„A július régi római neve „Quintilis” volt, miután náluk az esztendő márciussal kezdődött, s így a július az „ötödik” (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet) Caesar hónapja. In. Uő.: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, [Budapest], Helikon, 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

[Július]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
Óh gyönyörűség!”

Babits Mihály Nyár című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Júliust […] régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-én lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet). Július, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Július hónap. Flamand Kalendárium, 1470-es évek Fotó: Hapák József – Kézirattár

„Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.”

Juhász Gyula Magyar nyár 1918 című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?”

Kosztolányi Dezső: Nyár. Részlet a Negyven pillanatkép című versciklusból – Magyar Elektronikus Könyvtár

Búzavirág. Fotó a Digitális Képarchívumban

„Nőnemű hónap, megérett csípőd kibuggyan
cérnarajzú levelek közül, hal-rajzó bódulatban
iramlik feléd a magánnyal ölelkező férfi-hit,
lángoló lepke-glória, mámoros méh-lasszó kering
szemérmed fölött, súlyos combodat forró ujjakkal kibontják
ruhádból, te, égi szajha, hószemű Krisztusok, bolondját
járatod velük, hogy termékenyülhess –”

Csukás István: Júliusi elégia (részlet). In. Uő.: Összegyűjtött versek Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996. 58–59. o. – Törzsgyűjtemény

–––

„Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.”

Weöres Sándor: Nyári este (részlet). In. Uő.: Egybegyűjtött írások. II. kötet, Budapest, Magvető, 1981. 86. o. – Törzsgyűjtemény

Arany János A fülemüle című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak.
Simon Péter testvérével, Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé. Őt nevezi Jézus kősziklának (Kéfás), ő az apostolok feje, Antióchia, majd Róma püspöke, az első pápa. Pál, eredeti nevén Saul, a keresztények elszánt üldözője volt. A damaszkuszi úton találkozott Jézussal („pálfordulat”), és ezt követően minden erejével Jézus örömhírét hirdette; ő lett a népek apostola. Mindketten a Néró-féle keresztényüldözés során, a hagyomány szerint 67-ben szenvedtek vértanúhalált Rómában.
Péter-Pál napjához kapcsolódik hagyományosan az aratás kezdete is, amelynek gazdag hagyományanyagáról július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsán emlékezünk meg.

„Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.”

Jankovics Marcell: [Péter és Pál], részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter és Szent Pál közös szobra a Gombás-patak barokk hídján Vácott. Digitális Képarchívum – Ez híd az egyetlen, szobrokkal díszített barokk kőhíd hazánkban. A mellvéden látható további szobrok: Szent Kamillus, Szent Venantius és Júdás Thaddeus.

„Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, […] Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította.”

Szent Péter apostol, részlet, fordította: Grüll Tibor  – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pál apostol egyik legrégebbi magyar ábrázolása – In. Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae / A Szent Pál levelei magyar nyelven, fordította: Komjáthi Benedek [Kraków], [1532] A fametszet a kötet 42. oldalán található. Komjáthi műve egyike a kor legszebb nyomtatványainak, amely Hieronymus Vietor műhelyében készült.

„Apostoli küldetését [Pál apostol] a pogányok között teljesítette; Listrában egy bénát felegyenesített, egy ifjút, aki kiesett az ablakból és meghalt, feltámasztott, és sok más csodát is művelt. Málta szigetén vipera marta meg a kezét, de nem ártott neki, sőt mi több, lerázta magáról a kígyót a tűzbe. Azt is mesélik, hogy mindazok leszármazottai, akik szállást adtak Pálnak, védve voltak a mérges kígyóktól, ezért amikor fiaik születnek, az apák kígyókat tesznek bölcsőjükbe, hogy kipróbálják, valóban az ő fiaik-e.
Néhol azt találjuk, hogy Pál kisebb Péternél, néhol pedig, hogy nagyobb, vagy egyenlő. Valójában kisebb a méltóságban, nagyobb a prédikálásban, és egyenlő a szentségben.”

Szent Pál apostol, részlet, fordította: Szente Katalin – In. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.”

Arany János: A fülemüle, részlet – Arany János összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az „ünnepeltekhez” kapcsolódik a magyar irodalom egy 19. századi és egy 20. századi jelentős epikus alkotása is.

„Ezt a zsidóforma alakot mások is látták. Öreg volt, hosszú, ősz hajú, meghajlott hátú, a fogantyújánál malacfark módjára kunkorodó bot volt a kezében. A Pribilék kútjánál a szél lekapta a kalapját a fejéről, s egy akkora fehér kopaszságot lehetett a fejebúbján látni, mint egy kantár-karika.
– Akármi legyek – mondotta az egyházfi (ő látta így, kalap nélkül) –, ha nem úgy nézett ki, mint a templomi képek között a Szent Péter. Szakasztott olyan volt, csak éppen a kulcsok hiányoztak a kezéből.”

Az esernyő és Szent Péter, részlet – Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Péter esernyője, grafikai plakát. 1917 – Mikszáth Kálmán regénye filmen, Corvin film, rendezte: Korda Sándor – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„A vibráló levegőben Rabbi Abjatár arca kísér, a szája körül gúnyos mosoly. Órákon keresztül csak az ő arca, ahogy rágcsál, de nem köp ki semmit. Csak kérdez.
»Azt állítod tehát, hogy amit Ő tud rólunk, kezdettől fogva belénk van írva? Mint fába az évgyűrű.«
»Ez csak hasonlat« – mondom.
»A szabadságunk tehát csak annyi, hogy nem tudjuk pontosan, mi fog következni? Reménykedünk?«
»Hiszünk.«
»Az Úr meg bennünk hisz és reménykedik?«
»Az Úr nem korlátozhatja magát azzal, hogy hisz és reménykedik.«
»És te reménykedsz vagy tudod, hogy a Törvénynek igaza van?« – kérdezi.
»Ha csak reménykednék, akkor a Törvényt kisebbíteném.«
»És ha biztosan tudni vélsz valamit…«
»Én csak Őt tudhatom biztosan!«
»És Őbenne a Törvényt?«
»És Őbenne a Törvényt.«”

Mészöly Miklós: Saulus, részlet, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975. – Törzsgyűjtemény

–s–

Az idei évben is nagy sikerrel vettünk részt a Múzeumok Éjszakája programban. Köszönöm mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket.

Mintegy 4.520 fő látogatta meg könyvtárunkat és válogatott színes programjainkból. 121 kollégánk működött közre az előkészületekben, lebonyolításban és a rendezvényt követő utómunkákban.

A könyvtári és raktári séták minden alkalommal maximális létszámmal indultak el. A kézműves foglalkozásokon a restaurátorok asztalainál és a térképtárban nem volt megállás, ügyes kezű kicsik és nagyok gyártották folyamatosan a könyvecskéket, virágokat, földgömböket.

A vállalkozó szelleműek részt vehettek mini aukciónkon, ahol az élmény mellett OSZK-s kincsekkel is gazdagodhattak. A kalandvágyók idegenvezetésre indulhattak a pokolba, és közben találkozhattak megelevenedett Danténkkal is. Végül, de nem utolsó sorban, a tudásra szomjazók különböző kiállításainkhoz kapcsolódó tárlatvezetéseken vehettek részt.

Sajó Andrea
főigazgató

További képeink a rendezvényről itt.

 A legnépszerűbb magyar szentek egyike, a lovagkirály Szent László (1077–1095), a gyengék védelmezője, akinek számos legenda is őrzi emlékét. Bálint Sándor is idézi a hagyományt, mely szerint László halála után már egy évszázaddal azt tartották hazánkban, hogy a kegyes királyt három álló évig megtépett ruhában gyászolta nemzete. Ez idő alatt nem táncoltak, nem muzsikáltak az országban.
László az unokaöccsével, Kálmánnal való viszálykodás közben hunyt el Nyitrán 1095-ben. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd testét 1116-ban – a monostor elkészülte után – átvitték Váradra, az általa alapított székesegyházba. A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy – a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja – Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent László király az épülő váradi székesegyház előtt – In. Képes Krónika, 1358 után; Cod. Lat. 404., 99. o. (Kézirattár)

„Áve, égi király híve,
királyoknak gyöngye, éke,
László, mennynek sorsosa!
Ég királyát hűn követted,
országunkat védelmezted,
légy hazánknak bajnoka.

Menedéke magyaroknak,
Örök-társa angyaloknak,
Égi kegynek eszköze:
Üdvözlégy, ó, kiváltságos,
híres-neves, igazságos
jó ítélet hírnöke.”

Himnusz Szent László királyról, részlet (Regis regum civis ave, fordította: Csanád Béla), 1192 körül – In.: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 267–268. o. Törzsgyűjtemény

Árpád-házi Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király (1000–1038) vakíttatta meg. Apja, a későbbi I. Béla király (1060–1063) családjával együtt elmenekült az országból István haragja elől, s később mégis László lett az, aki folytatta István király életművét. A trónviszályoktól és külső támadásoktól is zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett szigorú törvényeivel. 1191-ben pedig elfoglalta Horvátországot. Szent László uralkodása idején avatták az első magyarországi szenteket (1083): Gellért püspököt, Szent István királyt, Szent Imre herceget, valamint András és Benedek remetéket.

„Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály,
Magyarországnak édes oltalma,
szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
csillagok között fényességes csillag.

Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi,
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szíz Máriának választott vitéze.”

Szent László-ének, 1470 körül, – In. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1992. 540–541. o. Törzsgyűjtemény

Szent László ereklyetartó hermája, 15. század első negyede, győri székesegyház, fotó: Szelényi Károly – In. Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina, Budapest, 1993, 39. oldal, 28. kép. Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szent László koponyacsontját temetkezési helyén, a nagyváradi székesegyházban fej-ereklyetartóban, azaz hermában őrizték. Ezt először 1273-ban említik. Egy 1406-os tűzvész azonban elpusztította ezt a korai hermát, amint Zsigmond király egyik oklevele elbeszéli, ám az ereklyék nem sérültek meg. A ma is meglévő ereklyetartó ezután készülhetett. Legkésőbb 1443-ban már megvolt, ekkor ugyanis összeomlott a székesegyháznak az a tornya, ahol a hermát őrizték, ám az ereklyetartó nem sérült meg. 1565-ben protestánsok rabolták ki a szent király sírját. Az ereklyetartót Náprágyi Demeter püspök szerezte vissza, aki ezután magával vitte Gyulafehérvárra, Pozsonyba, majd 1607-ben (!) Győrbe. Ő restauráltatta Prágában. Ekkor cserélték ki gótikus koronáját a maira. A herma vállrészét sodronyzománc borítja, fejrésze aranyozott, domborított ezüstlemezből készült. Belsejében díszített ezüsttokban helyezték el a koponyaereklyét. A herma mestereit egyesek Kolozsvári Mártonban és Györgyben vélték felismerni, és benne III. Béla portréját látták. E feltételezéseknek azonban semmilyen alapja nincs.”

[Szent László hermája ] – In: Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437) CD-ROM,. Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. Magyar Elektronikus Könyvtár

1775-ben Zichy Ferenc győri püspök a nyakszirtcsontból egy darabot a nagyváradi székesegyháznak adományozott, és azt ott szintén díszes hermában őrzik azóta.

2013. június 7-én Győrben a Zichy Ferenc Látogatóközpont székesegyházi kiállítótermében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szent László-arcrekonstrukcióval kapcsolatos műveiből nyílt kiállítás.

A kiállítás 2013. szeptember 30-ig minden nap 10-től 18 óráig látogatható.

Szent László alakját számos legenda őrzi. Ezek egyike a kun vitézzel való harcának ábrázolása. A jelenet azt örökíti meg, amikor még Salamon király (1063–1074) uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az országba (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott László herceg. Az egyik menekülő kun vezért, aki magával vitt egy magyar lányt, üldözőbe vette, legyőzte, és a lányt kiszabadította, bár korábban már súlyos sebet kapott a csatában. Lászlónak ezt a hőstettét számos magyar templom falán megfestették a következő századokban.

Szent László harca a kunnal – Thuróczi János: Chronica Hungarorum 1488, Inc. 1143 (Kézirattár)

Thuróczi János 1487-ig foglalta össze Magyarország történetét. A művet 1488-ban Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki. Az augsburgi kiadást a kiadó Mátyásnak ajánlotta, s a pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához.

„Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja, hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.”

Bálint Sándor: Június 27., részlet – In. Uő: Ünnepi kalendárium Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! – ”
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

Arany János: Szent László, részlet – In. Arany János összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

Karinthy Frigyes (1887–1938) író, költő. A Nyugat című folyóiratban 1909-től jelentek meg írásai – az első nemzedék nagy alakjai közé tartozott. Az egyik legszélesebb látókörű írónk, akinek a humán területekhez (képzőművészet, irodalom, filozófia) való vonzódása magától értetődő természetességgel párosult a természettudományok iránti érdeklődéssel.

Karinthy Frigyes (Budapest, 1925 körül). Fotó: Magyar Erzsi – Színháztörténeti Tár 

A magyar irodalom legszellemesebb alkotója. Humorérzéke hamar megnyilatkozott gyermekkori naplóiban, s a 15 éves korában megjelent Nászutazás a Föld középpontján keresztül című parodisztikus regényében. 1912-ben Nagy Endre kabaréjában bohózattal mutatkozott be. Humoreszkjeiben, szatirikus bírálataiban egyedülálló komikus szó- és formakincset alakított ki, forradalmasítva a humor, a szatíra művészetét.

Karinthy Frigyes diákkori naplójának egyik kötete; belső oldal – Kézirattár 

1912-ben látványosan tört be az irodalomba. Megjelent az Esik a hó című novelláskötete, amely biológiai-kórbonctani naturalizmusával keltett feltűnést, a Ballada a néma férfiakról című novelláskötete, az Együgyű lexikon és a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye, valamint legsikeresebb műve, az irodalmi karikatúrákat, paródiákat, a „kritika-költeményeit” tartalmazó Így írtok ti. 

„Mint aki halkan belelépett.

És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.

Mint aki halkan belelépett
Valamibe... s most tüszköl s fintorog
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet –

Mint aki halkan belelépett.”

Karinthy Frigyes: Kosztolányi Dezső, a szimbolista […]: „A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései” című ciklusból (részlet). In. Uő.: Így írtok ti – Magyar Elektronikus Könyvtár

Grimasz (1914) című kötetében az elsők között tiltakozott a háború ellen. Az Utazás Faremidóba (1915) című szatirikus fantasztikus gulliveriádája és a Holnap reggel (1916) című drámája is pacifista motívumokat tartalmaz. Imádott feleségét, Judik Etel színésznőt is a háború miatt vesztette el az 1918-as spanyolnáthajárványban. Felesége halála után visszavonult a közélettől. Naplójegyzetei szörnyű fájdalomról tanúskodnak: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött” – írta le a baljós szavakat 1918. október 28-án. Az elsők között tűzte tollhegyre a szélsőséges diktatúrákat, Mussolinit, Hitlert, Sztálint.

„Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire. Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére. Későbbi utaim, Brobdingnagba, Laputába és Hauhnhnmországba, csak jobban meggyőztek erről az igazságról, amint az olvasó bizonyára emlékszik, hisz, ugyebár (főleg utolsó kalandos utazásomra gondolva), ha Laputából és Lagadóból hazatérve, veszteg maradtam volna, mennyi borzalmas és halálos veszedelmet takarítok meg: hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam a tengerbe afölött való elkeseredésemben, hogy erővel vissza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem. Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe.”

Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba. Gulliver ötödik útja. Első fejezet (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1930-ban jelent meg formai szempontból bravúros verseskötete a Nem mondhatom el senkinek. Költeményei hitvalló, feladatvállaló, számadó jellegűek, az igehirdető pátosz hangján szólnak, a kísérletező kedv, és nem az én-költészet szülöttei. A Nem mondhatom el senkinek című kötet programversében el is határolja poétikáját a szimbolista líra magyar vezéralakjától, Adytól: „Én isten nem vagyok és nem egy világ, Se északfény se áloévirág. ... Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse.”

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.”

Karinthy Frigyes: Előszó (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Regényben, elbeszélésben, humoreszkben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a relativista fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1936-ban műtette meg agydaganatát. 1937-ben jelent meg a Mennyei riport, fantasztikus korszatírája a „túlvilágról”, s az Utazás a koponyám körül című regénye agyműtétjéről. Sajtó alá rendezte Üzenet a palackban című verseskönyvét, melynek megjelenése előtt, nyaralás közben halt meg Siófokon.

„melyben elsősorban azt igyekszem megmagyarázni, hogy ezt az egész bajos történetet miért teregetem az olvasó elé. De másrészt és legfőképpen azt is mentegetnem kell, hogy miért kell mentegetődznöm olyasmiért, ami a világ legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb dolga: hogy ugyanis az író elmesél valamit, ami mindenkivel megtörténhetik, abból a rendkívül figyelemre méltó alkalomból, mikor éppen vele történt meg.”

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (részlet). Előszó – Magyar Elektronikus Könyvtár

1974 óta adják át az író születésnapjának előestéjén a Rádiókabaré munkatársai számára alapított Karinthy-gyűrűt. A szatirikus műfajban, a humor területén nyújtott teljesítményért ítélik oda a kitüntetést.

Major Henrik karikatúrája Karinthy Frigyesről (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete) – Nyugat 100 honlap

„Fizikából. Hát fizikából már novemberben feleltem, kérdezte a Föld mozgását, s én mondtam, hogy a Nap körül és ellipszis-alakú pályán, melynek egyik gyújtópontjában a Nap van, és ez a Newton érdeme. De akkor a mellettem ülő fiúval összetévesztett, akinek háromnegyede van a fizikából, és nekem írta be véletlenül. Akkor szóltam, a tanári kar megnézte a noteszt, mondta, hogy tényleg a Csekonics helyett írta be véletlenül, de ezt most már nem lehet kiigazítani, mert ebből neki a kormánynál kellemetlenségei támadnak, nagyon kért, hogy ne firtassam a dolgot most egyelőre, és tegyem meg neki, hogy most egyezzem bele a hármasba, év végére kijavítja jelesre, és nem is kell felelni a következő félévben. A jelest mindjárt be is vezette a születési bizonyítványomba, főigazgatói aláírással.”

Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom (részlet). In. Uő.: Tanár úr kérem – Magyar Elektronikus Könyvtár

Karinthy Frigyes: Micimackó megérkezett (autográf előszótöredék) – Kézirattár

„Marci lassanként már kinő a gyerekkönyvek közül, havonta selejtezi kis könyvtárát, a Micimackó két kötete azonban megrendíthetetlenül, elrongyolódva is kedvenc, a könyvből készült drámai játékot pedig, melyet korántsem tartok életem főművének, hatszor egymás után nézte végig az elmúlt évadban, ismételten kiharcolva, hogy elvigyék, vagy maga autóbuszozott át Pestre: a jegyszedők már ismerik, beültetik, mint levakarhatatlan potyanézőt. Nem egészen értettem, mi élvezetet lel újra meg újra e kis színpadi mókában, hisz minden szavát, taktusát betéve tudja, jobban a színészeknél, míg aztán, többszöri faggatózásra, egy gyönge pillanatában ki nem vallotta, miféle reménységet dajkál szívében. Egy csodálatos előadásról ábrándozik, melyre mégiscsak sor kerül majd egyszer, csupán ki kell várnia, ki kell fognia; részleteit apróra kidolgozta – itt közlöm tömör kivonatban, mind az elismerést, mind az esetleges megrovásokat a szerzőre hárítva.”

Karinthy Ferenc: Egy karrier története (részlet) In. Uő.: Szabad rablás. Karcolatok, Budapest, Szépirodalmi, 1983. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Nyugat Karinthy-emlékszáma. (1938. október) 

Karinthy Frigyes szerzői oldala az OSZK Nyugat 100 honlapján

„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11.11) – mondja a Szentírás Keresztelő Szent Jánosról, az Ószövetség utolsó prófétájáról, a pusztába kiáltó szóról, a Messiás útjának előkészítőjéről. János (a szláv népek ajkán Iván) életének minden mozzanata Jézusra mutat. Útjának fő történéseit az evangéliumok őrizték meg.

Keresztelő János (Lukács evangéliuma szerint) anyai ágon Jézus rokona volt. Édesapja Zakariás főpap, édesanyja Erzsébet volt. Koros szüleinek Gábriel angyal adta hírül, hogy fiuk születik, aki próféta lesz. Zakariást – János születéséig – némasággal büntette Isten, mert hajlott kora miatt nem hitte el a hírt az angyalnak. Szűz Mária meglátogatta a várandós Erzsébetet, s az Üdvözítő közelsége miatt, János is megszenteltetett édesanyja méhében: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) – Ennek a találkozásnak ünnepét július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján ünnepli a Katolikus Egyház.
A szentek ünnepe a keresztény hagyományban a haláluk napja, mivel ez megdicsőülésük ünnepe, mennyországi örök életük kezdete. A Katolikus Egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánossal tesz kivételt, földi születésnapjának megünneplésével.

„Keresztelő Jánosnak (Johannes Baptista) sok neve van. Hívják prófétának, a Vőlegény barátjának, lámpásnak, angyalnak, Szónak, Illésnek, az Üdvözítő keresztelőjének, a Bíró hírnökének és a Király előfutárának, A »próféta« jelöli kiváltságos tudását, a »Vőlegény barátja« kiváltságos szeretetét, az »égő lámpás« kiváltságos szentségét, az »angyal« kiváltságos szüzességét, a »Szó« kiváltságos alázatát, »Illés« kiváltságos buzgóságát, a »Keresztelő” kiváltságos, csodálatos megtiszteltetését, a »hírnök« kiváltságos igehirdetését, az »előfutár« kiváltságos útkészítését.”

Keresztelő Szent János születése [június 24.], részlet, fordította: Déri Balázs– In. Legenda Aurea (Magyar Elektronikus Könyvtár)

N. Kovács Mária: Keresztelő Szent János-szobor (bronz), 1943 – Tata, az Öreg-tó mesterséges szigete (Digitális Képarchívum)

János előbb remeteként élt a pusztában, majd a megváltó közelgő eljöveteléről beszélt, bűnbánatot hirdetett, s a Jordán vizében megkeresztelte az embereket. Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, aki felismerte a Megváltót, először nem akart megtenni, de Jézus így szólt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)

„… Asszonyt
nem ösmert sohase, de sokszor
napestig vízben állt; ruháját
szőtték teveszőrből, deréköve bőr
volt, étele sáska s erdei méz!”

Radnóti Miklós: Két szentkép – János, részlet – In. Radnóti Miklós összes versei és műfordításai. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963 (Törzsgyűjtemény)

Keresztelő Szent János ünnepe a hagyományban összefonódott a nyári napforduló, a Szent Iván-éj hagyományával.

„A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal »virágos« Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.”

Jankovics Marcell: Szent Iván tüze, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Szent Iván-i tűzugrás, Buják, Nógrád megye, 1930-as évek, fotó – Magyar néprajzi lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A Keresztelő János ünnepén az ő tiszteletére gyújtott tüzet már régen kapcsolatba hozták a nyári napfordulóval. A „tudományos” irodalom ezt a tényt az évszázadok folyamán sohasem tévesztette szem elől, a népi hiedelemben azonban ez a képzettársítás nem mindenütt egyformán tudatos és erőteljes. A Keresztelő Jánossal kapcsolatos tudós fény-szimbolika egyházi magyarázatának kiindulópontja a János evangélium sokszor idézett helye: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (3.30) Ehhez az evangéliumi helyhez járult még az augustinusi „in Johannis nativitate dies decrescit” (Sermo XII. In Nativitate Domini). Az ágyházi írók a kereszténység évszázadain, sőt évezredein keresztül gondoskodtak ennek a képzettársításnak terjesztéséről és fenntartásáról, úgyhogy ennyi év távlatában igen nehéz lenne különválasztani az egyházi eredetű képzeteket az európai népeknek a nyári napfordulóra vonatkozó, feltételezett kereszténység-előtti hiedelmeitől.
Ami a nyári napfordulónak tűzgyújtással való megünneplését illeti, a régi adatok elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni.

Dömötör Tekla: A tűzgyújtás, részlet – In. Uő: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Ma 100 esztendővel ezelőtt született Weöres Sándor (1913–1989), költő, műfordító, drámaíró, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotója.
A sokszínű, nagy terjedelmű életmű elemzői Weöres költészetének mitikus-filozofikus ihletettségét, műveinek képteremtő erejét, formai virtuozitását és tökéletes nyelvi otthonosságát, valamint verseinek zeneiségét emelik ki, míg a nagyközönség elsősorban az ún. játékverseket („gyerekversek”) ismeri.

„Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi,
Din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi, Leröpül a Haragosi,
Din don diridongó.”

Weöres Sándor: Magyar etűdök 4. (részlet) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 68. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor 1987-ben (fotó: Tóth István) – In: Gerő András–Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. Tegnap és Ma Kulturális Alapítvány, Budapest, 1997, 175. kép. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Általában formai gazdagságát, virtuozitását dicsérik. Holott Weöres költészetében mindez tizedrendű, ahogy tizedrendű más nagy költőnél is. […] Ami drága és kivételes benne, az épp egyszerűsége, ártatlansága, mit útravalóul kapott, elveszített és hosszú-hosszú zarándokútján újra és újra megtalált. Eljutni az ártatlanságig, eljutni Isten közelébe, ez az igazi ereje, költészetének valódi magaslata, és istenélményének is a pecsétje. Weöres megtalálta nemcsak a vizek és növények, de a gyermekek, sőt, a csecsemők hangját. Azt a hangot, amivel a teremtmény közli nevét Teremtőjével időtlenül és fáradhatatlanul.”

Pilinszky János: Három mai magyar költő (részlet) – In. Uő.: Publicisztikai írások. Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 527. o.

–––

„Mélyebben, mint a gond fészke szivedben,
kérge alatt minden dolognak,
a tünemények medrei,
a világ eresztékei ragyognak,
örvénylik a láng, parttalanul forog
az eleven tűz, az ezerszemű,
párába borult paripák dobognak,
megvillan tajtékos tomporuk,
áthallik érc-patáik csattogása,
füled mellett süvít a híg elem,
bőrödet érinti a végtelen
és sistereg és hártyát növel
mint jégtől az olvadt acél.
Szólít – vagy képzeled? Ha arra riadnál,
hogy nem rideg, nem idegen!
hogy eleven hullámzó szerelem!
hogy rokonabb veled önmagadnál!”

Weöres Sándor Az állandó a változóban (részlet), a Hatodik szimfónia negyedik tétele – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 2. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 160. o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor: A vers születése (Meditáció és vallomás) – Weöres Sándor doktori értekezése (borító). Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939 (Törzsgyűjtemény)

„Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.”

Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet, A versről) – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet. Budapest, Magvető, 1981, 664.o. (Törzsgyűjtemény)

A teljesség felé c. Weöres Sándor kötet első kiadásának borítója. Budapest, Móricz Zsigmond Könyvkiadó, a kötet illusztrációit Illés Árpád készítette.

A Weöres-centenárium alkalmából 2013. szeptember 17-én Weöres Sándor és Illés Árpád festőművész egymást kölcsönösen megihlető barátságát bemutató kiállítás nyílik könyvtárunkban. A tárlatot pódiumbeszélgetés-sorozat kíséri, amely a társművészetek, elsősorban a zene és a képzőművészet együttélésének, egymásra hatásának kérdéseit boncolgatja meghívott vendégeink beszélgetésen keresztül.

„A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi ne ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű; a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik; az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre.”

Weöres Sándor: Nő és férfi, részlet In: A teljesség felé (részlet) In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 660.o. (Törzsgyűjtemény)

Weöres Sándor Anyámnak, autográf verskézirat, részlet (Kézirattár) 

„Csillag-pályák asszonya, Mária,
oltalmazd Máriát, édesanyámat,
szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.

Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia, részlet, Kóda – In. Uő.: Egybegyűjtött írások 1. kötet, Budapest, Magvető, 1981, 234. o. (Törzsgyűjtemény)

----

„Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze, gyöngye.
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.”

Kálnoky László: A hetvenéves Weöres Sándornak, baráti hódolattal. In. Uő.: Kálnoky László Hőstettek az ülőkádban. Budapest, Magvető, 1986 (Törzsgyűjtemény)

A zene ünnepe címen ismert nemzetközi rendezvénysorozat gondolata az amerikai Joel Cohentől származik, aki 1976-ban a francia rádió zenei producereként egész napos koncertfolyam szervezésébe fogott a nyári napforduló megünneplésére. A kezdeményezést utóbb Maurice Fleuret karolta fel, s az ő fáradozásainak köszönhetően öt évvel később Jack Lang francia kultuszminiszter rendeletet adott ki a Fête de la Musique minden év június 21-én való megtartásáról. A mozgalom hamarosan nemzetközivé terebélyesedett, s immár öt kontinens több mint száz országának mintegy félezer városában köszöntik különféle zenei rendezvények sorozatával a csillagászati nyár kezdetét. Az angol nyelvterületen többnyire a francia eredetivel való kapcsolatot némileg leplezni próbáló World Music Day-nek nevezték el.

Magyarország 1997-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, amikor 12 európai ország 16 városa éppen Budapesten írta alá a rendezvénysorozat kiterjesztésének szándékát megfogalmazó nyilatkozatot. A nyári napforduló megünneplése azonban természetesen Európa-szerte jóval korábbra nyúlik vissza: már a pogány időkben is különféle szertartások kapcsolódtak az év e különleges csillagászati eseményéhez, s ezek funkcióit a kereszténység felvétele után jórészt a június 24-ére eső Szent Iván-éj vette át. A mai ünnep kapcsán azonban talán még izgalmasabb azt felidéznünk, hogy a nap mozgása számos zeneműben is fontos szerepet játszik, kiváltképp a Magyarországhoz oly sok szállal kötődő Joseph Haydn kompozícióiban.

Joseph Haydn portréja Giuseppe Carpani 1812-ben Milánóban megjelent Haydn-életrajzából (Zeneműtár)

Haydnt 1761-ben szerződtette Esterházy Pál Antal, a korábbi feladatait immár csak nehezen ellátni képes, több mint három évtizede a hercegi család szolgálatában álló Gregor Joseph Werner zeneszerző-karmester helyetteséül. A zseniális ifjú Haydn idős felettesére többnyire a „maradi bürokrata” szerepkörét osztották a zenetörténet-írók, fiatalabb éveiben azonban Werner még korántsem csupán konzervatív stílusú egyházi műveivel vált ismertté. Neuer und sehr curios-musicalischer Instrumental-Calender című, valóban „új és nagyon különös” kompozíciója 1748-ban jelent meg Augsburgban, és „zenei hangszeres naptárként” az év minden egyes hónapját egy néhány tételből álló szvitben ábrázolja. Talán éppen a csillagászat iránt is élénken érdeklődő hercegi gazdája tetszését keresve, Werner a menüett-tételekben a nappalok és az éjszakák időtartamának érzékeltetésére tett izgalmas kísérletet: valamennyi tétel összesen 24 ütemből áll, s ezen belül az első szakasz ütemeinek száma a nappal, a második szakasz ütemszáma pedig az éjszaka (órákban kifejezett) hosszának felel meg az adott hónapban. A Június feliratú tételben azonban a zeneszerző még ennél is különlegesebb illusztrációs módszerrel él. Minthogy a nyári napfordulóval a Nap egyszersmind a Rák jegyébe lép, Werner e menüett-tételnek az Il Sole in Gambaro („A Nap Rákban”) címet adta, s a teljes zenei anyagot (nem csupán az első hegedűszólam itt bemutatott dallamát) „rákmenetben” komponálta meg: az első négy ütem után ismét a már megszólalt hangokat halljuk, de ezúttal visszafelé; az ismétlőjel utáni nyolc ütem pedig ugyancsak tökéletes 4+4 tükörszimmetriát mutat: (Kattintásra nagy felbontásban látható a kotta)

Werner „A Nap Rákban” című menüettje

Az Esterházyak csillagászati érdeklődését ismerve aligha véletlen, hogy az első kompozíció, amelyet Haydnnak szolgálatba lépése után kifejezetten Pál Antal kívánságára komponálnia kellett, ugyancsak hasonló programot követ: a ma 6., 7. és 8. sorszámmal ismert három „Napszak-szimfónia” egy teljes nap eseményeit követi nyomon. A „Reggel” (Le matin) természetesen napfelkeltével indul: a hajnali pára gomolygó felhőin fokozatosan tör át az egyre emelkedő nap fénye, majd rövid pihenő után megszólal az a kecses fuvolatéma, amelyet a Bartók Rádió „Muzsikáló reggel” című műsorának régi hallgatói oly jól ismerhetnek. De hasonlóan egyértelmű a „Dél” (Le midi) szimfónia elején megszólaló lassú bevezetés illusztratív jellege is, hiszen a franciásan arisztokratikus stílus és a pompás hangszerelés egyértelműen az ereje teljében tündöklő napot festi a szemünk elé:

A „Dél” (Le Midi) szimfónia autográf kézirata az Esterházy-gyűjteményből (Zeneműtár) Zenei illusztráció 

Az amerikai Elaine Sisman legújabb kutatásai szerint egyébként a három „Napszak-szimfóniában” felragyogó Nap korántsem pusztán természeti ábrázolásnak tekinthető, de egyszersmind Pál Antal herceg allegóriájának is. A kor szokásának megfelelően ugyanis a kismarton-eisenstadti Esterházy-palota dísztermének mennyezetén éppen Apolló, a napisten ábrázolása utalt a hercegi ház dicsőségére, s alattvalói – köztük Haydn – magát a főurat is a fényeskedésre utaló Durchlaucht szóval voltak kötelesek megszólítani [durchleuchten = átvilágít, fénnyel tölt el]. Majd’ négy évtizeddel később, két kései oratóriumában azonban Haydn ismét visszatért a napfelkelte ábrázolásához, s az égitest méltóságos emelkedése ezúttal már nem az arisztokrata mecénás evilági hatalmát, hanem Isten örök dicsőségét sugározza ellenállhatatlan erővel.
Az 1799-ben bemutatott Teremtésben a negyedik nap eseményeinek ábrázolása során szólal meg az a zenekari közjáték, melynek egyre magasabbra kapaszkodó dallama és növekvő hangereje a korabeli közönség számára már azelőtt tökéletesen felidézhette az ismerős természeti képet, hogy Uriel arkangyal kihirdetné: „Most teljes pompájában ragyogva kel fel a Nap.”

A „Teremtés” oratórium szövegkönyvének eredeti kézirata – a bal oldali margón Gottfried van Swieten báró a megzenésítés módjára vonatkozó jótanácsaival Haydn számára (Zeneműtár)

In vollem Glanze steiget jetzt die Sonne strahlend auf (0:48-től 1:52-ig)

A néhány évvel később komponált Évszakokban természetesen a Nyár folyamán bújik elő a nap. A három énekes szólista ezúttal nem csupán utólag, de már a napfelkeltét illusztráló zene megszólalása közben bejelentik a Nap érkezését, megrendülten csodálva a természet nagyszerű színjátékát

Az „Évszakok” oratórium első kiadásának címlapja a négy évszak allegorikus ábrázolásával (Zeneműtár)

Az Évszakok c. oratórium vonatkozó részlete (7:33-tól 8:44-ig)

E változatos eszközökkel festett napfelkelték ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy Haydn egy kései hangszeres kompozíciójához is kapcsolódik egy árulkodó elnevezés: az op. 76-os számmal ismert, Erdődy József grófnak dedikált vonósnégyes-sorozat 4. darabjának kezdetén megszólaló, tartott akkordok felett magasba ívelő hegedűtéma nyomán az egész kompozíciót gyakran illetik „Napfelkelte” ragadványnévvel. Minthogy azonban ez a megjelölés nem magától a zeneszerzőtől származik, s csak a 19. század folyamán tapadt a vonósnégyeshez, e részlet a YouTube-on való megkeresését már az olvasóra bízzuk.

Mikusi Balázs – Zeneműtár

A rendszerváltás plakátjai. 2. rész 

A plakátokat megrajzolták, kinyomtatták, kiragasztották – és akárhányszor távolították el őket a hivatalos szervek, újra és újra ott voltak. Nélkülük talán minden másképp történik: nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy előmozdították a rendszerváltást. Mindig olyasmit fogalmaztak meg, amit mindenki érzett, de kimondani kevesen tudták vagy merték. Tabukat döntöttek, kibeszéltek konfliktusokat, traumákat, problémákat, amelyekről évtizedek óta hallgatni kellett. A sztálinizmus áldozataira emlékező plakát előtt sírtak az emberek – olyan érzelmi reakciókat váltott tehát ki, amire a művészet ritkán képes.

Ducki Krzysztof: Csonka Bereg. Magyar parasztok Sztálin lágereiben. 1989. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A forradalmakat nem politikusok vívják, hanem művészek és az értelmiség – ahogy Orosz István fogalmazott: a művészek érezték azt a pillanatot, amikor cselekedni kellett, míg a politikusok azt a pillanatot várták, amikor már tudható volt, ki győz. Az események hevében a grafikusok általában nem megrendelésre, hanem szokatlan módon maguktól alkottak. Plakáttá rajzoltak és festettek egy-egy égető kérdést, amihez aztán próbáltak a nyomtatást fizető megrendelőt találni. A „Tovariscsi adieu” plakát eredetileg 1989 szilveszterén készült, és csak később lett egy másik változatból MDF-plakát – amely aztán százezres példányszámban kinyomva, és egy éjszaka alatt kiragasztva bebiztosította a párt győzelmét.
A legerőteljesebb plakátok formát adtak annak, ami csak homályos vágyként élt mindenkiben, mint a „Tovariscsi konyec” plakát, amely merészen megfogalmazta azt, hogy ideje lenne kivonulnia a szovjet hadseregnek.

Orosz István: Tovariscsi konyec, 1990. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hasonló módon találta meg magának az SZDSZ Ducki és Pócs Péter munkáiban a céljaikat hatásosan szolgáló plakátokat. A plakátkészítés nem is tűnt veszélytelen tettnek, Ducki például a munkásőrség gaztetteire hívta fel a figyelmet akkor, amikor még több ezer fegyverrel rendelkező munkásőr volt szolgálatban.
A változás jelei érezhetőek voltak a kulturális plakátokon is: kiállítások, filmek és színdarabok hirdetésein is megjelentek a rendszert és vezetőit kritizáló szimbólumok (pl. Árendás József színházplakátjain). Úgy tűnik, hogy ekkoriban minden erről beszélt.

Ducki Krzysztof: Munkásőrség. SZDSZ. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A rendszerváltás plakátjai nemcsak azért fontosak ma, mert egykor képesek voltak befolyásolni a történelem menetét. Az emberi emlékezet mindig képekhez kötődik: ahogy a magánéletben is fényképeken őrződik a családi múlt, úgy a társadalomnak is szüksége van képekre ahhoz, hogy működjön a közös emlékezet. Ezek a plakátok (különösképp Orosz István „Tovariscsi konyec”-e) mélyen bevésődtek a kollektív emlékezetbe, az eseményeket átélő összes generáció számára meghatározóvá váltak. Az ilyen, kollektív emlékezetben őrzött képek a közös identitás építőkövei.

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. 1989. június 16-án – 1958. június 16-i kivégzésükre emlékezve – volt Nagy Imre és mártírtársai (Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosa) ünnepélyes újratemetésének szertartása a Hősök terén, amelyen mintegy negyedmillió ember vett részt.

Katona Anikó (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A tegnapi bejegyzés ITT található.

A rendszerváltás plakátjai. 1. rész

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. 1989. június 16-án – 1958. június 16-i kivégzésükre emlékezve – volt Nagy Imre és mártírtársai (Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosa) ünnepélyes újratemetésének szertartása a Hősök terén, amelyen mintegy negyedmillió ember vett részt. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin is. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált.

Ducki Krzysztof: Nagy Imre azt üzente... 1989. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

1989-ben néhány hónapra feltámadt a plakátművészet Magyarországon. Hirtelen a plakát vált első számú kommunikációs médiummá – sajnos valószínűleg utoljára. A mai ostoba, szájbarágós vagy csöpögősen érzelmes politikai hirdetésekhez viszonyítva megdöbbentő, hogy milyen elgondolkodtató, ütős és okos politikai plakátok születtek a „változás” hónapjai alatt. Ez a korszak megmutatta, hogy a plakát műfajban a huszadik század végén is megvan az erő, döntő szereplővé tud válni.
Az igazi politikai plakát egyetlen, jól megválasztott, gyakran átalakított vagy komplexszé tett képi jel, és egyetlen tömör jelszó vagy gondolat összekapcsolása. Ebben a tekintetben a politikai plakát legjobb korszakaival hozható párhuzamba a rendszerváltás körüli évek magyar plakáttermése; ilyen volt az 1945-49 közötti időszak. Ekkor (’89-hez hasonlóan) egy rövid ideig hinni lehetett abban, hogy demokratikus korszak kezdődik. Ebben a rövid időszakban Konecsni György és kollégái emlékezetes, tömör és ma is megszólító erejű plakátokat alkottak, amelyekben a társadalom békevágya, a mindent újjáteremteni akarás kapott hangot. (A választások elcsalása 1947-ben, majd az egypártrendszer kialakítása 1949-ben sajnos leszámolt minden reménnyel.) Úgy tűnik, a demokrácia és az igazi plakátos gondolkodás mélyen összefügg.

Ducki Krzysztof: Játéka mindenféle szélnek. 1991. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nyolcvanas évekre a tévé és a rádió már régen átvette a vezető szerepet a plakáttól mindenhol a világon. Magyarországon egyszer csak érdektelen lett mindkettő: többé semmi közük nem volt a közhangulathoz és a fontos eseményekhez. Ezek a médiumok megmaradtak a hivatalos álláspontnál, a hirtelen megrajzolt, és gyakran egy éjszaka alatt mindenütt kiragasztott plakátok viszont benne voltak a társadalom vérkeringésében.
A plakátok a rendszerváltás idején elementáris mozgósító erőt képviseltek, felkavarták az érzelmeket és cselekvést váltottak ki. Volt, amelyik (mint Ducki Krzysztof 1988-as Erdély plakátja) transzparensé alakult a budapesti tömeges tüntetéseken.

Ducki Krzysztof: Erdély. 1988. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Katona Anikó – Plakát és Kisnyomtatványtár