Camille Saint-Saëns „phantastikus és bizarr” zeneműve

2020. április 14. 18:06 - nemzetikonyvtar

A jelenlegi járvány rámutat, milyen fontos szerepet tölt be a zene mint eszköz a közösségek fenntartásában, illetve a közösségi érzés felkeltésében. A lezárt Olaszország példára szerte Európában elterjedtek az erkélykoncertek, profi és amatőr muzsikusok osztják meg az interneten otthoni felvételeiket, így segítve az embereket és önmagukat abban, hogy megküzdjenek az elszigeteltséggel. Másfelől a legújabb zenei műfaj, a karanténdal egyben azt is példázza, hogy a nagyobb járványok magára a zenére, a művészetre is megtermékenyítő hatással lehetnek. 

danse_macabre_guyot_marchand2_skeleton_musicians_bnf.jpg

Guyot Marchant: Haláltánc. A négy muzsikus, 1486. Forrás: Guy Marchant: La Danse macabre. Paris, 1486. Fig.en reg. folio a III: Les squelettes musiciens. Illustration numérisée d'après le microfilm R 1760. Paris. BnF (Réserve des Livres rares et précieux). Cote: Res Ye 189/Microfilm R 1760 Francia Nemzeti Könyvtár

A sok tízmillió emberéletet követelő, nagy középkori pestisjárvány nyomán, a 14. század második felében terjedtek el a haláltánc képzőművészeti, irodalmi ábrázolásai. Az élőket sírba vivő, zenélő csontvázak már az ősnyomtatványok korszakában, a 15. század végén feltűnnek, elsőként Guyot Marchant Danse macabre-illusztrációinak 1486-os kiadásában, majd a 16. század első felében többek közt ifj. Hans Holbein Totentanz címen ismertté vált fametszetsorozatán (1538). A különböző rangú és korú személyeket, társadalmi típusokat felvonultató haláltánc-ábrázolások allegorikusan a halál sajátos demokratizmusára utalnak, mely szerint a halálban minden ember egyenlő. A téma legkorábbi zenei feldolgozása, amely összekapcsolható a tánccal, August Nörminger 1598-as tabulatúrás könyvében található. A haláltánc mint a megelevenedett csontvázak éjféli mulatsága azonban 19. századi hagyomány: fő inspirációs forrása Goethe Totentanz című, először 1815-ben megjelent költeménye, amely Liszt Ferenc Haláltáncának (1849) is egyik, irodalmi ihletője. A francia szimbolista költő, Henri Cazalis Égalité-Fraternité (Egyenlőség-Testvériség) című, tematikailag rokon versén alapul Camille Saint-Saëns híres Danse macabre című szimfonikus költeménye (1874), amelyet most elsősorban érdekes magyar vonatkozásai miatt ajánlunk az olvasó figyelmébe. 

camille-saint-sans-filharmonia.jpg

Camille Saint-Saëns (18351921). Forrás: Filharmónia Magyarország 

Cazalis költeménye éjféltől hajnalhasadtáig tartó, groteszk temetői bált idéz meg, és Goethe Totentanzához hasonlóan táncdallamokat játszó hegedűsként jeleníti meg a halált. Saint-Saëns 1872-ben a teljes, hét versszakból álló verset megzenésítette énekhangra és zongorára. E dal két évvel később komponált zenekari változatának partitúrája elé azonban csak a mű első két strófáját, harmadik és hetedik versszakának két-két első sorát tartalmazó részletét írta mottóként, amely id. Ábrányi Kornél egykorú, meglehetősen szabad fordításában így hangzik: 

Zin! zin! zin! 
Rémes, hideg éjjel 
Zene árad széjjel… 
Táncra húzza hegedűjét 
A halál csontváza, 
rhoz veri a bokáját 
Meg a légbe rázza, 
Zin! zin! zin! 
Ugy veri az ütemet. 

Az éj sötét, zord… búg a téli szél. 
Reszket, sohajt a lombtalan, kopasz fa; 
Komor sírjából a halott kikél, 
S kísértettáncát szörnyű kedvvel járja. 

Zin! zin! zin! 
A hólepel vadúl libeg-lobog, 
Zin! zin! zin! 
Csörög a csont, amint a tánc robog.  

Csitt! egyszerre mind futnak, rohannak. 
Perc alatt a néma sirba vannak; 
A kakas kiáltott… 

id. Ábrányi Kornél: Halál-tánc. In: Az 1891. november 4-i filharmóniai hangverseny műsorlapja. ‒ Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Danse macabre egyike volt annak a négy szimfonikus költeménynek, amelyeket Saint-Saëns az 1870-es években mestere és barátja, Liszt Ferenc példájára komponált, ezzel meghonosítva Franciaországban a Liszt által teremtett új műfajt. A mű első előadására 1875. január 24-én került sor a párizsi Châtelet Színházban Édouard Colonne vezényletével. A Franciaországon kívüli első európai bemutatót Budapesten tartották. A Vasárnapi Ujság szerint nagy hatása volt a mesterien hangszerelt, „phantastikus és bizarr” zeneműnek, amelyet Erkel Sándor vezényletével 1876. november 8-án mutatott be a Filharmóniai Társaság zenekara a Vigadóban. A mű rövidesen Liszt Ferenc briliáns zongoraátiratában is felcsendült: 1877. január 22-én a mester kedvenc női tanítványa, Sophie Menter az átírt darab ajánlásának címzettje játszotta a Zeneakadémián. Az átiratot Liszt még a szimfonikus költemény budapesti premierje előtt készítette, és 1876. október 2-án a következő, kedvesen szerény sorok kíséretében küldte el „drága barátjának:  

Amikor ma elküldöm Önnek Danse macabre-jának átiratát, arra kérem, bocsássa meg nekem ügyetlenségemet, amellyel zongorára dolgoztam át partitúrájának csodálatos színeit. A lehetetlenre senki nem kötelezhető. Zenekar módjára játszani a zongorán még senkinek nem adatott meg. Mégis mindig törekedni kell az Ideál felé, minden tökéletlen és hozzávetőleges módon. Az élet és a Művészet, úgy vélem, csupán erre való.  

Liszt Ferenc levele Camille Saint-Saënshoz, Hannover, 1876. október 2. In: „Lettres inédites de Liszt à Saint-Saëns”, éd. Georges Lebas, La Revue musicale [numéro spécial Liszt] 9/7 (1er mai 1928), 63. (A szerző fordítása.)

Saint-Saëns saját párizsi kiadójánál, a Durand & Schœnewerknél jelentette meg a Liszt-átiratot, amelyet nagyra értékelt, mint olyan remekművet, amely technikailag nem túlságosan nehéz. Az átirat nagyban elősegítette a kompozíció terjesztését, amely az 1890-es évek elejéig igen népszerű volt Magyarországon. 

saintsaens_liszt_danse_macabre_piano.jpg

Saint-Saëns Haláltáncának Liszt által készített zongoraátirata, kottacímlap Zeneműtár

Emlékezetes epizód volt a Danse macabre hazai előadás-történetében, amikor a művet ‒ háromféle változatban ‒ maga a szerző vezényelte, illetve játszotta Budapesten és Pozsonyban. Saint-Saëns egyik nagy európai hangversenykörútja keretében, Erkel Sándor és Liszt Ferenc meghívására látogatott el hazánkba 1879 tavaszán. Március 5-én a Vigadó nagytermében rendezett, nagy érdeklődést kiváltó filharmóniai koncerten dirigálta Haláltáncát olyan átütő sikerrel, hogy meg kellett ismételni. Két nappal később ugyanezen a helyszínen, az Országos Nőképző Egylet táncmulatsággal egybekötött művészestélyén egy különleges, zongorára és két hegedűre átírt változatban hangzott el a mű: a zongoravirtuózként is ünnepelt francia muzsikusnak id. és ifj. Joseph Hellmesberger bécsi hegedűművészek voltak a partnerei. Végül március 9-én, Pozsonyban Saint-Saëns a Liszt-féle zongoraátiratot adta elő egy jótékonysági hangversenyen, amelyet a Hummel-emlékmű javára rendeztek, ismét szép sikert aratva. 

A meghallgatásra ajánlott felvételen jól követhetjük az egyes hangszerek szerepjátékát: az éjféli tizenkét óraütést hallató hárfát; a cselló-pizzicatót, amely a holtakat a sarkával felébresztő Halált jeleníti meg; majd amint ez szűkített kvinttel tritónusszal, az ördög hangközével hangolja hegedűjét, mielőtt megindítja a keringő tempójú táncdallamot; a korabeli szimfonikus zenében szokatlan xilofont, mely a csontok csörgését imitálja; az alvilági erőket megtestesítő rézfúvós hangszereket; a jeges téli szelet felidéző hegedűket; a hajnali kakaskukorékolást jelző oboát. Ha figyelünk, a körülbelül hét perces mű közepe táján a gregorián Dies irae-dallam egy eltorzított (3/4-es, dúr) változatát is felfedezhetjük. 

Camille Saint-Saëns: Danse macabre. Előadja Jean-François Zygel Les Clefs de l'orchestre nevű zenekara a Francia Rádió filharmonikus zenekarával.

Illyés Boglárka (Zeneműtár) 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4515612434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.