Kőrösi Csoma Sándor alakja kortársai emlékezetében halálának (1842. április 11.) évfordulóján

„Csomát, a lánglelkű Csomát mi vitte keletre? Az ő korában tudományunk a nyelv hasonlítás terén csak kezdetleges vala; ő szentül hitte, hogy Tibetben, Lhassától, keleti Tibet fővárosától délfelé a Dzsungur nevű népben faj-és nyelvrokonra bukkan. S mi lőn fáradalmainak eredménye? A hazára nézve, melyet oly forrón szeretett mint talán senki más, elveszett, de Albion tudományos férfiai között halhatatlan emléket hagyott maga után műveiben”

Kuun Pál írása, részlet – In: Sürgöny, 1865. január 22. – Törzsgyűjtemény 

A magyar őshaza felkutatásának szándéka már elég korán, a nagyenyedi Bethlen Kollégium falai között kezdett érlelődni Kőrösi Csoma Sándorban, és erre Herepei Ádám, Csoma legkedvesebb professzora is bátoríthatta őt, aki a történelmet tanította neki. Göttingai tanulmányai során, 1816 tavaszától 1819 őszéig már egyre határozottabbá vált a terve, nem utolsósorban az orientalista Johann Gottfried Eichorn professzor hatására. Csoma 1820-ban indult el Ázsia felé élethosszig tartó kutatóútjára, amelyet nemcsak a tudós körök, hanem az egész hazai közvélemény is élénk érdeklődéssel kísért. Egy évvel elutazása után, 1821-ben a Tudományos Gyűjtemény többször is hírt adott róla, kiemelve azt a tényt, hogy útját saját költségéből fedezte. Ennek hatására a vármegyék és magánszemélyek is kötelességüknek érezték, hogy anyagilag is támogatást nyújtsanak Csomának a nemes cél érdekében. 1826-ban, amikor hosszú ideig nem érkezett hír felőle, és kétségbe vonták, hogy egyáltalán még életben van, Kováts József és Baritz János végre jó hírről tudósították a Tudományos Gyűjtemény olvasóit: „Kőrösink még él!” (1826/4. 123–127.)

Kőrösi Csoma Sándor, metszetről készült fénykép, Arckép 843 – Kézirattár

A beszámolóból az is kiderült, hogy a legmagasabb körök is figyelemmel kísérték a tudós útját, így Metternich herceg, Ottenfels báró, és Willock, a perzsa udvar brit követe, akiknek a leveleit idézte a folyóirat, megerősítve a tényt, hogy Csoma életben van. A Nemzeti Társalkodóban Brassai Sámuel tollából jelent meg egy rövid ismertetés Csoma kutatásainak addigi eredményéről, amely szerint a tibeti grammatikával és „szó-könyv”-vel elkészült, és cikkében Brassai annak a reményének is hangot adott, hogy „állhatatos bátorságát vajha a’ Marco Poloéhoz hasonló szerencsés hazatérés koronázná.” (1832. II. köt. 514–516.)
Kőrösi tevékenysége ekkoriban tehát a tibeti kutatásokra irányult. A Kuun Páltól idézett szöveg is azt mutatja, hogy e téren, a tibetológia megalapozójaként nagy hírnevet szerzett magának a brit tudósok körében, s bár eredeti tervét, az őshaza-kutatást, kénytelen volt mindig tovább halogatni, de soha nem adta fel.
Különösen fontosnak számítottak azok a híradások Csomáról, amelyek személyes találkozásokon alapultak. A német eredetű pesti festődinasztia tagját, a négy éve már Indiában élő Schoefft Ágostont Szentiványi Antal buzdította arra, hogy keresse fel a tudóst.

„A’ nyáron mult esztendeje, midőn úgy hallottam én is más is, hogy kőrösi Nagy Sándor Indiába utazott, megírtam Schöfftnek, hogy keresné fel hontársát; mire azon válassza érkezett, hogy a’ kormány által is kérdezösködött, utána, de nem találja, mi igen természetes, mert én sürgönyt nem küldhettem, kőrösi Nagy Sándor pedig már akkor a’ thybeti kormánynál vállalt hivatalt. Legutóbbi levelemben azt is megírtam neki, hogy nemzeti díj vagy is közszeretet várja, ezt pedig annál nagyobb reménységgel tettem, minthogy így sokkal érdekesebb lesz hazájára nézve, – sok másféléknél.”

Szentiványi Antal írása, részlet – In: Hasznos Mulatságok, 1840 – Törzsgyűjtemény 

Lehet, hogy az is nehezítette Schoefft dolgát, hogy Szentiványi pontatlanul adta meg Csoma nevét, de végül sikerült megtalálnia a tudóst, és a Századunk című folyóirat számára élvezetes beszámolót küldött a találkozásról:

„Kőrösi Csoma Sándor köztiszteletben áll a tudósok körében s Kozma de Köröz név alatt ismeretes. Én igen barátságos viszonyban valék vele, midőn Kalkuttában tartózkodtam, hol örömmel tapasztalám, mikép ezen város lakosainak már sokkal helyesb fogalmaik vannak Magyarország létéről, mit bizony csak Csoma Sándornak köszönhetünk. Egyébiránt meg kell vallanom, mikép én nálánál szokatlanabb embert soha nem láttam. Ő zarándokkint él a thibeti s más kéziratok halmazai közt az ázsiai társaság épületében, honnan ő ritkán jő ki; este az udvarban kis sétát tesz s aztán szobájába becsukatja magát, ugy hogy midőn esteli lovaglásom közben néha meg akarám őt látogatni, mindig várnom kelle, míg a szolgák a kulcsokat előhozák, s őt mindig könyvei közt találám.Víg volt, nevetgélt és nagy kedve is derült mindenkor, ha Magyarországról beszélhetett; általában ő igen beszédes, s ha neki ered, alig várhatni végét. Gyakran olly kellemes beszédbe vegyülék vele, ha hazánkról, s a magyarok eredetéről vitatkoztunk, hogy sokszor esteli 10 órán tul is mulattam nála. Sokat regélhetnék felőle, de a hely szűke nem engedi. Féltem azonban őt, hogy Magyarországba nem tér vissza többé, mivel ő már körülbelül 50 éves, s még 10 esztendeig szándékozik itt maradni, hogy az ó iratokból, mit lehet, mindent kiforgathasson, s az olly egészen elkülönzött, ugy szólván tömlöczféle élet könnyen fonnyadhat el, s létének csak árnyemlékét hagyja meg; mert thibeti szótárát csak kevesen veendik kézbe, s még kevesebben olvasandják vaskos köteteit.”

Schoefft Ágostont: Levéltöredék Keletindiából, részlet – In: Századunk, 1842. 45. szám – Törzsgyűjtemény 

Sajnos Schoefft megérzése helyesnek bizonyult, mert Csoma még abban az évben, 1842 áprilisában, Dardzsilingben maláriás lázban megbetegedett, és 11-én meg is halt, anélkül, hogy eredeti tervét megvalósíthatta volna.

Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírját ábrázoló festmény, egykor Széchenyi István tulajdonában, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest – In: Széchenyi István. Szerkesztette: Fenyő Ervin, Helikon Kiadó, Budapest, 1991, 101. kép. fotó: Gottl Egon – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kőrösi Csoma egyetlen hiteles portréját is Schoefft Ágostonnak köszönhetjük, amit titokban készített róla, mert Csoma mindenkor elzárkózott a kérés elől. Azt, hogy végül hogyan készült el a portré, Schultz August írta meg a Társalkodóban:

„Kőrösi Csoma Sándor fölötte komoly ’s hírnévkerülő ember volt ’s ennél fogva tagadólag nyilatkozott minden kérésre, miszerint arczképét honfiai számára levétesse. Egykor whistasztalhoz ülvén ő, Schöfft neje ’s egy angol tiszt, Schöfft a nemzet- ’s nyelvbuvár oldalához közel vőn széket, ’s képét arczélileg titkon albumába rajzolgatá; de alig végzé az utólsó vonást, midőn kör. Csoma Sándor a’ cselt észrevevén felháborodva nyult a’ képrajz után, de ez szerencsésen megmentetett, ’s most Schöfft atyja birtokában van.”

(Társalkodó. 1845. 78. szám) – Törzsgyűjtemény

Kőrösi Csoma halála után többen is próbálták őshazakutató-tervét megvalósítani, folytatni, például Berzenczey László, akinek anyai nagyapja, Cserei Mihály, őstörténeti könyvtárát bocsátotta a diák Csoma rendelkezésére. Berzenczey a Himálaja hágóin próbált átkelni Csoma tervét követve, amiről később a The Times of India című lapban folytatásokban számolt be 1874-ben. 1879-ben Déchy Mór is azzal az elhatározással indult útnak, hogy a Himálaja hágóin keresztül eljusson Tibetbe, ahogyan azt Csoma szerette volna, a Terraiban azonban Déchy is maláriás lázat kapott, de ő végül túlélte a betegséget.

Duka Tivadar fényképe – A Magyar Tudományos Akadémia Körösi Csoma Sándorról 2006-ban készült internetes szolgáltatásában 

Csoma indiai életéről Duka Tivadar gyűjtötte össze a Kalkuttában fellelhető dokumentumokat, adatokat. Duka 1854-ben, mint a bengáliai brit hadsereg orvosa, érkezett Indiába, és mielőtt Monghirban elkezdte volna szolgálatát, előbb Kalkuttában kutatott Csoma–dokumentumok után. Duka élete végéig foglalkozott a tudós életművével, és rendszeresen küldte a magyar folyóiratok számára kutatása eredményeit. Legelső beszámolói, amit már Monghirból küldött, 1857-ben jelentek meg folytatásokban a Magyar Posta című lapban. (A Ganges partjain. Monghir 1857.) Ezt követően 1858-ban a Magyar Academiai Értesítőben adta közre Kőrösi Csoma két levelét. A tudósról szóló összefoglaló kötetét, amely máig alapműve a Csoma-kutatásnak, 1885-ben jelentette meg magyarul és angolul is.

Duka Tivadar dedikációja Kossuth Lajosnak, amit a Kőrösi Csoma-monográfia angol kötetével együtt küldött külön lapon
In: Theodore Duka: Life and works of Alexander Csoma de Körös. London. 
Trübner. 1885. (Trübner's Oriental series) – Törzsgyűjtemény, Kossuth/725

Kőrösi Csoma Sándor kivételes élettörténetét a háromszéki népmesék is őrizték, ezek egyik változatát a Magyar Posta 1857-es számában Zajzoni (Zajzoni Rab István) közölte, aki megjegyezte, hogy „sokan máskép adták elő a mese egyes részeit, de azt, hogy Csoma Sándor huszonnégy óra alatt a legnehezebb nyelvet meg tudta tanulni, senki sem hagyá ki belőle.”  A mesében Csoma elérte a szárazföld végét és elindult a sötét tengeren, de a tengeri út olyan borzasztó volt, hogy végül vissza kellett fordulnia. A tengerparton egy ősz lélekkel találkozott. aki hallal kínálta meg, majd belé lógatá lábait a világ végébe. Aztán az ősz lélek ölébe hajtván fejét, elaludt és többé föl sem ébredt. Ennek így kellett történnie, mert az isten azt rendelte, hogy azon ember, ki a világ végét elérte, egyszersmind saját élete végét is elérte légyen. Az ősz lélek Csomát szépen eltemette és megsiratta; a tenger hullámai őt mai nap is siratják. (Magyar Posta. 1857.138. sz.). 

Pap Ágnes

Ma 200 esztendővel ezelőtt született a magyar építészet történetének egyik legnagyobb alakja, Ybl Miklós (Székesfehérvár, 1814. április 6–Budapest, 1891. január. 22.), az Operaház és számos más meghatározó budapesti és vidéki középület és lakóház építésze.

Ybl Miklós arcképe – In: Vasárnapi Újság, 1882 (29. évf. 50. sz.) – Elektronikus Periodika Archívum 

Születésének bicentenáriumára napjainkban újul meg a szintén általa megálmodott ma Várkert Bazár néven emlegetett épületegyüttes.

A budai királyi palota és a várkert épületei – In: Vasárnapi Újság, 1892 (32. évf. 23. sz.) – Elektronikus Periodika Archívum 

„A bécsi polytechnikum elvégzése után 1832-től Pollack Mihály, 1836-tól Koth Henrik irodájában dolgozott. 1840-től a müncheni akadémián, majd Itáliában képezte tovább magát Hazatérve Pollack Mihály fiával, Ágosttal társuk; közösen építették át gr. Batthyány Lajos ikervári kastélyát, majd Károlyi György és Ede megbízásából építette azok fóti és radványi kastélyát, a kaplonyi és fóti templomot. Első nagy alkotásai a keleti elemekkel tűzdelt romantikus román stílus képviselői (fóti római katolikus templom, budapesti lovarda, a Múzeum krt. 7. sz. alatti ún. Unger-ház stb.)”

Ybl Miklós, részlet – In: Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990, szerkesztő Kenyeres Ágnes – Magyar Elektronikus Könyvtár

Budavári Palota királyi szárny – In: Magyarország a XX. században, főszerkesztő Kollega Tarsoly István, Szekszárd, Babits, 1996–2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Bár a román formákkal később sem szakított (Bakáts téri templom; 1865–70), második itáliai tanulmányútja hatására, 1860-tól az olasz reneszánsz stílus újjáteremtésének kérdése foglalkoztatta. Művészete korai és érettebb szakaszában egyaránt kiváló neoreneszánsz stílusú alkotásokat hozott létre a Budai Takarékpénztár épülete, Puskin utcai mágnáspaloták, a Bródy Sándor utcai régi Országház, ma Olasz Kultúrintézet, Bankpalota az Egyetem és Reáltanoda u. sarkán stb.). Nagy jelentőségű középítkezései szinte meghatározói voltak Bp. városképének (Bazilika, 1867–91, belső kiképzését Ybl halála után Kauser József fejezte be; Rác fürdő, a margitszigeti lebontott Margit fürdő és Szálló, a lebontott Sósfürdő, az egykori Fővámpalota, ma Marx Károly [Corvinus (szerk.)] Közgazdaságtudományi Egyetem, 1872–74; a Várkert Kioszk és Bazársor, a királyi palota trónterme és krisztinavárosi szárnya stb.)”

Ybl Miklós, részlet – In: Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990, szerkesztő Kenyeres Ágnes – Magyar Elektronikus Könyvtár

 Kilátás a Bazilika felé, képeslap, 1907, Klap.45e Bp/3 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Ybl Miklós Hild József halála után, 1867-ben vette át a Bazilika építkezésének vezetését. Az 1868-as kupolabeomlás következtében, melyet Ybl jóval korábban megsejtett, az építkezés egészen 1874-ig szünetelt. […]”

[Kemény Mária bevezetője és Ybl Miklós levele], részlet – In: Budapesti Negyed, 1995 ősz (3. évf.) – Elektronikus Periodika Archívum

Az Operaház épülete – Digitális Képarchívum

„Fő műve az Operaház (1879–84), amelyet Palladio nyomán kialakított festői főhomlokzata, belső terei és főként lépcsőháza révén a korabeli európai építészet kimagasló alkotásaként tarthatunk számon. Vidéken is számos templom, bérház mellett kastélyok hosszú sorát építette (Csurgó, Ókigyós, Marcali, Surány, Doboz, Kétegyháza, Mácsa, Lengyeltóti, Parád stb.). Ybl a 19. század második felének legnagyobb magyar építésze. Emlékezetére 1953-ban évenként kiosztásra kerülő Ybl-díj elnevezésű építészeti díjat alapítottak.”

Ybl Miklós, részlet – In: Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990, szerkesztő Kenyeres Ágnes – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ybl Miklós Stróbl Alajos alkotta síremléke a Kerepesi temetőben – Digitális Képarchívum

–s–

100, 101, 102… majdnem csupa 1, s nem perces (bocs, ’Pista’ a rosszul sikerült szójátékért…) Az újabb év emlékére sorozatot indítunk, ahol elmesélheted mindazt, amikre ritkán kérdeznek rá, vagy nem igen hozzák szóba. Elsőként: Örkény István (1912. április 5– 1979. június 24.) az egypercesekről…

Örkény István írógépe előtt, fotó: Szilvásy Z. Kálmán, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Maga Örkény az Egyperces novellák kötetről így nyilatkozott már egy 67-es interjúban: „Talán ez lesz az első könyvem, amiről merem mondani, hogy megalkuvás nélkül került ki a kezemből, magaménak vallom minden sorát.” (Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 379.) De a „feltaláló” titulus ellen mindig is tiltakozott, inkább névadónak tüntette fel magát:

Örkény István: Egyperces novellák. Az első kiadás címlapja, Budapest, Magvető, 1968 – Törzsgyűjtemény 

„Ezt a műfajt nem én találtam föl, hiszen az irodalomban semmit sem lehet föltalálni. Hamarjában mondok két példát, Kosztolányinak számos ilyen írása van, például A bölcsőtől a koporsóig című riportsorozata (riport helyett bátran remekműveket mondhatunk). S megemlítem Jules Renard Napló-ját, amely végre magyarul is megjelent, legalábbis a kisebb, lefordítható része. Renard Napló-jában nem »egyperces« novellák vannak, hanem egysoros, sőt öt-hat szóból álló csodálatos novellák. Ezt tehát nem én találtam föl, csak újra föltaláltam a magam hasznára.”

Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. [összegyűjt. és sajtó alá rend. Radnóti Zsuzsa], Budapest, Szépirodalmi, 1986. 385. – Törzsgyűjtemény 

Ezt a választ arra a kérdésre adta, hogy milyen irodalmi előképei/előzményei vannak az egyperceseknek. A kötet megjelenése után egy másik interjúban hasonlóképpen fogalmazott, mikor műfajteremtő voltát firtatták:

„Ezt a túlzott megtiszteltetést azért szeretném nagyon udvariasan visszautasítani. Mármint azt, hogy ez egy új műfaj lenne. Én azt hiszem, hogy az irodalomban formailag nézve csak nagyon-nagyon ritkán születik valami új. Ha szerény, vagy inkább úgy mondanám, őszinte akarok lenni, most a sokból csak éppen Kosztolányi jut eszembe, és ha valamit tettem, csak annyit, hogy nevet adtam a gyereknek. (…) Én már nagyon sok ilyen rövid írást adtam ki a kezemből, amikor egyszer az Élet és Irodalom-ban odaírtam föléjük, hogy Egyperces novellák.”

Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. [összegyűjt. és sajtó alá rend. Radnóti Zsuzsa], Budapest, Szépirodalmi, 1986. 393. – Törzsgyűjtemény 

„Unom az írást” – Örkény István írógépe előtt, fotó, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Egy 1968-as rádióinterjúban hasonló történetet mesélt el: Egy fiatal író elküldte neki néhány írását Egyperces novellák címmel. Örkény arra kérte, hogy „ne használja ezt az elnevezést, mert nekem néhány hét múlva kötetem jelenik meg ezen a címen. Mire nagyon csodálkozott, hogy bocsánat, én azt hittem, hogy ennek a műfajnak ez a neve. Mások viszont abban a tévhitben élnek, hogy ennek a műfajnak én vagyok a föltalálója. Valójában azonban csak a névadó vagyok.” (i.m. 394/395.)

Az említett Jules Renard-nak nemcsak a Napló-ja van tele „egyperces” novellákkal, hanem más művei is. Így például a Histoires naturelles című kis könyvecskéje szinte kizárólag „egypercesekből” áll, s némelyikük – formai szempontból – kísérteties hasonlóságot mutat Örkény műveivel. Csak két példát idézek:

„Le lézard: Fils spontané de la pierre fendue ou je m’appuie, il me grimpe sur l’épaule. Il a cru que je continuais le mur parce que je reste immobile et que j’ai un paletot couleur de muraille. ça flatte tout de même. Le Mur. – Je ne sais quel frisson me passe sur le dos. Le Lézard. – C’est moi.
Gyík: Spontán fia a hasadt kőnek, amelyre támaszkodom, felmászik vállamra. Azt hitte, hogy folytatom a falat, mert mozdulatlan maradtam és mert falszínű ruha van rajtam. Mégis hízelgő. Fal: Micsoda borzongás fut végig a hátamon. Gyík: Az én vagyok.

Le lézard vert: Prenez garde à la peinture! /A zöld gyík: Vigyázzanak a festésre! – In: Jules Renard: Histoires naturelles. Paris: Bookking International, 1994. .77., 79.) A szerző saját fordítása. Köszönet a fordításban nyújtott segítségért Toókos Péternek.

Örkény István újságolvasás közben, fotó, 1967, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

A szintén többször megemlített Kosztolányi-remekművek tulajdonképpen tárcasorozatnak indultak 1926. április 11-én a Pesti Hírlapban. Különböző foglalkozásokat mutatnak be párbeszédes formában, keretként rövid bevezetővel és utószóval ellátva azokat. 1929-ben átdolgozott formában, kötetben is megjelentek az írások Alakok címmel. Néhány cím: Bába, Katona, Primadonna, Szemetes, Grófnő, Cigány. (Kosztolányi Dezső: A bölcsőtől a koporsóig. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1987. http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/628158 103., 108., 131., 154., 172., 230.) A hírlapban megjelent szövegekhez képest az átdolgozás minden esetben rövidítést, tömörítést jelent. Csakúgy, mint a sorozat folytatásának többi darabjában is. A foglalkozásportrék mellett új, ciklusokba szervezett tematikák is megjelentek: az emberi élet (test és lélek) alakulása tíz évenként, az egyéves csecsemőtől a száz éves matuzsálemig (Palika-tól Pál-ig) (Kosztolányi i.m. 7., 53.); arcképek nemzetiség szerint (Francia, Japán) (i.m. 61., 80.); végül a családjához kapcsolódó novellák (Édesapám, Ezüsthajú, szikár nagyanyám) (i.m. 385., 403.)

Következik: Egypercesek idegen nyelven

Kötél Emőke