„Bármennyire kedvelem is a baráti társaságot, vadászni inkább egymagamban szeretek.” Első rész

2023. január 23. 17:36 - nemzetikonyvtar

125 éve született gróf Széchenyi Zsigmond

Négy kontinens, tizennégy könyv, felbecsülhetetlen gyűjtemény, számtalan vadászkaland. 125 éve született Széchenyi Zsigmond, hazánk ma is legnépszerűbb vadászírója. Könyvei nem csupán vadászati élmények, hanem úti beszámolók, melyekből az adott ország, nép társadalmi, földrajzi, történelmi helyzetéről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.

Sárvár-Felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond arisztokrata családban született 1898. január 23-án. Édesapja, Széchényi Viktor, Fejér vármegye főispánja, édesanyja pedig Ledebur-Wicheln Karolina, a császári és királyi kamarás, Johann von Ledebur-Wicheln lánya. Gyermekéveit a család sárpentelei birtokán töltötte. Nagyon korán megjelent nála a vadászat szeretete. Gondolhatnánk, hogy a környezetében ez természetes, magától értetődő volt. De míg a legtöbb arisztokrata barátja, rokona számára ez inkább passziónak, közös időtöltésnek számított, Zsigmondnak ez szenvedélyévé, életcéljává vált.
Kézirattárunk őrzi Széchenyi Zsigmond hagyatékának egy részét. A családi hagyatékban található fotóalbumok pedig 1918-ig mutatják be az arisztokrata család mindennapjait képekben. Sok fotó örökíti meg Zsigát is, egészen kisgyerekkorától kezdve. Látszik ezeken a fényképeken a meghitt családi légkör, amiben nevelkedett. Követhetjük az utazásokat, vadászatokat, amelyeken a családtagok részt vettek. A Kézirattár állományában lévő családi albumok a világháborúval véget érnek, azonban megmaradtak a Zsigmond későbbi vadászatairól készült fotók is. Ezeket ma a Természettudományi Múzeum őrzi, páratlan gazdagságú vadászati szakkönyvtárával együtt.

blog_foto_1_opti.jpgCsaládi csoportkép – Kézirattár, Fond 542.

Széchényi vagy Széchenyi?

Mielőtt rátérünk Széchényi Zsigmondra, érdemes néhány szó erejéig kitérni arra, hogy miért láthatjuk a Széchényi nevet kétféleképpen is leírva. A család hivatalos névalakja a két ékezetes forma. Könyvtárunk alapítója, gróf Széchényi Ferenc, ahogy felmenői és legtöbb leszármazottja, két é-vel írta a nevét. Ferenc gróf legkisebb fia, a család leghíresebb tagja, Széchenyi István változtatott nevének írásmódján. Mivel az ő neve fémjelez szinte minden újítást a reformkorból, így ez a névalak égett be a köztudatba. István gróf fiai szintén meghagyták az édesapjuk által használt változatot, a család többi ága azonban a hivatalos alakot, a Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nevet használta. A családi közgyűlés 1905-ben tartott ülésén mondta ki a hivatalos formát.
Ám ha bemegyünk egy könyvesboltba, antikváriumba, rákeresünk az interneten, azt fogjuk látni, hogy Széchenyi Zsigmond könyvein „helytelenül” használják a nevét, Istvánhoz hasonlóan e-vel tüntetik fel a szerzőt. Erre is van magyarázat, ugyanis a könyvkiadók István iránti tiszteletből, meg talán azért is, mert a Széchenyi névalak volt elterjedt a köztudatban, szintén így, Széchenyi formában adták ki a könyveit. Így bár ő nem Széchenyi István egyenes ági leszármazottja, mégis rajta maradt ez a névforma.

Úri passzióból hivatás

Széchenyi Zsigmond már egészen fiatalon, hatéves korától részt vett a családi, baráti társaságok által szervezett környékbeli vadászatokon. Ekkor kapta karácsonyra az első légpuskáját, amit szinte napok alatt tökéletesen megtanult használni. Korán kibontakozott szenvedélye, megszállottsága a vadászat iránt. Gyerekkorától kezdve szívesebben vett részt a vadászatokon, mint bármi más tevékenységben. Jól mutatja, hogy míg nyáron a család a Balatonnál nyaralt, ő inkább csatlakozott baráti családok vadászataihoz. Egészen korán elkezdte feljegyezni egyes vadászatok eredményeit is: vadásznaplóiban évtizedeken keresztül minden elejtett vadról megemlékezett. Ezekből a naplókból nemcsak az derül ki, milyen vadból mennyit ejtett el, hanem hogy mikor hol tartózkodott. Tanulmányait tekintve az ifjú Zsiga nem volt kimondottan szorgalmas tanuló, ezt ellensúlyozta, hogy nagyon eszes, gyors felfogású fiú volt. Sokkal jobban érdekelte a természet, az állatok világa, a vadászat, mint a geometria. Egyetemi tanulmányait is aszerint választotta meg Németországban és Angliában, hogy a zoológia és az agrártudomány terén fejlessze tudását.

blog_foto_2_opti.jpgZsigmond első elejtett kányájával 1911-ben – Kézirattár, Fond 542.

Írói vénáját is már korán bontakoztatja. 1915-ben, 17 évesen jelennek meg első írásai. Mi más lehetne az első szárnypróbálgatás, mint vadászati történetek leírása? A Vadászat és állatvilág, majd a Vadász-lap című lapok közlik őket, ekkor még csak monogrammal, nem a teljes nevével. Ezek a történetek is korához képest kifinomult stílust mutatnak, gyerekkori leveleiből, feljegyzéseiből pedig egy humorral teli, a nyelvet játékosan használó fiatalembert ismerünk meg. A kor szokásai szerint több nyelvet is bírt magas szinten. A nyelvek ismerete születésétől fogva alapélménye volt, hiszen édesanyjával németül, míg apjával magyarul beszélt. Így mindkettőt anyanyelvi szinten ismerte. Köszönhetően a francia nevelőnőnek, Mademoiselle Matild Albernek, akit a család csak Chichette-nek hívott, hamar elsajátította a francia nyelvet, majd később az angolt is. Világutazásai során remekül hasznát vette sokrétű nyelvismeretének.
A fiatal Zsigmond számára összekapcsolódik a valódi szenvedély, a vadászat annak szavakba öntésével, megörökítésével. A későbbiekben egyre pontosabb leírások, szórakoztató, időnként pedig fájdalmas, néha lírai, máskor egészen tényszerű úti élmények alkotják életművét.

Afrikai utazások – az első írói sikerek

Zsigmondot érettségi után besorozták a hetes huszárezredbe. Rövid kiképzés után 1916-ban az ukrajnai Borownóba, majd néhány hónappal később a román határhoz, Ozsdolába vezényelték őket. 1917-ben édesapja lemondott a Fejér vármegyei főispáni címről, és ő is bevonult a frontra, szintén a román határhoz, fiához közel. Bár időközben különböző helyekre kerültek, 1918-ban mindketten szerencsésen hazatértek a családi otthonba.

blog_foto_3_opti.jpgApa és fia frontszolgálaton (Széchényi Zsigmond és Széchényi Viktor) – Kézirattár, Fond 542.

A háború után német és angol egyetemeken hallgatott agrártudománnyal és zoológiával kapcsolatos kurzusokat, a családi gazdaság ügyeiben is részt vett. Eltelt szinte tíz év, mire 1927-ben érkezett az első lehetőség egy afrikai expedícióra. Almássy Lászlóval (akit a legtöbben az Angol beteg című filmből ismerhetnek) közösen szervezték meg az utat. Hatalmas élményt jelentett ez az utazás a fiatalembernek. Afrika állatvilága, a vadászatok, a táj teljesen rabul ejtette, és nem engedte szabadon egészen haláláig. Bár jól jellemzi Széchenyit, hogy mikor külföldön vadászik, mindig a hazai vadászatokat, a szarvasokat, az otthoni tájat hiányolja. Itthon viszont mindig visszavágyik, legfőképpen Afrikába.
Hazatérése után egy évvel már a következő afrikai útjára készült Károlyi István, Horthy István, Horthy Jenő és Kittenberger Kálmán Afrika-vadászok társaságában. Afrikába érkezve a társaság kettévált, Széchenyi és Károlyi Kenya felé vették az irányt. Ennek az útnak a történetét már első kiadott műve, a Csui!... örökíti meg, amely megismertette Széchenyi Zsigmond nevét a nagyközönséggel. Hazatérésük után másfél évvel később, 1930 végén jelent meg a könyv, amely pillanatok alatt sikeressé teszi a fiatal vadászt.

„Mióta elindultunk, folyton hegynek megyünk. Prüszköl, zihál, köhög a vén mozdony; néha nagyot zökkenve elakad minden látható ok nélkül, csupán azért, hogy ismét lélegzethez jusson. […] Nyakba akasztott, »lövésre kész« távcsővel bámulunk ki a ködös szürke hajnalba […] Nem sokáig nézelődünk hiába. Gyarapszik a világítás, elevenedik a vasút mente. Egyelőre még csak bizonytalan, ideoda suhanó árnyalakokat pillantunk meg, találgatjuk, vitatjuk, mi lehet? De aztán emelkedik a ködfüggöny, és felderül a trópus világhírű színjátéka, minden új jövevény felejthetetlen emléke. Hányszor olvastam róla, hányszor elgondoltam ezt az ébredést, készültem rája – és most mégis torkomon akasztja a szót!”

Széchenyi Zsigmond: Csui!... afrikai vadásznapló. 1928. okt. - 1929. ápr., Budapest, Vajna Gy. és Tsa, 1930. – Törzsgyűjtemény

Feke Eszter (Kézirattár)

Az összeállítás második része.

 

komment

Rózsa Dávid: „Folytatjuk kulturális örökségünk javainak lehető legszélesebb körű közvetítését”

2023. január 23. 08:50 - nemzetikonyvtar

Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatójának köszöntő beszéde a magyar kultúra napja díjátadóján, 2023. január 21-én.

Tisztelt Államtitkár úr, Helyettes Államtitkár urak, Miniszteri Biztos úr, Szakmai Igazgatóhelyettes asszony, Főigazgató urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

Nehéz megszólalni az imént hallott csodálatos előadás után. Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt megszületett Hymnus-szövege örökre meghatározta nemzetünk gondolkodását, és kulturális emlékezetünk szerves részévé vált. Himnuszunk tartást ad és mindenkor utat mutat nekünk. Ezt az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjeként egy másik nézőpontból is megtapasztalhatom, hiszen immáron nyolcvan éve a nemzeti könyvtáré az a tisztesség, hogy Kölcsey műalkotását őrizze.

20230121_022_val_xs.jpg

Nagyon köszönöm fenntartónknak, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a lehetőséget, hogy az ország első könyvtárában nyújtja át a könyvtári és a közművelődési intézmények minőségi működését tanúsító elismeréseit, s együtt ünnepelhetnek a kulturális akadálymentesítést a testvér szakterületeken végző könyvtáros és közművelődési szakemberek.

A Minősített Könyvtár Cím és a Könyvtári Minőségi Díj pályázatának lebonyolítását az OSZK egyik pillére, a Könyvtári Intézet végzi. Immáron hatodik éve tartozik hozzájuk a cím és a díj megpályázásához szükséges könyvtári önértékelési keretrendszer meghatározása és ezzel együtt a minőségbiztosítási folyamat kiépítésének elősegítése is az intézmények számára. A közművelődési területen jelentős fejlemény, hogy a Minősített Közösségi Színtér Cím, a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj adományozásáról szóló 11/2022-es KIM rendelet értelmében január 1-jétől önállóan kitüntetendő kategóriaként jelennek meg a közösségi színterek.

20230121_057_val_xs.jpg

A nemzeti könyvtár ebben a kiemelt kulturális évfordulókban különösen gazdag esztendőben az olvasók, kutatók szolgálata mellett folytatja kulturális örökségünk javainak lehető legszélesebb körű közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és közzétesszük a falaink között őrzött Kölcsey- és Petőfi-fond kéziratos forrásait. Folytatódik a félezer esztendős Corvina-könyvtár virtuális újraegyesítése. Az első magyarországi könyv nyomtatásának 550. évfordulójára a Budai krónika kétkötetes hasonmás kiadását, Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából pedig az első összefüggő magyar szövegemléket tartalmazó Pray-kódex háromkötetes kritikai kiadását tervezzük.

20230121_005_val_xs.jpg

Ma kezdődő kultúra napi rendezvénysorozatunkon a Himnuszé mellett egy másik emblematikus remekmű, a Szózat eredeti kézirata is látható a közönség számára. Mindezek az alkotások nem csupán keretbe foglalják történelmünket, hanem kiindulópontként szolgálnak a könyvtár történetének első, Esszencia című állandó kiállításához is, amelyet 2022 novemberében az OSZK alapításának 220. évfordulójára állítottunk össze. Szívből gratulálok minden díjazottnak! Amennyiben idejük engedi, kérem, hogy az ünnepség után kurátori vezetéssel tekintsék meg kiállításunkat.

Kívánom Önöknek, hogy mindannyian érezzék otthon magukat nálunk, és a magyar kultúráért végzett áldozatos szolgálatukhoz újabb erőt és inspirációt nyerjenek a mai napon.

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

 

20230121_023_val_xs.jpg

Fotók: Visky Ákos László

komment

Rózsa Dávid: „Korszakot zár és korszakot nyit ez a vers”

2023. január 22. 13:33 - nemzetikonyvtar

Kölcsey Ferenc 14 évig a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A Himnusz 200 éves évfordulójának előestéjén, 2023. január 21-én koszorúzással, kiállításmegnyitóval, és emléküléssel tisztelegtek a 200 éves Himnusz költője előtt a közel 500 éves intézményben. Az emlékülésen Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója is beszédet mondott, ahol átadta a Himnusz nemesmásolatát Debrecen városának, facsimile másolatát pedig három debreceni intézménynek.

Főtiszteletű Püspök úr! Tisztelt Államtitkár úr, Alpolgármester úr, Rektor úr, Elnök úr, Képviselő asszony!

Tisztelt Emlékező közösség, Hölgyeim és Uraim!

Holnap lesz 200 éve, hogy Kölcsey megírta a Himnuszt. Megközelítően ugyanennyi idő telt el Kossuth Lajos ügyvédi oklevelének kézhezvétele, Liszt Ferenc első fővárosi hangversenye, Bolyai János nemeuklideszi geometriájának felfedezése vagy Petőfi Sándor és Madách Imre születése óta.

230121-himnusz-200-pi-mj_109.jpg

Kölcsey Ferenc a Debreceni Református Kollégiumba járt, és annak könyvtárában tett szert páratlan műveltségére. Költői mesterségének gyökerei is ide nyúlnak vissza, éppen ezért, ha a Himnuszról kívánunk gondolkozni, nem tekinthetünk el a debreceni évektől. A Himnusz költői jellem és nemzeti karakter ritkán megvalósuló rezonanciájának egysége. Korszakot zár és korszakot nyit ez a vers, amely 1828 decemberében jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában, és azóta megannyi különböző fénytörésben láttuk. Történeti adottságként van jelen, rólunk és azokról beszél, akik ebben a percben máshol ünneplik a magyar kultúra napját. Tartós monumentumként nyúlik a jelenbe, amellyel önmaga is egyidejű. Egyidejű a mai délutánnal és a holnapi nappal is egyidejű lesz. Olyan tapasztalatban részesít bennünket, amely kizárja az emberek egymástól való elszigetelődését.

Az ünnep közösség, s magát a közösséget ábrázolja, mutatja meg annak tökéletes formájában. A Magyar Kultúra Napja mindenki számára ünnep Sepsiszentgyörgytől Debrecenen át Sopronig, Eperjestől Újvidékig – olyan ünnep, amelynek eredete a Himnusz. Heidegger óta tudjuk, hogy „valaminek az eredete nem más, mint lényegének származása.” Éppen ezért a mai esemény lényege közvetlenül mi magunk vagyunk, közvetetten pedig azok az intézmények, amelyek a magyar kultúra archívumai.

230121-himnusz-200-pi-mj_93.jpg

Az Országos Széchényi Könyvtár büszke azokra az együttműködésekre, amelyeket kialakított a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárral, valamint Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatával. A jó kapcsolatok jövőbeli megtartását legalább annyira elsőrangúnak tartja az intézmény, mint a magyar kulturális örökség dokumentumainak megőrzését és közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és digitális tartalomszolgáltató felületeinken közzétesszük a nemzeti könyvtárban őrzött Kölcsey-fond és Petőfi-fond kéziratos forrásait, legfőképpen leveleket, szerzői verskéziratokat, mindezt a Kölcsey és Petőfi nevével fémjelzett 2023-as jeles évfordulók előtt tisztelegve. Jól bánni ezekkel a szövegekkel és más kincseinkkel, szűnni nem akaró felelősség, amelynek tudatában van mindenki, aki az Országos Széchényi Könyvtár mindennapjait alakítja. S mindemellett erősít bennünket a tudat, hogy Magyarország Kormánya nagy becsben tartja azt a gazdag kulturális örökséget, amelynek dignitása ebben a percben is ékesül.

Derrida Az idő adománya című szövegében leírja, hogy „az ajándék csak attól ajándék, csak akkor ad, ha időt ad. Az ajándékozásért felelősséget kell vállalni, ahogy az ajándékért is. Felelősnek kell lennünk azért, amit adunk, és amit elfogadunk.” Ezt meggondolva szeretném átadni Hoppál Péter államtitkár úr társaságában a Himnusz nemesmásolatát Puskás István alpolgármester úrnak, facsimile másolatát Győri Jánosnak, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei igazgatójának, Karácsony Gyöngyinek, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár igazgatójának, és Kovács Béla Lórántnak, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatójának.

Az ajándékozáskor az ajándékozó is ajándékozottá válik, hiszen megkapja az ajándékozott figyelmét, és idejét. Köszönöm, hogy meghallgattak!

230121-himnusz-200-pi-mj_119.jpg

230121-himnusz-200-pi-mj_3.jpg

komment

A szegények orvosa

2023. január 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

Boldog Batthyány-Strattmann László emléknapja

Batthyány-Strattmann László magyar főnemes volt, akire az utókor mint a „szegények orvosára” emlékezik. Dunakilitiben született 1870. október 28-án és Bécsben halt meg 1931. január 22-én. A család eredetileg politikai pályára szánta; középfokú tanulmányait a kalocsai, valamint a kalksburgi jezsuitáknál végezte. A családi elvárásoknak engedelmeskedve rövid ideig gazdasági tanulmányokat folytatott. Jóllehet érdeklődött a tudományok iránt, de még kereste az útját. A gyógyítás és a szegények gyámolítása kora ifjúságától jelen volt életében. Batthyány Strattmann Lászlónak nem volt szép és boldog gyermekkora, édesapja korán elhagyta a családot, új házasságot kötött, édesanyja pedig meghalt. A nehéz gyermekkor tehette Őt alázatossá a szegények és elesettek iránt. 1896-ban megkezdte orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen, diplomáját az 1900-as esztendőben kapta meg.

batthyany_strattmann_laszlo_opti_1.jpgIsmeretlen szerző: Batthyány-Strattmann László. A kép forrása: Wikipédia (magyar nyelvű kiadás)

Magánéletében jelentős változást hozott az 1898-as esztendő, amikor házasságot kötött az apai ágon tiroli, anyai ágon orosz-francia ősöktől származó Coreth Mária Terézia grófnővel.

batthyany_coreth_1_opti.jpgCoreth Mária Terézia és Batthyány-Strattmann László. A jegyesek. In: Dr. Gyürki László: Coreth Mária Terézia Dr. Batthyány-Strattmann László hitvese, Körmend, Körmend Város Önkormányzata, 2005. 9. – Törzsgyűjtemény

Boldog házasságukból összesen tizenhárom gyermek született, akiket féltő szeretettel és hittel nevelt a házaspár. A katolikus hit gyakorlása és valódi megélése nagyon fontos volt a szülők számára. A családi sorscsapások elviselésében (elsőszülött fia Ödön, mindössze 21 évesen vakbélgyulladás következtében meghalt). A katolikus hit volt számára a menedék. A vallásos érzület nem csupán magánéletében, de orvosi hivatásában is kiemelkedő szerepet töltött be.

Batthyány-Strattmann László, az orvos

„Életem egyik főfeladatául tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek, és ez által a jó Istennek tetsző dolgot cselekedjem”

Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök, elődök, kortársak, utódok körében, Szombathely, Martinus Kiadó, 2017, 70. – Törzsgyűjtemény

1898-ban saját birtokán Köpcsényben mai nevén Kittsee (Ausztria), húszágyas kórházat alapított, amely minden igénynek megfelelt; az eredményes gyógyítást a korszerű eszközök segítették: villanyvilágítás, telefon, röntgen, boncterem, és orvosi lakás is tartozott a kórházhoz. Érdeklődése igen szerteágazó volt: kórházban szüléseket, sebészeti beavatkozásokat végeztek, szükség esetén belgyógyászati vizsgálatokra is sor került. Orvostanhallgató korában elhatározta – bizonyára ehhez hozzájárult, hogy a századfordulón a különböző szembetegségek népbetegségnek számítottak –, hogy életét a szembetegek gyógyításának szenteli. Szakirányú végzettséget 1906-ban szerzett Bécsben. Munkássága hiánypótló volt és óriási társadalmi igényt elégített ki, hiszen naponta nyolcvan, száz beteg fordult meg a rendelőjében. Részletes beszámolókat, orvosi feljegyzéseket készített. 1905-ben nyomtatásban is megjelent beszámolójából kitűnt, hogy kórházának fekvőbeteg osztályán 427, a járóbeteg-rendelésen pedig 1149 műtétet végeztek, és különböző kezelésekben összesen 5442 beteg részesült.

batthyany_kortortenet_opti.jpgBatthyány-Strattmann László: Tizenkét kórtörténet, Budapest, Batthyány-Strattmann Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium (Batthyány-füzetek 1. szám), 1990. – Törzsgyűjtemény

Az első világháborúban a köpcsényi kórházat kibővítette, és katonai kórháznak rendezte be sebesült katonák részére. Körorvosi teendőket is ellátott. 1915-ben meghalt nagybátyjától megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet, mely azt is jelentette, hogy még inkább megnövekedett társadalmi szerepvállalása. Ezúttal a körmendi kastélyban szemkórházat rendezett be. Trianon után az Ausztriához tartozó köpcsényi kórházat Burgenlandnak adományozta és a körmendi szemkórházat fejlesztette tovább. A korszak egyik jelentős kórháza a körmendi szemklinika. Már a kortársak is haladó szellemiségű orvosként emlékeznek Batthyány-Strattmann Lászlóra, aki röntgenképekkel dokumentálta az eseteket. A klinikán modern laboratórium működött, kórszövettani vizsgálatokat végzett. A modern orvostudomány előfutárjaként, holisztikus szemlélettel vizsgálta betegeit. Nem tett különbséget szegény és gazdag között, mindenkire egyforma figyelem irányult. Egész életét, így a munkáját is a hit járta át; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy hittankönyvet írt Nyisd fel szemeidet és láss! címmel, amely 1924-ben jelent meg először.

Sok évre kiterjedő orvosi ténykedésem alatt elégszer tapasztalhattam, mily nagy volt az öröme betegeimnek, amikor gyógyulva hagyhatták el kórházamat vagy rendelőmet. Ilyenkor önkéntelenül is az a gondolatom támadt: a tested ismét egészséges, de a lelked, az ember összehasonlíthatatlanul fontosabb részét, talán már rég súlyos kor emészti! (…) Isten ítélőszékig kisérőd maradjon. E szavakat akarom elmondani jelen kis füzetemben, amelyet valamennyi betegem iránt táplált nagy szeretetemmel és azon őszinte óhajtással írtam meg, bár sikerülne őket ne csak testben, hanem lélekben is meggyógyítanom.”

Dr. Batthyány-Strattmann László herceg: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre, Szombathely, Martineum Könyvnyomda, 1926, 3. – Törzsgyűjtemény

hittankonyv_opti.jpgBatthyány-Strattmann László: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz egész életre, Szombathely, Martineum Kny. 1926. Címlap – Törzsgyűjtemény

A kortársak csodálkozását kivívta jótékonykodásával, hiszen a főúri pompa helyett életútjának a szegények gyámolítását választotta. Politikával nem foglalkozott, jóllehet tagja volt a főrendi háznak, és Vas vármegye örökös főispánja címet viselte. 1918 után is hű maradt a Habsburg-házhoz, legitimista érzületét nem titkolta, de a legitimista pártba soha nem lépett be. Élete végén súlyos betegséggel küzdött, 1931. január 22-én Bécsben halt meg.

Boldoggá avatási eljárás

Halála után emlékét a katolikus hívek tisztelettel ápolták. 1944-ben kezdeményezték a boldoggá avatási eljárást a bécsi és szombathelyi hívek, de a második világháború közbeszólt, és később a hazai politikai helyzet sem tette lehetővé az eljárás folytatását. 1981-ben a bécsi érseki levéltárból előkerült egy eddig ismeretlen, az 1940-es években készült vizsgálati anyag, ezt az Apostoli Szentszék Szentté Avatási Kongregációja elé terjesztették. 1992-ben a teljes életút összegzése alapján a vizsgálatok megállapították, hogy Batthyány-Strattmann László hősiesen gyakorolta a keresztény erényeket. A boldoggá avatási eljárás befejezéséhez, már csak egy ima meghallgatásra volt szükség. A szombathelyi egyházmegyében egy középkorú férfi rákbetegségben szenvedett, családja imádkozni kezdte a Szent kilenced Dr Batthyány László közbenjárásáért című imafüzetet a férfi gyógyulásáért, ami csodálatos módon bekövetkezett. 2001-ben az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a gyógyulás orvosilag, tudományosan nem magyarázható. II. János Pál pápa ünnepélyesen kihirdette, hogy Isten a gyógyulást Batthyány László közbenjárására adta meg.
A boldoggá avatási szertartásra a vatikáni Szent Péter téren került sor 2003. március 23-án. A szentmisén jelen volt a teljes magyar püspöki kar, a Batthyány család, valamint hatezer magyar zarándok. II. János Pál pápa homíliájában ekként fordult a hívekhez:

»Isten ’gyöngesége’ erősebb az embereknél« (1 Kor 1,25) Pál apostolnak e szavai tükröződnek vissza boldog Batthyány-Strattmann László jámborságán és életstílusán, aki családapa és orvos volt. (…) Érdeklődését nem az anyagi javak töltötték ki, de nem is a siker és a karrier volt az életcélja. Ezt tanította és élte családjában, így lett számára a legjobb hithirdető. Mindehhez a lelki erőt az Eucharisztiából merítette.”

Gyürki László: A körmendi szemorvos, Batthyány Boldog László, Körmend, Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány „Fidelitate et caritate”, 2004, 62. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Feldolgozó Osztály)

komment

Költő árnyékban

2023. január 20. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Madách Imre

Madách Imre épp úgy 200 éve született, mint a széles hazában ünnepelt Petőfi. De ahogy Madách Imre életében szeretett a csesztvei krími hárs hűsében üldögélni, elmélkedni s írni, úgy halála után emlékezete is rendre kiemelkedő kortársai árnyékában marad.
A nagy gondolkodó és költő születésének 200. évfordulója sokkal kisebb hullámokat vet a mai közéletben, mint azt megérdemelné – de talán majd a fő mű, Az ember tragédiája színpadi ősbemutatójának 2023. szeptember 21-én következő 140. évfordulója… Vagy a világhírű magyar romantikus író-költő elhunytának 2024. októberi 160. fordulója. Hátha egyszer nem feledkezünk meg méltón emlékezni Madáchra.

az_ember_tragediaja_hub1_szinlap_nemzetiszinhaz_1883_09_30_opti.jpgMadách Imre: Az ember tragédiája. Nemzeti Színház, 1883. szeptember 30. (ősbemutató). Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A birtokos nemesi famíliából származó törékeny alkatú, beteges, emiatt is magányosan élő, alsósztregovai dolgozószobáját „oroszlánbarlangnak” nevező fiatalember – mert hisz halála idején is alig múlt 41 esztendős – költőként, íróként is későn érő volt. Nem úgy, mint a vele egyívású, élénk tekintetű Petrovics-fiú. Mire Petőfi már be is fejezte földi pályafutását és ikonná vált, akkoriban kezdett már nem csak maga magának írni Madách Imre. Pedig ugyanaz az eszmény vonzotta mindkettőjüket: a szabadság, az emberhez méltó alkotó élet. Ugyanakkor családi örökségük, műveltségük más-más talajba gyökerezett. A nemzet polgári fölemelésének és a magyarság, a magyar kultúra európai egyenrangúsításának és befogadási programjának megvalósítását is eltérően tervezték, de a különböző utakon ugyanoda kívántak elérkezni.
Petőfi plebejus lendülettel, hevesen lobogva, kamaszos bájjal-hebehurgyasággal, Madách filozófiát, természettudományokat, élő jogot és társadalomelméleteket tanulva, a fönnálló rendi keretek között is működve elmélkedett nagy és mély kérdésekről, az emberélet céljáról és értelméről nagyon is érzékeny költő-lélekkel és nagyszerű látomásokkal. Az ember tragédiája a romantika irodalmának csúcsműfajában, drámai költeményként született – nem szánta színpadra szerzője. Petőfi költői és epikus tehetsége mellett drámaszerzőként, fordítóként, még színészként is színpadra vágyott – nem oda szólt a tálentuma. Világirodalmi léptékben azonban kettejüket mint a magyar romantika reprezentánsait mégis egy sorban említhetjük. Az ember tragédiája közel 40 nyelven olvasható, Petőfi költeményeit és epikáját szintén sok tucat nyelven adták ki. Az ő nevük ismert az egész világon, Helyenként és koronként népszerűségük is kiemelkedő – Kínában, Észtországban, s persze a német nyelvterületen.

A magyar romantika irodalmának két eltérő pólusán helyezhetjük el életműveiket – de nem szükségszerű az értéksorrendbe állításuk, egymáshoz vagy másokhoz mérésükkel hamis fényeket-árnyékokat vetünk zsenijükre és teljesítményükre.
Az ember tragédiáját emlegetjük most is, mintha csak ez született volna Madách tollán, pedig a Tragédia csúcsára el kellett jutnia 1859-60 fordulóján. A fiatal Madách költőként indult. Lírája nem mutat túl a korszak, az 1840-es évtized „közköltészetének” témáin és színvonalán, problémakörei és gondolatai azonban (amint utólag értékeljük) előlegezik a későbbi művekéit. A jogász és vármegyei tisztséget, valamint országgyűlési követi megbízást is betöltött Madách közéleti szereplései, (különböző nyelveken elmondott) beszédei sem pusztán felszínes aktualitással bírtak, amint a Tudományos Akadémián elmondott székfoglaló beszéde sem (A nőről, különösen esztétikai szempontból, 1864).
Korai, színpadra sosem jutott, a romantikus színházi gyakorlatban előadásra nem is alkalmas drámáinak némelyike is olyan kérdéseket feszeget, melyek – esetenként hosszú gondolkodási folyamat után akár az ott megfogalmazottaktól egészen eltérő kicsengéssel – a késői művekbe, a Tragédiába, a Mózesbe is beépültek.
Az érett Madách a forradalom, a szabadságharc, a családi tragédiák és a bukás-elnyomatás tapasztalatával kiküzdve mélyen humánus, s egyszerre pesszimista és utópikusan optimista álláspontjait emberiségköltemény, drámai költemény írásába fogott. Alsósztregovai dolgozószobájában fölhalmozta könyvtárnyi forrását, irodalmi példaképeinek műveit, majd lázas költői hévvel összegezte gondolatait „az” emberről. Nem drámát írt, karakterek konfliktusait bemutatva és megoldva, nem szórakoztatóan látványos jelenetekben demonstrálta alakjai tulajdonságait és céljait, hanem saját töprengéseit rendezte dialógusokba, pontosan kimérve a használható formákat és a lehetséges kimeneteleket, arányosan súlyozva reményeit és csalódásait istenben-emberben. Így született a művészi gondolatkonstrukció – hogy az olvasót együtt gondolkodásra hívja. Ha figyelmesen olvassuk (és olvassuk újra) Az ember tragédiáját, könnyű dolgunk van, hiszen mindhárom főszereplő, Ádám, Lucifer és Éva (!) szavaiban is Madách gondolatmenetét követhetjük: tézist, antitézist, szintézist és újabb kísérleteket az autonóm emberi döntések értékelésére. Van-e egyetlen helyes válasz és választás? S ha volna, az kinek a kezdeményezése, Az Úré-e vagy Ádámé, Luciferé-e vagy Éváé? Színről színre hullámzik ez a kérdés: merre és hová tartunk? No és miért? Mi az ok és a cél? Mivégre az ember?

az_ember_tragediaija_2_szin_opti.jpgJelenet- és színpadkép Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye 2. és 3. színéhez (a Paradicsomban). Népszínház, 1908. Rendező Hevesi Sándor. Beregi Oszkár mint Ádám, Báthory Giza mint Éva és Kürti József mint Lucifer. Fényképész: Kossak József – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KA 5809/5. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A válasz is ott áll a Tragédia legvégén: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál.” Ahogy már korábban is többször, Az Úr a küzdést jelöli meg az emberi élet értelmeként. Az út fontosabb, mint a cél. A Tragédia majd minden színében megjelenik ez a motívum, s a záró mondattal kap különös súlyt – visszamenőleg is értelmezve a korábbi útkereséseket. Nincsen lényegi különbség, különösen nincsen ellentét a férfiember és a nő-ember céljában: „az” emberről beszélünk. A küzdésre való tehetség különbözteti meg a halandó (végének tudatában létező) embert mindenféle öröklétű istentől-angyaltól-ördögtől. A végtelen létezés tét nélküli, nincs küzdés, mert nincs miért. Az emberlét határaival való szembesülés késztet minket arra, hogy célunkat, céljainkat határozott, tudatos erőbevetéssel közelítsük meg, érjük el – küzdve a célért. A tizenötödik szín az autonóm embert állítja elénk, majd Az Úr elé, szembe vele. Ádám térdhajtása azonban nem meghunyászkodás, hanem a sorozatos bukások-csalódások során megszerzett öntudat és önértékelés gesztusa. (Az már csak mellékkörülmény itt, hogy Madách tudatosan egy olyan megoldást és záró pozíciót választ a teremtéstörténetből, ami egyszerre tekinthető optimistának az imént írtak okán, de elgondolkodtató is, hiszen a gyermek, aki megfogant és biztosítéka az emberlét folytatódásának, nem más, mint Káin. Azaz egy képzelt folytatás ismét fölveti az értékvesztés miatti pesszimizmust, a morális értékek, a bűn, a büntetés, a megbocsátás kérdéseit.)
És következett a Mózes (1861). Ismét egy bibliai, ószövetségi történet, igen határozott, kemény mondanivalóval a Madách-kor és mindenkori jelenünk közösségeihez. Ki az, aki kiérdemelheti az egy Isten kegyelmét, jóindulatát, ígéretének megvalósulását? Az egyén? A közösség? A bűnösök, a bűntelenek? A kiválasztottak, a „kisemberek”? Miért nem juthat a Kánaánba Mózes maga? S a fiatalok, az eddig különösen nagy teljesítményt, tehetséget nem bizonyított ifjak miért igen? Ki az, aki megérdemli, hogy megízlelhesse a változás, az új világ, az új rend gyümölcseit?
És ott A civilizátor (1859), a szatíra, a „komédia Arisztophánész modorában”. Ki gondolta volna, hogy Madáchot ilyen vérbő és maró szöveg megírására ragadja az aktuális világ állapotával kapcsolatos indulat? A komoly gondolkodó új kommunikációs formát, csatornát talált, hogy elérje az olvasókat…
Madách nagy gondolkodó, nagy költő volt – tudta, látta, érezte és láttatni volt képes kora legfontosabb problémáit, messze kitekintett a múlt tanulságainak és a 19. század közepi Magyarország aktualitásainak „buborékjából” előre, a mi korunk felé is. Nem jós volt, de érzékelte az új, jövendő idők régi és új feszültségeit, ha megoldást nem is adhatott, de megjelölte az utat, a küzdés útját. Hogy az alternatívák közül melyik világban kísérletezünk tovább az emberi élettel, nem az eleve elrendelésen, nem az irodalmon, csakis rajtunk, a Tragédia és más művek olvasóin múlik. A mi felelősségünk a választás, még Madáchra sem háríthatjuk. Legyen más befejezése, legyenek más, újabb színek a 21. századi emberiségkölteményben.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

„rögbe merült remeték”

2023. január 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

Remete Szent Pál, Remete Szent Antal és Esztergomi Boldog Özséb

Januárban egymást követi a naptárban Remete Szent Pál (január 15.), Remete Szent Antal (január 17.) és Esztergomi Boldog Özséb (január 20.) napja. A három katolikus szentet a remete hagyomány köti össze az emlékezetben. Szent Pál (Egyiptom, 228. – 341/343.) és Szent Antal (Egyiptom, 251/252.–356.) az ókeresztény időszak ún. sivatagi atyái közé tartozik, Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) pedig a magyar föld szentje; a tatárjárás után remeteségbe vonult esztergomi kanonok, akit – az utóbb Remete Szent Pálról elnevezett – egyetlen magyar alapítású és máig működő Pálos Rend megszervezőjének tart a hagyomány.

screen-capture-101.pngPeer-kódex, a 18 versón Remete Szent Pál élettörténetének kezdete olvasható. (A Peer-kódex Szent Elek és Remete Szent Pál legendáin kívül imádságokat tartalmaz.) – Kézirattár, MNy 12. Magyar Nyelvemlékek honlap

„Pál remete, másként Remete Szent Pál sivatagi remete […], akit a magyar pálosrend szellemi őseként, példaképe gyanánt tisztel. Őt választotta névadójának is. Nagy Lajos az ország védőszentjei közé sorozta.
Pál – írja a Peer-kódex – gazdag egyiptomi szülők gyermekének született, hamar árvaságra jutott. Húgát férjhez adván, a rér, azaz sógor vagyonára és életére tört. Ezért a kietlen pusztába menekült: kételenséggel megyen vala oda, de immár önnön jó akaratja szerént meg akara maradni... lele egy kősziklát és tövében egy likat. Nyílását egy pálmafa ágainak levelében födözte be. Valának kedég ennek fölötte azon kősziklán némely lakóhelyek és hajlokok, kibe leletnek vala üllők és verők, faragások és egyébnemű készségek. Kibe tetszik vala pénznek jegyzése, és ez helyett szerecseneknek írási régi időben pénzverő helynek mondják. Látván azért Szent Pál, ez helyet megszereté, hogy az Istentől neki ajánlott, avagy adatott volna.
Szent Jeromos tanúsága szerint ez kőlikban embereknek esmeretlen, hatvan esztendeig lakozott, magát isteni imádságban és böjtökben és egyéb nemő isteni édességben foglalva... Őneki eledelt és ruházatot az pálmafa ad vala. Az pálmafa gyümölcsével él vala, és az leveléből ruhát kötött vala magának...”

Bálint Sándor: [Január 15.]. Részlet In: Uő. Ünnepi kalendáriumMagyar Elektronikus Könyvtár

A budaszentlőrinci (ma Budapest, Budakeszi út), egykori pálos főmonostor megmaradt záróköve Remete Szent Pál képével. In: A Budapesti Történeti Múzeum, főszerkesztő: Buzinkay Géza, Budapest, Corvina, 1995, 55. Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Antal alakját a Debreceni-kódex is megörökíti. A kódex szövegét Bálint Sándor idézi:

„Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala.”

 

Bálint Sándor: [Január 17.]. Részlet. In: Uő. Ünnepi kalendáriumMagyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Pál és Remete Szent Antal életének egyik legismertebb részlete találkozásuk, majd Remete Szent Pál halálának története.

cimlapmisekonyv.pngA Fráter György pálos szerzetes által kiadott misekönyv címlapjának részlete [Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása], 1537 – Régi Nyomtatványok Tára

„Ebben az időben történt, hogy Antal úgy vélte, a szerzetesek között ő az első remete. Álmában azonban megtudta, hogy él a pusztában egy nála sokkal kiválóbb remete is. Elindult, hogy megkeresse. […] Pál, aki már előre tudta Antal érkeztét, bereteszelte az ajtót. Antal kérlelte, hogy nyissa ki; bizonygatta, hogy inkább kész ott helyben meghalni, mintsem hogy távozzék. Ezzel meggyőzte Pált, kitárta az ajtót, és rögtön megölelték egymást. Antal elcsodálkozott, hogy amikor eljött az étkezés ideje, egy holló két rész kenyeret hozott nekik. Pál azt válaszolta, hogy Isten mindennap így látja el őt, és most vendége miatt kétszerezte meg az adagot. Jámbor vita támadt köztük, vajon ki méltóbb megtörni a kenyeret. Pál a vendégnek, Antal az idősebbnek ajánlotta föl a kenyérszegést. Végül mindketten megfogták és két egyenlő részre osztották.
Antal hazatérőben már közel járt saját cellájához, amikor észrevette, hogy Pál lelkét angyalok viszik. Gyorsan visszatért: imádkozó testtartásban, térdre borulva lelte Pált, úgyhogy azt hitte, él. Mikor rájött, hogy már meghalt, így szólt: »Ó, te áldott lélek, halálodban is megmutatod, amit egész életedben tettél.« Nem volt nála semmi, hogy megáshassa Pál sírját, de íme, ott termett két oroszlán, ástak egy gödröt, és miután Antal eltemette Pált, visszatértek az erdőbe.” […]

 

Jacobus de Voragine: Remete Szent Pál. Részletek. Fordította: Sarbak Gábor. In: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Pál és Szent Antal. In: Magyar Anjou Legendárium, sajtó alá rendezte Levárdy Ferenc, Budapest, Magyar Helikon, 1973, LV. 161. (v: 98.r) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend, a pálos rend megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

„Ballagdálok a vén Pilisen,
Az ezredes erdő lelkét lesem.

Málló köveken, zörgő avaron
Régvolt magyarok nyomait kavarom.

E kövön tán a táltosok
Regesajkú népe áldozott.

Amott a völgyben szíthatta tüzét
Remeték apja, boldog Özséb.”

Sík Sándor: Ballagás a Pilisen. Részlet. Uő. Összegyűjtött verseiMagyar Elektronikus Könyvtár

Ozseb.jpgBoldog Özséb, szentkép (Feszty Masa festményéről készült fotó), ante 1945 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Kék forrásvizet ittak, barlang mélyin aludtak,
rögbe-merült remeték – atyjuk Boldog Özséb.
Lettek pálosok aztán erdei Klastrompusztán:
porló lépteiket rejti a ritka liget.”

Szepesi Attila: Pilisi barangoló /Remeték nyomában, Részlet. In: Uő.: Széltorony, Békéscsaba, Tevan Kiadó, 1999. – Törzsgyűjtemény

Sudár Annamária, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

Médiatörténeti mozaikok

2023. január 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

01_opti_8.jpg

A Médiatörténeti mozaikok című konferencia meghívója

Médiatörténeti mozaikok címmel rendezett tudományos konferenciát a Médiatudományi Intézet 2022. december 9-én. A számos különböző intézményt képviselő tizenöt előadót három szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők. A Politikatörténeti Intézet, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont több intézete és a Médiatudományi Intézet kutatói mellett könyvtárunk Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportja is részt vett a tudományos tanácskozáson. A témák is rendkívül sokfélék voltak, így az érdeklődők hallhattak Moldován Gergely publicisztikájáról; a Vasárnapi Ujság bukovinai székelyeket megjelenítő írásairól és ábrázolásairól; a korabeli sajtó híradásairól a színpadi tánc alakulásáról a Magyar Királyi Operaházban Gustav Mahler működése idején; Polgár Tibor hanglemez-kritikáiról vagy éppen a „zugsajtóról”; a Magyar Lányok hetilap Tanácsköztársaság ideje alatt megjelenő számairól; a Kávésok Lapjáról; feminista folyóiratokról; képregényekről, valamint a Nemzeti Tábor‒Magyar Szocialista Mozgalom történetéről; Horthy Miklós kormányzói tevékenységének sajtómegjelen(ít)éséről és a katolikus sajtó helyzetéről a koalíciós időszakban. A nemzeti könyvtár három munkatársának előadása is ezt a tematikus sokszínűséget tükrözte.

02_opti_6.jpgBárány Zsófia előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Bárány Zsófia előadásában az 1848. évi vallás- és közoktatásügyi minisztérium működésének néhány sajtótörténeti vonatkozását mutatta be elsősorban a felekezetek és a miniszter közötti levélváltások alapján. (Jelenleg egy tízfős kutatócsoport dolgozik Eötvös József levelezésének teljességre törekvő kiadásán.) A minisztérium és a felekezetek 1848. évi viszonyában elsődleges szerepet játszottak a feudális állapotok felszámolását célzó törekvések, valamint a közrend fenntartása. Az elsősorban a hivatalos kapcsolattartás eszközeként funkcionáló sajtó javarészt ezeket a célokat szolgálta. Az aktuális sajtóviszonyok azonban egyéb módokon is megjelennek a levelezésekben, így például szó esik az eltörölt cenzúra (1848. évi 18. törvénycikk) által munkáját vesztett cenzor alkalmazásának lehetőségéről, a politikai lap hasábjain magyar nyelvű nyomtatványokat szorgalmazó hívekről vagy éppen egy vita kapcsán hivatkozási alapként szolgáló folyóiratról a frissen megválasztott polgármester tájékoztatást kérő soraiban.

03_opti_7.jpgKlestenitz Tibor előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Klestenitz Tibor előadásában azt mutatta be, hogy a Debreczeni Protestáns Lap szerzői hogyan vélekedtek a nyilvánosság átalakulásáról a dualizmus korában. A református felekezeti orgánum szerzői az 1880-as évekig elsősorban hitéleti megfontolásokból, a belmisszió lehetséges eszközeként érdeklődtek a sajtó iránt. Később, az 1890-es évek egyházpolitikai küzdelmei, illetve a politikai katolicizmus megerősödése nyomán már a kérdés közéleti vonatkozásai is megjelentek érvelésükben. Bár számos debreceni publicista felismerte a felekezeti összefogás, a tudatos társadalomszervezés és ennek részeként a sajtófejlesztés fontosságát, azaz a polgárosodás következményeihez való alkalmazkodás elkerülhetetlenségét, gyakorlati téren a református közösség belső megosztottsága komolyan megnehezítette az előrelépést.

04_opti_5.jpgDede Franciska előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Dede Franciska előadásában a vizualitás került a középpontba. A „...miniszter, diplomata, fűzfapoéta, táncosné...” – A Hét címlapképei (1889–1914) című expozé a századforduló és századelő népszerű hetilapjának címlapjait vizsgálta, kitérve a szerkesztőség képekhez és szöveghez való általános viszonyára éppúgy, mint magukra a címlapokra és címlapképekre. A különböző ünnepek vagy jubileumok alkalmával megjelent, a megszokottól eltérő borítók rövid említése mellett az expozé a rendszeresen alkalmazott címlapok vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. A címlapképek legtöbbször a köz-, társas-, irodalmi és művészeti élet neves szereplőit mutatták be, általában műtermi felvételeken és valamilyen aktualitáshoz kapcsolódóan. Az előadás kitért a címlapokon többször is feltűnő személyekre, a csoportképekre, valamint érintette a fényképek készítőit és a képekhez tartozó szövegek kérdését is.
Az előadások után és a konferencia szüneteiben további érdekes beszélgetésekre, hozzászólásokra került sor.

 Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)
komment

Színháztudományos diskurzus magas hőfokon

2023. január 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló az ANTS (Észak-Európai Színházkutatók Egyesülete) konferenciájáról

Október közepén Tartuba utaztam, hogy előadóként részt vegyek az Észak-Európai Színházkutatók Egyesülete, az Észt Színháztudományi és Színikritikus Szövetség, valamint az Észt Színházi- és Drámaügynökség által szervezésében a Tartui Egyetemen 2022. október 13–15-én megrendezett Performativity and Transgression című nemzetközi angol nyelvű konferencián.

performativity_and_transgression_opti.jpg

A Tartui Egyetemen 2022. október 13–15-én megrendezett Performativity and Transgression című nemzetközi angol nyelvű konferencia meghívója

A konferencia igen széles szaktudományos merítéssel és interdiszciplináris összefüggésrendszerben tárgyalta a megadott „Performativity and Transgression” [Performativitás és szabályszegés] témát. Mind a fogalmak értelmezésének, mind a témakörbe vont részkérdéseknek és esettanulmányoknak nagy figyelmet szentelt a kutatói közösség. A konferencia résztvevői között – akik széles körből érkeztek: a mesterszakos egyetemi hallgatóktól a doktoranduszokon át kiemelkedő és világszerte nagy tiszteletnek örvendő emerita / emeritus professzorokig, valamint a színházi-irodalmi és színpadi alkotókig – élénk beszélgetések, viták alakultak ki, még ha a párhuzamos szekciókban (is) folyó konferencia minden előadását nem is hallhatta mindenki. A programban két izgalmas Keynote, továbbá két színházi előadás is helyet kapott a kerekasztal-beszélgetések és közös vacsora mellett. Nagyon gazdag és sűrű három napot tölthettünk el az észt kultúra fővárosában régi barátokkal és új ismerősökkel (végre) személyesen is találkozva.
Az ANTS tudományos programja most először lépett ki a szorosan vett Skandinávia+Finnország földrajzi keretei közül s lépett a Balti-tenger déli partján fekvő, az észak-európai ethoszhoz régóta kapcsolódni vágyó és kötődő területre. Az ambiciózus témaválasztás és a remekül szervezett tudományos és társasági program jelentősen megerősíti az észt színháztudomány pozícióját a diszciplína nemzetközi színterén.

Performing, speaking, and singing bodies. The physical theatre as a concept, a phenomenon, and practice of contemporary(?) transgression of genre borders (Előadó, beszélő és éneklő testek. A fizikai színház mint a műfajhatárok kortárs(?) átlépésének fogalma, jelensége és gyakorlata) című előadásomban az úgynevezett testszínház (Physical Theatre) hazai történetével, néhány mai előadás bemutatásával, valamint az Állami Operaház Eiffel Műhelyházában színre állított kortárs opera- és balettrendezések néhány „határáttörő” példájával foglalkoztam. (Az előadás absztraktja.)
Magam mint közép-európai kutató (fennista és esztológus) a néhány németországi alkotó-résztvevő mellett „megfigyelőként” is szerepeltem (a tudományos elfogadottságon túl), láthattam, miképpen sikerül egy kis kultúrának fölzárkózni a hagyományosan beágyazott, magas tudományos presztízsű kultúrák mellé.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A vitákat generáló, vitathatatlan jelentőségű életmű

2023. január 12. 18:00 - nemzetikonyvtar

145 éve született Molnár Ferenc író, drámaíró, publicista

1878-ban e napon látta meg a napvilágot Pesten, zsidó nagypolgári családban Neumann Ferenc, aki Molnár néven a 20. századi magyar irodalom és színház világhírű sikerszerzője lett. Életében és 71 évvel ezelőtt New Yorkban bekövetkezett halála után is hosszan viták kereszttüzében álltak művei, dramaturgiája, stílusa. Népszerűsége miatt a nemzeti irodalmi kánon csak nehezen fogadta be, színpadi virtuozitásának értékelése is ingadozott a két szélső pólus, a feltétel nélküli csodálat és a humorát, poéntechnikáját ürességgel vádoló fanyar kritika között. Ugyanakkor színpadi sikereit nem kérdőjelezhette meg senki, a rövid színházi szilenciumok után újra meg újra kirobbanó sikere volt és van. A „túlzott” népszerűség miatti kitagadás, majd a befogadás és tudományos elemzés, sőt, A Pál utcai fiúk iskolai kötelező olvasmánnyá emelése (degradálása?) jellemzik azt a folyamatot, melynek jelen pontján immár a 2022. december 31-én, a szerző elhunyta utáni 70. esztendő leteltével Molnár Ferenc alkotói jogai fölszabadultak, művei és pályája 21. századi irodalom- és színházkutatók, színházcsinálók, tanárok, olvasók és nézők számára kaphatnak új kontextust, „kortársunkként”.
A színpadi siker receptjét nézői élményei, majd a fordítói „szoros olvasás” révén kiküzdő Molnár Ferenc a 19-20. századforduló társadalmi és művészi átalakulásának sodrában lépett a közönség elé, amikor a magyar kultúrának a legnagyobb esélye volt fölzárkózni az európai trendekhez és életmódhoz. A kiegyezés után indult társadalmi-gazdasági-politikai mozgalom és a sok irányban új utakat kereső modern (polgári) művészeti élet azonban a világháború éveiben és 1918 után zsákutcába futott. A második világháborúig válságból válságba vergődve próbált visszatalálni saját hangjaihoz, ám ez az adott körülmények között ne sikerülhetett. Végül az 1980-as évekig kellett várni, illetve szorosabban vagy kevésbé szorosan gúzsba kötve táncolni és a sorok között olvasni, a közönséggel empatikusan összekacsintani, hogy újra lehetőség nyíljon autonóm gondolkodásra és alkotásra.

Molnár ugyan 1952-ben elhunyt, de próza- és drámaművei, valamint írói technikája tovább hatott, s amint életében, továbbra is vitákat indukált, táborokat inspirált. Már az 1930-as évektől szerveztek irodalmi-kritikai és tudományos ankétokat kitudni a siker receptjét vagy éppen megkérdőjelezni a Molnár által középpontba állított társadalmi és esztétikai témák érvényességét, titkai helyett azonban csak a technikáját, valamint a 20. század elejétől tárgyalt témáinak mindenkori, napjainkban is aktuális természetét tudták regisztrálni. Ami a leginkább foglalkoztatta Molnárt, az pályanyitó időszakának jellegzetességeiből fakadt: a régi és az új társadalom közti átmenet feszültségei, a mobilitás lehetősége-lehetetlensége, illetve a színház és a valóság, a maszk és az arc, az igazság és a művészi igazság viszonya. S bár a késő 20. század folyamán és jelen évtizedeinkben az értékrend és a társadalmi-generációs mozgás elévültté tehette volna az első témakört – az mégis relevánsnak tűnik. A művészet és az élet kapcsolata pedig éppúgy kérdésekkel és feszültségekkel teli ma is, mint bármikor.
Molnár irodalmi és színpadi sikerének kulcsa a mesterségbeli tudásban, a pontosságban, a fölösleges motívumok, a tautológiák és a túlírtság elkerülésében definiálható, másrészt abban a tehetségben, hogy plasztikus, mégis művészileg tipizált figurákat hozzon létre. Ugyanakkor a puszta „hideg” technikán túlmenően a Molnár-alakok és művek érzelemmel telítettek, közvetlenül hatnak olvasókra-nézőkre – időtlenül. A virtuóz dramaturgiát és poéntechnikát elismerő elemző így a lélektanilag is alátámasztott, szerethető karaktereket szintén Molnár érdemei közé számítja. Legnépszerűbb színpadi művei, Az ördög, a Liliom, A testőr, A hattyú, a Játék a kastélyban, az Egy, kettő, három számos példát ad Molnár sokszínűségére, s egyidejűleg témáinak fókuszáltságára.

az_ordog_film_opti.jpgÉkes Árpád: Az ördög. Molnár Ferenc színműve. Filmre írta: Siklósi Iván. Rendezte: Kertész Mihály. Phönix film. Apollo. Grafikai plakát, 1918. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Olvasók, nézők, színházcsinálók mellett a mai fiatal tudósgeneráció is érdeklődéssel fordul Molnár Ferenc élete és művei felé, hogy a legkorszerűbb, akár interdiszciplináris módszerekkel tárja föl, elemezze, értelmezze a „titkokat”, hozza át a 21. századba a modern magyar irodalom és színház valóban világsikerű szerzőjét.

„Molnár-viták” 1928-tól

1928-ban a Nyugatban körkérdést intéztek a magyar irodalom jeleseihez Heltai Jenőnek Az Estben megjelent nyilatkozatára reagálva, mely szerint „a magyar drámaírás válságban van”. 33 író, kritikus reagált Heltai véleményére mintegy 50 folyóiratoldalon. Molnár Ferenc színpadi művei ekkoriban aratták a legnagyobb sikereket itthon és külföldön is, a vita tehát a színi siker és az irodalmi érték, maradandóság kérdésének polarizáltságát már itt megmutatta. A Nyugat-ankét nyitó írását is Heltai közölte (Nyugat, 21. évf. [1928] 3. sz. 173–175), amelyre Babits MihályFüst MilánKarinthy FrigyesKassák LajosLengyel MenyhértTersánszky J. Jenő, Barta Lajos, Bibó Lajos, -Harsányi ZsoltLaczkó GézaFöldi MihályRákosi JenőSzini GyulaZilahy LajosKosáryné Réz Lola reagált. A színházi alkotók közül Bárdos ArtúrJób DánielMárkus LászlóMoly TamásNagy Endre, a kritika oldaláról IgnotusKárpáti AurélMiklós JenőSchöpflin AladárMohácsi JenőFeleky GézaGergely IstvánIgnotus PálPásztor ÁrpádRévész Mihály, továbbá Hevesy Iván és Marsovszky Miklós ragadott tollat. Mindössze hárman mondtak ellent a válságot kiáltó Heltainak: Rákosi JenőJób Dániel és Nagy Endre.
1930-ban, szintén a Nyugat hasábjain indult újabb vita A színház: üzlet címmel. Itt hét vélemény látott napvilágot. Három kritikus (Schöpflin AladárKárpáti Aurél és ítészi szerepben Kosztolányi Dezső), két színházi alkotó (Hevesi SándorLengyel Menyhért) és két jogász is (Dr. Simay Gyula és Vámbéry Rusztem) megfogalmazta álláspontját a korszerű színháznak mint egyidejűleg művészeti-társadalmi és üzleti intézménynek a szerepéről, működési módjairól. Kárpáti Aurél vonta le a konzekvenciát:

„A mai színház különös épület. Egyik végén van a színpad, másik végén van a kassza. Művészettel kezdődik és üzlettel végződik. [...] A kettő között foglal helyet a közönség, amely a színpadot és a kasszát, a művészetet és az üzletet egyensúlyban tartja.”

Kárpáti Aurél: Thália és Mercurius. In. Nyugat, 23. évf. [1930] 2. sz., 92. – Elektronikus Periodika Archívum

Ezeket követte az úgynevezett Molnár-ankét A Toll című lapban 1934–35-ben két folytatásban.
„Az élő magyar irodalom reprezentáns alakjairól” kérdezték kritikusok és írótársak véleményét, s ebben a sorban Molnár Ferencről Hatvany Lajos, Ignotus Pál, Karinthy Frigyes, Kosztolányi, Németh Andor, Zsolt Béla, Relle Pál és Hevesi András, valamint Sós Endre írt (utóbbi cikkét apológiának, védőbeszédnek is tekinthetjük). A későbbi időszakokban (a 40-es-az 50-es, sőt a 60-as években is) visszhangzó értékelések Molnár úttörő és világsikerű műveit a múltba (!) utalják, hiányolják tematikájának elmélyülését, kiszélesedését, aktualitását, keveslik a virtuóz humor és poéntechnika hátteréből a szatirikus, társadalomkritikai attitűdöt.
Molnár Ferenc ez után, 1937 őszén végleg elhagyta Magyarországot, utolsó vígszínházi bemutatója 1946-ban volt, mielőtt az új kurzus letiltotta volna műveit a színpadokról és a könyvespolcokról. 1950-ig még futottak darabjai a budapesti és vidéki színházakban, de a Színházművészeti Szövetség 1950-es konferenciáján túlhaladott és elítélendő polgári szerzőként lényegében kizárták Molnárt a repertoárról.
Rehabilitációja csak Az ibolya 1955. novemberi bemutatója (Vidám Színpad Kis Színháza) után kezdődött, majd a szilencium valódi feloldására az Olympia 1956. októberi, Petőfi Színházbeli premierjével került sor. Molnár sikerdarabjai visszakerültek a színpadokra, Molnár „ügyei” pedig ismét viták tágyát képezték. Legelőbb 1962-ben a Vígszínház bemutatta Kárpáthy Gyula és Orbók Endre Játék a bíróságon vagy a ’Molnár-ügy’ című, tárgyalótermi dramaturgiát mozgató előadását. Majd az 1960-as évek első felében újabb kritikai-szakmai viták következtek Molnár értékéről, jelentőségéről. A Kritika című, frissen indult folyóiratban Osváth Béla jelentette meg A Molnár-legenda címmel írását, a vitát azonban az 1961-ben kiadott Molnár drámakötet (Színház) előszavát publikáló Hegedűs Géza indította el.

molnar-ferenc-szinhaz_opti.jpgMolnár Ferenc: Színház, [bev. Hegedüs Géza], Budapest, Szépirodalmi, 1961. – Törzsgyűjtemény

Osváth Molnárt elítélő cikkére az Új Írás hasábjain Gyárfás Miklós reagált, majd ismét a Kritikában Imre Katalin igyekezett egyensúlyt keresni az ellentétes álláspontok között a történeti körülményeket is a vitázók figyelmébe ajánlva. Az 1960-as évek érvei (melyek sok esetben A Toll-ankét szempontjait ismétlik) még a 70-es, 80-as években is fölbukkannak, mielőtt a drámatörténeti kritikai és tudományos diskurzus Molnár kánonból kivetettségét felülbírálta volna.
A Molnár-viták áttekintését legutóbb Karácsony Szilvia doktori értekezésében olvashattuk (2022)

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Szerkesztők és szerkesztőségek a századfordulón

2023. január 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szerkesztők és szerkesztőségek a századfordulón címmel rendezett tudományos konferenciát az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum. A nemzeti könyvtár alapításának 220. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében, 2022. november 30-án, három szekcióban került sor a tudományos tanácskozásra.

01_opti_6.jpgA Szerkesztők és szerkesztőségek a századfordulón című tudományos konferencia meghívójának címlapja

A plenáris előadást Balázs Eszter történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Intézetének munkatársa tartotta Intenzív kölcsönhatásban: sajtó és irodalom a 1920. század fordulóján címmel. Egy rövid historiográfiai kitekintés után, melyben sorra vette a sajtó és az irodalom kapcsolódásait vizsgáló hazai kutatásokat, a sajtó és irodalom egymásra hatását vizsgálta a 19. század végén, a 20. század elején. Szó esett az újságírás professzionalizálódásáról, az írók újságírói gyakorlatáról, az 1891-ben alapított Otthon Írók és Hírlapírók Köréről és a Budapesti Újságírók Egyesülete almanachjairól.
Ujvári Hedvig, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kommunikáció- és Médiatudományi Intézete habilitált egyetemi docense „Az Ön iránti érzéseim soha nem változnakMax Nordau és Kiss József szakmai-baráti kapcsolata újságírói pályafutásuk kezdetén című előadásában egy életre szóló barátságról beszélt, különös hangsúllyal Kiss és Nordau kapcsolatának sajtótörténeti vonatkozásaira. Az előadó hosszabban foglalkozott a tizenéves Nordau Kisshez írt leveleinek hangvételével és tartalmával, majd a két pályakezdő szerkesztő tevékenységének kapcsolódási pontjaira világított rá az 1870-es évek elején az Ungarische Illustrierte Zeitung, illetve a Képes Világ kapcsán.
Könyvtárunk Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportjának munkatársaként „A dzsinnek. A Hét saját külön ördögei” – A szerkesztő és a belső munkatársak címmel tartottam előadást, melyet Szőllősi Zsigmondnak a hetilap készítése „titkait” felfedő idézetével nyitottam. Ezután azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy A Hét címlapján csak rövid ideig tüntették fel a „rendes dolgozótársakat”, és a különböző hirdetések, szerkesztői üzenetek, az egyes ünnepi alkalmakra írt szövegek, valamint a későbbi visszaemlékezések segítségével is nehéz kikövetkeztetni, hogy ki és mikor számítható a belső munkatársak közé. Beszéltem a munkatársak rendkívül gyakori és változatos álnévhasználatáról, a különböző rovatokban betöltött helyükről, a szerkesztőhöz, egymáshoz és a közönséghez fűződő viszonyukról, a lapnál elfoglalt helyükről és különböző megjelen(ít)éseikről, valamint más lapoknál betöltött szerepükről is.

A második szekciót Rózsafalvi Zsuzsanna, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megbízott előadója tartotta Ambrus Zoltán írói (ál)nevei címmel. Ambrus Zoltán életműkiadásának szembetűnő vonása, hogy az író munkáit összegyűjtő tizenhat kötetes sorozat szövegei csak részben azonosak a korabeli folyóiratokban az írói névhez tartozókkal, több közülük vagy névtelenül, vagy álnév alatt lelhető fel. Ez ösztönözte az előadót arra, hogy az író szépírói-publicisztikai működéséhez kapcsolódó álnevek felkutatásával foglalkozzon. Előadásában kitért Ambrus álnévhasználata kialakulásának okaira, különös tekintettel írói indulására, A Héttel, Kiss Józseffel és Kóbor Tamással való szakmai kapcsolatára.
Bengi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara habilitált egyetemi docense Ante portas: Kosztolányi a Nyugat előtt című előadásában Móricz újságírói s ezzel együtt írói pályakezdését vizsgálta, részletesen kitérve a Bácskai Hirlapra és a Budapesti Naplóra. Az előadás arra összpontosított, hogy Kosztolányi mint kezdő író és újságíró milyen szerepet töltött be ezeknek a lapoknak a szerkesztőségében, és az ekként végzett munka mennyiben volt számára ösztönzés és lehetőség, illetve milyen hatással volt szemléletmódjának és pályájának alakulására.

A harmadik szekció Cséve Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa Móricz Zsigmond az irodalmi nyilvánosság küszöbén című előadásával indult. Móricz is azok közé a 20. század eleji szerzők közé tartozik, akiknek pályakezdésében összefonódott az írói kísérletezés, útkeresés a megélhetésért végzett hírlapírói munkával. Az előadó azt vizsgálta, hogy Az Ujság szerkesztőségében szerzett újságírói tapasztalatok és írói próbálkozások hogyan illeszthetők a századfordulós átalakulások folyamataiba, amelyek sodra az írót a Nyugat útjára terelte. A pályakezdés már ismert tényezőinek körét újrarendezhetik a korai levelezéséből feltáruló, az írás-újságírás modellértékűnek tekinthető viszonylataiba illeszthető kezdeményezések.
Szilágyi Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi tanára Na, mi újság? Újságok és újságírók Móricz Zsigmond századfordulón játszódó regényeiben című előadásában azt vizsgálta, hogy milyen módon jelenik meg az újság Móricznak a századforduló vidéki Magyarországán játszódó regényeiben. Az előadó, miután felelevenítette Nyilas Misi felolvasását Pósalaky úrnak, számos további példát hozott különböző Móricz-művekben szereplő újságokra és újságírókra, így említette a helyi sajtó képviselőjét a Vidéki hirekben és a Kerek Ferkóban vagy az újságírói pályát mint lehetőséget a Forr a borban és a Bálban. Vizsgálta, hogy a regényekben miként érkeznek meg a világ hírei az újságokon keresztül a mozdulatlannak tűnő kisvárosokba, és hogyan formálják a helyi hírek egy közösség életét, és azt is, hogy Móricz regényei miként tekintenek vissza a századforduló Magyarországának sajtójára.
A szekció záró előadásaként Mihály Eszter, a Digitális Bölcsészeti Központ csoportvezetője az újonnan fejlesztett platform, a dHUpla – dhupla.hu (Digital Humanities Platform) működését mutatta be. A platform elsősorban digitális szövegkiadások publikálására jött létre. A korszerű felület a közgyűjteményekben őrzött legkülönbözőbb szöveges források közzétételére ad lehetőséget, s egységes kutatói környezetet jelent az irodalomtudomány, a nyelvtudomány, és más humán tudományok számára. A szövegkiadások céljuknak megfelelően eltérő szintű filológiai feldolgozással, más-más megjelenítéssel, lekérdezési funkciókkal készülnek. Az előadó kiemelte, hogy a platformon elérhető úgynevezett kreatív tartalmak közül a Móricz Zsigmondhoz és Kiss Józsefhez kapcsolódó legújabb adatvizualizációk a nagyközönség számára is érdekes eredményekkel szolgálnak, ugyanakkor a kutatók számára is egészen új szempontok, stratégiák felé nyitnak meg új kapukat.

A konferencia mindhárom szekciója után élénk beszélgetés alakult ki a felmerült kérdésekről, amelyet a három szekcióelnök: Tverdota György professor emeritus, Szajbély Mihály egyetemi tanár és Buda Attila irodalomtörténész moderált.

A tudományos tanácskozás az Író, olvasó, szerkesztő a nagyvárosban című kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amely során Fábri Anna művelődéstörténésszel, Gerő András történésszel és Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténésszel László Ferenc beszélgetett.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

komment
süti beállítások módosítása