Az emberi test kifejező, ritmikus mozgása – azaz a tánc a kultúrák kezdete óta része a közösségek rítusainak és hétköznapjainak. A tánc világnapján e fizikai és közösségi művészeti-kulturális jelenséget ünnepeljük.
A korai, sok ezer évvel ezelőtti kultúrákban a rituális (világbefolyásoló) és szinkretikus közösségi cselekvések része volt minden később specializálódott művészeti ág kifejezőeszközei mellett a tánc is. Egyéni (szolisztikus), páros és társas-közösségi formáiban egyaránt. Később egyrészt „soknyelvű” művészeti ággá, másrészt a hétköznapi szórakozás és kikapcsolódás, testtudat-építés eszközévé vált. A művészi tánc a test és annak mozgása nyújtotta esztétikai élményt jelenti, a ritmikus kifejező mozgás mozdulatsorai karaktereket és érzelmeket, szituációkat is képesek megjeleníteni, közvetíteni.

Wilhelm von Harnier: A bari-négerek hadi tánca. In: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai, szerk.: Alexander Bernát, Lenhossék Mihály Budapest, Athenaeum, [1905]. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása. Digitális Képarchívum

A művészi tánc mint társasági szórakoztatás, majd mint színpadi előadóművészet, a 20. század folyamán pedig mint „abszolút tánc”, önálló műalkotásként is része lett a kultúráknak Európában és (talán az Antarktiszt kivéve) minden földrészen. A táncművészet professzionalizálódási és polgárosodási folyamatának előre haladásával folyamatosan bővült és bővül a mozdulatnyelvek választéka és ennek nyomán a hivatásos táncos- és koreográfusképzés hazánkban is. A szinte mindenki által ismert „balettintézetből” idő múltán Táncművészeti Főiskola, majd Egyetem lett, számos hagyományos és új tánc-szakirányban alap-, közép- és felsőfokú szakterületi művészeti, művészetpedagógiai és művészettudományos képzést nyújtva. Kiépült a táncművészet középfokú szakképzési intézményhálózata is, s mindezek a magyar közoktatási (köznevelési) és felsőoktatási rendszer részeként átestek időről időre a „szokásos” pedagógiai és oktatáspolitikai változásokon is.
Az említett szakirányok színes képének folyamatos gazdagodásával is leírhatjuk a jelen szituációt, ami hazánkban és nemzetközileg is jellemző a táncművészetre. A 19. században kanonizált klasszikus balett mellé legelőször a néptáncnyelvek zárkóztak föl (nálunk is), fokozatosan kilépve a folklorisztika kontextusából a színpadi előadóművészet, majd a dramatikus táncszínház irányába. Ugyanakkor a más, akár távoli (keleti, afrikai stb.) kultúrák iránti érdeklődés is erősnek mutatkozott egyes művészeti stílusirányzatoknak köszönhetően.

• 
• 

A 20. század utolsó harmadától egyre magasabb szintű és színvonalú igény jelent meg a modern/kortárs táncművészet önmagában is változatos technikái és produkciói iránt. A táncművész- és koreográfusképzés ezeket a szakmai és közönségigényeket folyamatosan bővülve igyekszik kielégíteni. A felsőfokú, ma már egyetemi képzésben további szakirányok is megjelentek és erősödnek: a színházi táncos, a modern társastánc- vagy a divattánc- stb. -képzés is a korábban említett kétirányú igényeket elégíti ki. Ugyanakkor más irányzatok és tánctechnikák továbbra is csak kerülőutakon érkezhetnek a szakterületi képzés területére, illetve a közönség elé. Ilyenek például a 20. század elejétől produktív és sokszínű mozdulatművészeti terület mozdulatnyelvei és azok előadóművészeti potenciálja. (Más szakterületekkel határos alkalmazásuktól most el is tekintve – amilyenek például a munkásművelődéssel, a tömegszínházzal, a sporttal, a mozgás- és táncterápiával stb. kapcsolatba hozható elméletek, gyakorlatok és művek.) Vagy újabban a cirkuszművészettel összekapcsolódó újcirkusz-művészeti irányzatok, a tánc és az artistaművészet, a tánc és a zsonglőrözés, a tánc és a bohóckarakterek kapcsolatára építő kortárs (össz)művészet (cirque nouveau).
A táncművészet alkotásai is egyre változatosabb csatornákon és terekben érik el közönségüket, a „hagyományos” dobozszínházak falait (immár nemcsak a „negyediket”) lebontó, a korábbi kereteket szétfeszítő találkozási lehetőségek új formákat és lehetőségeket rejtenek mind az alkotók, mind a közönség számára (mint az úgynevezett részvételi előadások, a beavató előadások, az új multimédia- és vizuáltechnikai eszközök és megoldások bevezetésére szolgáló bemutatók stb.). A fesztiválok keretében új kontextusokban, a zenével, a vizuális művészetekkel, a tömegszórakoztatással korábban nem tapasztalt összefüggésben megjelenő produkciók szélesre nyitották a kapukat.
A verbalitást, a beszélt nyelvet hatáselemként ritkán (elsősorban leginkább csak az elmúlt évtizedek ún. physical theatre [testszínházi] műveiben) használó táncművészet nemzetközi pályán mozog (még a néptánc szakirány is), s így a művészek és közönségük előtt is nyitva állnak a lehetőségek más kultúrák kortárs művészetének megismerésére, az összehasonlításra, a kommunikációra.
Ilyen gondolatok tehetik évről évre aktuálissá a tánc világnapját. Ünnepeljük hát a táncművészeket és a táncot szerető közönséget!

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába. Az adományozott könyvek sorában az ötödik mű egy latin nyelvű ősnyomtatvány, amely VIII. Bonifác pápa által jogerőre emelt határozatokat adja közre és amely a későbbiek során Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) címmel vált ismertté. A kötetet Wenssler Mihály jelentette meg 1476 nyarán, Bázelben.
A mű előzményének tekinthető döntvénytár (Decretales Gregorii IX.) IX. Gergely (1170 előtt – 1241) nevéhez fűződik (akinek egyházfői tevékenysége számunkra azért is emlékezetes, mert 1235 pünkösdjén ő avatta szentté Árpád-házi Szent Erzsébetet).
Egy évvel korábban kiadott, Rex pacificus kezdetű bullájában (pápai okiratában) az említett dekretálist hitelesnek, kizárólagosnak és hatályosnak nyilvánította. A döntvénytár összeállítását korábban annak nyomán rendelte el, hogy a különböző határozatgyűjtemények között az egyházi hatóságok nehezen igazodtak el.
Az őt követő pápák is sorra közreadták egybegyűjtött határozataikat (általában úgy, hogy a kéziratos kötet egy-egy példányát elküldték a Párizsi és a Bolognai Egyetemnek), de ezek nem képeztek olyan jogi gyűjteményeket, melyek kizárólagos érvényűek lettek volna. Pár évtizeddel később VIII. Bonifác (1235? – 1303) újra azzal a helyzettel szembesült, hogy az elődei által hozott és olykor egymásnak ellentmondó határozatok között való eligazodás nehézségeket okozott az egyházi hatóságok számára. Akárcsak IX. Gergely, aki szintén a Bolognai Egyetemen képzett jogász volt, ő is úgy vélte, hogy szükségessé vált az időközben kiadott határozatok összegyűjtése és egybehangolása. E feladattal három kiváló egyházjogászt bízott meg, nevezetesen Mandagout Vilmost, Embrun érsekét, Frédol Berengárt, Béziers püspökét és Petroni Rikárd bíborost. A zsinati és a pápai ügylevelekbe foglalt határozatokat egybefoglaló döntvénytár két év alatt készült el.

Részlet VIII. Bonifác pápa döntvénytárából (Az ötödik könyv kezdete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

A pápa 1298. március 3-án kelt Sacrosanctae Romanae Ecclesiae kezdetű bullájában hirdette ki, hogy a rendelkező részek törvényerővel bírnak, elrendelte továbbá, hogy a bíróságok és az oktatási intézmények ezt használják, a mű egy-egy példányát pedig elküldte a Bolognai és a Párizsi Egyetemnek.
IX. Gergely döntvénytára öt, könyvnek (libri) nevezett részre oszlott. Mivel VIII. Bonifác a rendelkezése nyomán összeállított határozatgyűjteményt a fentebb említett mű folytatásának tekintette, kihirdetési bullájában ezt a hatodik könyvnek nevezte, a hatos számot, Euklidész nyomán (Elemek, IX. könyv, 36. tétel) tökéletes számnak tekintve. Ennek folytán a mű közkeletű címe Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) lett, és az 1917-ig érvényben levő kánontörvénytár (Corpus iuris canonici) részét képezte, Gratianus mester Decretum néven emlegetett művével, IX. Gergely dekretálisával és V. Kelemen későbbi határozatgyűjteményével együtt.
A mű szerkesztői IX. Gergely döntvénytárának tagolását ismételték, így ez ugyanúgy öt könyvet tartalmaz, melyek a következők: judex, judicium, clerus, connubia, crimen (eljárásjog, perjog, egyházjog, házasságjog, bűntetőjog). Ezek címekre (titulus) és fejezetekre (capitulum) oszlanak, melyek időrendben tartalmazzák a különböző jogi rendelkezéseket. A címek vörös színnel, a kezdőbetűk pedig vörössel és kékkel kiemeltek. A kötet első oldalának középmezejében a kezdőbetű helyét (mely a pápa nevének első betűje lett volna), nyomtatáskor szabadon hagyták; ennek berajzolására azonban végül nem került sor.
Szintén IX. Gergely pápa dekretális gyűjteményének mintájára (amely viszont a Jusztinianosz császár által 533-ban kihirdetett törvénykönyv, a Pandekták mintáját követte e vonatkozásban), a kötet végére a szerkesztők 88 olyan jogelvet illesztettek, melyek a római jogban gyökereztek, és amelyek a „De regulis iuris” (a jogi szabályokról) cím alatt szerepelnek.
E rövid, velős jogelvek, mint például azon elvi tétel, hogy „Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a határozatok értelmezését voltak hivatottak segíteni.

„Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a VIII. Bonifác pápa által irányadónak tekintett jogelvek egyike (VIII. Bonifác döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

VIII. Bonifác az egyháztörténet meghatározó egyénisége volt, de ellentmondást nem tűrő, céltudatos személyisége sok ellenséget szerzett. A befolyásos Caetani család sarjaként látta meg a napvilágot és Benedek névre keresztelték. Egyházi pályára lépett, majd jogi tanulmányokat folytatott, ezek befejezése után pedig a Szentszék kötelékében tevékenykedett. V. Celesztin lemondását követően, 1294-ben választották pápává, és közel egy évtizedig irányította határozott kézzel a katolikus egyházat. Egyházfőként hitt abban, hogy Szent Péter utóda a lelki és világi hatalom letéteményese és e meggyőződését az Unam sanctam ecclesiam catholicam (Egy, szent, egyetemes és egyben apostoli egyház) kezdetű, 1302-ben kiadott bullájában is megerősítette.
Bár egyetemalapító és jeles műpártoló volt (az 1300-ban meghirdetett szentév alkalmából több római templomot felújíttatott), megítélése már a korban ellentmondásos volt. Kortársa, Dante Alighieri a pokolba kívánta, mivel meg volt győződve arról, hogy közvetett módon VIII. Bonifác okozta szülővárosából, Firenzéből való száműzetését (míg a költő a fehér guelfpártiak tagja volt, a pápa a fekete guelfek pártján állt). Bár az Isteni színjáték megírásakor a pápa még az élők sorában volt, Dante költői leleménnyel a Pokol tizenkilencedik énekében jeleníti meg.
A döntvénytár kezdő soraiban azonban alázatosan, mint „Bonifác püspök Isten szeretett szolgáinak szolgája” kerül említésre (a pápa Róma mindenkori püspöke).

VIII. Bonifác pápa döntvénytárának kezdő sorai – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

Az egyházi joggyakorlat során létrejött pápai határozatgyűjtemények a könyvnyomtatás koráig kéziratban terjedtek. Mivel az ilyen jellegű művek iránt nagy volt az igény – hiszen az egyházi tisztségeket betöltő írástudóknak ismerniük kellett az egyházfő álláspontját tükröző határozatokat – nyomdai úton történő sokszorosításuk már korán elkezdődött.
A könyvnyomtatás e korai szakaszában keletkezett könyvek – melyeket ősnyomtatványoknak nevezünk, ha a 16. század előtt megjelent kiadványokról van szó – közös jellemzője a címlap és oldalszámozás hiánya mellett, a korabeli nyomdászok azon törekvése, hogy a kötet a kódexekhez hasonló megjelenésű legyen.
Ennek folytán a Bázelben kiadott döntvénytár laptükre a jogi tartalmú kódexekét követi: a közzétett ügylevélrészletek az oldal középmezejében jelennek meg, két hasábra osztva, míg az ehhez fűzött, jogértelmező magyarázatok a szélső szöveghasábokban kerültek megjelenítésre.
Ez utóbbiak Glossa ordinaria (szokványos magyarázatok) néven váltak ismertté és d’Andrea Giovanni (1270? – 1348) bolognai jogtudós tollából származnak, aki az egyházjog egyik legnagyobb szaktekintélyének számított a korban. E magyarázatok nemcsak az egyházi hatóságokat voltak hivatottak segíteni a döntvénytár jogi rendelkezéseinek értelmezésében, hanem a kánonjogban elmélyülni kívánó tanoncokat is, mivel ez hosszú ideig a kánonjogi oktatás egyik alapművének számított.
A kötet használata során az egykori olvasók a lapok szélére írták észrevételeiket és éppen e bejegyzések révén válik a mű e példánya egyedi értékűvé.

Megfejtésre váró széljegyzet (VIII. Bonifác pápa döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

A kötet végén, a könyvet az olvasó figyelmébe ajánló rövid vers után, a megjelenés adatai a kolofonban soroltak. Amint ebből kitűnik, Wenssler Mihály a mű nyomtatását 1476. július idusának nyolcadik napján fejezte be. A kolofon alatt nyomdászjelvényének egyik változata látható.
A strassburgi származású Wenssler Mihály (1445? – 1512?), a Bázeli Egyetemen folytatott tanulmányait követően, a polgárjog megszerzése után, nyomdászműhelyt nyitott Bázelben, mely főként teológiai és kánonjogi művekre szakosodott. Később misekönyveket is nyomtatott, ezek közül említésre méltó a Pécsi Misekönyv, mely Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1445? – 1505) megrendelésére készült, és amelynek egyetlen ismert példánya a wolfenbütteli Ágost Herceg Könyvtárban (Herzog August Bibliothek) található. A kezdetben sikeres nyomdásznak azonban hamarosan anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie, majd azt követően, hogy adósságai miatt a városvezetés elkobozta házát, Franciaországba költözött, ahol élete végéig nyomdászként tevékenykedett.

VIII. Bonifác pápa döntvénytárának kolofonja – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

Az ívrét alakú könyv vörös papírkötésének gerincén ismétlődő, SA betűkből álló, sugárkoszorúba foglalt névjel látható (ugyanaz, mint amely a Baskerville-biblia kötésén is látható, ez utóbbit szintén a hercegi pár adományozta a nemzeti könyvtárnak).
A gerinc alsó részén szereplő 1478-as évszám feltehetően a kötés megrendelőjének azon tévedése nyomán került a megjelenés helyét jelző „Basileae” városnév alá, hogy a kolofonban szereplő „octavo” szót (mely a nyomtatás befejezésének napját jelzi), az évszám utolsó elemének vélte.
A mű e kiadása árveréseken ritkán bukkan fel, ha azonban mégis, akkor jelentős összegért kerül leütésre, mely öt millió forint körül mozog.
Az ország legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, melyben a döntvénytár bázeli kiadásának két példánya is megtalálható. Az egyik Jankovich Miklós gyűjteményéből származik (jelzete: Inc. 28), míg a másik (melynek jelzete: Inc. 27), a hercegi pár ajándéka. Ez utóbbi, a fentebb említettek fényében, egyedi értéket képviselő műként gazdagítja a magyar nemzeti könyvtár ősnyomtatványainak sorát.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész

A fenti idézet a Dalok Petőfi Sándor verseire című kiadványban olvasható, mely Farkas Ferenc szerkesztésében Illyés Gyula előszavával jelent meg (Budapest, EMB, 1972). Ez a megállapítás ismét megerősíti a már korábban tett észrevételeket, mi szerint:

E soron következő írás a 20. században született Petőfi-megzenésítésekből igyekszik néhányat bemutatni, ezúttal főként a gyűjtemény kéziratos anyagából válogatva. A költő versei nyomán született zeneművek gazdagsága most sem teszi lehetővé, hogy minden műről szót ejthessek, ezért ezekből ismételten szerény ízelítőt adhatok csupán.
Vavrinecz Mór hagyatékában két Petőfi-megzenésítés található, mindkettő férfikarra írt mű: A király esküje című költemény nyomán született Hunyadi László, és a Rég veri már című kórusmű.

• 
• 

Csáth Géza zenei hagyatékában mindössze egy Petőfi-megzenésítést találunk, a Hangok. 8 dal énekhangra, hangulatlatkép zongorára, s egy fuvolára című, 1903-ban írt mű első darabját, mely a Rég elhúzták az esteli harangszót című vers nyomán született. Szintén a század elején írta Siklós Albert Három dal Petőfi Sándor költeményeire című dalciklusát (Erdőben, Le az égről hull a csillag, Fürge méh). Reinitz Béla hagyatékában, akinek Ady-dalairól 1910-ben a Renaissance hasábjain egy rövid írásban maga a költő is véleményt nyilvánított, két Petőfi-dalt találunk: a Zöldleveles fehér, és a Reszket a bokor címűt. Gyulai Elemért szintén megihlette a költő Zöldleveles fehér című költeménye. 1936-ban született Hubay Jenő Utcahosszat című Petőfi, A faluban utcahosszat költeménye nyomán írt dala, melynek ajánlása Szedő Miklós operaénekesnek szól.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nádor Mihály művei között már több Petőfi-megzenésítést is találunk, így például az Ezrivel terem a fán a meggy, az Árvalányhaj, az Ereszkedik le a felhő és a Reszket a bokor című versekét.

• 
• 
• 
• 

Kacsoh Pongrác hagyatékában megtalálható a János vitéz című ismert daljátékon kívül a Honfi dal, melynek az eredeti vegyeskari feldolgozását maga a szerző írta át szoprán hangra és zongorára, továbbá néhány egyneműkarra és zongorára írt mű, mint például a Fiam születésére és a Befordultam a konyhára című vers népi dallamának feldolgozása.

• 
• 
• 

Gyűjteményünkben Tarnay Alajos kéziratos művei között három Petőfi-dal található: a Keresztúton állok, a Te a tavaszt szereted, és a költő szellemének ajánlott Éj van című költemény.

• 
• 
• 

Végül, de nem utolsó sorban mindenképp meg kell említenünk Farkas Ferencet, akinek hagyatékát szintén gyűjteményünkben tudhatjuk. A gazdag életműben több Petőfi-feldolgozást is találunk: a kórusművek közül a kétszólamú gyermekkarra írt Két Petőfi-kórus (Meddig alszol még hazám?, Már minékünk), a négyszólamú vegyeskarra írt Alkony, és a háromszólamú vegyeskarra írt, Petőfi öt versét feldolgozó Felhők (Múlandóság, Földét a földmíves, Te ifjúság, Elvándorol a madár, Odanézzetek) című ciklust. A kórusműveken kívül természetesen a dal műfajában is számos feldolgozás született, így a költő versei közül a Szeretlek kedvesem, az Esik, esik, esik és az Erdőben című költemény nyomán született egy-egy dal. (Ezúton szeretnék ismételten köszönetet mondani Farkas Andrásnak, aki Farkas Ferenc műveinek közzétételéhez szíves engedélyét adta.)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Felhasznált irodalom:

• Farkas Ferenc (szerk.): Dalok Petőfi Sándor verseire. Énekhangra zongorakísérettel. Budapest, EMB, 1972.
• Isoz Kálmán: Petőfi Műveinek zenei bibliográfiája. In: Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat, 1930. 3. sz.
• Ittzés Mihály: Petőfi megzenésített versei. In: 22 zenei írás, Kecskemét, Kodály Intézet, 1999.
• Sonkoly István: Megzenésített Petőfi-versek. Az utolsó huszonöt év Petőfi-kompozíciói. In: Studia litteraria. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének közleményei, Debrecen, KLTE, 1973.

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Jékely Zoltán, 1941 körül. Fotó: Laub Juci – Színháztörténeti és Zeneműtár

Míg Jékely Zoltán hihetetlen gyorsasággal, szűk egy hónap alatt lefordította Goethe művét, az Ős-Faustot, édesapja, Jékely Lajos, vagyis közismert költői nevén Áprily Lajos Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét fordította le, mindketten a Nemzeti Színház, azaz Németh Antal megbízásából. A Peer Gynt nagy sikert aratott a Nemzetiben, bemutatója 1941. május 10-én volt Németh Antal rendezésében, parádés szereposztással. Ez a mű még ebben az évben megjelent nyomtatásban, míg az Urfaust, vagyis az Ős-Faust csak 1942-ben, Kolozsvárott.
A kötet előszavában olvassuk:

Jékely Zoltán ekkor már a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, s itt, Erdélyben ismerkedett meg a fiatal és gyönyörű színésznővel, előadóművésszel Jancsó Adrienne-nel, aki hamarosan a (második) felesége lett.

Jancsó Adrienne. In: Színház és Mozi. A magyar művészeti felügyelőség lapja. Kolozsvár, 1946. júl. 6–12., 12. Címlap Jancsó Adrienn kézírásával – Színháztörténeti és Zeneműtár

Az erdélyi származású, 1913. április 24-én Nagyenyeden született Jékely Zoltán Észak-Erdély visszatértekor helyeztette át magát a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárba. 1935 decemberétől 1941 januárjáig dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban. Majd 1946. november közepétől ismét az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárának munkatársa volt egészen 1953-ig. Egy anekdota szerint Jékely Zsoli egyik reggel így szólt valamelyik kollégájához: – Megyek, mert hamarosan jönnek a kis betegeim.” De ekkor már néhányan ültek a Hírlaptár olvasótermében, s ezt ők is hallották. – Hogy ezen jót derültek-e, ki tudja…
1953 után részben fordításaiból, írásaiból élt.
Az Ős-Faust ősbemutatójára Frankfurt am Mainban került sor 1941 májusában, 20-án és 21-én, a Szabó Lőrinc által lerövidített és átdolgozott Csongor és Tündével.

Az ősbemutató színlapja. Städtische Bühnen. Frankfurt am Main, Schauspielhaus Gastspiele des Ungarischen Nationaltheaters Budapest 20. und 21. Mai 1941. Urfaust von J. W. Goethe – Csongor u. Tünde von M. Vörösmarty. Künstlerische Gesamtleitung und Bühnengesteltung: Direktor Antal Németh. Bühnenbilder und Kostüme: János Horváth und Álmos Jaschik. Musik: Ferenc Farkas – Színháztörténeti és Zeneműtár

Ahogy a rendező, igazgató, Németh Antal írta az 1942-es ifjúsági előadás szórólapján:

• 
• 
• 
• 
• 

Itt közbe kell vetni, hogy épp ekkor vált el Szeleczky Zita és Németh Antal útja, azaz Szeleczky Szörényi Éva helyett nem vállalta az általa korábban már játszott Mirigy szerepe helyett Tünde szerepét, így nem is utazott ki Németországba, fegyelmi eljárás indult ellene, melynek következtében Szeleczky megvált a Nemzetitől.

Urfaust. Frankfurt am Main, 1941. május 20. Színpadkép. Színpadterv: Horváth János. Faust: Uray Tivadar, Liesgen: Olty Magda – Színháztörténeti és Zeneműtár. K Urfaust 414/1/1970

Közben Áprily Schiller Wallensteinjét is lefordította a Nemzeti Színháznak, amelyet két részben be is mutattak 1941. november 29-én, illetve 30-án. Németh Antal kapcsolata a frankfurti színházzal régebbre datálható. Így történhetett az is, hogy a Wallenstein feldolgozója és rendezője Hans Meissner, a frankfurti városi színházak főintendánsa volt.
Jékely pedig ez idő tájt saját színdarabbal is jelentkezett, de ahogy azt Németh Antal egyik – 1942. február 12-én kelt – levelében is megírta, a megküldött „címnélküli” darabja bár igen remek, sajnos erős pacifista mondanivalója miatt a „háború alatt előadhatatlan.”
Ugyanakkor fordította le szintén a Nemzeti Színháznak Li-Hsing-Tao kínai író művét, a Krétakört, amelynek bemutatója 1941. május 17-én volt.
Tehát Szabó Lőrinc, ahogy maga Németh Antal hívta, a kor legnagyobb költője, a proteusi Szabó Lőrinc mellett az akkori Nemzeti Színház házi fordítója volt a két Jékely, azaz Jékely és Áprily. Míg Szabó Lőrinc jó néhány Shakespeare-drámát fordított le, Áprily Julius Caesarját is sikerrel játszották.
Jékely Zoltán és Németh Antal kapcsolatáról az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, valamint a Színháztörténeti és Zeneműtárban őrzött több levél és feljegyzés is tanúskodik. Ezek is bizonyítják, hogy Goethe Faustja révén, vagyis az Ős-Fausttól a Faustig milyen szoros munkakapcsolatban álltak, nemcsak a korai kezdemény, hanem a Faust I. részének új fordítása is Németh Antal felkérésére készült el. – Az más kérdés, hogy a megváltozott politikai helyzetben a pozíciójától méltatlanul megfosztott Németh Antal – az eredetileg a Nemzeti Színház általa történő igazgatásának tizedik évfordulója helyett – csak 1960-ben válthatta be ígéretét, hogy bemutatja a Faustot az ő fordításában. De ekkorra már egy újabb fordítás is elkészült, Franyó Zoltáné, ez azonban ma is kevésbé ismert.
Végül Jékely Zoltán fordításában a Faust I. részét Németh Antal rendezésében, oratorikus előadásban a pécsi városi művelődési ház nagytermében, először 1960. november 21-én, majd a nagy sikerre való tekintettel 1961. május 29-én is bemutatták.

Goethe: Faust. I. rész. A drámai költeményt fordította: Jékely Zoltán. A drámai költeményt betanította: Dr. Németh Antal. Pécs, 1960. november 21. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Németh Antal ezt jegyezte fel Jékely Zoltán Faust-fordításáról:

A fordítás első változatának egyetlen hiteles másolata egy gépirat. Németh Antal gondosságára vall, hogy még ma is megvan ez az értékes kézirat! A húzások Karl Wüstenhagen hamburgi intendáns 1937-es nemzeti színházi rendezésének húzásaira alapulnak. Jékely tíz évvel utóbb alaposan átdolgozta fordítását.

• 
• 
• 

Jékely Zoltán, vagyis ahogy becézték, s magát is hívatta, Jékely Zsoli a kiadás előtt izgatottan kéri egyik levelében Németh Antalt, akihez szokása szerint most is „Kedves Maestro!” megszólítással fordult:

A Faust első része Jékely fordításában a Magyar Helikonnál 1959-ben jelent meg. A tragédia második részét Csorba Győző fordította. Itt jegyezzük meg, hogy a Faust második részét Kálnoky László is lefordította.
Az első résznek több korábbi fordítása is van, a kortárs Franyó Zoltán is lefordította.
A Faustot a Vígszínház 1961. április 22-én Kazán István rendezésében Franyó Zoltán és Kálnoky László fordításában mutatta be.
A levélben említett Szücs László István (1901–1976) 1935-tól 1949-ig a Nemzeti Színház fődramaturgja, 1951-tól 1954-ig a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja. 1945 után az Országos Művészeti Tanács tagja, 1951-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. Gáspár Margit írónő férje.
Jékely egy jóval korábban kelt másik, szintén Németh Antalhoz írt egész levele erről szól, vagyis feltételezhetően a Faust fordításának kéziratáról:

• 
• 

Az Ős-Faust sikerén felbuzdulva a Faust I. részének lefordítására tehát Németh Antal még 1943-ban kérte fel Jékely Zoltánt.
Ennek legfőbb bizonyítéka Jékely hozzá írt levele, melyben elvállalja a munkát:

Jékely Zoltán. 1941 körül. Fotó: Laub Juci – Színháztörténeti és Zeneműtár

Magáról az eredeti Urfaust- vagyis Ős-Faust-fordításra vonatkozó felkérésről pedig a következőt írta:

Jékely Zoltán Németh Antalhoz. Budapest, 1941. április 3. – Kézirattár, Fond 63/1531

S Németh Antal már-már aggályoskodónak mondható gondosságának egy érdekes bizonyítéka Jékely hozzá írt válaszlevele, már szinte a frankfurti ősbemutató „előestéjén”:

Jékely Zoltán Németh Antalhoz 1941. május 14. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A levélben szereplő idézethez tartozó jelenet az Auerbach pincéjében játszódik, Lipcsében…
A német eredeti szöveg mellett Jékely fordítását is bemutatjuk, mind az Ős-Faustban mind a Faust első részében:

A Faustban az Ős-Fausthoz képest ez a rész kibővül:

Talán Jékely levele megnyugtatta Németh Antalt, s belátta, hogy jó a pantalló… – legalábbis a rendezőpéldányban nincs javítva, sem a súgópéldányban, s Mefisztóéban, azaz Timár József példányában sem.

• 
• 

Végezetül szóljon magáról az Ős-Faust frankfurti előadásáról, a másik költő résztvevő, aki Jékelyvel ellentétben személyesen is részt vett a németországi turnén, Szabó Lőrinc, ahogy maga fogalmazott, erről a „rettenetes emberi erejű és gazdag tragédiáról”:

• 
• 
• 

De Faust Jékely által a mának is üzen, ezért érdemes az egész verset elolvasni „pokolgépesített tökéletes világunk”-ról:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az OSZK ötödik podcastjában az első Magyarországon nyomtatott könyvről, a Budai krónikáról és a 2023-ban újranyomott gyönyörű fakszimilemásolatáról beszélgetünk. Présgéptől a proofig, Schöck Gyula grafikussal és Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélte át az elmúlt 550 évet. Solymosi Ákos segítette a podcast elkészítését.

A podcast az Apple- és a Google-alkalmazásban, a Spotifyon, összesen hat helyen hallgatható az interneten.

Az ötödik adás tartalmából:

00:48 Hess András, a német származású itáliai nyomdász Budán
01:49 Nyomdai előkészítés 2023-ban
03:37 1471 nyarán rakta össze Hess András a présgépet
08:00 Hogyan adjuk meg a tiszteletet az első Magyarországon nyomtatott könyvnek?
13:00 1473-ban nyolc nyomda kezdte el működését, az egyik Budán
16:06 220 példányból 10 maradt fenn fél évezred alatt
19:34 Milyen lehetett az eredeti kötése a könyvnek?
23:53 Kétféle kötéssel nyomtattuk újra, a prágai példányra hasonlít a kézzel kötött fakszimile
27:55 Fac simile – nyomtass jól! Fakszimile-fogalommagyarázat.
32:46 A gépek átlagolnak, az ember még mindig többet tud a technikánál
38:23 Az 550 éves szöveg minőségelemzése
41:45 Elveszett a Budai krónika első ajánlása. Ki fogja megtalálni Vitéz János és Mátyás király verekedésének történetét?
44:29: A 90 százalékos újrabőr Svájcból
47:10 2573-ban hány példány marad fenn az újranyomtatott Budai krónikából?
50:12. Mire való egy történelemkönyv? „Ami jó volt, arra legyünk büszkék, ami rossz, az legyen ott példaként, hogy többet ilyen ne forduljon elő.”  

További linkek:  

A Budai krónika https://chronikca.oszk.hu
Itt rendelhetik meg a könyvet: https://chronica.oszk.hu/megrendeles/

A 10 fennmaradt példány: 
Wien, Österreichische Nationalbibliothek – Inc. 5.F35
Leipzig, Universitätsbibliothek – Edit. vet. 1473, 14 
Roma, Biblioteca dell’Accademia Nazionale dei Lincei – Biblioteca Corsiniana 53. F 25 
Praha, Univerzita Karlova Ústřední knihovna – Inc. 39. D. 14 
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Inc. 326 
Paris, Bibliothèque Nationale – Rés. m. M. 20 
Kraków, Muzeum Narodowe, Zbiory Czartoryskich, Biblioteka – Inc. 55 (3)
Санкт-Петербург, Poccийская Национальная Библиотека – Inc. 9.4.4.12 
Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára – Inc. 10 
Princeton, Scheide Library – HSL 43.12 

Majdnem mindent tudsz a Budai krónikáról: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2015/06/05/majdnem_mindent_tudsz_a_budai_kronikarol 

Hallgasd a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

• SPOTIFY
• APPLE 
• GOOGLE 
• YOUTUBE
• RADIOPUBLIC
• ANCHOR
• RSS 
  
  

   

Az első Föld napján egy amerikai egyetemista, Denis Hayes felhívására 1970. április 22-én több mint 20 millió amerikai emeli fel szavát a Föld védelmében. Az akció jelentős változást hoz az USA életében, a levegő és a víz védelmében szigorodnak a törvények, és számos új környezetvédő szervezet alakul, 1990-ben már világmozgalommá válik. Húsz évvel később még fontosabbá válik a Föld védelme: a bioszféra pusztulása, az ipari szennyezés, az őserdők pusztulása, az üvegházhatás olyan mértékű rombolást végez, hogy sürgetővé válik az összefogás. Denis Hayes és barátai kezdeményezik, hogy az 1990-es évek legyen a környezet évtizede, és összefogásra, cselekvésre hívja fel a figyelmet. Kaliforniában megalakul a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont, havonta küldenek hírleveleket a világ minden országába, szabadegyetemet tartanak a faültetéstől kezdve a hulladék környezetbarát újrahasznosításáig. Számtalan rendezvénnyel országonként eltérő programokkal ünneplik április 22-én a Föld napját.
Magyarország elsőként csatlakozik az ünnephez. A hazai környezetvédő szervezetek 1990-ben megalapítják a Föld Napja Alapítványt, amely számos rendezvénnyel, tanáccsal járul hozzá, a környezetvédelem megvalósulásához. Napjainkban még égetőbbé válik a természetvédelem, a tudatos gondolkodás.

Napjaink helyzete

A technika fejlődése hamis ígéretekkel kecsegtet, miszerint a természetet egyre kevesebb szennyezés fogja érni és mi független emberként, jólétben és békében élhetünk; a valóság ezzel ellentétben az, hogy ez csak a népesség igen kicsiny részére érvényes; milliók nyomorognak, továbbá a technikai, anyagi szabadságnak ökológiai ára is van, amely a nem is olyan távoli jövőnket veszélybe sodorja. Egyre nagyobb mértékben kerülnek vissza a természetbe a károsító anyagok, és ezek a természetes ökoszisztémát egyre nagyobb mértékben háttérbe szorítják: fákat vágunk ki és áldozunk fel a jobb és gyorsabb közlekedés érdekében. Gyárainkkal és a mérhetetlen termeléssel ökológiai katasztrófákat idézünk elő. Mindennapjainknak lassan részesévé válnak a környezeti katasztrófák. Elszánt környezetvédők igyekeznek világszerte megállítani a tömeges ökológiai katasztrófát.

• 
• 

Graham Innes tanúságtétele felhívja a figyelmet a veszélyre, mely az emberiséget fenyegeti. A fák kivágása elleni tiltakozásul hangzott el az ausztrál környezetvédőtől az alábbi gondolat.

A pusztulás és pusztítás azóta is tart. Fontos, hogy ennek megakadályozására összefogjunk és már gyermekeinkbe is felelősségteljes gondolkodást ültessünk.

Gyermekek környezettudatos nevelése

A gyermekkori környezettudatos nevelés a családban kezdődik, ugyanakkor a közoktatási intézmények, az óvoda, az iskola is nagymértékben hozzájárulnak a tudatos és elkötelezett környezetvédelemhez. Számos gyermekkönyv segít játékos formában megtanítani a felelősségteljes gondolkodást és életvitelt, amelyek hozzájárulhatnak Földünk megmaradásához.

• 
• 

Szakirodalom:

• Természet és szabadság: humánökológiai olvasókönyv, szerk.: Lányi András, Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Osiris, 2000.
• Philip Bunting: A Földnek Rád van szüksége! Optimista útmutató, hogyan csökkentsük a szemetünket, Gödöllő, Ginkó Kiadó, 2022.
• A Föld Napja története A Föld Napja Alapítvány oldalán

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

2023. április 19-én ünnepélyes keretek között megnyílt a magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójára emlékező időszaki kiállításunk. A kiállítás megnyitóján Rózsa Dávid főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket és a rendezvény díszvendégeit: a két köztársaság elnökasszonyát, Szlovénia magyarországi nagykövetét, Viljem Lebant, a szlovén nemzeti könyvtár vezetőjét, valamint negyvenhat ország diplomáciai testületeinek megjelent tagjait, nagyköveteket és a nagykövetségek munkatársait.
A kiállítás gerincét a szlovén irodalom magyarországi befogadásának története alkotja, különös tekintettel az elmúlt harminc év közel nyolcvan kötetet számláló műfordításaira (verseskötetek, regények, meséskönyvek, antológiák). A tárlaton továbbá olyan különleges könyvritkaságokat is láthat a nagyközönség, melyek a két nemzet évszázados kapcsolatairól tanúskodnak. Az 550 éves magyar könyvnyomtatás történetének fontos szakaszát jelentő 450 éves alsólendvai nyomda működése idejéből Kulcsár György három műve, továbbá a kései 18. század muravidéki szlovén protestáns és katolikus irodalmából Küzmics István Újszövetség- és Küzmics Miklós evangéliumfordításai tekinthetők meg.

• 
• 
• 
• 

Őexcellenciája dr. Nataša Pirc Musar köztársasági elnök asszony!
Őexcellenciája Novák Katalin köztársasági elnök asszony!
Őexcellenciája dr. Marjan Cencen nagykövet úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Különösen értékesek azok a kapcsolatok, amelyekben a felek kölcsönösen jól megértik egymást. Ezekben az összefonódásokban nincs szükség magyarázkodásra, hiszen a kulturális kódok megfeleltethetők egymásnak.
Értjük a Júliai-Alpok köveit, a Triglav Nemzeti Park vizét, a pirani sót, a fenyveserdők hűvösét, a Sárkány híd vasbetonját – és értjük France Prešeren (1800–1849) Pohárköszöntőjének – Szlovénia himnuszának – sorait, nemcsak Tandori Dezső zseniális fordítása miatt, hanem azért is, mert a magyarság történelmi tapasztalatát is hordozzák.

„Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
mennyi rab
lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!”

A Kárpát-medence óvó ölelésében élő magyar nemzet tisztában van a szabadság és a függetlenség értékével és jelentésével. Nem az ölünkbe hullott, hanem mártírjaink szenvedése és vére hozta el. Kollektív örökség, amelynek köszönhetően legalább annyira érti a magyar fül Szlovénia nemzeti himnuszát, mint a szlovén fül Kölcsey Ferenc versét vagy a Prešeren-kortárs Petőfi Sándor Nemzeti dalát.
Örülök, hogy kamarakiállításunk megnyitóján olyan emberek osztják meg egymással idejüket és gondolataikat, akik értik egymás történetét. A Vivat Szlovénia kiállítást a magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok harmincadik évfordulója alkalmából, egy évvel a jubileum után rendezzük meg a Szlovén Köztársaság Nagykövetsége és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékének szoros szakmai partnerségében. A kiállításmegnyitó – amelynek közvetlen előzményeként a két ország nemzeti könyvtára együttműködési megállapodást írt alá a Sándor-palotában – a két ország közötti kiváló diplomáciai kapcsolat további erősödését jelképezi.
Magyarország és a Szlovén Köztársaság is különleges figyelmet fordít a területén élő nemzetiségi közösségekre. Ahogyan Szlovéniában a magyar és az olasz nemzetiség képviselteti magát a parlamentben, úgy Magyarországon a 13 nemzetiség szószólója közvetíti a közösség érdekeit. Nemzetiségi honfitársaink anyanyelve, kultúrája, hagyományai és szokásai gazdagítják kultúránkat, fontos kapcsolatot jelentenek az anyaországokkal. A Magyarországon élő nemzetiségek könyvtári ellátásának súlypontja az Országos Idegennyelvű Könyvtár, amely a magyar nemzeti könyvtár meghatározó részeként működik; koordinálja a nemzetiségi dokumentum- és információellátást, gyűjti az eredeti nyelvű szépirodalmat, nyelvkönyveket, nyelv- és irodalomtudományi szakkönyveket, hangoskönyveket.
A most megnyíló budapesti és ljubljanai időszaki kiállítás ráirányítja figyelmünket arra, hogy egymás könyvekbe foglalt örökségét is érdemes alaposan megismernünk. Az a tény pedig, hogy negyvenhat ország képviselője tisztelt meg bennünket jelenlétével a magyar nemzeti könyvtár alapítóinak szentelt csarnokban, számunkra az egyetemes könyvkultúra előtti főhajtást jelenti.
Köszönöm dr. Marjan Cencen nagykövet úrnak és munkatársainak a kiállítás kezdeményezését, s hogy mindvégig mellettünk álltak az előkészületek során. Köszönöm a Sándor-palota és a Külgazdasági és Külügyminisztérium professzionális támogatását. Köszönöm Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa főszerkesztői és Mladen Pavičić, az ELTE oktatója kurátori munkáját, nemzeti könyvtárunk munkatársainak és együttműködő partnereinknek a kiállítás és a mai rendezvény sikere érdekében tett erőfeszítéseit. Külön köszönöm a Kiáll Kft.-nek a gyors és magas színvonalú kivitelezést.

Vivat Szlovénia, éljenek a magyar–szlovén kulturális kapcsolatok!

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

Zsolnay Vilmos. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 13. sz. (1900. április 1.), 193. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása. Digitális Képarchívum

Család

Zsolnay Vilmos, vagy, ahogy az utókor emlékezetében él, az ’agyag mestere’ régi kereskedő családból származik. 1828. április 19-én született Pécsett egy jómódú vegyeskereskedő öt fia közül másodikként. Az apai akarat messze viszi őt vágyaitól, hiszen álma, hogy festőművész legyen, nem teljesül. A család akaratát, kívánságát követve a bécsi Politechnikum kereskedelmi tagozatára iratkozik be és ezzel megpecsételődik sorsa. 1855-ben magánéletében jelentős változás következik be, feleségül veszi Bell Terézt; frigyükből három gyermek születik, Miklós, Júlia, Teréz. A visszaemlékezések szerint a családja rendkívül fontos számára.

A gondos nevelésnek köszönhetően a későbbiekben gyermekei biztos támaszt nyújtanak a vállalkozás irányításában.

Morelli Gusztáv: Zsolnay Vilmos és családja a pécsi telep parkjában. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 13. sz. (1900. április 1.), 200. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Munkássága

1853-ban átveszi a családi kereskedést, kereskedőházat alapít, örökségét jól kamatoztatja. A korszak egyik legsikeresebb vállalkozója Pécsett. 1865-ben átvállalja Ignác testvérétől a csőd szélén álló keménycserép-manufaktúrát, s ezáltal egycsapásra megváltozik az élete. Az Első Pécsi Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára tűzálló tégla, épületdíszítő terrakotta termékek és mázas edényáruk készítésével foglalkozik. Zsolnay Vilmos külföldről szerződtet szakembereket, tőlük tanulja a szakma rejtelmeit, magánúton kémiát tanul. 1872-től már ő vezeti egyedül a gyárat. Komolyan vizsgálja a környékbeli agyagfajtákat és szorgalmasan kísérletezik. 1878-ban a párizsi világkiállításon egy eddig nem ismert művészi termékkel megnyeri az aranyérmet és megkapja a Becsületrendet is. Az eljárás lényege: porózus cserépre magas hőmérsékleten olvadó ólommentes mázat visznek fel, a díszítéshez pedig alacsonyabb olvadáspontú, színezett mázat alkalmaznak, amely az égetés során egy kissé beolvad az alapmázba; ez a többrétegű anyag az úgynevezett porcelánfajansz. Évről-évre újabb és újabb díszitő elemet kísérleteznek ki. 1884-ben megkezdik a kályhacsempegyártást.
Nagy sikert arat a vásárlók körében a fagyálló, samotthoz hasonlítható, jól faragható épületkerámia, a pirogránit. Az 1890-es években Wartha Vince műegyetemi vegyészprofesszorral közösen dolgozzák ki a különleges eozinnak nevezett fémfényű mázat, különféle színekben, amely a későbbiekben a gyár védjegyévé válik. Európában Zsolnay gyára volt az első, amely ezzel a titokzatos anyaggal dolgozott. Az eozin különlegességét nem az anyaga, hanem a rajta megtörő fény adja. A Zsolnay gyár nemcsak hazánkban, hanem külföldön is számos megrendelővel büszkélkedhet. Európában és a tengerentúlon is ismertté válik neve, ennek hatására a gyárat folyamatosan bővítik, az 1870-es években már 20 munkást foglalkoztat, ennek száma fokozatosan növekszik. Megbecsüli és tiszteli a manufaktúrában dolgozó szakembereket.

Zsolnay Vilmos gyára számos építkezésre szállított díszítőkerámiát. Manufaktúraalkotásai megtalálhatóak a Földtani Intézet, a Fővárosi Állatkert Elefántháza épületein, illetve a pécsi Postapalota címerében egyaránt. Az eozinnal bevont kaposvári szökőkutat Zsolnay-kútnak nevezik el. A számos nemzetközi elismerésben részesülő mester 1900. március 23-án fejezte be földi pályafutását.

Morelli Gusztáv: Zsolnay gyár – majolikatárgyak színezése. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 13. sz. (1900. április 1.), 200. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum 

Emlékezete

Sírja Pécsett található, a város díszpolgára is volt. Halála után a gyár irányítását fia, Miklós veszi át, de a töretlen fejlődést megtöri a politikai helyzet: 1945-ben a gyár állami tulajdonba kerül. A pécsi gyár 1974 óta viseli a Zsolnay nevet. A manufaktúrában készülő termékek mind a mai napig ismertek. Emlékét többek között a pécsi Zsolnay-negyed őrzi.

 

• 
• 

 Szakirodalom:

• Gelléri Mór: Zsolnay Vilmos emlékezete, Budapest, Európa Ny, 1907. 
• Katona Imre: Zsolnay Vilmos, Budapest, Gondolat (Szemtől szemben), 1977.
• Csenkey Éva: Zsolnay, Budapest, Corvina, 2003.

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Torsch Leó: Karacs Teréz, Pest, 1830 körül – Színháztörténeti és Zeneműtár. Grafikai gyűjtemény KD 294

Kiemelkedő pedagógusi tevékenységének alapját a szülői házban szerezte. Apja, Karacs Ferenc térképész, rézmetsző volt, aki nemcsak vállalta, hogy tehetségét a szerényebb megélhetés ellenére is itthon kamatoztatja, hanem az anyagi nehézségek ellenére is feleségével, Takács Évával, akivel egyenrangú lelki és szellemi társként éltek együtt, otthonát a művelődés, kultúra és társasélet egyik központjává tette.
Kilenc gyermekük közül öt érte meg a felnőttkort, közülük a negyedik volt Teréz, aki két, kicsi korban meghalt testvére után harmadikként kapta ezt a nevet. A később pedagógusként, nevelőként és íróként is jelentős Karacs Teréz életében többféle formában is jelen volt a színház.

Később Teréz az ezzel járó költségeit saját keresetéből fedezte: fehérneműket, köntösöket és selyem hajdíszeket szabott-varrt. (Meggyőződése volt, hogy a lányok jobban teszik, ha a mindössze időtöltésként funkcionáló hímzés helyett inkább a pénzkereseti lehetőséget biztosító varrást tanulják meg és művelik. A szabadságharc kitörése után a vezetésével a miskolci asszonyok és tanítványai nemcsak szükséges eszközöket szereztek a tábori kórházhoz, hanem pénzt is gyűjtöttek, és az abból vásárolt vászonból fehérneműket varrtak a honvédek számára.)
A család színházzal való kapcsolata azonban nem merült ki a színházlátogatással. 1822-ben Karacs Ferenc arra kérte feleségét, olvassa el és bírálja meg Sebestyén Gábor színdarabjait, mert Prepeliczay Soma, a Tudományos Gyűjtemény segédszerkesztője bosszankodott rajtuk. Takács Éva kritikáját leközölte a lap, amiből aztán hosszas vita kerekedett.
Teréz kislánykorában Déryné gyakran felkereste „igen érdemes polgárházukat” és megemlékezik róluk a naplójában – később Karacs Teréz is mesél róla visszaemlékezéseiben.

Pollák Zsigmond: Déryné Széppataki Róza, 1877. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Grafikai gyűjtemény KD 728

Katona József Karacsék házában írta a Bánk bán első változatát.

Katona József. In: Magyar Thália. Játékszíni almanach, szerk. Vahot Imre, 1. évf. 1853. – Törzsgyűjtemény

1828. február 2-án Fáy András és Vitkovics Mihály ötlete alapján a család és a barátok egy ünnepéllyel köszöntötték a Karacs házaspárt, ekkor Kovács Pál két vígjátékát is előadták, amelyekben Kovács Pál főszereplése mellett a Karacs és a Papp család fiataljai léptek fel.
1833-ban jelent meg a Koszorúban Játékszini kivonat című írása, amelyből a korabeli színházat és színműveket kedvelő, művelt, de laikus befogadó igényeit és élményeit ismerhetjük meg.

1836-ban az Akadémia színügyekkel foglalkozó bizottsága elfogadta Karacs Teréz Szerelem elvet győz című eredeti vígjátékát, Szigligeti Ede és Nagy Ignác két-két alkotása mellett, a Schöpflin Aladár által szerkesztett Színművészeti Lexikon szerint pedig I. Lajos szerelme című darabját játszották Miskolcon az 1850-es években.

A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, 3. kötet, 1837. Első osztály – Törzsgyűjtemény

Természetesen részt vesz a pesti állandó magyar színház 1837-es megnyitó előadásán.
Az 1838-as árvíz apja és két fiútestvére halálát okozta. 1840 és 1845 között Máramarosszigeten nevelőnő volt, 1845-ben meghalt az édesanyja, Takács Éva. Ebben az évben jelent meg az Életképekben a Néhány szó a nőnevelésről című cikksorozata, amelyben nemcsak azt fejti ki, hogy a hazai társadalom fejlődésének és így az egész emberiség jövőjének feltétele a megfelelő oktatás és különösen az addig ilyen téren elhanyagolt nők képzése; hogy a műveltség megszerzésében a nők és férfiak különböző módszereket, de egyenlő bánásmódot, jogokat és lehetőségeket érdemelnek – máskülönben nem tudják ellátni a társadalom által elvárt szerepeiket – és ezért nemcsak az egyéni boldogság, hanem a társadalom szempontjából hasznos lét alapfeltétele a műveltség; hanem konkrét javaslatokkal is szolgál mindennek kivitelezésére.

Elveinek képviseletére és pedagógiai programjának megvalósítására 1846-ban nyílik lehetősége, amikor az ő vezetésével megnyílik Miskolcon az akkor már 62 éve tervezett leánynevelő intézet. A miskolci intézet működtetése azonban Karacs Teréz számára komoly nehézségekkel és anyagi áldozatokkal járt. Mivel a református egyház nem tett eleget kéréseinek és nem biztosította a kellő anyagi hátteret, Teréz végül lemondott az intézet vezetéséről. Ezután több helyre is hívták, ő pedig Kolozsvár mellett döntött. Ott élt 1859-től 1863-ig, ahol szintén iskolát vezetett. 1862-ben a szülők kérésére magánintézetet nyitott, de ezt csak egy évig tudta fenntartani. A következő években Teleki Miksa lányait nevelte. 1865 és 1877 között Pesten és Budán tanított családoknál. Innentől élete végéig többször költözött, Kiskunhalason és Békésen élt, rokonai, barátai szívesen látták és gondozták otthonaikban.
1888-ban jelent meg A régi magyar színészetről című kötete, amely az állandó pesti magyar színház megalapítása előtti időkről szól, bepillantást ad a Karacs család életébe és az akkori színészeti-színházi viszonyokba is.

• 
• 

Karacs Teréz 1885-ben vonult vissza, miután fél oldalára lebénult. 1887-ben Budapesten az új Városháza dísztermében köszöntötték a nyolcvanéves pedagógust és gyűlést tartottak a tiszteletére. 1892. október 9-én halt meg a békési református lelkészlakban.
A magyar színház és színművészet ügye Karacs Teréz számára a családi kapcsolatok, a társasági élet alapvető velejárója volt, és beilleszkedett a nők (és ezáltal a magyar társadalom) felemelkedéséért vívott küzdelmeibe, mivel a színházban a kortársakhoz hasonlóan a magyar nyelv elterjesztésének és a nemzet „csinosodásának” egyik eszközét látta. Az 1834-ben írt és 1838-ban megjelent Játékszín terv és az 1881-ben Kiskunhalason írt és 1888-ban megjelent A régi magyar színészetről mintegy keretbe foglalja Karacs Teréz pedagógia életművét.
A Játékszín terv az alkotó szerint „színjáték alakban írt regény vagy korrajz a hajdani magyar színészetről, a magyar színészek sorsáról” (Karacs Teréz saját kezű bejegyzése a Színháztörténeti és Zeneműtár példányában). A művet „honom mélyen tisztelt leányainak mély tisztelettel” ajánlja a szerző, vagyis ez egy olyan színmű, amelyet Karacs Teréz mint a magyar színészet ügyét figyelemmel kísérő nő írt társainak, a magyar nőknek.

Karacs Teréz: Játékszín terv. Színjáték öt fölvonásban, Pest, Beimel, 1838. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT MM 18.461.

Ugyanakkor ez a színmű beilleszthető abba a sorba, amely Széchenyi István A magyar játékszínrűl című művével kezdődik, és folytatódik az Akadémia (Magyar Tudós Társaság) Miképen lehetne a’ magyar játékszint Budapesten állandóan megalapítani? című pályázatára beérkezett munkákkal.
Széchenyi 1832-ben megjelent hivatkozott írásában azt állítja, hogy az állandó magyar színjátszás megalapítása akkor sikerülhet, ha először egy anyagilag és szellemileg is biztos alapokon álló színházat nyitnak meg az előbbi feltételekből adódóan az arra legalkalmasabb helyen, ami Széchenyi szerint „Buda-pest”, és a megalapításhoz szükséges anyagiak előteremtésére és kezelésére is konkrét javaslatot tesz a műben.

Széchenyi István: Magyar játékszínrűl, Pest, Landerer Ny., 1832 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ezek után írta ki az Akadémia a fent említett pályázatot, amelyre összesen 19 pályaművet küldtek be, amelyből tizennyolcat bíráltak el, köztük Fáy András munkáját.

• 
• 

A Karacs család közeli barátja volt Fáy András. Teréz otthonról hozott szemléletét, önállóságát, kiforrott személyiségét és elveit mutatja, hogy a nagy tekintéllyel rendelkező férfival nemcsak vitába bocsátkozott, hanem érveit egy irodalmi alkotás létrehozásával jelenítette meg. A Színháztörténeti és Zeneműtár szövegkönyvei között található példány Karacs Teréztől származó bejegyzései szerint:

Karacs Teréz: Játékszín terv. Színjáték öt fölvonásban, Pest, Beimel, 1838. Címlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT MM 18.461.

A vita Fáy András azon állításán tört ki, miszerint a színésznők dolga lenne gazdag és befolyásos pártfogókat szerezni a színház számára, hiszen ha az előkelők a színésznők miatt látogatnák a színházat, őket követné a köznép is. Karacs Teréz írja:

A Játékszín terv ugyanakkor nemcsak a magyar állandó színház megalapításának és fenntartásának problémakörére reflektál, hanem egyúttal a kortárs színműirodalomra is:

A Játékszín terv egy tágabb család története, amelynek központjában egy erényes és szorgalmas színészházaspár áll, körülöttük valamennyi jellegzetes réteg megjelenik, a szolgálóktól kezdve a polgárokon át a főnemesekig, és olyan fontos társadalmi kérdéseket is érint, mint a zsidóemancipáció vagy az ősiség. A régi magyar színészetről leginkább egy anekdotagyűjteményhez hasonlít, csak a benne szereplők valódi nevükkel, hitelesen jelennek meg a lapokon.

A Játékszín terv és A régi magyar színészetről csak műfajában és keletkezési idejében tér el egymástól: mindkettő az állandó magyar színház megalapítása előtti időkről szól, a szereplők, a helyzetek és a problémák, konfliktusok mintái ugyanazok. (Például az, hogy a főhősnőt, Klárát kifütyülték előző este a színházban, az illetőt pedig a rajongó közönség megtámadta és megverte, a negyvenhét évvel később írt visszaemlékezésben nevesítve szerepel: a színésznő Déryné volt.) A két szöveg azonban még egy jelentős dologban megegyezik: mindkettőt Karacs Teréz jelleme és tiszta, világos céljai hatják át, így mindkettő arról tanúskodik, hogy jellegzetes és határozott világnézete, elvei, céljai, cselekvőkészsége és emberi tartása is változatlan maradt.

Szakirodalom:

• Színművészeti lexikon. A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk.: Erődi Jenő és Kürthy Emil... anyagának felhasználásával ... Schöpflin Aladár, [Budapest], Színészegyesület, [1929]–1931., 2. kötet, 368. 
• Pásztor Emil: Egy nagy magyar pedagógus: Karacs Teréz, Miskolc, Felsőmagyarország, 1996, 60., 68. 
• Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. In: Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, [vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell. Sáfrán Györgyi], Budapest, Szépirodalmi, 1963, 217–256, 232–233.
• Déryné naplója, Első teljes kiadás, az eredeti kézirat alapján sajtó alá rendezte Bayer József, Budapest, Singer és Wolfner, [s. a.]
• Karacs Teréz. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, Hornyánszky, 1891–1914.

Kapcsolódó blogbejegyzéseink:

• Danku György: Karacs Ferenc Európa atlasza. Készítés- és kiadástörténeti ismertető
• Danku György: Karacs Ferenc legkorábbi atlaszhirdetése
• Danku György: Karacs Teréz jól emlékezett! Karacs Ferenc legkorábbi térképmetszete 

Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Szerémi György és kora címmel 2023. április 17-én a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott OTKA-projekt részeként könyvtárunk tudományos tanácskozást rendezett. A konferencia célja a 16. század történetírásának egyedülálló, de ellentmondásos megítélésű, egyben méltatlanul alulértékelt alkotásának, Szerémi György (1490 k.–?) Epistola de perdicione regni Hungarorum című munkájának vizsgálata, a mű filológiai kérdéseivel, történetírásban elfoglalt helyével, művelődéstörténeti vonatkozásaival kapcsolatos eszmecsere, a felmerülő új szempontok és teóriák megvitatása volt. Az egyetlen példányban fennmaradt kéziratot az OSZK Kézirattárában őrzik.

Rózsa Dávid főigazgató köszönti a Szerémi György és kora címmel 2023. április 17-én könyvtárunk Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoportja által rendezett tudományos tanácskozás résztvevőit és közönségét

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenkinek van legalább egy története, amelyet elmesélhet. A történetmesélés abból a tényből vagy eseményből fakad, amely szembesít bennünket önmagunkkal vagy önmagunk kontextusaival. Tekintve, hogy minden történet csak elbeszélésekben él, a narráció alakzatai elvisznek minket önmagunk, valamint közösségeink, tágabb értelemben pedig társadalmi kérdések, történelmünk megértéséhez.
A történetek értelmezése előtt számba kell vennünk azt az arisztotelészi következtetést, miszerint „a lehetséges hihető is: a meg nem történt eseményekről nem hisszük el, hogy lehetségesek, de világos, hogy a megtörténtek lehetségesek, mert nem történtek volna meg, ha lehetetlenek lettek volna.” Bár a mai délelőtt előadásai nem arra vállalkoznak, hogy Arisztotelész Poétikájának vonzásában gondolkozzanak Szerémi György alakjáról, az absztraktokat olvasva látjuk, hogy az előadók Szerémi vizsgálatánál tekintettel vannak a fikcionálás és az emlékező szubjektumhoz tartozó viszonylagosság kapcsolatára. Bár az emlékező szubjektum kérdésével sokan sokféleképpen foglalkoztak, a mai konferencia azért is ígéretes, mert kifejezetten historiográfiai aspektusból vállalkozik a viszonylagosság értelmezésére Szeréminél.
A mai esemény szervezője az Országos Széchényi Könyvtárban működő Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport, amely hivatalosan 2022-ben alakult meg azzal a céllal, hogy kutassa, lefordítsa és feldolgozza a 15–17. századi latin és magyar nyelvű historiográfiai irodalmat. A kutatócsoport tagjai részt vesznek a hazai és nemzetközi tudományos életben is.
Az Országos Széchényi Könyvtár büszke arra, hogy több kutatócsoportnak lehet otthona. Immár negyvenkilenc éves az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport, és szintén tavaly alakult meg a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport. A nemzeti könyvtárnak erős tudományos jelenléte van az online térben is. A Copia adatbázisban filológiai igényességgel elérhetővé tettük Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc és Babits Mihály primer szövegeit, létrehozva az ország legnagyobb digitális kézirattárát; a múlt héten pedig félúthoz érkezett virtuális Corvina-újraegyesítési programunk, amelynek keretében a világ különböző pontjairól összegyűjtöttük a fennmaradt Mátyás-kódexek több mint felét. Küszöbön áll régi hungarikatérképeink újabb csoportjának, Kölcsey Ferenc tanulmányainak, Petőfi Zoltán és Szendrey Júlia kéziratainak, Pulszky Ferenc leveleinek új- és legújabb kori ex libriseink digitális publikációja. Május 27-én mutatjuk be az 550 éves Budai krónikát, év végén jelentetjük meg a Pray-kódex kritikai kiadását. Komoly tudományos munka folyik a Digitális Bölcsészeti Központban is, ahol áthatja a mindennapokat a digitális szövegkiadásokon és a szövegfeldolgozáson alapuló kreatív tartalmak közzétételére való törekvés.
Ebbe a kutatási keretbe szervesülnek a kora újkori historiográfiai vizsgálódások, amelyek köré első ízben szervezünk konferenciát, jövőre pedig reményeink szerint nagykiállítást. A tanácskozáshoz jó előadásokat és eredményes eszmecserét kívánok!

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•