Ugye, ismerős az a sztereotípia, hogy egész nap csak olvasnak a könyvtárosok? No, ez nem teljesen igaz, mert még arra is volt időnk A magyar költészet napján, hogy verseket is mondjunk! Huszonnégy verset a könyvtár izgalmas tereiben szavaltak egész nap kollégáink.

József Attila 113. születésnapján folyamatosan töltöttük fel az intézmény közösségi oldalaira a munkatársaink által erre az alkalomra választott verseket, versrészleteket. Egészen este tíz óráig követhették a versfolyamot a felhasználók. Eddig mintegy húszezren néztek meg minket a közösségi térben. (Instagram, Youtube, Facebook)

Most megmutatjuk az összes verset egyben:

Berta Bernadett, a Kurrens Feldolgozó Osztály munkatársa
Vörösmarty Mihály: Szózat (részlet) 

Boka László, irodalomtörténész, tudományos igazgató
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (részlet) 

Dr. Deák László, Tájékoztató Osztály
Áprily Lajos: Ének a Küküllőhöz (részlet)

A költő a verset szülőfalujában, Parajdon írta 1941-ben.

Dede Franciska, tudományos titkár
Heltai Jenő: Szabadság (részlet)

Dobó Kocsis Zoltán, a Plakát - és Kisnyomtatványtár munkatársa
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (részletek)

 Tíz éves koromban hallottam először Bessenyei Ferenc előadásában a tévében. Másnap megtanultam. Harmadnap elmondtam az iskolai szavalóversenyen. Negyednap megírtam az első versem.

Elbe István, OSZK, tájékoztatási igazgató
Dsida Jenő: Tükör előtt (részlet) 

Elbéné Mester Magdolna, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa
Reményik Sándor: Kegyelem 

Reményik Sándor (1890-1941) a két világháború közötti líra egyik kiemelkedő alakja, sokak számára mégis a közelmúltig ismeretlen maradt. Ennek oka, hogy dacára az elnyert díjaknak, politikai szempontból a rendszerváltásig nem kívánatos személy volt a magyar irodalomban. Magyarsága és a keresztény hite határozta meg életét és természetes hangú költészetét. Szilárdan hitte, hogy a költő a lelkek építésze. A felvételen a Kegyelem című versének második része hallható. Érdemes az egészet egyben is elolvasni, mert az oldódás csak az első sorok mély reménytelensége után tud igazi katarzissá fokozódni.

Hegedüs Krisztina, a Hírlaptár vezetője
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (részlet) 

Kaposváriné Dányi Éva, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetője
Faludy György: 1980. Részlet. A század vallomásai : válogatott versek 1933-2003 c. kötetből (Budapest, Villon Kiadó, 2003.)

A példány, amiből felolvastam, a Mikes Kelemen Program révén érkezett haza Észak-Amerikából. 

Kápolnai Péter, a Humánpolitikai Osztály vezetője
Radnóti Miklós: Nem bírta hát... (részlet)

Kelemen Erzsébet, EPA, könyvtáros
Radnóti Miklós: Bájoló 

Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár vezetője
Fabiny Tamás: Egy-korintus-tizenhárom (részlet)

Lendvay Miklós, e-szolgáltatási igazgató
Rudyard Kipling: Ha… (ford.: Kosztolányi Dezső)

Lipthay Endre, a Kézirattár vezetője
Pilinszky János: Majd elnézem 

Mann Jolán irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Ady Endre: Az elveszett családok (részlet)

Az idézet Ady Endre Az elveszett családok című versének két utolsó sora. Ez a kevésbé ismert mű Ady olyan nagy veszteségversei mellett említhető, mint a Kocsi-út az éjszakában vagy a Valaki útravált belőlünk. Ez a vers nemcsak a családtalanságról, a családalapítás elveszett lehetőségéről szól, hanem az emberi közösségek fájó hiányáról is abban a pillanatban, amikor még képesek vagyunk érezni a veszteséget az éppen csak kihűlt tűzhely hamuja mellett.

Miksó Péter a Tájékozató Osztály munkatársa
Janus Pannonius: Barátnőjéhez (ford.: Csorba Győző) 

Dr. Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész, Színháztörténeti Tár
Arany János: Domokos napra (részlet) 

Sudár Annamária, irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Pilinszky János: Kegyelem 

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő 
Hölderlin emlékére

Munkatársunk saját versével a világirodalom egyik legnagyobb alakjára, Hölderlinre emlékezik. A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg.

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő
Szent Szír Izsák

A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg. Látásmód, ami áttör a dolgok és az emberek külső burkán. Nem a haszonszerzés és nem is a birtoklási vágy vezeti, hanem – Szíriai Szent Izsák (VI. sz.) gyönyörű szavaival – „a dolgok lángját szemléli.”

Szűts-Novák Rita, Tájékoztató Osztály
Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem... (részlet)

A vers Illyés Gyula feleségéhez, Kozmutza Flórához írott kései hitvesi verse. A szépsége abban (is) rejlik, hogy több évtizedes házasság után született, nem ismeretségük elején, az udvarlási szakaszban – ahogy a szerelmes versek általában. Ez a romantikus elem megragadott 2015-ben is, amikor a Mert szemben ülsz velem... címet adtam az Illyés Gyulánéról szóló, első könyvtári kiállításomnak.

Tóth Péter, tartalomrakodó, a Webtartalom Koordinációs Osztály munkatársa
Kányádi Sándor: Vannak vidékek 

Nagyapám megölte a felesleges kutyakölyköket. De még mielőtt a szemük ki nem nyílt volna.

Tüske László, az OSZK főigazgatója
József Attila: Imádság megfáradtaknak (részlet)

P. Vásárhelyi Judit, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztálya
József Attila: [Az Isten itt állt a hátam mögött…] (részlet) 

Hosszan tartó betegség után, életének 88. évében elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori magyar adásának munkatársa, akit a rádióhallgatók Palotai János álnéven ismerhettek, tudatta a családja kedden az MTI-vel. Ramsay Győzővel több alkalommal készült életműinterjú az OSZK Történeti Interjúk Tárában, ezek a felvételek megtekinthetők és kutathatók könyvtárunkban.

Ramsay Győző 1930-ban született Budapesten. A világháború megszakította a középiskolai tanulmányait, a család Nyugatra költözött, és csak a háború befejeztével költöztek vissza a magyar fővárosba. Édesapja katonatiszti múltja miatt csak 1950-ben érettségizhetett le; a továbbtanulás szülei megbélyegzése miatt szóba sem jöhetett. 1956 novemberében Nyugatra távozott, rövid ausztriai kitérőt követően Nyugat-Németországba került. Kölnben a színművészeti főiskolán tanult fél évig rendezői szakon, majd 1957 nyarán Münchenbe költözött, és élete végéig ebben itt élt.

Az Amerika Hangjánál vállalt alkalmanként hírolvasást, de főállása egy biztosítási cégnél volt. 1960 végén került hírolvasóként a Szabad Európa Rádióhoz, akkor még külsősként, de néhány évvel később véglegesítették.

Több mint harminc évet dolgozott a rádió több osztályán, különböző munkakörökben, majd 1993 legvégén, a magyar osztály megszűnésével ment nyugdíjba. A búcsúadást Lángh Júliával együtt szerkesztették.

Nyugdíjasként is vezetőségi tagja maradt a müncheni székhelyű Bajor–Magyar Fórumnak és dolgozott az Együtt című katolikus újság szerkesztőbizottságában. Nagy megtiszteltetésnek vette a Századunk című dokumentumfilm-sorozat fölkérését – melyet az OSZK Történeti Interjúk Tárában forgattak és állítottak össze –, hogy műsorainak újabb szakaszában műsorvezetőként szerepeljen.

A XX. századi magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja volt Gábor Miklós, akit leginkább – kiemelkedő más színpadi, illetve filmszerepei és versfelvételei mellett – korszakos jelentőségű Hamlet-alakítása miatt szoktunk felidézni. A színházi világnap alkalmából örömmel adunk hírt könyvtárunk állományának gyarapodásáról.

Gábor Miklós mint Hamlet. Rendezte Vámos László, Madách Színház, 1962. január 14. Bartal Ferenc felvétele (OSZK Színháztörténeti Tár)

2018. március 22-én délelőtt újabb hagyatékkal gazdagodott a Színháztörténeti Tár. Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész leánya, édesapja hagyatékának egy részét, három doboznyi kéziratot, naplókat és leveleket adott át a nemzeti könyvtárnak. A hagyatékot a Színháztörténeti Tár vezetője, Sirató Ildikó vette át.

Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya, irodalmi szerkesztő és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője

A szerződés szerint – mely rögzíti a dokumentumok közgyűjteményben való elhelyezésének feltételeit – a kéziratok Gábor Miklós rendelkezése nyomán, csak halála után 50 évvel, 2048-ban válnak kutathatóvá. Az Országos Széchényi Könyvtár addig, az ilyenkor szokásos módon biztosítja a kéziratok szakszerű őrzését, állományvédelmét és szavatolja, hogy addig még kutatók sem olvashatják el a dobozok tartalmát.

Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya a szerződés aláírásakor (2018. március 22.)

Gábor Miklós fiatal korától, több évtizeden át, 1998 nyarán bekövetkezett haláláig naplót vezetett. Életében több, általa szerkesztett naplókötetet is megjelentett. A hatvanas és a hetvenes évtizedben közreadott kötetei – Tollal (1963), A színész árnyéka (1972), Molière műhelyében (1975) – elsősorban színházi tárgyú elemzéseket tartalmaznak, amelyek egy mélyen gondolkodó, sokszor kételyekkel teli, önmagát szüntelenül vizsgáló művész önelemzéseit, vívódásait tárják az olvasó elé.

Később, a kilencvenes években, az idős művész régi, ötvenes évekbeli naplóit olvasva – s közben elsajátítva a számítógépes írástudást is –, kommentálta, értelmezte, elemezte a mintegy négy évtizeddel korábban írt feljegyzéseit. Ezek nyomán jelentek meg A kos a mérlegen (1990), az Egy csinos zseni (1995) és a Sánta szabadság (1997) című, nagy sikert arató kötetei. A régi és az új szövegek együtt modern, izgalmas egyedi olvasmánnyá lettek. Még a művész életében a Holmi című folyóiratban további részek jelentek meg Gábor Miklós naplóiból, majd halála után öt esztendővel, 2003-ban adták ki a Nyomozok magam után című kötetet, amely időrendben adta közre az egymástól olykor sokévnyi távolságban keletkezett naplókat és feljegyzéseket. A rendhagyó kötetben keverednek a szerző által írt, illetve újraírt részek olyan szövegekkel, amelyek már csak az utókor (Vass Éva, Réz Pál és Kelecsényi László szöveggondozók) munkája nyomán láthattak napvilágot.

Galéria Gábor Miklós szerepeiből

szerk.: Sudár A. és Sirató I.

Róna-Tas András előadásával március 21-én folytatódik az Orientalisták az OSZK-ban c. előadássorozatunk. Az előadás a kitan írás és nyelv megfejtésének történetét és mai állását mutatja be, majd a kitan nyelv egy-két váratlan és szenzációszámba menő sajátságát ismerteti.

Professzor urat nem csak a szenzációkról kérdeztük.

Ligeti Lajos 1920-as évek végén tett belső-mongóliai expedíciója során kezdte értelmezni a kitan feliratokat. Hogyan került egy magyar kutató erre a területre? Mit tudott akkor, és mit tud most hozzátenni az eredményekhez egy másik kultúrából, másik nyelvből érkező kutató?

Ligeti Lajos királyi gyűrűvel doktorált a budapesti egyetemen. Az akkori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno a kitüntetés átadásakor megkérdezte, hogy állást vagy külföldi ösztöndíjat kér-e. Ligeti az ösztöndíjat választotta, és három évig 1925-től Párizsban tanult. Mesterétől, Paul Pelliot-tól hallott először a kitanokról, a kitan írásról és nyelvről. A kitan nyelv helyét másokkal együtt Pelliot határozta meg, megállapítva, hogy az a mongollal rokon. Bár a kitan írás említése korai, néhány jele már 1842, Bicsurin munkája, óta több ízben felbukkant európai publikációkban, az első két kitan feliratot 1923-ban azonosította Louis Kervyn. Kervyn pekingi publikációját még abban az évben ismertette a Tʼoung Pao nevű tudományos folyóirat amelyhez Pelliot számos jegyzetet írt. Pelliot ez után több cikkben foglalkozott a kitanokkal, s Ligeti itt ismerte meg a kitan problematikát. Miután Ligeti hazatért Budapestre, nem kapott állást, azonban a Kultuszminisztérium és az Akadémia támogatásával elnyert egy keleti útra szóló ösztöndíjat. 1928-ban publikált munkatervében már szerepelnek feliratok; így ír: „Az utamba kerülő valamennyi inskripcióról (a már ismertekről is) pacskolatot és fényképet készítek” (Ligeti 1928/1979, p. 4). 1929-ben jelent meg az Akadémia Értesítőjében Ligeti első beszámolója, melyben már örömmel jelenti, hogy „beszereztem néhány klisé-levonatot a Ker által felfedezett és a Bulletin Catholique de Pekinben közölt egyik [kitan] feliratról, amelyek jóval olvashatóbbak, mint magában a Bulletinben megjelent másolat” (1929/1979, p. 9). Megemlít még egy jade tárgyat, amelyen 11 kitan jegy volt, s amelyről szintén levonatot készített.

Párizsi tanulmányainak kitaj vonatkozású eredményeit már 1927-ben kiadja. (Magyar Nyelv 1927 293-310). Ez az első összefoglaló bemutatása a kitan problémáknak. Ismerteti a kitanokra vonatkozó forrásokat, a kitan történelem fő vonásait, majd áttér a kitan nyelvemlékekre. Ismerteti, hogy a kitanoknak két írása volt a „nagy írás” és a „kis írás”. Ez utóbbiról azt írja, hogy „lényegében azonos volna a szogd eredetű ujgur írással” (1927/1979, 191). Hozzáteszi, hogy „Kitaj nyelvemlék ezzel a szogd-ujgur eredetű kis kitaj írással ezideig nem került elő….”. Ezt Ligeti még nekünk 1953-ban is így tanította. Ez azonban tévedés volt, a Kervyn által publikált felirat kis kitan írással készült. Ligeti világosan állást foglalt a kitan mongol jellege mellett, amit nem kis tudósok, közöttük K. Menges vitattak. Ligeti óriási érdeme a kitanra vonatkozó ismeretek első szisztematikus összeállítása. Sajnálatos, hogy ez a munkája csak magyar nyelven jelent meg, és gyakorlatilag ismeretlen maradt. Ligeti idejében a kétfajta kitan írás még megfejtetlen volt, a kitan nyelvről való ismeretek forrása akkor csak a kínaiul írott forrásokban volt található. Ezeket aknázta ki Pelliot és Ligeti. A mai kutató teljesen más helyzetben van, és erről fog szólni az előadásom.

Róna-Tas András (Budapest, 1931. december 30.) Széchenyi-díjas magyar nyelvész, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar őstörténet, a tibetológia, a turkológia és a mongolisztika területének neves kutatója. Segített megérteni a magyar nyelv és kultúra török elemeit. 1990 és 1992 között a József Attila Tudományegyetem rektora.

Munkássága: kutatási területe a tibeti, a mongol és a csuvas nyelv, valamint a magyar őstörténet és magyar nyelv török vonatkozásai.

Jelentős eredményeket ért el a honfoglalás előtti magyar–török kapcsolatok kutatásában, illetve a magyar nép kialakulása és az államalapítás kérdésében. Fontosak a keleti nyelvek nyelvjárásaival kapcsolatos kutatásai is. A tibetológia területén a tibeti nyelvtörténet alapjait, a tibeti nyelvjárások rendszerét és a modern tibeti nyelv fonémáinak alakulását vizsgálta. A mongolisztika területén a dariganga nyelvjárás, valamint a nomád népek néprajzának kérdéseivel és leírásával foglalkozik. Turkológiai kutatásaiban a csuvas nyelv történetét és forrásait, illetve a török nyelvek területén elfoglalt helyét vizsgálja.Emellett az őstörök nyelv helyreállítását kísérelte meg.

Több mint háromszázötven tudományos mű szerzője vagy társszerzője, ebből száznál több publikációja idegen nyelven jelent meg.

Mennyiben más a digitalizáció korában a kutató élete? Az eredeti kézirattal vagy a digitalizálttal dolgozik-e? Van-e különbség? Egyáltalán vannak-e már digitalizálva nyelvi emlékek?

A digitalizáció nagy lépés előre a nagyméretű szövegtárak feldolgozásában. Mint erre majd az előadásomban ki fogok térni, míg Ligeti idejében két nagy és egy kis kitan felirat volt ismert, jelenleg 44 nagy feliratot és 17 kis feliratot tartunk számon csak az ún. kis kitan írással. Ennek a 61 feliratnak elkészült a digitalizációja. Az így rögzített anyag több mint százezer adatból áll, amely tízezer címszó alá van csoportosítva. Az adatbázis segítségével elkészült a feliratok indexe, amely minden kitan szóról rögzíti, hogy melyik felirat hányadik sorában a hányadik helyen található. Ez az index jelenleg két példányban létezik, az egyik a Kínai Köztársaság Kitan Kutatócsoportjában, a Belső-Mongol Köke Kotában (Höhhot) van, a második példányt nekem küldték meg. Ez az index még nem teljesen kész, kisebb szerkesztési és technikai munkák még hátra vannak, ezeken dolgozunk. Ha kész lesz, a kínai kollégák publikálni kívánják. Ez a fajta digitalizálás a nagy szövegmennyiséget könnyen kezelhetővé teszi, de nem fejti meg.

Mit jelent a tudományos életben egy szenzációszámba menő sajátság, ahogy az előadásának beharangozójában írta? El lehet érni, hogy egy átlagos érdeklődésű ember is felkapja rá a fejét?

Egy korábban megfejtetlen írás és nyelv megfejtése mindig érdeklődést kelt. A kitanok 907 és 1125 között egy nagy és önálló birodalmat hoztak létre a mai Kína északi felében. Ennek a birodalomnak eddig csak kínai nyelvű forrásai voltak ismeretesek. A most megfejtés alatt álló kitan feliratok egy eddig ismeretlen nyelv megfejtését teszik lehetővé. A kitan nyelven írott történeti források segítségével pedig a történelem egy eddig ismeretlen részét lehet felfedezni és rekonstruálni. Mint erre akadémiai székfoglalómban rámutattam, a nomád kitanok nagyjából akkor foglalták el Észak Kínát, és létesítettek egy új birodalmat, mint amikor a magyarok a steppe másik végén elfoglalták a Kárpát-medencét és alapítottak új országot. A két honfoglalás közös és eltérő vonásainak vizsgálata az egyetemes középkor és néptörténet számára számos kérdést állít új megvilágításba, mint például a vándor és letelepült életmód átmenetei, városok keletkezése, kereskedelem, hatalmi szerkezetek, törzsek és nemzetségek viszonya.

A magyar nyelv keleti hátterének kutatását menyire segíti a kitan nyelv ismerete?

Jobban mint gondolnánk. Előadásom utolsó részében hét megfejtett kitan szó magyar vonatkozását fogom bemutatni. A magyar nyelv honfoglalás előtti török jövevényszavainak háttere, eredete nem érthető meg a mongol nélkül. Ezt a mongol hátteret a magyar nyelv török jövevényszavairól írott monográfiámban részletesen tárgyalom, azonban a kitan adatok nélkül. Mivel ma már tudjuk, hogy a kitan egy mongol nyelv, lépésről lépésre kitágul a magyar nyelv török elemeinek eurázsiai háttere.

Önálló jelentéssel bíró szó- és szótagjelekről, toldalékok önálló jeleiről, kis és nagy kitan írásról olvashatunk, eléggé bonyolultnak tűnik a rendszere. Össze lehet egyáltalán hasonlítani a magyarral?

Az ún. „nagy kitan írás” egyelőre alig van megfejtve. Az írás alapelvét ismerjük, s az lényegében azonos a kínai íráséval. Egy szó vagy alaktani egység egy jel. Ez nagyon nehezíti a megfejtést. 2017-ben jelent meg az első olyan tudományos cikk, kínai szerzőtől, Magyarországon angolul, amely a „nagy kitan írás” és a „kis kitan írás” összefüggéseit tárgyalja.

A kis kitan írás teljesen más elvre épül. Gyakorlatilag szótagírásnak lehet felfogni. A több mint 500 ismeretes írásjel egy része csak alakváltozat. Valóban vannak szójelek, de ezek olyan szavakat jelölnek, amelyeknek a jelentését már ismerjük, de a kiejtését még nem. Ezeknek a szójeleknek már több mint felét sikerült megfejteni, tudjuk a kiejtésüket. A nehézséget, többek között az jelenti, hogy a kis kitan írás a korabeli kínai hang és szótagszerkezetet vette alapul, holott maga a nyelv ettől lényegesen eltért. Kissé hasonlít ez ahhoz, ahogy magyar nyelvet az Árpád-korban a latin betűivel rögzítették, az sem volt mindig alkalmas magyar nyelv sajátosságainak visszaadására. Ezért a kitan nyelv megfejtéséhez jól kell ismerni a korabeli kínai nyelvet, pontosabban a beszélt nyelvjárásokat. Természetesen elengedhetetlen a mai mongol nyelvek és a mongol nyelvtörténet ismerete, hiszen a kitan a mai mongol nyelvekkel mintegy unokatestvéri viszonyban van. Mindezek figyelembevételével azonban jó megközelítéssel tudjuk rekonstruálni a kitan szavakat, kiejtésüket, ragozásukat, képzőiket. Az így felszínre bukkanó kitan nyelv jól hasonlítható más nyelvekkel így a magyarral is.

Egy steppei nép ismeretlen írásának és nyelvének megfejtése

Egy steppei nép ismeretlen írásának és nyelvének megfejtése

A Magyar Elektronikus Könyvtárban megjelent A tizenkét legszebb magyar vers című, 2007 és 2013 között rendezett konferenciasorozat mind a 13 kötete. A konferenciákat az irodalomtörténeti és oktatási szempontból legjelentősebbnek ítélt tizenkét, 19–20. századi versről rendezték, az adott költő életrajza, illetve a vers szempontjából nevezetes helyen. A 13. kötet a konferencia zárórendezvényéről szól.

Melyik ez a 12 legszebbnek vélt vers?

Petőfi Sándor: Szeptember végén,  Pilinszky János: Apokrif, Arany János: Szondi két apródja, Babits Mihály: Esti kérdés, Radnóti Miklós: Levél a hitveshez, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség, Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet, Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában, Berzsenyi Dániel: A közelítő tél,  Vörösmarty Mihály: A vén cigány, József Attila: Eszmélet, Weöres Sándor: Valse triste 

A verseket irodalomtörténészek, középiskolai tanárok és egyetemi oktatók, műfordítók, kortárs írók és költők járták körül előadásaikban saját szemszögükből nézve, ily módon interdiszciplináris keretbe illesztve azokat. A konferenciák szerves és látványos része volt az, amikor több száz diák szavalta el a verset a különböző helyszínek valamely közterületén.

A rendezvénysorozat fő kezdeményezője és szervezője Fűzfa Balázs irodalomtörténész, az ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatója volt. Neki köszönhetjük azt is, hogy a kötetek immár mindenki számára szabadon hozzáférhetők. A köteteket Vajda Henrik kollégánk dolgozta fel.

A könyvek az általános, a középiskolás és az egyetemi korosztályban egyaránt keresettek, a kötelezők és a róluk szóló elemzések mindig tömeges érdeklődésre tarthatnak számot.

A kötetek ingyenesen letölthetők:

• Szeptember végén 
• Apokrif 
• Szondi két apródja 
• Esti kérdés 
• Levél a hitveshez 
• Hajnali részegség 
• Ki viszi át a Szerelmet 
• Kocsi-út az éjszakában 
• A közelítő tél 
• A vén cigány 
• Eszmélet 
• Valse triste 
• Koltótól Koltóig (zárókonferencia) 

Néhány évvel ezelőtt Rudolf Péternek előadás közben, a színpadon gratuláltak színésztársai fia születésének napján úgy, hogy a nézők ebből mit sem vettek észre. Hogy mindez miként zajlott, arról Molnár Zsuzsannának mesél a színművész. A beszélgetés apropóját az adta, hogy KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk márciusi vendége Rudolf Péter volt, aki az est hívószavához, a játékhoz kapcsolódva a színészi játék sajátosságairól, specifikumairól beszélt.

A játékra és a színészetre gondolva egyből az jutott eszembe, hogy a magyar nyelvben játékként tekintünk a színészek munkájára: úgy fogalmazunk, hogy a színész játszik. Mennyiben játék az, amit a színpadon, a filmvásznon látunk?

Ebben a félévben egy rövidke kurzust tartottam a Színház- és Filmművészeti egyetem egyik színész osztályának, ami arra kényszerít, hogy végiggondoljam a szakmámhoz fűződő viszonyomat, valamint a mögöttem álló négy évtizedet. Az első találkozáskor azzal az egyszerű gondolattal indítottam, hogy bár a munkánk során folyamatosan ölre menő csatákat vívunk, megszállottként keressük a pontosságot, és mindebbe szüntelenül minden idegszálunk belefeszül, de a lényeget tekintve a színészet mégiscsak játék. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy játszhatok színpadon, filmeket készíthetek, Rejtőt és Dosztojevszkijt olvashatok fel, mert ez a játék mégiscsak arról szól, hogy kik vagyunk, és hogy miként találjuk meg a helyünket a földön. Mindennek látszólag nincs racionális hozadéka, azonban ha kiiktatnánk a művészeteket a világból, szürkévé, sivárrá, értelmetlenné válna az emberi lét.

Országos Széchényi Könyvtár

oszk_most Rudolf Péter Könyvtárlat

Csatát említ, nekem azonban a felhőtlenség is eszembe jut a színészi játék kapcsán. Nézőként legalábbis sokszor látjuk a színészeket könnyednek, felhőtlennek, pedig biztos rengeteg munka van abban, hogy ilyennek tűnjön a színpadi munka…

Szinte a kérdésben a válasz: az tud könnyed lenni, aki megdolgozott érte. A kívülálló édes félreértése, hogy egy operett vagy vígjáték együtt jár a könnyedséggel. Természetesen nem a munkafolyamat hangulatáról beszélek, mert a próbafolyamat során a legsúlyosabb kérdésekről is lehet emberi hangon beszélni. Azt is el kell árulnom azonban, hogy nem feltétlenül a jó hangulatú próbafolyamatnak van sikeres eredménye, ennél összetettebb a helyzet: számos paramétere van annak, hogy egy darab jól működik-e vagy sem. Azt azonban kijelenthetem, hogy például egy vígjáték esetében az olvasópróba nagy röhögéseit követően kínkeserves munka következik, hogy a kedélyt fenn tudjuk tartani önmagunkban, majd ez az előadásokra is meg tudjon maradni, hogy amikor a nézők beülnek a színházba, ugyanúgy hasson rájuk a darab, ahogy ránk hatott az elején.

Milyen eszközök állnak egy színész rendelkezésére ahhoz, hogy ezt a könnyedséget meg tudja ragadni?

A humornak matematikája van, ritmusra bontható. Hadd hozzak egy példát az Üvegtigrisből: szállóigévé vált egy mondat a filmből, az „easy rider, öcsém”, mely a Csuja Imre által megformált karakter, Csoki révén lett közkedvelt. Nélküle, az ő személyisége nélkül ez másként szólna. De sok ember ágyazott meg ennek a pillanatnak. Köszönhető többek között az írónak, Bús Gábor Olivérnek, aki kitalált egy figurát, egy Amerika-mániás fickót, aki olyan helyen él, ahol még a környező városokba is nehéz eljutni, nemhogy egyszer bejárni a 66-os utat. Önmagában tehát ennek a közép-európai esélytelenségnek a találkozása a babettás Csoki karakterével váltja ki a humort. Ehhez azonban kellett a kellékes is, aki szellemesen lángokat festett a pár köbcentis motorra, kellett a hangmérnök, aki a megfelelő ritmusban húzta meg az adott hangot és kellett a vágó, aki jól illeszetette a pillanatot az egészhez.

Egy olyan példát hozott, amely azt mutatja meg, hogy a nézők szórakoztatására miként áll össze egy karakter, egy jelenet. Ismerünk azonban olyan történeteket is, amelyek arról számolnak be, hogy a színészek olykor egymást szórakoztatják a színpadon, elkerülve azt, hogy a nézők ebből bármit észrevegyenek…

Ezzel kapcsolatban nem egy vicces, hanem egy lírai emléket idézek fel. A fiam egy olyan nap délutánján született, amikor este előadásom volt, az Ahogy tetszik című darabot játszottuk, melyben Próbakő szerepét alakítottam. Próbakőnek van egy kis éneke a második felvonásban, mely így kezdődik: „Ó édes Olivér, ó drága Olivér…” A történethez tudni kell, hogy a fiamat Olivérnek hívják, amit a társulat természetesen tudott. Az én drága kollégáim beosontak a színpadra, megbújtak a térben, és amikor a dalhoz értem egyszer csak megszólalt egy kórus a fiam születésének ünneplésére. A nézők valószínűleg nem nagyon értették, hogy Próbakő vidám dala közben miért lett könnyfátyolos a szemem, de természetesen meghatódtam ettől a gesztustól. Úgy gondolom, hogy ilyen esetben egy vígjátékba ez belefér.

A magyar forradalom bevégződött…

Az országgyűlés 1849. április 14-én a Debreceni Református Nagytemplomban tartott nyílt ülésen, a megjelenő tömeg hatására kimondta a Kossuth Lajos által korábban már javasolt detronizációt, a Habsburg–Lotharingiai-ház trónfosztását. A nyilatkozatot április 19-én A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata címmel tették közzé végleges szövegezésben és nyomtatásban „a magyar nemzet törvényesen egybegyült főrendei, s képviselői” nevében; Almásy Pál, a képviselőház elnöke, báró Perényi Zsigmond, a felsőház másodelnöke és Szacsvay Imre jegyző aláírásával. Ez a harmadik detronizáció volt a magyar történelemben, mely a nemzet múltbeli és 1848–49. évi sérelmeire hivatkozva megfosztotta a Habsburgokat a magyar királyi jogoktól, és kikiáltotta hazánk függetlenségét:

„Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyülés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által, Magyarországot elidegenithetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független Europai Statusok sorába igtatjuk, s a hitszegő Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánitani, miszerint tudva legyen az egész mivelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem tulzott elbizakodás, s nem forradalmi viszketeg; hanem a türelem végső kimerültsége s az önfentartás kénytelensége vezeté. […] Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden részekkel, és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független europai statusnak nyilváníttatik, s ezen egész status területi egysége feloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.”
(A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata, Kny.1848.2°/543)

A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata (részlet, Kny.1848.2°/543)

A detronizáció kimondásával azonban nem mindenki értett egyet. A közvélemény támogatta a szakítást, a politikai és főleg a katonai vezetők egy része azonban ellenérzéssel fogadta ezt a radikális lépést. A függetlenség kimondása külföld felé is kétélű fegyvernek bizonyult, ezzel megpecsételődött a szabadságharc sorsa. A nyugati nagyhatalmak nem álltak ki a magyar szabadságharc, egy független Magyarország mellett, az európai erőegyensúly megőrzése érdekében nem akarták a Habsburg-monarchia szétesését. A nyilatkozat ráadásul jogalapot adott I. Miklós orosz cárnak a beavatkozásra. Hiába következtek a tavaszi hadjárat további sikerei, Buda visszafoglalása (1849. május 21.), I. Miklós cár és I. Ferenc József császár megállapodást kötöttek Varsóban a magyarországi orosz intervencióról. 1849. június közepén Rüdiger és Paszkevics orosz tábornokok vezetésével közel 200 000 fős orosz hadsereg tört Magyarországra.

Józef Bem július 31-én Segesvár, Fehéregyháza térségében vereséget szenvedett az egyesült orosz–osztrák csapatoktól. Az orosz csapatok vezetője Alexander von Lüders, az osztrákoké Eduard Clam-Gallas tábornok volt. Segesváron és Héjjasfalván mintegy 700–700 magyar honvéd esett el. A honvédeket itt temették közös sírba, valószínűleg közöttük volt Petőfi Sándor is, akit a közelben láttak élve utoljára. Fehéregyházán a Haller Louise grófnő alapította Petőfi Múzeum ma is áll, és fogadja a látogatókat. Kertjében a segesvári csata turulos emlékműve (Klap.45e/S.383), emellett Bem-emlékmű és Petőfi-szobor látható. A 10 méter magas turulos emlékművet, Alpár Ignác alkotását 1899. július 31-én avatták fel azon a helyen, ahova állítólag tömegsírba temették a csatában elhunytakat. Az 1949. július 31-én ráhelyezett emléktáblán az alábbi idézet olvasható: „Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok/ Síromnál éljent a respublikára,/ Meghallom én azt, s akkor béke száll/ Ez üldözött, e fájó szív porára.”

Segesvári csatatér 1848-ban Petőfi sírjával (Klap.45e/S.383)

Az orosz tüzérség parancsnoka, Szkarjatyin is a segesvári csatában vesztette életét, egy ágyúgolyó végzett vele. Síremléke, az ún. Szkarjatyin-emlékmű Segesvár keleti kijáratánál a bükkerdő alatt található. A téglatest alakú, magas talapzaton hatalmas kőoroszlán fekszik, amely nemcsak a vezérőrnagy halálának helyét jelzi, hanem a síremléke is. Alapkövét maga Ferenc József császár tette le Szkarjatyin névnapján, 1852. július 30-án, erdélyi utazása alkalmával. (Skariatine orosz tábornok emléke Segesvárnál, Metszet45e/119)

Skariatine orosz tábornok emléke Segesvárnál (Metszet45e/119)

Az augusztus 9-ei vesztes temesvári csata után, a kilátástalan katonai és politika helyzetben augusztus 11-én Kossuth Lajos és a kormány nagyobb része lemondott, Kossuth Görgeire ruházta a legfőbb katonai és polgári hatalmat. 1849. augusztus 13-án a Görgei Artúr vezette feldunai hadtest a Világos melletti szőllősi síkon letette a fegyvert, de nem az osztrákok, hanem Rüdiger orosz lovassági tábornok csapatai előtt. Ezt a pillanatot örökíti meg Gerhardt Alajos (1837–1889) festő, grafikus litográfiája. Reggel a két sereg felsorakozott egymással szemben, a zászlókat a földre fektették, a puskákat gúlákba rakták. A szemle után sok öreg huszár összetörte a kardját, mások lelőtték a lovukat és sírtak. Sötétedésre befejeződött a ceremónia: 11 tábornok, 1426 tiszt, 32 569 közkatona, 144 ágyú és 60 hadizászló került orosz kézre. (Görgey streckt mit 35000 Ungarn bei Világos die Waffen vor dem Russischen General Rüdiger am 13. August 1849., Lit/12)

A világosi fegyverletétel (Lit/12)

Görgei a cár közbenjárására kegyelmet kapott. Bécsben augusztus 20-án a minisztertanács ülésén határozat született a magyar szabadságharc résztvevőinek felelősségre vonásáról, a tisztek bíróság elé állításáról. Az osztrák kormányzat szabad kezet adott Haynaunak, rövid időn belül elkezdődött a megtorlás.

Haynau császári tábornok 1849. szeptember 1-jén A’ magyar forradalom bevégződött… (Kny.1848.2°/882) kezdetű hirdetményt adott ki. Ebben az állt, hogy akik a forradalomban részt vettek 3 hónapon belül jelentkezzenek igazolás végett a kerületi parancsnokságoknál, ellenkező esetben nyilvános per indul ellenük.

Hirdetmény. A’ magyar forradalom bevégződött (Kny.1848.2°/882)

A legtovább Komárom vára tartotta magát. Klapka György parancsnok a világosi fegyverletétel után visszahúzódott a várba. „Legyen Komárom a magyarok Mekkája!”– hirdette. Ám külső támogatás nélkül maradva hetek múlva tárgyalásokba kellett bocsátkoznia a vár feladásáról. 1849. szept. 27-én Herkálypusztán átadási szerződést kötöttek (Komárom várának megadása, Kny.1848/168). A komáromi helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt (Geleitscheint) kaptak, azaz sértetlenül távozhattak. Október 3–4-én megtörtént a fegyverletétel, Komárom kapitulált.

A megtorlás kegyetlen volt. Haynau mint magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságra. Október 6-án lőtték agyon Pesten, az Újépületben gróf Batthyány Lajost, az első magyar kormány miniszterelnökét, ekkor végezték ki Aradon a tizenkét hős tábornokot és egy ezredest: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knezich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost (ezredes), Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, Vécsey Károlyt.

A tizenhárom aradi vértanút számos korabeli ábrázolás megörökíti, köztük Barabás Miklós litográfiája, a kivégzést pedig Thorma János festménye. Utóbbiról egy ábramagyarázó szöveg is megjelent az 1896-ban kiadott Aradi vértanuk (!) c. kötetben (Kny.C 10.529). Ebben ezt olvashatjuk: „Szombat van, hűs októberi regg[el], 1849. október hatodika. Hatodfél óra reggel…A tizenhárom aradi vértanú közül négy dicső már megdicsőült, fél órával előbb kegyelmesen agyonlőtték őket az aradi vársánczon. Fél hét óra van reggel, kilencz vértanú még fogoly s még hős, még él. De ezek már az utolsó perczek. És ezekről az utolsó perczekről festette meg képét Thorma János. Az alávaló gyilkosság színtere: az aradi vár előtti tér, Zsigmondháza és Új-Arad előtt terül el a vesztőhely, itt a magyar Golgotha. Ide hozták a kilencz foglyot: Damjanich Jánost, Poeltenberg Ernőt, Török Ignáczot, Lahner Györgyöt, Knézich Károlyt, Nagy Sándor Józsefet, Leiningen Károly grófot, Aulich Lajost, Vécsey Károly grófot.” A képen látható, hogy a bakó először Poeltenberg Ernő nyakára tette a kötelet. Vele szemben nyolc társa, Damjanich a szekéren, mivel törött volt a lába, Leiningen a szekérnek támaszkodva, mellettük keresztet emelő pap, mögöttük két szakasz gyalogos látszik. Tudjuk, mi történt… Az utolsó felakasztott Vécsey Károly volt.

Az utókor által az aradi tizenháromnak emléket állító alkotások közül az egykor könyvjegyként funkcionáló kisgrafikák, ex librisek is fellelhetők az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárban. Galambos Ferenc (1910–1988) jogtanácsos, bibliográfus, neves kisgrafikagyűjtő Perei Zoltánnal készíttetett fametszetű ex libris sorozata portréikkal emlékezik a vértanúkra (Galambos exl/66–78).

Ex libris Galambos Ferenc. Aulich Lajos honvédtábornok (Galambos exl/66)

Írásomat és az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár dokumentumain keresztül megemlékező sorozatomat egy aradi vértanú, Aulich Lajos máig ható utolsó mondatával zárom: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.”

Források és szakirodalom:

• 1848/49-es gyűjtemény, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár
• 1848–1849. A forradalom és szabadságharc képes története, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., szerk. Hermann Róbert, Debrecen, [2008.]
• Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben, Gondolat Kiadó, Budapest, 1983., 326–363.
• Tarján M. Tamás: 1849. április 14. Debrecenben kimondják a Habsburg–Lotharingiai-ház trónfosztását, Rubicon 
• Vajda György: Segesvári csatangoló, 2018. január 15., e-Népújság

Vasné dr. Tóth Kornélia

1817. március 2-án született Nagyszalontán a magyar irodalom szellemi életének „sugárzási központja”,hunyt mesterünk, vagyonos Atyánk, a törékeny testben nagy lélek, szilárd, büszke büszke velszi bárd - ARANY JÁNOS.

Arany János fényképe az OSZK Kézirattárának Arcképgyűjteményéből, é.n. a Digitális Képkönyvtár oldalain.

„Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.”

Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz, 1847 (részlet)  

Születése 100 évfordulóján, a Nyugat 1917. évi 5. számában (március 1.) többen is köszöntötték Arany Jánost.

A Nyugat Arany-emlékszám (1917. március 1.) címlapja az Elektronikus Periodika Archívumban.

„Mikor, a magyarság e nagy művészének születése napján, az ember hálát ad a sorsnak, hogy maga is a költő megérthetői közzé született: e napra mégsem sajnálna idegen lenni, de olyan tudója a magyar nyelvnek, hogy Arany Jánost megérthesse. Igaz, hogy ez szinte lehetetlenség. Egyrészt maga a magyar nyelv, s tán még mai nyelvészeti állapota olyan, hogy ennyire alig tanulhat bele, aki bele nem született. Másrészt idegen nyelvet különben sem lehet annyira megtanulni, hogy bár a legavatottabb idegen felé egészen ugyanaz zengjen szavaiból és mondataiból, és zengjen mindaz, mint a beleszületett felé. Harmadrészt: a szavakkal, a mondatokkal s a betű szerint való értelemmel alkalmasint ezen zöngék is együtt teszik a költői műdarabot. Mindazonáltal, s levonva mind e levonandókat, nem ártana (s tán éppen az Arany János művészi megbecsültetésének nem), ha magyar szem egy napig, egy ítéletre úgy tudná költészetét ügyre venni, mint tudja avatott idegen az idegenét, mint tud műveltebb fehér ember nézni olasz képet, hallgatni német zenét, ha nem is érzi közben ugyanazt és mindazt, mit az olasz, mit a német ember.”

Ignotus: Arany. 1817–1917. március 2. A teljes szöveg a digitális Nyugatban a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.  

Üdvözlet Nagyszalontáról. Toldi Miklós tér az artézi kúttal (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár) a Digitális Képkönyvtároldalán.

„Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam -
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok?
Fájt, hogy a magyarból olasz bábot csinál,
És szemébe mondtam: ez nem szabad, király!
Ha megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit ér a világnak csillogó kenőcse?

Nem vénség az, ami engem sírba teszen,
Régi kardját, íme, most is birja kezem,
Fájdalmim, ha vannak, nagynéha gyötörnek:
Óh, ez a penészes tunyaság, ez öl meg!
Nem áhítom én a nagy király kegyelmét -
De Lajost szerettem... most is szeretem még;
Hozzá vonz a lelkem... Mi haszna? mi haszna?
Bújj el öreg: halj meg; ne nyisd szád panaszra.”

Arany János Toldi estéje, Negyedik ének (részlet) a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain. 

Nagyszalonta. Csonka-torony. Arany János emlékszobák (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár ) a Digitális Képkönyvtár oldalán.

„Valami nagy megilletődöttség
szokott erőt venni rajtam,
valahányszor ott járok a szalontai
Arany János-múzeumban.
[…]
S ott a fogas, s a fogason a kalapja!
Molyrágta és por porosul karimáján.
Ekkor biztatni kezdett az ördög:
Mi lenne, ha fölpróbálnám?

Föl kellene próbálni... föl!
„Tárgyakhoz nyúlni!”, de hátha...
Én istenem, de jó lenne,
ha ez a kalap találna.

Fölpróbáltam. Nyakamig ért.
Nagy volt, szörnyen nagy és örök.
Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:
No de sebaj, belenövök.”

Kányádi Sándor: Arany János kalapja. (részlet)

A tavalyi Barta Emil-féle rendhagyó könyvbemutató során ingyenesen letölthetővé vált A történelmi kardvívás alapjai (Grundvívás: módszertani segédlet önállóan edzőknek) című vívókönyv.

A könyvbemutatón az érdeklődők kipróbálhatták a grundvívás alapjait.

#oszk_most A történelmi kardvívás alapjai – könyvbemutató A könyv összefoglalja a szerző elméleti ismereteit és gyakorlati vívótapasztalatait, melyeket az évek során az ország több hagyományőrző vívócsoportjában szerzett. #olympics #fencing #library #librariesofinstagram

A post shared by OSZK Nat. Széchényi Library (@nemzetikonyvtar) on May 18, 2017 at 8:03am PDT

A könyvbemutató óta Fecz Ágnes kollégánk válogatása és szkennelése nyomán az alábbi kardvívással foglalkozó könyvek kerültek a MEK állományába. 

• Arlow, Gustav von - Litomyský, Franz: Systematisches Lehrbuch für den Unterricht im Säbelfechten aus der Hoch-Tierce-Auslage 

• Chappon Károly: Kardvívás kezdő és haladó vívók számára 

• Chappon Samu: A nemes vívás művészetének elmélete és a párbaj szabályai 

• Leszák Károly: Útmutatás a kardvívás csoporttanításához 

• Leszák Károly: Kardvívás 

• Arlow, Gustav von: A kardvívás 

• Sebetič Raimund: Oktatás a kard-vívásban Csapat-iskolák számára elfogadott tankönyv 

• Murz Frigyes: Vitőr-, kard- és párbajvívás 

• Egy különleges könyv: Hugo, Victor: A kard : Victor Hugo költeménye 

• Cseresnyés Zoltán: A kardpárbaj veszélytelen kimenetele és annak eshetőségei

• Szalay József: A magyar kard és a magyar lant

• És a kiinduló kötet pedig innen tölthető: Barta Emil: A történelmi kardvívás alapjai 

Barta Emil nemrég publikálta az alábbi cikket, ugyancsak MEK-es érintettséggel: Barta Emil: Teljes élet egy díva árnyékában: Muráti (Murz) Frigyes, a reneszánsz ember 

Köszönjük a szerzők felajánlásait, kéréseiteket, véleményeteket! Kérjük, segítsétek munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánljatok olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről. 

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár frissítéseit RSS-ben és a Twitteren! 

Kossuth Lajos imája

1849-ben váltakozó sikerű harcokkal folytatódott a szabadságharc. Kossuth 1849. január 21-én kinevezte a lengyel származású Dembinski Henriket honvéd altábornaggyá, majd megbízta a Tisza mögött összpontosított, négy hadtestből álló magyar fősereg parancsnokságával. Különösen nagy zúgolódást keltett a katonák körében, amikor a hadügyminisztérium a feldunai hadtestet hadosztállyá degradálva február 14-én Görgeit is Dembinszky alá rendelte.

Kápolnánál 1849. február 26–27-én a Dembinski vezette sereg vereséget szenvedett Windisch-Grätz – a császári és királyi hadsereg fővezére – csapataitól, ill. a kétnapos ütközet mérlege valójában a döntetlen felé hajlott, hiszen egyik fél sem érte el stratégiai célját. Klapka György a csatában – ezredesi rangban – a magyar sereg jobbszárnyán álló I. hadtest parancsnoka volt. „Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849” (1851) c. munkájában élesen bírálta Dembinski hadvezetését, különösen a február 27-i harcok részletes leírását adja. És mi volt Dembinski állásfoglalása? Az Österreichisch-ungarische Wehrzeitung 1872 októberétől 1873 áprilisáig „Die Memorien des Generals Dembinski” címmel, 78 folytatásban közölte le az 1864-ben elhunyt Dembinski emlékiratait. Mindezt a tábornok hátrahagyott iratai alapján, Alphons F. Danzer neve alatt tette közzé. (Az emlékiratok ez évben könyv alakban is megjelentek „Dembinski in Ungarn”, majd 1874-ben magyarul „Dembinski Magyarországon” címmel.) Ebben Dembinski a kápolnai csata elvesztésének felelősségét teljesen az alvezérek, elsősorban a VII. hadtest élén álló Görgei Artúr nyakába varrta. Görgei mindezért szükségesnek tartotta a mielőbbi állásfoglalást, és a Budapesti Szemlében 1975-ben Demár János álnéven bírálatot jelentett meg az emlékiratról. Ebben Dembinskit okolta mindenért, és „hadtani Jules Verné”-nek nevezte.

Az ellenfél vezére, Windisch-Grätz túlértékelte a csatát, és így jelentette a kápolnai eseményeket Bécsnek: „A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem […] Egyedül a csapatok kitűnő szelleme és vitézsége, a tábornokok célirányos vezetése, kitűnő tüzérségünk hatékony tüzelése tudott mindenütt úrrá lenni a jelentős túlerő felett.” (Alfred zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy jelentése az uralkodónak a kápolnai csatáról, Kápolna, 1849. február 27.) Az OSZK 1848–49-es gyűjteménye őrzi a Windisch-Grätz alatt szolgálatot teljesítő Serbelloni altábornagy február 28-án írt német nyelvű hadijelentésének magyar változatát, mely szintén optimista hangvételű: „Herczeg Windischgrätz Alfred tábornagy urnak kápolnai tábori főhadi szállásárúl e perczben érkezett, a’ csatatéren ónnal irt tegnapi tudósitás, a cs. kir. seregek által az emlitett helyzés mellett kivívott két napi győzelmes csatárúl, valamint gróf Schlick altábornagy seregéveli egyesülésrül. A pártűtők Eger és Poroszló felé szaladtak és folyton űzetnek. Zanini ezredbeli egy zászlóalj zászlóstúl elfogatott. Veszteségünk csekély. Seregeink lelkülete, mint mindég, – kitünő. Kelt Budán Február 28-án 1849.” (Hadi Jelentés, 1849. február 28., Kny.1848.2°/478)

Bár a híradások túloztak, ezek hatására adta ki I. Ferenc József 1849. március 4-én az olmützi oktrojált alkotmányt, mely hazánkat tartományi rangra kívánta süllyeszteni, leválasztva róla külön tartományként Erdélyt a Részekkel, az egymással egyesítendő Horvátországot, Szlavóniát és a Tengermelléket; a Katonai Határőrvidéket; a Bácskából és a Temesközből szervezendő Szerb Vajdaságot. Az alkotmány – szerencsénkre – nem lépett életbe.

A hagyomány szerint Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként a kétnapos kápolnai ütközet után a csata helyszínére utazott, s ott imát mondott a több száz elesett honvéd frissen hantolt sírhalma felett. Az OSZK-ban őrzött ima azonban fiktív dokumentum, nem hangzott el a csata után. Szövegét Roboz István (1828–1916) egykori pápai diák, 1848–49-ben Noszlopy Gáspár Somogy vármegye kormánybiztosának titkára írta Ádándon, Csapody Pál kastélyában, miután március 2-án Kossuth Hírlapjában olvasta a csata leírását. E magasztos hangvételű ima szövegét később angol, francia, lengyel, német és olasz nyelvre is lefordították, több szövegváltozatban is terjedt. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár 1848–49-es gyűjteményében a Domby Antal által közzétett ima szövege olvasható. (Kossuth Lajosnak imája, mellyet a kápolnai csatánál elhullott Magyar Vitézek sirhalmain térden állva mondott el, Kny.1848.4°/85) Hermann Róbert kutatásai szerint Kossuth ekkoriban járt ugyan a csatatér környéken, ám imát nem mondhatott, mivel a csatát az osztrák hadsereg nyerte meg, így a csatatér is az ő kezükön maradt, a halottak temetését is ők intézték.

A képi ábrázolások között Kossuth kápolnai imáját örökíti meg Böhm Pál cromolitográfiája 1898–99-ből (Lit/255). Böhm Pál (1839–1905) előbb díszletfestéssel foglalkozott, majd oltár- és arcképfestőnek tanult, végül a bécsi képtárak anyagát másolva autodidaktaként képezte magát. Aradon festőiskolát nyitott, 1867-től Pesten, 1871-ben Münchenben élt, ekkoriban elsősorban kelendő életképeket festett. 1871–1873 között többször járt Szolnokon. Münchenbe visszatérve, főleg a műkereskedelem számára dolgozott. Megrendelésre készíthette a Kossuth imáját bemutató színes kőnyomatot is. A cromolitográfia előállítása során minden színhez külön nyomólemezt készítenek, mely hosszadalmas és precíz munkát igényel, ráadásul nagyon drága. Ezért ez a technika már a 19. században kezdett kimenni a divatból, helyette inkább fotomechnanikus eljárásokkal sokszorosították a színes képeket.

A szabadságharc csatáját ma több emlékmű is idézi Kápolnán, ezeket az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményében képeslapokon szemlélhetjük. Az első 1849-es kápolnai emlékmű egy obeliszk volt, melyet Mednyánszky Sándor állíttatott 1869-ben az Egri Honvédegylet segítségével és országos adakozásból. A kis dombon álló emlékmű a rendszerváltás előtt furcsa képet mutatott: a domborműveken a zászlók egy részét vörösre igazították. Ma újra eredeti formájában láthatjuk.

A forradalom és szabadságharc 100. évfordulójára, 1948-ban emlékfalat emeltek „1848–1948” felirattal, a Kossuth-címerrel. Végül 1999. február 27-én, a kápolnai csata 150. évfordulóján az egykori – a Tarna folyón átívelő legnagyobb, háromnyílású, kőkorlátos – kőhíd kicsinyített változatára helyezték el Sebestyén Sándor szobrász bronz szoborkompozícióját. A híd közelében, melyet a honvédek megrohamoztak, a XVIII. század végén ültetett hársfák állnak, melyeket „Kossuth–Dembinski hársak”-nak neveznek. Ezek alatt imádkozott Kossuth Lajos a csatában elesett hősökért. Az eredeti háromnyílású kőhidat a II. világháborúban felrobbantották. Napjainkban új betonhíd íveli át a folyót, de a hársfák a mai napig emlékeztetnek a szabadságharc hőseire.

A Dembinski irányításával elégedetlen tisztek Görgei Artúr és Klapka György vezetésével március 3-án Tiszafüreden a távozását követelték, majd önhatalmúan le is váltották a sereg éléről. A „tiszafüredi zendülés” néven elhíresült esemény után, a lefolytatott vizsgálat alapján Dembinskit felmentették beosztásából. Görgei megnövekedett tekintélyét jelezte, hogy a tisztek jelentős része őt akarta megtenni fővezérnek, ám Kossuth végül Vetter Antalt nevezte ki a tábornoknak. Vetter azonban márciusban váratlanul megbetegedett, és Görgeit választotta meg a maga helyére, aki ezáltal kulcsszerepet játszhatott a tavaszi hadjárat sikerében, majd Buda május 21-i bevételében.

Főbb források és szakirodalom:

• 1848/49-es gyűjtemény, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár
• Borus József: Dembinski fővezérsége és a kápolnai csata, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1975., 30–40.
• Böhm Pál, In. Magyar Életrajzi Lexikon, Főszerk. Kenyeres Ágnes, Arcanum
• Hermann Róbert: A kápolnai csata első napja, Rubicon
• Hermann Róbert: A kápolnai csata második napja, Rubicon
• Hermann Róbert: Kossuth el nem mondott imája a kápolnai csatatéren, Múlt-kor
• Katona Tamás – Ráday Mihály: Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei, I. Események és helyszínek, szerk. Csorba László, Corvina Kiadó, Budapest, 2013., 109–110.
• Lengyel Tamás: Klapka György emlékiratai és emigrációs működése, Bethlen Gábor Irodalmi Rt., Budapest, 1936.
• Szabó Lajos, H.: Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 1998.
• Tarján M. Tamás: 1818. január 30., Görgei Artúr születése, Rubicon

Vasné dr. Tóth Kornélia