A Magyar Távirati Iroda 1944. április 29-én jelentette, hogy a Budapesti Közlöny másnapi, vasárnapi, április 30-i számában rendelet jelenik meg „a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában"

MTI, 1944. április 29.

A rendelet alapján a Széchényi Könyvtárnak is 15 napon belül öt példányban el kellett készíteni az állományában található eltiprásra, bezúzásra ítélt szerzők és műveik listáját, majd a listát el kellett juttatni a sajtóügyek magyar királyi kormánybiztosához, Kolosváry-Borcsa Mihályhoz.

A szerzők listáját később bővítették, és ugyanígy jelentették rendeletben.

A könyvtárban készült lista részlete, mely látható lesz hamarosan nyíló kiállításunkon

A lista elkészült, Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója azonban nem szolgáltatott be bezúzásra egyetlen könyvet sem.

Az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtár Kézirattára akkori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatjuk be legújabb kiállításunkon. 

http://www.oszk.hu/rendezvenyek/veszkorszak-es-az-oszk

A megnyitó előtt, 15 órától konferenciát rendezünk a kiállításon bemutatott események történelmi hátteréről.

Egy különleges múzeumi tárgyunkkal köszöntjük a múzeumi világnapot, amely egyszersmind internetes világnap is. Az idén 450 éve született William Shakespeare (1564–1616) stratfordi szülőházának makettje a VII. emelti katalógustérben található.

A könyvszekrényként tartalmazza a nagy angol költő és színműíró műveinek és életrajzának Knight-féle nyolckötetes kiadását.

A homlokzati oromrészen, háromszögletű ezüstlapon a következő angol nyelvű szöveg olvasható:

„Angol hölgyek és urak vásárolták 9215 pennyért, hogy Kossuth Lajosnak ajándékozzák, aki oly mesteri fokon sajátította el az angol nyelvet. Használtassék a legnemesebb célra. Shakespeare műveiből.”

A könyvek kötéstábláján Kossuth családi címere látható. Kossuth saját bevallása szerint börtönévei (1837–1840) alatt Shakespeare műveit eredeti nyelven olvasva tanult meg angolul.

Később Kossuth 1851. október 23. és november 20. között több nagysikerű beszédet tartott Anglia különböző városaiban. Szónoki tehetségével és nyelvtudásával lenyűgözte az angol közönséget, akik tájékozódván Kossuth nyelvismeretének forrásáról gyűjtést szerveztek, és 1853. május 6-án a londoni Tavern Hallban, ünnepélyes keretek között az itt látható műtárgyat ajándékozták neki. Kossuth Lajos torinói könyvtárát – a nagy államférfi iránti tiszteletből és nemzeti kegyeletből – különgyűjteményként a nemzeti könyvtár őrzi

Elbe István

Halász Gábor és Sárközi György levele Weöres Sándorhoz, (Balf, 1945. január 31.)

„Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis … Segíts rajtunk, ha lehet és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.”

Az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtár Kézirattára akkori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatjuk be legújabb kiállításunkon.

A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár Kiállítás 2014. május 28 – július 12.

Facebook esemény

Hoffmann Edith árnyképe Halász Gáborról

Mint arról előzőleg beszámoltunk, Fejérpataky László, a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárának igazgató-őre dolgavégezetlen tért haza Torinóból 1894. március 28-án. Csáky Albin közoktatási miniszter utasítását, miszerint azonnal induljon útra, hogy néhai Kossuth Lajos könyvtárát jegyzékbe vegye, és annak hazahozataláról gondoskodjon, nem teljesíthette.

Fejérpataky László (1894-1919), kelecsényi (Eperjes, 1857. augusztus 17., †Budapest, 1923. március 6.) történész, egyetemi tanár, akadémikus, könyvtárigazgató, múzeum-főigazgató

Az örökösök, Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tivadar, „minden idők legnagyobb temetését” szervezték, nem tudtak a könyvtár átadásával foglalkozni.
Egy hónappal Kossuth Lajos hamvainak hazahozatalát és temetését követően Kossuth Ferenc levelet írt Fejérpatakynak, hogy most már alkalmas lenne az idő a könyvtár átadásának-átvételének lebonyolítására.
A „miniszteri magas rendelet” még érvényben volt, ezért a Széchényi Könyvtár igazgató-őre május 10-én felhatalmazást kért felettesétől, Pulszky Ferenctől, a Nemzeti Múzeum igazgatójától, hogy ismételten Torinóba utazhasson.

Fejérpataky levele Pulszky Ferenchez – OSZK Irattár 1894/277.

Pulszky az utazáshoz természetesen hozzájárult, Fejérpataky László ismét vonatra szállt, és május 17-én éjfélkor Kossuth könyvtárának átvétele céljából megérkezett Torinóba.

A Pulszky által adott felhatalmazás a fenti levél hátoldalán a Kossuth-könyvtár átvétele tárgyában – OSZK Irattár 1894/277.

Elbe István

Az Örkény 102. születésnapján közölt, majd a még szintén áprilisban közzétett posztunk után, folytatjuk az Örkény-fordítások történetét, konkrétan az egypercesekét. Ezen belül is kiemeljük a kevésbé ismerteket és az érdekesebbeket, tovább elemezve a francia kapcsolatot.

Örkény István újságolvasás közben,, fotó, 1967, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Örkény legnagyobb méltatói közé tartozott Claude Roy (1915–1997) francia író, költő, kritikus, esszéista és műfordító, akinek a minimítosz elnevezést köszönhetjük. Személyes barátságban volt Örkénnyel, neki köszönhető a Gallimard Kiadóval létrejött kapcsolat és a Tóték színpadi változatának fordítása is. Örkény így ír erről Tardos Tibornak egy 1968-as levélben:

„Itt járt Claude Roy, aki különben az Írószövetségben nagyon szép szavakkal szólt könyvedről, aminek mind, itteni barátaid, nagyon örültünk. Ő a Monde-nak írt cikkéhez kért és kapott tőlem néhány (angolra fordított) rövid írást, aztán még kért, aztán megnézte darabomat, és mindettől valahogy tűzbe jött, és túl szép jelzőkkel és ígéretekkel halmozott el, melyek őszintéknek hatottak. S azzal ment el, hogy a darabból nyersfordítást kért, hogy lefordíthassa, és valami prózát is akart, mert be akarja ajánlani a Gallimard-nál.”

Örkény István – Tibor Tardos: Minimítoszok/Minimythes. Budapest, Pa1atinus, 1997. 187. – Törzsgyűjtemény 

Örkény István az 1970-es években , Gink Károly fotója, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Az egyperces novellákat végül is a már többször emlegetett Tardos Tibor fordította le franciára, Örkény hathatós közreműködésével. A több mint egy évig tartó munka szinte minden lépése olvasható Örkény és Tardos levelezésében. Ezeket feldolgozni azért is érdemes lenne, mert érdekes lenne végigkövetni, hogy Örkény az alkotás folyamatáról is ír a levelekben, s jelzi a novellák születésének és formálódásának történetét is.
Tardos a Jeruzsálem hercegnője, a Nászutasok a légypapíron és az Egyperces novellák első kiadásából válogatta a fordításra kerülő szövegeket. Örkény kérésére régebbi köteteiből kihagyta A Hunnia Csöködön, a Lila Tinta és a Te édes-édes című novellákat:

„Novellák közül nagyjából azok, amiket te folsoroltál, de Hunnia Csöködön ne, édes Tiborom, ez régi írás, inkább nyelvi humora van, és nem tiszta dolog. A Lila tinta se, és a Te édes-édes se nagyon, mert az meg túl van írva. Le van minden szarva, amit írtam.”

Örkény – Tardos: Minimítoszok/Minimythes. Budapest, Pa1atinus, 1997. 190. – Törzsgyűjtemény 

Tardos így számol be a fordítás kezdetéről:

„Az első francia impressziók, ez mindig nagyon meglepő: jóformán semmi politikai tartalmat nem látnak benne (!) Pedig ezek mind baloldali, ilyen kérdésekkel foglalkozó aktív intellektuelek. »Az igazi szürrealizmus«, mondja a Les Temps Modernes egyik politikai munkatársa (külső). Nem is keresik a példázatot, úgy fogadják el, mint hitelest. Ez az igazi. Néhol találnak példázatot, de az mindig általános emberi (Megöregszünkben, Sportban, de semmit az Extázisban, lehet, hogy nincs is), még a kávéházban is csak a legvelejét, a sznobizmust s annak büntetését. Ez így van jól. A kutyásautóban emberi gyávaságot, hobbyt. El vannak ragadtatva. Ha ellenzékiséget, akkor csak a fogyasztási társadalom skatulyázása ellenességet látnak, azonos lázadást, mint a diákoké, Sartre-éké. El is határoztam, hogy igen enyhe kézzel csinálom az előszót, a közép-európai humorról, s ha megengeded, bátyám, zsidó humorról, egy csomó zsidó viccet Pestről, Cini ugratással, mint ős-kontestálók a Horthy-Dunakorzón, akik voltatok s aki maradtál. Amit szintén észrevettek, hogy sehol sem kegyetlen, a vérpadot látták a legilyenebbnek, de még azt is napfény vonja be. Ez így is van.”

Örkény – Tardos: Minimítoszok/Minimythes. 1997. Budapest, Pa1atinus, 1997. 202. – Törzsgyűjtemény 

A termelés zavartalanul folyik, kézirat, 1977, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Tardos levele az első fordítások elkészülte után közvetlen íródott. Az első recepciók még nem a nyomtatásban megjelent szövegekre reflektálnak. Tardos egyébként az Egypercesekből francia televíziós játékot is készített. A fordítás során már Tardos is küszködött egy közös kulturális háttér megtalálásával, melynek alapja a közép-európai humor, közelebbről a pesti zsidó vicc lesz. A levelezésből kitűnik, hogy egyik legnehezebb feladat a franciában nem létező, vagy a franciáknak semmit sem jelentő fogalmak lefordítása volt, úgy, hogy a szituáció lényege megmaradjon:

„Ne legyenek nyaktörő, nehezen kimondható magyar nevek, fogalmak. Nem tudom, ott van-e »rendőri felügyelet alatt állás« (egyik új írásban szerepel, de ez csak példa). Ehelyett bármit, ami a politikai ellenőrzés eszköze, van ott is, ha ez nem, más. Fogalmi azonosság kell ott, ahol a szavak nem fordíthatók.”

Örkény – Tardos: Minimítoszok/Minimythes. Budapest, Pa1atinus, 1997. 202. – Törzsgyűjtemény 

A fogalmi eltérések mellett a mentalitásbeli különbözőségek feloldása is problémát okozott:

„Az élet értelme. Mi az akadály? Ott nincs cseresznyepaprika, felfűzve. De van datolyakoszorú. Talán más ételt is fölfűznek. Olyan nagy nép az.”

Örkény – Tardos: Minimítoszok/Minimythes. 214., 206. Budapest, Pa1atinus, 1997. 202. – Törzsgyűjtemény 

 Minden külön értesítés helyett, kézirat, é.n.,magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Örkény egyperceseit számos más nyelvre lefordították: a franciával majdnem egy időben németre (Minutenromane), valamivel később angolra (One Minute Stories), végül olaszul is jelent meg egy válogatás (Novelle da un minuto). Az utóbbiról írt recenzió például alapvetően humoristának titulálja Örkényt, aki az életről szőtt filozófiai gondolatait az irónia és az abszurd álarca mögé bújtatva fejezi ki.
Maga az írás 1996-ban készült, s a kiadó weboldalán található, tehát hivatalosan felkért recenzensről van szó. R.R.: István Örkény: Novelle da un minuto.

Ennél is különösebb – igazán örkényi – a Szőlőssy Judit által fordított s Ausztráliába is eljutott angol nyelvű kiadás interneten megjelent ismertetése. 1994-ben Danny Yee olthatatlan vágyat érzett, hogy a One Minute Stories című kötet elolvasása után „fellője” gondolatait a netre. Mottójául a „mialatt egy lágytojás megfő” útmutatót választotta, s értelmezése középpontjába a szürrealista módon kifejezett érzéseket állította, melyek megjelennek a novellákban, s tükrözik a kommunista Magyarország emberének életét, humorát.
István Örkény: One Minute Stories. translated from the Hungarian by Judith Sollosy. Rose Bay /Australia/, Brandl and Schlesinger 1994. Danny Yee’s Book Reviews.

Ami az egészből valóban érdekes, az Örkény műveinek az „internetes” besorolása: a short fiction, illetve a humour címszavak alatt találhatók az egyperces novellák. Az egyperceseket – más Örkény művekkel együtt – az utóbbi évtizedekben számtalan nyelvre lefordították, nem kisebb személyiségek, mint pl. szerbre David Albahari. Az összes fordítás összegyűjtve megtalálhatók az Örkény István honlapon, mellékeljük külön csak az egypercesek fordításainak listáját is.

Kötél Emőke

Bakócz Tamás esztergomi érsek ötszáz éve, 1514. április 9-én kihirdette a pápai bullát, azaz a törökök elleni keresztes hadjáratot.

„S miután napról napra új rablásokról s erőszakos útonállásokról hallunk, főképp az idén, hol még üstökös csillag is jelent meg, s miután ily késő este a Rákoson már annyi kétes külsejű embereket láttunk: hogyne válnék az ember kissé gondolkozóvá?”

Eötvös József: Magyarország 1514-ben Magyar Elektronikus Könyvtár

Vitus várkáplán figyelmeztette a fenti módon Ártándi Pált Budához közeledve a 19. századi magyar próza egyik legkiemelkedőbb alkotásában. A Magyarország 1514-ben (1847) című regényében Eötvös József (1813–1871) megemlített egy üstököst, amelyik a Dózsa-parasztháború idején tűnt volna fel Európa egén.

Dózsa György kivégzése Taurinus művében (fametszet, 1519) OSZK, RNYT, App. H. 137.

Az író képzeletében létezett volna csak ez a kométa, vagy volt némi alapja? Eötvös történelmi jegyzetekkel látta el regényét, s a második említésnél Stephanus Taurinus (1480?–1519) humanista költő nevezetes munkáját, a parasztháborúról írt Stauromachiát (Bécs, 1519) jelölte meg forrásként. A költemény nyitóképében megjelennek az Erinnüszök, s közülük az egyik, Megaira a következőképpen magyarázza a végzetet:

„Ránk vagy a felbőszült, dühös ég, vagy a rosszakaró Sors
küldte e sok véres harcot, s a hazánkra a romlást,
vagy, mely rettenes jelként félelmetes éjjel
fénylett fel nyomorult fajtánknak, az üstökös, izzó
tűzarcát aminek vérszínű fürtök övezték.”

(Muraközy Gyula fordítása)

A magas kort megélt Francesco Vimercati (1474–1570) milánói származású párizsi filozófus, orvos Arisztotelész Meteorológiájához írt kommentárjában meg is erősítette Taurinust néhány évtizeddel később, 1513 decemberétől 1514 február végéig valóban látható volt egy üstökös, amelyik Alexandre Guy Pingré (1711–1796) francia csillagász szerint egész éjjel mozgott az égbolton. Később ezt az égitestet a szakirodalom a bizonytalan égitestek közé sorolta. Johannes Schuler (1619–1674) üstökösökről szóló 1665-ben kiadott munkájában szintén megemlítette az 1514-es kométa történetét, mely háborút, áradásokat és szenvedést hozott az emberekre. Taurinus asztrológiai magyarázata szerint a Szaturnusz csillaga – a melankolikusok csillagjegye – okozta az 1514-es „népi lázongást”, amit más szörnyű égi jelek is előrevetítettek.

Albrecht Dürer: Szent Jeromos az erdőben, hátoldala (olajfestmény, 1496 körül)

Jól látható tehát, hogy van egy bizonytalan égitestünk a históriai homályból, melyet Taurinus és Vimercati is a saját szemével láthatott, s emléke beépült a szép-, illetve szakirodalomba. A posztunk itt véget is érhetne, ám egy matematikai feladvány kapcsán Albrecht Dürer (1471–1528) képe újabb adalékkal gazdagította Dózsa üstökösének históriáját. A „Melankólia” című rézmetszetével sokat foglalkoztak már a művészettörténészek és a matematikusok is, a körzőt tartó angyal feje fölött egy bűvös négyzet látható, benne a dátum: 1514. (A híres monogram és az évszám olvasható azon a kövön, melyen az angyal ül.) Sokan úgy gondolják, hogy a metszeten szereplő égi objektum az „Apokalipszist bejelentő hullócsillag”, de miért ne lehetne ez egy valóságos természeti esemény: az 1514-es üstökös egy szivárvánnyal? A szakirodalmi érvek között szerepel, hogy Dürer az elzászi Ensisheim közelében földet ért, s ma is látható – a városi múzeumban kiállított – meteoritot ábrázolta, ám ez az esemény huszonkét évvel korábban, 1492-ben történt.

Az ensisheimi meteorit ábrázolása Hartmann Schedel Liber Chronicarum művében (fametszet, 1493)

A tévedést az okozhatja, hogy Dürer talán láthatta is személyesen az ensisheimi meteoritot, mert abban az időben alig negyven kilométerrel arrébb, Bázelben tartózkodott, s legalább két képe megőrizhette a meteorit emlékét. A művészettörténészek Dürer a londoni The National Gallery Szent Jeromos olajfestményének (1496 körül) hátoldalán látható különleges égi eseményt, illetve a pár évvel később készített boszorkányt ábrázoló rézmetszetét hozzák föl példaként. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy egy friss csillagászati élmény, a valóban apokaliptikus víziókat gerjesztő 1514-es üstökös emlékét láthatjuk ezen a képen. Gondoljunk csak Giotto (1267–1337) híres freskójára, mikor a betlehemi csillagot kométaként ábrázolta az 1301-ben feltűnt Halley-üstökös hatására, vagyis nem szokatlan, hogy a különleges égi események beépülnek a képi ábrázolásokba, ráadásul Dürer reakciója meglehetősen gyors volt.

Eötvös még egyszer említette meg ezt az üstököst a regényében:

„Nem látjátok éjjelenként a nagy üstököst, mely hosszú vörös sugárokkal az ország fölött átvonul? Veszélyt jósol, azt mondják az írástudók. Igen, veszélyt, e föld hatalmasainak; de a népnek örömet.”

Eötvös József: Magyarország 1514-ben Magyar Elektronikus Könyvtár

Farkas Gábor Farkas

A római komédiaszerző, Plautus (Kr. e. 254?–184) is a humanista kánon alapján kerülhetett a megszerzésre érdemesnek tartott szerzők közé. A kódex a 21 vígjátékból álló teljes Plautus-korpuszból 20-at tartalmaz, nagyjából a hagyományozódás szokásos sorrendjében, amely a címek ábécérendjét követi. Az eltérés csupán annyi, hogy a szokásosan a 3. helyet elfoglaló Aulularia teljességgel hiányzik, az utolsó helyen álló, töredékes Vidularia pedig – itt Ululariaként elírva – az Epidicus és a Bacchides közé került. Mindez könnyen kivehető a másoló által az első előzéklap versójára írt „tartalomjegyzékből”.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor. 
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

T. Maccius Plautus, Comoediae Budapest, OSzK, Cod. Lat. 241.

Plautus szövegét a humanisták azért is tanulmányozták szívesen, mert belőle a beszélt latin fordulatait lehetett jól elsajátítani. Vitéz Jánosnak is volt Plautusa, amelyet ma az Österreichische Nationalbibliothek őriz (Cod. 111).

A címlapot jellegzetes fehér indafonatok díszítik. Az alsó szegélydísz közepére a Polübiosz-corvinához hasonlóan Mátyás magyar és cseh királyi címerét festette az ún. „második címerfestő”, kétoldalt az M és A sziglákkal. A kissé kopott címer alatt egy másik, azonosítatlan címer nyomai látszanak. Az egyes műveket fehér indafonatos, laparannyal kitöltött iniciálék vezetik be, négysoros vörös és kék kezdőbetűk mindenütt láthatók. Bársonykötése megviselt, csatokból zöld textilpántcsonkok, a hátsó kötéstáblán pedig három, levél alakú lemezrátét maradt fenn. E látszólag egyszerű, és egységes kivitelezésű kódexek (l. a Polübiosz-kódexet) számos kérdést vetnek föl a Corvinában a tudatos könyvtárrendezés problematikáját illetően. Mátyás korai kódexei között határozottan kirajzolódik egy csoport, melynek az itt bemutatott Plautus- és Polübiosz-corvina is része. Ismérveik: fehér (főként firenzei) indafonatos díszítés, bársonykötés, festett aranymetszés, Mátyás címerét pedig csaknem minden esetben ugyanaz a kéz, az ún. „második címerfestő” festette be Budán, egy eddig megnyugtatóan még nem tisztázott időszakban. Felmerült a kérdés, hogy mi volt a csoportképzés alapja, miért bársonyba kötötték őket és nem aranyozott bőrbe, vajon esztétikai, kötéstechnikai vagy anyagi okok játszottak-e közre, és mikor történt az egységesítés.

Miként az említett átfestett címer is mutatja, a kódexnek korábbi tulajdonosa, tulajdonosai is voltak. Közülük Gianozzo Manetti nevét ismerjük, aki 1459-ben halt meg. A kötet később megjárta Konstantinápolyt, ezt tanúsítják a Szeráj könyvtárosainak a bejegyzései is az első előzéklap versóján, akik az eredetileg csupán címeket tartalmazó „tartalomjegyzék” tételei mellett az oldalszámokat is feltüntették. Szerájbeli jelzete No. 25 volt, a Polübiosz-corvinától két kötetnyi távolságra.

Zsupán Edina

A firenzei fehér indafonatos díszítésű corvinák – kevés kivételtől eltekintve – Hunyadi Mátyás könyvtárának korai rétegéhez tartoznak. Amennyiben Mátyás már uralkodásának kezdeti időszakában tudatosan vásárolt könyveket, választásait nagy mértékben befolyásolhatták a Vitéz Jánosnál látott gyűjtési szempontok. Esetleg maga Vitéz is szolgálhatott számára tanácsokkal.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor. 
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Polübiosz, Historiae Budapest, OSzK, Cod. Lat. 234.

Polübiosz ( Kr. e. 201?—120), a Rómába túszként került görög történetíró, 40 könyvben írta meg Róma történetét Kr. e. 264-től 144-ig. Maga is katona és politikus lévén művét elsősorban állmférfiaknak szánta, mivel meggyőződése szerint a múlt tudása ad kulcsot a jövőhöz. Ennek megfelelően a történeti eseményeket igyekszik pontosan bemutatni, okaikkal és összefüggéseikkel együtt. Cicero Polübioszt is a „miénk”-nek nevezi (De rep. 2, 14, 27), hiszen a történetíró valódi csodálójává vált a római államberendezkedésnek. Szerinte a történelem célja, hogy valamennyi nép Róma fősége alatt egyesüljön (Hist. 1, 3, 4). Livius sokat merített a nagy előd munkájából, amelyből csupán öt könyv maradt fenn teljes egészében. Az első két könyv az első pun háborút tárgyalja, a törzsrész (3–30. könyvek) témája pedig a második pun háború. E fontos történeti munka okkal tarthatott számot a humanisták érdeklődésére. Niccolò Perotti (1430–1480) az első öt könyvet fordította le latinra, s ennek egy példánya került Magyarországra valamikor az 1460-as években.

Nem kizárható annak a lehetősége, hogy Polübiosz műve görögül is megvolt a Corvinában, ugyanis Héródianos történeti munkája és Héliodórosz Aithiopikája mellet Polübiosz is megtalálható a müncheni Bayerische Staatsbibliothek egyik 14. századi görög kódexében, (Cod. Graec. 157.), amelyet a kutatások jelenlegi állása szerint corvinának tartanak. Obszopoeusz e szöveg alapján készítette el 1530-ban Polübiosz első görög nyelvű kiadását.

A kódex finom mívű, puttókkal és állatokkal tagolt firenzei fehér indafonatos díszítésű címlapján Mátyás magyar és cseh királyi címere látható, amely az ún. „második címerfestő” munkája. A kötetben az egyes könyveket indafonatos iniciálék vezetik be. Jó állapotú bársonykötéséhez rögzítve láthatók az egykori zöld textilpántok maradványai. Mint a bársonykötéses corvinák esetében, a metszés itt is zöld-piros növényi ornamentikával kifestett, budai aranymetszés, a hosszanti metszésen a mű szerzőjével és címével: POLYBII HISTORIA. A szöveg teljesen tiszta, nem találhatók benne bejegyzések. A végére a másoló görög majuszkulákkal jegyezte be: THEÓ CHARIS KAI TÉ MÉTRI azaz: Köszönet az Istennek és az Anyának (f. 198r). A hátsó előzéklapokon olvasható possessorbejegyzések szerint a kódex a 16. században a török Ibrahim Maczar tulajdonában volt. Később a Szeráj könyvtárába került, onnan származik az első előzéklapra ragasztott franica és török nyelvű könyvtáros bejegyzés (jelzete: No. 28). 1869-ben Abdul Aziz szultán ajándékozta Ferenc Józsefnek, aki pedig a Széchényi Könyvtárban helyeztette el.

Zsupán Edina

A krétai számazású, Itáliában működő humanista, Georgius Trapezuntius (1395–1471/72) művét az „első humanista rétorikának” szokás nevezni. A szöveg meghatározó állomása volt az ún. Quintilianus-vitának a 15. század derekán, amely annak az eldöntése körül zajlott, hogy miben is áll a rétorika valódi célja. Lorenzo Valla, a nagy antik rétorral, Quintilianusszal egyetértésben azt vallotta, hogy a rétorika a „jó beszéd” tudománya. Vele szemben Trapezuntius azt az álláspontot képviselte, hogy a rétorika legfőbb célja a meggyőzés, ezt fejtette ki jelen művében is.

A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor. 
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A rétorika öt könyvét Trapezuntius 1433/34-ben tette közzé, megalkotva benne a klasszikus rétorikai hagyomány szintézisét, elsősorban Hermogenész, Cicero és Arisztotelész felhasználásával. Munkája igen népszerűvé vált, évszázadokig használták, elsősorban tankönyvként. Trapezuntius jelentős képviselője volt az itáliai görög humanisták ifjabb generációjának. Feltehetőleg Francesco Barbaro hívására érkezett Velencébe, de később a pápai udvar és Béssarión bíboros környezetében találjuk. Kiváló tanár hírében állt – ennek megfelelően rétorikája mellett grammaticát és dialecticát is írt – de a nyugati világ legfőképpen görög nyelvről latinra készített fordításaiért tartozik köszönettel neki. Fordítói tevékenysége az 1450-es években bontakozott ki, Arisztotelész, Démoszthenész, Platón, Ptolemaiosz, valamint számos egyházatya művét fordította latinra. Lobbanékony természete meghatározta pályafutását, számos kortársával heves szakmai vitába bonyolódott. Közülük a legjelentősebb az egykori pártogójával, Béssarion bíborossal folytatott, ún. Platón contra Aristotelész-vita, amelyben szerzőnk Aristotelész mellett tette le a voksát.

Georgius Trapezuntius: A rétorika öt könyve
Budapest, OSzK, Cod. Lat. 281.

Magyarországgal és a magyar humanizmus képviselőivel Trapezuntius az 1460-as évek második felében került kapcsolatba. Feltételezik, hogy talán a működését 1467-ben megkezdő pozsonyi egyetem tanára kívánt volna lenni. Ennek érdekében számos művét eljuttatta Magyarországra, sőt műveinek bizonyos példányait Hunyadi Mátyásnak, Vitéz Jánosnak, Janus Pannoniusnak ajánlotta. Trapezuntiust családi kapcsolat is kötötte Magyarországhoz, Kosztolányi Policarpus György, Itáliában tanult humanistánk ugyanis Trapezuntius lányát vette feleségül.

Ennek a Magyarország felé való törekvésnek az emlékét őrzi az itt kiállított kódex is. Maga a másolat már az 1460-as évek végén elkészült, minden bizonnyal Budán vagy Esztergomban. Mivel nem tartalmaz ajánlást, ezért elképzelhető, hogy oktatási célokra szánták, talán a pozsonyi egyetem számára tananyagként, de természetesen az sem kizárható, hogy a királyi könyvtár számára. 1471/72-ben azonban, amikor Vitéz János kegyvesztésével, majd halálával a hazai művelődés előmozdítását szolgáló, általa szorgalmazott kezdeményezések megtorpantak, az ezeket kiegészítő könyvprodukció is megállt, a kéziratok pedig félig készen, kifestetlenül várták a jobb idők eljövetelét. Erre a sorsra jutott Trapezuntius Rétorikájának jelen kézirata is.

Amikor körülbelül másfél évtizeddel később, 1480 körül, a nápolyi Beatrix jövetele által kulturálisan felpezsdült udvar szellemében Mátyás újjászervezte (vagy létrehozta) a budai könyvkészítő műhelyt, az Itáliából frissen érkezett miniátorok legelőször ezeket a már megírt, de kifestetlen kéziratokat vették elő, hogy mielőbb kész műveket produkálhassanak. A Trapezuntius-kéziratot valószínűleg a műhely vezetője, Francesco Castello d'Ithallico miniálta. Az Észak-Itáliából érkezett mester a lombard könyvfestészeti stílust hozta magával, és honosította meg Budán. Neki köszönhető, hogy ez a sajátos modellálással dolgozó, kissé absztrakt stílus vált a budai miniátorműhely legfőbb jellegzetességévé, amelynek évtizedekre terjedő hatása volt nem csupán a hazai, hanem általában a közép-európai könyvművészetben. A címlap iniciáléjában olvasó szerzetes látható, a körbefutó bordűrt a reneszánsz könyvfestészet tipikus motívumai, puttók, kandeláberek, növényi ornamentika tölti ki. A luxuskivitelt a gazdag aranyozát, és a kiváló minőségű ultramarin tanúsítja. A címlap alsó részének közepén Mátyás magyar és cseh királyi címere található.

A kéziratot – kor/ és sorstársaihoz hasonlóan – feltehetőleg bársonyba kötötték, metszését aranyozással, festéssel díszítették. Ebből a díszes kötésből azonban semmi sem maradt, a török pusztítás során ugyanis elsősorban a textilkötések aranyozott ezüstcsatjait tépkedték le a katonák, tönkretéve ezzel a teljes kötést.

Zsupán Edina