1823. január 21-én született Alsósztregován (ma: Szlovákia) és 1864. október 5-én –150 évvel ezelőtt – hunyt el ugyanott Madách Imre drámaíró, költő. Legismertebb műve, Az ember tragédiája című drámai költemény – minden bizonnyal a magyar irodalom legtöbbször idézett alkotása. A mű számos sorának, gondolatának önálló élete van: „A gép forog, az alkotó pihen.” (I. szín/ A mennyekben); Nem az idő halad: mi változunk, (III. szín/ Pálmafás vidék a paradicsomon kívül); „Milljók egy miatt.” (IV. szín/ Egyiptom); „Nem a kakas szavára kezd virradni,/ De a kakas kiált, mert hogy virrad.”; (VII. szín/ Konstantinápoly); „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” (XV. szín/ Pálmafás vidék a paradicsomon kívül) – és sorolhatnánk tovább az elhíresült sorokat, amelyeket sokszor mondunk a hétköznapi élet helyzeteiben, többnyire úgy, hogy nem is vagyunk tudatában, Madách gondolatait idézzük.

[Madách Imre] – In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 – Magyar Elektronikus Könyvtár

LUCIFER

„S nem érzéd-e eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaúl vala,
S teremtni kényszerűltél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. –
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Első szín, A mennyekben, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i, Paulay Ede rendezte nemzeti színházi ősbemutatója óta nagy karriert futott be a magyarországi és a külföldi színpadokon – több tucat nyelvre lefordították – miközben mindmáig felmerül újra és újra az a kérdés is, hogy színpadra állítható-e egyáltalán Madách ún. emberiségkölteménye.

Madách Imre dolgozószobája, az „oroszlánbarlang” az alsó-sztregovai kastélyban, Szerémy Alajos rajza – In: Vasárnapi Újság, 1900. 47. évf. 42. sz. október 21. – Elektronikus Periodika Archívum

ÉVA

„Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Szerelem, költészet s ifíuság
Nemtője tár utat örök honomba;
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenegyedik szín, Londonban, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mű számos képzőművészt is megihletett. A legtöbbek által ismert illusztrációsorozat Zichy Mihály munkája.

Zichy Mihály: [Tizenharmadik szín, Az Űr] 1887 – In: Az ember tragédiája. Madách Imre drámája az illusztrációk és fordítások tükrében, virtuális kiállítás, 2004 – Magyar Elektronikus Könyvtár

ÁDÁM

[…]
„A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenharmadik szín, Az Űr, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ember tragédiája, 12. szín, az U alakra épült nagyszerű falanszter udvara – A Zichy Mihály rajzai nyomán, az 1892-es bécsi bemutatóra készített Francesco Angelo Rottonara műhelyében készült terv változata. A bemutató létrejöttét támogató Esterházy Miklós után, ún. Esterházy-díszletnek nevezett sorozat fényképmásolata, [ca. 1930], [Budapest] – Színháztörténeti Tár

ÁDÁM

„Ne szánjatok. – Miénk
Ez őrülés; mi józanságtokat
Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon
Nagy és nemes volt, mind ily őrülés,
Melynek higgadt gond korlátot nem ír. -
Szellembeszéd az, mely nemesb körökbül
Felénk rebeg, mint édes zengemény,
Tanúja, hogy lelkünk vele rokon,
S megvetjük e földnek hitvány porát,
Keresve útat a magasb körökbe.”–
(Évát ölelve tartja.)

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenkettedik szín, U alakra épült nagyszerű falanszter udvara, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kass János: [XV. szín] – In:Triptichon: Illusztrációk Madách Imre Az ember tragédiája, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára, Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művéhez, Szeged, Mozaik Kiadó, 2005 – Magyar Elektronikus Könyvtár

AZ ÚR

„Karod erős – szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenűl, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenötödik szín, [Pálmafás vidék] – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

„Margit, vagyis Árpádházi Szent Margit (1242–1271), IV. Béla királyunk (ur. 1235.–1270) leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte.”

Bálint Sándor: Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) In. Uő.: Ünnepi kalendárium (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Árpád-házi Szent Margit 1500 körüli ábrázolása – Főszékesegyházi Könyvtár, Esztergom. In. Pannon reneszánsz. A Hunyadiak és a Jagelló-kor: 1437–1526, Budapest (Encyclopaedia humana Hungarica 4.), 1998. 

Margit a tatárjárás idején született IV. Béla királyunk és Laszkarisz Mária királyné (1206–1270) tíz gyermeke közül hetedikként. Szent Margit édesanyja a nikeai császár lánya volt, akinek kezét II. András király a Szentföldről hazafelé jövet kérte meg fia, IV. Béla részére. Esküvőjük és a királyné koronázása 1220-ban volt.
A tatárjárás alatt a királyi pár egy ideig Dalmáciában – Spalatóban (Split) és Spalatótól északkeletre, a Kozjak- és Mosor-hegység hágója közelében épült Klissza várában (Klis) kapott menedéket. Klissza várában született meg 1242 januárjában Szent Margit, és halt meg ugyanebben az évben két nővére, a huszonegy éves Margit és a tizenhárom éves Katalin, akiknek szarkofágja a spliti székesegyház portálja fölött látható mind a mai napig.

Spányi Béla: Klissza vára. Freskó az országháza közös éttermében. In. Dömötör István: Az új magyar országháza falfestményei, Művészet, Első évfolyam, 1902. Harmadik szám, 153–162. o. – Elektronikai Periodika Archívum és Adatbázis

„Amikor hetedik gyermeknek megszületett, királyi atyja engesztelésül Istennek ajánlotta. Már három éves korában a veszprémi klastromba vitték, ahol a boldogként tisztelt, stigmatizáltként emlegetett Ilona apáca volt a gondviselője. Tíz éves korában átkerült a Nyulak szigetén emelt Boldogasszony-kolostorba, amelyről IV. Béla alapítólevele ezt mondja: »midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz... az a gondolatunk támadt, hogy ...a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben; másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...«”

Bálint Sándor: Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) In. Uő.: Ünnepi kalendárium (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Gömöry-kódex (1516) imádságoskönyv, mely a különböző rendeltetésű imádságokon kívül Árpád-házi Szent Margit latin nyelvű zsolozsmáját is tartalmazza. A 135 rectón a zsolozsma kezdete olvasható.

Gömöry-kódex 135 recto. Magyar Nyelvemlékek. Imádságoskönyv kódex – Kézirattár. Jelzet: MNy 5. 

„Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.
Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.
Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint a királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának, Máriának. A szülei adák őtet az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.
E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.”

Szent Margit legendája. (Részlet). In. Források, legendák, intelmek. [Szent Margit legendája Érszegi Géza által modernizált változata], [Szentendre], Interpopulart, 1993. (Populart füzetek, 5.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Varga József: Szent Margit sírhelye. Temetőn kívüli síremlékek – Magyar Digitális Képarchívum

Szent Margit magyar nyelvű legendája és a Szent Margit latin nyelvű zsolozsmáját tartalmazó Gömöry-kódex a Magyar Nyelvemlékek című tartalomszolgáltatásunkban:

• Árpád-házi Szent Margit magyar nyelvű legendája. Nyulak szigeti domonkos kolostor, 1510. – Kézirattár. Jelzet: MNy 3. 
• Gömöry-kódex. Nyulak szigete, Domonkos-rendi apácák kolostora, 1516 – Kézirattár. Jelzet: MNy 5. 

–MJ–

Mikszáth Kálmán († Bp., 1910. május 28.) író, újságíró, szerkesztő 1847-ben ezen a napon született a Nógrád megyei Szklabonyán, (1910 áprilisától 1920-ig Mikszáthfalva, ma Sklabiná). Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt Mohorán, majd ügyvédgyakornok és újságíró Balassagyarmaton, a palócság központjában, Nógrád megye irodalmi fővárosában. Írásaiban szülőföldje, Nógrád megye motívumai vissza-visszatérnek, egyforma szeretettel ír a palóc és a szlovák (tót) emberekről. A nógrádiakat és a palócokat Mikszáth Kálmán emelte be a magyar irodalmi köztudatba. Élete nagy részét más vidéken töltötte: Szeged jelentett neki menedéket nehezen induló írói pályájának elején, majd a fővárosban élt. Utolsó éveiben azonban ha csak tehette, egyre többet tartózkodott szülőföldjén. 1904-ben Horpácson megvásárolta a megüresedett Szontagh-kúriát, és a hozzá tartozó kisbirtokot. Itt érezte igazán otthon magát. Még palócos kiejtésétől sem vált meg élete végéig. 

Ellinger Ede: Mikszáth Kálmán. Fotó. Magyar Digitális Képkönyvtár – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1234 

A Palócföld, „Palócország” vagy Mikszáth elnevezésével élve „Görbeország” a Mátrától és a Bükktől északra fekvő medence jellegű területeket, ill. az Ipoly völgyét (az Ipolyságig) magában foglaló változatos kultúrájú térség neve. Mikszáth Palócországának képzeletbeli térképén a valóságos földrajzi nevek mellett viszont olyan kitalált, fiktív nevek is szerepelnek, mint a Bágy-patak, a Gózon, a Csoltó, a Bodok, a Karancskeszi vármegye, a Litkei vármegye vagy a Királyné szoknyája nevű hegy.

„Az napról kezdem, mikor a felhők elé harangoztak Bodokon. Szegény Csuri Jóskának egész hólyagos lett a tenyere, míg elkergette a határból istennek fekete haragját, melyet a villámok keskeny pántlikával hiába igyekeztek beszegni pirosnak.
Minden érezte az Isten közeledő látogatását: a libák felriadtak éji fekhelyeiken és felrepülve gágogtak, a fák recsegve hajladoztak, a szél összesöpörte az utak porát s haragosan csapkodta fölfelé; a Csökéné asszonyom sárga kakasa fölszállt a házfedélre és onnan kukoríkolt, a lovak nyerítettek az istállóban, a juhok pedig egy csomóba verődve riadoztak az udvarokon.
Hanem a harangszó, mely fönségesen rezgett a viharban, egy kis eső híján, s az is inkább használt, mint ártott, elfordította a veszedelmet. A kísértetiesen szaladó búzavetések és kukoricaszárak megállottak, lassankint kitisztult az ég s csak a megdagadt Bágy hömpölygő vize, mely szilajan, zúgva vágtatott a kertek alatt, mutatta, hogy odafönn Majornok, Csoltó környékén nagy jégeső volt, vagy talán felhőszakadás.
No, ha most ez egyszer ki nem csap az a patak s ki nem önti a bodokiakat, mint az ürgét, akkor mégis jó dolog keresztény katolikus falunak lenni – lutheránus vidéken.”

Mikszáth Kálmán: A néhai bárány (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mikszáth Kálmán, a jó palóc. Karikatúra (Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai) In. Kettős kötődés. Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867–1918), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A jó palócok (1882) a Jókai-hatás nyomán tovább élő úri-nemesi romantikával szemben a népi ihletésű romantika jegyében született. A kötet egyben a romantikus népiesség zárókötetének is tekinthető, melyben zsánertörténetek szerveződnek egységes ciklussá. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem... a magyar paraszttól” – vallotta Mikszáth idősebb korában.

„Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra és elhomályosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok? A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag, s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.
A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit s kezét bágyadtan leeresztve, hallgatta a jegyző tollának percegését, a másik ásítozva dobolt irónjával a zöld asztalon, míg az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát törlé kendőjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegződtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bűnügy személyzete: a beidézett tanúk és vádlottak.
– Van-e még odakünn valaki? – kérdi vontatott, rideg hangon a szolgától.
– Egy lány – mondja a szolga.
– Hadd jöjjön be az a lány.
Az ajtó kinyílt és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.
Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosan simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.”

Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mikszáth Kálmán: A jó palócok. Tizenöt apró történet, Budapest, Légrády, 1882. – Törzsgyűjtemény 

A palócok tudatában ott élnek az ősi hitvilági alakok, hiedelmek, babonás képzetek, a „garabonciás gyiák”, a „tüzes emberek”, a „bolygótüzek”, a „nyavalya” és a „tudalmas halottlátó asszony”. Több helyen ma is tartják az ördög lagzi, a mátkatál, a kiszehordás, a villőzés, a májusfaállítás, a Luca-nap, a betlehemezés és a karácsonyi vesszőhordás szokását.

„A palóc nép babonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és rémlátásokban. Egy sötét holló röpdös fölötte: a végzet. Szárnya suhogását találgatja. Titkos, homályos köd veszi körül, s hova el nem lát a szem, benépesíti a helyeket árnyakkal, borzalmas, csodálatos dolgokkal. Fantasztikus népmesék elhullatott morzsáit összegyúrja s azok hitté keményednek lelkében. Én magam is dajkamesékkel szíttam be a babonát s hiszek benne. A tapasztalatok világossága csak megszürkítette a fekete háttért, de nem oszlatta el, mert emlékszem még, sohasem megy ki a fejemből a szegény Palyus.
A kocsisunk volt, s apám egyszer valami apró vétség miatt bezáratta huszonnégy órára. Egy sötét kamra volt a börtöne, hol nyugodtan töltötte az éjt. Katonaviselt ember nem is veheti sokba az ilyesmit! Reggel jelenlétemben vitt neki ételt a szolgáló. Víg volt és fütyürészett, midőn az ajtót ismét rázártuk.
Alig múlt el azonban egy óra, amint az udvaron játszogattunk mi gyerekek, egyszerre kétségbeesett, fájdalmas kiáltásokat hallunk a kamrából, mintha egy bölönbika bődült volna el.
– Palyus, Palyus! – kiáltám az ajtót megzörgetve. – Mi baja van? Szóljon kend!”

Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Palóc menyasszony tulipános ládája. In. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. V. Kötet – Hont, Nógrád, Heves, Gömör, Borsod magyar népe. A palócok művészete, Budapest, Franklin, 1907–1922. – Törzsgyűjtemény

Amikor A jó palócok 1890-ben díszkiadásban megjelent, Mikszáth így írt róla: „jó volt hozzám. Sok örömet szerzett. Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és azt mondta: »Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni«. Elvitt a Kisfaludy-Társaságba, elvitt az Akadémia tudósai közé, elvitt a törvényhozási terembe” (Levele Légrády Károlyhoz, 1890. november 29.).

„– Ejnye, fiam, ide hallgass hát... – szólt a vadász türelmetlenül. – Nem jöttem én ide tréfálni, komoly vevő vagyok... a belédi gyáros.
– Az a gazdag ember – vágott bele élénken Mudrik Mihály –, akié az üveghuta meg a nagy majorság?
– Éppen az üveghuta hozott ide. A Bogát földjére szükségem van az üvegcsináláshoz. Eddig négy mérföldnyiről hozattam az anyagot, mert nem tudtam, hogy a Bogát gyomra is viselős vele. Ma megvizsgáltattam. Nekem az a hegy sokat ér, mert közel van. Megveszem tőled jó pénzen.
Mudrik arca olyan vörös lett, mint a skarlátposztó, de annál halványabb az Imréé.
– Nem tudok én megválni attól a hegytől – szólt restelkedve. – Nekem jutott, legyen az enyim.
– De ha jól megfizetném?
– Nem adom én azt még talán...
Gondolkozott, micsoda nagy dolgot mondjon:
– ...Még talán ezért az egész határért sem.
Az üveghutás elmosolyodott.
– No, jó, jó... látom, hogy igazi palóc vagy... odanőttél a röghöz, – akkor hát kiveszem árendába. Vagyis csak a belsejét. Szánthatod, művelheted a tetejét. Adok érte évenkint ötszáz forintot.”

Mikszáth Kálmán: A »királyné szoknyája« (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mikszáth Kálmánnak és Gundel Jánosnak köszönhetjük a magyar konyha jellegzetes levesét, a palóclevest. Gundel János pesti éttermében készített Mikszáth számára ürühúsból készült levest, amely kiindulásában hasonlított a gulyásleveshez, melyet azonban a végén apróra metélt zöldbab és tejfölös habarás „bolondított meg”. A nagy ínyenc Mikszáth elégedett volt a palóclevessel, amely a tejfölös habarás által nyert savanykás ízvilágának köszönhetően valóban hasonlított a palócok által kedvelt savanyú krumpli- vagy bableveshez, de magában foglalta más tájegységek jellegzetességeit is.

Mikszáth Kálmán és a Palócföld kapcsolatáról szólnak még többek között a további művek is:

• Praznovszky Mihály: Nógrádi Mikszáth-lexikon egy kötetben, két részben. 1. rész: Személyek, 2. rész: Helyszínek, Salgótarján, Mikszáth, 1991. – Törzsgyűjtemény  
• Mikszáth Kálmán: Utazás Palócországban. Válogatott írások, szerk. Pintér Nándor, [Salgótarján], Mikszáth, [1997. Átdolgozott kiadás]. – Törzsgyűjtemény

–MJ–

Januárban egymást követi a naptárban Remete Szent Pál (január 15.), Remete Szent Antal (január 17.) és Esztergomi Boldog Özséb (január 20.) napja. A három katolikus szentet a remete hagyomány köti össze az emlékezetben. Szent Pál (Egyiptom, 228. – 341/343.) és Szent Antal (Egyiptom, 251/252.–356.) az ókeresztény időszak ún. sivatagi atyái közé tartozik, Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) pedig a magyar föld szentje; a tatárjárás után remeteségbe vonult esztergomi kanonok, akit – az utóbb Remete Szent Pálról elnevezett – egyetlen magyar alapítású és máig működő Pálos Rend megszervezőjének tart a hagyomány.

Peer-kódex, a 18 versón Remete Szent Pál élettörténetének kezdete olvasható. (A Peer-kódex Szent Elek és Remete Szent Pál legendáin kívül imádságokat tartalmaz.) – Kézirattár, MNy 12.

„Pál remete, másként Remete Szent Pál sivatagi remete […], akit a magyar pálosrend szellemi őseként, példaképe gyanánt tisztel. Őt választotta névadójának is. Nagy Lajos az ország védőszentjei közé sorozta.
Pál – írja a Peer-kódex – gazdag egyiptomi szülők gyermekének született, hamar árvaságra jutott. Húgát férjhez adván, a rér, azaz sógor vagyonára és életére tört. Ezért a kietlen pusztába menekült: kételenséggel megyen vala oda, de immár önnön jó akaratja szerént meg akara maradni... lele egy kősziklát és tövében egy likat. Nyílását egy pálmafa ágainak levelében födözte be. Valának kedég ennek fölötte azon kősziklán némely lakóhelyek és hajlokok, kibe leletnek vala üllők és verők, faragások és egyébnemű készségek. Kibe tetszik vala pénznek jegyzése, és ez helyett szerecseneknek írási régi időben pénzverő helynek mondják. Látván azért Szent Pál, ez helyet megszereté, hogy az Istentől neki ajánlott, avagy adatott volna.
Szent Jeromos tanúsága szerint ez kőlikban embereknek esmeretlen, hatvan esztendeig lakozott, magát isteni imádságban és böjtökben és egyéb nemő isteni édességben foglalva... Őneki eledelt és ruházatot az pálmafa ad vala. Az pálmafa gyümölcsével él vala, és az leveléből ruhát kötött vala magának...”

Bálint Sándor: [Január 15.], részlet – In: Uő. Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

A budaszentlőrinci (ma Budapest, Budakeszi út), egykori pálos főmonostor megmaradt záróköve Remete Szent Pál képével – In: A Budapesti Történeti Múzeum, főszerkesztő: Buzinkay Géza, Budapest, Corvina, 1995, 55. oldal, fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Antal alakját a Debreceni-kódex is megörökíti. A kódex szövegét Bálint Sándor idézi:

„Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala.”

Bálint Sándor: [Január 17.], részlet – In: Uő. Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Pál és Remete Szent Antal életének egyik legismertebb részlete találkozásuk, majd Remete Szent Pál halálának története.

A Fráter György pálos szerzetes által kiadott misekönyv címlapjának részlete [Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása], 1537 – Régi nyomtatványok tára

„Ebben az időben történt, hogy Antal úgy vélte, a szerzetesek között ő az első remete. Álmában azonban megtudta, hogy él a pusztában egy nála sokkal kiválóbb remete is. Elindult, hogy megkeresse. […] Pál, aki már előre tudta Antal érkeztét, bereteszelte az ajtót. Antal kérlelte, hogy nyissa ki; bizonygatta, hogy inkább kész ott helyben meghalni, mintsem hogy távozzék. Ezzel meggyőzte Pált, kitárta az ajtót, és rögtön megölelték egymást. Antal elcsodálkozott, hogy amikor eljött az étkezés ideje, egy holló két rész kenyeret hozott nekik. Pál azt válaszolta, hogy Isten mindennap így látja el őt, és most vendége miatt kétszerezte meg az adagot. Jámbor vita támadt köztük, vajon ki méltóbb megtörni a kenyeret. Pál a vendégnek, Antal az idősebbnek ajánlotta föl a kenyérszegést. Végül mindketten megfogták és két egyenlő részre osztották.
Antal hazatérőben már közel járt saját cellájához, amikor észrevette, hogy Pál lelkét angyalok viszik. Gyorsan visszatért: imádkozó testtartásban, térdre borulva lelte Pált, úgyhogy azt hitte, él. Mikor rájött, hogy már meghalt, így szólt: »Ó, te áldott lélek, halálodban is megmutatod, amit egész életedben tettél.« Nem volt nála semmi, hogy megáshassa Pál sírját, de íme, ott termett két oroszlán, ástak egy gödröt, és miután Antal eltemette Pált, visszatértek az erdőbe.” […]

Jacobus de Voragine: Remete Szent Pál, részletek, fordította: Sarbak Gábor – In: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Pál és Szent Antal – In: Magyar Anjou Legendárium, sajtó alá rendezte Levárdy Ferenc, Budapest, Magyar Helikon, 1973, LV. 161. (v: 98.r) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend, a pálos rend megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

„Ballagdálok a vén Pilisen,
Az ezredes erdő lelkét lesem.

Málló köveken, zörgő avaron
Régvolt magyarok nyomait kavarom.

E kövön tán a táltosok
Regesajkú népe áldozott.

Amott a völgyben szíthatta tüzét
Remeték apja, boldog Özséb.”

Sík Sándor: Ballagás a Pilisen, részlet – Uő. Összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Boldog Özséb, szentkép, ante 1945 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Kék forrásvizet ittak, barlang mélyin aludtak,
rögbe-merült remeték – atyjuk Boldog Özséb.
Lettek pálosok aztán erdei Klastrompusztán:
porló lépteiket rejti a ritka liget.”

Szepesi Attila: Pilisi barangoló /Remeték nyomában, részlet – In: Uő.: Széltorony, Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1999 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

–s–

136 évvel ezelőtt született Molnár Ferenc (megh. New York, 1952. április 2.) drámaíró, író, publicista, a legsikeresebb magyar színpadi szerző, A Pál utcai fiúk című világszerte ismert ifjúsági regény szerzője.

Molnár Ferenc mint haditudósító az I. világháború idején (ismeretlen fényképész felvétele) é. n. – Országos Széchényi Könyvtár/ Színháztörténeti Tár: KB 838/1964

Molnár Ferenc 1914 júliusától 1915 novemberéig haditudósítóként Galíciában dolgozott. Világháborús cikksorozatát folytatásokban tette közzé a sajtóban. Ennek első darabja 1914. július 23-án egy izgalmak között átvirrasztott éjszaka után született, azon a napon, amelyen az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához. Néhány nappal később, július 28-án, a szarajevói merénylet után ponosan egy hónappal, a Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezzel megkezdődött az I. világháború:

„Mögöttünk a legizgalmasabb nap lármája, a nagy hajsza minden mozgalma… most csönd van és béke. A fejem fáj. Körülöttünk mindenki alszik. Vajon Tisza alszik-e? Három elmúlt. Már dereng, nemsokára félnégy. A király talán éppen most kell föl. Mit érezhet? […] Húsz évig abban a tudatban éltem, hogy a nagy nemzetek szenvedélyeitől távol egy csöndes, szegény kis ország egyhangú nyugalmába születtem, nyugalmas, kultúrás, talányos, békés korban. Most azzal hajtom a párnára a fejemet, hogy a világ kellő közepén vagyok és az emberiség minden nyugtalansága az én hazámban tombol. Úgy érzem, mégis csak Isten ajándéka ez a hirtelen fölforrott, két más élet izgalmával fölérő egy élet, amit nekünk épp most adott, ezekben az esztendőkben, nekünk, akik azt hittük, hogy egy kuckóból csöndesen fogjuk nézni a világ nagy színjátékait. Még a viharok is mások, meg az örömök is nagyobbak, a szerencsétlenségek is mélyebbek a világon, mint mikor gyerek voltam. Ma minden, ami nagy, érdekes és világrengető, itt történik a mi kuckónk körül. Hallatlanul szép nap volt ez a mai. Lehet, hogy sokan vannak így vele: mintha hónapokat éltem volna át ezen a csütörtökön.”

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, : 1914 november – 1915 november, Budapest, Franklin, 1916. 16–17. o. – Törzsgyűjtemény

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei: 1914 november – 1915 november, Budapest, Franklin, 1916. Címlap – Törzsgyűjtemény 

1914 augusztusában még mindig a budapesti hátországból tudósít. A budapesti régi teherpályaudvarról a frontra induló katonavonatok, a szeretteiktől búcsúzkodó katonák látványát így örökítette meg:

„A Himnusznak vége. A zenekar rögtön belevág a Rákócziba és a búcsúzás megkezdődik. Öreg, feketeruhás anyákat látok, háttal állnak felém, amint két szürkeujjas tiszt-kar átöleli őket. Mozdulatlan kép: egy kis öregasszony, a hátán a két katonaruhás karral és a két vadul szorító tenyérrel. Hosszú-hosszú csók lehet. A fejeket nem is látom, csak ezt az ölelést, ezt a szerelmesen hosszú, mozdulatlan fiúi ölelést. […] Egyre gyorsabban szaladnak előttünk a vagonok. Kivétel nélkül mind énekel, az eleje már messze harsog, túl a pályaudvaron, de még legalább annyi zúg felénk a végéről. Most már csattognak a kerekek, szalad a vonat. Most megy el előttünk a vége: a két tábori konyha, a két szakács vadul dolgozik fakanalukkal az üstökben. A kis konyhakémények füstölögnek, szikráznak a sötétben. Mintha egy második mozdony volna a vonat végén ez a vágtató konyha, amely zamatos gulyásfelhőt fúj felénk, úgy repül el előttünk. Aztán eltűnik az egész, már csak az utolsó kocsi három piros lámpáját látjuk, de a távolból, a sötét estéből, amelybe elrohant velük a vonat, vonítva száll a hang felénk, az összekeveredett tíz-húsz bakanóta zeng-harsog a levegőben, viszi a mozdony az éjszakába ezt a félelmetes vas-hangszert, azt a vágtató orgonát: a háborúba rohanó, éneklő vonatot. Egyre messzebbről zúg. Aztán vége.”

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, : 1914 november – 1915 november, Budapest, Franklin, 1916. 18–19. o. – Törzsgyűjtemény

Osztrák–magyar repülőtér Galíciában az I világháborúban. Riportkép, 1915. – Fénykép- és Fotóművészeti Tár. Raktári jelzet: FVC 170 – Magyar Digitális Képkönyvtár

1915 januárjában Rakowiczéből a háború új fegyvernemének számító légierőnél tett látogatásáról számol be:

„Odahaza folyton siránkoztunk, hogy kevés avatikusunk tengődik, nincs repülőtér, szubvenció, semmi – és most csupa magyar szó itt körülöttem a repülőtéren. Nemcsak a bakák magyarok, akik itt gépészkednek, de egyik repülőtiszt a másik után szólal magyarul. Meglepően sok a hadseregben a bravúros magyar pilóta és a légi megfigyelő. Több mint hittük.
Napfényes, száraz idő. A délelőttöt a negyedik hadsereg egyik repülőszázadánál töltöttem. A repülőtér hófödte tiszta-fehér síkság. Rajta sátrak,, deszkabódék, árbócok, jelzőlobogók. Innen indul el és ide tér vissza az orosz állásokat kémlelő repülőtársaság. Elegáns tisztek, – valaki azt mondta, hogy a jövőben a repülő katona lesz a legelegánsabb fegyvernem – most már meg is van ez a karaktere ennek a csoportnak.
Az óriási fehér terítőn színes pillangók pihennek. Nagy piros-fehér foltok, csíkok vannak a gépek szárnyain. A kép: piros rovarok egy tudós fehér itatóspapírján, az óriások országában. A sátrak előtt égnek fordított csövű gépfegyver. Két katona őrzi. Felettünk a végtelenségig tiszta, halványkék ég. Szélcsönd.
Egyszerre hallom, amint kiabálnak a katonák:
– Apparát! Apparát!
És a sátrakból kirohan vagy negyven katona, szalad előre a fehér mezőn, messzire, olyan messzire, hogy végül már csak pontoknak látja őket az ember. Az »apparát«-ot én még nem is látom. A gukkert kell elővenni, hogy valahol az ég alján, nagyon messze, a láthatár szélén egy szúnyogot lássak meg, amint buzgón igyekszik ide, hazafelé.
Jön a Dunajec mellől haza a magyar madár.”

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, 112–113. o. – Törzsgyűjtemény

A galíciai fronton. Középen egy állványra erősített fegyver amelyből kézigránátot lőnek ki az ellenség felé. Fotó – Fénykép- és Fotóművészeti Tár – Magyar Digitális Képkönyvtár

A tudósítások azonban nem mindig ilyen „vértelenek”. A front közelében, ha nem is mindig a saját közvetlen élményeit írja le, de a lezajlott ütközetek után a túlélő szemtanúkat beszámoltatva közöl egyre több konkrét személyhez is köthető katonai hőstettet. 1915 januárjában a Hadfy-honvédeknél járva jegyzi fel a következőket:

„Még egy vérző vers a magyar katona-becsületről, a limanowai hó alól. A legnagyobb kavarodásban (a végső rohamok alatt, mikor az oroszok tíz-tizenkét szuronytámadást csináltak egymás után a vékony vonal ellen) – Takács főhadnagyot ott látták ülni az árokszélen, a földön, a géppuskánál, amint a feléje rohanó orosz tömegbe rendületlenül célozva lőtt még akkor is, amikor az oroszok egy része már a mellette álló legényekkel kézitusában viaskodott. A tiszt és a géppuska bele volt keveredve a lövöldöző, vagdalkozó tömegbe, a tiszt el volt veszve, de az utolsó percig járatta a géppuskát, semerre se nézett, csak a cső elé, előre, és e közben – szünet nélkül, egymás után, a káromkodásokat és üvöltözést túlkiáltva ordított ki folyton a gomolyagból, mintegy önmagának parancsolgatva:
– Masinapuskát nem szabad elhagyni, masinapuskánál ott kell dögölni, masinapuskát nem szabad elhagyni, masinapuskánál ott kell dögölni, masinapuskát nem szabad elhagyni, masinapuskánál ott kell dögölni… Egyre hangosabban és fájdalmasabban, felordító, parancsoló hangon, szünet nélkül, önmagát buzdítva, folyton, mindig ugyanazt, amíg a géppuska is, ő is el nem hallgatott.”

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, 124–125. o. – Törzsgyűjtemény

Erdei tábor Galíciában az I. világháborúban, 1914. Fénykép – Fénykép- és Fotóművészeti Tár. Raktári jelzet: FVC 33 – Magyar Digitális Képkönyvtár

A tüzérségnél is az újszerű harci eszközök szerepét emeli ki és érzékletesen ír a háború okozta „láthatatlan” sebekről, a pszichés sérülésekről, melyeknek élménye a korszak szépirodalmában is megjelenik. Januárban a grybowi hadszíntérről is tudósít.

„– Ennek a háborúnak ez az egyik nagy újdonsága. Az ének, amely öl… Az igazi, messze vivő nehéz ágyúk ebben a háborúban mutatkoztak be. Sokat írnak és beszélnek a felrobbanó gránátok óriási »morális« hatásáról. A robbanás zaja, az égnek csapódó földdarabok, füst, por, földindulás… ezt mind tudjuk. De az idegrendszer akkor megy tönkre, mikor a katona már ismeri a gránátot, mikor már kitanulta a hangját, mikor már hallja messziről jönni, ahogy a levegőben fenyegetően dúdolva, trillázva száll feléje, mint valami lomha, vad madár. […] Amikor a katona már sokat volt ágyútűzben, akkor egyre messzibbről ismeri meg a gránát hangját. Az egész csak másodpercek kérdése. De én álltam egy távcső mellett egy tüzérbrigadérossal, aki a hang után pontosan megmondta: ez rövid lesz. Bamm, – már le is csapott, rövid volt. De az a másodperc, vagy fél másodperc, – nem tudom – amely az első énekhang és a »bamm« közé esett, ez egy szomorú esztendő volt. E közé a két pillanat közé esik egy kis nóta fenn a levegőben, amely végighegedül az ember összes idegein, ráér megfeszíteni, megkínozni, megszólaltatni minden szál ideget, – nem tudom, egy másodperc, egy tizedmásodperc vagy talán tíz egész másodperc, – ezt csak az tudja, aki nem hallotta – de az bizonyos, hogy ideje van minden idegszálamat külön felkeresni és megzengetni – oly kínzóan, hogy amikor már robban, akkor már nem is törődöm vele. A brigadéros a kezét a fülénél tartotta, úgy figyelt. Egyszer sem tévedett. Egyszer azt mondta: »ez a miénk«. Ezt hirtelen, vad gyorsasággal mondta, egy szóban, így: »zamjenk«. Bamm – már le is csapott, televágott minket sárral, porral, földdel, a háromlábú távcső felbukott, köptem a földet, törültem a szememet, a brigadéros a gyepen ült és nevetett, levágta a légnyomás.”

Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, 148–150. o. – Törzsgyűjtemény

M. J.

A Magyar Elektronikus Könyvtárban elsősorban digitálisan már meglévő műveket teszünk közzé, azonban időről időre mi is digitalizálunk. Az olvasói kérések a legfontosabbak, egyre több felhasználó segíti ajánlataival, kéréseivel is munkánkat. Egyre több elektronikus könyvünk már e-könyv-olvasó-barát epub és prc formátumban is elérhető. Frissítéseink a Twitteren is követhetők.

Rejtő Jenő művei hamarosan újra elérhetők lesznek!

Rejtő műveinél végre megszűnik ez a nyitókép.

• Vesztegzár a Grand Hotelben
• http://mek.oszk.hu/01000/01047
• A szőke ciklon
• http://mek.oszk.hu/01000/01041
• Piszkos Fred, a kapitány
• http://mek.oszk.hu/01000/01064
• Az elveszett cirkáló
• http://mek.oszk.hu/01000/01028

A törvény úgy szabályozza a művek szabad felhasználását, hogy a szerző halálát követő év + 70 év az a dátum, amikortól elérhetővé válnak a művek, azaz ekkor szűnnek meg a szerző jogai. 

A Rejtő-könyvek január elejétől fokozatosan lesznek olvashatóak. A MEK Egyesület támogatásával néhány korabeli kiadású, az 1930-as és 1940-es években megjelent könyvét is digitalizáljuk ezekben a hetekben, és új hangoskönyvek is felkerülnek majd egy önkéntes felolvasónak köszönhetően.

A 2014-ben szabad felhasználásúvá váló szerzők közül még a következők művei várhatók:

Bálint György saját művei és fordításai
Salamon Ernő egy-két verseskötete
Papp Ferenc irodalomtörténeti tanulmányai
Keményfy János irodalomtörténeti tanulmányai

Tovább folytatjuk a régi gyermek- és ifjúsági könyvek digitalizálását, többek közt Török Gyula, Ágai Adolf, Gregus Ágost, Kemenczky Kálmán, Gombos Albin, Mendelényi Béla, Zigány Árpád, Benedek Elek, Donászy Ferenc, Gaál Mózes művei készültek/készülnek el mostanában.

Az I. világháború kezdetének 100. évfordulója is 2014-re esik, ezért néhány e témával foglalkozó alapmű is bekerül ebben az évben a MEK gyűjteményébe, pl. Andrássy Gyula "A világháború problémái" c. könyve. A fényképekkel illusztrált kiadványok képanyagát külön is feldolgozzuk majd a Digitális Képarchívumban, "A világháború képes krónikája" c. kiadványsorozathoz hasonlóan:

Köszönjük a szerzők felajánlásait, kéréseiteket, véleményeteket! Kérjük, segítsétek munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánljatok olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről. 

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár frissítéseit RSS-ben és a Twitteren! 

199 évvel ezelőtt, 1823-ban az év első napján született Petőfi Sándor († Fehéregyháza, 1849. július 31.), a világirodalom legismertebb magyar költője. Már életében klasszikussá vált, több verse népdalként élt, folklorizálódott. Hazai kultusza folyamatos, mihelyt lehetett, szobrot állítottak a tiszteletére (az elsőt 1862-ben szülőfalujában, Kiskőrösön). Íróbarátja, Jókai Mór elnökletével 1876-ban megalakult a Petőfi Sándor Társaság. 1909-ben megnyílt a Petőfi-ház, melynek utódintézménye, a magyar irodalom 1954-ben alapított múzeuma is róla kapta a nevét. Szubjektív újévi összeállításunkban Petőfi rövid, de csillagszórós életének az írói beérkezésétől halálának évéig terjedő hat éve alatt (1844–1849) januárban keletkezett verseiből válogattunk.

Jókai Mór rajza Petőfi feltételezett kiskőrösi szülőházáról. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790 – 1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az 1844-es év hozta meg az első komolyabb sikereket a huszonegy esztendős költő számára, aki a „népköltő” szerepét töltötte be az irodalmi életben, s beérkezése egyben az irodalmi népiesség programjának sikerét is jelentette. Petőfi 1843–44 telét Debrecenben töltötte, majd 1844 februárjában verseit kiadni gyalog indult Pestre. Vörösmarty, aki már korábban fölismerte tehetségét, pártfogásának köszönhetően álláshoz jutott: a Pesti Divatlap segédszerkesztője lett, novemberben pedig szintén az ő ajánlására a Nemzeti Kör támogatásával megjelent Petőfi Versek című kötete, néhány nappal korábban pedig A helység kalapácsa című vígeposza. Ennek az évnek a végén, mindössze két hónap alatt írta meg János vitéz című elbeszélő költeményét is.

Orlay Petrich Soma: Petőfi Debrecenben. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790 – 1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1844 őszén beleszeretett a tizennégy éves Csapó Etelkába, Vachott Sándor sógornőjébe. Etelka azonban 1845. január 7-én váratlanul szélhűdésben meghalt. A megrázó szerelmi élmény hatására 1845. január végére született meg a lány emlékének szentelt Cipruslombok Etelke sírjáról című ciklus 33 költeménye. A lezáró 34. vers februárban született, a kötet 1845 márciusában jelent meg, éppúgy, mint az előző év végén írt János vitéz is. 1845-ben még egy borús hangulatú szerelmi versciklust írt, a Szerelem gyöngyeit (a Mednyánszky Berta iránti viszonzatlan szerelem élménye). Alkotói és személyiségválságáról tanúskodó 66 versből álló Felhők című romantikus ciklusának (1846) darabjait is ez év novemberében kezdte írni szüleinél, Szalkszentmártonban tartózkodva.

János vitéz Filmszkecs ... Petőfi Sándor ... Tivoli. Grafikai plakát [ante 1914] – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1914e/167 – Magyar Digitális Képkönyvtár

1846-tól a magyar irodalom vezéregyéniségévé vált – áprilisban megalakította a fiatal írók érdekvédelmi szervezetét, a Tízek Társaságát. Egyéni hangjára is ez év tavaszán talált rá, a Felhők-ciklust követően. Ősszel pedig megismerkedett Szendrey Júliával, akivel egy év múlva házasságot is kötött. Az év nagy versei közül néhány: Sors, nyiss nekem tért..., Dalaim, Véres napokról álmodom, Reszket a bokor, mert...  és az Egy gondolat bánt engemet. 

Barabás Miklós: Petőfi. 1846. Metszetkép – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1165 – Magyar Digitális Képkönyvtár

1847 februárjától fűzi barátság Arany Jánoshoz. 1847-től a Tízek laza érdekvédelmi csoportosulását a népies triász világnézeti tartalmú, szűkebb közössége váltotta föl (Arany János, Tompa Mihály). Ez év március 15-én jelentek meg Összes költeményei. Júlia iránti szerelmének érzelmi mélységéről, viszontagságos történetéről, majd a házasélet boldogságáról szól szerelmi lírája.

Orlay Petrics Soma: Petőfi Sándor, 1840-es évek. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790 – 1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1848 a forradalom kirobbanása és a szabadságharc jegyében telik. 1848. március 13-án megírta a Nemzeti dalt, mely a nemzeti jelképversek (Himnusz, Szózat) közé emelkedett. Március 15-én a márciusi ifjak vezéregyénisége, Pest város és Pest vármegye Közcsendi Választmányának tagja, majd nemzetőr volt. Március végétől republikanizmusa miatt elszigetelődött, de október 16-án századossá nevezték ki. Az apostol című művében (június–szeptember) a romantikus próféta küldetéstudata már a forradalmi folyamat valóságos ellentmondásaival, elsősorban a nép értetlenségével került szembe. 1848. december 15-én Debrecenben megszületett fia, Petőfi Zoltán. Néhány az 1848-as versek közül: A puszta, télen,  Föltámadott a tenger...,  Szülőföldemen, A Kiskunság, A nemzethez.

Budapest. Petőfi-szobor. Képes levelezőlap, 1898. – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Klap.P20/80 – Magyar Digitális Képkönyvtár

1849. január végén Bemhez kéri magát Erdélybe. Május 3-án Bem őrnaggyá nevezte ki, de a katonai vezetőkkel való összetűzései miatt kétszer is lemondott rangjáról és május elején Pestre utazott. Júliusban azonban az orosz támadás hírére Bemhez indult Erdélybe. Július 25-én találkoztak, amikor Bem visszaadta rangját. Hat nappal később a segesvári csatában tűnt el. 1848–49-ben nemcsak a forradalmár és katonaköltő szólalt meg (Csatadal, Európa csendes, újra csendes, Négy nap dörgött az ágyú…, Csatában, Az erdélyi hadsereg), hanem az értékek pusztulásán aggódó humanista is (Pacsírtaszót hallok megint, Ki gondolná…).

Pilinszky Jánost szavaival:

M. J.

Január hónap – vagy régebbi magyar elnevezésekkel Boldogasszony hava, télhó vagy fergeteg hava – ma használatos elnevezését a római Ianusról, a kezdet és a vég istenéről kapta. Január (és február) hónapot a rómaiak utólag illesztették az eredetileg tízhónapos és márciussal, a vegetáció újjáéledésével kezdődő évük elé.
A hónap egyik régi magyar elnevezése – Boldogasszony hava – Szűz Máriára utal. A magyarországi Mária-kultusz ismeretében valószínű, hogy a régiek az év első hónapját azért szentelhették Máriának, mert január hónap a Mária-tisztelet szempontjából két fontos ünnep – Jézus születése és Mária tisztulásának (február. 2.) ünnepe – közé esik.
A hónap utolsó dekádjában kezdődő zodiákus jegyről régente Vízöntő havának is nevezték az év első hónapját.

„Egy-egy társadalomban egymás mellett többféle év is lehet használatban, sőt még az is előfordul, hogy – miként a természeti népeknél – a mi civilizált világunkban is egy évnek csak egyik, valamilyen tevékenységre szánt időszakát illetjük ezzel az elnevezéssel. A tanév pl. szeptember 1-e körül kezdődik és június 15-e körül be is fejeződik. Caesar naptárreformja óta azonban, legalábbis a naptári év (január 1 – december 31.) fogalma egyértelművé vált. A Caesar előtti ókori világban az év fogalmának többértelműsége még bonyolultabb eredményekre is vezethetett, mint manapság. Athénban egymás mellett párhuzamosan három naptár is érvényben volt: a Hold fázisainak pontos megfigyelésén alapuló „isteni” (kata theon) naptár; az ezt módosítani jogosult arkhónok (államvezetők) által szabályozott „arkhóni” (kat'arkhonta) naptár, amelynek keretében egyes napokat meg lehetett ismételni, vagy másokat átugrani; és egy „politikai” naptár, amely nem 12 hónapra, hanem 10 prütaneiára oszlott, és nem a Hold, hanem a Nap járását követte. Még a három naptár évkezdete sem esett mindig egybe.”

Hahn István: Az év kezdőnapja, részlet – In: Uő.: Naptári rendszerek és időszámítás, Budapest, Gondolat, 1983 – Magyar Elektronikus Könyvtár

[Január] – Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja

Folyjon ez esztendő kívánt békességben,
Kívánom, boldogul múljon, menjen végben.
Maradjon meg édes hazánk csendességben,
Mindenekre áldás szálljon nagy bőségben.

Boldogasszony hava, Kalendáriumi versezet, 1774 – In: A megszentelt ország, összeállította Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Január a tél mélye, az év végi ünnepek utáni csönd ideje, az összegzés utáni újrakezdés hónapja is.

„Egyhangú könyvlapok unalmas szövegek
lapozni sincs kedvem ebben a januárban

A karácsonyi nagy kalandok izgató
lázaiból kivált nehéz így folytatódni.”

Csorba Győző: Tél hava, részlet – In: Uő.: Csorba Győző: Összegyűjtött versek, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1978 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Havas út – Digitális Képarchívum

„A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok még az élettől? – gondoltam, pezsgőspohárral kezemben. – Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés? Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?”

Márai Sándor: Négy évszak, Január, részlet – Márai Sándor: A négy évszak Budapest, Helikon, 2007 – Törzsgyűjtemény 

–––

„Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!”

Csukás István: Januári hó hull, részlet – In: Uő.: Csukás István, Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996 – Törzsgyűjtemény 

Friss, magyaros hímzésminta... (zúzmarás tűztövis)  – Digitális Képarchívum

„Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.”

Babits Mihály: Halavány téli rajz, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

A fázós veréb – Digitális Képarchívum

„Porka havak esedeznek,
sopánkodnak a verebek.
Jegenyefán ócsárolják
Januárt a zajgó csókák.”

Kányádi Sándor: Jön január, részlet – In: Uő.:Valaki jár a fák hegyén. Kányádi Sándor egyberostált versei, Budapest, Magyar Könyvklub, 1998 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

–s–

A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Julius Caesar naptárreformja (i.e. 46) után került a római újév véglegesen január 1-jére. Az év utolsó napja ugyanakkor I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe is, akinek uralkodása idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja: Nagy Konstantin császár, a római birodalom akkori uralkodója a keresztény egyházat az állam első intézményévé emelte.

Az egységes január elsejei évkezdést sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el. Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. Miután a hivatalos évkezdés napja január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani és kellemes ünnepeket kívánni.

Figyelmeztetés az idő helyes felhasználására. „Tégy velünk, Urunk, nagy irgalmasságod szerint!” (Dániel, 3,35). Mátyás-Graduale, korvina, 1480–1488. – Kézirattár. Jelzet. Cod. Lat. 429., 184r, O(mnia)

„Mint habja a sebes folyónak
Sietve zúg alá,
És nincs erő, mely a lezajlót
Visszafordítaná:
Nap nap után elment, betöltve
A megszabott határt,
S mi érezzük, hogy életünkből
Egy év megint lejárt.”

Tompa Mihály Az esztendő végén című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-532.html), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások. (A szilveszter-éji körúti „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások túlélő tanúi.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium. Részlet. Debrecen, Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Legyen malacod! – Digitális Képarchívum

„Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, min más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.
E szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett igyekeznek jósolni a „véletlenből” is. […] A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.”

Dömötör Tekla: Az év ünnepei. Téli népszokások. In. Uő.: Magyar népszokások,[Budapest], Corvina, 1983. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ólomöntés szilveszter estéjén. Goró Lajos rajza. Grafika, újságrészlet. Vasárnapi Ujság, 1898. január 2. – Elektronikus Periodika Archívum 

„Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az újra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen…”

Babits Mihály Ősz és tavasz között című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–––

„Újév (jan. 1.) vagy kiskarácsony Krisztus körülmetélésének ünnepe. A Müncheni-kódex naptárában: Úrnak környekezete napja, az Érdy-, Lányi-kódexben kiskarácsony, Bornemissza Péter és Telegdi Miklós prédikációiban Úr körülmetélkedése.
A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére kicsapongásokkal ülték meg, ennek helyére rendelte az Egyház a circumcisio ünnepét. Már a rómaiak is e napon jót kívántak egymásnak az új esztendőre, amelyet ajándékkal (strena) viszonoztak.”

Bálint Sándor: Újév. In. Uő.: Karácsony, húsvét, pünkösd (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„És jövének sietvén; és lelék Máriát, és Józsefet és az gyermekdedet az jászolba vettetvén. Látván kedig megértekezének az igéről, mely mondatott vala az gyermekről őnekik. És mendenek, kik hallották, csudálkodtanak ezekről, melyek mondattak vala az pásztoroktól őnekik. Mária kedig megtartja vala mend ez igéket, meggyőjtvén ő szüvében. És megfordoltanak az pásztorok, dicsőejtvén és dicsérvén Istent mendenekben, melyeket hallottak vala és láttak vala, miképpen mondattatott vala őnekik. És miután beteljesedtek volna az nyolc napok, hogy megkörnyékeztetnék az gyermek, hivattaték ő neve Jézsusnak, ki hivattatott az angyal miatt, mielőtt fogadtatnék méhében.”

Lk 2,16–21 [A pásztorok hódolata; A névadás.] A Müncheni kódex, 1466: A négy evangélium szövege és szótára. Décsy Gyula olvasata alapján a szöveget sajtó alá rend. és a szótári részt kész. Szabó T. Ádám, Budapest, Európa, 1985. 176. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Adjon Isten füvet, fát,
Tele pincét, kamarát,
Sok örömet e házban,
Boldogságot hazánkban
Ebben az új évben.”

[Adjon Isten füvet, fát…] Részlet. In. Magyar népdalok. Szerk.: Ortutay Gyula. Válogatta, jegyzetek: Katona Imre, Budapest, Szépirodalmi, 1976. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Faragó Géza: Törley, 1909. Grafikai plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár Raktári jelzet: PKG.1914e/384

„Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.”

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén. Részlet. In. Uő.: Sirálytánc, Bukarest, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1957. – Törzsgyűjtemény

MJ

Jövőre, 2014-ben lesz száz éve annak, hogy kitört a véres huszadik századot elindító első világháború. Bár mindenki biztos volt benne, hogy a nyáron kezdődött harcok néhány hónap alatt („mire a lombok lehullanak”) véget érnek, nem így lett – így több karácsony telt háború közepette.

A háborús karácsonyokkal kapcsolatban a legtöbbet idézett történet az 1914-es karácsonyi focimeccsé, amelyet egymással szembeni lövészárkokban gubbasztó angol és német katonák játszottak, valahol a Nyugati Fronton december 25-én. A békés esemény úgy kezdődött, hogy barátságosan átkiabált egymásnak a két fél („Hallo Tommy!” „Hallo Fritz!”), majd a két tábor közti senkiföldjén találkoztak, közösen cigarettáztak, és többen focizni kezdtek. (Így emlékezett vissza később egy német veterán). 

A karácsony háború idején megviselte a hátország lakóit, ilyenkor felerősödött az aggodalom a távol levő családtagokért. Vajon hogyan vészelik át az ünnepet a férfiak, a hóban, fagyban, a lövészárokban kuporogva?

Ne higgyük, hogy az érzelmeket nem használta ki száz éve az élelmes kereskedelem: a Képes Újság plakátján a megható jelenetben a lap címe a betlehemi csillag csóvájában jelenik meg: talán az újság ad egy kis melegséget a hideg őrségben. A kor plakáttervező nagymestere, Faragó Géza festette kompozíción a szecesszióra jellemző dekoratív felfogásban látható a téli jelenet.

A korszak egyik legjobb magyar plakátművésze, Faragó Géza sok háborús témájú hirdetést tervezett. – Fotó: Budapest Poster Gallery

Faragó plakátja igazi művészi munka, nem úgy, mint a hasonló érzelmekre rájátszó népszerű képeslapok, a szentimentális-patetikus háborús giccs mintapéldái. Ezeket a nagy mennyiségben (többnyire német vízfestmények felhasználásával) gyártott karácsonyi képeslapokat nagyrészt ajándékba kapták a katonák. A képeken jellemzően a hómezőben hősiesen helytálló baka felett feltűnik ábrándképe: a meleg otthon feleséggel, gyerekkel, karácsonyfával. Vallásosabb darabokon a havas erdőben a Kisjézus vagy Mária jelenik meg a hős katonának. A hátországban természetesen fordítva is gyakran ábrázolták az egymásra gondolás jelenetét: az együtt ünneplő család felett tűnik fel a távollevő férfi. Fényképes képeslapokon bájos fiatal lányok merengenek karácsonyfa-díszítés közben a katonának ment kedvesen. Több lap köti össze meglepő módon a harcot és a karácsonyt: egy versike például a srapnel tüze és a karácsonyi fények hasonlóságát emeli ki. De viccesnek tűnik az „egy kozák karácsonyi ajándékul” mottó is.

A képeslap rajzolója feltehetően nem járt a frontok közelében: a díszes huszáregyenruháról ott ugyanis hamar kiderült, hogy remek célponttá tesz. Ennek a katonának mégis sikerült elkapnia egyet a legrettegettebb ellenfelek közül. – Képeslap a Plakát- és Kisnyomtatványtárból

A megírt tábori levelezőlapokból olykor kirajzolódik a harctéri karácsony képe. Az 52. gyalogezred egy katonája a valószínűleg már hazatért társának (talán felettesének?) számol be az ő csomagjának gátlástalan elfogyasztásáról: „Igen tisztelt Fejes úr! A mai napon jött 2 kis csomag az ön részére, amint tetszik tudni vissza nem küldhetem, postán esetleg elkallódik, voltam oly bátor oszt felbontottam, a szalon czukorkát a mi karácsonyfánkra akasztottuk, czigarettát 3 részre, – czitromot pedig szardíniához Karácsony estén fogyasztottuk el, levelet borítékban küldöm. Kézcsók őnagyságának…”

Honti Nándor plakátja az egyik legnagyobb háborús jótékonysági szervezet, az Auguszta Alap mikulásnapi akciójához készült. – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.én/1

Minden bizonnyal jól jött a potya szaloncukor 1915 karácsonyán. Sokan nélkülöztek az otthon maradt csonka családokban is. A karácsony a jótékonykodás ideje, nemcsak háborús időkben, a harcok eredményeképp azonban jelentősen nőtt a rászorulók száma. A különböző karácsonyi jótékonysági akciókra olykor színes, nagyméretű, litografált plakátok hívtak fel. Ilyen a rokkant katonák Mikulását hirdető darab is, amelyen, frappáns módon, a virgácson lóg az ellenség. A főúri hölgyek jótékonykodási szokását követte Stefánia, Rudolf trónörökös egykori özvegye, aki ekkor már nem hercegnő, hanem Lónyai Elemér feleségeként Magyarországon élő grófnő volt. Egy jótékonysági plakát az ő személyes felhívásával a hadbavonultak gyermekeinek 1000 karácsonyfájára gyűjtene.

1916-ra egyre több, ehhez hasonló segélyakció plakátja jelzi, hogy a megnövekedtek a háború okozta társadalmi problémák. – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1916/VH/13

Hasonló akciókra minden országban sor került, a franciák jótékonysági eseménye a december 25-én megtartott „Journée du Poilu”, a bakák napja volt. A plakátokon itt is érzelmes jelenetek: a frontról hazatérő, feleségét üdvözlő férj, vagy az otthonról jött csomagnak örülő frontkatonák képe jelent meg.

 Lucien Hector Jonas plakátja Léon Gambetta sorait is idézi, hogy jótékonyságra buzdítson. – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.fre/219

2014-re az Országos Széchényi Könyvtár egy nagy volumenű első világháborús kiállítást tervez, amelyen sok hasonló érdekességet mutatunk majd be.

Katona Anikó