Kondor Imre filozófus, a Budapesti Műszaki Egyetem könyvtárának egykori igazgatója, tanítványa nevezte így a 125 éve, 1891. január 10-én született Karácsony Sándort. Neve mellett leggyakrabban – foglalkozása megnevezésként – a pedagógus, filozófiai író, egyetemi tanár szerepel. Nehéz olyan valakiről írni, akit hivatalosan sem 1945 előtt, sem utána nem igen szerettek. A múlt század első felében jelentek meg tőle könyvek, írások, a halálát követően a polcokról is igyekeztek lesöpörni műveit. Igazából a 90-es évek elején kezdték újból kiadni műveit, akkortól élte reneszánszát. Bár gondolkodásmódja, eszmerendszere a némaság idején is tovább élt tanítványaiban, követői munkásságában. Annál is inkább furcsa a dolog, mert annak idején az ország egyik legismertebb s legelismertebb pedagógusa volt: szerették tanítványai – kik közül többen szintén nemzetközi hírnévre tettek aztán szert –, szerették kollégái, s szerették olvasói.

Szülőhelyén, Földesen végezte a református elemi népiskolát (erről ír majd többek között a Holdbéli diákélet c. regényében, majd a debreceni Református Kollégiumba kerül.

Érettségi után magyar-német szakos hallgató lett a Magyar Királyi Tudományegyetem bölcsészkarán. Előtte azonban egy évet kellett szolgálni a hadseregben. Önként vállalta, hogy ezt Tirolban tölti le. Az addig tanult görög, latin, francia, német nyelv mellett így megtanult olaszul, valamint – a Monarchia sokszínű összetételének hála – katonatársai révén valamennyire csehül és románul. Nyelvtudása révén az egyetem alatt több külföldi tanulmányutat is tett, míg itthon olyan tanárai voltak, mint Szinnyei József, Riedl Frigyes, Finánczy Ernő. A első világháború kitörése megakasztja tanulmányait, a galíciai frontra vezénylik, ahol egy felderítésben megsérül – élete végéig csak mankóval tudott közlekedni. (Élményeit versekben örökíti meg, Felkavart régi avar c. kötetében) Hadirokkant tartalékos főhadnagyként Mahrisch-Weisskirchenbe (ma Hranic, Csehország) vezénylik a katonai középiskolába tanítani, majd a háború után befejezi az egyetemet, s a kassai főreáliskolában kap állást. (A siccki banda c. regénye ezt az időszakot örökíti meg.) Kisebb kerülőkkel (Közoktatási Népbizottság, tankerületi főigazgatóság) a józsefvárosi Zrínyi Miklós Gimnáziumba, a Tavaszmező utcába helyezteti magát.

„1902 őszén írattak be Debrecenben első gimnazistának. Szeptember 10-én 8-9-ig volt az első latin óránk. 9 órai tízpercben láttam meg világosan, hogy az Isten tanárnak szánt. Attól fogva ösztönösen is, tudatosan is készültem erre a pályára. Figyeltem, kritizáltam, töprengtem, terveztem, milyen az ember, ha tanár.”

Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2002. – Törzsgyűjtemény

Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2002. – Törzsgyűjtemény

Nyolc év alatt volt osztályfőnök, énekkari és zeneköri felügyelő, könyvtáros, tantestületi jegyző, igazgatóhelyettes; vezetett önképzőkört, segítőegyesületet, cserkészcsapatot. Utóbbit országos szinten is művelte: a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) csoportjaiból nőtte ki magát az országos cserkészmozgalom, majd a magyar Cserkészszövetség, melynek – Sík Sándor mellett – évekig egyik elnöke is volt. (Utazás a Biblia mélységei felé)

1922-től szerkesztője lett a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség havilapjának, Az Erő-nek. 

Az Erő: ifjúsági havilap. (1917-1932) – Törzsgyűjtemény

Olvasóival rendszeresen tartotta a kapcsolatot, a levelezés mellett előadóként, táborszervezőként is felbukkant. (A nyolcéves háború)

Közben az egyetem alatt elkezdett tudományos munkáját is folytatta, szülőföldjén végzett néplélektani kutatásokat. 1925-ben leadta doktori disszertációját (A népiskolai reform és az alsónéposztály lelki alkata). 1927-ben bekerült a Magyar Tudományos Akadémia szótári bizottságának munkálataiba. Egyesek szerint tudományos eredményei miatt, mások szerint büntetésből. (Az akkori államtitkárt korábban igen keményen kritizálta, aki ezt nem felejtette el neki. Véleménye miatt eltávolították a diákok közeléből, s a magyar szókincs etimológiai feldolgozásával bízták meg.) KÉP: ARCKEP 1 1929-ben a debreceni tudományegyetemen a filozófia, pedagógia és a magyar nyelvészet doktorává avatták, pár évvel később habilitált. Magántanári kinevezést kapott pedagógiából, és 1934-től 1942-ig minden szemeszterben előadásokat tartott. 1942-ben a pedagógia professzora lett. Neveléstudományi munkásságát az általa megfogalmazott tétel kiigazítására, a mögöttes tartalom helyrehozatalára tette fel: „Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.”
A II. világháború idején felhagyott a nyilvános szereplésekkel. (Mivel műveiben a szomszédos népekkel való megbékélést hirdette, így a rendőrség és a Gestapo is figyeltette.) 1945-től kezd megint közéleti tevékenységbe: több országos pedagógia, köznevelési fórum és diákszövetség elnöke lett. A negyvenes évek végétől folyamatosan támadták, irodalmi és tudományos munkásságát ellehetetlenítették, kényszernyugdíjazták. Utolsó engedélyezett kiadványa a Békére, reformra nevelés címet viselte

Békére, reformra nevelés, Pécel, Csökmei Kör, 1996. – Törzsgyűjemény

1952. február 23-án, pont azon a napon halt meg, mikor a nyugdíját is megvonó döntést kézbesítették számára. Temetése demonstráció volt a fennálló hatalom ellen. Bár a fentebbi életrajz igyekezett rövid, és ebből adódóan vázlatos lenni, tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenkit elriasszon a további olvasástól. És hát igen, maga Karácsony Sándor is fintorogna, a maga cinikus módján. Azzal kezdtem, hogy nehéz róla írni – s nem én vagyok az első, aki ezt megállapítja. (Életrajzát amúgy is megírta már Kontra György, filozófia munkásságával pedig foglalkozott Lendvai L. Ferenc. és

Lendvai L. Ferenc: Egy magyar filozófus: Karácsony Sándor, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993. – Törzsgyűjtemény

Nemcsak a már jelzett dolgok miatt, hanem mert tanításai azért búvópatakszerűen fel-felbukkantak, tanítványai munkáiban, szemléletükben tovább éltek. Csak nem mindig tudtuk, hogy ezek karácsonyi gondolatok. Hiszen nem tanították, sőt sokan tudománytalansággal is megvádolták – tény, hogy nem így képzelték el a tudóst. Mégis, számtalanul hivatkoztak rá, pl. Fabricius-Kovács Ferenc, aki minden tiltás ellenére a saját nyelvtudományi munkásságában végig Karácsony Sándor gondolatait képviselte. Vagy a néprajzos Dömötör Tekla és Lükő Gábor, akik írtak is arról, miként vitte őket Karácsony a folklór felé. De említhetném a híres teológust, református lelkészt Gyökössy Endrét, akit ő vitt le Debrecenbe doktorálni „Beszélgettünk, beszélgettünk, ahogy ő szokott. Ma már tudom, hogy ő vezette a beszélgetést, én azt hittem, hogy én adom a tippeket.”

Gyökössy Endre – Szathmáry Lajos: Mit kaptam Karácsony Sándortól. Emlékezések Karácsony Sándorra 1. Budapest, Hatvany László, 1997. – Törzsgyűjtemény

Földesen a Karácsony Sándor Művelődési Társaság, Kelenföldön a református egyház Karácsony-szemináriumai, Pécelen a Csökmei Kör (a család nemesi előneve volt „csökmei”, ezen a néven egyedül a háborús verseskötetét adta ki), a Debreceni Egyetemen konferenciák foglalkoznak munkásságával, melynek feltérképezése ma is zajlik. (Gyökerek és gyümölcsök. A Karácsony Sándor tudományos konferencia előadásai. Debrecen, Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszék, 2002.  és Karácsony Sándor öröksége, Debrecen, DAB, 1991. 

Gyökerek és gyümölcsök. A Karácsony Sándor tudományos konferencia előadásai. Debrecen, Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszék, 2002. – Törzsgyűjtemény 

Mert Karácsony Sándor azért olyanokat mondott, hogy nem kéne összekeverni a nevelést az idomítással; hogy a diák más-más partner gyermekként és serdülőként; hogy jó lenne, ha a diák merne és tudna is kérdezni; hogy nem kéne a saját világlátásunkat ráerőltetni, de meg kéne tanítani vitázni tudni róla; hogy nem befőtteket kell nevelni, hanem partnereket. Ahogy egyik tanítványa, a híres klasszika-filológus, Szabó Árpád emlékezett vissza rá:

„Nem az a fontos, hogy a tudásomat átadjam a másik embernek, hanem az, hogy fölébresszek benne valamit, amire reagálni tud. Magammal teljesen egyenjogú emberrel állok szemben; én talán többet tudok, de amit tudok, nem biztos, hogy igaz. Mindenesetre úgy mondjam el, hogy reagálhasson rá. Ha így tudok tanítani, akkor vagyok igazi pedagógus.”

Csenki Imre – Kondor Imre – Szabó Árpád: Debreceni tanártársai Karácsony Sándorról. Emlékezések Karácsony Sándorra 2. Budapest, Hatvany László, 1997. – Törzsgyűjtemény

A Karácsony Sándor-i felfogás kulcsszavait tükrözi az idézetek: társaslelki viszonyulás, mellérendelés, dialogicitás, autonómia.

A magyar észjárás, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1985. – Törzsgyűjtemény  

 A magyar kultúra egyik meghatározója és legnagyobb értéke a mellérendelés. A családban a szülő és a gyerek egymásmellettisége. Az oktatásban a diákpartner és tanárpartner. A nyelvészetben is az érdekli elsődlegesen, hogy miként tud szót érteni egymással két ember.

Az irodalomban a mű és az olvasó. (Az irodalmi nevelés, Szeged, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 1993. – Törzsgyűjtemény 

Hiszen a megértés záloga mindig a másik ember. És mellette az autonómiáé is. Az autonómia pedig a megbékélés záloga. Nemcsak szomszédainknak, hanem embertársainknak is csak akkor tudunk megbékélést nyújtani, ha biztosítjuk autonómiájukat, ha a Másik széttört bizalmát megnyugtatja az én nyugodtságom.

Hatalom alá vetett ember, Budapest – Cluj, Harmat – Koinonia, 1995. – Törzsgyűjtemény

Akár politikáról, akár neveléstudományról, akár más tudományágról beszélünk, ezekegyetemes gondolatok. És mivel még napjainkban sem valósultak meg, végtelenül aktuálisak és időszerűek. Az Ocsúdó magyarság első kiadását hosszas küzdelem árán és félhavi ösztöndíjam terhére sikerült megszerezni, ám balga módon kölcsönadtam. (Nem fogja a könyvritkaságok sorát gyarapítani. Még nem kaptam vissza.) Pedig ebben teszi fel és válaszolja meg azt a kérdést, aminél nagyobb pedagógiai hic et nunc alig létezik: „Az új iskolát keresed, jóember?” – „Ott van (vagy ott nincs) a te osztályodban, a te órádon.”

Kötél Emőke

Ajánlott olvasmányok Törzsgyűjteményünkből:

• A cinikus Mikszáth, Budapest, Hét Krajcár Kiadó, 1997. 
• Karácsony Sándor a pedagógus, Földes, Karácsony Sándor Művelődési Társaság, 2009.
• Nyugati világnézetünk felemás igában, Budapest, Szövétnek, 1933 

250 éve, 1766-ban született Fazekas Mihály költő, botanikus († 1828)

Születésének pontos dátumát nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy Vízkeresztkor, azaz január 6-án tartották keresztvíz alá Debrecenben. Hasonlóan Csokonaihoz, a cívis város félig kézműves, félig értelmiségi polgári rétegéből származott ő is – apja egyszerre volt gyógykovács, állatorvos és lópatkoló, valamint városi esküdt. A debreceni kollégium diákjaként 1782-ben beállt katonának és 1796-ig szolgált az I. lovasezredben, az úgynevezett császárhuszároknál. Katonaként járt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és évekig állomásozott Galíciában. Első versei is ebben az időben jelentek meg. Főhadnagyként szerelt le, tiszti rangjáról lemondva tért vissza szülővárosába, ahol kollégiumi pénztárosaként, továbbá városi esküdtként és a polgárőrség tisztjeként dolgozott. Sokat tett Debrecen gazdasági és kulturális fejlesztése érdekében. A Debreceni Kalendáriumban közölte felvilágosító, természettudományos és mezőgazdasági írásait. Életét barátjához, Csokonai Vitéz Mihályhoz hasonlóan agglegényként élte, szenvedélyévé vált a gazdálkodás, kertművelés, és a növénytan. Írói termékenysége is ekkor érte el tetőfokát. Csokonai halála után már kevesebb verset írt, inkább a növénytannak, a természettudományok hazai népszerűsítésének szentelte napjait.
1828. február 23-án halt meg tüdőbajban, hasonlóan Csokonaihoz és közös tanárukhoz, Földi Jánoshoz.

Fazekas Mihály arcképe. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) CD-ROM Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Fő művét, a Lúdas Matyit 1804-ben írta meg, de félretette. A szöveg hallatlan népszerűségét jól jelzi, hogy névtelenül, kéziratos másolatokban terjedt, így eljutott Bécsbe is, ahol egy debreceni diák, Kerekes Ferenc a szerző kilétét nem sejtve 1815-ben jóhiszeműen kiadta. A mű sikerét mutatja, hogy még ugyanabban az évben ponyvakiadása is megjelent. Fazekas – a sok hibával megjelent művét kijavítva és átdolgozva – 1817-ben Bécsben újra kinyomtatta a Lúdas Matyit.

[Fazekas Mihály]: Lúdas Matyi. Bécs, 1815. Az első kiadás címlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Lúdas Matyi az első mű irodalmunkban, amely népmesei tárgyat, népmesei eszközökkel, hiteles népmesei hangra dolgoz fel, bár a magyarországi folklórban korábban ismeretlen történet felbukkan az Ezeregy éjszaka meséinek egyes változataiban és az egész nyugat-európai folklórban, valamint a grúz, orosz, ukrán, román és, valószínűleg az utóbbi közvetítésével a csángó népköltészetben is. Fazekas a mesét Moldovából hozhatta magával, ahol öt évig katonáskodott és csángó vidéken is hetekig állomásozott.

Hajdann egy Falubann, a' Nyírenn é, vagy az Erdő-
Hátonn, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe.
Már tsak elég az, hogy: vólt hajdann egy öreg Asszony,
Özvegy vólt, 's egy rossz Fija vólt. Ez munka fejébenn
Nyáronn a' legyet a' szárán tsapkodta nap estig,
Télenn a' tüzelő mellett a' piszka fa végénn
Átsorgott el egész napokat; Jó Annya eléggé
Zsémbelt rá; de akár a' száraz falra marokkal
Borsót hintett vólna, szitok, motsok és a' hurítás
Annyit tett Matyinak, (Matyi vólt neve a' Sihedernek)

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi. Egy eredeti magyar rege négy levonásban. Első levonás, Bécs, 1817. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Fazekas Mihály  jóbarátjával és sógorával, Diószegi Sámuel (1761. január 5. – 1813. augusztus 2.) református lelkésszel közösen állította össze az első magyar fűvészkönyvet, azaz növényhatározót. Diószegi Sámuel születésének 255. évfordulóját tegnap ünnepelhettük. A Magyar fűvész könyv Carl von Linné rendszerezési módszerét követi, amellyel Diószegi Sámuel 1787–89-es göttingai tanulmányai idején ismerkedett meg. A növényhatározóban több mint 3000 hazai növény leírása található további félezer újonnan megalkotott szakkifejezés mellett.

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály: Magyar fűvész könyv: Melly a' két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmerésére vezet, a' Linné alkotmánya szerént, Debrecen, Csáthy György Kiadása, 1807. Belső címlap. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Imé itt vagyon a’ Magyar Fűvész-Tudományból az első Zsenge, azoknak számára, kik a’ növevényeket kedvellik, és azokkal esmérkedni kívánnak.
A’ Természeti dolgok között a’ plántákkal való esmerkedés az, a’ mellyel kiváltképpen minden lépten nyomon kínál bennünket a’ Természet. Az Állatok elmennek előlünk, és nem engedik, hogy velek közelről bánjunk; az Ásványoknak nagyobb része nehéz hellyen van, a’ hegyek gyomrába rejtve: de a’ plánták mindenütt a’ föld színén; erdőn, mezőn, kertben, hegyen, völgyön, szárazon, vízen, víz alatt, előttünk állanak, és őket tetszésünk szerént vizsgálhatjuk. A’ több állatoknak elég ha megtalálják ezekben az ő eledeleket; eszik azt a’ mivel tápláltatnak, a’ többit tapodják: de az emberben az esméretre törekedő ész, a’ mit meglát, azt esmérni és nevéről nevezni kívánja.”

Diószegi Sámuel debreceni prédikátor és Fazekas Mihály főhadnagy: Elöljáró beszéd. In. Uők: Magyar fűvész könyv: Melly a' két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmerésére vezet, a' Linné alkotmánya szerént, Debrecen, Csáthy György Kiadása, 1807, III. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Csokonai Vitéz Mihályhoz igaz barátság fűzte, a nagy költő a „kertésszé lett” Fazekashoz verset is írt.

Mondd meg néki, hogy kertjébe
Régolta kívánkozom,
Hol a természet ölébe
S az övébe nyúgoszom.
Mondd meg néki, hogy pattantom
Húromat már őfelé.
Ah, mert ah! magános lantom
Drágább névvel zenghet-é?
Mondd meg, de már már jól látom,
Már itt van, már látom őt,
Haj! az én nemes barátom
Hogy használja az időt!
Ő, akinek Bellónától
Magasztalva van neve,
A gőgösség hagymázától
Írtózván, kertész leve.
Ő a tomboló vígságnak
Futja unszolásait
S egy félig fejlett virágnak
Lesi bíztatásait.
[...]
Jer, barátom! lépegessünk
Kis kertednek útain
S dohogás nélkűl nevessünk
Mások bolondságain.
Jer, s érezzük, hogy nagy telket
Többször fának ád az ég,
S kis jószágot és nagy lelket
Bírni boldogabb sors még.
Jer, e répánál térdeljünk,
Jer, kacsint e tulipánt,
Jer, e töknél süvegeljünk:
Mind használ ez, s egy se bánt.

Csokonai Vitéz Mihály összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Csokonai haláláról pedig Fazekas emlékezett meg versében.

Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek?
Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk
Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről,
Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal
Kettényílt az örök titok kárpitja előtte...
Ő bément s széjjelnézett. Látván a halandók
Gyenge világa elől elrejtett mennyei pompát,
Gondolatit szárnyára vevé a lelki dicsősség,
És ő még fül nem hallott szent angyali hangú
Énekek énekein kezdé dicsérni az élet
Felséges voltát, mely várja az emberi lelket.
Megtetszett kedves zengése az angyali karnak
S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot
Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját.

Fazekas Mihály: Csokonai Vitéz Mihály halálára. In. Összes költeményei, s. a. r.: Julow Viktor, Budapest, Magyar Helikon, 1976. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

szerk.: MJ

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-jétől jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles a művei megjelentetése, így 2016-tól az 1945-ben elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetőek az interneten. Közkinccsé válnak tehát, és az év folyamán folyamatosan kerülnek majd a MEK-be olyan szerzők könyvei, mint Bartók Béla, Bánlaky József, Gelléri Andor Endre, Gulácsy Irén, Kulinyi Ernő, Kúnos Ignác, Lugosi Döme, Sárközi György, Szabó Dezső, Szerb Antal, Vikár Béla...

Már január folyamán felkerülnek például az alábbi kiadások:

• Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története
• Bartók Béla: A magyar népdal és Önéletrajz - Írások a zenéről
• Gulácsy Irén: Pax vobis
• Szabó Dezső:  Életeim (1935) és Életeim (1939-1940)
• Kúnos Ignác:  Oszmán-török népköltési gyűjtemény
• Sárközi György: Mint oldott kéve
• Vikár Béla: Tariel, a párducbőrös lovag (Zichy Mihály képeivel)
• Bánlaky József: Magy.o. 1848/49. évi függ.-i harczának katonai története
• Lugosi Döme: Kelemen László és az első Magyar Játszó Színi Társaság
• Gelléri Andor Endre: Szomjas inasok
• Kulinyi Ernő:  A szép királyné férje

 A régi klasszikusok mellett 2015-ben minden korábbinál több modern szak- illetve szépirodalmi könyvvel is gyarapodott az elektronikus könyvtár, melyeknél a szerző vagy örököse kezdeményezte a digitális megjelenést. Remélhetőleg ez a tendencia a jövőben is tovább folytatódik, mivel egyre többen ismerik fel a szabad hozzáférés előnyeit.

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

Még itt vagy olvasó? Máris tölthetsz négy szabadon terjeszthető közkincset! :)

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
http://mek.oszk.hu/14800/14871

Szerb Antal: A világirodalom története
http://mek.oszk.hu/14800/14872

Bartók Béla: A magyar népdal
http://mek.oszk.hu/14800/14873

Bartók Béla: Önéletrajz - Írások a zenéről
http://mek.oszk.hu/14800/14874

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz. 

Az ünnepekhez kapcsolódó képes levelezőlapok közül szemezgettünk.

A lapot 1935-ben adták postára

A képes levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Hivatalosan 1878-ban engedélyezték forgalomba hozatalukat, 1885-ben pedig a magánkiadások megjelenését. Eleinte a „címoldalra” írták az üzeneteket, hátul pedig a bélyeg és a címzés helye volt csak. A címoldalon azonban az üzenetek helyét egyre inkább elfoglalták a képek. Az átmeneti időszakban láthatjuk, hogy sokszor a kép mellé is írtak üzeneteket.

1905-ös újévi üdvözlet

A 19/20. század fordulójára nyerték el a képeslapok ma is érvényben lévő formájukat. A különböző településeket, történelmi eseményeket, reprodukciókat, népéletet, reklámokat ábrázoló képeslapok mellett hamar megjelentek az üdvözlőlapok is. Ma már, akár hagyományos, akár elektronikus képeslapot küldünk, jóformán csak karácsonykor – összekötve az újévi jókívánságokkal –, és családi ünnepek alkalmával írunk. Régebben azonban külön voltak üdvözlőlapok karácsonyra és újévre, de vízkeresztre és pünkösdre is írtak egymásnak az emberek. Gyűjteményünkből ezúttal néhány, a 20. század első feléből származó újévi üdvözlet bemutatásával kívánunk mi is boldog új esztendőt minden kedves blogolvasónak!

Üdvözlet 1941-ből

Az újévi jókívánságok közös célja, hogy a következő évre egészséget, bőséget, boldogságot és szerencsét kívánjanak. Mivel a szerencse jelképei többek között a kéményseprők, a négylevelű lóhere, a lópatkó és a malac, ezért a legtöbb képeslapon szerepelnek ezek a szimbólumok, előfordul, hogy több is egyszerre. Miért jelképezik pont ezek a dolgok a szerencsét? A szokások szerint az új év első napján sült malacot kell enni, mert a malac a házba túrja a szerencsét, de tilos bármilyen szárnyast, főleg tyúkot enni, mert az kikaparja a szerencsét.

Képeslap 1920-ból

Régen a kéményseprők munkája kellett ahhoz, hogy a családi tűzhely rendben működjön, ezért a kéményseprő, aki a kéményt rendben tartotta, s így óvott a tűz keletkezésétől, fontos személyiség volt. Így ragadt a kéményseprőkre valami a jótékony szellemek tiszteletéből. Másik nézet szerint a kéményseprők szerencsét hozó nimbusza úgy keletkezhetett, hogy a fiatal lányok, ha kéményseprővel találkoztak, így sóhajtottak fel: „Szerencsém volt, mert nem kormozott össze.” Ebből a mai korra csak annyi maradt meg, hogy: „Kéményseprőt látok, szerencsét találok.”

A lapot 1941-ben adták fel egy „úri lánykának”

Valaha a lovat varázserejű állatnak gondolták, nagy szükségben lovat áldoztak, a kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. Ezt később felváltotta a lópatkó, hiszen az is egy elterjedt hiedelem volt, hogy a vas megóv az ártó szellemektől. Különösen annak a vasnak tulajdonítottak ilyen tulajdonságot, amelyet nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a lóról könnyen leesik a patkó, így amikor még a ló volt az egyetlen „közlekedési eszköz”, nem volt nehéz úton-útfélen lópatkót találni.

1942-es üdvözlet

A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, és a kereszt már a kereszténységet megelőző időkben is ősi szimbólum volt, bajelhárító, szerencsehozó hírében állt. Ez az oka a négylevelű lóhere szerencsehozó szerepének, no meg az is, hogy ritka. De szerencsét csak annak hoz, aki nem tudatosan keresi, hanem véletlenül talál rá!

Képeslap a ’20-as évekből

Kopcsay Ágnes

2015-ben számos kiváló standfotós ünnepelte születésének kerek évfordulóját.

Munkáikból összeállított csokorral köszöntjük Buray Zsuzsannát, Demeter Miklóst, Eisemann Józsefet, Kalászi Györgyöt, Inkey Alicet, Szabó Adriennt és Tóth Györgyöt!

Jó egészséget és további sikereket kívánunk! 

Kubik Anna
Fotó: Buray Zsuzsanna
Filmcím: Csendkút

Temessy Hédi 
Fotó: Demeter Miklós
Filmcím: Ballagás

Bán János
Fotó: Eisemann József
Filmcím:Sántha László

Szendrő József
Fotó: Inkey Alice
Filmcím: Nem

Udvaros Dorottya és Koltai Róbert
Fotó: Kalászi György
Filmcím: A nagy postarablás

Tóth Ildikó
Fotó: Szabó Adrienn
Filmcím: El nino

Haumann Péter 
Fotó: Tóth György
Filmcím: Woyczek 

OSZK Fényképtár

Szekszárd város szülötte, Escher Károly fotóművész (1890–1966) 125 év múltán a jubileumi évfordulóra képei révén hazatért a tolnai megyeszékhelyre. 

Kiállítással emlékeznek Escher Károlyra születésének 125. évfordulóján Szekszárdon.

A Művészetek Házában január 3-ig látható tárlaton a fotós több mint 60 képét állítják ki, többségében a második világháború előtt ismert színészekről készült portrékat, életképeket és közéleti témájú fotókat – mondta Csillag Katalin, a kiállítás kurátora az MTI-nek.

A kiállítás képeinek döntő többsége könyvtárunk gyűjteményéből származik; az általuk bejárt út hosszú volt, s méltán nevezhető kalandosnak is. Blogbejegyzésünkben téli képeket mutatunk a páratlan gyűjteményből. 

Escher Károly egy német felmenőktől származó iparoscsaládba született 1890-ben. A vállalkozó szellemű, székkészítő ezermester apa, s egy szekszárdi csizmadia dinasztiából jött fiatal anya első gyermeke Szekszárdon töltötte élete első éveit. A család öt év múltán a fővárosba költözött, az elemi iskolát, majd polgárit járt kisfiú Budapesten megtapasztalta a vasasinas-sors fizikailag súlyos terheit, ám rajztehetsége révén rövidesen a Ganz-gyár tervezőirodájába kerülhetett. Itt egy fiatal mérnök tanítása nyomán vált amatőr fotográfussá. Az üveglemezről rövidesen a celluloid használatára váltott: operatőr lett a kezdődő magyar némafilmgyártásban. Ennek válsága idején – nem lévén türelme megszenvedni a hangosfilmre történő átállás szervezeti problémáit –, főfoglalkozású fotóriporter lett az Est-lapok sajtóvállalatnál. 1928-tól a fényképezés volt a szenvedélye s kenyérkereső lehetősége is egyben. Rövidesen a konszern leglátványosabb orgánumánál, a Pesti Napló képes mellékleténél lépett egyre magasabbra. Mindenes fotóriporterből címlapokat fotografáló, karakteres alkotóvá vált. A harmincas évek végének politikai változásai lapját elsodorták, ő azonban tehetsége révén más képes újságoknál is otthonra lelt. Így folytatta szakmáját 1945 után is. Fotografálta Horthyt római látogatásakor a díszpáholyban, a háború után hazatérő Károlyi Mihályt, Rákosit a Gellért-hegyi Szabadság-szobor átadásakor, Gerő Ernőt egy színházi előadáson. Escher Károly hosszú pályafutása alatt kívül maradt minden politikai párton; csak a fényképezés érdekelte, éltette. Különösen emlékezetesek voltak színházi, operaházi fényképei, ezek csúcsaként jelent meg egy album Bajor Giziről az ő képeivel. A csodálatos mandarin című, viharos mozgású balett-fényképe a magyar fotóművészet emblematikus darabja lett. Nyugdíjba vonulása után is fotografált, az egykori Várostervezési Intézet hasznosította magas szaktudását. A Munka Érdemrendje, A Magyar Népköztársaság Kiváló művésze kitüntetés, az AFIAP (a nemzetközi fotóművész szövetség elismerő státusza) elnyerése kísérték útját.

1965-ös életmű-kiállítása, s egy, a Magyar Fotográfusok Házában rendezett 120. éves jubileumi kiállítás után végre szülővárosa is megismerhette, megismerheti képeit. A korai, még ún. festői fotográfiái a Gadányi Gyűjteményből kerültek Szekszárdra, a gyermekévek emlékei után az érdeklődők ízelítőt kaphatnak abból a kb. 38000 kockányi képtermésből, melyet könyvtárunk őriz, miután Escher az 1950-es évek közepén kockánként 1 forintért eladta kincsestárát a könyvtárnak. A régi filmek sokáig áldatlan körülmények között álmodták nem éppen jóízű álmukat; az ébredés után jó néhány felvételt a restaurálás hozott vissza a pusztulás határáról. Ez azonban már fotótörténet: a meglévő értékek új fényükben mutatják készítőjük tehetségét Szekszárdon a Művészetek Házában 2016. január 3-ig.

A kiállítás híre honlapunkon.

A jubileumi tárlatot kiegészíti néhány aktuális, téli felvétel. A tél minden fotográfus számára kedvelt időszak.

A csillogó, szikrázó hó, a kék ég, a zúzmarás vagy havas fák, bokrok, a téli táj – de a hóval borított város is kihagyhatatlan témákat kínál. Ha az évszak vidámabb „arcát” figyeljük, olyan hangulatok megörökítésére nyílik mód – amelyek máskor nincsenek jelen életünkben.

A balatoni telekhez hajdan elválaszthatatlanul hozzá tartozott a fakutyázás. A jobb módú, vidám társaság bundás hölgyei, a keménykalapot viselő úr önfeledten adják át magukat a téli szórakozás örömeinek – bár a testes úr arca mintha kissé nehézkes haladásról is árulkodna.

És itt a különlegesebb téli sport: a jégvitorlázás is! Az irhabundát viselő fiatalember épp kiszáll a jégvitorlásból – azonban az átlós kompozíció remekül közvetíti az álló sporteszköz lendületét. Ugyancsak a tél vidám oldalát örökítette meg az egyik fővárosi strandon készített fürdőruhás csoportkép, melynek Escher a „Hó-strandolók” címet adta. A kép 1940 és 1942 között készült.

Nagy szerencse a fotóriporter számára, ha két kedvelt témát is egyetlen felvételben tud megjeleníteni. Ilyen a „Téli élet a Sváb-hegyen” c. sorozat, amelyről már nem hiányozhatnak a kor híres színésznői sem. Escher Károly a magyar filmgyártás területén kezdte pályáját, s napi kapcsolatba, jó ismeretségbe került a kor hírességeivel. Ennek a későbbiekben a Pesti Napló, majd a Film, Színház, Irodalom riportereként nagy hasznát vette. A közvetlenség, a szinte baráti kapcsolat átszűrődik a felvételeken

Ezeken a képeken a háború első évén már túl lévő, ám még vidáman kiránduló, szórakozó síelők között feltűnik egyik kedvelt modellje, az igen fiatal és ragyogó szépségű Goll Bea is. Muráti Lili, az 30-as és a 40-es évek egyik legnépszerűbb színésznője a vastag hóval fedett faágak között, mosolyogva tűnik fel több képen is – igazi hókirálynői szerepben áll a képeslapok nézői előtt a szabadidejében téli kiránduláson részt vevő híresség.

S a szépséges (és kalandos életű, a későbbiekben külföldön is nagy karriert befutott) színésznő egy újabb szerepben: a főváros egyik nevezetességén, a Műjégpályán jéghokizni tanul.

Ez akkoriban nem volt kifejezetten női sportág, ám a határozott és vidám színésznő egy-két jó felvétel kedvéért örömmel vállalta ezt is. Nézőinek, a korcsolyázó gyerekeknek csodálata övezi – elragadtatottan figyelik a jelenetet. A felvétel 1944-ben készült – Muráti Lili még vidáman nevet bele a kamerába. Szerencsére még nem sejtheti, hogy alig több mint egy év múlva egy szál ruhában menekül majd végig fél Európán, s meg kell tapasztania az életnek s a télnek a komor arcát is…

Csillag Katalin

Tizenhét csodálatos téli Escher-felvételhez kattints a galériába :)

Blogunk szerkesztősége, Kötél Emőke, Mann Jolán, Sudár Annamária és Tóth Péter áldott karácsonyt és boldog új évet kíván minden kedves olvasójának.

Péter írását gondoltuk erre a napra. Árva és félárva gyermekekkel foglalkozó szociális otthonok (elhelyező központok) karácsonyi rendezvényét tartották december 11-én az erdélyi Kápolnásfaluban. Péter saját blogjában is leírta, hogy mi történt.

Fotóztam az erdélyi Kápolnásfaluban. Vaku nélkül ezerhattal. Nagyterem.
Őrangyal születésnap volt a rendezvény neve, a környék elhelyező központjaiból jöttek a gyermekek. Tolták a zsíros kenyeret, itták a teát és fel is léptek karácsonyi produkciókkal. Énekeltek, furulyáztak, bűvészkedtek, táncoltak, citeráztak. Árvák, félárvák, autisták, fogyatékosok, mind mind csodálatos kis és nagyobbacska lelkek.
Fantasztikus munkát végeznek ezen intézmények vezetői, nagyon kellenek az alkalmak a gyermekeknek.
Már a teremben csodálatos volt a közeg. Öt-hatszázan lehettek. Irtó meginditó az egész, nem is lehet ezt könnyek nélkül megélni.
Amikor lement az oklandi Elhelyező produkciója azonnal távoztam, mert nem tudtam tovább ott lenni.
Magam akartam lenni magammal.
Csendben.

Setáltam Kápolnásfaluban. Bementem a 18. században épült kapolnási templomba, felmentem a galériára majd kimentem a temetőbe.
Csak úgy voltam.
Néztem az utcán a gőzölgő lószart.

Találkoztam egy bácsival az első világháborús emlékműnél, akinek az apja Tiszafüred környékén halt meg. Na bumm, én meg ott születtem.
Bemenekültem a Fűrész bárba, hogy igyak.

Egy nagy busszal mentünk vissza Oklándba a gyermekekkel. Rózsika, a Homoród völgyének egyik angyala, az oklándi Elhelyező Központ vezetője rám bízta Szabit. Szabi 10 éves forma gyermek, az értelmi szintje egy négyévesnek felel meg. Nagyon szépen énekel, imádja a focit. Gyönyörű szemeivel csak nézett, én viszont.
Beszélgettünk. Ültünk a buszon, kérdezgettem, aztán Szabi kérdezett, megint én kérdeztem, majd megint Ő kérdezett.

Peti bácsi, magánák hány karácsonya volt már?

Megint elbujdokoltam volna legszívesebben.
Itt jönne az, hogy mennyire hülyék vagyunk mindannyian, akik folyamatosan gyarlunk meg szarakodunk, feszkózunk, pedig csak oda kellene figyelnünk másokra, és élni simán.

Szabi megkérdezte, hogy tudom-e mi van a zsebében. Két narancs volt. Az egyiket kivette és nekem adta.

Mar itt jöhetne a függöny, de nem jön.

Voltunk kajálni is, szalmapityókát ettünk, kóláztunk. Adtam egy corvinás képeslapot Szabinak.

Megbeszéltük, ha legközelebb jövök megint találkozunk. Bújt hozzám, viszont bújtam. Fogtuk egymás kezét, mentünk vissza a buszhoz. Megpaskoltam a hátát, lekiskomáztam, ahogy a fiamat szoktam.

Nem csináltam semmi extrát.
Nem is kell soha.

Élni jó.
Megélni mindent.
Szeretetben.
Nagyon.
Hagyom.

Ajándékozás útján került a Fénykép- és Fotóművészeti Tárba az az amatőr felvételekből álló gyűjtemény, melyet az elmúlt hónapokban kezdtünk feldolgozni. A 6x9 cm-es, zselatinos szárazlemezre készült felvételek az 1920-as, 1930-as évekből származnak.

Mi az a zselatinos szárazlemez?

Névvariánsok: Brómezüst zselatin szárazlemez, zselatinos üvegnegatív, szárazlemez; gelatine dry plate (ang.); Gelatinetrockenplatte (ném.)
A legtöbb fotótörténet a modern eljárások első állomásaként tartja számon. Nagyobb érzékenysége, kényelmesebb kidolgozása mellett ez volt az első olyan negatívanyag, amelyet kisüzemben, gyárban készítettek, s a fényképész készen vásárolta. Ezzel együtt járt egyrészt a fényképezés kézműves jellegének lassú megszűnése, másrészt ugrásszerűen megnőtt a fényképezők száma.
Kezdettől az amatőrfényképészek kedvelt anyaga volt, a hivatásosok még sokáig megmaradtak a kollódiumos negatívnál, mert olcsóbbnak és megbízhatóbbnak tartották.

Történeti fotóeljárások Magyarországon – CD-ROM C3 Kulturális és Kommunikációs Központ  

Milyen volt majdnem száz évvel ezelőtt a tél Budapesten és a környező hegyekben? Négy képet válogattunk ki a feldolgozás alatt álló  gyűjteményből. 

A képeken felirat és dátum nem szerepel, azonban a 252 felvételt végignézve gyanítható – a szereplők, a hajviselet és a szívesen fotózott, divatos ruhaviselet alapján –, hogy mindegyik felvételt ugyanaz, a polgári családba tartozó, nagy társasági életet élő, sífutást és kirándulásokat kedvelő személy készítette.

Sífutók– 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 357
Sífutók, életkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

Az Óra-villa kapuja – 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből
FUA 358 Az Óra-villa kapuja, látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár 

Kirándulás a téli erdőben– 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 389
Téli táj. Látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

Olvadó hó az Erzsébet kilátónál– 6x9 cm-es üveglemezre készült amatőr felvétel az 1920-as, 1930-as évekből FUA 395
Budapest, Erzsébet-kilátó, látkép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár  

A Fénykép- és Fotóművészeti Tár az Országos Széchényi Könyvtár legfiatalabb gyűjteménye. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy a nemzeti könyvtár különböző gyűjteményeiben található fényképek megfelelő tárolását, feldolgozását és szolgáltatását biztosítsa.
A Fénykép- és Fotóművészeti Tár egyik legnagyobb gyűjteménye az a több mint 40 000 üveglemez, negatív film és fénykép, amely a könyvállomány régi, becses darabjairól (kódexek, régi nyomtatványok, kéziratok) készült.
A tár gyűjteményeiben – a bejegyzésben említett amatőr felvételek mellett – találhatunk még zselatinos szárazlemezre készült felvételeket az első világháború időszakából és helyszíneiről, hivatásos fényképészek két világháború között készített erdélyi város- és tájképeit, pozsonyi életképeket.

Elment legidősebb tudós kollégánk. Berlász Jenő életének 105. évében, 2015. december 6-án hagyott itt minket.

1911. augusztus 28-án született Budapesten, kispolgári családban, ahol apjának könyvszeretete, társadalomtudományi és történeti munkákból álló kis magánkönyvtára példa volt számára, és forrás a történelem iránti érdeklődésének kielégítésére. Első igazi könyvtári élményeit diákként, a VI. kerületi Kemény Zsigmond Reáliskola tanári könyvtárában, majd a Fővárosi Könyvtárban szerezte, s itt vált igazán a történelem szerelmesévé. 1930-ban érettségizett, egy évi katonai szolgálat után beiratkozott a budapesti egyetem történelem–földrajz szakára. Domanovszky Sándor professzor tanítványa lett, de Szekfű Gyula, Szentpétery Imre, Hajnal István, Mályusz Elemér is kedves tanára volt. Egyik, Berzeviczy Gergely XVIII–XIX. századi haladó szellemű közgazdász munkásságát bemutató tanulmánya megnyitotta előtte Domanovszky Művelődéstörténeti Intézetét, ahol könyvtáros lett, s itt sajátította el a források feldolgozásának módszereit, és itt vált gazdaságtörténésszé.

Berlász Jenő

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg az Országos Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményével, a könyvtár tanulmányainak kedvenc helyévé vált. Egyetemi tanulmányait 1936-ban fejezte be, középiskolai tanári képesítése mellett doktori címét is ekkor szerezte. A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában, különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére c. doktori disszertációja a Művelődéstörténeti Intézet kiadványsorozatában jelent meg.

Az 1936/37-es tanévben a bécsi Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézetben folytatott kutatói munkát, amelynek legnagyobb hozadéka az volt a számára, hogy megismerkedett a bécsi nemzeti könyvtárral, az egyetemi könyvtárral és a levéltárral. Az ösztöndíjas év után a budapesti Országos Levéltárban alkalmazták, ahonnan nem sokkal később, 1938 tavaszán átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba. Az OSZK-ban már korábban, 1936-ban megfordult, amikor néhány hónapig Csapodi Csabát helyettesítette szakozóként a Fitz József-féle reformok kezdetén, az Egyetemes Tizedes Osztályozást éppen bevezető könyvfeldolgozó osztályon. 1937/38-ban bizonyítványt szerzett a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete által az OSZK-ban szervezett második könyvtárosképző tanfolyamon, így szakképzett könyvtárosként lett az OSZK próbaszolgálatos, fizetéses gyakornoka, ez azonban nem jelentett biztos közalkalmazotti jogviszonyt. 1938–1942 között többször kapott 400–800 koronás belföldi kutatói ösztöndíjat gazdasági és társadalomtörténeti kutatások végzésére. Biztosabb állásba 1940 tavaszán került, amikor levéltári gyakornokká nevezték ki az Országos Levéltárba. 1942. január 1-jével a Teleki Pál Tudományos Intézethez helyezték intézeti segédfogalmazóként, ahol Deér József igazgató és Kosáry Domokos helyettes igazgató vezetése alatt olyan munkatársakkal dolgozott együtt, mint Hadrovics László, Csapodi Csaba, I. Tóth Zoltán, Komjáthy Miklós és mások.

1944-ben a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karán „Magyarország újkori gazdaságtörténete (1526–1848)” c. tárgykörből egyetemi magántanárrá képesítették, és 1945 őszén meghívták a gazdaságtörténeti tanszékre, ehhez azonban akkor a minisztertanács nem járult hozzá. Csak két évvel később, 1947 nyarán nevezték ki a Műegyetemre nyilvános rendes tanárrá. Nem sok időt tölthetett az egyetemi katedrán, mert 1948-ban a Műegyetem közgazdasági karát megszüntették, és az újonnan alakult önálló Közgazdaságtudományi Egyetemre a régi professzorokat nem vették át.

Berlász Jenőt – akit közben a Századok c. folyóirat 1943-tól viselt szerkesztői tisztségétől is megfosztottak – 1948 őszén a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába rendelték be szolgálattételre. Keresztury Dezső igazgató a könyvtár leromlott állapotban lévő kézirattárának rendbehozatalát bízta rá. A Kézirattárban két fiatal munkatárs, Csanak Dóra és Fülöp Géza volt a segítségére. Közel egy évtizedet töltött az akadémiai könyvtárban, de 1956-os tevékenysége miatt (az akadémia forradalmi bizottságának tagjaként leállíttatta a káderanyagok megsemmisítését) 1957 nyarán elbocsátották. A katedrától, a történettudományi kutatások intézményi lehetőségeitől megfosztva újra az Országos Széchényi Könyvtárba került, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1976 végéig dolgozott. Mint ismert levéltári-kézirattári szakembert az OSZK-ban is a kézirattárba osztották be, ahol első munkájaként a latin nyelvű kéziratok feldolgozásába kapcsolódott be. Nemcsak az OSZK, hanem az Országos Könyvtárügyi Tanács is foglalkoztatta: 1958-ban Kéziratok katalogizálása címmel készült segédkönyvét ők adták ki és elektronikusan itt elérhető. Később Berlász Jenő szabályzata alapján indult meg az egyházi könyvtárakban levő 1850 előtti kéziratok feldolgozása és katalógusainak kiadása. 

A kézirattárban az ő kezdeményezésére, Hajdu Helga és Csapodiné Gárdonyi Klára vezetése alatt indult meg az ún. fondfeldolgozás. Elméleti-módszertani összegzésként született meg 1975-ben a Tájékoztató a kézirattári gyűjtőkörről, rendszerezésről és a kézirat-katalógusok sajtó alá rendezéséről c. műve, amelyet a Könyvtártudományi és Módszertani Központ adott ki. 

Kézirattári munkája mellett 1958-ban, a keszthelyi Helikon-könyvtár különgyűjteményeként, a Balatoni Intéző Bizottság kérésére felállítandó balatoni tárgyú gyűjtemény szervezésével bízták meg.

A Kézirattárból 1969-ben az Olvasószolgálati Osztályra helyezték át történész tájékoztatónak. Gyakorlati munkája mellett itt is született tananyagként használt segédlete: A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei c. bibliográfiai kalauzát a KMK 1975-ben jelentette meg. Az 1960-as évek elején Berlász Jenő kezdeményezte az Országos Széchényi Könyvtár történetének feldolgozását, majd 1966-ban a könyvtár vezetősége megbízta őt a terv koncepciójának megfogalmazásával. E terv szerint a könyvtár 150 éves történetét három részben szándékozták megírni: az első kötet az alapítástól a kiegyezésig (1802–1867), a második a kiegyezéstől 1920-ig tartó, a harmadik pedig a két világháború közötti időszakot dolgozta volna fel. Az első kötet készült el teljes egészében: Berlász Jenő rendkívül alapos, aprólékos levéltári kutatásokra támaszkodó, élvezetes stílusban megírt művét 1981-ben adta ki az OSZK – a kötet anyaggyűjtése és megírása mellett számos résztanulmány jelent meg Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, valamint az OSZK Híradó hasábjain. E mű, amely könyvtártörténet-írásunk kiemelkedő darabja, szerzőjének tudományos elismerést is hozott: 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság ennek alapján a történettudomány doktorává nyilvánította.

Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története, 1802-1867. Borító – Magyar Elektronikus Könyvtár

Berlász Jenő a rendszerváltás után részesült állami elismerésekben: 1993-ban a Szinnyei József-díjjal és 1999-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. Első ízben, 2000-ben másodmagával neki ítélték oda az Országos Széchényi Könyvtár „házi” kitüntetését, az ekkor alapított „Bibliothecarius emeritus” címet, elismervén ezzel könyvtárosi életpályáját és könyvtártörténészi teljesítményét. 2011 novemberében, az alapítási évfordulón „az Országos Széchényi Könyvtár örökös tagja” kitüntető címet adományozta neki a könyvtár, az az évben betöltött századik születésnapja alkalmából.

90. és 100. születésnapját publikációkkal is megünnepelte a történészek és a könyvtárosok köre: 2001-ben Búza János szerkesztésében jelent meg a Gazdaságtörténet – könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára c. gyűjteményes kötet; 100. születésnapján pedig Monok István méltatta könyv- és könyvtártörténeti munkásságát a Századok hasábjain A könyvtörténész Berlász Jenő c. írásában, valamint Vizkelety András köszöntötte őt a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2011/9-es számában.

Életének, pályájának fordulatairól két beszélgetés ad teljesebb képet: Haraszty Gyula tollából a Könyvtáros 1979/7. számában, Melczer Tibor lejegyzésében pedig az OSZK Híradó 2000/7-8. számában. Műveinek 62 tételes, válogatott bibliográfiáját az említett emlékkönyv közli.

Irodalomjegyzék:

• A Thurzó-birtokok a XVII. sz. első harmadában különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére / Berlász Jenő. - Budapest : Buschmann Ny., 1936. - 107, [1] p. ; 24 cm. - (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez ; 11.) 
• Kéziratok katalogizálása / [Berlász Jenő]. - Budapest : Országos Könyvtárügyi Tanács, 1958. - 112 p. ; 24 cm. - (Az Országos Könyvtárügyi Tanács kiadványai ; 3.)
• Tájékoztató a kézirattári gyűjtőkörről, rendszerezésről és a kézirat-katalógusok sajtó alá rendezéséről / Berlász Jenő ; [kiad. az] Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ. - Budapest : OSZK KMK, 1975. - 22 p. ; 20 cm. - ISBN 963-201-015-9
• A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei / Berlász Jenő ; [kiad. az] Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központja. - Budapest : NPI, 1975 (Budapest : [Házi] Ny.). - 108 p. ; 24 cm . - ISBN 963-201-011-6
• Az Országos Széchényi Könyvtár története. [1. köt.], 1802-1867/ írta Berlász Jenő ; [kiadja az Országos Széchényi Könyvtár]. - Bp. : OSZK, 1981. - 555 p., [28] t. : ill. ; 25 cm. - ISBN 963-200-013-7. Digitalizált változata 

Rácz Ágnes

215 éve született Czuczor Gergely (1800. december 17. – 1866. szeptember 9.) bencés szerzetes-tanár, költő, nyelvész, akadémikus. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1845-től a magyar nyelv szótárának összeállításán munkálkodott.

Jakobey Károly: Czuczor Gergely In.: Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790-1867) CD-ROM – Magyar Elektronikus Könyvtár

A szerelem méhe

A szerelem kis méhecske,
Szárnyain édes mézecske,
De fájdalmat szerez lángja,
Mint a méhecske fullánkja.

Ha fulánkos, Isten neki,
Csak már felém repülne ki,
Fulánkjától nem rettegnék,
Csak mézének örülhetnék.

Czuczor Gergely válogatott művei, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1956. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A világosi fegyverletétel után Kufsteinben raboskodik, majd visszatér a kulturális életbe. A Nemzeti Színház dramaturgja, mellette számos történelmi eposz, óda, ballada szerzője, illetve fordítója.

Czuczor Gergely arczképe és névaláirása – Digitális Képarchívum

A magyar elektronikus könyvtárban a következő művek találhatók tőle:

• Czuczor Gergely költői munkái. 
• Költemények 
• Válogatott művei 
• Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára
• La Fontaine: Mesék (szerkesztőként, fordítóként)