Kétrészes összeállításunkban a teljes Ady-gyűjteményünkből válogattunk ízelítőül a „Fut velem egy rossz szekér” – ADY 100/101 című nagy sikerű, ám idén márciusban a járványügyi helyzet miatt idő előtt bezárni kényszerült kamarakiállításunból.
Az egyes Ady-dokumentumok vagy -dokumentumcsoportok rövid bemutatását, elemzését mindazok számára ajánljuk, akik e relikviákban megtestesülő, feltárulkozó költészetnek az örök esztétikai értékein túl rajonganak az Ady-életművet a maga fizikai valóságában őrző „hordozók” történeti jelentőségéért is. Mindezt afféle kedvcsinálónak is gondoljuk az utazást, a folytonos helyváltoztatást és a belső analízist középpontba állító és az említett több száz tételt bemutató kamarakiállításhoz kapcsolódó „Valaki útravált...” – Az úton lévő és kiútkereső Ady Endre című díszalbumunkhoz is, ám legfőképp és mindenekelőtt ösztönzésül szánjuk mindenkinek az Ady-versuniverzum értő újraolvasására

Boka László, Rózsafalvi Zsuzsanna

7. Az Így szaladsz karjaimba kézirata (1909) és Ady dedikációja Lédának a Szeretném, ha szeretnének (1910) kötetben

Adynak Léda iránt érzett viharos szerelme az évek során jócskán megkopott, kapcsolatuk folyamatos konfliktusokkal volt terhes, 1909-től együttléteiket az állandó veszekedések uralták, Lédától távol azonban újra és újra felizzott Adyban a régi szenvedély, s az egykor e révén megtapasztalni vágyott Mindenségélmény, akkor is, ha ez legtöbbször csak az emlékeket felidéző helyszíneken kapott igazán hangsúlyos teret. A közvélemény sokáig nem észleli a változást, Ady pedig hosszú ideig őszintén akarta hinni, hogy az a bizonyos élmény, amit valaha egymás számára jelentettek, örökre összetarthatja őket. 1909 júniusában írta Adélnak egyik levelében:

Az Így szaladsz karjaimba az éppen hat éve tartó Léda-szerelem egyfajta összegzése. 1909. november elején született, vélhetőleg Budapesten, de első közlése (Arad és Vidéke) azt sem zárja ki, hogy A Holnap és a Nyugat októberi, nagyváradi matinéján, vagy az azt követő felolvasókörúton, az aradi esten fogant meg benne. Tematikusan a kettejük sorsszerű kapcsolatáról tanúságot tevő ekkor születő hasonló versek (pl. az 1909. októberi Hiába hideg a Hold konkrét helyszíneket és emlékeket felidéző) sorába illeszkedik. A vers a magánéletben is makacs, az egymást bántó-féltő kapcsolatban is az újra és újra nekirugaszkodó elszántság révén valódi szerelmet és hűséget sugároz.
Az, hogy Ady hangsúlyos helyet szánt e költeményének, többek között az is mutatja, hogy az egy bő hónap múlva, 1909 decemberében lezárt, Szeretném, ha szeretnének című kötetben (melyben amúgy, a korábbi köteteivel ellentétben már nincs konkrét Léda-ciklus, s nincs egyetlen Léda-vers sem) a Két szent vitorlás ciklus záróverseként szerepelteti. Mégis, e ciklus elé helyezett mottó, illetve a kötetbe 1910 januárjában, immáron Párizsban, a viszontlátáskor írt dedikáció hasonlóan erős érzelmekről árulkodik!
A kötetszerkezet szerint a második versciklus mottója: „Léda asszonynak, akit hiába hagynék el már s aki hiába hagyna el már engem, mert ma és mindörökké ő lesz: az asszony.” A bő hónappal később a kötet elé írt dedikáció pedig: „Adélnak mindenért a halálig hálásan, a legkisebb szaváért és a legvéletlenebb észrevevéséért is. Mindenért hálásan, sosemvolt ellágyulással, egyetlen ragaszkodással, halálig, mindig, örökké. Párizs, 1910, Ady.”

Boka László

8. Nagyváradi fotók Ady életútjáról

Ady Endre 1899 utolsó napjaiban érkezett Nagyváradra, s 1900 januárjában kezdte meg munkáját a Szabadság című napilapnál, melyet 1901 májusában az ellenzéki és radikálisabb szemléletű Nagyváradi Naplóval váltott fel. Élete korábbi helyszíneihez képest e város jelentős hatást gyakorolt rá, hisz a nyilvánosság és (fél)nyilvánosság terein, a szerkesztőségekben, a kávéházakban, szabadegyetemeken pezsgő szellemi élet zajlott. Amíg Ady – a kortársak visszaemlékezési és néhány fennmaradt fotográfia tudósítása szerint – rövid időközönként cserélődő, szerény albérleti szobákban élt a Kőfaragó, a Körös és a Sal Ferenc utcákban, addig az éjszakai élet szinte valamennyi, a színháztól a kávéházakon és vendéglőkön át a kocsmákig kínálkozó színterét belakta. Sokat járt a Bémer téri Royal kávéházba, ahol később Brüll Adéllal is megismerkedett, ugyanígy a Korona Kávéházba, törzshelye azonban az EMKE volt, írótársaival itt időzött legszívesebben, amit jól mutatnak a különféle vendéglátóipari egységek nyomtatott fejléces levélpapírjain írott üzenetei is.
Ady éjszakai életének egyik fontos helyszíne a Fekete Sas-beli Orfeum volt (a Rienzi Máriához fűződő kapcsolata is itt vette kezdetét), hasonlóan kedvelte a Kispipa vendéglőt, de a legfontosabb mégis a Szigligeti Színház tőszomszédságában elhelyezkedő Bodega, a helyi köznyelvben „Pollák mama Bodegája”-ként emlegetett kiskocsma volt, mely a művész- és bohémvilág képviselőinek, illetve a szerkesztőségek munkatársainak is kedvelt szórakozóhelye volt. Itt született A Holnap második kötetének több Ady-verse, s itt muzsikált Ady kedvelt hegedűse is, Vak Gyula, akiről – ahogy a tulajdonos Pollák mamáról is – több fotográfia is fennmaradt Emőd Tamás rájegyzéseivel.
A költő törzshelye volt még a híres, Körös-parti Müller-cukrászdának a Széchenyi téren található kioszkja és annak tágas terasza, melyet a helyiek csak Müllerájként emlegetettek. Ez az épület ad ma helyet az Ady Emlékmúzeumnak. Ady 1903 végéig tartó nagyváradi újságírói élete során gyakran sétált fel a szőlőhegyi Karger vendéglőbe is, ahol a Még egyszer és az Új versek néhány darabja is született. Természetesen a városból való elköltözése után is nagyon gyakran látogatott el barátaihoz Nagyváradra, egyedül vagy Lédával, többek között 1908 és 1909 során, az ún. A Holnap-os időkben.
Élete ezen fontos, meghatározó epizódjainak helyszíneiről (Kőfaragó utcai egykori albérletéről; az ún. Brüll-házról, Léda lakhelyéről; a Bodegáról és annak tulajdonosáról, Pollák mamáról; a Karger vendéglőről; kedves hegedűséről) az egykori társ és barát, Emőd Tamásnak köszönhetően 1951-ben ritkaságszámba menő fotográfiák kerültek a magyar nemzeti könyvtárba.

Rózsafalvi Zsuzsanna

9. Ady levele a Nyugat tekintetes szerkesztőségének, illetve gépiratos szerződése a Nyugat Könyvkiadó R.T-vel

Ady egyik 1910-es, Párizsból küldött levelét formailag a Nyugat teljes szerkesztőségének címezte, azonban az elsődlegesen Osvát Ernőnek szól. Ady a szokásos pénzgondjai és az elmaradt kifizetések felpanaszolása mellett e levelében egy igen fontos problémát is érint (ráadásul nem is első ízben), azt tudniillik, hogy „ti nem mindenkinek engeditek meg a véleménymondást”. Ady meglehetősen korán, már a lap elindulásának évében is hasonló panaszokkal élt, amikor többek között Dutka Ákos második verseskötetéről írott recenzióját halogatták leközölni, mire Osvátnak küldött újabb levelében külön nyomatékkal kérte, hogy az „most már jöjjön!”. Vezér Erzsébet kutatásai szerint így is Ady egyes mondatait kicenzúrázták (pl. hogy „A Nyugatnak kötelessége azt is honorálni már, aki vele egy irányban akar nyugatra fordulni”).
Adyt a Nyugat értelemszerűen saját első számú poétájának tekintette, legfőbb díszének és szövetségesének, akit igyekezett kisajátítani, lobogóként használni, ugyanakkor láthatóan óvni is az esetleges konkurenciától. (1909. június 1-én a lap külön Ady-számot jelentetett meg.) Az 1910-től elinduló könyvkiadója mindazonáltal sok tekintetben ki is segítette a költőt. Míg előző kötetei kézirataival Ady nem egy ízben kénytelen volt különböző pesti kiadóknál kilincselni, addig 1909 végétől az ilyen gondjai megszűntek. Az első Ady-kötet, mely már a Nyugat kiadásában láthatott napvilágot (s az életút szempontjából is igen jelentős állomást mutat), az az 1910 januárjára megjelenő Szeretném, ha szeretnének volt, Falus Elek gyönyörű tipográfiájával.
A Nyugat Könyvkiadó igazgatóságával kötött gépiratos szerződése kevesek által ismert, ebben egy évvel később, 1911 januárjában Ady további komoly vállalásokat írt alá, többek között lekötve „egész irodalmi működését” a Nyugat Részvénytársaságnak. A megállapodásban, melyet a kiadó igazgatósága részéről Hatvany Lajos írt alá, Ady vállalta, hogy verset más lapnak egyáltalán nem ad, csupán kisebb írásokat és politikai vagy rövidebb prózai műveket közölhet napilapoknál, ugyanakkor automatikusan átengedi minden korábbi kötete jogait az új részvénytársaságnak, amint azoknak az első kiadóinál még érvényben lévő, lekötött kiadásai elfogynak. Ady a szerződés értelmében mindezért cserébe havi 400 koronás fizetésre kapott ígéretet. 

Boka László

10. Ady egyik Prien am Chiemseeből küldött fotóképeslapja Brüll Bertának

Ady és Léda egyik, kevéssé ismert közös fotójának több, képeslapként megírt példányát őrzi az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. A fotó keletkezésének története is ismert. 1911 tavaszán Ady utolsó párizsi tartózkodását és olaszországi útját követően visszatér Budapestre, majd hazautazik a Szilágyságba. Kapcsolata Brüll Adéllal válságba került. 1911 szeptemberében elfogadva Léda békülési kísérletét, meglátogatja az Alpok lábánál elterülő, bajorországi Prien am Chiemseeben. A szanatóriumi tartózkodás testi-lelki megújulást nyújt számára. Ady Lajosnak írja:

A képeslapfotó a Chiemseen való napi két óra evezést örökíti meg, mely a kezelés része volt, s melyről büszkén írja öccsének: „Kedves Lajoskám és Annusom, nézzétek meg, micsoda evező matador lett én belőlem. Az öreg Westermacher, a kormányos is el van ragadtatva.”
A közeli Münchenben tett látogatásokról esszében számol be Az őszi München címmel. Ezzel egy időben küldi első levelét Boncza Berta Adynak a Nyugat szerkesztőségébe címezve. A költő barátja, Révész Béla erre így emlékszik vissza:

A fővárosba visszatérve Ady a Nyugat válságával szembesül, Osvát és Hatvany a lap irányáról, jövőjéről vitázik. S bár 1912 februárjában megjelenik A menekülő Élet, benne a megnyugvást nem lelő, kereső, menekülő, élet-halál kérdéseit kutató individuum töprengéseivel, az önpusztító életmód miatt egyre rosszabb fizikai kondícióban lévő költőnek újabb kezelésre lesz szüksége, ezúttal a Városmajor Szanatóriumban.

Rózsafalvi Zsuzsanna

 11. A Valaki útravált belőlünk kézirata

A Léda-szerelem megkopása majd végzetes erodálódása tulajdonképpen már 1908-tól folyamatosan nyomon követhető az Ady-életműben. Az ezt követő évek, a „bitang idők” – ahogyan Ady maga írta – sorozatos vitákat, kiábrándulásokat és csalódásokat hoznak, akkor is, ha időről időre még mindkét fél megpróbálkozik a „csak azért is” attitűdjei szerint a kapcsolat megmentésével. A konkrét szakítást, a szerelem végleges lezárultát két, merőben ellentétes hangulatú, hosszabb költemény is megörökítette. 1912. április 16-án jelent meg a Valaki útravált belőlünk, amit kereken egy hónappal követett a sokkalta ismertebb, kegyetlen költemény, az Elbocsátó, szép üzenet.
Adynak belső diszpozícióit, az egykori szerelmét a külvilág előtt kirakatversben megalázó sorainál, gőgös-fensőbbséges hangvételénél őszintébben mutatják a Valaki útravált önfeladást is beismerő sorai. A valamikor sorsszerűnek hitt szerelmet követően a fájó hiánynak, a veszteségnek, az elvesztett boldogságnak, az egykor megtapasztalni remélt Mindenség-élmény fájdalmas-szomorú csalódásának a rögzítése a vers, mely több más költeményben, így az 1909 őszén született Hiába hideg a Holdban is megidézett összeforrottságra is utal, ezen túl viszont az Adyban egyként élő férfiúi és asszonylélekből az utóbbi kiszakadását, a részleges önelvesztést gyászolja el rezignált, mesteri sorokban. A „bennünk sarjadt” asszonyi lélek csak egy nő szerelme által teljesedhet ki, mely motívum több más Ady-sorban korábban is vissza-visszatért. Az Elbocsátó végső leszámolása, kegyetlen lírai énje, elbeszélője épp ezt tagadja meg (talán nem véletlenül egy konkrét, pofozkodással is tarkított szakítójelenet ingerültségéből táplálkozva, akkor is, ha annak Nyugatbeli közlésekor Ady már a Városmajor Szanatóriumban erősödik). Sokatmondó mégis, hogy Ady a két verset egymás mellé szerkesztve, de az időbeli valós sorrendet megfordítva jelentette meg őket az 1913-ban kiadott A magunk szerelme kötetben.

Boka László

12. Ady és Csinszka 1917 nyarán – üvegnegatív

A szanatóriumi szerelmek lezárását és hosszas, 1911 óta tartó levelezést követően Ady 1914. április 13-án, egy baráti társaságban töltött éjszaka után meglátogatja a korábban a svájci internátusban tanuló Boncza Bertát Csucsán. Ady a Nyugat május 1-i számában korábban Csinszkának szóló üzenetként megjelenteti az első találkozásukat megörökítő Vajon milyennek láttál? című versét. A találkozásról Csinszka visszaemlékezésében mint a „csalódás, öröm és szomorúság” elegyéről vall. Mégis, alig két hónap múltán a költő megkéri az ifjú (akkor 19 esztendős, így a korabeli törvények értelmében még kiskorúnak számító) Berta kezét. Ady Csucsa, Kolozsvár, Érmindszent és Budapest között ingázva próbálta intézni ekkoriban az apai engedély elmaradása ellenére megkötendő házassághoz szükséges iratokat az Árvaszéknél.
Hogy milyennek láthatta Ady Csucsát, azt talán barátja, Révész Béla fogalmazza meg legplasztikusabban:

A költő 1915 és 1917 között Csucsán, a Boncza család kastélyában élt az irodalmi élettől és a barátoktól elzártan. A kastély egyszerre volt számára menedék a háború rémségei elől és teher, hisz ezt megelőzően intenzív társasági életet élt, melynek része volt a gyakori „félnyilvános” tereken, így a kávéházakban történő alkotás. Magányán barátai – Fenyő Miksa, a Bölöni házaspár, a kolozsvári Lukács Hugó doktor – enyhítettek, akik alkalmanként meglátogatták a friss házasokat. Egy ilyen látogatás alkalmával készül a csucsai kastélyt, valamint Adyt és Csinszkát megörökítő felvétel, melyet minden valószínűség szerint 1917 nyarán készíthetett Emil Isac román költő, műfordító, publicista, akit Ady 1909 óta ismert, s akivel haláláig levelezett is. A kép üvegnegatívra készült, hasonlóan az ugyanakkor rögzített, csupán a kastélyt megörökítő felvételhez. Mindkét negatív – melyek az Ady-gyűjteményünk legféltettebb kincsei – magángyűjtőtől került be Kézirattárunkba.

Ady Endre és Boncza Berta (Csinszka) Csucsa, (1915 és 1918 között); az eredeti, üvegnegatívról készített digitális kép – Kézirattár: Fond III/74/95

Rózsafalvi Zsuzsanna

A dokumentumokat a Kézirattárban őrizzük, és a nemrégiben megjelent „Valaki útravált...” – Az úton lévő és kiútkereső Ady Endre (szerk.: Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna) című albumunkban is megtalálhatók.

Az 1. rész itt olvasható.