1863-ban, 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza († 1922), a legismertebb és legkedveltebb magyar regény, az Egri csillagok szerzője.
Az Egri csillagok Gárdonyi negyedik és egyben első nagyobb szabású regénye volt, melynek terve 1897-es Egerbe költözése óta foglalkoztatta. Bár a regény folytatásos közlésére már ebben az évben szerződést kötött az Új Idők című hetilappal, művét csak 1899 karácsonyán kezdte közölni a Pesti Hírlapban. Ezt megelőzően a történelmi források tanulmányozásán kívül 1899 tavaszán Konstantinápolyban is tanulmányutat tett.
Az Egri csillagok Eger várának 1552-es ostromát, és a korábbi tizenkilenc év történetét dolgozza fel középpontban Bornemissza Gergely deák (1526–1555) életének történetével.

Gárdonyi Géza Ideiglenes Síremléke az [egri] Várban. Képeslap, 1922. – Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/10. 

„Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.
Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.
– Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.
A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.
Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.
– Bátyám – szólt előlépve –, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.
S fölemelte Gergőt.
– Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?
– Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.
– Lovad már van – mondotta Dobó –, kardot is szerzünk a töröktől.
– Hát az enyim az a ló?
A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.
– Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Első rész. Hol terem a magyar vitéz? (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Eger város látképe az Egri csillagok keletkezésének idejéből. Képes levelezőlap, 1896. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/2 

„Hogy a török még oda volt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka alakjában. Azért ragadta meg a figyelmét, mert négy föld alatti utat látott rajta, s az utak között termeket és egy négyszögletes vízmedencét. Milyen különös építmény! Mintha, akik építették, arra is számítottak volna, hogy a föld alatt folytatják a harcot, s ha ott nem sikerül, négy úton négyfelé menekülnek a várból, míg az üldözők belepusztulnak a medencébe.
Felpillantott, hogy jön-e a török.
Jött. Magas, óriás árnyékként közeledett az ágyúk mellett.
Gergely gyorsan golyóvá morzsolta azt az egy rajzot, és a mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakított az ujjával, s oda bocsátotta le. Azután újra a térdére kiterjesztett rajzok fölé hajolt.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Második rész. Oda Buda! (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A „csonka béka alakú” Eger várának rajza 1596-ban, 44 évvel az 1552-es ostrom után, amikor III. Mehmed szultánnak (ur. 1595–1603) végül sikerült elfoglalnia. – Digitális Képarchívum

A 60–70 ezer főnyi török sereg Kara Ahmed fővezér irányításával szeptember 9. és 11. között érkezett a Felvidék kapujának tartott, az észak-magyarországi bányavárosokat egyedül őriző egri vár alá, amelyet Dobó István (1502 k.–1572) várkapitány és Mekcsey István (1500 k.–1553) másodkapitány vezetésével mintegy 1800 fegyveres védett. Az 1552. szeptember 16-án kezdődött és október 13-ig tartó ostrom a török visszavonulásával végződött. Mindeközben Ferdinánd király (ur. 1526–1564) és a magyar urak felmentő seregét hiába váró védők emberfeletti küzdelmet folytattak a vár megtartásáért, és hatalmas károkat okoztak az ostromló török seregnek.

„Csak az ostrom visszaverése után szemlélték meg, hogy a robbanás micsoda kárt okozott. A templombástya jobb oldala a sekrestyével együtt fekete, tátongó üredék volt. A várfal az éjjeli építéssel együtt ledőlt azon a helyen, s a két szárazmalomnak, amelyik ott dolgozott, csak a düledéke volt meg. A sekrestye oldalában harminc vágni való marha állt. Azok vérükben döglötten hevertek. A vártán volt nyolc legényt darabokra tépetten találták meg. Odaveszett egy hadnagy is, Nagy Pál, akit Báthory György küldött harminc drabanttal Erdőd várából.
S a közelben álló katonák közül is sokan megsebesültek. Egy Horváth Gergely nevű vitéznek vállban szakította le a karját a robbanás valami köve. Még aznap meghalt, s még aznap lebocsátották a temetőbe. A várbeliek csak akkor tértek tulajdonképpen észhez, mikor látták, hogy a török nem bírt a várba felhatolni.
– Az Isten velünk van! – kiáltotta Dobó a haját hátrasimítva és az égre pillantva. – Bízzatok, vitézek, az Istenben!
Az ostromot voltaképpen a leves verte vissza. A török hozzá volt szokva tűzhöz, kardhoz, kopjához, de a forró leveshez nem.
Amint az első létrán végigömlött a forró, paprikás lé, az embereket mintha lesöpörték volna. A létrák alján tolongó had is szerteugrott. Ki a kezéhez kapott, ki a nyakához, ki az arcához. A fejüket pajzzsal takarva kotródtak el a falak alól.
A várbeliek könnyebben lélegzettek.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Ötödik rész. Holdfogyatkozás (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Dobó István névaláírása – Digitális Képarchívum

Az egri várvédők helytállásának köszönhetően I. Szulejmán szultán (ur. 1520–1566) 1552. évi hadjárata kudarccal végződött, seregei pedig néhány évig nem bocsátkoztak nagyobb katonai akcióba. A magyar győzelem reményt és önbizalmat nyújtott a végeken harcoló vitézek számára, és Eger példája adhatott erőt négy évvel később Szigetvár hős védőinek is.
„Mikor az ostrom előtt Dobó segítséget kért a szikszai gyűléstől, ezt felelték neki, illetőleg Mekcseynek, aki Dobót képviselte:
– Ha elegen nem voltatok, minek maradtatok a tisztségben! Ha megettétek a koncát, igyátok meg a levét is!
A két kapitánynak az volt erre a válasza, hogy az ostrom után mind a kettő letette a tisztséget. Egész Európa tapsolt és ujjongott a győzelem hallatára. Rómában a pápa Te Deum-ot misézett. A királyt mindenfelől üdvözlő levelek magasztalták. A töröktől elfogalt és Bécsbe küldött zászlóknak csodájára jártak a bécsiek. (Az Ali pasa bársonylobogója bizonyára ma is ott van a Habsburgok egyéb győzelmi jelvényei között.)
A király leküldötte Egerbe Sforzia Mátyás főkapitányt, hogy Dobót és Mekcseyt maradásra bírja. De biz ők hajthatatlanok maradtak.
– Kötelességünket teljesítettük – felelte Dobó. – Bár mindenki teljesítette volna! Adja át őfelségének tiszteletünk és hódolatunk kifejezését.
A király azután Bornemissza Gergelyt nevezte ki Dobó helyére Eger vár főkapitányának.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Befejezés (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

• Egri csillagok. Hangoskönyvek a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
• http://mek.oszk.hu/09100/09129/index.phtml
• http://mek.oszk.hu/07300/07363/index.phtml
• Gárdonyi Géza művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

M. J.

„Az augusztus régi neve a rómaiaknál »Sextilis« volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, részlet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?

Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.

Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…, Töredék – In. Uő: összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 261. o. (Törzsgyűjtemény) 

[Augusztus]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele”

Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó, részlet – Reményik Sándor összes versei (Magyar Elektronikus)

–––

„Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A »Kisasszony hava« elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a »nagyboldogasszony« még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.”

Jankovics Marcell: Augusztus, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium  (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Napraforgó – fotó: Mohácsi Elvira (Digitális Képarchívum) 

„Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.”

Csukás István: Nyárutó, részlet In. Uő: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996, 264. o.(Törzsgyűjtemény)

–s–

A fehéregyházi (segesvári) ütközet napja, Petőfi Sándor halála – 1849

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 1849 nyarán zajló erdélyi hadjárata során a Segesvártól 4 km-re keletre fekvő Fehéregyházán július 31-én ütközött meg Bem tábornok vezetésével a magyar honvédsereg a Lüders orosz gyalogsági tábornok vezette többszörös túlerőben levő orosz fősereggel. Az ütközetben esett el a forradalom és szabadságharc költője, a 26 éves Petőfi Sándor is. A súlyos vereség ellenére Bem tábornok néhány nappal később Lüders csapatait megkerülve 1849. márciusi bravúros hadműveletét megismételve ismét elfoglalta Nagyszebent, s ezzel visszafordulásra kényszerítette a Székelyföld felé tartó orosz hadsereget. Bár az erdélyi hadsereget fölmorzsoló, döntő ütközetre csak augusztus 6-án került sor Nagyszeben és Nagycsűr között, Petőfi halála miatt a magyarság mégis a fehéregyházi (segesvári) ütközetet őrizte meg történelmi emlékezetében.

Petőfi Sándor rajza Józef Bem tábornokról. Forrás: Vasárnapi Újság, 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?”

Petőfi Sándor Szörnyű idő… című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Mezőberény, 1849. július 6–17.) 

Az ütközetben magyar részről Józef Bem tábornok, az erdélyi hadsereg parancsnoka vezetésével mintegy 3300 fő vett részt, a teljes erdélyi hadsereg 7–8%-a. Ezzel szemben Alekszandr Nyikolajevics Lüders gyalogsági tábornok orosz főserege háromszoros, tüzérségét tekintve kétszeres túlerőben volt. Erről az ütközetről több visszaemlékezés maradt fenn, mint az erdélyi nyári hadjárat összes többi harci cselekményéről együttvéve. A visszaemlékezések nagy száma nem annyira az ütközet hadászati fontosságára, mint inkább arra vezethető vissza, hogy ebben a csatában tűnt el Bem József segédtisztje, Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője is.
Az ütközet elején halálos sebet kapott az ellenség legénységének körében népszerű Szkarjatyin vezérőrnagy, orosz vezérkari főnök. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy a kozákok és lengyel dzsidások kegyetlenül lemészárolták a túlerő által szétmorzsolt magyar sereg menekülőinek jelentős részét. A magyar csapatok vesztesége közel 1000 főt számlált halottakban, sebesültekben és foglyokban.

Az ütközetről és Petőfi eltűnésének körülményeiről lásd Hermann Róbert hadtörténész részletes összefoglalóját: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála – a kutatás kérdőjelei. In. Hadtörténelmi Közlemények, 125. évfolyam, 2012. 2. szám, 437–462. o. – Hírlapolvasó. Szabadpolcos állomány. 

A segesvári csata térképe a Vasárnapi Újságban. 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!”

Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet... című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Pest, 1846. december) 

Segesváron (Sighişoara) 1897. július 31-én avatták fel Köllő Miklós (1861–1900) Petőfi-szobrát, melyet az I. világháború idején, az 1916-i meneküléskor Budapestre szállítottak, s később a költő szülővárosának tekintett Kiskunfélegyházán állítottak fel. Az I. világháború után Románia visszakövetelte Magyarországtól az 1914. június 1-je óta Erdélyből eltávolított műtárgyakat, köztük a segesvári Petőfi-szobrot is. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel, a szobor Kiskunfélegyházán maradt. Az évek során eloxidálódott felületű szobrot Máté István csongrádi szobrászművész közreműködésével 2008-ban újították fel. A szobrot körülvevő padokon Petőfi idézetek olvashatóak. A szobor talapzatát Ráday Béla szobrászművész tervezte.

Köllő Miklós felújított Petőfi-szobra Kiskunfélegyházán. Fényképész: Lakat Imre. Digitális Képarchívum

Fehéregyházán (Albeşti) 1999. július 31-én avatták fel Máté István csongrádi szobrászművész Petőfi-szobrát a csata és Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából, azon helyen, ahol a szemtanúk utoljára látták a költőt. A kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság a Petőfi-szobrot közadakozásból hozta létre és Fehéregyházának ajándékozta „cserébe” a Segesvárról elvitt szobor helyett.

M. J.

A Fortepan elnevezésű fotógyűjteményben találhatunk könyvtárunkat ábrázoló képeket is. A gyűjteményben a felhasználók megpróbálják a képek készítésének idejét is megjelölni. Egy izgalmas légifotó meghatározásában Rácz Ágnes, könyvtárunk történetének kiváló kutatója segít.

A kép jobb fölső részén látható könyvtárunk két 11 emeletes toronyraktárának és az olvasótermeinknek a beépített teteje. A raktáraink a Palota két belső nyitott udvarának helyére épültek.
A Fortepan szerint 1963-ban készült a kép. Huszonkét évvel a nyitás előtt már elkészült volna a toronyraktár?

Budapest, I. légifotó a Királyi Palotáról. 1963.

Igen, 1963-ban készülhetett a felvétel.

A vári építkezés 1962 márciusában kezdődött, és az első átadási határidő 1967 vége volt. A két belső udvart 1962 végére befedték. A tervek szerint 1962-ben kellett kialakítani a toronyraktárak tetejére kerülő 7. emeleti nagy olvasói terek szerkezetét. 1963-ban megkezdődtek a toronyraktárak alapozásához a földmunkák.

„…1962 márciusában már az épület átépítési munkái is megkezdődtek. A kiviteli munkálatok során elsőnek a VII. épületszint északi és déli szárnyának szerkezeti kiépítése kezdődött meg. Az 1962. év végéig elkészült lényegében a nagy olvasótér a hozzátartozó galériák vasbetonszerkezetével együtt és az épület két belső udvarának befedésével kialakult az északi és déli nagy raktártömb helye. Az elmúlt év [1962] végére az északi szárnyon már az új vasbeton tető tartószerkezete is elkészült. Az idén [1963] fokozott ütemben folytatódnak a kivitelezési munkák. Az északi és déli nagy olvasói tér feletti vasbeton tetőszerkezetek építése befejezés előtt áll;
… A kisnyomtatványtár és a hírlaptár raktártömbjének szintén megtörtént a kialakítása. … Folyamatban van a középső épületrész felső szintjeinek, a bejárati előtérnek és a díszlépcsőnek (V. szint), a központi reprezentatív és kiállítási térségnek (VI. szint), a nagy katalógustérnek (VII. szint), az előadóteremnek, a könyv- és hírlapklubnak, a büfének (VIII. szint), s a pihenő-olvasóhelyiségeknek (IX. szint), valamint a középső tetőrésznek és a sarokkupoláknak a kiépítése. Az alsó – Dózsa György téri – bejárat feltárási munkái, valamint a raktártornyok alapozását előkészítő földmunkák ugyancsak megkezdődtek.
… Mind a tervezési, mind a kivitelezési munkák az előre megállapított és jóváhagyott ütemterv szerint folynak. A kiviteli terek készítése és az építési munkák jól haladnak, ezért remény van arra, hogy az épület nagyarányú tervezési és építési munkái az 1967. év végében megjelölt határidőre befejeződnek.”

A fenti idézet A Könyvtáros c. folyóirat 1963. évi 9. számából való: (Tombor Tibor, Farkas László: Épül a várban a nemzeti könyvtár. In. A Könyvtáros, 13.évf. 9.sz. (1963), p. 536–538.)

A VIII. és IX. szintre végül nem az idézetben jelzett terek kerültek. Így néz ki most fentről az Országos Széchényi Könyvtár:

Budai Vár 22 - legifoto.com

A Hunyadi János, Kapisztrán János (Giovanni da Capistrano) és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” (a mai Belgrád) alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen. Hunyadi János néhány héttel a győzelem után a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben szintén a pestis áldozata lett az idős Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is. 

III. Calixtus pápa még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba. „A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik. A hagyomány a történelmi tévedést – egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját – korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta.” – fogalmazta meg Szűcs Jenő történész. (Magyarok a Kárpát-medencében, összeállította és szerkesztette: Glatz Ferenc, [Bp.], Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1988, História könyvek)

Hunyadi János ábrázolása – In. Thuróczi János: Chronica Hungarorum [A magyarok krónikája], 1488, Theobald Feger, Erhard Ratdolt. Augsburg, Pergamen. Inc. 1143 (Kézirattár)

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

Janus Pannonius: Epitaphium Ioannis Hunyadi, Matthiae regis patris – Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, fordította: Csorba Győző, – Janus Pannonius összes munkái (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A hadjáratot, amelynek célja az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvár bevétele volt, II. Mehmed szultán (1451–1481) vezette. (Három évvel korábban, 1453-ban az ő vezetésével vették be az oszmán csapatok Bizáncot.)

A kb. 60–70 ezer fős oszmán sereg 1456. május elején indult el és július 3-án érkezett a vár alá. A nándorfehérvári vár kapitánya kb. 5 ezer fő védő élén Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora volt. Az ostrom július 4-én kezdődött. Július 14-én a felmentésre érkező keresztes sereg hajói áttörték a török folyami zárat, a parton vonulók pedig részben a várat töltötték fel, részben pedig a Száva túlpartján táboroztak. Július 21-én a törökök elfoglalták a várost, s behatoltak a várba; 22-én a keresztesek azonban Kapisztrán János vezetésével átkeltek a Száván, Hunyadi pedig a várból kitörve az ágyúállásokat foglalta el. A szultáni sereg ekkor a szpáhik fedezete alatt visszavonult; a keresztény erők nem vették üldözőbe őket.

HUNYADI JÁNOS PECSÉTJE 1450-BŐL. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Hunyadi János 1456. augusztus 11-én halt meg Zimonyban. Gyulafehérváron, a Székesegyházban temették el.

Sírja üres akár a
megváltóé
de késik a húsvét

hiába esdi minden
áldott délben
a harangszó

Kányádi Sándor: Hunyadi, Balla Bálintéknak In. Uő: Valaki jár a fák hegyén (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A nándorfehérvári diadal emlékezetéhez tartozik Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességének legendája is, amely szerint a hadiszerencsét az ő áldozathozatala fordította meg: mélybe rántotta magával együtt a lófarkas zászlót kitűzni akaró török katonát. Máig nem tudjuk egyértelműen, hogy Dugovics létező személy volt-e. Feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó. 

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, 1859 – Bodnár Éva: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában. Budapest, Corvina, 1987, 27. kép. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány)

„Hol az a kéz? Porlad? Nem. Dolgozik egyre. Delente
húzza hiven ma is ő mind a harangot, amely
bimbamozva kiált nagy örömhírt (mit ki sem ért már)
Róma, Rouen – Tahiti tornyaiban (magyarul!)
s mintha jelezne tüzet vagy hirtelen árvizet, úgy kong
néha az értőknek (úgy szaporáz riadót)
majd (– mert hajh, ki neszelt magyar is százéveken át rá? –)
csöndít a csöndbe komor gyászdalokat, temetést.”

Illyés Gyula: Hunyadi keze, részlet – In. Uő: Összegyűjtött versei, II. kötet 440. o. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993 (Törzsgyűjtemény) 

A nándorfehérvári győzelem híre augusztus 6-án érkezett meg III. Calixtus pápa udvarába. A pápa ezért ezt a napot (Urunk színeváltozásának ünnepét) a diadal hálaemlékezetére az egész római rítusú kereszténység számára kötelező, egyetemes ünneppé tette. 

–s–

Az utolsó hétköznapi nyitvatartási napon, múlt pénteken képek és szövegek segítségével megmutattunk pár részletet abból a rengeteg feladatból, amit a nyári zárva tartás alatt végzünk el.

2013. július 16. és augusztus 20. között zárva tartunk.

Pénteki képriportunkban kiemeltük a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály nyári munkáját.

A kötelespéldányok behasonlításra, tipizálásra várnak. Elkanyarodik a tankönyvek, a változatlanul újra kiadott, ill. utánnyomott könyvek és egyéb dokumentumtípusok útja.

A Magyar Elektronikus Könyvtár, a Digitális Képarchívum, a Képkönyvtár, az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum folyamatosan bővül, tematikus honlapjainkon és természetesen az oszk.hu-n elérhető információk is rendelkezésetekre állnak.

Színháztörténeti Tár – Raktár. A gyűjteménybe folyamatosan érkező dokumentumok földolgozása és az állomány-nyilvántartás 2012 őszén kezdődött karbantartása folytatódik.

Nyáron minden kötetünk visszakerül az eredeti helyére, a szabadpolcos állomány éppúgy, mint a raktáriak, kijavítjuk a szabadpolcos könyvek esetleges kötészeti szépséghibáit, és kollégáink minden szabadpolcos könyvet egyenként ellenőriznek, vajon mindegyikben ott van-e a mágnescsík.

Áttelepítünk több ezer polcfolyóméternyi állományrészt, hogy ne legyen szükség külső raktárban elhelyezni újabb dokumentumokat. Így az olvasók továbbra is egy órán belül hozzájuthatnak a kért művekhez. 

Az elektronikus adatbázisainkat is kiszolgáló szervereinket karbantartjuk, optimalizáljuk a felhasznált tárhelyet. A könyvtárközi kölcsönzés a nyitásig csökkentett üzemmódban, de folyamatosan működik.

Augusztus 21-től továbbra is reggel 9 órától este 20 óráig várjuk olvasóinkat keddtől szombatig.

Július 8-án született Kandó Kálmán (1869–1931) gépészmérnök, az MTA levelező tagja (1927), aki 1895-ben kezdett dolgozni villanymozdonyának tervezésén. Az első háromfázisú villamos mozdonyt 1898-ban helyezték üzembe a Genfi-tó partján. Kandó tervei alapján aztán – néhány rövidebb, egyenáramra berendezett vasútvonal megnyitása utána – a budapesti Ganz Villamossági Gyár építette meg az első, háromfázisú váltakozó árammal működő Valtelina vasútvonalat Észak-Olaszországban. A Ganz-gyár későbbi világhírnevét és üzleti sikereit az indukciós motoroknak és az utóbb Kandóról elnevezett villamos mozdonyok gyártásának köszönhette.

Kandó Kálmán életútja a Magyar Életrajzi Lexikonban (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kandó Kálmán portréja – In. Varga Domokos–Csaba József: Vér és arany. Magyarország 1849– 1914 között. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1982, 116. o. (Törzsgyűjtemény) 

„A múlt században a közúti villamosvasutak építése külföldi, elsősorban Siemens közreműködéssel kezdődött és ugyancsak a Siemens cég építette meg a budapesti földalatti villamosvasutat. A századforduló után viszont a magyar ipar ért el külföldön világraszóló sikert a nagyvasúti villamosításban. Az akkor még a Mechwart András vezetése alatt álló Ganz Gyár ajánlatot tett az Olasz Államvasutaknak a Milánóból az Alpok völgyeibe nehéz terepen vezető vasútvonal villamosítására a Kandó Kálmán által javasolt háromfázisú rendszerrel. Mivel éppen a nehézségek miatt más ajánlat nem volt, a megrendelést a Ganz kapta és rövid hazai kísérletek után megkezdte a vasútvonal építését. A Kandó által tervezett két mozdonyon és tíz motorkocsin háromfázisú motorok voltak, amelyek áramszedővel a 3000 voltos kettős felsővezetékről illetve a sínről kaptak táplálást. A vonal 1901-ben elkészült, az áramszedők azonban – különösen az alagutakban – gyakran eltörtek és emiatt az ünnepélyes átadás is kudarccal végződött. Már a leszerelés gondolatával foglalkoztak, amikor Tóth László mérnök – a mozdony mögötti kocsi tetejére kötöztetve magát – közelről megfigyelte a törés okait és ezután sikerült is a hibákat kiküszöbölni. A következő évben már olyan sikerrel zajlott le az átadás, hogy az olasz kormány Kandó módszerével több fontos vasútvonal villamosítását és ehhez egy villamosmozdony-gyár építését határozta el. Sajnos a Ganz Gyárban akkor uralomra jutott vezetőség ezt nem használta ki, sőt Kandót is elüldözte, ezért az ő tervei szerint és vezetése alatt Westinghouse hozta létre a gyárat Vado Ligure-ban. Az ott készült mozdonyok közül a tehervonati »cinquanta« és később a gyorsvonati »trenta« koruk villamos mozdonyai között a csúcsot képviselték. A Kandó-féle háromfázisú vasútvillamosításból így lett »sistema italiana«.”

Magyarország a XX. században, IV. kötet, Tudomány 1., Műszaki és természettudományok (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Kandó-mozdony a Vasúttörténeti Parkban, Varga József fotója (Digitális Képarchívum)

A MÁV vonalainak villamosítása Kandó Kálmán nagy álma volt. Az 1922-ben legyártott próbamozdony kapcsán szerzett tapasztalatok alapján, ill. újabb szabadalmakkal kiegészítve, átszerkesztették a korábbi villamos-mozdonyt, üzembiztosabbá tették. 1928-ban készült el az új, világszínvonalú mozdony, amelyet a Ganz-Danubius Kocsigyár szerelt össze. A MÁV vezetése ekkor úgy döntött, hogy a Budapest–Hegyeshalom (190 km) vonalon ezt a rendszert valósítják meg. Kandó életének utolsó műve a V 40-es és V 60-as sorozatú híres Kandó-fázisváltós mozdony volt, melyek 1967-ig üzemeltek a MÁV vonalain. E mozdonyok üzembe helyezését és a Budapest–Hegyeshalom vonal villamosításának befejezését azonban Kandó Kálmán már nem érthette meg.

Kandó Kálmán villanymozdonya próbaúton – A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 504. oldal. (Törzsgyűjtemény) 

–s–

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész, a modern magyar festészet egyik legérdekesebb és egyben legrejtélyesebb alakja. Látomásszerű festészetét expresszionista hév, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Paul Gauguinhez hasonlóan meglett emberként, közel 42 évesen, kenyérkereső gyógyszerészi foglalkozását hátra hagyva, autodidaktaként kezdett rendszeresen festeni. 1894-ben Hollósy Simon növendékeként fél évig Münchenben, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát. Az 1890-es évek végén Európa egzotikus vidékein – Dalmáciában, Olaszországban, Jajcében és a Hortobágyon –, majd 1904-től Egyiptomban, Palesztinában és Athénban alkotott. Ezekben az években születtek meg legfontosabb képei.

1905-ben, 1908-ban és 1910-ben voltak kiállításai, ám ezek visszhangtalanok maradtak, kortársai nem értették meg művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta. Több mint tíz évvel a halála után, csak az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Műveit Gerlóczy Gedeon (1895–1975) fiatal építész mentette meg a pusztulástól: 1919-ben fuvarosok elől vásárolva meg a piaci takaróponyvának szánt nagyméretű vásznakat. A hagyaték többi darabját pedig örökségét pénzzé téve megvette és egyben tartotta.

Önarckép (1900 körül). – Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A tízes évek elején Csontváry önéletrajzi variációin dolgozott és vitázó röpiratokat írt (Energia és művészet, 1912; A lángész, 1913). Önéletrajzában írta meg elhivatottsága történetét.

„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.
A principálisom nesztel enül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.
A legnagyobb szó után a következő szót nem értettem meg, kértem az ismétlését, de ez nem ismétlődött meg.
A kinyilatkoztatás az egy szón kívül értelmes magyar nyelven szólott; rendkívül komoly hangsúlyozással, mely arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük, ami egyremegy, mert tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelősség hárul reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz (részlet). – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi
vörös szemgolyó a kételyek fölött,

világnagy vásznon ecset- és üstökös-egység,
ágyúzzák lentről a köznapi méretek,

kicsi királyok, erőtlenek és nevetségesek,
mert ISTEN SZÖRNYETEGE, emberkék végzete ő,

temérdek sugár-erő, transzformált őrület,
kapcsolják rá uraim a várost: a lámpa mind kigyúl,

egyszeri csoda, a Nap fia ő, aki agyára
fölveszi koronának a lángoló Kárpátokat!”

Nagy László: Csontváry (részlet) – In. Uő.: Seb a cédruson. Összegyűjtött versek, Budapest, Magvető, 1995. 375 – 376. o. – Törzsgyűjtemény

Önarcképekként is felfogható két nagy műve, a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusfához (1907) a modern ember valós és vágyott identitásaként is értelmezhető.

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907). Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„There’s a tree of many one, mondja Wordsworth: fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán. Mint ahogy Van Gogh sem önarcképet festett, hanem szalmaszéket. Az arckép csak konfesszió lett volna, csak regény. Ez itt vízió. Látomás, amely a személyiség egyetlenségének apoteózisa az emberfölöttiben.”

Hamvas Béla: Csontváry nagy cédrusa (részlet) In. Uő.: Patmosz. Esszék. I., Szombathely, Életünk, 1992. 65. o. – Törzsgyűjtemény

1904-ben készültek nagy méretű, több négyzetméteres tájképei a Nagy-Tarpatak a Tátrában és a Görög színház Taorminában. Szintén 1904-ben született a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója. Fő művének érzett legnagyobb méretű vásznát, a Naptemplom Baalbekbent 1906-ban festette meg.

Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek. (1906) Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

„Szívembe képet nem teszek, mert eltörik, mert eltörik,
nem értem a törvényeket, aligha számolok ötig.

Hiába nyúlok kéz után, hogy fogni kell, hogy fogni kell,
nem találkozhatom sehol se senkivel, se senkivel,

nem száll a szél, nem gyors az út, a fű se zöld, a fű se zöld,
menekülök én szüntelen a belülrő1 való elől:

sehogy se szabadulhatok: köröskörül, köröskörül
a sok sugár, élő szalag kék múmiává tömörül.

Vele fekszem az éjbe le, vele kelek, vele kelek
és hallgató arcával is feleselek, feleselek,

vele közös a börtönöm. Kiáltani, kiáltani
kell, de körülkerítenek a fények szörnyű rácsai!”

Gyurkovics Tibor: Csontváry. I. Ihlet (részlet). In. Uő.: Grafit, Budapest, Magvető, 1961. – Törzsgyűjtemény

1908-ban a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói embert festette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton.

Hóman Bálint (1885–1951) életpályája, történészi életműve és politikai szerepvállalása egyaránt jól ismert a szakirodalomból. Tevékenysége könyvtárunk életében is jelentős szerepet játszott. 1922–23-ban az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója volt, majd 1924-től a felettes intézményé – azaz a Magyar Nemzeti Múzeumé – egészen 1932-ig. A könyvtár igazgatását Lukinich Imre, majd Jakubovich Emil látta el Hóman főigazgatói éveiben.

A nemzeti könyvtár a hazai és külföldi kutatók, az egyetemi hallgatók, és a tizenhatodik életévüket betöltött gimnáziumi és szakiskolai tanulók igényeit kívánta kielégíteni. A kiszolgálás alapját ekkor még az 1909-ben kidolgozott, hivatalosan még be nem vezetett, de gyakorlatban mégis alkalmazott múzeumi szervezeti és szolgálati szabályzat-tervezet képezte.

Kérőlap 1925-ből

A dokumentumokat csak a könyvtáron belül lehetett használni, azonban szakemberek számára – a könyvtári tisztviselők egyedi elbírálása alapján – kölcsönöztek, maximálisan két hónap időtartamra. Hóman Bálintnak, mint múzeumigazgatónak vélhetően nem okozott gondot, hogy kölcsönzési szándékait keresztülvigye. Így vihette haza az alábbi kötetet is, amely a bélyegző tanúsága szerint rendben vissza is érkezett a raktárba.

Hóman Bálint kölcsönzési bizonylata

A cédula előkerülése a véletlennek köszönhető. Az Országos Széchényi Könyvtár Irattárának 1924/396-os aktájában havi statisztikai jelentéseket találhatunk, melyhez a dolgozók által leadott számsorokat is mellékelték. Az egyik munkatárs pedig beszámolóját a fenti bizonylat hátoldalára írta fel.

Hogy Hóman Bálint egyéni érdeklődésből, vagy valamely családtagjának kérésére kölcsönözte ki Andersen mesekönyvét? A választ természetesen nem tudhatjuk, de szívesen várjuk olvasóink ötleteit a kommentek között.

Szőts Zoltán Oszkár 

A várandós Mária és a várandós Erzsébet találkozásának ünnepe az aratási munkálatok kezdete miatt kapta népies magyar nevét. A Bibliában megörökített találkozás előzménye, hogy Szűz Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól megtudja, idős rokona, Erzsébet, már a hatodik hónapban jár – a szíve alatt hordja a későbbi Keresztelő Szent Jánost. 

„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!«”

Lk 1,39–45 – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sarlós Boldogasszony – Mária és Erzsébet találkozása, Hóráskönyv, Bruggie, 1470 körül; Cod. Lat. 190. f. 86r D iniciálé/„Deus” (Kézirattár)

„Másik rendbéli alázatosság, melyet ma Mária mutatott, abban vagyon, hogy elérvén nagy fáradva a hegyes városba, és bémenvén Zakariás házába, nem várta, hogy Erzsébet köszöntse s csókolja őtet előbb, nem várta, hogy a szokott becsületet előbb Erzsébet cselekedje, hanem mihent a házba bélépett, szólani sem hagyván Erzsébetet, köszönté Erzsébetet. Ebben mely csudálatos alázatosságot követett légyen el Mária, hosszasan nem mutogatom, hanem kevéssel megérvén, azt akarom, hogy itt észre vegyétek, hogy mikor mi valamely nálunknál sokkal alábbvaló emberhez fáradunk, és ugyan nemhogy valamit kérnénk tőle, hanem csak teljességgel látogatás s vigasztalás kedvéért, ekkor megkívánjuk, vagy legalább megkívánhatjuk, hogy előbb ő köszöntsön bennünket, és legalább azt mondja: Isten hozta kegyelmedet, örvendek, hogy láthatom s a többi; s azután szólítjuk meg őtet, s azután teszünk becsületet néki.”

Simon Máté (1743–1818) pálos szerzetes: Mária Erzsébetnél, részlet – In Nagykarácsony, kiskarácsony, szerkesztette: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 1999.

M. S. mester: Mária és Erzsébet találkozása – In: Száz szép kép, szerkesztő: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár) – A festmény az selmecbányai templom egykori főoltárának egyik táblaképe volt.

„Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony.
Most indul az aratók eleven koszorúja a táblán.

Arany húrját a domb mögött hangolja már
A nyár nagyasszony napja:
Már benne párállik a pirkadati szélben
A csurranó nyárdéli tűz,
De az orgonalombon még reszket a harmat,
S acél-ifjan csillannak a kaszák.”

Sík Sándor: Sarlósboldogasszony (részlet) – Sík Sándor összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„A köztudat általában Péter-Pál ünnepéhez kapcsolja az aratás kezdetét. A nagy munka elkezdésének kultikus hagyományai azonban jórészt Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kötődnek. Önmagában a magyar fejlődésű Sarlós név is a búza beérésére, az aratásra, áttételesen pedig asszonyi vegetációs ünnepre utal. Az ünnep eredeti egyházi elnevezése Mária Erzsébetnél tett látogatásával, a visitatióval volt kapcsolatos.
A szegedi tájon az asszonyok ezen a napon egy keveset arattak sarlóval, hogy a jószág ne pusztuljon. Ekkor tették a szobába a búzaborona néven emlegetett összefont kalászcsomót is.”

Sarlós Boldogasszony, július 2. – In. Magyar Néprajz. Folklór 3. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Deák-Ébner Lajos: Hazatérő aratók – A Száz szép kép című összeállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).”

Jankovics Marcell: Sarlós Boldogasszony, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kötetlen kaszás aratás, Plohn József üvegnegatív gyűjteményéből Digitális Képarchívum

„Búza, búza, de szép tábla búza,
Kihajlik az a váncsodi útra.
Kerek arcú, barna lány aratja,
Babájával keresztbe rakatja.

Búza, búza, de szép tábla búza.
Közepibe van hat liter pálinka.
Azé lesz a hat liter pálinka,
Aki azt a búzát learatja.”

[Búza, búza, de szép tábla búza…] magyar népdal. In. Magyar népdalok, Budapest, Szépirodalmi, 1976. (Magyar Elektronikus Könyvtár)