Kádár Erzsébet – az írónő, akit „sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet” 

2024. november 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Kádár Erzsébet (1901–1946) neve ugyan időről időre felbukkan a szakirodalomban, személyéről mégis csupán kevesen tudnak, és kifejezetten kevéssé kutatott szerzőnek tekinthető. Pályafutása festőként indult, majd viszonylag későn kezdett írni: ennek ellenére kétszer is elnyerte a Baumgarten-jutalmat, írásait kortársai is nagyra tartották. Hagyatékának döntő részét Kézirattárunk őrzi a Fond 406-os jelzet alatt. 
Az írónő Aradon született 1901. március 3-án, itt töltötte gyermekkorát is. Apja, dr. Csernovics Diodor magas pozícióban álló politikus, míg édesanyja, kádári Duka Olga nemesi családból, a Délvidékről származó bárónő volt. Anyja nemesi előneve nyomán vette fel később a Kádárt művésznévként. 1920-ban feleségül ment a grúz királyi családból származó, íróként munkálkodó Dadányi Györgyhöz, akivel házassága hamar véget ért: Egyetlen kislányukat, Dadányi Évát a fiatal nő egyedül nevelte fel. 

Kádár Erzsébet Alkotás úti otthonában

A trianoni békediktátum eredményeképp a család anyagi helyzete erősen megromlott, így 1922-ben Aradról Budapestre költöztek. Festőnek készült, tehetsége már korán megmutatkozott: amikor lánya bentlakásos iskolába került, 1924-től a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán – ma Magyar Képzőművészeti Egyetemen – kezdett tanulni. A főiskolán a festészetben a posztimpresszionista irányt követő Szőnyi István tanítványa lett, később ösztöndíjas volt Olaszországban, de élt és alkotott a szentendrei művésztelepen is. Tanulmányait apja halála miatt mindössze néhány félév múlva kénytelen volt befejezni, az elkövetkezendő években rajzoktatásból igyekezett megélni. 

Kádár Erzsébet főiskolai igazolványa leckekönyvében

Kizárólag a művészetből viszont nem tudta magát fenntartani, így 1931-ben a Budapesti Hírlapnál vállalt állást illusztrátorként. Eleinte valóban kizárólag ezzel foglalkozott, de az évek alatt fokozatosan sodródott az írás felé, és ebben is kifejezetten tehetségesnek bizonyult. 1935-ben a Nyugat novellapályázatán a legjobb négy közé jutott Reggeltől estig című novellájával – 318 beérkezett pályamű közül –, míg egy évvel később, 1936-ban ez meg is jelent a lapban. Közben a festéssel végleg felhagyott, de kiváló kritikusnak és publicistának is bizonyult: írásait a Nyugaton kívül rendszeresen közölte a korszak másik két neves lapja, a Napkelet és a Vigilia egyaránt. 
Kádár „diadalmenete” folytatódott, hiszen 1940-ben és 1946-ban is Baumgarten-jutalommal értékelték munkásságát. 1944-ben, azaz éppen 80 éve pedig megjelent első és egyetlen novelláskötete, a Harminc szőlőskosár. Kádár a legfőképp önéletrajzi ihletésű novellákat tartalmazó kötetért megkapta a méltán járó szakmai elismerést, viszont szélesebb körben mégsem lehetett nagyobb visszhangja a háború miatt – nem sokkal Budapest bombázása előtt járunk. Ezen kötet kiadói korrektúrapéldányát is a Kézirattár őrzi: ebből bizonyosan tudható, hogy eredetileg egy másik novella, a Csók és festék lett volna a címadó mű, még a példányon is ez szerepel.

A szerző egyetlen kötetének korrektúrapéldánya autográf bejegyzéssel

Kádár prózáját rendre Kaffka Margitéhoz hasonlítják: szikár írásmódjában nincsenek felesleges szavak, mindezek ellenére írásaiban sem marad titok, hogy szerzőjük magas szinten foglalkozott a képzőművészettel. Szereplői egyrészt gyakorta művészek, másrészt az általa megjelenített képi világot is vérbeli festőként láttatja az olvasóval művészi szín- és hangulatábrázolásaival. Rendkívüli pszichológiai érzékenységgel ír különböző női sorsokról. Nincsenek hatalmas, látványos drámák: női karakterei csendben próbálnak alkalmazkodni környezetükhöz, igyekeznek belesimulni azon elvárások körébe, amelyeket a társadalom és a család támaszt feléjük, még akkor is, ha nem érzik magukat jól ezekben a szerepekben – és rendszerint az ezekből fakadó, belső ellentétek válnak a konfliktusok alapjává. 

Értesítés az 1946-os Baumgarten-jutalom folyósításáról

Annak ellenére, hogy szélesebb körben nem lehetett ismert a kötet az akkori társadalmi és politikai helyzetből kifolyólag, a szakmai sikereket tekintve Kádárnak minden oka meg lehetett volna az elégedettségre – csakhogy magánéletét két dolog is beárnyékolta. Egyrészt anyagilag nem tehette meg, hogy felhagyjon az újságírással, így kénytelen volt továbbra is megtartani állását a Milotay István által vezetett, fasiszta és háborúpárti szemléletet követő Új Magyarságnál. Mindemellett életében az egyik legfontosabb személy, Illés Endre is sok fájdalmat okozott neki: 1937-től szeretői viszonyban álltak. Illés egyengette Kádár karrierjét, viszont levelezésük tanúsága szerint számos esetben méltatlanul bánt vele, gyakran megalázta, kézirataiba rendre belejavított – az írónőt érthető módon elkezdte felemészteni ez a kapcsolat. Illés nem vált el feleségétől Kádárért, sőt a háború végeztével elhagyta őt másért. Kézirattárunk levelezésükből 92 darab, Kádártól Illésnek szóló levelet őriz, viszont a hagyaték ezen része azok érzékeny volta miatt zárt. 
Kádár Erzsébetnek az átalakuló világban egyedülálló nőként, magányos alkotóként kellett helytállnia, ami mentálisan is megviselte. 1946. április 25-én bekövetkezett halála is sok kérdést feltételez: halálát lakásában történt gázszivárgás okozta, azt viszont, hogy baleset vagy önkezűség történt, már homály fedi. 
Az irodalmi kutatások tekintetében is háttérbe szorult, ennek ellenére időnként vannak törekvések Kádár kanonizálására. Halála után, 1966-ban kiadták ismert elbeszéléseit összegyűjtve a Kegyetlenség című kötetet, melyben Vas István is méltatja: szerinte Kádár az a szerző, akit „sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet”. 1993-ban a Ritka madár című kötetben jelentettek meg válogatást publicisztikájából. 2020-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum állított össze festményeiből tárlatot Egy írónő modellt áll címmel – 2021-ben szintén a PIM kiadta az írónő novelláit a Csók és festék cím alá rendezve, míg ugyanebben az évben az Európa Kiadó adta ki novelláit Az utolsó őzbak című kötetben.
Egyelőre feldolgozatlan hagyatéka kifejezetten gazdag, számos lehetőséget tartogat a kutatás számára: találhatók benne különböző családtörténeti dokumentumok, számlák, levelezések, orvosi dokumentumok, továbbá novelláinak kéziratai, számos lektori jelentés, de akadnak elkezdett – és sajnos soha be nem fejezett – regényvázlatok is. Annak ellenére, hogy Kádár Erzsébet irodalmi munkássága csupán tíz évre korlátozódhatott, a hagyaték nem csupán mennyiségében figyelemreméltó, hanem tartalmában is egy roppant változatos, kutatásra alkalmas és érdemes anyag, amelynek részletesebb vizsgálata sokban gazdagíthatná a magyar irodalmat.