Tízrészes sorozatunkban egy-egy különleges menüt mutatunk be.

1787-ben életbe lépett egy rendelet, mely kötelezővé tette a fali ártáblák használatát és az árak kifüggesztését. Valószínűleg ez volt az első lépés a nyomtatott étlapok felé, melyek legkorábbi darabjaiból nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Az első étlapok egylaposak voltak, és az ételek mellett vagy alatt feltüntették az italok árát is. Ez a forma a századforduló idején megváltozott. Díszes kivitelű, többlapos nyomtatványok jöttek divatba. Ebben az időben kezdett rendszeressé válni a külön borlap használata is. Az igényesség nem csak az étlap küllemére, hanem tartalmára is vonatkozott.

A bemutatásra kerülő menü egylapos, ún. aprónyomtatvány, nagyon szép iniciáléval díszített menükártya. Nem véletlen, ugyanis ez a menüsor egy könyvtáros tiszteletére adott ebéd menüje! A menüsorból számunkra ismeretlenül hangzik a kőrösi kolbász káposzta czikával. Mi is lehet az a „káposzta czika”? Egyszerű: káposztasaláta.

Menükártya 1896. december 13. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Plakát- és Kisnyomtatványtárban őrzött menükártyák elsősorban politikusok, művészek tiszteletére rendezett ebédek, vacsorák, vagy közösségi események (pl. szilveszteri bál, évadzáró) ételsorát tartalmazzák. Ezt az ebédet azonban, mint az a menü hátoldalán olvasható: Szilágyi Sándor budapesti egyetemi könyvtárigazgató tiszteletére rendezték!

Menükártya hátoldala, 1896. december 13. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szilágyi Sándor (1827–1899) történész, az MTA tagja. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Pesti Hírlap és az Életképek munkatársa. A szabadságharc után irodalmi folyóiratok kiadásával kísérletezett. 1853-tól Nagykőrösön tanított, többek között Arany János volt a tanártársa. 1878-tól a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója. Könyvtári igazgatósága alatt a könyvtár nyugodt éveket élt meg, készültek a katalógusok, folyamatos volt a beszerzés, gyarapodott a gyűjtemény. 

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, a metszetek és a litográfiák, ex librisek és az alkalmi grafikák, az ún. szabadlapos albumok, a képes levelezőlapok, a szöveges plakátok és röplapok, valamint a gyászjelentések, a ponyvanyomtatványok, az alkalmi beszédek és költemények, a disszertációk tézisei, a műsorok és a meghívók, a táncrendek, a különböző naptárak, a katalógusok és jegyzékek, a vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.

Gyűjtőkörünkbe tartoznak az 1711 után Magyarországon nyomtatott, valamint a külföldön napvilágot látott magyar vonatkozású kisnyomtatványok, továbbá a sokszorosított grafikával készített ilyen vonatkozású dokumentumok.

Tízrészes sorozatunkban egy-egy különleges menüt mutatunk be.

1787-ben életbe lépett egy rendelet, mely kötelezővé tette a fali ártáblák használatát és az árak kifüggesztését. Valószínűleg ez volt az első lépés a nyomtatott étlapok felé, melyek legkorábbi darabjaiból nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Az igényesség nem csak az étlap küllemére, hanem tartalmára is vonatkozott.

Lieb Mihály Leóként anyakönyvezték 1844. február 20-án Munkácsy Mihályt. Munkács városa is tisztelte szülöttjét, a világhírű festő tiszteletére díszebédet adott 1882. március 3-án. Az étrend kivitele nagyon egyszerű: kisméretű, keménypapíros kártya, melynek belső oldalán van felsorolva az ünnepi ebéden feltálalt „étkek” sora.

Étrend, középső oldal 1882. március 3. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Én magyarországi Munkácsy születésű levén s már több évek óta el hagyva családi Lieb nevemet mint festő – Munkácsy néven működöm. Hogy eddig törvényesen át változtathattam volna nevem attól kiskorúságom tartott vissza, most azonban be töltve a 24. évet bátorkodom mély tisztelettel folyamodni a Munkácsy mint felvett név törvényesítésért.” (Lieb Mihály kérelme 1868-ban a Belügyminisztériumnál a Munkácsy név felvétele iránt.) A fenti idézet is mutatja, hogy Munkácsy Mihály (1844–1900) tisztelettel gondolt szülőföldjére, ezért is választotta festőként szülővárosa nevét.

Étrend, első oldal 1882. március 3. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, a metszetek és a litográfiák, ex librisek és az alkalmi grafikák, az ún. szabadlapos albumok, a képes levelezőlapok, a szöveges plakátok és röplapok, valamint a gyászjelentések, a ponyvanyomtatványok, az alkalmi beszédek és költemények, a disszertációk tézisei, a műsorok és a meghívók, a táncrendek, a különböző naptárak, a katalógusok és jegyzékek, a vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.

Gyűjtőkörünkbe tartoznak az 1711 után Magyarországon nyomtatott, valamint a külföldön napvilágot látott magyar vonatkozású kisnyomtatványok, továbbá a sokszorosított grafikával készített ilyen vonatkozású dokumentumok.

Tízrészes sorozatunkban egy-egy különleges menüt mutatunk be.

1787-ben életbe lépett egy rendelet, mely kötelezővé tette a fali ártáblák használatát és az árak kifüggesztését. Valószínűleg ez volt az első lépés a nyomtatott étlapok felé, melyek legkorábbi darabjaiból nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Az igényesség nem csak az étlap küllemére, hanem tartalmára is vonatkozott.

Mindannyian részt veszünk ünnepi családi ebéden, karácsonykor, születésnapon vagy évfordulón. A kiterjedt létszámú, nagy családokban szokás, hogy a családtagok évente egyszer egy egész napra összejönnek, és ilyenkor nyilván esznek és isznak is. De az valószínűleg csak ritkán fordul elő, hogy nyomtatott menükártyát készítünk a családi ebédhez. Gyűjteményünkben erre is akad példa.

Egylapos, szép, kartonra nyomtatott, aranykeretes, három példányban készült menükártyából tudhatjuk meg, hogy 1884. október 17-én milyen étrendje volt a családi ebédnek. 

Családi menükártya, első oldal 1884. október 17. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A menükártyát megfordítva ceruzával írott sorokat találunk, melyből az is kiderül, hogy az egyik családtag betegségből való felépülése alkalmából rendezték az ebédet szűk családi körben.

Családi menükártya, hátsó oldal 1884. október 17. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, a metszetek és a litográfiák, ex librisek és az alkalmi grafikák, az ún. szabadlapos albumok, a képes levelezőlapok, a szöveges plakátok és röplapok, valamint a gyászjelentések, a ponyvanyomtatványok, az alkalmi beszédek és költemények, a disszertációk tézisei, a műsorok és a meghívók, a táncrendek, a különböző naptárak, a katalógusok és jegyzékek, a vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.

Gyűjtőkörünkbe tartoznak az 1711 után Magyarországon nyomtatott, valamint a külföldön napvilágot látott magyar vonatkozású kisnyomtatványok, továbbá a sokszorosított grafikával készített ilyen vonatkozású dokumentumok.

Tízrészes sorozatunkban egy-egy különleges menüt mutatunk be.

1787-ben életbe lépett egy rendelet, mely kötelezővé tette a fali ártáblák használatát és az árak kifüggesztését. Valószínűleg ez volt az első lépés a nyomtatott étlapok felé, melyek legkorábbi darabjaiból nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Az igényesség nem csak az étlap küllemére, hanem tartalmára is vonatkozott. Az étlapoknak egy különleges formája a menükártya. Ezen is szerepel ételsor, de nincsen ár feltüntetve, és nincs választási lehetőség sem. Ezek a menük valamilyen különleges eseményre szervezett találkozó ételsorának a leírását tartalmazzák.

A Szállodások Nemzetközi Egyesületének LI. közgyűlését Budapesten rendezték 1926-ban. Egy ilyen nemzetközi esemény hosszú előkészítést igényel, ezt tudja mindenki, aki hasonló eseményt szervez. Ezért az Előkészítő Bizottság már jóval az októberi közgyűlés előtt is dolgozott, és a remélhetőleg sikeres munkát egy vacsorával is emlékezetessé tették a Pannónia Szállóban 1926. szeptember 14-én.

Menükártya, 1926. szeptember 14. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A mindössze ötfogásos menü nagyon visszafogott volt ahhoz a menüsorhoz képest, amit a konferencia résztvevőinek szolgáltak fel október 2-án a Földmívelődésügyi Miniszter által tartott Fogadó esten. A nagyon szép, díszes címlap után a hosszú menüsort olvashatjuk magyarul és franciául.

A sok remek étel közül kiemeltük a fogolyduzmát várúrnő-módjára. A duzma kifejezés a régi magyar receptekben a felfújtat jelentette, tehát itt fogolyfelfújtról van szó. De vajon mit jelent a várúrnő-módjára? Egyelőre nem sikerült megfejtenünk.  

Menükártya, 1926. október 2. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, a metszetek és a litográfiák, ex librisek és az alkalmi grafikák, az ún. szabadlapos albumok, a képes levelezőlapok, a szöveges plakátok és röplapok, valamint a gyászjelentések, a ponyvanyomtatványok, az alkalmi beszédek és költemények, a disszertációk tézisei, a műsorok és a meghívók, a táncrendek, a különböző naptárak, a katalógusok és jegyzékek, a vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.

Gyűjtőkörünkbe tartoznak az 1711 után Magyarországon nyomtatott, valamint a külföldön napvilágot látott magyar vonatkozású kisnyomtatványok, továbbá a sokszorosított grafikával készített ilyen vonatkozású dokumentumok.

A Plakát- és Kisnyomtatványtár napjainkig gyűjti a menükártyákat, itallapokat és étlapokat. Az 1945 előtt megjelent anyag tematikusan rendezett, az 1945 utáni vidék és főváros bontásban, azon belül betűrendben kereshető.

Tízrészes sorozatunkban egy-egy különleges menüt mutatunk be.

1787-ben életbe lépett egy rendelet, mely kötelezővé tette a fali ártáblák használatát és az árak kifüggesztését. Valószínűleg ez volt az első lépés a nyomtatott étlapok felé, melyek legkorábbi darabjaiból nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Az első étlapok egylaposak voltak, és az ételek mellett vagy alatt feltüntették az italok árát is. Ez a forma a századforduló idején megváltozott. Díszes kivitelű, többlapos nyomtatványok jöttek divatba. Ebben az időben kezdett rendszeressé válni a külön borlap használata is. Az igényesség nem csak az étlap küllemére, hanem tartalmára is vonatkozott.

Az első étlapunk nem egy szokványos étlap. Az első világháborúban készült képeslapot mutatunk.

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, a metszetek és a litográfiák, ex librisek és az alkalmi grafikák, az ún. szabadlapos albumok, a képes levelezőlapok, a szöveges plakátok és röplapok, valamint a gyászjelentések, a ponyvanyomtatványok, az alkalmi beszédek és költemények, a disszertációk tézisei, a műsorok és a meghívók, a táncrendek, a különböző naptárak, a katalógusok és jegyzékek, a vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A tár gyűjtőkörébe tartoznak az 1711 után Magyarországon nyomtatott, valamint a külföldön napvilágot látott magyar vonatkozású kisnyomtatványok, továbbá a sokszorosított grafikával készített ilyen vonatkozású dokumentumok.

A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz.

Nemrégiben egy sérült Vészi Margit-plakátot restauráltunk a Plakát és Kisnyomtatványtár kérésére. A munkára azért volt szükség, mert a több mint száz éves, 1911-ben készült plakát – melyet utóbb vászonra kasíroztak – gyűrött volt, több helyen megtört és „táskásan” elvált a vászonról. A plakáton lévő szöveg is súlyosan megsérült, a hiányzó részt pedig korábban a plakát alapszínénél sötétebb papírral egészítettek ki.

A sérült plakát, Plakát- és Kisnyomtatványtár; jelzet: PKG. 1914e/560 

A restauráláshoz a plakát Nemzeti Galériában őrzött másik példánya adott segítséget. A munkát több fázisra kellett bontani. Elsőként a nálunk őrzött példány korábbi kiegészítésére új, vékony, az alappapírnál világosabb, papírréteget kellett ragasztani.

Ezt követően az egykori, s most hiányzó szöveget elő kellett rajzolni ceruzával, majd a kiegészítés alapszínét hozzá kellett igazítani a plakát alapszínéhez akvarellfestékkel. Végül a szöveget akvarellfestékkel kellett visszafesteni, majd az apróbb hibákat és leválásokat kiegészíteni és visszaragasztani.

A fotókat Ackermann Ádám és Tóth Zsuzsanna készítette.

Tóth Zsuzsanna restaurátor

Régebben kaptunk egy levelet, amiben gey kedves felhasználónk felháborodva reklamálta, hogy miért nem kap értesítést a nemzeti könyvtár friss eseményeiről a Facebookon. Pedig követ minket és szereti a könyvtárat. 

Széttártuk a kezünket. Sajnos a közösségi oldal nem jeleníti meg minden követőnk oldalán a friss bejegyzéseinket, képeinket, videóinkat. Az oldal algoritmusa különböző szempontok alapján dönti el, hogy melyik „rajongónk” falán jeleníti meg a tartalmainkat.

• Aki nem időz hosszan a képünk felett,
• aki nem kattint be a blogunkba,
• aki csak elmegy egy nyaralásra és két hétig nem nézi az OSZK Facebookot,
• aki csak olvas és nem reagál megosztással, like-kal,
• nos ezt a típusú a felhasználót sajnos elkerüli a friss fontos OSZK-üzenet.

Pedig a „hiperaktív” és a „csakolvasok” típusú felhasználó ugyanolyan fontos.

Persze van egy drága trükk. Ha fizetünk a megjelenésért. A mi feszített költségvetésünkből ilyenre sajnos nem telik, ezért próbálkozunk egyre többféle tartalomtípus hajnali vagy akár esti megosztásával, és még sok minden egyéb fogással.

A Facebook folyamatosan változtat, itt egy újabb lehetőség. 

Aki rászán pár percet, az ezentúl az OSZK bejegyzéseit elsőként láthatja. 

A funkció működését a Facebook-oldalunkon mutatjuk be.

Első lépésként nyisd meg a http://facebook.com/nemzetikonyvtar oldalt. Majd vidd az egeret a Tetszik felirat felé, ezután automatikusan legördül egy menü. A pipa ekkor az  Alapértelmezés állásban lesz, ezt kattintsd át a Megjelenítés elsőként verzióra. Ennyi az egész.

Facebook oldalaink megjelenési gyakoriságát a telefonodon is beállíthatod. Először a Facebook-alkalmazáson belül keresd meg a Hírfolyam-beállítások (Newsfeed Preferences) menüpontot, majd ennek első pontjában az oldalaink megcsillagozásával érheted el fontossá tételüket.

Az Országos Széchényi Könyvtár által közzétett bejegyzéseket ezután asztali gépen és telefonon is az üzenőfal tetején láthatod, így talán nem maradsz le az érdekes tartalmainkról. Egy próbát megér.

Forrás: HVG Tech

#oszkmuzej

Az idei évben is nagy sikerrel vettünk részt a Múzeumok Éjszakája programban. Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket.

Csaknem 4.200 fő látogatta meg könyvtárunkat és válogatott színes programjainkból. Több mint száz kollégánk működött közre az előkészületekben, a lebonyolításban és a rendezvényt követő utómunkákban.

Nagy érdeklődés mellett mutattuk be az idei év nagy szenzációját, az eddig ismeretlen, nemrégiben megtalált Ady-kéziratot, számos kiállítást kínáltunk, majdnem ötszázan vettek részt vezetett sétán vagy tárlatvezetésen, különgyűjteményeink munkatársai pedig hajnal kettőig folyamatosan mutatták be ismert és kevéssé ismert kultúrtörténeti kincseinket.

Az aktuális programokról és a közösségi oldalak történéseiről részletesen tájékoztattunk a bejáratnál elhelyezett óriásmonitoron, amely folyamatosan mutatta a soron következő programokat és az épület térképét.

A könyvtári séták és raktári túrák összes jelentkezési időpontja betelt, minden alkalommal maximális létszámmal indultak el. A Térképtárban nem volt megállás, ügyes kezű kicsik és nagyok gyártották folyamatosan a földgömböket. A legkisebbek pedig múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt négytől hatig.

A vállalkozó szelleműek részt vehettek miniaukciónkon, ahol az élmény mellett, könyvekkel is gazdagodhattak. Sándor György önálló estjére, Mikó István kabaréműsorára és Vásáry Tamás koncertjére is megtelt a dísztermünk. 

Július 11-ig – a nyári zárás előtti utolsó nyitvatartási napunkig – számos kiállításunk még elérhető nyitva tartási időben, sőt a A királyi könyvtár – 35 corvina titkai hasonmások, képek, szövegek és filmek tükrében című tárlatunk július 13. és augusztus 24. között, hétfőtől vasárnapig a nyári zárás idején is látogatható.

dr. Tüske László
főigazgató

A Pesti Hírlapban 1928. július 1-én jelent meg Baktay első cikke, ekkor még a Keleti levelek sorozatcím nélkül, A halhatatlanság tava címmel, amelyhez egy fényképet is küldött, ezen C. F. Andrews társaságában látható.

Baktay Ervin és C. F. Andrews. In. Pesti Hírlap, 1928. július 1. 37. o. – Törzsgyűjtemény

Később a Keleti Leveleken belül külön sorozatot írt Kőrösi Csoma Sándor nyomában címmel. Csoma útvonalát a maláriás láztól súlyos betegen járta végig, de az út különösen mély benyomást tett rá, hazatérve Csomáról könyveket és hangjátékot írt, előadásokat tartott.

Nyugat-Tibeti utam Kőrösi Csoma Sándor nyomdokában. Baktay Ervin előadása január 6-án. In. Rádióélet. 1931. jan. 2. (1. sz.) p. 14-15.

Baktay tehát valószínűleg anyagi okokból adta át a Pesti Hírlapnak a további levelek közlésének jogát, de lehet, hogy az is közrejátszott döntésében, hogy Németh Antal is otthagyta a lapot. Németh Antal jó barátja volt Baktaynak, a symposionok egyik résztvevője, akkoriban szintén a Magyarságnál dolgozott és közben szerkesztette a Színészeti Lexikont is, amibe az Ind színjátszás szócikket Baktay írta, és Indiából küldte el neki. (Baktay 1930: 347–350.) A szócikket Bharata Nátjasásztrája alapján írta, de hozzátette a jelenkori indus színjátszásra vonatkozó tapasztalatait is, ahogy ezt a Kézirattárunkban őrzött Németh Antal-hagyatékban lévő egyik levelében (Baktay 1926.) említette Baktay. A szócikkhez fényképeket is akart küldeni további honorárium fejében. Levele végén ugyanakkor sajnálkozott, hogy az indus drámairodalomról nem ő írhatja a szócikket, mert az itthoni szakemberek szerinte professzori módon foglalkoznak a témával, „szív és lényegbehatoló átélés nélkül”. Németh Antal később, mint a Napkelet szerkesztője, is elhelyezte Baktay cikkét, igaz, a levelek tanúsága szerint nem a szerző teljes megelégedésére. Baktay a Hunor és Magor regéje – ősi napmítosz című cikkéhez Jaschik Álmos által készített illusztráció szakszerűtlenségét tette szóvá. Jaschik egyébként Németh Antal tanára volt a Mintarajziskolában, és ő készítette többek között a Baktay által feldolgozott Mahábhárata kötéstábláját is.
Indiából hazatérve, 1935-ben Baktay többször is együtt dolgozott Németh Antallal. Májusban Németh a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán a drámai osztályt vezette, ekkor Baktay egy Bain-darab, A hibák bányáját dolgozta át a rádióra. Júniusban mutatták be a Belvárosi Színházban a Sakuntalát Németh rendezésében. Baktay Németh horoszkópját is rendszeresen elemezte, 1935 augusztusában kitűnő konstellációt állapított meg, ami minden bizonnyal a Nemzeti Színház igazgatói posztjának elnyerésére és a sikeres működésre vonatkozhatott.

Baktay Németh Antal számára készült meghívója az egyik jelmezes sympozionra – Kézirattár. Jelzet: 63/665/112

Ugyanakkor Baktay gratuláló levelében sajnálattal vette tudomásul, hogy az új garnitúrában semmilyen szerepet nem szánt neki, „pedig láthattad – írja -, hogy tudok színpadművészetet produkálni a legmostohább körülmények és a legprimitívebb lehetőségek mellett is.” (Baktay 1935a) És nem juttatott lehetőséget Básthy Istvánnak sem, a forgószínpad legkiválóbb magyar ismerőjének (aki nem utolsósorban a Wild West Zree Meetingek oszlopos tagja is volt). Ezek után Baktay a Nemzeti Színház első bemutatójával, az Athéni Timonnal kapcsolatban sem rejti véka alá kritikáját, a levélre utóbb Németh (?) piros tollal rá is írta: „B. E.-nek nemcsak szcenikusi, hanem rendezői ambíciói is voltak” (Baktay 1935b) A kritika ellenére is voltak közös terveik, például a Faustra vonatkozóan, amit Baktay már ifjúkorában is megrendezett otthon (Baktay 2013: 106.), és amit olvasmányélményei között az „örök útitársak” kategóriába sorolt Omar Khajjám Rubaijátja és a Bhagavad Gítá mellett. A Kis újság 1936. január 30. száma már közölte is a hírt, hogy a Faust rendezője a kitűnő indológus, Baktay Ervin lesz, aki a Sakuntalában már művészi tanácsadóként bemutatkozott. Baktay a hír korai megszellőztetése miatt őszintén sajnálkozott, mert nem értette, hogy juthatott a hír az újság tudomására.

Baktay Ervin kőfaragói In.: Baktay, Ervin: A világ tetején: Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain nyugati Tibetbe [Bp.]: Lampel – Törzsgyűjtemény

Baktay 1929 nyarán érkezett haza súlyos betegen Indiából, de rögtön hozzákezdett az általa összegyűjtött hatalmas anyag feldolgozásához. Kitűnő ismeretterjesztő művekben osztotta meg élményeit, tapasztalatait a művelt közönséggel. A Magyar Földrajzi Társaság sorozatában több kötete – A boldog völgy országa. Barangolások Kasmírban; A Pandzsáb. Az öt folyó országa; Hindusztán; Királyfiak földjén. Rádzsputána és Gudzsarát; A világ tetején. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain nyugati Tibetbe. I-II. – is napvilágot látott, és a társaság felvette tagjai sorába. A debreceni Tisza István Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot 1933-ban, bölcsészeti szigorlatát követően, földrajz, kozmográfia és filozófia tárgyakból. Rádióban tartott előadásaira előzetesen a Rádióélet című hetilap fényképekkel illusztrált cikkekben hívta fel a figyelmet, és nem sokkal a hazaérkezése után hosszú interjút is készítettek vele a lapban.

Az előadások sikerességét a hallgatóság visszaigazolta. Kőrösi Csomáról tartott előadása után így nyilatkozott a lapnak: „Felolvasásaim iránt, úgy látom, országszerte igen nagy érdeklődés mutatkozik. Mindenfelől érkeznek levelek, amelyek a hallgatók üdvözletét és elismerő szavait tartalmazzák. A határon túlról is jöttek levelek. Ezek között az egyik érdekes volt: Csoma Sándor írta Brassóból, a Kőrösi Csoma család leszármazottja. Keresetlen, egyszerű szavakkal, székelyesen írta meg, mennyire meghatotta, hogy nagy őse nyomait követte egy mai magyar, és megismertette Csoma tibeti életét székely honfitársaival.” (Baktay 1931: 495.) A Csoma-centenáriumra jelent meg Háromszéktől a Himalájáig. Kőrösi Csoma Sándor életútja című monográfiája. Ezt követően sorra napvilágot láttak olyan, máig nagy érdeklődésre számot tartó kötetei, mint például A diadalmas jóga, Rádzsa jóga, a megismerés és önuralom tana, A csillagfejtés könyve. Az asztrológia elmélete és gyakorlata, az India bölcsessége, a hindu világszemlélet ismertetése. Ez utóbbi könyvéről, ami az 1936-ban megjelent Szanátana Dharma. Az örök törvény, a hindu világszemlélet ismertetése című kötetének átdolgozott változata volt, írta Wojtilla Gyula, hogy „A könyv ma már nem több mint kuriózum, amelyet más, jobb könyvek elolvasása után és/vagy Baktay Ervin iránti tiszteletből, vagy kíváncsiságból érdemes kézbe venni és elolvasni.” (Wojtilla 2014: 237.) Baktay szerkesztőként is maradandót alkotott, A földgömb című folyóiratnak évekig volt a szerkesztője. Az 1937-ben indult Kelet és Nyugat folyóirat is nagy reményekre jogosított, de sajnos mindössze két számot ért meg. 1942-ben jelent meg az India szabadságot akar című írása, ami hasonló sorsra jutott, mint az 1920-ban kiadott Káma-szútra, 1945 után ezt a könyvet is indexre tették. 1946-tól munkásságának súlypontja a művészettörténeti kutatásaira helyeződött. Ettől az évtől kezdve 1959-ig három hét kivételével – amikor felmentették – a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban dolgozott, miközben az ELTE-n is tartott előadásokat India művészetéről. 1951-ben rendezte meg az India művészete című tárlatot, ami 1953-ig volt látható a múzeumban, majd a nagy sikerre való tekintettel vándorkiállítás keretében mutatták be az anyagot vidéken is. A Hopp Múzeumban ezt követően Hátsóindia és Indonézia címmel rendezett újabb tárlatot 1953 és 1956 között. 1956-ban az indiai kormány meghívására látogatott el újból Indiába, ahol a Buddha születésének 2500. évfordulóját nagyszabású ünnepségsorozattal köszöntötték. Az ünnepségek után Baktay hosszú tanulmányútra indult, India műemlékeit látogatta végig és múzeumokban gyűjtött anyagot készülő monográfiájához, valamint művészettörténeti előadásokat tartott többek között Benáreszben és Kalkuttában. 1957 decemberében érkezett haza, és a következő évben jelent meg fő műve, az India művészete, ami azóta is alapműnek számít. Külföldön sajnos csak német nyelven jelent meg, de ennek kiadását Baktay már nem érhette meg, 1963. május 7-én hunyt el.

Irodalomjegyzék:

• Bain, F. W. 1920. A hibák bányája. Hindu elbeszélés a szanszkrit kézirat nyomán. Bp.: Rózsavölgyi. 
• Baktay, Ervin. 1926. Levele Németh Antalnak 2. sz. levél Simla, 1926. nov. 11. OSZK Kézirattár. Fond 63/483
• Baktay, Ervin. 1930. „Ind színjátszás”. Színészeti lexikon. I–II. Szerk.: Németh Antal. Bp.: Győző Andor. 347–350. o. 
• Baktay, Ervin. 1931. „Kőrösi Csoma Sándor élete a nyugat-tibeti lámakolostorokban”. Rádióélet. 1931. márc. 13. 495.
• Baktay, Ervin. 1933. „Hunor és Magor regéje – ősi napmítosz”. Napkelet.11. sz. 769-777. o.
• Baktay, Ervin. 1935a. Levele Németh Antalnak. 5. sz. levél. Kismaros. 1935. aug. 25. – OSZK Kézirattár
• Baktay, Ervin. 1935b. Levele Németh Antalnak.6. sz. levél. 1935. dec. 4. – OSZK Kézirattár
• Baktay, Ervin. 1936. Szanátana dharma az örök törvény. A hindu világszemlélet ismertetése, [Bp.]: Révai, [1936] 
• Baktay, Ervin. 1942. Háromszéktől a Himalájáig. Kőrösi Csoma Sándor életútja, Budapest: Vörösváry.
• Baktay, Ervin. 1942. A diadalmas jóga. Rádzsa jóga. A megismerés és önuralom tana, Budapest: Pantheon. 
• Baktay, Ervin. [1942]. India szabadságot akar, Bp.: Írás.
• Baktay, Ervin. 1943. A csillagfejtés könyve. Az asztrológia elmélete és gyakorlata, Budapest: [Bányai - Várkonyi Ny.]
• Baktay, Ervin. 1943. India bölcsessége. A hindu világszemlélet ismertetése, [Bp.]: Pantheon.
• Baktay, Ervin. 1958. India művészete a történelem és művelődés keretében az őskortól a XX. századig, Bp.: Képzőművészeti Alap. 
• Baktay, Ervin. [1963]. Die Kunst Indiens. [Übers. Edith Róth]; [Bearb. Heinz Kucharski], Berlin: Akademie-Verlag. 
• Baktay, Ervin. 2013. Homo ludens. Emlékeim nyomában. A szöveget digitalizálta és a kötetet szerk.: Hegymegi Kiss Áron, Bp.: Iparművészeti Múzeum.
• Mahábhárata. Bhárata nagy nemzetsége 1920. Az ind hősköltemény nyomán elbeszéli: Baktay Ervin. Bp.: Világirodalmi Könyvkiadóvállalat.
• Wojtilla, Gyula. 2014. Az „örök törvény”. In: Indológus indián. Az indológus indián. Baktay Ervin emlékezete. Szerk.: Kelényi Béla, Bp.: Hopp F. Kelet-ázsiai Műv. Múz. p. 223-230

Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály

Az 1. rész itt olvasható.

Baktay Ervin Gottesmann Ervin Adolf Sándor Alfréd János néven született 1890. június 24-én Harasztin (Dunaharaszti) délután fél négykor, három nővér és egy fivér után legkisebb gyermekként. A Baktay nevet a család Erdőbaktai előnevéből vette fel (hivatalosan 1925-ben), de publikációi már e név alatt jelentek meg. Születési dátumából, ahogy ezt később asztrológiával foglalkozva megállapította, a sors eleve kijelölte számára az utat.

Baktay Ervin cikkírás közben. A kép Indiában készült 1926-ban. Bethlenfalvy Géza: Amrita Sher-Gil. A Painter of two Continents. In. The Hungarian Querterly, Vol. LII. No. 201. Spring. 2011. 87–98. – Törzsgyűjtemény

India iránti szenvedélye már gyerekkorában kezdett bontakozni, első indiai élménye a 8-9 éves kora táján kapott kötet, Vámbéry Ármin indus meséket tartalmazó elbeszéléskötete volt, amit édesapja adott a kezébe, s amiből a legnagyobb hatással a helytelenül „raksászok”-nak nevezett hindu démonok voltak rá. Ahogyan visszaemlékezéseiben írta, „gyermekkorom kiemelkedő, mindeneken eluralkodó alakja az édesapám volt. Végtelen sokat köszönhetek neki.” (Baktay 2013:14.) Édesapja nagyon sokat foglalkozott vele, felébresztette és fejlesztette a benne szunnyadó hajlamokat, segítette, hogy olvasmányainak alakjait jelmezek formájában magára öltse, hogy még jobban átélhesse azokat. A színház, a maga teljességében, a díszletek megrajzolásával, a jelmezek kitalálásával, és elkészítésével, a színdarabok átdolgozásával életét végigkísérő élményévé vált. Festőtanoncként jelmezes sympozionokat rendezett, majd a kismarosi indián táborok, a Wild West Zree Meetingek főszervezője, lelke lett.

Indiai tündérmesék. Érdekes olvasókönyv az érettebb ifjúság számára. [Az angolul Oid Deccan days c. kiadott mesegyűjteményből ford. Jónás János], közli [és bev.] Vámbéry Ármin, Pest, Heckenast, 1870. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Következő fontos, életre szóló olvasmánya, amellyel megismerkedve eldőlni látszott a hivatása, Kálidásza Sakuntalája volt, „Fiók Károly szorgalmas, de költői szempontból elég gyönge fordításában”. Kőhalmi Béla Az új könyvek könyve című kötetében vallott erről, majd így folytatta: „A mű maradandó hatást tett reám, s a hindu világkép eszméire ösztönösen felelt a magam kibontakozó életsejtése. Ez a hatás később tudatossá vált bennem és nagy szerepe volt abban is, hogy kifejezetten a keleti szellem tanulmányozása, elsősorban a hindu gondolatvilág felé forduljak egész érdeklődésemmel.” (Kőhalmi 1937:57.) A Sakuntalát 1906-ban olvasta. Két évvel később fogott komoly festészeti tanulmányokba, először Ferenczy Károlynál tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd 1910-ben, a Művészházban tartott kiállítása után (ahol még Erdőbaktai G. Ervin néven állította ki festményeit), Münchenben csatlakozott Hollósy Simon festőiskolájához. Hollósy körében újabb impulzusok érték, amelyek a Kelet, az India iránti elköteleződése irányába hatottak. Hollósy testvére, Hollósy József fordította le Bhiksu Szubhádra Buddhista káté bevezetésül Gótama Buddha tanához című művét, ami Máramarosszigeten több kiadást is megért, 1893-ban és 1900-ban is kiadta Mayer és Berger. Hollósy Simon iskolájában több későbbi keletkutató is tanult Baktayn kívül, innen indult Felvinczi Takács Zoltán és Zajti Ferenc. Hollósy hatással volt Baktayra abban is, hogy korábbi, a teozófia iránti hajlamait, amit még faluhelyen, egy „valóságos, eleven teozófussal” való találkozása bontakoztatott ki benne, nemcsak, hogy ne méltányolja, de teljesen letörje. „Az elméleti teozófia mesterkélt, üvegházi légkörét elfújta felőlem a Hollósy mellett töltött négy esztendő, de az egyszer felébredt vágyódás nem hallgatott el többé. Még piktornak tudtam magam és a keleti tanokkal való foglalkozás csak műkedvelő időtöltés szerepét játszotta üres óráimban. Ekkor újabb, közvetlenebb kapcsolat jött létre köztem, és India közt, rokoni és baráti kapcsolat, olyan emberrel, aki India szülötte és India bölcsességének felkészült ismerője volt” – írta Indiai éveim című kötetében. (Baktay 1938 I:14–15.) Ez a rokon Baktay legidősebb nővérének, Gottesmann Marie-Antoinette-nek a férje volt. Mici egy előkelő indiai hercegnő társalkodónőjeként jutott el Indiába. 1911-ben Simlában ismerte meg Bamba hercegnő jövendőbelijét, Umrao Singh Sher-Gilt, akivel azonban egymásba szerettek, és hamarosan össze is házasodtak. 1912 decemberében érkeztek Magyarországra, majd 1913. január 30-án megszületett első kislányuk, Amrita Sher-Gil, aki később híres festőművész lett, és kezdeti festészeti próbálkozásait a nagybátyja, Baktay Ervin is segítette. Umrao Singh Sher-Gil a szanszkrit és perzsa nyelvek tudósa volt, öt nyelven beszélt, összehasonlító vallástörténettel, asztronómiával és fotográfiával foglalkozott.

• 
• 
• 
  Umrao Singh Sher-Gil képei 

Szederkényi Anna említette Gottesmann Micivel készült cikkében, hogy nemrég fejezte be nagy filozófiai munkáját, amelyen húsz évig dolgozott és angolra fordította Háfiz verseinek egy részét. (Szederkényi 1913:169–170.) Tudományos tevékenységét Magyarországon töltött évei alatt is folytatta. Mint a Kelet képviselője, nemcsak a keleti témák iránt mutatott nagy érdeklődést, hanem kereste a kapcsolatot a magyar orientalistákkal is. Baktay India iránt való elköteleződésére döntő hatással volt Umrao Singh. 1915-ben megajándékozta Otto Böthlingk Sanskrit Chrestomathie című kötetével. Baktay az első világháborúban szolgálva kezdte el magyarra fordítani F. W. Bain indiai meséit az ő javaslatára. Bár a kötetek címlapján az szerepelt, mintha Bain eredeti szanszkrit kéziratból fordította volna a meséket, azok valójában az ő saját művei voltak. (Bethlenfalvy 2014: 67–72.) Baktay A hajnal leánya című Bain-kötet harmadik kiadásához írt ajánlását ezekkel a szavakkal zárta: „Végül ezen a helyen akarok köszönetet mondani Sirdar Umraosingh Shergilnek, amiért megismertetett engem a Kelet szellemének e gyöngyszemeivel és hivatott útmutatásával nagy mértékben segítségemre volt, hogy az indiai gondolat lényegébe behatolhassak, ami nélkül lehetetlen a hindu világnézetből sarjadt alkotásokat tolmácsolni.” (Bain 1921: 16.) 1920-ban Omar Khajjám rubáijátjaiból is fordított Baktay, amit a Nyugatban tett közzé. (Baktay 1920: 642–644.) Szabó Lőrinc korábban ott megjelent fordítását olvasva úgy gondolta, hogy érdemes a sajátjait is közzé tenni, amit ezekkel a szavakkal indokolt: „Abban a helyzetben lévén, hogy egy perzsa-nyelvismerő interpretálásával Khajjám eredeti verseihez közelebb férkőzhettem, úgy találtam, hogy – amint Szabó is mondja –, a Fitzgerald-féle fordítás úgyszólván új és önálló költemény, nem az eredetinek átültetése.” Umrao Singh segítségével Baktay nemcsak az eredeti tartalmat tudta hívebben visszaadni, hanem az eredeti perzsa versforma visszaadását is szem előtt tartotta.

Vátszjájana: Káma-szútra. Régi hindu ars amatoria. Ford. és bev.: Baktay Ervin. Sajtó alá rend.: Sugár Jenő, Budapest: Korvin Ny., (Papyrus bibliophil kaidványok sorozata), 1920. Illusztráció – Törzsgyűjtemény 

Szintén 1920-ban jelent meg bibliofil kiadásban, a hagyományos indiai könyvek formáját követve, fatáblák között, merített papíron a Káma-szútra fordítása, ami számozott és névre szóló kiadvány volt, kereskedelmi forgalomba nem került. A fordításkor nem állt Baktay rendelkezésére teljes szanszkrit szöveg, így angol, francia és német fordításokból dolgozott. (Wojtilla 2014: 223–230.) 1920-ban látott napvilágot a Mahábhárata történetét elbeszélő kötete, amelynek előszavában így méltatta sógorát: „De feldolgozásom tulajdonképpeni alapja a Mahábhárata teljes angol prózaszövege, valamint számos részletének szanszkrit eredetije voltak, mely utóbbinál hézagos és lassan gyarapodó nyelvismereteimet hindu rokonom, Sirdar Umraosingh Shergil támogatta, aki az ind vallás, bölcselet és irodalom alapos tudásával egyébként is sokat segített munkámban.” (Mahábhárata 1920: 13)
Umrao Singh levelezésben állt Rabindranath Tagore-ral, akiről Baktay 1921-ben jelentetett meg egy kötetet. A mű második kiadása egy évvel később látott napvilágot. (Baktay 1921, 1922) A könyvről Umrao Singh beszámolt a költőnek, aki rajta keresztül küldte üdvözletét Baktaynak.

Rabindranath Tagore levele Baktay Ervinnek – Kézirattár

1926-ban Baktay Gandhi írásait és beszédeit fordította magyarra. (Gandhi 1926.) Első indiai útja előtt Tagore-ral és Charles F. Andrews-zal, Gandhi kiváló munkatársával sógora révén került kapcsolatba és Gandhival is váltott levelet, aki a Young India című folyóiratában meg is jelentette Baktay levelét. Tagore-tól, Andrews-tól és Gandhitól kapott leveleit Kézirattárunk őrzi. 

A levelek közül kettőt, Gandhiét és Tagore-ét Baktay a Magyar Bibliophil Szemlében is közzé tette. Indiai tartózkodás során nemcsak őket kereste fel, hanem sógora révén megismerkedett Muhammad Iqballal, aki Petőfiről írt verset (ennek kézirata is megtalálható Kézirattárunkban) és Jogendra Singh-el, az East and West magazin szerkesztőjével, aki többek között Umrao Singh Sher-Gil Petőfi-fordításait jelentette meg lapjában. Minden bizonnyal e magazin mintájára indította el Baktay 1937-ben a Kelet és nyugat című folyóiratát, ami sajnos rövid időn belül megszűnt. 1926-ban végre sikerült Baktaynak eljutnia Indiába, június 19-én érkezett meg Bombay-be. Ottani megélhetését festészetével illetve írással kívánta biztosítani. Még előzőleg megkérte sógorát, hogy próbáljon szerezni neki magasrangú megrendelőket, így került többek között Naréndranáth mahárádzsa udvarába portréfestőként. Sajnos ott készült alkotásait nem ismerjük, és hollétükről sem tudunk biztosat. Hazaküldött cikkei azonban rendszeresen megjelentek először a Milotay István szerkesztette Magyarságban, később pedig a Pesti Hírlapban. A váltásnak valószínűleg anyagi okai lehettek, Baktay nem volt elégedett a Magyarságtól kapott honoráriumával. A Magyarság 1926. augusztus 1-én közölte a „Keleti levelek” első darabját, és 1926 végéig 17 majdnem egész oldalas cikke jelent meg a lapban. 1927 első felében már csak három cikkét hozták, és még később egyet, illetve a lap vasárnapi mellékletben még két írása jelent meg. Hosszabb szünet után 1928. július 1-től a Pesti Hírlap folytatta a levelek közlését. (Sajnálatos, hogy az egyébként kitűnő írásokat tartalmazó Indológus indián című kötet bibliográfiája pont az indiai éveket tekintve hiányos.) A két napilapban megjelent írások felhasználásával készültek hazaérkezését követően a monumentális India és Indiai éveim című kötetei. A Magyarságban 1926. augusztus 15-én jelent meg a Magyar fiú Indiában című írása, amelyben V. L.-ről, mint „alföldi magyar gyerekről” írt Baktay, aki otthon szövőgyárat vezetett, s kalandos úton jutott Indiába. Ajánlólevele J. J. Modi professzorhoz szólt, akihez Baktay kísérte el, mert a fiú, akit egyébként Vrana Lajosnak hívtak, egy szót sem tudott angolul, Moditól mégis sikerült munkát kapnia. Baktayval egy életre szóló barátságot kötött, aki még a portréját is megrajzolta. A portrét Balázs Dénes is közzétette cikkében (Balázs 1987: 66–67). 1928-ban a Magyarságban megjelentek Vrana Lajos két évvel korábbi úti beszámolói is, 5 írását tették közzé Szentesi V. Lajos néven. Negyedik cikkében számolt be arról, hogy India felé a hajón találkozott Baktayval, akire egy honfitársuk hívta fel a figyelmét. „B. E. szanszkrit-tudós, író és festő, akivel megismerkedtem, a keleti népek életének és vallásának tanulmányozására utazott Indiába.” (Szentesi 1928: 14.)

Irodalomjegyzék:

• Bain, F. W. 1921. A hajnal leánya. Bp.: Rózsavölgyi és társa.
• Balázs, Dénes. 1987. „Vrana Lajos, a világjáró jógi”. Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 4. sz. 66–67.
• Baktay, Ervin. 1920. „Omar Khajjámról”. Nyugat. 11–12. sz. 642–644. o. 
• Baktay, Ervin [1921]. Rabindranath Tagore. Bp.: Fővárosi Könyv és Lapkiadó. [1921].
• Baktay, Ervin [1922]. Rabindranath Tagore. Az ember, a művész és a bölcs. Bp.: Világirodalom.
• Baktay, Ervin 1938. Indiai éveim. I-II., Bp.: Révai.
• Baktay, Ervin. 2013. Homo ludens. Emlékeim nyomában. A szöveget digitalizálta és a kötetet szerk.: Hegymegi Kiss Áron, Bp.: Iparművészeti Múzeum.
• Bethlenfalvy, Géza 2014. „Francis William Bain hindu meséi”. Indológus indián. Szerk.: Kelényi Béla, Bp.: Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum.
• Gandhi, Mahátmá [1926]: Válogatott írásai és beszédei. Ford. és bev.: Baktay Ervin. Bp.: Athenaeum.
• Kőhalmi, Béla 1937. (Összeáll. és bev.) Az új könyvek könyve. 173 író, művész, tudós vallomása olvasmányairól, Bp.: Gergely R.
• Mahábhárata. Bhárata nagy nemzetsége 1923. Az ind hősköltemény nyomán elbeszéli: Baktay Ervin. Bp.: Világirodalmi Könyvkiadóvállalat.
• Szederkényi, Anna 1913. „Látogatás Mrs. Sirdar Umrao Singh úrnőnél”. Új Idők, 7. szám.
• Szentesi, V. Lajos. 1928. „Bolyongás a nagyvilágban. IV. Útban India felé.” Magyarság, május 20.
• Wojtilla, Gyula 2014. „Baktay Ervin Kámaszútra-fordítása”. Az indológus indián. Baktay Ervin emlékezete. Szerk.: Kelényi Béla, Bp.: Hopp F. Kelet-ázsiai Műv. Múz. p. 223-230.

Pap Ágnes (Tájékoztató Osztály)

A 2. rész itt olvasható.