Az újító portréfotós, Simonyi Antal (folytatás) – A fényképészet úttörői. 5. rész

2021. január 26. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 44. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvennegyedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Simonyi Antal munkásságának bemutatását folytatja.

A hatvanas évek elejétől a közéleti személyek egész sorának Simonyi által készített fényképei maradtak fenn és gazdagítják több közintézmény portrégyűjteményét. Főleg politikusok látogatták műtermét, de költők, tudósok és a művészvilág ismertebb alakjai is gyakran megfordultak nála. A politikusok közül a szélbalhoz tartozó országgyűlési képviselőkhöz baráti kapcsolat fűzte. De fontos kiemelni, hogy neki köszönhetjük Arany János remekbe szabott portréját, Madách szuggesztív erejű képmását, de kamerája elé állt Gozsdu Manó és Jókainé Laborfalvi Róza is, és még hosszan lehetne sorolni modelljeit, akiknek arcképeit az utókor számára megörökítette. Mindig pontos, mély emberismeretről tanúskodó portrékat készített alanyairól, ezek célja a dokumentálás és az arcvonások megörökítése volt. Alakjait egyszerű eszközökkel ábrázolta, mindig a legjellemzőbb vonásaikat kiragadva, mesterkéltség nélkül, egyszerű testtartásban. Környezetük többnyire sima háttér volt, de többször alkalmazott kárpitot vagy asztalkát rajta néhány szál virággal.

1860-ban díszesebb, új külsőt kapott Váci utcai műterme, azonban a sikeres és virágzó időszak csak négy évig tartott. 1864 januárjában a sötétkamrában egy kollódiummal telt üveg felrobbant és az egész emeleti rész a tűz martalékává lett. Szerencséjére képeinek negatívjai, a tűzvész napján készült pár darabot kivéve, nem pusztultak el. A földszinti helyiségeket egy hét után némileg rendbe hozatva meg tudta nyitni, azonban az épületet tűzveszélyesség miatt bezárásra ítélték. Simonyi kérvényezésére a Váci utcai helyiség 1867 végéig mint fiókintézet továbbra is működött, ahol a megrendeléseket fel tudta venni a kuncsaftoktól, de mint laboratórium már nem volt használatban.
Időközben a Váci utcai fiókintézet működtetésével párhuzamosan az Aldunasori (ma Belgrád rakpart) házában elkészült új, a kornak megfelelő, tökéletesen felszerelt műterme, amely egy nagy felvételi teremből és két teraszból állt, ahol egy időben több felvételt is tudott készíteni. A 19. században Simonyi élen járt abban is, hogy saját házában alakította ki fényírdáját és ezzel régi tervét valósította meg. Ugyan ez a műterem nem volt annyira központi helyen, mint a Váci utcai, de mégis változatlanul vonzotta a közönséget. Debrecenben, Farkas Ferenc házában nyitotta meg vidéki szalonját, amelyet asszisztense, Gondy Károly vezetett. Ezt a műtermet később, Simonyi bukása után Gondy Egey Istvánnal társulva vette át, és hírnevét megőrizve hosszú időn át fenntartotta.

Ismeretlen nő egész alakos portréja. Fénykép: Simonyi Antal. Debrecen, 1863 és 1870 között – Történeti Fénykép-és Videótár. Jelzet: FT 432.

A hatvanas évek közepén elérkezett pályája csúcspontjára, a fővárosi fényképészek között mindvégig rangos helyet foglalt el. Tartotta régi színvonalát, de újat hozni már nem tudott. 1866-ban kísérletet tett arra, hogy a ’61-es albumhoz hasonló képviselői albumot kiadjon, de sikertelenül. 1871-ben megnyitotta új szalonját a korabeli Sebestyén téren (ma a Ferenciek terén található Klotild paloták építése során megszűnt a 19–20. század fordulóján). A megnyitás előtt a kétemeletes épületre még egy emeletet építtetett Ybl Miklós terve szerint, és itt rendezte be immár harmadik és egyben utolsó pesti műtermét. A felső emeleten hat helyiség helyezkedett el: fogadóterem, felvételi terem, laboratórium, másolóhelyiség és egy, a nagyítási munkák elvégzésére szolgáló szoba, valamint az irodája. Ez a szalon kétségkívül a legjobban felszerelt, legkorszerűbb pesti műtermek közé tartozott. Ezt a magas színvonalú fényírdáját is több ismert ember látogatta meg, többek között készített itt vizitképeket színészekről is, melyeket ma a könyvtár Színháztörténeti tára őriz.

Simonyi ezekben az években érte el az utolsó sikereit. Az 1872-es kecskeméti iparmű tárlaton kiállított képeit aranyéremmel jutalmazták. Az 1870-es években közreműködött a fényképészek első egyesülését előkészítő munkában. Goszleth István és Kecskeméthy Mihály kezdeményezésére megalakult a Magyar Fényképészek Egyesülete, amelynek célja a fényképészet tökéletesítésének, haladásának előmozdítása és terjesztése volt, elnöki tisztjét Simonyi töltötte be. A Sebestyén téri műterem berendezése azonban nagy befektetés volt számára, anyagi helyzetét megrendítette. Aldunasori házára, amelyen már 4200 ft teher volt, 20 000 ft kölcsönt kellett felvennie, hogy az építkezést befejezze. A kölcsön visszafizetését már nem tudta teljesíteni, két év múlva, az 1873-as gazdasági válság csődbe juttatta. Műtermét nagy nehézségek árán bírta fenntartani 1880-ig, akkor árverésre került minden vagyona. Teljesen elszegényedve nevelt lányai segélyezésére szorult. Barátai támogatásával végül a Statisztikai Hivatalnál kapott állást, itt mint tisztviselő dolgozott 1892. január 3-án bekövetkezett haláláig. Simonyi a korai magyarországi fényképészgárda kiváló tagja volt, akinek munkáját első ízben kísérte nemzetközi elismerés és elsőként hagyott maradandó életművet az utókorra. Nevét ma is nemzeti életünk nagyjairól készített fényképek százai őrzik. Új utat nyitott a portréfényképezésben, művészetét joggal hasonlították nagy francia kortársához, Disdérihez.

Források: