Az alábbiakban Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója az MNMKK Iparművészeti Múzeum kiállításán 2025. július 18-án elhangzott megnyitó beszédét közöljük.
 

Rózsa Dávid megnyitó beszéde az MNMKK Iparművészeti Múzeum Gottermayer-galaxis – Jókai könyvkötője című kiállításán 2025. július 18-án Ráth György-villában

Tisztelt Főigazgató úr, Kurátor asszony, Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!

Valamivel több mint száz évvel ezelőtt, 1921 április–májusában tartotta első kiállítását az egy évvel korábban létrejött Magyar Bibliophil Társaság az Iparművészeti Múzeumban. A társaság alapító elnöke és a kiállítás katalógusának sajtó alá rendezője az a Végh Gyula volt, aki a múzeum főigazgatójaként a mai rendezvényünk helyszínéül szolgáló villa névadója, Ráth György utóda és kiváló házigazdánk, Cselovszki Zoltán elődje volt. A tárlatot túlzás nélkül nevezhetjük könyves világkiállításnak, hiszen a hazai szakemberek és műintézetek mellett amerikai, angol, belga, dán, finn, francia, holland, német, olasz, orosz, spanyol és svéd nyomdák válogatott termékeit is felvonultatta.

A XX. század első harmada a „könyvművészet regenerálásának” kora. Ahogy Végh Gyula írta: „A gyárak helyébe ismét a műhely lép, az »officina«; a rotációs gépek, a stereotip-nyomás, a klisé helyébe a kézi sajtó; a dróttal összerótt könyvek olcsó, silány dísz-kötése helyébe a kézzel varrott, legnagyobb gonddal egyenkint kidolgozott bőr-, pergament- vagy egyszerű, de ízléses papírkötés.” A nyomtatás művészetében a németektől és az olaszoktól, a könyvkötésében a franciáktól és az angoloktól tanultak legjobbjaink. Ahogy Gottermayer Nándor egyik legfontosabb ügyfele, a költő és folyóirat-szerkesztő Kiss József 1903-ban megfogalmazta: „Az első diadal: hogy a franciának / Izlését, tudását ide átplántáltad…”

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma közösen nyithatjuk meg az Iparművészeti Múzeum új időszaki kiállítását, a GOTTERMAYER-GALAXIS – Jókai könyvkötője című tárlatot. Egy különleges életmű, egy szinte elfeledett, mégis ragyogó csillagkép elevenedik meg ma előttünk – könyvek, kézművesség és iparművészet metszéspontján.

A „galaxis” szó ebben az esetben nem csupán a könyvek világára, a Gutenberg-galaxisra utal, hanem egy sokkal anyagibb, kézzel fogható, mégis éppoly csodálatra méltó univerzumra: a könyvek fizikai testét megalkotó mesterek világára. A Gottermayer-galaxis egyszerre a mesterség, a művészet és a gépesítés világának összefonódása – három olyan fogalom, amely elsőre talán idegennek tűnhet egymás számára, de Gottermayer Nándor munkásságában mégis tökéletes harmóniában egyesültek.

Hősünk német származású serfőzőmester fia, aki tizenévesen járta be Európa könyvkötő műhelyeit, hogy megszerezze mindazt a tudást, amellyel végül a magyar könyvkötészetet új, nagyüzemi; a könyvkötés mesterségét pedig virtuóz művészeti szintre emelte. Egy kézműves és vállalkozó alakja elevenedik meg előttünk, aki a mellett, hogy kora legmodernebb gépeit alkalmazta, a kézi aranyozás finomságát is megőrizte.

A hazai XIX. század egyik sikertörténete az övé. Kevés emlék maradt fenn személyéről, annyi azonban bizonyos, hogy a szerencse mellett a tehetség és a szorgalom is szükségeltetett életútjához. Önállósodása után Halfer Józseffel társulva, majd egymagában tartotta fenn könyvkötészetét, melyet külföldi tapasztalatai alapján működtetett. A történelmi és társadalmi változások kedveztek a műhelye elindításának, mert bár a kiegyezés után hazánkban a könyvek egyszerű, Gottermayer szerint igénytelen kiadásban jelentek meg, 1880 után kialakult egy könyvszerető és tehetősebb réteg, amely a könyv tartalma mellett a kötést is értékelte.Az artisztikus kézikötés terén is sok kiválót alkotott; műhelyével a külföldi, főképp német könyvkötészetet szinte teljesen kiszorította hazánkból. A folyamatos növekedéssel párhuzamosan többször költöztette cégét. Utolsó telephelyén, a Franklin Társulattól cserébe megkapott Királyi Pál utca 5. szám alatti több emeletes épületben már 220 embernek adott munkát. „Gottermayer Nándor, régi jó barátom, / Gyarapodásod én nagy örömmel látom, / Palota a házad s bízvást lehet várni, / Hogy maholnap autón fogsz te kocsikázni” – foglalta kínrímekbe könyvkötőnk munkásságának csúcspontját Kiss József. Az üzem bővülése a későbbi években is folytatódott: 1908-ban megvásárolta a szomszédos, Királyi Pál utca 7. szám alatti épületet, s annak helyén, illetve azt átalakítva építtetett egy új, négyszintes bérházat, amelynek műhelyébe több százezer korona értékben hozatott gépeket, Európa legmodernebb üzemei közé emelve a gyárát. Tudta, hogy befektetés nélkül nincsen fejlődés.

A Gottermayer Nándor Könyvkötői Műintézetet főképp a technikai és esztétikai vonatkozású megújulás, üzleti és művészi tudatosság jellemezte. Könyveivel stílust teremtett – olyannyira, hogy presztízs volt Pesten Gottermayer által kötött könyveket vásárolni.

Gottermayer Nándor nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is elismerést váltott ki könyvkötőművészetével. Megjegyzem, ezekért – amint azt egy Csontosi János corvinakutatónak, a nemzeti könyvtár kézirattári vezetőjének címzett leveléből kiderül –elsőrangú marketingérzékkel és felettébb eredményesen lobbizott is. Munkásságát szá-mos díjjal, köztük több igen rangos elismeréssel jutalmazták. 1896-ban XIII. Leó pápa a Sylvester pápa lovagrendje címet adományozta számára, 1902-ben pedig az uralkodótól megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Elnyerte a francia becsületrend és az olasz koronarend kitüntetéseket is, az 1900-as párizsi világkiállításon pedig aranyérmet nyert. Az 1896-os millenniumi ünnepségek során a sokszorosító- és papíripari pavilonban külön helyet kapott Gottermayer könyvkötészetének bemutatása.

Nem véletlen, hogy a kiállítás éppen Jókai Mór bicentenáriuma alkalmából idézi fel munkásságát. Gottermayer műhelyében készült számos Jókai Mór által szerkesztett vagy róla szóló kiadvány kötése. Miközben Jókai történetei a lapokon keltek életre, a könyvek borítói, kötései is történetmesélőkké váltak – díszítésük, formájuk, színeik az olvasás élményét emelték új dimenzióba.

Ez a kiállítás nem csupán tárgyakat, könyveket, kötéseket mutat be – hanem azt is, amit sokáig nem láthattunk: a háttérben dolgozó mestert, aki a nyomdai lapokból könyvet, a könyvből műtárgyat formált. Magam is egy olyan szellemi műhelynek vagyok részese és vezetője, ahol törekszünk a szép könyvek megalkotására, és ahol kollégáim művészi szinten művelik a régi könyvek kötését, restaurálását. Törekszünk arra, hogy kortársaink is élvezzék a könyvkészítés, a könyvkötés (mai) eredményeit.

Gottermayer Nándor halála után leszármazottai vitték tovább örökségét, de mindaz a talentum, amely az apát jellemezte, nem tudott tovább virágozni; a gyárat nemsokára végleg bezárták. Megmaradtak viszont Gottermayer műalkotásai, a magyar iparművészet igazi remekei. S bár emléke a XX. század második felében homályba borult, univerzuma – az univerzumok jó szokása szerint – egyre csak tágul. Ne tévesszen meg minket, hogy most éppen két teremre szorítkozik: a mesterség dicséretét zengi, míg lesz szép könyv, annak értője és gyűjtője e hazában.

Boldog vagyok, hogy ma együtt lehetek Önökkel a szecesszió házában, a világ második legnagyobb iparművészeti gyűjteményéből kiválogatott hatszáz gyönyörű műtárgy társaságában, a magyar könyvművészet egyik legszebb fejezetét megelevenítő időszaki kiállításon – amelyet befejezésül ezennel örömmel megnyitok.

• 
• 
• 
• 

Cholnoky Jenő (1870. július 23. – 1950. július 5.) földrajztudósra emlékezünk születésének 155., halálának 75. évfordulója alkalmából.

Vegyük számba Cholnoky Jenőnek az Urániában tartott nagyobb előadásait a 1899-től 1916-ig:

1899. november 4. – Küzdelem az éjszaki polusért

A november 9-i, csütörtöki előadás színlapja Színháztörténeti és Zeneműtárunk színlapgyűjteményének első meglévő darabja.
A Vasárnapi Ujság híradása szerint az előadás:

Az első előadás szövege megjelent: Uránia, 1. évf. 1. sz. (1899), 18–36.  Vö. X.: Tudományos szinház. In: Népszava, 27. évf. 103. sz. (1899. november. 3.), 2.
Az Uránia Tudományos Színház előadásainak gyűjteménye című tartalomszolgáltatásban szép színes összeállítás látható Cholnoky Jenő első előadása kapcsán.
A közönség soraiban ott volt többek közt Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter, Apponyi Albert, Zichy Jenő, Andrássy Aladár grófok, Wekerle Sándor, Rakovszky István, Légrády Géza, Kossuth Ferenc, Polónyi Géza országgyűlési képviselők, valamint Szily Kálmán és Herman Ottó, tudjuk meg a Pesti Hírlap aznapi tudósításából. Eszerint már november 3-án kellett lennie az első előadásnak, s csak a nagyközönség számára volt az első előadás november 4-én.
A szokásos kis előadást pedig Klupathy Jenő fizikus tartotta Mikor a levegő cseppfolyóssá lesz címmel.

1899. november 15. – A dobsinai jégbarlangról

„Tudományos előadás vetített képekkel”, s a december 5-i, ugyanezen előadáson már „báró Eötvös Loránt[!] eredeti felvételei után készült vetített képekkel” került sor a felvidéki jégbarlang bemutatására. – A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban lévő, Eötvös Lorándtól származó sztereo üvegnegatív illetve -dia között sikerült fellelni és beazonosítani 10 darabot, mely a jégbarlangot és környékét (a Sztarcenai sziklakaput és a dobsinafürdői vendéglőt) ábrázolja. Az előadáson bemutatott képek, az 1900. február 6-i színlap szerint:

Eötvös Loránd még 1895-ben készített fényképeket az 1870-ben felfedezett barlangban. 

1899. november 19. – Magyarország földrajza vázlatokban

Cholnoky újabb, nagyszabású előadása után következett részvétele 1900/1901 telén, a Balaton jegén Eötvös Loránd gravitációs expedícióján, ahol átélhette az igazi „arktikus” életet, éjjelente végezve a gravitációs inga állásának észlelését.

Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza vázlatokban. Az Uránia kötetes színlapjai, 1899–1900 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

1912. november 28. – A Föld mélységeinek titkai

Cholnoky háromfelvonásos 185 színes vetített képpel és számos mozgófényképpel illusztrált tudományos színdarabjának előadását a szakértő tudósító – Sz. Gy. [Szádeczky Gyula?] így foglalta össze:

1914. december 13 – Harcterek földrajza

1916. május 6. – A fizikai földrajz tanításáról

De hogy további képet nyerjünk az Uránia műsoráról, említsük meg, hogy számos más érdekes előadás mellett 1900. február 22-én hallhatták a kíváncsi látogatók először Pekár Gyula Spanyolország című előadását: „206 vetített képpel, 4 spanyol tánczczal és 11 a bikaviadalt ábrázoló vetített képpel” – olvashatjuk az Uránia korabeli színlapján. Ez volt az egyik legsikeresebb előadás, több mint 100-szor ment. A siker elsődlegesen Pekár Gyula leleményes szerkesztésének és remek fényképeinek volt köszönhető, s legfőképp a bemutatott vetített mozgóképnek. Pekár még Párizsban látta a Pathé testvérek „bikaviadal” felvételeit, s úgy határozott, hogy az előadás számára megszerzi ezeket. Budapesten alighanem ez volt az első nagyobb mozgófénykép, amelyet vászonra vetítettek. Mindezekre maga a szerző is visszatekintett A mozi kezdete Magyarországon című írásában.

Pekár Gyula. Pekár Gyula kézjegyével. Fotó: Strelisky, Budapest, 1896. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény [NSZ] KB P 87

Pekár Gyuláról, a későbbi országgyűlési képviselőről, miniszterről még meg kell említeni, hogy az Urániában a leghíresebb összeállítása a még ma is sokszor emlegetett darab, „A Táncz”, melyhez az első magyar készítésű filmfelvételek születtek, híres magyar színésznők és színészek részvételével, így az első magyar filmként tartják számon.
Ezeken a nagyszabású eladásokon kívül, melyek némelyikét számtalanszor ismételték, Cholnoky sok kisebb előadást is tartott az Urániában. Mint kolozsvári professzornak, 1905 és 1919 között nyilván kevesebb alkalma volt, hogy Budapesten ezeknél többször is nagy előadást tartson. Visszaemlékezései szerint a későbbi időkben – körülbelül 1920-tól 1926-ig – vasárnap délelőttönként voltak még ilyen előadásai.

*

A tudományos ismeretterjesztést nemcsak az Uránia Magyar Tudományos Színházban és az Uránia folyóiratban művelte Cholnoky. Pekár Gyulához, többek közt a Spanyolország és A tánc nagy sikerű előadójához, vagyis az Uránia Színház mondhatni házi szerzőjéhez Cholnoky Jenőnek a kolozsvári egyetem nyilvános rendes tanáraként, az egyetem Földrajzi Intézetének vezetőjeként írt levele is ezt bizonyítja:

Cholnoky Jenő Pekár Gyulához, Kolozsvár, 1911. július 6. – Kézirattár, Levelestár

A levélben szereplő Sztrókay Kálmán és Balla Ignác által írt kötet, részben a Cholnoky Jenő által ajánlott nevekkel együtt az ő szerkesztésében és előszavával valóban megjelent, de Pekár Gyula nélkül. A levélben felsorolt nevek közül Edison, Daguerre, Tesla és Bell is kimaradt. Edisonról egy külön kötet emlékezett meg Balla Ignác tollából, az előszót Fodor István udvari tanácsos, a budapesti Általános Villamossági R. T. vezérigazgatója írta, akárcsak a Sebestyén Károly átdolgozásában megjelent Henry Morton Stanley önéletírásában.
Ugyanebben a sorozatban egy másik összeállítást is kiadtak Cholnoky Jenő szerkesztésében nagy tudósok – Arisztotelész, Alexander von Humboldt, Johannes Honterus, Benjamin Franklin, Georges Cuvier, Bolyai Farkas és Bolyai János életrajza, Carl von Linné, Louis Pasteur, Theodor Mommsen, Charles Darwin, Galileo Galilei – témakörben.

*

A jégvilág. A sarkkutatások története, a Balaton, A sárkányok országából. Életképek és útirajzok Khinából, Utazásaim, élményeim, kalandjaim és Hazánk és népünk egy ezredéven át című munkái mellett ajánljuk még az 1934-ben megjelent Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal nagyszabású földrajzi és személyes úti élményekben is gazdag visszaemlékezését. Ennek második kiadásában Teleki Pál részletes életrajza is szerepel.

Cholnoky Jenő: Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal, Budapest, Vajda – Wichmann, [1943.] – Törzsgyűjtemény

Cholnoky 1896 és 1898 között bejárta Kelet-Ázsiát, Kínát, még Japánba is átrándult. Részt vett a nagy, átfogó vállalkozásban, a Balaton tudományos kutatásában, melynek szervezője Lóczy Lajos volt, a legnagyobb magyar geológus. Cholnoky az „arktikus” életet nem az Északi- vagy a Déli-sarkon, nem is a Spitzbergákon élte át, hanem a Balaton jegén, Eötvös Loránd torziós ingájával, azaz a „csavarodási mérleggel”, vagyis az azóta „balatoni ingának” nevezett finom műszerrel végzett kutatások, mérések idején. A Balaton jege című nagyszabású tudományos dolgozatát az eközben végzett kutatásai és megfigyelései alapján írta meg. Ez a harminckét kötetes Balaton-monográfia jócskán túltett a például szolgáló Genfi-tóról készült, amúgy szintén kiváló, kétkötetes tudományos munkán.
Ebben a sorozatban Cholnoky még a Balaton színeiről, s vízjárásáról is írt egy-egy ma is jelentősnek mondható tanulmányt.
Később a Spitzbergákon, 1910-ben megvizsgálta és megállapította a különleges, úgynevezett „poligonális tundra” kialakulását.
Cholnoky könyveit olvasva nemcsak a földrajzot, geológiát, vagy egyenesen a geomorfológiát, vagyis a „felszínalaktant” ismerhetjük meg könnyedén, szép magyarázó ábráival kiegészítve, hanem igazi magyarságot, hazaszeretetet és szép magyar nyelvet is tanulhatunk.
Hatalmas, összefoglaló munkáiban természetesen becsúsztak hibák, ma már nem helytálló megállapítások, főképp a nem szoros értelemben vett szakterületeiben. Így a geológia terén, például a tengeri hátságokról, illetve a lemeztektonikáról, melynek egyik legnagyobb első hazai képviselője, már az 1950-es években Szádeczky-Kardoss Elemér volt, nem olvashatunk.
De hatalmas és úttörő munkáját mi sem igazolja jobban, hogy a Földrajzi Közleményekben, s más szaktudományos lapok hasábjain ma is előfordul a neve, a homokpuszták keletkezése és vándorlása, a szél építő és romboló, tájformáló hatása kapcsán, mely szerinte a Balaton medrének kialakulásában is döntő szerepet játszott.
Munkásságát, ma is érvényes, illetve a tudományt előre vivő eredményeit utóda, Gábris Gyula professzor foglalta össze legjobban és legtömörebben. Gábris Gyula szakmai értékelését Kubassek János idézi A pályakép összegzése című tanulmányában.  Mezősi Gábor Magyarország természetföldrajza című munkájában többször is előfordul Cholnoky neve, részben persze vitázva vele, vagy korrigálva, kiegészítve a majd százéves megállapításait. Ilyen a folyók szakaszainak felosztása vagy a szél munkája a geomorfológiában és még sorolhatnánk. Négy művére is hivatkozik, s a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy környékének és a Vezúvnak az összehasonlításnak ábráját (19.9. ábra, 324.) a Magyarország földrajza című kiadványban megjelent ábrái szerint közli, mely Cholnoky A Föld és élete című munkájának hatodik kötete.
Tudományos eredményeit maga Cholnoky Jenő is összefoglalta önéletírása végén, mely fejezet 2001-ben került elő.
Egy ma is vissza-visszatérő téveszmét igyekszik eloszlatni:

S hogy valamit tanuljunk is tőle, hallgassuk csak az egyik érdekes, mindannyiunk által már minden bizonnyal tapasztalt jelenségről mondottakat:

Érdemes egy budapesti séta keretében emlékezni rá, felkeresve, bebarangolva egykori lakhelyeit, például a Gyulai Pál utca 1-ben lévő hajdani lakóházán lévő emléktábláját, tanársága, tudományos, és ismeretterjesztő előadásainak színhelyeit, és természetesen a város egy-két, nevéhez is fűződő földrajzi helyét, ahogy azt tettük az egy időben munkatársa, kedves ismerőse, Eötvös Loránd születésének 175. évfordulóján, 2023-ban.

• 
• 

Cholnoky lakhelyeiről Földváry Gergely remek blogtanulmányt készített, 2020-ban, születésének 150. évfordulója alkalmából.

*

Cholnoky Jenő 1950. július 5-én halt meg. Második felesége, aki első felesége korai halála után lett hosszú időre élete társa, jó némettudása révén is, részben munkatársa, 1945-ben, a megszállók atrocitásainak következtében hunyt el.
Cholnoky Jenőt a Kerepesi temetőben, azaz a Fiumei úti sírkertben temették el.

Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár (1870–1950) sírja a Fiumei úti sírkertben. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2025

Cholnoky Jenő sírjának rendbehozatala és gondozása jórészt Mészáros Jánosnak, a veszprémi születésű mérnöknek, turistának, a magyar turistaság egyik legkiválóbb megújítójának és lelkes csapatának, az általa 1988-ban alapított Téry Ödön Turista Baráti társaságnak köszönhető. Mészáros János túratársaival és barátaival 1983-ban megmentette a dobogókői Báró Eötvös Loránd menedékházat (az ünnepélyes felavatása 1984-ben volt), s részben ugyanők ápolták – még jóval a rendszerváltás előtt is – évente Eötvös Loránd síremlékét. Ennek kapcsán ápolták Téry Ödön mellett Cholnoky Jenő sírját is, mint a magyar turistatörténelem másik nagy alakjáét, aki 1920-tól 1946-ig a Magyar Turista Egyesület elnöke is volt. A Magyar Turista Egyesület e három kimagasló személyisége évfordulóiról kis összejövetelek keretében emlékeztek meg, sírjaikat rendbe tették, virágokkal ültették be. Így történt ez Cholnoky Jenő sírjával is. Ma a Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár 1870–1950 feliratú fekete kő alapzat s fölötte a kereszt látható, korábban maga a sírhant egy nagyobb összehordott földkupac volt.
Körülbelül tizenöt éve – ahogy maga Mészáros János mesélte nekem – az egyik szokásos virágbeültetéskor – ősszel árvácskával, nyáron begóniával ültették be – valami kemény tárgyon megcsúszott a kis kertészásó. Így került elő a földkupac alól az eredeti sírkő kerete. Ezt gondosan kiásták, mint valami régészek vagy kincskeresők, majd széthordták az összehányt törmelékkupacot, s a sírt új földdel töltötték föl. Ma is így találjuk.

Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár 1870–1950 sírja a Fiumei úti sírkertben. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2025

A sírt 2019 óta, részben Eötvös Loránd halálának századik, illetve 2020-tól, Cholnoky születésének százötvenedik évfordulója hatására a Nemzeti Sírkert is gondozásába vette.
Azóta méltóképp helyreállították a síremléket, amely a nagy magyar földrajztudós emlékét hirdeti.
S a természettudósra, tanárra, íróra és művészre emlékezünk egy eddig, a szélesebb közönség előtt nem ismert festményével is.

Cholnoky Jenő festménye. Lent, a kép jobb oldalán: Cholnoky 1928. VIII. 29. – Magántulajdon

Felhasznált és ajánlott források és irodalom:

• Bognár Katalin: Cholnoky Jenő fényképei a Magyar Nemzeti Múzeum ELTE-letéti anyagában. In: Folia Historica, 22. Közlemények, 161–371.
• Cholnoky Jenő önéletírása. A veszprémi Cholnokyak. Lektorálta, jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Kubassek János. Sorozatszerkesztő Géczi János, Veszprém, Pesti Kalligram – Művészetek Háza Veszprém, 2021.
• Balla Ignác: Edison (Karriérek sorozat), bev. Fodor István, Budapest, Budapesti Hírlap Ny., 1912
• Henry Morton Stanley. A nagy afrikai kutató önéletirása (Karriérek: Hyres felfedezők sorozat), átd. Sebestyén Károly, Budapest, Singer és Wolfner, 1912.
• Nagy tudósok, összeáll. Cholnoky Jenő, Budapest, Karriérek Kiadóhivatal, 1912
• Cholnoky Jenő: A sárkányok országából. Életképek és útirajzok Khinából, Veszprém, Köves, Boros, 1900
• Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története. 1929-ig kieg. és átd. kiadás, Budapest, Singer és Wolfner, 1930
• Cholnoky Jenő: Balaton (A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára), Budapest, Franklin, [1937]
• Cholnoky Jenő: Utazásaim, élményeim, kalandjaim, Budapest, Pantheon, 1942
• Cholnoky Jenő: Hazánk és népünk egy ezredéven át. A magyarság hajdan és most, Budapest, Somló B., [1935]
• Cholnoky Jenő: Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal, Budapest, Vajda – Wichmann, [1934], [1943]
• Földváry Gergely: 150 éve született Cholnoky Jenő, az egyik legnagyobb magyar földrajztudós. In: PestBuda, 2020. július 23. 
• Cholnoky Jenő: A Balaton vizének fizikai tulajdonságai 4. szakasz: A Balaton jege. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet – A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4–6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai, Budapest, Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága, 1907.
• Cholnoky Jenő: A Föld és élete. Világrészek, országok, emberek. 6. kötet: Magyarország földrajza, [Budapest], Franklin, [1936–1937]
• Cholnoky Jenő: Előszó. In. Verebély Géza: »Aurora«, a nemzeti művelődés mozgóképszínháza. A mozgóképszínházak reformjához, Budapest, Pátria, 1918, 3–7.
• Cholnoky Jenő: Budapest. In. Uő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 254–298. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3071460
• Cholnoky Jenő: Jég-világ. A sark-kutatások története, Budapest, Országos Monografia Társaság Singer és Wolfner Irodalmi intézet R-T. 1914.
• Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története. Második, 1929-ig kiegészített és átdolgozott kiadás. A Magyar Földrajzi Társaság kiadványa dr. Cholnoky Jenő jubileuma alakalmából, Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R-T., 1930.
• A mindig szép Balaton. Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914–1944). Szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette: Németh Ákosné. Fotó: Tóth Attila, Balatonfüred, Balatonfüred Város Önkormányzata –Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, 2004. 
• h. o.: Küzdelem az északi pólusért. (Az Uránia magyar tudományos szinház bemutató előadása). In: Pesti Hirlap, 21. évf. 306. sz. (1899. november 4.), 6.
• Kis Domokos Dániel: A hanggal történő elektromos távkapcsolás ötlete. Klupathy Jenőre emlékezve. In: Fizikai Szemle, 58. évf. 12. sz. 2008. december, 429–431.
• Kis Domokos Dániel: A természetszerető Eötvös Loránd. Levéltári és kézirattári kutatások (Magyar Tudománytörténeti Szemle könyvtára 116.), Budapest, Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, 2017.
• Kubassek János: A pályakép összegzése [Gábris Gyula szakmai értékelése]. In: Cholnoky Jenő önéletírása. A veszprémi Cholnokyak. Lektorálta, jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Kubassek János. Sorozatszerkesztő Géczi János, Veszprém, Pesti Kalligram – Művészetek Háza Veszprém, 2021, 335–337.
• Mezősi Gábor: Magyarország természetföldrajza, Budapest, Akadémiai, 2011.
• Pekár Gyula: A mozi kezdete Magyarországon. In: A 25 éves mozi. A magyar kinematográfia negyedszázados története. Szerk.: Lányi Victor, Radó István, Held Albert, Budapest, Bíró ny., 1920, 29–31.
• Sztrókay Kálmán, Balla Ignác: Híres feltalálók (Karriérek sorozat), bev. Cholnoky Jenő, Budapest, Singer – Wolfner, 1912.
• Uránia Magyar Tudományos Színház. Közművelődés az iskolán kívül. Kiállítás a Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár folyosóján, 2004. április – szeptember

 

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Cholnoky Jenő (1870. július 23. – 1950. július 5.) földrajztudósra emlékezünk születésének 155., halálának 75. évfordulója alkalmából.

Cholnoky Jenő. Fotó: Halmi Béla, Strelisky fiókja, 1926. – A Lukinich Imre által a Széchényi-könyvtár igazgatójaként (1924–1929) létrehozott arcképgyűjtemény része – Kézirattár, Arckép 0427. A kép forrása: Fotótér

Anyai nagyanyám, aki 1902-ben született, többször említette, hogy számára milyen emlékezetesek voltak Cholnoky Jenő (1870. július 23. – 1950. július 5.) népszerű, ismeretterjesztő előadásai, melyekre férjével, nagyapámmal együtt jártak. Ifjabb Szádeczky-Kardoss Lajos valószínűleg már Kolozsvárott is hallhatta remek előadásait, hiszen Cholnoky 1905 és 1919 között a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem földrajzprofesszora volt, s csak 1920-tól lett a budapesti egyetem tanára. Könyvtárában ma is megvan a hatkötetes nagy szintézis is, A Föld és népei, melyet a leszármazottak azóta is haszonnal és szívesen forgatnak.
Valóban, Cholnoky Jenő nemcsak a geográfia, azaz a földrajz tudományának volt kimagasló szaktudósa, nyilvános rendes professzora az egyetemen, hanem az ismeretterjesztés egyik legnagyobb magyar képviselője is, mind előadásai, mind kisebb könyvtárnyi, szép, közérthető magyar stílusban megfogalmazott munkái által. Művei jó része ma is jól olvasható, érdekes és tanulságos. Ennek egyik bizonyítéka A mindig szép Balaton. Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914–1944) című összeállítás, mely a tudós író által elmondottakat alkotásai segítségével még közérthetőbbé tevő festőt, grafikust is bemutatja.
Cholnoky Jenő réges-régi középnemesi család sarja, „Csolnokosi Cholnoky”. Bátyja, a sajnos rövidéletű Cholnoky Viktor, aki főleg ismeretterjesztő írásaival aratott sikert, s a novella igazi stílusművésze volt, a szorongás érzésének avatott kifejezője. Írói tehetségét, nyelvtudását és hatalmas műveltségét tudós öccse nagyra becsülte. A nála jóval fiatalabb testvére, a tragikus sorsú Cholnoky László pedig az emberi szenvedés, a modern lélekábrázolás mestere volt.
Cholnoky Jenő tudományos népszerűsítő művei mellett térképalbumot is szerkesztett, s mint eredetileg műegyetemet végzett, tehát műszaki embernek mondható precíz kutató még Budapest hídjainak műszaki szerkezetéről is érdekes összegzést nyújt Az egyenlítőtől a sarkvidékig című, 1930-ban megjelent könyvében.

Cholnoky Jenő rajzai Budapest hídjairól. „A Ferenc József-híd (mérlegtartó), az Erzsébethíd (egynyílású lánchíd), a Széchényi lánchíd (háromnyílású lánchíd) és a Margithíd (6 nyílású, rácsozással merevített, tömör ívtartós híd) szerkezeti rajza.” Cholnoky Jenő: Budapest. In. Cholnoky Jenő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 296. – Törzsgyűjtemény

Ebben a könyvében, sok más mellett, a dunai rakpartokról, a csatornarendszerről, a vízellátásról, a közvilágításról is részleten ír, ezért ma is minden budapestinek, s hazánkfiának tanulságos olvasmánya lehet.

Cholnoky Jenő rajza. A budapesti főgyűjtőcsatorna keresztmetszetre. Cholnoky Jenő: Budapest. In. Uő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 268. – Törzsgyűjtemény

A színházakról is megemlékezik, a megszokottól kicsit másképp. A fallal kerített város beépüléséről írja:

S épp ezen az oldalon kapott helyet a „dunai rakpartok négy főtípusa.”

Cholnoky Jenő rajzai. „A budapesti, dunai rakpartok négy, főtípusa. I. A Lánchíd és Erzsébethíd közt a pesti oldalon. II. A vámházon alul. III. Ferenc József-rakpart. IV. Budai rakpart.” Cholnoky Jenő: Budapest. In. Uő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 266. – Törzsgyűjtemény

Budapest közvilágításáról írva színházi érdekességet is belesző a város technikatörténetébe:

Írói vénája is megmutatkozik mindegyik írásában, de ebben, a Budapestről szólóban például egy egész kis novellát sző a gázlámpa köré (283–286. o.)
A ma még sokunk által jól ismert Balogh János ökológus, a budapesti egyetemen Dudich Endre után az állatrendszertan professzora, a pókok és a talajatkák nemzetközileg elismert kutatója, aki népszerű ismeretterjesztő könyveivel ma is lenyűgözi az olvasót, maga is hallgatta a budapesti egyetemen előadásait. Visszaemlékezésében így jellemzi Cholnoky Jenőt:

Cholnoky Jenő lendületes és szép stílusban, közérthetően fogalmazott, saját kezűleg rajzolt remek térbeli ábrákkal magyarázva az egyes geomorfológiai kérdéseket. Könyvei közül talán ma is a Balaton a legismertebb, de önéletrajzi vallomása, vagy épp a sokkötetes világföldrajza még ma is jól forgatható.
A norvégiai partok alakulásának magyarázó rajza először a Jég-világ. A sark-kutatások története című 1914-es könyvében jelent meg, de ennek 1929-ig, átdolgozott változatában is szerepel.

Cholnoky Jenő: Jég-világ. A sark-kutatások története, Budapest, Országos Monografia Társaság Singer és Wolfner Irodalmi intézet R-T. 1914. Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerző a jobb megértés szolgálatába állította rajztehetségét, minek köszönhetően ábrái – tömbszelvényei – olyannyira közérthetően magyarázzák az egyes geomorfológiai jelenségeket, hogy azóta is több ehhez hasonló rajza felbukkan az egyes tudományos és oktatási célokat szolgáló földrajzkönyvekben. A Borsy Zoltán által szerkesztett és 1993-ban megjelent Általános természetföldrajz című tankönyv Kerényi Attila által írt fejezetében a 335. oldalon szerepel rajza A norvég fjordos partok kialakulása […] Cholnoky J. ábrája címmel, s az egész könyvben a legnagyobb elismeréssel szólnak Cholnoky sokrétű munkásságáról, megállapításairól, mint például a seiche meglétéről a Balatonon vagy a suvadásról.

Cholnoky Jenő: „A norvégiai partok alakulásának magyarázó rajza”. In: Uő: Jég-világ. A sark-kutatások története, Budapest, Országos Monografia Társaság Singer és Wolfner Irodalmi intézet R-T., 1914, 23. – Törzsgyűjtemény

A jég világát és a sarkkutatások történetét többször Cholnoky Jenő is összefoglalta, s Küzdelem az éjszaki pólusért címmel erről tartotta első, átfogó nagy előadását is az Uránia Magyar Tudományos Színház nyitó előadásán 1899. november 4-én.

Cholnoky Jenő: Küzdelem az éjszaki polusért. Uránia Magyar Tudományos Színház. 1899. november 9-i színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény, az Uránia kötetes színlapjai, 1899–1900.

Az egyre bővülő, kiegészített előadások mellett, a jég világát részletezve, A Dobsinai jégbarlangról című előadásában már a nem sokkal korábban, 1870-ben felfedezett barlangban az Eötvös Loránd által 1895-ban készült fényképeket is bemutatta.

Cholnoky Jenő: A dobsinai jégbarlangról. Az Uránia kötetes színlapjai, 1899–1900 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Az 1899-ben berlini és bécsi mintára a tudomány népszerűsítésére létrejövő színház már vetített képekkel, később a mozgókép segítségével mutatott be előadásokat a kor kiváló tudósai és szakemberei közreműködésével. Az Uránia Magyar Tudományos Színházban az akkor elismert fizikus, Klupathy Jenő vagy a híres csillagász, Kövesligethy Radó is tartott előadást.

Uránia. Az Uránia Magyar Tudományos Színház Közlönye, 1. évf. 1. sz. (1899. november – december). Címlap – Törzsgyűjtemény

Cholnokynak a jó előadásról vallott nézetei ma is tanulságosak:

Az Uránia épülete ma. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2025

Az Urániáról, s az ott tartott előadásokról is megemlékezett:

Később a vetített előadások műhelytitkába is enged némi bepillantást:

E sorok írója volt alighanem az első, aki javaslatot tett egy régi intézmény, a tudományos ismeretterjesztés és a közművelődést szolgáló intézmény rekonstrukciójára Az Uránia 100 éve címmel az Országos Széchényi Könyvtár tudományos konferenciáján tartott előadásában, 1999-ben. Sajnos az akkori intézményi keretek nem tették lehetővé, hogy ez a tanulmány megjelenhessen, így az végül csak évekkel később látott napvilágot:

Az Urániáról 2004. áprilistól szeptemberig az akkori Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár folyosóján Uránia magyar tudományos színház. Közművelődés az iskolán kívül címmel kiállítással emlékeztünk meg, továbbá néhány évvel ezelőtt blogbejegyzés is készült a témához kapcsolódóan Az első magyar film, „A tánc” képes dokumentumai. Egy 120 évvel ezelőtti vetítés az Uránia Magyar Tudományos Színházban címmel.
1918-ban Cholnoky írta az előszót a „nemzeti művelődés mozgóképszínháza” tervezetéhez, mely a modern kihívásoknak és lehetőségeknek megfelelően egy új ismeretterjesztő intézmény felállítását szorgalmazta:

Cholnoky Jenő két grafikája, mellyel a jéghegy méretét és a tengerből való kiemelkedését mutatja be. „Úszó jéghegy tenger fölé emelkedő darabja, kitéve a pesti síkságra.” „Ha az előbbi ábrán látható jéghegy egészen kiemelkednék a tengerből s az egészet odatennénk a pesti síkságra, a Mátrával egyforma magasságú hegy lenne belőle.” In: Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története, Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R.-T., 1930, 42, 43. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált és ajánlott források és irodalom:

• Cholnoky Jenő önéletrajza (Cholnoky Jenő-összeállítás). In. Vár Ucca Tizenhét (Veszprém), 6. évf. 2. sz. (1998), 185–339.
• Cholnoky Jenő önéletírása. A veszprémi Cholnokyak. Lektorálta, jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Kubassek János. Sorozatszerkesztő Géczi János, Veszprém, Pesti Kalligram – Művészetek Háza Veszprém, 2021.
• Cholnoky Jenő: Budapest. In. Uő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 266. 
• A mindig szép Balaton. Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914–1944), Németh Ákosné, fotó Tóth Attila, Balatonfüred, Balatonfüred Város Önkormányzata: Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, 2004.
• Balogh János: Túrkevétől Óceániáig. Szerk.: Fábián Gyula, Dippold Péter, Budapest, Nemzeti Lap és Könyvkiadó Kft. 2003.
• Cholnoky Jenő: Jég-világ. A sark-kutatások története, Budapest, Országos Monografia Társaság Singer és Wolfner Irodalmi intézet R-T. 1914.
• Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története. 1929-ig kieg. és átd. kiadás, Budapest, Singer és Wolfner, 1930.
• Kis Domokos Dániel: Az Uránia száz éve. In: Valóság, 46. évf. 1. sz. (2003), 66–77.
• Cholnoky Jenő: Előszó. In. Verebély Géza: »Aurora«, a nemzeti művelődés mozgóképszínháza. A mozgóképszínházak reformjához, Budapest, Pátria, 1918, 3–7.

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás második része itt olvasható.

 

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című, kéthetente jelentkező sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

A múlt század fordulóján elsősorban az arisztokrácia (és még csak részben a művészvilág) testesítette meg a széles tömegek számára elérhetetlen ideált, ezért voltak tele a lapok társasági rovatai a róluk szóló hírekkel. Mit tudunk meg ezekből a forrásokból Apponyi Sándorné Esterházy Alexandráról?

Csillagkeresztes palotahölgy

Az Osztrák–Magyar Monarchiában a legexkluzívabb rendezvények az udvar szervezésében zajlottak, csakhogy rendkívül szigorúan szabályozták, hogy ki és mikor jelenhetett meg az udvari eseményeken. A hölgyek csak akkor lehettek udvarképesek, ha csillagkeresztes-, palota-, vagy alapítványi hölgy kinevezéssel bírtak. Alexandra csillagkeresztes palotahölgyként szerepel a bálok névsorában. Mit jelent ez pontosan?
A Csillagkeresztes Rendet (Ordo Stellatae Crucis) Gonzaga Eleonóra magyar királyné alapította a 17. században, miután keresztereklyéje sértetlen maradt egy tűzvészben. A rend tagjai katolikus vallású, férjes, vagy özvegyasszonyok lehettek, akik őspróbát tettek (azaz apai és anyai ágon is meghatározott számú nemesi felmenőt tudtak igazolni). További feltétel volt, hogy a leendő tag férje kamarás legyen. A legmagasabb védnökasszony (általában a császárné) által irányított rend tagjai a vallás szolgálatára, a Szent Kereszt tiszteletére, a vallási szertartásokon való részvételre, az erényes és méltányos életre, továbbá az irgalmasságra és jótékonykodásra vállaltak kötelezettséget. Ez magába foglalta a pénzadományozást, a kórházlátogatást, a szenvedőkkel és betegekkel való foglalkozást is.

A Csillagkeresztes Rend legismertebb jelvénye a Salus et gloria (Üdv és dicsőség) jelmondattal. A kép forrása: Wikikönyvek

Alexandrát emellett Erzsébet (Sissi) magyar királyné palotahölgyévé választotta. A magyar udvartartás palotahölgyei az osztrákéhoz hasonlóan a legelőkelőbb családokból kerültek ki, s az különböztette meg őket az udvarhölgyektől, hogy férjes asszonyok is lehettek.

Apponyi Sándorné 1926 előtt, Strelisky. In: Tolnai Világlapja, 1926. szeptember 15., 4. – Törzsgyűjtemény

A kinevezés hatalmas megtiszteltetésnek számított, hiszen azok, akik megkapták ezt a címet, részt vehettek az udvari ünnepségeken, udvari bálokon, társaloghattak magával a királynéval, illetve meghívást kaphattak az udvari díszebédekre és vacsorákra. Emellett Erzsébet példáját követve – aki több jótékony intézmény védnöke is volt Magyarországon – a palotahölgyek is számos egylet vezetői és tagjai voltak, segítették a rászorulókat, jótékonysági programokat: hangversenyeket, bálokat, vásárokat rendeztek. Alexandra nem lehetett sokáig Sissi palotahölgye, ugyanis az erről szóló döntés 1898 szeptemberében született, a kinevezést pedig három héttel a királyné halála után kapta kézhez, a titulust azonban megtarthatta.

Társadalmi élet 

A bálok szervezése és lebonyolítása szigorú etikett szerint zajlott. A meghívók kézbesítésének, az ülésrend kialakításának, a táncrendnek és a vendégek bemutatásának mind megvolt a maga szabálya. 

Hosszas szervezés előzte meg például azt az 1893-ban, Szekszárdon megrendezett, Alexandra által védnökölt „táncvigalommal egybekötött művészestélyt”, amelyre meghívták a korszak ünnepelt színésznőjét, „hazánk legnagyobb élő tragikáját”, Jászai Marit is. (Tolnavármegye, 1883. június 18., 3.) A találkozás bizonyára jól sikerült, mert Apponyi Sándor egy később, az Andrássy úti lakásból írt levelében megköszöni azt a Jászai Mari ex librisével ellátott első kiadású Krúdy-kötetet, amit a művésznő nekik küldött.

Apponyi Sándor Jászai Marihoz, Budapest, é. n. IV. 21. – Kézirattár, Levelestár

Alexandra „társasági értékét” bizonyítja, hogy 1895-ben a millenniumi kiállításon hölgybizottsági tagnak választották:

Később évenként értesülünk olyan fővárosi vigalmakról, amelyeken a házaspár is részt vett. 1907-ben az elit bálok elhalványult ragyogásának visszaidézésére rendeztek magyar bált az Operaházban. A hazai ipar fellendítését támogató rendezvény egyik háziasszonya Apponyi Sándorné volt. (Budapesti Hírlap, 1907. február 12., 11–13.) 1908-ban udvari táncestélyt tartottak a budai várban, ahol Alexandra a Habsburg-terem legelőkelőbb asztalánál, Mária Valéria főhercegnő társaságában foglalt helyet. (Pesti Napló, 1908. február 23, 9-10.) 1909 januárjában aztán egy József főherceg és felesége által adott jelmezbálra került sor, amelyen Alexandra szintén a legelső asztalnál ülhetett Auguszta főhercegné társaságában.

Még ugyanebben a hónapban (szintén a főhercegi pár fővédnöksége alatt) technikus-bált rendeztek a Royal-szálló nagytermében, amelynek „Lady patroness”-ei között találjuk a grófnőt. (Pesti Hírlap, 1909. január 26., 16.) Hasonlóan nagyszabású udvari bálon voltak még jelen Apponyiék 1910-ben és 1911-ben is a budavári palotában. (Utóbbin Alexandra „spanyol öltözékben”.)

Apponyi Sándorné, 1890, ismeretlen fényképész. A kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár TF_71_820_Nr001_2

Elmondható, hogy az arisztokrácia öltözködése ekkor kulcsszerepet játszott a bálok pompájában. A nők báli ruhái a korszak divatjának csúcspontját képviselték: elegáns, földig érő, gyakran uszályos ruhaköltemények voltak, finom selyemből, muszlinból vagy csipkéből, gyakran kézzel hímzett vagy gyöngyökkel díszített részletekkel. A ruhákat kesztyű, legyező, ékszerek és gyakran tiara vagy díszes hajékszer egészítette ki. A dekoltázs mélyebb volt, mint a nappali öltözékeknél, hiszen a báli ruha célja az volt, hogy lenyűgözze a társaságot – természetesen a jó ízlés határain belül. A férfiak szmokingot vagy frakkot viseltek, keményített fehér inggel, mellénnyel és csokornyakkendővel. Az öltözetet lakkozott cipő, selyemzokni és fehér kesztyű tette teljessé.
Alexandra ruhakölteményeiről több helyen is olvashatunk:

Apponyi Sándorné 1926 előtt, ismeretlen fényképész. In: Pesti Hírlap, 1926. szeptember 3., 10. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándorné 1926 előtt, Strelisky. In: Új Idők, 1926. szeptember 12., 300. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándorné 1926 előtt Strelisky? In: Az Est, 1926. szeptember 5. Címlap – Törzsgyűjtemény

A házaspár nem csak a bálok rendszeres vendége volt. Részt vettek a Ferenc József uralkodásának 40. évfordulójára rendezett koronázási jubileumon, valamint 1916-ban IV. Károly koronázásán is. Utóbbin Apponyi Sándor (valódi belső titkos tanácsos és királyi tárnokmester, az Aranygyapjas Rend lovagja) a koronával kapcsolatos teendőket végzett, míg Alexandra Zita királyné uszályát vitte a Mátyás-templomban (herceg Esterházy Irmával közösen). Az itt viselt gálaruhája a korabeli divatirányzatok szerint népviseleti hatást mutatott. A bársony mente selyemhímzésének mintája a parasztasszonyok bundakabátjainak kiskunsági stílusát idézi.

Részlet Apponyi Sándorné IV. Károly magyar király koronázásán viselt gálaruhájából (1916). A kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, XT 186. üvegnegatív

Emellett Apponyiék rendszeresen jártak Semmeringen és Karlsbadban a korban divatos kúrákra, amiről a Wiener Salonblatt beszámolóiból tudunk, ahogy arról is, hogy megjelentek például az 1911-es Liszt-centenáriumi emlékév rendezvényein. (Apponyi Sándor híres zenerajongó volt, Dézsi Lajos szerint 80 éves korában is egész operarészleteket tudott fejből.) Rangjukat jól mutatja még, hogy Ferenc Ferdinánd és felesége ünnepélyes gyászmiséjén is jelen voltak 1914-ben. Apponyi Sándor a szentélyben, Alexandra pedig a koporsó mellett a csillagkeresztes palotahölgyeknek fenntartott padon foglalt helyet a Mátyás-templomban megtartott gyászszertartáson. (Alkotmány, 1914 július 5., 5.)

Apponyi Sándorné, az 1900-as évek eleje, ismeretlen fényképész. In: Gyűjtők és gyűjtemények: A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük, szerk. Boka László, Ferenczyné Wendelin Lídia, Budapest, Kossuth–OSZK, 2009, 122. – Törzsgyűjtemény

Ahogy láthattuk, sokszor és sok helyen említik a társasági rovatok Apponyiékat, dacára annak, hogy ők maguk valószínűleg igyekeztek nem feltűnőnek lenni. Alexandrát, noha elsősorban jótékonysági munkájával szerzett érdemeket, társadalmi rangja a hozzá hasonló státuszú hölgyekkel együtt celebritássá tette a maga korában. Ezt az arcát ugyan mára elfelejtettük, mégis érdemes felidézni a róla alkotott teljes kép kedvéért.

Irodalom:

• Simon Péter: Király és haza: Pillantás I. Ferencz József uralkodása 1886-tól 1892-ig, Budapest, Weissenberg Ny., 1899, 231.
• Baji Etelka – Csorba László: Kastélyok és mágnások: Az arisztokrácia világa a Monarchia Magyarországán, Budapest, Panoráma, 2006.
• Dézsi Lajos: Gróf Apponyi Sándor pályája. In: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, szerk. Reiter László, Budapest, Globus Ny., 1926, 20.
• Gyűjtők és gyűjtemények: A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük, szerk. Boka László, Ferenczyné Wendelin Lídia, Budapest, Kossuth–OSZK, 2009.

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2.), 6. rész; 7. rész, 8. rész (1., 2., 3., 4.)

A Kuala Lumpurban található Malajziai Nemzeti Könyvtár (Perpustakaan Negara Malaysia, rövidítve: PNM) az ország kiemelt tudományos és kulturális intézménye, amely a nemzeti örökség megőrzését, a tudáshoz való hozzáférés biztosítását, valamint az olvasáskultúra fejlesztését tűzte ki célul.

• 
• 

A kutatásszervezési osztály munkatársaként egy hetet töltöttem Malajziában a University Technologi MARA vendégoktatójaként. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet oktatójaként az Erasmus+ program Európán kívüli mobilitást támogató kezdeményezésének jóvoltából nyertem el az oktatói mobilitási programon való részvétel lehetőségét. Az Universiti Teknologi MARA és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közötti együttműködés 2017-ben vette kezdetét, és azóta szoros tudományos partnerséggé fejlődött közös kutatások, publikációk és oktatási kezdeményezések terén.
Az oktatás mellett látogatást tettem és tartalmas szakmai eszmecserét folytattam Malajzia Nemzeti Könyvtárának munkatársaival is.
A Malajziai Nemzeti Könyvtár a nemzeti örökség dokumentálását és megőrzését szolgálja. A könyvtár célja, hogy a maláj nyelvű, illetve Malajziával kapcsolatos kiadványokat teljességgel összegyűjtse. A PNM egyik fő célkitűzése az olvasási szokások és az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése. Ezt különféle közösségi programokon, kiállításokon, gyermek- és ifjúsági foglalkozásokon keresztül valósítja meg. Emellett a könyvtár szakmai képzéseket és workshopokat is szervez könyvtárosok, információs szakemberek és a nagyközönség számára.
A könyvtár korábban a Nemzeti Levéltáron belül működött egy különálló egységként, de ma már önálló intézmény. Jelenlegi helyére, a Kuala Lumpur szívében található igen impozáns épületbe 1993-ban költözött.
A könyvtár építészeti kialakítása a maláj kultúra motívumait ötvözi a modern könyvtári funkciókkal, így egyszerre szolgál hagyományőrző és korszerű információs központként. Az épület tervezési koncepciója a maláj identitást tükrözi, a szellemi teljesítményt szimbolizálja, és a gazdag nemzeti kulturális örökségből merít.
A könyvtár főépülete kulturális gyökerek által ihletett mintákat idéző tetőformával rendelkezik, mely a hagyományos maláj fejfedő, a tengkolok koncepcióján alapul, ami a maláj kultúrában az intellektuális büszkeség és tisztelet szimbóluma is egyben. A tengkolok egy tradicionális maláj fejfedő, melyet elsősorban kulturális, illetve formális alkalmakon viselnek. Kendőszerű, gyakran díszes, hímzett, aranyszálas vagy csillogó anyagból készül. Számos esetben további díszítésekkel, például virágokkal, ékszerekkel egészítik ki.
A tetőn található díszített cserepek szintén egyediek, egy maláj hagyományos szőttes, a kain songket mintáját idézik, amely ugyancsak egy kulturális örökségre utal. A kain songket egy díszes, kézzel szőtt maláj textil, amelyet selyemből vagy pamutból készítenek, és arany- vagy ezüstszálakkal szőnek bele mintákat. A „songket” szó a maláj „sungkit” igéből ered, ami annyit jelent: kihúzni, kibontani, kiemelni – ez a szövési technikára utal, ahogy a fémes szálakat a szövet felszínére dolgozzák. Mintái lehetnek geometrikus vagy növényekre, állatokra utaló minták, amelyek kulturális és spirituális jelentést hordoznak. Ez a forma a tudás szövésének, megőrzésének metaforája, így az épület erős kulturális üzenetet is hordoz.
Az épület belső elrendezése világos és nyitott: tágas előtér, olvasótermek és előadótér jellemzik.

• 
• 
• 
• 

Edy Irwan bin Zulkafli a Malajziai Nemzeti Könyvtár jelenlegi és egyben 16. főigazgatója szerint az elkövetkező évtizedben a könyvtári környezet várhatóan gyors átalakuláson megy keresztül. Az új digitális technológiák, a változó felhasználói magatartás és a tudásközpontú társadalom növekvő igényei kihívást jelentenek és arra ösztönzik a nemzeti könyvtárat, hogy releváns, alkalmazkodóképes és innovatív maradjon. Az együttműködés, az innováció és a kiválóság iránti közös elkötelezettség révén a könyvtárak továbbra is a tudás, a befogadás és a társadalmi fejlődés alapvető pilléreiként szolgálnak majd.
Szakmai hitvallásának megfelelően a nemzeti könyvtár víziója: A tudás és a digitális információ vezető központjává válni, előmozdítani az egész életen át tartó tanulást és megerősíteni a tudásalapú társadalmat. E jövőkép megvalósítása érdekében a könyvtár stratégiai irányvonala az alábbi öt kulcsfontosságú területre épül:

1. A digitális átalakulás előmozdítása;
2. A könyvtár, mint az egész életen át tartó tanulás közösségi központja;
3. A nemzeti örökség és kultúra megőrzése és népszerűsítése;
4. Az olvasási szokások erősítése;
5. Egy dinamikus és nagy teljesítményű szervezet kiépítése.

A könyvtár gyűjteménye rendkívül sokrétű, a teljes gyűjtemény közel 5 millió tételből áll. Megtalálhatóak benne maláj és idegen nyelvű könyvek, periodikák, kéziratok, térképek, digitális dokumentumok és hanganyagok is. A nemzeti könyvtár gyűjteményének büszkesége a különösen értékes, a maláj kulturális örökséget bemutató Malaysiana nemzeti gyűjtemény, valamint a ritka könyvek és kéziratok kollekciója.
A Malaysiana-gyűjtemény a malajziai nemzeti örökség megőrzésének és bemutatásának kulcsa, és olyan könyvek, dokumentumok, kéziratok, térképek, fotók, illetve más forrásanyagok összességét jelöli, amelyek Malajziához kapcsolódnak történelmi, kulturális, politikai, társadalmi vagy gazdasági szempontból.
A maláj kéziratok gyűjteménye a Malay Manuscript Centre-ben található. A gyűjteményt a XIV. század elejétől a XX. század elejéig keletkezett, jawi írásmódú, kézzel írott maláj nyelvű dokumentumok alkotják. Közülük legismertebb a Hikayat Hang Tuah, mely 2001-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet programjának nemzetközi nyilvántartásába.
A Hikayat Hang Tuah a maláj irodalom klasszikusának és hagyományos maláj eposznak számít. A legendás maláj harcos, Hang Tuah és négy harcostársának történetét meséli el, akik a 15. századi Malacca szultánság idején éltek. Hang Tuah a maláj hűség, lovagiasság és a hagyományoknak való engedelmesség végső bajnokaként az uralkodó iránti abszolút hűséget képviselte. A kézirat az akkori Malacca nagyságát szimbolizálja, és a malájok bátorságát mutatja be. Keletkezése a 17–18. századra tehető, szerzője a mai napig ismeretlen, valószínűleg többen is szerkesztették. A legelső nyomtatott kiadása 1908-ban jelent meg Szingapúrban.

A Hikayat Hang Tuah kiadásai

A könyvtár nemcsak fizikai dokumentumokat, hanem egyre bővülő digitális tartalmakat is kínál az érdeklődők számára, amelyeket az online elérhető „u-Pustaka” portálon keresztül is hozzáférhetővé tesz.
Az u-Pustaka a Malajziai Hírközlési és Multimédia Bizottság koordinálásában az Információs Kommunikációs és Kulturális Minisztérium, a Malajziai Nemzeti Könyvtár és számos más konzorciumi tag együttműködésében jött létre. A konzorciumi tagok különböző malajziai könyvtárak és könyvtáros szervezetek, a támogató ügynökségek között pedig a magánszektorban működő vállalatokat, illetve irányítási és tervezési tevékenységgel foglalkozó szervezeteket találunk.

• 
• 

A nemzeti könyvtár fontosnak tartja a nemzeti és nemzetközi együttműködéseket, több kollaborációs programot tart fenn más nemzeti könyvtárakkal a tudásmegosztás és a kulturális diplomácia jegyében, és aktív tagja többek között az IFLA-nak is. Malajziában egyedülálló a könyvtár Samsunggal kialakított partnerségi kapcsolata, aminek eredményeképp egy külön „okoskönyvtár” részleg jött létre. Ez lehetővé teszi, hogy a látogatók digitális eszközökön keresztül férjenek hozzá az állomány egy részéhez. 

• 
• 
• 

A Malajziai Nemzeti Könyvtár nem csupán egy könyvek tárolására szolgáló intézmény, hanem a tanulás, a közösségi élmény és a nemzeti identitás szimbolikus helyszíne is. Mind a helyi lakosság, mind a látogatók számára nyitott és inspiráló tér, amely hidat képez a múlt értékei és a jövő lehetőségei között.

Miss Marasida és Radó Rita

A bejegyzésben közölt képek a szerző felvételei.

Radó Rita
(Kutatásszervezési Osztály)

Források:

• Message from the 16th Director-General of the National Library of Malaysia. In: Az IFLA honlapja (International Federation of Library Associations and Institutions), 10 June 2025.
• Az u-Pustaka konzorcium tagjai és támogató szervezetei. In: Portal u-Pustaka

A vasutas nap és a Magyar Vasúttörténeti Park megnyitásának 25. évfordulója alkalmából a témába vágó irodalmi művekből és filmművészeti alkotásokból szemezgetünk.

A vasutasok és vasútbarátok szívét egyaránt megdobogtató 424-es (Bivaly) gőzmozdony. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

Nem szeretek utazni. Olyannyira, hogy az utóbbi időben inkább bosszúságot jelent számomra egy-egy többnapos útra való felkészülés, semmint örömöt. Ha tehetem, elutazásaimat mindig úgy rendezem, hogy egy napon belül otthonról induljak és haza érkezzem. Persze, családos ember lévén, ez nem csak rajtam áll, vagy bukik. Utazásfóbiám paradoxonjaként mégis lelkes rajongója vagyok azoknak a járműveknek, melyek időben és térben egyaránt hosszabb utakra szállítanak utasokat vagy árukat egyaránt. Vagyis, lelkes rajongója vagyok a vasútnak. Teljesen rabul tud ejteni a lakóhelyem közelében elhaladó, mindenféle típusú és ezerféle színben pompázó villany- (szakszerűen villamos-) és dízelmozdonyok által vontatott tartály-, konténer- vagy nyitott teherkocsik kígyózó sora vagy a kopott Gigantok, Werbeloknak felmatricázott Taurusok és Traxxok; a MÁV-flottához újonnan került Vectronok húzta gyorsvonatok pullmankocsijainak látványa. De egy valamirevaló erdei túrát sem tudok elképzelni anélkül, hogy a túraösvény ne keresztezzen egy keskeny nyomközű vasúti pályát, melynél meg kell várni a búgó hangú dízel, ideálisabb esetben csühögő-prüszkölő gőzös vontatta kisvonatot.
Alig több mint két évszázaddal ezelőtt vaspályákon prüszkölő gőzmasinák forradalmasították a közlekedést. 1814-ben Nagy-Britanniában George Stephenson a Rocket (Rakéta) nevű gőzmozdonnyal megteremtett egy olyan közlekedési eszközt, mely néhány évtizeddel korábban teljesen elképzelhetetlen volt az egész világ számára. Hiszen addig lovak vagy más igásállatok vontatta szekerek és evezős, vagy vitorlás hajók jelentették a közlekedési lehetőségeket, ha valaki nem akart az apostolok lován, vagyis gyalog közlekedni. Hamarosan vérerekként szelték át Európát és az egész világot a párhuzamosan lefektetett acéldorongok. 1846-ra ez a „huncutság” Magyarországot is elérte, ekkor nyílt meg az első vasútvonal Budapest és Vác között. Ahogy annak rendje és módja szerint illik, az „ördögi prüszkölő masinák” és az általuk vonatott „német faluk és istállók” még fejlődésnek is indultak. Ezzel együtt fejlődött az őket kiszolgáló infrastruktúra is, melynek eredményeként eljutottunk ahhoz az állapothoz, melyet Czére Béla A vasút története című művének előszavában a következőképpen fogalmaz meg:

A MÁV V40-es sorozatú (Kandó) villamosmozdonya. A kép forrása: Wikipédia

Semmi sem fejezi ki jobban, hogy egy újonnan kialakult jelenség az emberek hétköznapi életének szerves részévé vált, mint amikor műalkotások témájaként is megjelenik. A vasutas nap alkalmából ezért könyvtári dokumentumokból, pontosabban szépirodalmi írásokból és filmművészeti alkotásokból szemezgetve mutatok be néhány példát.
Ismeretes, hogy Petőfi Sándort sem hagyta hidegen az újonnan megjelent közlekedési lehetőség. Nagy költőnk rövid és hányattatott életében még igencsak gyerekcipőben járt a vasút. Magyarországon 1846. július 15-én nyitották meg az első gőzmozdonyüzemű vasútvonalat, Pest és Vác között, majd a Pest–Szolnok vonalat egy évvel később, 1847. szeptember 1-én adták át. Ekkor hazánk összesen 243 kilométer hosszú vasúthálózattal rendelkezett (ez valamivel több, mint a Budapest–Gyula közötti távolság), ebből 180 kilométeren (nagyjából a Budapest–Miskolc távolságnak felel meg) folyt gőzvontatás. A többi vonalszakasz lóvasútüzemű volt. De ez a mai szemmel nézve kurta hálózat és az azon „robogó acélparipák húzta kocsikon” való utazás élménye is elég volt, hogy szikrává váljon 1847 decemberében, a „barátságos meleg szoba boldogságában” megírt Vasúton című vers születéséhez.

A vasúti lóvontatás a 19. század közepén még elég elterjedt volt. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

A vers idézett sorait olvasva nem nehéz észrevenni az elragadtatott rajongást, amit ma egy átlagos halandó akkor érezne, ha egy űrutazáson vagy egy üvegfalú tengeralattjáróban eltöltött mélytengeri merülésen vehetne részt. Azonban Petőfi kortársai, sőt az utána következő generációk képviselői egyáltalán lelkesedtek egyöntetű örömmel a forradalmi közlekedési lehetőség életükbe való „betolakodása” miatt. Mikszáth Kálmán A túlvilági utas című novellája érzékletesen – és a szerzőre jellemző nem kis iróniával – ábrázolja egy újonnan létesített szárnyvonal körül lakók viselkedését, amikor ebben az áldásban részesültek:

Vicinális döcög a Vasúttörténeti Parkban. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

De hiába volt a „derék polgárok” ellenállása, a vasút, ha tetszik, ha nem, rohamos fejlődének indult. A fejlődő vasút természetesen a munkaerőpiacra is szívóerőt gyakorolt. Azonban nem lehetett ám akárki, tücski-hajcski emberből vasutas(!). A MÁV-nál és egyéb vasúttársaságoknál dolgozni rangot jelentett. Hogy rátermettségével megérdemelte-e ezt a rangot a következő bemutatott irodalmi mű főszereplője? Azt, kedves Olvasó, maga döntse el! A cikkem címét Hunyady Sándor Mit szállít a MÁV? című novellája ihlette, melynek cselekménye egy első osztályú vasúti kupéban zajlik, azon aktus keretében, mikor egy „skatulyából kihúzott” módon elegáns kalauz bejön jegyeket kezelni. Az öt utasból négy „rendben is van”, de az ötödik rettentően lekezelően viselkedik, amikor „az a bizonyos nyugodt magyar” kalauz mindenáron kéri, hogy mutassa fel a nehezen előkerülő szabadjegyét. Az arrogáns utas végül kínosan hosszas keresgélés után megtalálja a jegyet, de rettentő méltatlannak érzi, hogy így „vegzálták”. Hogy „megcsappant” tekintélyét helyreállítsa, megjegyzi útitársainak (hogy a kalauz is hallja): „Nem értem, ez a marha miért nem hitte el nekem, hogy szabadjegyem van?” A kalauzt ez nem hozta ki sodrából és csattanós válasza nem maradt hatás nélkül:

Ha Magyarországon a vasút és a könyvtár kapcsolatáról beszélünk, akkor tízből kilenc embernek bizonyosan két könyvcím „ugrik be kapásból”. Két „oszlopos műről” van szó, melyek nem hiányozhatnak egyetlen vasútról szóló könyvtár polcairól sem. Bár az egyik, Rideg Sándor halhatatlan műve, az Indul a bakterház című regény inkább Mihályfy Sándor filmjeként létezik a köztudatban. A másik mű Moldova György Akit a mozdony füstje megcsapott... című riportkönyve.

 

„A MÁV kérem nem alkalmaz marhákat” erről a Széchényi-hegyi Gyermekvasút üzemeltetésével is gondoskodnak. A kép forrása: Wikipédia 

1975 és 1977 között készült Moldova György riportkönyve, az Akit a mozdony füstje megcsapott, amely átfogó képet ad a Magyar Államvasutak belső életéről, működéséről és kitűnő szociográfiai tanulmány a vasúti dolgozók munkakörülményeiről és hétköznapjairól. Az első kiadás 1977-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Ez a kiadás az egyetlen, melybe – Horváth Péter által készített – fotók is kerültek. A könyv már csak kuriozitása végett is nagy sikert aratott, de a vasútüzem kulisszatitkainak bemutatása mellett sokszor csípősen megfogalmazott rendszerkritikája miatt is az olvasók annak idején, kapkodták, mint a cukrot. A következő évben már meg is jelent a második kiadása, majd ezt követték az újabb kiadások 1979-ben, 1984-ben, 1995-ben és 2018-ban. Hangoskönyv-formátumban is létezik, ez a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kiadásában látott napvilágot, a felolvasó Galamb Zoltán. A könyv hat fejezetben ismerteti az egyes vasúti ágazatok működését, az elsőben Ferencváros rendező-pályaudvar dolgozói, a másodikban a mozdonyvezetők, a harmadikban a pályafenntartással kapcsolatos dolgozók és dolgok kerülnek terítékre. A negyedik fejezet címe a kortársak számára igencsak beszédes lehetett, hiszen sejtette, hogy tabutémát feszeget azzal, hogy Záhony – az ország kapuja titulust viseli. Az utolsó vonatok című ötödik fejezet nem túl vidám témát tár fel, de a hatodik fejezet, mely a vasúti rokkantak rehabilitációjával foglalkozik még lehangolóbb. Ennek ellenére alapvetően inkább egy kedélyes hangvételű riportkönyvről van szó, melyben nem egyszer a riportalanyok érdekes és lebilincselő visszaemlékezéseit, anekdotáit idézi a szerző. De a – korszakban merésznek számító – rendszerkritikus iróniával sem marad adós, hadd idézzek ebből egyet:

 

A MÁV M 61-es pályaszámú (NOHAB) dízelmozdonya. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

Ha az OSZK online katalógusában, a Nektárban a cím keresőmezőbe beírjuk az „Indul a bakterház” keresőkérdést, akkor számtalan kiadónál megjelent, összesen huszonkét különböző kiadása jelenik meg a műnek. Ebből az első 1943-ban, a legfrisseb 2021-ben látott napvilágot. A művet először a Népszava közölte le folytatásokban. 1979-ben a regény alapján azonos című film is készült Mihályfy Sándor rendezésében, melyet minden idők egyik legjobb magyar vígjátékaként tartanak számon. Az addigra már fogalommá vált című vidám történetet Tímár Péter 1993-ban színpadra is alkalmazta. Ennek sikerét jelzi, hogy azóta is népszerű a színházak repertoárján. A film jóvoltából az ott is elhangzó mondatok pedig szállóigévé váltak az idők folyamán. Ezekből néhány:

Rideg Sándor művének főhősét, egy vásott, de mindig talpraesett kamaszt, Regős Bendegúzt anyja, nehéz anyagi helyzetükre hivatkozva, a munkaközvetítő szerepét felvállaló (Patás gúnynevet viselő) Toppancs Miska, csépai lókupec segítségével kiadja egy (Vecsés közelében lévő) mellékvonalon álló bakterházba, hogy tehénpásztorként szolgáljon. Az őt szolgálatba fogadó Szabó bakter ígér neki fűt-fát, meg hogy milyen úri dolga lesz ott. Azonban a bakter (Banyának csúfolt) anyósa (Horváth Teri) – aki megszokta korábbi életéből a szegénységet – rettentő kis porciókat mér ki neki kolbászból szalonnából ebédre és a vacsorának tálalt levesben is örülhet, ha szarvasbogarat talál, gomb és gatyamadzag helyett. A bakter ráadásul a tilosba küldi őt a teheneket legeltetni, amiért Bendegúznak állandóan az állatokat hajtva menekülnie kell az őt üldöző és megverni akaró parasztok elől. Azonban csínytevéseivel nem kevés borsot tör mind a Szabó bakter, mind a Banya orra alá, és sokszor megtalálja a módját, hogy jóllakjon. A történet csúcspontján – a szomszéd bakter, Koncz bácsi segítségével – Bendegúz megidézi a bakter halott feleségének szellemét, melytől a baktert kiveri a hideg veríték.
A filmben Bendegúzt egy árva gyerek játszotta el, akinek a kiválasztása sajátságos módon történt. A rendező elment egy gyermekotthonba, ahol az ott összegyűlt kis lakók közül úgy válogatott, hogy megmondta, aki őt fenékbe meri rúgni, az a gyerek játszhatja el Bendegúz szerepét. Ezt csak Olvasztó Imre  merte megtenni, akit azóta is ezzel a szerepel azonosít a köztudat. Szabó bakter szerepére Mihályfy Bencze Ferencet hívta meg eredetileg, aki azonban betegsége miatt nem vállalta el, így Szabó bakter karaktere Koltai Róbert személyével vált eggyé a köztudatban.

Mihályfy Sándor: Indul a bakterház.a Rideg Sándor azonos című regényének filmváltozata, Mafilm DVD. Borítókép

Rényi Tamás filmje, a Hunnia Filmstúdióban 1962-ben készült Legenda a vonaton helyszíne szintén a vasút. A film főszereplőjét, Karlót egy legendás színész, Sinkovits Imre alakítja. Karló nemcsak jó szakember, de belevaló vagány is, aki mindig megoldotta szerelőbrigád munkája során kialakult bonyodalmakat. A történet elején egy zsúfolt vonatra a késve érkező – válogatottan jó színészek által játszott (Szirtes Ádám, Bánhidy László, Sztankay István, Máriás József, Kautzky József) – brigád tagjai ugrálnak fel a hátsó kocsi nyitott peronján keresztül, majd a vasúti utazás kerettörténetként szolgál. A brigádtagok, miután az egész vonaton végigmentek, nem találtak ülőhelyet sehol. Hogy magukon segítsenek – az utastársaik nagy érdeklődésétől kísérve – történeteket mesélnek Karlóról. Ezzel szép sorban ülőhelyet szorítanak nekik a korábban elutasítóan viselkedő utasok és a film végén kiderül, Karló is ott utazik köztük.

A 204-es gőzös nosztalgiavonattal érkezik. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

A MÁV és a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztálya megbízásából a Közlekedési Dokumentációs Vállalat évtizedeken át készített vasutasoktató-anyagnak szánt kisfilmeket. Egy oktatófilm elkészítése nem mindig hálás feladat, még ha egy olyan sokoldalú és sokak számára érdekes munkafeladatokat rejtő ágazathoz is kötődnek, mint a vasút. Természetesen egy csak a „nyers” tényekre fókuszáló oktatófilm is lehet érdekes, mint például a 424-es gőzmozdonyt bemutató blogbejegyzésemben említett Gőzmozdony üzemben.
Azonban készültek szép számban olyan alkotások is, melyek túlléptek a fontos tudnivalók „száraz”, tárgyilagos bemutatásán. E kisfilmek közül napjainkban sok felkerült világhálóra. Így az olyan egyszerű „halandók” számára is elérhetők, akiket csak a laikus rajongás erejéig „csapott meg a mozdony füstje”. A MÁV oktatófilmjei közül személyes kedvenceim közé tartoznak Kováts Miklós üzemgazdász, dokumentumfilm-rendező alkotásai, melyek laikusok számára is élvezetes módon, egy szépíró megfilmesített novellájával vetekedő történeti keretbe ágyazva oktatják a vasutas szakma minden csínját-bínját. A sokszor ismert és népszerű színészek által is eljátszott történetek lebilincselő módon, tönkretett emberi életeket bemutató tragikus drámákon, vagy komikus szereplőkön és eseményeken keresztül hívják fel a figyelmet ara, hogy a vasút üzemeltetése során milyen leselkedő veszélyek fenyegethetik a vasutasokat, s ezeket miként lehet elkerülni. De természetesen a gazdaságos működés érdeke, illetve az utasok komfortos és biztonságos utazása, a szállíttató ügyfelek küldeményeinek épsége is több film témájául szolgált.
Ez utóbbi szemponttal foglalkozik az 1958-ban készült Különös küldemény című film, melyben a Kabos László által alakított vasúti hordár, Kelemen Péter rettentő hanyagul és hányavetin bánik a csomagokkal, elhagyja a fuvarleveleket, dobálja és dézsmálja az árut, őrült módon furikázik járgányával, minden törik, romlik a keze alatt. Ahogy a raktár bejáratánál kifüggesztett tábla is mutatja, a károkat jelölő görbe az egekbe szökik. Munkaidő alatt elszunyókálva azonban Kelemen rémálomba csöppen. Két óriási, életre kelt palack megragadja és egy raktárhelyiségbe hurcolja, ahol horrorfilmbe illő módon groteszk, vicsorgó arcvonásokkal életre kelt áruk – törött hangszerek, lyukas hordók, csorba bögrék, égő ládák és hasonlók – gyűlnek össze bíráskodni felette. Ennek eredményeként arra ítélik, hogy ládába zárva és vonatra rakva, a hatalmas anyagi károkat okozó gondatlan kezelést áruként élje át. Mikor felébred rémálmából, gondos munkaerővé válik, hogy kollégái á sem ismernek. Megfordítja a kárgörbét ábrázoló grafikont utalva jövőbeli munkamoráljára.
Számomra a legkedvesebb kisfilm az 1959-ben készült Szemed a pályán…, melynek címe a magyar mozdonyok vezetőállásán kifüggesztett „Szemed a pályán legyen!” feliratú táblácskára utal. Ezt a táblát láthatjuk a filmben – a vadregényes bükki tájon átfutó, 87-es vasútvonalon zakatoló – két gőzmozdonyon is. Az egyik egy harsány, élettel telt, utasokat szállító vegyesvonatot (személy és tehervonat egyben) továbbító 370-es, melyet egy hanyag, felelőtlen masiniszta kezel, akivel még fűtője (Siménfalvy Sándor) is hajba kap. Veszekedésük közben nem figyelik a pályát és kis híján elütik a pályamunkásokat is. Időközben, mintegy ellentétes pólusként, egy példaértékű mozdonyvezető (Mádi Szabó Gábor) egy 375-ös gőzös vontatta tehervonattal közeledik a másik irányból. A vezető folyamatosan figyeli a pályát, nem engedi ki menet közben a mozdonyhídra a fűtőt megjavítani egy meghibásodást, majd idejében fékez a pályára omlott kövek előtt. Nem így vezet a vegyesvonat mozdonyának személyzete, akik mulasztás okozta műszaki meghibásodást javítanak menet közben, s ez kis híján tragédiához vezet. Ugyanis buzgólkodásukban nem vesznek észre több tiltó jelzést sem, megállás és a szembe jövő tehervonat bevárása nélkül átmennek az állomáson. Csak a kocsifékező kalandfilmekbe illő bátor helytállása menti meg a helyzetet, aki a vonat tetején ugrálva bemászik az egyik kocsiba és meghúzza a vészféket (a két kalauz a poggyászkocsiban kártyázva szintén nem vett észre semmit). Így végül elkerülik az időközben lefékezett tehervonattal való ütközést, de a libát cipelő néni, aki az elhagyott Berekháza (a valóságban Szarvaskő) állomáson akart leszállni, inkább gyalog megy vissza, mert nincs többé bizalma a vegyesvonat mozdonyszemélyzetében.

A MÁV 1026 pályaszámú tehervonati mozdonya egy posta- és III. osztályú személykocsival. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

Örökre eltiltva a címe annak az 1963-ban megfilmesített történetnek, melyben Bodor Ferenc (Molnár Tibor) mozdonyvezető egy 424-es gőzmozdony (Bivaly) húzta tehervonattal befut egy állomásra. A szomszéd vágányon várakozó 411-es (Truman) gőzmozdony vezetője (Basilides Zoltán) – sörözni menvén – gondatlanul otthagyja a tapasztalatlan fűtőjét, aki a szenet aprító kapájával hozzáér a villamos felső vezetékhez és szörnyethal. A vörös villámot ábrázoló figyelmeztető tábla sem volt kitéve a 411-es vezetőállásán. Bodor is csak akkor kezd kotorászni a tábla után, mikor odajön a forgalmista azt megnézni. A százezredik balesetmentes kilométerhez közeledő masiniszta, miután fűtőjét oktatta a helyes munkavégzésre, fegyelmi sérelmet elkövetve kiküldi a kazán mellett futó hídra menet közben megjavítani egy meghibásodást, ahonnét az leesik és ebbe belehal. A fűtőház vezetője (Mádi Szabó Gábor) ezért fél évig eltiltja Bodort a mozdonyvezetéstől, majd, amikor az visszatér, ügyesen átvészel egy kisebb balesetet (más által „úgy hagyott” vízdaruval ütközést). Végül ő is kimászik menet közben szerelni. Ez a művelet is balesettel végződik, Bodor leesik a mozdonyról, és maradandó szemideg-károsodást szenved. Ez magával vonja a mozdonyvezetéstől való (örök) eltiltását.
A kilencvennégyes tartálykocsi ennél is tragikusabb történet. A V40-es (Kandó) mozdony húzta tehervonat „árnyékában” két vasutas, Horváth Pál (Raksányi Gellért) és társa Balog (Lőte Attila) alkoholt lop egy szivárgó tartálykocsiból. Csak mikor elmennek, jelenik meg a képernyőn a tartályra festett halálfej, utalva rá, hogy mérgező faszeszt, vagyis metilalkoholt szállít a kocsi. A kocsirendező nem tartja nagy ügynek a tartályszivárgást, mondván „ugyan mi baj lehet belőle?” A film erre a kérdésre drámai módon válaszol. Balog a feleségével otthon iszogat a méregből, ebbe ő belevakul, az asszony pedig belehal. Balog apósát még idejében megmentik a rendőrök, hiszen csak a soron következő kártyapartin akart az ajándékba kapott italból fogyasztani barátaival. Azonban Horváth a demizsonnyi mérget eladja egy kocsmárosnak tömeges mérgezést előidézve ezzel.
Félig vicces, félig drámai történet keretében mutatja be a vasúti baleseteket a Csak egyszer az életben. A film elején vasutasok számára vetítenek egy oktatófilmet, melyben a Mádi Szabó Gábor alakította mozdonyvezető egy fékevesztett 375-ös gőzmozdony vontatta tehervonattal felfut egy csonkavágány földkúpjára, akkori pénzértéken mérve sok százezres kárt okozva. A Lőte Attila által alakított főszereplőt ez nem nagyon érdekli, mondván „nyolc éve vagyok vasutas, s soha nem volt még balesetem”. Mikor hazafelé tartanak a pályamunkásokat kis híján elütő vasúti hajtányon, társai saját baleseteik mesélésébe kezdenek, de ez főhősünket továbbra sem érdekli. „Az én váltómon akár csukott szemmel is átmehet a mozdonyvezető” – jegyzi meg. Azonban, amikor a normál nyomtávú vasutat keresztező kisvasútnak alávált az őrhelyére érkező és kellőképpen nem tájékoztatott ellenőr, akkor az egyik lehurrogott, ekkor balesetet szenvedett kolléga csípős riposztot ad neki: „és mire kinyitja a szemét, a MÁV-kórházban találja magát”.
E blogbejegyzés kereteibe ennyi vasúttal kapcsolatos irodalmi vagy filmművészeti alkotás ismertetése fért bele. De ha még szívesen olvasnának vasúttal kapcsolatos műveket, ajánlom figyelmükbe az Országos Széchényi Könyvtár polcain található műveket.

Füstfelhőben érkezik a Bivaly. A kép forrása: Fejes Antal/Magyar Vasúttörténeti Park

Köszönjük a Magyar Vasúttörténeti Parknak a képeik közlési engedélyét!

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált dokumentumok:

• Ábel Péter (főszerk.): Új filmlexikon. I. köt. A–K, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971.
• Csak egyszer az életben. Oktatófilm. Rend.: Kováts Miklós. Közlekedési Dokumentációs Vállalat, é. n.
• Czére Béla: A vasút története, Budapest, Corvina, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Ha Magyarországon gőzmozdonyról beszélünk, akkor egyértelműen a 424-es sorozat a gőzmozdony … egy laikus számára nem is nagyon létezik más gőzmozdonytípus”. Száz éve indult első próbaútjára a legendás 424-es gőzmozdony Budapest és Vác között. In: OSZK-blog 2024. április 22. 
• Indul a bakterház. Játékfilm. Rend.: Mihályfy Sándor. MOKÉP, 1979.
• A kilencvennégyes tartálykocsi. Oktatófilm. Rend.: Kováts Miklós. Közlekedési dokumentációs Vállalat, é. n. 
• Különös küldemény. Oktatófilm. Rend.: Kováts Miklós. Közlekedési Dokumentációs Vállalat. 1958. 
• Legenda a vonaton. Játékfilm. Rend. Rényi Tamás. Hunnia Filmstúdió, 1962.
• Még Petőfi Sándort is megihlette az első magyar gőzös diadalútja. In: Múlt Kor. Történelmi magazin, 2022. július 15.
• Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…, Budapest, Szépirodalmi, 1977
• Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…, Budapest, Szépirodalmi, 1978.
• Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…, Budapest, Dunakanyar 2000, 1995.
• Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…, Szentendre, Urbis, 2018.
• Örökre eltiltva. Oktatófilm. Rend.: Kováts Miklós. Közlekedési Dokumentációs Vállalat, 1963.
• Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei, Budapest, Szépirodalmi, 1974.
• Rideg Sándor: Indul a bakterház, Budapest, Móricz Zsigmond Könyvkiadó, 1943.
• Rideg Sándor: Indul a bakterház. Kristóf rózsafái, Budapest, Szépirodalmi, 1964.
• Szemed a pályán… Oktatófilm. Rend.: Kováts Miklós. Közlekedési Dokumentációs Vállalat, 1959.
• Varga Kálmán (szerk.): Új vidám könyv. Magyar klasszikus írók elbeszélései, Budapest, Móra, 1965.

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Közhelynek számít, hogy a régi nyomtatványokon keresztül az elmúlt korok szerzői szólhatnak a ma emberéhez, vagyis a könyvek képesek az időn és téren átívelve közvetíteni érzéseket, gondolatokat, és ezzel hatást gyakorolnak a jelenre is. Ám a könyv nem csupán szellemi termékek médiuma, hanem kézzelfogható tárgy is, és mint ilyen, több idősíkot egyesíthet magában. Kiváló példája ennek az Apponyi Sándor gyűjteményében megtalálható Celio Calcagnini (1479–1541) ferrarai humanista műveit tartalmazó 1544-es nyomtatvány. A kötet belívei természetesen a kiadás korából, tehát a 16. század közepéről származnak. Feltűnő azonban a kötés rendkívül jó állapota. Ez nem is csoda, hiszen még egy kevésbé gyakorlott könyvtáros is könnyen megállapíthatja, hogy egy rendkívül új, legkésőbb a 20. század utolsó évtizedére tehető kötésről van szó.

Calcagnini, Celio: Opera aliquot: Caelii Calcagnini Ferrariensis, protonotarii Apostolici, opera aliqvot, Basileae [Basel]: per Hier. Frobenium et Nic. Episcopium, mense Martio M.D.XLIIII. [Mart. 1544.] Jelzet: App. H. 296 – Régi Nyomtatványok Tára

Calcagnini munkája tehát új kötést kapott, ami önmagában nem meglepő. A kötések a használat során idővel tönkremennek, így újra és újra szükséges a nyomtatványok újrakötése. Eddig ebben nincs semmi különös, maga Apponyi Sándor is sok esetben átköttette a gyűjteményébe tartozó elrongyolódott köteteit. Később az őrzésére hivatott intézmény, az Országos Széchényi Könyvtár restaurátorai is így cselekedtek.
Van azonban egy olyan érdekesség, amelyet érdemes kicsit részletesebben kifejteni. A könyvekkel behatóbban foglalkozó szakemberek számára alapvető ismeret, hogy a könyvek előzéklevelei a kötéshez tartoznak, vagyis átkötés esetén ezek a papírok jóval fiatalabbak, mint a belívek papírja, rendszerint magával a kötéssel egyidősek. Ez ugyan gyakori, de nem kizárólagos szabály. Az itt tárgyalt kiadvány erre kiváló példa, amit alább fogok bizonyítani.
A teljesen modern kötéshez ugyanis szemmel láthatóan régebbi, kékeszöld, tapinthatóan is merített papír kapcsolódik. Jóllehet korlátozott mértékben ma is készítenek kézzel merített papírokat, de ez a tény önmagában is felveti a gyanút, hogy nem a kötéssel egyidős a papír. Fény felé tartva pedig egyértelművé válik, hogy a kötésnél jóval régebbi, több mint száz évvel korábbi papírról beszélünk, a vízjel ugyanis segít az azonosításban.
A papírban két, közepes átnézetű vízjel rajzolódik ki. Az egyik egy összetett címervízjel. Fő motívumai koronás sas felül, alatta egy vár látható. A címer alatt verzál kettős kontúrú betűkből a GIOR. MAGNAN(I) töredékes névvízjel olvasható.

Az előzéklevél vízjele. Calcagnini, Celio: Opera aliquot. Caelii Calcagnini Ferrariensis, protonotarii Apostolici, opera aliqvot, Basileae [Basel]: per Hier. Frobenium et Nic. Episcopium, mense Martio M.D.XLIIII. [Mart. 1544.] Jelzet: App. H. 296 – Régi Nyomtatványok Tára

Az előzéklevél másik sarkában a feliratvízjel szintén kettős kontúrú verzál betűkből áll. A felirat: AL MASSO.

Az előzéklevél vízjele. Calcagnini, Celio: Opera aliquot. Caelii Calcagnini Ferrariensis, protonotarii Apostolici, opera aliqvot, Basileae [Basel]: per Hier. Frobenium et Nic. Episcopium, mense Martio M.D.XLIIII. [Mart. 1544.] Jelzet: App. H. 296 – Régi Nyomtatványok Tára

Mindezekből már be is tudjuk azonosítani a papír készítésének helyét és hellyel-közzel az idejét is. Könnyű dolgunk van, hiszen a papírkészítő vagy malomtulajdonos teljes nevével rendelkezünk.
A Magnani család eredetileg Liguriából származik, és 1705-ben költözött Toszkánába, amikor kapcsolatba kerültek a papírgyártással. Egy ideig a papírkészítéséről ismert Lucca városában éltek, majd Pesciában telepedtek le, ahol elindították vállalkozásukat.
A pesciai térségben akkoriban az Ansaldi családhoz kapcsolódó malmok működtek, de a 18. század második felére a monopóliumukat már a Magnani család fenyegette.
Maga Giorgio Magnani eredetileg papírkészítő mester volt, később pedig testvérével, Domenicóval megalapították valódi papírkészítő birodalmukat. 1783-ban jelentős összegeket fektettek be papírmalmok vásárlásába, felújításába és építésébe. Hamarosan Pescia térségének fejlődésében is kulcsszereplővé váltak.
Az 1813-as évben a Magnani testvérek („Fratelli Magnani”) már hét malmot működtettek: négyet Pesciában (Il Masso, S. Lorenzo, La Torre és Fabbrica Nuova) és hármat Vellanóban (Ponte a Gemolano, Pettorina és S. Giovanni). Ezekben rövid időn belül körülbelül 80 család dolgozott. Ebben az időszakban már 20 gyártókádjuk volt – a régió összes gyártókapacitásának a fele –, és gyakorlatilag monopolhelyzetbe kerültek, különösen a külkereskedelemben.
A családi vállalkozás a következő évtizedekben tovább virágzott. 1863-ra, a század közepére már 12 papírmalommal és 31 kézi gyártókáddal rendelkeztek. Ekkor a Magnani család már Európa egyik legnagyobb papírgyártó családja volt, termékeik nemzetközileg is ismertek voltak kiváló minőségük miatt. Az elosztás különböző európai fiókokból történt, és jelentős mennyiségű papírt exportáltak Brazíliába és Észak-Amerikába.
A cég leggyakoribb vízjele a Calcagnini-kötetben is látható címer, amely alatt Giorgio Magnani, Gio. Magnani vagy a GM monogram olvasható. Később más feliratok is kerültek a papírokra.
Az AL MASSO ismert márkanevük volt. Mindezekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az előzéklevél merített papírja a pesciai Magnani-malmok valamelyikéből származik, vagyis a 19. századból. Elképzelhető, hogy a papír az előző kötéshez tartozott és újra felhasználták, vagy a restaurátorok felesleges papírt kértek a levéltárból és ezeket kapták.
Összefoglalva tehát a fentieket: ebben az esetben az Apponyi Sándor gyűjteményében található Calcagnini-kötet három különböző időszakból származó anyagból tevődik össze. Magát a művet a 16. század közepén merített papírra nyomtatták, jelenlegi kötését viszont a 20. században kapta a kötet, míg az előzéklevelei a 19. században készített papírból vannak.

Felhasznált irodalom:

• Maria Aparecida de Menezes Borrego; Marcia de Almeida Rizzuto; Phablo Marchis Fachin; Regina Hauy; Wanda Gabriel Pereira Engel; Jean Gomes de Souza; Juliana Bittencourt Bovolenta; Igor Alexandre Silva Cassemiro: Italian and Portuguese Papers in the Brazilian Countryside (1850–1900) In: Histoire du papier et de la papeterie: actualités de la recherche II (Actes de la journée d'étude du 13 octobre 2020) – 2021 Les papiers filigranés de la période 1830–1950, (Actes de la journée d’étude du 8 octobre 2021), Paris, sites de l’HiCSA et de l’ENS, mis en ligne en novembre 2022, 46–70.
• Fabiana Baudo: Watermarks used as ideas for a study historical – territorial. 7th International Conference on Watermarks in Digital Collections Verona and Toscolano Maderno, Italy, September 6–8, 2023. In: Bernstein - The Memory of Paper

Szebelédi Zsolt
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2.)

2025. június 10. és 13. között Tyranny as a political, historical, literary, philosophical and religious concept (A türannisz mint politikai, történeti, irodalmi, filozófiai és vallási koncepció) címmel a Messinai Egyetem és Siracusa városa rendezte meg a szicíliai Notóban és Siracusában a Symposium Peregrinum idei  konferenciáját.

A Zsarnokölők (Harmodiosz és Arisztogeitón) szobra. Római másolat az athéni eredeti után. Nemzeti Régészeti Múzeum, Nápoly

A sok éve rendszeresen megrendezésre kerülő vándorkonferencia témái a klasszikus antikvitás vallástörténetének egy-egy az európai művelődést máig ható érvénnyel meghatározó kérdése köré épülnek fel, a helyszínt pedig olyan kisebb, ám kulturális értékekben gazdag városok biztosítják Olaszországon vagy Magyarországon, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy inspiráló környezetben, a nagyvárosokból elvonulva oszthassák meg egymással kutatási eredményeiket. A 2025-ös konferencia a zsarnokság tematikáját járta körbe több irányból. A zsarnok szó görög megfelelője a türannosz egyszerre egy speciális uralkodói cím, amelyet a görög történelem egyes korszakaiban hivatalosan is egyeduralkodók viseltek, és egyszerre megbélyegző jelző, amelyhez az önkényuralom és a fegyveres elnyomás képzete tapadt – eközben egyes türannoszok a művészetek és a kultúra támogatóiként szereztek hírnevet.
A konferencia helyszíne Szicília volt, és az egyik előadási helyszín Siracusa, az ókori Szürakuszai. Az ősi, görög gyarmatvárost szinte egész története során türannoszok irányították, akik egyszerre tették a nyugati mediterráneum gazdasági-kereskedelmi központjává és a klasszikus és hellenisztikus görög kultúra nagy jelentőségű központjává, és persze itt élt és halt meg a nagy tudós, Arkhimédész is.

Az Arethusa forrás Siracusában

Szicília keleti partvidékének városait 1693-ban súlyos földrengés sújtotta, amely a középkori épületek többségét a föld színével tette egyenlővé, így a város ma a spanyolos stílusú szicíliai barokk és az antik emlékek páratlan ötvözetét tárja a látogatók elé. Már az ókorban is csodaként tekintettek az Arethusa forrásra, amely néhány méternyire a tengertől édesvízzel tör fel, és ami ma a kevés európai hely egyike, ahol szabadon nő az egyiptomi papiruszsás.

A siracusai katedrális dór oszlopai

A város katedrálisa a Kre. e. VI. századi Athéné-templomba épült bele: a vaskos, dór oszlopok közé húzták fel a falakat a Kr. u. VII. században, így megőrizve az eredeti építmény szerkezetét. A katedrális őrzi Szürakuszai híres mártír védőszentjének, Szent Luciának az ereklyéit is

Symposium Peregrinum 2025. Konferencia a notói Seminario Vescovile épületében. Tóth Anna Judit előadása

A konferencián előadásom címe „Dominus and tyrannos” volt, témája pedig a kora-bizánci szerző, Ióannész Lüdosz zsarnokképe, ahogyan az a római állam hivatalairól szóló munkájában megjelenik. Lüdosz Iustinianus uralkodása alatt élt és magas rangú hivatalnokként dolgozott a fővárosban. Bár művében a császár lojális alattvalójának igyekszik mutatkozni – hiszen egzisztenciálisan teljesen a császári kegytől függött – mégis egyértelművé válik, hogy a köztársaságot tartotta kormányzati formaként a legtöbbre, bár az ő számára ez már nem a római köztársaságkor demokratikus elemeket tartalmazó államrendjét jelentette, hanem a kormányzati intézményeket, amelyeket mai szóval minisztériumnak neveznénk, kívánta volna szabadnak látni a császár a törvényeket is könnyedén felülíró túlhatalmától. 

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára)

Kapcsolódó blogbejegyzésünk:

Történelemformáló jóslatok. Symposium Peregrinum 2024 – konferenciabeszámoló

A Szerzetesek és az Akadémia című konferenciát, az MTA Könyvtörténeti Munkabizottság ülését 2025. május 27-én könyvtárunk Ciszterci Műemlékkönyvtárában rendezték meg. A szerzetesrendek által a magyar tudományos életben végzett munkát bemutató konferencia az alapításának kétszázadik évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia előtt tisztelgett.
A konferencián munkatársaink is előadtak. Az alábbiakban Klestenitz Tibor, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport vezetője ismerteti Jezsuiták a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Akadémia soraiban című előadásának témáját.

A 19. és 20. században a Jézus Társasága szerteágazó tevékenységet folyatott hazánkban, amihez szervesen hozzátartozott a tanítás és a tudományos munka. A jezsuita tudósok fő fórumát nem a Magyar Tudományos Akadémia, hanem a Szent István Akadémia jelentette, amelyet 1915-ben, Giesswein Sándor kezdeményezése nyomán hoztak létre a Szent István Társulat komoly hagyományokkal rendelkező Tudományos és Irodalmi Osztályából.
A jezsuiták részéről a közös pontot a két testületben Fényi Gyula személye jelentette, aki 1916-ban egyszerre lett az MTA levelező és a Szent István Akadémia rendes tagja. 1845-ben tekintélyes soproni polgárcsaládban született. 1864-ben lépett be a Jézus Társaságába, ahol mint minden rendtársa, hosszú képzési folyamaton ment keresztül. Ennek során tanárként dolgozott a rend kalocsai gimnáziumában, később pedig, teológiai tanulmányai mellett, matematikát és fizikát hallgatott az innsbrucki egyetemen. Tudományos karrierjének alakulásában az jelentette a döntő tényezőt, hogy Haynald Lajos kalocsai érsek a rendre bízta a kalocsai jezsuita gimnázium tetejére épített obszervatórium vezetését. Az első igazgató egy német jezsuita tudós, Karl Braun lett, aki a Nap kitöréseinek vizsgálatára specializálta a csillagvizsgálót. Fényi kezdetben Braun segédjeként dolgozott, majd 1885-ben kinevezték az obszervatórium élére. Ez a megbízás teremtette meg a számára a nyugodt kutatómunka feltételeit.

Fényi Gyula munka közben. A kép forrása: Fortepan / Jezsuita Levéltár. Képszám: 100223

Fényi sikerének titkát remek megfigyelőkészsége jelentette: nem elégedett meg pusztán a statisztikai számadatok rögzítésével, hanem többek között tanulmányozta a napkitörések alakváltozásait, a felszállás és az eloszlás sebességét, illetve a Nap hőmérsékleti viszonyaira is következtetett. 1885-től harminckét éven át, 1917-ig fáradhatatlan szorgalommal dolgozott, létrehozva a protuberanciákra vonatkozó leghosszabb homogén észlelési sorozatot. Eredményeit kilenc önálló füzetben tette közzé, valamint 130 folyóirat-közleményt is megjelentetett. Ezeknek különös vonzerőt kölcsönöztek a megfigyeléseiről saját kezűleg készített rajzok, amelyeket egyes angol középiskolai tankönyvszerzők is átvettek. Munkássága hamar elismerésre talált a nemzetközi tudományos közösségben: a sort 1902-ben az Accademia Pontificia dei Nuovi Lincei nyitotta meg, amely rendes tagjai közé fogadta.
Fényi tehát elsőrendű tudós volt, ám ezt a mindennapokban egyáltalán nem éreztette a jezsuita közösségben. Fiatalabb rendtársa szerint:

Fényi 1927 decemberében, nyolcvankét esztendős korában hunyt el Kalocsán. Emléke azóta is eleven a tudományos közösségben és a hazai nyilvánosságban egyaránt. Megbecsültségének legjobb példája, hogy 1971-ben, a Nemzetközi Csillagászati Unió közgyűlésén egy holdkrátert neveztek el róla, illetve hogy a rendszerváltás után felépített miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kollégiumának tetején a Nap kutatására vállalkozó csillagvizsgálót hoztak létre, amely a mindennapi gyakorlatban is élővé teszi a névadó örökségét.

A jezsuiták budapesti temploma 1900-ban. A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei. Képszám: 82521

A Szent István Akadémiának alapításakor, 1916-ban Fényi Gyulán kívül még négy jezsuita lett a tagja. Az I., teológiai osztályba került be az idősebb korosztályok képviselőjeként Tomcsányi Lajos, aki a budapesti rendház vezetője, valamint számos befolyásos katolikus politikus bizalmas tanácsadója volt. Szónokként, apologétaként és a közéleti viták résztvevőjeként egyaránt tekintélyt vívott ki magának, ám emellett tudományos életművet is létrehozott. A filozófiát, az ókortudományt, az egyháztörténetet és az egyházjogot egyaránt művelte, valamint szépirodalmi munkákat is írt. Saját kora leginkább jogtudósként értékelte.
Szintén a Szent István Akadémia I. osztályába került be a megválasztásakor harminchat esztendős Bangha Béla, aki komoly tudományos ambíciókkal rendelkezett, az innsbrucki egyetemen például, ahol teológiai tanulmányait végezte, felmerült annak a lehetősége, hogy rábízzák a szociológia kutatását. Erre azonban nem került sor, hiszen állandó létszámhiánnyal küszködő rendje nem nélkülözhette őt Magyarországon. A jórészt a pillanatnak szóló, az aktuális közéleti viták hevében születő publikációk mellett Bangha az idő próbáját kiállni alkalmas alapművek megalkotására is kísérletet tett. Fő vállalkozása a Katolikus Lexikon volt, amelynek négy kötete 1931 és 1933 között jelent meg. A lexikon XI. Piusz pápa tetszését is elnyerte, aki 1932 augusztusában apostoli áldását küldte a vállalkozás valamennyi résztvevőjének. A munka bő egy évtizedig látta el információkkal az érdeklődőket, mígnem – szovjetellenes megjegyzéseire hivatkozva – 1946-ban a tiltott könyvek jegyzékére került.
A Szent István Akadémia III. osztályába vették fel a sokoldalú érdeklődési körrel rendelkező Velics Lászlót, aki elsősorban művészettörténettel foglalkozott a kalkbsburgi gimnázium magyar nyelv- és művészettörténet-tanáraként. Abból a felismerésből kiindulva, hogy a művészetoktatás csak a szemléltetés révén lehet igazán hatékony, Velics gimnáziumi műgyűjteményt hozott létre, megreformálta tárgyának oktatásmódszertanát, továbbá maga is kutatásokba kezdett. 1902-től kezdve az osztrák, majd a magyar szemináriumokban és katolikus egyesületekben vándorelőadás-sorozatot indított az egyházi szépművészet témájában. Az volt a célja, hogy elmélyítse a klerikusok és a világi érdeklődők tudását, alkalmassá téve őket az egyház művészeti örökségének megfelelő gondozására.
A Szent István Akadémia IV., természettudományi osztályának tagja lett Fényi Gyula mellett Tóth Mike is, aki összesen 64 esztendőn keresztül működött tanárként, az idő legnagyobb részében a kalocsai gimnáziumban, természetrajzot és természettant oktatva. A hívek erkölcsi nemesítésére szépirodalmi munkákat írt, valamint szerkesztette a Jézus Szentséges Szívének Hírnöke című folyóiratot, illetve az általa alapított, a Mária-tisztelet előmozdítására szolgáló Szűz Mária Virágos Kertje című orgánumot. A gimnáziumban diákjainak fizikai, gyakorlati képzésével is foglalkozott, megalakította a diáktűzoltóságot, melynek hosszabb ideig vezetője volt. A fényképezés szintén érdekelte, gyakran a saját felvételeivel illusztrálta tanulmányait és könyveit. A témáról írt, A fényképészet titkai. Műkedvelők és szakférfiak számára című, 1875-ben kiadott műve pedig az elsőnek számít a magyar szakirodalomban. Fő szakterülete az ásványtan volt: 1882-ben jelent meg a Magyarország ásványai című műve, amelyet jó két évtizedes kutatómunka előzött meg. Legfontosabb gyakorlati eredménye a kalocsai gimnázium ásványtárának összeállítása volt 1906 és 1908 között, a tárlókat saját rajzai, méretezései alapján készítették. A munka során kiemelten figyelembe vette a korabeli oktatás támasztotta gyakorlati igényeket. A vállalkozás szakmai körökben osztatlan elismerést aratott, és az ásványgyűjtemény, amely jelenleg a kalocsai Viski Károly Múzeum része, ma is megtekinthető.

A kalocsai jezsuita gimnázium diáktűzoltói 1912-ben. A kép forrása: Fortepan / Jezsuita Levéltár. Képszám: 100409

Az első jezsuita nemzedéket a Szent István Akadémia soraiban még négy további személy követte az 1930-as, 1940-es években. Az első Anghern Tivadar volt, aki 1933-ban nyert felvételt a tudományos testületbe. A svájci születésű tudós eredetileg Fényi Gyula segédjeként kezdett el dolgozni a kalocsai csillagvizsgálóban, majd Fényi visszavonulása után, 1913-ban átvette az intézmény igazgatását. Még elődjének asszisztenseként méréseket hajtott végre a Nap összsugárzásának meghatározására, és eredményei a korszakban a legpontosabbak közé számítottak.
Jánosi Józsefet 1935-ben választottak taggá, aki a Filozófiai megismerésünk határainak kérdése címmel tartotta meg székfoglaló előadását. Jánosi harminchét éves korától fogva oktatott a budapesti tudományegyetemen, ahol logikát és metafizikát adott elő, 1942-ben pedig a dogmatika professzorává nevezték ki. Emellett a rend szegedi főiskoláján szintén oktatott 1945–1949 között. Jelentős közéleti szerepet játszott, ő vezette a zsidónak minősített katolikusok érdekeit képviselő Szent Kereszt Egyesületet, a vészkorszak idején tevékeny részt vállalt az embermentésben. A második világháború után neve felbukkant az esztergomi érseki szék esélyesei között, a koalíciós években pedig támogatta a Demokrata Néppárt politikáját, majd ennek ellehetetlenülése után emigrációba vonult.
A Szent István Akadémia 1944-ben választotta meg tagjává Gyenis Andrást, akinek a rendtörténet kutatása jelentette fő feladatát. Az önálló magyar rendtartomány 1909-es megalapításának negyedszázados évfordulójához kapcsolódva merült fel a közösségen belül az igény a jezsuiták hazai történetének megírása. Bíró Ferenc provinciális a többek között Leuvenben és Brüsszelben tanult Gyenist bízta meg a feladattal, amelynek szakmai felügyeletét Szekfű Gyula látta el. Az erőfeszítések fontos részét jelentette 1934-ben a rendtörténeti levéltár és könyvtár létrehozása; a gyűjteményt Gyenis gondozta, akinek 1950-ben, a rend feloszlatásakor a levéltár egyes iratait sikerült megbízható hívek oltalma alá helyeznie.
1944-ben az akadémia I. osztályának tagjává választották Müller Lajos filozófust, a szegedi főiskola rektorát, az aszkétika és a misztika kutatóját. Tudományos munkája mellett jelentősek voltak a hívek széles tömegeit megcélzó missziós, illetve ismeretterjesztő erőfeszítései. Több katolikus sajtótermék munkatársa volt, és számos lelkiségi, a katolikus tanítást közérthető stílusban magyarázó kiadványt is publikált. Müller nem tudta elfoglalni székét az akadémián, hiszen a választást követően nem sokkal, 1945 márciusában elhunyt. Halálát a beteg hadifoglyok látogatása során kapott tífuszfertőzés okozta.
Összegzésként elmondható, hogy a jezsuiták a rend sajátos helyzete, a történelem viharai és a tartós problémát jelentő létszámhiány következtében ritkán vállalkozhattak elmélyült elméleti kutatómunkára. Ennek ellenére számos tudományterületen jelen voltak, legjelentősebb eredményeiket pedig a kalocsai iskola révén a csillagászat terén érték el. Az MTA egy, a hangsúlyozottan katolikus eszmei alapokon álló Szent István Akadémia pedig összesen kilenc rendtagot fogadott a soraiba az 1945 előtti korszakban.
A bemutatott jezsuiták tudományos munkájának feltűnő közös sajátossága a gyakorlatorientáltság volt, vagyis a szándék az elméleti eredményeknek a mindennapi életben való hasznosítására. Ez egyaránt tetten érhető a csillagászok meteorológiai munkásságában, a paptanárok új utakat kereső oktatásmódszertani kezdeményezéseiben – mint a szemléltetés igényét szolgáló kalksburgi művészettörténeti és a kalocsai ásványtani gyűjtemény összeállítása –, a teológusok részéről pedig a népi vallásosság igényeinek szolgálatában, eredményeiknek a sajtó és a szépirodalmi művek útján való terjesztésnek szándékában. Ez a feltűnő sajátosság azt jelzi, hogy a működését 1916-ban megkezdő Szent István Akadémia számára a tagválasztás során a szaktudományos kiválóság szempontjai mellett legalább annyira fontos szerepet játszott a tagjelöltek tudományszervezői, -népszerűsítői és tudásközvetítői munkája is. Ez a szempont az MTA életében inkább a professzionalizálódást megelőző korszakban, a 19. század végéig jelentett lényeges tényezőt.

Klestenitz Tibor kutatócsoport-vezető
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Felhasznált irodalom

• A kalocsai polihisztor. Tóth Mike emlékkönyv. Szerk. Hála József – Romsics Imre. Kalocsa, Kalocsai Múzeumbarátok Köre – Viski Károly Múzeum, 2009.
• Anghern Tivadar: Fényi Gyula SJ (1845–1927). In: Stella, 1928/1., 1–8. 
• Gerlei Ottó: Fényi Gyula és a kalocsai csillagvizsgáló. In: Csillagászati Évkönyv az 1984. évre, Budapest, Gondolat, 1984, 294–312.
• Gyenis András: A kalksburgi művészeti gyűjtemény. In: Jezsuita történeti évkönyv 1941. Szerk. Uő, Budapest, Korda Rt. nyomdája, é. n., 347–349.
• Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig. Szerk. Szokol Réka – Szőnyi Szilárd, Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Jezsuita Kiadó, 2021.
• Klestenitz Tibor: Pajzs és kard. Bangha Béla élete és eszmeisége, Budapest, Századvég, 2020. 
• Tóvay Nagy Péter: „...akihez mint orákulumhoz jártak az előkelőek...”. Tomcsányi Lajos S. J. (1846–1926). In: Uő.: Források a magyar színpadi táncművészet történetéhez II., Budapest, Magyar Táncművészeti Főiskola, 2014, 9–76.

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Apponyi Sándornét kortársai és tanárai is tehetséges festőként tartották számon, noha ő maga ritkán mutatta meg munkáit a nyilvánosságnak. Ahogy korábbi bejegyzésünkben felidéztük, műterme közvetlenül férje könyvtárszobája mellett helyezkedett el, így együtt és mégis külön tudták a saját munkájukat végezni.

Esterházy Alexandra: Apponyi Sándor könyvei között. Akvarell, 1905 körül – Régi Nyomtatványok Tára

Alex – ahogy önmagát nevezi emlékiratában – festészet iránti szenvedélye nem meglepő, hiszen az arisztokrata hölgyek körében a festészet, a zene és az irodalom művelése volt az elfogadott szabadidős tevékenység. Ennek megfelelően már a grófnő édesanyja is festett.

Euphenia Tegoborska: Fiatal lány portréja. Akvarell, 1896 előtt. A kép forrása: Pintér Aukciósház

Alexandra festői képzésében szerepet játszott Katona Nándor (1864–1932), aki a kor egyik elismert művésze volt. Katona pályája a legkiválóbb mesterek, Mednyánszky László, majd Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványaként indult, később a párizsi Julien Akadémián, majd Hollandiában és Londonban tökéletesítette tudását. A grófnét főleg arc- és tájképfestészetre oktatta.

• 
• 
• 

1926-ban, az Apponyi Sándor Alapítvány létrehozása után Katona így nyilatkozott tanítványáról és annak férjéről:

Az említett festmény:

Esterházy Alexandra: Apponyi Sándor, olaj, é. n. – Régi Nyomtatványok Tára

Alexandra másik mestere az osztrák tájképfestő, Raoul Frank (1867–1939) volt, aki a kastély vendégkönyve szerint 1900 és 1914 között – 1907 és 1909 kivételével – évente megfordult Lengyelen.

Raoul Frank festménye a lengyeli vendégkönyvben, 1896. – Kézirattár, Fol. Hung. 2458

Frank Grazban, Berlinben és Londonban tanult festészetet, később főként Münchenben élt, ahol az akadémia professzora és az 1896-ban alapított Luitpold-csoport művészegyesület tagja lett. 1907-től 1910-ig a bécsi Burgtheater díszlettervezői osztályát vezette. Pályája elején a naturalizmus jellemezte munkáit, de később a szecesszió és az expresszionizmus is hatott rá. Tájképeit gyakran gazdagította építészeti elemekkel. Festői munkássága mellett belsőépítészként és építészként is dolgozott, de képeslapsorozatai révén vált népszerűvé.

Felső sor: Raoul Frank: St. Xaver bei Agram. Képeslap, 1906. A kép forrása: Alte Ansichtskarten; Sziklás tengerpart. Olaj, 1893. A kép forrása: Wettmann
Alsó sor: Este a kampeni dűnékben. Olaj, 1921. A kép forrása: Invaluable; A kikötőben. Olaj, é. n. A kép forrása: Galerie Umění

A grófné emlékiratai több helyen is utalnak Frankra:

• 
• 

Megjegyzendő, hogy a kortárs festők közül nem csupán Katona és Frank tették tiszteletüket rendszeresen az Apponyi-birtokon.

• 
• 

Ezek a bejegyzések jól dokumentálják az élénk kulturális életet, amely a kastélyban zajlott, s amelyet minden bizonnyal a grófnő festészet iránti elkötelezettsége és művészetpártoló szerepe alapozott meg. Hiába azonban ez a pezsgő művészi légkör, Alexandra számos festménye és rajza közül mára már sajnos csak nagyon kevés ismert.

A grófnő műveiről – témaválasztásukról, stílusukról, technikai színvonalukról – ma főként a korabeli kritikákból, valamint a kiállítási katalógusokból alkothatunk képet. E források alapján kirajzolódik egy töredékes, de igényes művészi pálya, amelyet időrendben idézünk fel.
A rendelkezésre álló források alapján gróf Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra először 1896. augusztus 21-én lépett a nyilvánosság elé alkotóként: a millenniumi kiállítás műkedvelők szekciójában szerepelt.

A cikkben említett spanyol Francisco Pradilla y Ortiz egy képe:

Esterházy Alexandra: Szobabelső a lengyeli kastélyban, akvarellről készült fotó, 1986 előtt – Szendrey János: Műkedvelők. In: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye,  8. kötet, szerk. Matlekovics Sándor, Budapest, 1898, 387. – Törzsgyűjtemény

Ugyanebben az évben jelent meg Wosinszky Mór Tolna vármegye történetét az őskortól a honfoglalásig összefoglaló monumentális munkája, amelynek előszavából megtudhatjuk, hogy:

Sajnos Alexandra nem szignálta az illusztrációkat, így csupán találgatni lehet, mely képek fűződnek a nevéhez.

A felső-nyéki „Várhegy” Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra monogramjával? In: Wosinsky Mór: Tolnavármegye története, LVIII. tábla – Törzsgyűjtemény

1906-ban a párizsi nemzetközi női munkakiállításon Apponyi Sándorné két közelebbről meg nem nevezett festménnyel szerepelt, ahol az első csoportban második díjat nyert. (Művészi Ipar, 1906, 5–6. sz., 109.)

1910-ben ismét az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán vett részt az Őszi lombozat, valamint Tolna Baranya című képekkel. Ezeket ugyanebben az évben Párizsban, a Magyar Szépművészeti Társaság kiállításán is bemutatták.

1911-ben Alexandra aztán az olaj-technikához nyúlt: ezzel festette meg Láng Illésné Gerber Erzsébet portréját. A finom vonású asszonyt ábrázoló kép 1993-ban, a modell unokája, Láng Ferenc végakaratából került a magyar nemzeti könyvtárba.

Esterházy Alexandra: Láng Illésné Gerber Erzsébet. Olaj, 1911. – Régi Nyomtatványok Tára

1915-ben ismét ott találjuk Apponyinét az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által a Szépművészeti Múzeumban rendezett tavaszi tárlaton az Aratás után című pasztellképpel.

• 
• 

Ezt a művét a következő évben a Nemzeti Szalon Magyar Képzőművésznők Egyesületének 8. kiállításán is felfedezhetjük (a Piniák című paszetlljével együtt), ahol az Aratás utánt a Nemzet Háza háborús aukció keretében megvette a Szépművészeti Múzeum. A 150 koronáért leütött festményt sajnos ma már hiába keressük a múzeum gyűjteményében, szerepel ugyanis Az Országos Szépművészeti Múzeum háborús veszteségeinek jegyzékében. (3. o., 23. tétel).
1917-ben a Magyar Képzőművésznők Egyesületének következő kiállításán három újabb pasztellképpel vett részt, ezúttal jótékonysági céllal, az országos anya- és csecsemővédelem céljából megalakult Stefánia Szövetség támogatására:

Fenyőerdő
Dűlőút
Szérüskert augusztusban

A korabeli sajtó kiemelte, hogy ezek a művek Katona Nándor festészetének hangulatát idézték – mély líraiságukkal és természetközeli szemléletükkel.

A Magyar Képzőművésznők Egyesületének 9. kiállításáról készült katalógusból – Hungaricana

Ezzel a végére is értünk azoknak a képeknek, amelyeket cím szerint ismerünk, de nem értünk teljesen a végére Esterházy Alexandra képei felsorolásának. Ahogy fent már volt róla szó, a házaspár 1912-ben Izlandra utazott, a grófnő pedig az út emlékére vázlatokat és naplót is készített. Ezek az alkotások sajnos nem maradtak fenn. Ismert az is, hogy Alexander halála (1925) után, de még 1927 előtt odaajándékozott egy képet Dézsi Lajosnak, amiről a professzor így ír:

Alexandra több portrét is festett férjéről. Ezek közül az egyik alapján készítette el a Tolna megyei Megyeháza számára Apponyi Sándor hivatalos arcképét Miklósi Mutschenbacher Ödön, aki a munkája kapcsán személyesen is találkozott az idős grófnéval. Megható visszaemlékezéséből képet kapunk Alexandra személyiségéről, festészetének lényegéről:

Apponyi Sándorné az ecset mellett a tollat is könnyedén kezelte, erre következtethetünk legalábbis német nyelvű, kéziratban maradt memoárjából és két rövid útirajzából. Utóbbiak eredetileg magyarul íródtak, majd Paula Borghese hercegnő fordította őket olaszra. A Villa Maser és Sermoneta címet viselő szövegek a Corvina rivista di scienze, lettere ed arti della Società ungherese-italiana Mattia Corvino című folyóiratban jelentek meg 1922-ben és 1923-ban. A grófnő stílusáról és költői lelkületéről sokat elmond bejegyzésünk záró részlete:

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1.), 6. rész