Szabad György. A kép forrása: Az ELTE BTK honlapja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke 2024. szeptember 19-én konferenciával emlékezett meg a 100 éve született tudósról, tanárról, politikusról, Szabad Györgyről. A tudományos tanácskozást Borhy László, az egyetem rektora nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Varga Zsuzsanna, a tanszék vezetője és Szabadné Suján Andrea. A plenáris előadást Dénes Iván Zoltán eszmetörténész (Academia Europaea-tag) tartotta az egykori tanár névválasztásáról, szerepvállalásáról és -felfogásáról.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szabad György a történész felelősségéről így vallott:

Mindeközben felhívta a következő generációk figyelmét arra, hogy ők is felelősségteljesen éljenek lehetőségeikkel:

Az ELTE történész diákkörének kirándulása Debrecenbe, 1974. Fotó: Szabadné Suján Andrea és Szabad Júlia tulajdona

A fiatal nemzedékek felkészítését kiemelt feladatnak tartó professzor tiszteletére rendezett tudományos tanácskozáson éppen ezért a Szabad-tanítványok ‒ úgymint Csorba László, Dobszay Tamás, Erdődy Gábor, Gergely András, Hermann Róbert, Pajkossy Gábor, Veliky János ‒ tanítványai tartottak előadást. Közreműködésükkel egyrészt Szabad György munkásságról, másrészt a szabadi életmű egy-egy részterületéhez (pl. gazdaságtörténet, alkotmánytörténet, politikatörténet) kapcsolódó tárgykörről hallhattak az érdeklődők.

• 
• 
• 
• 
• 

Melkovics Tamás (ELTE) Szabad György politikatörténeti „modelljét”, míg Velkey Ferenc (Debreceni Egyetem) a történészi biográfiát és az autobiográfiát vizsgálta az egykori egyetemi tanár munkásságában. Völgyesi Orsolya (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont) Eötvös József működését mutatta be az utolsó rendi országgyűlési időszakában, Miru György (Debreceni Egyetem) pedig az 1848‒49. évi alkotmányosság értelmezésébe engedett bepillantást.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szilágyi Adrienn (HUN-REN BTK) a Károlyi család nagybirtokairól és birtokkormányzatairól, Manhercz Orsolya (ELTE) az uralkodó és a magyarországi politikai élet 1860–61. évi kapcsolatáról, míg Tóth-Barbalics Veronika (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár) ugyancsak 1861 vonatkozásában a felsőházról, a főrendekről, a feliratról tartott előadást. Farkas Katalin (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) Kossuth Lajos és a honvédegyleti mozgalom összeköttetéseit, Solymosi József (Hadtörténelmi Levéltár) az emigráció katonai terveit ismertette.

Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa (MNMKK OSZK) előadása a 100 éve született történész és egyetemi oktató Dr. Szabad György című konferencián. Fotó: Gyuris István Viktor

Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa (OSZK) előadásában Szabad György 2004. évi, Székely György tiszteletére készített, A reformert erősítő élmény című tanulmányára kívánt reflektálni, amelyben a professzor a Zemplén megyében a „kolerabiztosok” sorába választott, pályakezdő Kossuth Lajos működését vizsgálta. A „tanítvány tanítványának” előadásában, ha nem is a járvány során megéltekhez hasonló, de egy szintén nehéz körülmények között megtapasztalt, negatív politikusi élményről, illetve annak hatásairól számolt be egy jóval délebbi területet, az 1830-as évek Csanádi egyházmegyéjét illetőleg. A számos nehézséggel terhelt egyházmegyei viszonyok mellett ugyanis a közéleti és az egyházi szférából érkező támadásokkal is szembe találta magát az újonnan kinevezett püspök, politikus, későbbi diplomata, Lonovics József.

Bárány Zsófia (MNMKK OSZK
Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

A konferencia megnyitó- és köszöntőbeszédei, valamint a plenáris előadás itt olvashatók.

Szabad György örökségéről bővebben itt.

Felhasznált irodalom:

• Szabad György: A reformert erősítő élmény. In: Polgári átalakulás és nemzeti önrendelkezés: Válogatás Szabad György írásaiból. Vál. és az előszót írta Csorba László, Hermann Róbert. Szerk. Bárány Zsófia. Budapest, 2019. 94‒100.
• Szabad György: A történész felelősségéről. Tiszatáj, 28. évf. 6. sz. (1974), 3‒7.

A magyar fürdőkultúra napját minden év október második szombatján rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyarországi fürdők történetére és egészségügyi szerepére. Magyarország híres termál- és gyógyvizeiről, amelyeket már az ókor óta használnak különböző kultúrák. A rómaiak és a törökök is hozzájárultak a magyar fürdőkultúra kialakításához, amely ma is fontos része az ország turizmusának és egészségmegőrző hagyományainak.

Törökfürdő a Rudasfürdőben. In: Gelléri Mór (szerk.): Budapest a kiállítás alatt. Fővárosi kalauz és tájékoztató ... az Országos kiállításról szóló függelékkel, Budapest, Dobrowsky – Franke, 1885. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a fürdők által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, a természetes gyógyvizek jótékony hatásait, valamint a relaxáció és a wellness fontosságát. Ilyenkor sok fürdő speciális programokkal, hosszabbított nyitvatartással és kedvezményekkel várja a vendégeket. Ezen kívül különféle rendezvények és előadások is zajlanak a fürdők kultúrtörténetéről. 

Uszodában. In: Borsszem Jankó, 26. évf. 1330. (28.) sz. (1893. július 9.), 6. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az esemény segít abban is, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a fürdők pihentető és gyógyító erejét, valamint támogatja a belföldi turizmus fellendítését. A termálfürdők különösen kedveltek, mivel természetes gyógyvizeikkel enyhítik az izom- és ízületi fájdalmakat, javítják a vérkeringést, és stresszoldó hatásuk is közismert.

Történelem

Feszti Árpád: Műtárlat. In: Borsszem Jankó, 29. évf. 1493. (29.) sz. (1896. július 19.), 10. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Közfürdőterem a Rudasfürdőben Budán. In: Vasárnapi Ujság, 2. évf. 11. sz. (1855. március 18.), 85. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A szabad uszodák, strandfürdők között átmenetet képeznek a fedett uszodák.

A városligeti új Széchenyi-fürdő. Balogh Rudolf fölvétele. A nagymedence a férfi-uszodában. In: Vasárnapi Ujság, 60. évf. 23. sz. (1913. június 8.), 448. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A mai magyar fürdőkultúra a római, török és balti fürdőhagyományokon kialakult modern európai fürdőzés. A római fürdőkultusz a fényűzés és nem az egészségvédelem és gyógyítás szolgálatában állt. Eredménye ezért edzettség és gyógyulás helyett elpuhulás lett. A török fürdőkultúrát vallási motiváltság jellemzi. A finnek gőzfürdője a szauna, mivel gyógyvizek hiányában ebbe az irányba tudtak fejlődni.
A modern európai fürdőkultúrát a céltudatosság illeti. A tisztálkodás és a gyógyhatás mellett a testi erőt fenntartó és a szellemi frissességet megújító általános regenerálódást veszik igénybe.
Kultúrtörténeti szempontból a hatástorlódás az, ami fürdőkultúránkat jellemzi, éppen úgy gyógyászati szempontból az összetett ingerhatásokra való törekvés a magyar fürdőkultúra legjellegzetesebb tulajdonsága.

Nagy Béla (MNKK OSZK
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Szolgáltatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Benárd Miklós: Magyar fürdőkultúra, [Budapest], [Franklin Ny.], 1943.
• Benárd Miklós: Magyar fürdőkultúra a korszerű balneologia szempontjából, Budapest, [Franklin Ny.], 1943. 
• Fürdőkultúra, balneotechnika és urbanizáció. Konferencia, Budapest, 1975. szeptember 22–27., [rend. a] Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest, MTESZ Házi Ny., [1975]. 
• Wellness az ókorban. Fürdőkultúra Aquincumban. Időszaki kiállítás az Aquincumi Múzeumban, 2015. 11. 16 – 2016. 11. 16., [rend. és ... írta Fényes Gabriella], Budapest, BTM, 2016. 
• Gelléri Mór (szerk.): Budapest a kiállítás alatt. Fővárosi kalauz és tájékoztató ... az Országos kiállításról szóló függelékkel, Budapest, Dobrowsky és Franke, 1885.

A nemzeti könyvtár égisze alatt működő, az egyházi és világi ünnepeket, évfordulókat, emléknapokat, kiemelt magyar és nemzetközi napokat bemutató tartalomszolgáltatás informatikai és arculati szempontból is megújult. Az MNMKK OSZK 30. csevejében Sudár Annamáriát, a nemzeti könyvtár irodalmi szerkesztőjét és Mann Jolán irodalomtörténészt, a Főigazgatói Kabinet kulturális csoportjának tudományos munkatársát Ujhelyy Attila, a könyvtár kommunikációs munkatársa kérdezte az egyedi online tartalomszolgáltatás részleteiről.

Tartalom

00:57 Mitől különleges a szolgáltatás?
03:30 Hatalmas tudáshalmaz a kíváncsiaknak
07:25 Mint egy kalendárium!
10:36 Ki válogatja össze a tartalmat?
15:15 „A műveltség élmény, állandó élmény, mint a napsütés” (Márai)
17:15 Kapcsolódások
20:30 Meddig bővíthető a szolgáltatás?
23:00 Kiket tekintünk felhasználóknak?
24:10 Miért vannak a névnapok?
28:30 Kortárs ünnepek
31:30 Részt vevő kollégák

LINK:

JELES NAPOK

Az Újszövetség harmadik evangéliumának, valamint az Apostolok cselekedeteinek szerzőjére, Szent Lukácsra emlékezünk.
Az angyali üdvözlet az evangélisták közül csak Szent Lukács könyvében olvasható.

Angyali üdvözlet. Szent Lukács evangélista. A szerző által készített montázs – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Emlékszem serdülő koromból a tanév végi hittanórák egyik programjára, amikor levetítettek az eszét már a rohamosan közelgő vakáción jártató ifjúság számára, figyelmüket lekötendő, egy világrekorder filmet. A világrekorder teljesítmény pedig abból állt, hogy ez volt a legtöbb más nyelvre lefordított angol nyelven készült filmalkotás. Hogy melyik filmet vetítették? Senki ne gondoljon az akkor már „futószalagon készült” valamelyik Disney-feldolgozásra, a Csillagok háborúja egyik epizódjára, esetleg valamiféle Harry Potter-szerű filmipari termékre. Vagy még csak nem is a nagy természettudós, David Attenborough valamelyik természetfilmje előtt rontottuk a szemünket a ’80-as évek képcsöves tévéinek egyike előtt ülve. Az Illés prófétáról szóló blogbejegyzésemben megemlítettem, hogy a világ mindenkori bestsellerlistájának első helyén a Biblia áll. Így nem meglepő, hogy az említett világrekorder film témája is ebből az alapműből merített, hiszen az 1979-ben készült Jézus élete című filmről van szó. A film narrátora, a sokak által az egri várkapitánnyal, Dobó Istvánnal azonosított Sinkovits Imre utánozhatatlan orgánumú hangján többek között a következőkkel vezeti be a cselekményt:

Egy korábbi, Szent Máté apostolról és evangélistáról szóló blogbejegyzésemben említettem, hogy:

Szent Lukács a Bibliában szereplő négy evangélista egyike, evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve. Kétrészes életművének második fele, a Jézus földi ténykedését követő ősegyház időszakát, azon belül is elsősorban Szent Pál apostol megtérését és hittérítő útjait feldolgozó Apostolok cselekedetei a „kedves tanítvány”, János evangéliuma után következik, az Újszövetség ötödik könyveként. Mint mind a négy evangélistának, neki is van jelképe, ahogy a már említett Szent Mátéról szóló blogbejegyzésemben is írtam:

A római katolikus egyház három egymást ciklikusan követő liturgikus, advent első vasárnapjával kezdődő évet különböztet meg, melyeket A, B és C betűvel jelöl. Az A-évben az első evangélista, Szent Máté könyvéből merítik az, ún. „évközi vasárnapok” felolvasott evangéliumát. A B-év évközi vasárnapi evangéliumi olvasmányát Szent Márk könyve adja, de mivel ez a többihez képest nagyon rövid terjedelmű, ezért a nyári időszakban – Mátétól, Márktól és Lukácstól, vagyis az ún. „szinoptikusoktól” eltérő – Szent János evangéliuma is „besegít”. A liturgia során a C-évben kerül elő Szent Lukács evangéliuma. A következő C-év idén, 2024 advent első vasárnapjával kezdődik.

Az olvasó Lukács evangélista. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás) 

Szent Lukácsról tudjuk, hogy a szíriai Antiokheia városában született, de az időpontról nincs fennmaradt forrás. Foglalkozására nézve orvos volt, legalábbis erről tájékoztat a Kolossébeliekhez írott levél, ahol Pál apostol a következőket írja:

Emellett tudomásunk van más foglalkozásáról is, legalábbis a hagyomány szerint. Festő is volt, Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában, és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet Lukács ecsetjének tulajdonítanak. Ezért a középkorban a festők védőszentjének fogadták, és sok városban a rokon művészeti ágakkal ún. Lukács-céheket alkottak. De ez a hagyomány napjainkban is él, hiszen ezen a napon van A magyar festészet napja. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában Lukács hazai kultuszáról a következőket írja:

„Lukács az orvosok és kórházak, fürdők jeles védőszentje. Hazánkban az ő nevét viseli a budai Lukács-fürdő és kórház, amelyet az irgalmasrend alapított”. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A festészet mellett Lukácsnak a retorika tudományában való jeleskedését is számon tartják, ezt két bibliai műve jól tükrözi. Evangéliuma kapcsán Herczeg Pál hittankönyve a következőket fogalmazta meg:

Továbbá – és ez számunkra különösen fontos – természetesen történetíró is volt. Szent Lukács – ahogy az idézetből is kiderült – Pál apostol révén kerül kapcsolatba a kereszténységgel. Eredetileg történeti művet szándékozott készíteni a világtörténelem „legnagyobb” eseményéről. Így került kapcsolatba a „véreskezű”, fanatikus keresztényüldöző, héber farizeus hittudós Saulból lett „13-ik apostollal”, Szent Pállal. Pál térítette meg őt, aki ezek után apostoli útjában nemcsak mint krónikás követte őt. Az Apostolok cselekedeteinek jó része is tulajdonképpen Pál missziós útjairól számol be. Pál halála után Lukács bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedóniát. Egyes források szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tébaiszban is. Hitéletét szigorú böjt és vezeklés jellemezte, végül a (Szent János kivételével) többi apostolhoz hasonlóan vértanúhalált halt az achájai Patrasban. De haláláról más hagyományok is szólnak. A Magyar katolikus lexikon szerint:

Lukács evangéliumának első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában. – Digitális Könyvtár

Lukács evangéliuma

Ahogy említettem, Lukács szoros kapcsolatban állt Pál apostollal, azonban az evangéliumában nem sok szerepet játszott Pál hatása. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az Apostolok cselekedeteinek eseményeivel ellentétben Pál nem volt szemtanúja Jézus életének, így arról legfeljebb csak közvetett információkkal szolgálhatott. Lukács egyértelműen felhasználta a két szemtanú evangélista, Máté és Márk szövegét. A másik két szinoptikustól, és a tőlük sok mindenben eltérő evangéliumot írt Jánostól abban is különbözik, hogy történeti keretbe foglalt írásának van egy címzettje, aki a Theofilus névre hallgat. Theofilus személyéről nincsenek adatok, lehetséges, hogy egy gazdag mecénása volt Lukácsnak, aki emellett esetleg még érdeklődött is a kibontakozó keresztény hit iránt. Lukács pallérozott irodalmi műveltsége egyértelműen a latin kultúrára épül, szemben a szintén „értelmiségiből” lett Máté apostollal, aki sokkal inkább a héber kulturális hagyományokból, elsősorban az Ószövetségből merít. Lukács pedig a latin-hellenista kultúra számára jobban érthető kifejezésekkel és gondolatokkal operál. Ebbe valószínűleg belejátszott, hogy ő, eltérően a többi bibliai szerzőtől, nem volt héber származású, és nyilván a számára megszokott világkép kifejezései kézenfekvők. „Pogány”, vagyis nem héber származása evangéliumának egyfajta sajátosságot is adott. Nála nagy hangsúly van az evangélium „univerzális” mivoltán, vagyis hogy Jézus nemcsak a zsidó nép, de az egész világ megváltója. A Jézus születését hírül adó angyal is arról beszél: „ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen” (Lk, 2:10) vagy a jeruzsálemi nagytemplomban lévő agg Simeon szavai szerint a kis Jézus „Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Lk, 2:32) született. A tizenkét (héber) apostol mellett egy hetven tanítványból álló szélesebb kört is megemlít. A zsidó nép által megvetett samaritánusok is többször példaként jelennek meg művében, így csak az ő evangéliumában található meg az „Irgalmas samaritánus” (Lk, 10:25-37) története, melyben a zsiványok által kirabolt és megvert áldozatot két, „kegyes” és a vallás terén köztiszteletben álló zsidó ember elkerüli, de egy pogánynak tartott, megvetett nép tagja segít rajta. A képet csak tovább árnyalja, hogy zsidó vallási elit, az írástudók, a farizeusok, a szaddaceusok tagjai közül kerülnek ki Jézus ellenfelei. Ők azok, akik halálra adják, Poncius Pilátus római helytartó is az ő hamis vádjaik miatt ítéli kereszthalálra Jézust.
De Lukácsnál Jézus a vallási elitet sokszor sarkosan szembeállítja a zsidó nép „perifériár került rétegeivel is, például a római birodalommal paktáló adószedőkkel (lásd Máté vagy Zakaeus), vagy a parázna nőkkel (Mária Magdolna). Jézus nagy hangsúlyt fektet az elveszettek megmentésére. Ahogy egy korábbi, Szent Máté apostolról szóló blogbejegyzésemben írtam:

De csak Lukácsnál található meg a Dürer ceruzája és Rembrandt ecsetje által kedvelt „Tékozló fiú története” (Lk 15:11-32) is, melyet Franco Zeffirelli Názáreti Jézus című filmdrámájában Jézus a megvetett vámszedő, a fényűző életet élő „aranyifjú”, a későbbi Szent Máté apostol és evangélista házában mesél el megrendítő módon az ott összegyűlt „bűnös és parázna” hallgatóságnak.  

A Dürer és Rembrandt művei által is ábrázolt „Tékozló fiú” története csak Lukács evangéliumában szerepel. A kép forrása: Dürer és Rembrandt műveinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Amíg Szent János evangéliuma egy, a többihez képest bővített befejezést tartalmaz a második csodálatos halfogás eseményének bemutatásával, addig Szent Lukács az evangéliumi események kezdetét tárgyalja jóval bővebben mint a többiek. Csak ez az evangélium kezdődik Keresztelő János születésének előzményeivel, amikor Zakariásnak megjelenik Gábor arkangyal, hírül adva, hogy idős és meddő felesége, Erzsébet gyermeket szül majd, akit Jánosnak fognak elnevezni. Mivel a bemutatott áldozat egy tulok volt, így vált ez az állat Lukács attribútumává. De az egy korábbi blogbejegyzésemben már bemutatott, az „Üdvözlégy Mária” katolikus imának alapjául szolgáló Angyali üdvözletről is csak Lukácsnál olvashatunk. Csak a harmadik fejezetnél lesz valóban „szinoptikus”, közös eseményeket tárgyaló Mátéval és Márkkal. Ettől kezdve lényegében, némineműleg eltérő módon ugyan, de azonos eseményeket és tanításokat tárgyal az A és B liturgikus év evangélistáival. Az evangéliumának végén találhatunk még egy, csak itt szereplő, a művészeti ábrázolásokban kedvelt eseményt (Lk, 24:13-33). Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozik két tanítványával, akik elképzelhető, hogy abba a „szélesebb körű”, bizonyos hetven tanítvány közé tartozhattak. A Jézus halálán búsuló tanítványok csak akkor ismerték fel a hozzájuk csatlakozó jövevényben Jézust, amikor otthonukban vacsorához ültették, „de ő eltünt előlük.”
Robert Zünd ismert festményén azt a jelenetet ábrázolta, amikor Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozott két tanítványával.

Robert Zünd: Az emmausi út. A kép forrása: Wikipedia (német nyelvű kiadás)

Lukács evangéliumának vége tulajdonképpen egy afféle „folytatás következik” típusú „nyitott” befejezés, ez nem véletlen, hiszen az Apostolok cselekedetei valóban folytatja a történet „fonalát”. A C-liturgikus év evangéliuma e szavakkal zárul:

Apostolok cselekedetei

Az Apostolok cselekedeteinek első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában – Digitális Könyvtár

A Lukács evangéliumának folytatása nem maradt el, ahogy annak bevezetőjében is olvashatjuk:

A Magyar katolikus lexikonban a következőket olvashatjuk erről a műről:

Herczeg Pál Bibliaismereti hittankönyve ezt a történeti elbeszélő műfajban íródott művet szintén két nagyobb részre osztja, de a 12. fejezet végét határozza meg választóvonalként:

A Károli Biblia és Káldi György-féle Neovulgáta alapján készült revideált fordításának szerkezete is inkább ez utóbbi felosztást indokolja.
A történeti szál az evangélium tömör összefoglalásával veszi fel a fonalat, majd a Jeruzsálemben várakozó tanítványoknak egy fontos feladatot kell megoldaniuk. A Jézust eláruló Iskarióti Júdás helyett egy új tanítványt kell választaniuk, hiszen a tizenkettes szám betöltése – Izrael 12 törzse miatt – nagyon fontossá vált. Sorsvetéssel egy József és Mátyás nevű tanítvány közül Mátyást választják. Róluk sem korábban, sem később nem olvashatunk. Egyes teológiai vélemények szerint ez a választás nem is tekinthető igazából „isteni akaratnak”, hiszen a Júdás helyét betöltő apostol majd a 9. fejezetben megtérő Szent Pál lesz. Más – Mátyás apostoli mivoltát elvenni nem akaró – vélemények Pált nemes egyszerűséggel a 13. apostolnak tartják.
A második fejezet írja le az aratási háladó ünnepen, vagyis pünkösdkor létrejött csodát, a Jézus által megígért Szentlélek kiáradását a tanítványokra és a korábban Jézus megfeszítését helyeslő, de az események hatására odasereglett és Péter prédikációját – nyelvi nehézségeket áthidaló módon – értő nép mintegy háromezer megtérő tagjára. A nyelvi nehézség áthidalása talán afféle anti-Bábel történetként is felfogható. A keresztény felekezetek ezt az eseményt tekintik az egyházuk kezdetének.
A tizenkét apostol közül többen feltűnnek, leginkább Péter. Jánossal együtt ő kerül a Jézus-hitet betiltani akaró zsidó Nagytanács elé, több tortúrát is elszenvedve. Működésük egy jézusi gyógyító csodával kezdődik, mely során Péter meggyógyít egy bénát (ApCsel 3: 1-89.) Az őskeresztény egyház üldöztetése egyre nagyobb méreteket ölt, a 6-7. fejezetben megjelenik az első vértanú, a diakónussá választott István. Nem mellesleg róla nevezték el első megkoronázott királyunkat is. István brutális megkövezésén jelen volt egy írástudó farizeus is, akit Saulnak hívtak. Ez a Saul annyira gyűlölte a keresztényeket, hogy a zsidó Nagytanács jóváhagyásával még Damaszkuszba is képes volt elmenni megkeresni és letartóztatni ennek a „szektának” a híveit. A kilencedik fejezetben meséli el Lukács a Caravaggio és Murillo ecsetje által is oly érzékletesen ábrázolt eseményt, mikor a lovon ülő Sault földre döntve megjelent Jézus. Ezután következett be a szó szerinti értelemben vett „pálfordulás”, vagyis a megtérő Saulból Szent Pál apostol vált.

Caravaggio: Szent Pál megtérése. A kép forrása: Wikipedia (angol nyelvű kiadás)

Mintegy betoldásként István megkövezése és Saul pálfordulása között olvashatunk Fülöp apostol (vagy esetleg az Istvánnal megválasztott diakónus) egy fontos, Samáriában lezajlott „kalandjáról”, mely id. Markó Károly ecsetjét is megihlette. Tulajdonképpen az afrikai misszió vette itt kezdetét, hiszen Fülöp az úton találkozott Kandakéval, Etiópia kincstartójával, aki – a kor szokása szerint – hangosan olvasta Izaiás (Ézsaiás) prófétát. A hozzá csatlakozó Fülöp az út végén megkeresztelte az etióp főembert. De fontos „betéttörténet” Kornéliusz, a római százados Péter általi megkeresztelkedése is, melyben Lukács ismét hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus megváltása nemcsak a zsidókra, hanem „minden népre” kiterjed, mondván:

A Jeruzsálemben zajló történeti szakaszt három jelentős esemény zárja: Heródes király kivégezteti Jakab apostolt, Pétert bebörtönzik, de a szigorú őrizet alól egy angyal kiszabadítja, illetve a gyűlölt Heródes Agrippa egy istenkáromlás miatt meghal. A fejezet végén feltűnik a második evangélista, Márk neve is, akiről kiderül, hogy Pál és Barnabás munkatársa:

Ők hárman indulnak el arra a misszióra, amelyet a kereszténység európai területen történő hittérítésének kezdeteként tart számon az egyháztörténet.
Szent Pálnak összesen négy hittérítő útjáról számol be Lukács, ebből csak az elsőben voltak útitársai Barnabás és Márk. Azt történt ugyanis, hogy:

Később Lisztrában Pálékhoz csatlakozik Timóteus is.
Pál és társai első három útjukat gyakorlatilag a hellenisztikus világban és Kis-Ázsiában (a mai Törökország területén) tették meg, ahol Lukács korábban említett „pogány”, vagyis nem zsidó mivoltából származó szemléletmódja jól tetten érhető. Leírása szerint ugyanis a helyi zsidóság ellenállása után általában végül mindig sikerrel hirdették az igét a „pogányoknak”. Pál első útja után került sor a heves véleménykülönbségek szülte csatározásoktól nem mentes Apostoli zsinatra, ahol Pál és – a Kornéliusz házanépét már megtérítő – Péter is kiállt amellett, hogy a pogányok számára nem előfeltétel, hogy „körülmetélkedjenek”, vagyis felvegyék a zsidó vallást és megtartsák annak szokásait, ha meg akarnak keresztelkedni.
Útjai során Pál eljutott több görög nagyvárosba: Antiochiába, Lisztrába, Theszalonikába, Athénbe; Korintusba, Efézusba. A Korintusban, Galátiában, Efézusban, Filippiben, Kolosszében, Tesszalonikában alapított gyülekezeteknek írott levelei a Biblia szerves részét képezik. Ezen levelekben Pál a címzett gyülekezeteket tanítja hitélet, a vallás gyakorlati megélése, az embertársakhoz való viszony terén. Legtöbbet emlegetett része ezen leveleknek a korintusi gyülekezet számára írott első levélben olvasható 13 fejezet, mely a Szeretet himnusza címen is ismeretes:

Szent Pál negyedik útja, mai szóhasználattal élve, nem volt „retúr” utazás. Ráadásul ezt az utat fogolyként tette meg Rómába, ahol hajótörésben és egyéb kalandokban volt része. A hagyomány szerint a Néró-féle keresztényüldözés vértanújává vált, ahogy Szent Péter is. Erről azonban Lukács az Apostolok cselekedeteiben már nem számol be. De talán kárpótolhat ezért a hiányért az egyik legszebb szépirodalmi – nem mellesleg Nobel-díjas – alkotás Henryk Sienkiewicz Quo vadis? című műve, amely ennek a vészterhes korszaknak a keresztényüldözéseiről szól, és a regényben Pál és Péter is szereplőként jelenik meg. Rómában Pál fogolyként írta meg több, már említett levelét (Efézus; Kolossé; Filippi; Filemonnak), azonban a Rómaiakhoz írott levelét nem ekkor, hanem korábban írta, mikor még nem került kapcsolatba ezzel a gyülekezettel. Nem mellesleg a 4-5. században élt Hippói püspök, Szent Ágoston ennek, a római gyülekezethez írt levélnek a hatására tért meg „aranyifjú” életéből.
Lukács szintén ott volt Rómában, amikor Péter és Pál vértanúhalált szenvedtek, de ezt túlélte, majd később – a legelfogadottabb hagyomány szerint – nyolcvannégy éves(?) korában követte őket ő is „ezen az úton”, vagyis halt meg ő is Krisztus vértanújaként Patrasban.

Szent Lukács miniatúra, VIII. sz. In: Sain Márton: Nincs királyi út! Matematikatörténet, Budapest, Gondolat, 1986. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Július elsejétől november harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Biblia lexikon. K–Zs, Budapest, Kálvin Kiadó, 1995.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. I. kötet. A–Bor, Budapest, Szent István Társulat, 1993.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. VIII. kötet. Lone–Meszl, Budapest, Szent István Társulat, 2003.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „…láta egy embert ülni a vámszedő helyen a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem!”. In: OSZK-blog, 2023.09.20.
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak. Második  kiadás, Budapest, Kálvin, 2000.
• Jézus élete. Filmdráma. John Krish, Peter Sykes, 1979, Warner Bros.
• Lukács evangélista. Wikipédia-szócikk (magyar kiadás)
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Budapest, Arcanum, 1995.
• Újszövetségi Szentírás. Második kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

1922. október 15-én a Vígszínházban volt Anton Pavlovics Csehov Három nővér című színművének magyarországi ősbemutatója.

Varsányi Irén mint Olga, Gombaszögi Frida mint Mása és Makay Margit mint Irina Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. Jelzet: SZT KB VII.136. – Színháztörténeti és Zeneműtár

1822 szeptemberében Rakovszky Iván, az akkori belügyminiszter a rendkívüli szegénység és munkanélküliség kezelésére Horthy István nevében, rendeletben indította el az Országos Ínségenyhítő Mozgalom megszervezését (az ilyen jellegű mozgalmak történetében nem ez volt az első és nem is az utolsó). Rakovszky felszólította a törvényhatóságokat mint a társadalmat képviselő intézményeket és azok tisztviselőit, hogy tegyenek eleget „emberbaráti és hazafias kötelességüknek” és támogassák a mozgalmat adományokkal.

Rakovszky Iván levele a Vígszínház igazgatóságához, Budapest, 1922. szeptember 5. – Színháztörténeti és Zeneműtár SZT Vígszínház irattára 374/21.

A Vígszínház igazgatósága szeptember 18-án írt levelet az ügyben a Székesfővárosi Tanácshoz, amelyben engedélyt kérnek arra, hogy Rakovszky felhívására egy matiné keretében, október 8-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című drámáját rendkívüli előadásként bemutathassák, úgy, hogy mellette a szokásos délutáni előadást is megtarthassák. Mivel a Tűzoltóság ehhez nem járult hozzá (nem tudták volna a megfelelő létszámot biztosítani), a színház módosította a kérvényt. Az előadás időpontja október 15-e lett, a bemutató mellé pedig a délutáni helyett egy (a Vígszínház korábbi újításaként bevezetett) éjjeli előadást terveztek aznapra. A Székesfővárosi Tanács elé némi személyes közbenjárás hatására ez az új kérvény került, a főváros így már megadta az engedélyt.
Ezek után még további adminisztrációs, illetve gazdasági nehézségeket kellett leküzdeni: a Vígszínház kérvényezte a Fővárosi Tanácstól, hogy a nemes célra való tekintettel a Három nővér esetében a bemutatók után fizetendő magasabb vigalmi adó csak a rendes előadások után kivetett 10% legyen, valamint azt is, hogy október 14-én a Három nővér nyilvános sajtófőpróbája mellett a délutáni és esti előadásokat is megtarthassák.

A Vígszínház színlapja 1922. október 14–23. – Színháztörténeti és Zeneműtár Színlapgyűjtemény

A belügyminiszter rendelete szerint az előadásból befolyó összeget a központi magyar királyi állampénztárba kérték utalni, a cél megjelölésével. A teljes (bruttó) bevételt, 325 ezer 300 koronát, amelyet a „rendkívüli irodalmi és művészi siker” hozott, a Vígszínház be is fizette, ezt Rakovszky levélben köszönte meg. Később arról tájékoztatták a Vígszínházat, hogy Horthy Miklós, aki jelen volt az előadáson, a magánpénztárából háromezer koronát fizetett a páholyjegyért.

• 
• 

A tervezett bemutatóról már szeptemberben elkezdtek cikkezni a lapok. Anton Pavlovics Csehov nem volt teljesen ismeretlen a Vígszínház közönsége számára, hiszen Jób Dániel rendezésében 1920. május 8-án bemutatták a Ványa bácsit, és a nézők a sajtóból azt is tudhatták, hogy A három nővért éppen nagy sikerrel játssza Berlinben Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij társulata. Bár a híradások megemlítették, hogy az előadás bevételét az Országos Ínségenyhítő Mozgalom javára fogják felajánlani, a színház vezetősége a közönséget a jótékonyság helyett inkább a magas művészi élmény lehetőségével igyekezett megnyerni, amelyhez minden feltételt biztosítottak. A magyar szöveg Kosztolányi Dezső munkája volt, aki Vladimir Czumikov 1902-ben megjelent német fordítását használta, a színvonalas előadásra pedig Jób Dániel mint rendező, Málnai Béla mint díszlettervező és a Vígszínház kiváló színészei voltak a garancia..

• 
• 

A szereposztás az előzőleg tervezetthez képest változott. Jób Dániel szerette volna Anfisza szerepére Rákosi Szidit felkérni, de a Nemzeti Színház nem járult ehhez hozzá, a következő választás Kész Rózsi volt, végül Kende Paula kapta meg a szerepet. Ezen kívül még Andrejt játszotta Dózsa István helyett Lukács Pál és Tuzenbachot Lukács Pál helyett Kertész Dezső.

A Három nővér a Vígszínház próbakönyvében. Jelzet: SZT Vígszínház irattára 374, Kötetes/105/4, Próbakönyvek 1922 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A végső szereposztás így a következő lett:

A bemutató egyben az irodalmi matinék bevezetésének kísérlete is volt.

A nyilvános sajtófőpróbát 1922. október 14-én tartották, amely nem sok jót jósolt a darabnak. Az inkább könnyed, szórakoztató előadásokhoz szokott közönség ugyanis nem volt felkészülve az irodalmilag jelentős, nehezen érthetőnek és értelmezhetőnek kikiáltott, a feltételezések szerint szomorúságot és mély filozófiát közvetítő darabra, illetve az ezt hangsúlyozó rendezői koncepcióra.

A tudósítások szerint a bemutatóra néhány óra alatt elkeltek a jegyek, és a főpróba utáni várakozásokkal ellentétben a bemutató közönsége sikerre vitte a darabot, ekkor azonban még főleg az arisztokrácia képviseltette magát.

 Mivel a bemutató közönségének összetétele merőben eltért a szokásostól, a Vígszínház törzsközönségét – és az azt (is) kiszolgálni vágyó repertoárt ismerő kritikusok nem vártak sokat a későbbiekre nézve.

Makay Margit mint Irina, Gombaszögi Frida mint Masa és Varsányi Irén mint Olga, Csehov: Három nővér című darabjában. In: Színházi Élet, 11. évf., 43. sz. (1922. október 22.), 13. – Elektronikus Periodika Archívum

A darab azonban műsoron maradt, összesen hatvanötször játszották, eleinte többször is teltházzal. Vagyis az egyébként könnyed szórakozást igénylő közönséget mégis sikerült megnyerni. Ebben egyrészt a bemutató arisztokrata közönségének reklámértéke játszhatott komoly szerepet, másrészt pedig a sajtó: a Jób Dániel művészi törekvéseit és az azt megvalósító színészek munkáját értő és értékelő kritikusok egyöntetű dicsérete.

A Három nővérnek az az interpretációja, amelyet a vígszínházbeli előadás alapján alakítottak ki, meghatározta a későbbi magyarországi színpadi feldolgozások értelmezési kereteit, ezekhez képest kellett a későbbi előadásoknak megfogalmazniuk saját koncepcióikat. Innentől öröklődött az a megközelítés, amely a Három nővér cselekményében elsősorban a specifikusan orosz érzékenységet bemutató, az elmúlásra és az elvágyódásra reflektáló lelki történéseket látott. A korabeli kritikák szerint ezt az egyedi, és ezért nehezen átadható világlátást sikerült a Vígszínház művészeinek megjeleníteniük a színpadon. Az elismerő kritikák így egyszerre szóltak a szerzőnek, a darabnak, a színészeknek, a fordítónak és a rendezőnek, de még a díszlettervezőnek is.

Kosztolányi Dezső. In: Az Érdekes Ujság dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, szerk. Kabos Ede, Budapest, Légrády, [1913–1916]. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Jób Dániel, a Vígszínház művészeti igazgatója, a Három nővér rendezője. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA IX. 372. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gömöri Imre: Málnai Béla, a Vígszínház ezermestere. In: Borsszem Jankó 59. évf. 3029. (15.) sz. (1926. május 16.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Varsányi Irén. Jelzet: Fotógyűjtemény, nsz: 1950/1713 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gombaszögi Frida. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA XIV.41– Színháztörténeti és Zeneműtár

Makay Margit. Fotó: Áldor. Jelzet: Fotógyűjtemény, nsz: 1053/42/1992 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Lukács Pál. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA VII.234 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Lázár Mária. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT 4224/23 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Tanay Frigyes mint Kuligin Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA 4.847/18 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Hegedűs Gyula. Fotó: Gárdonyi Testvérek 1914. Jelzet: Fotógyűjtemény SZT KA VII.69 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kertész Dezső. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény SZT KA 4171/12 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Fenyvesi Emil mint Csebutikin Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. In: Színházi Élet, 11. évf. 43. sz. (1922. október 22–28.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum

Dénes György. In: Fotógyűjtemény, KB XII.261 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Szerémy Zoltán. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KB IX.11– Színháztörténeti és Zeneműtár

Kende Paula. Képeslap 1905. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA 4170/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Három nővér sikere nem kizárólag a jótékonysági célnak volt köszönhető, hanem annak, hogy Jób Dániel az Ínségenyhítő Mozgalom politikai kezdeményezésében jó érzékkel látta meg a lehetőséget arra, hogy megmutassa, a Vígszínház a könnyed (egyesek szerint akár alantas) szórakoztatásnál jóval többre is képes. A nézőket nem csak a jótékonykodás, a hazafias cselekedet szándéka vitte be az előadásra, hanem a művészi élmény igénye is. Utóbbi a továbbiakban is megmaradt.

 Ez volt az a bemutató, amellyel Jób Dániel a maga huszonötéves igazgatói pályafutásáról beszélve igazi sikernek értékelt, amely visszaigazolta művészi törekvéseit.

A Három nővér magyarországi bemutatója több szempontból is fontos és érdekes. Egy olyan gazdasági-politikai döntéstől kapta a lehetőséget, amely nem közvetlenül kapcsolódik a kultúrához. A rendezői koncepció, amelyet a kritikusok és a nézők egyaránt elismeréssel fogadtak, megalapozta a dráma magyarországi értelmezési kereteit. Megmutatja azt a fajta lavírozást, amelyre a korszakot megelőzően és utána is több színház rákényszerült azért, hogy a magasabb kultúra közvetítésének feladatát is ellássa, ugyanakkor biztos bevételhez is jusson (amiből finanszírozni tudja az előbbit). Láthatóvá tette a közönség irányíthatóságát, fogékonyságát, a kritika erejét, és nem utolsó sorban a Vígszínház művészeinek és alkotóinak sokrétű tehetségét.

Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Csehov Antal: Három nővér, fordította: Kosztolányi Dezső. In: Színházi Élet, 18. évf. 35. sz. (1928. augusztus 26 – szeptember 1.), 137–164.
• Berczeli A. Károlyné: A Vígszínház műsora: 1896–1949. Adattár, Budapest, Színháztudományi Intézet – Országos Színháztörténeti Múzeum, 1960, 479.
• Bognár László: A Három nővér játszmája. Kísérlet a Csehov-dráma cselekményének föltárására, Budapest, Lestár, 2005.
• Cs. Jónás Erzsébet – Székely Gábor: Hogyan fordította Kosztolányi Dezső a Három nővér-t? In: Filológiai Tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiből II., Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza, 1987, 131–138.
• Hegedüs Gyula: Emlékezések a Vígszínház első huszonöt évére, [ill. Balázsffy Rezső], Budapest, Légrády, 1921.
• Hunyady Sándor: A Vígszínház negyven éve 1896–1936, [Budapest], [Athenaeum Ny.], [1936]. 
• Minden eltörölve? Csehov Három nővére magyar színpadon [... szerk. Sándor L. István], Budapest, Ellenfényért Bt., 2013.
• Nagy Balázs Vince: Veszprém város ínségakciói az 1930-as években. In: Veszprémi Szemle, 22. évf. 3. sz. (2020. szeptember), 9–26.
• Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz 1919–1944, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. 
• Umbrai Laura: A budapesti közkonyhák története az 1920-as években, avagy hogyan lesz fogékonysága „az államnak bizonyos szociális közszükségletek ellátására”. In: Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 65. évf. 1. sz. (2020), 115–144.

Gombóc tündér és Bródy Vera. Keleti Éva felvétele. Jelzet: SZT Album 369/123 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bródy Vera 1924. október 14-én Budapesten született. Fiatal korától művészi pályára készült: hegedűművésznek tanult, rajziskolába járt és növendéke volt Makay Margit színitanodájának is. Egy évet töltött el Várkonyi Zoltán Művész Színházában mint segédszínész, míg magával nem ragadta a bábművészet világa. 1951-ben – Szergej Obrazcov előadásának hatására – jelentkezett az akkor újonnan alakult Állami Bábszínházba. Eleinte bábokat készített, majd báb- és díszlettervező lett. A bábszínház társulata 1958-tól, Szilágyi Dezső igazgatása idején, igazi aranykort élt meg, hazai és világsikerű előadások születtek, amelyek már nemcsak a gyermekközönséghez, hanem a felnőttekhez is szóltak.
Bródy Vera 1968-ban férjével, Armand Beyerrel Párizsba költözött, de a budapesti bábszínháznak továbbra is tervezője maradt: a társulatnál több mint 160 bemutató fűződik a nevéhez.
Párizsban bábműhelyeket vezetett, könyveket készített, ifjúsági folyóiratok kézműves rovatát szerkesztette. A Magyar Televízió felkérésére számtalan bábfilm készítésében vett részt, többek között ő alkotta meg Mazsola figuráját is. Az ötlet születését az író, Bálint Ágnes így meséli el:

Bródy Vera könyvillusztrációja Bálint Ágnes Mazsola és Tádé című kötetéhez. Jelzet: SZT Fond 48/5. 20. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bródy Vera csaknem teljes tervezői életművét könyvtárunknak adományozta. A közel 4000 lapot számláló báb- és díszletterv-együttes a Színháztörténeti és Zeneműtár grafikai gyűjteményét gazdagítja.
2021. január 5-én, 96 éves korában, Párizsban hunyt el.
2016-ban az Országos Széchényi Könyvtár a Móra Ferenc Kiadóval közösen jelentette meg a Bródy Vera életművét bemutató kötetet – A bábtervező mesél címmel –, Somorjai Olga szerkesztésében.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kovács-Burda Zita (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Balra: Szilágyi Sándor. Arckép. Ellinger Ede fényképe után. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 36. sz. (1897. szeptember 8.), 584. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum.
Jobbra: Jókai Mór. Fotó: Prof. Koller és Borsos J. Jelzet: KA 5.292/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény

Előttünk áll egy tizenéves lelkes fiúcska, aki áhítattal tartja kezében s olvassa Jókai bácsi gömbölyű gyöngybetűkkel, lila tintával írt kis, különös, néhol majdnem érthetetlen levelét, melyet Sándor bácsihoz, vagyis Szilágyi Sándorhoz írt, a már rég elhunyt nagyapa keresztapjához…

Jókai Mór Szilágyi Sándornak, Budapest, 1887. március 18. Levelestár. Növedéki napló: Sz. 414/91/1982 – Kézirattár

Szádeczky Lajos (1914-től Szádeczky-Kardoss Lajos) történész, aki előbb kolozsvári, majd Trianon után szegedi egyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő, egyik mestere pedig – Salamon Ferenc mellett – a budapesti egyetemi könyvtár igazgatója, Szilágyi Sándor történész (Kolozsvár, 1827. augusztus 30. – Budapest, 1899. január 12.) volt. Később Szilágyi Sándor lett az 1886-ban született Lajos fia keresztapja is. Az egyetemi könyvtárban Szilágyi közvetlen munkatársai, barátai és tisztelői az 1880-as évektől Sándor napon ünnepséget szerveztek, s tréfás kiadványokkal is kedveskedtek az idősödő tudósnak. Egy ilyen alkalomra írta Jókai az imént említett kis köszöntő levelet, melyet ki is adtak, az akkori technikával facsimilében. Mivel Szádeczky volt a szerkesztő, a kiadás java részét, a köszöntő írások összegyűjtését is ő szervezte meg, így került hozzá ez a levél, majd vált valamiféle családi ereklyévé.

Szádeczky Lajos arcképe. Igazolványkép, sajátkezű aláírásával. Ferenczy és Társa, Kolozsvár. – Magántulajdon

A levél alján, melyet eredetiben, s a már említett hasonmásban is bemutatunk, ott szerepel a szerkesztő – Szádeczky – megjegyzése:

A szerkesztő, Szádeczky Lajos megjegyzése a levél alsó részén. – Jókai Mór Szilágyi Sándorhoz. Budapest, 1887. március 18. – Kézirattár, Levelestár

A levél végül Vörös Károlyné Windisch Éva, a Kézirattár akkori osztályvezetője baráti rábeszélése révén került eladás útján a Kézirattárba még 1982-ben. Most ez a levél ott árválkodik a Jókai-fondtól külön, egyes-egyedül, a Levelestárban.
Szilágyi Sándor halálának 125. és Jókai Mór közelgő 200. születésnapján jó volt ismét kézbe venni ezt a kis köszöntő levelet. – S igaz ugyan, hogy már 1887-ben megjelent – érdekes, hogy az eredeti levélhez képest kicsit más elrendezésben –, majd 2008-ban Szilágyi Sándor történész körét bemutatva a Valóság című folyóirat hasábjain is, de így teljességében végre most mutatjuk be a nagyközönségnek.
További alkalmi füzetek jelentek meg az egyes névnapokra, ünnepségekre, tréfás tartalommal és szép illusztrációkkal. Az 1887. évi névnapra egy rendkívüli Magyar Történelmi Életrajzok füzetet szerkesztett Szádeczky, melynek belső címe így hangzott: Sándor-napi Napló, Ét- és Emlék-Lap, írták az olvasók, olvassák az írók. Jókai nyitotta a sort, kedves hangvételű levelével.

Szilágyi Sándornak. Jókai 1887. március 18-án kelt levelének facsimile-kiadása. In: Magyar Történelmi Életrajzok. A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának segélyezésével kiadja a Magyar Történelmi Társulat, most szerkesztik Szilágyi Sándor nevenapjára. 1887. márc. 18. 59. évf. Bp. 1887. 4. – Törzsgyűjtemény

S most lássuk a ritkaságszámba menő kiadvány néhány további oldalát is.

• 
• 

A levélben szerepel egy különös, régi magyar szó a monnó, amely először talán a Jókai-kódexben bukkan fel írott változatban. Jelentése mindkettő, mind a kettő. A levélben tehát mindketten; mind a ketten.
Jókai tudatosan kezdett régi magyar szavakat használni egyes regényeiben, ez a szó a Szabadság a hó alatt, vagy a zöld könyv (1879), majd A kiskirályok című regényben, (1886), és a Levente. Történelmi drámai költeményében (1897) is szerepel: (Jókai ez utóbbi műve 1898-ban jelent meg, e kiadás részletes utószava végén neve mellett 1897. Aratás hó [július] 18-át írt.)

Jókainak a „monnóra” szóhoz fűzött lábjegyzete szerint:

Jókai kiegészítő megjegyzése – példamondata – utalás a Müncheni kódex két helyére:

Vagy akár ezt is idézhette volna:

A Levente már előbb idézett példányában, vagyis az eredeti nyomdai kefelenyomaton Jókai sajátkezű javításai, bejegyzései olvashatók. Ez a példány egy teljesen szabályos Jókai-korrektúra, mely közben szövegkönyvvé vált. Előbb jellegzetes lila tintával, majd vörössel írt bele a korrektúrapéldányba. Mindjárt az elején, olvassuk:
Jókainak ezt a művét végül nem mutatták be.
A címlap margóján szintén Jókai megjegyzése olvasható: „Az egész első szakasz színpadi előadásra nem való. Jm” [Jókai Mór]

Jókai Mór: Levente. A Jókai Mór: Levente. Tündérjáték a honfoglalás köréből 4 képben. Zenéjét szerezte Sárosi Ferenc. Szövegkönyv. Címlap. Jelzet: NSz J 134/2. – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

A piros tintával írt megjegyzések a második korrektúra jelzésére szolgálhattak, ahogy a nyomdai levonat végén maga Jókai írta rá:

Jókai Mór: Levente. A szövegkönyv címlapja. Jókai megjegyzésével a margón: „Az egész első szakasz színpadi előadásra nem való. Jm” [Jókai Mór]

A monnóra szó is megjegyzetelve, Jókai számozásával.

A szövegkönyvben a monnóra szó. – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény NSz J 134/2. 17.

Az egész szöveg végén pedig az utolsó, befejező rész Jókai sajátkezű betoldásával szerepel:

• 
• 

Végül a nyomtatásban megjelent szöveg szerint:

E kis „nyelvészeti” – irodalomtörténeti – kalandozásból visszatérve, az iménti, 1887-ben kelt Jókai-levél után Szilágyi Sándor és Jókai barátságának emlékére álljon itt még egy Jókaitól Szilágyinak címzett talán utolsó levél, mely a bemutatott levél után tíz évvel később íródott:

Jókai Mór Szilágyi Sándorhoz. Svábhegy, 1897. június 21. Jelzet: Fond IX/293 Fol. 6 – Kézirattár

A megint csak kedélyes hangvételű sorok abból az alkalomból íródtak, hogy Szilágyi Sándor 70. születésnapja alkalmából tisztelői bronz emlékplakettet készíttettek, melyet a Magyar Történelmi Társulat június 21-i gyűlésén ünnepélyesen nyújtottak át neki. A plakett Anton Scharff ismert osztrák éremszobrász alkotása volt.

AET. LXX. ALEXANDER SZILÁGYI, 1890. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2024. – Magántulajdon

Sajnos a magyarokat nem éppen mindig jó színben bemutató, bár máig elismert, nagy történettudós Alfred Ritter von Arneth emlékére is hasonló plakettet nyomtak Bécsben, talán az ötletet is innen vették. A plakett elülső oldalán bajuszos mellképe, hátlapján az általa kutatott történelmi személyek, Maria Terézia és mások láthatók.

Scharff Anton: Szilágyi Sándor-plakett. RERVM HVNGARICARVM AC TRANSSYLVANICARVM INDAGATORI INDEFESSO 1897. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2024.

Jókai pedig az említett messze múltra visszatekintve így emlékezik meg Szilágyi Sándorról:

Magyar Emléklapok 1848. és 49-ből. Szerkeszti Szilágyi Sándor. I. kötet. Pest, Landerer és Heckenest, 1850. Címlap – Törzsgyűjtemény

Az 1850-ben megjelent Magyar Emléklapok 1848. és 49-ből című kötet egyik hosszabb írását mindjárt Sajó, vagyis Jókai jegyzi A gyémántos minister. (Egy skizze a forradalomból) című írásával (5–35.)

• 
• 

A blogbejegyzés elejét olvasva ki gondolta volna, hogy egy apró levél, mely a Cliótól ihletett két jeles hazánkfiát, a történetírót és a regényírót köti össze, kik ifjan még „monnó fenegyerekek” voltak, valójában ennyi érdekes emléket idéz föl – 1848–49-től 1897-ig… s egészen napjainkig.

Jókai Mór. Fotó: Kurzweil, Budapest és B. Füred, Budapest, 1899. – A színész Csóka Sándornak dedikálva. Jelzet: KB 22.991 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár,
színháztörténeti gyűjtemény)

Irodalom

• [--]: Szilágyi Sándor. [70. születésnapja alkalmából.]. In: Vasárnapi Ujság, 44. évf. 26. sz. (1897. június 27.), 413–414.
• Kis Domokos Dániel: Sándor-napi mulatságok Szilágyi Sándor történész körében (Szellemi elit és értelmiségi kapcsolatrendszerek a dualizmus idején). In: Valóság, 2008. 12. sz., 31–42.
• Magyar Történelmi Életrajzok. A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának segélyezésével kiadja a Magyar Történelmi Társulat, most szerkesztik Szilágyi Sándor nevenapjára. 1887. márc. 18. 59. évf. Budapest, 1887, 4.
• Történelmi Tár. Életrajzi forgácsok, hősköltemények, oklevelek, jó és rossz viccek. (42 képpel és 2 melléklettel), Budapest, Athenaeum, 1888. március 18.
• Magyar Emléklapok 1848. és 49-ből. Szerkeszti Szilágyi Sándor. I. kötet. Pest, Landerer és Heckenest, 1850.
• Kis Domokos Dániel: Arany János „bizodalmas köre” és hatása a történettudományra. Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc és Szabó Károly. In. Volt a hazának egy-két énekem”. Arany 200. Szerk. Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna. Bibliotheca scientiae et artis 10. Bibliotheca Nationalis Hungariae, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, 2018, 54–66.
• Kis Domokos Dániel: A Szádeczky-Kardoss család – Szádeczky-Kardoss Lajos és családja: Családi kötődések és kapcsolatrendszerek – a tehetség kibontakozása és az érvényesülés lehetőségei. In: Kis Domokos Dániel (szerk.): A tudomány szolgálatában két nemzedéken át: A Szádeczky-Kardossok, Budapest, Unicus Műhely, 2022, 40–63.
• Jókai Mór: Levente, Budapest, Révai Testvérek, 1898.
• Jókai Mór: Levente. (1897). In. Uő: Drámák IV. (1897–1904). Sajtó alá rendezte Mályuszné Császár Edit, Budapest, Akadémiai (Jókai Mór összes művei), 1987, 5–178.
• Jókai Mór: A sajtó és a cenzúra Magyarországon. (1866) VI. rész. A históriai tarokkparti. Más hátrahagyott írásokkal. Szerk. Lukácsy Sándor, Budapest, Unikornis (Jókai Mór összes művei), 1996. 41–72.
• Tolnai Vilmos: Jókai és a magyar nyelv. In: Magyar Nyelv, 21. évf. 5–6. sz. (1925), 85–100.
• Juhász Jenő: Monnó. In: Magyar Nyelv, 44. kötet. 1. sz. (1948. március), 60–62.
• Jókai-Kódex. XIV–XV. század. A nyelvemlék betűhív olvasata és latin megfelelője. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva közzéteszi P. Balázs János. Codices Hungarici VIII., Budapest, Akadémiai, 1981.
• Müncheni Kódex [1466]. A négy evangélium szövege és szótára. Décsy Gyula olvasat alapján a szöveget sajtó alá rendezte és a szótári részt készítette Szabó T. Ádám. A kötetet szakmai szempontból Draskóczy Piroska, A. Molnár Ferenc és Tatai István nézte át. Az előszót Király László írta, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985.

Keresztury Dezső születésének 120. évfordulója alkalmából A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) és az Eötvös Collegium 2024. szeptember 5-én rendezte meg a Keresztury 120 konferenciát. Az évforduló alkalmából idén elkezdődött az OSZK Kézirattárában fellelhető Keresztury-hagyaték digitális feldolgozása és közreadása. Előadásomban a Keresztury-fond feldolgozásának és kutatásának digitális filológiai lehetőségeit mutattam be.

Varga Emese A digitális filológia lehetőségei a Keresztury-fond kutatásában című előadása a Keresztury 120 konferencián. Fotó: Visky Ákos

Tavaly ősszel kezdtem el a fond feltérképezését, amelyből elsőként a levelezéskorpusz feldolgozása került fókuszba. Keresztury Dezső hagyatéka az OSZK Kézirattárának a legterjedelmesebb levelezésanyagát képezi. A hagyaték 1976-ban került a nemzeti könyvtár gyűjteményébe, Keresztury egész életművét adományozta a könyvtárnak, és 1996-ban bekövetkezett haláláig a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott. Ez mintegy háromszáz doboznyi örökséget jelent (kéziratok, levelek, okmányok), amelyből a teljes levelezés több mint 4400 leltári tételből áll. Egy-egy tételt jelző pallium esetenként több száz levelet foglal magába. A folyamatos gyarapodás miatt egyes levelezőpartnerek levelei több külön tételben vannak feltüntetve. Ezt a széttagoltságot a digitális tartalomszolgáltató eszközök képesek áthidalni, levelezőpartnerenként algyűjteményekbe fogva össze a leveleket.
A gyűjteményben a szakmai, személyes és családi levelezés is fellelhető. A feldolgozás és közreadás során mi elsősorban a szakmai levelezőkapcsolatokra fókuszálunk. A korpuszban fellelhetőek a 20. század jelentős íróinak, irodalomtörténészeinek, képzőművészeinek, tudósainak levelei. Egyes személyekkel folytatott levelezésből egész életpályák olvashatók ki, beleláthatunk alkotási folyamatokba, egy-egy levelezőpartnerrel való kapcsolat alakulásába.
Bár a kéziratok nagyobb részét a Kereszturynak címzett levelek alkotják, a sokszor baráti hangvételű levelekből kirajzolódik a címzett munkássága is. A hagyatékban lévő Keresztury-levelek főképp gépelt levélmásolatok, csak töredékük autográf levél.  A legkorábbi levelek a 20-as években íródtak, a gyűjtemény tehát az alkotó közel 70 évnyi munkásságát foglalja magába, az olvasó elé tárva a magyar kulturális, társadalmi és politikai élet ezen időszakát.

A levelezéskorpusz digitális közzététele 

A levelezésválogatást több különböző módon dolgozzuk fel. A folyamatosan közzétett leveleket a könyvtár két online platformján, a Copián és a dHUplán tesszük közzé, a levelezési adatokból pedig statisztikai alapú adatvizualizációkat készítünk.
A Copia a kézirattár digitalizált dokumentumait teszi online hozzáférhetővé egyetlen nagy virtuális gyűjteményben, ahol megtekinthetőek a digitalizált kéziratok képei és a hozzátartozó metaadatok. A Keresztury-gyűjteményből elsőként Egry József leveleit tettük közzé, ami már elérhető a felületen.

Egry József Keresztury Dezsőhöz. Badacsonytomaj, 1932. január 21. Levelezőlap. Autográf. Jelzet: Fond 177/968/2 – Kézirattár. A kép forrása: Copia

A dHUpla a nemzeti könyvtár Digitális Bölcsészeti Központjának digitális filológiai platformja. Egyik fő célja a kéziratos források digitális feldolgozása és elérhetővé tétele. A platformon digitális szövegkiadásokat (digitális forráskiadás, kritikai kiadás, népszerűsítő kiadás) teszünk közzé, ahol már nemcsak a kéziratképek és a metaadatok, hanem az átírt, adatgazdagított szövegek is böngészhetőek. A kiadás alapját TEI XML formátumban kódolt szövegek képezik, amelynek előnye, hogy a kiadás egyben adatbázisként is funkciónál, vagyis a metaadatok és a szövegben címkézett adatok könnyen kereshetőek, szűrhetőek, kinyerhetőek, strukturált adathalmazzá konvertálhatóak, amin többféle művelet végezhető el. Ezek az adathalmazok képezik az adatvizualizációk alapját is.
Az Egry–Keresztury-levélkorpusz már elérhető a dHUplán digitális forráskiadásként, amelyet Tóth Károly művészettörténésszel együttműködésben készítettünk el.

Egry József Keresztury Dezsőhöz. Badacsonytomaj, 1931. szeptember 27. Levelezőlap. Autográf. Jelzet: Fond 177/968/1. – Kézirattár. A kép forrása: dHUpla

A digitális forráskiadás a lehetséges mértékig betűhív szövegközlésre törekszik, magyarázó jegyzetekkel van ellátva, és textológiai annotációkkal van jelölve: törlés, betoldás, rövidítés, feloldás stb. A digitális facsimile-t és a hozzá tartozó átiratot egyszerre vizsgálhatjuk a felületen, többféle módon. A szövegolvasást és kontextust közbeékelt, magyarázó jegyzetek segítik. Az Egry-levelekben jelöltük a szövegben az említett személy-, hely- és intézményneveket, amelyeket külső névterekkel kötöttünk össze. Az entitások fölött megjelenő buborékból ugróponttal a külső névtér oldalára jutunk. A levélírókat és címzetteket a dHUpla entitástárral is összekötöttük, ahol a személy adatlapja az alapadatok mellett gyűjteményspecifikus jegyzetekkel is kiegészíthető. Itt feltárhatóak például az Egry és Keresztury kapcsolatához fűződő kutatási adatok.

Vizualizációs lehetőségek

A szövegkiadás mellett a TEI XML fájlokból automatikusan kinyerhetőek a metaadatok egy strukturált adathalmazba, majd különböző eszközökkel ezek az adatok vizuálisan megjeleníthetőek, átláthatóvá tehetőek.
A Keresztury-korpuszon két vizualizációs módszert tervezünk alkalmazni: az egyik a gráf alapú kapcsolatháló, amely a személyek kapcsolati rendszerét tárja fel a számszerűsített adatok tükrében. A másik a térképes vizualizáció, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre láthassuk egy levelezéskorpusz küldési és átvételi helyszíneit, és a közöttük lévő kapcsolatokat. A számszerűsített adatokon alapuló vizualizációk új kérdéseket, nézőpontokat vethetnek fel vagy fontos adatékként szolgálhatnak a művelődéstörténeti, irodalomelméleti kutatásokhoz.

Kapcsolati vizualizációk

A dHUpla Kreatív fülén több kapcsolati vizualizációra találunk példát, amelyek egy-egy személyt helyeznek fókuszba a levelezési adatok tükrében. Az, hogy mit mutat meg egy vizualizáció, függ a korpusztól és a feldolgozottság szintjétől, ezért minden vizualizáció egy kicsit különbözik egymástól. Kiss József levelezőkapcsolatainak vizualizációján a levelezőpartnert jelölő csomópontok színe és elrendezése mutatja a kapcsolat jellegét, pl. személyes, családi, szakmai. Ezek a kategóriák tovább oszlanak kisebb alcsoportokra a levélírók neme és típusa szerint. A kapcsolat gyakoriságát a csomópontok mérete jelzi – minél nagyobb egy csomópont, annál több levélváltás történt.

Kiss József kapcsolati hálója a levelezési adatok tükrében. A kép forrása: dHUpla

Széchényi Ferenc kapcsolatainak vizualizációján a csomópontok színe a címzettek típusát jelöli. Erre a kategóriára külön rá is szűrhetünk: a címzett lehet személy, intézmény, város, vármegye stb. A csomópontokat összekötő élek a levél nyelvét jelzik. Ha megfigyeljük a vizualizációt, rögtön látszik, hogy a zölddel jelzett, latin nyelvű levelek többségben vannak a sárgával jelzett magyar nyelvű levelekhez képest. Viszont az is megfigyelhető, hogy míg a városvezetéssel, illetve a személyek nagy részével latinul, addig a vármegyék vezetőivel már magyar nyelven folyt az írásos kommunikáció.
Móricz Zsigmond kapcsolatainak vizualizációján egy-egy levelezőpartnert jelölő pontra kattintva egy adatlap jelenik meg, ahol a levélváltások száma és a levelekre vezető link érhető el, valamint egy jegyzet olvasható a levelezőpartner és Móricz kapcsolatáról. Az író korai levelezésén alapuló vizualizáció megmutatja, hogy kik játszottak fontos szerepet Móricz pályakezdésének alakulásában, és hogy idővel hogyan változott, bővült a kapcsolatrendszere.
Keresztury intenzív szakmai működése és kiterjedt kapcsolathálója a levelezésében is megmutatkozik, ezért az ő kapcsolatainak feltárásával nemcsak az írót szeretnénk fókuszba állítani. Mivel ez a korpusz felsorakoztatja a huszadik századi értelmiség kiemelkedő alakjait, célunk egy összevont kapcsolati hálózat létrehozása, amit elsőként a Vas István-levelezés adataival kötnénk össze. Ez már komplexebb módon mutatná meg, hogy ki kivel állt kapcsolatban. Ha sikerül több levelezésgyűjtemény adatával bővíteni az adatbázist, akkor egy korszak kapcsolati hálózata tárulna fel, ami fontos adalék lehet a 20. századi értelmiség kapcsolatrendszerének kutatásához.

Írói levélváltások térben és időben. A kép forrása: dHUpla. Interaktív térképes vizualizáció (OSZK DBK – SZTAKI)

A dHUpla map a SZTAKI és az OSZK DBK közös fejlesztéseként jött létre. Jelenleg a Móricz Zsigmond-, Kiss József- és Petőfi Sándor-levelezések adatai vannak betöltve a felületre, de a korpusz folyamatosan bővül. Különböző szűrési funkciókkal kiválaszthatjuk a gyűjteményt és a helyszínt, amelyre keresni szeretnénk, valamint meghatározott időintervallum szerint szűkíthetjük a keresést. Ugyanakkor a térképről is elindíthatjuk a böngészést egy-egy helyszín kiválasztásával. Az így kilistázott levelek adatlapjain elérhetőek a kapcsolódó adatok (levélíró, címzett, feladási és átvételi helyszín, időpont), valamint ugróponttal átléphetünk a dHUpla oldalára, a levélszövegekre.
Tervünk, hogy a Keresztury-levelezés adatait betöltsük a térképes vizualizációba, így több különböző gyűjtemény adataival egyszerre és külön is vizsgálhatjuk a helyszínek közötti kommunikációs kapcsolatokat és azonosíthatjuk, hogy mely városok, régiók vagy országok adták meg egy adott kulturális kör vagy társadalmi szegmens írásos kommunikációjának jellemző színterét.

Varga Emese (Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai Osztály)

Irodalom:

• Monostory Klára: Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtárban. In: Magyar Könyvszemle, 109. évf. 1. sz. (1993), 73–87.
• Monostory Klára: Amiről a kéziratok beszélnek. Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. In: Irodalomtörténet, 25/75. évf. 3. sz. (1994), 395–411.
• Varga Emese: Digitális szövegkiadások és kutatástámogatás a bölcsészettudományokban. A dHUpla platform bemutatása. In: CeLISR, 1. évf. 2. sz. (2024), 134–143.                 

2024. szeptember 12-én és 13-án kétnapos konferenciát tartottak az egyetlen magyar alapítású és máig létező szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend történetéről és jelenéről Budapesten, a D50 Hotel és Rendezvényközpontban. A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című rendezvény egy 2019-ben indult sorozat része, amelynek célja, hogy időről időre bemutassa az új kutatási eredményeket, a renddel kapcsolatos fejlesztéseket, valamint a kulturális és idegenforgalmi újdonságokat. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény mindkét napjára több mint 150 fő jelentkezett.

Résztvevők a A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című konferencia első napján. Fotó: Madarász Tímea, MNMKK OSZK

A konferencián a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ több kutatója is részt vett, köztük az OSZK két munkatársa is, Sarbak Gábor irodalomtörténész, kodikológus, az első nap délelőttjének levezető elnöke, illetve Sudár Annamária irodalmi szerkesztő, aki a második napon tartotta meg „Nem késő azt tanulnunk, mit oly sokáig nem tudtunk…” – A pálos rendtörténet és a közoktatás. Gondolatok a Pálos olvasókönyv kapcsán című előadását.

Sarbak Gábor, az első nap levezető elnöke. Fotó: Madarász Tímea, MNMKK OSZK

A pálos rend múltjának a kutatása, feltárása és bemutatása nemcsak a pálos szerzetesek és a szűkebb tudományosság számára fontos, hanem része a magyar kulturális emlékezetnek is, számos ponton kapcsolódva az ország történetéhez, irodalmához, művelődéstörténetéhez, építészeti és régészeti örökségéhez. A rend fontos törekvése az is, hogy jó kapcsolatot ápoljon a pálos történelmi és épített örökséget őrző településekkel, támogatva a pálos múlt megőrzésére és élővé tételére irányuló erőfeszítéseiket, mert a történelmi múlt – megfelelő tolmácsolásban – közösségteremtő erő és a jövőbe mutató erőforrássá is válhat. Ezért a konferencia régészeti, történettudományi és vallástörténeti tudományos előadásai mellett fontos szerepet kaptak az építészeti előadások, valamint az idegenforgalmi jó gyakorlatok bemutatásai – köztük a pálos vonatkozású helyszíneket üzemeltető tulajdonosok megszólalásai.

A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című konferencia szekciónként összesített programja

A Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával megvalósult konferencia fővédnöke Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár volt. Az első napon Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket, a második napon pedig Nacsa Lőrinc miniszteri biztos (Miniszterelnökség, Magyar Országgyűlés) A vallásturisztika aktuális fejlesztései és lehetőségei címmel tartotta meg a nyitó előadást.

Puskás Antal OSPPE. Fotó: Matiné

Puskás Antal pálos tartományfőnök nemcsak a konferencia elején köszöntötte a vendégeket, hanem a második nap kora estéjén, reflektálva az elhangzott előadásokra, A pálosok jelene címmel összegző beszédet is mondott, kiemelve a pálos rend körül működő közösségek jelentős szerepét, amelyek a viszonylag kis létszámú szerzetesközösség mellett működve erősítik a rend társadalmi hatását. Példaként említette a PÁLOS70 néven működő zarándoklat, kirándulás és teljesítménytúra szerepét, amelyet 2024 őszén immár tizennegyedszer rendeznek meg, illetve a Pálos utak egyre fejlődő hálózatát, amely „Természetben a Természetfelettivel” mottójával, egykori és mai pálos helyek bejárására, elmélkedésre, a lélek útjainak keresésére hívja az embereket a Pilisbe, s nemsokára a Mecsek, illetve Pécs városának útjaira is. (A pálos tematikus utakról a második nap délutánján Gadácsi Péter turisztikai fejlesztési szakközgazdász tartott előadást.)
A rendezvény első napján Bátor Botond atya, hargitafürdői perjel, korábbi tartományfőnök (2008–2014) is részt vett; s Maczalik Arnold (Mossfern építészműhely), a hargitafürdői új kolostor tervezőépítésze átütő, szenvedélyes előadásából az is kiderült, hogy a tervezés és az építkezés során milyen fontos szerepet játszottak a Botond atyával való inspiráló egyeztetések és viták, valamint a rend elfogadó és befogadó magatartása.

A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című konferencia első napjának közönsége, köztük (jobb oldalon) Sudár Annamária. Fotó: Madarász Tímea, MNMKK OSZK

A két nap alatt a fentiekben idézettekkel együtt mintegy harminc előadás hangzott el. A teljesség igénye nélkül válogatva:

Romhányi Beatrix történész, egyetemi tanár (Károli Gáspár Református Egyetem BTK Medievisztika) a pálos rend középkori kolostorairól tartott átfogó előadást, érzékletesen bemutatva a rend társadalmi támogatásának változásait, illetve gazdasági és gazdálkodó tevékenységét, kiemelve, hogy a korszak végén a rend adómentességet élvezett, mivel a rendtagok – miként a ferencesek is – részt vettek a törökellenes küzdelmekben. Bojtos Anita történész (MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum) a rend barokk kori történetét foglalta össze. Előadását a pálosok 1644-ben, azaz 380 évvel ezelőtt elfogadott, megújított konstitúcójának említésével indította, majd a korszak rendtartományának helyszíneit és a rendtagok származását (nemzetiség és tárdalami rétegek) elemezte. Előadásában kiemelte, hogy számos jelentős család (pl. Széchényi, Nádasdy, Esterházy) adott pálos szerzeteseket a korszakban, amelynek nyomán a rend tárdalami befolyása is megnövekedett.

Benei Bernadett (HUN-REN BTK Történettudományi Intézet, Főegyházmegyei Levéltár, Eger) Csepellényi György, 17. századi pálos vértanú kapcsán tartott előadást. A kortárs szemtanúk beszámolóit kutató történész tagja annak a három fős történész munkacsoportnak, amely Csepellényi ismét elindított boldoggá avatási eljárása kapcsán készíti elő a háttéranyagokat. Pető Zsuzsa Eszter régész, szakmuzeológus (MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum) a 19. századi elődök, Rómer Flóris, Ádám Iván, illetve a 20. századi építész, Guzsik Tamás munkásságát is megemlítve az elmúlt évek általa is végzett régészeti ásatásai kapcsán a közösségi régészet bekapcsolásáról, és a települések lakosságával való kapcsolat fontosságáról beszélt.

A második napon többek között a már korábban helyreállított egykori pálos kolostor épületében jelenleg működő Sopronbánfalvi Kolostor Hotel és Étterem működéséről beszélt Tama István divízióvezető, megemlítve, hogy terveik között szerepel az egykori kálvária helyreállítása is. A zalamerenyei Pálos Malom megmentéséről és fejlesztéséről hallhattunk Szabadics Attila tulajdonostól, illetve a zalacsányi vendégház kapcsán Badacsonyi Tamás említette az egykori örvényeshegyi pálos kolostort is, amelynek csak a helyét látták a tulajdoni lapon, amikor birtokukba került a terület.

Sudár Annamária előadása A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című konferencián. Fotó: Matiné

Sudár Annamária az előadása címében is idézett (majd az előadásban kiegészített) Virág Benedek-idézet – „Nem késő azt tanulnunk, amit oly sokáig nem tudtunk, mert senki által nem taníttattunk. Most érezzük kártékonyságát a tudatlanságnak.” – nyomán arra mutatott példákat, hogy a közoktásban hogyan jelenhet meg a pálosok múltja és öröksége, hogyan lehet „bevarrogatni” az egyes részleteket, a rendtörténet eseményeit, a rendtagok munkásságát a történelem- és az irodalomtanításba, illetve a rendelkezésre álló különböző tankönyvekbe.

Sudár Annamária előadása A Pálosok nyomában – múlt, jelen és jövő című konferencián. Fotó: Matiné

Számos kézenfekvő példa mellett (pl. II. József kalapos király megnevezése kapcsán a vonatkozó Ányos-vers részletének idézése) megemlítette az 1528-ban nyomtatott első magyar térképet, a Tabula Hungariae-t, amelyen a mohácsi csatát is ábrázolták, de látható a rend középkori központja, a jelentős búcsújáróhely, Budaszentlőrinc is, ahol Remete Szent Pál ereklyéjét őrizték a pálosok. Ezt mutatja a térképen szereplő S. Paulus megnevezés is. A tankönyvek szövegébe bizonyos helyeken beékelt mondatok, bekezdések, illetve képek és képaláírások lehetőséget adhatnak arra, hogy a pálosok múltjának ismerete természetes módon váljék az általános műveltség részévé. Az előadás utalt arra is, hogy a 2023 végén megjelent Pálos olvasókönyv című irodalmi antológia példányai örvendetes módon elfogytak. A reménybeli, képekkel kiegészített második kiadás várhatóan 2026-ban jelenik meg.

Petrás Mária népdalénekes. Fotó: Matiné

Mindkét napot zenei program zárta, amelyekben közreműködött – többek között – az Anima Musicae kamarazenekar tagjaiból alakult vonósötös, illetve Petrás Mária népdalénekes.

Sudár Annamária (Főigazgatói Kabinet)

„szép ami tetszik, ami vágyunknak jól esik”

Madách Imre

Madách Imre. Fotó: Simonyi, Pest, 1861. Jelzet: KA 4271/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Madách írja Pajor Istvánnak, Alsósztregován, 1864. február 11-én kelt levelében, melyben barátja neki küldött „szellemdús verseit” méltatja – Kant után szabadon:

Madách nagy műve, „mely ember! végzeted árnyát borítja rád;”, vagyis Az ember tragédiája ma is a magyar s a világirodalom egyik kiemelkedő alkotása.
A „hű emlékezet” elsősorban ennek révén tartja számon. S a felejthetetlen olvasási élményen túl 1883. szeptember 21-e óta a teátrumok is rendszeresen tűzik műsorukra színpadi változatát, újra- és újraértelmezve a mű mondanivalóját.
Paulay Ede, a Nemzeti Szinház rendezője és igazgatója vette a bátorságot, A Csongor és Tünde sikeres átdolgozásán felbuzdulva, hogy ezt az eredetileg semmiképp sem valódi színpadra íródott „drámai költeményt” színpadra alkalmazza. Bontás és újraépítkezés – vagyis az eredeti mű alapos átalakítására, egyes részek elhagyására, olykor máshova betoldására volt szükség, hogy valamiképp elő lehessen adni, s be lehessen fogadni a színházlátogató közönségnek. Ennek a hősies munkának egyik legjobb példája a londoni, vagyis a tizenegyedik szín.

• 
• 

A tavalyi Madách-évforduló, születése kétszázadik évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár kiállítással, konferenciával és külön előadással emlékezett meg Az ember tragédiájáról, külön kiemelve a színpadi megvalósulásokat, s ennek révén Paulay Ede eredeti, sajátkezűleg írt rendezőpéldányát is digitalizálták, az érdeklődők így a kiállítás alatt könnyedén belelapozhattak az eredeti szövegkönyvbe, láthatták, hogyan illesztett össze Paulay egyes részeket, hogy fel se tűnjön nagyon egy-egy hosszabb-rövidebb kihagyott, vagy áthelyezett szövegrész.

• 
• 

Ennek a színpadi értelmezésnek – a kezdeti fanyalgás után – oly kirobbanó sikere volt, hogy hosszú ideig érdemben nem is mertek hozzányúlni, változtatni a szövegkönyvön és az egész felfogáson. Csak a XIX. század elején, vagy inkább az első harmadában történt változás. Az első újító a Nemzeti Színház új igazgatója, Hevesi Sándor volt 1923-ban, majd 1926-ban ismét megrendezte a Tragédiát.

• 
• 

Eközben Sebestyén Géza, szintén 1926-ban a Városi Színházban vitte színre.

Madách Imre: Az ember tragédiája. Egyiptomi szín. Díszletterv: Baja Benedek. Jelzet: KD 2647 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Majd következett Németh Antal korszaka, ki 1935-ben még egy rádiójátékot is készített, majd 1937-ben, 1939-ben és 1941-be is bemutatta, mindannyiszor egészen új megvilágításban.

• 
• 

Közben, 1934-be a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében is bemutatták, óriási apparátussal, s először alkalmazva sikerrel vetített háttérképeket.

• 
• 
• 
• 
• 

Máig sok vita folyik a helyes értelmezésről, a mondanivaló minél tökéletesebb közvetítéséről, s mivel ezt a monumentális színpadi alkotást talán teljesen tökéletesen sohasem sikerül bemutatni, a mindenkori rendező ennek a kihívásnak nehezen tud ellenállni, mindig újra és újra megpróbálkozik vele, így a közönség is szükségét érzi, hogy időközönként ismét megnézze, közben pedig újraolvassa.
Ez a szándék, hogy Madách gondolatai a szélesebb közönséghez is eljussanak, vezérelte Németh Antalt, a Nemzeti Színház igazgatóját is; három rendezése közben 1938-ban arra vállalkozott, hogy az egész művet lemezre felvetesse. A lemezfelvétel 30 lemezen ma is megvan, s bár azóta több változatban is megörökítették, ez év első felében egy teljesen épen megőrzött lemezalbum került elő. Ez a teljes, igen jó minőségű felvétel – Solymosi Ákos hangmérnök kollégánk jóvoltából – digitalizálva várja, hogy végre a szélesebb közönség is hallja, Farkas Ferenc kísérőzenéjével és magának Németh Antalnak a bevezetőjével, természetesen parádés szereposztással.

Madách Imre: Az ember tragédiája hanglemezeken. Odeon. Madách Imre drámai költeménye 14 hangképben. Rádiószínpadra alkalmazta és rendezi: Németh Antal dr. Társrendezők: Kiszely Gyula, Both Béla és Barsi Ödön. Az előadás zenéjét szerezte és vezényli: Farkas Ferenc. Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar, a Budapesti Opera- és Hangversenykórus Káldy László karigazgató vezényletével. Főszereplők: Ádám: Abonyi Géza; Éva:  N. Tasnádi Ilona; Lucifer: Uray Tivadar. Díszdoboz. Jelzet: HN 49.196/1-30. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Zenetörténeti gyűjtemény

Madách Imre többi, valóban színpadi művének – a Mózes, A civilizátor „Komédia Arisztophanész modorában”, és a Csák végnapjai – története már nem volt ilyen sikeres.
Reményeink szerint hamarosan elkészül a Mózes kritikai kiadása. Ezzel azonban még nem jutottunk sokkal közelebb a színpadhoz. De ez a vállalkozás, a Mózes színházi bemutatója már messzire tekint vissza. Ősbemutatója 1888. február 20-án volt, Kolozsvárott, majd 1925-ben a pesti Nemzeti Színházban. Igazi sikert nem aratott. Végül a veszprémi színház megbízásából Keresztury Dezső „restaurálta” a darabot. A Turián György rendezésében Veszprémben 1966. március 4-én bemutatott Mózest Marton Endre is átvette a budapesti Nemzeti Színházban.

Madách Imre: Mózes. Drámai költemény 2 részben. Élő színpadra alkalmazta: Keresztury Dezső. Nemzeti Színház, 1967. október 27. Színlap. – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény

A Mózes, majd Csák végnapjai – tehát e két Madách színmű „ügyes” átdolgozása is – Keresztury Dezső munkája.
Keresztury Dezső színházi, mondhatni dramaturgiai tevékenységéről, Madách Mózeséről ekképp vallott:

Halász Gábor: Keresztury Dezső Madách-átdolgozásának dokumentuma. In: Madách Imre: Mózes. Madách Imre összes művei. 1 kötet. Sajtó alá rendezte, bevezette és a jegyzeteket írta Halász Gábor, Budapest, Révai, 1942. – Törzsgyűjtemény

Keresztury saját kezű bejegyzése szerint:

• 
• 

• 
• 
• 

Ezzel a személyes vallomásával a Mózest és a Csák végnapjait is átdolgozó poeta doctusra, az Országos Széchényi Könyvtár 75. évfordulóját ünneplő Színháztörténeti Osztály/Tár Dénes Tibort követő második osztályvezetőjére is emlékezünk, születése 120. évfordulója alkalmából.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár,
színháztörténeti gyűjtemény)

Irodalom:

• Abafi Lajos [Aigner Lajos]: Pajor István viszonya Szemere Miklóshoz és Madách Imréhez. In: Figyelő, 1889. 26. köt. 351–358.
• Madách Imre: Mózes. Madách Imre összes művei. 1–2. Sajtó alá rendezte, bevezette és a jegyzeteket írta Halász Gábor, Budapest, Révai Irodalmi Intézet, 1942. 1. kötet, 701–815.
• Madách Imre: Mózes. Drámai költemény. Színpadra alkalmazta [és az utószót írta] Keresztury Dezső, [ill.] Kass János, Budapest, Magvető, 1966.
• Madách Imre: Csák végnapjai. Dráma három részben. Újraformálta [az utószót írta] Keresztury Dezső, Budapest, Magvető, 1969.
• Kis Domokos Dániel: Az ember tragédiája a színpadon. Színpadi újítások a tervezéstől a megvalósulásig. 1926, (1932), 1934, 1939. In: Windhager, Károly Ákos (szerk.): Cantus vitae. Tanulmányok Az ember tragédiájáról, Budapest, MMA Kiadó, 2023, 43–121.
• Kis Domokos Dániel: Keresztury Dezső, a poeta doctus az Országos Széchényi Könyvtárban. Elhangzott a Keresztury 120. konferencián 2024. szeptember 5-én. In: Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár honlapja, augusztus 29.
• Kiss Gábor: Keresztury Dezső szerepe Madách Imre drámáinak színpadra állításában. Elhangzott a Keresztury 120. konferencián 2024. szeptember 5-én. In: Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár honlapja, augusztus 29.
• Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In: Jelenkor, 18. évf. 1. sz. (1975. január), 3–19.