Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal Rétfalvi P. Zsófia, a Kutatásszervezési Osztály munkatársa tesz fel kérdéseket a Vasárnapi Ujság egyik írásáról.
Kimnach László (1857–1906) festőművész, grafikus 1883. február 11-én közölt képsorozatot és hozzá kapcsolódó cikket a Vasárnapi Ujságban az alsósztregovai Madách-kastélyról. Ebben az évben a Tragédia költőjével kapcsolatban több írás is megjelent. Aktualitásukat az adta – ahogy erről a február 11-i lapszám is beszámol –, hogy Paulay Ede hozzáfogott Az ember tragédiája színpadra állításához, melynek ősbemutatóját 1883. szeptember 21-én tartották. (Ezért e dátumot 1984-től A magyar dráma napjaként tartják számon.)
Kimnach László ebben az időben – több korabeli lap mellett – a Vasárnapi Ujság egyik illusztrátora is volt. A sztregovai kastélyról készült rajzainak keletkezési helyéről azt írja, hogy népéleti tanulmányai során jutott el oda. A környék kevéssé jeleskedett a természeti szépségekben, és modellt drága pénzért sem talált, ezért úgy döntött, hogy a költő egykori lakhelyét örökíti meg. Beszámol odaérkezésének viszontagságairól, valamint a kedves fogadtatásról, amelyben a költő fia, Aladár és felesége részesítette. Velük kapcsolatban több ízben utal boldog házasságukra is.
A cikkből már ekkor – Madách halála után alig húsz évvel – egyértelműen kitűnik a kultusz jelenléte, főként az Alsósztregovát körüllengő szakrális tér kapcsán:
„Különös érzés fogott el már a faluba érkeztemkor, mely annál inkább fokozódott, mentül közelebb jutottam a helyhez, hol még a közelmúltban a költő géniusza teremtett. A nagy szellemek iránti kegyelet és tisztelet kifolyása ez, melyet affektálni nem lehet, mert ez érzés az örök szép és nemes iránti fogékonyság nyilvánulása.”
Kimnach László: Kirándulás Sztregovára. In. Vasárnapi Ujság, 30. évf. 6. sz., 1883. február 11., 87. – Elektronikus Periodika Archívum
Ezzel szemben mégis különösnek mondható a költőről szóló zsánerképe, melyben elsősorban Madách barátságos jellemét, emberszeretetét emeli ki. Ezt azáltal is érzékelteti, hogy a kastélyról készült képek mindegyikén embereket ábrázol, jelezve, hogy Madách megnyitotta a nép számára a birtokát:
„Madách Imre egyátalán [sic!] a pezsgő életnek és vidorságnak volt barátja, azért a kastélypark látogatását is mindenkinek megengedé, szóval: az emberek közt érzé csak jól magát.”
Kimnach László: Kirándulás Sztregovára. In. Vasárnapi Ujság, 30. évf. 6. sz., 1883. február 11., 87. – Elektronikus Periodika Archívum
Az életrajzok alapján azonban egészen más kép rajzolódik ki Madách jelleméről. Bérczy Károly emlékbeszédétől kezdve vannak jelen azok az elemek, melyek a későbbi biográfiákban bevett formulákká válnak:
„…Madách soha nem vegyült az élet zajába, nem markolt […] a teljes emberéletbe, nem engedé magát a szenvedélyek hullámaival tova ragadtatni”.
Bérczy Károly: Madách Imre emlékezete. In. Madách Imre Összes művei I., kiad. Gyulai Pál, Bp., Athenaeum, 1880, XIII–XXXVIII, XII, XIX. – Törzsgyűjtemény
Valamint pesszimizmusra hajló természetéről is ír, és úgy véli, hogy ugyanez az életforma az okozója a hideg és tartózkodó modorának is. Palágyi Menyhért, Madách első életrajzírója is a legtöbb esetben a zárkózottságot emeli ki a karakterében, s emellett egy ízben ír a társadalmi intézményrendszerekből kiábrándult tizenkilenc éves költő embergyűlöletéről is:
„Lelke megtelik embergyűlölettel és visszafojtott tettvágya a drámai kisérletek [sic!] egész sorában tör magának utat.”
Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete, Budapest, Athenaeum, 1900, 83. – Törzsgyűjtemény
Ettől kezdve ezek a leggyakoribb jellemzések vele kapcsolatban. Ifj. Balogh Károly szerint:
„…csendes természetű, külsőségekre nem sokat adó, testileg, lelkileg egyaránt törékeny alkatú”.
Balogh Károly: Madách az ember és a költő, Budapest, Athenaeum, 1934, 49. – Törzsgyűjtemény
Voinovich Géza véleménye annyiban tér el, hogy azt is megjegyzi, mennyire nem tudta jól érezni magát társaságban, valamint kritikával illeti a humorát is:
„Modora sem volt valami megnyerő. Gyakran erőltette a vidámságot, hogy a társaságnak terhére ne legyen, de tréfáiban nem emelkedett felül az egyszerű falusi gazda színvonalán. A költőt csak a sztregovai erdő magányos ösvényei ismerték.”
Voinovich Géza: Madách Imre és Az ember tragédiája, Budapest, Franklin-Társulat, 1922, 87. – Törzsgyűjtemény
Ezekkel az állításokkal szemben viszont a költő unokaöccse, id. Balogh Károly egészen más véleményt fogalmaz meg emlékirataiban:
„Ám ne gondolja senki, hogy az »Oroszlánbarlang«-nak lakója valami keserűséggel eltelt embergyűlölő volt. Barna szemeinek élénk tekintete, s az a jóízű nevetés, mely sokszor könnyeket facsart szeméből – éppen az ellenkezőjére vallanak. Bizalmas baráti körben, kellemes hölgyek társaságában sziporkázott ajkairól az élc; de vidámságot, derűt keltettek tréfái, ötletei szűkebb családi körben is. Emellett nyílt és egyenes lelkű, jószívű és áldozatkész mindenkivel szemben.”
Balogh Károly: Madách Imre egyénisége. In. B. K., Gyermekkorom emlékei: Nagyanyám, Madáchné Majthényi Anna emlékének szentelve, szöveggond. és jegyz. Andor Csaba, Budapest, Madách Irodalmi Társaság, 1996, 38. – Törzsgyűjtemény
Id. Balogh Károly állítása azért is meglepő, mert a fia (szintén Balogh Károly), aki a későbbi Madách az ember és a költő című monográfiát írta, amelynek legfőbb forrásaként apja visszaemlékezéseit említi, egészen más képet rajzol a költőről. A miértre a válasz egyrészt a kultusz által konstruált „költő-filozóf” sztereotípiájában is keresendő, másrészt talán abban, hogy Madách jellemét gyakran a felesége, Fráter Erzsébet személyiségével ellentétbe állítva ábrázolják. A tragikus házasság vége többszörösen kötődik a sztregovai helyszínhez. Épp ezért meglepő, hogy Kimnach több alkalommal is említi a költő fiának boldog kapcsolatát feleségével – mintha a fiúéban igyekezne rehabilitálni az apa házasságának történetét.
Id. Balogh Károly jellemrajza tehát erősen egybevág Kimnach László Madách-portréjával. Úgy gondolom, hogy a festőművész írása azért lehet érdekes, mert másféle kultikus beszédmóddal ír Madáchról, mint a megszokott. A sokoldalú, derűs földbirtokos gazda képében jeleníti meg a költőt, mely narratívában még a házassági tragédia is más hangsúlyt kap.
Rétfalvi Petra Zsófia (Kutatásszervezési Osztály)
A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész
