Mit árul el az a nyomdászjelvény, amely fa alatt álló férfialakot ábrázol?

2020. július 20. 09:00 - nemzetikonyvtar

Mit árul el… ? Második rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal V. Ecsedy Judit, a Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoportjának nyugalmazott munkatársa tesz fel kérdéseket a gyűjtemény egyik nyomdászjelvényéről.

A nyomdászjelvényen taláros férfialakot látni fa alatt, az írásszalagon a „Non Solus” latin szavak olvashatók. Ha valakinek ismerős ez a jelvény, elárulhatjuk, hogy a híres hollandiai Elzevier nyomdász- és kiadócég emblémájáról van szó, csakhogy itt nem hollandiai nyomtatványon szerepel, hanem egy Kolozsvárott 1669-ben kiadott erdélyi törvénygyűjteményen.

mit_arul_el_ecsedy_judit_2_kep_002.jpg

A kolozsvári nyomdász által használt Elzevier-jelvény – az eredeti holland jelvény magyarországi másolata. Fotó: Karasz Lajos

Ez az erdélyi törvénygyűjtemény – amely egyébként latin címe ellenére (Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae et partium Hungariae eidem annexarum) magyar nyelvű – az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában az RMK I. 1085 jelzet alatt található.

mit_arul_el_ecsedy_judit_1_kep_003.jpg

Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae, Kolozsvár, Veresegyházi Szentyel Mihály, 1669. Címlap. Fotó: Karasz Lajos – Törzsgyűjtemény

A nyomdászjelvény szilfát ábrázol, törzsére tekeredő szőlőindával, egyik oldalon taláros férfialak nyúl a szőlőtőke felé, a másik oldalon írásszalagban a „NON SOLUS” szavak olvashatók. A kép egyes elemeinek értelmezésére többféle lehetőség adódik. Az egyik megfejtés szerint az Elzevier név az Elmsvuur rongált alakja, amely az „elmus” (szilfa) és a „vuur” (tűz) szavakból tevődik össze, és így kerülne a nyomdászjelvénybe a szilfa. Másrészt a szilfa az a mindig megújuló fa, amely egy hajtásból is megered. A szőlőtő értelmezésére bibliai értelmezés kínálkozik, az Újtestamentumban olvassuk, hogy „Én vagyok az igazi szőlőtő” (Jn 15,1–2). Ugyanakkor a szőlő az eucharisztiára, az úrvacsorára is utal. A magányos alakra vonatkozik az írásszalag szövege, értelmezése az Újtestamentum Jn 16,32 helye lehet: „…nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Olyan magyarázatot, amely egyaránt magyarázná a szilfát és a fára tekeredő szőlőtőt és a magányos alakot, nem találunk. Tehát itt egy nagyon sokféleképpen értelmezhető, összetett jelvényről van szó, amely önmagában is szép, dekoratív, alkalmas akár egy egyszerű címlap díszítésére is.
Ezt a jelvényt a leideni és amszterdami Elzevier család tagjai egyaránt használták 1620 és 1712 között. Minthogy nagyon pontos másolata a kiváló váradi nyomdász, Szenci Kertész Ábrahám kiadványaiban fordul elő itthon legsűrűbben, felmerül annak a lehetősége, hogy esetleg a németalföldi Elzevier-officinák valamelyikében tanulta a nyomdászatot. Erre azonban semmi bizonyítékunk nincs, mint ahogy arra a gyakorlatra sincs, hogy valaki más országban, a saját műhelyében alkalmazza egy másik, jól ismert, működő officina emblémáját.
Amikor a kolozsvári nyomdász 1669-ben a szép, fólióalakú nyomtatvány nyomdai cifrákkal keretezett címlapjára tette, akkor ez az embléma már legalább 19 éve használatban volt Magyarországon. Utóélete még ennél is hosszabb, hiszen ezután még legalább nyolcvan évig előfordul Kolozsvárott, sőt még a nyomda 1805-ös leltárkönyvében is szerepelt (ekkor ez a dísz már legalább 155 éves volt). Ha meggondoljuk, hogy egy törékeny fadúcról van szó, amely egy körülbelül 4x3 cm-es fakocka, akkor joggal csodálkozunk. Ha sorra vesszük, hogy ez a fadúc hány helyen fordult meg életében, akkor az erdélyi könyvnyomtatás egy szeletét is áttekintettük, sőt, a 17. századi erdélyi történelmi eseményekből is ízelítőt kapunk.
A jelvény legelőször 1650-ben Váradon tűnt fel, és Szenci Kertész Ábrahám, a református egyház nyomdásza használta először, majd még tizenhárom alkalommal mindaddig, amíg Váradot a törökök el nem foglalták 1660 augusztusában. Ekkor a nyomdát és a félig kész váradi biblia példányait nagy váltságdíj ellenében kimenekítették a várból. A nyomdafelszerelés egy évre Kolozsvárra került, itt fejezte be Szenci Kertész a Biblia nyomtatását. Innen azonban továbbment Szebenbe, amelyet sarc ellenében a törökök megkíméltek. Haláláig, 1667-ig itt működtette tovább nyomdáját, a Non Solus jelvény az itteni nyomtatványokon is látható.
Szenci Kertész halála után Apafi fejedelem az egykori váradi nyomdát Kolozsvárra rendelte (ebből az időből származik az a nyomtatvány, amelyet bemutatunk, az erdélyi törvénygyűjtemény), és itt mint a református országos nyomda működött, a jelvény pedig továbbra is használatban volt. Tótfalusi Kis Miklós is szívesen felhasználta címlapjai díszítésére. A Várad–Szeben–Kolozsvár útvonalon tehát ez a fametszetes dísz végigkísérte az egykori váradi nyomdát.
Érdemes megjegyezni, hogy más hazai nyomdák is használták, igaz ritkábban, ennek a Non Solus emblémának a változatait, más metszésben. Így a sárospataki fejedelmi nyomda, a lőcsei Brewer-nyomda és Töltési István 18. századi komáromi nyomdája is, egyszer-egyszer. Közkedveltségére, a magyarországi használat okára még mindig keressük a magyarázatot…

V. Ecsedy Judit (Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport)

A sorozat további részei: 1. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5816009558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.