Teltházas Bauhaus-előadás a Nemzet Könyvtárában
Kalandozások a kultúra és a tudomány világában címmel előadássorozatot indított útjára június 8-án az Országos Széchényi Könyvtár és a Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány. A Nemzet Könyvtárának nevében Dr. Sajó Andrea üdvözölte a kellemes nyári estén szép számban összegyűlt vendégeket.
Köszöntőjében a főigazgató-asszony elmondta, mekkora öröm az Országos Széchényi Könyvtár számára, hogy a Gróf Klebelsberg Kuno Alapítványal közösen indíthatja el új rendezvénysorozatát. A Nemzet Könyvtára alapvető küldetésének tekinti, hogy élen járjon a színvonalas kulturális kezdeményezések felkarolásában. A Klebelsberg Alapítványról pedig köztudott, hogy célja a gróf Klebelsberg Kuno, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter szellemiségéhez köthető értékek védelme.

További képeink a twitteren
Gróf Klebelsberg Éva, az Alapítvány elnöke szintén üdvözölte a közös kezdeményezést, és röviden bemutatta Dr. Makovitzky József professzort, aki Bauhaus -- magyar és európai művészettörténeti áttekintés címmel tartott előadást. Makovitzky József könnyed stílusban, ugyanakkor az avatott szakértő magabiztosságával tartott előadása jó érzékkel nyúlt a témához. Művészettörténeti szempontból igényesen, a művészetbarát magánember érdeklődő szemén keresztül pedig látványosan mutatta be a Bauhaus-műhelyek teljes vonulatát.
Ősszel folytatódik a Kalandozások a kultúra és a tudomány világában című előadássorozat az Országos Széchényi Könyvtárban. További előadásaink pontos idejéről és témáiról folyamatosan hírt adunk.



Ez a munka máig is páratlan a magyar történetírásban, s hasonló terjedelmű és színvonalú alkotás azóta sem készült a magyar hadtörténelem ezer évéről. A 24 kötetből álló mű ma már csak alig néhány szakkönyvtárban férhető hozzá, holott forrásbázisa és adatai alapján ma is jól használható. Az összes kötet szövege mellett a nagyszámú térképmellékletet is megtekinthető.





Reményik Sándor kézzel írt, tudtunkkal kiadatlan, eddig ismeretlen költeményeit június 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők 