250 évvel ezelőtt született Karacs Ferenc, magyar térképmetsző. Emlékkiállítás-előzetes. 3. rész

2020. június 22. 09:00 - nemzetikonyvtar

A térképkészítő II.

Karacs Ferenc (1770–1838) gazdag térképkészítői életművéből válogatva ezúttal megyetérképeket, legkorábbi egyházi közigazgatási térképét, atlasztérképeket, valamint két igen értékes és különleges tematikus térképet mutatunk be.
Karacs viszonylag kevés megyetérképet készített pályája során. Az egyik, Zemplén vármegye nagy méretű térképe Szirmay Antal (1747–1812) udvari tanácsos, táblabíró Notitia historica comitatus Zempléniensis című, Zemplén vármegye művéhez készült. A bécsi Magyar Kurir 1805. február 12-i számából azt is megtudjuk, hogy a térképet Blaskó János (1755–1821 u.) megyei földmérő rajzolta:

„...Ezen Karacs Ferencz Hazánkfia által metszett réz táblának ditséretére szükséges megjegyeznünk, hogy azt Vármegyénk' életben lévő Földmérője Blaskó János Ur rajzolta...”

Magyar Kurir, 19. évf., 1805. február 12. – Törzsgyűjtemény

02_kep_szirmay-zemplen_a_terkep_tr_7474_arch.jpg

Zemplén vármegye 1804, 57.7x44.2 cm; In. Szirmay Antal (1747–1812): Notitia historica comitatus Zempléniensis, Buda, Kir. Egyetemi Ny., 1804. – Térképtár, TR 7.474 arch

A másik megyetérkép Görög Demeter (1760–1833) kultúrpolitikus, újságszerkesztő, udvari nevelő kezdeményezésére és irányításával készült megyeatlasz lapja.

01_kep_gorog_demeter_arckep_marton-eletrajz_mell.jpg

Görög Demeter (1733–1832) pedagógus, újságíró, térképkiadó; kőnyomat, c. 20x15 cm. In. Márton József: Görög Demeter... életleírása... c. mű mell.; Bécs, Haykul A., 1834, előzéklap – Törzsgyűjtemény

Az atlasz a korszak jelentős kartográfiai műveként ismert, amelynek az ország földrajzi-topográfiai viszonyai széles körű megismertetésében alapvető szerepe volt. Hat kiadást ért meg, a 19. század második feléig használatban volt. Az atlasz lapjai az 1790-es évek elejétől a bécsi Magyar Hírmondó című újság mellékleteként jelentek meg. Az 1811-ben befejezett atlaszhoz Karacs Ferenc három megye térképét, továbbá az áttekintő országtérképet készítette. 1810-ben az országtérképet és Veszprém vármegye térképét, 1811-ben Nyitra és Pest-Pilis-Solt vármegye térképeit. Itt a Pest-Pilis-Solt vármegye térképét láthatjuk.

03_kep_ppsk_varmegye_gorog-atlasz_12_ta_4677_arch.jpg

Pest-Pilis-Solt vármegye 1811, 33,3x27,8 cm. In. Görög–Kerekes: Magyar átlás, Bécs, Márton J., 1811. – Térképtár, TA 4.678:4 /19

Karacs hét egyházi közigazgatási térképet készített pályája során. Bár már korábban is készült egy-két ilyen témájú térkép, de az 1801 és 1826 közötti időszakban, egyházfői, érseki és püspöki megbízásokból készített térképsorozattal Karacs lényegében egy új térképműfaj hazai megteremtésében meghatározó szerepet játszott. A térképsorozatnak itt legkorábbi példáját mutatunk be. A Kalocsai Érsekség térképe Karacs legelső, 1801-ben megjelent egyházi közigazgatási térképe, amelynek készítésére a felkérést bizonnyal Kollonics László (1736–1817) érsektől kapta, aki 1799 és 1808 között a Helytartótanács tagjaként Budán lakott. Az egyházi közigazgatási tartalom a térképen még szegényes, csupán az 1776-ban Patachich Ádám (1716–1784) érseksége idején kialakított három új főesperesség (főszékesegyházi, bácsi, tiszai) határait mutatja be. A díszes címkeret központi eleme a főszékeskáptalan tagjai számára Mária Terézia (1717–1780) által 1779-ben adományozott Crux Tolosana (Toulouse-i kereszt), amelyet a káptalan tagjai ünnepségek alkalmával viseltek. A térkép rajzolójának, Pávai K. Sámuelnek életrajzi adatai nem ismertek.

04_kep_kalocsai_ersekseg_terkepe_1801_tr_7567.jpg

Pávai K. Sámuel: Kalocsai Érsekség 1801, 57.5x35.2 cm – Térképtár, TR 7.567:2

A Székesfehárvári Püspökség térképét, amely 1819-ben jelent meg, 2019-ben már ismertettük egy korábbi blogbejegyzésünkben.
Karacs pályája során nagyszámú atlasztérképet készített. Az 1810-es évek elején a pesti Hartleben Konrád Adolf (1778–1863) kiadó német nyelvű földrajzi atlaszához három térképet metszett, majd az 1821 és 1834 közötti időszakban a Kultsár István és Kultsár halála után az özvegy, Kultsárné Perger Anna által kiadott Hazai ’s Külföldi Tudósítások című újság mellékleteként évenként megjelent Európa-atlasz lapjait készítette. Saját kiadásban jelent meg egy kisebb iskolai célú atlasz hat lapja, az 1830-as években, miként legnagyobb kartográfiai vállalkozásának, az Európa Magyar Atlása-nak a lapjai is döntően az 1830-as években készültek. Itt a Kultsár-atlasz és a saját kiadású kéziatlasz egy-egy térképét mutatjuk be.
Kultsár István (1760–1828) a századelő évtizedeiben a hazai művelődés lelkes és áldozatkész szervezője volt. 1806-ban hírközlő újságot indított Hazai Tudósítások címen. 1808-tól az újság nevét Hazai ’s Külföldi Tudósítások-ra változtatta. Atlaszának térképeit 1821-től kezdődően csatolta az újsághoz. 1821 és 1834 között Kultsár, majd özvegye, Perger Anna az atlasznak összesen 14 térképét készíttette el, egy kivétellel mindet Karacs Ferenccel. Az 5. sz. Franciaország-térképet Lehnhardt Sámuel (1790–1840 u.) metszette. Az atlasz lapjai rendkívül ritkák, címlapja nem ismert, és teljes, 14 lapot tartalmazó példányt sem ismerünk. Az atlasz itt bemutatott harmadik, Középső és Felső Olasz ország-térképe, miként azt a kiadó újsághirdetéséből tudjuk, 1822 novemberében lett kész.

05_kep_kultsar-atlasz_1822_kozep_felso_olaszorszag_ta_3006-3.jpg

Olaszország északi és középső része, 35.7x27.6 cm. In. Hazai ’s Külföldi Tudósítások melléklete, Pest, Kultsár Istvánné 1822 – Térképtár, TA 3.006/3

Karacs Ferenc 1828-29 táján határozta el, hogy egy magyar nyelvű, nagy formátumú, 20–24 lapos világatlaszt készít. Az atlasz térképei 1830-tól jelentek meg, évente 3-3 lap. Idővel a tervezett atlasz tartalmát is, érdeklődés hiányában, meg kellett kurtítani, elhagyva a földrészek lapjait, ami így, mire 1838-ra elkészült, egy világatlasz helyett „csupán” Európa-atlasszá módosult. Az atlasz három lapja – Európa, Skandinávia, a Török Birodalom térképei – azonban az időrendben legelsőként hirdetett atlaszlap, az Ausztriai Birodalom-térkép előtt elkészült. Lassu István (1797–1852) statisztikus két könyvének, továbbá Dóczy József Európa földrajzi leírásának mellékleteként 1828–29-ben, illetve 1830-ben jelentek meg. Karacs az atlaszt élete fő művének szánta, amelynek sikerét bizonyítja, hogy az 1860-70-es évekig, különböző kiadó által forgalmazva használatban volt. Karacs Ferenc újsághirdetésekben rendszeresen tájékoztatta az előfizetőket a mű lapjainak készítéséről. Az 1833. október 26-i újsághirdetésében értesíti előfizetőit, hogy Európa-atlasz 4. füzetének három térképe elkészült. Ennek a füzetnek a lapjaként jelent meg az itt látható, Poroszországot ábrázoló térkép is.

06_kep_karacs-atlasz_13_burkus_orszag_tr_1544_arch.jpg

Poroszország 1833, 38x52.1 cm. In. Karacs Ferenc: Európa magyar atlása. 13. sz. lap – Térképtár, TR 1.544 arch

Karacs kartográfiai életművének jelentős területeként tartjuk számon az ún. tematikus térképek készítését. A magyar kartográfia történetében a 19. század korai évtizedeiben jelentek meg először viszonylag nagy számban olyan térképek, amelyek nem a földrajzi ismeretterjesztést szolgálták, hanem különféle egyéb témákat ábrázoltak térképeken. Itt a Karacs által metszett tematikus térképek közül kettőt mutatunk be. Az első egy nevezetes földrengés térképe. 1810. január 14-én földrengés rázta meg a Fejér megyei Móri járás területét. A földrengés hatásának és következményeinek kivizsgálására a pesti egyetem természettudósait, Kitaibel Pált (1757–1817), Tomcsányi Ádámot (1755–1831) és Fabrici Lajost (1750?–1810) küldték ki. A tudósok terepbejárásainak és vizsgálatainak eredményeit egy latin nyelvű 110 oldalas, Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. die 14. januarii orto. című mű foglalta össze. A műhöz csatolt térkép réz nyomólemezét Karacs készítette. A térkép különlegessége a földrengés legpusztítóbb hatását mutató terület határát jelölő pontozott vonal. A rengések erősségét ledőlt templomtornyokkal is jelezték, és a nagyobb, rengés keltette hasadékokat is feltüntették.

07_kep_kitaibel_dissertatio_terra_motu_1814_a_terkep.jpg

A móri földrengés térképe 1814, 20x33.4 cm. In. Kitaibel Pál –Tomcsányi Ádám: Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. die 14. januarii orto, Buda, Regiae Universitatis Hungaricae, 1814. Törzsgyűjtemény

A másik Karacs által metszett értékes tematikus térkép a Sebes-Körös Nagyvárad és Körösladány közötti szakaszának vízrajzi-vízrendezési térképe. A nagy méretű művet ifj. Tessedik Sámuel (1777–1821) vízmérnök eredeti térképrajzát használva Losonczi József, Borsod vármegye földmérője fejezte be. A térkép készítését id. báró Vay Miklós (1756–1824) rendelte el, aki 1802-től a vidék árvízmentesítésének királyi biztosa volt. A térkép bal oldalán Vay báró részletes leírását adja az 1768-ban indult szabályozás történetének, ismertetve az áradások okait, a szükséges munkálatokat és költségeket. Karacsot a térkép nyomólemezének elkészítésére maga Vay báró kérhette fel, hiszen személyesen ismerték egymást, sőt, a Karacs házaspár a báró pesti házának megbecsült vendége is volt. A térkép Karacs egyik legszebb térképmetszése, joggal írhatta Kultsár István térképismertetőjében:

[Karacs] itt is megbizonyitotta azon tiszta és szép vonásokat, ’s az írásnak remek formáit, mellyekre nézve különösen elhíresedett”.

Hasznos Mulatságok, 1. évf.,  1817. év 34. sz. – Törzsgyűjtemény

08_kep_sebes-koros_vizrend_terkep_1815_tr_2855arch.jpg

Losonczi József: A Sebes-Körös vízrendezési térképe 1815, 52.8x96.5 cm. – Térképtár, TR 2.855 arch

Danku György, Térképtár

A Karacs Ferenc magyar térképmetszőről szóló emlékkiállítás-előzetesünk további részei: 1. rész: Életrajzi ismertető; 2. rész: A térképkészítő I.; 4. rész: A rézmetsző I.

 

komment

„Szerencsés voltam, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy az ISDS-t szolgáljam.”

2020. június 21. 09:00 - nemzetikonyvtar

Életútinterjú Szilvássy Judithtal 2015 márciusában

Amint arról korábban beszámoltunk, 2020. február 25-én életének kilencvenedik évében elhunyt Szilvássy Zoltánné, Judith, az Országos Széchényi Könyvtár egykori munkatársa (1958–1991), az Időszaki Kiadványok Adatait Nyilvántartó Nemzetközi Rendszer (International Serials Data System – ISDS) magyarországi központjának létrehozója, az ISSN rendszer Igazgató Tanácsának tagja (1976–1992), 1987-ben a párizsi ISDS (ma: ISSN) Nemzetközi Központ igazgatója.

szne_judit.jpg

Szilvássy Zoltánné a 2010-es évek elején

Blogbejegyzésünkben elsőként adjuk közre magyarul a Szilvássy Zoltánnéval készített életútinterjút, amelyet az ISSN rendszer létrejöttének 40. évfordulója kapcsán, 2015-ben, a párizsi ISSN Nemzetközi Központ igazgatója, Gaëlle Béquet telefonon keresztül készített vele mint egykori elődjével. Judith akkor már visszavonultan, de szakterülete iránti töretlen érdeklődéssel rendszerezte hagyatékát. Az interjú a Ciência da informação tematikus különszámában – a brazil ISSN központot fenntartó IBICT (Instituto Brasileiro de Informação em Ciência e Tecnologia) folyóiratában – jelent meg (44. évf. 1. sz., 2015, „ISSN 40th anniversary”): Interview with Judith Szilvássy by Gaëlle Béquet.

Magyar szöveg: Gazdag Tiborné – Zimányi Katalin

Gaëlle Béquet: Mesélne nekem egy kicsit magáról?

Szilvássy Judith: 1948-ban kezdtem el tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán, és 1953-ban végeztem. Diplomamunkámat a bibliográfiai számbavételről írtam.
Apám orvos volt, a magyar polgári elit tagja. A második világháború utolsó éveiben egy budapesti magánszanatórium főigazgatójaként tevékenykedett. 1945-ben, nem sokkal a szovjet hadsereg bevonulása után letartóztatta őt az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) elődje. Nagyon sokáig nem tudtunk róla semmit, azt sem, hogy hol tartják fogva. Csak 1948-ban szabadult a börtönből. Attól fogva engem osztályidegenként tartottak nyilván, mivel nem voltam munkásszármazású.
1951 és 1957 között a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában dolgoztam Budapesten. 1956-ban, a magyar forradalom leverését követően tisztogatás kezdődött a közigazgatásban. Könyvtárunk igazgatóját menesztették, mire a könyvtár tizennégy munkatársa – beleértve engem is – úgy döntött, hogy feláll és távozik, így tiltakozva a tisztogatás ellen.
1958-ban állásajánlatot kaptam az Országos Széchényi Könyvtártól. Az ajánlatot elfogadtam, és a Gyarapítási Osztályon kezdtem el dolgozni könyvtárosként a külföldi kiadványok beszerzése terén. Idegennyelv-tudásomnak jó hasznát vettem ebben a beosztásban (folyékonyan beszélek angolul, franciául és németül). Később kineveztek a Külföldi Folyóiratok Központi Katalógusának osztályvezetőjévé.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan részt vettem különböző nemzetközi kulturális projektekben. A nyolcvanas években felvettek az UNESCO szaktanácsadói névjegyzékébe, és 1983-ban felkértek arra, hogy legyek egy laoszi projekt vezetője. 1983 és 1988 között öt alkalommal jártam Laoszban, és minden alkalommal körülbelül négy hónapot töltöttem az országban. Feladatul kaptam, hogy hozzak létre egy nemzeti tudományos, műszaki információs és dokumentációs központot a fővárosban, Vientiánban.
1987 különleges év volt számomra; az ISDS Nemzetközi Központ alapító igazgatója, Mary Rosenbaum hirtelen halálát követően felkértek, hogy vegyem át az ISDS Nemzetközi Központ igazgatói tisztét. 1988-ban folytattam munkámat az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol a Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztályát (NKKO) vezettem egészen 1991-ig. 1990-ben, amikor Magyarország az Európa Tanács tagja lett, felkérést kaptam az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központjának kialakítására és működtetésére Budapesten. 1991-től 1998-ig ott dolgoztam.

vvsit_budapest_2015okt10_nemzetikonyvtar_1.jpg

Gaëlle Béquet és Szilvássy Zoltánné, Judit budapesti találkozása 2015-ben

GB: Hogyan került kapcsolatba az ISSN-nel, mielőtt hivatalba lépett volna az ISDS Nemzetközi Központban?

SzJ: Valójában három szakaszról beszélhetünk. Az első szakasz 1972-ben kezdődött. Ebben az évben az UNESCO UNISIST Közgyűlést rendezett Párizsban, ahol először merült fel az ISDS mint globális rendszer létrehozásának gondolata. Ugyanebben az évben Budapesten rendezték meg az IFLA Konferenciát, ahol Marie Rosenbaum előadást tartott az időszaki kiadványok azonosításáról és az ISDS-ről. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy én voltam Budapesten a tolmácsa.
1972 őszén egy hónapos ösztöndíjjal tanulmányozhattam Párizsban a Bibliothèque Nationale Külföldi Folyóiratainak Központi Katalógusát. Ez a katalógus szolgált modellként a Nemzeti Periodika Adatbázis (NPA) nyomtatott formájához.
1972-ben volt egy moszkvai utam is. Kiderült, hogy a Szovjetunióban egy párhuzamos időszaki kiadvány regisztrációs rendszert alakítottak ki, amely a MARSI nevet kapta (Meždunarodnaâ avtomatizirovannaâ registracionnaâ sistema periodičeskih izdanij = Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere, IKARR). Nemzetközi automatizált regisztrációs rendszert szándékoztak létrehozni. Az oroszok meghívták a szocialista országok könyvtárosait egy prezentációra, ahol bemutatták a MARSI rendszerét. Én is benne voltam a háromfős magyar delegációban. A megbeszélések során határozottan jeleztük, hogy a MARSI-t össze kell kapcsolni az ISDS-sel, az egyetlen globális nemzetközi rendszerrel.
A mai napig élénken emlékszem, hogyan szervezte meg a szovjet fél a találkozót: a jegyzőkönyv már jóval a tárgyalások előtt elkészült, és kiosztották nekünk, amikor megérkeztünk a repülőtérre. Ha valaki később észrevételeket akart tenni, akkor megjegyzést fűztek a jegyzőkönyvhöz. Az elkövetkező években ezt az eljárást alkalmaztuk a magyar álláspont közvetítésére.
A második szakasz az 1975 és 1976 közötti időszak. 1975-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója megkérdezte tőlem, érdekelne-e a nemzetközi bibliográfiai projektekben való részvétel. Ebben az időszakban átdolgozás előtt állt az ISBD(S) szabvány. A párizsi IFLA Konferencián való részvétel előfeltétele egy, a témával kapcsolatos előadás szövegének benyújtása volt. Elfogadták az előadásomat, és az IFLA Konferencián Dorothy Anderson (UBCIM, Universal Bibliographic Control and International MARC), a párizsi konferencia elnöke felkért arra, hogy legyek az ISBD(S) munkacsoport elnöke. Dorothy mindenben sokat segített, és azt mondta, hogy az előadás, amelyet beküldtem, az általa valaha olvasott legjobb prezentáció volt.
Bár elfogadtam az ajánlatát, komoly aggályaim voltak a tekintetben, hogy el tudom-e látni majd a feladatomat, figyelembe véve Magyarország akkori pénzügyi és politikai helyzetét. Ezért Dorothy Anderson levelet írt a magyar nemzeti könyvtár igazgatójának, amelyben arra kérte őt, támogassa a munkámat. Az igazgató abszolút pozitívan állt a dologhoz, annak ellenére, hogy a felettes szervek kijelentették, soha nem fizetnek semmilyen támogatást az utazásaimért. Ettől fogva csak a külső partnerek meghívásának köszönhetően tudtam részt venni a nemzetközi konferenciákon.
Az ISBD(S) végül is 1988-ban jelent meg, miután áttekintettük a rengeteg hozzáfűzött észrevételt. Mindösszesen 400 oldalnyi megjegyzés érkezett be hozzám! Meg kell jegyeznem, hogy az ISSN kötelező adatelemként szerepelt az időszaki kiadványok bibliográfiai leírásában.
1976-ban, az első ISDS Közgyűlésen Löhner úr, az UNESCO képviselője engem javasolt az újonnan létrejövő ISDS Igazgatótanács Elnöksége elnökhelyettesének. 1992-ig tevékenykedtem az Igazgatótanácsban, mint elnök, leköszönő elnök és tiszteletbeli elnök.
A harmadik szakasz 1986-ban kezdődött, amikor az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Ülését első ízben rendezték meg egy szocialista országban, jelesül Budapesten. Európa minden országából nagy számban érkeztek résztvevők. Először tudtunk online kapcsolatot teremteni a párizsi ISDS nemzetközi adatbázis és a magyar időszaki kiadványok budapesti adatbázisa között.

gaelle-bequet-issn.jpg

Gaëlle Béquet a párizsi ISSN Nemzetközi Központ Igazgatója és Káldos János általános főigazgató-helyettes 2015-ben az OSZK főigazgatói irodájában (fotó: Karasz Lajos)

GB: Mennyi ideig dolgozott az ISDS Nemzetközi Központban?

SzJ: Marie Rosenbaum 1986 decemberében bekövetkezett váratlan halálát követően az ISDS Igazgatótanács Elnöksége felkért arra, hogy 1987 januárjától egy évre vegyem át az ISDS Nemzetközi Központ irányítását. Olyan személyt kerestek, aki megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik, ugyanakkor megfelel a földrajzi lefedettség egyensúlyi követelményeinek is, ami elengedhetetlen egy világméretű hálózat irányításához. Azzal a feltétellel fogadtam el az ajánlatot, hogy a magyar nemzeti könyvtár igazgatója támogasson engem, és hogy szerezzék meg a magyar felettes szervek hozzájárulását. Végül, miután megkaptam a szükséges engedélyeket, 1987. április elsején elfoglaltam hivatalomat az ISDS Nemzetközi Központjának igazgatói posztján, 1987 decemberében pedig leköszöntem a tisztségről.
Utódom, Christine Deschamps 1988 januárjában lépett hivatalba. Meg kell említenem, hogy amikor ugyanezen év decemberében Deschamps távozott, másodszor is felajánlották nekem az igazgatói posztot. Nemet mondtam az ajánlatra, hiszen nyilvánvaló volt, hogy csak átmeneti időszakról lett volna szó. A Nemzetközi Központ alapokmánya előírja, hogy két követelménynek kell megfelelni az igazgatói tisztség betöltéséhez: a pozíciót francia állampolgár és francia köztisztviselő töltheti be.

GB: Miért jelentkezett erre az ISDS tisztségre? Milyen feladatai voltak?

SzJ: Ami azt illeti, soha semmilyen tisztségre nem jelentkeztem az ISDS-nél, akkortájt ilyesmi elképzelhetetlen is lett volna a vasfüggöny mögött.

talalkozas_liza_srbarbara.jpg

Káldos János általános főigazgató-helyettes, Gaëlle Béquet a párizsi ISSN Nemzetközi Központ Igazgatója, Simon-Reitzi Barbara, a Tudományos Titkárság, valamint Gazdag Tiborné, a Kötelespéldány és Kiadványazonosító-kezelő Osztály munkatársa az OSZK főigazgatói irodájában 2015-ben (fotó: Karasz Lajos)

GB: Milyen feladatai voltak az ISDS igazgatójaként?

SzJ: Két fő feladatom volt: a hálózat bővítése és megerősítése, illetve hogy biztosítsam a jó szakmai kapcsolatot az ISDS (Párizs) és a MARSI (Moszkva) között.
Az első feladat részeként arra kellett ösztönöznöm az egyes országokat, hogy hozzanak létre saját ISDS központokat. Az ISDS hálózathoz való csatlakozás első lépése, hogy az adott ország elfogadja az ISDS Nemzetközi Központ alapokmányát, a második lépés pedig, hogy tagdíjat fizessen. Sokat utaztam, és sorra látogattam a potenciális partnereket, hogy meggyőzzem őket az ISDS rendszer és az ISSN szám használatának fontosságáról. Szakmai workshopokat szerveztem azoknak a központoknak, ahol elkelt a segítség. Jártam Brazíliában, Ausztriában, Svájcban és Thaiföldön, ahol az egyetlen regionális központ, a Délkelet-ázsiai ISDS Központ működött. Öt délkelet-ázsiai ország tartozott ide: Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld.
Azután ott volt feladatként az ISDS adatbázishoz használt számítógépes rendszer korszerűsítése is. Tárgyalásokat folytattam Slawek Rozenfelddel, az ISDS Nemzetközi Központ informatikai vezetőjével, aminek eredményeképpen hatékonyabb operációs rendszert telepítettek, és ez lehetővé tette, hogy online munkakapcsolatot alakítsunk ki az egyes központokkal.
Elméleti szinten szükség volt a hálózaton belül, illetve az ISDS Regiszter rekordjaiban alkalmazott bibliográfiai gyakorlatok (olyan szabványok, mint az ISBD(S), az AACR és a MARC formátum) összehangolására.
Ami a másik fő feladatot illeti, 1972-ben Moszkvában egy párhuzamos időszaki kiadvány regisztrációs rendszert alakítottak ki, amely a MARSI nevet kapta (amint említettem). Teljes neve: Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere / Tudományos és Műszaki Információs és Dokumentációs Központ. A MARSI központot 1973-ban Regionális ISDS Központtá nyilvánították, amely felhatalmazást kapott a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) tagországok képviseletére az ISDS hálózaton belül. A képviselet magában foglalta a nemzeti ISSN blokkok kezelését a régión belül, valamennyi nemzeti rekord beküldését Párizsba, a mágnesszalagok előállítását stb. Ennek következtében ezeknek az országoknak a moszkvai Regionális Központhoz kellett fordulniuk, és nem állhattak közvetlen kapcsolatban a párizsi székhelyű ISDS Nemzetközi Központtal. Az évek során világossá vált, hogy a regionális központ nem teljesítette kötelezettségeit. Két [bibliográfiai rekordokat tartalmazó] tesztszalag elkészítésén kívül egyetlen más feladat sem valósult meg.
Feladatomnak tekintettem, hogy elősegítsem a KGST tagországok/központok függetlenségét, hogy saját rekordjaikat közvetlenül elküldhessék Párizsba, és hogy kezelhessék saját ISSN számblokkjaikat.
Elméleti szinten, a szabványosítás vonatkozásában a fő szempont az volt, hogy elkerüljük további kódrendszerek és adatelemek alkalmazását, amelyek a latin betűk helyett cirill betűs írást használtak volna a nemzeti ISDS nyilvántartásokban.
Összegezve, minden nehézség, probléma és félelem ellenére küldetésem sikeresnek bizonyult.
1990 áprilisában Magyarország megszakította az együttműködést a MARSI rendszerrel; amely 1990. július 1-jén lépett hatályba. Mi voltunk az első nemzeti központ, amelyik meglépte ezt, minket követett Lengyelország.

 marsi-1b.jpg

MARSI [Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere], emlékzászló

GB: Miután 1987-ben leköszönt az ISDS Nemzetközi Központban betöltött tisztségéről, továbbra is foglalkozott ISSN ügyekkel, szabványokkal, vagy bármilyen más könyvtári kérdéssel?

SzJ: Soha nem hagytam el az ISSN ügyét, sem a Nemzetközi Központot. Lélekben, vonzalmammal és gondolataimban még mindig az ISSN-nel vagyok! A szakma különféle területein folytattam tevékenységemet. Az IFLA Időszaki Kiadványok Szekció állandó bizottsági tagja voltam, és részt vettem a The Serial Librarian című folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában is.
Ami a szabványosítást illeti, az ISBD(S) Munkacsoport elnökeként részt vettem az ISBD(S) javított kiadásának munkálataiban, amely 1988-ban jelent meg, ahogyan már említettem. 2001-ben felkértek, hogy vizsgáljam felül az ISBD (CR) szabvány tervezetét. 36 oldalnyi észrevételt írtunk meg a Magyar ISSN Nemzeti Központ (ISSN Hungary) vezetőjével, Gazdag Tibornéval. Nemzeti szinten is aktív maradtam: több magyar nyelvű nemzeti szabvány összeállítását, fordítását és felülvizsgálatát végeztem el.
Két könyvem jelent meg: The Basic Serials Management Handbook (Az időszaki kiadványok kezelésének kézikönyve) az IFLA égisze alatt 1996-ban, és Az időszaki kiadványok – és egyéb folytatódó források – könyvtári kezelése, amelyet az Országos Széchényi Könyvtáron belül működő Könyvtári Intézet adott ki 2006-ban.

judit_konyve.jpg

Az időszaki kiadványok – és egyéb folytatódó források – könyvtári kezelése, Budapest, Könyvtári Intézet, 2006. – Törzsgyűjtemény

1983-tól egészen 1988-ig az UNESCO-nál dolgoztam projektigazgatóként, ekkor Vientiánban (Laosz) vezettem egy projektet. Tudományos, műszaki információs és dokumentációs nemzeti központ felállítására és megszervezésére volt szükség az ország fővárosában. Képzéseket is kellett tartanom, ugyanakkor nagyon gyakorlati kérdésekkel is foglalkoznom kellett. Például speciális, laoszi karakterekkel ellátott írógépeket kellett megrendelnem, valójában Olaszországból, az akkor elérhető egyetlen forrásból! Végül 1988-ban megnyílt a központ, és a laoszi televízió külön műsort szentelt az eseménynek.
A tevékenységi listám végén meg kell említenem, hogy 1991-ben az UNESCO felkért egy egyhetes ISDS workshop szervezésére a dél-koreai Szöulban, ahol én tartottam a vitaindító előadást.

GB: Hogyan érintette az ISSN használatát a Szovjetunió összeomlása? Hogyan reagáltak a kiadók és a könyvtárak?

SzJ: 1990 júniusában volt az utolsó MARSI munkaülés Budapesten, ahol mindössze négy ország (Bulgária, Kuba, Magyarország és a Szovjetunió) képviseltette magát. A Regionális Központ ekkor már nem működött. Tudomásunk szerint a szocialista országok többsége nem élt a Párizzsal való közvetlen kapcsolattartás lehetőségével. Magyarország esetében ez egy kicsit másképpen alakult. 1973-tól kezdődően párhuzamosan küldtük az adatlapokat Párizsnak és Moszkvának. Mi voltunk az elsők, akik közvetlen kapcsolatot építettünk ki Párizzsal. Az évek során az adatrögzítés tekintetében modern hordozókra váltottunk: mágnesszalagokat, floppy lemezeket, e-mailhez csatolt állományokat használtunk, majd eljutottunk a kliens-szerver kapcsolaton keresztül történő online adatátvitelig. A Szovjetunió összeomlása nem érintette az ISSN magyarországi használatát: a kiadók, a könyvtárak, a postai szolgáltatások és valamennyi érdekelt fél fontos promóciós eszközként tekintett az ISSN-re. Ma is ugyanilyen a hozzáállás, és az észszerű munkakapcsolatok segítenek az együttműködésben.

img_4211.jpg

Szilvássy Judith – Az International Who’s Who üzletasszonyok és női szakemberek kategóriájának 1999-es kitüntetettje. A jelentős eredményekért és a társadalmi hozzájárulásért

GB: Mi lett a Magyar ISSN Nemzeti Központtal? Hogyan fejlődött tovább?

SzJ: 1991 végén váltam el a Magyar ISSN Nemzeti Központtól (ISSN Hungary), amikor kineveztek a budapesti Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ igazgatójává. Még távozásom előtt, nemzetközi környezetben bemutattam utódomat, Gazdag Tibornét: az ISDS közösség az OSIRIS tesztelése kapcsán ismerkedett meg vele 1990-ben, az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 16. Ülésén, Lisszabonban, majd egy évvel később Párizsban, amikor elköszöntem régi kollégáimtól az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 17. ülésén.
A kezdetektől fogva részt vettünk tesztelési feladatokban. 1990-ben és 1991-ben az írországi központtal párhuzamosan ellenőriztük az OSIRIS (Online Serials Information Registration and Inquiry System) program funkcióinak működését, aztán 1994–1995-ben a Magyar ISSN Nemzeti Központ tesztelte az ISSN-OSIRIS hálózati verzióját, majd később, 2001-ben a WinOSIRIS munkacsoporthoz csatlakoztunk. Folyamatos kapcsolatban álltunk a Nemzetközi Központ Számítástechnikai Osztályával, beszámolókat készítettünk a teszteredményekről számukra, és az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Üléseire. Az OSIRIS Felhasználói Kézikönyv elkészítésében is részt vettünk.
Amint lehetőség nyílt rá, a Magyar ISSN Nemzeti Központ (ISSN Hungary) jelentkezett az első Virtua felhasználói tanfolyamra, melyet az ISSN Nemzetközi Központ rendezett Párizsban, 2004 júliusában, majd ezután a hazai ISSN központ telepítette a Virtua klienst, amit (néhány verziófrissítést közbeiktatva) a mai napig használ.
Folytatódott a szabványosítási munka is: a központ igazgatója csatlakozott különböző munkacsoportokhoz és szerkesztőbizottságokhoz. Szerencsés vagyok, hogy ilyen utódom van. 1997-ben megszervezte az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 22. Ülését is; ez volt a második olyan Igazgatói Ülés, amelyet Budapesten rendeztek meg.
Összességében nagyon büszke vagyok a Magyar ISSN Nemzeti Központra.

Utószó – Szilvássy Judith, 2015 áprilisa

Engedjék meg, hogy néhány zárószót fűzzek az interjúhoz.

judith.jpg

Szilássy Zoltánné, Judit 2015-ben

Az ISDS első 14 éve vitathatatlanul Marie Rosenbaum legendás személyiségéhez kötődik. Tevékenyégének védjegye volt a magasszintű diplomácia, az abszolút minőségi munka és a kitartás, mindvégig. Feladata és kiváltsága volt az ISDS alapjainak lerakása – abban a 14 évben, amely az 1972-es budapesti IFLA Kongresszus és 1986 októbere között eltelt, amikor a Magyar ISDS Nemzeti Központ Budapesten megszervezte az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Ülését és az ISDS Igazgatótanács Elnökségének Ülését. Ekkor találkoztam utoljára Marie-val, akivel az évek során közeli barátokká váltunk.
Kedves Kollégáim, ez az a pont, ahol meg kell osztanom veletek a kettőnk titkát, melyet a mai napig emlékezetemben őrzök. Azon a délutánon, amikor békésen üldögéltünk egy napos, a Dunára néző szállodateraszon, Marie elmondta nekem, hogy problémái vannak a szívével, amiről korábban soha nem beszélt. Marie azt mondta, azt szeretné, ha én venném át a helyét az ISDS élén, ha netán történne vele valami. Még a gondolatát sem engedtem közel magamhoz, hogy végzetes kimenetele lehet a műtétjének, és amennyire csak tudtam, biztattam őt. Egyúttal azt is elmondtam neki, hogy országaink akkori politikai helyzetében az általa preferált megoldásnak nincs esélye.
De a sors másképp döntött…
Szerencsés voltam, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy az ISDS-t szolgáljam. A legjobb tudásom szerint és erős elkötelezettséggel igyekeztem ellátni feladatomat, ami nem kevesebb volt, mint a konszolidáció időszakának végigvitele. Ez volt a feladatom és a küldetésem, amelyhez folyamatosan aktív hátteret biztosítottak. A mai napig hálás vagyok sok-sok barátomnak, kollégámnak és a döntéshozóknak a jóakaratukért, bátorításukért és támogatásukért. Első helyen hadd említsem Pierre Trincal urat a francia kormány részéről, Wolfgang Löhnert, az UNESCO képviselőjét, az akkori ISDS Igazgatótanácsok és Elnökségek valamennyi elnökét és tagját, köztük Mary Price-t, Albert Mullist és Ross Bourne-t. Külön köszönettel tartozom az ISDS Nemzetközi Központ elkötelezett munkatársainak, valamint a nemzeti/regionális központok együttműködő igazgatóinak.
Végezetül hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet Gaëlle Béquet asszonynak a régmúlt évek eseményei iránti érdeklődéséért, és hogy személyes beszélgetést kezdeményezett egy feledésbe merült témáról. Nemcsak az interjúért tartozom neki köszönettel, hanem azért is, amiért olyan kedvesen hívott meg az ISSN hálózat 40. évfordulója tiszteletére rendezett koktélpartira [amit a párizsi Szajnán tartottak, egy hajón]. Legnagyobb sajnálatomra, jelenlegi egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy együtt ünnepeljünk.

komment

70 ősnyomtatvány, több mint 300 antikva

2020. június 20. 10:37 - nemzetikonyvtar

A Ciszterci Műemlékkönyvtár is újra a látogatóké

A járványügyi helyzet enyhülésével, a védekezési szabályok betartása mellett, 2020. június 20-ától a turisták, június 23-tól pedig az olvasók számára is újra látogatható az Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtára, amely a Zirci Ciszterci Apátság apátsági épületének második emeletén található. A látogatók szakszerű idegenvezetés segítségével Magyarország egyik fontos kultúrtörténeti emlékét ismerhetik meg, a szakkönyvtár pedig értékes régi könyves állományával és külön olvasóteremmel várja a kutatókat.

zirc.jpg

Zircen is újra nyitunk (fotó: Rózsa Dávid)

A 70 ősnyomtatvány és több mint 300 antikvát tartalmazó könyvtár a ciszterci rend gyűjteménye. A rend 1182-ben, III. Béla uralkodásának idején telepedett meg Magyarországon. A Bakonyban épült középkori kolostoruknak valószínűleg gazdag könyvtára volt, amely a török időkben a monostorral együtt pusztult el. A török kiűzését követően a XVIII. század elején nemcsak új barokk apátsági épületet emeltek a sziléziai Heinrichauból érkezett szerzetesek, hanem új könyvtárat is alapítottak – felhasználva a megmaradt középkori könyveket. A XIX. században, amikor a ciszterci rend tanító renddé vált, megnövekedett a könyvgyűjtemény. Ekkor került az állományba például Hoffmann József székesfehérvári orvos és Fejér György történettudós hagyatéka is.
A gyűjtemény 1857-ben költözött a látványosan pazar nagyterembe, de a gyűjtemény növekedése a század végére egy újabb, egyszerűbb bútorzatú terem megnyitását is megkövetelte. A XX. század első felére már mintegy 65.000 kötet könyv és folyóirat állt a szerzetesek és a környékbeli értelmiség rendelkezésére. A második világháborúban egy vadászrepülő ütközött a nagyterem tetőszerkezetének, amely nagy károkat okozott a bútorzatban és a könyvtár állományában.
1950-ben többek között a ciszterci rend működését is betiltották Magyarországon. A könyvtár az eredeti helyén érintetlenül maradhatott, 1953-ban pedig felügyeletét az Országos Széchényi Könyvtár vette át, neve pedig Zirc leghíresebb szülötte után Reguly Antal Könyvtár lett. A rendszerváltozás eredményeként újra elindulhatott a szerzetesi élet Magyarországon, így a zirci apátságba is visszaköltöztek a ciszterci szerzetesek, de a műemlékkönyvtár felügyeletét továbbra is a nemzeti könyvtár látja el. A könyvtár hivatalos elnevezésébe pedig újra visszakerült a ciszterci jelző is: Ciszterci Műemlékkönyvtár.
A rendkívül gazdag tematikájú állományban a teológiától kezdve a fizikáig számos tudományág kötetei megtalálhatók, s közülük több csak itt, Zircen hazánk területén. A gyűjteményben való tájékozódást az interneten keresztül is elérhető katalógus segíti.

zirc_nagyterem_konyvek.jpg

A muzeális gyűjtemény egy részlete (fotó: OSZK)

A könyvtárba betérő látogató szakszerű idegenvezetés segítségével ismerkedhet meg a ciszterci gyűjtemény és a rend történetével. A látogatás során megtekintheti a könyvtár számos különlegességét – köztük a legkisebb, a legnagyobb és a legöregebb könyvet is. Hazánkban csak ebben a gyűjteményben található meg David Dietrich Flora universalis című műve. A negyvenhét kötetes növényhatározó a 19. században ismert növényvilágot mutatja be gyönyörű, kézzel színezett acélmetszeteken. Itt tekinthető meg Magyarország legrégibb glóbuszpárja – azaz az 1648 körül készült földgömb és az 1630 körül készült éggömb is.

zirc_nagyterem.jpg

A nagyterem; az intarziás berendezés munkája (fotó: OSZK)

Külön figyelmet érdemel az európai hírű intarziás berendezésű nagyterem, amelynek bútorzatát a Bakony fáiból készítették, s csak a legsötétebb fát, a paliszandert szerezték be külföldről a munkálatok során. A könyvtár nagytermében látható a 96 féle különböző fából készült intarziás szekrényajtó is, és megtekinthető egy különleges, létrává alakítható asztal, amely a régebbi korok könyvtárosait segítette munkájukban. Történelmi érdekesség, hogy a nagyterem 15 méter magasan lévő tetőszerkezetét a II. világháborúban egy német repülő szakította be. A kazettás mennyezetet tökéletesen illúziókeltő módon állították helyre.

A nemzeti könyvtár munkatársai Zircen is várják a látogatókat és az olvasókat!

komment

A nyugati diaszpóra jellemző dokumentumai: az időszaki kiadványok

2020. június 19. 09:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 3. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A harmadik részben Ribáné Bászler Katalin, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály munkatársa arról írt, hogyan segíti a Mikes-program a nyugati diaszpóra, a nemzeti könyvtár gyűjteményében hiányosan meglevő időszaki kiadványainak pótlását.

Az időszaki kiadványok gyarapítása különleges kihívás elé állítja a könyvtárak munkatársait. Ez hatványozottan igaz a nemzeti könyvtár esetében, amely minden hungarikakiadványt teljességre törekvően gyűjt az egész világról. Elképzelhető – és olvasóink talán túl gyakran is tapasztalják –, hogy egy ekkora periodikaállományt teljessé tenni szinte a lehetetlenséggel egyenlő. A Mikes-programmal kapcsolatban az egyik legnagyobb elvárásunk a diaszpórában megjelent folyóirataink állományi hiányainak pótlása volt.  Elmondhatjuk, hogy a Program a periodikumok gyarapítása szempontjából rendkívül sikeres. Az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, és Dél-Amerikából érkezett anyagban eddig 114 olyan címet találtunk, amelyekből eddig egyetlen szám sem volt meg a nemzeti könyvtárban. Emellett csaknem tízezer olyan hírlap-, évkönyv és folyóiratszám is érkezett, amivel teljesebbé tudtuk tenni az OSZK már meglévő állományát.

dmh-evkony-talpan_blogba.jpg

A Délamerikai Magyar Hírlap évkönyvének három kötete, köztük az 1960-as, Trianon 40. évfordulójára emlékező évfolyam

Az újonnan beérkezett címek között sok érdekesség van: Szlovákiai vadászkalendárium vadászoknak, természetbarátoknak és irodalomkedvelőknek Nyitráról; Vitézi Híradó. A Vitézi Rend Egyesült Államokban működő Törzsszékének tájékoztatója a Virginia állambeli Alexandriából; a Magyar Iskola Újság. A Sydney-i Magyar Iskolák közös lapja; a venezuelai Regős Élet Évkönyve vagy a Fatimai Kálvária Hírei. De kaptunk HSZM Mozgalmi Jelentés című kiadványt is, amelyet a Hungaria Szabadságharcos Mozgalom adott ki Clevelandben. Az új indulások mellett közel tízezer lapszámot pótoltunk a meglevő címeinkhez is. A kiadók között megtalálhatók egyházak, magyar szervezetek és magánszemélyek egyaránt. Céljuk a magyar nyelv, a magyar hagyomány és kultúra megőrzése mellett az itthoni események figyelemmel kísérése volt.
A református egyház a hagyományőrzés egyik fontos pillére. Legfontosabb amerikai kiadványuk a Reformátusok Lapja, a későbbi Calvin Synod Herald, mely több mint 100 éve él. De kaptunk magyar nyelvű református lapokat a michigani Allen Parkból, az argentin fővárosból, Buenos Airesből, az ausztráliai Adelaide-ból, vagy az ohioi Fairport Harborból. Fairport Harbor érdekessége, hogy az Egyesült Államokban állítólag itt a legmagasabb a magyarok aránya, a lakosság 11,5 százaléka magyar származású. A református egyház sokfelé ad ki évkönyveket is. Torontóból megkaptuk A Torontói Első Magyar Református Egyház évi jelentését. Los Angelesből pedig Az Első Magyar Református Egyház évkönyvét. Perth Amboyból a Kálvin János Magyar Református Egyház évi jelentését, de kaptunk Floridából és Michigenből is ilyen jellegű kiadványokat. Jelentősek az eredetileg a református egyház által alapított idősotthonok kiadványai is. A pennsylvaniai Ligonierben működő Bethlen Otthon eredetileg árvaház volt, melyet egy bányarobbanás után árván maradt magyar gyerekek számára hoztak létre, ma már idősotthon. Kiadványa a Bethlen Naptár/Évkönyv 1938-tól található állományunkban.
Ausztráliából a katolikus Szent Erzsébet Otthon Értesítőjét kaptuk meg. Érdekes, amit egy gondozójuk ír az anyanyelv szerepéről és használatáról a diaszpóra időseinek életében:

„Bevándorlók, akik egy életen át többé vagy kevésbé magabiztosan, de boldogultak az angol nyelv használatán keresztül, magányosan és kiszolgáltatva találják magukat, ha a nyelvi készség tompulásával újra csak anyanyelvükre támaszkodhatnak. Ezért sok európai nemzet diaszpórája, elsők között a magyar, anyanyelven, az óhazai kulturális hagyományok és szükségletek figyelembevételével működő idősgondozó intézményeket alapított a tengerentúlon.”

Cselik Noémi: Idős magyarok a világ végén – A Szent Erzsébet Otthonról. In. A Kőrösi Csoma Sándor program honlapja

A fiatalok magyar kötődésének kialakításában óriási szerepet vállal a cserkészet. A Magyar Cserkészszövetség, miután itthon 1948-ban betiltották, az emigrációban folytatta munkáját. Fő központjaik az Egyesült Államokban Fillmore és Garfield. A Magyar Cserkészszövetség évi jelentését már Garfieldben adták ki 1953-ban, akárcsak a Szövetség Központi értesítőjét és évkönyvét is. Több helyi cserkészcsapat lapjának is megkaptuk néhány számát. Torontóból a Lehel Kürtjét és a Lármafát, Garfieldből az Új Szárnyakat, Londonból a Kossuth Lajos Cserkészcsapat lapját, Clevelandből a Jó Munkát, Buenos Airesből a Kinizsi Pál csapatét, a Tábortűzt. És nagy dzsemborik beszámolóit is, Ausztráliából az 1979-es 4. Ausztráliai Magyar Jamboreeről, vagy a fillmore-i 2010-es Jubileumi Nagytáborból a Hárshegyi leveleket.
Nagy jelentőségűek a magyar szervezetek által lebonyolított magyar találkozók is. Clevelandben évente rendeznek magyar találkozót/kongresszust, melynek célja a magyar közösség kialakítása, a magyar kultúra és hagyományok őrzése, a régi és újabban érkező magyarok összefogása. Szép kiállítású évkönyveit is megkaptuk, a Magyar Társaság által szervezett Magyar Találkozó Krónikája 1961-től jelenik meg. Az ausztráliai magyarok is rendeznek magyar találkozókat 1969-től kezdve háromévente Melbourne-ben. Az Ausztráliai Magyar Találkozó Emlékkönyve 2007-ig érkezett be hozzánk.
A kiragadott példákon kívül nagyon sok igen jelentős laphoz érkezett hiánypótlás egyházi kiadványoktól az irodalmiakon át a politikaiakig. Klagenfurtból a Magyar Papi Egység, amely később a Szolgálat címet vette fel, A Hét Tükre Izraelből, a Pásztortűz Kölnből, a Tárogató Vancouverből, az Új Látóhatár Münchenből, a Szivárvány Chicagóból, a Katolikus Szemle Rómából. A nemzeti radikális lapok közül beérkezett hozzánk és teljesebbé tette gyűjteményünket az Út és Cél, amely a Hungarista Mozgalom lapja, az Új Hídfő, a Hadak Útján, a Hídverők és a Szittyakürt. De pótolni tudtuk a magyarságkutatással foglalkozó Buenos Aires-i Ősi Gyökér számait is.
Az emigrációs sajtó egyik alappillérét a hírlapok (amelyek leggyakrabban heti vagy kétheti lapok az emigrációban) alkotják, amelyek közül rengeteg számot tudtunk pótolni az Amerikai Magyarságból, a pittsburghi Magyarságból, az ohioi Lorain és Vidékéből, a Californiai Magyarságból, az Amerikai Magyar Népszavából, a Chicago és Környékéből, a Los Angeles-i Amerikai Magyar Hírlapból, a torontói Kanadai Magyarságból, az ausztráliai Magyar Életből, a Perthi Magyar Hírekből.
A Mikes program külön érdekessége, hogy nagyon sok itthoni kiadvány is visszakerült – bizonyítva, hogy a külhoni magyarok milyen szorosan nyomon követték az itthoni történéseket azáltal, hogy magyar folyóiratokat is előfizettek.

Ribáné Bászler Katalin (Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész 4. rész

 

komment

Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Nagybecskerek

2020. június 18. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 14. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án, kegyelettel emlékezünk arra a tizenhárom honvédtisztre, akik Aradon vértanúhalált haltak a magyar szabadságért. Kilencüket a keresztény világban a legsúlyosabb ítéletnek számító kötél általi halálra, négyüket, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. A négy vértanú vesztőhelye közvetlenül az aradi vár tövében volt. Az ítélet végrehajtásakor Kiss Ernő altábornagyon az első sortűz nem ejtett halálos sebet, ezért saját maga vezényelt második sortüzet.

1_negy_aradi_vertanu_kivegzese.jpg

A négy vértanú kivégzése az aradi vár tövében. In: Hegedüs János: Kiss Ernő az aradi vértanú hős emléke, Nagybecskerek, Pletz Ny., 1906. – Törzsgyűjtemény

Kiss Ernő 1799. június 13-án született Temesváron gazdag örmény kereskedő családban. A nagyapja révén birtokokat szereztek Torontál vármegyében, így a közigazgatásilag Nagybecskerekhez tartozó Eleméren is. Katonai pályáját a császári hadseregben kezdte, 1845-ben a 2. huszárezred parancsnoka lett. A későbbi aradi vértanúk közül a keze alatt szolgált Nagysándor József és Vécsey Károly is. 1848. szeptember 2-án seregével győztes csatát vívott a szerb felkelő csapatok ellen és elfoglalta a Nagybecskereki járáshoz tartozó perlaszi hadiszállásukat.
Kiss Ernőnek feleségétől, Horváth Krisztinától három lánya született. Egyik unokája a későbbi kereskedelmi miniszter, Dániel Ernő volt, akinek a hét vidéki millenniumi emlékmű avatására kapott meghívóit az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára őrzi.
Nagybecskerek polgárai a vidék földbirtokosának, a város védőjének kívántak emléket állítani a település főterén.

2_nagybecskerek_ferenc_jozsef_ter.jpg

Nagybecskerek, Ferenc József tér. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kiss Ernő emlékének megörökítését Torontál vármegye aljegyzője, Hegedűs János kezdeményezte. Az ügyet felkarolta Torontál vármegye főispánja és felesége is. 1903-ban szoborbizottságot alakítottak, majd országos gyűjtést szerveztek. A pénzügyi fedezet nagy része már 1905-ben rendelkezésre állt, ezért a bizottság úgy döntött, hogy az emlékmű kivitelezését pályázaton kívül, meghívásos módon bonyolítja le. Tizennégy neves szobrászhoz intéztek levelet ez ügyben. A beérkezett ajánlatokat kiértékelő bizottság Fadrusz János tanítványát, Radnai Béla ifjú szobrászművészt bízta meg az emlékmű elkészítésével. 1905. december 8-án elfogadták a szobortervet és 1906 májusára el is készült a műalkotás.

„Radnai úgy állítja elénk Kiss Ernőt, mint a perlaszi győzőt. A perlaszi csata volt az első győzelmes csata a magyar szabadságharcban. A vezér lejtős dombon áll, háta megett a nyertcsatát jelző tört ágyú és sánc kosarak; a csata szinhelye felé néz, képzeletünkben látjuk jeles alvezéreit, amint jelentést tesznek neki a győzelemről…”

Hegedűs János: Kiss Ernő az aradi vértanú hős emlékére, Nagybecskerek, Pleitz Ny., 1906., 106. – Törzsgyűjtemény

3_kiss_erno_szobra_221402.jpg

Kiss Ernő szobra. In: Hegedűs János: Kiss Ernő az aradi vértanú hős emlékére, Nagybecskerek, Pleitz Ny., 1906. – Törzsgyűjtemény

Blogsorozatunk bevezetőjében már említettük a dualizmus időszakában a közgondolkodásban tapasztalható kettősséget. Ez Nagybecskerek esetében is tetten érhető, hiszen az aradi vértanú szobrát a kivégzéseket jóváhagyó császárról elnevezett téren állították fel és leplezték le ünnepélyes keretek között 1906. május 27-én.

4_kiss_erno_szobor_leleplezes_vu.jpg

Kiss Ernő szobrának leleplezése. In: Vasárnapi Újság, 53. évf. 22. sz. 1906. jún. 3., 1. – Elektronikus Periodika Archívum; Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-070094

A szoboravatási ünnepségen részt vevő országgyűlési képviselők csapatát Nagybecskerekre is Justh Gyula vezette. Budapestről induló különvonatuk előző nap éjjelén érkezett meg a délvidéki városba. Az 1905-ös év politikai csatározásai az ünnepség résztvevőinek névsorán is megmutatkozott. Meglepő, hogy a Wekerle-kormányt csak dr. Günther Antal igazságügyi államtitkár képviselte. Távol maradt például a rendezvénytől Kossuth Ferenc is, aki akkor már kereskedelmi miniszter volt. Ugyanakkor elődje, az ellenpárt korábbi kereskedelmi minisztere, Dániel Ernő, mint a vértanú altábornagy unokája, természetesen részt vett az eseményen, ahogy a család többi tagja is.

Az emlékmű alig néhány évet állhatott Nagybecskerek főterén. A várost megszálló szerb csapatok ádáz dühvel estek neki az egykori ellenfél szobrának. A műalkotást 1919. június 26-a éjjelén felrobbantották, majd a maradványokat a téren áthaladó kisvasút mozdonyának segítségével elvontatták. Kiss Ernő szobrának helyén jelenleg I. Péter jugoszláv király lovasszobra áll.
A szobor sorsáról évtizedekig semmit nem lehetett tudni. A délszláv háború sem kedvezett a kutatásoknak. 2005. április 2-án azonban a helyi magyarság nagy meglepetéssel olvashatta a Magyar Szó hétvégi mellékletében a nagybecskereki múzeum igazgatójával készült interjút. Az intézményvezető ugyanis a riportot készítő újságírónak megmutatta Kiss Ernő emlékművének a múzeum raktárában őrzött egyik darabját: a szoborfejet.

6_kiss_erno_szoborfej_jel.jpg

Kiss Ernő nagybecskereki szobrának feje. A kép forrása: Csallóközi Zoltán: Arad emléke Délvidéken. In. Jel. Lelkiségi és kulturális internetes folyóirat (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége)

Kiss Ernő földi maradványa az eleméri Szent Ágoston-templom kriptájában nyugszik. 2016-ban a templomkertben emléket állítottak az aradi vértanúnak. A műalkotás mintájául a nagybecskereki múzeumban őrzött szoborfej szolgált.

7_kiss_erno_szobra_elemer.jpg

Kiss Ernő szobra Eleméren. A kép forrása: Patyi Szilárd: Az aradi vértanú, akit nem ért a golyó. In. Magyar Szó online, 2018. márc. 11.

Elbe István 

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 15. Törökbecse

komment

Ibusz – Magyar márkák. 5. rész

2020. június 17. 09:14 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 17. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenhetedik részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa az IBUSZ Utazási Iroda márkanévről írt.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen.
A szárnyas földgömböt ábrázoló logó legtöbbünknek az IBUSZ márkanevet juttatja eszünkbe.
Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!
Magyarországon ma talán nincs is olyan ember, aki ne hallotta volna az IBUSZ nevét. Piackutatások igazolták, hogy ismertsége 99 százalékos! Ezúttal tehát a szinte mindenki által ismert, több mint 100 éves utazásszervező céget, az IBUSZT népszerűsítő és hirdető plakátjainkat mutatjuk be.
Az IBUSZ Utazási Iroda, több mint százéves múltjával még ma is a magyarországi idegenforgalomnak, a belföldi és a külföldi utazások szervezésének egyik legfontosabb szereplője. Az Idegenforgalmi és Utazási Vállalatot 1902-ben alapították, az igazgatósági tagok között olyan történelmi neveket találunk, mint gróf Esterházy, Dessewffy, Széchenyi. 1905-ben az ország területén már 30, külföldön 13 fiókirodájuk volt. A fejlődést, mint annyi más cég esetében, ebben az esetben is a világháború, és a trianoni békeszerződés szakította meg.

A cég a ’20-as évek közepére ismét megerősödött. 1925-ben útjára indította a budapesti városnéző buszokat, 1926-ban pedig huszonöt éves megállapodást kötött a MÁV-jegyek kizárólagos árusítására, sőt fúzióra lépett az Általános Beszerzési és Szállítási Rt.-vel. Ettől kezdve az elnevezése: Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Vállalat Rt., rövidítve IBUSZ. Megerősödését az akkori „fapados” járatok bevezetése is elősegítette, a harmincas években kilenc év alatt több mint egymillió utast szállítottak olcsón a cég „filléres vonatain”.

3_pkg_1931_0118_polya_tibor_meret.jpg

Kommen sie auf 3 tage nach Budapest. Grafikus: Pólya Tibor. Jelzet: PKG.1931/118 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A második világháború után ismét a nulláról kellett indulni. Az IBUSZ több tevékenységét más cégek vették át, de az idegenforgalom területe kizárólagosan az övé maradt, mert egy kormányrendelet az IBUSZ kivételével az összes többi idegenforgalmi szervezetet megszüntette. Így államosítása után is biztosított volt tovább élése, bár a korábbiakhoz képest a turizmus igen visszaszorult. A politikai helyzet miatti kényszerűségből szinte kizárólag hazai utakra, illetve Európa keleti felébe induló utakra csábíthatta a nem túl nagy utazóközönséget. Ebben az időszakban plakátsorozat készült az IBUSZ különböző turisztikai szolgáltatásairól, mely sorozat grafikusa Toncz Tibor (1905–1979) volt.

Az 1956-os forradalmat követő évek lazulást hoztak, és így a nemzetközi turizmus is feltámadt: egyre több külföldi érkezett Magyarországra, persze elsősorban a Balatonhoz, és egyre többen engedhettek meg maguknak külföldi utazást. Sőt, mivel az egyéni utazás nagyon nehéz volt, nagy szerepet töltött be az IBUSZ a csoportos, szervezett külföldi utak szervezésében.

A cég a turisztika, az idegenforgalom mellett mindig foglalkozott különböző események lebonyolításával is. 1906-ban például megszervezte II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Továbbá nemzetközi rendezvényekre biztosított különvonatokat és különbuszokat. Az IBUSZ-hoz fűződik az első nagy budapesti futóverseny, az 1984-ben induló IBUSZ Maraton, amit aztán sokáig évente megrendeztek. Kulturális eseményekhez is adta a nevét az IBUSZ, sőt 2005-ben új tevékenységet indított el országos irodahálózatában: koncertek, kiállítások és sportesemények jegyértékesítését

1989-ben a magyarországi privatizáció megindulásával az elsők között kezdődtek meg az előkészületek az IBUSZ magánosítására. 1990. június 21-én az IBUSZ az első részvény a Budapesti Értéktőzsdén. A cég ma is a magyarországi idegenforgalom egyik legmeghatározóbb szereplője, országos hálózata közel hetven helyen működik, Budapesten 14 ponton, minden megyeszékhelyen, nagyobb városban és számos határátkelőhelyen jelen van.
Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában IBUSZ címszó alatt több mint kétszáz grafikai plakát található. Nehéz volt a válogatás, de végezetül – aktualitása miatt – feltétlenül szeretném megmutatni az alábbi, 1947-es plakátot.

13_pkg_1947_451.jpg

Fertőzéstől óvakodjunk. Jelzet: PKG.1947/A/51 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

 Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 6. rész: Modiano

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész

komment

Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Zombor

2020. június 16. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 13. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az aradi tizenhárom honvédtisztről mai napig megemlékezünk, vértanúhaláluk napja, október 6-a nemzeti gyásznap. Kilencüket a keresztény világban a legsúlyosabb ítéletnek számító kötél általi halálra, négyüket, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. A négy vértanút közvetlenül az aradi vár tövében végezték ki.

1_arad_vararok_klap_p05_053.jpg

Arad – A négy vértanú kivégzési helye, Kerpel Izsó Arad 1896–1905. Képeslap. Jelzet: Klap.P5/53 – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

Schweidel József német polgári családban született 1796. május 18-án Zomborban, Bács vármegyében. Katonai pályáját Simonyi óbester huszárezredében kezdte, majd Lembergben és Tarnopolban szolgált. Itt tapasztalta meg az osztrák elnyomással szemben a felszín alatt izzó lengyel szabadságvágyat, és itt ismerte meg Bilinski Domicellát, egy lengyel nemesi család lányát, akit feleségül vett. Házasságukból öt gyermek született. A császári seregben a ranglétrán az őrnagyi fokozatig emelkedett. Az 1848-as forradalom idején hazavezette ezredét Bécsből és októberben már részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában. Ez utóbbiban tanúsított bátorságáért tábornokká nevezték ki. Szülővárosában a táblabírák közé iktatták. Vértanúhalálát követően Zombor nem felejtette el emlékét, és 1902-ben emléktáblával jelölte meg szülőházát, majd szobrot is állíttatott híres szülöttjének.

2_zombor_hosok_tere_klap_p09_086.jpg

Zombor – Hősök tere, 1909. Képeslap. Jelzet: Klap.P9/86 – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

Zombor polgáraiban már az emléktábla állítását követően megfogalmazódott a vágy, hogy a vértanú tábornok emlékét képzőművészeti alkotás formájában örökítsék meg. Szoborbizottságot alakítottak és közadakozásból – amelyhez a város is jelentős adománnyal járult hozzá – három év alatt összegyűjtötték a szükséges összeget. A bizottság Mátrai Lajos Györgyöt kérte fel a szobor elkészítésére, aki fiával, ifj. Mátrai Lajossal fogott munkához. A budapesti szobrászművész-tanár Zomborba is leutazott, hogy a helyszín kiválasztásában részt vegyen. Megállapodtak abban, hogy a szobrot a vármegyeháza előtti parkban állítják fel.

3_emleklapok_schweidel_m_304402.jpg

Emléklapok Schweidel József aradi vértanú, Zombor város szülötte szobrának leleplezésére. Összeáll. Trencsény Károly. Zombor, Rittermann Ny., 1905. – Törzsgyűjtemény

Születésének 109-ik évfordulóján, 1905. május 18-án leplezték le Schweidel József egész alakos szobrát Zombor főterén. Az ünnepi eseményen többezres tömeg vett részt. A Schweidel családot Latinovics Pál főispán fogadta, a képviselőház tagjait Justh Gyula elnök vezette. Ünnepi beszédet mondott Rákosi Jenő, a főrendiház tagja. A függetlenségi párt nevében Kossuth Ferenc, Arad város képviseletében Barabás Béla helyezett el koszorút a szobor talapzatánál.

A műalkotás Schweidel Józsefet huszáregyenruhában ábrázolta, méltóságteljes, mondhatni tábornoki kiállásban. A bizottság bírálati jegyzőkönyvében a szobor mintáját megtekintő családtagok is elismerő szavakkal nyilatkoztak az élethű ábrázolásmódról. A bronzba öntött műalkotás 2,6 m, a mészkő talapzata 4 méter magas volt.

5_schweidel_jozsef_szobra_klap.jpg

Schweidel József szobra a megyeháza előtt. Képeslap – Plakát-és Kisnyomtatványtár

Az aradi vértanúk közül Schweidel Józsefnek állítottak először egész alakos önálló köztéri szobrot az országban. Erre méltán voltak büszkék a zombori polgárok.

6_schweidel_jozsef_szobra_klap_p09_082.jpg

Schweidel József szobra a megyeháza előtt, 1909. Képeslap. Jelzet: Klap.P9/82 – Plakát-és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

1918 novemberében a szerb csapatok Zombort is megszállták, és első intézkedéseik egyike volt a Schweidel-szobor ledöntése, valamint a tábornok szülőházát jelölő emléktábla leszerelése. A szobor raktárba került és egészen 1930-ig megúszta a további atrocitásokat. Azonban 1930 novemberében a zombori szerb tartalékos tisztek egyesülete kérvényezte, hogy Schweidel József és II. Rákóczi Ferenc szobrát a város vezetése adja át nekik, mert azok anyagából a zombori temetőben nyugvó hősi halottak emlékművét öntik ki. A képviselő-testület jogi bizottsága a kérést helybenhagyta és december 6-án döntést hozott a szobrok átadásáról. Ettől kezdve a szobrok sorsa ismeretlen, valószínű, hogy beolvasztották azokat. Ugyanakkor a hősök emlékművét mégsem bronzból alkották meg, hanem a Schweidel-szobor talapzatát használták fel e célra. A talapzatot átszállították a temetőbe, az eredeti feliratot levésve róla, új cirill betűs szöveggel látták el, a szobor helyére pravoszláv keresztet tettek és 1931-ben felszentelték. Az átértelmezett műalkotás ma is a szerb hősök emlékét hirdeti a zombori temetőben.

7_schweidel_szobortalapzat_magyar_szo_2019_10_06.jpg

A Schweidel-szobor talapzata ma a zombori temetőben. Kabók Erika: Az eltűnt szobrok. In: Magyar Szó, 2019. okt. 6.

Zombor ma is egy jellegzetes alföldi kisváros Nyugat-Bácskában a Ferenc-csatorna mentén. Az etnikai viszonyok azonban megváltoztak, a magyarok számaránya különösen a délszláv háború óta jelentős mértékben csökkent. Ugyanakkor Schweidel József emlékét továbbra is ápolják. A közterekről ugyan már visszaszorultak, de a Magyar Polgári Kaszinó udvarán 2017. március 17-én ünnepélyes keretek között sor került Mrákovits Péter helyi szobrászművész alkotásának, Schweidel József mellszobrának leleplezésére.

8_schweidel_mellszobor_zombor_2017.jpg

Schweidel József mellszobra 2017. F. Cirkl Zsuzsa: Leleplezték Schweidel József honvédtábornok zombori mellszobrát. In: Vajdaság Ma. Délvidéki hírportál, 2017. március 17.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse

 

komment

250 évvel ezelőtt született Karacs Ferenc, magyar térképmetsző. Emlékkiállítás-előzetes. 2. rész

2020. június 15. 09:00 - nemzetikonyvtar

A térképkészítő I.

A kor, amelyben Karacs Ferenc (1770–1838) élt és alkotott – a 18. század vége és a 19. század első évtizedei – a magyar ismeretterjesztő kartográfia első igazán jelentős időszaka volt. Ebben az időszakban számos értékes térképmű született és a magyar nyelvű térképkultúra alapjait is sikerült, ha küzdelmek és sokszor személyes áldozatok árán is, lerakni. Karacs ennek a hazafias küldetésként megélt küzdelemnek egyik, ha nem a legjelentősebb alakja volt. Több évtizedes pályája során, részben mások megbízásából, más művek esetében saját kiadványként is, több mint 110 térképművet készített. Földrajzi és történelmi térképeket, atlaszok lapjait, egyházi közigazgatási, megye- és tematikus térképeket tervezett, illetve metszett.
Ő maga pályája legjelentősebb alkotásának az 1813-ban kiadott négylapos Magyarország-térképét és az 1820-as évek végén elkezdett és halála évében befejezett földrajzi atlaszát tartotta. Az alábbiakban a Karacs-életmű gazdag térképanyagából mutatunk be, mintegy kiállításelőzetesként, két részben, 14 térképművet. Ebben az első részben történelmi térképeket és három Magyarország-térképet, a következő részben pedig vármegyetérképeket, Karacs legelső egyházi közigazgatási térképét, atlaszokban megjelent térképeket, végül két fontos és különleges, Karacs által metszett tematikus térképet.

Történelmi térképek

Karacs pályája első évtizedében számos történelmi tárgyú térképet készített. Ezeket a térképeket a kiadók elsősorban az iskolai oktatás segédeszközének szánták, de több térkép történeti tárgyú mű melléleteként jelent meg. Az egyik legkorábbi ilyen történeti témájú műve 1798 körül készült és az ókori Észak-Afrikát ábrázolja. A keleti tájolású térkép forrása a köztársaság kori római történetíró, Caius Sallustius Crispus (Kr. e. 86 k.–35 k.) Bellum Iugurthinum (Jugurtha háborúja) című műve volt. A Sallustius-mű a Róma által Numidia és annak királya, Jugurtha (Kr. e. 160–104) ellen Kr. e. 111–105-ben sikerrel megvívott háborúját tárgyalja.

01_kep_eszak-afrika_terkep_c_1798_tr_45_arch.jpg

Észak-Afrika az ókorban, 1798 k., 23.7x34.8 cm – Térképtár, TR 45 arch

Dugonics András (1740–1818), a pesti egyetem matematikatanára volt, aki ugyanakkor a 18. és 19. század fordulójának történeti tárgyú tudományos művek és regények népszerű írójaként is ismert. Karacsot az 1793 és 1795 közötti években tanította is, és a későbbiekben is jó viszonyt ápoltak.

02_kep_dugonics_andras-arckep_dug_album_1876_50_167.jpg

Dugonics András (1742–1818), matematikus, író, a pesti egyetem tanára; c. 25x17 cm. In. Dugonics Album. Szeged, Burger Zs. özv., 1876. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

Dugonics számos művéhez Karacs készített térképi és egyéb illusztrációkat. Ebben az 1800-ban kiadott, Római történetek című művében Dugonics az ókori Róma történetét írta meg, a város alapításától a császárság korának kezdetéig. Szerzőnk az ötéves unokaöccséhez, Beniczky Miklóshoz (1794–1858) szóló előszóban állítja, a 475 oldalas művet két hónap alatt írta meg Szegeden. A címlap elé kötött térképlap két kis térképe Rómát és környékét, valamint Latium régiót ábrázolja, ahol Rómát alapították és ahol naggyá nőtt.

03_kep_roma_lacium_terkep_dugonics-mu_1800.jpg

Róma város környéke; Latium, 17,5x9,8 cm. In. Dugonics András: Római történetek, Pozsony & Pest, Landerer Mihály, 1800. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

A következő térkép Karacs legjelentősebb történelmi térképe. Az 1800-ban megjelent mű méretében, tartalmi gazdagságában, részletességében minden korábbi történelmi térképét felülmúlta. Jean Baptist Bourgignon d’Anville (1717–1777) neves francia geográfus-kartográfus térképe alapján egykori iskolája, a debreceni Református Kollégium számára készítette. Első atlaszhirdetéséből tudjuk, hogy még az 1830-as évek elején is árulta ezt a térképét. (A hirdetés szórólapját a kiállítás előkészítése közben, 2019-ben találtuk meg. Rövid ismertetőjét Földabrosz-blogunkon olvashatják.

04_kep_tabula_italiae_1800_tr_2465arch.jpg

Ókori Itália 1800, 59.7x48.5 cm – Térképtár, TR 2.465 arch

Karacs az 1801–1804 időszakban Alber János Nepomuk (1753–1830) piarista szerzetes, teológus 17 kötetes bibliamagyarázó művének három kötetéhez készített egy-egy térképet. Az első kötet, amely 1801-ben jelent meg, a Teremtés könyvével (Mózes 1. könyve) foglalkozik, a térképmelléklet pedig a bibliai történések tágabb színterét mutatja be. A jobb felső sarokban Ábrahám pátriárkát látjuk, aki az isteni parancsnak engedelmeskedve elhagyja szülőföldjét. A jelenetet Mózes 1. könyv 12.1 latin felirata keretezi: ’És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.’

05_kep_alber-mu_1_kotet_terkepmell_1801.jpg

A Közel-Kelet, Afrika, Európa térképe a Biblia magyarázatához,19.7x34 cm; megjl. Alber J. N. (1753–1830): Interpretatio Sacrae Scripturae c. mű 1. köt., mell. Pest: Trattner M., 1800. – Törzsgyűjtemény

A történelmi térképek körét lezárva, figyelmükbe szeretnénk ajánlani a ma ismert legkorábbi, Karacs által metszett, az ókori Palesztinát ábrázoló térképet, amelyet Karacs még ifjúkorában, 1792-ben Debrecenben készített. A térképről 2019-ben kisebb tanulmány is született, amely Földabrosz nevű térképtörténeti blogunkban olvasható, s ahol a térkép is megtekinthető.

Három Magyarország-térkép

Karacs térképmetszői, térképkészítői pályája során majd tucatnyi Magyarország-térképet készített. Itt három fontos országtérképét mutatjuk be. A legkorábbi Vályi András (1764–1801) háromkötetes a Magyar országnak leírása című földrajzi-statisztikai művéhez készült. Vályi neves pedagógusként és a pesti egyetem első magyarnyelv-tanáraként ismert. A mű Vályi tudományos pályájának legjelentősebb kiadványa volt. Első kötete már 1796-ban megjelent és 1798-ra a térkép is készen volt. Anyagi okokból azonban a második és harmadik kötet a térképmelléklettel együtt csak 1799-ben jelent meg. Nem zárható ki azonban, hogy a térképet, talán már 1798-ban, önállóan is forgalmazták.

06_kep_valyi-mu_magyarorszag-terkep_tr_7111-1.jpg

Magyarország 1798, 48,4x58,2 cm; In. Vályi András (1764–1801): Magyar országnak leirása. 2. v. 3. köt., mell. Buda: Kir. Egyetemi Ny., 1799 – Térképtár, TR 7.111

A magyar térképtörténet egyik legjelentősebb alkotása a Lipszky János (1766–1826) huszárkapitány által szerkesztett kilencszelvényes Magyarország-térkép. A térkép nyomólemezeit az 1804–1808 időszakban a pozsonyi származású Prixner Gottfried (1746–1819) és Karacs Ferenc metszették. Prixner a ’szituációt’, azaz a síkrajzi elemeket (vízrajz, domborzat, települések, stb.), Karacs pedig a térkép névanyagát, továbbá a közigazgatási táblázatokat készítette. Lipszky a fali méretű térképhez egy egylapos, áttekintő jellegű országtérképet is szerkesztett, amely 1810-ben jelent meg. Ennek a térképnek a nyomólemezét szintén Prixner és Karacs készítették. Karacs e térkép esetében is a névrajz metszője volt. A két térkép nagy mennyiségű, sok ezerre rugó névanyagának kiváló metszésével vált igazán Karacs országosan ismert metszővé, emellett a több évig tartó munka jelentős jövedelmet is hozott a frissen nősült és a családalapítás kezdetén álló fiatal mesternek. Itt ez utóbbi egylapos áttekintő országtérképet mutatjuk be.

07_kep_lipszky_magyarorszag-terkep_1810_tr_7408.jpg

Lipszky János (1766–1826): Magyarország 1810, 57.9x73 cm – Térképtár, TR 7.408

Ez az 1813-ben megjelent Magyarország-térkép Karacs talán legjelentősebb saját térképkiadványa. A térkép tartalmának fő forrása Lipszky János fentebb már említett kilencszelvényes, fali méretű országtérképe. Karacs négylapos térképének a korban több kortárs alkotó Bécsben vagy Pesten kiadott Magyarország-térképe is versenytársa volt, de azzal, hogy névrajza magyar nyelvű volt, előnyt jelentett a magyar vásárlók körében. Kazinczy Ferenc (1759–1831) 1816-ban tett erdélyi útjának élményeit összegző Erdélyi levelek című művének bevezetőjében írja, majd a későbbiekben, Déva és Facsád vidékén utazva, a következőket írta:

Gondosabb utazóink e földre [Erdély] Karacsnak Lipszky után négy táblában metszett magyar- és erdélyországi abrosza, s Benkő Józsefnek Transilvanája (Bécs, 1778. 2 kötet 8º) nélkül megindulni nem fognak.” […] „Karacsnak Lipszky után négy táblában dolgozott abrosza s vármegyéinknek atlasza [Görög-atlasz] valahol megszállok, kiterül előttem, s ezektől kérdem, merre kelljen vennem útamat Szpata [Bégapata] felé.”

Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek, kiad. Abafi Lajos, Budapest, Aigner, 1880 –  Magyar Elektronikus Könyvtár

A térképet Engelmann Henrik nyomtatta, aki az 1809 és 1839 időszakban Pesten élt. Karacs Teréz emlékirataiból tudjuk, hogy „Engelmannt apám hozatta be külföldről, hogy legyen alkalmas nyomdásza nagy térképei számára”.

08_kep_magyarorszag-terkep_1813_tr_2916_arch.jpg

Karacs Ferenc: Magyarország 1813, 67,5x105 cm – Térképtár, TR 2.916 arch

A térkép későbbi kiadásváltozatait ismertető írás is olvasható Földabrosz blogunkon.

Danku György, Térképtár

A Karacs Ferenc magyar térképmetszőről szóló emlékkiállítás-előzetesünk további részei: 1. rész: Életrajzi ismertető; 3. rész: A térképkészítő II.; 4. rész: A rézmetsző I.

 

komment

Termőzet, homlokmagas emlőr, imádott farkanyú … és a „Lenni vagy nem lenni”

2020. június 13. 09:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek 16. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenhatodik részében Rajnai Edit, a Színháztörténeti Tár munkatársa Vajda Péter (1808–1846) „lenyűgözően széles érdeklődésű” munkásságát idézi fel – különös tekintettel annak Hamlet-fordítására.

Vajon ki tudja azt, mi az a termőzet, a homlokmagas emlőr, esetleg a rohanóc? És vajon miért imádott az imádott farkanyú?
Ezek a furcsa, érthető-érthetetlen, de kétségtelenül beszélő elnevezések Vajda Péter Állat-országában olvashatók, a mű pontos címe: Az állat-ország fölosztva alkotása szerint alapul szolgálandó az állatok leírásához s bevezetésül az összehasonlító bonctanhoz. A mű Georges Cuvier (1769–1932) francia zoológus, geológus munkájának fordítása, amely 1841-ben jelent meg a Magyar Tudós Társaság támogatásával. Vajda a 19. század első felében, a nyelvújítás lelkes híveként a fordítás során maga alkotott állatneveket, olyanok helyett is ajánlott mást, melyek akkorra már meghonosodtak, közhasználatúak voltak.

vajda_peter.jpg

Vajda Péter. In. Vasárnapi Újság, 5. évf., 50. sz., 1858. dec. 12. 589. – Digitális Képarchívum (DKA-046203)

„Kérdezitek: honnan vettem nevet e sok emlős és madár-nemnek és fajnak, midőn előttem olly kevés vala megnevezve és most mindnyájának kell magyar nevének lenni. Erre azt felelem: a minek népi közönséges neve nem volt tudva előttem s a minek Földi Jánosnál nem találtam nevét, annak minden vonakodás nélkül keresztapja lettem.” 

Az állat-ország fölosztva alkotása szerint alapul szolgálandó az állatok leírásához Cuvier báró által, ford. Vajda Péter, Budán, Egyetemi ny., 1841, X–XI. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Vajda nyelvi forrás- és mintaként Földi János (1755–1801) orvos, természettudós munkáját említi (Természeti história a’ Linne systémája szerint, Pozson, Wéber, 1801), mégsem állta meg, hogy ne változtasson Földi névhasználatán. Lelkes kitaláló volt, szóalkotásai egy jellemző tulajdonságot, külső jegyet vagy kapcsolódó szokást ragadtak meg. A rohanóc (királytigris) „ereje s futásbeli gyorsasága olyanok, hogy a menő hadseregnél néha a nyeregbül kiemelte a lovagot s az erdő mélyébe hurcolá a nélkül hogy el lehetett volna őt érni.” (Az állat-ország…, 166.) Az emlőrök (orángutánok) közül a homlokmagasnak (a borneóinak) a homlokkoponya íve alapján adott nevet (Az állat-ország…, 82.); némi képzelőerővel az is kitalálható, hogy a farkanyúknak (a cerkóffélékhez tartozó hulmánoknak) hosszú farkuk van, és közülük a közönséges farkanyú „a brama hitűektül imádott fajok egyike”. (Az állat-ország…, 90.). Mindezek és még sok minden a termőzet része.

„Mindent ada termözet *) anyánk a’ testi embernek, midön öt érzékekkel megajándékozá. – *) Zat, zet keleti szó ’s annyit jelent mint természet, natura. Én ugy hiszem, hogy a’ jelen módon eredetére vittem vissza a’ természet szót. A szerző.

Vajda Péter, Dalhon, 1. füz., Pesten, Szerző, 1839. – Törzsgyűjtemény

Vajda Péter (1808–1846) a 19. század első felének lenyűgözően széles érdeklődésű alakja volt: félbemaradt orvosi tanulmányai után szépíró, fordító, pedagógus, nyelvészeti és botanikai szakíró, lapszerkesztő lett. (Munkásságának ismertetése többek között: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990, főszerk. Kenyeres Ágnes, továbbá Elek László: Vajda Péter emlékezete, Békési Élet, 1971/3, 447–455.) Levelező tagja volt a Magyar Tudós Társaságnak, rendes tagja a Kisfaludy Társaságnak, alapító tagja és első titkára a Természettudományi Társaságnak. Irodalmi és szakírói munkásságát a korabeli olvasóközönség jól ismerte, a tudományos és irodalmi közvéleményt azonban inkább színes egyénisége, dacos függetlensége, társadalmi radikalizmusa és panteizmusa ragadta el. Toldy Ferenc Vajda Péter tudományos írásait inkább irodalomnak, és nem szigorú módszertanon alapuló vizsgálódás eredményének, irodalmi szövegeit pedig olyannak írta le, amelyekben a tudományos érdeklődés uralkodik az esztétikai megformáltság felett. (Toldy Ferenc, Gyászbeszéd Vajda Péter felett. In. Toldy Ferenc irodalmi beszédei, kiad. Bajza [József], Pozsony, Wigand, 1847, 155–156.)
Íróként, irodalmárként Vajda alkotott himnikus prózaverset (A nap szakaszai: költeményes festések a természet után, Pesten, Trattner és Károlyi, 1834), regényt (Tárcsai Bende, Pest, Heckenast, 1837.), drámát (Joguz vagy A honkeresők, Pest, Heckenast, 1836.) és elbeszéléseket (például: Vajkoontala. In. Aurora. Hazai almanach, (1)1835, 217–242.), továbbá fordított is. Lelkesedésből, érdeklődésből, megélhetésért. Fordítói munkássága éppen úgy, mint érdeklődési köre, átfogta a természet- és bölcsészettudományokat, de elkalandozott szépirodalmi, leginkább drámai vidékekre is.
Így történt, hogy a világirodalom talán legismertebb szállóigéje, a Hamlet nagymonológjának első sora Vajda Péter fordításában lett a magyar nyelvű idézetkincs része. Mi több: Arany János ajánlásával. Arany 1866-ban született Hamlet-fordításában (ez napjainkig a legismertebb magyar Hamlet-szöveg) másképpen ültette át a sort, de már a kéziratban, majd a Kisfaludy Társaság kiadta kötetben megjegyzésben ajánlotta a Vajda-féle sort: „Lenni, vagy nem lenni – az itt a kérdés.” (Hamlet, ford. Arany János. In. Shakspere szinművei, fordítják többen, Pest, Kisfaludy-Társaság, Ráth Mór, 1867. Shakspere minden munkái, 8.).
Arany ajánlása átkerült a Nemzeti Színház súgópéldányába, mert az új fordítás előadásához a kis formátumú 1867-es kiadás alapján – a súgólyukban is jól látható és olvasható – nagyobb, kézzel írt, szellős súgópéldány készült. (Itt említett oldala egy korábbi blogbejegyzésünkben látható.)
Vajda Péter Hamlet-fordítása 1839-ben készült, és még ebben az évben, november 16-án műsorra tűzte a Nemzeti Színház; Egressy Gábor választotta jutalomjátékául. Nemcsak új szöveg, hanem szinte új mű is volt, hiszen mindaddig Friedrich Ludwig Schröder német nyelvű, a színmű tartalmát lényegesen érintő átdolgozását játszották.

egressy_gabor.jpg

Egresssy Gábor portréja körül szerepképei, felülről, balról az első képen a Hamlet. Marastoni József litográfiája, 1863 – Színháztörténeti Tár, SZT KF 424

Az angol nyelvű Shakespeare-kiadásból fordított, átíratlan Hamlet gyorsan népszerű lett, a Nemzeti Színház – Egressyvel vagy idősebb Lendvay Mártonnal a címszerepben – 1839-től csak ezt játszotta, s a színház két sztárja ezt a szöveget vitte magával vidéki vendégjátékaira is. (Lendvay Márton például 1841-ben Szegedre. L. Honművész, 1. évf. 1841, 357.).

lendvay_marton.jpg

Lendvay Márton. In. Vasárnapi Újság, 28. évf. 23. sz., 1881. jún. 5., 365. Digitális Képkönyvtár (DKA-054866)

Az 1840-es évtized ízlése már kívánta az originalitást, a vendégjátékok pedig csak növelték az eredeti történet és a Vajda-fordítás közkedveltségét, olyannyira, hogy 1841 májusában Pály Elek társulatának marosvásárhelyi előadása láttán Kenyérvizy recenzens (Bruz Lajos) a Honművészben így berzenkedett:

„2-án »Hamlet legelső remek classicus mü 6 fvsban Shakespeare után Kazinczy.« – Bíráló bajosan bocsátkozhatik a’ darabba; mert itt az eredeti fordítás; itt Kazinczynak színünkre dolgozata. Ezen előadásban nem lehet Hamletről szóllni; mert ők a’ kihagyásokkal alkalmazottat is uj kihagyásokkal adták, ’s még is Hamletet játszák.”

Honművész, 1. évf., 1841, 350. – Törzsgyűjtemény

Hiába hánytorgatta fel azonban Bruz a megcsonkítás megcsonkítását, a Hamlet rövidesen a Nemzeti Színházban is erőteljes szöveghúzásokkal került színre. Igaz, nem egy Hamlet-történetvariánst játszottak, és a Shakespeare-szöveg is versben szólt, ahol versben íródott (Schröder és Schröder nyomán Kazinczy a művet kizárólag prózában fordították, és az átdolgozás legtöbbet említett motívuma a címszereplő életben hagyása volt), a teljes Hamlet mégis – mondhatni – „megfeküdte” a színházlátogatók gyomrát.
Az esztétikai szempontok mellett a színház és közönség napi kapcsolatára és a közönségnevelésre érzékeny Bajza József és Vörösmarty Mihály mélyen egyetértett a szöveghúzásokkal. Bajza csak egy sóhajt engedett meg.

„Felületesség időszakát éljük; mély dolgokat általában nem szeretünk, s ha a mély még hosszú is, akkor épen nem kell. Bár Hamlet, bár Leare is czélszerű rövidítésekkel adatnának.”

Bajza József, Magyar játékszíni krónika, LII, [1842.] Jan. 25. In. ., Összegyűjtött munkái, VI, Pest, Heckenast, 1863, 133. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Vörösmarty kritikája már a fordítói munkáról is szólt, és határozott dramaturgiai javaslatai is voltak.

„A darab rövidítése is meggondolást érdemel, nem értve itt az apróbb kihagyásokat, hanem a nevezetesebb helyekét. A sírásói elméskedéseket nehéz fordítani, szójátékait visszaadni s mindaddig mig ez nem sikerül, jobb kihagyni; a sírban verekedés előadása szinte nehéz, s így egészen kimaradhatna, ha Hamlet jellemét nagyon nem csonkítaná. Kimaradhatnak tehát a nem fordítható szójátékok s az egész jelenet ügyes kézzel összevonandó.”

Vörösmarty Mihály, Játékszíni krónika, [1841.] Jan. 16. In. ., Dramaturgiai lapok, sajtó alá rend. Gyulai Pál, Bp., Akadémiai, 1969 (Vörösmarty Mihály munkái), 239. – Törzsgyűjtemény

Vajda Péter drámafordításai, Hamletje, Lear királya (Jakab Istvánnal közös munka volt), Othellója kéziratban maradt, s nem az ő kézírásával. A Nemzeti Színház előadásaihoz készült színházi példányok őrizték meg a szöveget: a Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában tanulmányozhatók.

nszh_0066_cimlap.jpg

A Nemzeti Színház szövegkönyvének címlapja, 1839. – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

A Hamletet Egressy Gábor dolgozta át. Csiszolta a szöveget, szórendet cserélt, jó néhány sort újrafordított, vagy csak átfogalmazta a mondatot – ahogy azt a mondhatóság, a színpadi dialógus gördülékenysége kívánta, mert bizony Vajda fordítása – bár az átültető ebben az esetben tartózkodott a nyelvi újításoktól – enyhén darabos; néha csikorognak sorok, nehezen lendül a vers. Egressy nyelvi vagy stilisztikai javításai szintén a Nemzeti Színház példányában követhetők.

nszh_0066_40v_41r.jpg

Hamlet nagymonológja Vajda Péter fordítása Egressy javításaival, Nemzeti Színház, 1839 – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

Így a Vajda Péter fordítását őrző kötet szó szerint egyszerre, egymás fölötti rétegekben tartalmazza a fordítói és a színpadi szövegváltozatot, és néha könnyebb a színpadon végül elhangzó szöveget megtudni belőle, mint a húzások, törlések alól kibontani a fordító eredeti megoldásait.

nszh_0066_72r.jpg

A sírásó-jelenet (5. felvonás 1. jelenet) első sorai Vajda Péter fordításában a Nemzeti Színházban elsőként készült példányban, 1839. – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

Van azonban egy másik dokumentuma is a Nemzeti Színház korabeli előadásainak. Az Egressy Gábor használta szövegpéldány, amely arról tanúskodik, hogy a dramaturgiai módosításokban a színész érvényesítette Vörösmarty ajánlásait – azokat mindenesetre, amelyeknek a kritikában is nyoma maradt. A sírásó-jelenet így nem is szerepel Egressy példányában, kiküszöbölve a fordítási problémákat és szolgálva a szöveg (előadás) megrövidítését is. Az 1843. január 28-i előadáson már így játszották.

nszh_0073_0083.jpg

Az 5. felvonás 1. jelenete a rövidített változatban. Nemzeti Színház, 1841–42 – Színháztörténeti Tár, NSZ H 73

Vajda Péter (és a fentiek ismeretében Egressy Gábor) szövegét – a nagymonológ első sorának kivételével – 1868-tól Arany Jánosé váltotta fel.

Rajnai Edit, Színháztörténeti Tár

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész

komment

A Mikes-program történetei

2020. június 12. 09:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 2. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.  
A második részben Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tára munkatársa a Mikes-programban résztvevő kutatók által az emigráció tagjaival készített oral history interjúkról írt összeállítást.

bodak_laszlo_1957_vermont_opti.jpg

Több mint 100 fiatal magyar 56-os menekült a vermonti Saint Michael’s College vendégeként 1957 első felében angol nyelvtanfolyamot végezhetett el. Bodák László, az egyik résztvevő adományozta a fotót a Mikes-program keretében.

Az emigrációban élő magyarok, bármelyik nagy hullámmal és bármilyen okból is hagyták el Magyarországot, mindannyian megküzdöttek azzal a félelmükkel, hogy a gyermekeik, unokáik új otthonhoz való sikeres alkalmazkodása szükségszerűen eredeti kulturális identitásuk végleges elveszítését fogja jelenteni. Vajon hogyan adhatják át nekik a tudást, a tapasztalatot, az ismereteket történelmünkről, a nemzetünkről, az egykori otthonról, és egyáltalán helyettesíthetők-e az igazi közösségek mesékkel, emlékekkel, hagyományokkal, szokásokkal?
Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok és a lelkes, messze élő honfitársaink kitartó munkája hívták életre a világ minden táján a hétvégi magyar iskolákat, magyar bálokat és fesztiválokat, egyesületeket, csoportokat, szövetségeket és közösségeket, hagyományőrző egyleteket, irodalmi köröket, emigrációban született kiadványokat, újságokat, folyóiratokat és rádióadásokat.

magyar_programok_usa_opti.jpg

Válogatás az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar közösségek eseményeinek dokumentumaiból

Sokan sokat tettek azért, hogy a kapcsolat az anyaországgal, a magyar kultúrával, az anyanyelvvel megmaradjon.
Az öt éve indult Mikes Kelemen Program egyik hozadéka, hogy a dokumentumok gyűjtésével, fogadásával, rendezésével, archiválásával, digitalizálásával, feldolgozásával és továbbosztásával foglalkozók feltehették maguknak a kérdést: mit tudunk mi, Magyarországon élők a távolba szakadt magyar közösségek életéről, mindennapjairól? Eleget tudunk-e?
A hatalmas beérkező anyag minden bizonnyal segíti a tengerentúli magyar emigráció történetének megismerését. Az ismereteket pedig továbbadhatjuk olvasóink, kutatóink és a nagyközönség számára. A kapcsolat immár nem egyoldalú, arra ösztönöz, hogy bátran legyünk kíváncsiak a magyarságunk megőrzését segítő, kultúránkat színesítő, gazdagító jó gyakorlatokra.
Egy-egy történet persze nem helyettesítheti a tapasztalatot, de fogódzót adhat, erősítheti a hovatartozás érzését. Ezért is tartjuk nagy becsben azokat az oral history interjúkat, melyeket a program kutatói három éven keresztül a helyi egyesületek vezetőivel, tagjaival készítettek gyűjtő-, szervezőmunkájuk során. Személyes történelmük kis darabjai közelebb hozzák hozzánk az emigrációban élők ünnepeit és hétköznapjait, örömeit és kétségeit, sikereit és nehézségeit.

Interjú Etelényi Tiborné Jeszenszky Ilonával. Kérdező: Horváth Réka. 2016. február 5. USA, Stamford. Etelényi Tiborné Jeszenszky Ilona, földbirtokos család gyermeke 1945-ben, közvetlenül a világháború után menekült el Magyarországról hozzátartozóival együtt.

„Akkor sokan jöttek, de ott, ahol mi voltunk, és azt a kis városkát vagy falut úgy nevezték, hogy Ronconcoma. Long Island kellős közepén. Ott egy egész nagy magyar kolónia volt, ami már régen ott volt. Még máma is megvan a Magyar Klub, és még ott mindig voltak a szüreti mulatságok meg az ilyenek, szóval ott volt egy csomó magyar azon a környéken. De ezek a régi amerikások voltak. Aztán persze, miután mi megérkeztünk, mi szereztünk másoknak sponzort ottan, tehát ott egy egész magyar társaság összegyűlött ezen a Ronconcomán, ilyen hasonló menekültek, mint mi voltunk. ... Nagyon befogadóak voltak, ezeknek először is nagyon új volt az egész. Ilyen még nem történt ugye. Egyszer csak megjelenik nem tudom én, nyolc vagy tíz család erre a környékre, és mindenkinek valaki más volt a sponzora. Ezek nagyon befogadóak voltak, és nagyon kedvesek voltak és nagyon előzékenyek voltak, de persze az ő munkakörük, és ő életük egész más volt attól, ami nekünk volt. Nem nagyon értették meg, hogy mi volt az a négy év menekültélet Ausztriában.”

Lejegyzett hangfelvétel. Interjú Etelényi Tiborné Jeszenszky Ilonával. Kérdező: Horváth Réka. 2016. február 5. USA, Stamford.

Három év alatt a Mikes-program 12 kutatója 261 interjúalannyal beszélgetett, három földrészt, öt országot és több mint 25 várost járva be. Mindazoknak, akikkel interjúk készültek, lehetőségük volt választani, hogy publikussá vagy bizonyos időre zárttá teszik-e rögzített élettörténetüket. Az interjúk legnagyobb része egy egyszerű kutatói nyilatkozat kitöltése után szabadon kutatható az OSZK olvasótermében, vannak azonban egyelőre olyan hangfelvételek, amelyeket a megkérdezettek a távolabbi jövő kutatóinak szántak.
Az OSZK Történeti Interjúk Tára archiválta az interjúkészítők által leadott hanganyagokat, jegyzéket készített, és az Interjútárban kialakított módszer szerint elkezdte ezek feldolgozását. Az alapadatok rögzítése mellett a kutatás elősegítése érdekében tervezzük a teljes Mikes-interjúgyűjtemény szó szerinti leiratának elkészítését is, ami a sok szempontú tematikus keresést is lehetővé teszi. Az interjúk listáját hamarosan az OSZK honlapján tesszük közzé, addig is az érdeklődők számára szívesen nyújtunk felvilágosítást az OSZK Történeti Interjúk Tárában (inform@oszk.hu, interjutar@oszk.hu).

Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tára 

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész

 

komment