lk 1,39–45 – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sarlós Boldogasszony – Mária és Erzsébet találkozása, Hóráskönyv, Bruggie, 1470 körül; Cod. Lat. 190. f. 86r D iniciálé/„Deus” (Kézirattár)

„Másik rendbéli alázatosság, melyet ma Mária mutatott, abban vagyon, hogy elérvén nagy fáradva a hegyes városba, és bémenvén Zakariás házába, nem várta, hogy Erzsébet köszöntse s csókolja őtet előbb, nem várta, hogy a szokott becsületet előbb Erzsébet cselekedje, hanem mihent a házba bélépett, szólani sem hagyván Erzsébetet, köszönté Erzsébetet. Ebben mely csudálatos alázatosságot követett légyen el Mária, hosszasan nem mutogatom, hanem kevéssel megérvén, azt akarom, hogy itt észre vegyétek, hogy mikor mi valamely nálunknál sokkal alábbvaló emberhez fáradunk, és ugyan nemhogy valamit kérnénk tőle, hanem csak teljességgel látogatás s vigasztalás kedvéért, ekkor megkívánjuk, vagy legalább megkívánhatjuk, hogy előbb ő köszöntsön bennünket, és legalább azt mondja: Isten hozta kegyelmedet, örvendek, hogy láthatom s a többi; s azután szólítjuk meg őtet, s azután teszünk becsületet néki.”

Simon Máté (1743–1818) pálos szerzetes: Mária Erzsébetnél, részlet – In Nagykarácsony, kiskarácsony, szerkesztette: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 1999.

M. S. mester: Mária és Erzsébet találkozása – In: Száz szép kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) – A festmény az selmecbányai templom egykori főoltárának egyik táblaképe volt.

„Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony.
Most indul az aratók eleven koszorúja a táblán.

Arany húrját a domb mögött hangolja már
A nyár nagyasszony napja:
Már benne párállik a pirkadati szélben
A csurranó nyárdéli tűz,
De az orgonalombon még reszket a harmat,
S acél-ifjan csillannak a kaszák.”

Sík Sándor: Sarlósboldogasszony (részlet) – Sík Sándor összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„A köztudat általában Péter-Pál ünnepéhez kapcsolja az aratás kezdetét. A nagy munka elkezdésének kultikus hagyományai azonban jórészt Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kötődnek. Önmagában a magyar fejlődésű Sarlós név is a búza beérésére, az aratásra, áttételesen pedig asszonyi vegetációs ünnepre utal. Az ünnep eredeti egyházi elnevezése Mária Erzsébetnél tett látogatásával, a visitatióval volt kapcsolatos.
A szegedi tájon az asszonyok ezen a napon egy keveset arattak sarlóval, hogy a jószág ne pusztuljon. Ekkor tették a szobába a búzaborona néven emlegetett összefont kalászcsomót is.”

Sarlós Boldogasszony, július 2. – In. Magyar Néprajz. Folklór 3. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Deák-Ébner Lajos: Hazatérő aratók – A Száz szép kép című összeállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).”

Jankovics Marcell: Sarlós Boldogasszony, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kötetlen kaszás aratás, Plohn József üvegnegatív gyűjteményéből Digitális Képarchívum

„Búza, búza, de szép tábla búza,
Kihajlik az a váncsodi útra.
Kerek arcú, barna lány aratja,
Babájával keresztbe rakatja.

Búza, búza, de szép tábla búza.
Közepibe van hat liter pálinka.
Azé lesz a hat liter pálinka,
Aki azt a búzát learatja.”

[Búza, búza, de szép tábla búza…] magyar népdal. In. Magyar népdalok, Budapest, Szépirodalmi, 1976. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„A július régi római neve „Quintilis” volt, miután náluk az esztendő márciussal kezdődött, s így a július az „ötödik” (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) Caesar hónapja. In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, [Budapest], Helikon, 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

[Július]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
Óh gyönyörűség!”

Babits Mihály Nyár című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Júliust […] régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-én lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet). Július, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Július hónap. Flamand Kalendárium, 1470-es évek Fotó: Hapák József – Kézirattár

„Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.”

Juhász Gyula Magyar nyár 1918 című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?”

Kosztolányi Dezső: Nyár. Részlet a Negyven pillanatkép című versciklusból – Magyar Elektronikus Könyvtár

Búzavirág. Fotó a Digitális Képarchívumban

„Nőnemű hónap, megérett csípőd kibuggyan
cérnarajzú levelek közül, hal-rajzó bódulatban
iramlik feléd a magánnyal ölelkező férfi-hit,
lángoló lepke-glória, mámoros méh-lasszó kering
szemérmed fölött, súlyos combodat forró ujjakkal kibontják
ruhádból, te, égi szajha, hószemű Krisztusok, bolondját
járatod velük, hogy termékenyülhess –”

Csukás István: Júliusi elégia (részlet). In. Uő.: Összegyűjtött versek Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996. 58–59. o. – Törzsgyűjtemény

–––

„Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.”

Weöres Sándor: Nyári este (részlet). In. Uő.: Egybegyűjtött írások. II. kötet, Budapest, Magvető, 1981. 86. o. – Törzsgyűjtemény

Arany János A fülemüle című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak.
Simon Péter testvérével, Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé. Őt nevezi Jézus kősziklának (Kéfás), ő az apostolok feje, Antióchia, majd Róma püspöke, az első pápa. Pál, eredeti nevén Saul, a keresztények elszánt üldözője volt. A damaszkuszi úton találkozott Jézussal („pálfordulat”), és ezt követően minden erejével Jézus örömhírét hirdette; ő lett a népek apostola. Mindketten a Néró-féle keresztényüldözés során, a hagyomány szerint 67-ben szenvedtek vértanúhalált Rómában.
Péter-Pál napjához kapcsolódik hagyományosan az aratás kezdete is, amelynek gazdag hagyományanyagáról július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsán emlékezünk meg.

„Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.”

Jankovics Marcell: [Péter és Pál], részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter és Szent Pál közös szobra a Gombás-patak barokk hídján Vácott. Digitális Képarchívum – Ez híd az egyetlen, szobrokkal díszített barokk kőhíd hazánkban. A mellvéden látható további szobrok: Szent Kamillus, Szent Venantius és Júdás Thaddeus.

„Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, […] Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította.”

Szent Péter apostol, részlet, fordította: Grüll Tibor  – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pál apostol egyik legrégebbi magyar ábrázolása – In. Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae / A Szent Pál levelei magyar nyelven, fordította: Komjáthi Benedek [Kraków], [1532] A fametszet a kötet 42. oldalán található. Komjáthi műve egyike a kor legszebb nyomtatványainak, amely Hieronymus Vietor műhelyében készült.

„Apostoli küldetését [Pál apostol] a pogányok között teljesítette; Listrában egy bénát felegyenesített, egy ifjút, aki kiesett az ablakból és meghalt, feltámasztott, és sok más csodát is művelt. Málta szigetén vipera marta meg a kezét, de nem ártott neki, sőt mi több, lerázta magáról a kígyót a tűzbe. Azt is mesélik, hogy mindazok leszármazottai, akik szállást adtak Pálnak, védve voltak a mérges kígyóktól, ezért amikor fiaik születnek, az apák kígyókat tesznek bölcsőjükbe, hogy kipróbálják, valóban az ő fiaik-e.
Néhol azt találjuk, hogy Pál kisebb Péternél, néhol pedig, hogy nagyobb, vagy egyenlő. Valójában kisebb a méltóságban, nagyobb a prédikálásban, és egyenlő a szentségben.”

Szent Pál apostol, részlet, fordította: Szente Katalin – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.”

Arany János: A fülemüle, részlet – Arany János összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az „ünnepeltekhez” kapcsolódik a magyar irodalom egy 19. századi és egy 20. századi jelentős epikus alkotása is.

„Ezt a zsidóforma alakot mások is látták. Öreg volt, hosszú, ősz hajú, meghajlott hátú, a fogantyújánál malacfark módjára kunkorodó bot volt a kezében. A Pribilék kútjánál a szél lekapta a kalapját a fejéről, s egy akkora fehér kopaszságot lehetett a fejebúbján látni, mint egy kantár-karika.
– Akármi legyek – mondotta az egyházfi (ő látta így, kalap nélkül) –, ha nem úgy nézett ki, mint a templomi képek között a Szent Péter. Szakasztott olyan volt, csak éppen a kulcsok hiányoztak a kezéből.”

Az esernyő és Szent Péter, részlet – Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter esernyője, grafikai plakát. 1917 – Mikszáth Kálmán regénye filmen, Corvin film, rendezte: Korda Sándor – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„A vibráló levegőben Rabbi Abjatár arca kísér, a szája körül gúnyos mosoly. Órákon keresztül csak az ő arca, ahogy rágcsál, de nem köp ki semmit. Csak kérdez.
»Azt állítod tehát, hogy amit Ő tud rólunk, kezdettől fogva belénk van írva? Mint fába az évgyűrű.«
»Ez csak hasonlat« – mondom.
»A szabadságunk tehát csak annyi, hogy nem tudjuk pontosan, mi fog következni? Reménykedünk?«
»Hiszünk.«
»Az Úr meg bennünk hisz és reménykedik?«
»Az Úr nem korlátozhatja magát azzal, hogy hisz és reménykedik.«
»És te reménykedsz vagy tudod, hogy a Törvénynek igaza van?« – kérdezi.
»Ha csak reménykednék, akkor a Törvényt kisebbíteném.«
»És ha biztosan tudni vélsz valamit…«
»Én csak Őt tudhatom biztosan!«
»És Őbenne a Törvényt?«
»És Őbenne a Törvényt.«”

Mészöly Miklós: Saulus, részlet, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975. – Törzsgyűjtemény

–s–

Az idei évben is nagy sikerrel vettünk részt a Múzeumok Éjszakája programban. Köszönöm mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket.

Mintegy 4.520 fő látogatta meg könyvtárunkat és válogatott színes programjainkból. 121 kollégánk működött közre az előkészületekben, lebonyolításban és a rendezvényt követő utómunkákban.

A könyvtári és raktári séták minden alkalommal maximális létszámmal indultak el. A kézműves foglalkozásokon a restaurátorok asztalainál és a térképtárban nem volt megállás, ügyes kezű kicsik és nagyok gyártották folyamatosan a könyvecskéket, virágokat, földgömböket.

A vállalkozó szelleműek részt vehettek mini aukciónkon, ahol az élmény mellett OSZK-s kincsekkel is gazdagodhattak. A kalandvágyók idegenvezetésre indulhattak a pokolba, és közben találkozhattak megelevenedett Danténkkal is. Végül, de nem utolsó sorban, a tudásra szomjazók különböző kiállításainkhoz kapcsolódó tárlatvezetéseken vehettek részt.

Sajó Andrea
főigazgató

További képeink a rendezvényről itt.

 A legnépszerűbb magyar szentek egyike, a lovagkirály Szent László (1077–1095), a gyengék védelmezője, akinek számos legenda is őrzi emlékét. Bálint Sándor is idézi a hagyományt, mely szerint László halála után már egy évszázaddal azt tartották hazánkban, hogy a kegyes királyt három álló évig megtépett ruhában gyászolta nemzete. Ez idő alatt nem táncoltak, nem muzsikáltak az országban.
László az unokaöccsével, Kálmánnal való viszálykodás közben hunyt el Nyitrán 1095-ben. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd testét 1116-ban – a monostor elkészülte után – átvitték Váradra, az általa alapított székesegyházba. A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy – a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja – Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent László király az épülő váradi székesegyház előtt – In. Képes Krónika, 1358 után; Cod. Lat. 404., 99. o. (Kézirattár)

„Áve, égi király híve,
királyoknak gyöngye, éke,
László, mennynek sorsosa!
Ég királyát hűn követted,
országunkat védelmezted,
légy hazánknak bajnoka.

Menedéke magyaroknak,
Örök-társa angyaloknak,
Égi kegynek eszköze:
Üdvözlégy, ó, kiváltságos,
híres-neves, igazságos
jó ítélet hírnöke.”

Himnusz Szent László királyról, részlet (Regis regum civis ave, fordította: Csanád Béla), 1192 körül – In.: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 267–268. o. Törzsgyűjtemény

Árpád-házi Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király (1000–1038) vakíttatta meg. Apja, a későbbi I. Béla király (1060–1063) családjával együtt elmenekült az országból István haragja elől, s később mégis László lett az, aki folytatta István király életművét. A trónviszályoktól és külső támadásoktól is zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett szigorú törvényeivel. 1191-ben pedig elfoglalta Horvátországot. Szent László uralkodása idején avatták az első magyarországi szenteket (1083): Gellért püspököt, Szent István királyt, Szent Imre herceget, valamint András és Benedek remetéket.

„Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály,
Magyarországnak édes oltalma,
szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
csillagok között fényességes csillag.

Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi,
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szíz Máriának választott vitéze.”

Szent László-ének, 1470 körül, – In. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 540–541. o. Törzsgyűjtemény

Szent László ereklyetartó hermája, 15. század első negyede, győri székesegyház, fotó: Szelényi Károly – In. Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina, Budapest, 1993, 39. oldal, 28. kép. Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szent László koponyacsontját temetkezési helyén, a nagyváradi székesegyházban fej-ereklyetartóban, azaz hermában őrizték. Ezt először 1273-ban említik. Egy 1406-os tűzvész azonban elpusztította ezt a korai hermát, amint Zsigmond király egyik oklevele elbeszéli, ám az ereklyék nem sérültek meg. A ma is meglévő ereklyetartó ezután készülhetett. Legkésőbb 1443-ban már megvolt, ekkor ugyanis összeomlott a székesegyháznak az a tornya, ahol a hermát őrizték, ám az ereklyetartó nem sérült meg. 1565-ben protestánsok rabolták ki a szent király sírját. Az ereklyetartót Náprágyi Demeter püspök szerezte vissza, aki ezután magával vitte Gyulafehérvárra, Pozsonyba, majd 1607-ben (!) Győrbe. Ő restauráltatta Prágában. Ekkor cserélték ki gótikus koronáját a maira. A herma vállrészét sodronyzománc borítja, fejrésze aranyozott, domborított ezüstlemezből készült. Belsejében díszített ezüsttokban helyezték el a koponyaereklyét. A herma mestereit egyesek Kolozsvári Mártonban és Györgyben vélték felismerni, és benne III. Béla portréját látták. E feltételezéseknek azonban semmilyen alapja nincs.”

[Szent László hermája ] – In: Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437) CD-ROM,. Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. Magyar Elektronikus Könyvtár

1775-ben Zichy Ferenc győri püspök a nyakszirtcsontból egy darabot a nagyváradi székesegyháznak adományozott, és azt ott szintén díszes hermában őrzik azóta.

2013. június 7-én Győrben a Zichy Ferenc Látogatóközpont székesegyházi kiállítótermében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szent László-arcrekonstrukcióval kapcsolatos műveiből nyílt kiállítás.

A kiállítás 2013. szeptember 30-ig minden nap 10-től 18 óráig látogatható.

Szent László alakját számos legenda őrzi. Ezek egyike a kun vitézzel való harcának ábrázolása. A jelenet azt örökíti meg, amikor még Salamon király (1063–1074) uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az országba (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott László herceg. Az egyik menekülő kun vezért, aki magával vitt egy magyar lányt, üldözőbe vette, legyőzte, és a lányt kiszabadította, bár korábban már súlyos sebet kapott a csatában. Lászlónak ezt a hőstettét számos magyar templom falán megfestették a következő századokban.

Szent László harca a kunnal – Thuróczi János: Chronica Hungarorum 1488, Inc. 1143 (Kézirattár)

Thuróczi János 1487-ig foglalta össze Magyarország történetét. A művet 1488-ban Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki. Az augsburgi kiadást a kiadó Mátyásnak ajánlotta, s a pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához.

„Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja, hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.”

Bálint Sándor: Június 27., részlet – In. Uő: Ünnepi kalendárium Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! – ”
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

Arany János: Szent László, részlet – In. Arany János összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

Karinthy Frigyes (1887–1938) író, költő. A Nyugat című folyóiratban 1909-től jelentek meg írásai – az első nemzedék nagy alakjai közé tartozott. Az egyik legszélesebb látókörű írónk, akinek a humán területekhez (képzőművészet, irodalom, filozófia) való vonzódása magától értetődő természetességgel párosult a természettudományok iránti érdeklődéssel.

Karinthy Frigyes (Budapest, 1925 körül). Fotó: Magyar Erzsi – Színháztörténeti Tár 

A magyar irodalom legszellemesebb alkotója. Humorérzéke hamar megnyilatkozott gyermekkori naplóiban, s a 15 éves korában megjelent Nászutazás a Föld középpontján keresztül című parodisztikus regényében. 1912-ben Nagy Endre kabaréjában bohózattal mutatkozott be. Humoreszkjeiben, szatirikus bírálataiban egyedülálló komikus szó- és formakincset alakított ki, forradalmasítva a humor, a szatíra művészetét.

Karinthy Frigyes diákkori naplójának egyik kötete; belső oldal – Kézirattár 

1912-ben látványosan tört be az irodalomba. Megjelent az Esik a hó című novelláskötete, amely biológiai-kórbonctani naturalizmusával keltett feltűnést, a Ballada a néma férfiakról című novelláskötete, az Együgyű lexikon és a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye, valamint legsikeresebb műve, az irodalmi karikatúrákat, paródiákat, a „kritika-költeményeit” tartalmazó Így írtok ti. 

„Mint aki halkan belelépett.

És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.

Mint aki halkan belelépett
Valamibe... s most tüszköl s fintorog
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet –

Mint aki halkan belelépett.”

Karinthy Frigyes: Kosztolányi Dezső, a szimbolista […]: „A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései” című ciklusból (részlet). In. Uő.: Így írtok ti – Magyar Elektronikus Könyvtár

Grimasz (1914) című kötetében az elsők között tiltakozott a háború ellen. Az Utazás Faremidóba (1915) című szatirikus fantasztikus gulliveriádája és a Holnap reggel (1916) című drámája is pacifista motívumokat tartalmaz. Imádott feleségét, Judik Etel színésznőt is a háború miatt vesztette el az 1918-as spanyolnáthajárványban. Felesége halála után visszavonult a közélettől. Naplójegyzetei szörnyű fájdalomról tanúskodnak: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött” – írta le a baljós szavakat 1918. október 28-án. Az elsők között tűzte tollhegyre a szélsőséges diktatúrákat, Mussolinit, Hitlert, Sztálint.

„Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire. Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére. Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem. Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe.”

Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba. Gulliver ötödik útja. Első fejezet (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1930-ban jelent meg formai szempontból bravúros verseskötete a Nem mondhatom el senkinek. Költeményei hitvalló, feladatvállaló, számadó jellegűek, az igehirdető pátosz hangján szólnak, a kísérletező kedv, és nem az én-költészet szülöttei. A Nem mondhatom el senkinek című kötet programversében el is határolja poétikáját a szimbolista líra magyar vezéralakjától, Adytól: „Én isten nem vagyok és nem egy világ, Se északfény se áloévirág. ... Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse.”

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.”

Karinthy Frigyes: Előszó (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Regényben, elbeszélésben, humoreszkben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a relativista fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1936-ban műtette meg agydaganatát. 1937-ben jelent meg a Mennyei riport, fantasztikus korszatírája a „túlvilágról”, s az Utazás a koponyám körül című regénye agyműtétjéről. Sajtó alá rendezte Üzenet a palackban című verseskönyvét, melynek megjelenése előtt, nyaralás közben halt meg Siófokon.

„melyben elsősorban azt igyekszem megmagyarázni, hogy ezt az egész bajos történetet miért teregetem az olvasó elé. De másrészt és legfőképpen azt is mentegetnem kell, hogy miért kell mentegetődznöm olyasmiért, ami a világ legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolga: hogy ugyanis az író elmesél valamit, ami mindenkivel megtörténhetik, abból a rendkívül figyelemre méltó alkalomból, mikor éppen vele történt meg.”

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (részlet). Előszó – Magyar Elektronikus Könyvtár

1974 óta adják át az író születésnapjának előestéjén a Rádiókabaré munkatársai számára alapított Karinthy-gyűrűt. A szatirikus műfajban, a humor területén nyújtott teljesítményért ítélik oda a kitüntetést.

Major Henrik karikatúrája Karinthy Frigyesről (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete) – Nyugat 100 honlap

„Fizikából. Hát fizikából már novemberben feleltem, kérdezte a Föld mozgását, s én mondtam, hogy a Nap körül és ellipszis-alakú pályán, melynek egyik gyújtópontjában a Nap van, és ez a Newton érdeme. De akkor a mellettem ülő fiúval összetévesztett, akinek háromnegyede van a fizikából, és nekem írta be véletlenül. Akkor szóltam, a tanári kar megnézte a noteszt, mondta, hogy tényleg a Csekonics helyett írta be véletlenül, de ezt most már nem lehet kiigazítani, mert ebből neki a kormánynál kellemetlenségei támadnak, nagyon kért, hogy ne firtassam a dolgot most egyelőre, és tegyem meg neki, hogy most egyezzem bele a hármasba, év végére kijavítja jelesre, és nem is kell felelni a következő félévben. A jelest mindjárt be is vezette a születési bizonyítványomba, főigazgatói aláírással.”

Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom (részlet). In. Uő.: Tanár úr kérem – Magyar Elektronikus Könyvtár

Karinthy Frigyes: Micimackó megérkezett (autográf előszótöredék) – Kézirattár

„Marci lassanként már kinő a gyerekkönyvek közül, havonta selejtezi kis könyvtárát, a Micimackó két kötete azonban megrendíthetetlenül, elrongyolódva is kedvenc, a könyvből készült drámai játékot pedig, melyet korántsem tartok életem főművének, hatszor egymás után nézte végig az elmúlt évadban, ismételten kiharcolva, hogy elvigyék, vagy maga autóbuszozott át Pestre: a jegyszedők már ismerik, beültetik, mint levakarhatatlan potyanézőt. Nem egészen értettem, mi élvezetet lel újra meg újra e kis színpadi mókában, hisz minden szavát, taktusát betéve tudja, jobban a színészeknél, míg aztán, többszöri faggatózásra, egy gyönge pillanatában ki nem vallotta, miféle reménységet dajkál szívében. Egy csodálatos előadásról ábrándozik, melyre mégiscsak sor kerül majd egyszer, csupán ki kell várnia, ki kell fognia; részleteit apróra kidolgozta – itt közlöm tömör kivonatban, mind az elismerést, mind az esetleges megrovásokat a szerzőre hárítva.”

Karinthy Ferenc: Egy karrier története (részlet) In. Uő.: Szabad rablás. Karcolatok, Budapest, Szépirodalmi, 1983. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Nyugat Karinthy-emlékszáma. (1938. október) 

Karinthy Frigyes szerzői oldala az OSZK Nyugat 100 honlapján

„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11.11) – mondja a Szentírás Keresztelő Szent Jánosról, az Ószövetség utolsó prófétájáról, a pusztába kiáltó szóról, a Messiás útjának előkészítőjéről. János (a szláv népek ajkán Iván) életének minden mozzanata Jézusra mutat. Útjának fő történéseit az evangéliumok őrizték meg.

Keresztelő János (Lukács evangéliuma szerint) anyai ágon Jézus rokona volt. Édesapja Zakariás főpap, édesanyja Erzsébet volt. Koros szüleinek Gábriel angyal adta hírül, hogy fiuk születik, aki próféta lesz. Zakariást – János születéséig – némasággal büntette Isten, mert hajlott kora miatt nem hitte el a hírt az angyalnak. Szűz Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet, s az Üdvözítő közelsége miatt, János is megszenteltetett édesanyja méhében: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) – Ennek a találkozásnak ünnepét július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ünnepli a Katolikus Egyház.
A szentek ünnepe a keresztény hagyományban a haláluk napja, mivel ez megdicsőülésük ünnepe, mennyországi örök életük kezdete. A Katolikus Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánossal tesz kivételt, földi születésnapjának megünneplésével.

„Keresztelő Jánosnak (Johannes Baptista) sok neve van. Hívják prófétának, a Vőlegény barátjának, lámpásnak, angyalnak, Szónak, Illésnek, az Üdvözítő keresztelőjének, a Bíró hírnökének és a Király előfutárának, A »próféta« jelöli kiváltságos tudását, a »Vőlegény barátja« kiváltságos szeretetét, az »égő lámpás« kiváltságos szentségét, az »angyal« kiváltságos szüzességét, a »Szó« kiváltságos alázatát, »Illés« kiváltságos buzgóságát, a »Keresztelő” kiváltságos, csodálatos megtiszteltetését, a »hírnök« kiváltságos igehirdetését, az »előfutár« kiváltságos útkészítését.”

Keresztelő Szent János születése [június 24.], részlet, fordította: Déri Balázs– In. Legenda Aurea (Magyar Elektronikus Könyvtár)

N. Kovács Mária: Keresztelő Szent János-szobor (bronz), 1943 – Tata, az Öreg-tó mesterséges szigete (Digitális Képarchívum)

János előbb remeteként élt a pusztában, majd a megváltó közelgő eljöveteléről beszélt, bűnbánatot hirdetett, s a Jordán vizében megkeresztelte az embereket. Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, aki felismerte a Megváltót, először nem akart megtenni, de Jézus így szólt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)

„… Asszonyt
nem ösmert sohase, de sokszor
napestig vízben állt; ruháját
szőtték teveszőrből, deréköve bőr
volt, étele sáska s erdei méz!”

Radnóti Miklós: Két szentkép – János, részlet – In. Radnóti Miklós összes versei és műfordításai. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963 (Törzsgyűjtemény)

Keresztelő Szent János ünnepe a hagyományban összefonódott a nyári napforduló, a Szent Iván-éj hagyományával.

„A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal »virágos« Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.”

Jankovics Marcell: Szent Iván tüze, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Iván-i tűzugrás, Buják, Nógrád megye, 1930-as évek, fotó – Magyar néprajzi lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A Keresztelő János ünnepén az ő tiszteletére gyújtott tüzet már régen kapcsolatba hozták a nyári napfordulóval. A „tudományos” irodalom ezt a tényt az évszázadok folyamán sohasem tévesztette szem elől, a népi hiedelemben azonban ez a képzettársítás nem mindenütt egyformán tudatos és erőteljes. A Keresztelő Jánossal kapcsolatos tudós fény-szimbolika egyházi magyarázatának kiindulópontja a János evangélium sokszor idézett helye: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (3.30) Ehhez az evangéliumi helyhez járult még az augustinusi „in Johannis nativitate dies decrescit” (Sermo XII. In Nativitate Domini). Az ágyházi írók a kereszténység évszázadain, sőt évezredein keresztül gondoskodtak ennek a képzettársításnak terjesztéséről és fenntartásáról, úgyhogy ennyi év távlatában igen nehéz lenne különválasztani az egyházi eredetű képzeteket az európai népeknek a nyári napfordulóra vonatkozó, feltételezett kereszténység-előtti hiedelmeitől.
Ami a nyári napfordulónak tűzgyújtással való megünneplését illeti, a régi adatok elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni.

Dömötör Tekla: A tűzgyújtás, részlet – In. Uő: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Ma 100 esztendővel ezelőtt született Weöres Sándor (1913–1989), költő, műfordító, drámaíró, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotója.
A sokszínű, nagy terjedelmű életmű elemzői Weöres költészetének mitikus-filozofikus ihletettségét, műveinek képteremtő erejét, formai virtuozitását és tökéletes nyelvi otthonosságát, valamint verseinek zeneiségét emelik ki, míg a nagyközönség elsősorban az ún. játékverseket („gyerekversek”) ismeri.

„Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi,
Din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi, Leröpül a Haragosi,
Din don diridongó.”

Weöres Sándor: Magyar etűdök 4. (részlet) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 68. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor 1987-ben (fotó: Tóth István) – In: Gerő András–Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. Tegnap és Ma Kulturális Alapítvány, Budapest, 1997, 175. kép. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Általában formai gazdagságát, virtuozitását dicsérik. Holott Weöres költészetében mindez tizedrendű, ahogy tizedrendű más nagy költőnél is. […] Ami drága és kivételes benne, az épp egyszerűsége, ártatlansága, mit útravalóul kapott, elveszített és hosszú-hosszú zarándokútján újra és újra megtalált. Eljutni az ártatlanságig, eljutni Isten közelébe, ez az igazi ereje, költészetének valódi magaslata, és istenélményének is a pecsétje. Weöres megtalálta nemcsak a vizek és növények, de a gyermekek, sőt, a csecsemők hangját. Azt a hangot, amivel a teremtmény közli nevét Teremtőjével időtlenül és fáradhatatlanul.”

Pilinszky János: Három mai magyar költő (részlet) – In. Uő.: Publicisztikai írások. Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 527. o.

–––

„Mélyebben, mint a gond fészke szivedben,
kérge alatt minden dolognak,
a tünemények medrei,
a világ eresztékei ragyognak,
örvénylik a láng, parttalanul forog
az eleven tűz, az ezerszemű,
párába borult paripák dobognak,
megvillan tajtékos tomporuk,
áthallik érc-patáik csattogása,
füled mellett süvít a híg elem,
bőrödet érinti a végtelen
és sistereg és hártyát növel
mint jégtől az olvadt acél.
Szólít – vagy képzeled? Ha arra riadnál,
hogy nem rideg, nem idegen!
hogy eleven hullámzó szerelem!
hogy rokonabb veled önmagadnál!”

Weöres Sándor Az állandó a változóban (részlet), a Hatodik szimfónia negyedik tétele – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 160. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor: A vers születése (Meditáció és vallomás) – Weöres Sándor doktori értekezése (borító). Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939 (Törzsgyűjtemény)

„Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.”

Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet, A versről) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 664.o. (Törzsgyűjtemény)

A teljesség felé c. Weöres Sándor kötet első kiadásának borítója. Budapest, Móricz Zsigmond Könyvkiadó, a kötet illusztrációit Illés Árpád készítette.

A Weöres-centenárium alkalmából 2013. szeptember 17-én Weöres Sándor és Illés Árpád festőművész egymást kölcsönösen megihlető barátságát bemutató kiállítás nyílik könyvtárunkban. A tárlatot pódiumbeszélgetés-sorozat kíséri, amely a társművészetek, elsősorban a zene és a képzőművészet együttélésének, egymásra hatásának kérdéseit boncolgatja meghívott vendégeink beszélgetésen keresztül.

„A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi ne ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű; a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik; az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre.”

Weöres Sándor: Nő és férfi, részlet In: A teljesség felé (részlet) In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 660.o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor Anyámnak, autográf verskézirat, részlet (Kézirattár) 

„Csillag-pályák asszonya, Mária,
oltalmazd Máriát, édesanyámat,
szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.

Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia, részlet, Kóda – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 234. o. (Törzsgyűjtemény)

----

„Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze, gyöngye.
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.”

Kálnoky László: A hetvenéves Weöres Sándornak, baráti hódolattal. In. Uő.: Kálnoky László Hőstettek az ülőkádban. Budapest, Magvető, 1986 (Törzsgyűjtemény)