Orientalisták az OSZK-ban címmel programsorozat indult a nemzeti könyvtárban, amelynek keretében A hódoltság török vers- és zenekultúrája címmel Sudár Balázs tart előadást 2017. április 12-én 17 órakor. 
Az est és a sorozat házigazdája dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa.

Sudár Balázst kérdeztük.

Mit adtak nekünk a törökök? Lehet erre egy mondatban egyáltalán válaszolni?

Sudár Balázs: Amennyiben az oszmán időszakról beszélünk, akkor a válasz valójában roppant egyszerű: teljesen tönkretettek egy virágzó középkori királyságot, és kisiklatták annak történeti fejlődését. A törökök megjelenésének a nyomait máig nyögjük. Mindemellett éppen saját kultúránk keleti elemei okán számos dolgot át is vettünk tőlük, nagy hatással voltak például a férfiviseletre vagy az étkezési kultúránkra. És maradtak az oszmánok után épületek is, amelyek ma Magyarország megbecsült műemlékei – de ezeket persze cseppet sem nekünk építették.

Elsősorban katonák éltek a magyar területeken, miért volt nekik fontos, hogy pl. török fürdőben fürödjenek?

Sudár Balázs: A hódoltság az oszmánoknak elsősorban határzóna volt, ahol sosem állt be az élet normális menete. (Ez az, amit condominiumnak, kettősuralomnak nevezünk.) A törököknek valójában nem volt saját köznépük – e szerepet a hódoltatott keresztények töltötték be –, ők maguk alapvetően egy erődökben lakó katonai elitet alkottak. Akik persze gyakran családjukkal együtt érkeztek, és nagyon gyorsan kialakították maguknak a megszokott életkörülményeket: imahelyeket építettek, iskolákat, kolostorokat alapítottak, karavánszerájok emelésével igyekeztek biztonságot nyújtani az utazóknak. A fürdők nagyon szorosan kapcsolódtak az oszmánok életmódjához: elsősorban a társasági élet központjai voltak, leginkább a nők számára.

Fotó: Nemzeti Színház

Össze lehet-e mérni a hódoltság okozta óriási pusztítást az ide érkező török kultúrával? Új szavak, épületek, zenék, versek? A török dallamra írt Balassi-versek se lettek volna.

Sudár Balázs: Inkább azt mondanám, hogy az ide érkező oszmán kultúrát lehet összemérni a saját kultúránkkal. Az oszmánokat szokás pusztító barbároknak tekinteni, ami a mindennapoknak minden bizonnyal élő tapasztalata volt. Másfelől hozták magukkal a saját nagyon magas kultúrájukat is, amelynek különféle megnyilvánulási formái – a költészettől kezdve a miniatúrafestészeten és a zenén át a sportokig – jelen voltak a hódoltságban. Ebből persze a magyarok keveset érzékeltek vagy élvezhettek. Az, ami végül is maradt, eltörpül ahhoz képest, ami elveszett. A mérleg nemhogy negatívba hajlik: jó, ha fel nem billen teljesen. Hogyan lehetne összevetni néhány szót, néhány mégoly csodálatos Balassi-verset a magyar középkor elveszett – elrabolt, elpusztított, összezúzott – gazdagságával?

Fel lehet-e állítani a rangsort a megszállt magyar városok török kulturális életében? Mennyire volt más pl. Budán, Egerben vagy Temesváron a muszlimok kulturális tevékenysége?

Sudár Balázs: Igen, fel lehet állítani ilyen rangsort. A hódoltság 150 – néhol valamivel több – éve alatt a hódítók összesen körülbelül 170 helyen telepedtek meg. Ezek bő egyharmada kicsi, pár tucat katonával védett váracska vagy palánk volt, amelyben egy árva imahely sem működött. Újabb jó 60 erősségben legalább volt már egy imahely – de más semmi. Csak a maradék 40–45 település mutatott legalább valamennyire városias képet, s bírt polgári lakossággal is a katonák mellett. Ezek azok a helyek, ahol a „török világ” egyáltalán érzékelhető volt. Közülük hat jelentős város emelkedett ki: Temesvár, Várad, Eger, Buda, Fehérvár és Pécs. Itt épültek igazán minőségi épületek, itt működtek komolyabb főiskolák, ezekben zajlott értékelhető muszlim szellemi élet. Az ezekben egykor létezett oszmán kulturális élet egyébként nem sokban különbözött a birodalom más szögleteiben tapasztalhatótól, mindössze az állandó katonai fenyegetettség miatt kicsit nagyobb részt vállaltak belőle a hadfiak.

Mennyiben járult hozzá a török kultúra terjedése ahhoz, hogy nem igazán nevezhetjük folytatólagos 150 éves pusztításnak ezt a korszakot?

Sudár Balázs: Semennyiben. A pusztulás-pusztítás mértéke a mindenkori erőviszonyoktól, helytől és időtől függött. A kultúrának ehhez nem sok köze van. Jakováli Haszan kanizsai pasa például a kor egyik – Isztambulban is jegyzett – fuvolaművésze volt, megalapította a hódoltság egyetlen mevlevi (keringő dervis) kolostorát, tehát minden bizonnyal voltak misztikus kötődései is, de ez cseppet sem akadályozta meg abban, hogy a zalai vagy a vasi területeket pusztítsa: az ő idejében elszenvedett károkról hosszú listák tanúskodnak.

A hódoltság előtt is voltak már török eredetű szavaink, ez megkönnyítette az oszmánok kulturális terjeszkedését?

Sudár Balázs: Úgy látom, hogy valójában a hódoltsági oszmán és magyar kultúra nagyon kevéssé hatott egymásra. Két külön világ élt egymás mellett, kevés érintkezési ponttal. Persze a mindennapi életben nagyon sok kapcsolódási pont akadt: a magyaroknak adót és ajándékokat kellett beszolgáltatni, el kellett vámolniuk az árujukat, és nyilván voltak vegyesházasságok is. Másrészt a hódítok sok esetben használták a helyiek által előállított termékeket, nem lévén sajátjuk. Mindez valamiféle kulturális csereberével is járt, de maga az oszmán kultúra nem sok nyomott hagyott a magyarokon. És ami talán még érdekesebb: a nem sokkal korábban elmagyarosodott kunok sem lettek az új urak szekértolói, pedig ekkor még bizonyára sokan tudtak törökül, és a kunok magyar nyelvjárásában is rengeteg török szó lehetett még.

Századokkal a hódoltság előtti történelemben, a betelepülő népek átvették a helyi kultúra nyelvét. A 16. században ez már nem jöhetett szóba?

Sudár Balázs: Ez egy igencsak érdekes kérdés. A Magyarországra érkező oszmán hódítók jelentős része délszláv származású volt, és nyilván beszélte is ősei nyelvét. A törököt, illetve az oszmánt csak a felfelé törekvő elit használta, a többieknek nem nagyon lehetett erre szüksége. Mindeközben a magyar végvárakban is rengeteg délszláv harcolt. Gondoljunk bele: Szigetvárat a horvát származású Zrínyi Mikós védi, míg az ostromot a bosnyák eredetű Szokollu Mehmed nagyvezír irányítja. Akár szlávul is kiabálhattak volna egymásnak.

Ugyanakkor a diplomácia nyelve jó ideig a magyar volt, ezzel tudtak mit kezdeni Bécsben, de a hódolt Budán is. Másképp fogalmazva: Bécsben nehéz lett volna török, Budán meg latin tolmácsot találni, így e tekintetben a magyar lett a meghatározó.

A kutatással sosem lehet leállni, talált-e mostanában újabb fontos történelmi forrást, ami befolyással lehet az eddig megismert hódoltság vers- és zenekultúrájára?

Sudár Balázs: Az utóbbi időben inkább politikatörténettel foglalkozom, de ezen kutatások is tartogathatnak művelődéstörténeti meglepetéseket. Azt például régóta tudtam, hogy a feljebb emlegetett Jakováli Haszan pasa kedvelte az oszmán klasszikus zenét, aminek egyébként valószínűleg nem sok művelője akadt a hódoltságban. Feljegyezték róla, hogy Várad ostroma során, ahol a tüzérséget irányította, oszmán dalokat énekelgetett magának. De hogy a birodalom legjobb nej (fuvola) -játékosai között tartották számon, az nem olyan régen derült ki.

Tóth Péter  

Következő előadás: Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála, 2017. május 10.

90. születésnapján köszöntjük Ekecs Gézát, azaz Cseke Lászlót. A Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsora, az 1959 májusában induló Teenager party volt, melyet Cseke László szerkesztett. A műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest. Egykori „szabadeurópás” kollégája, barátja Elekes István írt róla a születésnapján.

A Cseke

Kitalált név, melyhez csak egy jellegzetes hang tartozik. A hidegháború idején szinte minden magyar ismerte „a Csekét”, miközben 30 éven át (1959–1989) senki sem látta. Milliók hallgatták műsorát, a rock-pop-beat korszak fiataljai rajongtak érte.

Cseke László

A volt rádiós kollégák néhány éve egy müncheni kávézóban jöttek össze beszélgetni, nosztalgiázni, amikor Géza felhívta figyelmünket, hogy a pincér srác magyar, így a rendelést magyarul tehettük meg. Majd a srác Gézához fordult: „… és Laci bácsi?..” – kérdezte. Nem értettem, miért hívja a srác Gézát „Laci bácsinak”? A válasz nem késett: Magyarországon Gézát a hangja után mindenki így hívja, hiszen ő a „Cseke László”.

Géza, azaz Ekecs Géza László, Budapest, 1927. március 24., élete és munkássága összeforrt „a Rádióval”. Mondhatni: életműve azonos a Szabad Európa Rádió történetével. A kezdetektől a megszűnésig.

1951-ben az elsők között érkezett Münchenbe, az alakuló Rádióhoz. Mint fiatal (24 éves) újságíró a monitoring osztályon dolgozott. Ez az osztály figyelte a hazai (magyar) adások híreit, amit leírtak, majd a fontosabb infókat azonnal továbbították az amerikaiakhoz, ill. a nyelvi osztályokhoz. Jól és gyorsan kellett gépírni.

1956 őszén Géza megnősült, és bajor feleségével Velencébe ment nászútra. Október 23-án este jött a telefon: Pesten kitört a forradalom. Az ifjú férj és arája azonnal vonatra szállt, és másnap reggel már a müncheni stúdióban gépelte a Budapestről jövő híreket. Izgalmas tíz nap várt reá. Első kézből kapni és hallani az otthoni események szinte minden pillanatát. Aztán eljött november negyedike, vasárnap hajnal, a forradalom leverésének pillanata. Elmondása szerint még ma is libabőrös lesz, ha azokra a percekre gondol.

1959-ben az egyik szerkesztői értekezleten András Károly mesélte, hogy nem bír a két tizenéves lányával, akik állandóan kislemezeket vesznek, és egész éjjel a luxemburgi rádiót hallgatják (a paplan alatt). Minden tiltás ellenére rendületlenül hallgatták az amerikai rock-zenét. Valami hasonló műsor talán sikeres lehetne Magyarországon is.

Az Ekecs Gézával készült teljes életútinterjút az OSZK Történeti Interjúk Tára őrzi.

A javaslat megvalósítását Gézára, a „kis Ekecs”-re bízták. Géza azonnal belefogott a műsorkészítésbe. Egyetlen bökkenő volt: Géza dadogott. Igaz, nem mindig. Iszonyatos önfegyelemmel alakította ki sajátos „beszédtechnikáját”, a jellegzetes Cseke hanglejtést. Volt szerencsém látni, amikor nagy koncentrálással, arcizma megfeszítésével mondta el hibátlanul a két szám közti szöveget. Általában amerikai, angol slágereket játszott, viszont a Teenager Party szignálja egy akkori német „slágerfilm” zenéje volt: Teenager Melodie. Ezzel is jelezni akarta, hogy az adás Münchenben készül, ahol a német fiatalok is előszeretettel „majmolják az amcsikat”.

Hátrahagyott családját – különösen a mamáját – féltve álnevet választott. Elmondása szerint Remarque adta az ötletet, akit valójában Kramer-nek hívtak, majd visszafelé (és franciás írással) olvasva lett világhírű író. Így lett az Ekecs-ből, Cseke. Majd hozzá a második nevét (László) kezdte használni.

Az 1959. májusban indult műsorára azonnali visszajelzés (feedback) nem volt. Kb. egy év múlva jött a hír, hogy Magyarországon nagy siker Ekecs műsora. „A Rádió” müncheni központjában is mindenki Gézáról kezdett beszélni. Közben a Vasfüggöny túloldalán a pártállam „pénzt, paripát nem kímélve”, hihetetlen hazug, lejárató hadjáratba kezdett. A budapesti pártapparátus nem tudta megemészteni, hogy egy politikamentes zenei műsorért rajong a szocialista Magyarország fiatalsága. Egymás után jelentek meg a rágalmazó cikkek.

A Népszabadság politikai újságírói: Pintér István és (a későbbi „kékfényes”) Szabó László irányításával propagandafilm is készült, amiben a „nép ellenségének” állították be nemcsak Gézát és műsorát, de a hallgatókat is. Szabó László Münchenben is megjelent, és mivel nem engedték be „a Rádió” épületébe, telefonon jelentkezett be Géza lakásán. Ez a történet nagyon megviselte Gézát, olyannyira, hogy 1989 után sem keresték a kapcsolatot egymással. Géza mindenre és mindenkire nyitott volt, például felkereste a magyarországi zavaróállomásokat, ill. azok egykori személyzetét. Olyan baráti kapcsolatba került az öt évvel később (1964) indult „konkurenciával”, Komjáthy Györggyel, hogy a 90-es években közös műsorokat is vezettek. Miközben hagyománnyá vált, hogy Géza karácsonyra dísznaptárt küldött egykori budapesti vetélytársának.

A Teenager Party sikere alapozta meg Géza különleges szerepét „a Rádió” további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a magyar osztály kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint „az Ekecs”. A műsorok kialakítása, „hallgathatósága” érdekében mindig és mindenki kikérte a véleményét, ha másért nem, legalább egy szignál erejéig.

Nevéhez fűződik a legnépszerűbb magazinműsor, a (könnyed hangvételű, szórakoztató) Forgószínpad. Érdekesség: a Forgószínpad szignálja (Happy days are here again = újra itt vannak a boldog napok) ugyancsak Géza ötlete volt. Ez jól kifejezte a Rádió elhivatottságát: a hallgatókat pozitív életérzéssel eltölteni, derűs, könnyed, de tartalmas műsorokkal feledtetni az otthoni hétköznapok nehézségeit. A rádiózás a hírversenyről szólt – ennek alapja a gyors tájékoztatás – azaz mindenről elsőként értesíteni a hazai hallgatóságot. Géza szervezte meg a „helyszíni közvetítéseket”, melyek többsége a müncheni stúdióban készült, amerikai és német tévék segítségével, amiket azonnal „élőben” magyarul ismertettek a hallgatók felé.

A bérlista szerint a magyar osztály teljes létszáma a kisegítő személyzettel együtt maximum 100 fő volt, a budapesti rádiónál pedig több mint kétezren dolgoztak. Ennek ellenére szinte mindenben megelőztük a budapesti rádiót. A verseny fölényt a megbízhatóságon kívül az is erősítette, hogy politikailag, ideológiailag nem voltunk megkötve. Például: a müncheni olimpián (1972) az izraeli sportolókat ért hajnali terrortámadásról szinte azonnal és folyamatosan tájékoztattuk hallgatóinkat. Ezzel szemben a budapesti rádió jelentette, hogy „véres esemény történt az olimpiai faluban”, majd csak valamikor a délután folyamán számoltak be az ott történtekről, pedig a tudósítóik a helyszínen voltak. Budapest ugyanis nem tudta eldönteni: palesztin szabadságharcosok vagy arab terroristák a támadók.

A mikrofonnál Cseke László

Ugyancsak politikai okokból napokig megpróbálták elhallgatni a csernobili katasztrófát (1986), ezzel késleltették a lakosság felkészítését a sugárveszélyre. A hiányt mi, a Szabad Európa Rádió pótolta.

Géza jóvoltából hallgatóink mindenhol ott voltak, fültanúi lehettek a világban történt eseményeknek, legyen az Holdra szállás, a Prágai Tavasz és annak leverése, vagy a lengyel szükségállapot. Géza, mint amerikai állampolgár, 1989 júliusában kísérte el George H. W. Bush amerikai elnököt Budapestre. Ez volt az első akkreditációja a Vasfüggöny mögé és egyben az első alkalom édesanyja sírjának meglátogatására. Megjegyzendő, Géza édesanyja számtalanszor kérte, hogy engedjék ki fiához, a pártállam azonban (bosszúból) megtagadta ennek teljesítését.

A budapesti SZER iroda stúdiójának berendezésével is Gézát bízták meg. Szerencsés ember, hiszen a frontvonalból élhette át a hidegháborút, ami az 1989 után születtek (ma huszonévesek) számára csak elbeszélésekből ismert történelem. Gazdag életút.

Az európai rádiózásban egész más szerepet töltött be a könnyűzene, mint a tengerentúlon. Európában nem voltak kimondottan zenei adók, minden állami volt, csak a 80-as években terjedtek el a magán-, a kereskedelmi-, ill. reklámadók.

Az első, tán egyetlen zenei adó a középhullámon (208) sugárzott Radio Luxemburg volt, mely angol nyelven szórakoztatta a legújabb slágerek iránt érdeklődőket. A másik, az amerikai katonáknak szóló rádióállomás az ultrarövidhullámon (FM - URH) sugárzó AFN (American Forces Network), illetve annak nyugat-berlini adója a RIAS (Rundfunk im amerikanischen Sektor)

Az első magyar nyelvű rockzenei műsort a Szabad Európa Rádió sugározta, rövidhullámon.

A Teenager Party megjelenését (1959) követően, egy középhullámon jelentkező jugoszláviai adó (Radio Novi Sad) „Futótűz” című zenei műsora hódított. A hetente egyszer, péntek este, jelentkező egyórás műsort az újvidéki Szkopál Béla szerkesztette, aki valójában a luxemburgi rádió harsány lemezbemutatóját próbálta „magyarosítani”. Szkopál remek érzékkel, rengeteg hangeffektussal és mókás szövegekkel tarkította műsorát, de zenei anyaga nem vetekedhetett a müncheni stúdióval, ahova közvetlenül Amerikából érkeztek gyakorlatilag naponta a legújabb lemezek. A 60-as évekre valóságos iparág alakult ki a gomba módra szaporodó előadók, együttesek és általában három perces dalaik népszerűsítésére. A gonosz (és buta) ideológiai gyűlölettel teli budapesti hatalomnak öt évébe tellett (1964), amíg a primitív, hazug propaganda helyett a lemezlovas Komjáthy Györgyben megtalálta Cseke ellenszerét. Komjáthy előnye volt, hogy műsorát rákapcsolták az addig kizárólag a rendőrség által használt frekvenciára, az URH-ra. Ezen a hullámhosszon sokkal tisztában lehetett hallani, és magnóra felvenni a lejátszott számokat.

A Gézához Münchenbe özönlő lemezekkel azonban nem lehetett versenyezni. Ráadásul Géza időben felismerte, hogy a „csak belső használatra” (Not for Sale) feliratú lemezekhez csatolt kísérőlevelek bemutatták az előadókat is. Ezek a közlések igen népszerűvé tették a SZER műsorát. Innen tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi születésű Herb Alpert mamája magyar származású, aki fiának nyolcadik születésnapjára vett egy trombitát. Géza tette népszerűvé a „Hullámok hátán lovagló madár" (Surfin' Bird) című számot, mely Magyarországon kívül sehol sem ért el ekkora sikert, hiszen az USA-ban a slágerlista 4. helyénél magasabbra nem jutott.

A hanglemezipar oly változatos lett, hogy fiatal, zeneszerető és zeneértő műsorvezetőket kellett alkalmazni. Így lett a jazz-műsorok sztárja Záboji B. Péter (Erdei Péter). Aztán saját műsorral jelentkezett Balogh István (Bárdi István), Hódi Jenő (Dobos Ákos), majd Téri Attila (Zsolnai Hédi fia). Közben az „újvidéki srác” (Szkopál Béla) is a SZER munkatársa lett Ábel Pál néven. Géza remek érzékel engedte és segítette, hogy munkatársai egyszemélyes (16-os) stúdiójában készítsék műsoraikat. Sőt, még egy amerikait is bevett a „csapatba”, az AFN-től elcsábított Rick Demarest-t, ezzel igen színessé téve a magyar osztály zenei műsorát.

A Teenager Party sikerén felbuzdulva a SZER többi osztálya is a délutáni órákat a fiatal, zenerajongó hallgatóknak szentelte. A cseh(szlovák) osztály népszerű műsorvezetője volt Karel Kryl, aki eredetileg pol-beat énekes volt, és a Prágai Tavasz (1968) leverése után érkezett Münchenbe. Ugyancsak nagy név volt a román osztályon a tragikus sorsú Cornel Chiriac, valamint Andrei Voiculescu.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem Gildát, a bolgár osztályról, akinek zenei és kulturális rock-pop-beat műsoraiért rajongtak hazájában. Géza is szeretettel beszélt „Dzsildá"-ról, kinek szerkesztőségi ajtaján ez állt: Gilda (Koeves) Karoly (Джилда Карол). A bolgáron, németen és angolon kívül tökéletesen beszélt magyarul. Édesapjának (Károly) dohánygyára volt Bulgáriában, ahonnan 1948-ban az államosítás elől menekültek Budapestre, aztán 1950-ben Gilda Bécsbe szökött az amerikai övezetbe, és onnan tovább Münchenbe.

Géza „keltetőnek” nevezte a köréje gyűlt fiatalokat, akiknek megengedte, hogy a 16-os stúdióban önállóan készítsék műsoraikat. Azon kevesek közé tartozom, akiknek ez megadatott. Tőle tanultam meg a jelzők nélküli újságírást, a rádiófónikus műsorszerkesztést, valamint, hogy a hallgatóra kell hagyni az események megítélését, elvégre mi csak közvetítők vagyunk, közérthető módon továbbítjuk a történéseket.

„hogy Mari néni is megértse”

Ebben volt és van Géza igazi nagysága.

Remélem, sikerült bemutatnom Csekét és azt a kort, korszakot, ami a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek fiataljainak világa volt a vasfüggöny mindkét oldalán. Egy életmű köszöntésének szántam e sorokat. Géza, vedd úgy, hogy előtted tiszteleg a XX. század második felének magyar ifjúsága. Isten éltessen 90. születésnapodon.

Köszönjük, Géza! Kívánom, hogy még hosszú ideig velünk maradj, mint „ifjúságunk Laci bácsija”

Elekes István
Autórádió (Bálint Mihály)

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

John Paget: Magyarország és Erdély; Naplójegyzetek

„Igaz, hogy hazánk most nem igen van divatban, s a külföld alig tudja, hogy vagyunk. Mintha valami lelki kút fenekén ülnénk, se lelki, se testi productumainak nincs híre.” Talán ez a Széchenyi István gróf által, a Hitel című műben jegyzett és John Paget útleírásában is idézett mondat késztethette arra a brit úriembert, hogy papírra vesse magyarországi és erdélyi utazása során szerzett élményeit és tapasztalatait. A Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political and economical című vaskos kötet 1839-ben jelent meg Londonban, John Murray gondozásában, aki többek között George Gordon Noel Byron műveinek kiadásáért is felelt. Az első, kétkötetes, díszes kötésben megjelent változat azonban nem csupán külsejével, de tartalmával is felkeltette a brit olvasóközönség figyelmét, hiszen szerzője egy általuk addig nem ismert népet és országot mutatott be.

Magyarország színezett térképe. John Paget: Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political, and economical, London, Murray, 1839.– Törzsgyűjtemény 

Az útirajz itthon nem aratott kiemelkedő sikert, annak ellenére sem, hogy az első angliait követően ugyanabban az évben napvilágot látott a mű első német nyelvű fordítása is, amely nyelvben a magyar olvasók többsége megfelelően jártas volt. A könyvről idehaza csupán néhány rövid ismertetőt közöltek, de ha voltak is tervek a teljes szöveg magyar nyelven való kiadására, a külföldiek által támogatott függetlenségi gondolat, a forradalom és szabadságharc után fokozódó gondok, az elnyomás, az ország újjáépítése és újjászervezése lehetetlenné tette ezek megvalósulását. Az angol orientáció azonban a problémák megszűnése után sem tudott teret hódítani hazánkban. A Magyarország és Erdély első megjelenésének 100. évfordulója alkalmából mindössze a Pester Lloyd, Gáll István és Maller Sándor emlékezett meg róla és szerzőjéről. A mű 2011-ben kiadott változatát számos illusztráció díszíti, a művet sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Cs. Lingvay Klára

John Paget: Magyarország és Erdély; sajtó alá rend., a bev. írta és a jegyz. kész. Cs. Lingvay Klára. Napló: 1849. június 13. – augusztus 27. Sajtó alá rend., a bev. írta és a jegyz. kész. Cs. Lingvay Klára, vál., szerk., ...és a tanulm. írta Maller Sándor, ford. Rakovszky Zsuzsa, Görög Czintos Emese, Szabó Dániel, Kolozsvár, Kriterion, 2011. Címlap – Törzsgyűjtemény 

John Paget esquire (a magyar bárói rang brit megfelelője) 1808. április 8-án született a nagy-britanniai Loughborough-ban egy előkelő normann származású brit földbirtokos család sarjaként. Középiskolai tanulmányait a yorki unitárius Manchester College-ban végezte, majd az orvosi pályát választotta. Diplomája megszerzését követően európai tanulmányútra indult azzal a céllal, hogy tanulmányozza az akkoriban Európa-szerte rengeteg áldozatot követelő kolerát, ennek érdekében elsajátította a francia, a német és az olasz nyelvet. Tanulmányútját Párizsban kezdte, ahol a párizsi egyetemen anatómiát és élettant hallgatott, innen pedig egy bécsi látogatást követően Kölnbe és Heidelbergbe utazott. Ezeken a helyeken már csak érdeklődőként kóstolt bele az orvostudományba, majd berlini és müncheni útja után Olaszországba ment. Utazásai során az első időkben főként a szakmai továbbfejlődésre koncentrált, később azonban felkeltették a figyelmét az egyes országokban szerzett úti élmények. Egy ilyen utazást követően Rómában ismerkedett meg 1835 februárjában későbbi feleségével, br. Bánffy Lászlóné br. Wesselényi Polixénával, akinek ihletésére 1835 júniusában Magyarországra és Erdélybe indult két barátja, George Edward Hering és William Sandford társaságában. Később családjával együtt Erdélyben telepedett le. Sok viszontagságot és családi tragédiákat követően 1892. április 10-én hunyt el aranyosgyéresi családi birtokukon.

John Paget. In. Stephen Gál: Hungary and the Anglo-Saxon world, Budapest, Officina, 1944 (Officina Hungarica)  – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mintegy ezeroldalnyi műve nem csupán szokványos útirajz. John Paget a tájak szépsége és természeti kincsekben való gazdagságának bemutatása mellett ismerteti a két ország korabeli politikai és társadalmi helyzetét, valamint kinyilvánítja saját véleményét a magyar helyzet javítására vonatkozóan. Véleménye szerint mindezt nagyban elősegítené, ha a nyugat-európai országok és különösképpen Anglia több figyelmet fordítanának az ország megismerésére. Könyve alapjául szolgált a majdnem másfél éves magyarországi és erdélyi útja során szerzett megannyi tapasztalat és élmény. Elutazása előtt behatóan tanulmányozta az ország történelmét és irodalmát, művében gyakran hivatkozik is olvasmányélményeire egy-egy történelmi nevezetességre történő utalása kapcsán. Mivel külföldi utazóként nem ismerhette pontosan az országra vonatkozó történelmi, művészeti, demográfiai, statisztikai, politikai és egyéb viszonyokat, így nem meglepő, hogy az ezzel kapcsolatban rendelkezésére álló adatokban számos bizonytalanság észlelhető.

Utazása fő céljának az ország helyzetének felmérését tekintette. Eközben szembesült a magyar gazdaság elmaradottságával, a külföldi kapcsolatok és a külkereskedelem hiányával. A helyzet javítására megszólalásai során mindig igyekezett javaslatokat tenni. Politikai nézeteiben a magyar liberális ellenzék nézeteivel rokonszenvezett, útirajzára és személyiségére nagy hatást gyakorolt ennek két vezető egyénisége, gróf Széchenyi István és br. Wesselényi Miklós, akiket útja kezdetén ismert meg. Művében többek között részletesen beszámol a birtokaikon töltött időről.

Csaknem másfél évig tartó utazása alatt bejárja a történelmi Magyarország teljes területét, Pozsonytól Erdélyen át a Vaskapuig. Útját főként hintón vagy szekéren teszi meg, sok esetben rossz, kátyús utakon. Művéből nem hiányozhatott a magyar emberek híres vendégszeretetének ábrázolása, amelyet útja alatt nem egyszer ő maga is igénybe vett, amikor társaival együtt az egyes falvak kocsmáiban vagy főúri kastélyokban töltötte az éjszakát. Jó megfigyelőképességének köszönhetően bírálta vagy éppen dicsérte a számára eddig ismeretlen vidéket, felmérte természeti kincseit, felkereste gazdag bányáit, csodálta jó termőtalaját és éles kritikával illette a föld megművelésében tapasztalt szakértelem hiányát. Nem feledkezett meg azonban arról sem, hogy bemutassa az ország területén élő lakosokat, azok történelmét, népviseletét és kultúráját. A nép iránti rokonszenve is megmutatkozik művében. Leírásában a pozitívumok és negatívumok bemutatására is figyelmet fordít, a negatívumok esetében pedig azok jó oldalát is igyekszik megvilágítani.

A mű csaknem fele, mintegy ötszáz oldal Erdély részletes bemutatása. Keresztül-kasul bejárja a vidéket, végiglátogatja valamennyi vármegyéjét, a székely székeket, a szász vidéket, valamint a Partium területét és a román határőrvidéket. Részletesen igyekszik ismertetni a bejárt területen élő székelyek, kunok, egyéb magyar népcsoportok, románok és szászok mindennapjait, különös tekintettel a szokásokra, a különféle etnikumok népviseletére és mentalitására. A táj szépsége, az erdélyi lakosok vendégszeretete mellett kiemeli a terület egykor vezető szellemiségű intézményeit és iskoláit, amelyeket felekezetenként mutat be. Itt tartózkodása alatt, unitárius vallása révén kiemelt figyelmet szentel az erdélyi unitárius egyház történetének és jelenének tanulmányozására, ami ismételten a nép iránti érdeklődését és rokonszenvét mutatja. A nemzeti gondok okozta feszültségek közepette ismerkedik meg id. Bethlen Jánossal és Szász Károly professzorral. Tőlük és Wesselényi bárótól értesült Erdély nagyszerű múltjáról és nehézségekkel teli jelenéről.

Könyve utolsó fejezetének első felében utazása Pesttől Fiuméig tartó szakaszát örökíti meg, a továbbiakban pedig összegzi kora társadalmi és politikai helyzetét valamint igyekszik feltárni lemaradásának és hiányosságainak lehetséges okait. Javaslatokat tesz a magyar gazdaság fejlesztésére, melyekben támaszkodik az ország természeti kincsekben való gazdagságára. Úgy véli, ezek lehetőségeit főként az ipar elmaradottsága és a megfelelő kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt nem tudják megfelelően kiaknázni. Fájlalja, hogy a magyar búza, kender, szálfa, gabona és borok iránt nincs külföldi kereslet, annak ellenére, hogy ezek vízi szállítása is megoldható és Anglia pl. sokkal olcsóbban juthatna a számára fontos szálfához és kenderhez, mintha Oroszországból vagy Boszniából importálná. Igyekezett megtalálni a fejlődést akadályozó elemeket. Fő gondként az Ausztria által Magyarországra kényszerített szigorú vámrendszert és a kereskedelmet akadályozó törvényeket nevezi meg.

Utószavában számba veszi mindazon eseményeket, amelyek elutazása után történtek az országban. Maller Sándor véleménye szerint a mű túlhaladja saját szerepét, amikor előrevetíti Magyarország és Erdély lehetséges és elvárt fejlődését társadalmi, politikai, gazdasági és kereskedelmi szempontból.

A szerző szakszerűen, mégis élvezetes stílusban örökíti meg az útja során megismert gyönyörű tájakat, a kiaknázatlan természeti kincsekben gazdag területet és az ország lakosait. Könyvének köszönhetően a nyugati olvasóközönség tárgyilagos, ugyanakkor jóindulatú szellemben ismerhette meg a gróf Széchenyi István által a fejlődés útjára állított XIX. századi Magyarországot.

A kötet utolsó 39 lapja John Paget az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, június 13-a és augusztus 27-e között írt naplótöredékének ad helyet. Ez a töredék a könyv e kiadásában került először közlésre. A negyedrét formátumú napló összesen 91 oldal terjedelmű. Soraiból kiegészítő információkat tudhatunk meg az erdélyi gazdává lett angol főnemes életéről, tevékenységéről és írói munkásságáról. A napló híven beszámol a forradalom és szabadságharc utolsó napjairól, a hadmozdulatokról, a kolozsvári magyar helyőrség kivonulásáról, a város cári és császári csapatok általi megszállásáról. Lapjaiból értesülünk nemcsak a kolozsvári lakosok félelemmel és reménykedéssel teli hangulatáról, de John Paget családja iránt érzett végtelen aggodalmáról is, akiket a forradalom elől Angliába menekített. Humanitárius segítőkészségének legfontosabb bizonyítéka, hogy mindvégig bátorította a harctéren küzdő katonák családtagjait, naprakészen figyelemmel kísérte a forradalmi eseményeket és azok hatását a város lakóira. Emellett ő maga is tevékenyen részt vett a város védelmében: Bem seregében nemzetőrtisztként szolgált. Személyesen kezdett tárgyalásokat a román forradalmárok egyik vezetőjével, Nicolae Balcescuval. Két alkalommal ültek közös tárgyalóasztalhoz, egyeztetéseik alatt mindvégig ott volt a lehetősége a román-magyar kiegyezésnek. Ebben az időben egyre inkább kitűnik az orosz-osztrák ellentét és ezért Paget borúlátó volt abból a szempontból, hogy az osztrákok esetleg túlzottan is nagy hatalmat adhatnak a románok kezébe. A fegyverletételről így ír naplótöredékében:

Az erről szóló bejegyzést követően híven lejegyezte azt is, hogyan álltak bosszút a császáriak a legyőzötteken.

John Paget személyisége és munkássága rendkívül érdekes és értékes a magyar történelmi múlt számára, fontos alapköve a magyar–angol kapcsolatoknak. Emlékét a magyar művelődéstörténet és életének legfontosabb helyszíne, Aranyosgyéres is őrzi.

Baliga Violetta Lilla

A mű angol és német nyelvű kiadásai:

• John Paget: Hungary and Transylvania: with remarks on their condition, social, political, and economical, London, Murray, 1839, 1850, 1855. 
• John Paget: Hungary and Transylvania. With remarks on their condition, social, political and economical, Philadelphia, Lea – Blanchard, 1850. 
• John Paget: Ungarn und Siebenbürgen: politisch, statistisch, öconomisch, [übers.] v. E. A. Moriarty, Leipzig, Weber, 1842, 1845. 

A mű korábbi magyar kiadása:

John Paget Magyarország és Erdély. Válogatás, [vál., szerk., a szó- és névmagyarázatokat és a tanulmányt írta Maller Sándor], [ford. Rakovszky Zsuzsa], [Bp.], Helikon, 1987. 

Az Országos Széchényi Könyvtár legfiatalabb gyűjteménye a 2007-ben alakult Fényképtár. A tárban található magyar szabadságharcról készült filmek forgatásán készült fotókból válogattunk.

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény az OSZK és a Magyar Fotóművészek Szövetségének együttműködésével jött létre. Feladata a kortárs magyar fotóművészek alkotásainak gyűjtése és közkinccsé tétele az alkotók tevékenységére vonatkozó dokumentációval együtt.

A Petőfi és Bem munkacímű Föltámadott a tenger című filmet 1953-ban rendezte Nádasdy Kálmán. A kétrészes játékfilm története az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit dolgozta fel a forradalom kitörésétől a nagyszebeni győzelemig.

Petőfi Sándor szerepében Görbe János. Föltámadott a tenger. Rendezte: Ranódy László, Nádasdy Kálmán, Szemes Mihály, 1952. Fotó: Kovács Gábor – Fényképtár

A kőszívű ember fiai 1965-ben bemutatott egész estés magyar film, amely Várkonyi Zoltán rendező alkotása. Jókai Mór azonos című regénye alapján készült, operatőre Hildebrand István. Magyarországon 1965. április 1-jén, felújított változatban 1976. április 1-jén mutatták be a mozikban.

A kőszívű ember fiai. Rendezte: Várkonyi Zoltán, 1964. Fotó: Inkey Tibor – Fényképtár

A Nyolcvan huszár Sára Sándor rendező 1978-ban készült színes magyar filmdrámája. A történelmi film a Lenkey huszárszázad történetét és más hiteles forrásokat feldolgozva állít emléket a levert forradalomnak.

Nyolcvan huszár. Rendezte: Sára Sándor, 1978. Fotó: B. Müller Magda – Fényképtár

A Nehézéletűek munkacímű Szegénylegények című filmet Jancsó Miklós rendezte 1965-ben. A fekete-fehér film szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben. A hosszú percekig tartó beállítások, az aprólékosan koreografált tömegmozgatás a rendező alkotói védjegyévé váltak.

Szegénylegények. Rendezte: Jancsó Miklós. 1965. Fotó: Inkey Tibor – Fényképtár

A Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény adatbázisa az 1945 és 2000 között készült mintegy 1010 magyar játékfilm adatait, s több mint 40.000 fotó digitális változatát tartalmazza. A felvételek között számos szempont szerint lehet keresni – s a felvételekből rendelni is lehet.

Jókai Mór és Petőfi Sándor 1848. március 15-én délelőtt kereste fel Kubinyi Ágoston múzeumigazgatót, hogy két frissen kinyomtatott röplapot, a Nemzeti dalt és a 12 pontot a múzeumi könyvtár őrizetére bízzák. Két reformkori jelesünket a forradalmi hangulatban is kötötte a kötelesség. Mi, Kubinyi Ágoston múzeuma munkatársainak kései örökösei külön köszönjük, hogy példamutató módon azokban a napokban sem feledték el gyarapítani az állományt. A nap délutánjától kezdve a múzeumkert a forradalmi események fontos színhelye lett, ami a gyűjtemények őrzése szempontjából nem volt megnyugtató...

Ebből az alkalomból sikerült Jókai Mórral beszélgetnünk..

Mikortól kezdődik a magyar nemzet szabadsága?
Jókai Mór: Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochális nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, miknek láncait legközelebb találta.

Miket gondol a legfontosabbnak a jövőben?
Jókai Mór: Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel.

Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra rögtöni eltörlését;
– felelős minisztériumot Budapesten;
– évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön!
– törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben;
– kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen;
– közös teherviselést;
– úrbéri viszonyok megszüntetését;
– esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül;
– nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni.

Mi várható a fegyverkezésben?
Jókai Mór: A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Legelsőbben felszólítunk minden hazafit, hogy a nemzetőrség zászlói alá gyülekezni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő, s nem tudjuk, hogy mely percben leend rá szükség? 

Mindenki nem harcolhat.
Jókai Mór: Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el; mihelyt a kardot letettük, térjünk napi munkáinkhoz s adjunk példát a népnek, mint tettük a forradalom kikiáltásakor.

Kik az ellenségeink?
Jókai Mór: Kik a véres lázadásra izgatnak; kik ahelyett, hogy a nép választmánya által adja tudtára akaratát az igazgató választmánynak, tömegestül „via facti” akarják azt a síkra vezetni. Kik a hon lakosai bármely osztályának a nemzetőrségből leendő kirekesztésére munkálódnak. Kik a zsidók ellen, mely osztály a forradalom leghevesebb percében erősen részt vett a tett mezején, a polgárok között izgatnak, és viszont; kimondtuk az egyenlőség elvét, különbséget ember és ember között csak a jellem és becsület tisztasága tesz; ezek fölött határozni ott van az osztályozó választmány, mely mindazoknak, kik a nemzetőrségnek becsületére nem lennének, fegyvert adni nem fog. 

Az idegenajkúakkal mit tegyünk?
Jókai Mór: Igyekezzünk honunk idegenajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsokkal csatolni, rontsuk le a századok óta keblünkben megkövesült választófalat, mely bennünket rokonainktól eddig elkülönzött, s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság.

Hol kezdjük magunkon a változást?
Jókai Mór: Irtó háború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami keblén belől van; szoktassuk hozzá a népet, hogy az egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltönye legyen egyszerű, s viseljük azt büszke önérzettel mindenkor és mindenütt. Az „arszlán” szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenki annyi, mennyit a haza előtt ér.

Mi lesz a sajtóval? Lesz valaha szabad sajtó?
Jókai Mór: A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, minek neve szabadság. Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé, kik a népet a fegyveres katonaság ellen bujtogatják, kik a kasztákat egymás elleni irigységre költik, s kinyilatkoztatjuk, hogy mi egyéb ellenséget nem ismerünk, mint kik kitűzött jelszavainkat tiszteletben nem tartják.

Nagyon nehéz a múltat, így pikk-pakk eltörölni.
Jókai Mór: Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra. 
A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja fölött emeli az emberiség nevében oltárát.

Ha csak három szót írhatna fel egy papírra, melyik lenne az a három?
Jókai Mór: Egyenlőség, szabadság, testvériség! Még valami: Éljen a haza!

Tóth Péter

Készült Jókai Mór FORRADALOM VÉR NÉLKÜL és a NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ című írása nyomán.

2017. március 11-én, 91 éves korában elhunyt Kovács András Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas filmrendező.

Kovács András 1925 júniusában született a Kolozs megyei Kidén. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte, majd Budapesten, a Pázmány Péter Egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta. 1946-ban jelentkezett a Filmművészeti Főiskolára, amit 1950-ben fejezett be. 1951-től 1957-ig a Mafilm dramaturgiai osztályát vezette.

Kovács András. Ideiglenes paradicsom, 1981. A fotót Inkey Alice készítette.

Zápor című első játékfilmjét 1960-ban rendezte, amelynek valójában dramaturgja volt, de a rendező betegsége miatt ő fejezte be a filmet. Igazán ismertté azonban az 1964-es Nehéz emberek című filmjével vált, ezért az alkotásért az 1965-ös első Magyar Filmszemlén a Filmkritikusok Díját kapta meg.

Cseres Tibor regénye alapján rendezte meg a heves vitákat kiváltó Hideg napok című filmet, ami az 1942-es újvidéki vérengzés tragikumát idézi fel. A film hatalmas szakmai siker volt, 1966-ban a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat kapott, az 1967-es Magyar Filmszemlén a Nagydíjat hozta el, de emellett több kategóriában is a kitüntetettek között volt.

1968-ban került a mozikba a Falak című filmje, ami az 1945 utáni nemzedék érvényesülésének buktatóit, magatartásmintái közti feszültséget ábrázolta Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Jelentős alkotásai között említhetjük még az 1978-ban bemutatott Ménesgazdát, amelynek szintén jelentős szakmai fogadtatása volt mind külföldön, mind itthon, valamint az 1984-es Vörös grófnőt.

A kilencvenes évektől már csak televíziós dokumentumfilmeket forgatott. Balázs Béla-díjjal 1962-ben és 1965-ben, Kossuth-díjjal 1970-ben tüntették ki, 1967-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész elismerést kapott.

2003-ban a Magyar Filmszemle életműdíjjal, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel ismerték el munkásságát.

Kovács Andrással Pörös Géza készített életútinterjút 1994-ben.

Nem azt mondom, hogy minden utcában van Nagyváradon egy nyomda, de a belvárosban igen – mondta el Simon Melinda nyomdászattörténész, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa tegnap, a Tipográfia régtől fogva. A nagyváradi nyomdászat 450 éves története című kötet bemutatóján.

A tetszetős kivitelű kötet bemutatójának közönsége együtt találgatta az ahhoz használt, elegánsan jó választásnak értékelt betű típusát.

Nagyváradon 1565 végére datálható az első nyomda, amiről hiteles forrásunk maradt. Az azóta eltelt 450 esztendő helyi nyomdászatáról átfogó, illusztrált könyv mindmáig nem készült, a legutóbbi, Naményi Lajos által írt monografikus igényű összegzés is immáron 115 éves. E hiány pótlásának igénye hívta életre e díszalbumot, mely öt igen értékes tanulmányban közel öt évszázadot igyekszik átfogóan bemutatni.

A tegnapi kerekasztal-beszélgetés további résztvevői, Tverdota György irodalomtörténész, az MTA doktora, egyetemi tanár és Pénzes Tiborc Szabolcs irodalomtörténész, egyetemi adjunktus (Károli Gáspár Református Egyetem) kiemelték, hogy a közösség es a nyomda jó hatással voltak egymásra, és a mű összegzi azokat az ismereteket, amit jelenleg a 450 éves múltra rúgó nagyváradi nyomdászatról, azon túl is a magyar kultúrtörténetről tudunk.

Nagyvárad felbecsülhetetlenül gazdag történelmében egyedülálló módon váltakoztak a virágzás és a hanyatlás időszakai. A várost tatár, török, kuruc és labanc egyaránt dúlta, várát belharcok több ízben pusztították, ezeknek során a település is majdnem egészében elpusztult, fényes emlékét, dicső múltját kövei nem, vagy csak alig őrizték meg.

Boka László, az egyik szerző elmondta, hogy a kötet az öt átfogó tanulmányon kívül igényes képanyagot is közöl a nagyváradi nyomdák termékeiből.

Az írások egészen a második világháborúig vizsgálják a nagyváradi nyomdászat történetét, helyzetét, jeleseinek feltáratlan életművét. A kötet szerzői: Bánfi Szilvia, Boka László és V. Ecsedy Judit, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai, továbbá Emődi András nagyváradi levéltáros, könyvtörténész és Naményi Lajos 19. századi történész. Tanulmányaikat egyedülálló képanyag kíséri, melyek közül több nyomtatványt és kortörténeti dokumentumot most első alkalommal publikálnak, mutatnak be Boka László és Emődi András szerkesztésében.

A kötet megrendelhető emailen, és megvásárolható a könyvesboltunkban.

Kapható!!!

További képeink a könyv tegnap (2017. március 7.) bemutatójáról:

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 207 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

Manapság a kézimunka, így a kézi könyvkötés is felértékelődött. Attól függően, hogy milyen anyagokat – vászont, papírt vagy bőrt – használunk fel a kötés elkészítéséhez, jelenleg átlagban 10 000 Ft-ba kerül egy könyv vagy folyóirat bekötése, de állapottól függően egy egyedi tétel ára elérheti a 30 000 Ft-ot is.

Mivel a kötelespéldányok bevezetésekor, a 19. század elején a nyomdák kötetlenül küldték a kötelezően előírt példányokat, az állagmegóvás miatt nagyon fontos volt ezeknek a köteteknek a bekötése.

Ez a probléma sokáig nem oldódott meg. Mátray Gábor igazgató még 1848 decemberében is sürgette a nemzetgyűlés intézkedését a múzeum dotációjának emelésére. Levelében kiemelte, hogy a „legújabb magyar literatúra nyomtatványai és legérdekesebb kéziratai költséghiány miatt 25 éve kötetlenül hevernek.”

2017-ben már bekötve kapjuk a könyveket, de folyóiratainkat immáron 215 éve kötik be munkatársaink.

Galériánkban két folyóirat és egy könyv kötéseibe pillanthatunk be.

Ma 1000 kötet bekötése nagyságrendileg 1.000.0000 forintba kerül.

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 70 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

Az 1804 óta kötelespéldány joggal rendelkező nemzeti könyvtárban mindig voltak olyan kiadványok, amelyekhez csak több-kevesebb megkötöttséggel juthatott hozzá az olvasó. Hogy a már megjelent és a nyomdák által kötelespéldányként beszolgáltatott kiadványok mikor kerültek tilalmi listára, ezt a mindenkori hatóságok szabályozták különböző állampolitikai érdekektől befolyásolva.

A fasiszta és szovjetellenes kiadványok elkülönítése a törzsállományból 1946-ig megtörtént. Ez kiderül a Vallási és Közoktatási Minisztérium utasítására írt főigazgatói jelentésből is. (OSZK 84/1945.) A katalógusokból kiemelték a művek céduláit, a könyvekre sárga színű „ZÁRT ANYAG" feliratú nyomtatott címkét ragasztottak. Bár összefoglaló jegyzék még nem készült a könyvtárban található fasiszta szellemű sajtótermékekről, de ez az elkülönített cédulakatalógus alapján bármikor előállítható lett volna. A hatóságok részéről még korántsem lehetett ezt az ügyet lezártnak tekinteni. 1946. március 29-én felkereste a könyvtárat egy vegyes bizottság, melynek tagjai a Vallási és Közoktatási Minisztériumot, az Államrendőrséget és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot képviselték. A SZEB orosz katonai képviselői kifejezetten a zárt anyagot akarták ellenőrizni. Nemtetszésüknek adtak hangot, hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott kiadványokat nem különítették el fizikálisan a törzsanyagtól. A főigazgató ezt azzal indokolta, hogy raktári szempontból sokkal könnyebb az Államrendőrség és a Népbíróság munkájához szükséges könyveket előkeresni, egyben megnyugtatta a bizottság tagjait, hogy illetéktelen személy a raktárakhoz nem férhet hozzá.

A fasiszta szovjetellenes antidemokratikus sajtótermékek jegyzékének összesen négy füzete jelent meg 1945–46-ban.

F. M. Rentorff: A slum, nyomortanyák Angliában – Törzsgyűjtemény I. sz. jegyzék 32. old.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szintén utasította az Országos Szé­chényi Könyvtárat, hogy a Nemzetgyűlés Könyvtárától megőrzésre (!) átvett nyomdatermékekből külön kezelt gyűjteményt állítsanak fel, külön helyiséget biztosítva az állománynak. A gyűjtemény továbbra is a Nemzetgyűlés Könyvtárának tulajdonát képezte! Valószínűleg a fenti utasítások félreértéséből rögzült később tévesen a köztudatban, hogy a felettes hatóságok a zárolt kiadványok tá­ rának létrehozására adtak utasítást. Ezért jelölik helytelenül az 1947-es évet a tár keletkezési időpontjának.

Csekey István: Északi írások  – Törzsgyűjtemény II. sz. jegyzék 7. old.

Az OSZK sárga színű, fekete keretes ZÁRT ANYAG feliratú cédulákat ragasztott a könyvekre megkülönböztetésül. Az Nemzetgyűlés (Országgyűlés) Könyvtára pedig zöld színű ZÁRT ANYAG! feliratút. Jó látható, hogy a könyv borítóján az utóbbi látható, tehát a Csekey-könyv a Nemzetgyűlés Könyvtárából származik.

Az Országos Széchényi Könyvtár zárolt kiadványok tárának keletkezési idő­pontját tekintve az irattárban nincs pontos adat. Egy 1948. november 8-án Varjas Béla – a könyvtár helyettes főigazgatója – által Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek címzett levelében kéri a minisztert, hogy mivel a könyvtár zárt gyűjteménye jelentősen megnövekedett és már a kezdetektől fogva külön kezelt anyag, ezért járuljon hozzá „a zárt gyűjteménynek, mint külön osztálynak [a] felállításához." Egyben kéri a minisztert, hogy az osztályvezetői teendők ellátá­sával az általa kijelölt személyt bízza meg. A miniszter utasításából Tolnai Gábor, aki akkor már miniszteri osztályfőnök, válaszol: az önálló osztály létrehozását költségvetési hiányra hivatkozva elutasítja (!), de megengedi, hogy a főigazgató által kijelölt személyt osztályvezetői jogkörrel ruházza fel. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a zárolt kiadványok tárának önálló osztállyá fejlődése ekkor kezdődött el, és semmi esetre sem egy évvel korábban.

Vitézek évkönyve, szerk.: Pekár Gyula  – Törzsgyűjtemény III. sz. jegyzék 26 old

1949-ben az ország társadalmi és politikai életében jelentős változások zajlottak le. Az Országos Széchényi Könyvtár szervezetileg különvált a Magyar Nemzeti Múzeumtól és így lehetőség nyílt arra, hogy az addig más épületben tárolt zárolt kiadványok is a könyvtár főépületébe kerüljenek.

A centralizálás, a szorosabb felügyelet alá vonás folyamata a könyvtár belső életében is megmutatkozott. Szigorúan bizalmas lett minden zárolt kiadványokkal kapcsolatos hivatalos levélváltás és ügyintézés, sok esetben csak az ügyirat száma és tartalmi megjelölése van feltüntetve az iratcsomón, maga az irat hiányzik. Ezért legtöbbször csak feltételezni, vagy egy későbbi adatból visszakövetkeztetni lehet az 1950–51-es eseményekre. Ahogy nincs pontos adat a tár önállóvá válásának időpontjáról, úgy pontosan azt sem lehet tudni, hogy mikor vette át az osztály irányítását az Államvédelmi Hatóság által megbízott százados.

Asztalos Miklós: A korszerű nemzeti eszme: a revizió alapvetése – Törzsgyűjtemény  IV. sz. jegyzék 3. old.

1953. október 12-én a Belügyminisztérium visszaadta az Országos Széchényi Könyvtárnak a zárt anyagot. A könyvtár részéről az átvételt az intézményvezető, Varjas Béla bonyolította le. Az 1952-es jegyzőkönyvet alapul véve visszaszolgáltattak 3000 kötet könyvet, kb. ugyanennyi hírlapot, folyóiratot és az elmúlt rövid időszak „növekedését": mintegy 24 láda rendezetlen anyagot. Jegyzék ezúttal sem készült az átadott állományról. A zárt anyagot az Országos Széchényi Könyvtár „megfelelő kezelésre" vette át, és hogy a kezelés valóban rendben történjék, a könyvtárnak „saját státusába" alkalmaznia kellett a zárt anyag belügyminisztériumi kezelőjét.

Hogy mit tartalmazhatott az a huszonnégy láda, arra már csak következtetni lehet. A belügyi befolyás alatt álló tárnak a gyarapodása ugrásszerűen megnőtt. 1955-ben a tár első revíziójának nyomán fennmaradt jegyzékek tanúsága szerint mintegy 10.000 kötet könyv és 6000 db periodikum volt az állományában.

Az időközben lezajlott 1956-os forradalom bizonyos politikai változásokat hozott. Igaz ugyan, hogy a tragikus végű nemzeti esemény minden sajtótermékét begyűjtötték – sokszor arra való tekintet nélkül, hogy az adott hírlap melyik oldalnak volt a szócsöve – de ugyanakkor felülvizsgálták a zárolt kiadványok állományát is. 1957-ben Markovits Györgyi, a tár akkori vezetője 3000 kötetet visszahelyezett az Országos Széchényi Könyvtár törzsállományába. Ekkor indult meg a gyűjtemény 1988-ig fennálló rendszerének a kialakítása.

Készült Elbe István Adalékok a Zárolt Kiadványok Tára kialakulásának történetéhez az Országos Széchényi Könyvtár irattárának tükrében című írása nyomán. Könyv Könyvtár Könyvtáros 1998. augusztus.

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap

Sorozatunkban a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkoztunk.

Stróbl Alajos: Arany János-emlékmű (1890). kő és bronz, Budapest (a MNM előtt) 

A Visszatekintés című létösszegző elégiáját Arany 1852-ben Nagykőrösön írta harmincöt éves korában. A cím inkább politikai, történetfilozófiai jellegű állapotszembesítést előlegez, amire a magyar irodalmi hagyományban korábban volt már példa (pl. Kisfaludy Sándor azonos című versében). A várakozásokkal ellentétben azonban Arany rezignált alaphanghangnemű, önironikus létösszegzést nyújt költeményében.
Közkeletű, köznapivá vált metaforái derűt sugárzó klasszicista és bibliai előképekhez nyúlnak vissza, Arany pedig ezeket formálja át, torzítja el. Pl. a sajkában kitett csecsemő képében egyszerre villannak fel Romulus és Remus, illetve Mózes születésének történetei, melyekben a hősök pályája teljes kiszolgáltatottsággal kezdődik, mégis magasra ível. Arany versében viszont a sajkában ringó kiszolgáltatott teremtmény képe az élet hiábavalóságát, elrontottságát bizonyító képsorozatot vezeti be.
A vers a – hol a kételyben, hol az aggodalomban, hol a gátlásban testet öltő – félelem hatalmas erejéről is tanúskodik, amely meggátolja a létben való kiteljesedést, és lehetetlenné teszi a pillanatban rejlő boldogság megélését. Ezért a boldogság mindig csak vágyként, legföljebb a jövő illuzórikus képeként jelenik meg, sohasem a jelenben: „Félve nyúltam egyszer–máskor / Egy rózsát szakasztani: / Késő volt – a rázkodáskor / Mind lehulltak szirmai.”

Arany gazdag metaforasorozattal állít szembe értékpárokat, melyek az életútra vonatkoznak. A hálójából kibontakozni nem tudó, de vergődésével magát egyre inkább megkötöző vad képének előzményei Ovidiusnál, Ariostónál és Shakespeare-nél is megjelennek. Az indítóok itt is a szorongás, a félelem, amely egy nagyobb rossztól tartva még a rabságot is elviseli. Ezek az önelemző megállapítások azért is különösen súlyosak, mert a kor, amelyben a vers született, a szabadság vágyának, az emberiség emancipációja nagy eszméjének kora volt, amellyel a mélyen demokratikus érzelmű Arany is teljesen egyetértett, de alkata, sztoikus, kálvinista determinációs etikája akadályozta ennek megélését:

„A fájdalom és kétségbeesés azonban néha teljesen elhatalmasodott; a lélek egy-egy pillanatra megfeledkezett a tartózkodásról s a »modern, magát emésztő Arany« meztelenül mutatta meg magát: az »Évek, ti még jövendő évek«, a »Visszatekintés«, a »Hiú sóvárgás« és a »Mint egy alélt vándor« költészetünk legszemélyesebb s legkeserűbb feljajdulásaihoz tartoznak.” – írta Keresztury Dezső.
A Visszatekintés végül mégis az élethez való ragaszkodás képeivel zárul. A remény sugara, amely erőt ad a továbbhaladáshoz a terhét vinni nem akaró, de letenni sem tudó megfáradt lírai énnek, a „szende fényű szép szövetnek”, nem a napfény vagy az utat mutató, a tájékozódást segítő csillagok fénye, hanem a holdvilágé, amely azonban mégiscsak a legfőbb emberi értékek, a szeretet és a szerelem metaforáiként jelennek meg a vers zárlatában.

További olvasmányok a versről:

• Szörényi László: Arany János Visszatekintés című versének képanyaga. In. Irodalomtörténeti Közlemények, 1970. 74. évf. 3. füzet, 322–345. 
• Balogh László: Arany János: Visszatekintés. In. Az ihlet perce, Budapest, Tankönyvkiadó, 1980, 106–116. 
• Milbacher Róbert: Arany János Visszatekintés című versének egy lehetséges kontextusa. In: Klasszikus, magyar, irodalom, történet. Tanulmányok, szerk. Dajkó Pál, Labádi Gergely, Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2003, 383–398. o. 
• Veres András: Arany János Viszatekintés. In. Alkotói portrék a magyar irodalomból (Sulinet digitális órák) 

Mann Jolán (szerk.)

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)