Befejeződött a Plakát- és Kisnyomtatványtár oklevélgyűjteményének tematikus feldolgozása. A gyűjtemény zöme az ötvenes évektől napjainkig terjed, de azért szép számmal előfordul a két világháború közti, vagy az azt megelőző időszakból származó anyag is. Ez az állományrész jelenleg több mint háromezer darab dokumentumot számlál, és ez a mennyiség – a kötelespéldányoknak és ajándékoknak köszönhetően – folyamatosan növekszik. 

A különgyűjteményeink dokumentumait bemutató sorozatunkban újabb három izgalmas oklevelet mutatunk be. 

Díszes motívumokkal díszített keret és kezdőbetű – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tartalmilag az oklevelek teljesen megegyeznek az aprónyomtatványok és szöveges plakátok tartalmával. Ez a dokumentumtípus is végigkíséri életünk minden fontos mozzanatát, állomását. Gyűjteményünkben az oktatás, a munkahely, a vallás, a politika, és a sport témaköréből származik a legtöbb dokumentum, valamint (jellemzően az ’50-es évekből) a munkaverseny, a tanulmányi verseny területéről, de más elismerő oklevelek is akadnak.

Oklevél a város érdekében végzett munka elismeréséért Veszprémből a '80-as évekből – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tartalmilag és formailag mindig híven tükrözik annak a korszaknak a stílusát, amelyben keletkeztek. Egy dologban azonban megegyeznek. Úgy tűnik, régen is, most is ugyanolyan fontos szerepe van az egyén és a társadalom életében az elismerés kinyilvánításának, a jelentős eseményekre való emlékezésnek.

Emléklap az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az oklevél a legpozitívabb tartalmú magánéleti dokumentum, hisz szinte kizárólag eredményekről és dicséretről szól, amire mindnyájunknak szüksége van!

Dobó Kocsis Zoltán

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok rendszeres gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, metszetek és litográfiák, az ex librisek és alkalmi grafikák, szabadlapos albumok, képes levelezőlapok, szöveges plakátok és röplapok, gyászjelentések, ponyvanyomtatványok, alkalmi beszédek és költemények, disszertációk tézisei, műsorok és meghívók, táncrendek, különböző naptárak, katalógusok és jegyzékek, vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

Befejeződött a Plakát- és Kisnyomtatványtár oklevélgyűjteményének tematikus feldolgozása. A gyűjtemény zöme az ötvenes évektől napjainkig terjed, de azért szép számmal előfordul a két világháború közti, vagy az azt megelőző időszakból származó anyag is. Ez az állományrész jelenleg több mint háromezer darab dokumentumot számlál, és ez a mennyiség – a kötelespéldányoknak és ajándékoknak köszönhetően – folyamatosan növekszik. 

A különgyűjteményeink dokumentumait bemutató sorozatunkat folytatjuk. Most hat izgalmas oklevelet mutatunk be két részben.

Díszes elismerő oklevél kitöltve 1901-ből – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az oklevél mint dokumentumtípus leginkább az aprónyomtatványokkal, valamint a szöveges és grafikai plakátokkal mutat rokonságot, tehát túlnyomó többségükben a szöveges és a grafikai rész keveredését figyelhetjük meg. Ennek a két elemnek az esztétikus elrendezése hangsúlyozza a mondanivalót, mintegy egymást kiegészítve és alátámasztva. Éppen ezért az oklevelek kiválóan alkalmasak illusztráció vagy kiállítás céljaira is.

Megjelenésük igen változatos, méretüket tekintve bármilyen nagyságot felvehetnek. A szöveges elrendezés legtöbbször kötött. Ez az a dokumentum, mely leginkább megnevezi önmagát, ugyanis a lap felső részén már nagy betűkkel olvasható, hogy: OKLEVÉL vagy EMLÉKLAP. Ezután a közreadó testület neve következik, majd pedig, hogy miért kapta az elismerést az arra érdemesített személy. Az oklevél tulajdonosának a megnevezése mindig kiemelten, központi helyen történik. A lap alján a dátum, a pecsét, az aláírás kap helyet. Léteznek egy-két mondatos oklevelek, de akad olyan is, amelyen az egész oldalt teleírják.

Földmívelésügyi Miniszter által adományozható oklevél a Kossuth-címerrel – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Külön érdekesség, ha nemcsak a kitöltendő biankó-dokumentumot látjuk, hanem a tulajdonos nevét is feltüntetik, ez esetben még személyesebbé válik a tartalom.

A Szövetkezetek Országos Szövetségének oklevele kitöltve 1968-ból – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A régebbi időszakból előfordul német, latin vagy többnyelvű szöveg is. A tipográfia gazdag és változatos, a betűk megjelenési formája és elrendezése ugyanúgy vizuális élményt kínál, mint a grafika. Gyakorlatilag ugyanez mondható a díszes motívumokkal ábrázolt keretre és bizonyos helyeken a kezdőbetűkre is.

Dobó Kocsis Zoltán

A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tárban speciális képi és szöveges dokumentumok rendszeres gyűjtése, feldolgozása és szolgáltatása folyik. A legfontosabbak ezek közül a grafikai plakátok, metszetek és litográfiák, az ex librisek és alkalmi grafikák, szabadlapos albumok, képes levelezőlapok, szöveges plakátok és röplapok, gyászjelentések, ponyvanyomtatványok, alkalmi beszédek és költemények, disszertációk tézisei, műsorok és meghívók, táncrendek, különböző naptárak, katalógusok és jegyzékek, vállalatok és más intézmények hivatalos és használati nyomtatványai.

A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberiében elfogadott határozata alapján – korábbi előzmények nyomán – 1950-ben kezdték rendszeresen ünnepelni a nemzetközi gyermeknapot. Az ENSZ 1954-ben tett javaslatot arra, hogy minden országban tartsák meg a kiemelt ünnepet azon a napon, amely a legmegfelelőbbnek tűnik erre a célra. Magyarországon hagyományosan május utolsó vasárnapján tartjuk a gyermekek napját. A nemzetközi gyermeknap célja, hogy – az önfeledt ünneplés és a szórakoztató rendezvények mellett – felhívja a figyelmet a nehéz sorban élő gyermekek körülményeire: a gyermekmunkára, az iskoláztatás hiányaira, a gyermekszegénységre és az elhagyott gyermekek sorsára is.

[Egy kezdeményezés a századelőről] – Márk Lajos: Gyermeknap. Mentsük meg az elhagyott gyermekeket. Országos Gyermekvédő Liga, plakát, [ante 1914] (Plakát- és Kisnyomtatványtár) 

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt
s a porcukor az abroszon a hó.

Kosztolányi Dezső: Gyerekkor (Részlet a Negyven pillanatképből) – Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Krämer Gyula: Ismeretlen gyermek portréja, fénykép, Debrecen, 1890 körül (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

„Boldog voltam gyermekfővel
A fapuska s ló megett,
Akkor éltem az idővel,
Mely most engem veszteget.

Akkor volt az én életem
Az örömnek élete,
Míg tudatlan ítéletem
Választást nem tehete.

Amíg mindent a világon
Egyaránt kedvellettem,
Míg az egyik mulatságon
Másikat építettem.

Akkor még a bút és gondot
Magamba nem neveltem;
S amit józan szívem mondott,
Benne kedvem felleltem.”

Szentjóbi Szabó László: A gyermekkori idők emlékezete (részlet) – Magyar költők, 18 század (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kozics Ede: Ismeretlen gyermek portréja, fénykép, Pozsony, 1870 és 1880 között (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

„Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.”

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért (részlet) – In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Osiris, 2000. I. kötet 571–572. o. (Törzsgyűjtemény)

Brodszky Mór: Gyermek portré, fénykép, Temesvár, 1891 és 1904 között, a kép hátoldalán kézírással: Aranka (Fénykép- és Fotóművészeti Tár) 

109 meghallgatható mese a Mátyás mesék honlapunkon 

Gyermekrajzokkal illusztrált mesék Lázár Ervin tiszteletére készített honlapunkon. 

Mesegyűjtemények a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményéből
Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi  
Arany László: Magyar népmesék
Benedek Elek: Ezüst mesekönyv
Benedek Elek Többsincs királyfi
Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér 

Rippl-Rónai József (1861–1927) a modern magyar festészet kiemelkedő alakja, a posztimpresszionizmus és szecesszió legjobb hazai képviselője. Művészetét gazdag színvilág, bátran stilizáló vonaljáték, dekorativitás jellemzi. 1884-től a müncheni művészeti akadémián tanult, majd 1887-ben Párizsba ment, ahol két éven át Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott. 1889-től alakította ki saját formanyelvét, ekkor született első jelentős alkotása, a posztimpresszionista Nő fehérpettyes ruhában, mely a művészetében 1897-ig tartó ún. „fekete korszakának” nyitánya. E korszak másik kiemelkedő alkotása a Kalitkás nő (1892).

Vörössapkás önarckép (1924) Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

A francia posztimpresszionista Nabis (Próféták) festőcsoport tagjai maguk közé fogadták, így többször is részt vett kiállításaikon. A kilencvenes években Megismerkedik Gauguinnel, Toulouse Lautrec-kel és és Cézanne-nal is. Egészen 1901-ig dolgozott Franciaországban, ahol megkapta a művészeknek adható legrangosabb elismerést. A századforduló után hazaköltözött, de csak 1906-os kiállítása hozza meg számára itthon is az elismerést. Ekkor készült képeit dekoratív szecessziós színvilág jellemezte. Pointillista-szecessziós korszakát a vattaszerűen szabdalt, foltos festékfelrakásokról „kukoricás”-nak nevezte el.

Körtvélyesi kastély (1907) In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

1896–97-ben Andrássy Tivadar gróf megbízására ebédlőenteriőrt tervezett. A bútorokból, üvegekből, porcelánokból, üvegablakokból és hímzésekből álló együttes a magyar szecessziós iparművészet kiemelkedő vállalkozása, amelynek nagy része elpusztult Budapest ostromakor. Legismertebb fennmaradt darabja az Iparművészeti Múzeumban levő Nő rózsával című hímzés, melyet a művész tervei alapján felesége készített el. Rippl-Rónai alkotása az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablaka is (1912).

Szívesen festette családja tagjait – Apám, anyám (1895), a Párizsban is nagy sikert aratott Öreganyám (1892), A Kossuth-imádó Rippl bácsi (1897), Piátsek Margit (1892), Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett  (1907). Feleségéről és nevelt lányáról 1910-ben készült Lazarine és Anella című képe. Ezeken a talán legismertebb képein a pszichológiai érzékenységgel megrajzolt enteriőrök nem puszta hátterek, hanem a belső világ egy-egy állapotát ábrázolják, mint például a Karácsony című képén.

Karácsony In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIENK) alapításában és a Nyugat mozgalmában. Ady jó barátja volt. 1923-ban néhány nyugatos íróbarátjáról – Babits Mihályról, Karinthy Frigyesről, Móricz Zsigmondról, Szabó Lőrincről – nagy erejű íróportré-sorozatot készít. Ezek az alkotások művészetének utolsó szakaszába sorolhatók, amikor pasztelltechnikával alkotott impresszionisztikus képeket.

„Az írók, kik ezen a kiállításon szerepelnek, külön érdekelnek, mert képeik keletkezéséről tudok egyet-mást. Nyáron Babits Mihállyal találkoztam a dömösi papkertben, hol a magas fűben, szilvafák alatt már hajnalban kopogott szorgalmas írógépe. Feltűnően nagy volt a haja, s azt tanácsoltam, kissé nyírassa le. Ő rázta fejét. Nem szabad, panaszolta, nem lehet, megtiltotta valaki. Az orvos? Nem. A költő? Az sem. Kicsoda? A mester, ki pingálni kezdte. Két hónapig láttam aztán, amint viseli, rendeletre, meleg és zilált, természetes parókáját, melyet ősz elején el is vitt a művésznek. Becsületesen sáfárkodott. Egyetlen hajaszála sem hiányzott. Mégis valami baj történt. Ő, ki betegen ült le a képhez, közben a vidéki nyugalomban megedződött, lesült. Orvosa nagyon meg volt vele elégedve. De a festő nem. Az kétségbeesetten látta, hogy arcáról eltűnt a gyönyörű naspolyaszín, szemgödreiből az érdekes rozsdazöld árnyék, s meggyógyult, ami egy modelltől legalábbis tapintatlanság. Sokáig kellett dolgoznia a piktornak, míg a képet is valahogy kigyógyította.
[…]
A 99. számú Móricz Zsigmond. Egy óra alatt készült ez az alkotás, hatvan perc alatt, ameddig egy telefonösszeköttetést kapunk. A kék háttérbe, melyben az eget sejtjük, verőfénnyel és borúval, pacsirtákkal és varjakkal, belekomorlik a regényíró busa, megrázó feje, a kövérségében is férfias, jellegzetes művészarc. Olyan, mintha öröktől fogva lenne, csak most találkoznánk vele.”

Kosztolányi Dezső: Rippl-Rónai József. Részlet. In. Uő.: Egy ég alatt, szerk.: Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc. Rippl-Rónai József pasztellje In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert (ahogy
engemet ők): tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket
s mikor az arckép kikerekedett:
»Jól ment? «, dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: »Rippl-Rónai«.”

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónai (Tücsökzene 266.) Részlet. In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Utolsó önarckép.1927. Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Im a Nap, a szinek apja, az Élet, elmerül;
de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára:
így időz még tovatünt lelked világának ezer árnya
kép-függönyödön – óh varázs-függöny! – s amint messzebb száll el életed,
mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb,
mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a függönyre dob:
ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod;
és ami szemeid kincses golyóiból kikölt,
szabadon, mint a madár, ha tojása összetört,
suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut –
csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tüz-anyjuk kialudt.”

Babits Mihály: A festő halála (Rippl-Rónai József emlékének). Részlet. In. Babits Mihály összes művei. sajtó alá rend.: Török Sophie, Budapest, Franklin, [1945].

Rippl-Rónai József Emlékezései (1911) a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvashatók.

M. J.

A magyar szabadságharc diadalmas tavaszi hadjáratának lezárásaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünnepeljük a magyar honvédelem napját.

A tavaszi hadjárat győztes csatáit követően a haditanács Klapka György javaslatára és Kossuth elképzeléseinek megfelelően nem a császári csapatok üldözése, hanem Buda ostroma mellett döntött. A magyar vezetés abban bízott, hogy az ország fővárosának visszafoglalása meghozza Magyarország számára a nemzetközi elismerést és a császárai hadsereg sorozatos vereségei után ez a magyar haditett az osztrák udvart is békekötésre készteti.

Buda 4914 fős császári védőseregével – melynek tüzérsége 85 ágyút számlált – állt szemben az összesen 142 ágyúval rendelkező ostromlók serege, melynek létszáma 34 277 fő volt.

A magyar csapat parancsnoka Görgey Artúr, a magyar fősereg ideiglenes fővezére volt. A várat Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy védte, akinek vezetésével a vár védelmét az év elejétől jelentősen megerősítették. Az ostrom május 4-én kezdődött meg. Hentzi von Arthurm vezérőrnagy talán egyik legismertebb és leghírhedtebb cselekedete, hogy ágyútűzzel lövette a szemközti Pestet, megsemmisítve a Duna-sor klasszicista palotáit, valamint az ostrom utolsó szakaszában sikertelen kísérletet tett a Lánchíd felrobbantására is.
Buda 1849-es visszafoglalásának jelentőségét növeli, hogy 1541 óta először foglalta vissza magyar hadsereg saját erejéből az ország fővárosát.
A 19. század legnagyobb magyar hadvezére, Görgey Artúr honvédtábornok hatvanhét évvel később ezen a napon, 1916. május 21-én hunyt el kilencvennyolc éves korában.

Than Mór: A budai vár visszavétele – Digitális Képarchívum 

„A fehérvári rondellán a tűz – hála a mi réstörő és leszerelő ütegünk működésének – inkább ritkult, mint sűrűsödött, de még folyvást tartott. De a réstől délre, kissé távolabb véltünk egy ellenséges oszlopot, amely éppen gyülekezett, hogy a rés felé előnyomulva annak látszólag elhagyott környékét újra elfoglalja. Hosszú ideig szemmel tartottuk őket, de nem láttuk, hogy tért nyernek a rés irányában. Ezt eleinte jó jelnek tartottuk, mondván, hogy a mieink, akik már behatoltak a résen át, még nincsenek legyőzve, és ők nem engedik, hogy gyülekező ellenséges csapat a falon a rés felé előretörjön. De a résig terjedő egész falszakaszon egyetlen puskalövés sem esett, a szuronyviadal lehetőségét pedig megcáfolta a szóban forgó csapat mozdulatlan volta.
A terjedő nappali világosság végre megoldott minden talányt. Az az osztag a várfal tetején egy honvédzászlóalj háromszínű lobogója körül sorakozott! Részben azokból a hősökből állt, akik elsőnek mászták meg a rést, és megvetették itt a lábukat, részint olyanokból, akik a rés helyett a fal említett lépcsőzetes szakaszán létrán jutottak fel fokról fokra. De a létrán való feljutást is megnehezítette a fehérvári rondelláról ide zúduló – jóllehet a nagyobb távolság miatt a rés elleninél kevésbé hatásos – tűz, ráadásul a legfelső falszakaszon már csupán egyetlen létrán juthatott fel a gyér erősítés a bástyán elszigetelten álló osztaghoz.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. (Részlet), Budapest, Európa, 1988. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Morelli Gusztáv: Görgei Arthur tábornok 1849-ben. Metszet a Vasárnapi Ujságban, 45. évf. 5. sz. (1898. január 30.) – Digitális Képarchívum 

„Tehát holnap.
Ez lesz az a nap, melyen Attila kardja megüti hegyével az égen a korona csillagképletét.
A rendelet ki lett adva az általános rohamra.
Május 21-ikén éjfélkor áltámadás lesz intézve a bástyák ellen, mely után a csapatok mind visszavonulnak.
[…]
A megelőző nap estéjén Baradlay Ödön meglátogatta öccsét, Richárdot. Az akkor a Gellérthegy alatti lovassági táborban tanyázott.
A minapi összezördülés óta nem találkoztak. Valami feszültség maradt közöttük. Richárd nagyon örült, midőn bátyját meglátta. »Mégis ő az okosabb. Ő kezdi a kibékülést« – gondolá magában.
Annálfogva a legszívélyesebben igyekezett fogadni a közeledőt.
Ödön olyan volt, mint máskor; se derültebb, se borultabb.
Ezúttal nemzetőri egyenruháját viselte. Ami magyarázatát találhatta abban, hogy a katonák nem szívesen néztek a közöttük őgyelgő polgári öltözetre. Azt tartották, hogy aki ilyenkor kardot nem visel, az mind pipogya ember.
– Holnap reggel tehát döntő ostromra megyünk – monda Ödön Richárdnak.
– Tudom, bátya. Éjfélkor áltámadás, hajnalban ostrom.
– Jól jár az órád? – kérdé Ödön.
– Nem nézegetem én azt – felelt félvállról Richárd –, majd mikor az ágyúszó jelt ád, akkor tudom, hogy kezdődik a tánc.
– Nem jól tudod; az első ágyúszó előtt fél órával meg kell indulni az önkénytes csapatoknak, amik a III-ik hadtestből a nagy köröndöt, s a II-ik hadtestből a várkertet fogják megrohanni. Azért nagyon jó lesz, ha az órádat az enyimhez igazítod, ami a főparancsnokság órája szerint jár.
– Hát jól van, öreg. Azt is megteszem.”

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Második rész. Zenit. (Részlet). Sajtó alá rend.: Szekeres László, Budapest, Akadémiai, 1964. 

Az idős Görgey Artúr. Fotó: Strelisky Sándor – Magyar Digitális Képkönyvtár (Kézirattár) 

Melyik magyar nem szégyenlé előbb hogy
Sors átkából magyarnak született?
S melyik nem büszke most reá, hogy isten
Kegyelméből e nemzet tagja lett?
Méltóbb vagy a legdrágább koszorúra,
Mint bárki más, méltóbb vagy igazán;
Oh hol keressek, hol lelek virágot,
Dicső fejedre illőt, szent hazám?

De béfejezve nincsen még a munka,
Amelyet néked béfejezni kell.
Csak félig van még a csomó elvágva,
Mit szét kell vágnod kardod élivel.
Majd akkor illet a koszorú téged,
Ha e munkát végkép bevégezéd,
S akkor nem én foglak megkoszorúzni,
Hanem az egész nagy emberiség!

Előre hát, oh nemzetem, ne állj meg,
Hogy állanál meg pályád közepén?
Félútadon vagy, fölértél a hegyre,
S könnyű már annak, aki völgybe mén.
Elő, elő a zászlóval, kezedben,
Egész Európa te utánad jő.
Te vagy, hazám, most a világ vezére...
Mily nagy szerep, milyen lelkesitő!

Petőfi Sándor: Jött a halál [Pest, 1849. május 21.] - Magyar Elektronikus Könyvtár

Pünkösd a feltámadást, a húsvétot követő ötvenedik nap (pentékoszté) – a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradásának és az Egyház megszületésének, valamint a missziós munka elindulásának ünnepe – amely lezárja az ún. húsvéti időt is. A pünkösdi csodát a Szentírás egyik könyve, a Lukács evangélistának tulajdonított Apostolok Cselekedetei örökíti meg:

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: »Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.«”

ApCsel 2,1–11 (Pünkösd) – A Szent István Társulat által kiadott Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

[Pünkösd vasárnap; S iniciálé („Spiritus”)] – In: Mátyás-Graduale, korvina, 1480–1488 között; Cod. Lat. 424., f.64r (Kézirattár)

„A pünkösdi csoda ábrázolása ritka, s nem követi pontosan a Szentírásban foglaltakat. A 6–6 apostol karéjában, középen rendszerint ott ül Mária (az anyaszentegyház képviseletében), s míg az apostolok feje felett 12 lángocska lebeg, Mária fölé a Szentlélek terjeszti ki szárnyait galamb képében.”

[Pünkösd] (részlet) – Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

„Jöjj Szentlélek Isten, jöjj
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!
Jöjj, ki árvák atyja vagy,
jöjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!

Jöjj áldott vigasztalás,
drága vendég, lelkitárs,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!”

Veni sancte spiritus (részlet, Babits Mihály fordítása) – In : A tűz cselekedetei. (Magyar ünnepek), összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Pünkösdi királynéjárás − a felkeresett ház udvarán a pünkösdölők körülállják a királynét. (Nemesládony, Vas m., 1952.), Magyar Néprajzi Lexikon (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem. Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék. Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. És most mondtam meg néktek, mielott meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek. Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije. De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.”

Jn 14,23–31 (Pünkösd ünnepe) – Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pünkösdi rózsa –  (Digitális Képarchívum)

„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.”

Balassi Bálint: Tizenegyedik: Borivóknak való, In laudem verni temporis [Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje…] (részlet) (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Balassi-honlapunkon a vers meghallgatható  Lázár Csaba színművész, Szabó András előadóművész, valamint Kobzos Kiss Tamás és a Kecskés együttes előadásában.

−s−

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának kezdeményezésére 1978. május 18-án rendezték meg először a Múzeumi világnapot. Az elmúlt esztendőben már 129 ország mintegy 32 ezer múzeuma csatlakozott a nemzetközi megmozduláshoz. Az idén is számos szabadtéri rendezvény és kiállítás várja a látogatókat – hazánkban is.

Könyvtárunkban rendszeresen kiállításokon mutatjuk be a magyar és a magyar vonatkozású kulturális örökség legszebb darabjait. A gyűjteményünkben őrzött több mint tízmillió könyvtári dokumentum és a kiállításokra kölcsön kapott további értékes tartalmak így nem csupán a kutatók számára érhetők el, bárki megtekintheti azokat a különböző összeállításokban, a változatos tárlatokon. Kövesd könyvtárunkat Twitteren és Facebookon, hogy azonnal értesülj új programjainkról, kiállításainkról! Ha beiratkozol, minden kamarakiállításunk ingyenes, az olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink pedig 400 Ft-os jegy ellenében láthatnak – most éppen tíz tárlatot.  

Az Internet világnapját – amely szervesen összetartozik az 1868 óta megtartott Távközlési világnappal (május 17.) – 2001-ben rendezték meg először a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezésére. (A Távközlési világnap előzménye, hogy 1865-ben május 17-én Párizsban 20 ország – köztük hazánk is – aláírta a Nemzetközi Távközlési Egyesület, az ITU: International Telecommunications Union, alapító okiratát.) Az Internet világnapját az ENSZ még nem ismerte el hivatalosan, de a világháló használatának elterjedése és sokrétegű felhasználása miatt a kiemelt nap egyre jelentősebb figyelmet kap. Napjainkban a múzeumok és a közgyűjtemények is törekszenek arra, hogy gyűjteményük egy részét a világhálón is hozzáférhetővé tegyék és hogy – felhasználva a web2 alkalmazásokat is – népszerűsítsék rendezvényeiket, bemutassák különlegességeiket

Katalógusterünkben látható Shakespeare stratfordi szülőházának makettje, amely könyvszekrényként tartalmazza a nagy angol költő és színműíró műveinek és életrajzának Knight-féle nyolckötetes kiadását. A homlokzati oromrészen, háromszögletű ezüstlapon a következő angol nyelvű szöveg olvasható: „Angol hölgyek és urak vásárolták 9215 pennyért, hogy Kossuth Lajosnak ajándékozzák, aki oly mesteri fokon sajátította el az angol nyelvet. Használtassék a legnemesebb célra. Shakespeare műveiből.”

„Én hiszek a múzeumok értelmében. Értelmében és hivatásában. Hivatásában és szépségében. Nem az idő kriptái a múzeumok! Nem a történelem halottas-könyvei! Nem a múlandóság szarkofágjai! Én hiszek bennük, mert nemcsak a jövőben hiszek, de hiszek a múltban. A múzeumok éppúgy az élet jelentései, mint a természet, mint a társadalmak, mint az ember. A múzeumok éppúgy lét-önmagunkat őrzik, mint a mítoszok, az őskönyvek és az époszok. Nemcsak a természet kőzet-maradványait, a kővé-vált csontokat, tollakat, pikkelyeket, leveleket, virágporokat és koponyákat, nemcsak az ősi tegnap kő-üzeneteit őrzik, de őrzik az emberiség tegnapi-önmagát is: az álmokat, hiteket, vágyakat, mámorokat, bűnöket, önzéseket, tébolyokat, gyalázatokat, szerelmeket és halálokat. Ha jutok bárhova is a világon: mindíg megnézem a múzeumokat. Önmagamat keresem bennük, titkos létem volt tartalmait.”

Juhász Ferenc: A múzeumok szerelme (részlet) – Uő.: Versprózák, Budapest, Szépirodalmi, 1980. 254. o. (Törzsgyűjtemény)

Könyvtárunk internetes szolgáltatásaiból

„Az irodalom részben tehát ott marad köz- és magánkönyvtárainkban, részben azonban elszakad az ő anyagi valóságától, a félezer éves könyvtől, és digitális suhanássá változik. Sőt az is lehet, hogy a szemtelen olvasó azt csinál a szövegünkkel, amit akar, kiemel belőle részeket, amelyek tetszenek neki, másokat elhagy, interaktív gazdája lesz annak, hogy mit olvas el, és mind gyakrabban követi azt az utálatos szokást, amelyet a diákok gyakorolnak, hogy fejezeteket, oldalakat, szemelvényeket olvasnak tanáraik biztatására művekből, amelyeket szerves egésznek szánt a szerző, aki eleve rossz szemmel néz mindenféle húzási, tömörítési, vagdalási intervencióra.”

Konrád György: Az élettárs marad (részlet) – Uő.: Áramló leltár. Budapest, Pesti Szalon, 1996. 27–28. o. (Törzsgyűjtemény)

„A nemzet könyvtára – a szolgálat műhelye” című állandó kiállításunk az 1802 és 1985 közötti szellemi-tárgyi környezetet mutatja be a műemléki és könyvtártörténeti értékű bútorok, egykori intézményi feliratok, irodaszerek, a feldolgozó- és műhelymunkában használt gépek és eszközök, dokumentumok és fényképek segítségével.

Dsida Jenő (1907–1938) a két világháború közötti erdélyi és az egyetemes magyar költészet kiemelkedő alakja. Az avantgárd vívmányait is alkalmazó kiváló formaművész és a klasszikus hagyományok megújítója, amely a Nyugat folyóirat nagy lírikusainak rokonává teszi. Szívelégtelensége miatt korai halálának tudatában alkotott. Költészete sem betegsége, sem pedig megpróbáltatásokkal teli kisebbségi sorsa ellenére nem komor hangvételű, nagy érzékenység, elmélyültség és a teremtett élet iránti szeretet és derű jellemzi.

Dsida Jenő – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?”

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus. (Részlet) In. Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

---

„Dsida Jenő költői pályája tehát mindössze egy évtizedre tehető. (Igaz, hogy erre a rövid pályafutásra gondosan felkészült; diákkori zsengéinek, korai műhely-gyakorlatainak száma eléri az ötszázat.) Erdélyi írótársai elismerték tehetségét, formaművészetét, de szélesebb körben, a magyar irodalom egészében csak halála után kezdték felfedezni. A Nyugat, melynek irányához legközelebb állt, egyetlen versét sem közölte, sem kritikát köteteiről. Az 1940-es években két ígéretes jele is van »a költő feltámadásának«, ahogy egyik versében a posztumusz elismertséget nevezte. Egyik Válogatott verseinek budapesti megjelenése 1944-ben Rónay György szerkesztésében és előszavával, a másik Vajthó László 1941-ben megjelent Mai magyar költők című antológiája, melyben József Attilával azonos terjedelemben szerepel. A költőnek így induló elismerését azonban megszakította a fegyverek zaja, majd a háború utáni politikai változások.”

Láng Gusztáv: Dsida Jenő élete és költészete. Bevezető tanulmány részlete a Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Dsida Jenő. Zsögödi Nagy Imre tusrajza,1938. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
...Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?”

Dsida Jenő: A sötétség verse. (Részlet) In. Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

---

„Ezt a kávéba mártott cukrot, ezt megnézte Dsida Jenő. Egyébként mindnyájan megnéztük. A hasonlatok e csoportjának jellegzetessége, hogy nem a meglepetéssel dolgozik, hanem a ráismertetéssel. Hát persze – gondoljuk. De még mennyire – gondoljuk. És nem adunk számot róla, hogy észrevételeinknek milyen óriási, szürke csoportjából emelte ki a képet a költő, és szögeztette rá a szemünket. Kivágott valamit a környezetből, kinagyította, észrevétlen tussal utánahúzta a körvonalait (ilyen tus vagy retus Dsida versében néhány jelző, mily sunyi-resten… keserű éjjelébe), aztán odakapcsolta a kivágatot, egy vers határáig tartó végérvényességgel, a hasonlítotthoz. Lehet különben, hogy nem ebben a sorrendben csinálta. Hanem fordítva. Vagy egyszerre. Ami az eredmény szempontjából teljesen mindegy. Mindenesetre verssé élesítette a látványt, összekavarva egy kávéscsészében a cukrot a halálfélelemmel.”

Nemes Nagy Ágnes: A költői kép. A tárgyak. Liliom és kockacukor. (Részlet) In. Uő.: Szó és szótlanság, Budapest, Magvető, 1989. – Törzsgyűjtemény 

Dsida Jenőről készült tréfás felvétel. In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Semmikép sem bírom magam rávenni,
– jaj-jaj!! –
nem merek a túloldalra átmenni,
– zirr-zurr –
szeretem az életet általában,
– tú-tú! –
drága nekem nyakam, kezem és lábam,
– cirr-cirr! –
Örzőangyal, akihez hajdanában
– zirr-zurr! –
fohászkodtam sötét gyermekszobában,
– töf-töf –
nagyon kérlek, az Úrjézus nevére:
állj kicsit a sarki rendőr helyére!”

Chanson az őrangyalhoz. (Részlet) In. Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

---

„A megfagyott öbölben
jégbe szorult a csolnak.
A hallgatás bárányai
melletted vándorolnak.
Mégy lankadón és szelíden,
glóriásan és nézelődőn
a vattás békesség felé
véget nem érő jégmezőkön.”

Dsida Jenő: Túl jégmezőkön. (Részlet) In. Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Dsida Jenő: Gyakran várlak. (Autográf verskézirat) – Kézirattár

Gyakran várlak. Elüldögélek olykor
órák hosszat is így: a messze hamvas
kékjét nézem, az ösvényt és az ormot.
Elfáradt szememet mihelyt lehúnyom,
érkezel... Ragyogó, napos mezőről
lassudan közelegsz: a régi hellén
földek játszadozó pásztor leánya.
Kebleden kifeszül habkönnyű inged.
Tejfehér, pamacsos bárányka kisér
mindenütt. Csupaszon tapossa tiszta,
barna lábad a friss füvet, dalolva
állsz meg kis kalyibám előtt s köszöntesz...

Gyakran várlak. Elüldögélek. (Részlet) In. Dsida Jenő összegyűjtött versei. Új összegzés, szerk.: Láng Gusztáv és Urbán László, [Szombathely], 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Dsida Jenő síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben. − Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Ha felmegyünk a házsongárdi temető domboldalára Kolozsvárt, ott, a sok évszázadra emlékező, méltóságos sírkövek között, ott, a nagy törzsű, nagy lombú fák félsötétjében, amely csak foltokban engedi át a napfényt, amely növeli, burjánoztatja az árnyékkedvelőket: mohákat, páfrányokat, repkényeket, ott, abban a fölhabzó sűrű-zöldben rátalálhatunk erre a sírfeliratra:
Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.”

Nemes Nagy Ágnes: Dsida Jenő. (Részlet). In. Uő.: A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II., Budapest, Magvető, 1992. – Törzsgyűjtemény 

Nepomuki Szent János (†1393) ünnepe. A 14. században élt papnak, akit – legendája szerint – IV. Vencel cseh király dobadott a Moldva folyóba, mert nem volt hajlandó elárulni a gyónási titkot, a prágai Szent Vitus székesegyházban őrzik földi maradványait. Legendája azt is elbeszéli, hogy szentté avatása (1729) előtt, amikor az eljárás során sírját föltárták, a nyelvét mint a szentgyónás titkainak megőrzőjét, épen találták meg. Nepomuki Szent János Csehország védőszentje. A szent Közép-Európában, s így Magyarországon is általános és elterjedt tiszteletéről tanúskodik, hogy szobra – mint a hajósok, a vízimolnárok, hídvámosok és az átkelés védőszentje – számos helyen áll az utak szélén, folyók partján és hidakon. A barokk korban elterjedt és azóta is egyik gyakori ábrázolása szerint, János pap mutatóujját ajkára téve, csendre inti magát és másokat.

Nepomuki Szent János szobrának részlete, Monor, Nagyboldogasszony-főplébániatemplom (Digitális Képarchívum)

„Pap lett belőle. Fényes tehetsége, jámbor élete hamar kitűnvén, a prágai székesegyház kanonoka, hitszónoka, a királynak alamizsnaosztogatója, az erényes királynénak pedig gyóntatóatyja lett. A kegyetlen természetű király Jánostól meg akarta tudni, hogy felesége miről gyónik neki, de hiába faggatta. Egy alkalommal az udvari szakács nem a király szájaíze szerint sült kappant szolgált föl, mire Vencel a boldogtalan embert nyársra kötöztette és elevenen kezdte süttetni. Az udvari emberek megrettentek, de szólani senki sem mert. János azonban keményen megdorgálta, mire a király börtönbe vetette, és ott számos napig éhen-szomjan tartotta.
Vencel azt hitte, hogy Jánost most már szóra tudja bírni. Követet küldött hozzá, aki elmondta neki, hogy a király bánja, amit hirtelenségből elkövetett és ebédre kéreti. Jánost a király nagy tisztelettel fogadta, de utána négyszemközt megint a királynéról, gyónásairól kérdezgette, ő azonban a gyónás szentségi pecsétjére hivatkozva, most sem árult el semmit. Erre Vencel kegyetlenül megkínoztatta, de cselekedetétől maga is megrettenve, elbocsátotta.
János ezután elzarándokolt a boleszlávi búcsújáróhelyre, ahol eljövendő, előrelátott újabb szenvedéseihez Mária segítségét kérte. Visszatérvén Prágába, a király megfenyegette: hallod-e pap, meg kell halnod, ha mindjárt elő nem számlálsz mindent, valamit néked gyónt Johanna. Haszontalan minden mentséged, el kell veszned. Az Istenre esküszöm, vizet iszol. Ezzel előre jelezte, hogy milyen halállal akarja elemészteni.
Elközelgetvén az éjszaka, kivezetteték Szent János a Moldava vizén való hídra, és megkötöztetett kezekkel és lábakkal, a király parancsolatja szerént, kegyetlenül a Moldava vizébe vetették. Krisztus Urunk mennybemenetele előtt való éjszakán, 1383. esztendőben. Így nyeré el a mártíromságnak koronáját.”

Május 16. (részlet) – Bálint Sándor: Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A prágai székesegyház szentélye  – In: Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437) CD-ROM,. Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„E szobrokhoz még a 20. században is sok helyen az ünnepen vagy annak nyolcadán a templomból körmenet indult. A hívők a szobornál énekeltek, litániát imádkoztak, majd megkoszorúzták azt. Az ájtatos szertartást így emlegették: Szent Jánost járunk.
Baja városában századunk közepéig virágzott a Jánoska-eresztés szokása. Nepomuki Szent János ünnepén litánia után, estefelé a szent faszobrát egy feldíszített dereglyén vagy kompon sok kivilágított és feldíszített csónak kíséretében végigvitték a Sugovicán. Elsősorban a vízimolnárok kísérték. Részt vettek az ünnepségen a város vezetői és papjai is. A vízi körmenet után nagy mulatozás kezdődött a főtér alatti Sugovica-parton.”

Nepomuki Szent János, május 16. (részlet) – In: Magyar néprajz, VII. kötet, Folklór 3. népszokás, néphit, népi vallásosság (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Fellner-Schweiger: Nepomuki Szent János szobor, Tata, 1770 – In:. A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

[…] „És igaz, hogy a gyónási titok olyan szent, ahogy tanítjátok? – kérdezte aztán, rám villantva apró szemét, mely alig látszott ki arca vastag párnái közül.
Ettől a kérdéstől lepődtem csak meg igazán, hiszen testvéröcsém mindeddig soha, semmilyen érdeklődést nem tanúsított vallásunk szentségei iránt. S bár nem tudtam elképzelni, hová kíván kilyukadni, kötelességemhez s az igazsághoz híven azt feleltem, hogy valóban így van. A gyónási titok szent és sérthetetlen. A pap a gyóntatófülkében tudomására jutott vallomásokat soha, senkinek, még magának a Szentatyának sem árulhatja el. – Tehát csak amit a gyóntatófülkében hallasz? – kérdezte öcsém bizalmatlanul. Siettem megnyugtatni, hogy ez csak képletesen értendő; Isten mindenütt jelen van, s felkent szolgáját minden esetben kötelezi a titoktartás tőrvénye, bárhol is hallgatja meg a bűnbánók szavait. Öcsém erre több történelmi példát sorolt fel, amikor egyes megtévedt lelkipásztorok mégis megszegték ezt a törvényt. Ezeket az eseteket nem tagadhattam – meg kell vallani, hogy igen jól ismerte szegény a történelmet –, de felhívtam a figyelmét arra az ugyancsak letagadhatatlan tényre, hogy ilyesmi már évszázadok óta nem fordult elő, s akkor is olyan borzalmas eszközökkel kényszerítették szerencsétlen testvéreinket erre az eléggé nem kárhoztatható bűnre, amilyeneket ma már elképzelni sem lehet. Épp ezért napjainkban semmiképp sem adódhat ilyen helyzet. – És ha mégis? – kérdezte öcsém, szerintem túlzott gyanakvással. – Akkor – mondottam szent meggyőződéssel – kötelességünk inkább a halált is vállalni, mintsem hogy eme parancsolat megszegésére vetemedjünk.”

Gyurkó László: Bűnösök (részlet) – In. Uő: A halál árnyéka – Bűnösök – Csütörtök – Halálugrás. Budapest, Magvető, 1982. 140–141. o. (Törzsgyűjtemény)

−s−

Szent Pongrác, Szent Szervác, Szent Bonifác, (néhol Szent Orbán is) az ún. fagyosszentek közé tartozik. A népi megfigyelések szerint május12.,13., 14. ill. 25. környékén az időjárás hirtelen hűvösre fordul, sokszor még fagy is jön, amely a rügyeket, a virágokat és a sarjadó vetést tönkreteheti.

„Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. […] Mindszent idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megmaradtak, ők azonban belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.
Pereked baranyai faluban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz. A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át. Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.
Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat.”

Bálint Sándor: Fagyosszentek – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Szent Pongrác ókeresztény vértanú volt, akit a Diocletianus császár nevéhez fűződő üldözésekor fogtak el és a Via Aurelia mentén fejeztek le (†304), Szent Bonifác szintén Diocletianus és Maximianus császárok idején Tarsus városában szenvedett vértanúhalált a 3 és a 4. század fordulóján, Szent Szervác püspök pedig – legendája szerint – pünkösd hétfőn halt meg (†384) és sírját soha nem fedte be a hó.

[Szent Pongrác] fametszet – In: Jacobus de Voragine (ca 1230-1298) Legenda aurea sanctorum, Nürnberg, 1475. (Régi Nyomtatványok Tára)

„Pongrác igen nemes szülőktől származott. Frígiában veszítette el atyját és anyját. Ekkor Dénes, atyai nagybátyja gyámságára maradt. Együtt tértek vissza Rómába, ahol atyja nagy öröksége várt rájuk. Az ő negyedükben bujkált híveivel Kornél pápa, s tőle vette fel a keresztséget Dénes és Pongrác. Végül Dénes békében elhunyt, Pongrácot pedig elfogják, és a császár elé hurcolják. Pongrác ekkor mintegy tizennégy éves volt.

Azt mondja neki Diocletianus császár: „Gyermekem, nem szeretném, gonosz halállal kellene meghalnod! Te még kisfiú vagy, könnyen rá lehetett szedni téged. Mivel nemes vagy és egy számomra oly kedves embernek voltál a fia, kérlek, hagyj föl ezzel az őrültséggel! Úgy fogok bánni veled, mint saját fiammal.” Pongrác erre így válaszolt: »Ha a testem szerint gyermek vagyok is, szívemben vénséges vén vagyok. Az én Uram, Jézus Krisztus erejénél fogva annyit számít nekem a ti fenyegetésetek, mint ez a képmás itt, amit nézünk. Ezek az istenek, akiket szerinted tisztelnem kellene, csalók és saját nővéreik megrontói, akik még szüleiknek sem irgalmaztak. Ha ma ugyanez valamelyik szolgádról derülne ki, rögtön megöletnéd. Csodálom, hogy nem szégyelled tisztelni ezeket!« A császár látta, hogy a gyermek legyőzte, s parancsot adott, hogy fejezzék le a Via Aurelián. Ez az Úr 287. esztendeje táján történt. Pongrác testét Cocavilla, egy szenátor felesége temette el nagy buzgósággal.”

Szent Pongrác [május 12.], részlet (fordította: Madas Edit) – In: Legenda Aurea. Budapest, Helikon, 1990. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

[Szent Szervác], fametszet – In: Jacobus de Voragine (ca 1230-1298) Legenda aurea sanctorum, Nürnberg, 1475. (Régi Nyomtatványok Tára)

„Szervác a rajnavidéki Maastricht püspöke volt (†384). Pünkösd hétfőjén halt meg, amely akkor május 13-ára esett. A legenda szerinte szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó, bár körülötte magasan állott a hóesés. Később templomot emeltek föléje és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai, éspedig Szent Anna húgának ivadékai..”

Május 13. (részlet) – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtár

———

„[Bonifác] Egy Aglaes nevű nemes hölgy vagyonának volt a sáfára, akivel paráznaságba keveredett. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűnüket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, engedelmesen szolgálván, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva megérkezett Bonifác Tarsus városába, és azt mondta társainak: „Menjetek és kerítsetek szállást, én pedig megkeresem azokat, akik után nagyon vágyódom: a küzdő vértanúkat.” Odasietett tehát, és látta a boldogságos vértanúkat: az egyiket a lábánál fogva akasztották fel és tüzet gyújtottak alája, a másikat négy fa közé feszítve lassan kínozták, egy harmadikat vaskarmokkal hasogattak […] Bonifác távolról szemlélte őket, és Krisztus szeretetétől hevítve kiabálni kezdett: „Nagy a szent vértanúk Istene!” Odafutva leült lábaikhoz, bilincseiket csókolgatta, és szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek.”

Szent Bonifác vértanú [május 14.], részlet (fordította: Sarbak Gábor) – In: Legenda Aurea. Budapest, Helikon, 1990. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Meggyfavirágzás (Digitális Képarchívum)

„Pedig e három jámbor szentje az Istennek igazán nem tehet róla semmit, ha kalendáriuma évfordulójuk épp e rosszhírű napokra esik. Ők igazán semmivel sem szolgáltak rá sem életükben, sem halálukban, hogy ily szomorú dicsőségre tegyenek szert a hagyományos meteorológia révén. Csakhogy ez nem sokat törődve az ő ártatlanságukkal, bizony megtette őket annak a jelenségnek az okaivá, amely rendesen az ő emléknapjaikhoz fűződik. Erre vall a magyar nevükön a »fagyosszentek« címén kívül az is, amelyet Dél-Németországban viselnek, ahol »Eismänner« (jégemberek) néven ismeretesek, holott Észak-Németországban „Die drei gestrengen Herrn” (a három rideg nagyúr) a még ünnepélyesebb titulusuk.”

A „fagyosszentek” – Katona Lajos Folklór-kalendárium című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

Harangvirág csöngettyűz,
apró csengők nyelvelnek.
Harangvirág a pohárban,
mint a szelek viharában,
békét kondít egeknek.

Meggyfa: fehér menyasszony,
kivirul minden tavaszon,
nem tudja, miért fakasszon

öntestéből virágokat,
semmiből, magból világokat
s ősszel veszítsen lombokat,

csak növeszti méhnek, égnek,
zümmögve nyarat ígérnek –
súlyos mámornak, holdtöltének;

s még jönnek a fagyosszentek,
fagyot hoznak, rendet tesznek,
fagyos ujjal ölelgetnek

Csukás István: Harangvirág, meggyfa – In: Uő.: Csukás István Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth, 1996. (Törzsgyűjtemény)

−s−