A Bella-versek

2025. február 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Adalékok Jókai Mór utolsó alkotói korszakához

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak. Jókai a Copia adatbázisunkban elérhetővé vált kései szerelmes verseit Baranyai Laura, a Kézirattár munkatársa mutatta be.

A bicentenárium alkalmából Jókainak a Kézirattárban található autográf versei váltak most elérhetővé Kézirattárunk Copia felületén szabadon letölthető digitális felvételekkel és a hozzájuk csatolt metaadatokkal. A konferencián a felület mellett az ide felkerült művek egy különösen unikális részét igyekeztem minél átfogóbban bemutatni, ugyanis Jókai Mór életművének két kevésbé ismert szegmense a szerző költészete, valamint életének utolsó öt éve: a Grósz Bellával töltött házasságának időszaka.
A Copia az OSZK kéziratainak digitális tartalomszolgáltatása, ahol kultúrtörténeti jelentőségű, illetve a tudományos kutatást segítő dokumentumok válnak mindenki által elérhetővé. A felület megtervezésének célja az volt, hogy lehetőleg a Kézirattár összes dokumentumtípusának feldolgozására alkalmas adatbázis jöjjön létre, a különböző dokumentumcsoportokat egymástól elkülönítve, lehetőséget adva az összetett keresési műveletek elvégzésére is. Az ide felkerülő kéziratok több szempontból is kiemelkedő fontossággal bírnak: a felület egyrészt állományvédelmi szempontból jelentős, hiszen a felkerült képanyag jól használható, a felvételek nagyíthatók, sok esetben így már nem lesz szüksége a kutatóknak az eredeti autográfok kézbevételére. Másrészt ezek a dokumentumok remekül hasznosíthatók lehetnek az oktatásban is például kutatómunkák, nagyobb projektek során.

Jókai A Konyha című versének kézirata a Copia adatbázis oldalán

A bevezetésben is említett, Jókai életművét tekintve két halmaz metszéspontján áll egy 60 verset magába foglaló, többségében kiadatlan verseket tartalmazó és alig kutatott szövegkorpusz: Jókai Mór Bellához, vagy róla írott versei, melyek Kézirattárunkban találhatók meg egy kötetbe fűzve, Quart. Hung. 2029. jelzet alatt. Az író és a fiatal színésznő 1899. szeptember 16-án kötöttek házasságot és éltek együtt rövid öt évig, Jókai haláláig. Erről az időszakról több visszaemlékezés is született, amelyek között vannak ugyan eltérések, de az bizonyos, hogy az író családja és szűkebb rokonsága – leginkább Fesztyék és az unokahúg, Jókai Jolán férjével, Hegedűs Sándorral – igyekezett megakadályozni a házasságot. Az esküvő az olvasók és a széles közvélemény soraiban skandalumnak és szenzációnak számított, hiszen a nemzet egyik, ha nem a legolvasottabb írója egy nála 54 évvel fiatalabb, zsidó származású, kezdő színésznőt vett feleségül – hogy a botránkozó megszólalások tónusát idézzük. Csakhogy a viszontagságok sora nem ért véget a házassággal: Bella személyét a nyilvánosság felé gyakorlatilag rosszakaróinak pletykái tartották a köztudatban. Jókai családtagjainak részéről jóformán kizárólagosan rágalmak maradtak fent vele kapcsolatban. Jókai a véget nem érő intrikák miatt szakított családjával és Bellát jelölte ki egyedüli örökösének: döntése miatt viszont Jókai Róza pert indított a végrendelet érvénytelenné nyilvánítása érdekében, bízva abban, hogy ezzel ő válik a vagyon és jogdíjak örökösévé. A húszas években a pereskedések lezárásaként Bella 150 millió koronával fizette ki az író fogadott lányát, s ezzel véglegesen kiváltotta a pereskedő családtól a Jókai-örökséget. A hagyaték része volt az előadás fő tárgyát képező korpusz is, melyet a Magyar Állam vásárolt meg Nagy Bellától 1911-ben a Nemzeti Múzeum részére.

Jókai Mór és Nagy Bella. A kép forrása: Bárdos József: Késő romantika. In: Irodalmi Jelen, 2022. június. 23.

A Belláról szóló, nagyrészt kiadatlan Jókai-írások mutatnak ugyan változatosságot a fókuszpontokat illetően, de közös jellemzőjük, hogy a szerző kifejezetten eszményíti feleségét, abszolút ideálalakot teremtve. Ez viszont szöges ellentétben áll azzal a Bella-képpel, amelyet az író halála után a hagyatéki perek kapcsán az író családja láttatott róla, így tehát a versek – utólagos olvasatban – mintegy védőbeszédként hatnak. A versek kis hányada már Jókai életében is ismert volt, halála után pedig vitaalapként szolgáltak Bella személye, illetve kapcsolatuk megítélésekor: Jókai halála után a Fényes László – akit az első magyar oknyomozó újságíróként emlegetnek – és Vészi József – író, országgyűlési képviselő és a család barátja – több esetben is érvelésük bázisául használták fel ezeket a kettejük között kialakult konfliktusban. Fényes László Jókaiék egykori cselédeinek, közvetlen környezetének, illetve ismerőseiknek Bella-ellenes „tanúvallomásait” – amelyek hitelessége nehezen bizonyítható minden kétséget kizáróan – összegyűjtve kiadta pamfletjét, melyre Vészi József már ennek megjelenése előtt reagált. Ez volt a Hiénák Jókai sírján. Válasz egy pamfletre című röpirat, melyben több verset is értelmez a hagyatékból – ezeket igyekezett a Bella és Jókai közti harmonikus kapcsolat bizonyítékául bemutatni, míg Fényes szerint a verseket Bella erőszakkal íratta férjével.

Fényes László: Jókai Mór utolsó évei körül. Válasz Vészi Józsefnek, Budapest, Lipinszky Ny., 1904. – Törzsgyűjtemény (Kézirattári jelzet: Fol. Hung. 1393)

Fényes állításával szemben érdemes bevonni a kontextus megítélésébe azt, hogy a kötetben szereplő 60 vers közül Jókai csupán 9 írását adatta ki még életében – márpedig, ha Jókai akár önszántából, akár külső nyomás hatására saját boldogtalanságát elfedni szándékozott, miért nem adta ki több versét? A Bellával kötött házassága után valóban visszaesett ugyan a Jókai-művek iránti kereslet, de továbbra is olyan pozícióban maradt, melyben megtehette volna, hogy, ha nem is az összes, de mindenképpen több versét küldi nyomdába. A kilenc vers csaknem mindegyikére jellemző, hogy valamilyen eseményhez, alkalomhoz rendelhetők: évfordulók, születésnapok, haláleset kapcsán születtek. Ezzel szemben az „otthon maradt” művek esetén már leginkább bensőséges, személyes hangulatban magasztalja ifjú feleségét, illetve több esetben is bevonja a szövegekbe a külvilág őket érintő támadásait.
Meglátásom szerint Fényes László és Jókaiék számos ellenlábasával, az általuk terjesztett ítélettel szemben Jókai és Bella kapcsolatának, illetve Bella személyének megítélésekor mindenképpen célszerű figyelembe venni a korpusz bizonyos jellegzetességeit: a nagy arányban kiadatlanul maradt verseket, a kiadott és kiadatlan művek közti különbségeket, illetve a többszöri reflektálást a család és közvélemény megítélésére Bella képének tudatos magasztalása mellett. Úgy gondolom, ezek sokkal inkább egy harmonikus kapcsolatra utalnak, semmint „erőszak és terrorizmus útján íratott” szövegekre. Ezek az írások egyrészt Jókai irodalmi hagyatékának unikális részét képezik, másrészt fontos adalékkal szolgálnak a szerző utolsó alkotói korszakához – a Copián való szabad hozzáférhetőség pedig lehetőséget biztosít, hogy bárki közelebbről is megismerje az életmű ezen fejezetét is.

Baranyai Laura (Kézirattár)

Felhasznált irodalom:

Fényes László: Jókai Mór utolsó évei. Tanu-vallomások, Budapest, Lipinszky Nyomda, 1904.
Fényes László: Jókai Mór utolsó évei körül. Válasz Vészi Józsefnek, Budapest, Lipinszky Nyomda, 1904.
Vészi József: Hiénák Jókai sirján. Válasz egy pamfletre, Budapest, Révai-Salamon Nyomda, 1904.

A Jókai 200 bicentenáriumi konferencián munkatársaink által elhangzott további előadások összefoglalói:

komment

Betekintés Jókai Gazda Kertjébe

2025. február 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Digitális Bölcsészeti Központ virtuális kertrekonstrukciója

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak. A Jókai Gazda Kertje projekt koncepcióját Szentkereszti Máté, a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának (botanika)történész és digitális filológus munkatársa mutatta be.

Jókai Mór a nagy történelmi regények mestereként él a köztudatban. Ezekben is, ahogy gigászi életművének megannyi más alkotásában rendre megjelenik a részletes tájleírás s érzelmes viszonya a természettel. A konferencia előadói – akik közül sokan évek, évtizedek óta kutatják a Jókai Mór néven ismert roppant izgalmas elme világát – és az irodalommal foglalkozó szakmai közösség számára is alapvető tény, hogy az ünnepelt szenvedélyes kertész volt. A nagyközönség előtt azonban kevésbé ismert Jókai Gazda. Márpedig Jókai Mór megértésében, mai napig releváns szépirodalmi és tudományos gondolatainak átadásában kertészgazda énjének feltérképezése elkerülhetetlen. Ehhez a már egyébként évek óta zajló diskurzushoz kíván projektünk is hozzátenni a maga eszközeivel.
A kert egy az emberi kéz által formált természetes élettér: növények és állatok lakhelye. Számtalan fogalom, eszme és érzet társul hozzá. Ezen társítások, gondolatok csokra rendre változik, miközben változatlanul egy olyan ember alakította természetes metafizikai és fizikai térhez tartozik, ahol a tudomány, a művészet és a mindennapok világa találkozik egymással. Éppen ezért a svábhegyi kert történeti rekonstruálása a virtuális térben képekkel, tárgyakkal, írott szövegekkel s hanganyagokkal alkalmas Jókai botanofil, természettudományokban jártas természetbarát karakterének bemutatására, továbbá a tudomány és a művészet szoros összhangjára felhívni a figyelmet. Célunk tehát egy tudományos, filológiai és forráskritikai kutatómunkára épülő ismeretterjesztő, oktató multimédiás tér kialakítása, amely egyaránt nyitott kutatók, laikusok, idősek és fiatalok, természetbarátok és irodalomfogyasztók számára. Sőt azt reméljük, hogy Jókai és a kortársak növényekkel való kapcsolatának párhuzamos bemutatásával egyfelől érthetővé és szerethetővé válnak a polihisztor írófejedelem természetleírásai, másfelől el- vagy visszavezethetik a látogatókat a természet és a szépirodalom világába.
A projekt kezdeti fázisában tart, így a konferencián az alapkoncepciót és az irányelveket ismertettük. A kertfeltárás forrásai az OSZK és az MTA Kézirattárában található növénylisták, amelyekből a fajnevek és a növények kertben való hozzávetőleges elhelyezkedése is kiolvasható. Mindezt kiegészítve a Kertészgazdászati jegyzetekkel (1896) és Jókai kertészeti tárgyú írásaival, továbbá egyéb visszaemlékezésekből származó információkkal, történetileg hiteles rekonstrukció válik elérhetővé.
Maga a vizualizáció három szerkezeti egységből áll: a Kertből, a Lakóházból és a Présházból. Ennek kétdimenziós alapját a Pest-Buda 1867 és 1873 között készült kataszteri térképe nyomán László Zoltán grafikus kollégánk által rajzolt térkép jelenti.
A Kertben Jókai növényeit minden egyes évszakban az ő illusztrációi keltik életre egységes, 19. századot idéző, de a fiataloknak a képregényekből és videojátékokból ismert stílusjegyekkel kialakított környezetben. Minden évszakban más-más jellegű információcsoport kapcsolódik az egyes növényfajokhoz. Tavasszal Flóra, a tavasz és a virágok istennője, az adott faj alapvető növénytani ismertetőjegyeit és Jókai könyvtárában lévő botanikai munkákban rejlő ismereteket osztja meg. Nyáron Pomona, a gyümölcsös ligetek istennője a termésekről, gyümölcsökről nem csupán általános jellemzőket közöl, hanem az egyetemes kultúrtörténetben a növényhez és terméséhez kapcsolódó szimbólumokat, jelentéstársításokat, a magyar művelődéstörténetben felbukkanó motívumokat, történeteket, hiedelmeket, szokásokat mutat be. Ősszel Jókai Gazda egyfelől kertészeti tudásába enged bepillantást, s idézi kertészeti írásait a fajokhoz kapcsolódóan, másfelől szépirodalmi műveinek vonatkozó részeit is feltárja. A tél pedig egyfajta tudástárként működve tágabb kitekintést nyújt, és a másik három évszaknál elhangzottakat magyarázza, részletezi.
A Lakóház szobáiban egyfelől Jókai Gazda kertészkedéshez, mezőgazdálkodáshoz és étkezéshez kapcsolódó személyes, valamint korának tárgyai kerülnek bemutatásra, másfelől egyéb a kertészkedéshez, termésfeldolgozáshoz, gasztronómiához kapcsolódó érdekességek jelennek meg, mint például korabeli receptek. A Présházban a tervek szerint a kertrekonstrukció háromdimenziós (360°-os), vagy kiterjesztett valóság (AR) alapú verziója lesz elérhető. Emellett a Mesterséges Intelligencia által készített képek és a hozzájuk felhasznált grafikák, fotográfiák kerülnek kiállításra.
A szöveges információkat, idézeteket ábrák, képzőművészeti alkotások és botanikai illusztrációk színesítik a teljes vizualizációban. Az idézet szövegrészek összekapcsolódnak az OSZK rendelkezésre álló adatbázisaival, mint például a MEK-kel, a Hangtárral vagy a DKA-val. A DBK platformján, a dHUplán pedig annotált digitális szövegkiadást készítünk a Kertészgazdászati jegyzetekből és a fő forrásként kezelt, már említett növénylistákról. Ezek szintúgy összeköttetésben állnak majd a vizualizációval, mint az adatbázisok. Terveink szerint az MNMKK tagintézményekkel is együtt tudunk működni, és az ő szolgáltatásaikra, feldolgozásaikra is hivatkozunk, ahogyan a nemrég publikussá vált Jókai 200 szabadon műtárgyaira is. Az előadásra kapott pozitív és konstruktív visszajelzések alapján megindulhat a párbeszéd, amely kölcsönösen tudja a kereszthivatkozásokkal népszerűsíteni az egyes tagintézmények projektjeit, szolgáltatásait.
Rózsafalvi Zsuzsanna szekcióelnökkel, Jókai tudományos munkásságának, köztük kertészeti működésének szakértőjével egyetértve valóban hosszú út áll még előttünk, a feladat nagy. Bízunk benne, hogy az elkészült Kert olyan tudományos igényességgel és módszerességgel alkotott érdekfeszítő és élményközpontú produktum lesz, amely Jókai Gazdának méltó módon állít emléket, s a széles közönség is örömét leli benne.

Szentkereszti Máté
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

A Jókai 200 bicentenáriumi konferencián munkatársaink által elhangzott további előadások összefoglalói:

komment

Címkék: konferencia jókai mór botanika lászló zoltán czékmány anna kézirattár konferenciabeszámoló rózsafalvi zsuzsanna konferenciaelőadás digitális filológiai és webarchiválási osztály visky ákos szentkereszti máté jókai-bicentenárium parádi andrea kertművlés virtuális kertrekonstrukció jókai 200 jókai 200 bicentenáriumi konferencia

„Csukás István nemzedékeket gyúrt ki a képzelet tornaóráin”

2025. február 24. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az író halálának ötödik évfordulóján a rá emlékező nekrológokból közlünk válogatást

„Generációk nőttek fel a meséin. Életének 84. évében elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, akinek meséin, televízióban is bemutatott rajzfilmjein generációk nőttek fel. Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és A nagy ho-ho-horgászt is.
Csukás István az 1960-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermekirodalom felé. Verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei. (…) Az ifjúsági irodalomért nemcsak a könyvkiadásban tevékenykedett, hanem a gyermeklapok szerkesztésében is részt vállalt. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és az Év Legjobb Gyermekfilmje címet. A nyarakat Balatonszárszón töltötte, a balatoni település díszpolgárává is fogadta. Mindig szeretettel beszélt a helyiekről és a nyaralótulajdonosokról, akik páholyjegyeket árultak, és az ebből származó bevételből megnyithatta kapuit a Csukás Színház, mely hatalmas népszerűség mellett szórakoztatja a gyermekközönséget. A Csukás Színház sikere abban áll, hogy különös csodát művel: kilenc éve csábítja el a gyerekeket a képernyő elől, s nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is boldogabban nézik az itt bemutatott produkciókat, mint a televíziót. Csukás Istvánt, a Kossuth- és Prima Primissima díjas írót 2013-ban a Somogyi Hírlap szerkesztősége az év somogyi emberének választotta. Csukás István nyolcvan felett sem pihent, forgatókönyveket írt, színházak játsszák darabjait.”

MW: Generációk nőttek fel meséin: Az ország jobbik fele ismerte és szerette – elhunyt Csukás István meseíró. In: Kelet Magyarország, [Nyíregyháza], 77. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 12. – Törzsgyűjtemény

Bodrogi Gyula és a híres egyfejű, Süsü

„Mi minden fog hiányozni nekünk! A lesből támadó szárítókötél, a madárvédő golyókapkodó, az órarugó-gerincű felpattanó, a szomorú szamovár (melyet még talán Kassák hajított el), a híres egyfejű, a papucs orráról a pamutbojt. Mégsem fognak hiányozni, mert nem létezik, hogy Csukás István lényei és szavai, mint régen a lápi lidérc, »ki ne elevenedjenek« a nyelviképi valóságból, megborzolva ma születők és a régebben születettek kobakját. Szeretjük a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, minden csokoládét, amit csak készítenek a világon. Csukás Pista óta verbálisan a nem édesszájúak is. Csokoládékedvelők és -nemkedvelők visszatalálnak nemzeti totemmadarunkhoz, Gombóc Artúrhoz. Ő a túlsúlyos magyar testvér, a sebzett lábú gólya, a vízumkényszerrel nyomorított állampolgár, aki nem tud elrepülni Kaliforniába, sem Horvátországba, groteszk módon itt marad tehát, és bánatában még több csokit eszik. Csukás István nemzedékeket gyúrt ki a képzelet tornaóráin. Nem azért tanított, mert nem tudta csinálni (aki tanítani sem tudja, az a tornatanár, mondta Woody Allen). Inkább azzal tanított, ahogy csinálta, ahogy formálta, kanyarította a mesét, a valóságot. Neki köszönhetően tudjuk, hogy nemcsak az vagy, akinek leírnak és törzskönyveznek (átlagos kinézetű, közepes termetű, különös ismertetőjel nélküli, blabla...), nemcsak az, amit megeszel (tíz deka párizsi, tizenhárom maradhat?), hanem mindaz, ami lehetnél, amire legvérmesebb álmaidban is félve gondolsz. Azzal vagyok teljes ember, amivé a képzeletem, vágyam, emlékezetem tehet. Teuton lovag vagyok és Hanyi Istók, láthatatlan ember és látható jövedelem, fejedelem és koldus, Lúdas és Döbrögi, hamvas Rómeó és lemart III. Richárd, minden, ami nagyszerű, szép, nemes, és minden, ami ijesztő, rettenetes és szokatlan. Csukás megtanított, hogy ne sikáljuk ingyombingyom tündérkisasszonyosra a világot, hogy ne nyomjunk minden sárkány pofájába leheletillatosítót, ne sminkeljünk topmodellé minden banyát, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az a gonosz, aki annak látszik. És ne feledjük, hogy a most távozó Csukás Pista nemcsak zseniális gyermekirodalmat hagy ránk, hanem nukleáris horderejű kortárs költészeti életművet is, olyan hangütést, mely megismételhetetlen és a legjelentősebbekéhez mérhető. »Vad versenyfutás a bőröm alatt, / legelöl merészen a szív halad« – versei húsbavágók, tekintetköszörülők, képzeletrobbantók. »Isten kioltott nyelve vagyok« – mondja érzékletesen, pimaszul és megrendítően. »Egyszerre voltam nő és férfi, / növény is, ásvány is és isten-sziluett, / az idő markában szunnyadva / bátran végigképzeltem minden életet.« És végig is érezte, végig is szenvedte, végig is ámulta, végig is dühöngte. Lüktetően eleven, harsány és sodró látleleteket varázsol elénk. Akad agyat zsongító piaci orrbeszámoló, őrjítően édes nyári szeretkezések, bánat ellen receptre felírt bogáncsos pofájú kutyahűség, éhgyomorra megevett nyarak, bevásárlószatyros albatroszok, semmibe nyúló libikókák.”

Lackfi János: Friss életmű, friss gyász: Nekrológ Csukás István halálára. In: 168 óra, 32. évf. 9. sz. (2020. február 27.), 64. – Törzsgyűjtemény

Csukás István: Összegyűjtött versek, Szeged, Könyvmolyképző K., 2015. Borító – Törzsgyűjtemény

„Ha nem is ismerjük személyesen, családtag volt. Bensőséges terekben, helyzetekben vannak jelen történetei és alakjai: gyerekszobában, esti mesénél. Csukás István az ártatlanság szerzője. Egészen csodálatos az, ha valaki egy érvényes – vagyis nem süketen és vakon – végigcsinált életút során nem keseredik meg, ellenben szert tesz a megértő, megbocsátó, bölcs derűre. És mivel ismeri a dolgok helyét és idejét, pontosan tudja, hogy mindenki másnak is erre a derűre van szüksége. Különösen a gyerekeknek. Meséiben nem volt helye posztmodern, intertextuális tripla csavaroknak, rejtett szarkasztikáknak, keserű titkoknak. Boldog, ártatlan gyermekkorunk kibélelésében Csukás István komoly szerepet vállalt. (…) Süsüvel, aki egyfejűként éli világát, és vidám lelkét senki se érti, a Nagy Ho-ho-ho-horgásszal, aki soha nem fog halat, Pom Pommal, aki bámulatosan tudja változtatni az alakját, vagy a legkisebb Ugrifülessel, aki milyen okos, milyen ügyes. Kedves, ártatlan, abszurd világok ezek, és Csukás István képes volt arra, amire kevesek: úgy tudta figuráit és történeteit izgalmassá tenni, hogy a konfliktus, a dráma sosem volt sötét. Soha egy gyermeknek sem volt álmatlan éjszakája, mert aggódott, hogy Főkukacot megeszik a halak. A halak miatt meg aztán pláne. Mégis figyeltünk, nevettünk, mert ártatlanságában is érdekes, egyszerűségében is fordulatos és főleg vicces volt a mese. A Süsü Sárkányfűárusa a világ meseirodalmának egyik legaranyosabb ellenlábasa, pedig a Sárkányellátó Vállalat (Sárkányfűárus próbál félelmetes sárkányt faragni a vajszívű Süsüből, hogy ne menjen tönkre az üzlet) története nem nélkülöz némi társadalomkritikai mellékzöngét, még sincs a dolog túlgondolva. Felnőtt fejjel is nagyot lehet nevetni, mikor a Sárkányfűárus nézőt toboroz Süsü, a rettentő produkciójára: »Ülőhely, állóhely egyforma!« Fantasztikus írói arányérzék kell ahhoz, hogy valaki ne is váljon unalmassá, és ne is lépjen ki az ártatlan gyermekvilág maga teremtette keretei közül. No meg a fent említett bölcs derű és életszeretet. Csukás István 2011-ben így töprengett Süsü kapcsán: »Meghatottan, de azért vidáman nézek utána, minden teremtményem közül ő az egyik legkedvesebb, sokáig hordtam a fejemben, míg megszületett s most íme, jár, beszél és énekel! Ne tessék mosolyogni, ez nem klinikai eset, ez teljesen normális és természetes írói agyműködés. És emberi is, mert hiszen benne van életem része, plusz a lelkem, plusz a rengeteg papír és magányos óra, de nem panaszkodom, én választottam ezt a mesterséget minden örömével, kínjával! S milyen az ember, a kínokat elfelejti, s marad az öröm, az alkotás öröme, a munka öröme, kell is ez az egészséges felejtés s pici diadal, hogy elviseljem a fáradtságot, mert most olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. De összességében egy boldog citrom, s többet nem is kell tudni az íróról. « Olyan ember ír így, aki nem a saját személyét, hanem a szolgálatot helyezi előtérbe. Ugyanitt arról is beszélt, hogy a védtelen, világot megismerni s világban helyét keresni kezdő gyermek megismerési útjában közreműködni milyen hatalmas felelősség. Olyan ember ír így, aki vállalta ezt a felelősséget, vállalta ezt a szolgálatot: ő lett a mi bölcs, kedves, derűs mesemondónk.”

Juhász Kristóf: Bölcs, derűs mesemondónk: Elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. In: Magyar Nemzet, 83. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 18. – Törzsgyűjtemény

Képkocka a Süsü, a sárkány című televíziós bábfilmsorozatból. A kép forrása Horváth Bálint: Alig győzött új mesehősöket kitalálni – Csukás István gyerekfilmjei In: Filmhu, a magyar film központi oldala, 2020. 03. 22.

„Kormos István terelte gyermekírói pályára Csukás Istvánt, amikor megrendelt tőle egy mesekönyvet. Azóta felfelé szállt a karrierje. A televízió nagyban hozzájárult a sikerhez, mivel sorra rendelte a meséket, amit a közönség megszeretett. Meséiben meghatározó a humor.
Idézet az írótól: »Ami az én derűmet illeti, az elszánás. Én egyszer elhatároztam magamat, és azóta lehetőleg csak derűs, életvidám meséket próbálok írni. Annyi életörömet kell belegyömöszölni a gyerek fejébe, amennyit csak lehet, hogy 45-50 éves koráig kibírja valahogy.«”

Tóthné Szűcs Éva: Csukás István meséinek éltető humora, [Győr], [Palatia], 1999, 55–60. – Törzsgyűjtemény

Csukás István: Oriza-Triznyák. Mirr-Murr kalandjaiból, [Foky Ottó bábfotóival], Budapest, Móra, 1977. Borító – Törzsgyűjtemény

„»Számomra egy cél volt, amikor elkezdtem gyerekeknek írni, hogy derűs hangon szólaljak meg. A gyerekekbe annyi életörömöt kell belegyömöszölni, amennyi beléjük fér. Az élet, ami utána következik, már úgysem lesz feltétlenül vidám« – fogalmazott korábban a Magyar Hírlapnak Csukás István. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, József Attila- és Kossuth-díjas költőt, számos népszerű gyermekmese íróját hétfőn nyolcvanhárom éves korában érte a halál. Csukás István 1936. április 2-án látta meg a napvilágot Kisújszálláson, egy kovácsmester fiaként. Lapunknak ezzel kapcsolatban arról beszélt, szerencsésnek érezte magát, hogy egy kovácsműhely udvarába született, az ott megforduló emberek történetein keresztül ugyanis »élő meséket« hallhatott. Születésnapja egy napra esett a dán meseíróéval, Hans Christian Andersenével. E tény szimbolikus jelentőségét később gyakran hangoztatta. A háborút követően hegedűművésznek készült, az érettségit egy békéstarhosi zeneiskolában tette le. Tehetsége ellenére jogi egyetemre felvételizett, később pedig bölcsészkarra is beiratkozott. Tizenhét éves korában már tudta, hogy költészettel szeretne foglalkozni. »A hegedülés is művészet, de interpretálás. (...) A versírás pedig alkotás. Bennem az alkotói tevékenység volt az erősebb, ezért akartam minél messzebb kerülni a zenétől« – mesélte az interjúban. Életében a döntő fordulatot az hozta, amikor a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatán verseivel elnyerte az első díjat. A Hungária Kávéház törzstagjaként megismerkedhetett az irodalmi élet kiemelt szereplőivel, mások mellett Vas Istvánnal, Weöres Sándorral, Csurka Istvánnal, Réz Pállal, Déry Tiborral és Abody Bélával. Kormos István költő biztatására kezdett gyermekirodalommal foglalkozni. (…) »A jó mese nem sokban különbözik a jó verstől, mindkettő elemelkedik a földtől és felrepül, és mindkettőt legalább akkora erőfeszítéssel, koncentrációval, ihlettel kell írni« – mondta a Magyar Hírlapnak. Felnőtteknek írott alkotásait a szakma éppúgy elismerte, ahogy gyermekeknek szóló műveit is. A hollywoodi X. Televíziós Fesztiválon, 1977-ben elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját, de nem utazhatott ki átvenni az elismerést. Többek közt kétszer kapta meg a József Attila-díjat, 1977-ben és 1987-ben, 1999-ben pedig »magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért« Kossuth-díjjal is elismerték. Prima Primissima díjat kapott 2011-ben, és ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett. Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti, akárcsak a közmédia, ahol a hírre reagálva művész alkotásaiból készült műsorokat sugároztak tegnap este. Pályatársai, barátai, tisztelői megrendülten búcsúztak az írótól, köztük Balog Zoltán, az EMMI volt minisztere, Mikó István és Bodrogi Gyula is, akinek hangját Süsünek köszönhetően egy ország ismeri. A nemzet színésze így emlékezett: „Csukás István figurái és kalandjaik egyszerűen belemosódnak az emberi lelkekbe, kitörölhetetlenül. (...) Meselélek volt, egy igazi csuda, mindig mosolygott.”

Varga Bence: Elhunyt Csukás István. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13. – Törzsgyűjtemény

Csukás István: Szegény Gombóc Artúr Pom-Pom meséi, Sajdik Ferenc illusztrációival, Budapest, Móra, 1979. Borító – Törzsgyűjtemény

„Irigylem az angyalokat a mennyben, mert Csukás István már nekik mesél. Őket vidítja fel mérhetetlen derűje. Mi pedig, a sok-sok volt, jelenlegi és jövőbeni Picur hiába keressük iskola után Pom Pomot azon a bizonyos faágon, már nem vár ránk. Egy kicsit mindannyian árvábbak lettünk nélküle. »Meghalt és itt hagyott minket magunkra« – jutnak eszembe Kosztolányi sorai, ahogy a számat lefelé görbíti a sírás és az önző gondolat, hogy mi lesz az én születendő gyermekeimmel Csukás István meséi nélkül? Aztán gyorsan el is szégyellem magam, hiszen ő egész életét nemcsak meseíróként, hanem költőként is - arra tette fel, hogy vidámságot és örömöt adjon, elsősorban a gyerekeknek, de a felnőtteknek is.

Sárdi Krisztina: Égi mese. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13. – Törzsgyűjtemény

Nagy Béla (MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár
Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

Tóthné Szűcs Éva: Csukás István meséinek éltető humora, [Győr], [Palatia], 1999, 55–60.
Ducza Lajos: Örökké él, amit láttam. Visszaemlékezések Csukás Istvánról, [Kisújszállás], [Önkormányzat], 2022.
Marton Mária: Az öröm ujjhegyén Csukás Istvánnal, [Szeged], [Könyvmolyképző], 2009.
MW: Generációk nőttek fel meséin: Az ország jobbik fele ismerte és szerette – elhunyt Csukás István meseíró. In: Kelet Magyarország, [Nyíregyháza], 77. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 12.
Lackfi János: Friss életmű, friss gyász: Nekrológ Csukás István halálára. In: 168 Óra, 32. évf. 9. sz. (2020. február 27.), 64.
Juhász Kristóf: Bölcs, derűs mesemondónk: Elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. In: Magyar Nemzet, 83. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 18.
Varga Bence: Elhunyt Csukás István. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf., 47. sz. (2020. február 25.), 13.
Sárdi Krisztina: Égi mese. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13.

komment

Címkék: nekrológ bodrogi gyula lackfi jános csukás istván sajdik ferenc országos idegennyelvű könyvtár juhász kristóf foky ottó nagy béla horváth bálint varga bence marton mária tóthné szűcs éva ducza lajos sárdi krisztina

Metál a könyvtár – Kelemen Péter 26 éve a nemzeti könyvtárban, CSEVEJ36

2025. február 23. 06:14 - nemzetikonyvtar

Metál a könyvtár? Kelemen Péterrel, a nemzeti könyvtár nemrégen jubilált „raktárőrével” beszélgetetett Tóth Péter, a könyvtár tartalompakolója, Solymosi Ákos segítette munkánkat.

Hangos raktárséta a Budai Várból.

komment

Címkék: podcast csevej országos széchényi könyvtár Kelemen Péter

„a’ közvélemény által régen táplált vágyak”

2025. február 20. 06:00 - nemzetikonyvtar

A zsidósággal kapcsolatos, 1848. évi kultuszminiszteri levelezések, különös tekintettel a nyilvánosság kérdésére

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete Médiatörténeti mozaikok 2024 címmel 2024. december 10-én megrendezte szokásos éves konferenciáját, amelyen munkatársaink is előadtak. Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tagja ismerteti előadását.

Franz Eybl: Eötvös József báró arcképe. 1842 Litográfia. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1848 tavaszáról közismertek az antiszemita zavargások, atrocitások: volt, ahol a zsidók nem léphettek be a nemzetőrségbe, vagy épp kiűzték őket a városból, esetleg kifosztották a zsinagógákat vagy magánházakat támadtak meg, valamint halálos áldozatokkal járó összetűzések is zajlottak az országban. Mindezekről a korabeli sajtóban – pl. Budapesti Hiradó, Nemzeti Ujság, Életképek, Pesther Zeitung, Pesti Hirlap – is lehetett olvasni, miközben Batthyány Lajos kormánya rendeletekkel igyekezett elejét venni az erőszaknak. Jóllehet felerősödött a gazdasági, politikai tényezőkre visszavezethető ellenszenv, félelem az izraelita vallásúak irányába, ami megakasztotta a jogegyenlősítés kísérletét, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, Eötvös Józsefhez érkeztek levelek a zsidóságot illetően. Noha rendkívül kisszámú irományról van szó, mégis körvonalazható általuk, hogy a tavaszi-nyári minisztériumi kapcsolattartásban az állam és egyház témakör kapcsán az izraeliták esetében fontos szerep jutott a nyilvánosság kérdésének. Ez olyan témakörök mentén jelentkezett, mint a nyilvános oktatói működés kérdése vagy épp az egyeztető fórumok igénye.

Bachmann-Hohmann: Zsidóbántalmazás és -üldözés Pozsonyban 1848. április 24-én, 1848. Litográfia. Jelzet: 87487, CC0 – Bécs Városi Múzeum

A zsidóságról szóló minisztériumi levélváltások javarészt az oktatással ‒ az engedély nélküli zugiskolák, a talmudikus fejtegetés módszere stb. ‒ voltak kapcsolatosak, de érkezett a vallás reformálásáról szóló értekezés is. Több ízben megfigyelhető bennük a magyar nyelvre, az államra mint viszonyítási pontra történő hivatkozás. Neumann Salamon óbudai tanító például a következőképpen érvelt iskolája megnyitása mellett:

„Egyedüli és fő bóldogságomat gyermekkorom óta abban találtam, ha hitsorsosim közt a’ magyarnyelvet minél dúsabban terjeszthetém; ‒ jelen tanodám’ megnyitásával egyedüli czélom vala, […] ‒ szóval, hogy izraëlfeleim’ ifjabbjait igazi magyarokká neveljem, nyelvre és érzeményre […].”

Neumann Salamon levele Eötvös József báróhoz. H. n., 1848. augusztus

Neumann egyébként már 1844-ben egy Pesten felállítandó, tisztán magyar tannyelvű zsidó magániskola alapítását kérelmezte.
Ám az óbudai tanító elképzelésével szöges ellentétben álló véleményről is tájékozódhatott Eötvös. A kassai tankerület főigazgatója, Richter Alajos jászóvári prépost például a zsidó vallás politikai veszélyeivel kapcsolatban azt a bibliai ígéretre (1Móz. 25,23) visszanyúló vádat fejtegette, miszerint a választott nép vagy a nemzetek felett uralkodik vagy kiírtja azokat, így tehát a zsidó vallás nem összeegyeztethető az állam céljaival.
A prépost véleménye azért volt fontos, mert a zsidó iskolák felügyeleti szerveként a katolikus tanulmányi főigazgatók tárgyaltak a zsidó oktatókkal, rabbikkal, valamint tolmácsolták álláspontjukat a miniszter felé. A nagyváradi tankerületi főigazgató Fábry Ignác, későbbi kassai püspök például a következőképpen tudósított az egyeztetésekről:

„Meghagytam a’ nagyváradi elemi tanodák igazgatójának is: hogy ugyan ezen tárgyról [t. i. az elemi iskolai talmudi vitatkozásokról] a’ helybeli jelesebb héber tanárokat, és vallásoktatót, kikkel hivatal szerinti viszonyban áll, hallgassa meg. Magam pedig Oppenheim David, temesvári rabbival, ki egészen a’ vallását illető búvárkodásoknak él, ’s e’ szakbeli mélyebb ismeretei miatt honnunk nevezetesb rabbijai közzé számítatik, értekeztem.”

Fábry Ignác levele Eötvös József báróhoz. Temesvár, 1848. június 8.

A temesvári izraelita templom. In: Vasárnapi Ujság, 11. évf. 8. sz. 1864, 77. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Oppenheim Hirsch Dávid valóban éles logikájú, gyakorlott tollú tudós, ortodox rabbi volt, aki nem ellenezte a mérsékelt haladást. Az 1848. évi tavaszi vívmányok hírére a többi felekezetek egyházfőivel együtt hálaadó istentiszteletet tartott. Működése kiterjedt az irodalmi térre is, valamint fennmaradt több teológiai munkája.

A levelekben azonban más módon is megjelenik az állami felügyelet, azon keresztül pedig a nyilvánosság kérdése. Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok, tankerületi felügyelő egyik levele szerint például maga kérte a megbeszélésre hívott pesti főrabbit, a pesti zsidó hitközség elöljáróit, valamint pesti és budai zsidó oktatókat, hogy gondolkodjanak saját tankönyv kiállításán, valamint egy rabbiképző intézet felállításán:

„[..] felhivtam a’ jelenlévőket, hogy az általam érintetteket vegyék fontos tárgyalás alá, ’s megértvén a’ kor kivánatait – a.) gondoskodjanak a’ héber vallás oktatás czélszerübb eszközlése végett olly kézi könyv kiállitásáról elemi iskoláik számára, melly mind azt magában foglalja, mi a’ polgári közélet körében maradó zsidóságnak vallásos kiképzésére elégségesnek fog ismertetni. b.) A’ talmudi tudományosság jelöltjeinek számára pedig, állitsanak egy felsöbb héber tanodát […]”

Fogarasy Mihály levele Eötvös József báróhoz. Pest, 1848. május 24.

Utóbbi mellett pedig éppen a nyilvánosság fontosságával érvelt a katolikus közművelődés ügyét szolgáló egyházi egyesület és könyvkiadó vállalat, a Szent István Társulat alapítója:

„[…] héber tanodát, melly szinte nyilvános levén oszlassa el a’ keresztények azon gyanuját, mintha a’ talmudi tanok a’ zsidók elszigeteltségét ápolva, a’ polgári összeforrás lehetőségét akadályoznák, ’s a’ kereszténység vagy a’ tiszta erkölcsiség elleni téveszméket közöttük terjesztenék.”

Fogarasy Mihály levele Eötvös József báróhoz. Pest, 1848. május 24.

Klösz György: Az izraelita rabbi-seminarium épülete Budapesten. Fénykép. In: Vasárnapi Ujság, 24. évf. 40. sz. (1877. október 7.), 628. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A nyilvános oktatási működésre utaló érvelést a katolicizmus oldalról is érdemes közelebbről szemügyre venni. A bécsi udvarban az 1840-es évek elején ugyanis tárgyalások folytak a Habsburg Monarchia és a pápaság közötti kapcsolat rendezéséről, amely kapcsán a pápai udvar sérelmezhette – egyebek mellett – a vallásoktatás helyzetét. Ezt bizonyítja a központi kormányszervek iratai között fennmaradt, feltehetőleg 1842. évi tanulmány, amely a szemináriumokat, a gimnáziumokat, a líceumokat, valamint a teológiai fakultások esetében az egyetemeket és akadémiákat vizsgálta. Az iskolák kapcsán megállapította például a kormányzati utasítások szerinti működést, megemlítette az állami felügyeletet és irányítást, továbbá hogy szabályozva van a tanári állomány kiválasztása és jóváhagyása, az iskolai vizsgák, a tanítási rend, valamint a módszer, az ismeretelmélet és az illetékes könyvek is. Mindezeken túl az ide tartozó intézményeknek kimutatást kell készíteniük a kormányzat számára a diákok tanulmányi előmeneteléről. Az ismeretlen szerző ellenezte a kormányzat ilyen mértékű közvetett és közvetlen befolyását, valamint szükségtelennek vélte az effajta ellenőrzést, már csak azért is, mivel az egyházi intézetek nem titkos társaságok, tevékenységük nyilvános.

Szeremley Miklós: A cultus minister, s a helvét, s ágostai vallást követők conferentiája. Karikatúra. In: Charivari, 23. sz. (1848. szeptember 16.), 91. – Elektronikus Periodika Archívum

Ám nem csupán az oktatásügy kapcsán jelentkezett a nyilvánosság igénye 1848-ban. Eötvös a vallásügyi törvényjavaslatok kidolgozásához ugyanis tanácskozásra hívta a magyar püspöki kart június 1-jére. Ugyancsak az 1848: 20. tc. értelmében augusztus 1-jére a protestáns képviselők részére hívott össze tanácskozást, amelyet azonban Erdély uniója miatt szeptember 1-re napolt el. Az ortodoxia részére pedig az egyházi és iskolai ügyek megvitatására, május 27-re kongresszust tűzött ki. Nem meglepő, hogy a zsidóság részéről is felmerült egy egyeztető értekezlet igénye. A kultuszminiszter által összehívott, s támogatott zsidó synodus megtartását hiányolták a reformált nagyváradi izraelita egyház elöljárói, valamint orvos – így Grósz Frigyes és fia, Albert szemészek –, illetve kereskedő, ügyvéd tagjai:

„egyedül nekünk nem szolgáltatik mód a’ közvélemény által régen táplált vágyak kielégitésére […].”

Nagyváradi zsidó reformált egyház levele Eötvös Józsefhez. Nagyvárad, 1848. május 10.

Grósz Frigyes (1798–1858) orvos, író. In: Vasárnapi Ujság, 4. évf. 18. sz. (1857. május 3.), 145. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Nem ők voltak azonban az egyetlenek. Az Apostagon lévő főrabbi is egy értekezlet összehívását javasolta a különböző – haladó, konzervatív, valamint köztes – irányzatok összebékítése érdekében. Sőt, Schönfeld Efraim egy állandó tanács felállítását is előirányozta volna:

„Ministeri hatalmánál fogva hivasson egybe édes hazánk minden megyéjéből két vagy három izr. Rabbit, […] [t.i.] akarunk a mennyire csak lehet, a mennyire az a vallás elveivel össze fér, olly javitásokat behozni, mik szent hitünk tisztaságát fentartván, az emberek elhanyagolandását majd gátolják. […] De ne csak ezen időre hivassanak össze a Rabbinusok, hanem mindenkorra képezzenek olly forumot, melly az idővel haladjon, melly összmunkálás által a zsidóságot emelje.”

Schönfeld Efraim levele Eötvös József báróhoz. Buda, 1848. augusztus 14.

Ismeretes, hogy 1848-ban az együttműködésre, a megegyezésekre törekvő, fiatal miniszter lelkiismeretes munkája ellenére a vállalt feladathoz nagyon kevés volt a kapott néhány hónap. Az 1848-as események során pedig a zsidóság különösen nehéz körülmények közé került, ami kifejezetten kedvezőtlenül hatott az őket érintő reformok ügyére. Noha később, a szegedi nemzetgyűlés 1849. július 28-i ülésén megszavazta a zsidóemancipációs törvényt, az a szabadságharc leverése miatt nem lett élő jogszabály. Eötvös 1867-ben folytatta a megkezdett munkát: számos, 1848-ban felmerült kérdés részleges megoldása ugyanis második miniszterségére maradt. Így például az izraeliták egyenlőségét a politikai és polgári jogok tekintetében végül az 1867: 17. tc. mondta ki, a vallási egyenjogúsítás azonban a századfordulóra maradt.

Lajta Béla: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc zsidó hősi halottainak a Lehet utcai temetőből a Kozma utcai izr. temetőbe áthelyezett maradványainak közös sírja (4-2-1), 1912. Fotó: Sir Morosus. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom:

Bányai Viktória: Zsidó oktatásügy Magyarországon, 1780–1850, Budapest, Gondolat, 2005. (Doktori mestermunkák)
Bárány Zsófia: „Lelke mélyén szabad röptű szellem”. Lonovics József, egy magyar főpap a reformok világában, Budapest, HUN-REN BTK TTI–OSZK, 2024.
Hermann Róbert: Antiszemita atrocitások az 1848-1849-as forradalom és szabadságharc időszakában. In: Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont honlapja
Konrád Miklós: Egyenjogúsítás feltételekkel. A feltételes zsidóemancipáció eszméjének diadala és bukása. In: Múlt és Jövő, (2017) 3. sz. 28‒35.
Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter, Budapest, Pallas Ny., 1929.
A források az NKFIH 131564 Eötvös József levelezésének kiadása 2. c. projekt (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) keretében feltárt dokumentumokból származnak. A levelek közlésének várható időpontja: 2025.

Bárány Zsófia (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport

komment

Kézirattárunk Arcképgyűjteménye

2025. február 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Akinek már valaha szüksége volt egy XIX. századi vagy a XX. század első felében élt híres személy képmására, és kérésével az Országos Széchényi Könyvtárhoz fordult, az a könyvtár Arcképgyűjteményéből kapta meg a portrét – már, ha létezik ilyen a keresett emberről. Nincs ugyanis garancia arra, hogy mindenkiről készült felvétel, akinek ma szeretnénk ismerni az arcvonásait. Ugye milyen kár, hogy nem voltak előrelátóbbak a kortársak? Vagy mégis azok voltak? Ebből a bejegyzésből kiderül.

Az Arcképgyűjteménynek a Kézirattár a gazdája; irodalmi, színművészeti, zenei, jogi, politikai, illetve természettudományos téren jelentős emberek arcképeit őrzi. Az „Arcképgyűjtemény” nem egy utólagosan adott elnevezés a Kézirattár vegyes – eredeti és reprodukciós fényképekből, metszetekből, rajzokból álló – portréinak állományára, hanem egy konkrét alkalomhoz kapcsolódó, egyértelmű célkitűzéssel életre hívott „projekt” volt, éppen száz évvel ezelőtt. Fő szervezője a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának akkori igazgatója, Lukinich Imre volt, de nem egymaga valósította meg az akciót. Miként a Magyar Bibliofil Szemlében megjelent rövid közleményében fogalmazott: a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának centenáriuma alkalmából:

„[a könyvtár] külön arcképgyűjteményt állít össze az 1925-ben Magyarország egyházi, politikai, katonai, kulturális, gazdasági, stb. életében szereppel bíró egyéneinek arcképeiből, mely arcképek egyúttal az illetők legfontosabb életrajzi adatainak sajátkezű feljegyzéseit is tartalmazzák. E gyűjtemény, melynek létesítésében Strelisky fényképész támogat, idáig már többszáz darabból áll, s a terv szerint meg fogja haladni a 2000-nyi számot. Megbecsülhetetlen gyűjtemény lesz évtizedek múlva, melyet a jövő történetírói nem mellőzhetnek.”

Tárca/Könyvtári élet. In: Magyar Bibliofil Szemle, 2. évf., 4. sz. (1925), 257. – Elektronikus Periodika Archívum

A fényképportrékból álló „galéria” mellett további két gyűjteményegységet terveztek:

„[a könyvtár] elsősorban mindazon írók legalább egy-egy kéziratának megszerzésével, akik 1925-ben a szépirodalomnak, vagy a tudományos és politikai irodalomnak jelentőséggel és súllyal bíró képviselői, a kézirattárat igyekszik kiegészíteni, illetőleg gyarapítani.”

Tárca/Könyvtári élet. In: Magyar Bibliofil Szemle, 2. évf., 4. sz. (1925), 257. – Elektronikus Periodika Archívum

Végül ezek mellé járult volna egy „phonogramm-gyűjtemény” is:

„mely legkiválóbb államiférfiaink, tudósaink, íróink és művészeink hangját lesz hivatva az utókorszámára megőrizni és alkalmilag megszólaltatni.”

Tárca/Könyvtári élet. In: Magyar Bibliofil Szemle, 2. évf., 4. sz. (1925), 257. – Elektronikus Periodika Archívum

Nincs ilyen elkülönített egység a Zeneműtárban: tulajdonképpen maga a teljes Zeneműtár mint különgyűjteményi osztály az, amely a centenáriumi szervezkedésnek köszönheti létrejöttét.
Lukinich Imre tehát, mint a könyvtár igazgatója, a szükséges tekintélyt kölcsönözte a nagyszabású tervnek az intézmény részéről, de a kezdeményezés nem tőle, legalábbis nem egyedül tőle származott. Hogyan és mi okból született az ötlet, és milyen módon zajlott a lebonyolítás? Alább olvashatjuk Lukinich levelét, amelyben Dr. Gajzágó László miniszteri tanácsost kérte fel a sorozatban történő részvételre. Ebben a fotózkodásra is utal:

„Méltóságos Dr. Gajzágó László ministeri tanácsos úrnak
Budapest I. Disz-tér 2.

Méltóságos Uram!

A Magyar Nemzeti Muzeum Orsz. Széchenyi Könyvtára a magyar nemzeti renaissance kezdetének százéves évfordulóját azzal kivánja megörökíteni, hogy összegyüjti, illetőleg egységes gyűjteménnyé átszervezi mindazok arcképét, akik a trianoni Magyarország politikai-, gazdasági-, irodalmi-, tudományos-, művészi életében kiválóbb szerepet játszanak.
Egy ilyen gyűjtemény megbecsülhetetlen forrás lesz a jövő történetirója előtt. Épen erre való tekintettel több oldalról történt felszólitásra magamra vállaltam ennek a történelmi arcképgyüjteménynek a vezetésem alatt álló Könyvtár kebelében leendő felállitását.
Minthogy a kezelés szempontjából kivánatos, hogy a gyüjteménybe külön eljárás szerint előállitott, tartós, formára és kivitelre egyforma képek kerüljenek, megbiztam a Strelisky fiók fényképészeti műtermet – Budapest, IV., Kecskeméti-ucca 19. –, hogy Méltóságodnak a gyűjtemény keretébe illő arcképét elkészitse.
Kérem méltóztassék alkalmilag fényképészünk mütermét felkeresni, hogy mielőbb lehetővé tétessék ezen történelmi jelentőségü teljes gyüjtemény felállitása.
A fénykép elkészitése Méltóságodat anyagilag nem terheli.
Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem kifejezését.

Budapest, 1927. junius 16.-án”

Lukinich Imre levele Dr. Gajzágó László miniszteri tanácsosnak. Lukinich-fond (Fond 116/59): Az Országos Széchényi Könyvtár arcképgyűjtemény ügyére vonatkozó levelek és átiratok – Kézirattár

Gajzágó László portréja egyébként nem szerepel az Arcképgyűjteményben: vagy nem ment el a műterembe, vagy elkészült portréja nem jutott el a könyvtárba. Sem Lukinich portréját nem találhatjuk meg az általa kiválogatott személyek sorában, sem Hóman Bálint múzeumigazgatóét. Lukinich Imre ismert, a Nemzeti Könyvtár weboldalain több helyütt is közölt portréja azonban lehet, hogy mégis ekkor készült, csak nem sorolták be az Arcképgyűjteménybe.

A Horovitz-Halmi család három generációja. In: Halmi Sr., Robert: American Dreamer. My Story of Survival, Adventure, and Success, Lyons Press, 2015.

A nagyratörő portrésorozat szakmai-üzleti indítványozója az említett „Strelisky fényképész”, a Strelisky-fiók vezetője volt. Lényeges különbség, hogy nem a Dorottya utcai régi Strelisky-műteremről, hanem a Strelisky Sándor által még 1909-ben nyitott, ekkorra azonban már önállósult Kecskeméti utca 19. alatti fiókról van szó, amelynek eleinte asszisztense, majd 1918-tól társtulajdonosa, végül 1920-tól önálló tulajdonosa Horovitz – később Halmi – Béla (1892–1962) volt. L. Baji Etelka alapos Strelisky-monográfiájának utolsó fejezeteiben a fiókműtermekről, köztük Halmi szerepléséről, közösen elkezdett, vitába torkolló munkákról is van szó. Ezek az adatok indítottak el az Arcképgyűjtemény és Halmi további működésének kutatása felé. Halmi Béla 1926 őszén még Horovitz I. Bélaként szerepelt a hivatalos iratokban és a későbbiekben idézett, 1927-es levelet is Horovitzként írta alá. Névváltoztatását 1928 őszén jegyezték be, az 1920-as évek végétől azonban Halmi Béla néven, illetve Halmi Fotóként működtette műtermét. Fia, Róbert révén a leszármazottak is a Halmi vezetéknevet viselik. Kérdés, hogy pontosan hogyan történt ez az ügylet: ő kereste-e meg az ötletével Lukinich Imrét, avagy Lukinich már eleve fontolgathatott valamilyen tervet, amelynek kikristályosításában és megvalósításában volt szerepe a jó szimatú fényképésznek. Amennyiben az első változatról volt szó, Horovitz-Halmi meggyőző szavai termékeny talajra találtak, elég az eredményt megnézni.
Sajnálatos körülmény, hogy magukon a portrékon, valamint a hozzájuk kapcsolódó, megőrzött önéletrajzokon kívül kevés írott forrás áll rendelkezésre. Sajnos a Kézirattárban őrzött portrék mintegy feléhez nem maradt fenn, vagy talán el sem készült az életrajz, pedig ezek sok esetben fontos adatokat tartalmaznak a megörökített személyekre nézve. Szerencsére az életrajzok mellett van néhány olyan dokumentum, amely utal a fényképezkedésre is. Ilyen Koiss Géza rövid levele, amelyet a kitöltendő nyomtatványon felül küldött az arcképe mellé, Hóman Bálint múzeumigazgatónak címezve:

„Magyar Kir. Kereskedelemügyi Miniszterium – Budapest 1926. márc. 23án

Kedves Igazgató Uram!

Strelisky fényképezőnél eljártam, aki porhüvelyemről hű képet készített.
Életrajzi adataim alig fértek rá az ott kapott kis nyomtatványra és ha az sok és felesleges évszámot tartalmaz ime néhány sorban eddigi földi pályafutásom rövid összefoglalása:
»Iskoláit rendes időben és jó eredménnyel Budapesten végezte, katholikus gymnasiumból a Kir. József Műegyetemre lépett, ahol gépészmérnöki oklevelet nyert. Katonai kötelezettségének a cs. és kir. haditengerészetnél tett eleget, ahol mérnöki képzettségének igen jó hasznát vette.
Még a tengerészettől meghívta egyik nagyrabecsült tanárja a Kir. József Műegyetemre asszisztensének a mechanikai technologiai tanszékhez, ahonnan 2 évi szorgalmas munkálkodás után közvetlen a keresk. ministeriumba lépett az iparfelügyelői karba.
Mint kerületi vezető iparfelügyelő Aradon, majd Brassóban és Sopronban 2-2 évig működik és előbb Pozsonyban, majd Budapesten lett az ipari főfelügyelő helyettese. Brassóban nősült 1902 ben néhai Kauser József műépítész leányát vette el feleségül, négy leánygyermekkel áldotta meg a Gondviselés, akik közül egyet sajnos 15 éves korában elszólitott.
Az 1909. évben neveztetett ki ipari főfelügyelővé és a pozsonyi ipari főfelügyelőség vezetésével bizatott meg. Innen 9 évi eredményes működése után – a világháboru alatt szerzett érdemeiért a II. oszt. polgári hadi érdemkereszttel tüntették ki – 1919 ben Budapestre helyezték át ahol előbb a bpesti központi iparfelügyelőség, majd 1921 ben a bpesti ipari főfelügyelőség vezetésével bizatott meg. Ennek a hivatalnak a keresk. ministeriumba történt beolvasztása után 1923tól az 1926. évi március hó végéig a ministerium illetékes szakosztályában volt a szakosztályfőnök helyettese. Jelenleg a keresk. minister úr a m. kir. állami munkaközvetítő hivatal vezetésével bízta meg, hol a munkásvédelem terén szerzett tapasztalatait bő alkalma lesz érvényesíteni.«

Teljes tisztelettel
szívből üdvözöl
készséges híved

Koiss Géza min. tanácsos az áll. munkaközvetítő hivatal igazgatója”

Koiss Géza levele Hóman Bálint múzeumigazgatónak. Lukinich-fond (Fond 116/59): Az Országos Széchényi Könyvtár arcképgyűjtemény ügyére vonatkozó levelek és átiratok – Kézirattár

Érdekes még az idős Alpár Ignác levele is, amely a Kézirattár Lukinich-fondjában maradt fenn és részletesebb, mint a portréjához csatolt önéletrajz:

„Budapest 1926 deczember 10.
Alpár Ignácz

Méltóságos Uram!

oktober 15-én kelt nagybecsű s kitüntető felszollitását hálásan megköszönöm. Köszönöm különösen azt hogy csekélységemet egy képmásban az Orsz. Széchenyi Könyvtárban elhelyezni kegyeskedik.
Olyan időben kezdtem meg pályamat a mikor azon még csak szerény proba lépésekkel lehetett elindulni, mint kőműves inas és rendes czéhben fölavatott kőműves legény, az akkor még hatosztályos realiskola elvégzése után mentem ki a berlini épitészi főiskolába ott megalapitottam a magyar akademikusok körét, beléptem az Ingenieur und Architekten Vereinba hol sorba nyertem a pályadijjakat s 1880 ban annak nagydijját a Schinkel érmet. 1881-ben tettem először nagy olaszországi tanulmányutat azóta vagy tizenötször voltam Italiában; beutaztam többszörösen Europát. Felkerestem Egyiptomot, Siriát, Baalbeket, Palmirát, Petrát Palestinát Karthágot, Tunist Algirt hogy megismerjem a rómaiak épitészetét, voltam Görögországban, Szerbiabán Oláhországban Bulgáriában Konstantinápolyban, Kisázsiában, mindezt a magam erejéből ki nem örököltem se apám se áldott emlékű anyám után semmit nem kaptam sohasem segélyt se államtól se várostol.
Ez az én büszkeségem. Ilyen munkásság után lettem a magy mérnök és épitész egyletnek tiszteletbeli tagja és ugyancsak a Romai „Associazione Artistica Fra i Cultori di Architettura” tiszteletbeli tagja.
A midőn Méltóságod becses fáradozásáért hálás köszönetet mondok vagyok bátor jelenteni is hogy a fénykepezés megtörtént s hogy a mai napon a két űrlapot beküldöttem Strelisky fényképésznek.

s vagyok kitűnő tisztelettel Méltóságodnak
alázatos szolgája

Alpár Ignácz
épitész

Méltóságos
Dr. Lukinics Imre egy. tanárnak
A m. nemzeti Muzeum orsz. Széchenyi Könyvtár igazgatoja”

Alpár Ignác levele Lukinich Imrének. Jelzet: Lukinich-fond (Fond 116/349): Az Országos Széchényi Könyvtár arcképgyűjtemény ügyére vonatkozó levelek és átiratok – Kézirattár

Horovitz-Halmi Béla egy 1926. június 17-re datált, Lukinich Imre igazgatónak írt levelében felidézi az ötlet születésének indítékát, majd egy kis logikai ugrást követően részletesen ismerteti a kiválasztás szempontjait, és nem mellesleg párhuzamokat, hasonló indíttatású és azonos elvek szerint elkészített sorozatokat is említ:

„Strelisky fiók udvari fényképész
Budapest, IV.,
Kecskeméti-u. 19.
Telefon 48-78

Méltóságos Uram!

Méltóságod közölte velem, hogy az érdekelt körök a Magyar Nemzeti Muzeum Nagytekintetű Igazgatóságához beadvánnyal fordultak, amelyben az arcképek szállitására vonatkozó megbizást tették panasz tárgyává. [A Magyar Nemzeti Múzeum iratanyagának erre az időszakra vonatkozó része sajnos megsemmisült 1945-ben, illetve egyes megmaradt dokumentumok 1956-ban, ezért ott nem lehetett megkeresni semmiféle beadványt. Kézirattárunk Lukinich-fondjában azonban fennmaradt két ehhez kapcsolódó levél. Az egész ügy részletesebb ismertetésére egy másik tanulmányban kerül majd sor. (A szerző)]
Szabadjon a magam védekezését az alábbiakban Méltóságod elé terjeszteni.
1925 junius havában egy közelmultban elhunyt közéleti férfiu arcképét akartam a Széchényi Könyvtárban megszerezni, de ezt sajnos sem ott, sem másutt nem kaptam meg. Ezen üggyel kapcsolatban merült fel egy olyan arcképcsarnok felállitásának terve, amely a közéleti kiválóságok arcképét ölelné fel.
Méltóságod felhivására a benyujtott következő ajánlatom nyert elfogadást:
Köteles vagyok teljesen ingyen elkésziteni és egy példányban a Széchenyi Könyvtár rendelkezésére bocsájtani mindazok arcképét, akik a Méltóságod által aláirt meghivóval mütermemben e célból jelentkeznek.

a Méltóságod által irt szövegű meghivók sokszorositása a levelek megcimzése és feladása az én költségemet képezte ugyan, de a meghivandók előzetes kijelölése, az adott utasitás pontos betartásának ellenörzése a levelek aláirásánál Méltóságod által történt.
Már a terv felmerülése alkalmával ki méltóztatott jelölni azokat a kereteket, amelyen belül lévő anyag kerül a Széchenyi Könyvtár gyüjteményébe. Az irányelv az volt, hogy összegyüjtendő minden olyan közéleti kiválóság arcképe, aki valamely számottevő intézmény élén áll, politikai, gazdasági, kulturális tevékenységet fejt ki. Ennek alapján meghivást nyertek

a ministerek
a ministeriumok egyes osztályai élén álló államtitkárok és ministeri tanácsosok
az egyes hitfelekezetek püspökei és főgondnokai
a hadseregnek vezető állásban levő tábornokai
az országgyülés mindkét házának tagjai
a vármegyék fő és alispánjai
a városok polgármesterei
az államrendőrség kerületi kapitányai
a katedrával bíró egyetemi tanárok
a tudomány és müvészet kiválóbb képviselői
a legnagyobb magyar gazdasági vállalatok vezetői.

Általában az volt a mérték, hogy az illető a maga positiójában megközelitse a ministeri tanácsos állást.
Tényként kell megállapítani, hogy Méltóságod az anyag kiválasztásánál nem mérlegelte az illető személyét, tisztán az birt fontossággal, vajon az illető arcképére a jövőben szükség lehet-e.
Az ajánlat megtételének üzleti elgondolása az volt, hogy azoknak is sikerült bemutatnom mütermem müvészi munkáját, akik különben nem kerestek volna fel. Semmi esetre sem kecsegtetett nagy üzleti haszonra való kilátás, a felvétel árát sem a féltől, sem a Széchenyi Könyvtártól nem kaptam meg. Utánrendelésre pedig a főleg állami tisztviselőkből álló anyagnál nem volt kilátásom.
Kénytelen vagyok bevallani, hogy a Széchenyi Könyvtárhoz benyujtott ajánlatom nem eredeti elgondolás. Teljesen azonos actiókat bonyolitottak le:

Erdélyi Mór fényképész, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagjait,
Brunhuber Béla fényképész, aki az Országgyülés tagjait,
Veres A. Pál fényképész, aki a Budapest Székesfőváros tanácsát,
Székely Aladár aki az irók és müvészeket
Kiss Pál aki a Székesfőváros Törvényhatósági tagjait
Strelisky Dorottya-uccai fényképész aki a felsőház tagjait és a M.Á.V. vezetőit fényképezte le teljesen azonos actió keretében.

A cél, amelyet a Széchenyi Könyvtár kitüzött, aligha volt más eszközökkel elérhető. Ha elképzelhető volna, hogy az egyes fényképeket az illető uraktól kérik be, akkor is különféle nagyságu és kivitelü jó-rossz képek gyültek volna össze, mig igy a legjobb igyekezettel készitett modern és müvészi értékü képek kerültek a gyüjteménybe.
A Méltóságod által nyert megbizás közel két éves. Joggal állapithatom meg, hogy ezen idő alatt a felek részéről egyetlen panasz sem érkezett. Nem kétséges tehát, hogy a Széchenyi Könyvtár nevében jelentkezők a legmesszebb menő gondossággal nyertek kielégitést, soha ezt a hatalmas erkölcsi értéket a magam üzleti érdekében fel nem használtam és erre a magaménál is sokkal jobban vigyáztam.
Elképzelhetetlen, hogy a valóságnak meg nem felelően épen én hangoztattam volna, hogy a teljes administratiót én végzem és hogy a meghivandók listájának összeállitására Méltóságod befolyást nem gyakorol. Hiszen ez semmi egyebet, mint az actió erkölcsi értékének leszállitását jelentette volna.
Ide csatoltan van szerencsém
a Széchenyi Könyvtár meghivójának egy eredeti példányát
az általam küldendő sablon szövegét és
a máig meghivottak teljes listáját mellékelni.

Ismételten mély tisztelettel arra kérem Méltóságodat, hogy az érdekeltek érthető áskálódása dacára se vonja meg tőlem kegyes bizalmát, melyet kiérdemelni a jövőben még fokozottabban igyekszem.

Vagyok Méltóságos uramnak készséges szolgája

Strelisky fiók udv. fényképész
Horovitz (kézjegy)”
Budapest, 1926. június 17.

Horovitz-Halmi Béla levele Lukinich Imre igazgatónak. 1926. június 17. Lukinich-fond (Fond 116/59): Az Országos Széchényi Könyvtár arcképgyűjtemény ügyére vonatkozó levelek és átiratok – Kézirattár

Az 1926-os dátum bizonyára elírás, minthogy 1925 júniusát említi, mint az ötletszikra kipattanásának idejét, és a szövegben később is utal arra, hogy a megbízatás „közel két éves”. Emellett más dokumentumokból is tudjuk, hogy az az „áskálódás”, amelyre az udvarias elköszönésben utal, 1927 nyarán történt.
A különféle portréakciók felsorolásának olvastán rögtön eszünkbe juthat a legkorábbi magyarországi testületi album, az Akadémiai album, és a többi ezt követő, hasonló fényképalbum szintúgy. („Az emberi arcz megörökítése” – a 19. századi magyar portréfényképészet különlegességei; Fotótér: Történeti fényképalbumok; Fotótér: Arcképgyűjtemény; Fotótér: Lukinich). Az Akadémiai album Schrecker Ignác fotográfus hazafias és nem csekély részt üzleti kezdeményezésére jött létre 1865-ben, a Magyar Tudományos Akadémia székházának megnyitására időzítve, kétszázötven arcképpel. És kevéssel később hasonlóan született meg a már nagyobb számú, háromszázhatvan portrét tartalmazó Országgyűlési album is, amelyből a Borsos József által készített kiadvány maradt fenn, de rajta kívül Szentkuty István, Schrecker Ignác és Mayer György is dolgozott hasonlón.
A gyakorlati lépésekre visszatérve: a portrék elkészítése és begyűjtése már valóban zajlott 1925-ben, de – a Kézirattár vonatkozó Növedéknaplójának a képek beérkezését rögzítő dátumai alapján – állományba vételük csak 1926-ban kezdődött meg és 1928-ban ért véget. Ezekről a folyamatban levő munkálatokról tanúskodik Lukinich beszámolójának egy bekezdése az 1926-os év fontos fejleményeiről az 1927-i első Magyar Könyvszemlében:

„[…] Megemlítendő még az is, hogy a még 1925-ben kezdeményezett arcképgyüjtemény a múlt év folyamán jelentékenyen gyarapodott. E gyűjtemény a jelen Magyarország tudományos, irodalmi, gazdasági, politikai, egyházi stb. életében vezető szerepet játszó képviselőinek arcképeit van hivatva összegyűjteni, rövidre vont életrajzi adataikkal együtt, hogy azok a jövő kutatók számára rendelkezésre álljanak. E gyűjtemény már eddig is több száz darabból áll, dobozokban van felállítva és kartoték-katalógussal ellátva. E gyűjtemény, amennyiben azt rendszeresen folytathatjuk, – idővel egyike lesz a legjobban használt gyűjteményeinknek. […]”

Lukinich Imre: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi-Könyvtárának 1926. évi állapotáról. In: Magyar Könyvszemle. Új folyam XXXIV. kötet, 1–2. füzet (1927. január–június), 170–171. – Elektronikus Periodika Archívum

A kétezres portrészámnál is bővebbre álmodott sorozatnak a jelek szerint mintegy a harmada készült el, legalábbis a Kézirattár Arcképgyűjteményének első 732 tétele tartozik a Strelisky-fiókja névvel jelzett, egyen-kartonra kasírozott képmások körébe. A 732-es számot viselő Strelisky-fiókbeli fényképet követően a többi, más forrásokból, pl. hagyatékokból származó képmás, amelyekkel szintén az Arcképgyűjteményt gyarapították, természetesen ugyancsak szerepel az említett növedéknaplóban, de esetenként korábbi évszámmal – a hagyaték vagy gyűjtemény bekerülési éve szerint. Úgy tűnik ebből, hogy ezt a naplót utólag, a gyűjteményrész rendezése során kezdték írni, és az Arcképgyűjtemény törzsanyagának áttekinthető módon való nyilvántartása volt a cél.
A Strelisky-fiókban készült portrékról az első, felületes végigtekintés is már érvényes benyomásokat ad. Az arcképek túlnyomó része a műtermi portréfényképészet mintegy 70 éves hagyományát folytatja, jól ismert beállításokat alkalmazva. A leggyakoribbak: ülőportré karosszékben, félig oldalról (általában balról); félalakos portré; asztalra (esetleg azon egy könyvre) támaszkodó fél- vagy háromnegyed-alakos állóportré. Hivatalos képmásokról lévén szó, ez nem is kifogásolható. Tudható, hogy minden alanyról két-három felvétel készült, és ezekből választhatták ki, hogy melyiket küldik be a könyvtárnak. Erről tanúskodik Zavaros Aladár székesfehérvári polgármester levele is, amelyet a Strelisky-fióknak címzett, és a portré mellékleteként őrződött meg:

„Székesfehérvár sz. kir. város polgármestere
Tekintetes »Strelisky Fiók« udvari fényképész
Bp.

Két hónapos külföldi utazás során kapott betegségem ágyba döntött úgy, hogy hivatalomat hosszú idő után pár nappal ezelőtt foglaltam el. Az eset oka hallgatásomnak. Szives eddigi türelmükért bocsánatot kérek.
A küldött fényképekből a mellékeltet találom legjobbnak a jelzett célra. A többi fényképet jövő héten magammal viszem és egyuttal egy kisebb fényképet szeretnék csináltatni és azt 34 pld-ban hivatalaim részére sokszorosíttani.

Életrajzi adataim a következők:

»Dr Zavaros Aladár Szfehérvár polgármestere 1882. év július 21én Szfvárott született. Középiskolai tanulmányait Szfvárott, míg felsőiskolai tanulmányait, mint a város ösztöndíjasa, a bpesti Pázmány Péter egyetemen végezte és itt nyert tudorságot is. Ügyvédi, később hadbirói pályára készült, városa azonban 24 éves korában rendőrkapitánnyá választotta. Rendkivüli erélyével, szorgalmával és igazságosságával kitünt. Nagy népszerűségnek örvendett. A világháborúba önként vonult be és a háborút az utolsó hónapig végigharcolta. Akkor haza rendelték. A forradalom kitörése után a legnehezebb időkben vezette a rendőrséget. 100 tagú rendőrséget szervezett és hazafias érzésektől áthatott rendőrszázadosával felvette a harcot a terrorista csapatokkal úgy, hogy Szfvárt elkerülte a legkisebb vérengzés is. Nyomban a kommün bukása után a város nagy [...]éssel polgármesterévé választotta. 9.ik éve kormányozza a várost. Vasszorgalommal, alkotó erejének teljességével látott a város rendbehozatalához. Szfvár világitása ma egyike a legkifogástalanabb világitásnak új, modern centraléjával, kiterjesztette a város vizműveit, a város utait, uccáit a legmodernebbül ujból burkoltatta, bérházakat, iskolákat, sportpályát építtetett, rendbehozatta a középületeket, járványkórház, modern gazd. iskola épült, segíttette az új rendőri és új leány polgári építését, polgári fiúiskolát, új tüzoltó őrtanyát építtetett, csatornákat huzatott úgy, hogy a város 40 éves tespedéséből pár év alatt modern várossá lett. – A Prohászka Ottokár templom, a hősi emlékmű, és a város közepén egy u. n. püspökkút alapját már megvetette, a mi még szebbé teszi az ősi koronázó várost. Szfehérvár még sokat vár fiatal polgármesterétől.«
Ezeket az adatokat egy szfvári ujságból irtam ki. Megtépázott idegeimből azt következtetem, hogy sokat kellett dolgoznom, s így, ha dicséretre nem, de érdemes vagyok arra, hogy megállapitsák az illetékesek, hogy nem voltam tétlen.

Mély tisztelettel

Dr Zavaros

Szfv. 927. XI/20.”

Zavaros Aladár levele a Strelisky-fióknak. 1927. november 20. Lukinich-fond (Fond 116/59): Az Országos Széchényi Könyvtár arcképgyűjtemény ügyére vonatkozó levelek és átiratok – Kézirattár

És ehhez hasonló tartalmú Szegő Pálnak, a kőbányai Fővárosi Sörfőző Rt. vezérigazgatójának szikár, az árak felől érdeklődő levele is:

Fővárosi Sörfőző Rt. Kőbányán
Budapest-Kőbánya 1926. junius 9.

Strelisky Fiók
Budapest, IV. Kecskeméti ucca 19.

A beküldött két felvételből van szerencsém az egyiket éspedig a meg nem tartani kivántat jelen sorok átadójával visszaküldeni. A Magyar Nemzeti Muzeum Országos Széchenyi Könyvtára számára azon felvételnek egy példányát szeretném átadni, amely felvételt mint megfelelőt visszatartottam. Ezen felvételből kérem nekem további két darabot azonos kivitelben, míg 12 fényképes levelezőlapot abban az esetben elkésziteni, ha az árakat – a nagyobb utánrendelt mennyiségre való tekintettel – megfelelően tudják részemre megállapitani.
Kérem tehát e sorok átadójának kis jegyzéken átadni, hogy ezek szerint a három nagy felvétel és a 12 képes levelezőlap darabjáért mennyit számitanak.
A Magyar Nemzeti Muzeum Országos Széchenyi Könyvtára részére a két példányban kiállitott kérdőivet csatoltan megküldöm.

Teljes tisztelettel
[Szegő Pál]

Szegő Pál levele a Strelisky-fióknak. – Budapest Főváros Levéltára, HU BFL – VII. 2 e 26995 (1926)

Egyes felvételek a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában (pl. Keresztes-Fischer Ferenc, Györki Imre, Kövesligeti/Kövesligethy Radó), illetve más közgyűjteményekben is megtalálhatók. (Pl. Pauler Ákos filozófus portréja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében, azonosító: 041171). A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található, felsorolt portrék leltári számai: Keresztes-Fischer Ferenc: 62.1896; Kövesligethy Radó: 692/1960 fk / 2291/1951 fk; Györki Imre: 62.6255.) A láthatóan ugyanezen megbízatás során készült felvételek közül több is hiányzik a könyvtár Arcképgyűjteményéből; de mint egységes elgondolás alapján készült sorozat a neki szánt helyén, a Nemzeti Könyvtárban található.
A projekt indítékából és a bevont személyek köréből magától értetődő, de mégis érdemes egy megjegyzésre, hogy kizárólag férfiak szerepelnek benne. A XX. század első negyedében „egyházi, politikai, katonai, kulturális, gazdasági életében szereppel bíró egyén”-ek mind férfiak voltak, legalábbis a hivatalos indíttatású és felhasználási célú szemlélet szerint. Figyelemre méltó a fényképek viszonylag nagy formátuma is: noha méretében a Promenade egyik típusához illetve a Boudoir-hoz áll közel, mások az arányaik. (Vizitkártya- és más kartonfotóméretek ) A versók nyomtatott feliratán az 1917-és (néhány példányon az 1916-os) évszám szerepel, tehát ezekhez az 1920-as évek második felében készült portrékhoz korábbi kartonokat használt fel a Strelisky-fiók. Nem külön ehhez a megrendeléshez döntöttek e méret mellett, hanem már egy évtizeddel korábban is készítettek ilyen nagyításokat.
Elgondolkodtató, hogy mi okból maradhatott csonka a sorozat. Konkrét adat egyelőre nem került elő, de legalább két, sőt, inkább három olyan körülményről lehet tudni, amelyek ezt okozhatták. Ezek egyike az általános pénzügyi-gazdasági válság, amely a közélet minden szereplőjét sújtotta, és talán nem maradt forrás, sem figyelem egy ilyen gigantikus vállalkozás végigvitelére. Emellett Lukinich Imre kinevezése a Pázmány Péter Tudományegyetem nyilvános rendes tanárává, azaz a könyvtár éléről történő távozása is komoly oknak tekinthető. Végül: nem lehet elsiklani a megbízatás körül kelt kisebb botrány(ok)tól, amelyeknek néhány levélben, illetve áttételesen a sajtóban is megtaláljuk a nyomát. Feltehetően ezek is megtették a hatásukat, még ha nem is azonnal. Ehhez azért hozzátartozik, hogy valószínűleg nem voltak teljesen alaptalanok az „áskálódásnak” titulált panasztételek, ismerve az 1920-as évek szorongató gazdasági viszonyait és az ebben a helyzetben egyre erősödő üzleti versenyt, amelyet a résztvevők igyekeztek szakmai köntösbe bújtatni, de igazából a mindennapi megélhetésükről volt szó. Ilyen állapotok között egy-egy rangos állami megrendelés nyilvánvalóan sokak irigykedését feléleszthette.

Sebő Judit (Történeti Fénykép- és Interjútár)

Felhasznált források:

Baji Etelka: Strelisky. Egy fényképészdinasztia száz éve, [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001.
Farkas Zsuzsa: „Az 1865–1867. évi országgyűlési képviselők arcképeinek albuma. In: Veszprémi Nóra – Szücs György (szerk.): Borsos József festő és fotográfus (1821–1883). Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2009. június 19 – október 25., Budapest, MNG, 2009, 191–198.
Halmi Sr., Robert: American Dreamer. My Story of Survival, Adventure, and Success, Lyons Press, 2015.
Magyar Fotografia. A Budapesti Fényképészek Ipartestületének és a Magyar Fényképészek Országos Szervezetének hivatalos közlönye, IV–VII. évf. (1924–1927).
Budapest Főváros Levéltára: HU BFL – VII. 171-1925-983; HU BFL – VII. 2 e 26995 (1926); HU BFL VII 2 e 25559 (1925)
OSZK Kézirattár, Lukinich-fond (Fond 116)
OSZK Kézirattár, Hóman-fond (Fond 15)
Az Arcképgyűjteményhez mellékelt (ön)életrajzok

komment

Hommage à Jókai. A nagy mesemondó emlékezete ex libriseken

2025. február 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

Bakacsi Lajos linómetszete (2024) grafikája. Jelzet: Exl.V/488 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Idén 200 éve született Jókai Mór (1825–1904), száznál több regény írója, politikus, festő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja. Nemes Nagy Ágnes költő, esszéíró egy 1979-ben megjelent írásában – Jókai sokoldalú műveltségét elismerve – irodalmi-történelmi múzeumnak, kincshalomnak nevezte a 19. századi magyar irodalom jeles alakját.

„És ott van […] Jókaiban az az érték, amit felfedezni nem kell, mert mindenki ismeri, múltunk, magyar világunk hatalmas, elsüllyedt földrésze, amely ilyen szélesen, ilyen homogénül szinte csak benne található. Ha meggondolom, mi mindent ismerhetünk meg Jókaiból, hány helyzetet, embert, szokást, mesterséget, földrajzot és néprajzot; a komáromi céhek ezüstgombos dolmányától a nádirigó fészkéig, a Tordai-hasadék csókáitól a Pilvaxig, a debreceni diáknyelvig, akkor veszem csak észre, hogy milyen koldusszegények volnánk Jókai nélkül. S ezt az egész nemzeti legendáriumot áthatja az a gyermeki szívdobogás, amit akkor éreztünk, amikor először (és persze nem utoljára) ismerkedtünk a reformkorral, éjszakákat átizgulva szurkoltunk a szabadságharcnak. Természetesen Jókait falva.
Ezért gondolom, hogy Jókai nemcsak természetvédelmi terület, nemcsak irodalmi-történelmi múzeum, hanem kincshalom is. Kincshalom az örök romantika, a mételytelen, fullánktalan kaland számára, filmen, tévében, az eljövendő holomoziban, és kincshalom a kalandon átfénylő magyar tudat számára, népmeseien tiszta nemzetiszínben.”

Egymaga egy külön, önálló irodalom volt – Jókai Mórról. In: Litera, 2020. április 21.

Haranghy Jenő grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Jókai alakját a kortársak és – a Jókai-kultusz, a nemzeti emlékezet részeként – az utókor is számos módon megörökítette, országszerte festmények, grafikák, szobrok, emléktáblák jelzik azokat a helyeket, ahol megfordult. Az őt ábrázoló grafikák egy kevéssé ismert típusát képviselik a kisgrafikák, az ex librisek, melyek hommage-lapokként ápolják a nagy író emlékezetét, és a jelen bemutatás fő tárgyát képezik.
Jókai maga is vonzódott az irodalom mellett a képzőművészethez: rajzolni, festeni 1837–1840 között a révkomáromi Királyi Rajz Oskolában tanult Orbán Gábor tanítványaként. Kecskeméti jurátus korában már ő tanította diáktársainak a rajzolást, festést. A családtagokon kívül a város jeles személyeiről is készített portrékat. Utazásain emlékeztető rajzokat alkotott, amelyeket azután írás közben is felhasznált. Bár megszerezte az ügyvédi oklevelet, Pestre költözve életét a művészetnek, főként az irodalomnak szentelte, több mint 100 regénye is ezt tanúsítja. Képzőművészeti tevékenységének termései (festményei, rajzai) jórészt sajnos elvesztek, néhányat őriz közülük a Petőfi Irodalmi Múzeum.
A kortársaktól származó, Jókait megjelenítő képzőművészeti alkotások közt az író portréja, illetve egész alakos ábrázolása is fellelhető. A reformkor neves magyar grafikusa, a nemzeti festészet kibontakozásának első számú képviselője volt Barabás Miklós (1810–1898), aki portréművészként változatos technikákkal örökítette meg a közélet legfontosabb szereplőit, irodalmárokat, művészeket, színészeket, politikusokat, köztük Petőfi Sándort és Jókai Mórt. Litográfiáit leggyakrabban Walzel Ágost Frigyes sokszorosította, aki éppen a jeles művésszel való együttműködésének köszönhetően az 1840–50-es években a korabeli Magyarország egyik legsikeresebb litográfiai műhelyét üzemeltette Pesten. Barabás alábbi kőnyomata 1854-ből a fiatal, 29 éves Jókait ábrázolja, a képen alul az íróé mellett a grafikus aláírása és a Walzel-nyomda neve is olvasható.

Barabás Miklós litográfiája (1854). A kép forrása: Wikipédia

Adolf Dauthage (1825–1883) osztrák litográfus portrékat készített a politikai és egyházi élet, illetve a művészvilág tagjairól. Jókait – ahogyan az ábra német nyelvű felirata („Reichstag-Abgeordneter”) is utal rá – mint országgyűlési képviselőt jelenítette meg. A kép az 1870-es években készült, az Osztrák–Magyar Monarchia politikai személyiségeit bemutató parlamenti portrésorozat részét képezi (Das Parlament. Die politischen Persönlichkeiten Oesterreich-Ungarns in Wort und Bild, Wien, 1879).

Jókai Mór. Adolf Dauthage alkotása (1870-es évek). A kép forrása: Wikipédia

Az író emlékezetének ápolásában fontos szerepet töltenek be azok a települések, ahol megfordult, illetve hosszabb időn át tartózkodott. Ezek közül Komárom, Pápa és Balatonfüred lelhető fel leggyakrabban az emlékét őrző, következőkben bemutatandó 20–21. századi kisgrafikákon, ex libriseken.
A Jókai életére nagy befolyással bíró városok közül kiemelkedik szülőhelye, Komárom, ahol két év megszakítással élt 16 éves koráig, és ahova a későbbiekben is többször ellátogatott. A város fejlődését nagymértékben meghatározta, hogy fontos kereskedelmi központ és kikötő volt, kb. 18 ezer lakosával a reformkorban az ország egyik legpolgárosultabb, leggazdagabb településének számított. Komárom légköre nagy hatással volt Jókai habitusára, művészetére. Sajnálatos módon az írónak napjainkra sem a szülőháza nem maradt fenn, sem az a ház nem áll már, ahová másfél éves korában költöztek. Jókai emlékét őrzi viszont a róla elnevezett utca, emellett emléktábla és több szobor, 1881-ben a város díszpolgárává is avatták. Révkomáromi ülő szobrát, a Berecz Gyula szobrászművész tervei szerint készült bronzalkotást Prágában öntötték 1937-ben. A kőalapokon álló sematikus fotelban, ülő helyzetben ábrázolt, időskorú Jókai kezeit térdein nyugtatja, mintha most is mesét mondana. Ezt a szobrot – Komárom 19. századi látképével és Az arany ember című regény motívumaival – örökíti meg Ürmös Péter grafikusművész következő, Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából készített ex librise Vasné dr. Tóth Kornélia nevére.

4_kep-urmos_peter_vasne_dr_toth_kornelia_jokai_x3_2024_111_79_300dpi_masolata.jpg Ürmös Péter linómetszete (2024). Jelzet: Exl.V/500 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jókai emlékét Komárom intézményei közül több iskola és a helyi könyvtár elnevezésében is őrzi. Utóbbi 1954. május 5-én – a nagy író halálának 50. évfordulóján – vette fel Jókai Mór nevét. Az intézmény számára több ex libris, kisgrafika készült, a könyvtár fennállásának 25. évfordulójára a kiváló szerencsi fametsző, Fery Antal alkotott emléklapot „25 éves a komáromi Jókai Mór Városi-Járási Könyvtár 1952–1977” felirattal, a névadó portréjával.

Fery Antal fametszete (1977). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Jókai Mór csak egyetlen tanévet töltött Pápán, az 1841–1842-est, az itteni református kollégiumban tette le az érettségit. E helynek óriási szerepe volt írói fejlődésében, itt döntötte el végképp, hogy író lesz. Ehhez az ösztönzést az önképzőkörben elnyert pályadíj adta, amelyet a Tűz és víz című novellájáért kapott. Pápa nem csupán iskolaváros, de élénk polgárváros is volt Jókai idejében a maga 12 ezer lakosával, kaszinójával, vásári nyüzsgésével. Jókai itt ismerte meg Petőfi Sándort, szoros baráti kötelék alakult ki kettejük között, a két évvel idősebb Petőfi öccseként támogatta Jókait. 1846-ban majdan együtt hívták életre a Tízek Társaságát, amelynek tagjai később az 1848-as márciusi ifjakként váltak ismertté. A nagy barátságnak az vetett véget, hogy Jókai – Petőfi tiltakozása ellenére – feleségül vette a nála 8 évvel idősebb színésznőt, Laborfalvi Rózát.
Jókaira Pápán nagy hatással volt az első természettudományi tankönyv szerzője, Tarczy Lajos professzor, aki az önképzőkört is vezette, valamint a kitűnő szabadelvű történész, Bocsor István professzor. Az ő tanításuk a Jókai-művekben is tetten érhető, előbbié például A jövő század regényében, utóbbié a Mégis mozog a föld című alkotásban.
Pápa városa mindig is büszke volt Jókaira. 1880-ban itt avatták az első emléktáblát az országban, 1893-ban megalakult a Jókai Kör, és díszpolgárrá választották az írót, 1894-ben róla nevezték el a korábbi Hosszú utcát. A helyi Ismeretterjesztő Egylet, a könyvárusok könyvkölcsönzői, a Jókai Kör, a Népkönyvtár, a Városi Nyilvános Könyvtár tevékenysége egyaránt előzményei voltak a városi könyvtárnak, amely 1958-ban vette fel Jókai Mór nevét. A portrégrafikáival kiemelkedőt alkotó Fery Antal a könyvtár részére 1975-ben készített fametszetű ex librisén Jókai arcképe látható könyvvel, babérággal.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Exl.J/146 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár egy ideig a pápai Esterházy-kastélyban működött, ennek állít emléket Meskó Anna és Póka György gyulai művészházaspár az épületet bemutató alkotása, mely a könyvtár részére készült.

Meskó Anna – Póka György linómetszete. Jelzet: Exl.J/147 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A pápai könyvtár akkori épülete előtt állították fel 1978-ban a Jókai-emlékkövet, Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor alkotását. A fehér kőből készült emlékmű négy oldalán Jókai Mór életéből és regényeiből ábrázolt jelenetek elevenednek meg.
A pápai művelődési élet egyik fontos alakjaként, több mint húsz éven át a könyvtár élén állva Jelencsik Sándor (1926–1999) központi szerepet töltött be az intézmény szellemi arculatának kialakításában. Szoros kapcsolatot épített ki a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal és a Jókai Körrel, utóbbi jelentős irodalmi-művészeti tevékenységet fejtett ki. Jelencsik hivatalosan 1972-ben csatlakozott a Kisgrafika Barátok Köréhez. Kezdeményezésére számos író-olvasó találkozó mellett kiállításokat is rendeztek a könyvtárban, így népszerűsítve többek között az ex libris és a bélyeg műfaját. Az ex libris készíttetésben maga is példát mutatott, Andruskó Károly és Nagy László Lázár grafikusoktól nevére szóló könyvjegyeket rendelt. Nagy László Lázár alkotásán Jókai, a termékeny alkotó, az írófejedelem jelenik meg.

Nagy László Lázár fametszete (1976). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye és Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 41. – Törzsgyűjtemény

Szoboszlai Mata János fametszete szövegében („Jókai 100 könyve”) is hangsúlyozza Jókai gazdag írói világát – a grafika ábráján a Pegazuson ülő, csillagok közé röptető író szimbolikus alakja látható, aki maga is csillagot tart a feje fölött, alatta sárkány által bekerített város. A mesebeli elemek Jókai határtalan képzelőerejére utalnak.

Szoboszlai Mata János fametszete (1936). Jelzet: Exl.J/1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jókai először 32 éves korában jutott el a Balatonhoz. Lenyűgözte a tó és környékének varázsa, így írt róla:

„Ha gazda vagyok, a Tiszamellék rónájának adom az első rangot; ha politikus vagyok, Erdélybe leszek szerelmes; de mint költő, a Balaton-vidéknek nyújtom a szépség almáját. Csak az az egy fáj, hogy nem tudom azt olyan szépnek leírni, mint amilyennek láttam.”

Jókai Mór: Magyarhon szépségei, Budapest, Franklin-Társulat, 1910. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Jókai-család 1867-ben telket vásárolt Balatonfüred központjában, ezen villát építtettek, melyet 1870-ben vettek birtokba. A teraszról gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra és Tihanyra. Jókai húsz éven át töltötte itt a nyarakat, ezen a helyen írta többek között Az arany ember és a Fekete gyémántok című regényeit, emellett a fővárosi lapok részére számos elbeszélést, regét és fürdőtémájú cikket küldött. A felújított villa ma Jókai-emlékházként működik. Az alábbi képen, a Keszthelyen, majd Veszprémben élő Poór Ferenc nevére szóló ex librisen – a Balaton kutatása, népszerűsítése kapcsán jelentőset alkotó Lóczy Lajos geológus és Eötvös Károly író, publicista, ügyvéd portréja mellett – a helyhez való kötődése miatt szerepel Jókai arcképe, nyitott könyvben a Balaton rajzával és lúdtollal. A színes grafika Kertes-Kollmann Jenő alkotása.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája, Exl.P/443 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A bicentenárium, a Jókai-kultusz részeként – mint exlibrisológus – jelen cikk szerzője is több ex librist készíttetett az író emlékére. A kisgrafikák világában tett emlékutazás zárásaként ezek közül következzen Jókai A kőszívű ember fiai című regényére utaló, az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot idéző illusztratív könyvjegy csatatéren párbajjelenettel, melynek alkotója Kapolcsi Kovács Csaba.

Kapolcsi Kovács Csaba rézkarca (2024). Jelzet: Exl.V/499 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A bemutatott kisgrafikák révén nyomon követhettük, hogy az ex librisek, hommage-lapok milyen fontos szerepet töltenek be a Jókai-jelenség, az általa termelt kincshalom megőrzésében, népszerűsítésében, újabb irányokból teljesítve ki az író szellemi arcképét.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

A Cimborától Chopinig, Érdi Tamás zongoraművész és É. Szabó Márta, a legendás Cimbora műsor alapítója – CSEVEJ35

2025. február 16. 06:06 - nemzetikonyvtar

35. csevejünkben Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel, É. Szabó Mártával, a legendás Cimbora műsor alapítójával, Érdi-Harmos Réka fotográfussal, Sághi Ilona kulturális menedzserrel beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár tartalompakolója az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban kulturális programsorozatról. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a felvétel elkészítését.

Az MNMKK OSZK 19 vármegyében összesen 20 interaktív irodalmi programmal járult hozzá a féléves országos rendezvénysorozat sikeréhez, amely a kultúrstratégiai intézmények közreműködésével, Magyarország 2024. évi európai uniós elnöksége időszakában valósult meg. A nemzeti könyvtár programjain mintegy 1900 fő vett részt. A kétféle előadás és a legkisebbeknek szóló foglalkozás tematikája a magyar kulturális örökség középpontba helyezésével, az európai kulturális kapcsolatok bemutatásával szólított meg széles közönséget. A programokat az MNMKK OSZK munkatársai a Cimbora Alapítvány szakmai partnerségével dolgozták ki, amelynek értékrendje és célkitűzései egybecsengenek a nemzeti könyvtár szándékaival.

Tartalom:

É. Szabó Márta és Sághi Ilona

01:23 A Cimborán keresztül újraálmodtunk valamit
05:10 Művészek mint a könyvtár kulturális nagykövetei
08:20 Cseh Tamás cimboránk lenne 2025-ben?
11:25 A könyvtárosok mégsem csak olvasgatnak, kopott kardigánban
14:15 Játék a könyvtárban, a Cimbora is a könyvtárban született
17:07 É. Szabó Márta: a fiam egy hibás inkubátor miatt elvesztette a látását
19:50 Benedek Elek útján: a gyerekek a legfontosabbak
22:24 A digitális kütyük az új televízió: mindent kapcsolj ki, kivéve a Cimborát!
27.16 Muszáj a gyerekekre figyelni, mert ha nem értéket kapnak, akkor baj lesz
29:40 A programsorozat tapasztalatai
34:54 A Cimbora hogyan mutatná be a rendezvénysorozatot?
38:47 Részlet az Allegro Barbaróból (Érdi Tamás, Zenekadémia, 2017)

Érdi Tamás és Érdi-Harmos Réka

40:50 Mikor lett a zene Érdi Tamásé?
42:24 Nem tudtak elvonszolni a zongorától
45:30 Ha kitűnik a zenében, akkor ez a gyerek nem fogja érezni, hogy neki mi hiányzik
49:30 Az Érdi-féle interaktív koncertek
52:07 Kotta nélkül hogyan lehet zenét tanulni?
55:40 Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni
1:00:30 Versenyzongorától az életvitelig
1:04:30 Megpróbáljuk az érzékenységet leírni
1:07:00 Nincs időm zeneszerzésre
1:10:41 Ki a főnök a négykezes darabban?

Érdi Tamás honlapja: https://www.erditamas.hu/hu/
Facebook-oldala:https://www.facebook.com/erditamaszongoramuvesz
Cimbora Alapítvány: https://www.cimbora.eu/
Klassz a parton fesztivál: https://www.klasszaparton.hu/hu/

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE: https://apple.co/3W0iS23
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
PODCHASER: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS: https://bit.ly/OSZKRSS

komment

Címkék: podcast zongora könyvtár rendezvények csevej zongoraművész Tóth Péter Érdi Tamás sághi ilona É. Szabó Márta kulturális menedszer

Az én paradicsomkertem

2025. február 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

A szerelmes Jókai Mór

Jókai Mór kéziratos hagyatéknak része hatvan olyan vers is, amelyeket Jókai életének utolsó öt évében írt feleségének. Az író kéziratos hagyatékának digitalizált feldolgozását ezekkel a versekkel kezdjük meg a Copián, könyvtárunk digitális tartalomszolgáltatási felületén: a teljes anyagot a február 17-én kezdődő, háromnapos Jókai bicentenáriumi konferencián mutatjuk be.

Jókai Mór (1825–1904) neve hallatán sokan rögtön a 19. századi regények világára gondolunk: nem véletlenül nevezték Jókait írófejedelemnek, szerepe vitathatatlan a magyar prózanyelv kialakulásában és formálásában. Írásaiban a szerelmet – a romantika korstílusának megfelelően – gyakorta túláradó módon ábrázolja, rendszeresen válik prózája fontos elemévé. Viszont nem csupán regényeiben voltak fontosak a szerelmi szálak: életében is volt két igen meghatározó házassága, melyek mindkét esetben nagy szenzációvá váltak.
Első feleségével, a színésznőként dolgozó Laborfalvi Rózával (1817–1886) a híressé vált romantikus anekdota szerint 1848. március 15-én találkoztak először Katona József Bánk bánjának előadásán. A Jókainál nyolc évvel idősebb Laborfalvi a darab egyik főszerepét, Gertrudist játszotta: az előadás után Jókai felment a színpadra beszédet tartani, ahol állítólag Róza saját kokárdáját tűzte Jókai szíve fölé. Csakhogy Mikszáth Kálmán nagyban árnyalja és kiegészíti ezt a képet a Jókai Mór élete és kora című kötetében azzal, hogy sokkal valószerűbbnek látja első találkozásaikat Szigligeti Ede rendezőnél, drámaírónál:

„Hogy miként, hol és mikor keletkezett ez a viszony, nincsenek rá adatok. A világ előtt a kokárda feltűzése képezi a kezdet kezdetét s maga Jókai is ezt az epizódot említi. De ez nem valószínű. Jókai már Szigligetiéknél kell, hogy találkozott legyen vele. Tudjuk, hogy oda sokszor járt Fánikához és azt is tudjuk, hogy Jókai napjainak egy részét a Szigligetiék társaságában töltötte játszadozva a Szigligeti gyerekekkel. Lehetetlen tehát, hogy Szigligetiéknél ne jöttek volna össze.”

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. 1. kötet, Rejtő István (s. a. r.), Jókai Mór összes művei 18, Budapest Akadémiai, 1960, 132. – Törzsgyűjtemény – Magyar Elektronikus Könyvtár (Arcanum kiadás)

Jókai Mór és Laborfalvi Róza. A kép forrása: Jókai-napok, különszám. In: Balatonfüredi Napló, 21. évf. 2. sz. (2021.), 10. – Elektronikus Periodika Archívum

Kettejük kapcsolata megosztónak bizonyult Jókai családi és baráti körében, amely nem volt véletlen: Róza nem csupán majd’ egy évtizeddel volt nála idősebb, hanem színésznői mivolta is rányomta bélyegét a megítélésére. Mikszáth írja:

„Laborfalvi Rózának, mint ebben az időben (és még talán azelőttiben is) majd minden színésznőnek, megvolt a színes kalandokkal telt pikáns múltja, a színpadok végre is nem kolostorok.”

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. 1. kötet, Rejtő István (s. a. r.), Jókai Mór összes művei 18, Budapest Akadémiai, 1960, 132. – Törzsgyűjtemény – Magyar Elektronikus Könyvtár (Arcanum kiadás)

Az pedig már végképp botrányosnak számított, hogy Rózának volt egy házasságon kívül született, akkor 12 éves lánya, Benke Róza Anna: a Benke nevet édesanyja eredeti családneveként kapta, apja a kor szintén ismert színésze, Lendvay Márton volt. Róza már kiskamasz volt, mikor édesanyja házasságot kötött Jókaival, ő pedig intézetbe került. Benke Róza Anna később korán elhunyt: nem sokkal saját, szintén házasságon kívüli kislánya – Róza – születése után, akit viszont nagyanyja és Jókai sajátjukként neveltek fel. Laborfalvi unokáját az író később nevére is vette, így a továbbiakban Jókai Róza néven említem. Jókai családja és barátai nehezen fogadták el a házasságot: nem sokon múlt, hogy az író és közeli barátja, Petőfi Sándor között nem szakadt meg végleg a kapcsolat. Jókai és Laborfalvi végül egészen a nő 1886-ban bekövetkezett haláláig éltek együtt.
Jókai ennél talán kevésbé ismert, ám a korban annál nagyobb szenzációnak számító házasságát 1899. szeptember 16-án kötötte meg a nála nem kevesebb, mint 54 évvel fiatalabb, akkor 20 éves Grósz (Nagy) Bellával – aki akkoriban a pályafutását megkezdő színésznő volt. Első találkozásukról több változat is ismert: annyi bizonyos, hogy a fiatal lány verset szavalt Jókainak, aki felfigyelt tehetségére, így szívesen támogatta és egyengette színésznői karrierjét ajánlásokkal, javaslatokkal. Találkozásuk után két évvel kelt szárnyra először a tervezett esküvő híre: erről az időszakról több visszaemlékezés is született, amelyek között vannak ugyan eltérések, de biztos, hogy az író családja foggal-körömmel, minden szóba jöhető lehetőséget megragadva igyekezett megakadályozni a házasságot – leginkább Feszty Árpádék és Hegedűs Sándorék. Feszty Árpád felesége ekkor már az előbbiekben említett Jókai Róza, az író nevelt lánya volt; Hegedűs Sándor, az akkori kereskedelemügyi miniszter pedig Jókai unokahúgát, Jókai Jolánt vette feleségül. Jókai nem egyszerűen országos – sőt nemzetközi – hírű író volt, hanem a közéletben is fontos szerepet töltött be, családjában is több fontos közéleti személyiség akadt: sokat jelentettek döntései mindenki számára.
A család álláspontját több tényező is befolyásolta. Ebben szerepe volt Bella zsidó származásának, – eredeti családnevét is ezért használta magyarra fordítva színházi körökben: Nagy Bellaként lépett fel. Nem elhanyagolható a korkülönbség és az eltérő társadalmi státusz sem – bár itt fontos megjegyezni, hogy ugyanezek a tényezők, ugyan kisebb súllyal, de ott voltak Jókai és Laborfalvi házasságában is –, illetve ezzel a Jókai-örökség várható helyzete is megingott. Hegedűsék Dárday Sándor – számszéki elnök és Jókai közeli barátja – közreműködésével még a házasság előtti napon is igyekeztek ezt megakadályozni: levelet írattak Jókaival, melyben lemondja a házasságot, illetve csatolt hozzá egy 10.000 forintról szóló csekket is – ezt Dárday vitte Bellához. A házasság történetének ezen pontjáról is több változat ismert, de tudjuk, hogy Bella Jókaiért küldetett, hogy személyesen közölje a házasságtól való visszalépés szándékát: Jókai a kérésnek megfelelően meg is jelent, de a család reményei ellenére mégsem állt el a házasságtól, így az esküvőt másnap megtartották.

Jókai Mór és Nagy Bella. A kép forrása: Jókai Mór és Laborfalvi Róza. Jókai-napok, különszám. In: Balatonfüredi Napló, 21. évf. 2. sz. (2021.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum

Az esemény hatalmas port kavart a közvélemény soraiban is, gyakorlatilag szenzációnak számított, de ettől függetlenül az intrikák és viszontagságok sora viszont nem ért véget: Bella személyét a nyilvánosság felé gyakorlatilag rosszakaróinak pletykái tartották a köztudatban. Jókai családtagjainak részéről jóformán kizárólagosan rágalmak maradtak fent személyével kapcsolatban, ami talán nem is annyira meglepő az előzményeket is figyelembe véve. Ezt a szándékot egyértelműen mutatja – a teljesség igénye nélkül – az incidens, melynek során Róza, Jókai Mór nevelt lánya darabokra tépte azon a koszorún lévő szalagot, melyet nevelőapja és annak második felesége együtt helyeztek halottak napján Laborfalvi Róza sírjára.
Szintén erre az időszakra esik Bella néhány napos pozsonyi útja: a pozsonyi színház hívta vendégszerepelni három napra, csakhogy ez nem valósulhatott meg a tervek szerint, ugyanis már az első este a rendbontók egy csoportja igyekezett kifütyülni a fiatal színésznőt az előadás felétől. Ekkor az előadást némi rendőri beavatkozással ugyan, de megtartották, csakhogy a második napra olyan hírek érkeztek különböző tüntetésekről, amelyek miatt Jókai lemondta felesége további szerepléseit. Ezután hamar kiderült, hogy – a zsidó származású – Bella második fellépésére harminc antiszemita fiatal is érkezett Budapestről, előre bérelt páholyokba. Évekkel később az író, politikus, ügyvéd Jankovics Marcell (1847–1949) két levelében is említi az esetet: ezekben a levelekben bevallotta a szervezést, azt viszont tagadta, hogy antiszemita indíttatás lett volna a háttérben – Bella tehetségtelenségével indokolta az incidenst.
A fentiek csupán néhány példaként szolgáltak arra, hogy az idős író és a fiatal színésznő házasságát mennyire nehezítette környezetük egy része – Jókai végül Bellát jelölte ki egyedüli örökösévé. Jókai halálával viszont Jókai Róza pert indított a végrendelet érvénytelenné nyilvánítása érdekében, bízva abban, hogy ezzel őt illeti meg a vagyon és a jogdíjak. Lugosi András tanulmánya szerint Jókai Róza nevelőapja halála után nem sokkal megkapta a svábhegyi telekért járó összeget, majd 1907-ben visszavonta a pert, melyben a végrendelet semmisségét kívánta kimondatni: békés úton egyeztek meg. Bella évente elszámolt a jogokból érkező bevételekből, ennek 10 %-a illette Rózát: ez viszont nem volt hiánytalan az évek során, ezért Róza újabb pert indított a húszas években. A per lezárásaként Bella 150 millió koronával fizette ki Jókai Mór fogadott lányát, ezzel kapta meg véglegesen Jókai Mór örökségét: ennek része az előadás fő tárgyát képező korpusz is, melyet a Magyar Állam vásárolt meg Nagy Bellától 1911-ben a Nemzeti Múzeum részére.

A Jókai Mór kéziratos hagyatékát képező, az író életének utolsó öt évében feleségéhez írt hatvan versből álló szövegkorpusz megléte eddig is ismert volt, viszont sokáig nem állt a Jókai-kutatások központjában. Ezek a versek többnyire kiadatlanok voltak: Jókai életében a hatvanból csupán kilenc vers került a különböző folyóiratok hasábjaira, és halála után is leginkább csak egyes versek bizonyos részleteit publikálták. A versek közös jellemzője, hogy a szerző kifejezetten eszményíti feleségét, ezzel egy idealizált alakot teremtve, amely viszont szöges ellentétben áll azzal a Bella-képpel, amelyet Jókai halála után a hagyatéki perek kapcsán a családja láttatott róla. Ennek eredményeként a versek mintegy védőbeszédként hatnak, amelyek vitaalapként szolgáltak Bella személye, illetve az író és második felesége kapcsolatának megítélésekor az utókor számára.

Felhasznált irodalom:

Láng József: Jókainé Nagy Bella emlékirata. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 79. évf. 3. sz. (1975), 355–377.
Lugosi András: A szerelem bolondja? In: Budapesti Negyed, 15. évf. 4. sz. (2007), 360–410.
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora, [Budapest], Kossuth Kiadó, 2011, 135–136.

Baranyai Laura
(Kézirattár)

komment

A 100 éve született könyvtáros, szerkesztő Gerő Gyula ex libris hagyatéka

2025. február 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gerő Gyula portréfotója. In Memoriam Dr. Gerő Gyula. In: Könyvtárvilág, 10. évf. 5. sz. (2022). – A Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja

1925. február 13-án, 100 éve született dr. Gerő Gyula könyvtáros, könyvtárigazgató, szerkesztő, könyvtártörténész, a könyvtári kronológia elismert szaktekintélye, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete oszlopos tagja. Életműve elválaszthatatlan a magyar könyvtárügy fejlődésétől, számos könyvtár neki köszönheti létét és nagy ívű fejlődését. Életének 98. évében, 2022 tavaszán hunyt el, búcsúztatására május 24-én került sor a Farkasréti temetőben.

Dr. Gerő Gyula gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Középiskolai tanulmányait Veszprémben, a piaristáknál kezdte, majd a kaposvári állami gimnáziumban érettségizett 1943-ban. Végzettsége szerint jogász, 1948-ban állam- és jogtudományi diplomát szerzett Pécsett az Erzsébet Tudományegyetemen. Emellett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–művészettörténet szakán is folytatott tanulmányokat. 1949 őszétől Kaposváron volt könyvtáros, majd 1950-ben a Bajai Városi Könyvtár vezetője lett. Az 1950-es évek elején könyvtárosi végzettséget szerzett. 1952-től a Népkönyvtári Központnak, 1952 és 1954 között az Országos Széchényi Könyvtár Módszertani Osztályának munkatársaként dolgozott. Számos módszertani kiadvány elkészítésében szerzőként, társszerzőként működött közre. 1954-től a Könyvtáros folyóirat olvasószerkesztőjeként, majd 1976 és 1985 között főszerkesztőjeként tevékenykedett.

A Könyvtáros folyóirat címlapja, 28. évf. 12. szám (1978) – Elektronikus Periodika Archívum

A lap munkatársai a későbbiekben is nagyra értékelően nyilatkoztak róla, a pontosság tisztelete miatt őt tartják az egyik legnagyobb magyar könyvtári szerkesztőnek. 1986 áprilisától, már nyugdíjasként ismét a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa lett, 1989-től 1996-ig megbízatást kapott a Könyvtári Levelező/lap szerkesztésére. Mindkét folyóiratnál érvényesítette szerkesztői szemléletét: a cikkeket meggyőző gondolatmenet jellemezze, a szerzők tartalmilag és nyelvileg is pontosan fogalmazzanak.
A múlt feltárása alapfeltételének a tárgyak, dokumentumok megőrzését, a segédanyagok, könyvtártörténetek, kronológiák, névtárak, életrajzi adattárak, bibliográfiák készítését tekintette – ebben maga is példát mutatott. A szerkesztői munka mellett kezdte el – kiterjedt levelezéssel, sok kutatással – a Ki kicsoda a hazai könyvtárosságban és az eredetileg három kötetből álló, majd ötkötetesre bővített Magyar könyvtártörténeti kronológia összeállítását. Ennek elkészítését azzal is indokolta, hogy a múlt, ezen belül a könyvtáros szakma, a könyvtári értékek hiteles ismeretét elengedhetetlenül fontosnak tartotta. Így vallott erről:

„Hitem szerint […] a múlt megismerése és ismerete a könyvtáros önbecsülésének alapja. […] múltunk, örökségünk lelkiismeretes feltárása és birtokba vétele nélkül a könyvtárosság sorstalan, a híre is csak árnyék!”

Gerő Gyula: Évfordulók ürügyén a hétköznapi könyvtártörténet-írásról”. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 14. évf. 12. sz. (2005), 28. – Elektronikus Periodika Archívum

Nívós könyvtárosi munkásságáért több kitüntetésben, elismerésben részesült, köztük 1980-ban Szabó Ervin-emlékéremmel, 2005-ben Széchényi Ferenc-díjjal, 1989-ben MKE-emlékéremmel tüntették ki. 2020-ban, könyvtárosi munkásságának 70. évfordulóján elnyerte a Füzéki István-emlékérmet is.
Halála után, 2022 végén a Budapest II. kerületi, Szerb Antal utcai lakásában őrzött művészeti, kisgrafikai hagyatékából utódai megajándékozták az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárát. Az összesített adatok alapján 1.000 feletti képi dokumentum került a könyvtár tulajdonába, zömében ex librisek és alkalmi grafikák, továbbá kisebb számban szabad grafikák, rajzok, vázlatok, illusztrációk és művészeti katalógusok, albumok. Az ajándékozás a könyvjegyeket tekintve több mint 70 – többségében magyar és néhány külföldi – grafikus mintegy 720 művével gyarapította a könyvtár ex libris állományát. Az alkotók közt a kisgrafika műfajának kiemelkedő 20–21. századi művelői szerepelnek, például Fery Antal, Stettner Béla, Gonda Zoltán, Kopasz Márta, Medgyesy Miklós, Menyhárt József, Józsa János, Nagy László Lázár, Sterbenz Károly, Várkonyi Károly és Szilágyi Imre. Gerő a kapott grafikákból többet szerepeltetett szerkesztőként a Könyvtáros folyóiratban, és ezen túl is ajándékoztak számára lapokat. Ezt a hagyatékban fellelhető, postai úton érkezett küldemények is tanúsítják.
Gerő Gyula családi szálon is kötődött a képzőművészethez. Egyik fivére, Gerő Kázmér festőművész volt; egyik lánya, a nagyon fiatalon, 2008-ban elhunyt Gerő Éva pedig grafikusként dolgozott, több könyvtári folyóirat (a Könyvtári Figyelő és a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros) címlapját, külső megjelenését is ő tervezte.
A könyvtáros Gerő Gyula számára kiváltképp eredeti szerepe, könyvhöz való kötődése miatt volt fontos az ex libris műfaja, mely funkciója szerint kezdetben a könyvbe ragasztva jelölte annak tulajdonosát. Kevéssé ismert, hogy Gerő – a műfajt ápolandó – több grafikussal készíttetett a saját nevére szólóan is könyvjegyet.
Bor István Iván autodidakta grafikus, festő népies madármotívumot, pávát ábrázoló ex librist alkotott Gerő számára 1974-ben.

Bor István grafikája (1974). Jelzet: Gerő/G/7 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ismertebb grafikusok közt említhető a zentai Andruskó Károly nyomdász, akivel Gerő sokat levelezett, és akihez több szálon is kapcsolódott. Andruskó számos fametszetet küldött Gerőnek, melyekből ő szerkesztőként többet elhelyezett a Könyvtáros folyóiratban. A metszetek sokféle méretűek lehetnek, a tenyérnyi kisgrafikák mellett a minilibrisek nevüknek megfelelően nagyon kicsi – általában néhány centiméteres – méretben készülnek. (Az OSZK legkisebb könyve egy 1974-ből származó, a mininél is kisebb, 5x5 mm-es mikrokönyv, amely A kapa címet viseli, és Andruskó Károly linómetszeteit tartalmazza egy közönséges kapáról.) Könyv szerepel lúdtollal Andruskó Károly következő, Gerő Gyula nevére szóló minilibrisén, melynek elnevezése is a méretére utal, és arra a funkciójára, hogy minikönyvbe helyezhették. Gerő minikönyvgyűjtő is volt, de ez irányú gyűjteményét élete utolsó éveiben eladta.

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.G/291– Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Urbán László szintén kis méretű könyvjegyet, betűgrafikát készített Gerő Gyula nevének kezdőbetűiből, a G. Gy. monogram egy sajátos variációjával.

Urbán László grafikája. Jelzet: Gerő/G/29 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Gyulán élő Meskó Anna és Póka György grafikus házaspár „Ex libris Gerő Gyula” feliratú, tiszta vonalvezetésű, dekoratív ex librisén a könyvjegyeiken gyakran előforduló könyvmotívum szerepel virággal.

Meskó Anna és Póka György linómetszete. Jelzet: Gerő/G/33 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő Gyula ex libris gyűjteményében a nevére szóló grafikák mellett kultúr- és művészettörténeti szempontból sok más figyelemre méltó lapra, érdekességre is lelhetünk. A magánmegrendelők közt a kor jeles gyűjtői, főként a jogi, orvosi, könyvtárosi, pedagógusi, mérnöki szakma képviselői szerepelnek, például Arató Antal, Jelencsik Sándor és Ebergényi Tibor könyvtárigazgatók; Kelemen Béla orvos; Lenkey István és Szíj Rezső könyvtárosok; Gombos László, Illyés Sándor László, Semsey Andor és Réthy István jogászok; Lippóczy Norbert agrármérnök. A híres költők-írók részére készült könyvjegyek közül például a Jékely Zoltán nevére szóló említhető, melynek alkotója M. Makkai Piroska. Jékely több éven át az OSZK könyvtárosaként dolgozott, ex librisének központi motívuma – A fekete vitorlás vagyis Ördögh Artúr csodálatos regénye című 1957-ben megjelent művére utalóan – a fekete vitorlás.

M. Makkai Piroska fametszete. Jelzet: Gerő/J/10 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő mintegy négy évtizedes folyóiratszerkesztői pályafutása során, aktívan szolgálva a hazai könyvtárügyet, gazdag kapcsolati hálót épített ki. A szakmai kommunikáció organizátoraként ismeretségeket kötött a könyvtáros hivatás képviselőivel országos szinten, emellett más – köztük grafikai – folyóiratok szerkesztőivel is. Erre hozok példákat a következőkben, a Gerő-hagyatékban szereplő további vonatkozó grafikák bemutatásával.
Gerő jó kapcsolatban állt a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) újságját, a Kisgrafika Értesítőt (később Kisgrafikát) 1962–1974-ig szerkesztő Galambos Ferenc jogtanácsossal, bibliográfussal, aki a KBK egyik alapító tagja, jeles ex libris gyűjtő volt. Gyakran bejárt az Országos Széchényi Könyvtárba, és többször juttatott grafikákat a Könyvtáros folyóirat részére. Emellett, bibliográfiai-művészettörténeti szakíróként a Könyvtáros két állandó rovatának – „Könyvtárosok és bibliográfusok”, „A Könyvtáros galériája” – egyik leggyakoribb munkatársa volt. Nagy Árpád Dániel „Ex-libris Galambos Ferenc, KBK, Kisgrafika Értesítő, Évkönyv” feliratú grafikája galambokkal a gyűjtő nevére utaló, ún. beszélő ex libris 1970-ből.

Nagy Árpád Dániel fametszete (1970). Jelzet: Gerő/G/19 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Gerő-hagyatékban 1977-ből fennmaradt Jelencsik Sándor – 1962-től 1986-ig a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója – levele Gerőhöz, utóbbi akkor már a Könyvtáros folyóirat főszerkesztője volt. E levél utal arra, hogy Gerő a Könyvtárosba szánt grafikák csoportja mellett saját gyűjteménnyel is rendelkezett – Jelencsik bármelyik állományrészbe, szabad felhasználásra ajánlja a küldött alkotásokat.

Jelencsik Sándor levele Gerő Gyulához, Gerő-hagyaték – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az alábbi, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár nevére szóló, Fery Antal által 1975-ben alkotott (1103-as opusszámú) több színnyomatú könyvjegy – melyen a könyvtárnak egykor helyet adó Esterházy-kastély épülete is fellelhető – a Jelencsik által postázott lapok közt szerepelt.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Gerő/J/5 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő jó viszonyt ápolt dr. Arató Antal könyvtárossal, aki 1970-től egy évtizeden át a Jászberényi Városi Könyvtár igazgatója, majd az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának osztályvezetője volt, módszertani és grafikai vonatkozású írásai jelentek meg a Könyvtáros és a Kisgrafika folyóiratban (utóbbinak 1985-től 1994-ig egyedüli, majd 2017-ig társszerkesztője volt). Arató 1973-ban lépett be a Kisgrafika Barátok Körébe, kisgrafikagyűjtővé dr. Gombos László jogász révén vált, ő ismertette meg alaposabban az akkori jászberényi könyvtárigazgatót az ex libris műfajával és a KBK-val mint szervezettel. Ekkor nőtt meg Arató érdeklődése a közgyűjtemények kisgrafikai gyűjteményei irányában, foglalkozott ezek feldolgozásával, bemutatásával kiállítások szervezése, kiadványok szerkesztése révén. Számos tárlatról írt beszámolót, pályaképet rajzolt neves ex libris gyűjtőkről a Kisgrafika mellett a Könyvtáros folyóirat galériájában is. A Jászberényi Városi-Járási Könyvtár részére jó néhány ex libris készült, ezekből Gerő több grafikát megkapott Arató Antal igazgatótól. 1977-ben kis mappát is megjelentettek 10 ex librisszel a könyvtár nevére szóló kisgrafikákból. Arató számos könyvjegyet készíttetett Perei Zoltán fametszővel, akivel baráti kapcsolatot ápolt, műveit több tárlaton bemutatta. Perei alábbi, a jászberényi könyvtár részére alkotott ex librise múzsát ábrázol, líra hangszerrel a kezében.

Perei Zoltán fametszete. Jelzet: Gerő/J/18 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő gyűjteményében összességében is figyelemre méltó az intézmények (főként könyvtárak) részére készült ex librisek nagy számaránya. Az eddig említetteken kívül többek között a tapolcai, kapuvári, nyíregyházi, szarvasi, szolnoki, jászárokszállási, hajdúszoboszlói, hajdúnánási városi könyvtár, a kápolnai községi könyvtár, az egri megyei és a Pest megyei könyvtár ex librise is fellelhető a hagyatékban. A tapolcai városi könyvtár alábbi, 1975-ben készült ex librise – Fery Antal alkotása – a település szülöttének, Batsányi Jánosnak (1763–1845) állít emléket a költő portréjával, halála 130. évfordulóján.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Gerő/V/7 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyermekkönyvtárak közül a füzesabonyi, hatvani, keszthelyi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói gyermekkönyvtárak, valamint a hatvani iskolai könyvtár ex librisei szerepelnek a gyűjteményben.
Végezetül kiemelném Medgyesy Miklós könyvjegyét dr. Tóth Éva nevére, mely Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményéből vett idézettel az egyes ember küldetéstudatát, a társadalomban való tevékeny szerepét fogalmazza meg: „Érzem, hogy én is egy sugár vagyok, / Amely segíti a földet megérni.” Ez a mások érdekeit folyamatosan figyelembe vevő hivatástudat, társadalmi-kulturális elkötelezettség – társulva a művészetek iránti fogékonysággal – jellemezte Gerő Gyula könyvtárosi munkásságát, erről tesz tanúbizonyságot sokrétű ex libris hagyatéka is.

Medgyesy Miklós linómetszete. Jelzet: Gerő/T/10 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment