Hazatérő hagyatékok – kép az emigrációról

2020. szeptember 04. 09:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 10. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban. A tizedik részben Zichy Mihály, Kézirattárunk munkatársa néhány kiemelkedően jelentős emigráns hagyaték tartalmát ismerteti.

A nagyobb emigráns hagyatékok már a ’90-es években, sőt már a ’80-as évek végén különböző utakon-módokon szép lassan megindultak Magyarország felé, és ez a folyamat máig tart. Közöttük vannak magánszemélyektől származó és szervezeti irategyüttesek is.
A Mikes-program keretében behozott kéziratok szorosan kapcsolódnak az Ithaka-program és más programok útján behozott, illetve egyéni úton hozzánk eljuttatott anyagokhoz. Általuk a nyugati emigrációról kapunk mind átfogóbb képet, nem utolsósorban a nem publikált kéziratokon, leveleken keresztül. A Mikes-programban érkezettekkel számos olyan anyag is bejött, amely egy-egy már eleve nálunk lévő iratanyag töredéke, azt kiegészíti.
A Mikes-programból hazaérkező anyagok igen szerteágazó témájúak, magukon viselik – a dolog természetéből adódóan – a véletlenszerűség bélyegét, különösen azoknak a hagyatékoknak az esetében, ahol az iratkeletkeztető már régebben elhunyt, és öröksége a helyi egyesületnek, magyar háznak az adományaként jött Magyarországra. Emellett néhány tudatosan gyűjtött, tudományos értékű iratanyag birtokába is kerültünk. Az emigrációs hagyatékokról néhány dolog általánosan elmondható. Legfeltűnőbb a személyek nagyarányú átfedése az egyes hagyatékokban. Ez részben a már az emigráció előtti kapcsolatokból, részben pedig az emigrációs ismeretségi kör, az emigrációs szervezetek összefonódottságából fakad. Az emigrációs lét írásbeli lecsapódásának másik, legalapvetőbb jellemzője, hogy a hivatalos és magánszféra egyáltalán nem, vagy alig különíthető el egymástól. Sokszor nemcsak egy levelezési viszonylatban, de ugyanabban a levélben is szó van „hivatalos” és magándolgokról. Ugyanis az emigrációs szervezetek jellemzően hivatalosan bejegyzett civil szervezetek, hellyel-közzel némi politikai lobbierővel. Szerveződésük leginkább ismeretségi, baráti kapcsolatokon alapult, érthető tehát, hogy egymás közti leveleikben jól megfér egymás mellett a szervezeti kérdés taglalása és a gyermekek iskolai, hivatali előmenetelének ismertetése. Az emigráció szervezeti életében való ténykedés általában „mellékállás” volt, változó sikerű, de komoly és tiszteletreméltó áldozat.

A Nádas János-hagyaték az Ithaka-programban érkezett 2014-ben, kisebb töredéke a Mikes Kelemen Programban 2016-ban. Részletes képet kapunk belőle olyan, az emigrációban fontos szerepet betöltő szervezetek működéséről, mint a Magyar Társaság, az Amerikai Magyar Szövetség (később Amerikai Magyarok Országos Szövetsége), az Árpád Akadémia, ill. a Magyar Találkozók. Hasonlóképpen a Kézirattár egy másik fondjához, a Teleki Béla-hagyatékhoz, amely által betekintést nyerünk az Amerikai Erdélyi Szövetség, az Erdélyi Világszövetség működésébe, nem összefüggés nélkül a Nádas-hagyatékkal kapcsolatban említett szervezetekkel. A Mikes-programmal beérkező hagyatékok ezt a korábbi együttest gazdagítják jelentős mértékben, ugyanannak az emigrációnak írásbeli örökségeként. A Kézirattár 20. századi magyar emigrációs gyűjteménye mára egységes, a téma kutatásának országos szinten kiemelkedő, elsőrangú forrásbázisává vált. Értéke a tudományos kutatás előtt nyilvánvaló.
A Mikes-program keretében beérkezett hagyatékok közül a következőket érdemes kiemelni: 

András Károly (1917–2004) 1949–1950-ben az Informations Danubiennes szerkesztőjének, 1957–1967-ben a SZER magyar osztálya helyettes igazgatójának, majd a nemzetközi kutatóosztály helyettes vezetőjének hagyatéka. Borbándi Gyula így emlékezett meg róla:

„Tanulmányaiban az újabb kori magyar történelemmel, a nemzetiségi kérdéssel, valamint magyar kisebbségek állapotával, ezen belül különösen a szlovákiai magyarok sorsával foglalkozott. Írásainak java a müncheni Új Látóhatárban és a római Katolikus Szemlében jelent meg. Évtizedek óta kedvelt témája volt Edvard Beneš csehszlovák államelnök élete, pályája és működésének megítélése. E témakörben sok helyütt és sokat kutatott, több részlettanulmányt írt, de a kutatási eredményeket összegző és az életművet hitelesen ábrázoló, ugyanakkor ennek magyar vonatkozásaira is kiterjedő részletes Beneš-életrajz nem készült el. Kívánatos lenne, hogy ha a tervezett mű megírása nem is fejeződött be, legalább az András Károly által megírt részleteket, valamint évtizedek munkájával összegyűjtött kutatási anyagokat közöljék kötetben, vagy legalábbis használják fel.”

Borbándi Gyula: András Károly halálára. In. Magyar Nemzet, 2004. július 15.

Rendkívül értékes hagyatékának egy része már korábban a Kézirattárba került, majd töredékei a Mikes Kelemen Program keretében két részletben, illetve – legnagyobb részben – magánúton a közelmúltban szintén gyűjteményünk része lett. A terjedelmes hagyaték elsőrangú terep a korszak kutatói számára, leendő publikációs értéke és jelentősége pedig nem szorul bővebb magyarázatra.
A teljes irategyüttest Fond 541 jelzet alatt őrizzük.

Várdy Béla (1935–2018) az ’50-es évektől és az USA-ban élt, ahol 1964-től a német alapítású katolikus Duquesne Egyetemen (Pittsburgh, Pennsylvania), illetve 2001-ben az egyetem római campusán tanított. (1998 óta megkülönböztetett egyetemi tanár, ún. distinguished professor, sok éven át az egyetem Történeti Intézetének igazgatója). Kapcsolata Magyarországgal és a magyar tudományos élettel nem szakadt meg (Történettudományi Intézet, Eötvös Loránd Tudományegyetem). Kutatási területe a magyar történelem. Ugyanakkor a Gulag-kutatás jeles alakja is volt, számos magyarországi konferenciafellépéssel ebben a témában. Számottevő mennyiségű irathagyatéka (Fond 678) rendkívül értékes forrásbázis.

Vászolyi Erik (1933–2013) a permi és az ausztráliai nyelvek tudós kutatója volt. 1959 és 1960 között Komiföldön gyűjtött folklórszövegeket. 1968 után emigrált. Ausztráliába került, a Perthi Egyetemre. Érdeklődése az ausztráliai bennszülöttek felé fordult, jogaiknak szószólójává vált. Hagyatékában a rádióban elhangzott vagy arra szánt történelmi-irodalmi rövid és hosszabb írások, bibliográfiák – tudományos anyaggyűjtés, hangzó anyag, továbbá nyelvészeti munkák találhatók.

Zichy Mihály

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 11/1. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1816188246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.