Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatvankettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Csányi Istvánt és gyűjteményét mutatja be.
Csányi István (1905–1991) budapesti orvos az édesapja révén – aki egy nagy nyomdavállalat vezetője volt – ismerkedett meg a sokszorosító eljárásokkal és a grafikával. Szülei őt is nyomdásznak szánták, ezért a bécsi Grafikai Tanintézetbe íratták be. Ottani működésére néhány rézkarc és heliogravűr emlékeztet. Aztán abbahagyta ezt a szakmát, és régi vágyának engedve elvégezte az orvosi egyetemet. Emellett a grafika is érdeklődési körében maradt, több mint 50 éven át gyűjtötte az ex libriseket, mindenféle témában.
Oriol M. Diví fametszete, 1968. Forrás: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011., 67.
Ez irányú érdeklődését részben nagybátyjától, dr. Szécsi István orvostól örökölte, aki szintén hódolt e szenvedélynek – pár száz darabos, főleg régi ex librisekből álló kollekciója jelentette Csányi gyűjteményének alapját. Csányi levelezésekkel, széles körű cserekapcsolataival jelentősen gyarapította a kollekciót az évtizedek során. A gyűjtőtevékenységet a II. világháború idején szüneteltetnie kellett, de az állományt ekkor is sikerült megmentenie a széthullástól. Mindenféle technikájú és korú ex librist – magyar és külföldi lapokat is – gyűjtött. Kollekciójában kiemelt szerepet kaptak a régi, „antik” ex librisek, a 17–19. századból kb. 300 darabbal rendelkezett, ami – tekintettel a régi ex librisek kis számarányára – jelentős mennyiség. Teljes gyűjteménye kb. 35 000 darabot számlált.
Gyűjtési szempontjairól, kollekciója rendszeréről a következő tanulságos megállapításokat tette:
„Mindig tiltakozom az ellen, hogy az exlibris-gyűjtést a »hobby« gyűjtőfogalom alá sorolják. A művészi kisgrafikák egybegyűjtése sokkal inkább érdemli a »műgyűjtés« megjelölést. Ennek ellenére gyűjteményemben helyet adtam minden ex librisnek, olyanoknak is, melyek talán nem ütik meg a művészi mértéket. Végeredményben összességükben mégis jellemzői és kifejezői annak a kornak, melyben készültek. […] Gyűjteményemet természetesen az alkotó művészek szerint csoportosítom. Külön kezelem a magyar lapokat és külön a külföldieket. Mindkét csoportot a művészek szerint alfabetikus sorrendbe rendeztem. Természetesen mindkettőnél van egy bizonyos számú lapom, melyeknek szerzője számomra ismeretlen, ezeket átmenetileg a tulajdonos neve szerint rendezem. Gyűjteményemben minden egyes lap külön-külön egy kb. 25x16 cm méretű, különböző pasztellszínű Ingres-papírra van felerősítve. Gondosan gyűjtöm a szakirodalmat is, [… ] így több száz darabból álló szakkönyvtárra is szert tettem…”
Dr. Csányi István: Így kezdődött – egy ex libris-gyűjtő visszaemlékezései, Kisgrafika különszám, 1994, 5. – Törzsgyűjtemény
1970-ben feleségével részt vett a XIII. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszuson, melyet Budapesten rendeztek. Jó alkalom volt ez a magyar és külföldi gyűjtőkkel, grafikusokkal való találkozásra, sok érdekes és értékes emberrel ismerkedhettek meg, zajlott az ex librisek cseréje és a rendelések leadása.
A Csányi számára ex librist készítő magyar és külföldi grafikusok közt említhető Andruskó Károly, Nagy István, Nagy László Lázár, Trojan Marian József, Repcze János, Gerard Bergman, Oriol M. Diví, J. Ny. Tyihanovics. Több könyvjegy orvosi szakmájára utal, például betegét vizsgáló orvossal, kehely köré tekeredő kígyóval. Utóbbi jelkép az ókori görög mitológiából eredeztethető. Aszklépiosz – a gyógyítás istene – attribútuma a bot köré tekeredő kígyó, illetve lánya, Hügieia – az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője – tart a kezében csészét az ábrázolások szerint, melyből egy kígyót itat. A kígyó a megifjodás, a megújuló életerő szimbóluma; a csészéből ivó kígyó a gyógyszerészet, az orvosi tevékenység emblémája a mai napig.
Andruskó Károly linómetszete, 1970. Jelzet: Exl.Cs/27 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A nagy lengyel csillagász, Nikolausz Kopernikusz (1473–1543) – a heliocentrikus világkép kidolgozója – születésének 500. évfordulójára Csányi a lengyel származású Trojan Marian Józseftől rendelt emléklapot.
Trojan Marian József fametszete, 1973. Jelzet: Exl.Cs/30 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A montserrati kolostorban élő Oriol M. Diví (1924–2013) spanyol bencés szerzetes, grafikus jó néhány fametszetű ex librist alkotott magyar gyűjtők, így Csányi nevére. Ezek kompozíciói világosak, egyszerűek, jól áttekinthetők. Diví több ex librisén szerepel a különleges sziklaképződményekben gazdag hegyvidék, a Santa Maria de Montserrat bencés kolostor.
Oriol M. Diví fametszete, 1975. Jelzet: Exl.Cs/26 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A spanyol szerzetes több alkotása Isten hatalmát, dicsőségét hirdeti, az abban gyönyörködő embert mutatja be. A természet, a növények és az állatok tisztelete, szeretete fejeződik ki a következő grafikán.
Oriol M. Diví fa- és linómetszetű grafikája, 1973. Jelzet: Exl.Cs/32 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Csányi Istvánt 1991. augusztus 21-én helyezték örök nyugalomra Budapesten a Farkasréti temetőben. Emlékére Vén Zoltán grafikusművész alkotott in memoriam lapot, gyertyát tartó szárnyas angyallal és Csányi portréjával. A nevére készült grafikák a kép nyelvén idézik fel kivételes személyiségét.
Vén Zoltán rézmetszete. Forrás: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye
Irodalom:
- Csányi István, Dr.: Így kezdődött – egy ex libris gyűjtő visszaemlékezései, Kisgrafika, 1973/3. sz., 20–22. és Kisgrafika különszám, 1994, 5.
- A kongresszus résztvevői, Kisgrafika Értesítő, 1970. december, 743–745.
- Nagy Ágota: A selyemkóró esete a kígyóval, avagy: hogy kerül a kígyó a patikai cégérbe?, A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár honlapja
- Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011., 67., 90., 97., 100., 116.
- Soós Imre: Elhunyt Dr. Csányi István, Kisgrafika, 1991/3. sz., 15.
- Vasné dr. Tóth Kornélia: Csányi István (1905–1991). Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 37.
- Vasné Tóth Kornélia: Oriol M. Diví, avagy a katalán ex libris fénykora, Kisgrafika, 2013/1. sz., 13–14.
Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész
A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész