2021 tavaszán már a második húsvétot éljük át úgy, hogy napjainkat a személyes találkozások korlátozása, talán a félelem, a szorongás vagy éppen a türelmetlenség, a fásultság jellemzi, sok családban pedig anyagi nehézségekkel küzdenek. Hívők és nem hívők egyek most abban, hogy az idei tavasz, az idei húsvét erőteljesen átélhetővé, személyessé teszi a megújulás vágyát, az újrakezdés reményét, sokakban a gyökeres átalakulás vágyát. Társadalmi méretekben várakozunk az „újjászületésre”. Várunk az „újranyitásra” – minden téren.
A több mint kétezer éves kereszténység mindezen őszinte várakozásoknál és vágyakozásoknál is többet mond Jézus feltámadásának ünnepén.

Krisztus sírba tétele és feltámadása. Pray-kódex, f. XXVIIIr. – Kézirattár, MNy 1. A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap, a legnagyobb keresztény ünnep, az egyházi év csúcsa, Jézus Krisztus feltámadásának, az élet diadalának ünnepe. A legősibb keresztény ünnep. Középpontjában a feltámadt Krisztus áll, a Fiú, aki szeretetből beteljesítve az Atya akaratát, „a halálon úr lett” – ahogyan az egyik katolikus feltámadási ének is vallja.

A keresztények hitének a középpontjában a feltámadás mozzanata áll. Ez a mozzanat az öröm szava, húsvét drámájának betetőzése, s egyszersmind minden egyes vasárnap örömhíre is. „Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” – írja Szent Pál. (1 Kor 15,12–14).

Nagyszombati feltámadási körmenet Budapesten a Károly-kaszárnya előtt. Rajz: Jantyik Mátyás. In. Vasárnapi Ujság, 44. évf. 16. sz., 1897. április 18., 248. o. – Elektronikus Periodika Archívum

A keresztények számára Krisztus feltámadása történeti valóság. Nem a megújuló természet jelképe, s nem is a hétköznapi értelemben vett, vagy valamifajta társadalmi, történelmi újjászületés szimbolikus leírása, hanem konkrét tény. A keresztények számára a feltámadásba vetett hit így nem egyszerűen filozófiai vagy teológiai kérdés, hanem egzisztenciális, a hitükön alapuló személyes döntés kérdése.

Húsvéti körmenet a tartalék zászlóaljnál, 1916 – Fényképtár, FVA 0027. A kép forrása: Fotótér

Ennek a személyes, hitbéli döntésnek a történeti kiindulópontja a Bibliában megörökített kortárs tapasztalat. A feltámadás híre az evangéliumokban az üres sírhoz és Jézus Krisztus többszöri megjelenéseihez kapcsolódik. Az üres sírról asszonyok hozzák a hírt. A keresztény teológusok szerint az, hogy a hiteles tanúként abban az időben nem elfogadott asszonyok szerepelnek a szövegben, épp a hitelességet bizonyítja: a hagyomány és az annak nyomán lejegyzett szöveg a tényeket akarta rögzíteni. Lukács evangélista arról is beszámol, hogy az apostolok nem hiszik el az asszonyok szavait, üres fecsegésnek tartják azt:

Péter apostol elgondolkodik. János, a szeretett tanítvány a másik elbeszélés szerint bement és hitt: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. látta és hitt.” (Jn, 20,8) Tamás apostol saját, tapasztalati alapú meggyőződést akar: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!” (Jn 20,25.)
Az üres sír, a holttest hiánya, az, hogy a feltámadott többeknek megjelent, minden bizonnyal felidézte a tanítványokban Jézus szavait és mindazt, amit vele együtt éltek át. Nagypéntek iszonyata és kiábrándulása, nagyszombat fájdalmas csendje után hatalmas energiákat szabadíthatott fel bennük mindannak kibomlása, megértése, amit Jézus korábban mondott. Elmélyült, kinyílt az értelme Lázár (Jn 11,1–54), Jairus lánya (Mk 5,21–43) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11–17) történetének is, ahogyan Jézus kijelentése – „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2,19) – is új fényben tűnt fel.
Majd Jézus megjelent Péternek, az apostoloknak s másoknak is, akik nemcsak látták őt, hanem beszéltek és együtt is étkeztek vele.
Szent Pál apostol a föltámadás eseménye után kb. két évtizeddel így láttatja a feltámadás utáni heteket: „Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több, mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak” (1Kor 15,5–7)

Virágzó díszalmafa. Fotó: „gilmur” – Digitális Képarchívum. DKA-023040

A feltámadás utáni hetek elementáris erővel szervezték újjá a mesterük kivégzésétől megrendült tanítványokat. Az apostolok utóbb mind töretlenül vallották a feltámadás hitét, s vállalták hitük miatt a szenvedéseket s a halált is. Ragaszkodásuk személyes meggyőződésük erejét igazolja.

Minden kedves olvasónknak áldott, szép húsvétot kívánunk!

–s–