A múlt hét csütörtökén, 2011. szeptember 15-én nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár Ereklyeterében a Kossuth-díjas fotográfus, Féner Tamás „Latiatuc feleym zumtuchel” című fotókiállítása, melyet a Diafilm és fotótár vezetője, Csillag Katalin művészettörténész Féner Tamással közösen rendezett.

A tárlat megnyitóján Dr. Sajó Andrea, a könyvtár főigazgatója köszöntötte a szép számmal egybegyűlt vendégeket, akik között hazai művészeti és politikai élet személyiségei is jelen voltak. A főigazgató asszony elmondta, fotókiállítást bárhol lehet tartani, hiszen üres falak mindenütt vannak. Majd így folytatta: „Talán nem minden vendégünk előtt elég ismert, hogy …nekünk – akárcsak a párizsi, vagy a bécsi nemzeti könyvtárnak – van egy speciális gyűjteményünk is, amely a fényképeknek ad otthont. …. Féner Tamás nagyvonalú gesztusának köszönhetően életművének jelentős része ajándékként gyűjteményünkbe került. Aki valamelyest tájékozott a mai műtárgypiacon, az tudja, hogy ez milyen hatalmas értéket jelent nem csak művészeti, hanem az értékbeli gazdagodásban is a könyvtár, s ez által a magyar kultúra, művelődéstörténet, s a magyar művészet számára.”

A könyvtár főigazgatójának köszöntője után Kovalovszky Márta művészettörténész nyitotta meg a kiállítást: „Féner által a képekhez választott irodalmi idézetek mondják el bibliai szövegektől Janus Pannonius versein át egészen Orbán Ottóig. Kép és szöveg dialógusa ezúttal, olyan párbeszéd, amely gyengéden és tapintatosan vezetgeti a nézőt egyre beljebb a hosszabbodó árnyékok birodalmába.”

Képgaléria a megnyitóról:

Kisfilm a megnyitóról:

A tárlat 2011. október 22–ig tekinthető meg ingyenesen az Ereklyetérben, a könyvtár nyitvatartási idejében.

A labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportja. Szabályait, alapkifejezéseit szinte mindenki ismeri. Utóbbiak azonban jelentős változáson mentek át az évtizedek folyamán. Három részes sorozatban mutatunk be egy XX. század eleji (egész pontosan 1905-ben kiadott) ismertető füzetet könyvtárunk állományából, melynek címe "A labdarugás (foot-ball) tankönyvecskéje és játékszabályai." A bejegyzéseket a Magyar Digitális Képkönyvtárból illusztráltuk. (A szöveget a mai helyesíráshoz igazítottuk.)

Szerző: Szőts Zoltán Oszkár (http://szzo.blog.hu)

Pénteken ismertettük a pályához szükséges terep kialakítását, tegnap elkezdtük a játékot.

Utolsó rész:

A játékosok

Mikor a „Lehet!” elhangzott, a középostromló helyből kirúgja a labdát. Ha a labdát, mely a földön fekszik, anélkül, hogy megmozdítanánk, egyetlen rúgással helyéből megindítjuk, azt helybőlrúgásnak (place-kick) nevezzük. A helybőlrúgás előtt a labdának pontosan a kör közepén kell pihennie, a rúgás irányának pedig az ellenség kapuja, más nem lehet. Mindaddig, míg a labda pihenő helyzetben van, a játszóknak megmozdulnia nem szabad, de abban a pillanatban, mikor a labda kimozdult, a küzdők is munkába fognak. Mindenik küzdő, tekintettel a reá háramló feladatra, azon buzgólkodik, hogy a labdát áthajtsa az ellenséges kapun, illetve olyan helyzetbe (állásba) hozza, hogy az áthajtás vagy neki, vagy pedig valamelyik társának sikerüljön. A legnehezebb feladat a kapusra (goalkeeeper) vár. Rendszerint a legügyesebb játékos és a csoport kapitánya. Feladata a labdának áthajtását megakadályozni, e szerint állandóan a reá bízott kaput kell őriznie, ettől eltávoznia nem szabad, még akkor sem, ha a küzdőtársaitól talán észre nem vett kitűnő alkalom kínálkozik a labda visszahajtására az ellenséges területre. Mert a helyzet hirtelen változhatik és az őrizetlen kapun átmehet a labda. Az a jó ostromló, aki apró rúgásokkal, minden ellenmunka dacára oda tudja irányítani a labdát, ahová akarja, hogy aztán egy kevésbé támadott ponton álló társának egy rúgással átadja, vagy önmaga hajtsa át a kapun. A labda ilyen rövid úton való hajtását zavarásnak (dribbling) nevezzük. Az ostromló csoportban a középhelyet a legjobb ostromló foglalja el, aki nemcsak jó zavaró, de erőteljes és munkájában biztos rugónak kell lennie. Ha nála van a labda, akkor a közelében álló jobb és bal ostromló bajtársaknak úgy kell elhelyezkedni, hogy a labdát bármely pillanatban átvehessék tőle és újra visszaadhassák neki, ha a helyzet úgy kívánja. A középostromló kötelessége, hogy nemcsak a labdát tartja szemmel, hanem bajtársait és az ellenséges csoportot is, s oda továbbítja (zavarja vagy rúgja) a labdát, hol az áthajtás legkönnyebbnek látszik. A jó ostromló mindaddig nem engedi át másnak a labdát, vagy nem távolítja el magától egy szabadrúgással (free-kick), míg biztosan nem látja, hogy ezzel a csoportnak előnyt szerez. Szabadrúgás (free-kick) az, mikor az egyik küzdő az eléje guruló vagy ejtett labdát az ellenfelek ellenállása nélkül, hosszú vonalra elrúgja magától. Az ostromló mindig helyesen cselekszik, ha a labdát lassú menetben egészen az ellenséges határvédőkig viszi, azután egy biztos rúgással hátuk mögé hozza, hogy ott az ellenséges vonalat futással megkerült társai átvéve a labdát, azt a kapun áthajthassák.

A határvédők (the halfbacks) feladata védekezni és támadni egyaránt. A jó határvédő egyetlen alkalmat sem kerül el, melyben a labdát egy jó helyzetbe (állásba) jutott ostromlónak átadhatja, de maga sem tétovázik, ha a labdával kaput támadhat. Egyébként a védekezés érdekében ajánlatos saját kapuvédjeivel állandóan összeköttetésben lenni és ha nagyon támadják, adja át a labdát a jobb helyzetben álló kapuvédnek.

Football-mérkőzés 1913. augusztus hó 3-án a vásártéri sporttelepen Szegedi Testgyakorlók Köre I. és a Nagybecskereki Munkásképző Testedző köre I. csapatai mérkőznek (forrás: www.kepkonyvtar.hu)

A kapuvédeké (the backs) a védelem főfeladata. A kapuvédek állandóan támogassák a kapust a védelemben, de egy pillanatra se szakítsák meg az összeköttetést a határvédőkkel, ezért szorosan ezek mellé kerüljenek játék közben. A küzdelemben minden kapuvédő álljon szemben egy ellenséges ostromlóval, akkor az ellen minden tervét meg fogják akadályozni. Közel a kapuhoz védjék meg a kapust, ha védekezésben vannak és labdát kell elfogniuk, erre e leghelyesebb és legelőnyösebb mód, ha ketten egyesülve, az egyik megállítja a labdás ostromlót, a másik pedig kizavarja vagy kirúgja közülük a labdát.

Ennyiből áll a játékosok feladata. A többire a gyakorlat szoktatja ki őket, a játékot ezernyi változatával elméletileg tanítani nem lehet, erre csak a gyakorlat képes.

A játék szabályai

Ha sikerült a labdát az ellenséges kapun behajtani, akkor kapubevétel történt (a bevételt eszközölt csoportnak goal-ja van). Kapubevétel azonban csak azon esetben történt, ha a labda a két kapupózna között és a felső léc vagy zsinór alatt átrepült úgy, hogy sem nem vitte, sem nem dobta és nem is ütötte senki. Azaz: vitték, ha a labda valamelyik támadó testén két lépésnél hosszabb területen át pihent; dobták, ha a támadók valamelyike kézzel vagy kinyújtott karral továbbította a labdát (testtel elrúgni szabad); ütötték, ha kézzel vagy ököllel ütötték tovább. Mindezen esetekben a kapubevétel érvénytelen, de nem számít a kapubevétel (goal) akkor sem, ha nem gurult át teljesen a kapun. A labda, ha megütötte a kapupóznát, de visszapattanva róla, begurult a mezőnyre, továbbra is játékban marad (ball in), játékban marad akkor is, ha valamelyik kapun vagy határvonalon jut pihenőre, vagy azon lesz elfogva, de játékon kívül van a labda (ball out), ha ezeken a vonalakon túlgurult. A határvonalon túlgurult labdát azon csoportbeli játékos hozza vissza, mely csoport a labdát játékon kívül helyezte. Ha nem tudják, ki volt a hibás, a kapitány, esetleg a bíró jelöli ki a sorsot. A labdát visszahozó játékos megáll a határvonal azon pontján, melyen a labda kiment, a labdát kezével feje fölött magasra emeli és bedobja a mezőnynek legalkalmasabb helyére. A labda most játéban van, de a dobónak csak akkor szabad a játékot folytatni, ha egy másik játékos a labdát már érintette. Ezen szabály köti mindazon küzdőket, kik a dobás pillanatában az ellenséges kapuhoz közelebb állanak, mint a dobó. Ha több játékos áll közel, úgy a kapuhoz legközelebb álló hármat köti le ezen szabály. Az ilyen játékosok játékon kívül (off side) vannak. Ha a labda az ellenes kapuvonal mögé került, úgy azok közül hozza ki valamelyik, akiknek kapuvonalán a labda átgurult, Elhozza a labdát a kapuvonalig és innen (öt méternyire a kaputól) berúgja a mezőnyre.

Szt. Margitszigeti Sporttelep football mérkőzéseket tart (1902) (Forrás: www.kepkonyvtar.hu)

Ha a saját kapuvonalán rúgta át egy játékos, úgy az ellencsoport egyik tagja hozza be a labdát és valamelyik saroktól (A, B, C, D) alkalmazhat sarokrúgást (corner-kick). Ilyenkor a kirúgás helyéhez 5 méter távolságon belül egyetlen ellenfélnek sem szabad közeledni.

A most említett eseteken kívül a játékosoknak a labdát kézzel érinteni egyáltalán nem szabad, ellenben a kapus úgy és akkor használhatja a kezeit, amikor és amint jónak látja. Ezt a jogát elveszti, ha az ellenséges mezőnyre jut.

Ha a játékosok valamelyike a 11 méter vonalon belül szabályellenes dolgot követ el, az ellenfeleknek jogában áll a maguk részére egy szabadrúgást követelni (free-kick). Az ilyen rúgásnál a rúgón kívül mindenki öt méternyire áll a labda mögött. Az ellenséges (megtámadott) kapus természetesen a kapunál marad. Neki nem szabad a kapujától messzebb jönni, mint 5 méternyire. Megjegyezzük, hogy a szabadrúgás a 11 méter vonal valamelyik pontjáról történik. Az így szerzett kapubevétel számít. Nem számít a kapubevétel, ha a szabadrúgásra az egyik csoport azzal szerzett igényt, ha a másik csoport egyik tagja nem tartotta be a határt, vagy más játékszabály ellen vétett (a bedobó azonnal tovább játszott, vagy egy játékon kívül (off side) levő játszott, avagy egyik játékos durvaságot követett el, de mindez az ellenfelek 11 méter vonalán kívül történt). A szabadrúgásra helyből (placekick) most is joga van az ellencsoportnak, de ha a labda átment a kapun, ez kapubevételnek nem számít.

Ha az előre meghatározott játékidő fele letelt (half time), a kapitány (esetleg a senior) vagy a játékbíró ezt kikiáltja. A játékosok most (esetleg pihenőt tartva) mezőnyt cserélnek. Ha az egész idő letelt, jelzésre a küzdelemnek vége és a győzelmek (goals) összeszámíttatnak. Az a csoport nyert, mely többször hajtotta át a labdát az ellenséges kapun.

A labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportja. Szabályait, alapkifejezéseit szinte mindenki ismeri. Utóbbiak azonban jelentős változáson mentek át az évtizedek folyamán. Vasárnapig bemutatunk egy XX. század eleji (egész pontosan 1905-ben kiadott) ismertető füzetet könyvtárunk állományából, melynek címe "A labdarugás (foot-ball) tankönyvecskéje és játékszabályai." A bejegyzéseket a Magyar Digitális Képkönyvtárból illusztráltuk.
(A szöveget a mai helyesíráshoz igazítottuk.)

Szerző: Szőts Zoltán Oszkár (http://szzo.blog.hu)

Tegnap ismertettük a pályához szükséges terep kialakítását.
Második rész:

A játékeszközök

Igen fontos, hogy a labda (the ball) jó minőségű, kitartó és légzárója megbízható legyen, mert a folyton puhuló labdával egyöntetűen játszani nem lehet. A labda 25 cm átmérőjű gumilabda legyen, erős, de puha bőrhuzattal. A labdát rövid szellentyűn, úgy mint a kerékpár pneumatikgumiját, egy légszivattyúval fel lehessen fújni. Súlyra csak díjmérkőzéseknél vannak tekintettel, de a labda súlya máskor is ne legyen több 355-365 grammnál és ne legyen kevesebb 420-425 grammnál. (sic!) A labdát tisztán kell tartani, játék után a levegőt belőle kiengedni, a gumit és a takaróbőrt leszárítani, azután bőrkenőccsel (vagy olajjal) be kell kenni és hűvös helyre tenni. A játszótérről sohase hiányozzék az ú. n. mentőládika. Bár aránylag kevés baleset történik, mégis ezekre el kell készülve lenni. Ebben a kézigyógytárban a rendes kötszereken kívül karbololdatot vagy subermatoldatot, ragtapaszt (legjobb amerikai sparadrapot dobozban), vazelint és vaschlorod gyapotot tartsunk.

Ruházat

A futball-játékos ruházata a rendes torna-öltöny: magas harisnya (esetleg rövid harisnya és térdig meztelen láb), fehérvászon térdnadrág, tornaing (az egy csoportban játszóké egyszínű legyen), színes csípőszalag, a fejen vászonsipka, a lábakon erős fűzős cipők, melyeknek talpára külön gumi vagy puha talpbőrt erősített a cipész. Mindegyik játékos vigye magával felsőkabátját is, melyet még forró nyári napokon is, játék után magára vesz és le nem ölt, amíg teljesen le nem hűlt, a kapus pedig, aki gyakran mozdulatlanul marad helyén, vegyen magára hűvös időben egy meleg gyapjú ujjast (sweater)

A Városligeti sporttelepen a Tatabányai Sport-Club és a Szombathelyi Sport-Egylet csapati között football mérkőzés (1912) (forrás: www.kepkonyvtar.hu)

A játék kezdődik

A labdarúgó játékot, mint már említettük, huszonkét ember játssza, mégpedig tizenegy és tizenegy egy-egy táborban. A játék lényege pedig az, hogy a két táborbeliek egymás ellen küzdve, azon buzgólkodnak, hogy a labdát kizárólag lábrúgásokkal az ellenfél kapuján által (sem fölötte, sem mellette!), az ellenséges kapuvonalon túlrúgja, ellenben megakadályozza, hogy az ellenséges tábor az ő kapuján áthajtsa a labdát. A 22 ember, mielőtt a játékhoz hozzálát, bíróságot választ, de rendszerint ez egy állandó játékbíróság, amelynek ítélete előtt a játszók feltétlenül meghajolnak. A bíróság áll a játékbíróból (the umpére) és ennek két szavazóbírójából (vonalbírák = linenmarker). A játékbíró feladata a játékot ellenőrizni, minden szabálytalanságot megróni, megbüntetni, a játékidőt (fél és egész idő) meghatározni, játékot beszűntetni, vitás kérdésekben dönteni. Mindebben a két vonalbíró támogatja. Ha nézeteltérés lenne közöttük, a szavazattöbbség (kettő egy ellen) dönt. Az ilyen vitás kérdések eldöntésével a bíróság a játék folytatását ne akadályozza, hanem azalatt döntsön, míg a játékosok tovább kergetik a labdát. A bíróság döntése ellen fellebbezés nincsen, és ha a bíróság egy játékost szabálytalanság vagy durvaság miatt (lökdösés, az ellenfél megragadása, lábvetés stb.) ideiglenesen (egyes játékra) vagy véglegesen kizár a játékból, a kizártnak ezt véleménynyilvánítás nélkül kell tudomásul venni és ezzel vezekelni az elkövetett hibáért. Úriember feltétlenül így cselekszik.


Bécs-Budapest 1914 előtt (forrás: www.kepkonyvtar.hu)

Bíróságot azonban rendszerint csak versenyeken alkalmaznak. Mindegyik csoportnak megvan a maga vezetője (kapitánya = the captain), melyet vagy bizonyos időközre, vagy egyes mérkőzésekre választott meg szótöbbséggel, vagy pedig sorshúzással jelöl ki minden játék előtt. Egyáltalán szükséges, hogy a csoportok játékosai a maguk szerepével tisztában, tehát begyakorolva legyenek. Játék előtt a két csoport sorsot húz (pénzt dob fel: fej vagy írás). A sors által megjelölt csoport kapitánya választhat hely vagy első rúgás, tehát indítás között. Ha a játéktér egyforma, ha nem süt a nap (szembe nem süt), ha nincsen szél, mely szemben fúj, akkor a kapitány a maga csoportja részére az indítást választja, de napban háttal a napnak, szélben háttal a szélnek áll és így a játékot a maga csoportjának biztosítja a játék első felében (half time). Ha ez megtörtént, a kapitány szétosztja, felállítja a legénységet, megvizsgálja, vajon minden rendben van-e (kapu, kimérés, labda, póznák stb.), aztán maga is helyre áll és int (ha a kezdés az ő csoportjáé) a középső ostromlónak. Ez most készül a labda kirúgására, de előbb megkérdezi az ellenpárt kapitányától: „készen vannak?” (röviden: „lehet?” angolul: „Are you ready?”) és a kapott igenlő válaszra kirúgja a labdát. A kezdő csoport ostromlói (öten) teljesen egyenlő közökben, arccal a támadandó kapu felé, a játéktér közepébe állnak (az S-T vonalra, melyet, illetve a határvonal közepét két oldalt egy-egy, a földbe szúrt zászló jelez). A kezdő a kör közepét foglalja el, előtte a labda, tőle jobbra és balra, két-két ostromló (forwards) áll, egymástól egyenlő távolságban. Mögöttük, a kapu előtt, úgy, hogy az E-F póznák közé pontosan középre került, áll a kapus (goalkeeper). Közötte és az ostromlók között levő teret három egyenlő részre kell felosztva képzelni, a 90 méteres területet tehát háromszor harminc méteres távokra. Az ostromlók mögött 30 méterre felállnak a határvédők (halfbacks), ezek hárman vannak, mégpedig úgy állnak fel, hogy a középső határvédő egyenesen a középső ostromló mögé kerül, két társa pedig jobbról-balról vele egy irányban a határvonal és közte levő térség közepét foglalják el. Harminc méterrel hátrább, egy irányban a két jobbra-balra álló határvédővel, ezek háta mögött két kapuvédő (backs). A kapus ugyanúgy áll a védekező csoportnál, mint a támadó csoportnál. Az ostromlók szemtől-szembe állnak a támadó ostromlókkal, mégpedig ezektől 10 méter távolságban. Mögöttük felállnak a határvédők és kapuvédők ugyanazon beosztással, mint a másik csoportnál, csakhogy 3,5 méterrel kisebb távközökben (egymás mögött 26-66 m távolságra). Így most csatára készen vannak. Mindenik csoportban van: 1 kapus (goalkeeper), 2 kapuvédő (backs), 3 határvédő (halfbacks), 5 ostromló (forwards).

A mérkőzés részletes menetével holnapi, záróbejegyzésünkben ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Véget ér a vágta-szezon a nemzeti könyvtárban. Péntek van, dőlj hátra és olvass el egy kisregényt Csirkefogóról, a csodalóról. (Szerdán Kincsemről, tegnap Széchenyiről írtunk)
Barabás Ernő: Csirkefogó a Csodaló

Zenét is választottunk, egy második világháború idején készült lovassági díszindulót, mely a Zeneműtárunk gyűjteményének darabja. (Figedy Sándor: Magyar lovassági díszinduló. Előadja a budapesti "Mária Terézia" 1. honvéd gyalogezred zenekara, vezényel Figedy Sándor királyi törzskarnagy.)





A Magyar Digitális Képkönyvtárban is vár rád sok érdekesség: nézd meg a múlt század elejének grafikai lóversenyplakátjait, kassai lóversenyek 1903-ból, Pécsi lóversenyegylet, Eperjesi Lóverseny, az Úrlovasok Szövetkezetének lóversenyét, vagy a Siófoki Lóversenytér levelezőlapját 1906-ból, és küldd el ismerőseidnek képeslapként!

A labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportja. Szabályait, alapkifejezéseit szinte mindenki ismeri. Utóbbiak azonban jelentős változáson mentek át az évtizedek folyamán. Mától vasárnapig bemutatunk egy XX. század eleji (egész pontosan 1905-ben kiadott) ismertető füzetet könyvtárunk állományából, melynek címe "A labdarugás (foot-ball) tankönyvecskéje és játékszabályai." A bejegyzéseket a Magyar Digitális Képkönyvtárból illusztráltuk.
(A szöveget a mai helyesíráshoz igazítottuk.)

Szerző: Szőts Zoltán Oszkár (http://szzo.blog.hu)

Első rész:

A labdarúgás (The foot-ball)

Egyetlen játék, testedzés, sport, még a vívás és kerékpározás sem terjedt el annyira és szerzett annyi hívet, mint a labdarúgás. A lóverseny után a legtöbb embert ez érdekli és az érdeklődők nagy része műveli is. Rövid idő alatt az egész világot meghódította (már női futball-klubok is alakulnak) és úgy látszik, egyelőre nem fogja divatját múlni.
A játék nem új, már a spártaiak ismerték s a rómaiak is játszották nagy (hólyag) labdával. Angliában a legrégibb időktől fogva ismerik és Zettler szerint a római légiók vitték át a játékot a brit szigetekre. III. Eduárd alatt a futball-játék szenvedéllyé lett, polgárember és katona bomlott érte, versenyeztek és fogadtak, annyira, hogy minden egyéb, még a kötelességteljesítés és kenyérkereset is háttérbe szorult miatta. III. Eduárd mit tehetett egyebet, megtiltotta a labdarúgást, de ezzel a tilalommal senki sem törődött és a játék folyt tovább. Az újabb korban nemcsak Angliában, hanem a kontinensen is elterjedt a játék, nálunk annyira, hogy minden utcai suhanc labdarúgót játszik.



Az elterjedés okát főként abban lehet megtalálni, hogy alig van más játék, mely annyira és oly általános hatással testedző lenne, mint a labdarúgás, de kétségkívül nincsen izgatóbb, szórakoztatóbb, változatosabb testedző játék ennél. Az angoloknál valósággal nemzeti játékuk, az iskolákban kötelező tantárgy. Utóbb a játékot egy keveset korlátozták, mert eldurvásodott és szerencsétlenségeknek, baleseteknek volt okozója, a játékosok azonban szabályokkal és önuralommal annyira fegyelmezték magukat, a hevesebb támadókat, szabály ellen vétőket ideiglenesen vagy mindenkorra kizárják a játékból, a bíróság ítéletének feltétlenül alávetik magukat úgy, hogy a túlkapások és balesetek most már ritkaságszámba mennek.
A játékhoz ép, erős szervezet, egészséges tüdő kell. Az egészséges embert megedzi, erősíti, még egészségesebbé teszi, a beteget megölheti. E szerint, különösen gyermekeknél, ügyelni kell arra, hogy a gyöngébbek, fejlődésben visszamaradottak előbb más, könnyebb játékokban szerezzék meg a labdarúgáshoz szükséges erőt, egészséget, szívósságot. A játék az egész testet igénybe veszi, állandó gyors és erőteljes mozgásban tartja, tehát felhevíti. A játékosoknak ügyelni kell arra, hogy játék után (ha van erre alkalmas hely) leszárítsák magukat ás rövid pihenőt tartsanak, ha teljesen szabad területen (tehát club-ház nélkül) tartották a játékot, gondoskodjanak meleg felsőruházatról (felsőkabát, melegebb ing, stb.) játék után azonnal le ne pihenjenek, hanem mindinkább lassuló mozgással (járás) lehűtsék magukat és semmi szín alatt semmiféle italt ne igyanak, míg teljesen le nem hűltek. Angliában a labdarúgást kétféle szabály szerint gyakorolják és így kétféle játék alakult. Az egyik a „rugby” játék, a másik az „Association” a szolidabb játék és ez indult Angliából hódító világkörútra. Nálunk is mindenütt az „Association” játékot játsszák, a „Rugby”-nek alig vannak hívei. E könyvecske tehát az „Association” játékot ismerteti és szabályait közli.

Rugby-játék

A lényeges különbség az, hogy a Rugby nemcsak a lábbal játszódik, a kéznek is jut némi szerep, míg az Associationnál csak a kapuvéd nyúlhat a labdához, az is csak bizonyos előre meghatározott esetekben. És azért terjedt el jobban az Association. Miután a Rugby a kezeket is foglalkoztatja, a játékosok lehajolnak, a labdáért esetleg birkóznak, fejbe vághatják egymást, míg az Associationnál, ha csak a játékosok egymásra nem esnek, távol maradhatnak egymástól, de mindenesetre be kell tartaniuk a labdatávolságot. A Rugby játékot 30 ember játssza, 15-15 ellen, míg az Associationnál a játékosok száma csak 22. A játék lényegileg nem különbözik a másiktól, csak abban, hogy bizonyos esetekben a játékosok kézzel is felfoghatják a labdát, elszaladhatnak vele, sőt – ha sikerül – a kapun be is vihetik.

A játszótér (The ground)

Teljesen sík terület kell a játékhoz, lehetőleg száraz gyepes hely, melynek hossza legalább 90-100 méter, szélessége legalább 45-50 méter legyen, tehát legkevesebb 4050 négyzetméter sík terület. Lehet a játszótér nagyobb is, de kisebb semmi szín alatt ne legyen és a szélesség a hosszhoz mindig az egy a kettőhöz arányt tartsa meg. A túlságosan nagy területen sokkal fárasztóbb a játék, ezért a túlzásokat kerülni kell.
Határvonal (marklines, touchlines). A kimért terület négy sarkába négy zászló vagy négy jelzőcövek kerül, melyek úgy lesznek a földbe erősítve, hogy egykönnyen (nekiszaladás, labdadobás stb. által) fel ne lehessen őket dönteni. (l. az ábrán A, B, C, D) Az A-C és B-D vonalak képezik a határvonalakat (marklines). A rövidebb határterületek (A-B és C-D) kapuvonalaknak (goalline) neveztetnek, ezeken van a kapu (the goal). Ezt a kaput ugyancsak négy 2,5 méter magas póznákkal jelezzük, melyeket a kapuvonalakon egyenlő távolságban a határsarkoktól, az ábrán E, F, G és H betűkkel jelölt helyeken a földbe szúrunk, úgy, hogy a póznák közötti távolság (E és F között, valamint a G és H között) 90 méteres kapuvonalon 7 méter 35 centimétert tegyen ki. E szerint a távolság A és E között 41 m, 32,5 cm. E és F között 7 m, 35 cm. Fés B között újra 41 m, 32,5 cm. Ugyanezek a méretek a C-D kapuvonalon is. A kapupóznákat fent (I-K és L-M) 2,5 méter magasságban egy keresztléc (fehérre mázolva) vagy egy könnyen látható szalag köti össze. Ez tehát a kapu (the goal). A kapuvonalaktól 11 méternyire, azokkal párhuzamosan, a földön két másik vonal, a két tizenegyes vonal jeleztetik, mégpedig ha a talaj erre alkalmas, jól látható fehér mészkővonalak, ha nem alkalmas, apró zászlócskák által. Itt megjegyezzük, hogy a határvonalakat is feltűnően mésszel kell jelezni, ha ezt a talaj megengedi. Az egész pályatest központját szintén meg kell jelölni és körülötte egy 9 méter átmérőjű kört kell húzni. Ezzel a pálya készen van. Az állandó pályák megválasztásánál tekintettel kell lenni arra is, hogy a pályatest árnyékos és lehetőleg szélmentes területen feküdjék.

A Ferencvárosi TC első bajnokcsapata (1903) (forrás: www.tempofradi.hu)

Holnap a footballhoz szükséges ruházat bemutatásával folytatjuk a füzet ismertetését.

Folytatjuk közösségi oldalainkon a lovakról, lótenyésztésről, lóversenyzésről szóló különleges képeink, történeteink, könyveink bemutatását pazar gyűjteményünkből válogatva. Tegnap Kincsem, ma Széchenyi.

Még Bécsben is különleges eseménynek számít ez a nap. Binnebös Alter professzor 1827-ben, a Wiener Moden-Zeitung und Zeitschrift für Kunst, Schöne Literatur und Theater kiadványában megjelent írása is ezt tanúsítja: „… az első napon a nehéz és nyomott időjárás ellenére az innen kb. egy órányira fekvő pályán sokezres tömeg találkozott. A teljesen sík és mégis száraz terep kitűnő fekvésű és a másfél angol mérföld átmérőjű stadion minden néző számára szabad szemmel is áttekinthető – álljon bár a tömeg között vagy felett. A jól elhelyezett páholyok és galériák a hölgyek és az előkelőek számára kényelmes elhelyezkedést, valamint védelmet a nap és eső ellen biztosítottak és az egész nyilvános látványosság minden nap mintás rendben és élvezetes mozgalmassággal bonyolódott le.”

Gyepkönyv és Asszonyságok díja
Gyepkönyv - Sopron 1874
A Pesti Gyepen volt lófuttatások című első esztendei tudósítás azaz röviden Gyepkönyv új műfajt teremt a kiadványok körében. A később Évkönyvre átkeresztelt közlemény rövidítéseket és szakkifejezéseket majd az öt nap valamennyi futamának eredményeit tartalmazta. A műfaj idővel átalakul. Egyik 1874-es soproni példánya fentebb lapozgatható.

A tiszteletdíj is majdnem egyidős a versenyzés történetével. A versenyzés őshazájában, Angliában,  arany és ezüsttálak, sőt, feljegyzések szerint egy-két hordó különleges finom bor volt a jutalom, de vagon szenet és chesteri óriássajtot is hazavihettek a legjobbak. Az 1827-es pesti futás is a tiszteletdíjak jegyében indul, ám a pénzdíj is megjelenik, mégpedig aranyban. A serlegre mindig szöveg van vésve, méghozzá a kor leghíresebb, néhány esetben már régen elfelejtett nevű íróinak, költőinek tollából. A vésett epigrammák egyben a magyar szellemiség hírnökei is: „Hírkoszorú nélkül meddő telek e rövid élet” – Vörösmarty idézet az Asszonyságok billikomonján 1831-ben.

Magyar volt tehát a dísztárgy, magyar volt a felirat, sőt annyira magyar,hogy még a németes nevű műiparos is kifejezésre akarta ezt juttatni, mint ahogy az az egyik Széchenyi serleg feliratából kitűnik:

A nemzet könyvtára lóbarát, és mint ilyen, mindent tud a lovakról, lótenyésztésről, lóversenyzésről.

Holnap is várunk közösségi oldalainkon különleges képekkel, történetekkel, adatokkal és olvasmányokkal, addig is néhány érdekesség a történelmi legnagyobbról!

Az örök: Kincsem (1874. március 17.)

„Kincsem nem veretlen, hanem verhetetlen” – teszi hozzá nyomatékosan a tulajdonos, Blaskovich Ernő, amikor a korabeli hírekben Kincsemről áradoznak. Minden idők leghíresebb magyar lova 1874. március 17-én lát napvilágot. Az angolok által csak Hungarian wondernek nevezett versenykanca, 54 verseny örök győztese már az első megnyert futamok után legendává válik szerte a világban.


Kincsem a versenyistállóban - Hazatérés a versenyről - Angliában - Kincsem futás idején

Baden-Baden és a csodakút:

A kétéves Kincsem, hatodik nagy megmérettetésén két álló napig nem hajlandó inni a verseny előtt. Sem a híres baden-badeni víz, sem a Rajna folyóvize nem nyeri el tetszését, de a különböző hegyi forrásokból megtelített vödrökbe is csak beleszagol. Kitör a pánik az istállóban, a lebetegedett ló híre órákon belül bejárja a versenypályát. Egy neves, angol származású idomár, Reeves John tanácsára egy közeli, félig beomlott, cseppet sem üde vizű kútból kínálják a telivért. Kincsem iszik majd megerőltetés nélkül learatja a babérokat. Sokan hosszan törik a fejüket a történteken. Végül Kincsem gondozója, miután megkóstolja a vizet, fejti meg a rejtélyt: a víz éppen olyan pocsolya ízű, mint amit otthon a gödi istállóudvarból húznak – mondja elégedetten. A kutat Kincsemnek nevezik ezután.

Blaskovich Ernő (1834-1911) és kancatelepe Tápiószentmártonon

A 18. század elején alapított nemesi Blaskovich-dinasztia híres lószeretetéről és a lótenyésztés iránti elhivatottságáról. Saját tenyésztésű lovakon hajtják ötösfogataikat és nem ijednek meg kisebb vagyonokat fizetni egy-egy szép példányért. A Blaskovichok nem vetik meg a kétkezi munkát sem, az aratás és a betakarítás szinte rítusként van jelen az ifjú arisztokraták életében.

Blaskovich Ernő bizonyul a család legeredményesebb tenyésztőjének. Olyan nincs, Aranyvirág, Szememfénye – az általa választott neveket talán más országokban kigúnyolnák, számára azonban lovai családtagok. A telep, ahol Kincsem is nevelkedett, a tenyésztő életének is meghatározó színhelye: „Az 1863-ban alapított 6800 holdas kancatelepén két kis völgy húzódik át, így a legszárazabb hónapokban is bokáig érő legelője van itt a jószágnak. Utak és akácosok övezik az 5 gazdaságból álló birtokot, ahol az igás jószágokon kívül hatezer birkát is tartanak. A birkát néha ráhajtják a pihenő lólegelőre, ezzel mindennél jobban regenerálják a kifutókat. Nyáron a kancák nem kapnak szénát, míg a legelő tart, ezután is csak néha árpaszalmát. A kancák és csikók számára 50 hold legelő szolgál kifutóul, árnyas részei szinte nincsenek, hogy a csikók a legyek elől el ne bújhassanak, egyfolytában mozogjanak, így erősítve szüntelenül izomzatukat.”

Az ifjú Blaskovich Ernő

Két évvel Blaskovich Ernő halála után Gustav Rau, neves szakújságíró, a Sport Welt-ben megjelentetett „Hippologische Wanderungen” cikksorozatában így méltatja Kincsem szülőhelyét:

„…A mindmáig hasonlíthatatlan kanca családja újra és újra csodálatra és bámulatra ragadja a világot Kincsem örökítő erejétől telített felneveltjeivel…”

„…Kincsem és a Kincsem ménes úgy hangzik mint egy hősi ének…”
„…A Kincsem ménes a legdrágább, amivel a magyarok bírnak – és egyik legcsodálatosabb látvány a telivértenyésztés világának egész területén…”
„(Blaskovich Ernő)) Holtig kitartott meggyőződése mellett: a telivérnek csak zab, széna és legelő kell! Néha egy kis kősó! Amíg élt, még a tréningben levő lovak is tápiószentmártoni zabot és szénát ettek…”
„(Az istállók) egyszerű, de kifogástalan, rendkívül tisztán tartott, fehérre festett, tágas, zsindelytetős épületek. Nyitható kis ablakok adják a szükséges világosságot. A mennyezet, valamint a választófal félmagasságig szilárd fa, feljebb lécz, sőt télen, amikor fedeztetésre mennek, sem kapnak takarót az útra…”
A Blaskovich-ménes 10. évjáratában született Kincsem. A 80. évjárat után, a II. világháború során, 1944 őszén megsemmisült.




Kincsem fontban és forintba

1878. augusztus 1. Goodwood Cup

A 4000 méteres, a leírások alapján igen nehéznek nevezett pályán Kincsem állóképességével és szerkezeti kiegyensúlyozottságával nyer. A boldogságtól ragyogó tenyésztőt alig engedik lovához. Kincsem ilyenkor lehajtott fejjel várja, hogy a kis termetű Blaskovich a fejdíjhoz tűzhesse a mindig, mindenütt, minden évszakban kéznél levő kis ibolyacsokrot. Gróf Zichy Béla sem kevésbé elégedett: 15000 fontot – 180000 forintot nyer, Harkányi József 5000 fontot – 60000 forintot inkasszál, a Hesseni herceg és Festetics Tasziló nyeresége fejenként 250-250000 forint.

Legenda születik

1879-ben a Badeni Nagydíjra Kincsem visszatér a csodakút mellé. A magyar csodakanca Deauvilleben szeptember 1-én még angol és francia lovakkal viaskodik. Két napra rá a Nagydíj napján a németek nem győznek hálálkodni Blaskovich Ernőnek, hogy lovát újra elhozta, és így két hétre újra Oos-völgye lehet a „világ közepe”. Kizárólag Kincsem miatt érkeznek olyan nagyságok, mint az orosz nagyhercegnő, a cár leánya, Maria Pawlovna. A futás minden képzeletet felülmúl. A befutóban Prince Giles the First az élre áll, Kincsem kívül megy mellé. Már fej-fej mellett haladnak, amikor az ellenfél másfél testhosszal előreszökik. Kincsem nyakát kinyújtva tör a cél felé, feje a ménnel egyszerre éri el a célkarikát. Hosszas latolgatás kezdődik, melyik ló a nyertes. Henckel Hugó, Prince tulajdonosa érthető módon boldogan beleegyezne a döntetlenbe. A kor szokása szerint azonban vagy döntetlent vagy új küzdelmet hirdetnek a holtversenyben. Blaskovich Ernő hallani sem akar a döntetlenről. Henckel pihenőidőt kér. Blaskovich azonban, ismerve lovát, tudja, ha most leállítják Kincsemet, a több napja futó ló fáradtsága később képtelenné teszi a győzelemre. Újranyergelés, és a két ló ismét a pályán áll. A kapitális mén és a könnyű kanca közül az egyikre végzetes vereség várt. A vak véletlen is Kincsem ellen esküdik: a futamban a fordulónál, amikor épp otthagyná ellenfelét, egy kutya a ló mellé szegődik. A lovas visszatartja a kancát, hogy az ne boruljon fel a váratlan akadályban. Közben a Henckel-ló jelentős előnyt szerez. A távnál mégis hat hosszal veri Kincsem az ellenfelet. Az orosz nagyhercegnő és férje elszántan rohannak a győztes telivér gondozójához, hogy néhány szál sörényszőrt hazavihessenek emlékbe.

Forrás:
OSZK törzsgyűjtemény, Fehér Dezső, Török Imre: A verhetetlen Kincsem, Budapest, Natura, 1974.

Régi kedves ismerősünk, segítőnk Legeza Ilona, hosszú súlyos szenvedés után pénteken meghalt. Ilona könyvtárosként dolgozott eleinte, 20-as éveiben veszítette el a látását. Vakon számítógéppel megtanult dolgozni, életereje lenyűgözött bennünket, amikor néha találkoztunk. Még tavasszal is szerkeszetette a Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát, melyet a Könyvtári Intézet Új Könyvek kiadványához kezdett el készíteni, később A KELLO is átvette. 

Debrecenben születtem.
Gyermekkoromban szerettem szerepelni.
Tanulmányaim végeztével könyvtáros lettem.
Férjhez mentem, született egy fiam,
- életem nagy többlete.
Idõvel lépésváltásra kényszerültem:
szemembõl kifelé vakság lett a részem,
de amit így látok, azt is szebbé nézem.
Már régen nem szerepelni akarok,
hanem megalkotni magam
az út egy-egy fázisában.

Vagyok, aki voltam; leszek, aki vagyok:
kérésre tárult tenyér, adni kinyújtott kéz.

Az ismertetők címsorában elhelyezett hiperlinkek minden esetben az adott műnek a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományában megtalálható és onnan letölthető elektronikus változatára mutatnak.

A "Tallózó" programban a könyvismertetők mérete eredetileg 2000 bájtra korlátozódott a várható felhasználók sok esetben szűkös háttértárkapacitása miatt (abban az időben - 1994 - általában 40 MB volt). Ez nagyon megnehezítette az irodalmi szempontból fontos, összetett művek ismertetését. 

Legeza Ilona - Móricz Zsigmond - Rokonok könyvismertető

Az MVGYOSZ Hangoskönyvtára és a MEK állománya jelentősen eltérnek egymástól - főleg a szerzői jogi megkötöttségek miatt, melyek a Hangoskönyvtár gyarapodását nem korlátozzák - emiatt néhány esetben a több alkotást is összefoglaló ismertetőkön belül, a szövegbeli említés helyére helyezett hiperlinkek utalnak a MEK anyagaira. 
Az esetek nagyobb részében azonban egy adott művet tárgyaló ismertető szövegében elhelyezett hiperlink a vele irodalmi kapcsolatban lévő s a honlapon elhelyezett mű recenziójára mutat.

- Aki ismeri önt és a munkáját, könnyen meggyőződhet arról, hogy adott esetben nincs különbség egy látó és egy nem látó teljesítménye között, de hogyan bizonyítsanak azok, akik nem jutnak lehetőséghez? 

– A vakok iránt érzett évezredes idegenkedés, előítéletes félelmek csak nagyon erélyes és hatékony propagandamunkával küzdhetőek le. A legnagyobb felelősség pedig e téren az írott és elektronikus sajtót terheli. A sajtó a látássérültek témájához csak nagy idegenkedéssel és sok esetben teljesen hibás attitüddel nyúl hozzá. Magyar Nemzet 2006.

Már 26,000 kép közül lehet válogatni a Digitális Képarchívumban!

Új részgyűjtemény:

• Ásványvilág - válogatott képek a Herman Ottó Múzeum Ásványtárából 252 kép

Gyűjtemények gyarapodása:

• Az országalbumban háromezerkétszáz kép böngészhető (Internetes gyűjtemény)
• Növényvilág albumunkban már közel ezerötszáz kép található (Internetes gyűjtemény)
• Varga József fotóinak száma közelíti a kétezret (Magángyűjtemény)
• A világháború képes krónikájából digitalizált képek száma meghaladja a háromezer tételt.
   

A Digitális Képarchívum anyaga többféle forrásból származik. Egyrészt feldolgozzuk benne a MEK és az EPA egyes kiadványaiban található képeknek egy válogatott halmazát, így ezek az illusztrációk - általában jobb minőségben - önállóan is kereshetőkké és hivatkozhatókká válnak. Másrészt pedig gyűjtjük, katalogizáljuk, és hosszú távon megőrizzük az interneten (pl. képmegosztó oldalakon), továbbá a CD illetve DVD kiadványokon megjelenő digitális képeket, amennyiben azok megfelelnek gyűjtőkörünknek és a tulajdonosuk hozzájárul a DKA-ban való szolgáltatáshoz. Az ilyen irányú felajánlásokat a DKA Kapcsolat oldalán levő címeken várjuk. A célunk egy változatos tartalmú, nagyfelbontású dokumentumokból álló és jól kereshető képgyűjtemény kialakítása.

Mikes Kelemen „Az idő Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben.” című könyvének egy részletét szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők Olvasni/való sorozatunk ötödik részeként a Kézirattár folyosóján. A mikrokiállítást Lipthay Endre, a Kézirattár munkatársa nyitja meg szeptember 2-án.


Mikes Kelemen (1690-1761) a késő barokk széppróza mestere, a magyar irodalom klasszikus alakja főleg csodálatos levelein keresztül ismert a legtöbb ember számára. Irodalmi hagyatékának gazdagságát azonban nemcsak levelezése bizonyítja, hanem azok a művek, amelyeket franciából fordított „székely nyelvre”. Nem csak alakította a magyar nyelvet, hanem használta is.

A főként 17. században kiadott teológiai és erkölcsi magyarázatok, elmélkedések, és nevelési célzattal íródott vidám történetek fordításainak nagy részét, 11 művet 16 kéziratos kötetben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. Mikes Kelemen további egy könyve az Egyetemi Könyvtárban, híres Törökországi levelei pedig az Egri Érseki Főegyházmegyei Könyvtárban találhatóak.

A most kiállított és olvasásra ajánlott kézirata Mikes Kelemen „Az idő Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben” című könyvének egy részlete. A mű Antoine de Courtin, 17. századi francia diplomata és neves író "Traité de la paresse ou l’art de bien employer le temps en toutessortes de conditions…" című munkájának magyar fordítása. A párbeszédes, elbeszélő formában megfogalmazott valláserkölcsi fejtegetésben (ma akár azt is mondhatnánk, életvezetési tanácsadó szakkönyvben) az idő eltöltésének jó, gyakorlatias, hasznos és célravezető módjairól beszélgetnek hat napon át a párbeszéd szereplői.

A MEK Egyesület az MTA Irodalomtudományi Intézettel együttműködve pályázat keretében vállalta Mikes Kelemen összes műveinek digitalizálását és szolgáltatását. Az egyesület külső munkatársa digitalizálta a hatkötetes, közel 7000 oldalt, majd kétrétegű PDF formátumban felkerült a MEK-be. A szkennelt anyagot az Intézet korrektúrázta, amelyből egy irodalomtudományi elemző adatbázis készül.

Az Olvasni/való a Kézirattár havonta jelentkező minitárlat-sorozata. Ha jobban megfigyeljük a szójátékot, érezhető a régi magyar szóhasználat, amely egyébiránt Babits mániája volt, vagyis, ne azt mondjuk, hogy valamit illik csinálnunk, hanem azt, hogy való. Olvasni tehát „való”, és egyben rögvest olvasnivaló is.

Kép: Magyar Elektronikus Könyvtár