Klösz György, a 19–20. század utazó fotósa – A fényképészet úttörői. 6. rész

2021. február 16. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 46. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenhatodik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Klösz György munkásságát mutatja be.

Klösz György negyven éven át örökítette meg alakuló fővárosunk arcát a kiegyezéstől az első világháborúig. Nélkülözhetetlen kordokumentumokat készített a város tereiről, utcáiról maradandóvá téve ezzel nevét a fényképészet kultúrtörténetében. Nem egy neves építőművészünk azóta elpusztult alkotását már csak az ő szemével láthatjuk.
Klösz György 1844. november 15-én Johann Justus Georg Kloeß-ként jómódú polgári családban, Darmstadtban született. Nyolc testvére közül csupán három maradt életben. Az alapiskolái elvégzését követően a szülővárosához közeli Lorschban szerzett gyógyszerészeti végzettséget. A diploma után Bécsben kezdett el a szakmájában tevékenykedni, itt ismerkedett meg a fényképészettel, ami akkoriban igencsak úri passziónak számított. A fotográfiai eljárások bonyolultak voltak, komolyabb kémiai ismereteket kívántak, így tudta hasznosítani vegyészeti témájú tanulmányait. Klösz eredeti szakmáját hamar a fotózásra cserélte, 1865-től már segédként dolgozott dr. Hermann Heid bécsi műtermében. 1866-os rövid segédmunkási karrierje után Pestre vezetett az útja, ahol a következő évben a belvárosban a Korona (ma Régiposta) és Uri utca (ma Petőfi Sándor) sarkán dr. Hermann Heiddel és Frank Ronningerrel portréműtermet nyitottak, ám ekkor már nagyjából negyven vetélytársuk akadt. Két honfitársa rövidesen visszatért Bécsbe, Klösz azonban letelepedett Pesten. 1870-ben egy magyar polgárlányt, Zeller Karolinát vette feleségül, fiúk, Pál 1874-ben született. Bár leveleit németül írta, 1874-től a György nevet használta a Georg helyett. 1872-ben átköltözött a rövid idő alatt népszerűvé vált második műtermébe, a frekventált helyen található Hatvani utca 1. szám alá. Sikeres pályája kezdetén több mint tízezer portrét készített, köztük ismert emberekről is, írókról, tudósokról, melyek ma könyvtárunk Kézirattárában találhatóak. Az 1860–70-es években többször dokumentált a színházi világban is, ezeket a Színháztörténeti Tár őrzi.

Több portréfotózással foglalkozó fényírda komoly konkurenciát jelentett számára, így üzlete felvirágoztatására új témákat keresett. Az 1870-es évektől a város fényképezésére specializálta magát, ezzel jelentősen úttörőnek számított az iparágban. A kortársai közül kiemelkedett azzal, hogy a műterem biztonságából kimerészkedett a vadregényes tájnak számító szabadba, hiszen a korabeli nedves kollódiumos eljárás rendkívüli precizitást és komoly technikai felkészültséget igényelt. Az üveglemezekre a felvétel készítése előtt a helyszínen kellett a folyékony fényérzékeny réteget felvinni, a képet pedig vörös petróleumlámpa-fénynél még nedvesen előhívni. A nagyítás technikáját kezdetben még nem ismerték, ezért az elkészült negatívnak éppen akkorának kellett lennie, mint a pozitív papírkópiának. Klösz két-három segédjével egy szekéren járta a várost. A tizenöt–húsz kilogrammos gépén túl üveglapokat, vegyszereket és vizet is magával kellett cipelnie. A felvételeket gyakran a szekér tetejéről, négy-öt méter magasból alkotta meg. Az egyik elsőt az 1872-ben nyíló Közvágóhíd megnyitóján készítette. Híres városképsorozatának első darabjai még az egyesülés előtti állapotokat rögzítették, így fotográfiáin keresztül követhetjük nyomon az óriási változásokat, nagyszabású építkezéseket, a kialakulóban levő parkokat, városrészeket, azaz a milliós fővárossá alakuló Budapestet. Klösz alapító tagként folyamatosan részt vett a fényképészeknek az 1871-ben alakult Magyar Fényképészek Egylete által szervezett szakmai életben.
A városképek igen jövedelmező üzletágnak számítottak, hiszen a portréképet csak a megrendelőnek lehetett eladni, egy szép városfotó másolata viszont sokak érdeklődését felkeltette. Első publikált sorozatai, a Budapest átnézete és Budapest látóköre 1873-ban jelentek meg. Ebben az évben hívták meg Bécsbe, a Bécsi Fényképész Egyesületbe (Wiener Photographen Association), a bécsi világkiállítást dokumentáló, fényképezésre monopoljoggal rendelkező munkacsoportba. A hatalmas munkát – hat hónap alatt mintegy háromezer hatszáz felvételt, másfél millió példányban sokszorosítva – egy, Klösszel együtt hat fényképészből álló szövetkezet végezte és juttatta el a műkereskedelembe. Dokumentálták a helyszíneket és rendezvényeket, kiállítási enteriőröket, szobrokat, iparművészeti tárgyakat, gépeket, szerszámokat, használati tárgyakat is. A látképek mellett csoportképek, valamint sétálókról készült zsánerképek is tudósítottak a világkiállítás mindennapjairól. A legszebb képekből egy díszes, bőrbe kötött, aranyozott albumot is összeállítottak. Korrekt és kifogástalanul elvégzett munkája jelentős tekintélyt szerzett a fiatal mesternek, a munkáját a nemzetközi zsűri érdeméremmel jutalmazta. Ettől kezdve képeinek hátoldalán, az ún. verzón feltüntette első szakmai díjának képét. Vélhetően innen kapta az ötletet, hogy a külső helyszíneken készült városképeit nagy példányban sokszorosítsa.
Az évtizedek során dokumentálta az Andrássy út, a Nagykörút kialakulását, az Eiffel tervei alapján készülő Nyugati pályaudvar felépítését, az Országház, a Vár és palotái, a Klotild-, valamint a New York-palota létrejöttét, az egyesült városrészeket összekötő hidak sorát, a rakpartokat, 1895–96-ban a kontinens első földalatti vasútjának megvalósítását dokumentálta, az 1876-os budapesti és az 1879-es nagy szegedi árvíz alkalmával pedig riportfényképéket készített a romba dőlő házakról és a kétségbeesett lakókról. A Siemens & Halske cég megbízásából ő rögzítette az első pesti villamosok képét is. Megörökítette továbbá a Rózsadombot, a Rác-fürdőt, a Margitszigetet, az újlipótvárosi malmokat, a Láng gépgyár szerelőcsarnokát is.

Folyamatosan bővítette vállalkozását, az első kőnyomdája 1879-ben nyílt meg a Ferenciek bazárjában (ma Ferenciek tere). 1882-ben villát és nyári műtermet építtetett a Svábhegyen. Az 1880-as évek elején társtulajdonosként kiadta a Budapesti Látogatók Lapját, amely az első reklámot és idegenforgalmi célú fényképeket tartalmazó kiadvány volt. A Vasárnapi Újságban is folyamatosan publikált az ország eseményeiről.
Az 1880-as évek elején a fototechnika történetében hatalmas fordulatot jelentő szárazlemez megjelenése Klösz fényképészeti gyakorlatában is új fejezetet nyitott. Ezeket a lemezeket készen lehetett megvásárolni és az expozíció után a műterem sötétkamrájában hívták elő a képeket. A nedves kollódiumos eljárással párhuzamosan ezt az újabb, könnyebb módszert is használta a képei elkészítéséhez, amely a korábbi, több másodperces exponálási időnek csupán a töredékét kívánta, így Klösz képei megteltek élettel, spontaneitással, sétáló, bámészkodó emberekkel. Jó üzletemberként gyorsan reagált az újdonságra, ő volt a magasabb érzékenységű szárazlemezek első magyarországi forgalmazója.

Folytatjuk....

Irodalom: