Sütő András (1927–2006) a háború utáni erdélyi és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A mezőségi Pusztakamaráson (Cămăraşu) született szegényparaszti családban. Pályája elején írói szemléletének középpontjában szűkebb közössége, a mezőségi paraszti világ gondjai állnak, innen jut el egyetemes létfilozófiai érvényű kérdések megjelenítéséig. Az író korszerűségét abban látta, hogy képes-e szűkebb közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Sütő András klasszikus művei a személyiség és a hatalom ütközésének és az anyanyelvi identitás megőrzésének problémáival foglalkoznak.

Sütő Andrásról készült fotó a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az ötvenes években kezdődő hosszú és kényszerű hallgatása után 1970-ben jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér című sokszínű, s mégis egységes hangulatú, anekdotákból, dokumentumokból (újságkivágásokból, beszélgetésekből) és esszéisztikus gondolatmenetekből álló naplóregénye.

„Egy napon így szólt anyám:
– Írhatnál rólunk is valami könyvet.
– Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?
– Igaz legyen – mondta.
Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem – a kézmozdulatáról is ítélve – a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.
– Ez nekem is gondom – adtam meg magam.
– Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!”

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (részlet), Bukarest, Kriterion, 1970. – Törzsgyűjtemény

Sütő András, Örkény István és Juhász Ferenc, 1978. Benkő Imre fotója a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az 1970-es években drámaírói rangját hozták meg nagy sikert aratott történelmi paraboladrámái (tetralógiája Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1973; Csillag a máglyán, 1974; Káin és Ábel, 1977; A szuzai menyegző, 1980), melyek a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétűségével foglalkoznak. A tetralógia első részének ősbemutatóját Magyarországon Zsámbéki Gábor rendezte a Kaposvári Csiky Gergely Színházban. Romániában pedig Harag György rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutatták be. A Csillag a máglyán (1974) két egyenrangú szereplője kétféle forradalmi magatartást képvisel, a hatalommal küzdő és a hatalomba jutott ember vívódásait egyaránt.

„SZERVÉT: Megvillant a szemed. Ugrásra kész benned a tigris. A kétely nélküli. Boldog ember lehetsz, János. Énbennem rengeteg a kétely. Pondróhadjárat valósággal az agyamban.
KÁLVIN:Védekezz.
SZERVÉT: Imádkozom.
KÁLVIN: Csakhogy kételkedés közben imádkozni nem lehet.
SZERVÉT: Talán úgy van. Mégis kételkedem abban, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a Magasság lenne. Az űr, a csillagok. Mindenütt jelenvalónak kell lennie. Benne van tehát mindabban, amit megteremtett.”

Sütő András: Csillag a máglyán (részlet) In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1989. – Törzsgyűjtemény

A történelmi paraboladrámák után a nyolcvanas évek második felében született drámáiban megjelenik a nemzeti tematika. Ezeket a drámákat Romániában a hatalom nem engedte bemutatni, de a magyarországi színházak éppen ekkoriban nyithattak ebben az irányban, így Sütő drámái reveláló erővel hatottak a korabeli magyar közönségre.
Az erdélyi magyarság élményeit közvetlenül kifejező Advent a Hargitán (Nemzeti Színház, 1986) 1997-ig szerepelt folyamatosan a színház repertoárján, eljutott számos határon túli magyar városba, Bécsbe, Párizsba, és összesen 285 előadást ért meg. Bemutatása 1986. január 2-án valósággal közéleti fordulatot jelentett a határon túli magyarsággal kapcsolatos hazai politikában.

„DÁNIEL: Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni. Nagy az Isten kertje a Hargitán innen s a Hargitán túl. Válassz más társat magadnak.
GÁBOR: Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.
DÁNIEL: Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?
GÁBOR: Éppen hogy édesapámtól.
DÁNIEL: Amilyen anyád volt: olyan lélek csak egy volt.
GÁBOR: Azt mondom én is. Amit Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.
DÁNIEL: Átok rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle. De még fel is magasztalod a rabságodat! Csapdába lépett farkas – a csapdáját dicsőíti.
GÁBOR: Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem így!
DÁNIEL: Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapó háló, függő háló és fedeles háló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapdája, nem érted? Nem veszed észre?
GÁBOR: Életemben és halálomban is ő talált meg engem. Legyen rémzsineg és százféle háló! Ő talált meg engem.
DÁNIEL: Mint a horog a halat. De nem találtok már! Mindent el kell felejteni.
GÁBOR: Semmit sem lehet elfelejteni.
DÁNIEL: Már csak az a mienk, amire még emlékezhetünk? Jövődnek már csak a múltat látod? Az emlékezést hagyd mireánk, öregekre. Neked nem itt a helyed, az emlékezés golyózáporában.”

Sütő András: Advent a Hargitán (részlet). In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1995. – Törzsgyűjtemény

Sütő András portréja a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.)

Utoljára 1980-ban jelenhetett meg műve a diktatúra éveiben Romániában (Évek – hazajáró lelkek). Ezután a tiltás ellenére minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, és új színdarabjait is ott mutatják be. A nyolcvanas években a hatalom folyamatosan zaklatja, fenyegeti. 1989 decemberében Marosvásárhely főterén maga is szónoka a diktatúra elleni felkelésnek. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi tüntetésen a felhergelt és leitatott csőcselék megsebesíti, s ennek következtében elveszíti a fél szeme világát. Ezután sem hallgatott el, az 1990-es évek első felébpen a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökeként és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökeként küzdött a kisebbségi magyarság jogaiért.

„– Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled.
S folytatólag anyám vezetésével, mert hogy esküvőjének felejthetetlen szövege volt ez hajdan, kánonban folytatták:
– Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem. Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.
Nagy csend támadt ekkor.
Mintha egyetlen koporsó lett volna a világ.
A hűség szavaival szájba vert halál is hallgatott. A templom fényfalai a felkelő nap sugarait szórták Édes Néném tetemére, miközben fülem távoli viharnak moraját fogta föl.
– Édesanyám – mondtam –, történnie kell valaminek, mert ha nem egyéb, az Isten sóhajtott föl. Mert ott volt az Úr anyám lakodalmán.”

Sütő András: Levelek a fehér toronyból – Mert ahová te mégy, oda megyek… (részlet). In. A lőtt lábú madár nyomában, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény

Páduai Szent Antal (1195. augusztus 15.– Arcella 1231. június 13.) az egyik legnépszerűbb szent, szobra szinte minden katolikus templomban megtalálható, a ferences templomokban pedig minden kedden végzik az ún. Szent Antal-ájtatosságot – elmélkednek a szent életének egy-egy eseményéről.

„Antal, keresztnevén Ferdinánd, emlegetett nevén Páduai Szent Antal (1195–1231) népünk lelkendező szóhasználatában Csudatévő Pádvai Szent Antal, sőt Szent Antalka a ferencrend tagja, az Egyház fő alamizsnásmestere. Segítségéért hívők és hitetlenek, katolikusok és más valláshoz tartozók egyaránt könyörögnek. […] Páratlan népszerűségéért igazán a világ szentje. XII. Pius az Ecclesiae sanctae humen kezdetű bullájával az egyháztanítók közé iktatta (1946).”

Bálint Sándor: Június 13. (részlet) – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Páduai Szent Antal – szentkép, a 20. század első feléből (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

„Ha kívántok nagy csudákot,
Szent Antalhoz mennyetek.
Ha szenvedtek nyavalyákot,
gyámolt tőle kérjetek.”

Verseghy Ferenc: Ének páduai Szent Antalról (részlet) – Verseghy Ferenc összes művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A lisszaboni születésű Páduai Szent Antal ferences rendi teológus és prédikátor volt. 16 éves kora körül előbb az Ágostonos kanonokok rendjébe lépett, s Remete Szent Antal iránt érzett tiszteletből felvette az Antal nevet. 1220-ban átlépett a ferencesek rendjébe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Antal itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt a ferencesek generális káptalanján 1221-ben. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Itáliában és Dél-Franciaországban prédikációival lépjen fel a különböző eretnekmozgalmak – a katharok, az albigensek és a valdensek – ellen. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor, majd tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától. 1231-ben útban Padova felé halt meg az arcellai kolostorban. Halála után tíz hónappal IX. Gergely pápa (1167 k.– 1241.) szentté avatta.

„Mert Szent Antal Isten elött olly nagy,
Néki azért buzgóságot tiszta szivel most adgy.”

Csudalatos Paduai Szent Antalrol (részlet) – Katolikus egyházi énekek (Régi magyar költők tára XVII. század) a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Páduai Szent Antal szobra a pálos Sziklatemplomban, Budán a Gellért-hegy oldalában (Digitális Képarchívum) Páduai Szent Antal – többek között – a szegények védőszentje. Szobra előtt található az ún. Szent Antal-persely a katolikus templomokban, amely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

„Mikor tudom, hogy
Vagyok az, aki voltam
S mikor az Ember
Jól be- és kibomoltan
Fetreng és őrjöng,
Száguld és szenved,
Hadd imádjam meg,
Én, a kálvinista,
A páduai Antalt, A szentet.”

Ady Endre: Szent Antal tisztelete (részlet) – Ady Endre összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A csillaghegyi raktárunkban múlt hét csütörtökön a Raktári osztály hét munkatársa óriási munkával 1285 folyóméternyi könyvet pakolt át a legalsó sorról egy fentebb lévő polcrendszerre. Ebben a raktárunkban mintegy 4-500 ezer, az 1952-től napjainkig megjelent dokumentumok muzeális példányai találhatóak.

Ide nem tört be a víz

A Raktári osztály könyvmentő csapata:
Kelemen Péter, Tóth Ádám, Raffai Gábor, Phithakoula Chonghakc, Vitányi Gergely, Gerlecz Tibor, Hegedüs Krisztina

Hálás köszönet azoknak a kollégáknak, akik a biztonság kedvéért egynapos megfeszített munkával az alsó polcokról feljebb pakolták a könyveket! Szemerei Péter – főigazgató-helyettes

Ilyen volt múlt héten a raktárunk közelében elfolyó patak alsó része:

Az Aranyhegyi-patak a Szentendrei út Duna felé eső oldalán kiáradt, elöntötte a Pók utcát, amit már szombaton lezártak Csillaghegy irányába.

Apáczai Csere János (1625–1659) az egyetemes magyar művelődés, nevelésügy és tudomány kiemelkedő úttörője. A református egyház ösztöndíjasaként Geleji Katona István püspök ösztönzésére 1648-tól hollandiai egyetemeken (Franeker, Leiden, Utrecht, Hardervijk) tanult, 1651-ben teológiai doktorátust szerzett, majd 1653 nyarán hazatért, hogy nyugatos tudásával, ismereteivel hazája javát szolgálja.

Apáczai Csere János: Magyar enciklopédia, 1653  – Digitális Képarchívum

Még Hollandiában írta fő művét, első nemzeti nyelvű enciklopédiánkat, a Magyar Encyclopaedia-t (1653), mely 1655-ben Utrechtben jelent meg. E művéhez gyulafehérvári tanulóévei alatt (1642–43) tanárától, Bisterfeld János Henriktől kapott ösztönzést, majd hollandiai tanulmányai idején – elsősorban Descartes és Ramus filozófiájának hatására – maga is belátta az enciklopédikus tudás megszerzésének és egybegyűjtésének fontosságát. A hasznos és szükséges ismereteket tudományos igénnyel, korszerűen rendszerbe foglaló Magyar Encyclopaedia volt az első magyar nyelvű tankönyv. A mű kétharmad része a természettudományos bölcseleti, matematikai és orvosi ismereteket foglalta össze, az elsők közt fogadta el nyíltan Copernicus rendszerét. A Magyar Encyclopaedia-ban alkamazott magyar szakkifejezéseknek köszönhetően az enciklopédikus ismeretek a latin nyelvet nem ismerő köznép számára is hozzáférhetővé váltak.

„5. Amelly polgári társaságban penig csak egy az igazgató (monarchia), meg kell látni, hogy az igazgató tyrannussá ne legyen. 6. A tyrannus az a személy, amely az országnak igazzát elforgatja s elnyomja. 7. E penig titulus nélkül való, avagy magaviselésével tyrannus. 8. A titulus nélkül való tyrannus az, aki az országot maga megadása előtt csalárdsággal avagy erővel hajtja maga alá. Ennek akarmely közember is ellene állhat, és csak módját ejthesse, szabad megölni, mindaddig, míg a nép és a polgári társaság, meggyőzettetvén, az ő méltóságát őnéki nem engedi. 9. A magaviselésével tyrannus az, aki tudva és szántszándékból a polgári társaságnak minden avagy több igazzát elfordítja. Ezt is vagy szépszerével, vagy haddal szabad elveszteni, de csak felső rendeknek vagy az egész népnek megegyezéséből...”

Apáczai Csere János: Magyar enciklopédia, 1653. (Részlet). Tizedik rész. Az embernek magaviseléséről – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Magyar logicatska (Gyulafehérvár, 1654) címlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Hollandiából hazatérve a gyulafehérvári kollégium gimnáziumi tagozatán kapott tanári állást. Székfoglalójában (De studio sapientiae, 1653) a kulturális elmaradottságot, az iskolai formalizmust bírálta, majd új oktatási rendszert követelt. Egységes iskolarendszert, anyanyelvű népiskolákat, magas színvonalú, világi szakembereket is képző egyetemet tartott szükségesnek, és korlátozni kívánta az egyház gyámkodását az iskolák felett. Az ő nevéhez fűződik az első magyar nyelvű logika megalkotása is (Magyar logikácska, 1654). Haladó nézeteinek ellenfelével, az ortodox kálvinista Basirius Izsák professzorral, a kivégzett I. Károly angol király Erdélybe menekült lelkészével – aki akkor a gyulafehérvári kollégium igazgatója volt – 1655-ben II. Rákóczi György fejedelem jelenlétében nyilvános vitára kényszerül. A vita Apáczai áthelyezését eredményezte Gyulafehérvárról a leégett kolozsvári kollégiumba.

„BASIRIUS. Ah, a század, a tudomány, Apáczai uram! Elolvastam a beiktatására írt beszédet. Sok szép, dicséretes gondolat van benne. De megengedjen, a tudomány kedvelése olyanná teszi, mint a gyermek, aki boldogságában, hogy gyümölcsöt szed, ehető gyümölcs és mérges bogyó közt nem tesz különbséget.
APÁCZAI. Nem tudom, mit tart mérges bogyónak, Basirius uram.
BASIRIUS. A francia Descartes-ot, Cartesiust úgy emlegeti, mint akivel egy új, világosabb kor virradt nemcsak a bölcseletre, de minden tudományra. Holott ő, ami megállapodott volt, azt is összekavarta.
APÁCZAI. A nap is összekavarja fölkelőben a felhőket. Pedig azok is megállapodottak voltak. Én őt valóban korunk büszkeségének tartom.
BASIRIUS. Aki a kételkedés szellemét zúdította az arra amúgy is hajlamos világra.
APÁCZAI. De csak azért, hogy lássuk, amiben nem lehet kételkedni.
BASIRIUS. S az micsoda? A kinyilatkoztatás? A régiségtől megszentelt hagyomány? Nem; az ő, Descartes ítélete.
APÁCZAI. Nem az ő ítélete. Az ész ítélete.
BASIRIUS. Vagyis a magunk feje.
APÁCZAI. Igen, a magunk feje, amennyiben az helyesen gondolkodik, úgy, ahogy minden helyesen gondolkodó ember gondolkozni kénytelen. A babonáktól megtisztított ész: ez Isten legnagyobb ajándéka ennek a századnak. S ezt az ajándékot én, s még nagyon sokan Descartes kezéből kaptuk.”

Németh László Apáczai című történeti drámája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kolozsvárott Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól (De summa scholarium necessitate, 1656) című beköszöntő beszédében fejtette ki hitvallását. Mint mondta, az iskola nem csupán téglafal vagy berendezés, hanem elsősorban „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak”.

„Az iskola, hallgatóim – hogy a meghatározáson kezdjem, amint azt minden rendes értekezésben tenni illik –, tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak. E társulás – mivel tagjainak nagyon is eltérő volta miatt nem lehet egyöntetű – az iskolaügyek szakértőinek gondos megfontoláson alapuló rendszerezése szerint feloszlik alsó, közép- és felső iskolákra. Mégpedig úgy, hogy az alsó iskolák népiskolák, melyekben tudniillik leginkább az anyanyelven való olvasást, helyes beszédet és írást tanítják a vallás elemeivel együtt. Ezért ezeket anyanyelvi iskoláknak is hívjuk. A középiskolák viszont főleg három tantárgynak, ti. a latin és görög grammatikának, a retorikának és logikának, továbbá a katekizmusnak és az erkölcstannak tanítása által a felső iskolák felé egyengetik az utat, és megszokott nevük triviális. Végül a felső iskolák minden tudományágban előadásokat és gyakorlatokat nyújtanak törvény szerint mindenkinek, éspedig ingyen. Ezeket akadémiáknak és egyetemeknek hívjuk abban az esetben, ha a tanítók különleges hatalommal vannak felruházva, hogy a négy fakultáson tudományos fokozatokat és címeket adjanak. Különben csak a gimnázium, főiskola vagy kollégium elnevezés illeti meg őket.”

Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról..., (Részlet), Budapest, Magvető, 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Apáczai Csere Jánossal tervekkel és jobbító ötletekkel teli életének derekán, mindössze 34 évesen végzett a tüdőbaj. Eredeti sírját, melyben mellette felesége, az őt Erdélybe követő holland polgárlány, Aletta van der Maet is nyugszik, ma már nem ismerjük, de síremléke ma is áll a kolozsvári Házsongárdi temetőben.

Apáczai Csere János és hitvese, Aletta van der Maet síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Magyar Elektronikus Könyvtár

„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.”

Részlet Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című verséből. In: Áprily Lajos összes versei és drámái, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény

Az Apáczai Csere Jánosról szóló irodalom válogatott bibliográfiája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

M. J.

• 540 éves a Budai Krónika
• Tíz példány maradt fenn az első Magyarországon nyomtatott könyvből
• Három Budai Krónika nagyon jó minőségben olvasható az Interneten
• Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjének friss kutatásai

A Budai Krónika ma ismert tíz példányából három került aukción keresztül a mostani őrzőhelyére: az Országos Széchényi Könyvtáré (Hildebrand-példány), a princetoni Scheide Könyvtáré (Henrici-példány), s a párizsi Nemzeti Könyvtáré (Biccius-példány). További kutatásokat igényel, hogy a ma Szentpétervárott őrzött kötet (Lemberg-példány) valóban egy 19. századi aukció során került-e Lvivből a cári bibliotékába.

A Budai Krónika párizsi példányának története: 2. rész.

A strassburgi – a Chronica megfelelő helyén, mikor Attila megostromolta a várost, így írta a margóra: Strosburg – tulajdonos alaposan végigjegyzetelte könyvét, mintha egy előtanulmányt folytatott volna a magyar történelemmel kapcsolatban. Különösképpen izgatta a hun-magyar eredetmítosz.

Noé és fiai: Sém, Kám és Jáfet - BNF - RES M-M-20

Kiemelte az érdekesnek, fontosnak tartott személy- és földrajzi neveket. Olyan különlegességek, mint a Meotisz mocsarában feltűnt nőstény szarvas (cerva meotida), vagy a Szkítiában élő valóságos vagy mitikus szörnyek (kígyó, unikornis, bazilikusz, tigris, griff) mind a margóra kerültek kiemelés gyanánt. Nemcsak Biccius, hanem a Chronica másik, korábbi olvasója figyelmét is felkeltette a griff, a hegyi kristályok között székelő meseállat. Fontosnak tartotta a hunok és a magyarok leszármazását, ezt néha a rokoni fokok kiemelésével tette érzékletessé (Noé és Nemroth fiai). Szemmel láthatóan érdekelte Szkítia fekvése, felosztása, a környék népessége (pl. alánok, pruténok, besenyők), s a folyók korabeli nevei: Don, Togata, Etül. Ezeket nemcsak aláhúzta a szövegben, hanem emlékeztetőül kiírta őket a margóra. Hasonlóképpen a magyar településeknél: Százhalombatta, Tárnok, Óbuda Szőny vagy a már elpusztult, Érd mellett fekvő Potentiana nevét is olvashatjuk a jegyzetekben. Biccius végigkövette Attila európai hódításainak nevezetes eseményeit, állomásait, kiemelve a helyneveket és a szereplőket a margón. Nem hagyta ki természetesen Szent Orsolya és a tizenegyezer szűz legendáját sem. De nemcsak a hun-magyar őstörténet, hanem a magyar a középkor is foglalkoztatta a Chronica tulajdonosait. Például Edély esetében felsorolták az összes elnevezését: Erdeel, Transylvania, Sibenburg és Septem castrum. Mint ahogyan a princetoni példánynál láthattuk, elsősorban itt is magyar történelemben szerepet játszó németek nevei – a magyar királyoké és fejedelmeké mellett – kerültek a margóra. Biccius utolsó bejegyzései Hunyadi Jánoshoz kötődnek, a kormányzó két fontos címének: Beszterce örökös grófjának (Comes Bistricensis) és Erdély vajdájának (Voyvoda Transylvanus) a kiemelésével.

I. Lajos magyar király halála (1382) BNF - RES M-M-20

De más természetű bejegyzéseket is olvashatunk a könyvben. Biccius például utalva a Nagy Lajos királyunk halálát megelőzően feltűnt, a szakirodalomból és a forrásokból jól ismert 1382-es üstökösre, s megjegyezte a margón: „mirabilis cometa”. A bábeli torony történetének olvasásakor pedig szellemesen odabiggyesztette: „ember tervez, Isten végez” (homo proponit, Deus disponit). Felfigyelt a Csabához kapcsolódó régi székely mondásra is: „Akkor térj vissza, amikor Chaba Görögországból.” A gyászmagyarok története is lejegyzésre került a margóra: „Hetimagiar gyack” formában. Természetesen Lehel vezér kürtje sem maradt említés nélkül, olvasója egy díszítéssel is kiemelte a történetet, majd leírta és aláhúzta: miszerint a szkíták hite (fides sciticorum), „hogy akiket életükben megöltek, azok nekik a másvilágon szolgálni tartoznak.” Látszik, hogy Biccius szerethette a szójátékokat (Ungaria ab angaria), mert megjegyezte a Péter király szájába adott szófejtést is: „Ez a név: Magyarország, ebből a szóból származik: Nyomorúság, ezért legyen sorsuk a nyomorúság.” A pogánylázadások szereplői is feltűnnek a margón, Vata, fia Janus és Rasdi, aki a saját lábát felfalva pusztult el a börtönben. Az érthetőség kedvéért gyakran élt azzal a Chronica olvasója, hogy röviden felvázolta, hogy ki kinek volt a fia, felesége. Vatánál és Janusnál meg is jegyezte, hogy egyrészt visszaállították a pogányságot és másrészt mind a ketten vérrokonaikból választottak feleséget, párhuzamba állítva ezt Dáthán és Abiron ószövetségi történetével. András királyunknál pedig azt tartotta fontosnak, hogy a két törvényes fiú (Salamon és Dávid) mellett volt egy törvénytelen is (György). Zách Felicián tragikus történetéhez hasonlóan a Chronica régi olvasóját megragadta az angyali Szent Korona csodás históriája is, mikor Ottó elveszítette (Amissa Corona, ab angelo data regno Vngariae), majd meglelte a forgalmas országút közepén: „Magyarország nem veszítheti el angyal adta koronáját”.

Tolna vagy Tulln? BNF - RES M-M-20

De találunk érdekes bejegyzéseket egy korábbi tulajdonostól is. Már a princetoni példány kapcsán részletesen kitértem a magyar Tolna és az osztrák Tulln összekavarodására. A párizsi példányban tovább bonyolódik az amúgy sem egyszerű történet. 16. századi tulajdonosa a következőt írta a margóra a kérdéses helynél: „Tolna, ubi sanctus colomanus martirio coronatus est” vagyis Tolna, ahol szent Kálmánt mártírrá koronázták. Egy pillanatra azt gondolnánk, hogy a bejegyző tévedett, hiszen Szent Kálmánt (†1012), az ír származású szerzetest nem Tull an der Donaunál, hanem az alsó-ausztriai Stockeraunál gyilkolták meg. Ugyanakkor Anonymus Leobiensis 14. századi krónikája szerint Tulln közelében tartóztatták fel a Szentföldre igyekvő, kémnek nézett szerzetest, s a két város: Tulln és Stockerau alig 20 km-re vannak egymástól (igaz, köztük folyik a Duna). Ugyanezt olvashatjuk egy évszázaddal később Thomas Ebendorfer (1388–1464) históriájában is. Feltételezhetjük, hogy a fenti szöveghagyomány alapján került össze Tulln (Tolna) és Kálmán neve a margón.

A Tolnára vonatkozó bejegyzés elolvasásában Madas Edit nyújtott segítséget, míg a Szent Kálmánra vonatkozó irodalomra Lauf Judit hívta fel a figyelmemet. Mind a két kolléganőnek (MTA-OSZK Res Libraria kutatócsoport) hálásan köszönöm.

Farkas Gábor Farkas

Az első rész itt.

Mozgatható betűk - Budai Krónika 1. rész
Havonta hét-nyolc oldal - Budai Krónika 2. rész
Az első könyvkiadási harc - Budai Krónika 3. rész
Kimaradt Mátyás cseh királlyá koronázása? - Budai Krónika 4. rész
Széchényi Ferenc: Bármi áron megszerezni - Budai Krónika 5. rész

• 540 éves a Budai Krónika
• Tíz példány maradt fenn az első Magyarországon nyomtatott könyvből
• Három Budai Krónika nagyon jó minőségben olvasható az Interneten
• Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjének friss kutatásai

A Budai Krónika ma ismert tíz példányából három került aukción keresztül a mostani őrzőhelyére: az Országos Széchényi Könyvtáré (Hildebrand-példány), a princetoni Scheide Könyvtáré (Henrici-példány), s a párizsi Nemzeti Könyvtáré (Biccius-példány). További kutatásokat igényel, hogy a ma Szentpétervárott őrzött kötet (Lemberg-példány) valóban egy 19. századi aukció során került-e Lvivből a cári bibliotékába.

A mostantól mindenki számára virtuálisan lapozgatható Párizsban őrzött példány teljes történetét még nem sikerült rekonstruálni, de néhány nyom azért előkerült a kötet – pontosabban a párizsi kollégáktól kapott digitális másolati példány – alaposabb vizsgálatakor. A Chronica korábbi kutatói, Fraknói Vilmos, Soltész Erzsébet és Borsa Gedeon már korábban felhívták a figyelmet a 18. századi bőrkötést viselő példány első ismert tulajdonosára: Gregorius Biccius (1603–1657) strassburgi jogászra, aki – mint nemrég kiderült – magyar kapcsolatokkal is rendelkezett. A Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz egy emlékkönyvet (album amicorum – Stammbuch), mely Gottfried Graff (†1661) wittenbergi egyetemista, soproni polgár tulajdona volt, s benne számtalan bejegyzés olvasható mentoraitól, tanáraitól az 1645 és 1657 közötti időszakból. Szerepel közöttük a strassburgi jogász jelmondata is a 78. levél rektóján: „Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus”, természetesen a nevével és a titulusaival együtt.

„Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus” OSZK Kézirattár Oct. Lat. 132.

Ugyanez olvasható – s erről bárki meggyőződhet, ha a csodálatos felbontásban közzétett párizsi példány legelejére (Hess András ajánlására) kattint: „Qui tulit auxilium, fertque, feretque Deus. Gregorius Biccius Budissinus U(triusque) J(uris) D(octor) et Argent(orato) Pand(ectarum) Pr(ofessor) Pub(licus) A(nn)o 1639. m(ense) Octobr(is).” Vagyis a bautzeni születésű tanár 1639 októberében szerezte meg a kötetet. Az Istenhez szóló szép fohász egyébként megtalálható más 16–17. századi emlékkönyvben is. Mindenesetre csábító az a feltételezés, hogy ez a példány valamelyik – közelebbről még nem ismert – magyar tanítványától került Bicciushoz. Sajnos Graff nem gyanúsítható meg ezzel, ugyanis a Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratban a datálás 1657. május 11. (a jogász professzor halálának az éve), vagyis a peregrinus diák akkor járhatott Strassburgban, mikor a Chronicát már majdnem két évtizede ott őrizték.

Gregorius Biccius tulajdonosi bejegyzése a párizsi Budai Krónikában - BNF - RES M-M-20

Mozgatható betűk - Budai Krónika 1. rész
Havonta hét-nyolc oldal - Budai Krónika 2. rész
Az első könyvkiadási harc - Budai Krónika 3. rész
Kimaradt Mátyás cseh királlyá koronázása? - Budai Krónika 4. rész
Széchényi Ferenc: Bármi áron megszerezni - Budai Krónika 5. rész

Nem tudni, hogy mi történhetett a jogász professzor gazdag könyvtárával, alig néhány könyvét sikerült megtalálni az európai gyűjteményekben (pl. egy régi orvosi kéziratot Strasbourgban illetve egy Boccaccio-ősnyomtatványt Göttingenben). Van olyan feltételezés, hogy a könyvtár nagy része a strassburgi jezsuitákhoz került, de erre semmiféle forrás sincsen. A makacs legenda jó száz éve, 1889 óta tartja magát, mikor egy skót bibliofil, Charles Hope, 1st Earl of Hopetoun (1681–1742) különleges ritkaságokkal bővelkedő bibliotékáját a londoni Sotheby’s elárverezte. A párizsi példány belső tábláján meg is találhatjuk a Hopetoun-család rézmetszetes exlibrisét. Ekkor furakodott be a köztudatba – Bernard Quatrich (1819–1899) angol antikvárius megjegyzése után –, hogy a lord még a 18. század első felében felvásárolta a strasbourgi jezsuita könyvtár értékes gyűjteményét, s így kerülhetett a mi Chronicánk (a 42-soros mainzi Gutenberg Biblia egy példányával együtt) az Edinburgh-tól nyugatra fekvő hopetouni kastély könyvtárába. Ám, ha nem is a jezsuitáktól szerezte meg a 18. századi könyvgyűjtő, az szinte biztosnak látszik, hogy a szóban forgó példány a Rajna bal partján fekvő városból kerülhetett Skóciába. Tény, hogy a kötetben semmi jel nem utal arra, hogy valamelyik jezsuita kollégium könyvtárában őrizték volna, mivel a rend szabályzata szigorúan előírta a tulajdoni bejegyzést a megfelelő formulával a címlapon (vagy ennek hiányában az első meglévő oldalon). Minthogy a párizsi példány teljes, így a Kárai Lászlónak szóló dedikáció felett kellene keresnünk a latin nyelvű tulajdonosi bejegyzést (hasonlóképpen a prágai példányban olvasható possessorhoz). De Biccius possessorán kívül csak a párizsi Nemzeti Könyvtár tulajdon-bélyegzői láthatók ezen az oldalon.

A Hopetoun-család rézmetszetes exlibrise - BNF - RES M-M-20

Borsa Gedeon számításai szerint a franciák viszonylag olcsón jutottak a Chronicához – pl. a már említett mainzi Biblia árából 25 példányt is vehettek volna az első magyar nyomtatott könyvből – a londoni Quartich cégen keresztül: 87 fontért üthették rá a Biccius-bejegyzést közrefogó tulajdoni bélyegzőiket. A vásárlást nyilvánvalóan a presztízs is befolyásolta, a majdnem két évtizede, 1871-ben „elveszett” Strasbourg emlékét a francia kultúrában ilyen formában is megkívánták őrizni. 

Farkas Gábor Farkas

A Budai Krónika párizsi példányának történetét holnap folytatjuk.

A magyar országgyűlés 2010. évi XLV. törvényének értelmében június 4. – azaz az első világháborút lezáró versailles-i–washingtoni békerendszer részeként létrehozott trianoni békediktátum aláírásának napja – a Nemzeti Összetartozás Napja. A 2010-es törvény kimondja, hogy „…a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.”

„Kassa! mondjuk, s látjuk a fiatal Kazinczyt, amint siet a Fő utcán lapot alapítani Bacsányival és Baróti Szabóval. Kassa! mondjuk még egyszer, s Déryné ezüst hangja csilingel. […] Lőcse! mondjuk és Dayka Gábor jut eszünkbe. Eperjes! mondjuk, s Henszlmann, Pulszky, Kerényi és Berzeviczy Albert adnak jelt e titkos hívásra.”

Márai Sándor: Az örök Felvidék (részlet) – Uő: Ajándék a végzettől [Budapest], Helikon, 2004. – (Törzsgyűjtemény)

[Eperjes, Rákóczi ház], képeslap a századfordulóról (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az 1920. június 4-én kelt és 1921-ben a Corpus Iurisba becikkelyezett (XXXIII. tc.) döntés értelmében a Magyar Királyság területének mintegy kétharmadát elveszítette:

„A trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területe 325 ezer, illetve – Horvátországot nem számítva – 282 ezer négyzetkilométerről 93 négyzetkilométerre, lakóinak száma pedig 20,8, illetve 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent. Közepes méretű európai országból ezzel a térség egyik kisállamává vált Magyarország, amelyet terület szempontjából Lengyelország több mint négyszer, Románia több mint háromszor, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság közel háromszor és Csehszlovákia másfélszer múlt felül. A legnagyobb területet – 103 ezer négyzetkilométert – Románia kapta több mint ötmillió lakossal Utána következett Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel. A délszláv államnak Horvát-Szlavónia mellett 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő, Ausztriának 4,3 ezer négyzetkilométer és csaknem 300 ezer ember jutott. Mellettük Lengyelország és Olaszország is részesedett történelmi magyar területekből. Lengyelország a Tátrától északra fekvő kisebb szepességi területeket (589 km2) kapott 24 ezer lakossal, míg Olaszország az először szabad királyi várossá nyilvánított Fiumét és környékét – 21 km2 50 ezer fővel – szerezte meg magának 1924-ben. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,2 % volt a magyar. Ezek közül 1,6 millió Erdélyben és más, Romániának ítélt területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió pedig az SHS Királyságban élt. A burgenlandi magyarok száma ezzel szemben nem tett ki többet 25-26 ezernél, a fiumeieké 6-7 ezernél, a lengyelországiaké pedig 250-nél. Az anyaországon kívül élő nemzeti kisebbségek aránya a két világháború közötti Európában egyedül az albánok esetében volt magasabb, 44 %-os.”

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. (részlet) Osiris, Budapest, 3. bővített kiadás, 2007. – (Törzsgyűjtemény) 

Helbing Aranka: [A Délvidéki Liga gyűjtése a vagonlakók és menekültek gyámolítására...], grafikai plakát, [1920] – (Digitális Képarchívum)

„Egy időtől kezdve nagyapám gyakrabban jött és nem hozott többé aradi kolbászt, gyulafehérvári cipót és brassói illetőségű csirkecombot. A vonata már csak Lőkösházáig járt. Később a rokonok is, akik különféle végeken ünnepélyesen feszes tartásban várták a vonatot és engem, sorra feltűntek a Nyugati pályaudvaron, s a Ferdinánd-híd közelében a síneken vettek lakást vagonokban, ezek egyike ebédlőnek és konyhának, másika hálószobának volt berendezve. Az ország területének összezsugorodását eképpen közvetlenül, hogy úgy mondjam: a családon belül éreztem. A rokonokkal képviselt tájak mind a rendező-pályaudvarra költöztek, a kopott sínek, talpfák és koromfekete föld fölé...”

Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz (részlet), Budapest, Nyugat, [1942.] – (Törzsgyűjtemény)

–––

„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogón az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes: Levél (részlet) – In: Vérző Magyarország: magyar írók Magyarország területéért, szerkesztette: Kosztolányi Dezső, Budapest, Pallas, [1921.] (Törzsgyűjtemény)

[Fadrusz János Mátyás király-szobra, hátterében a Szent Mihály-templom, Kolozsvár], képeslap a századfordulóról (Plakát- és Kisnyomtatványtár) – A szobrot Magyarország és Románia közösen restaurálta. Az emlékmű ünnepélyes átadása 2011. április 2-án volt.

„Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.”

Petőfi Sándor: Magyar vagyok (részlet) – Petőfi Sándor összes költeményei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Június első vasárnapját egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként pedagógusnapnak nyilvánította. Az időpont a tanév közelgő végére utal. Először 1952-ben ünnepelték meg: ekkor adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak és szerveztek országszerte ünnepségeket. Jelenleg a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére adományozható szakmai díjak közül az Arany Katedra Emlékplakett éves keretének a felét adják át e napon.

„Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.”

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Papiros, tanszer és iskolaszer kiállítás Budapesten... (grafikai plakát), 1910. – Plakát- és Kisnyomtatványtár (Magyar Digitális Képkönyvtár)

„Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanitója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.
Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.”

Ady Endre A magyar tanítókhoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Sárospatak. Állami tanítóképezde. Régi képeslap a Digitális Képarchívumban

„FLÓRA: Az álmom, szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, az egyik szebb, mint a másik. Mikor még apró, mikor még elrontva nincs. Ha a porban játszanak, akkor is tiszták! Csak az orruk, az orrukkal van baj. Nem tudnak rászokni a zsebkendőre, gyertyát öntenek mindig. Nyilván Ázsiából nem hoztunk magunkkal zsebkendőt. Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányaveti vagy kétrétgörbült, ha megnől. Én lennék a főtanítónő, én vigyáznék rájuk, amíg csak tizenöt évesek nem lesznek. Ez az én álmom. És a maga álma? Mit szeretne csinálni maga?”

Bródy Sándor: A tanítónő. (Részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Timár könyvei mellett egészen az iskolának élt. Bár sohasem ereszkedett nagyobb bizalmasságba tanítványaival, azok mindig rajongással tekintettek reá. Kevés emberi viszony van, mely gazdagabb érzelmeket fejtene ki a naiv lélekből, mint a tanár és tanítvány viszonya. S Timárban megvolt a nagy tudósoknak, a celibátus embereinek szent és aszkétikus pederáziája, mely Goethe szerint a nevelés tulajdonképeni ösztöne, a lélek fajfenntartásának ösztöne. Tanítványait magához tartozóknak érezte, mintha örökre hozzá volnának kapcsolva azokkal a lélekdarabokkal, amiket nekik adott. (Hisz másoknak sem adott lelkéből, mint nekik!) És érzékeny, naiv prüdériáját épúgy bántotta a kétes származás és környezet, melyből legjobb tanítványa kinőtt, mintha neki magának volna valami folt az életében, valami szégyelnivaló disszonancia.”

Babits Mihály Timár Virgil fia című regényének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Öveges professzor, Öveges József piarista szerzetes, pap, tanár szobra Tatán – Digitális Képarchívum

„– Jó napot, Tabiné – mondom az udvarra belépve –, már csak eljöttem magam, hogy megnézzem micsoda baj eset t maguknál?
Tabiné éppen a vásznait rakta elő, hogy kiterítse a napra. Látszott az arcán meg a szemén, hogy meglepte a látogatásom. Fekete szemű asszony, de jámbor és félénk, mint akinek kék a szeme.
– Nincs nálunk semmi baj – feleli fölkelve a vászon mellől –, tessék besétálni.
– Már hogyne volna baj – mondom az udvaron maradva –, a Jóska gyerek bizonyosan beteg, ne is tagadja.
– Dehogy beteg – mondja az asszony mosolyogva –, olyan az, mint a fürj.
– No, csak ne tagadja, lelkem, beteg az, ha nem eresztették ma az iskolába. Maga okos asszony, Tabiné, maga tudja, hogy jobb kincset nem hagyhat a fiának, mint a sok szép tudást, meg az emberséget, amit az iskolában tanul. Hát csak hadd lássam azt a gyereket, mi a baja?
Tabiné erre még pirosabbá válik. A kezét dörzsöli, a fejét szégyenlősen oldalt hajlítja:
– Hát bizony, lelkem tanító uram, elküldtem ma Jóskát liba-legeltetni.
S mentegetődzve tette hozzá:
– Nincs több gyermekem, tanító úr, aztán a libáimnak most már legelő kell.
– Hát tudom én azt, szegény Tabiné, hogy ahány liba, kétszerannyi forint ősszel, és hogy maguknak kell az adóra, de látja, lelkem, most már csak egy hét, aztán meglesz a vizsgálat. A Jóska gyerek esze meg éppen most indult kinyílásnak, mint ahogy a rózsa kinyílik, angyalom; aztán ha most kifogja az iskolából, visszahúzódik a gyerek esze, mint a csigabiga, lelkem, aztán elő se jön megint egy esztendeig. Szívesen látom, galambom, a vizsgálaton.

Délután már megint ott ült a kis pisze, elevenszemű gyerek is az iskolában. A haja úgy állott, mint egy csomó zsindelyszeg, és meg volt mosdatva, mint valami királyfi. Az arcáról komoly büszkeség sugárzott. Hogyisne: maga a tanító kívánta őt vissza a libalegelőről.”

Gárdonyi Géza: Gólyák, méhek, kislibák (részlet) In. Uő.:Az én falum, Budapest, Unikornis, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pedagógiai szakfolyóiratok az Elektronikus Periodika Archívumban:
Magyar Pedagógia, 1995–2004. 
Iskolakultúra, 1997–2012. 
Új Katedra. Pedagógusok Lapja, 2088–2010.
Új Pedagógiai Szemle, 1997–2010. 
Óvodai Nevelés. Módszertani szaklap óvodapedagógusoknak, 1953–1954.
Fejlesztő Pedagógia, 2003–2007.
Mester és Tanítvány. Konzervatív pedagógiai folyóirat, 2004–2006.

JÚNIUS – SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HAVA – NAPISTEN HAVA 

„Május után Június (a Rák hava) következik, s egyházi nyelven „Szent Iván hava”, mivel a Keresztelő János (Lukács 1, 57–63) napja ebben a hónapban esik. Jánost a magyarok régen mondották Joánnak, Ivánnak, és így Jánosról nevezvén, vagy Joánról a hónapot, az Iván nevezet maradott rajta… A rómaiak Júniusnak mondották az ifjakról, a „junioribus” már említett kifejezés alapján.
Erre a hónapra esik „a Péter és Pál napja (június 29), amikor a hagyomány szerint Péter és Pál apostolok azon az egy napon ölettettek meg Rómában; Péter keresztre feszíttetvén fővel aláfelé, a Pálnak a feje vétetvén.”

Tőkés István: Június – In. Uő.: Hétköznapok - ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

[Június]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Nyílj ki, nyájasan mosolygó
Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge,
Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
Rólad azt a drága szert! –”

Csokonai Vitéz Mihály A rózsabimbóhoz című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„A’ kies Nap Rák havára
Leg magasb tetőre ér,
A’ Nap hossza Rák módjára
Már ezentúl hátra tér.
Sípra most ólts, most kaszáltass,
Török búzát most kapáltass,
Most a’ Szőllőd ád sok bajt,
’S Méhed mikor botsát rajt.”

Földi János: Junius, az Égi jegy szerént Rák hava. In. Földi János költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Szinyei Merse Pál A pacsirta című képe a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Száz szép kép)

„Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
s az égről tajték- s habfelhő fogával
vén csontokon az ifjú nyár kacag.”

Jékely Zoltán: Nyárelő hava (részlet). In. Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Magvető, 1988. – Törzsgyűjtemény 

Fekete rigó fotója a Digitális Képarchívumban

„Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért uj fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vígadozásban a kerti rigók.”

Szabó Lőrinc: Hajnali rigók (részlet). In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Osiris Kiadó, 2000. – Törzsgyűjtemény 

–––

„Érik, érik a cseresznye,
Bodorodik a levele.
Mennél jobban bodorodik,
Az én szívem szomorodik.

Irigylik a lányságomat,
Ezt a széles pántlikámat.
Bukorra kötöm a végit,
Úgy sétálok Bátán végig.”

[Érik, érik a cseresznye…]. In. Magyar népdalok, Budapest, Szépirodalmi, 1976. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A francia Nemzeti Könyvtár feltöltötte digitális gyűjteményébe a Chronica Hungarorum ott őrzött példányát kiváló minőségben.

Chronica Hungarorum . – (Titre de départ :) Ad venerandum dominum Ladizlaum, prepositum ecclesie Budensis, prothonotarium apostolicum necnon vicecancellarium serenissimi regis Mathie, in Cronica Hungarorum, Andree (Hess) prefatio. – (A la fin :) Finita Bude, anno Domini M. CCCC. LXXIII, in vigilia Penthecostes, per Andream Hess

„Finita Bude anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andream Hess” – Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében Pünkösd előestéjén Hess András által. A Budai Krónika ezzel az utolsó mondatával kezdődik a hazai nyomdászat története. A hetven levelet (ebből 133 nyomtatott lapot) tartalmazó kisfólió könyv tíz példányban maradt fenn a világon.

Korábbi blogbejegyzésünk: Mozgatható betűk 

2012 kora őszén kezdtünk hozzá régi álmunk megvalósításához: megszerezni a két magyar ősnyomda öt terméke tizenkilenc fennmaradt példányának digitális másolatát. Ennek előzménye volt a X. Budavári Magyar Nyelv és a Magyar Könyv ünnepén rendezett, kétnapos kamara-kiállításunk, ahol bemutattuk a Budai Krónika két hazai példányát. A nagy siker (több mint 700 látogató volt kiváncsi az első magyar nyomtatvány rejtélyekben gazdag történetére) megérlelte az elhatározást: felvettük az eredeti példányokat őrző könyvtárakkal a kapcsolatot.

Hess András első nyomtatványából, a Chronica Hungarorumból (1473) tíz példány ismert:

Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Inc. 326.
Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára – Inc. 10.
Kraków, Muzeum Narodowe, Zbiory Czartoryskich, Biblioteka – Inc. 55 (3).
Leipzig, Universitätsbibliothek – Edit. vet. 1473, 14.
Санкт-Петербург, Poccийская Национальная Библиотека – Inc. 9. 4. 4. 12.
Paris, Bibliothèque Nationale – Rés. m. M. 20.
Praha, Univerzitní knihovna – Inc. 39. D. 14.
Roma, Biblioteca dell'Accademia Nazionale dei Lincei – Biblioteca Corsiniana 53. F 25.
Wien, Österreichische Nationalbibliothek – Inc. 5. F 35.
Princeton, Scheide Library WHS S2.11A.

A tavalyi előadás a Chronica Hungarorum Princetonba került példányáról.

A párizsi példány izgalmas történetét elolvashatják a Budai Krónika 540. születésnapján, 2013. június 5-én.

Farkas Gábor Farkas