Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Palásthy Lajost és gyűjteményét mutatja be.

Az ex libris gyűjtők körében nagy népszerűségre szert tett Palásthy Lajos (1931–2020), a Kisgrafika Barátok Körének több évtizeden át oszlopos tagja, egykori titkára, neves ex libris gyűjtő végzettségét tekintve gépészmérnök, finommechanikai szakmérnök volt.

Palásthy Lajos portréja. A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia: In memoriam Palásthy Lajos (1931–2020). In: Kisgrafika, 2021/1. sz., 2–3. – Törzsgyűjtemény

A budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott. Egyik munkatársa, Sós Zsigmond hívására kezdett el járni a Kisgrafika Barátok Köre (rövidített nevén KBK) alkalmaira, 1959 májusától. Az 1990-es években Katona Gáborral és Ürmös Péterrel egy időre a kör akkoriban megerősödő pécsi tagozatába jelentkezett át. Ezt követően dr. Vida Klára lemondása után, 2000 őszétől 2015-ig töltötte be a KBK mint országos szervezet titkári tisztét Budapesten. E minőségében a Kisgrafika folyóirat felelős kiadója is volt; titkársága alatt és az azt követő években, 2019 elejéig komoly szerepet töltött be a lap szerkesztésében. 

A Kisgrafika folyóirat 2013/3. számának előlapja – Törzsgyűjtemény

Tevékenyen részt vett hazai és nemzetközi ex libris találkozókon, kiállításokon. Rendszeresen eljárt országos kisgrafikai találkozókra, köztük a Ceglédi Ősz kulturális hetek keretében az 1970–1980-as években Ceglédre, emellett Pécsre, Szegedre, Ajkára. Külfölddel is aktívan tartotta a kapcsolatot, különösen az osztrák, német, dán, finn ex libris egyesület tagjaival. Az 1990-es években részt vett a közép-kelet-európai gyűjtők számára szervezett regionális kongresszusokon, a Duna menti Országok Nemzetközi Ex libris Találkozóján. Jelen volt a XX. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszuson Weimarban (1984), két év múlva Utrechtben (1986), majd hosszabb kihagyás után 2002–2010 között kétévente Frederikshavnban, Welsben, Nyonban, Pekingben és Isztambulban képviselte a KBK-t, utóbbiakon már mint a kör titkára.
Szakírói munkássága is példaértékű. A grafikusokat – köztük Andruskó Károlyt, Nagy Árpádot, Németh Nándort és König Róbertet – méltató cikkei, kiállítási beszámolói mellett több recenziója jelent meg a Kisgrafika folyóiratban. Önálló katalógusokat is szerkesztett: 1994-ben Haranghy Jenő, 1999-ben Németh Nándor kisgrafikai alkotásjegyzékét.

Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke, összeáll. Palásthy Lajos, S. Haranghy Judit, Balatonfűzfő, Palásthy Bt., 1994. A kötet borítója – Törzsgyűjtemény

2009-ben fő szervezője és kezdeményezője volt a KBK 50 éves jubileumi rendezvényeinek, mely kapcsán az irányításával kiadványt is megjelentettek A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület jubileumi évkönyve, 1959–2009  címmel.
A Kisgrafika folyóiratban 1973-ban Hogyan lettem kisgrafika gyűjtő? címmel maga vallott gyűjtői pályája elindulásáról. Az első ex libriseket 1959–1961 között Kaveczky Zoltán, Sós Zsigmond és Drahos István készítette a számára, ezek rézkarcok, fametszetek és klisék. Több könyvjegy a foglalkozására utal, köztük kollégája, a Németországba elszármazott Sós Zsigmond gépészmérnök, grafikus alábbi alkotása.

Sós Zsigmond fametszete (1981). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Több gyűjtővel levelezés útján lépett cserekapcsolatba, a címeket Réthy Istvántól és Szilvásy Pálnétól kapta. Ex libris gyűjtői tevékenységében felesége, Palásthy Lajosné született Paulovits Mária (1939–1999) is támogatta, akinek a nevére szintén készült kisgrafika.
Palásthy Lajos aktív gyűjtővé válva élete végén kb. 60 000 műből álló kollekcióval rendelkezett, köztük ex librisekkel és alkalmi grafikákkal (születési értesítők, karácsonyi, újévi lapok stb.). A grafikákat országonként, azon belül a művészek neve szerinti ábécérendben, dobozokban tárolta. Gyűjteményének megalapozásában nagy szerepe volt Réthy Istvánnak, Soó Rezsőnek, Reisinger Jenőnek és Illyés Sándor Lászlónak, akik több száz darabos duplumpéldányaikat bocsátották a rendelkezésére. Kollekciója 1980-ban Dorogi Márton kb. 2000 darabos gyűjteményével, majd 1981-ben Pinterits Tibor – a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) egykori életre hívója – hagyatékának felvásárlásával jelentősen gyarapodott, 13 000 körüli ex librisszel. Kelemen Béla budapesti orvos özvegye férje hagyatékából juttatott több száz grafikát Palásthy részére. A ceglédi Bezzegh Ernő halála után, 1983-ban kb. 2800 darabos ex libris anyagát szintén Palásthy Lajos vette meg a gyűjtő nejétől.
Palásthy saját nevére szólóan 140–150 körüli ex librist készíttetett. Bálint Ferenc, Bordás Ferenc, Kékesi László, Nagy Arisztid mellett Várkonyi Károly, Imre Lajos, Nagy László Lázár, Ürmös Péter, Varga Antal, a Romániában élő Imets László, Kósa Bálint, Jorga Ferenc, Vecserka Zsolt, Klein Ervin, a Szlovéniában élő Salamon Árpád, a lengyel Tyrsus Wenhrynovicz, a finn Hannu Paalasmaa, az osztrák Maria Bauer-Klimbacher nevét emelem ki a nevére ex librist alkotó grafikusok közül. Bálint Ferenc egy rézkarca tulipános motívumú női népviseletet mutat be.

Bálint Ferenc rézkarca (1987). Jelzet: Exl.P/42 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Palásthy kedvelt művészei a fegyelmezett vonalvezetéssel dolgozó alkotók voltak, köztük Csiby Mihály, Németh Nándor és Petry Béla. Legjobban a családtörténettel kapcsolatos lapokat szerette, ezek grafikusai közt találjuk Fery Antalt, Jorga Ferencet, Petry Bélát, Sólyom Sándort és Vincze Lászlót.
A Palásthy család címerét örökíti meg Petry Béla következő grafikája. Ezen a négyelt pajzson ökörfők és kardot tartó, könyöklő páncélos karok láthatók, sisakdíszként is ezek szerepelnek. A latin nyelvű felirat: „Ex Bibliotheca Familiae Palásthy de Palást”.

Petry Béla grafikája (1986). A kép forrása: Kisgrafika, 2021/1. sz. Címoldal – Törzsgyűjtemény

Szintén a család származására utal ifj. Jorga Ferenc alkotása. A Palásthy család ősei Palást községből származtak, ennek határában zajlott 1552. augusztus 10–11-én az a csata, amelyben a támadó törökök legyőzték a Felvidéket védelmező keresztény seregeket. Ezzel megnyílt az út a törökök előtt az észak-magyarországi várak elfoglalására. A csata feltételezett helyszínén a 19. században kis méretű, fémlemezzel fedett, gúlasisakos emlékkápolnát emeltek, az út felőli oldalán négyszög alakú, bemélyedő ablakfülkével. Ez látható a csatának emléket állító grafikán, mellette katonák harcolnak.

Ifj. Jorga Ferenc linómetszete (1987). Jelzet: Exl.P/40 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A népiesség, a népművészeti motívumkincs főként az erdélyi grafikusok alkotásain jelenik meg. Példa erre Imets László alkotása népviseletbe öltözött asszonyokkal, mely a fekete-fehér mellett vörös-fehér színváltozatban is készült.

Imets László fametszete (2015). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Vallási-egyházi témák is nagy számban szerepelnek Palásthy ex librisein, itt említhetők Fery Antal mellett Imets László, Jánváry Zoltán, Novák Henrik és Vén Zoltán lapjai. A számos templomábrázolás közül a cseh Viktor Chrenko alábbi művén a garamszentbenedeki bencés apátság épülete látható, melyet 1075-ben I. Géza király alapított.

Viktor Chrenko linómetszete (1985). Jelzet: Exl.P/47 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Palásthy Lajos nevére szóló lapok közül több a természet szépségét tárja elénk. A Keleti-Kárpátok fenyveseit, az Ojtozi-szorost a Karaszló-vízeséssel örökíti meg az erdélyi Kósa Bálint grafikája. Történelmünk során az Ojtoz-patak völgye mindig Erdély egyik legfontosabb kapuja volt. 

Kósa Bálint fametszete (1985). Jelzet: Exl.P/44 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Palásthy külföldi kongresszusi látogatásai alkalmából is készült több ex libris, például a helsingøri, az utrechti, a welsi kisgrafikai rendezvényekhez, illetve hazai találkozókhoz kapcsolódóan. A hollandiai Utrechtben zajlott a XXI. Nemzetközi Ex libris Kongresszus 1986-ban, ezért látható Nagy László Lázár vonatkozó alkalmi lapjain az utrechti Szent Márton-katedrális, illetve a következő grafikán holland nő népviseletben, kezében tulipáncsokorral.

Nagy László Lázár fametszete (1986). A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2018, 66. Törzsgyűjtemény

Palásthy Lajos gyűjteményéből többször rendeztek kiállítást. 2012-ben saját névre szóló grafikáiból jelentős ajándékban részesítette az Országos Széchényi Könyvtárat. Egészségi állapotára, korára hivatkozva vonult vissza a KBK titkári és a Kisgrafika folyóirat szerkesztőségi posztjáról élete utolsó éveiben, de az ex libris, kisgrafika műfaj iránti elkötelezettségét mindvégig megőrizte. Sokunkra nagy hatással volt az ő elhivatottsága, gyűjtői tevékenysége.
Gazdag ex libris gyűjteménye az utódok gondoskodásának köszönhetően fennmaradt, és sokak számára elérhetővé vált, ugyanis 2020 végétől – nem sokkal Palásthy Lajos halála után – fia, Palásthy Imre a lapokat digitalizálva elindított egy folyamatosan bővülő honlapot 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum néven. Ezen jelenleg több mint 67 ezer grafika szerepel a művek főbb adataival, az anyagból kb. 60 ezer darab képezi az eredeti gyűjteményt, a többi gyarapodás a gyűjtő halála után történt.* Így a világhálón keresztül is gyönyörködhetünk a magyar és nemzetközi vonatkozású grafikai lapok válogatottan szép termésében.

Irodalom:

• Ébli Gábor: Műgyűjtés, múzeum, mecenatúra, Budapest, Corvina Kiadó, 2008., 217. 
• Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke, összeáll. Palásthy Lajos – S. Haranghy Judit, Balatonfűzfő, Palásthy Bt., 1994.
• Kaszmán Zoltán: Megemlékezés a palásti 1552-es emlékparkban. In: Ma7 hírportál, 2019. augusztus 12.
• A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület jubileumi évkönyve 1959–2009, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2009. (Palásthy Lajos bevezetőjével)
• Közgyűlés – a megújulás jegyében. In: Kisgrafika, 2001/1. sz., 2. (szerkesztőbizottsági cikk) 
• Lehtiranta, Leila: Interjú a KBK titkárával, Palásthy Lajossal. In: Kisgrafika, 2003/3. sz., 3–4. 
• A Palásthy család története. In: Korok, családok, történetek.... Családtörténetek – virtuálisan (virtuális összeállítás a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán)
• Palásthy Imre: Értékmegőrzés. In: Kisgrafika, 2024/3. sz., 22–25.
• Palásthy Lajos: Hogyan lettem kisgrafika gyűjtő? In: Kisgrafika, 1973/3. sz., 23–26. 
• Palásthy Lajos: Az ex libris-gyűjtésről. In: Kisgrafika különszám, 1994., 20–21. 
• Plakát- és aprónyomtatványok naplója, 1986. IX. – napjainkig, OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár (2012. január 25-i bejegyzés)
• Szászné Mara: Megkérdeztük. Ünnepi beszélgetés a 80 esztendős Palásthy Lajossal. In: Kisgrafika, 2012/1. sz., 5–6.
• Török kápolna az 1552-es palásti csata emlékére. In: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely, 2016. július 18.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: In memoriam Palásthy Lajos (1931–2020). In: Kisgrafika, 2021/1. sz., 2–3. (nekrológ)
  
  

* A Palásthy Lajos halála utáni gyarapodások közt kiemelkedő például a Poór Ferenc (1931–2021) hagyatékából származó ex libris anyag 2021-ben.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész

Beszámoló az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet által A mívelt nemzetek remek tollú és nagy hasznú íróinak fordítása: A műfordítás ösztönzése a Magyar Tudós Társaság első két évtizedének irodalmi programjában című, az MTA fennállásának 200. évfordulója alkalmából 2025. szeptember 24–25-én megrendezett tudományos konferenciáról.

A műfordítások készítése a nyelvművelés egyik alapjaként került be az alapító okiratba:

1831. május 16-án 71 lefordítandó külföldi színmű címét állították össze, s ehhez fordítókat kerestek; 1833-ban elindították a Külföldi játékszín-sorozatot: 1842-ig 19 kötetnyi fordítás jelent meg, elsősorban kortárs drámák és színművek. Két külön sorozat indult az ókori szerzők műveinek kiadására: a Római classicusok magyar fordításokban (1836–1845, 5 kötet) és a Hellen classicusok magyar fordításokban (1840–1846, 3 kötet). A konferencia előadásai elsősorban ezekhez a sorozatokhoz kapcsolódtak.
Patonai Anikó Ágnes munkatársunk Eötvös József és Csató Pál Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájáról készült fordításairól címmel tartott előadást az Eötvös József és Csató Pál által készített fordításokról, a fordítások színpadi pályafutásáról, a könyvtárunkban található vonatkozó dokumentumokról és a szövegek megítéléséről.

Barabás Miklós: Báró Eötvös József, 1845. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, leltári szám: 1514. In: A valószerű képei. Barabás Miklós művei a Magyar Tudományos Akadémián, szerk.: Bicskei, Éva, Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény, 2023, 86.
Barabás Miklós: Csató Pál, 1841 előtt. A kép forrása: Nemzeti Portrétár 

Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájának három fordítása került a színpadokra 1836-ban: Kiss János (németből készült) munkáját Debrecenben mutatták be 1836. február 6-án, Eötvös Józsefét Miskolcon 1836. március 12-én és Csató Pál (a Magyar Tudós Társaság támogatásával készült) fordítását a budai Várszínházban 1836. április 18-án. A korabeli kritikusok és nézők tetszését valamennyi fordítás elnyerte, Eötvösét vidéken használták, a Csató-féle verziót 1837. augusztus 30-án már a Pesti Magyar (Nemzeti) Színházban adták elő, Tisbe szerepében Laborfalvi Rózával.
Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájának Törzsgyűjteményünkben található 1835-ös, brüsszeli kiadású példánya valószínűleg Kölcsey Ferenc tulajdona volt.

Victor Hugo: Angelo, tyran de Padoue, drame, Bruxelles, Wahlen, 1835. – Törzsgyűjtemény

Eötvös drámafordításának és a hozzá írt Előszónak autográf kéziratai Kézirattárunkban találhatók.

Eötvös József: Angelo. Autográf. Jelzet: Quart. Hung. 2206 – Kézirattár

A Színháztörténeti és Zeneműtár pedig egy olyan szövegkönyvet őriz, amely eredetileg Csató Pál fordítását tartalmazza, de a rengeteg javítás, áthúzás és betoldások mellett Bragadini Katalin szövegei Eötvös fordításában is bele vannak ragasztva. A szövegkönyv ceruzás bejegyzése szerint 1840. február 27-én a Pécsi Nemzeti Casino által pártfogolt társulat, amelynek főrendezője Lendvay Márton volt, Lendvayné Hivalat Anikó vendégszereplése alkalmával ezt a példányt használta.

Hugo Victor: Angelo, Padua zsarnoka: darab 4 felvonásban, francziából fordította Csató Pál, Pécs, [s. n.], 1840. Budai Károly bejegyzéseivel. A Nemzeti Színház könyvtárának pecsétjével. Súgópéldány szövegkiegészítéssel. Jelzet: N. SZ. A. 41. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Bármily meglepő, de a Kölcsey Ferenc tollából 1823-ban született, és az 1848-as forradalom napjaiban szélesebb körben ismertté vált költeményt csak 1989-ben rögzítették az Alkotmányban mint Magyarország állami himnuszát. A Himnusz sorait 1844 óta énekeljük Erkel Ferenc kottájának dallamára; szövegének szakralitása miatt felekezetek feletti nemzeti imádságunkká lett, és fokozatosan beépült az egyházi liturgiákba, helyet kapva az egyházi énekgyűjteményekben is. Így megtaláljuk az 1923-as kolozsvári református énekeskönyvben is, az 52. szám alatt. Azonban az énekeskönyv címlapjának hátoldalán olvasható figyelmeztetés azzal is szembesít bennünket, hogy születésének 100-ik évfordulóján, a királyi Romániában hatóságilag tiltották meg a magyar himnusz éneklését a templomokban.

Figyelmeztetés az 52. sz. énekre nézve. Református egyházi énekeskönyv, Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1923. Címlap. Verzó – Törzsgyűjtemény

A nemzetállami státuszát 1923-ban, új alkotmányában deklaráló Romániában nemzeti imádságunkat nemcsak a nyilvános rendezvényekről tiltották ki, hanem az egyházi szertartásokon is tilos volt azt énekelni. Tették ezt annak ellenére, hogy „az ének soha semmiféle hivatalos testület által »magyar nemzeti himnusz«-szá nem nyilvánittatott”, ellenben az egyházi liturgiába már jóval a trianoni döntés előtt bevétetett és a templomokban énekelték, mint ahogy éneklik ma is.
A maga korában Luther és Kálvin is nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a teljes egyházi szertartás anyanyelven hangozzék. Ezt a vezérelvet követte Szenczi Molnár Albert is, amikor 1607-ben kiadta a genfi zsoltárokat magyarul. A Psalterium Ungaricum zsoltárfordításai tekinthetők a mai protestáns énekeskönyvek alapjának.
A XVIII. században a magyarországi és az erdélyi reformátusok már eltérő énekgyűjteményeket használtak. A zsoltárok mellé számos új lelki ének került, amelyek megújították az egyházi szertartás és az igehirdetés szolgálatát. Az 1867-es kiegyezés és Erdély újraegyesítése Magyarországgal a református egyházon belül is felerősítette az igényt egy egységes énekeskönyv kiadására. Ugyanakkor az egyeztetések nagyon elhúzódtak és többször is elakadtak. Ezért az erdélyrészi református egyház úgy döntött, hogy a hosszas várakozást és a folyamatosan jelentkező énekeskönyvhiányt egy ideiglenesnek szánt új énekeskönyv kiadásával töri meg.

Az 1908-ban kiadott, ideiglenesnek szánt énekeskönyv részben követte a régi kolozsvári kiadásokat, de számos új éneket is beemeltek. Így jelent meg először a 184-ik oldalon, a 67. szám alatt a Himnusz, ugyan cím nélkül, ellenben az összes versszakkal.

Egyházi énekeskönyv az Erdélyi Ref. Egyházkerület használatára, Kolozsvár, Stein J., 1908, 184–185. Törzsgyűjtemény: Lit. 790/sc

Az ideiglenes énekeskönyv még két kiadást ért meg: 1909-ben, és 1911-ben is kiadták. A világháború végén, 1918-ban megjelent egy kotta nélküli kis méretű változat is, ebbe csak a gyakran használt, és így feltételezetten ismert dallamú énekeket válogatták be. A Himnusz itt a 36-ik énekként szerepelt az első és utolsó versszakkal. Külön érdekessége a Kis énekeskönyvnek, hogy a Himnusz után, 37. számú énekként beemelték a Szózatot is.

A fél évszázada húzódó egységesítésre a trianoni döntés tett pontot.

Az első világháborút követően Debrecenben kiadott, egységes használatra szánt énekeskönyvben számos éneket átvettek a kolozsvári énekeskönyvből. Szintén erdélyi hatásra, 37. és 38. számú énekként beemelték a Himnuszt és a Szózatot is. A Himnusz azóta is része a magyarországi református egyházi liturgiának és megtalálható mind az 1948-as, mind a 2021-es énekeskönyvekben.

Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. 1. kiad. Debrecen, [s. n.], [1921?], 166–167. – Törzsgyűjtemény

Mivel az országhatár ellehetetlenítette a közös énekeskönyv használatát, az erdélyi református zsinat úgy határozott, hogy új, és továbbra is önálló énekeskönyvet ad ki. Az énekeket újraszámozták, így a Himnusz az 52. szám alá került, és közvetlenül utána helyezték el a Szózatot. Mindkettő az egyházi liturgiában a Vasárnapi énekek rész végén Kijövetelre cím alatt jelent meg.
Ahogy a bevezetőben, az 52. sz. énekre vonatkozó figyelmeztetésben olvashattuk, a Himnusz immár betiltottként szerepelt a könyvben, csak a már kinyomtatott ívre való hivatkozással nem emelték ki azt az énekeskönyvből.

A gyakori használat miatt az énekeskönyvek újabb kiadására mindig nagy igény volt a hívek körében, ezért a kolozsvári Minerva nyomda is megtartotta a szedéstükröket. Azonban a hatósági tiltás miatt ki kellett emelniük az 52-ik éneket, így a Himnusszal szemben gyakorolt szigorú cenzúrának nyomát a két világháború között kiadott erdélyi énekeskönyvek lapjain folyamatosan tetten érhetjük. A Himnusszal együtt a Szózatot is eltávolították, csak a bizarr módon összevont 49-53. oldal és a számozás döccenése emlékeztetett a hiányra.

Református egyházi énekeskönyv az Erdélyi Református Egyházkerület használatára. 4. kiad. Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1930. 48–49–53. – Törzsgyűjtemény

A tiltásra Reményik Sándor erdélyi költő fájdalmas rezdüléssel reagált:

A vers megzenésített változatát a kárpátaljai Credo együttes tolmácsolásában is meghallgathatjuk.
Rövid ideig tartó vigaszként, a „kis magyar időben” új szedéstükörrel, újraszámozott oldalakkal és ezúttal címmel ellátva, ismét beemelték a Himnuszt és a Szózatot az erdélyi református énekeskönyvbe.

A második világégés után az erdélyi reformátusok továbbra is a csonka 1923-as énekeskönyvet használták. Az 52., 53. számú énekek hiánya erőteljes felkiáltójelként emlékeztette a híveket kisebbségi sorsukra. A fiatalok – legkésőbb konfirmandusként – a szüleiktől vagy a lelkészüktől csendes választ kaptak arra a kérdésükre, hogy miért hiányzik az énekeskönyvből az 52-es és 53-as számú ének.
Az 1990-es rendszerváltásokat követően ismét megfogalmazódott az igény egy közös énekeskönyvre. A református egyház Himnológiai Bizottságának munkája nyomán 1996-ban végre megszülethetett egy új egységes református énekgyűjtemény. Ennek előszavában írta lelkesülten Csiha Kálmán püspök:

A református vasárnapi szertartáshoz pedig hozzátartozik, hogy istentisztelet végén, kivonulás előtt a hívek eléneklik Kölcsey Himnuszát, amely a fent említett énekeskönyvben a 346. szám alatt található. Ezt most már tiltás nélkül, szabadon megtehetik a világ bármely pontján.

Elbe István
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Márki Sándor (1853–1925) és Lukinich Imre (1880–1950) történészek életművére és munkásságuk fő állomásaira emlékezve – Márki Sándor halálának 100., Lukinich Imre halálának 75. évfordulója alkalmából – 2025. június 3-án tudományos konferenciát rendezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár. A konferencia helyszínét az utóbbi intézmény adta.

Márki 100 – Lukinich 75. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár konferenciájának meghívója. In: A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár honlapja

Kis Domokos Dániel, Színháztörténeti és Zeneműtárunk tudományos kutatója Lukinich Imre az Országos Széchényi Könyvtár élen címmel tartott előadást a konferencián.

Kis Domokos Dániel Lukinich Imre az Országos Széchényi Könyvtár élen című előadása prezentációjának nyitóképe

Lukinich Imre, az Országos Levéltár 1923. február 5-én kinevezett korábbi igazgatója 1924. február 7-én került az Országos Széchényi Könyvtár élére, majd 1929-ben, amikor a budapesti tudományegyetemen a kelet-európai tanszék vezetésére kapott megbízást, távozott könyvtárigazgatói beosztásából.
Lukinich Imre könyvtárigazgatói munkássága sokban a Hóman Bálint által tervezett intézkedések, újítások, átszervezések folytatását, részben végrehajtását jelentette.
A könyvtár felújítása és bővítése is jórészt Lukinich idejére esik. Hóman Bálint még a könyvtár igazgatójaként bízta meg Nyireő Istvánt a könyvtár átalakításának a megszervezésével, melynek munkálatai 1926-ban folytatódtak. A Nyireő által a könyvtár átszervezéséről készített megvitatott tervezetet Lukinich 1928-ban megküldte Hóman Bálintnak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának. Az átalakítási terveket Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter személyesen is felügyelte, a könyvtárat többször is meglátogatta.
Lukinich főigazgatói idejére esik 1924 októberében a Kossuth-emlékkiállítás és 1925 májusában a Jókai emlékkiállítás megrendezése is. A Jókai Mór-jubileum alkalmából rendezett nagyszabású kiállítást dr. Rédey Tivadar „könyvtárnok”, irodalmár és színháztörténész. rendezte, aki 1929-től a könyvtár hírlaptárának vezetője volt. Ő volt a szerzője a Nemzeti Színház történetét bemutató monográfiának is.
1925-ben került a Széchényi Könyvtárba az Ehrenfeld-kódex, a legrégibb kéziratos magyar nyelvű könyv, melyet „a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, Hóman Bálintnak és könyvtárigazgatójának, Lukinich Imrének buzgó és fáradhatatlan közbenjárására” 1450 angol font vételáron vásárolt meg a Magyar Nemzetgyűlés, s ajánlotta föl a Könyvtárnak. A kódexet a Jókai-centenárium alkalmából nevezték el Jókai-kódexnek. Ugyanebben az évben került a könyvtárba Apponyi Sándor hungarica-gyűjteménye is.

Kis Domokos Dániel tudományos kutató, Erdész Ádám történész, szerkesztő, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, igazgatója, a konferencia egyik előadója és szekcióvezetője. Fotó: Mészáros Kálmán

Lukinich az Arcképgyűjtemény összeállítását is kezdeményezte, melynek csak fél sikere volt. Az elcsatolt területek nyomtatványgyűjteménye Sikabonyi Antal közreműködésével valósult meg. A nagyközönség használatára szánt kartotékkatalógus szakbeosztásának tervezetét Lukinich személyesen nézte át.
A külső raktárak problémája végigkísérte a két világháború közti időszakot is.
Lukinich Imre igazgatói mandátumához köthető a mai Zeneműtár létrejötte 1924-ben, illetve 1929-ben, melynek fő támogatója eredetileg Hóman Bálint volt. Az önálló osztályt végül Isoz Kálmán hozta létre.
Az új osztály rövid történetét 1928-ban maga Isoz foglalta össze a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának a mindenkori főigazgató, tehát ebben az időben Lukinich Imre közreműködésével Rédey Tivadar által szerkesztett közlönyében, a Magyar Könyvszemlében:

Az előadás felvillantotta Lukinich Imre szoros kapcsolatát, barátságát kedves professzorával, Márki Sándorral, és a másik kolozsvári professzor, Szádeczky-Kardoss Lajos és Márki sírig tartó, negyvenéves barátságának egyes, személyes, mondhatni családi dokumentumait is.

Kis Domokos Dániel tudományos kutató, Szabó Róbert történész és Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa és tudományos igazgatója, a konferencia egyik előadója. Fotó: Mészáros Kálmán

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Mészáros Kálmán közreműködésével – és a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár – Kincses Katalin Mária szervőmunkája által – a Rákóczi Szövetség támogatásával – a 2025. június 3-án megrendezett egésznapos konferenciája, mely Márki Sándor és Lukinich Imre, e két neves, erdélyi kötődésű és sok tekintetben Erdély történetét kutató történettudósra emlékezett, méltó bevezetése volt a nemzeti összetartozás napjának.

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Utazásunk végső állomása Peking volt, ahová Tiencsinből gyorsvasúttal érdemes érkezni. A két város körülbelül Budapest és Debrecen közötti távolságra helyezkedik el egymástól, a menetidő azonban mindössze 32 perc. A főváros Hajtien kerületében található Kínai Nemzeti Könyvtár (National Library of China – NLC) Ázsia legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb könyvtára, amely lenyűgöző méreteivel és gyűjteményének gazdagságával minden látogatót ámulatba ejt. A könyvtárat 1909-ben Császári Pekingi Könyvtár (Imperial Peking Library) néven alapították, és több névváltoztatás, valamint adminisztratív átalakítás után 1999-ben kapta jelenlegi nevét. Az intézmény több mint 40 millió kötetet őriz, köztük páratlan értékű kéziratokat, régi nyomtatványokat, klasszikus kínai szövegeket és ritkaságokat.
Delegációnkat a nemzeti könyvtárhoz tartozó Klasszikus Könyvek Nemzeti Múzeumában (National Museum of Classic Books) fogadták, ahol Chen Ying, a Kínai Nemzeti Könyvtár igazgatóhelyettese Exhange between National Libraries of Chine and Hungary: Review and Outlook (Tapasztalatcsere a Kínai és a Magyar Nemzeti Könyvtár között: áttekintés és kitekintés) címmel tarott nekünk előadást. Érdekességként említhető, hogy Chen Ying igazgatóhelyettes asszony egyben a Kínai Könyvtári Társaság (Library Society of China) elnöke is, csakúgy, mint a magyar delegáció vezetője, Gerencsér Judit, aki egyszerre képviselte a magyar nemzeti könyvtárat és a Magyar Könyvtárosok Egyesületét (MKE).

A múzeum impozáns gyűjteményével valódi időutazásra invitált minket. A különböző állatcsontokra, teknőspáncélra, bambuszra, falapokra kézzel írt és nyomtatott klasszikus dokumentumok között barangolva a kínai írás történetébe pillanthattunk bele. A kiállított művek között megtaláltuk több időszámításunk előtti dokumentum különleges példányait, kalligrafikus kéziratokat, valamint a kínai irodalom és tudomány fejlődését tükröző történelmi dokumentumokat. Különösen lenyűgöző volt a könyvek díszítettsége, a pergamenek, a finom papírtextúrák és a színes illusztrációk gazdagsága.

A Krisztus előtti írásos emlékeket, és a kínai írás fejlődéstörténetét lenyűgöző modern múzeumi installációs eszközökkel is bemutatta a kiállítás. Láthattuk például a kígyó írásjelének változásait fényjátékkal megjelenítve – a Kígyó éve jegyében.

A múzeumi részleg után látogatásunk a könyvtár legnagyobb szárnyában, az úgynevezett Északi Komplexumában folytatódott. Az épületkomplexum modern, tágas, a nyilvános olvasótermek mellett külön kutatótereket, gyermekkönyvtárat, és természetesen digitális szolgáltatásokat is kínál.

A könyvtár egyik folyosóján egy játékos installáció fogadott minket, egy nagy számláló, amely minden új aznapi belépőt regisztrál. Amikor megnyomtuk a piros gombot, a kijelző kiírta: „Én vagyok a 26 308. olvasó.” Jó érzés volt látni, hogy ezzel mi is egy hatalmas közösség részévé váltunk, amely nap mint nap több tízezer embernek nyújt olvasási élményt. A felirat továbbá arra biztat, hogy legyünk a könyvtár hűséges olvasói.

Olvasószámláló. Fotó: Szüts Etele

A látogatás során delegációnk tagjainak is lehetősége nyílt beiratkozni a könyvtárba, így személyesen is megtapasztalhattuk, hogyan működik a világ egyik legnagyobb gyűjteményének használata. Továbbá külön örömünkre szolgált, hogy a könyvtár katalógusában megtaláltuk küldöttségünk egyik tagja, Dr. Csontos Pál, a Debreceni Egyetem Konfuciusz Intézete igazgatójának a könyvét. Megható és büszkeséggel teli pillanat volt látni, hogy a kínai kultúrával foglalkozó magyar tudományos munkák a kínai olvasók számára is hozzáférhetők.

A Kínai Nemzeti Könyvtár katalógusa. Fotó: Takácsné Bubnó Katalin

Látogatásunk során érzékelhető volt, hogy a könyvtár egyszerre működik nemzetiemlékezet-intézményként és modern tudásközpontként. Az olvasók és kutatók számára biztosított nyugalom és inspiráló környezet mellett a közösségi térként való működés is hangsúlyos, itt zajlanak konferenciák, kiállítások és kulturális programok, amelyek a könyvtárat élő szellemi központtá teszik. A könyvtár monumentális méretei mögött azonban emberléptékű élmények is rejlenek, az olvasótermekben egyszerre tapasztaltuk meg a csendes tanulás légkörét és a korszerű technológia adta lehetőségeket.

Könyvkölcsönző automata. Fotó: Szüts Etele

A kínai könyvtárlátogatásaink során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a könyvtáraink – bár földrajzilag nagyon távol vannak egymástól – nagyon hasonló kérdésekre keresnek választ világszerte: hogyan őrizzük meg a kulturális örökségünket, hogyan szolgáljuk a társadalmaink tudásigényét, és miként lehetünk a közösségi élet meghatározó terei a 21. században.

Csoportkép a magyar könyvtárosok delegációjáról. Fotó: Gerencsér Judit

Utunk során négy nagy kínai könyvtárat fedeztünk fel, és mindenhol új inspirációkat kaptunk, új szakmai kapcsolatokat alakítottunk ki. Bízunk benne, hogy közös munkánk hosszú távon is értékteremtő lesz, és hozzájárul a kulturális kapcsolatok elmélyítéséhez.
Október 19. és 22. között az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) ad otthont a 4th China–CEEC (Central and Eastern European Countries) Curators’ Forum of Libraries Union elnevezésű könyvtárszakmai fórumnak, ahol ismét találkozhatunk a nyáron megismert kollégákkal, és elindulhatnak a formálódó új közös projektjeink is. A konferencia idei központi témája: Kapcsolódás, alkotás, interakció, inspiráció – a könyvtárak jövője, amely méltó keretet biztosít a könyvtári szakterület aktuális és jövőbe mutató kérdéseinek megvitatásához. A tanácskozás során többek között a mesterséges intelligencia (MI), a digitális megőrzés, a közönségkapcsolatok, valamint a könyvtári marketing témakörei kerülnek napirendre. A szakmai programot továbbá kulturális események is kiegészítik, lehetőséget nyújtva a résztvevőknek Budapest gazdag kulturális örökségének felfedezésére.

Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója
Gerencsér Judit, az OSZK mb. főigazgatója, az MKE elnöke
Takácsné Bubnó Katalin, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár vezetője

 A további részek itt olvashatók: 1. rész, 2. rész, 3. rész

Mindnyájan törekszünk a boldogságra, de ahogy Tim Kasser is írja – a fejlődésünket befolyásoló személyes életeseményeken túl – maga a kulturális környezetünk sem mindig adja meg a megfelelő eszközöket ennek elérésére. Az ökológiai válság korában nagy kérdés, hogy milyen társadalmi és környezeti ráfordítással mekkora boldogságot vagyunk képesek elérni, s ez milyen következményekkel jár, egyéni, társadalmi, illetve természeti szinten?
Az emberi lélek és a természetre ható tevékenységeink kapcsolatát több mű is vizsgálja, ezek közül idézünk e sorozatunkban.

Molnos Zselyke, az Ökopszichológiai Intézet munkatársa így látja az emberiség történetét:

Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72. – Törzsgyűjtemény

Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998, 26. – Törzsgyűjtemény

Az Egyesült Államok-beli újságíró, Naomi Klein – akinek globalizációkritikával foglalkozó művei magyarul is olvashatók – Rebecca Stefoff-fal közösen írt könyvében a nyugati civilizáció kedvenc mítoszán is karcolgatja a lakkot:

Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022 – Törzsgyűjtemény

Vagy talán maga „a Technika” az, ami immár fölénk nőtt, és markánsan módosítja azt, ahogy a világot érzékeljük? Jacques Ellul innen közelíti meg a kérdést:

Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága. Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994. – Törzsgyűjtemény

Bernard Lietaer és munkatársai könyve nagyon izgalmas szempontok szerint ír a közgazdaságtan szükséges korrekciójáról, s pár oldalon kitér a pénz viselkedéstorzító hatására is:

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény

A pénz jelenlegi formája tehát – úgy tűnik nem olyan szenvtelen értékmérő, mint gondolnánk, hanem nagyon is visszahat ránk. (Lietaer, de korábbi szerzők, pl. Silvio Gesell is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen a pénz, amit használunk, főként annak kincsképző funkciója az, amit problémásnak látnak.)
Összecseng ezzel az amerikai pszichológus, Tim Kasser munkássága is, aki az anyagiasságot vizsgálja, és arra jut, hogy a gyermekkorukban lelki szükségleteik terén megélt hiányosságok miatt lesznek anyagiasak az emberek. S ennek kiszolgálása negatívan hat az élővilágra és embertársainkra is. Így ír:

Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005 – Törzsgyűjtemény

Lelkes Orsolya kiváló könyvében rámutat a tanulmányaink során megismert ideológiák hatására:

Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022 – Törzsgyűjtemény

Gyulai Iván a rendszerelméleti megközelítésben vizsgálja a fenntarthatóságot, és régóta hangsúlyozza az értékrend és a jóról való elképzelések jelentőségét, és megkülönbözteti a jólét és jóllét fogalmát:

Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tehát egyrészt vannak elképzeléseink arról, hogy mitől várjuk a boldogságot, és ezek nem feltétlenül pontosak. Másrészt kérdés, hogy az ilyen elképzelések nyomán végzett tevékenységeink mekkora energiaráfordítással érnek el és milyen eredményt? Nem lehetne-e kevesebb erőforrás elfüstölésével nagyobb társadalmi elégedettséget elérnünk…? A pszichológia pár évtizede már képes arra, hogy a boldogságot mérje, s e téren összehasonlító vizsgálatokat hajtson végre:

Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020, 23. – Törzsgyűjtemény

Boda Zsolt közgazdász, politológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, egy beszélgetésben rávilágít, hogy sokan milyen fekete-fehéren gondolkodnak a gazdaság kérdéséről:

Reméljük a téma nehézsége ellenére kedvet kaptak a fenti művek felfedezéséhez, a sorozat következő részeiben az ökoszorongásról, illetve az azzal való megküzdésről hozunk könyveket.

Gondos Gábor
(Digitális Megőrzési Osztály)

Irodalomjegyzék:

• Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994.
• Gondos Gábor: Nem lehetünk elég gazdagok. Interjú Boda Zsolttal. In: Magyar Narancs. Politikai, kulturális hetilap, 2005. április 14.
• Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008.
• Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020.
• Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005.
• Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022.
• Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022.
• Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015.
• Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72.
• Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998.

A magyarországi török harcok eseményeinek az egykorú cseh irodalomban számos feldolgozása létezik. Főleg a kezdeti időszakban igen élénken foglalkoztatta a cseh közvéleményt, hogy miért történik mindez, és mit lehet tenni azért, hogy ne jusson Csehország is Magyarország sorsára. A szerzők mindegyike egyetértett abban, hogy az oszmán hódításért minden keresztény felelős, mert keresztényekhez méltatlan életvitelükkel kivívták Isten haragját, ezért büntetés jár, a büntetés eszközei pedig a törökök.
Az 1618-as rendi felkelés és a fehérhegyi csatavesztés ebben a tekintetben is új helyzetet hozott. A török tematika ezzel egy időre háttérbe szorult, az idegen földre szakadt cseh exulánsokat elsősorban saját hazájuk, és egyházaik sorsa foglalkoztatta, míg az otthon maradt katolikus értelmiség fő törekvése az volt, hogy a cseh nép, a katolikus egyház és a Habsburg udvar között némi összhangot teremtsen.
Zrínyi Miklós 1663-as hadjárata alatt Magyarország újra figyelmük középpontjába került, főleg azért, mert ugyanebben az évben a török és tatár csapatok végigdúlták Morvaországot. Tomáš Pešina Ucalegon Germaniae… című művében azonnali lépést sürgetett minden európai állam részéről az Oszmán Birodalom legyőzése és a törökök Európából való teljes kiszorítása érdekében.

Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Pragae, Typ. Univ. 1663. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Google Books
Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Lithomisslii [Litomyšl] typis Joannis Arnolti, 1664. Jelzet: App H 888. – Régi Nyomtatványok Tára

Utána húsz évig alig tapasztalható érdeklődés Magyarország és az oszmán kérdés iránt, de Kara Musztafa 1683-as Bécs elleni hadjárata, majd az ezt követő török harcok, amelyek során a Szent Liga csapatai kiűzték a törököket Magyarországról megint fellelkesítette a cseh tartományok lakóit. Az 1683 és 1699 közötti időszak egyik jellemző műfaja a históriás ének. Forrásaik általában a kalendáriumokban található rövid beszámolók voltak. Felépítésük hasonló. Magáról az eseményről keveset tudunk meg belőlük, sokkal inkább az előzményekkel foglalkoznak, mint például a keresztények bűnös életmódja, és a figyelmeztetésekkel szembeni közömbösség, amelynek büntetése a törökök támadása. A szerencsés fordulat a hősies helytállás és az őszinte megtérés hatására következik be. Ez a legtöbb esetben a szabadító megjelenése, aki aztán elhozza a régóta várt győzelmet és a tartós békét. A győztes csatákat csodajelek kísérik. Az énekek végén visszatérő toposz, hogy a legfőbb szabadító Lipót császár, neki köszönhető minden siker, ezért Isten után övé a legnagyobb diadal.
Egy a korszak eseményeit feldolgozó cseh históriás énekek közül. (A versben említett két herceg II. Miksa Emánuel és Lotaringiai Károly, az osztrákok és a bajorok kezdődő házassága pedig II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és I. Lipót lánya Mária Antónia főhercegnő 1685. július 15-én kötött házasságára utal.):

Ugyanezen nyomtatvány végén néhány rövid, tréfás versike is található:

Vonatkozó irodalom:

• Kovács Eszter: A magyarországi törökveszély értelmezései az egykorú cseh irodalomban, 1526–1663, Budapest, PIM – Hankiss Ágnes Intézet, 2023.
• Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Pragae, Typ. Univ. 1663
• Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Lithomisslii [Litomyšl] typis Joannis Arnolti, 1664. ó
• Památka hrdinské statečnosti, při dobytij brannau rukau hlawnjho města stolice někdegssých křestianských vherských králůw Budy z gha tureckého, za ssťastného panowánj G[eho] M. Cýsařské LEOPOLDA prwnjho monarchy. z latinského wytažená skrze Jana Karla Rozenmillera. MarIa na NebI panVgICI Patrona Vherská VVItězstVVI obDržeLa [= 1686]. Wytisstěná w Praze v Jana Karla Geřábka, 1686.

Kovács Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

A századforduló sajtójáról, stílusáról és közönségéről beszélgettünk Dede Franciskával, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársával, a sajtó-, irodalom- és kultúrtörténet kutatójával.

Szóba kerül a korszak két meghatározó szépirodalmi hetilapja, A Hét és az Uj Idők világa, a Nyugathoz fűződő viszonyuk, a levelezési rovatok, az olvasói viták, valamint korabeli pályázatok is – köztük a Tartsd jól a bestiát! című kötetben feldolgozott különleges eset, ahol irodalom, humor és gasztronómia találkozott. És igen, előkerül egy angol citromsajt-recept is!

A Csevej műsorban Tóth Péter, a tartalompakoló kérdezte vendégünket, a podcast elkészültét pedig Solymosi Ákos hangmérnök segítette.

01:01 Töltött tök a vasárnapi ebéd
02:49 Népszerű hetilapok a Nyugat árnyékában
05:36 Az eseményekre jobban reflektáló A Hét
06:47 Az Uj Idők a magyar családok lapja
10:02 Beküldött zsengék
13:44 Interaktivitás a századfordulón, vidéki és nagyvárosi levelezők
18:47 A Hét mutatványszámának „botrányos” címlapja
20:54 Kiss József utolsó vesszőire várt a nyomda
23:02 Megjelent a „kodakolás”
29:04 Külföldi művek a magyar családi lapban
35:07 Tartsd jól a bestiát! – borítóelemzés
38:40 Uborkaszezonban receptbajnokság
42:35 Emma asszony vagy Ignotus?
45:17 Olvasói közösségnevelés egy szépirodalmi hetilapban
48:50 Mini-művelődéstörténet receptekkel
52:42 A ponty
55:19 Az angol citromsajt receptje

Hallgasd meg, ha érdekel, hogyan alakította a századforduló sajtója a közízlést, miként váltak az olvasók közösséggé – és hogy mi köze mindennek egy százéves recepthez.

Variációk egy témára: Az angyali üdvözlet Albrecht Dürer, id. Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Szent Lukács a négy evangélista egyike, evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve. De ez Lukács kétrészes életművének csak az egyik fele, a folytatásban Jézus földi ténykedését követő ősegyház időszakát, azon belül is elsősorban Szent Pál apostol megtérését és hittérítő útjait dolgozza fel Apostolok cselekedetei címmel. Róla, életéről és két nagy formátumú művéről egy korábbi blogbejegyzésben emlékeztünk meg. A profán életben orvos-polihisztorként tevékenykedő Szent Lukács kapcsán Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a következőket jegyzi meg:

A „jámbor néplélek” elképzelését az orvos-polihisztorból lett evangélista és történetíró festőművész mivoltáról hiteles történelmi források ugyan nem támasztják alá, de ahogy az idézetből is kiderül, Szent Lukács alakja bizony erősen és kitörölhetetlenül összekapcsolódott a képzőművészet eme ágával. Személye a festőművészek lelkében bizony ott élt patrónusként és ki tudja hányan fohászkodtak hozzá akár csak egy szemernyi ihletért művük elkezdése előtt, vagy elakadtak munka közben, nem találták meg a megfelelő színeket, nem keltette a kívánt összhatást a kompozíció, vagy épp a frappáns befejező ecsetvonás hiányzott. Vajon hogyan viszonyulhatott a „festők patrónusához” az ajtósfalvi magyar nemesi famíliából származó, késő gótikus, majd reneszánsz ízlés szerint dolgozó nürnbergi festő, grafikus, könyvkiadó Albrecht Dürer? Vagy „a magyar Claude Lorrain”-nek nevezett, hazai stílusteremtő tájképfestő, id. Markó Károly? Vagy, hogy még teljesebb legyen a (szó szerinti értelemben vett) kép, mi a helyzet a szürreális-posztmodern stílust képviselő festő, grafikus, írónő, Szántó Piroska esetében? Hogy az alábbi három festő hogyan viszonyult Szent Lukácshoz, arról szintén nincsenek adatok. Bár ez a megállapítás sem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen mégiscsak fennmaradtak olyan képek, melyek kapcsolatba hozhatók az Újszövetség harmadik evangéliuma és az Apostolok cselekedetei szerzőjével. Ezekből válogattunk írásunk keretein belül. 

Szent Lukács Albrecht Dürer szemszögéből

Két kép Albrecht Dürer Mária élete sorozatából

Egy Szent János napjára írt blogbejegyzésben bemutattuk a Gyula környéki családi gyökerekkel rendelkező Albrecht Dürernek azt a művét, amivel berobbant a világhírnevet szerzett művészek közé. Azonban a “szeretett tanítvány” tollából származó Apokalipszis mellett a – Lukácshoz hasonlóan sokoldalú – Magyarországról származó német művész készített két másik nagyszabású művet is. Ahogy a Művészeti kislexikon tömör összefoglalójában olvashatjuk:

Míg az Apokalipszis sorozat kizárólag Szent János tollából merített, addig a nagy Passió és a Mária élete több szempontból kapcsolódik Lukácshoz, hiszen az ábrázolt jelenetek megtalálhatók Lukács evangéliumában is. Kétségtelen tény, hogy az Apokalipszis-sorozattal a művész nagyon magasra tette a lécet, amivel – véleményem szerint – napjainkig feladta a leckét. Saját magának is. Bizony úgy tűnhet, hogy a későgótikus jegyeket magán hordozó, mozgalmas jelenetekkel és groteszk figurákkal teletűzdelt jánosi jelenéseket feldolgozó műsorozat afféle másodhegedűs szerepre predesztinálta a másik két nagyszabású vallási témájú metszetsorozatot. Persze az efféle kijelentésekkel csínján kell bánnunk, hiszen az első műnél megszokott stílusjegyek (melyek engem leginkább a nyolcvanas évek Heavy Metal bandáinak lemezborítóira, illetve a lapozgatós fantasy-kalandkönyvek grafikáira emlékeztetnek) ugyanúgy jelen vannak a Mária életét és Jézus szenvedésit bemutató képeken is. Még ha ezeknél nem is feszítik szinte szét a keretként meghúzott vonalat az ábrázolt, dinamikus hatást keltő, túlzsúfolt jelenetek, melyek szinte önmagukat kínálják az interaktivitásra. Azonban a Jézus és Mária történeteit megjelenítő képeknél sem unatkozhatunk, hiszen itt is mindig akadhat valami új és addig fel nem fedezett elem, vagy részlet, melynek sokadik nézegetése során beugorhat egy-egy újabb értelmezés. Talán a legnagyobb különbség, hogy az Apokalipszis (akár egy képen belül is) sokszereplős, sokhelyszínes és több idősíkot is magába foglaló jeleneteivel ellentétben ezeknél személyek (Jézus és Mária) kerülnek fókuszba és a (többek között Szent Lukács által megírt) jelenetek is egy adott helyen és egy adott időben történnek. Ezért ezek – annak ellenére, hogy a cselekmény egyes jeleneteit ábrázoló képekhez hasonlóan, itt is szinte burjánzanak a részletek – sokkal nyugodtabb és rendezettebb hatást keltenek.
Krisztus szenvedéseit Dürer egyébként két másik, kevésbé nagy formátumú metszetsorozaton is megörökítette. Hogy ezektől elkülöníthető legyen, az 1496-től 1510-ig készült monumentális sorozatott Nagy Passióként ismerjük. A mű darabjainak szemlélése folytán az élesszeműeknek feltűnhet, hogy néhány kép stílusában és összhatásában mintha eltérne a többitől. Az észrevétel jogos, hiszen az 1496 és 1489 között készült képek kiegészítéseként Dürer a második itáliai útját követően, 1510-ben négy új metszettel gyarapította a sorozatot (Utolsó vacsora, Krisztus elfogatása, Krisztus a pokol tornácán és a Krisztus feltámadása). Ahogy erről a Szépművészeti Múzeum online kiállításvezetőjében olvashatjuk:

Két kép Albrecht Dürer Mária élete című sorozatából

Akárcsak az Apokalipszis, a másik két műsorozat is könyvformátumban jelent meg (egy-egy 1511-ben készült borítóképpel) és Benedikt Schwabe hozzá írt latin nyelvű kísérőszövegével. Az összesen húsz metszetből álló Mária élete műsorozat darabjai szintén két részletben, a második itáliai út előtt és után készültek el, három darabja (Mária halála, Mária mennybemenetele, Mária koronázása) az Itáliában kifinomult művész alkotása. A képeken megörökített jelenetek részben apokrif eredetűek, de több közülük a Lukács által írt és más evangéliumokban szerepel az Angyali üdvözlettől a Tizenkétéves Jézus a templomban című darabig.
A Nagy Passió képei közül engem legjobban mind ábrázolásmódját, mind tartalmát tekintve két kép fogott meg, melyek keletkezési ideje közé ékelődött az a bizonyos itáliai megújulás. A megújult ábrázolásmód ellenére mind a régi Dürer által készített Krisztus a kereszten mind a megújult szemléletű művész által készített Krisztus a Pokol tornácán hordozza a számomra oly kedves düreri jellemzőket. Az előbbiben megjelenik az Apokalipszisnél megszokott táj- és burjánzó alakábrázolás. Az érzékletesen megrajzolt fák és lágyszárúak inkább emlékeztetnek a művész otthonára jellemző flórára, semmint a Szentföld növénytakarójára. A kereszt körül csoportosuló alakok, a földön heverő emberi koponya és csontok, az emberi arccal ellátott égitestek és a szárnyas angyalok sem szokatlanok, hiszen ezt sokszínű túlzsúfoltságot az Apokalipszis képeinél már megszokhattuk. Ennél a képnél markánsan megfogható az az említett különbség, hogy térben és időben itt csak egy eseményre, nevezetesen Jézus kereszthalálra fókuszál a mű. A Krisztus a Pokol tornácán jelenet igazi csemege egy Dürer-rajongó számára. Mind témáját, mind ábrázolásmódját tekintve talán az összes Dürer-kép közül erre emlékeztetnek leginkább a már említett Heavy Metal borítók és fantasy-lapozgatós grafikák. A horrorisztikus cselekmény a képen látható módon nemhogy Lukácsnál nem szerepel, de még a Bibliában sem. Az Apostoli hitvallás, közismert nevén a Hiszekegy szövege alapján készült, melyben az szerepel, hogy „[Jézus Krisztus] Alászállt a poklokra”. A kép önmagáért beszél. A (feltámadására utaló) kereszttel jelölt zászlót tartó, általa megváltottak gyűrűjében lévő Jézus felszabadítja a dohos pincebörtönszerű helységben raboskodó lelkeket, mely ellen a Poklot őrző rémséges teremtmények semmit nem tehetnek. A látvány alapján ezekről a pokoli teremtményekről szinte elhiszi az ember, hogy Dante leírásai az elkárhozott lelkek kínzásairól hitelesek.

Két kép Albrecht Dürer Nagy Passió metszetsorozatából

A Mária élete sorozat – Lukács alapján készült – képei közül a Mária látogatása Erzsébetnél és Királyok imádása jelenítik meg a jellegzetes düreri tájat. Ezért kuriózum a Máté evangéliuma alapján készült Menekülés Egyiptomba, ahol az egyértelműen felismerhető egzotikus trópusi flóra övezi a Szent Család útját. A kép realisztikus mivoltát tompítja, hogy József és Mária jellegzetes német divat szerint öltözöttek. A málhás szamár takarásában baktató szarvasmarha pedig kifejezetten a magyar szürkemarhára emlékeztet (akkoriban Nürnberg volt az egyik fő szürkemarha-felvásárlóhely). A Jézus bemutatása a templomban pedig olyan – Dürertől szokatlan – perspektivikus ábrázolást mutat be, amely önkéntelenül Velázquez híres képére (Bréma kulcsainak átadása) emlékezteti a műélvezőt. A Mária élete sorozat képein nem találunk olyan mozgalmas és burjánzó jeleneteket, mint a másik kettőnél. Az Angyali üdvözlet örökzöld témája mondhatnánk a kor megszokott ábrázolásmódján jelenik meg a papíron. Ennek ellenére mégis hozza a Dürer-rajongók által kedvelt hangulatot. A perspektivikusan ábrázolt teremben megjelent Szent Gábor arkangyal fizimiskája engem meglehetősen emlékeztet Hunyadi Mátyás királyunkra. A román kori ízlésnek megfelelő boltíves teremből kitekintve a Szentháromság Isten első személye, míg Mária feje felett – galamb képében – a harmadik személye jelenik meg. A képet eluraló harmóniát, még a lépcső alatt lánccal megkötött kicsi szörny, és a falon lévő, a Holofernész fejét levágó kardot tartó Judit portréja sem tudja megbontani.

Szent Lukács Id. Markó Károly szemszögéből

Id. Markó Károly bibliai témájú képein is hűen tükröződik a természet szeretete

Az antik római Pompei romjainak felfedezését követő klasszicizmus és a belső valóság, az örökké kereső ember lelki világát feltáró romantika határmezsgyéjén alakult ki id. Markó Károly művészete. A tájképfestészet ekkoriban egy olyan, korábban nem igazán ismert irányvonalat vett fel, melyben a táj maga szolgált a kép témájául. Természetesen a realista ábrázolásmód is elengedhetetlen volt ezeknél a műveknél. Amint sok kortársa műveiben, úgy Markó Károly alkotásaiban is hűen tükröződik a természet szeretete, az annak annak minden részletét, a tajtékzó tenger hullámaitól, a hegyek-völgyek szabta terep ellentmondásain át a legapróbb levélerezetig visszaadni kívánó törekvés. Természetesen a vásznat kétségtelenül uraló táj alkalmat adhat személyek és események ábrázolására is, mellyel a felvidéki mérnök-festő élt is. Ahogy a Művészeti kislexikonban olvashatjuk:

Id. Markó Károly Szent Lukáccsal összefüggésbe hozható képei közül az egyik személyes kedvencem az Apostolok cselekedeteiből meríti témáját. Ahogy Dürer metszetei – és természetesen sok más Markó kép – a Szent Pál hajótörése Máltánál című festmény is predesztinálja a szemlélőt az interaktivitásra. A kép azt a jelenetet örökíti meg, amikor a letartóztatott Pállal Rómába igyekvő, de Málta partjainál zátonyra futott és elsüllyedt hajó roncsait elhagyó hajótöröttek a parton gyülekeznek. A tájhoz képest rendkívül aprónak tűnő alakok közt ott láthatjuk Szent Pál apostolt is, akit a kezében tűzifának összegyűjtött rőzsekötegről lehet beazonosítani (a történet szerint ebből egy mérgeskígyó kúszott elő, ami megmarta Pált, de mivel nem halt ebbe bele, a helybeliek varázserőt tulajdonítottak neki). Mivel a történetben nincs megjelölve, hogy a cselekmény mely napszakban történt, ezért a hátteret uraló Napról nem tudni, hogy a vásznat uraló sugarait hajnalban vagy alkonyatkor szórja szét. Az mindenesetre tény, hogy az odafestett égitest a nézőt szinte hunyorgásra készteti. A sziklás partot ostromló hullámok pedig majdhogynem kihallatszanak a vászon mögül, ami nagymértékben elősegíti, hogy a néző azonosuljon a markói aprólékossággal megfestett, sziklák között nőtt zöld vegetáción menedéket talált szerencsétlenekkel.

Variácók egy témára: Az ApCsel 27 Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Ha az előző képnél az ábrázolt alakok eltörpülnek a monumentális táj mellett, akkor egy másik, az Apostolok cselekedetei alapján készült képnél nyugton állíthatjuk, hogy a táj szinte elnyeli az alakokat. A Szent Fülöp diakónus megkereszteli Kandake etióp királyné főkincstárnokát című kép szereplői hiába vannak előtérben, teljesen eltörpülnek a vászon harmadát uraló, dús lombú fák és bokrok alkotta növényzet árnyékában, valamint a tájra ráboruló foszlányfelhők által tarkított, kék ég alatt meghúzódó antik romcsoport előtt. Az etióp főkomornyik megkeresztelése pedig egy, a tájban teljesen eltűnő, pocsolyányi méretű vízben történik. Bár az alakok méretarányosak a terepen található objektumokkal, mégis rettentő módon eltörpülnek, még a Fülöpöt elragadó angyal sem tud kontrasztot hozni ebbe a jelenségbe.
A Krisztus megkeresztelkedése már nem ilyen sarkított, itt az alakok nem vesznek el az inkább mérsékelt égövi környezetnek tűnő, semmint  mediterrán és szubtrópusi éghajlatú Jordán-partnak tűnő tájba. A növényzet is lombhullató fákból áll, de nem ez az egyetlen szürreális tényező. Lukács evangéliumában ezt írja: „Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék”. Ehhez képest a képen csak Jézust és Keresztelő Szent Jánost látjuk hús-vér emberekként, akiket féltucatnyi angyal vesz körül. Ha más módon, de szintén meglehetősen szürrealisztikus a Krisztus lecsendesíti a vihart című kép, ahol a részletek, a tó mélyén tajtékzó és a parton megtörő hullámok, a vihar erejétől meghajlított, dús lombozatú partmenti fák, a nyugodt vízrészen sikló, visszatükröződő hajó a Markóra jellemző realitással vannak ábrázolva. Azonban a kép összhatása természetellenes, hiszen a jeleneten látható egy nehezen elképzelhető természeti jelenség, a partot ostromló viharos hullámoktól nem messze, nyugodt víztükrön siklik a hajó, melynek még a vitorláját is összetekerte a szél. Jézus alakjától egy szivárvány ível az égen, amelynek ebben a kontextusban a jelentése az Istennel kötött szövetség, utalva Noé történetére. Úgy vélem, ezzel a képpel a művész az Apokalipszishez hasonlóan vagy nem csak egy idősíkot ábrázol, vagy nagyon jól érzékelteti azt az ellentmondásos légkört, amely Jézus körül kialakult. Lukács leírása szerint (is).

Variációk egy másik témára: Lukács 8:22-25 Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Szent Lukács Szántó Piroska szemszögéből

Szántó Piroskáról a következőket olvashatjuk a Művészeti kislexikonban:

Persze sem ez a lexikon, sem egyéb életrajzi gyűjtemény nem említi a művésznő pályakezdésének első stációját, amire ő egy 1997-ben készült portréfilmben a következőképpen emlékezett vissza:

Szerencsére ezzel a műalkotással nem zárult le Szántó Piroska életműve és így Szent Lukáccsal is kapcsolatba tudott kerülni. Erről tanúskodnak az olyan bibliai témájú művei is, mint a Golgota vagy a Bibliai képek gyerekeknek. Id. Markó Károlynál láthattuk, milyen az, amikor egy hidegfejű mérnökből lett realista festő ecsetje ábrázolja Szent Lukács tollának műveit. De mi a helyzet, amikor egy szürreális ízlésvilágnak megfelelően tevékenykedett művész önti képekbe az orvos-polihisztor által megfogalmazott történeteket? Erre válaszként a másodikként említett művéből hoznék példákat, melyben az Esztergomi Keresztény Múzeumban található zsírkrétarajzok láthatók, hozzá írt kísérőszöveggel. Véleményem szerint az albumot inkább ezeknek a szövegeknek a nyelvezete teszi a gyerekkorosztály számára készült művé, semmint a rajzok. Bár kétségtelen tény, hogy a művésznő egyéb képeit (például a Golgota albumban lévőket) szemlélve megállapítható, hogy a sokszor nagyon elvont ecset-, ceruza-, zsírkréta- stb. vonások ennél a műnél jóval szelídebb formát öltenek, melyek úgy viszonyulnak egy jellegzetes Szántó Piroska-képhez (például a Cantata Profana-hoz), mint ahogy a gyerekbibliák egyszerűsített szövegei az eredeti Károli-fordításhoz.
Az előbbiekben bemutatott két szerző műveihez hasonlóan a bibliai történeteket felelevenítő könyv képeinél is predesztinált egyfajta interaktivitás. Az újszövetségi történetek bemutatásánál rögtön találkozhatunk Lukáccsal, hiszen az a bizonyos örökzöld egyházi téma kerül zsírkrétavégre, vagyis az Angyali üdvözlet. Ha lehetne így rangsorolni, akkor ez a kép biztos dobogós helyre kerülne a legkevésbé elvont Szántó Piroska-művek között. A kép teljesen realisztikus, Szent Gábor arkangyal sztereotip módon ábrázolt (fehér ruhában, egy szárnyas, széparcú dalia), Mária kék ruhában, virágkosárral a kezében. Az egyetlen furcsaság, hogy az Istenszülő anya bőrszíne és arcvonásai alapján leginkább a maori bennszülöttekre emlékeztet. A könyv képei közül az egyik személyes kedvencem (a Markó által is megfestett téma) A tenger lecsendesítése. Ez a kép már sokkal inkább elvont, hiszen lélektani tartalom is belemagyarázható. A mozgalmas jelenetábrázolás szinte a Cápa című film emblematikus plakátjának – gyerekek számára – finomított párja is lehetne. Legalább is gyerekfejjel biztos félelmetesnek találtam volna. A riadt tanítványokkal telt dióhéjnyi hajócskában Jézus épp a tenger lecsendesítésébe kezd (itt nincs több idősík). A kéklő őselem ábrázolása kiteszi a kép megközelítőleg kétharmadát, a keresztmetszetben ábrázolt víz mélyén (esetleg más értelmezésben a felszínén) félelmetes ragadozó tengeri állatok nyüzsögnek. A háborgó víz, a benne nyüzsgő szörnyekkel remek illusztrációja lehet az emberi lélek mélyén található félelmeknek, elfojtott agresszivitásnak, az olyan emberi gyengeségeknek, mint az irigység, a kapzsiság, vagy a telhetetlenség és hasonlók. Ezeket csak Jézus képes lecsendesíteni, ahogy a tengeri rémekkel telt tajtékzó hullámokkal tette. Szintén a Markó által is megfestett téma a Pál hajótörése. Az Angyali üdvözlethez hasonlóan ez a kép is szokatlanul realisztikus, gyakorlatilag szöveghűen ábrázolja, hogy:

Szántó Piroska: A sziklára épült ház példázata és a Pünkösd története a Bibliai képek gyerekeknek című műben

A legismertebb bibliai kép a könyvből a Pünkösd. Ha finomított (gyerekek számra is érthető) módon is, de itt már elvont, több idősíkban történik az ábrázolás. A kép tetején a glóriával koronázott, lángnyelvek közt lévő tanítványok, középen (az itt nem maori-jellegűnek ábrázolt) Mária, és a kép alján a jelenlevőknek saját anyanyelvükön prédikáló Szent Péter, három különböző helyen és időben szerepelnek az Aposotolok cselekedeteiben. A sziklára és a homokra épült ház Lukács mellett Máté evangéliumában is szerepelő népszerű jézusi példázat. A könyv képei közül talán ez az egyik, amelyről elmondható, hogy célközönsége a gyermekkorosztály. Bár a képen lévő, mosolygó arccal ellátott, viharfelhők és csillagok társaságában sugárzó Nap és Hold egyszerre látható egy vihar közepette, ami ilyen formában szintén szürreális. Talán ez lehet a Szántó Piroska-féle szürrealizmusnak egy gyermekek számára is érthető változata? Az viszont nem szürreális, hogy ez a kiadvány a csodálatos képeivel nemcsak a kisebb korosztály, de, még a minden ellen lázadó tinédzserek szépérzékének fejlesztésére is jó hatást gyakorolhat. Nem is beszélve arról, hogy szüleik, vagy az iskolai osztályban felolvasó tanárok, sőt minden, a művészet iránt fogékony felnőtt is élvezettel forgathatja.

Köszönjük az Urbis Könyvkiadónak a Bibliai képek gyerekeknek című kiadványukból vett képek közlési engedélyét!

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály) 

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. A Mária ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából. Július 1 – november 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977
• Dürer feketén-fehéren. In: A Szépművészeti Múzeum online kiállításai
• Éber László: Művészeti lexikon, Budapest, Merényi, 1996.
• Fenyő Iván (összeáll. és szerk.): Albrecht Dürer fametszetei és rézmetszetei, Budapest, Magyar Helikon, 1971.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sorjában megírom neked derék Theofilus a kétségtelen valóságot…”. OSZK-blog, 2024. 10. 18.
• Markó. Markó Károly és köre mítosztól a képig. Magyar Nemezti Galéria, 2011. május 6 – október 2. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2011.
• Lajta Edit (szerk.): Művészeti kislexikon, Budapest, Akadémiai, 1973. 
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat, 2012.
• Reisinger János: A Biblia a magyar képzőművészetben, Budapest, Oltalom Alapítvány, 2008.
• Szántó Piroska: Bibliai képek gyerekeknek, Szentendre, Urbis Kiadó, 2019.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Újszövetségi Szentírás, 2. kiad, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

A 2025-ös évben az a megtiszteltetés ért, hogy az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasószolgálati koordinátoraként, olvasószolgálati könyvtárosaként részt vehettem a szeptember 14. és 28. között megrendezett „Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése elnevezésű ösztöndíj programjain.

Az OGYK olvasóterme. Fotó: Juhász István

Intenzív időszak volt ez, melynek során egyaránt rengeteget kaptam szakmailag és emberileg is. Sok helyre ellátogathattam, olyan tevékenységekre is ráláthattam, amelyeket a mindennapi munkavégzés során nincs lehetőségem megismerni (pl. a kötészeteken és a restaurálóműhelyeken belüli munkára, amelyek felettébb érdekelnek), és sok kedves kollégával ismerkedtem meg vagy mélyítettem el az ismeretségemet. Annak különösen örültem, hogy még irodalomterapeutaként is tudtam kapcsolódni, ugyanis hozzám hasonlóan a kecskeméti könyvtár ösztöndíjas kolléganője, valamint a ceglédi könyvtár igazgatója irodalomterapeutaként is tevékenykedik.

Az első hét első három napján a Parlamentben, az Országgyűlési Könyvtárban és az Országgyűlési Múzeumban tettünk látogatást, valamint a delegáltak és az ösztöndíjasok bemutatkoztak egymásnak, utóbbiak pedig a pályázatukat is részletesen ismertették.

Bemutatkozó előadásom. Fotó: Perjési Vera

A negyedik napon már egy vidéki helyszínre, Ceglédre mentünk. A Ceglédi Városi Könyvtár igazán innovatív, sok jó gyakorlattal rendelkező települési könyvtár. 1924. november 1-jén nyílt meg, de a 100 éves jubileumát egészen 101. születésnapjáig folyamatosan ünnepli. Nagyon tetszett, hogy még ifjúsági részlege is van rengeteg klubfoglalkozással, hogy a fiatalok ne repüljenek ki a könyvtár falai közül, hanem így is próbálják megtartani őket olvasónak, könyvtárhasználónak. Lívia, a könyvtár vezetője, még egy irodalomterápiás bemutatóval is kedveskedett nekünk. A nap végén még egy nagykőrösi kitérőt is tettünk, majd Kecskeméten elfoglaltuk a szállásunkat.
Az ötödik napon a szintén innovatív kecskeméti Katona József Könyvtárban kalauzoltak minket végig. Engem leginkább a Kreatív stúdió és a kötészet nyűgözött le, az utóbbi helyen folyó munka egésze és a bemutatott munkafolyamatok. A Kreatív stúdióban robotika és VR is szerepelt a kínálatban. A gyermeki énem győzött, a a kis guruló mütyürök tetszettek legjobban (pontosabban a Sphero INDI kocsirobot és a panda), amelyek végiggurulnak a nekik épített úton (hiába, az én gyermekkoromban ilyeneket nem láttam sosem).
A hatodik napon, az első hét szombatján a 2021-ben átadott zöld könyvtár minősítésű tatabányai József Attila Könyvtárba látogattunk, ahol többek között egy József Attila-versautomata is működik.

A versautomata Tatabányán. Fotó: Juhász István

A második héten budapesti könyvtárak voltak a főszerepben, és intenzívebbé is vált a program: napi kettő vagy akár három intézménybe is ellátogattunk, ahol könyvtároskollégáink bemutatkoztak, megmutatták a munkájukat és az eredményeiket.
A második hét első napján a nemzeti könyvtárba, valamint az azon belül működő Könyvtári Intézetbe és a Könyvtártudományi Szakkönyvtárba mentünk, ahol ismerős vagyok ugyan, ám mégis sok új dolgot tudtam meg. Leginkább a Könyvtári Intézet és a Könyvtártudományi Szakkönyvtár érdekelt, ott aztán tényleg sok új információval lettem gazdagabb. Megtudtam azt is, hogy a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban elkezdtek külön válogatva könyvtáros történeteket kitenni a polcra, ennek kifejezetten megörültem, ugyanis már tartottam könyvtárosokat támogató irodalomterápiás csoportot, és tervezek is még tartani, ehhez pedig a könyvtáros történetek nagyon sokat tudnak nekem segíteni. Utána az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba mentünk tovább, amely egy csodálatos épületben, a Tündérpalotában található.
A második napon az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárban kezdtük a könyvtárlátogatásokat, ahol gyönyörű az olvasóterem, és nagyon sok érdekességet hallhattunk. Itt a végén betértünk a restaurátorműhelybe is, ahol kis bemutatót is kaptunk tele kulisszatitkokkal a papírpéptől kezdve a különféle munkafolyamatokig, és ahol szívesen maradtam volna még, de sajnos szorított minket az idő, mennünk kellett a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába.
A harmadik napon a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ látogatása volt az első, ahol engem a sok régiség, a kéziratok, a keleti gyűjtemény nyűgözött le igazán, nagyon sok különlegességet mutattak be az ottani kollégák nagyon lelkesen. Innen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárába vezetett az utunk. Ide gyakran járok, de nem járom be sosem a teljes épületet, pedig a palotatermek annyira gyönyörűek...
A negyedik napon bemutathattam az MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtárat, viszont különlegessé szerettem volna tenni (ahogyan mondani szoktam) a ház bemutatását. Lockert már képeken láttak a kollégák itt-ott, de én be is mutattam, hogyan működik, és minden szép zegzugát igyekeztem megmutatni a háznak, hiszen egy csodálatos épületben tölthetem a munkás hétköznapjaim, lássák csak meg, amennyire lehetséges. Ezt követően még volt két hely, ahová elmentünk: a Piarista Gimnázium régi könyves gyűjteményének és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárának bemutatójával zárultak a szakmai programok. Este, a búcsúvacsorán már egy összeszokott, összebarátkozott kis csapatként vettünk részt, jókat beszélgettünk. Mivel a pénteki záró rendezvényen tudtam, hogy nem fogok tudni részt venni, így én ekkor köszöntem el a többiektől.

Csoportkép az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasótermében. Fotó: Villányi Alexandra (OIK)

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a programban. Igazán jó volt kedves könyvtáros kollégákkal, barátokkal újra találkozni, és jó volt új emberekkel is megismerkedni, új kedves ismeretségeket is kötni. Hálás vagyok azért is, hogy ennyi könyvtárat bemutattak, ennyi érdekességet, ennyi jó gyakorlatot láthattam, töltekezhettem, ötleteket szerezhettem. Jókor is jött ez a lehetőség, feltöltött nagyon.
Köszönöm a munkahelyemnek a bizalmat, hogy delegáltak, és köszönöm minden kollégának, aki szervezte, gazdagította ezt a két hetet, különösen Villám Juditnak és Maltsik Balázsnak, akik a legtöbb időt töltötték velünk az Országgyűlési Könyvtárból.

További beszámolók a Facebookon:

• Országgyűlési Könyvtár (kezdet)
• Ceglédi Városi Könyvtár
• MNMKK Országos Széchényi Könyvtár és MNMKK OSZK Könyvtári Intézet
• Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára
• Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
• MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár
• Országgyűlési Könyvtár (második hét) 

• Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára

Juhász István
(OIK Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A korábbi évek beszámolói:

• „Könyvtár, ami összeköt” 2022
• „Könyvtár, ami összeköt” 2024